Akira vs. Eli

Tárgy: Akira vs. Eli Csüt. Ápr. 17, 2014 8:48 am

Furcsa érzések keverednek bennem. Úgy érzem, hogy a közeljövőben valami nagy változás fog az életemben történni, de, hogy ez pozitív vagy negatív azt nem tudnám megmondani. Bár ez csak egy úgynevezett "megérzés" mégis azt váltja ki belőlem, hogy harcolni akarjak, mintha csak tulajdon létem utolsó szikráiba kellene kapaszkodnom. Ezt a harcot viszont nem Hueco Mundovan kell megvívnom. Tudom, hogy a sötét dimenziót nem fogom elhagyni, legalábbis még nem, de ezt a harcéhséget nem itt kell kiélnem. Különben sem lenne akin.
Ilyen és ehhez hasonló gondolatok járkálnak a fejemben miközben az örök káosz közepén, egy, a lélekenergiám által összeállított járdán haladok. Semmi okom arra, hogy siessek. Alig pár perc alatt biztos, hogy magamra fogom tudni hívni a shinigamik figyelmét. Elég nagy kár, hogy nem tudnak rögtön bemérni, vagy felkészülni az érkezésemre.
Az átjáró szája a város felett nyílik ki és mintha csak a korábbi sétámat folytatnám lépek ki a puszta levegőre. Sok időt nem töltök el itt, a talpam alól eloszlatom a lélekenergiát így nem sokkal később, már egy folyóparton álldogálok.
- Lássuk, mennyire kell megerőltetnem magam. - érintem meg a talajt mutatóujjammal és Incide Radar nevű technikámmal kezdem el bemérni a közelben levő shinigamik lélekenergiájának mennyiségét. Ami azt illeti eltartott egy kis ideig míg találtam valakit akire érdemes a figyelmemet és időmet pazarolnom. Már csak elő kell csalogatni.
- Hmm? - zökkenek ki a technikából mikor pár shinigami megjelenik előttem és felém hadonásznak a kardjukkal. Talán első alkalom, hogy dicséretként mondhatom egy shinigamira, hogy agyatlan. Nagyon sok fölösleges energiapazarlást felejthettem el, hála nekik.
Mindössze egy szempillantásba került. Sonidoval, minimális befektetéssel, táncoltam körbe őket és varázsoltam a kezemmel lyukat a mellkasukba. Még azután is kellemes hangnemben nyögdölőztek nekem pedig csak várnom kellett a magasabb lélekenergiájú halálisten megérkezésére. Addig egész nyugodtsággal sétáltam a folyó közepére. Sokkalta érdekesebb és kihívásosabb harctér, mint a part.
Kicsit tovább tartott, mint vártam de hamarosan megéreztem a várva várt személy jelenlétét és lélekenergiáját.
- Megvárattál, shinigami. Azt hittem, hogy sokkal gyorsabb az információs rendszeretek. Pár shinigami halála elég későn jutott el a fületekbe. - hordtam le a rendszerüket kezeimet a hátam mögött összefogva, és közben azt tervezgetve, hogy hogyan is fogom végigvinni ezt a harcot. Ha megfelelő szórakozást nyújt a számomra akkor még az is lehet, hogy életben hagyom. De ez még eldől.

