Shihouin Yuuken
Shinigami
 
Hozzászólások száma : 57
Age : 49
Tartózkodási hely : Seireitei, Shihouin kúria
Registration date : 2012. Aug. 17.
Hírnév : 7
Karakterinformáció
Rang: A Shihōin-ház XXIII. feje
Hovatartozás: Független
Lélekenergia:
    (19000/30000)
 |  Tárgy: Shihouin Yuuken - Pályázatok Pént. Júl. 18, 2014 11:35 pm | |
| Kapitányi és Bankai pályázat Fényesen izzó, aranyszín ragyogó korong emelkedett lassacskán a horizont vonala felett, a Nap sugarai kíméletlenül szakították szét a hajnal szürkeségének fátylát. A csend szinte tapintható volt eme korai órán, a háborítatlan békességben mégis mozdulni látszottak az árnyékok. Egy magas, szikár árny azonban kiemelkedett a többi közül, s ahogy a fény rávetült alakjára, szinte megbotlott felöltőjének aranyozott hímzésén. Yuuken lassú, kimért mozdulatokkal kezdte meg szokásosnak mondható sétáját a kúria kertjében, vonásai talán még az átlagosabbnál is ridegebbnek tűntek. Kutatása látszólag zsákutcába jutott, a sikertelenség pedig szinte mindennél jobban bőszítette a férfit, amit természetesen mások előtt sohasem mutatott ki, ettől függetlenül testében fortyogott az indulat. Olyasfajta kapcsolatokkal rendelkezett, melyeknek köszönhetően bárkiről és bármilyen információt képes volt megszerezni, azonban léteztek olyan titkok, melyekhez kizárólag egy nagyon szűk, s sajnos igencsak megvesztegethetetlen elit férhetett hozzá. Ráadásul az, amit a főnemes akart, egyszer már rengeteg halálisten halálát okozta, így feltehetőleg még nagyobb biztonságba helyezték a tudást, mint előtte. Lépései nem okoztak zajt, a Nibantai egykori sansekijeként tökélyre fejlesztette a lopakodás művészetét, értelemszerűen csak akkor vették észre, amennyiben azt Ő maga is úgy akarta. Körútja során rövidesen megközelítette az épületegyüttes mögött található tavacskát, melynek hídján nem is oly’ rég Kuchiki Hanával folytatott különösen érdekes eszmecserét. A nő - nemesi szokásokhoz híven - saját érdekeit szem előtt tartva kereste fel, erős szövetségest akart maga mellett tudni a politikai csatatéren, amely lassacskán beborította a Gotei Juusantait is. A Seireitei arisztokráciájának változása mindkettejükben ugyanolyan ellenérzéseket váltott ki, azonban céljaik koránt sem egyeztek meg. A Shihōin-ház vezetőjét az amatőrök játékai nem szórakoztatták már, lelki szemei messzebbre tekintettek: király akart lenni, méghozzá a Lelkek Királya.
Az ehhez vezető út azonban rögösebb, mint azt bárki gondolná. Ármánnyal, s rosszindulattal van kikövezve, ami olyan dolgokra kényszeríti az embert, melyek nem mindig vannak az adott egyén ínyére. Shinigamiként Yuuken karrierje fénysebesen ívelt felfelé, modorának és remek kapcsolatainak köszönhetően nem esett nehezére a megfelelő emberekkel barátságot kötnie, a név sok kiskaput megnyit az arra érdemesek előtt. Azonban félreértés ne essék, nem kizárólag a behízelgés eszköze miatt jutott magas katonai tisztséghez, hanem fizikailag, s szellemileg is kiemelkedett az átlagból. Yoruichi-hime árnyékában élni azonban nem volt egyszerű egy olyan személy számára, kiben határozottan megfogalmazódott önön felsőbbrendűsége. Megvetéssel figyelte, ahogy unokatestvére szinte az összes létező módon ellent mond annak, ahogy származásából adódóan viselkednie illene, kicsapongásaival egyértelműen házuk jó hírén ejtett foltokat, melyek ugyanúgy megbélyegezték őt magát is. Az ifjú halálisten úgy érezte, Neki kellett volna a főház elsőszülöttjének lennie, minden tekintetben megfelelőnek tartotta magát eme magasztos feladat betöltésére. Smaragdzöld íriszei irigységtől sötétlettek akárhányszor unokanővérére nézett, ám lépéseket nem mert tenni ellene, tudta, nem érhet fel a Villámok Királynőjének szintjéhez. Lévén az osztag harmadik tiszti rangját töltötte be, közelről figyelhette mire képes kapitánya. A közöttük lévő különbség áthidalhatatlannak tűnt, ám Yuuken mindig megszerezte azt, ami után epekedett.
