I. Dangai expedíció

Tárgy: Re: I. Dangai expedíció Kedd Jún. 25, 2013 11:59 pm

A Dangai Titkai!

Mae

Amikor Mae rávilágít Nihaucatl előtt arra, hogy nem lát a kezében semmit, sőt mi több, számára láthatatlan dolgokról beszél, úgy tűnik, hogy a férfi megrökönyödött. De semmit sem szól, csak tükröződő maszkján keresztül figyeli a lányt és hallgatja annak szavait. Miután Mae végzett, egy darabig még ácsorog csöndben.
- Értem a problémáját, Mae. Nos, attól tartok, isteni rangja nem tette lehetővé az Ön számára, hogy tisztában legyen egy halott istenre váró megpróbáltatásokkal. De, ez nem az ön hibája, Mae. A Shinigamik, vagy Halálistenek, igen alacsony rangban állnak. Az Örök Városba nagyon kevesen jutnak közülük és többnyire elbuknak a próbákon. Ön azonban tudtomra adta szándékát, miszerint vissza szeretne jutni az élők közé. Nekem, mint az Istenek Bírája, ezt figyelembe kell vennem. Kérem, foglaljon helyet. Fel kell tennem néhány kérdést, amelyekre őszintén kell válaszolnia.
A szoba azonban már sokkalta más formát ölt. Mae egy trónteremben találja magát, aminek közepén tartózkodnak. Nihaucatl egy trónon ül, s végre valahára valódi ülőalkalmatosság is akad, amelyre Mae is leülhet. Ruhát azonban még mindig nem kapott, de legalább kapott néhány választ, amelyek azonban újabb kérdéseket szülnek. Városnézés úgy tűnik, hogy ebből a kalandból nem lesz, de talán hazajuthat. Ez azonban Nihaucatl személyétől függ. Amikor a lány leül, két újabb alak jelenik meg. Nihaucatl trónjának egy-egy oldalán. Kezükben valamilyen tekercset tartanak, másik kezükben írótollat tartanak. Úgy tűnik, hogy Mae valóban az Istenek Ítélőszéke elé került. Ha megcsípi magát, hogy álmodik-é, sajnos azt kell tapasztalnia, hogy nem. Nem álom és nem is hallucináció, amit tapasztal. Arra határozottan emlékszik, hogy felfalta a Takarító, logikusnak tűnhet számára, hogy valóban meghalt. Mivel az esemény a Dangaiban történt, ezért kerülhetett a Végtelen Próbák Palotájába, Nihaucatl elé. További következtetéseket azonban nem tud levonni, ugyanis különös férfi elkezdi a kérdéseket.
- Megtagadod-é, az Örök Városba jutás lehetőségét és választod-é helyette Soul Societyt?
Alig válaszol Mae a kérdésre, érkezik a következő kérdés.
- Mi volt isteni teendőd életedben?
Válaszai után, szinte azonnal jönnek a következő kérdések. Mae egy darabig képes lehet számolni őket, de végül elveszti a fonalat, hogy mennyinél is tartanak. Végül eljutnak az utolsó kérdésig.
- Kívánod-é, isteni hatalmad fókusztárgyának újrakovácsoltatását?
Utolsó válasza után, Nihaucatl kihúzza magát, végül nyugodtan a következő választ adja.
- A bíróság visszavonul ítélethozatalra. Addig kérjük türelmed, amíg határozunk az előtted álló próba mibenlétéről és kihirdetjük az ítéletet.

Yuuken, Akuma, Minashaku, Shinrou

Nem lepődtem meg, amikor Shihouin-sama kérdőre von. Számítottam erre a reakcióra. Így nincs más lehetőségem, mint elmondom neki, nekik az igazat. Mindazt, amit sikerült megtudnunk. Mindazt, amit jobban láttunk titokban tartani mindaddig, amíg kiderül pontosan, hogy mi is történt a Hitachi Explorerrel. S azt sem árt kideríteni, hogy mégis miféle hely ez. Milyen csontvázak ezek.
- Két robotot küldtünk be a Dangaiba. Feladatuk, a terület biztonságos feltérképezése és előkészítése volt, hogy az expedíció biztonságban kutathasson. Az eredeti expedíció időpontját, két héttel későbbre terveztük és jóval nagyobb csapatot akartunk indítani. A Takarító búvóhelyének feltérképezése közben, az egyik Explorer letért a kijelölt feladat teljesítéséről. Mielőtt megszakadt volna végleg a kapcsolat, erről a helyről képeket küldött. Ezt az eseményt azonban megelőzte egy távoli romvárosról készült felvétel. A robotokat reiatsu kutatásra programoztuk. Ezért, előbb a Takarítót lelték fel, az egyik azonban észlelte a romváros kisugárzását és letért az útvonalról. Nem beszéltem róla, mert a terv az volt, hogy a Takarítóról szerzünk minél több információt, majd visszatérünk. A begyűjtött anyagot elemzés után felhasználjuk arra, hogy egy nagyobb csapat, a Takarítótól biztonságban érkezhessen. Az is kész csoda, hogy ide jutottunk és megtaláltuk az elveszett robotot. Lövésünk sem volt erről a járatról, bizonyosságot nyert, hogy a Dangai terepe változik. Egy valami azonban biztos. Erről a helyről, a romvárosba lehet jutni. Ahhoz azonban nem vagyunk elég felkészültek, hogy behatoljunk oda. A robotot megtámadta valami, mielőtt végleg megszakadt volna a kapcsolat. Íme.
Azzal balomat kinyújtom és az osztag holokommunikátorát lejátszásra állítom. A képek, a robot utolsó felvételeit mutatják. Köztük a romvárosról készült néhány zavaros képet. Lépcsők, mesterséges formák sorozatát, végül ezt a helyet. Majd a képen valami különös lényt láthatunk s megszakad a diavetítés.

- Hazatértünk után, erről nem beszélhetnek. Ezért kellett két napra lezárni a hármas kaput, hogy senki se bukkanjon rá, hogy mi mit csinálunk. Talán helytelenül tálaltam az expedíció felé, hogy mit is kutatunk... de azzal a szándékkal tettem, hogy megóvjam az expedíciót a meggondolatlan lépésektől, semmi szükség, hogy kincsvadászatra induljunk....

Shinrou nem tudja tovább folytatni a vallomást, ugyanis a szemközti fal, bizonyítván, hogy a Dangai változik, önmagába roskad, majd egy nyílás jelenik meg. A kis négyes csoportnak nem kell sokat várakoznia arra, hogy lássa is, hogy mi lakik a nyílásban. A szörnyeteg bár, humanoid alakú, valami különös, bizarr torzság mégis van benne, ami szörnyszerűvé teszi. Ami azonban ez is meglepő, hogy a csontkardot lóbáló, hatalmas szemfogakkal rendelkező lény teljesen érthetően beszél.
- Friss áldozatok az Örök Városból? Ki lesz az első?
Eősen kétséges, hogy a diplomácia segítene a shinigamikon.

Tárgy: Re: I. Dangai expedíció Csüt. Jún. 27, 2013 8:27 am

Értetlenül mérte végig a kéretlenül megszólaló shinigamit, aki valami indokolatlan módon akart szellemesnek tűnni a csoport többi tagja előtt, legalábbis más okot nem tudott volna felvetni Yuuken, amiért a Juunibantai tisztje gyengén próbál gúnyt űzni nevéből. Arcátlan pór, ha akarna se érhetne fel egy Shihōinhoz! A humor efféle alacsonyszintű megnyilvánulásával egyszerűen nem tudott mit kezdeni, így inkább visszafordította a fejét a hadnagy irányába, mielőtt megszólalt.

- Mióta tartozik a Kamioka családba, Varui-san? – tette fel a kérdést, rá sem pillantva a megnevezettre. – Máskülönben igencsak otromba dolog beleszólnia mások beszélgetésébe, amennyiben erre senki sem kérte meg! Feltételezem olthatatlanul ég Önben a problémamegoldás vágya, ám az üres elméletekkel nem jutunk előrébb, hagyja, hogy a feljebbvalója ismertesse velünk a tényeket.

