>>> Tengerparti kiruccanás Sukével ♥<<<

>>> Tengerparti kiruccanás Sukével ♥<<<

>>> Tengerparti kiruccanás Sukével ♥<<<

Nyuci-chan olyan cuki volt az új kis nyuszimuszijával, hogy egyszerűn nagyon, szóval de nem is ez volt a lényeg a lényegben, hanem, hogy nyuszi hopp, nyuszi hopp, máris egyet elkapott! *ω* Én is azon voltam, nagyban ugrottam egyik bokorból a másikba, két copfba fogott hajam meg úgy repült, mint a kicsi kutyuskáknak a fülikéjük, mikor sitty-sutty, száguldoznak ajtóhoz-kapuhoz, hogy jól megugassák, akit hiszik, hogy jött, na az én nyuszifüleim is így szálldogáltak messzi földön, gyűjtöttem a sok csodás, illatozó, színes, fodros, hupilila, picivirágos, nagygömböckés, szagos, habos-babos virágot, hogy majd elajándékozhassam a legújabb büszke nyuszitulajdonos Anyukámnak. \(o^u^o)/
Úgy örültem neki, hogy a kis husinyuszi eltalált hozzá, hogy hát azt sem igazán figyeltem, merre sikerül éppen kommandóznom, mert nem volt fontos, mit zoomol ki a kicsi szemem a távcsövekkel, csak színes és illatos legyen, meg ilyesmi, csak hát így sikerült lenyúlni valakinek a színes trikóját is a szárítókötélről, mert nem mondta senki, hogy hát az nem virág, mert színes is volt, fodros is, meg még illatos is, és egy icuri-picurit vizes is, de nem is az a baj, hanem hogy összekoszoltam, mikor nagyon meglepetésemben orra buktam mindenféle cókmókommal együtt, és hát egészen belefetrengtem a fűbe, hogy már egészen virágos lett a trikó is, nem csak sárga volt, hanem már zöld is, aztán lett szára, meg szirma.
Aztán, miután végül is sikerült legyűrnöm vandálruhaszaggatónyusziénem, már vígan dalolva folytattam tovább a megkezdett testedző gyakorlatot a virágvadászatos kisvilágomban, ahol mindenféle cuki bogárka, meg nyuszika, meg ilyen-olyan színes szépségek keringtek körös-körül mindenfelé, meg egyébhol is, vagy mi is, szóval na! De hooo, micsoda szép virágok vannak a határon innen és túl, tiszta izé, hogy eddig még egyszer sem láttam, mikor itt lakik a szomszédban, és hát néha átsunnyogok a szosziba, mert ott lakik Eiji-chancsi is, és hát dance-dance partit nyomunk Csicsire, ha van kedve, meg hát Kohaku-sama is szokott nyamit főzni, amit meg kell dézsmálni, mert amit meg kell enni, azt meg kell enni.
De igen ám, hogy nem csak ők laknak itt, hanem már tudom, hogy nagyon szépségesen szép virágok is, amiket nekem most azonnal meg kell szüretelni, mert majd nem akarom őket lenyúlni ám, hanem csak elkérni, és majd hagyok itt nyuszikás csillámlevelet, nehogy galiba legyen, de egyszerűen annyira szépségesek, hogy nagyon kell nekem a kisvirág, mert Nyuci-chan biztos örül majd neki, ugye, hogy örülni fog? Úgy szeretném, ha nagyooon-nagyon boldog lenne és minden, és aztán hogy éppen pont ezért vetődtem olyan nagy lendülettel meg kapartatással a virág felé, na hát az volt a hatalmas nagy hibám. Ahogy láttam közeledni a kicsikét, olyan szép színes volt, hogy annyira nagyon muszáj volt leszednem, nem is figyeltem, hogy hát ahol csak lehet, ott van mindenféle szúrós kis izébigyó, és hát ahogy fejest reppentem a növénydzsungelbe, rögtön össze-vissza böködött, meg szurkálódott és molesztált a sok kos szúróka.
