Konoe Karen vs Kyougetsusei Ittousai Houou Toudou

Meleg, meleg, dög meleg. Ezzel írható le a mai nap, már reggeltől kezdődően. Ennek köszönhetően már a drágám előtt felkeltem, ám még mielőtt valaki azt hinné, hogy ezt követően felébresztettem csókjaimmal, hogy ˝játszhassunk˝, felvilágosítom, hogy nem ezt tettem. De nem mondom, hogy nem volt hozzá kedvem, csak hát olyan melegem volt, hogy inkább a légkondicionált és emiatt hűvös bárban ütöttem tanyát és a kékes fény mellett egy kis olvasó lámpával egyetemben kezdtem neki az első leltárazásnak és a számlák átnézésének.
- Hé, munkamániás… – tekintetem felemelve egy ragyogó és kedves mosoly fogadott. - Vár a regge… – némult el hirtelen mikor szájon csókoltam.
- Ittadakimasu… hehe – nem tudom, hogy a hűvös bár-e a tettes vagy a reggeli csókos ébresztés elvetése, de látszott Kurisun, hogy meglepte a merész tettem. Majd elmosolyodott és félrekotorva a papírokat és a számlákat felült a pultra és vadul visszacsókolt. Hosszan elnyújtva és a nyelvét is aktívan használva nyújtott élvezetes pillanatokat számomra, majd eltávolodott tőlem és kacéran megnyalta ajkait.
- Siess vagy nem marad semmi. – és ezt hallva hamar elkezdtem összeszedni a lekotort iratokat, és csatlakozzak hozzá és a gyerekekhez a reggelinél.
És bizton állíthatom, hogy a mai nap ezek voltak a legizgalmasabb pillanataim és ez után nem is történt semmi oly különleges melyet megjegyezhetnék anélkül, hogy untatnák bárkit is.
Mikor aztán a nap nyugovóra kezdett térni és éppenséggel végeztem a bárban való tevékenységemmel, úgy döntöttem teszek egy frissítő sétát, és bár jobban örültem volna ha Kurisu is velem tart sajnos ez nem jött össze. Persze mielőtt – kissé szomorúan – kitettem a lábam otthonról a saját kis elkülönített terembe eltettem egy két harchoz szükséges felszerelést ugyan is itt létem alatt megtanultam, hogy sok reiatsu tulajdonos szeret harcot kezdeményezni vagy éppen felfalni, így aztán jobb, ha az ember mindenre felkészülten hagyja el a kis fészkét. Very Happy

Tehát meg is indultam, megpróbálva az árnyékokban meghúzódva, mert a lemenő nap sugarai is éppen képesek megfosztani a testnedveimtől a hőjükkel. Ahogy haladtam előre egyszer csak egy csendes kis utcába lyukadtam ki, ám amint befordultam rajta egy ismerős energia megjelenése izzította be a radaromat. Majd rögtön ez után egy gyerek riadt sikolya hangzott el a lélekenergia góc irányából. Mint anya ösztönösen kaptam az irányába majd rögtön Bringer light-ot használva értem el az előttem lévő sikátorig. Befordulva rajta rögtön megpillantottam a lidércet, aki egy kislányt akart épp felfalni. Nem késlekedtem rögtön a lény felé kezdtem el kinyújtani a kezemet miközben csettintve egyet megidéztem az egyik betárazott 9 mm-es lőfegyveremet és egyetlen jól célzott lövéssel idéztem elő egy újabb lyukat a lény koponyáját. A hollow ezt követően elpusztult és lélekrészecskékre kezdett el szétbomlani én meg addig odasétáltam a kislányhoz, akinek felettébb furcsa mód egy lánc éktelenkedett a mellkasán és kicsi, de érezhető reishivel is rendelkezett.
- Szia! Hogy hívnak? Én Karen-onee-chan vagyok. – mosolyogtam a kislányra miközben leguggoltam előtte, aki végre megnyugodni látszott. Ám még mielőtt bemutatkozott volna egy újabb lélekenergia jelenléte jelent meg. Az összetéveszthetetlen energia forrása pedig a hátam mögött felbukkant hosszú ezüstszínű hajjal rendelkező shinigami volt.

Spoiler:

Eljött ez a nap is – amit sosem hittem, hogy eljön – unatkoztam! Nem volt semmi teendőm már legalább két napja. Se otthon, se az osztagnál, semmi olyan dolog, amihez kellenék. A tegnapi napot még valahogy túléltem, készítettem néhány vázlatot és makettet, amikkel elment az idő. Ám a mai napra nem volt semmi, így hát úgy határoztam gyakorlom egy kicsit a kardforgatást. Mivel az kinti idő megengedte így a szabadtéri edzőpályához vezetett az utam, hol felvéve a bambuszkardot beálltam a gyakorlóbábu elé.
~ Ilyet sem látni sűrűn, hogy te épp ezt a képességedet akarod fejleszteni! ~ szarkazmusa egyáltalán nem zavart Tennou-nak… igaza volt ezzel egyetértettem. Sosem volt a kedvenc tantárgyam, ahogy a pusztakezes harc, most meg már főleg nem az.
~ Ezt a képességemet is fejlesztenem kéne… kell! Te is jól tudod mire vagyok képes a kardforgatás terén, mondanom sem kell elég gyatra vagyok benne. Hát igen ez van, mit tehet a halálisten…
~ Fejlesztheti azt! ~ vágta oda kicsit hangosabban és az utolsó szót megnyújtva.
~ Azt csinálom, amint látod… ~ közben végiggondoltam milyen mozdulatokat akarok gyakorolni.
Egymás után mértem rá az ütéseket, majd léptem el a bábutól hátra. Megint előreléptem és egy vízszintes vágást imitáltam, ami a gyomránál találta el. Visszaléptem és támadtam újból. Ezt követően a csapásokat gyakoroltam, mindegyiket legalább százszor. Pihenésképp leültem az egyik fa árnyékában és ott hűsöltem. Csöpögött rólam az izzadság, sűrűn kellet törölnöm a homlokomat, hogy megakadályozzam a szemembe jutását. A kezeim bizseregtek, ahogy a lábaim is, éreztem hogy ha folytattam volna tovább megállás nélkül, akkor az újaim fogása elgyengült volna, és a gyakorlókard kirepül volna meggyengült szorításomból.
~ Bezzeg amikor a mágiákat gyakorlom, akkor nem érzem magam ennyire rosszul! – szólaltam meg csak úgy.
- Mindegy ideje folytatni tovább az önsanyargatást! – utasítottam magam ezt már hangosan és nekikezdtem ismét.
- Kyougetsusei Sanseki! - hirtelen mögöttem termett az egyik ember és megszólított. Reflexszerűen fordultam a hang irányába és kis híján a bambusz fegyverrel eltaláltam. Még az volt a szerencsém, hogy éber volt és elég jó reagált, egy hátradőléssel elkerülte az arca felé száguldó fegyvert.
- Bocsánat, túlságosan belemerültem az edzésbe!- kértem elnézést az előbbi cselekedetemért - Mit óhajt? – kérdeztem meg miközben megtörölköztem.
- Üzenetet hoztam a Ayumu Hadnagytol, hogy az Élők Világába kell mennie átvenni az ott tartózkodó halálisten helyét az őrszolgálatban! – adta át az utasítást, amit a Fukutaicho üzent meg vele.
- Értettem, mondja meg Ayumu-sannak, hogy amint elkészülök azonnal megyek a Senkaimon-hoz! – nem kellet mondania melyik kaput kell használnom, már tisztában voltam melyikkel jutok át Karakura városába. Hamar készlettem és már úton voltam az őrhelyem felé. Átlépve a dimenziós kapun néhány méter után találkoztam a leváltandó társammal, aki fejbiccentéssel köszönt, s meg sem állt a Lelkek Világába nyíló átjáróig.
- Na, akkor most merre? – kérdeztem magamtól, s körülnéztem – Ha múltkor arra voltam, akkor most ez lesz az irány! – alig tettem meg tizenkét lépést megéreztem egy lidércet abból az irányból, amit kiválasztottam. Nem volt nagyon messze, alig telt el idő a megérzését követően már ott voltam, ahol éreztem még másodpercekkel ezelőtt, mert időközben eltűnt a hollow lélekenergiája. A helyszínen már csak egy kislány lelkét láttam és egy nőt.
- Hova lett a lidérc? – lepődtem meg kissé, mikor megláttam őket, akaratlanul csúszott ki a kérdés a számon. Két lehetőség állt fent a jelenlegi helyzetben, az egyik a kevésbé lehetséges változat: visszatért Hueco Mundo-ba; a másik, a sokkal valószínűbb: ez a nő pusztította el. Ezt tűnt a valószínűbbnek, már a lélekenergiából gondolva, amit ez a nő áraszt magából. Szokatlan volt, még nem éreztem hasonlót. - Csak nem Ön pusztította el? – érdeklődtem. Már meg sem kérdeztem, hogy lát engem, mert ha a kislányt képes érzékelni, akkor engem szintúgy.

~ Csak még egy kicsit, gyere, gyere…~ mondogattam magamban miközben megközelítettem a kislányt. Elég fura volt az a lánc a mellkasán, így nem meglepő hogy le sem tudtam venni róla a szemem. Leguggoltam előtte és megszólítottam. De nem szólt semmit még mindig meg volt szeppenve. Bemutatkozásomat követően végül csak megszólalt. Először csak halkan motyogott, ám arra, hogy hangosabban is bemutatkozzon már nem volt esélye, mert a megérkező idegen ismét megijesztette.
- Hé, semmi gond, semmi gond. Nem fog bántani… és nem is hagyom. – feleltem a férfi felé fordítva a fejemet miközben elkaptam a lánykát és felemelve felálltam vele. Meglepően könnyű volt, nem okozott gondot a megtartása.
- De pontosan én voltam. – pörgettem meg a jobb mutatóujjamon a fegyvert, hogy jól lássa majd ismételten ezt az ujjamat segítségül hívva húztam egy vonalat a levegőbe és az így keletkező térhasadásba dugtam a lőfegyvert, majd bezárult. - Mivel a fenevad eltűnt a munkádnak vége. Gyere kicsim megkeressük a szüleidet rendben? – fordultam a a kezemben tartott kislány felé, miközben a lábam környékén a talajból reiatsu emelkedett ki és a lábamba kanyarodva felszívódott. Egy szökellés és már a mellettünk lévő ház tetejére is ugrottam.
- Mi az még mindig itt vagy? Mondtam már nincs, itt dolgod távozz! – amíg az a fickó ott volt a lány nem volt képes elengedni magát. Még akkor is szorosan kapaszkodott a ruhámba. Bár lehet, hogy inkább a magas háztetőn való ácsorgás ijesztette meg egy kicsit.^^”
- Sajnálom, ez most lehet, hogy egy kicsit kellemetlen lesz… – tettem háztetőre majd a jobb csuklómon elhelyezkedő bőrszíjas fémlapra tettem a bal mutató ujjamat és egy 180°-os szöget leírva a reiatsum kibocsájtásomat felemeltem a teljes felének megegyező szintre (6850 lp) ami kicsivel a férfi erejénél nagyobb volt. Ezzel remélhetőleg érthetővé váltak számára a szavaim.

