Talán egy fél órája lehetett, hogy véget ért az őrjárata, Raiden már kikászálódott a ruhájából, és épp lehunyt szemmel, a padlón ülve pihent, egy alacsonyan lévő ablakkal szemben. Ugyan hallotta valamelyest, ahogy körülötte a világ ébredezik, de elméjében már messze járt.
Lélegzete lassú, és egyenletes volt, s egész alakja olyannak tűnt, mintha csak aludna. De arca ugyanazt a mogorva, sötét képet mutatta, mint már sok ideje. Ugyanaz a kevés érzelmet mutató, szinte faragott kőarc, melyből a két sokat látott kékesszürke, ékkőszerű szempár nem látszott csak.
Raiden nem aludt. De ébren sem volt, teste, és elméje egyaránt egy furcsa határvonalon egyensúlyozott az ébrenlét, és az álomvilág között. Ebben a furcsa állapotban jelent meg előtte zanpakutouja. A kardszellem olyannak tetszett a szürke shinigami előtt, mint egy álombeli fantom. Tudta, hogy ki ő, de alakja homályos volt, átlátszó, mint a reggeli köd kora ősszel.
Raiden érezte a zanpakuouból áradó aggódást, és valami baljós dolgot, de ez utóbbit csak kevésbé, mintha az még csak a messzi jövő zenéje lenne. Az árnyalak sokáig maradt így, szavak nélkül próbálva elmondani valamit forgatójának. Aztán hirtelen hátrakapta a fejét, mintha valami történt volna. A zanpakutou aztán hirtelen elillant, s Raiden egy-két pillanat után, még mindig a két oldal közt egyensúlyozva, végül kinyitotta a szemeit.
A shinigaminak akkor úgy tűnt, mintha aranyszín haja lenne. A halovány sötét karikák keretezte szemei kissé hunyorogva pillantottak ki a feljövőben lévő napra, és érezte hogy ugyan még a reggel se kezdődött el, de a napsugarak már olyan forróságot árasztottak, mintha egy kohó mellett lett volna egy fél napig.
Megmozgatta kissé elgémberedett tagjait, majd föltápászkodott hogy megmosakodjon, és egyen-igyon egy keveset. De az apró reggelije még soványabb lett, mikor egy-két falat, és pár korty után, egy pokollepke szállt a férfi vállára, Raiden pedig ellustult már annyira, hogy még csak oda se kapjon, hogy összemorzsolja a csöpp jószágot.
Nem volt oda ugyanis azért, ha plusz munkát adtak neki, ami legtöbbször egy unalmas járőrszolgálat, idegőrlő, hiányos papírmunkák befejezése, vagy valami más osztagtársa pátyolgatása. Felsőbb utasításra persze.
Így hát a szürke shinigami csak ült, és hallgatta a gyors üzenetet, s még mielőtt véget ért, már állt is fölfelé, hogy a ruhájáért nyúljon. A felső rész kissé poros volt, de pár legyintéssel rendbe hozta. Megkötötte az övét, majd a fegyvereiért indult. a nodachi, és a wakizashi könnyen az övbe csúszott, majd Raiden belecsúsztatta lábait a fémtalpú getáiba, és lépteit megnyújtva elindult.
Sosem futott össze sok shinigami társával, azon a reggelen pedig még kevesebbel hozta össze a balsors. És ha lehetett még jobb, az a fél marék sem törődött azzal, hogy egyáltalán köszönjön neki.
A nyolcadik osztagban sokan kezdték már megszokni, hogy jobb, ha még csak hozzá sem szólnak. Aki pedig próbálkozott vele, annak elég volt egy jeges pillantás, hogy a mondat másik felét lenyelve visszatérjen a többi közé.
Időközben pedig elért a kijelölt senkaimonhoz, ahol a többire csak futólag ránézve biccentett egyet, s rögtön be is lépett. De immár nem egyedül, ugyanis ahogy a kapu közelébe került, a szeme sarkából már látta hogy egy másik shinigami is pont ahhoz az átjáróhoz közelít, mint ő maga.
Nem nagyon foglalkozott a másikkal, csak ment előre, és hamarosan már a kapu túlsó felén volt. Az emberek lakta falu, ahol kikötött, nem volt nagy, talán még kisebb is lehetett, mint a saját, Rukongai beli otthona.
De a kettő közt nem volt semmi azonosság. Elindult hát azon az utcán, ahol kiért a senkaimonból. Az elején csak pár kósza pillantást vetett az ott lakókra, és később lépésről- lépésre kezdte mindegyiket végigmérni. Komor arcok, sehol egy normális szemkontaktus a másikkal, még szólni is csak pár szóval tették.