A Féregboly zsongott, mintha ténylegesen száz és száz rovar lakta volna, ám a hangok kiáltások és fájdalmas nyögések voltak ciripelés, s zizegés helyett. Eme létesítmény parancsnoka határozottan vágott át az építmény legnagyobb fogdáján, kinézete nélkülözött bármiféle rendszertelenséget. Éjfekete zubbonya úgy feszült testén, mintha egyszerűen ráöntötték volna, aranyló tincsei által keretezett sápatag arca érdektelenséget tükrözött. Mint ahogy az lenni szokott, a valójában ártatlanul bebörtönzöttek ismét belekezdtek szokásos napi rutinjukba, szabadságukért esedeztek és miután erre nem kaptak semmilyen választ, egyre fogyó fizikai erejükkel próbálták elérni az áhított célt. Yuuken képzettebb és erősebb volt bármelyiküknél, éppen ezért hagyta, hogy a beosztása alatt álló tisztek szoros kört fonva köré állítsák meg a támadókat, ilyen alantas ellenfelekkel nem kívánta bepiszkítani kezeit. Határozott iramot diktálva szelték át a termet, úti céljuk jóval mélyebbre vezetett a komplexumon belül, olyasfajta zugokba, ahová a figyelő szemek már nem tudták követni őket. Kétszáz esztendőnyi fáradalmas munka gyümölcse végre beérni látszott! A folyosón, melyen végighaladtak, félhomály uralkodott, a kevés fény is ugyanazt az ügyet szolgálta, mint minden más e helyen: a bebörtönzöttek megtörését. Egyforma, varázslat által megerősített ajtók sorakoztak egyenlő távolságban a falszakasz mentén, némelyiket különös derengés vonta körbe, jelezvén, aktívak a kötőmágiák. A csoport azonban egy olyan cella előtt állapodott meg, mely teljesen üresnek látszott, ám a többivel ellentétben bejárata némileg megviseltebbnek tűnt. A szőke férfi erőteljes lökéssel nyitott be, ám még mielőtt belépett volna, féloldalasan hátrafordult, majd száját egyszerű parancsok hagyták el.
- Tudjátok a feladatotokat, nem engedhettek be senkit, bármit is halljatok odabentről… - szavai nem tűrtek ellenvetést, habár tisztában volt vele, beosztottai a végletekig hűségesek hozzá, nem véletlenül választotta őket maga mellé. A jövőben némelyikük talán a család testőrségében is jó szolgálatot tehet majd számára. – Zárjátok le!
Az acél hangos csattanása jelezte, miszerint eleget tettek utasításainak, ebből adódóan figyelme immáron végigfuthatott a helyiség belsején. Csupasz falak, amelyeken itt-ott vaskos repedések futottak keresztül, mintha valamiféle eszközzel mélyen felszántották volna. Régi ismerősként köszöntötte a látványt, szinte meg sem tudta számolni hány és hány napot töltött el itt egymagában meditálva, s fejlesztve képességeit. Látszólag egyedül volt, ám amint előhúzta az övébe tűzött katanát, az egyik sarokban megelevenedtek az árnyékok.
- Újra, s újra eljössz hozzám, nem untad még meg a felesleges próbálkozást, fiú? – a hang gúnyosan csendült, kérdését halk kuncogással toldotta meg. – Elismerem, kitartásod figyelemre méltó, azonban esélyed sincs rá, hogy uralkodj felettem. Még mindig inkább hasonlítasz arra a bolondra, akit megöltem az érdekedben az ostrom ideje alatt… Az érzéseid, a kapzsiságod gyengévé tesz!
- Ezúttal nem harcolni jöttem, Ouhitogoroshi. – egyszerű kijelentés volt, nélkülözve mindenféle érzelmet, miközben lassacskán körözni kezdett a kardlélek körül, akár egy támadásra kész nagymacska. – Ellenkezésed ellenére feltártad előttem mire is vagy valójában képes, ám ez még mindig nem elég… Ahhoz, hogy eltiporhassam ellenségeimet tudnom kell mindent, a teljes igazságot! Aznap, mikor testet öltöttél e kardban, nem miattam cselekedtél.
- Nocsak-nocsak, talán valóban azt feltételezed, hogy tisztában vagy vele mit és miért teszek? Ostoba vagy! – nevetése visszhangzott a kőfalak között, ám ez észrevehetően nem hozta ki a zanpakutō tulajdonosát sodrából. – Meglehet egyek vagyunk, mégsem tudsz rólam semmit! A kétségeid nem múltak el és ezek lassan felőrlik a lelked… Megragadtál egy átlagos, semmirekellő shinigami szintjén, Shihōin Yuuken!
- Tévedsz! – ellenkezett haragosan, legnagyobb igyekezete ellenére is előfordult néha-néha, hogy indulatai utat találtak magunknak, s kitörtek belőle. Jobbja összeszorult a lélekölő markolata körül, ujjpercei elfehéredtek az erőkifejtés hatására. – Mindketten ugyanazt akarjuk, korlátlan hatalmat! Mutasd igazi valódat!
Váratlanul lépett előre, fegyverével pedig egyenesen felfelé suhintott, azonban annak hegye épphogy elérte a Királyölő fejét. A vas rikoltása szinte fülsiketítőnek hatott, amint a súlyos vassisak megrepedt a csapás ereje alatt. Tompán kongva hullott a földre, majd nem sokkal később sötét füstté bomlott szét. Yuuken sosem látta még ezelőtt, mi is rejtőzik alatta. Az arc, ami szemei elé tárult arisztokratikus vonásokkal rendelkezett, sötét haja lágy hullámokban omlott vállaira, dús szakálla karakterességet kölcsönzött megjelenésének. A sisak alatt koronát viselt, ami különös módon ismerősnek tűnt számára. Az emlék régi volt, szinte már-már ködbe veszett, azonban rövidesen kitisztult a kép, amint meglátta a fejdísz oldalán éktelenkedő sérülést. A haldokló király feje valószínűleg keményebben találkozott a trónterem padlójával, mint amit az ékszer képes lett volna elviselni. A lélekölő tekintete vörösen villogott, vonásain a harag és a szégyen keveréke játszott.
Körútja lassan a végéhez ért, midőn a reggel első sugarai meghódították a láthatárt. Szokása úgy diktálta, hogy a klánja többi tagjával együtt költse el reggelijét a kúria étkezőjében, azonban mégsem arrafelé vette az irányt. A fegyvertár előtt két őr strázsált, érkezését látva mindketten merev vigyázzállásba vágták magukat. A birtok ura tudomást sem véve róluk csúsztatta oldalra a rizspapír ajtót, a rengeteg különféle gyilkoló eszköz között átvágva a legdíszesebb emelvényen kiállított felé tartott. A csontberakásos tsuka ugyanolyan fenyegető látványt nyújtott, mint évszázadokkal korábban, s habár tulajdonosa nemigen foglalkozott vele a száz éve történt események okán, ám a fegyvermester minden nap gondozta a pengét a lehető legnagyobb odafigyeléssel. Régen tapasztalt bizsergés futott végig a Shihōin gerince mentén, miközben ujjai végigsimítottak a markolaton. Gondolataiba mélyedve vonta elő a katanát, az acél ércesen búgva bújt ki rejtekéből. A fém hideg, lilás fénye visszatükröződött smaragdszín íriszein, túlvilági ragyogást előidézve ezáltal. Lehunyta szemeit és érezte, ahogy eddig elfojtott lélekenergiája újra elönti testét, az energia aranyszín kavargó csápjai körülölelték alakját.
- Bankai: Senshu!
Bankai 
Név: Senshu (合唱団) | Trónbitorló
Bankai kinézet: A parancsszó kimondását követően egy szépen megmunkált pallossá alakul át fegyvere, melynek közepén szinte alig észrevehető rés fut végig elfelezve ezáltal a pengét. A markolatgomb elforgatásának hatására két részre oszlik a kard, ezáltal leginkább egy hangvillára hasonlít. A bankai támadásait kizárólag ilyen állapotában képes alkalmazni, míg a shikai képességeit csak zárt formában tudja használni.
Bankai technikák:- Gasshoudan (合唱団, Kórus) - A technika alkalmazásához először hozzá kell ütnie valamihez Senshut, ezáltal hozva létre a kellő vibrációt az eszközben. Amennyiben eme kitétel teljesül, onnantól kezdve a zanpakutōra tett pontokkal megegyező számú hanghullámot képes kilőni, amelyek találat esetén súlyos belső sérüléseket képesek okozni, míg az élettelen tárgyakat darabokra törik. Lévén reiatsu-alapú támadásról van szó, kidou-pajzsokkal lehetséges védekezni ellene.
- Chousha (諜者, Kém) - A hanghullámokat ezúttal egy adott terület feltérképezésére használja, a hang visszaverődéséből képes lemodellezni elméjében hogy is nézhet ki például egy ajtó mögötti szoba anélkül, hogy látta volna. Ehhez nem kell mást tennie, mint újra vibrációt okozni, aztán megérintenie a kard hegyével a talajt. A távolság, amiben képes ezt alkalmazni: zanpakutōra tett pontok x 2 m.
A kapitányi rang elérése egy villámküldetés formájában kerül megpályázásra! |
|