- Hé, semmi gond, semmi gond. Nem fog bántani… és nem is hagyom. – próbálta megnyugtatni a kislányt, miközben a fejét az irányomba fordította. Ez a pár szócskával többé-kevésbé sikerült is. Elhiszem, hogy nagyon megrémülhetett a rátámadó lidérctől, ha ez nem lett volna elég a szegénynek, még utána hirtelen megjelentem én is. A karjába vette a gyermekét és úgy folytatta tovább, immár az egészet nekem címezve.
- De pontosan én voltam. – forgatta meg az egyik úján a fegyverét. Egy pisztoly volt.
~ Ha sikerült azzal a fegyverrel elpusztítani a hollow-ot akkor az nem egy átlagos pisztoly! ~ szűrtem le magamban a dolgot. Az ezt követő mozdulatai után valamiféle dimenziós hasadék nyílt meg előtte, mibe elrakta a kezében tartó tárgyat.
~ Ohho, egész érdekes dolgot láttam most! ~ keltette fel érdeklődésem az előbb látott technika.
- Mivel a fenevad eltűnt a munkádnak vége. Gyere kicsim megkeressük a szüleidet rendben? – felelte és már indult is el, amit nem hagyhattam. Érzékeltem, ahogy a talpába irányítja lélekenergiáját és meglehetősen gyorsan a közeli tetőre szökkent.
~ Egyre jobban felkelti az érdeklődésem ez az ember. Követtem és a villámtáncom segítségével előtte értem tetőt.
- Mi az még mindig itt vagy? Mondtam már nincs, itt dolgod távozz! – utasított újból az ismeretlen nő.
~ Hát nem valami kedves a fiatal hölgy! ~ fejezte ki nemtetszését Mennyei király.
- Sajnálom, ez most lehet, hogy egy kicsit kellemetlen lesz… – a karjában lévő kislány szellemét lerakta, s valamit matatott a jobb kezénél majd a reiatsuját szabadon engedte. Nagyobb volt az enyémtől, habár nem sokkal, ám valamiért azt éreztem, hogy nem becsülhetem le öt.
- Hé, hé! Nem kell ezért felkorbácsolnod a lélekenergiád! – kezem önkéntelenül a kardom felé nyúlt, azonban félúton abbahagytam a mozdulatot és visszairányítottam az ellenkező oldalamhoz. ha most hirtelen előhúznám a kardomat, akkor még azt hinné meg akarom támadni, amit nem szeretnék.
- A munkámnak vége lenne? – ismételtem meg a nemrég elhangzó utolsó szavait – Miből gondolod, hogy a lidérc eltűnésével vége a feladatomnak? Egyáltalán tudod Te hogy mi a munkám? – kérdeztem tőle miközben kosode-m újaiba dugtam kezeim. – Mert a szavaidból ítélve szerintem fogalmad sincs, ahogy azt se tudod milyen következménnyel jár, amit épp készülsz cselekedni? – kérdeztem immár sokkal komolyabb hangnemben.

A kislány miatt nem szerettem volna magasabbra emelni a lélekenergiám szintjét. Mert tudom jól ez milyen hatással lenne rá, ám reménykedtem benne, hogy ennyi is elég lesz ahhoz, hogy a férfi végre békén hagyjon minket. De úgy nézett ki, hogy ez nem olyan könnyű elérni.
~ Kitartó egy hím… Tch… ~ ráadásul a mondatai, amik elhagyták a száját egyre idegesítőbbé váltak, ahogy azok tartalma kioktatássá kezdett átmenni.
- Cseppet sem érdekel a tevékenységeiteknek a lényege… unalmas. Mind unalmasak vagytok, persze egy kettőt kivéve. – feleltem kissé ingerült hangon. Nem szeretem, ha ki akarnak oktatni, és mivel hirtelen haragú is vagyok így már ez is épp elég volt ahhoz, hogy a tenyerem már majd megveszett azért, hogy lesújthasson valamire, mert a nikotinbevitel biztos nem lett volna elég nyugtató a számomra.
~ Áh, igen épp rossz dolgot készülök cselekedni… de ez nem az én hibámból ered…~ járta végig a gondolat a fejemet miközben a jobb lábamon a Skin Soul Defense technikát alkalmazva megerősítettem azt. Majd egy zöld villanása lábaim körül és a félgőzzel bevetett Bringer Light-al kicsivel a férfi előtt jelenek meg és épp a jobb sarkammal készülök lecsapni a bal válla irányába. Ha ne agy isten elhibázom, márpedig a lehetséges a felére vett sebességem miatt, akkor sem aggódom. A megerősítésnek köszönhetően a lábam ugyan is nem míg a tető kisebb sérülést szenved el.
- Mint már mondtam, unalmas és idegesítő vagy. Ráadásul zavarsz is minket. – ejtettem meg feléje még egy mondatot, majd egy csettintéssel elővarázsoltam a cigarettás dobozt és az öngyújtóm. Kényelmesen rágyújtottam majd, mint a pisztolyt ugyan úgy ismét eltüntettem a kezemből a tárgyakat.
- Távozz… * szív * nem ez már nem elég. Mutass valami érdekeset… * ki fújja a füstöt*...mutasd mire vagy képes. - feleltem és, hogy a szavaimat mégjobban nyomatékosítsam egy újabb csettintéssel idéztem meg a nemrég használt fegyvert és ismét elsütöttem, egyenest a férfi lábai elé célozva. - A következőt nem hibázom el.

