Hwangbo Min Ki
Fullbringer
 
Hozzászólások száma : 15
Age : 32
Tartózkodási hely : Trinity night club, Junnchi lakása
Registration date : 2013. Feb. 19.
Hírnév : 1
Karakterinformáció
Rang: yakuza, mindenes, pincér
Hovatartozás: Xcution
Lélekenergia:
    (10000/15000)
 |  Tárgy: Hwangbo Min Ki Kedd Feb. 19, 2013 2:30 am | |
| Engedély: van
Jelszó: ao ii
- Név: Hwangbo Min Ki
- Kaszt: fullbringer
- Tartózkodási hely: Karakura
- Kor: 20
- Magasság: 153 cm
- Súly: 45 kg
- Foglalkozás: yakuza, Tamura-kai vezetőjének mindenese, hivatalos adatbázis szerint pincér a Trinity nightclubban
- Hovatartozás: Yamaguchi-gumi, Tamura-kai, Kantou régió, Tokió, shateigashira
- Kötelező viselet: Hófehér ing, fekete, hajszálcsíkos öltöny, család ismertetőjegyeként szolgáló, háromszög formájú címeres mandzsettagombbal.
- Felszerelés: Browning Hi-Power Practical 9mm, két tartalék tölténytár
- Kinézet: Átlagos férfiénél is alacsonyabb termetével nem tűnik túl tekintélyt parancsoló jelenségnek. Még ha nő lenne, legalább pár centit feltornázhatna egy magassarkúval, de esetében még ez az optikai csalás sem vethető be. Legalábbis elég érdekesen mutatna a lezseren, nyakkendő nélkül viselt öltönyéhez egy olyan cipő… Mikor úgymond szolgálatban van, a klán kötelező viseletét hordja ő is, annyi különbséggel, hogy képtelen megmaradni nyakkendőben. Egyszerűen rosszul van, ha huzamosabb ideig a nyaka körül van, úgy érzi, mintha fojtogatnák. Haja rövid, de annyira pont hosszú, hogy kellőképp rendezetlennek tűnjön, mikor épp arra lenne szükség, hogy kifogástalanul nézzen ki. Ha épp nincs szükség arra, hogy harcot vívjon vele, sokszor csak egy hajráffal fogja hátra zöld szemébe lógó rakoncátlan frufruját. Szemszíne sem mondható túl átlagosnak japánban, igazából maga sem tudja kitől örökölhette, hiszen elég halványan emlékszik az otthoni felmenőire. Ettől függetlenül a legtöbbször nem fordítanak rá túl nagy figyelmet, biztosan azt hiszik kontaktlencse, ami manapság olyan divatos.
- Jellem: Nyughatatlan, energikus, mindig ugrásra kész. Első ránézésre ilyen benyomásokat hagy az emberekben. A helyzet viszont ennél azért egy kicsit összetettebb. Junnchi mindeneseként rengeteg dologról kell pluszban gondoskodnia helyette. Ezeket pedig mindig lelkiismeretesen, akár kérés nélkül is elvégzi. Feltétlen hűséggel és hálával viseltetik a férfinek azért, hogy kicsi korában maga mellé fogadta. De ez azért még nem jelenti azt, hogy néha ne jegyezne meg néhány szemrehányó hozzászólást főnöke notórius szokásaira, de ezek ellenére is mindig elvégzi a rá kiszabott munkát. Gyakorlatilag a levakarhatatlan árnyéka, főleg ha yakuza ügyletekről van szó. Állandóan ott lépked mögötte, készen arra, hogy megvédje, ha összetűzésre kerül sor. Taekwondo leckéit is ezért vette ilyen elszántsággal, és barátkozott meg a fegyverek világával, holott nem igazán kedveli az oldalán lógó pisztolyt. Junnie közelében fülig érő vigyorral lebzsel, ám ha nem róla van szó, képes igencsak flegmán pattogva utasítgatni a többi beosztottat. Pocokként duzzogva viseli, hogy ennyire nehéz kiharcolni a tekintélyét az emberek között annak ellenére, hogy kinek a közvetlen beosztottja. Ilyenkor kifejezetten bosszantja, hogy nem áldották meg még legalább jó húsz centiméterrel, mint langaléta főnökét. Neki bezzeg csak elég belépnie a terembe, hogy belengje a vezető aura… főleg ha nagy nehezen sikerül ráimádkozni az öltönyt. Professzionális! Emiatt nagyon irigyli.
- Képesség:
- Főnökével együtt, de nála kicsit erősebb elhatározással, és elszántsággal sajátította el a taekwondo harcművészetet, így ő már feketeövvel büszkélkedhet.