Tárgy: Re: Akira vs. Eli Pént. Ápr. 18, 2014 9:15 pm

Sejthette volna, hogy egy átlagos szabadnap nem jár baj nélkül. Csak egyszer szabaduljon ki és kóboroljon ilyen messzire Seireiteiől, rögtön nem lesz nyugta. Talán ha suttyomban lógott volna ki, nem rögtön őt vennék elő, ha történik valami. Na, nem mintha erre ismerne bármi módot, így pedig, hogy tudják, épp hol tartózkodik, rögtön kéznél is van. Bár tudja, hogy biztosan nem holmi telefonbetyárkodás okán szólal meg a kis ketyere, mégis, némileg bosszúsan kérdez bele, ugyan mégis miért akarnák elővenni. Első gondolata, hogy Shiranui-san rendeli valamiért vissza, lehet szétnézett az irodájában, hogy rögvest rendet kell raknia, mert az ott uralkodó állapot tarthatatlan. Kelletlen hangon érdeklődött hát, mégis mi miatt zaklatják a szabadnapján. Kikívánkozott volna belőle, de inkább mégse szólta el magát, mondván „nem vagyok itt”. Utóbb, mint kiderült, jobb is, hogy nem tette. A helyzet sokkal komolyabb annál, sem hogy ez a megjegyzés helyénvaló lett volna. Néhány járőrözésre leküldött shinigami lélekenergiája nyomtalanul eltűnt, hívásra nem felelnek, járjon utána. Megkapva a parancsot utólag jobban örült volna, ha csupán rendet rakni hívták volna haza. Kérdésére, hogy miért épp őt küldik, egyszerű válasz érkezett, miszerint ő volt kéznél, és az eltűnés helyéhez legközelebb. Szerette volna azt hinni, hogy az eltűntek csupán csak szabadnapot vettek ki, egy fokkal trükkösebben menve eltávra, mint ahogy ő tette, és egyszerűen csak ők maguk nem akarják, hogy megtalálják, munkára fogják őket. De ez a reménye is hamar szertefoszlott, ahogy a vonal másik végéről megkapta a koordinátákat, azzal a megjegyzéssel, hogy körültekintően járjon el, mi több, óvatos legyen, mert az eltűntek feltételezésük szerint halottak. Mellesleg, apróságként téve hozzá, lidérc lélekenergiáját észlelték eltűnésük helyén, s ezzel bontották a vonalat. Ez utóbbi intelem és lehetőség cseppet sem derítette jobb kedvre.
A folyópart felé tartva, már egész közel, bár szerette volna, ha a Juunibantai számításaiba hiba csúszott volna, maga is megérezte az idegen kisugárzást, igazolva a kellemetlen feltevést, keresettjei bizonyára nem szabadságra mentek. Lélekenergiájából ítélve nem átlagos hollowval lesz dolga, ugyanakkor nem tűnt erősnek, de ahelyett, hogy ennek örült volna, nyugtalanná tette. Ha ilyen gyenge volna, hogy végezhetett egy marék shinigamival egymaga? Kimondatlan kérdésre hamar magyarázatot adott a lidérc személye, amint megpillantotta a folyó közepén állva. Nem egyszerű hollow, s bár személyesen eddig eggyel sem találkozott, felismeri, egy arrancarral van dolga. Mintha csak várna valamire, így is van, őrá várt, s hangot is ad nemtetszésének, hogy érkezése ilyen sokáig tartott.
- Épp rám vártál? Milyen kedves – megilletődöttséget színlelve lép közelebb, a partot mintha el se hagyta volna, sétál tovább felé a víz felszíne felett, egészen közel mégse merészkedik, csupán elfogadta a lehetőséget, játszóterük a folyó lesz, ott helyezkedik el. Kimondatlan kérdésére, mintha csak olvasna benne, meg is adja a választ, valóban ő felel az eltűnt tisztekért. Továbbra sem nyugtatja meg a tény, hogy közelebbről sem érzi erősebbnek a nőt, mint az imént, s ez óvatosságra inti, biztosra véve, rejteget valamit. Fel sem tételezve, hogy halott társai, többedmagukkal ne tudtak volna végezni vele, ha olyan egyszerű volna, mint amilyennek kinéz. Abban is kételkedik, hogy kis találkájukat egy kis piknik kedvéért rendezte volna így.
- Itt vagyok, mondd, mit szeretnél? – mondhatta volna azt is, adja elő az utolsó kívánságát, ehhez azonban korántsem érez kellő magabiztosságot, látványosan ugyan nem mutatja, de nincs egészen a helyzet magaslatán. A harcot, bármi legyen is a válasz, ha érkezik egyáltalán, tudja, hogy nem kerülheti el, bármilyen szándék is vezesse az arrancart, tervezzen bármit, futni nem hagyhatja. És nem is épp úgy fest, mint aki épp szökni akar. Talán sokat veszít vele, mégsem veszi át a kezdeményezést, a feleletre kíváncsian csupán, hogy teljesen ostobának mégse tűnjön, mint aki felkészületlenül vár, ugrásra készen kulcsolja kezét zanpakutoja markolatára. Abban bízik, ha a másik megpróbálná meglepni, akkor is lesz elég gyors hozzá, hogy védekezni tudjon. Hergelni feleslegesen viszont nem áll szándékában, míg nem muszáj, vagy ad rá végleg okot, kardot nem ránt.