- Cseppet sem érdekel a tevékenységeiteknek a lényege… unalmas. Mind unalmasak vagytok, persze egy kettőt kivéve. – egyre ingerültebb lett a fiatal hölgy, amit nem igazán értettem, hogy miért. Nem mondtam olyan dolgokat, amivel felingerelhettem volna, csak az általános dolgot. Inkább nekem kellene feszültnek lennem amiért így beszél hozzám.
- Egy, kettő? Szerintem jóval nagyobb azoknak a létszáma! – pontosítottam az előbbi mondatát. Nem tudtam hiányunkkal, s kikkel találkozott eddig, azonban nem hiszem, hogy nem olyan sokunkkal. Ha a tudását nézzük, akkor nem hiszem, hogy tényleg egy-kettőnél többel, mert akkor tudná mit kell tennem a meghalt emberek kóbor lelkével az Élők Világában. Alig hogy elmondtam monológom, a nő már készült valamire, a lélekenergiájával megint valami furcsaságba kezdett és egy szempillantás alatt az előbb használt helyváltoztató technikájával eltűnt s jelent meg nem sokkal előttem magasra emelt jobb lábbal. Bal vállamat vette célba sarkával.
~ Na azt már nem! ~ shunpoval hátrább teremtem egy méterrel. Nem sokon múlott, ha később reagálok, akkor most jómagam térdelnék előtte vagy rosszabb esetben feküdnék. A fentről érkező rúgástól egy kisebb területen összetört a tetőt burkoló anyag.
- Mint már mondtam, unalmas és idegesítő vagy. Ráadásul zavarsz is minket. – csettintet egyet és egy doboz cigi jelent meg, ahogy rágyújtott már rakta is el. Ugyanaz történt, mint a pisztolyával percekkel ezelőtt.
- Távozz… - szívott bele a dohánytermékben közben - nem ez már nem elég. Mutass valami érdekeset… - fújta ki a füstöt - mutasd mire vagy képes. – komolyan gondolta amit elmondott, mert rögtön a kezében idézte a fegyvert és egy figyelmeztető lövést adott le a lábam elé. - A következőt nem hibázom el. – figyelmeztetett most szóban is.
- Abba hagyhatod a fenyegetőzést ezzel úgysem érsz semmit, csak magadat járatod le. – remélem eztán befejezi, már kezd zavaró lenni. - Haaahh… – sóhajtottam egy hangosat, egyre agresszív kezdett lenni a kis hölgy. - Most ezt miért csinálod, én csak a feladatomat jöttem teljesíteni! Nem áll szándékomban harcolni... ámde ha nem hagyod, hogy végezem a feladatom, akkor komolyabb eszközöket kell bevetnem! – figyelmeztettem miközben kivontam lélekölőkardom a hüvelyéből. – Nem szeretem a felesleges erőszakot, ám most az egyszer kivételt teszek! – intettem óva.
Nem tudtam mióta kóborolhat a kislány lelke az emberek között, de féltem attól, hogy lidércé válik.
~ Hagyom, hogy ö lépjen elsőnek, először meg kell tudnom mire képes!

- Ha azt mondom egyik sem érdekes az úgy is van mindaddig, míg meg nem gondolom magam… – feleltem a férfinak. Nem mindegy neki, hogy hány fajtabeliét tartom érdekesnek?
~ Heh, csak ennyi? ~ vigyorogtam magamban amint láttam kitérni a férfit a sarkam elől. A helyváltoztató gyorsasága ugyan is olyan lassú, hogy már szinte unalmas. Ha nem vennék vissza a sebességemből nagy eséllyel nem is látna mozgás közben. ~ Remélem azért ennél sokkalt többre is képes. Ha már felbosszantott! ~ Csak magyarázott össze-vissza. Igen csak kezdte még jobban felnyomni bennem a pumpát.
- Nem áll szándékodban… Nem szereted a felesleges erőszakot? Jesszus!!! – szívtam bele megint a már kicsit megrágcsált cigarettavégbe.
- És Tsukisima még ezektől volt úgy berezelve? Szerintem még azt az egyet sem kellett volna megölni, biztos az is ilyen puhány volt. – feleltem magamnak, de a shinigami számára is jól hallhatóan, miután kifújtam a füstöt. - Oh… de az a kis mitugrász vörös hajú múltkorról nem is volt puhány… Bár így sem volt esélye ellenem. Kehehe – kuncogtam a mondandóm végén, visszaemlékezve a heves kis vöröskére.
- A fene… lenyugodtam… - jegyeztem meg hirtelen, mert valóban így volt. Észbe sem kaptam és a heves indulatok szertefoszlottak. - Na, mindegy. – feleletem majd úgy döntöttem mutatok neki egy kis ˝finomságot˝. A levegőből kezdtem el lélekenergiát elvonni, majd elindultam a férfi irányába. Hármat létem előre. Ám ha a férfi figyelt észrevehette, hogy a lépteim nem hagytak maguk után hangot. Néma csend fogadhatta csak az irányomból köszönhetően az Air Soul Defense technikának. A három nesztelen lépést követően a Ground Soul Manipulation használva löktem el maga a talajtól és hét méteres magasságig meg sem álltam majd ismét a levegőt manipulálva egy pillanatra megálltam, hogy aztán a félgőzös Bringer light-tal a háta mögé próbáljak kerülni még mindig a csendbe burkolózva. Végezetül pedig a bal karommal és kinyújtott ujjakkal döftem az irányába mellmagasságban és a Skin Soul Defense-el megerősítve egészen a könyökömig.
- Huh… – vettem ki a számból a cigarettát, majd kifújtam magam. Ennyi technikát egymás után használni és kombinálni ugyan is nem egy könnyű mulatság, főleg ennyire lefogott lélekenergiával. Majd a csikket visszavettem és a jobbamban tartott fegyveremet erősen megmarkoltam és vártam ellenfelemre.