- Kimozujutsu – fém manipulációval kombinált harci technikák
- Tárgy: a főnökét érő, majdnem a halálát okozó töltényből készíttetett nyaklánc.
- Típus: manipuláció
- Elem: fém
- Fajta: alak és összetételváltoztatás
- Irányítás: első szinten szükséges a fizikai kontaktus, másodiktól kezdődően gondolati úton történik
- Képességet kiváltó érzelem: a feltétlen hűség, hogy megvédje egykori megmentőjét
- Leírás: A képesség teljesen kifejlődött formájában a fém skálába tartozó elemek széles körű manipulációja. Minki a használatát viszont, legtöbbször csak a vasra és acélra korlátozza.
- 5-10 fullbring pontig: a megérintett fémtárgyak alakját szabadon változtathatja, vagy kisebb egységekre bonthatja őket. Például egy vascsőből képes magának kardot, két kisebb tőrt, egyszerű pisztolytöltényeket és hasonlókat készíteni, viszont összeolvasztani már nem tudja őket.
- 10-15 fullbring pontig: A fentebb felsoroltakat már érintés nélkül is képes produkálni, pluszban pedig összeolvasztani is képes a fém elemeket. Tehát például egy elhúzódó tűzpárbajban a földön összegyűlt töltényhüvelyekből képes magának egy fegyvert összegyúrni. Ezen kívül kombinálni is képes a különböző fémeket, ötvözeteket létrehozni, példának okáért egy acéltölténybe némi higanyt zárni (persze csak ha áll rendelkezésére a környezetében)
- 15 fullbring ponttól: a képesség legkifejlettebb formájaként ezeken felül a saját vérében lévő vasat is képes manipulálni. Ez azt jelenti, hogy bizonyos mennyiségű elemi vasat képes kivonni a hemoglobinjaiból, és egyéb ezt tartalmazó molekuláiból, majd ezeket a teste különböző helyeire összpontosítva egyfajta golyóálló mellényt nyer. Ez értelemszerűen elég korlátozott méretű „pajzs” lehet, hiszen ha túl sok vasat von ki a véréből, annak fiziológiás következményeként csökken a vérének oxigénszállító képessége, és eszméletét veszti.
Rendőrségi adatbázis BH73542
Törzskönyvezés időpontja
2008/ 09 / 23 14: 17: 37
Jegyző
SUZUKI, Touru
Adatlap AAH-555-MB011
Név
HWANGBO, Min ki
Nem
férfi
Életkor
20
Születési dátum
1992/ 03 / 27
Születési hely
Seoul, Dél-Korea
Magasság
153 cm
Kinézet
sötétbarna, rövid haj; zöld szemek; jobb alkar, külső oldalán 20x1,5 cm-es heg; bal lábat teljesen beborító tetoválás
Leírás
„Nihonzaru”, született Hwangbo Min ki, Dél-Koreában, 1992. március 27-én több rendbeli szabálysértéssel vádolt férfi. Kitoloncolásra nem terjeszthető elő. Összes vád alól felmentették.
Megjegyzés: B- 54012/ 00A3 függelék alapján megfigyelés alatt tartva. Indok, yakuza ügyletekben való részvétel.