Tárgy: Re: Akira vs. Eli Pént. Ápr. 18, 2014 10:26 pm

Ilyen az én szerencsém, még véletlenül sem olyan shinigamival találkozom aki rögvest fejvesztve ugrik a harcban. A fejvesztve szó szerint értendő. Ehelyett itt van ez a nő. Így közvetlen közelről nem is olyan érdekes, talán fenntartom a távolságot a vele való harcban, csak, hogy ne unjam meg. A céljaimmal kapcsolatos kérdésre meggondoltam, hogy rögvest a tárgyra térek, de ahogy elnéztem arra már készen áll, hogy harcba bocsátkozzon. Ez esetben ideje, hogy egy kicsit játszunk mielőtt belevetnénk magunkat a dolgokba.
- Igazából... - egyik lábamat kicsit előrébb tartva rajzolgattam a lábfejemmel félköröket a folyó tetejére. - ...arra gondoltam, hogy esetleg megadom magam. Nem igazán olyasmi személyre számítottam, mint te. Nem is biztos, hogy le tudnálak győzni és még túl fiatal vagyok a halálhoz. - Emeltem fel mindkét kezem, habár egyik kezem középső ujja be volt húzva és a hüvelykujjammal tartottam meg. Igazán, némi kis belső izgatottsággal vártam, hogy mit is fog tenni vagy reagálni erre a shinigami. Habár ez nem is számít.
- Csak vicc volt. - feleltem vigyorral az arcomon amit a maszk miatt az ellenfelem úgysem láthat, majd felé irányítottam a kezemet amelyiken a behajtott ujj volt, majd egyszerűen elengedtem, mintha csak egy csúzli lenne úgy lőtt ki az ujjam. Ez egy nem olyan rég megtanult technika, ami azt illeti szörnyen könnyű az elsajátítása is, talán épp ezért került bele a repertoáromba (Oni Dekopin).
- Mondd csak, shinigami, mi a neved? - mozgattam meg kicsit a végtagjaimat az unalomban való elgebedés ellen és a láncaimat kihalásztam a felsőm ujja alól. Most cseppet sem mozogtak, vagy levitáltak, hanem úgy viselkedtek, mintha csak normális láncok lennének. Ami azt illeti így még soha sem használtam őket, de valamikor ezt is ki kell próbálni és most úgyis a próbálgatások napja vagy pillanata van. Arról nem is beszélve, hogy jó taktika, hisz a shinigami nem tudja, hogy mire is képes a fegyverem.
Erről jut eszembe, ha már harc. A láncaimat a fejem felett kezdem el forgatni. Na nem olyan gyorsan, hogy abból ki lehessen venni valódi képességeim nagyságát, csupán annyira, hogy még nyugodtan követni lehessen akár szabad szemmel is. A meglepetés ma a barátom.
- És ha már a beszélgetésnél tartunk, elmondhatnád, hogy mit írjak a sírkövedre. - egy apróbb kuncogás is elhagyja az ajkaimat ezek után a szavak után. Tulajdonképp azért van ez az egész színjáték, hogy valami komolyabb ellenállást csaljak ki belőle, mert hanem ez irtó rövid és unalmas harc lenne. Mi az érdekes abban, hogy idejövök azért, hogy pár másodperc alatt kivégezzek egy csokor shinigamit.

Tárgy: Re: Akira vs. Eli Szomb. Ápr. 19, 2014 8:38 pm

Sok mindenre számított volna a másiktól, épp csak arra nem, amit mond, vagy ahogy megadóan feltartja a kezeit. Hitetlenül, már-már buta arckifejezést öltve pislog szemközt, kimondatlanul is látni rajta, se nem érti, se nem igazán hiszi, ami előtte zajlik. Gyanakvásának mégsem ad hangot, csupán kardja markolatára fonódnak az eddiginél erősebben ujjai, de ezen felül nem tesz semmit, kivár egy darabig, feszülten figyel, hol van elrejtve a turpisság a kis színjáték mögött. A leleplezéssel pedig nem is váratja sokáig, magától fedi fel a cselnek szánt tettet, kijelentve, tréfált csupán. Kevésbé lepi meg a tény, hogy hamis volt az előbbi, sokkal inkább, hogy ezt önként vallotta meg. Minden gyanakvása ellenére a következő mozzanat mégis felkészületlenül éri, ismeretlen lévén számára ez az egyszerű, trükkös kis mozdulat. Talán épp egyszerűségéből adódóan nem szúrt szemet neki, mire is készül. Valamiből neki is tanulni kell, de ha választhatott volna, akkor leckét nem biztos, hogy legszívesebben egy arrancartól veszi. Várta volna, hogy nekiront, fegyvert ránt, vagy valami ettől látványosabb dologgal támadjon, de helyettük ezzel lepte meg. Mire igazából