Egy kicsit meglepett, hogy egy egyszerűbb valakit akar legyőzni, akit könnyű megtalálni, csak sokkal erősebb nála, hanem egy rejtélyes valakit, akiről nem is tudja, hogy mi. Talán elhamarkodtam, hogy elkönyveltem magamban egy olyan célnak, ami majdnem mindegyik 11. osztagoshoz tartozhatna, mert igenis van benne valami egyedi, ami csak rá jellemző.
- Már tényleg másik van, Ken csak ideiglenesen volt Főkapitány, a mostani sokkal erősebb. És érdekes kis történet, amit elmondtál. - reagáltam Elianának, hogy megtudja nem szabad lebecsülnie a Főkapitányt, vagy egyáltalán Kenhez hasonlítania, ő is láthatta az Aizen elleni harcban, de nem látott tőle még mindent. Talán nem ér fel Yamamoto Ex-Soutaichou szintjére, de alatta szolgált, biztos jól kiképezte.
Eliana támadását egy támadással akarom kivédeni, ami sikerült is és még ráadásul megfagyasztom körülöttem a dolgokat, hogy Elianát is távol tartsam magamtól. Bár ha ő is tud jól csúszkálni a jégen, akkor ezt kihasználhatja, hogy átcsúszik a támadások keltette füstfelhőn és rám támad, ezért is hagytam el eredeti helyemet minél előbb. De ezután is gyorsan akartam cselekedni és a jégen csúszkálva megközelíteni Elianát és a kardommal lecsapni rá.
Támadásom viszont célt tévesztett, mert az utolsó pillanatban Eliana eltűnt előlem és talán csak egy-két hajszálat sikerült átvágnom. Viszont, így továbbcsúsztam, mint szerettem volna, ezért a kardomat a jégbe szúrtam, hogy azzal irányt tudjak váltani. Rugaszkodtam is volna le magam után rántva a kardomat, de megláttam, hogy Eliana rám küldi az összes gömbjét, ezért csak a kardomat húztam ki és pont kapóra jött az általa létrehozott lyuk.
- Bakudou 32, Toge Mizu Tate! - mivel csak a kard által létrehozott lyukból tud feljönni a víz, hiszen a jég elválaszt a talajtól, amiből a technika kinyeri a vizet, ezért a szokásosnál lassabban jön létre a vízburok körülöttem. Ez a plusz idő viszont elég volt arra, hogy két gömb a közelembe érjen, mielőtt felállt volna a vízpajzs és a hátamba csapódtak. Ekkor ismét a földbe szúrtam a kardomat és rátámaszkodtam, hogy tűrjem a fájdalmat egy kisebb szisszenéssel, mert különben összeesett volna a kidoum. A többi gömb viszont a pajzsomnak csapódott és bár az utolsó pár robbanás szelét szinte magamon éreztem, de egyéb sérülést nem szereztem.
Talán megpróbálhattam volna gyorsan iderepíteni a körpengéket úgy, hogy kisebbre veszem a méretüket, hiszen akkor sokkal gyorsabban tudnak repülni, mint általában. Mondjuk már mindegy, hiszen felesleges a múltan gondolkozni, inkább a jelenre kellene koncentrálnom.
Amint összeszedtem magamat, Eliana került elém és ragadta meg az egyenruhámat egyik kezével, a másikkal pedig egy cerot készült felém lőni. Ekkor a tenyeremet az övéhez raktam és én is lélekenergiát gyűjtöttem oda, előkészítve egy kidout támadáshoz.