- Ha azt mondom egyik sem érdekes az úgy is van mindaddig, míg meg nem gondolom magam… – mondja.
~ Vajon miért lehet ennyire ellenszenves velem szemben? ~ töprengtem el ~ Talán nem is velem van baja, hanem az a gondja ami vagyok! Így jobban belegondolva ez tűnt a kézenfekvő legmegfelelőbb válasznak a kérdésemre.
~ Kérdezed meg. Ez a legjobb megoldás, hogy megtud a viselkedésének okát. ~ szolalt meg társam. Jómagam is hasonlóan gondoltam. Sosem értettem igazán a hirtelen haragú embereket. Miért idegesítik fel magukat olyan dolgokon, amik lényegtelenek, apró-cseprő dolgok. Úgy, mint most az épp velem szemben álló hölgy teszi. Nem lehet mondani, hogy miattam lett ilyen, én normálisan beszéltem vele, nem mondtam olyat, ami miatt jogos lenne a felindulása.
- Nem áll szándékodban… Nem szereted a felesleges erőszakot? Jesszus!!! – ismételte meg szavaimat.
- Még mielőtt elkezdenénk ezt a Felesleges Harcot… - jól kihangsúlyoztam ezt a két szót – Elmondanád mi az oka annak, amiért így viselkedsz? – kértem meg normális hangvitelben. Nem igazán számíttattam arra, hogy elmondja az okát, a valós indítékáról meg még annyi esélyem sem volt. Ha el is módja, akkor van esély arra, hogy csak most találta ki.
- És Tsukisima még ezektől volt úgy berezelve? Szerintem még azt az egyet sem kellett volna megölni, biztos az is ilyen puhány volt. – jegyezte meg - Oh… de az a kis mitugrász vörös hajú múltkorról nem is volt puhány… Bár így sem volt esélye ellenem. Kehehe. - folytatta tovább a felhergelésem. Igen, igen a kedves hölgy ara játszott, hogy sikerül felidegesítenie azzal, ha megemlíti az egyik társam halálát. Ám nem így lett, tudtam jól mit akar kihozni ebből és nem állt szándékomban úgy táncolni, ahogy ő fütyül.
A lélekenergia körülötte elkezdett abnormálisan áramolni. Mindig is tehetséges voltam a lélekenergia észlelésében és még az irányításában is, ez most jól jött. Készült valamire, amire így fel tudtam készülni. Hármat lépett felém, ami furcsa volt, már nem az, hogy csak ilyen keveset lépett, hanem az, ahogy azt csinálta. Léptei meztelenek voltak, bármennyire füleltem semmilyen hangot nem keltett. Három csöndes lépés után felugrott a magasba, s onnét indulva meg mögöttem érte el a földet… illetve tetőt. Egyből fordultam felé, s emeltem kardom is, mert ellenfelem kezével mellkasom irányába döfött. Fegyverem lapjával állítottam meg az ujjait néhány centire a testemtől. Ahogy kivédtem hátraléptem egy fél lépést és kardommal felé suhintottam vízszintesen a mellkasa tájékát úgymond becélozva. Azért úgymond, mert nem igazán céloztam és nem volt valami szép mozdulat. Ám semmi gond ezzel, mert ahogy kitér előle vagy esetleg kivédi, mindegy hogy melyik folytatom a támadást tovább most már úgy, ahogy azt az akadémián tanították.
- Amúgy kicsoda ez a Tsukisima nevezetű egyén, csak nem egy hozzád hasonló képességgel rendelkező férfi? – fogatoztam, kíváncsi voltam arra, hogy esetleg más hozzá hasonlóak is vannak. A kérdés közben eszembe jutott valami érdekes:
~ Mi lenne ha megpróbálkoznék az ö módszerével! ~ kíváncsi voltam vajon hogy fog reagálni rá.
- Kérlek fejezd be ezt a nyilvánvaló és felettébb gyenge próbálkozást arra, hogy felidegesíts… úgysem fog sikerülni, már észrevehetted volna ennyi idő után. – a bal combját vettem először célba - Inkább már én kezdem kényelmetlenül érezni magam, hogy az ellenfelem ilyen gyerekes. - majd pengémet egy gyors csuklómozdulattal élével felfele fordítottam, s felrántottam - Igen az vagy… - végül a mozdulatsor zárva a jobb válla irányába döftem - Most olyannak tűnsz mint egy kisgyerek, aki folyamatosan próbálkozik ezzel, mert nem tudod elfogadni, hogy nem sikerül elérned azt amit szeretnél. – fejeztem be és vártam a reakcióját.

- Az, hogy Ő kicsoda teljesen felesleges tudnod. És van nevünk is, de látom, te semmit sem tudsz rólunk… – kezdtem bele egy hosszabbra tervezett monológba. A beszédnek csak a férfi támadásai miatt vetettem véget… ideiglenesen. A bal combom felé érkezett támadás célba sem ért, az Air Soul Defense ugyan is sikeresen kivédte a csapást. Az átlósan érkező támadás azonban már nem lett hárítva. Sőt jobban mondva én magam léptem bele a mozdulatba, így érezhettem, amint a testemet elárasztotta a bizsergető örömteli érzés. Még el is pirultam amint a kart felvágta a blúzom és alatta a vér lassan átáztatta a szövetet. Na meg az arcom sem épp a fájdalmat tükrözte.
Na, de nincs kukkolás! Így a kezemet már emeltem is, hogy eltakarjam a felvágott részt, és ha már a kezem arra járt marokra fogtam a vállam felé haladó szúrást. A Skin Soul Defense-nek köszönhetően persze semmi sérülést nem okozott a megfogott penge.
- Hmm… – nyaltam le a szám széléről az oda fröccsent kis vért. - …Na, de hol is hagytam abba? Áh… megvan! – kiáltottam fel kissé oldalra is pillantva. Ezzel körülbelül el is nyomva a férfi mondandóját. Semmi kedvem nem volt feldühíteni magam még jobban, most csak az érdekelt, hogy rávegyem a képességének használatára, hogy rájöjjek megéri-e a játszadozást.
- Nos, tehát jól figyelj arra, amit mondok… Én egy Fullbringer vagyok, érted? Fullbringer. – kezdtem bele az okításba, míg egy erősebb felfelé indított lökéssel eltoltam magamtól a férfi fegyverét, majd hátrébb ugrottam. - Egy mesés erő birtokosai vagyunk, és nem ám olyan lúzerek mint a többi képességgel rendelkező emberek. Oh… El ne mond a páromnak, hogy ezt mondtam, ő egyáltalán nem lúzer. – jegyeztem meg csak a biztonság kedvéért, mert az igen csak bajos lenne, ha megtudná. Még a végén büntit kapnék tőle.
- És persze a képességeink származása sem hétköznapi… érzed nem? – utaltam a lélekenergiámra mely eltér az esperekétől. Csak nem olyan retardált, hogy még nem vette észre a lidércekéhez hasonló energiámat, ugye?
Ám nem hagyhattam, hogy csak bámészkodjon és analizálgassa a reiatsum, így ismét támadásba lendültem. Most, is mint legutóbb a lépteim zaját elnyomva ám most teljes sebességgel tűntem el a férfi szemei elől. Eddigi tapasztalataim szerint ugyan is a férfi sokkalta lassabb, mint én, így ha teljes sebességre kapcsolok, már nem igazán tudja tartani a lépést velem szemben. A jobb oldalán tűnök fel és a jobb lábammal egyenest a hátát célzom meg egy erőteljes rúgással. Persze ezt követően ismét Bringer light-ot használokés vele szemben öt méterre állok meg.
- Hogy tetszett? Ez volt a teljes sebességem. – vigyorogtam miközben a fegyvert tartó jobb kezemet mellmagasságig emeltem, majd a bal mutató ujjammal egy teljes kört tettem meg a csuklómat ékesítő kontrolláló eszközön. Ennek köszönhetően a teljes lélekenergia mennyiségem megcsodálhatta az előttem álló férfi.
- Mivel már az elejétől fogva tiltakoztál a harc ellen, gondolom a képességed sem szándékoztad használni… nos, ez valljuk, be elég idegesítő lenne, mivel nagyon érdekel. Szóval azt hiszem, először én mutatom meg mire is képes egy Fullbring. – mosolyodtam el miközben hátra húztam a szánt a fegyveren. - Világmentés: Tengerpart, 12:00 óra, 5/30, Kész! – ejtettem ki most hangosan és jól érthetően a világmentés részleteit, majd átpasszoltam a lőfegyverem a bal kezembe. Amint az eszköz landolt a kezemben rámarkoltam és kinyújtva a férfi felé lőttem egyszer, majd futásba kezdtem a férfi irányába és ismét ellőttem a lövedéket. Amint ismét kitér vagy hárít a Bringer light-ot használva férkőzök a shinigami közelébe annyira, hogy a jobb kezemmel megragadhassam a bal kézfejét. Ha ez sikerül máris a képességem hatása alá kerítettem.