A kép így már ismerős volt, de nem volt hajlandó ezt tudomásul venni, a másik shinigaminak pedig semmiképp nem akarta ezt megjegyezni. inkább elfordította arcát. Talán öt percet számolhatott rá, mikor egy idétlen hang szólította meg.
Odapillantott, és a hanghoz hasonlóan idétlen külsejű, és vigyorú alak integetett feléjük. Raiden fejében megfordult egy s más, és egy pillanat alatt fordított a léptein. Arca nem árulta el, de fejében sok gondolat kavargott, s még úgy egy fél tucatnyi ezt a bájgúnárt illetően.
Ahogy látta, a figura nem időzött sokáig, és nem is idegenvezetői sebességben kezdte el szedni a lábát.
Helyes, gondolta magában Raiden, amúgy sem volt ínyére, hogy sokáig húzzák ezt a feladatot. Azt már az elején elkönyvelte magában, hogy ez az alak nem viselkedik épp úgy, ahogy a jelenlegi helyzet megkívánná, és furcsa balsejtelme idővel csak nőtt. A tenyere kezdett viszketni, és mintha csak a karja fáradt volna el, a fegyvereinek támasztotta. Nem volt sok kérdése, és mivel eleve gyanús volt neki a figura, így kérdezett is.
- Mik a céljaik? – szólt, miközben a szeme ide-oda cikázott, és már készült, hogy mikor fognak rá lecsapni.
Alig látható mozdulattal, kissé közelebb húzta magához a wakizashi markolatát.

Addig is sejtette Raiden, hogy valami nem stimmel azzal a bolonddal, aki őket fogadta. Nem is tette arrébb a kezét, ami egy ujjpercnyire volt csak a wakizashija markolatától. Arca azonban akkor is kőszobrokat is megszégyenítő érzelemmentességet tükrözött, mikor a vigyorgó szabályszerűen eldarálta minden apró-cseprő dolgát nem szólva arról a kicsiny tényről, hogy ő annak a csapatnak a vezetője, amit elvileg Raidennek, és a karszalagból ítélve új hadnagyának kellett semlegesítenie.
A szürke shinigami nem volt ostoba, tudta hogy hat fővel képtelenség véghezvinni egy ilyen tervet, viszont nem ezzel volt a gond. Ha valaki tébolyodásig képes hinni a céljában, komoly veszteségeket tud mérni a Senkaimonon innen és túl, mielőtt megölik.
Próbálta keresni a bájgúnár tekintetét, hátha észreveheti mennyire gondolja komolyan a tervét, vagy mennyire ügyesen blöfföl, és közbe sajnos nem sikerült kizárnia szemlátomást gyerekesen viselkedő felettesét.
A szeme sarkából látta ahogy amaz a térdét csapkodja, és idióta vihogás közben próbál ránézni, talán azt várva hogy ő is elneveti magát. Raiden azonban csak hosszan kifújta az orrán a levegőt, s a tüdejében maradt kevéske kékes füstöt, aztán követte a vagy bolond, vagy ügyes taktikus ex-shinigamit.
A homloka izzadt, a tenyere pedig kezdett viszketni, ami összességében nem sok jót jelentett. Próbálta kigondolni, mi lehet a terve a Sai nevezetű férfinak. Gondolatmenete azonban alig hogy elindult, kissé megilletődve vette észre hogy a hadnagy megálljt int.
Cseppet sem fűlött hozzá a foga, de odafordult a feletteséhez, hogy meghallgassa a mondandóját. Épp hogy végigmondta, Raiden már nyitotta is a száját.
- Először is – szólalt meg színtelen hangon – ne szólítson a keresztnevemen, nem vagyok a barátja. Másodszor, ésszerűbb megvárni amíg mindenki egy helyen van, semmint egyenként levadászni őket egy számunkra idegen területen. Harmadszor, nem hinném hogy az első és egyetlen megoldás a gyilkolás lenne. A rendet tartjuk fent, nem a Gotei szolgálatában álló bérgyilkosok vagyunk. Végül pedig jobb lenne ha hadnagyként nem egy beosztottját kérdezgetné arról, mit csináljon, hanem maga állna elő egy ésszerű tervvel.
Azzal elfordult, és a fura shinigami után indult. Mikor hallotta hogy felettese mellette van, még halkan megkérdezte.
- A kezdő mondja meg a mesternek mit lépjen a sakktáblán?