A badarság hidegen hagyta, a maradványok ugyan humanoid lényre hasonlítottak, mindazonáltal különböztek az emberétől, akiktől a jelenlévők testfelépítése igen kis mértékben tért el. Nem értette, mikor veszett ki a tisztelet a halálistenekből a rangidős irányába, aktív szolgálata alatt ilyesmiért két napra kalodába zárták az illetőt, s ecetes vízen kívül mást nem is adtak neki. Ez volt a büntetés és aki egyszer átélte, az nem akarta még egyszer megtapasztalni. Persze ez a kevésbé elrettentő rendszabályozások közé tartozott, a legproblémásabb egyéneket egyszerűen bezárták a Féregbolyba, ott nem okozhattak megbotránkozást és nehézséget a tisztes katonáknak. Eszében sem volt meglepődöttséget színlelni a hadnagy történetét hallgatva, eme csúsztatás lehetősége korábban is ott lógott a levegőben, csupán a mibenléte lehetett kérdéses. A kapott információk gondolkodóba ejtették a főnemest, sejtései beigazolódni látszottak, tehát létezik valamiféle civilizáció a Köztes Világ sötétjében. Sokat profitálhat ebből a felfedezésből, amennyiben elsőként gyarmatosítja az említett romvárost, úgy elképesztő előnyre tenne szert versenytársaival szemben. Mindig is jók voltak a megérzései, ezért építhette vissza klánjának meggyengült hírnevét, s növelhette akkorára vagyonát, ami már-már a Kuchikikéval vetekedhetett. Természetesen megelőzni nem tudta őket, lévén a legnagyobb földbirtokok továbbra is a tulajdonukba tartoztak, azonban néhány érdekházassággal akár arra is rátehette volna kezét. Figyelmeztette Hana-chant, miszerint veszélyes játékot játszik, azt persze nem említette meg, hogy valójában senkit sem tart hosszútávon szövetségesnek az egyeduralom felé vezető rögös úton. Amint Ő lesz a Tiszta Lelkek Városának királya, minden megváltozik majd, de addig türelemmel kell lennie. Ahogy Ryouichi-chant is okította rá, a kapkodás csupán hibákat szül!

- Minden világos. - bólintott kimérten, mintegy lezárásként Shinrou monológjára, illetve saját gondolatmenetére. – Köszönöm Fukutaichō, amiért letisztázta számunkra is a történéseket! A titoktartást természetesen szem előtt tartjuk, ámbátor ha megenged egy javaslatot a kialakult kedvezőtlen szituációt figyelembe véve… Úgy vélem, tovább kell haladnunk! Az utánunk érkező expedícióknak a lehető legtöbb tudást kell birtokolni a célterületről, egyébiránt olyan baleset áldozatául eshetnek, mint amilyen szegény kisasszonnyal is történt. Nem engedhetjük eme tragédia megismétlődését!

Egyedül vezetőjüket kellett meggyőznie, az úgynevezett társak véleménye irreleváns számára, ráadásul szüksége sincs nagyszájú vagy éppen gyáva egyének támogatására. Gondolkodás nélkül áldozná fel bármelyiküket, amennyiben ekképp hozza a sors, a gyengének vesznie kell, ez a vadon törvénye. Sajnálatos módon képtelen a meggyőzést folytatni, a Dangai újabb változását követően egy ismeretlen lény tűnik elő a hullámzó falak mögül, s a szőke férfi legnagyobb megrökönyödésére érthető szavak hagyják el csúf valóját. Lenyűgöző! A félelem legkisebb jele nélkül kezdte vizsgálnia jövevényt, a primitív fegyver kétségtelenül fenyegetőnek hatott, viszont ahogy nem retteget az acéltól, akképpen a csont sem jelenthet számára akadályt. Eldöntötte, cselekedni fog, a lehető leghamarabb harcképtelenné kell tenniük az egyedet, ezután pedig kikérdezni a várossal kapcsolatban, ahonnan jöhetett. Shunpot alkalmazva lőtt ki eddigi helyéről, koránt sem várt semmilyen utasításra vagy engedélyre. A Shihōin-ház XXIII. feje azt tesz, amit és amikor akar! Akár meg is ölhetné feltehetőleg a lényt puszta kézzel, ettől függetlenül jelenleg az elkábítása mellett teszi le voksát. Villámtánc segítségével kívánta megkerülni célpontját, jobbjának tenyerét kifeszítette, ily’ módon akart lesújtani ellenfele tarkójára, előidézve ezáltal az azonnali ájulást. A Tesshou erős hakuda technikának számított, megfelelően kivitelezve egyetlen csapással elpusztítja a kisebb hollowokat. Reménykedett benne, az új jövevény valamivel strapabíróbb ennél, másképpen látogatása meglehetősen rövidre sikeredik eme helyen! Sikertelensége esetén egy hátra szaltóval tért ki az esetleges ellentámadások elől, bízott annyira gyorsaságában, valamint erejében, miszerint nem veszíthetett. Az elmúlt hónapok edzései alatt érezte, ahogy testébe visszatér az energia, s nem kizárólag fizikai értelemben véve!