- Az, hogy Ő kicsoda teljesen felesleges tudnod. És van nevünk is, de látom, te semmit sem tudsz rólunk…
~ Ez igaz semmit nem tudok, pont ezért kérdeztem. Annak örülök, hogy sikerült elérnem azt, hogy elkezdjen beszélni. Már ebben az egy mondatban is sok hasznos információt árult el magáról és a hozzá hasonlókról. Amikor többes számban beszélt abból már kiderül, nem egymagában van, na meg az a Tsukisima nevű valaki szintúgy bizonyítja. Megeshet az is, miképp a többes szám csak kettejükre utal, ám én kétlem, mert akkor nem így mondta volna.
A támadás, ami a lábára irányult nem talált kivédte. Valamiféle szél elemi technikát éreztem, amivel meggátolta pengém élének testéhez való hozzáérését. A következő mozdulatról már emiatt lemondtam, ha az előző vágást ki tudta védeni, akkor ez sem fog sérülést okozni neki. Rosszul gondoltam, a felfelé irányuló vágás nem ütközött bele abba a szélbe mint előbb, akadálytalanul vágtam bele a testébe. Kicsit meghökkentem, ami látszhatott az arcomon, döbbenten láttam, ahogy a vér kiserken a sérülésből, s befesti felsőruházatát.
~ Jól láttam, hogy direkt a kardom irányába mozdult? ~ meglepett, nagyon meglepett ~ Miért nem védte ki és mi ez az arc? ~ egyáltalán nem lehetett látni arcán a fájdalmat, mit a seb miatt kellene éreznie. Na ha ez nem lenne elég még a szúrásomat sem tudtam bevinni, egyszerűen elkapta katana-m pengéjét a kezével. ~ Mi a… puszta kézzel… ez megörült! Hiába szorított rá az élére… egy csepp vér sem folyt le a pengén. Egyből az ugrott be, miképp képes valahogy megerősíteni a bőrét, hasonlóan, mint az arrancar-ok Hierro-ja; vagy valamiféle pajzsot vont a keze köré. Ezt a technikát már használta ellenem kétszer is: egyszer, amikor felém döfött és én a kardom lapjával hárítottam; másodszor akkor, amikor egy függőleges rúgással akart a tetőbe passzírozni. Mindkétszer olyat éreztem, mint most. Bár nem voltam biztos most nem figyeltem úgy.
- Hmm… – nyalta meg a szája szélét - …Na, de hol is hagytam abba? Áh… megvan! – emelte fel hangját miközben oldalra nézett. - Nos, tehát jól figyelj arra, amit mondok… Én egy Fullbringer vagyok, érted? Fullbringer. – a lélekölőm egy határozott mozdulattal ellökte, s hátrébb ment. Nem mentem tovább s nem is támadtam, megvártam míg elmondja mit akar. Fontos lehet, hasznos információkat tudhatok meg, olyanokat, amik jól jöhetnek majd a jövőbe. A második fontos dolog amit elárult, az az, hogy hogyan nevezi magát vagy magukat. Nem találkoztam még ezzel a szóval. - Egy mesés erő birtokosai vagyunk, és nem ám olyan lúzerek mint a többi képességgel rendelkező emberek. Oh… El ne mond a páromnak, hogy ezt mondtam, ő egyáltalán nem lúzer. A következő amit elárult, az a különbség, ami a normál különleges erőkkel biroktól megkülönbözteti a fajtájukat. Még a párjáról is elárult egy kicsikét, ö nem tarozik a Fullbringer-ek közé.
- És persze a képességeink származása sem hétköznapi… érzed nem? – hívta fel a figyelmem. Igaz a lélekenergiája nem normális, hasonlóságot mutat a lidércekéhez. Eddig ezt nem vettem figyelembe, mert azt hittem, hogy a nemrég megölt hollow lélekenergiájának maradványai maradtak rajta és attól ilyen. Ez nagyon fontos információ.
Épp kérdezni akartam tőle, mikor egyszerűen eltűnt a szemem előtt, majd egy erőteljes fájdalmat éreztem a hátamnál. Előre tántorodtam és kicsit megrogytam. Jobb oldalamra nézek ahonnét érkezett a támadás, ám ott már senki sem volt, a nő előttem volt méterekkel.
~ Gyorsabb mint volt, nem is láttam ahogy mellém majd elém kerül. Úgy látszik eddig nem használta a teljes erejét! Bajban voltam, mert ha ilyen gyors, akkor egykönnyen nem fogom tudni eltalálni.
- Hogy tetszett? Ez volt a teljes sebességem. – vigyorog, miközben megérinti a csuklóján lévő karkötőt. A lélekenergiája ekkor megugrott, az előzőhöz képest a kétszeresére nőtt. Ezután már nem volt nehéz rájönni, hogy mi lehet az. Egy olyan eszköz, ami elrejti a viselője reiatsu-ja egy bizonyos százalékát, jelen esetbe kábé a felét.
- Tetszik! – mondtam miközben az arcom nem erről árulkodott, az a fanyar mosoly mi megjelent az ellenkezőjét mutatta.
- Mivel már az elejétől fogva tiltakoztál a harc ellen, gondolom a képességed sem szándékoztad használni… nos, ez valljuk, be elég idegesítő lenne, mivel nagyon érdekel. Szóval azt hiszem, először én mutatom meg mire is képes egy Fullbring. – jobban koncentrálni kezdtem, eddig csak szórakozott velem, s most úgy látszik elkezdi komolyabban venni. - Világmentés: Tengerpart, 12:00 óra, 5/30, Kész! – jobb kezében lévő pisztolyt átadta a balkezébe és felém lőtt. Oldalra szökkentem s készültem volna támadni, mikor érkezett a következő lövedék. Ismét kikerültem, azonban késő vettem észre az előttem hirtelen feltűnő ellenfelem, aki rámarkolt a bal kezemre. Ahogy a testemtől telt azonnal reagáltam, katana-m markolatával felé ütöttem. Ahogy elengedett hátraugrottam, el akartam távolodni tőle minél jobban.
- Köszönöm hogy voltál oly’ kedves és elmondtál néhány dolgot magadról! – próbáltam időt adni magamnak, meg kelletett nyugodnom. – Ha már ilyen beszédes kedved lett elárulnád a neved, tudni szeretném hogyan szólíthatlak. Engem Kyougetsusei Ittousai Houou Toudou-nak hívnak és a Nanabantai Sanseki-je vagyok. Nem nagyon akartam az időt húzni, már a kislány miatt, azonban most muszáj volt. – Szóval az erőtök valahogy a lidércekhez köthető, mégis milyen módon jutottatok hozzá? Nagyon felkeltetted az érdeklődésem… - hirtelen nem is figyeltem arra, amit mondtam, nem tűnt fel, hogy kétértelmű az. – Úgy értem az erőd! – javítottam ki sebtében – Mesélnél még róla miközben harcolunk? – kértem meg – Persze te is kérdezhetsz bármiről, ami érdekel. Ha már ad valamit úgy illik, akkor nekem meg viszonoznom kell.
- Seitei shiro Tennou! – kiáltottam el magam ezzel előhozva lélekölőm erejét. Fegyverem eltűnt, s mögöttem megjelent a hat őrzöm gömbje. Biztos ami biztos, nem tudom mi fog következni ezért inkább most előhívom kardom első szintjét

