A mai napom, éppen úgy kezdődött, ahogyan az összes többi. Semmiben sem különbözött a jelentéseket átnézni, a szükséges iratokat, eredményeket elkönyvelni, vagy éppen továbbítani a kapitány részére. Megszokott, napi rutinszerű munkámmal végeztem, így semmi se téríthetett el attól, hogy ismét ellátogassak a harmadik tisztem birodalmába. A Megfigyelési részleg egy különös dolgot fedezett fel, amely felkeltette az érdeklődésemet. Néhány nappal korábban azonosítottunk egy reiatsu mintát, amely különös módon viselkedik. Kezdjük azzal, hogy időnként megváltozik a jellege. Határozottan hollow jelleget mutat, ugyanakkor időnként megváltozik. Igen nehéz volt, elkapni a bizarr jeleket, hiszen igen sok mindenre kell figyelni  Megfigyelő részlegnek. Időnként el is vesztettük a jelet, az áttörést azonban az jelentette, amikor felbukkant a közelében egy arrancar jellegű forrás is. A jel kettőst rövid ideig tudtuk csak megfigyelni és elsőre arra gondoltunk, hogy egy arrancar kannibalisztikus táplálkozásának lehetünk majd tanúi, de nem ez történt. A jelek eltűntek, majd napokkal később ismételten felbukkantak. Megfigyeléseink, arról tájékoztattak bennünket, hogy a kettős forrás gazdái, lidérceket pusztítanak el. A kapitány tájékoztatása után, úgy döntöttünk, hogy egyelőre megfigyelés alatt tartjuk őket. Ha pedig folytatódik ez a fajta együttélési viselkedés, akkor kiküldünk valakit. A mai napon, éppen a kettős jelforrás egyike bukkant föl monitorunkon. Tisztában voltunk, hogy hamarosan elkezdődik a műsor, jelentsen ez bármit is. A lidércek elpusztítása azonban korán sem jelent jót. Először is megfosztják attól társaikat, hogy megtisztítsuk a lelküket, másodszor a kannibalizmus révén erősebbekké válhatnak eme jószágok. ha pedig egy arrancar is van vele, akkor az további gondot is okozhat, hiszen rájöhetnek, hogyan tenyésszenek maguknak harcászati szempontból, lidérceket. Így, végül úgy határoztam, hogy magam kezdem el a kapitány óhaja szerint a jelforrások kiiktatását. Ha csak az egyiket sikerül elpusztítanom, már sikeresek vagyunk. Elvégre az arrancar nem biztos, hogy talál gy másik barátkozós lidércet. Elsőként úgy gondolkoztunk, hogy értesítjük a tizenegyedik osztag vadászait, hogy intézzék el a problémás forrásokat. Végül azonban megszületett ama döntés, hogy a mi osztagunknak kell elvégezni eme kényelmetlen munkát, hiszen olyasmit tanulhatunk a lidércekről eme furcsa viselkedést mutató egyed eliminálásával, amely előremozdíthatja a kutatásainkat. Magamhoz vettem zanpakutoumat, az Izomnövelőt felhúztam jobb karomra, övembe elrejtettem egy tűzkristályt, végül pedig az Iremono nevű készüléket is zsebre tettem. Minden tökéletesen készen állt, arra, hogy felderítsem eme viselkedés művelőinek mibenlétét és kilétét. Végül az indformációk begyűjtése után, végrehajtsam a kapitány kívánságát. Pusztítsam el a párost. Természetesen, mint hadnagy kiküldhettem volna egy válogatott tagokkal rendelkező alakulatot. De úgy gondoltam, hogy itt a tökéletes alkalom, egy újabb trófea begyűjtésére. Az érkezésem helyét úgy határoztam meg, hogy a céltól, vagyis a furcsa jel kibocsátójának gazdájától, jó száz méterre érkezzek. Száz méter bőven elegendő, hogy felmérjem a helyzetet és döntsek a terv kivitelezéséről. Nem áll szándékomban túl sokat időzni a források likvidálásával. Maximum addig várok amíg felbukkan a másik is. Addig, azonban egyáltalán nem állt szándékomban, sokat tökölni a forrás már jelen lévő párjával. Amikor megérkeztem, igen meglepődtem. A lidérc reiatsu helyett, olyasmit érzékeltem, ami teljesen másra utal. Sokkal inkább, mintha egy halott, de magas lélekenergiával rendelkező lélek közelében lennék. Mivel ilyen épületekre nem számítottam, ami eltakarja a rálátást, ezért sajnos meg kellett, keresnem a forrást. Kohrihimet a jobbomba vettem, tévedhetetlen jele, annak, hogy szándékomban áll szerencsétlen szenvedéseinek megrövidítése. Vesztettem egy kevéske időt, mire megtaláltam a célpontot. Ránézésre nem volt kétséges, hogy a közönséges lidérccel van dolgom. Amikor úgy vettem észre, hogy a lidérc is kiszúrt, gyorsan cselekedtem.
- Bakudou 49: Kuro Shitsui! ( Sötét kétségbeesés )
Kedvelem ezt a kidout, könnyedén elérhetem, hogy áldozatom néhány érzékszervét blokkoljam. Jelen helyzetben pedig a látást és a hallást kívánom blokkolni. Ezek az érzékszervek tökéletesek ahhoz, hogy a mozgásban meggátoljam a lidércet, hiszen vakon és süketen nem kockáztathatja meg a mozgást, hiszen félő, hogy neki megy valaminek. Esetleg pont a kardom élének. Ha sikerült tervem első fele és a kidouval elkaptam az áldozatot, aktiválom az Iremonot és az áldozat lábaihoz dobom. Kell egy kis idő, amíg begyűjti a szükséges adatokat, amikor pedig végez eme csodálatos alkalmatosság ... úgy döntök, hogy a Senka tökéletes választás a gyors kivégzéshez. Így felveszek egy nem túl mély terpeszes alapállást és várom, hogy csipogjon az Irmeono, jelezvén, hogy elkészült az adatgyűjtéssel.     

 Nem kellene, sokat várnom. Elvégre az Iremono igen hamar befejezi a működést és a begyűjtött minta elraktározásában nincs nála profibb készülék. Mielőtt azonban csipoghatna a Gyűjtőedény, valami történik. Egy ismerős arrancar lélekenergiája bukkan föl. A franc egye meg, mit keres itt a kísérleti alanyom? Bár, elég okosnak tűnt ahhoz, hogy ő legyen a Lidércidomító, de ez igen komoly problémákat szül. Először is a kísérletemnek lőttek. Nem tudom a továbbiakban megfigyelnem, hiszen a parancs egyértelműen az, hogy el kell pusztítanom a párost. Mielőtt azonban tehetnék valamit, egy papírvászon szerű képződmény kezd körbe ölelni, ami végül egy kupolát alkot körülöttem.  Érdekesen szemlélem az alkotást. határozottan nem a lidérc generálta, mivel a reiatsuja teljesen más. Tehát az arrancar barátunknak, ez az egyik képessége, hogy ilyen papírkupolát képes alkotni. Hmm, kíváncsi vagyok, hogy mégis mi célt szolgál. Ha sokáig untat, akkor kénytelen leszek Kohrihimével szétoszlatni ezt a szánalmas építményt. Egyetlen előnyöm azonban van a párossal szemben. A lidérc erejét még nem tudom teljes bizonyossággal felmérni, ugyanis még egyetlen képességét sem használta. Csak nagyjából tudom megmondani, hogy mekkora lehet az ereje. Arrancar barátunk azonban éppen most hirdette ki nagy piros betűkkel, hogy nálam jóval gyengébb lélekről van szó. Ez eddig az én oldalamra dönti a mérleg nyelvét. És van egy kedves meglepetésem a számukra. Mégpedig az a tény, hogy még egyáltalán nem hívtam elő kardom shikai formáját. reiatsumat az ő figyelmük elaltatására visszaszorítottam a lehető legjobban. Ez persze hordoz magában némi kockázatot, de egy biztos. Csodálatos meglepetésben lesz részük, amikor megmutatom nekik Kohrihime erejét. Azonban úgy tűnik, hogy addig nekem kell meglepetésekkel foglalkoznom. A körülöttem lévő papírkupolán egy lyuk keletkezik és egy vörös sugár nyaláb indul meg felém. Shunpommal könnyedén kitérek előle, de szerencsétlenségemre, pont beleálltam egy másik útjába. A sugár, a bal vállamat találta el és úgy meglökött, hogy levert a lábamról. Szerencse a szerencsétlenségből, hogy amíg a földön fekszek és vállam sajgásából igyekszek megállapítani, hogy egyben vagyok és nem krepáltam be, három másik sugarat látok elhúzni fölöttem. Valaki, itt egyáltalán nem sajnálja a reiatsut. Nem baj, lövöldözzön csak, legalább előbb elfárad. Jobbommal megérintem a hátamat, ahol az égető fájdalom lüktet húsomban. A tapintásra felszisszenek, fájdalmas izomhúzódásra leszek figyelmes. Tehát csúnyán megégetett. Ez azonban egyáltalán nem fog abban megakadályozni, hogy jobbomban forgatott kardommal felszeleteljem ezeket az anyaszomorító dögöket. Miután megbizonyosodtam róla, hogy veszélyes sérülést nem szenvedtem, felállok a földről és ismét kezembe veszem Zanpakutoumat. Mázli, hogy nem látták, mit fetrengek a földön, hiszen a papírkupola, reményeim szerint, kívülről is átláthatatlan. Könnyedén kivágom magam Kohrihime segítségével a kupolából és előjövök. Éppen ekkor kezdi a lidérc az Iremono elropogtatását. Na ne, az egy olyan szerkezet, amely szinte megfizethetetlen az olyan idióták számára, mint ez a kettő. S ebben a pillanatban szólít meg a kísérleti alanyom. A köszöntését vidám mosollyal fogadom. Milyen kedves, hogy szorult bele, még némi jó modor is.
- Igazán kedves köszöntés. Ezt megjegyeztem. Szert tettél egy házőrző kutyusra?
Mivel a kísérleti patkány barátja, ránézésre egy egyszerű lidérc, azt hiszem nincs túl sok problémám. Neki biztosan nincsen Hierroja. Nincs túl sok kedvem, kidout használni, egyelőre. Szóval, azt hiszem ellenfeleimet Zanpakutoummal fogom kivéreztetni. Úgy döntök, hogy előbb az arrancart áll szándékomban elhallgattatni. Ha ressurecionba megy át, még a végé képes nekem itt hancúrozni valamit. Végül mégis csak más ötletem támad. Ketten vannak, ami azt jelenti, hogy sokkalta több esélyük van ilyen-olyan módon cselesen támadni ellenem. Úgy döntök, hogy egy kis ízelítőt, mégis adok nekik az erőmből, még a végén túl sokat ugrálnak nekem. Egy dolog, hogy igyekszem őket átverni, de az életemet nem kockáztatom. Gyorsaságomban bízva, tekintetem egyikről a másikra vetem. Végül megszólalok, hangomban perverz kéjjel suttogom egyik kedvenc Démoncselemet.
- Shimoku!
Egy kis ízelítőt kapnak, amikor kidou használat közben, reiatsum egy pillanatra megugrik. A Lélekmérgezés egy aranyos kidou. Miután bevontam zanpakutoumat eme mérgező energiával, már csak arra kell játszanom, hogy valamelyik idiótát megvágjam. Amikor ugyanis megsebesítem valamelyiket, a Shimoku elkezdi kifejteni a hatását és lassan, fokozatosan elkezdi legyengíteni az áldozatot. Gyerekjáték lesz a legyengült szinte tehetetlen mókamestereket felszeletelni.
- Ki lesz az első?
Kérdezem, miközben egy dinamikus harcállást veszek fel. Bal lábam elől, jobb kissé hátrébb, arra terhelem testsúlyomat. Bal karomat kevesebbet szándékozom mozgatni, hogy ne akadályozzon a fájó seb. Jobbomban, Kohrihimet, magam mellett tartom, vágásra készen. Kíváncsi vagyok, hogy melyik fog mozdulni. Amikor azonban megmozdul valamelyik, reményeim szerint vagyok, olyan gyors, hogy a támadót átverjem és a társát támadjam meg. Így, amikor az egyik támadásra készen elindul felém, Utsusemit hátrahagyva, a társát veszem célba. Így a támadóm remélhetőleg elkapja a kissé bambán maga elé meredő "kabócát" én pedig shunpomat használva, lerohanom ellenfelemet. Semmi komolyabb támadást nem intézek ellene, csak egyetlen karcolást kívánok ejteni a kiválasztott szerencsésen. Méghozzá úgy, hogy mellé shunpozok és egyetlen, íves, fentről-lefelé irányuló suhintással próbálom megvágni.
Ha mindketten mozognak, úgy a közelebbit választom célpontnak. Ha egyik sem mozdul, úgy álló háborút fogunk vívni. S legfeljebb a kidouban való jártasságom fogja eldönteni, hogy képes vagyok-e legyőzni ellenfeleimet. Egyenlőre semmi olyasmit nem produkáltak, ami arra kényszerítene, hogy Kohrihime képességeire támaszkodva győzedelmeskedjek. Ettől függetlenül, még okozhatnak meglepetést.      

 Igen gyorsan meg kell győződnöm arról, hogy két ellenfelem, korán sem olyan ostoba csőcselék, ahogyan azt elsőre gondoltam. Bár, való igaz, hogy az én köreimhez fel sem érnek, így ténylegesen a csőcselékhez tartoznak. De véletlenül sem olyan idióták, mint azt gondoltam. vagyis... ami azt illeti elég idióták. Elég őrültek ahhoz, hogy kikezdjenek a 12. osztag hadnagyával. Móresre kell tanítanom őket, hogy felfogják egyszer és mindenkorra, hogy egy shinigamival nem jó dolog kekeckedni. Megadtam nekik a lehetőséget, hogy elmeneküljenek és megmentsék a lelküket. Amikor azonban csuklóim és bokáim körül megjelenik valami gyenge mágiautánzat, akkor végleg eldöntöm magamban, hogy nem adhatok nekik újabb esélyt. Először is a puszta tény, hogy ilyen gyenge varázslattal próbálkoznak sértő a számomra. pillanatok alatt sikerül felmérni, hogy olyan gyengék hozzám képest, hogy elég kicsit komolyabban a feladatra koncentrálnom és már meg is törtem ezeket a gyenge béklyókat. Most komolyan ez a nagy kettős legjobb támadása? Rövid időn belül, aztán a lidérc is üvölt. Bah, micsoda gyenge próbálkozás. Igazán jó kombinációja lenne a párosnak ez a támadás, egy percre ugyanis már-már kétségbeestem. De mi ez a habozás? Amikor a tigris utánzat rám üvöltött, azt hittem, hogy támad is. Helyette azonban tétováznak, ami igen komoly hiba volt tőlük. Látszik, hogy nem jártak Akadémiára úgy, mint én. Elég megemelnem a reiatsumat és ez a jól megszőtt, gondosan kitervelt átok kettős már szerte is foszlott. Szegénykék, milyen csalódottak lehetnek. Azt hitték, hogy képesek elkapni engem. Azt hitték, hogy képesek sebet ejteni rajtam. Hitüket, azonban abban a pillanatban döntöm romba, amikor támadásra indulnának. Abban a pillanatban, amikor elbízzák magukat, hogy kezeim és lábaim oly gyengék és erőtlenek, hogy elég kinyúlniuk felém s utolérhetnek halálos akaratukkal .. kártyavárként omlik össze kezeimen és a lábaimon. a sápadt hold színű bilincs, és megannyi szikraként patakzik le rólam a tigris üvöltése nyomán keletkezett bénult bódulat. Nem kell kérdőn tekinteniük, hogy mi történt. Kezemben ott ragyog, erőtől fénylően Kohrihime. Körülöttem, a levegő páracseppjei, aláhullanak a földre, de már jégcseppként koppannak a talajon. Ahogy emelkedik a reiatsum, érthetően hagyják el számat a mágikus szavak. Az a mondat, amely jeges fájdalomként fog örök időre ellenfeleim agyába égni.
- Tsukasadore Kohrihime!! ( Uralkodj Jéghercegnő )
Zanpakutoum pengéje lassan azúrkékké válik s kristálynak tűnik a penge. A penge, amely hirtelen halálos táncot fog járni kezemben. A penge, amely elhozza, eme két lidérc fattyú számára, a fagyos poklot.
- Lassúak voltatok! Seikyomai!
Ezek után cseppet sem késlekedem, shunpom segítségével, halálos rohamra indulok az arrancar ellen. Bár, az erejükből nem tudom meghatározni, hogy mennyire lehetnek gyorsak, de ha csakugyan ilyen gyengék, akkor ezt a támadást még csak nem is látják. Jelenlegi ismereteim szerint, ha az arrancarok feloldják ressurectionjukat, felépülnek sérüléseikből. De pont ez a célom, használja ki mielőbb, eme tulajdonságát, hogy a későbbiekben már egyszerűbb legyen a dolgom ellenük. Amíg vergődik, addig úgy se kell foglalkoznom vele, koncentrálhatok a cicusra. Első támadásom az arrancar gyomrát célozza, alakomat azonban csak egyetlen pillanatra láthatja felvillanni, azonban legközelebb, már a jobbján tűnök fel egy újabb döfés erejére, hogy a máját szúrjam át. Mielőtt azonban a lidérc, vagy akár az arrancar reagálhatna erre, a tánc végső mozdulata következik. A volt kísérleti alanyom tüdeje a végső cél. Eme három, egyszerű mozdulat kombinációjának a neve: Haláltánc. Ha támadásom sikerrel járt, úgy az arrancart már csak a Ressurectionja mentheti meg. Lidérc pajtása, miképpen maga az arrancar, se láthatott a támadás sorozatból, szinte semmit. Remélhetőleg ez elvette a kedvüket a habozástól és a cicát végre harcra lehet sarkalni. Szomorú lennék, ha ennyi elég lenne nekik, hogy inukba szálljon a bátorságuk és lelépjenek. A Haláltánc eljárása után, a két lidérc mögött állok meg, talán még láthatom, ahogyan a lidérc kérdőn pillant az összeeső arrancarra. Talán voltam olyan gyors, hogy az arrancar fel se fogta, hogy mi történhetett vele. Elég, ha én tudom.
- Támadj korcs! A barátod egy darabig nyűglődik, addig mutasd meg mire vagy képes!
Utasítom a lidércet, miközben kardomat támadásra készen tartom és sajgó balommal közelebb intem a feltehetően felpaprikázott lidércet. Nem érdekel az arrancar vonaglása és agonizálása. Bár megrövidíthetném egy újabb támadással szegény szenvedését, én mégis csak szeretem a kihívást és vagyok olyan nemes szándékú, hogy engedem a lidérceket tovább erőlködni. Adok nekik egy újabb esélyt arra, hogy olyan támadást produkáljanak, amely végre megizzaszt. Nem, nem vagyok öngyilkos hajlamú, egyszerűen csak kísérletező kedvemben vagyok. Kíváncsi vagyok, hogy az életveszélyes szituáció, mennyire gyorsítja fel a lidércek tanulási képességeit.