Előtörténet:
-Ábrándozol, Junnchi?- könyököltem fel az asztalra, miközben bőszen nyújtogattam a nyakam, hogy rápillanthassak a kezében tartott papírokra
–Nini! Nosztalgiázol? Nem ezzel kéne foglalkoznod! Mi lesz az Inagawa-kai üggyel?-hordtam le, miközben elhalásztam előle a rendőrségi aktámat. Volt már belőlük jónéhány, de amit látom ez egy az elsők közül…
Mikor is kezdődött a történetem Junnchival? Körülbelül mióta az első szilárd emlékeim léteznek. Alig múltam 4 éves, mikor az egész családom felkerekedett, hogy jobb életkörülmények reményében Japánba szökjön Koreából. Én nem túl sok mindent fogtam fel az egészből, mivel mindenki velem volt, akit ismertem, kisfiúként ezt egy érdekes kalandként éltem meg. Egészen addig, amíg rosszra nem fordultak a dolgok. Csak annyira emlékszem, hogy hirtelen káosz lett, amint feltűnt egy halom fegyveres ember, és számomra érthetetlen nyelven kiabálva fogdostak el mindenkit. Így utólag visszatekintve teljesen egyértelmű szituáció, hogy a japán hatóságok rajtaütöttek az embercsempész kompánián. Szörnyen megrémültem, főleg, mert ebben a kavarodásban szem elől tévesztettem a szüleim. Keserves sírásom csak akkor enyhült, mikor egyik nővérem ölbe kapott, és számra téve a kezét csitítgatott, miközben búvóhelyet keresett. Fogalmam sem volt mi történik körülöttem, így testvérem felsőjébe kapaszkodva szipogtam, és kimerülve a nagy sírásban el is bóbiskoltam. Ezután arra ébredtem, hogy mindenki eltűnt, és hiába kérdeztem nővérkémet, merre van anya és apa meg a többiek, csak nagyokat hallgatva szorongatta a kezem és cipelt magával. Ijesztő volt egy olyan helyre kerülni, ahol mindenki olyan nyelven beszélt, amit nem értettem. Az ezt követő pár nap pedig mondhatni eddigi életem legszörnyűbb időszaka volt. Éhes voltam, fáradt voltam és szinte óránként sírva fakadtam a családom többi tagját keresve. Megnehezítve nővérem így sem túl egyszerű dolgát, hogy életben tartson minket. Folyton csak azt hajtogatta, hogy minden rendben lesz. Nem voltam túl jó bőrben, így elég homályosak az emlékeim azzal kapcsolatban, hogy mivel töltöttük el az időnket, míg rá nem találtunk a bárra, ami azóta is az otthonom része. Menedéket remélve kerestük fel, hiszen az ő szervezésük alatt sikerült bejutnunk az országba. A fogadtatás viszont nem volt túl baráti. Ismét csak felfordulás, kiabálás, és csupa egy kisgyerek számára roppant rémisztő jelenet játszódott le a nővérem és a yakuza emberei között. Én természetesen ismét bömbölve ácsorogtam, a szememet törölgetve, mikor valaki megfogta a kezem. Felsőm ujjával megtörölgetve csatakos képemet, egy velem egykorú fiú magyarázott valamit, az érthetetlen szavakon is túlmutató elszántsággal. Junnchi azóta sem hajlandó elmondani nekem, hogy mit mondott akkor, ez olyan bosszantó. Hiába tudok már japánul, egyszerűen nem megy felidézni azokat a szavakat, amiket akkor hallottam, mikor még csak halandzsának tűnt ez a nyelv.
Az események ismét olyan gyors mederbe terelődtek, hogy követni sem bírtam addig, míg ki nem kötöttem egy hatalmas házban, a kisfiú kezét szorongatva. Körülbelül ettől kezdve lettünk elválaszthatatlanok Junnieval. Nagyon kicsi voltam még, szóval hamar megbarátkoztam az új környezettel, amiben nagyon sokat segített újdonsült barátom pártfogása. Nagyon sokáig meg sem kérdőjeleztem, hogy miért fogadtak be, és miért neveltek fel úgy, mintha a fiatal örökös testvére lennék. Minél vénebb, annál hálásabb vagyok, hogy Junnchi mellett lehetek. De tényleg! Kölyökként bele sem gondoltam, hogy mennyivel rosszabb sorom is lehetett volna. Persze, az mindig fájó pont marad, hogy elszakadtam az igazi családomtól, de annyira kicsi voltam, és az eltelt tizenöt év alatt annyira elhomályosultak az emlékeim a Koreában töltött időkről, hogy lassan úgy érzem, mintha mindig is itt éltem volna. Talán egyedül már csak a nyelvtudásom, és a különleges képességem emlékezet a félszigetre. Legalábbis úgy raktuk össze a dolgokat, hogy édesanyámnak köze lehet ahhoz, hogy különleges erővel rendelkezem. Mivel nem sok titkunk van egymás előtt, hamar kiderült, hogy Junnie nem egy átlagos kissrác. Én viszont csak sokkal később kerültem tudatába annak, hogy ebben a tekintetben hasonlítok rá. Nem szeretek visszaemlékezni