felfoghatta volna mi is történik, már jó pár méterre szállt onnan, ahol az imént állt. A lórúgás-szerű élménytől, ahogy bizonyára a tankönyvekben is írva van, úgy repült el, ahogy feltehetően azt a másik elvárta tőle. Látszólag feltartóztathatatlanul bucskázott messzire a vízfelszínen, pont, mint gyerekkorában tették azt a kacsázásra elhajított kavicsok. Ha tudja, hogy milyen megrázkódtatás ugyanez a kis köveknek, biztos nem dobálja őket olyan felelőtlenül, ezúttal teljes mértékben átérezve helyzetüket, ha épp nem mással lenne elfoglalva, egyszeriben meg is fogadná, nem tesz többé ilyet. És annak rendje szerint egy utolsó bucskázás után szédülten pottyan a vízbe, képtelenül rá, hogy számon tartsa, merre van a fent és lent. Meg sem fordult a fejében, hogy a párbajt fürdéssel fogja kezdeni, noha egyébként számíthatott volna rá, hogy a folyó közepén kezdve bele ilyesmibe nem ússza majd meg szárazon. Bosszúsan fújva ki a maradék tüdejében rekedt levegőt, amit az előbbi csapás még nem szorított ki belőle, buborékok hadát eregetve lökte végül magát a felszínre, majd tápászkodott fel a víztükörre. Mindezt a másik látszólag türelmesen várta végig, míg összeszedte magát, nem téve különösebben semmit, ránézésre teljes nyugodtsággal ácsorogva ugyanott, ahol hagyta, csupán néhány lánc került elő, mi változtatott az összképen. Nyugodtsága olyannyira vérlázítóan hat, hogy külön emlékeztetnie kell magát, ne veszítse el a fejét már most az elején. Végtére is, ezek után nem is olyan meglepő, hogy fölényben érzi magát, az előbbi kis mutatványa láttán nem mellesleg jogosan.
- Takagi Akira – kisöpörve arcából elázott tincseit veti oda mellesleg, mintha nem is számítana, továbbra is durcásan az előbbi kis trükkös fürdetés miatt. Ettől többet felesleges hozzátennie, honnan, s ott milyen ranggal rendelkezik, feltehetően nem is mondana sokat a másiknak.
- De ha már ismered a nevem, hagy tudjam meg én is, ki vagy te? – valójában a válasz is teljesen érdektelen lenne, talán hozzájut vele olyan információhoz, mitől jobban képben lesz vele, s nem csak arra kell hagyatkoznia, amit érez, mert nagy valószínűséggel sejti, több van benne, mint amit lélekenergiája nagyságából ki tud venni. Hogy a másik sem áll immár tétlenül, nem követi el újra ugyan azt a hibát, mint az előbb, ő is maga elé veszi zanpakutoját, már nem csupán tokjában pihentetve markolássza. Dolga ugyan még nem volt hasonló fegyverrel, mint a legtöbbel szemben, ezzel sem kell más legyen a teendője, minthogy elkerülje. Biztosra veszi, hogy ez nem is lesz olyan egyszerű, mint kimondva lenne, hogy ne kerüljön az útjába, ezúttal nem becsüli alá, mint az előbb tette.
- Nagyon figyelmes, hogy kérdezed. Hirtelen nem is tudom, adj egy percet – már maguk a láncok, mitől hátrányban lehetne, hosszabbak, mint saját fegyvere, ha a leírt körükön kívül szeretne maradni, közvetlen hozzá sem érhet. Hacsak nem elég gyors hozzá, hogy mindezt egyszerre véghezvigye, elkerülve, ugyanakkor támadva is közben. Igaz, nincs tisztában a másik képességeivel, egy próbát muszáj tennie, anélkül sosem tudja meg, lehet-e nála ügyesebb.
Igyekezve a vizes közegből egy kis előnyt kovácsolni magának előbb nem is mozdul előre, helyette egy csapással, nem is kicsivel, jókora erőt adva bele Chigirivel szaggatja fel maga előtt a vizet, töredék időre több méteres sebet szakítva a folyó felszínén, tekintélyes hullámot küld az arrancar felé. Ezzel persze kárt nem tehet benne, nem is ezt a cél szolgálja a felvert víztömeg, elterelésre kell főleg. A kisebb árhullám takarásában shunpoval emészti fel a kettejük közti távolságot, lendületéből, ha csak valami módon meg nem állítják, nem veszítve, Kanashibarival igyekszik a láncokat tartó karokra összpontosítva kivonni a legkellemetlenebb tényezőt a harcból. Ha legalább az egyiket elérné, már fél siker lenne, mindezt úgy, hogy közben a láncok köré ne tekeredjenek.