Miután úgy döntötök, hogy életben hagyjátok az ellenséges „haderő” vezérét, készségesen vezet el titeket a barlangig. Hasonló hülyeségeket még hallhattok tőle az út során, azonban már semmi egyebet nem árul el magáról, vagy a csapatáról. Miközben eléritek az említettek „titkos” központját, letelepszik közétek az éj.
Amint, elég közel értek a célhoz halványan érzitek egy újabb halálisten lélekerejét. Mikor beértek a hasadáson, egy majdnem átlagos barlang látványa tárul elétek. A kialakítás egyértelműen természetes, ugyanakkor, mesterséges elemeket is tartalmaz a hely, elsőként a falra függesztett fáklyákat azonosíthatjátok be ekként, utána pedig néhány bútort is észleltek.
Első reakciótok a másodikként megjelenő likvidálandó személyről, hogy hatalmas. Nem egy átlagos shinigami ül a vörös „trónján” hanem, egy rettentően kigyúrt alkatú monstrum! Első pillantásra könnyű ellenfélnek tűnik, végül is, csak a távolságot kell tartani tőle.
„Idegenvezetőtök” sokkal közelebb merészkedik a kétajtós szekrényhez, s kezét a vállára teszi.
- Nos, ő itt a shinigami, akit említettem! Kérlek mutatkozz be nekik! –  A férfi nem nézett a felettesére, végig csak titeket méregetett. Szavak nélkül is megértitek, hogy nem szimpatizál veletek, s még csak megfelelő ellenfélként sem számít rátok. Nem is tesz eleget a kérésnek, szimplán csak arrébb löki az elméletben főnökeként ténykedő urat, s lassú, komótos léptekkel indul meg felétek.
- Minek mutatkozzak be a fogpiszkáknak, te marha! – Sai nem sok híján a földön köt ki a lökéstől, de végül sikerül talpon maradnia. Bár elvárnátok, hogy az események után lehervadjon végre az arcáról a bájvigyor, mégsem történik így. Továbbra is mosolyogva figyeli az eseményeket, sőt, néhány szót is intéz felétek, az emeberéről.
- Akutonak van néhány kellemetlen szokása. Nem szereti az idegeneket, a parancsokat vagy beszélni. Továbbá a cuccait szanaszét hagyja, és rendkívül mogorva is tud lenni! – Valószínűleg még tudta volna folytatni a felsorolást, azonban, amikor az említett fejét hátra fordította, és vélhetőleg ugyanazzal a fenyegető arckifejezéssel nézett rá is, mint rátok, jobbnak látta abbahagyni a felesleges dumálást. – Óh, és persze a felesleges körítéseket sem szereti! Ellenben küzdeni, annál inkább! Sok sikert! - Azzal behátrált a barlang falához s hátradőlt, így átadva a terepet a számotokra.
A férfi addig sétált felétek, míg a köztetek lévő távolság öt méter nem lett. Ekkor elővette a kardját és azonnal shi-kaiba kapcsolt.
- Üsd ki őket erőbajnok! - Azzal a két kezén átlagos bokszkesztyűk jelentek meg. Azonban ti tudtátok, hogy nem egyszerű kezstyűkkel álltok szemben.
Ekkor bal kézzel a földre üt, ami földrengésszerű hatást kelt. Ekkor mindketten alig bírtok a talpatokon maradni, ő viszont könnyedén ront felétek. Mind a kettőtöket egyszerre támad meg, hisz nem álltok távol egymástól. Raiden jobb kézzel, Hanbeit pedig bal kézzel támadja, mind a kettőtöket a felsőtesteteken üt meg. Támadása mivel hirtelen ér titeket, így betalál.
A következőket tapasztaljátok:
Raiden
Ahogy az ütés betalál, már érzed, hogy rendkívül erős a csapása, minden bizonnyal halálos is lehetne ha egy fontosabb ponton talál el (Pont egy izomba üt, ami ezután erősen görcsölni is kezd! Ám nem annyira, hogy ne tudj harcolni.). Érzed, hogy nem csak külső sérüléseket okoz, de valószínűleg a szervezeted is megsínylette a támadást Messze repülsz, s végül a falnak csapódsz, ha nem teszel ellene valamit.
Hanbei
Bár a csapás a mellkasodat éri, a szívedhez közel, mégsem éreztél semmi különöset. Ellenben a shinigami egyenruhád egy az egyben szétfoszlik, így már csak az alatta lévő ruhadarabjaid védnek a csapásaival szemben. Végül te is egészen addig szállsz, míg akadályba nem ütközöl.

Találjátok ki a megfelelő stratégiát vele szemben. Időtök van rá, hiszen az idegenvezetőtök és ő számotokra ismeretlen nyelven diskurál éppen.

Spoiler: