Az ágyon feküdtem, és a fejem fölé tartottam a 38-as kaliberű pisztolyt, sokadszorra is ellenőrizve, hogy töltve van. Persze, nincs erre szükségem, személyesen ellenőriztem a biztonsági rendszer felépítését, senki nem hozhat be olyasmit, amivel árthatna nekem, még akkor is tökéletes biztonságban lennék itt, ha átlagos ember lennék.
Lehunytam a szemem, és visszagondoltam arra az alkalomra, amikor először kellett beszédet mondanom. Tizenhét éves voltam, és egy csata előtt tartottam beszédet a zsellérekből toborzott seregünknek. Nem emlékszem már, mit mondtam, de próbáltam felidézni ugyanazokat az érzéseket: lelkesedés, hit, és a tudat, hogy jó ügyet szolgálok, és helyes, amit mondok.
Mióta felfedeztem a képességem a bácsikám segítségével, eltelt több, mint hétszáz év. Ez alatt az idő alatt láttam, hogyan lesz a világ egyre sötétebb és sötétebb hely, hogyan áldoznak fel hatalmas embertömegeket a hatalomért a gátlástalan politikusok és üzletemberek, hogyan taszítanak milliárdokat nyomokat, és eközben még el is hitetik az emberekkel, hogy ez értük történik. Korábban még egyetlen hentes sem mondta azt a kése alá kerülő birkának, hogy ez az ő érdekében történik, de még ez sem elég nekik: kifacsarják az emberek lelkét. Egyre kevesebb a fehér lelkű ember, az új világban szinte lehetetlen tisztának maradni. Addig kell lépnem, amíg még van remény.
A köpenyem belsejébe dugom a pisztolyt, miközben felállok, és felteszem a maszkot, majd a csuklyát. A megjelenő emberek jelentős része szerepet játszik abban, hogy ez a Föld olyan, amilyen, és nem jobbak azoknál, akik ellen harcolok. De szükségem van a hatalmukra, hogy lassan megtisztítsam az emberiséget, és amikor a külső ellenségekkel leszámoltam, végzek velük is, és a néhány, őszinte követőmmel meg fogom teremteni azt a világot, amit mindig is ígértek az emberiségnek. Akkor talán pihenhetek végre.
Az asztalomon álló tévére nézek, és nyugtázom, hogy lassan teljes a gyűlés. Ez persze még a töredéke sincs az Avenirnek, több ezer, a maga módján befolyásos ember tartozik hozzánk, de már ez is több annál, amire először számítottam. Valószínű ők lehetnek a leghatalmasabbak, elvégre, ők tudták a leggyorsabban elintézni, hogy ebbe a városba jöjjenek, egy egyszerűbb munkát végző tagnak erre nem sok esélye van.
Kisétálok a szobámból, és összekulcsolt kézzel teszem meg az utat a tanácsterem ajtajáig. Nem kell szólnom semmit, hogy csend legyen, ahogy a helyemhez sétálok, és megállok a hatalmas széknél. Lassan elhal az utolsó neszezés, én pedig a maszkom mögül kémlelem végig a társaságot. Rengeteg a fekete lélek, legalább a fele, a maradék jelentős része is sötétszürke, de vannak néhányan, akik talán lehetnek a belső kör tagjai.
- Hölgyeim és uraim, köszöntöm önöket a gyűléstermünkben!- angolul szólalok meg, azt a nyelvet egészen biztos, hogy mindenki beszéli. Ki gondolta volna, hogy a rómaiak nyelvét felváltja majd Edward király átkozott nyelve? - A mai napon hivatalosan is megalakul a mi szövetségünk, ez a nap ezer év múlva is emlékezetes lesz! Tíz éven belül a világ fontos embereinek 90%-a a sorainkat fogja erősíteni, így olyan tökéletesen megtervezhetjük a világ jövőjét, ahogy senki előttünk a történelemben.- tartottam egy pár másodperces szünetet, hogy a hallgatóság emészthesse a hallottakat. - Közületek biztosan sokan kíváncsiak vagytok rá, hogy ki rejtőzhet az álarc mögött, ki lehet az, akivel együtt fogtok dolgozni, de tudnotok kell: ez az igazi arcom. Ez az arc az, ami halhatatlan, ami mindig változatlanul határozatlan, bármit is hozzon a sors. Ez az arc Devin, a jós, aki látja a Föld jövőjét, látja, hogy alakul majd a világ sorsa. Nektek adom ezt a jövőt!- az utolsó mondatnál felemeltem a kesztyűs jobbom, és nyitott ujjakkal az emberek felé nyújtottam, mintha tényleg át akarnék adni valamit nekik. A megvilágítás, az akusztika tette a dolgát, a legtöbb arcon figyelmet, áhítatot láttam, és ahogyan az várható volt, tapssal jutalmazták a vezérük beszédét. Ahogy ez a taps elhalkult, leültem.
- Mielőtt bármit tennénk, sorban álljatok fel, és mutatkozzatok be! Devin ismeri minden barátját, szeretném, ha ti is tudnátok, kikkel dolgoztok együtt!- mindenkiről tudok annyit, amit tudni érdemes, de továbbra is figyelek, minden egyes információmorzsa hatalom.

/Az új jelentkezők is írhatnak ide az első körben anélkül, hogy bármi fennakadás lenne. Minden posztolótól annyit kérek, hogy röviden mondja el, amit a karaktere elmondana magáról, ha ez csak egy név, akkor azt, de azt mindenképp írjátok le, hogy nagyjából milyen színű lehet a lelketek Corten szemével nézve. Ha nincs kedvetek ezzel szórakozni, pár dolgot említsetek meg a kari múltjából, jó és rossz cselekedeteket vegyesen!

Fehér- gyermeklelkű
Világosabb szürke- tisztességes ember
Szürke- átlagos
Sötét szürke- gazember
Fekete- gyilkos, kárhozatra ítélt/

Avenir, egy titkos rend. Sosem gondoltam volna, hogy valaha is tagja leszek ilyesminek. Miért is gondoltam volna, hiszen mindig is törvénytisztelő voltam, és sosem kívántam titkos társaság tagjává válni, mivel nem éreztem szükségét. Nyíltan, becsületesen, a nyilvánosság szeme láttára kívántam az emberiség hasznára lenni. Viszont a világ mindenkit rákényszerít, hogy legyenek titkai, nekem már volt egy, s most lett még egy.
- Elmentem a sakk klubba, nem tudom, hogy mikor jövök haza. Kérlek, véletlenül se akarj megvárni, mert lehet, hogy későn érek. – Szólok nagybátyámnak, aki a konyhában, valami új süteménnyel bajlódik éppen. Kellemetlen érzés, hogy hazudni vagyok kénytelen, de nincs más választásom. A mellkasomon egy ovális medál lóg, amit az ingem alá rejtek, rajta egy fekete huszárfigurát jelképező minta. A jelem, ami elárulta, hogy az Avenirhez tartozom. Viszont ez a sakk klub fedőtörténet nem csupán a távollétemet, hanem a medálomat is hétköznapivá, természetessé, feltűnésmentessé változtatja, nem?
Karawood stúdió. Egy filmstúdióban a sakk klub? Ez talán gyenge pontja a történetnek, de eddig senki sem vehette észre, hogy ez a kettő összefügg. A titkos alagsorban az aktuális titkos jelszót elmondom az őröknek miután felmutattam a fekete huszárt.
~Korán érkeztem.~ A terem félig sincs még, pedig mintha úgy hallottam volna, hogy többen is leszünk. Nem baj, még van ideje a többieknek is megérkeznie. Középtájékon foglalok helyet, akár az egyetemen. Innen hallani is és látni is jól lehet. Egyáltalán nem érdekel egyesek lenéző pillantása, amiért itt foglaltam helyet, ahogy az irigykedőké sem. Igazából nem is értem őket, talán ők valami más logika alapján választják a helyüket? Vagy talán túl nagy az ön becsülésük, vagy éppen túl kicsi? Nem tartozik rám, hogyha Devin nagymester úgy látta jónak, hogy ők is tagok legyenek, akkor az úgy van jól. Biztosan tudja, hogy mit csinál, nem?
Nem sokkal azután, hogy megtelni látszódott a terem megérkezett ő is. Még mindig viseli a sisakját, ez kicsit zavaró, de nem tehetünk ellene semmit. Karizmatikus személyiség, azt be kell ismernem. A hallható morajok is ezt bizonyítják. ~Világuralom? Nem hangzik túl jól, főleg, hogyha a történelmet nézzük. Akik erre törekedtek, elbuktak. Világ megtervezése? Jól hangzik, sőt kellemesen hangzik. Remélem sikerül egy élhetőbb, kellemesebb világot megtervezni és megalkotni.~ Halk, nem feltűnő, rövid tapsot ejtek meg.
~Végre leveszi a sisakját?~ Gyúl remény bennem, ami rögtön elhal, ahogy kijelenti, hogy ez a sisak Devin arca. Ellenben a karizmája, előadásmódja lenyűgöző, ez nem vitás. Többekkel együtt én is tapsra emelem a kezem.
Mialatt a bemutatkozások zajlanak, igyekszek odafigyelni, s mindent megjegyezni, főleg az értékes információkat, mint név, foglalkozás, szakértelem.
- Ladys and Gentlemanes, először is örülök, hogy megismerhetem önöket. Az én nevem Sakurai Koloman Steelheart. – Állok fel, mikor rám kerül a bemutatkozás sora. – Az MIT-n Robotika szakirányon Summa Cum Laude végzett mérnök vagyok. Szakterületemnek a robotikán belül mondható a cyborg technológia is akár, viszont célom, hogy tudásommal segítsem az emberiséget. Robotikus segédeszközökkel, vagy, hogyha a technológia megengedi, akkor pótvégtagokkal. Ennyit kívántam mondani, viszont hogyha valaki tud értelmesen viselkedni, akkor szívesen elbeszélgetek vele a gyűlés után. – Meghajlok a japán illemnek megfelelően, s utána leülök. Miközben bemutatkoztam átfutott az agyamon, hogy talán a jelenlegi munkahelyemről is beszámolok, valamint az átkomról, de jobbnak láttam inkább hallgatni róluk, egyelőre.
A továbbiakban, mint eddig csendben figyelek, mind a többi tagra, mind Devin nagymesterre.

//Lelke színe: világos/világosabb szürke.//