- Áúáúáúáw… - motyogtorogtam gyorsan-gyorsan, mert hát nem éppen a legjobb volt, meg fájt is, ahogy nyúzott-húzott-nyöszörgetett a kis hamis, pedig milyen szép kis virág, aztán milyen gonosz is, mert áú. (p~p) Olyan, mint azok a nagy halak a mélyben, amiknek van ilyen csápja, és akkor azzal világítanak, meg úgy csalogatják magukhoz a kicsi halakat, hogy aztán hirtelen csak haaaam, bekapják őket, és szegény kishalaknak meg csak kampec, ez olyan szomorúúú. T ̯ T – Vahal! Seáúáú… Nyuszihadnagy bajban! (p.p) Áúú… - míg kínok kínjai között nyüszíkelve vártam a felmentő sereget, addig-addig kapálóztam úszva, hogy a végén aztán teljesen levertem a kicsi virágocska kicsi szirmait is, ami hatalmas probléma volt, mert nem adhattam oda Nyuci-channak, és mert teljesen ahogy volt, úgy én aztán legyilkoltam, és most szegény meghalt. TT~TT Borzalmatosan rosszul éreztem magam, és megérdemeltem volna, hogy otthagyjanak egyedül a sok szúrós tüsökizé között, mert hát mindenféle csillámígéretet eldobva rongálom itt mindig a szegény virágokat meg mindent pedig hát semmi sem érdemli meg.

Elfáradtam, de a tüskeizék is fájtak, csak nem jött senki. T~T Annyira egyedül voltam, hogy nagyon is, és megfogadtam, hogy soha, de soha nem fogok még egy bokorba beugrani, kivéve, ha nem muszáj, mert hát nem nagyon tudtam körbepislogni, de láttam, hogy se nekem, se a kicsi virágnak nem tett jót a nagyon hatalmas fenekemmel történt találkozás, vagyis én nem a fenekemmel találkoztam, mert azt ismerem, de szóval érhető, igaz, hogy miért is fáhááj. p.p De nem az én gondom volt a legnagyobb gond a világon, csak mégis vártam a segítséget, mert egyedül nem tudtam megmenekülni a bokor karmai közül.
Végül aztán egy kedves és nagyon kedves angyalka mentett meg, de nem is akárhogyan. Már rendesen feladtam a reményt, hogy valaha is megszabadul tőlem a rózsabokor, és sikerül majd egyszer még újra látnom szerelmetes kis Bubu-chanom, és odaadni azt a pár szál épen maradt virágot, amik a Nyuci-channak készített csokorból még életben lehettek. Hát, igazából nem is nagyon tudtam, merre van vagy létezik-e még a fürgenyusziságosan összeszedett csokrom, mert a nagy zuhanásban és rémületben teljesen a nyomát vesztettem, és hát egészen a felmentő sereg megérkezéséig eszembe sem jutott keresni.
- Én… én… Én kérek elnézést, Angyalka úr! – nem akartam, hogy ilyen földöntúli életmentő bocsánatot kérjen tőlem. O___o Én voltam, aki itt galibát okozott, és mikor láttam, mekkorát, menten megszakadt a szívem. Nem csak úgy egyszerűen, olyan papírszakadásos sercegő hangon, hanem hatalmas csörömpöléssel, mint mikor focizó kiskölykök betörik az ablakot, vagy ha Tom macsek fogával játszik a cuki kisegér, aki néha gonosz, és néha lány, máskor meg nem tudom, hogy fiú-e vagy sem.
De ez sem változtatott rajta, szörnyűséges dolgot tettem, és ha lehetett volna, akkor nem tettem volna meg, mert annyi szomorú lett Angyalka-san, hogy rettentően. Nem akartam én sírni, mert én voltam a hibás, de olyan szívszaggató látványt nyújtott a rózsabokor mellett térdelő életmentőm, és olyan agyonnyomós bűntudatom volt, hogy nem tudtam nem csápolva, ugrándozva, fájva bömbölni, mert valahogy szerettem volna jóvátenni, amit tettem. Hiába próbáltam visszatartani a hangos bömbölést, olyan sok szép és szomorú dolgot mondott Angyalka-kun, hogy óhatatlanul is egyre hangosabb nyöszörögtem, totyorogtam, és könnyeztem, míg már a zokogás közelében nem álltam.