Tárgy: Re: Akira vs. Eli Szomb. Ápr. 19, 2014 11:58 pm

Miután végignéztem a technikám sikeres hatását a hölgyike nevét is megtudtam. Nem mintha egyelőre bármi jelentősége is lenne számomra. Ami pedig az én kilétemet illeti, ideje megint játszani egy kicsit, de most csak a szokásosat.
- Elmondom neked, shinigami, amennyiben össze tudod törni a maszkomat. - sepertem ki az arcomba lógó hajtincseket, hogy jobban szemügyre vehesse a maszkot rajtam. Már volt alkalom, hogy ezt a feltételt biztosítottam a mellé, hogy a nevemet eláruljam.
A várakoztatásra nem igazán tudok mit felelni, bár biztos vagyok benne, hogy nem is óhajt válaszolni, engem meg úgysem érdekelne, hogy mit mond. Logikus, nem?
A felém tartó hullámon egy cseppet meglepődök. Na már nem azért, mert nem láttam már ilyet, csupán érdekes látvány egy, a sodrással ellenkező irányba tartó hullám ennyi az egész. Ugyanakkor nem kell zseninek lenni ahhoz, hogy kitaláljam, hogy ez bizony nem rendes támadás csak elterelés, hisz egy kis víztől nem fogok elolvadni vagy valami hasonló.
A várva várt valódi lépéseket hamar sikerül észrevennem, azért nem vagyok annyira gyenge, mint aminek mutatom magam. A láncaimat egyszerűen elengedem, mintha csak valami pocsék amatőr hiba lenne, majd könnyedén táncolok a felém mért szúrások körül, és a legmegfelelőbb alkalomkor próbálom meg azt a kis cselt, hogy egyik kezem két ujjával a kardot tartó kezét állítsam meg, míg a másikat a teste irányába tartsam. Ezt követően pedig egy ügyes, egyszerű és gyors technikát végzek el mindkét kezemmel vagyis egy-egy bara indul útra az ujjaimból célba véve őt. A két kis gömb nem okozhat olyan nagy sérülést, de megérezni biztos megtudja.
Ha sikeres a támadás ha nem sonidóval visszatérek a kiinduló pontra és már-már játékosan nézek szét, mintha csak a víz felszínén keresném az eddig már alámerült láncaimat.
- Ez nem volt jó ötlet, most hogyan találom meg őket? - tettem fel a költői kérdést valós aggódást színlelve. Igazából mindössze csupán egyetlen gondolatnyi erőfeszítésbe kerülne az, hogy megadjam a parancsot ahhoz, hogy visszatérjenek hozzám, de ezt egyelőre nem fogom lelőni. marad egy aduásznak a sokból.
- Nincs mit tenni. Akkor mindegy. - vontam meg a vállamat, majd magam elé emeltem a kezemet. - Lanza Roja. - alig mondtam ki a technika nevét a kért vörös lándzsa meg is jelent a kezembe és megragadva párszor megforgattam magam körül.
- Azt hiszem ez is megteszi. Folytathatjuk? - kuncogtam kicsit, majd egy kényelmesebb állást felvéve vártam, hogy mit fog most lépni az ellenfelem. Nekem csak meg kell védenem a maszkom és az identitásomat, ő az életével játszik, vagyis én is az életével játszom. Ez vicces.