- Hadou 88, Hiryuu Gekizoku Shinten Raihou! - aktiváltam a kidout abban a pillanatban, mikor Eliana a ceroját, a két technika egymásnak feszült, majd egy nagy robbanásban végződött. Még mielőtt ez megtörtént volna, szabad kezemmel létrehoztam egy Nankant a terület körül, hogyha a robbanás elég nagy lenne, ne tegyen kárt a környezetben, csak ezen az elhagyatott területen. A robbanás miatt mindketten hátrarepültünk, az esés nem különösebben fájt, de a robbanástól több helyen átégett a ruhám és a kezem is megégett egy kicsit, hiszen az volt a legközelebb a robbanáshoz. A haorimat is biztos, hogy majd meg kell varratni, de jobb annál, mintha elvesztettem volna, hiszen egy új haorit keríteni nem olyan könnyű, mint helyrehozni a régit.
Miután összeszedtem magamat és feltápászkodtam, leporoltam a ruhám, majd Elianát pillantottam meg, aki eszméletlenül feküdt a földön. Gyorsan oda is mentem hozzá, hogy elkezdjem gyógyítani, nehogy itt meghaljon nekem. Nem nevezhetném a fagyos riválisomnak, ha már nem élne, és nem tudna visszavágót kérni. A saját sérüléseimmel most nem nagyon foglalkoztam, hiszen azok annyi nem voltam súlyosak, hogy ne érjen rá, akkor ellátni őket, amikor visszaérek Soul Societyba és elmegyek a 4. osztaghoz.
- Végre felébredtél? - szólok a szemeit nyitogató Elianának, miután már egy jó ideje gyógyítom és végre elértem célomat. Bár még sebei szinte csak éppen hogy elkezdtek gyógyulni, hiszen először a lélekenergiáját pótolja ez a technika és csak később kezd el gyógyítani a beteg lélekenergiáját is felhasználva.
- Remélem nem gondoltad, hogy csak így itt meghalsz. - mondtam egy kicsit komoran, de utána egy apró mosolyt öltöttem az arcomra és tovább gyógyítottam. Egy ideig csak némán néztem a kezeimre, de még volt valami, amit meg akartam kérdezni Elianától, pontosabban a segítségét akartam kérni valamiben.
- Szeretnék tőled egy szívességet kérni, már ha nincs ellenedre. Éppen egy technikán dolgozom, aminek a használatához két személy kell és én rád gondoltam. Először olyannal akartam kipróbálni, akinek hasonlóan fagyos lélekenergiája van, mint nekem, mert akkor fejtené ki teljes erejét a technika. Segítenél? - magyaráztam el röviden, mihez is kell nekem a segítsége és talán ez nem is olyan nagy kérés, bár még nem mondtam el, mit is kéne tennie. Mondjuk, csak egy kicsit kell kölcsönöznie a lélekenergiájából, amit egyébként is én gyógyítottam vissza, szóval nem nagy megerőltetés a részéről és cserébe láthatja egyik új technikámat.

Tudom, hogy kötelességem szerint meg kellett volna ölnöm Elianát, de nem teszem, mert a riválisom és a riválisok nem veszik el egymás életét. Meg van benne a lehetőség, hogy legközelebbi találkozásunkkor erősebb lesz és talán egyenlő félként is tudunk harcolni egymással. Bár nem feltétlen a legközelebbi találkozásra kell inkább gondolni, hiszen ha nem sok idő telik el, akkor Eliana is gondolhatja, hogy nem sok minden változna a végkifejleten.
Eliana vette a lapot, amikor próbáltam vele viccelődni és hasonló hangnemben reagált megszólalásomra. És tényleg igaza volt abban, hogy nekem se lenne jó, ha meghalna, mert akkor tényleg nem lehetne még egy fagyos összecsapásunk. Meg persze az se lenne rossz, ha közös célok miatt egy oldalon harcolhatnánk, bár erre kevés esély van, azonban nem lehetetlen.
- Az én sérüléseim nem olyan súlyosak, mint a tieid. Megölni pedig nem terveztelek, de se tetted meg, miután legyőztél, ezért én se teszem. - válaszoltam logikus érveimmel, amivel remélem megelégszik Eliana, mert mást nem nagyon tudok mondani. Nem öltem meg, mert nem akartam megölni, ilyen egyszerű az egész.
Eliana bár meglepődve nézett, hogy megkértem rá, segítsen egy technika alkalmazásában, végül beleegyezett, hogy segít nekem. Nem gondolom, hogy hátrányt jelentene, hogy megmutatom az ellenségnek ezt a technikát, hiszen ennek a technikának nincs meghatározott alakja és két személy kell a használatához. Tehát egy az egy elleni harcban lehetetlen használni. Ha pedig olyan a helyzet, hogy többen harcolunk több ellenfél ellen, akkor pedig a meghatározott alakja miatt nem jelent semmit, hogy tudnak róla, hiszen az adott szituációhoz lehet igazítani a technika kinézetét és persze a másik használó lélekenergiájától is függ, hogy érdemes használni a technikát.
- Persze. Add ide a kezet és koncentrálj bele lélekenergiát, a többit én elintézem. - nyújtottam oda a kezemet, hogy megfoghassam az övét, hiszen fizikai kontaktus nélkül nem tudom hozzávenni a lélekenergiáját a technikához. Miután úgy tett Eliana ahogy kértem, megfogtam a kezét és becsuktam a szememet, mert úgy jobban megy a koncentrálás. Nem kellett sokat agyalnom, hogyan is akarom használni a technikát, mivel most nem az a lényeg, hogy mennyi a sebzése, hanem, hogy mennyire tudom irányításom alatt tartani.
Még szerencse, hogy felhúztam egy Nankant körénk, így ha elveszteném a technika felett az irányítást, az valamennyire megállítaná, így nem esne kár a környezetben. Ez itt lévő gyártelepnek pedig már úgy is mindegy, hiszen elhagyatott, meg most különben sem arra megyek, hogy minél nagyobb kárt okozzak.
A lélekenergia elkezdett keringeni körülöttem, és amikor úgy éreztem, hogy elég a koncentrálásból, kinyitottam a szemem és aktiváltam a technikát. A levegő elkezdett körülöttünk kavarogni és lassan feltámadt a szél, annak ellenére, hogy zárt térben voltunk, és lassan egyre hidegebb is lett. Ahogy a hőmérséklet csökkent, el is kezdtek befagyni a körülöttünk lévő dolgok, köztük a Nankan is. Lassan egy téli paradicsom keletkezett körülöttünk, ami sajnos egy kicsit erősre sikeredett, mert a kidoum, amit magunk köré vontam, elkezdett megrepedni, majd teljesen szét is esett. Ekkor fel is hagytam a technikával, a végén még az egész városból jégkockát csinálnék.
- Szerintem megtudtam azt, amit tudni akartam. Köszönöm a segítséget. Esetleg te akarsz valamit tőlem kérni? - köszöntem meg a segítséget, hiszen élesben tudtam használni egy tesztfázisban lévő technikát és sok tapasztalatot sikerült szereznem ebből az egy használatból. Természetesnek gondoltam, hogyha már én is kértem tőle egy szívességet, ezért én is felajánlom, hogy ő is kérjen valamit tőlem. Ha pedig módomban áll neki segítenem, akkor meg is teszem. Elvégre mondhatjuk, hogy ezért kértem tőle szívességet, mert én nyertem, és ha ezt a gondolatmenetet folytatom, akkor korábban ő győzött, ezért is is kérhet valamit.

Kérésemre Eliana nem sokat hezitált és oda is adta nekem a kezét, ami azért ha jobban belegondolva nem is olyan meglepő, hiszen ha bántani akarnám, akkor már rég megtehettem volna, amíg nem volt eszméleténél. Persze, ha nagyon gonosz lennék, akkor meg tudnám most ölni, de nem vagyok ennyire gonosz és ez a gondolat egy percre sem fordult meg a fejemben.
Még lesz dolgom ennek a technikának a tökéletesítésén, hiszen még nem tudom teljesen, mire lehetek vele képes. Bizonyára még sok szívességet is kell majd kérnem, hogy teljesen ki tudjam ismerni a technikát és alkalmas lehessen kiküldetések alatt is használni, ha a szituáció úgy adódik. Persze már most felfigyeltem az egyik gyengepontjára, ami akár hátrányos is lehet számunkra. Ha rajtam és segítőmön kívül más is van körülöttünk, aki a mi oldalunkon áll, akkor ő is ugyanúgy kap a technikából, mint az ellenség. Tehát vagy csak akkor tudom használni, ha ketten vagyunk sok ellenfél ellen, vagy valamit ki kell találnom, hogy ne sodorjak ezzel bajba másokat.
Persze már most van egy ötletem, mit is kéne csinálnom, de még nem akarom elkiabálni, hogy meg is találtam a megoldást. Előtte még ki is kéne próbálnom, hogy működik-e és csak a siker után elkönyvelni, hogy sikerült kiküszöbölnöm a technika egyik gyengepontját. De most nem foglalkozok ezzel tovább, mára megtettem, amit meg tudtam tenni, majd folytatom a tesztelgetést máskor.
- A visszavágót kérés nélkül is egyértelműnek vettem. - válaszoltam és hagytam, hogy Eliana felsegítsen a földről és álló helyzetbe kerülhessek. Gondoltam, hogy ha már mindketten nyertünk egyszer, akkor mindenképp össze fogunk csapni legalább egyszer, hiszen így még csak egálban vagyunk, az nem jelent semmit, hogy most én nyertem. Legközelebb lehet, hogy ő fog meglepni, hogy mennyivel erősebb lett, persze még van egy-két képesség a tarsolyomban, amit nem használtam és még biztos lesz is addigra.
Persze megfordult a fejemben, hogy talán a segítségemet fogja kérni a titokzatos valaki megkereséséhez, de biztos ő is belegondolt, hogy kapitányként sok a teendőm. Mert ez pontosan így van, egy osztag vezetése nem egyszerű dolog, mindent a kezemben kell tartanom. Azt is kérhette volna, hogyha látom, akkor értesítsem, de mivel azt nem tudja elmondani, hogy milyen a lélekenergiája, mármint azt inkább érezni kell, nem lehet jól szavakba ölteni és a hangjával is hasonló a helyzet. Egyedül a kinézetéből kiindulva pedig nehéz lehet megtalálni, hiszen lehetnek hozzá hasonlók is, bár ha van valami különleges ismertetőjegye, amiről egyből fel lehet ismerni, akkor már tudnék neki segíteni.
- Hát, ha legközelebb nem egy oldalon fogunk állni, akkor lehet, csak a célpont szerepéből csodálhatod meg ezt a technikát. - mondtam egy kisebb vigyor kíséretében, bár nem akartam semmit ígérni, hiszen ezt a technikát nem lehet mindig használni, hiszen egy egész területet beterít és veszélyes lehet.
- Kapitányként sajnos nincs sok időm lazsálásra. Mindig van mit csinálnom. - dicsekedtem, hogy nem lesz olyan könnyű neki lehagynia engem, különben is akkor is tanulok, amikor másokat tanítok, és mivel én tartom az osztagedzéseket, így nem unatkozok sosem.
Eliana megnyit magának egy gargantát, egy ideig figyelem, amíg nekem beszél, de ezután hátat fordítok neki és elindulok valamerre. Azért intek felé, hogy ne köszönés nélkül távozzak, de nem nézek felé, hogy egyáltalán látja-e intésemet, hanem egyenesen megyek előre. Eredeti terveimhez már nem sok kedvem volt, hiszen elfáradtam a harcban, de megidéztem egy klónt és azt küldtem el bevásárolni. Én magam inkább megnyitottam egy senkaimont, hogy hazafelé induljak és a 4. osztaghoz se ártana benéznem egy vizsgálatra. A nap további részét pedig inkább pihenéssel töltöm, attól még, hogy nem sok sérülést szereztem be, lélekenergiámat valamennyire lefárasztottam.