- A-ahannyira sajnálom, én igazán neheeeem… T~T Ne-szip-nem akartaam bántani a kis vih-virágot! p.p – motyorogtam teljes letargiában, miközben lábamat figyeltem, meg azzal birizgáltam a földet, majd hirtelen felindulásból nekirohantam a lehetetlennek, és pár lépés után Angyalkát ölelgetve bőgtem teljes hangzavarban, hogy majd kiszorítottam belőle a szuszt is még mellé.
Egyszerűen olyan borzalmas volt, hogy valamivel meg kellett, hogy vigasztaljam, mert ha nem teszem, akkor meg nem tudom, mi lett volna, de biztos, nagyon rossz lett volna. Tudtam, hogy ha én is elveszítenék egyetlen csillámnyuszikát is, vagy nem csillámosat, csak nyuszikát, az olyan szívfájdalom lenne, hogy nagyon hatalmas, és még Bubu-chancsi se tudna felkaparni, vagy lehet, hogy igen, de nem akarom megtudni, mert ezt a szörnyűséget nem akarom megismerni.
- Nem k-k-kell a gyengélkedőre kísérnie, Angyalka-san… nem lehetne inkább valahogy… feléleszteni a rózsáját? T~T – reménykedtem, hogy valamit ki lehet eszelni, mert hátha akkor majd jobb kedvre derül Angyalka, ha nem ilyen roncs lesz a kicsi virága. El is gondolkodtam, mivel lehetne rendbe tenni, de nem nagyon jutott eszembe semmi, pedig valahányszor letörtem egy bögre fülét, mindig tudtam, merre van hozzá a ragasztó, ha elszakadt egy rajzom, kerestem celluxot, de hogy egy virágot hogy lehetett meggyógyítani, arról fogalmam sem volt. T-T Lehet, mégis el kellett volna mennünk Maki-chanért, vagy Yuki-chanért, hátha ők tudják, hogy lehet feléleszteni egy kisvirágot, de már mindegy volt, meg kellett próbálnunk nekünk megmenteni a kicsikék életét.
- Nagyon-nagyon sajnálom! p.p – hajlongtam Angyalka előtt nagyon fájva, de csak keveset nyöszörögtem, mert az én hibám volt, és mert biztos, hogy a rózsáknak sokkal jobban fájt, mert majdnem az egész bokor meghaaaalt. T.T – Nagyon szeretném jóvátenni, amit elrontottam, Angyalka-san, tessék mondani, mit tehetnék. Tudok valamiben segíteni, vagy ha kell, minden nap jövök, és… és dolgozok a kertben, meg mindent megcsinálok, amit csak mond. *O* - nem is tűnt annyira nagyon rossz ötletnek, de sajnos ez akkor sem hozta volna vissza az életbe a legyilkolt kisvirágokat, csak hátha elfogadja Angyalka fiú, hogy segítsek neki, mert akkor már nem érezném olyan nagyon rosszul magamat. – Gomen, még be sem mutatkoztam. O__o Ayumu Michiyo vagyok, de csak Michinek szoktak hívni, szóval, ha Angyalka-san nem bánja, szeretném ha nem Dumbózna. ^^” – könnyes arcomat törölgetve villantottam egy kicsi mosolyt Angyalka-sanra, mert hát olyan fura volt, mikor a bokorból kihalászva ledumbózott, és tudom, hogy nagy fenekem van ~.~, csak nem gondoltam, hogy olyan hatalmas, mint egy elefánt bébinek. T.T Azért nem mondtam neki, hogy kicsit megbántódtam, mert hát tudom, hogy mérges volt, amiért bántalmaztam a virágait, és igazából nem akart ilyeneket mondani, mert utána nem is hallottam, csak egyszer, és hát akkor még be voltam kábulva kicsit a sok tüskeizétől.