A tompa ütés mely a kezemet érte nem volt épp fájdalmas, de az ereje még megbizseregtetni sem tudott. Azonban ez lehet, hogy csak ezért volt, így mert éppenséggel a mellkasomból még mindig éreztem azt a csodálatos sugárzó érzést és ez elnyomta a kezemre mért ütés érzékelésének nagy részét. De most nem is ez a lényeg.
~ Megvan! ~ sikerült megérintenem és ez a lényeg. Immár a képességem hatása alatt áll, amit jól mutat az ujján feltűnő aranyozott gyűrű. És jól gondoltam, valóban nem volt képes felvenni velem a lépést.
- Uhwaaa, a szüleid aztán nem kíméltek… – reagáltam a férfi bemutatkozására, kissé talán bunkón. - Remélem, megfelel, ha csak Toudou-nak nevezlek? Cserébe te is hívhatsz egyszerűen csak a keresztnevemen, Karennek. – nem kenyerem megosztani a férfiakkal a nevem, de most az egyszer kivételt teszek. Végtére is lehet, hogy tud pár érdekes dolgot.
- Érdekes és egyben fair ajánlatnak tűnik, de ne számíts arra, hogy olyan dolgot árulok el magamról, ami segíthet a legyőzésemben… Bár gondolom, ezt nem kell mondanom. – mosolyodtam el és lassan a halántékomhoz emeltem a jobbomon lévő méretes gyűrűt.
- Csináld! – ejtettem ki a szót az ajkaim közül majd eltávolítottam az ékszert a fejbőrömtől. A parancs leadva, így ha minden igaz ellenfelem hamarosan megtapasztalhatja a képességem gyönyörűségét. Bár az időeltolás miatt - ami lehetővé teszi a képességen belül, hogy míg idekint egy perc eltelik odabent hat – biztos eltelik pár másodperc, amíg megérzi.- Akkor engedd meg, hogy feltegyem az első kérdést: Mi ez a 7. osztag 9. tiszti rang? Csak nem valami katonák vagytok? – persze ez megmagyarázza a hasonló öltözéket, bár nem értem, hogy mi dolguk a mi világunkban miután elintézték helyettük az ellenséget.
Ám végre megtörténik az, amire vártam. A szám lassan ismét elmosolyodik, mikor a férfi parancs szavára a kardja eltűnik és helyébe gömbök jelennek meg mögötte.
- Szóval jól gondoltam, hogy a ti képességeitek is egyediek… milyen szerencse…

***Connect World***

- Hát akkor kezdjük az elején. Üdvözöllek a Világomban shinigami! – jelentettem ki a férfinak, aki minden bizonnyal furcsállhatja, hogy egy teljesen új környezetben találja magát. Persze mind ezt lazán teszem egy kényelmes napozószékből egy napernyő árnyékában és egy ízléses bikiniben.
Hm… – hallottam meg a hangot a fejemben, mely a valós világban lévő énemtől jött. Persze az egyszerű „Csináld!” parancs mellett némi infót is szerezhettem arról mi folyik odakint.
- Toudou-san… – szólítottam meg a nevén melyről az előbb szereztem tudomást. Majd az ég felé mutató tenyeremet a méterekkel előttem álló férfi felé tartottam. - Lenne olyan kedves bekenni a hátamat a naptejjel? Nem szeretnék leégni… – és abban a pillanatban a még üres tenyeremben egy flakon naptej keletkezik a semmiből.
A férfiak nem igazán szokták kihagyni az ilyen lehetőséget így arra számítottam, hogy nyomban elindul az irányomba. És így ha egy lépést tesz, megtapasztalhatja milyen egy taposó aknára lépni. Na, nem kell rosszat gondolni rólam. A robbanó szerkezet ugyan is nem rendelkezik akkora erővel, mint a rendes társai, de ahhoz épp elég, hogy fájdalmas égési sérüléseket okozzon és megtépázza a fekete ruházatának azon részét. Végtére is nem hagyhatom, hogy egy értékes informátor tűzbe vesszen, nem igaz? Persze a biztonság kedvéért a másik kezemben egy fegyvert hozok létre, így ha sikerül elkerülnie hamar két lövést is leadok a lábai irányába.