arra a napra. Még bőven kamaszok voltunk, de már akkor sem úsztuk meg, hogy bele kelljen keverednünk a családi ügyekbe. Akár akartuk, akár nem. Én nem igazán, de Junnchi látszólag sokkal lelkesebb volt, hogy fegyvert kap a kezébe. Egy alkalommal annyira belénk kötöttek, hogy elő is kerültek a stukkerek. Valószínűleg magától értetődő, hogy akkor még nem öltem embert, így bátorságom sem volt ahhoz, hogy elsüssem, ha szükség lenne rá. A lőgyakorlat teljesen más, mint mikor egy hús vér emberrel állsz szemben. De idővel megtanultam fontossági sorrendet felállítani ebben a tekintetben. Akkor viszont hiába volt a kezemben a lehetőség, képtelen voltam meghúzni a ravaszt, aminek bár közvetve, de az lett a végeredménye, hogy Junnie majdnem meghalt. Ott esküdtem meg magamnak, hogy bárkinek az életébe kerül, de megvédem. És ne jöjjön senki azzal, hogy mit pattog egy ilyen padlócirkáló mint én! Lehet hogy kicsi vagyok, mert Junnichi az én részemet is megkapta a növésből, de attól még tudok taekwondozni és van fegyverem. És azóta az eset óta tudom, hogy még egy spéci képességgel is rendelkezem. Amikor a kezembe került a golyó, ami a mellkasából került elő, valami mintha megváltozott volna. Amikor fémtárgyakhoz értem, azok elkezdtek furcsán viselkedni. Egy idő után pedig rájöttem, hogy az akaratommal képes vagyok formálni őket. De ehhez arra van szükségem, hogy a töltényből készíttetett medál mindig a nyakamban legyen. Miután erről meséltem Junnie-nak, kiokoskodtuk, hogy ehhez köze lehet annak, hogy mindkettőnk édesanyját furcsa baleset érte, már amennyire emlékszem arra, amit kiskoromban meséltek nekem. Folyton azt emlegették szerencsés vagyok, hogy anyának nem lett semmi baja és megszülethettem. Ennél többet viszont nem tudunk arról, hogy mi lehet ez a képesség. De őszintén szólva én nem is vagyok kíváncsi rá. Nekem tökéletesen megfelel így, és tökéletesítem úgy, ahogy tudom. Akkor se kezeltek volna normálisabb emberként, ha nem rendelkezem ezzel. Utáltam iskolába járni. A gyerekek gonoszak… folyton rosszindulatú pletykákat terjesztettek a hátunk mögött a főnök családjáról, és ő ezt rezzenéstelen arccal tűrte. Én viszont nem voltam erre képes. Nem egyszer fakadtam ki az asztal tetejére mászva, hogy nem szép dolog mások háta mögött pletykálni, és ha valami problémájuk van, állok elébe. Ennek általában az lett a vége, hogy Junnie egy elegáns mozdulattal galléron ragadott, és pár perc múlva már hüppögve hisztiztem neki, hogy miért nem csinál semmit, ha egyszer így bántják. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy a középiskolát már inkább töltöttük az iskola mellett, mint a falai között. Tehát nem csoda, ha afféle lövöldözésekbe keveredtünk. Az viszont abszolút nem tetszik, hogy Junnchi rátalált a drogokra. Olyankor nagyon nehéz elviselni. Mondjuk úgy, hogy nem szeretem látni, mikor annyira maga alatt van. Igyekszem mindent megtenni azért, hogy ne kelljen a szerekhez nyúlnia, de a függőség gonosz dolog. Így nem tehetek mást, mint a morcos megjegyzéseimmel nyomatékosítani, hogy még mindig nem támogatom ezt a szokását. A morcos morgás pedig a meló során is elég sűrűn előkerül. Egyszerűen nem bírom elviselni, ha semmibe vagyok nézve, pedig én tényleg próbálok komolynak, és jelentőségteljesnek tűnni! Még azt az átkozott nyakkendőt is hajlandó vagyok felvenni, ha tudom, hogy fontos ügyfelekkel tárgyalunk. De csak ők járnak rosszul, ha felbosszantanak. Nem egy törött kar bánja már Minki haragját! Persze csak a bal, vagy balkezesek esetében a másik, hogy a fegyvert tudjanak fogni, ha akció van. Lássák milyen körültekintő felettes vagyok.
Elmélkedésemet megszakítva a főnök indulást parancsolt, én pedig bólintással nyugtázva loholtam utána, mert míg én a tisztelgéssel voltam elfoglalva, már az ajtónál kellett volna lennem, hogy kinyithassam előtte. Egy elegáns mozdulattal a kijárathoz szökkenve, széles mosollyal örömködve azon, hogy most sem estem hasra a szőnyegben nyitottam ajtót neki.
- Ne hagyjuk elkanászodni az ellenlábasainkat! –suhintottam egyet magam előtt ökölbeszorított kézzel.
Szeret:
- nyüzsögni
- ha adnak a szavára
- kimchi
Nem szeret:
- ha semmibe veszik
- neveletlen háziállatok
- sebesült Junnchi
- tűzpárbaj, felesleges öldöklés
|
|