Tárgy: Re: Akira vs. Eli Hétf. Ápr. 21, 2014 8:17 pm

Más esetben, ha nem egy arrancarral állna szemben, nevetve fogadná, hogy játszani hívják. Játékba, melynek jutalma egy név lenne, de jelen helyzetben se nem játékhoz, sem nevetéshez nincs sok kedve, végtére is azért jött, hogy végezzen vele. Afelől sincs sok kétsége, hogy a másiknak ugyanez a feltett szándéka. De minthogy a kimondott játékszabály ellen sok mindent nem tud tenni, kedvetlenül, de mégis rábólint, elfogadva a feltételt. Egy próbát talán megér. Macska-egér játéknak tűnik az egész és nem boldogítja a tudat, ez esetben a vadász szerepe, noha arra készült, egyértelműen mégsem az övé. Nincs más dolga, mint okos kisegérnek lenni és elérnie, hogy a másik hibát vétsen, csak tudjon is majd mit kezdeni az esetleges kínálkozó lehetőséggel. A felkorbácsolt hullám, bár jó ötletnek tűnt, hiábavaló volt, láthatóan a másik sem tegnap bújt ki a tojásból. Mindössze annyit ért el vele, hogy immár mindketten vizesek lettek. Máskor, máshol, egy nyugodtabb időben és helyen el is gondolkodtatná a kérdés, mennyiben lennének mások a hollowk, ha tényleg tojásból kelnének ki. Hiszen kezdetben a legvérmesebb ragadozó madár is csupán tüneményes, pelyhes kis mazsola, lehet velük se lenne másképp. Erre az eszmefuttatásra azonban sajnos jelenleg nincs alkalma.
Képtelen élni a meglepetés erejével, láthatóan az elterelésnek szánt felvert víztömeg túlzottan átlátszó trükk volt a másikkal szemben. Nem elég gyors, a másikhoz képest semmiképp. Támadása bármilyen jól festett is elképzelve, az arrancar könnyű szerrel tér ki előle, ügyesen kerülgetve mozdulatait. Egy aprócska sikert mégis elkönyvelhet, még ha nem is egészen ez volt a terve, legalább láncaitól sikerül ezzel megszabadítania ellenfelét. Ettől persze, tudja, a harcnak nem lesz egyszeriben vége és korántsem győzött, ostoba és naiv lenne, ha ezt hinné. Semmi kétség, hogy csak most kezdődik az egész és a java még hátravan, hiszen már láthatta, a másik fegyvertelenül is van olyan veszélyes, mint azokkal együtt. Ebben sem kell csalódnia, kicsinyke szerzett előnye fölött még örvendezni sem marad ideje, az előbbi gondolatot, az arrancar mintha csak megérezte volna, valóra is váltja, egérfogóba kerül. Hogy a másik túl gyors, hozzá képest pedig ő mennyire nem, átgondolni sincs ideje, ösztönösen kerekednek ki a szemei a nem várt meglepetésre. Abban a pillanatban, hogy kardot markoló keze satuba kerül, érzi, olyasmi következne, minek ilyen közelről semmiképp sem szeretne megfigyelője lenni, vagy útjában állni. Tanulva az előbbiből, ezúttal inkább biztos távolból nézné végig, mit mutat ellenfele.
Tesz is egy próbát, hátha ezúttal sikerrel tudja venni a másik által állított akadályt. Ahogy átcikázik elméjén a felismerés, hogy baj van, már cselekszik is. A fogva tartó kéznek egy utóképet hátrahagyva shunpozik hátra, s hogy ezt az Utsusemi által hátrahagyott klón takarásában teszi, talán nem szúr szemet egyből a másiknak a helycserés mozzanat. Klónja szempillantásnyi idővel később semmivé is foszlik, ugyanazzal a döbbent arckifejezéssel fogva fel a neki szánt támadást, ahogy az imént ott hagyta. Míg ellenfele előtt semmivé lesz a kép a belé csapódó energia nyomán, sikerül rendeznie saját ábrázatát, nem adva meg neki azt az örömöt, hogy megilletődve lássa, végtére is, számított rá, hogy készül valamire.
Elveszett fegyvere miatti aggodalmában nem tud együtt érezni, más esetben talán felajánlaná, kivár, míg búvárkodik egy kicsit, hogy visszaszerezze őket, ezt a nagylelkűséget most nem engedheti meg magának, hiszen örül, hogy megszabadult tőlük. Azt sem bánná, ha fegyvertelen volna a másik és úgy folytatnák tovább, ekkora szerencséje persze nincs, gyorsan orvoslásra kerül fegyvertelenségéből adódott hátránya. Újra csak olyan fegyverrel kerül szembe, mivel eddig szemtől szemben nem volt még dolga. Csupa újdonságot tartogat a mai nap, bár még mindig nem bánná, ha ezeket az újonnan szerzett tapasztalatokat nem egy arrancartól szerezné, most ezzel kell beérnie, harc közben mégse szaladhat haza, hogy megtanulja, hogyan is kell ilyen fegyverek ellen harcolni. Igaz, akkor legalább nem fenyegetné a veszély, hogy a leckét az élete árán kell megtanulnia. A másik arcát bár nem láthatja, hangjából kétségtelen érződik, valóban csak játéknak fogja fel és nem mellesleg szemtelenül élvezi a helyzetet.
- Van más választásom? – vállat von, mintha mindegy lenne, de valójában választ sem vár a kérdésre, el már egyikük sem sétálhat, bármi is legyen, ezt csak az teheti meg a végén, aki legyőzi a másikat. Láthatóan a kezdeményezés ezúttal neki van átengedve, ha jót akar magának, talán nem ártana, ha élne ezzel a feltehetően egyszeri lehetőséggel. Meg is indul felé, előreszegezett zanpakutoval, mintha egyszerűen csak nyílt támadást tervezne, de még mielőtt a lándzsa hatósugarába érne, gyorsan elhadar néhány szót.
- Bakudou 1, Sai! – nem vár sokat sem kidou tudásától, sem ettől a merőben egyszerű technikától, csupán annyit szeretne nyerni vele, hogy a maradék, köztük lévő kevéske távolságot, míg villámtánccal megteszi, ne nyársalja fel a másik. Nem várja, hogy egy pillanatnál tovább sikerül ezzel fogva tartani, vagy megbénítani a másikat, talán elegendő lesz ahhoz, hogy megakadályozzon egy ösztönös mozdulatot, amivel arca elé kapná a kezét, hogy a nem épp finomkodónak szánt ütést kivédje. Ha ehhez még elég gyors is, szemvillanás alatt mérne csapást kardmarkolattal az arrancar arcát fedő maszkra. Bár nem a legokosabb tőle, hogy ha bejön számítása, nem egyből kettévágni próbálja ellenfelét, valamiért kényszert érez, hogy betartsa a játékszabályokat, még ha ostoba húzás is ez tőle, hiszen a másik vélhetőleg sosem játszana tisztességesen, ha a helyzet fordított lenne. Ha másban nem is lehet jobb nála, legalább korrekt félként játszik, akkor is, ha a becsületességért talán az életével fizet, hogy nem használja ki a kínálkozós és talán egyszeri lehetőséget. Sikerül, vagy sem, amit eltervez, akkor sem marad tovább előtte egy másodpercnél, rögtön el is hátrál, mintha csak rugóról pattanna vissza, nem akarva újra elkövetni az előző hibát, és a másik keze ügyébe kerülni.
- A neved – csak akkor, ha számítása bejön és abban az esetben jogosan követeli jussát, máskülönben nem szól egy szót sem.

