Név: Hitomi Aruya(Genni)
Kor: 98
Nem: Nő
Kaszt: Shinigami, 1. osztag
Felszerelések: Zanpakuto
Kinézet:
Zanpakuto neve: Akai Nobara(Vörös Vadrózsa)
Parancsszó: Nincs, amint kimondja a kard nevét, az átváltozik
Zanpakuto Fajtája: Szél
Zanpakuto kinézete: Egy sima katana, semmi extra nincs rajta.
Shikai forma: A Krad picit megnyúlik és megvastagszik, majd a markolatból kinő még egy ugyan olyan Zanpakuto.
Képessége: erős szélhullámokat tud küldeni, és a két kardot ki tudja venni egymásból. A kardot akár el is tűntetheti megtévesztés céljából, hiába nem lehet látni, és súlytalan, de ott van a kézben.(nah, ezt szépen megfogalmaztam…)
Előtörténet:
A nevem Hitomi Aruya, de UTÁÁÁÁÁLOM ha így hívnak. Ezért saját magamnak választottam a Genni becenevet. Népszerű gyerek voltam a suliban, de még 14 évesen meghaltam egy autóbalesetben. Kirándulni voltunk a családdal, és én ültem hátul. Egy száguldozó jött velünk szemben, és apa el akart kanyarodni, de az az idióta belejött a kocsi hátuljába, pont oda, ahol ültem, és szépen megsérültem. Ott helyben meghaltam, és nagyon hiányoztam a családomnak. Hiába ordibáltam nekik, nem hallották, és akármit csináltam, észre sem vettek(magyarul szellem voltam).De egy feketeruhás, kardos ember(shinigami)átküldött a Tiszta Lelkek városába. Természetesen itt lettem az az idegesítő, pattogó energiabomba. A lélektovábbképző akadémián töltött éveim nagyon szépek voltak, bár már annyi barátom nem volt, mint éltemben. Odafigyeltem mindig arra amit mondtak, de szerettem azért szórakozni is. Talán ezért szerettek meg annyira. Volt, aki kötekedésből direkt úgy szólított, hogy Hitomi, bár az olyanokat általában jól megrúgdostam. De végül sikeresen felvettek az első osztagba, de akkor még nem Ken Aruya volt a kapitány. Az csak néhány év múlva következett be. Nem vagyunk rokonok, csupán a nevünk közös. De még akkor nem voltam hadnagy. Sőt, még 5. tiszt sem. Bár, akaratom ellenére, állandóan belekeveredtem valamibe, ami miatt a kapitány egyre jobban megszeretett, bár nem emiatt lettem hadnagy. Amikor beszélgettem a kapitánnyal, az általában csupán leszidás volt. Kiemelek egy példát:
-Hanyadik csíny ezen a héten?- kapitány
-Öhm…nem számolom^^’’
-KELLENEE!
-Tudom…
-Ez az utolsó. Holnap ha lez küldetés, te fogsz velem jönni!
-De miééérT_T…öhm…izé…rendben kapitány úr!-^^’’…azzal kiparancsolt az irodájából, én meg tiszta vörös fejjel mentem ki. Természetesen ideges is voltam, de nem élhettem meg azt az örömöt, hogy másnap nem lesz küldetés. Az emberek világában volt egy ’’pár” hollow, akiket el kellett intézni…Természetesen büntetésből a javarészét én győztem le. Másnap azonban már nem is voltam mérges, ugráltam az osztagban mindenhol, ahol kedvem támadt.
-Jó napot kapitááány!!-^^
-Öhm, te jól vagy?
-Remeküül!-^^
-Akkor jó… de nem akarok többet rád szólni ebben az évben!
-Parancs értve!- álltam haptákba a kapitány szavait hallva, de a kuncogástól nem bírtam rendesen állni. Aznap valahogy a kapitány is jobbkedvűnek tűnt, ezért váltottam véglegesen erre a stílusra, de azért tudom mi a komolyság! //Peeeersze, mindenképp//
Kard története:
Miután sikeresen Shinigami lettem, ’’megkaptam” a Zanpakutomat. Később jöttem rá a nevére, ezért a hollowok elleni harcokban sokszor megsérültem. Egyik legnehezebb küldetésemen jöttem rá. Mármint a kardom nevére. A földön voltam hollowokat ölni, de nagyon legyengültem. Minden testrészemen volt sérülés //egy párat kivéve//. 4 erős hollow közeledett felém, de én már csak a kardomra támaszkodva tudtam megállni. Mikor körülnéztem, vörös vadrózsákat láttam szinte mindenhol. Gondoltam, ez nem lehet véletlen .~Egy próbát megér…~ gondoltam magamban, majd meg is szólaltam:
-Akai Nobara!-azzal kezemben egy nagy villanás kíséretében megjelent a shikai forma. Természetesen már sokkal könnyebben le tudtam őket győzni, de sérüléseim nem gyógyultak be. Viszont, akkor nagyon örültem, és komoly győzelemörömbe kezdtem.
-Juhééééj!! ^^Én nyertem, én nyertem, én nyertem!!-természetesen ugráltam az örömtől. Küldetés végrehajtása után visszatértem Seireitei-be. Természetesen a kapitány elsegített a 4. osztaghoz, ahol azonban ellátták a sebeimet, de 3 napig bent maradtam. Ken kapitány minden nap meglátogatott, és hazafelé is ő kísért.
Hiába, az én kapitányom ^^