- Uhwaaa, a szüleid aztán nem kíméltek… – ahogy meghallotta nevem elég modortalanul reagált rá. Nem valami jó modorról ad tanúbizonyságot a megjegyzése. Szó mi szó tényleg nem hétköznapi a nevem, ám ezért mégsem illik ilyet mondani. Habár fiatal koromban egy ideig belőlem sem váltotta ki néha jobb érzéseket; idővel viszont megszoktam, rájöttem, hogy milyen megtiszteltetés ezeket a neveket használni. – Remélem, megfelel, ha csak Toudou-nak nevezlek? Cserébe te is hívhatsz egyszerűen csak a keresztnevemen, Karennek. - ajánlotta fel, hogy hívjam a keresztnevén.
- Igaz ami igaz, nem rendelkezek szokványos névvel, ám én ezt nem bánom. – mosolyogtam, miközben az égre néztem. Eszembe jutott az a nap, amikor az apám elmesélte honnét kaptam a neveim. Muszáj volt neki, mert kicsit morcos voltam amiatt, hogy a velem egykorú gyerekek állandóan kinevettek miatta. Akkor is ilyen szép nap volt, ugyanígy sütött a nap és ugyanennyi felhő volt az ég. – Neked és a hozzád hasonló kívülállóknak fogalma sincs micsoda megtiszteltetés ez. – belekezdtem a mesélésbe – A nevemben az
Ittousai szó a nagyapámra utal, az őt hívták így. A Houou-n az ő apjáé, míg a Toudou meg az apám apjáé. – mondtam el az, amit én az apámtól halottam – Az ők tiszteletükre kaptam és nagyon büszke vagyok rá, úgyhogy ha megkérhetlek, tartózkodj az elkövetkezőkben az ehhez hasonló megjegyzésektől! – haragos pillantást vetettem felé. Nem sok dolog tud felidegesíteni, az egyik közülük az, ha a nevemről hallok sértő megjegyzéseket. – Ha kérhetem Karen-san! – egészítettem ki még szavaim.
- Érdekes és egyben fair ajánlatnak tűnik, de ne számíts arra, hogy olyan dolgot árulok el magamról, ami segíthet a legyőzésemben… Bár gondolom, ezt nem kell mondanom. – végén megérintette a homlokát a jobb kezén lévő méretes gyűrűjével. - Csináld! – utasított valakit.
A „csináld” szót nem értettem mégis hogyan értette, miért mondta ezt nekem, ha egyáltalán nekem szánta. Lehet, hogy a társának mondta, habár a közelben nem éreztem hozzá hasonló lélekerőt kibocsátó személyt. A párjára sem gondolhatott, mert csak átlagos embereket éreztem és senki olyat, aki eltérne a normálistól. - Akkor engedd meg, hogy feltegyem az első kérdést: Mi ez a 7. osztag 9. tiszti rang? Csak nem valami katonák vagytok? – kérdezett rá z osztagomra és a rangomra.
- Valami olyasmi. Egy Gotei Juusantai nevű szervezet tagja vagyok, más néven a Tizenhárom Védelmi Osztagként is ismerik. A tagjait a fekete színű shihakusho-rol és az oldalunkon lógó kardokról ismerhető fel. – nem állt szándékomban mindent elmondani, csak úgy nagy általánosságban – Mint a névből már feltűnhetett tizenhárom osztagból áll, kiknek élén van egy vezető, és az alvezető. – nem részleteztem jobban az osztagok felépítését és a feladatukat.
- Szóval jól gondoltam, hogy a ti képességeitek is egyediek… milyen szerencse… - jegyezte meg.
- Igen minden lélekölőnek más az alakja, nincs két ugyanolyan kinézettel és képességekkel rendelkező katana. - válaszoltam s utána kérdeztem - Ti, a Fullbringer-ek között akadnak olyanok, akiknek azonos a képessége?

***Connect World***

- Hát akkor kezdjük az elején. Üdvözöllek a Világomban shinigami! – mondta miközben egy teljesen ismeretlen táj látképe tárult a szemem elé.
- Mi a csoda! – forgattam a fejem körbe-körbe – Hol vagyunk? Mit csináltál? – kérdeztem meg Karen-santol, ki most egy napozóágyon feküdt bikiniben.
~ Mégis mikor öltözött át? ~egymás után támadtak bennem a megválaszolatlan kérdések.
- Toudou-san… – nyújtotta felém a tenyerét - Lenne olyan kedves bekenni a hátamat a naptejjel? Nem szeretnék leégni… – ahogy ajkait elhagyták a szavak kezében egy falakon naptej materializálódott.
- Egyre jobban kezd érdekelni a képességeid! Nem tudom mi csinált pontosan, azonban annyi biztos, hogy ez nem az a hely, ahol nemrég még voltunk. Lehet, hogy valami teleportáló képességgel rendelkezik, és azt használva hozott el minket erre a tengerpartra. – Bocsáss meg, de kihagynál ha nem lenne gond. Ne vedd sértésnek, nem azt akarom, hogy leégj, azonban most inkább passzolok. Hülye lennék a közelébe menni legalább is addig, ameddig több dolgot meg nem tudok arról, hogy pontosan hol vagyok. Egyre több a kétségem afelől, hogy le tudom győzni az előttem napozó hölgyeményt. – A bekenés helyett inkább áruld el mit is takar az hogy „Üdvözöllek a Világomban”?