Tárgy: Re: Akira vs. Eli Csüt. Ápr. 24, 2014 6:46 am

Nem örültem túlságosan annak, hogy a baráim egy klónt kaptam el csak. pedig biztos vagyok, hogy nem okoztak volna neki sérülést, olyan nagyot. De hát a múlt a múlt és a jelen a jelen.
Ami a kis jelenetemet illeti a fegyverkereséssel, némiképp csalódás volt. Igazán kedves tőle, hogy megvárta míg eljátszom ezt a kis színdarabot, de egyrészt ostobaság volt tőle, másrészt viszonozni nem fogom. Miért is hagynék ki egy ilyen jó lehetőséget? Meg ő úgysem tudhatta, hogy csak játszom. ^.^
- Ó! - csupán ennyi telik tőlem a kis mágiájának hallatán és önként elengedve a kezemben levő fegyvert, ezzel megszüntetve a technikát, engedtem, hogy a démonmágia fogságba ejtse a karjaimat a hátam mögött. Eddigi harcaim alapján tisztában voltam, hogy ez az egyik leggyengébb technika és, hogy egyetlen kisujjam megmozdítása is elegendő lenne ahhoz, hogy további működését megszüntessem, majd a felém irányuló támadást még gyökerében elpusztítsam. Viszont ez most egy szórakozásos harc kellene legyen, úgy, hogy most ügyes leszek és hagyom hadd legyen egy kis karácsonya.
- Biztos vagy benne, hogy ez jó ötlet, shinigami? - kérdem komoly hangon mielőtt a markolattal az arcomat fedő maszk összetörik. Az arcomat természetesen semmi sérülés nem érte. Egy ilyen gyenge támadás nem fog rést ütni a hierromon.
És bár hallom a felém intézett kérdést egy kis ideig figyelmen kívül hagyom. Mikor a maszkom utolsó darabkája is apró szemcsékké válik ugrik meg a lélekenergiám, hisz az eddigi elzárt mennyiség kiszabadul. Némiképp jobban érzem magam ettől, habár most láthatja az arcmimikáimat, meg a kötést a jobb szememen, de ez egyelőre mellékes.
- Eliziana Aberquero. - feleltem, hisz végül is ez volt a játékszabály amit én állítottam fel. Nem hiszem, hogy a nevem sokat mondana, hacsak Kawashima Mitsuya Hiroki szája nem járt el és tájékoztatta egész Soul Societyt a kilétemről. Az bizonyos szempontból probléma lenne, mert lehet, hogy a kis ellenfelem elrohanna, vagy idehívná azt a marhát. Neutral

- Igazán kár, hogy ennyire komolyan vetted, hogy összetörd a maszkomat. Nehezemre fog esni, hogy visszafogjam magam és ne okozzak súlyos sérüléseket neked, shinigami. - szólaltam meg miközben megmozgattam a csuklóimat. Ez némiképp jelzésül is szolgált a láncaimnak, hogy a vízben való hűsölést ideje abbahagyni és induljanak el az ellenfelünk felé. Ugyanakkor jobb kezemet előre tartottam és lélekenergiát gyűjtöttem a markomba. Ideje egy kis figyelemeltereléssel is szolgálni, hogy ne vehesse észre a felé tartó láncokat.
- Cero. - közöltem vele a technika nevét ha esetleg még soha sem látott volna ilyet, vagy esetleg ne hallott volna róla, de feltételezem, hogy ezt azért tanítják nekik, lévén egy Menos is képes elsütni, még ha nem is olyan nagy hatásfokkal, mint egy arrancar, vagy esetünkben én.
Az elsütést követően persze nem maradtam tétlen, mihelyst a láncaim elhagyták a folyót megragadva őket adtam ki gondolatban az újabb parancsot és egy párduc valamint egy farkas alakját vették fel.
- Szerintem nem ártana, ha elkezdenéd komolyabban venni a harcot. - egyetlen kézmozdulattal uszítottam az állatkákat az ellenfelemre. Mindkét állat a zanpakutoumból épül fel, úgyhogy elég komoly sérülést is képesek okozni megfelelő esetben. Én pedig addig felkészülök a következő nagy volumenű támadásra.

Tárgy: Re: Akira vs. Eli Szomb. Ápr. 26, 2014 8:51 am

A döntését megkérdőjelező szavakat már nem marad ideje fontolóra venni, hiába csengett komolyan, nem ülhet le, hogy elgondolkozzon, okos dolgot készül-e tenni. Ha már egyszer belekezdett, nem fordul vissza, hiába lenne talán tényleg bölcs döntés megfékezni a mozdulatot, nem teszi.
- Nem – már csak ennyit fűz hozzá a kérdéshez, mielőtt a kardmarkolat az arrancar maszkjába csapódna. Hogy mit ért el a rámért ütéssel, már csak biztosnak vélt távolból nézi végig, elrugaszkodva tőle, jó pár métert elhátrálva figyeli, ahogy a maszk elporlad. Mintha a végbemenő folyamat egyáltalán nem zavarná a másikat, és ahogy az utolsó apró darabka is semmivé foszlik, egyszeriben meg is érti, hogy miért. Amit korábban már valahol sejtett most beigazolódik, ahogy az ellenfeléből felszabaduló lélekenergia ránehezedik. Hiába gyanakodott valami hasonlóra, vagy hogy nem lesz olyan egyszerű dolga, mint amilyennek első ránézésre tűnt, de amire sehol sem volt felkészülve, az elé állított kész tény, hogy a másik ennyivel erősebb. Míg az arrancar teljesíti a rá eső részt az alkuból és bemutatkozik, marad néhány lélegzetvételnyi ideje, hogy rendszerezze hirtelen ki-kihagyó légzését és csillapítsa a remegést kardot szorongató kezén. Csak egy kis ijedtség, pánikolnia viszont most luxus lenne, nem engedheti meg magának, hogy teljesen kétségbe essen. Még akkor sem, ha egyébként minden oka megvolna rá, hiszen ha csak valami csoda nem történik, amire elég kevés esély van, nem jósol magának túl szép jövőt. Hogy sok minden már nem maradt, amivel szembeszállhatna vele, az utolsó kéznél levő dologhoz fordul segítségért. Idefele jövet még meg sem fordult a fejében, hogy használnia is kell majd, most elkerülhetetlennek látszik. Sokat vélhetően ezzel sem fog elérni, de még ha teljesen kilátástalannak tűnik az egész, akkor sem akarja túlzottan megkönnyíteni a másik dolgát azzal, hogy még ennyivel sem próbálkozik meg.
- Nakishikure, Hibana Hachi! – suttogva ejti ki a szavakat, tudva, akinek szól, így is meghallja, hacsak nem muszáj, nem kiabál vele, most erre pedig semmi szükség, zanpakutouja így is rögvest eleget tesz a kérésnek. Elméjében halk, zümmögéssel kísért nevetéssel válaszol a hívásra, miközben felveszi shikai formáját, pengéje körül pedig játékos táncba kezd néhány apróbb szikra. Az ő jókedvét úgy látszik, még egy ilyen kilátástalan helyzet sem törheti meg, amit egy kicsit irigyel is tőle.
Az arrancar ezt követő szavai megint csak csodálkozásra késztetik. Hogy nem akar súlyos sérüléseket okozni, mikor ő egyébként pont azért jött, hogy végezzen vele? Bármennyire is nem érti a másik motivációját, nem volna okos dolog visszakérdezni, nehogy a végén még meggondolja magát. Bármilyen nagylelkűnek is tűnik, kétségei vannak afelől, hogy az egészsége miatti aggódása nem csupán színlelt. A végére úgy is ki fog derülni, komolyan gondolta-e, ha igen, talán a saját lábán is képes lesz elsétálni, ha pedig nem… Mindent a maga idejében. Ostoba volna, ha hinne neki, még ha igazat is mond, nem bízhat meg benne.
Szavai egyből hitelét vesztettnek is látszanak, ahogy egy cerot készül megidézni. Ugyan még sosem volt dolga vele közvetlenül, nagyjából tisztában volt annak pusztító erejével, még ha személyesen sosem tapasztalhatta meg. Nem épp finomkodó bánásmód a részéről, mint ahogy ígérte, de akárhogy is, nem fog tétlen állni előtte.
- Hachisu no Kabe, Kodate! – még épp időben aktiválja a pajzsot ahhoz, hogy a cero ne rajta, hanem a védőfalon fejtse ki ereje nagy részét. Alkalma ugyan még nem volt kipróbálni, pláne nem ilyen erős ellenféllel szemben, reménykedik benne, hogy megállja a helyét, pillanatokig sem kell várnia, hogy kiderüljön, mennyit ér egy ilyen erejű támadás ellen. Nem is volna vele több gondja, ha egészében sikerül semlegesítenie, amit viszont a pajzs nem képes felfogni, azt így is ő kapja, ahogy a le nem vezetett energia rárobban. Ha kicsit pozitívabban állna hozzá, bizonyára örülne, hogy csak ennyit kapott, hiszen ha a magenta fényű sugár teljes erejével találja telibe, feltehetően nem sok minden maradt volna belőle. Igaz, akkor nem volna min bosszankodnia sem. Így viszont bőven akad min, ha sajgó porcikái, pocsék közérzete, alaposan elrongyolódott és megpörkölődött egyenruhája nem volna elég, a robbanás által felvert víz is a nyakába zúdul. Míg a ceroval viaskodott nem igen volt alkalma megfigyelni, hogy közben ellenfele mivel szórakoztatta magát. De nem váratja sokáig, hogy megmutassa, eközben nem csak malmozott.
- Ki mondta, hogy nem veszem annak? – sértődötten vág vissza, hiszen épp ellenfele az, ki egyértelműen csupán játéknak fogja fel az egészet. A felé rohamozó furcsa háziállatokkal szemben nem áll szándékában sokáig szórakozni, akkor sem, ha a másik azt szeretné, helyette velük küzdjön meg. Egy darabig elshunpozgat előlük, terelgeti őket, míg alkalmasnak nem talál egy pillanatot, amit kihasználhat. Kivár, majd a korábban használt klóntechnikát teszi újra próbára, csalit dobva ezzel a dögök elé, annak takarásában készülve a következő mozzanatra.
- Bakudou 4, Hainawa – ereszti szabadjára a lélekenergia köteleket, ami, ha elég ügyes, a két állatot a nyakuknál fogva összeköti. Tudja, persze, ez sem tarthat ki sokáig, neki minden esetre a gazdájukkal van dolga. Ha nem sikerül pórázra verni őket sem szentel nekik több figyelmet, az arrancart veszi célba, ezúttal semmiféle trükköt nem használva szemből támad, egy egyszerű félköríves vágással téve próbára a másikat.

Tárgy: Re: Akira vs. Eli Hétf. Jún. 01, 2015 11:11 pm

Kérésre a küzdőteret lezárom. Akira jutalma 200 LP és 2000 ryou, míg Elié 200 LP és 1000 ryou.