Tárgy: Re: I. Dangai expedíció Kedd Júl. 02, 2013 11:46 pm

Lassan felemeli a kezét, és az ujjai mozgatásával imitálja a beszédet, miközben a nemes elég haszontalan szavakra pocsékolja a levegőjét. Kifejezetten idegesítő a személyisége, de hát, aki egyszer aranykanállal a szájában születet, az már csak ilyen. Elég nagy az esélye annak is, hogy ha valakinek oda kellene adnia, akkor az ürülékét is megenné. Sőt, még repetát is kérne, megmutatva, hogy ezzel is mennyire többnek képzeli a személyét másoknál. S’ pontosan ebből adódik a hátránya, ha olyan helyzetbe kerül, akkor a rangja mit se fog érni, sőt, talán pontosan Ő lesz az első, akit feláldoznak. De ezeket leszámítva, Akumát leginkább az zavarja, hogy a jóval kevesebb intelligenciahányadossal rendelkező nemes úgy tesz, mintha nem lenne több egy beképzelt kékvérűnél.
- Nem is tudom, még várok a DNS vizsgálat eredményeire, akkor majd kiderül. Inkább azt mondanám otrombának, hogy társaságban kizárni a többieket egy olyan beszélgetésből, ami ugyebár mindenkire tartozik. Remélem, nem felejtette el, hogy Maga csak a küldetés finanszírozásához járult hozzá, oh, és azzal, hogy a személyével zavarja a munkánkat. Mivel csak ketten vagyunk itt a 12. osztagtól, így leginkább mi tudunk előállni a gond megoldásához szükséges tervekkel, megoldásokkal. S’ jelenleg olyan helyzet alakult ki, aminek köszönhetően, ha társadalmilag nem is, de rangban mindenképpen az Ön személye felé kerültünk, és minden bizonnyal intelligenciában is az Ön értelmi képességeinek tartománya felett tartózkodunk, így úgy érzem, hogy nyugodtan beleszólhattam a beszélgetésbe. Már ha ezt annak lehet nevezni, hiszen letámadta a hadnagyomat a követelőző kérdéseivel, ergo így se vagyunk előrébb. Tehát oda szeretnék kilyukadni, ha nincs értelmes, építő jelegű megszólalása, ami segítene a helyzetünkön, akkor, ha kérhetem, ne legyen láb alatt, és engedjen dolgozni minket. De azért remélem nincs harag, na pacsit?- kérdezte mosolyogva, bár feleslegesnek gondolja, mivel ha nem is érdekli a nemest Akuma véleménye, sőt, biztos abban, hogy nem, azért az zavarhatja, hogy egy egyszerű ”civil” szembe ment a személyével. Ám nem is fontos, Akuma inkább figyel a hadnagya mondandójára, hogy azzal is tisztában legyen, mit is keres itt egy másik robot, és mi volt az igazi célja ennek az expedíciónak. Vahj, de miért is kellett ez a nagy titokzatosság? Azt megérti, ha a többiekkel nem osztotta ezt meg a hadnagya, de az osztagtársával talán nem ártott volna, aki mellesleg pont olyan területen dolgozik, ahol a titkos, vagy éppen, nem túl etikus kísérletek folynak. Már viszont lényegtelen, tisztában van azzal, hogy mi a cél, ennyi elég. Csak a nemes már megint okoskodik, pedig tényleg jobb lenne, ha keresné a kincseket, amiért fizetett, és nem beleszólni olyan dolgokba, amihez már nincs köze, csak fizetett, de nem vette meg a vezérséget.
- Ismét csak ellenkeznek kell, de az a véleményem, hogy jobb lenne, ha itt maradnánk. Nem tudjuk, hogy hova is lyukadnánk ki, ha tovább mennénk, ellenben ha itt maradunk, elvégezhetünk néhány vizsgálatot, ezzel is gyarapítva a tudásunkat, amit a következő expedíciónak átadhatunk. Mivel még mindig nem ismerjük a Takarítót, így elég meggondolatlan cselekedett lenne továbbállni, akár várhat a következő sarkon is, ahol belefuthatunk, és felesleges volt az egész munkánk. Na meg persze a beleölt anyagiak is kárba vesznének, és természetesen a társaink feltehetőleges halála is felesleges volt.- mesterien megjátszott sajnálat volt a hangjában. Pedig igazából nem nagyon érdeklik az elvesztettek, talán csak annyira, hogy a testük megtalálása utáni boncolás adhat pár választ, persze ha nem olyan csontok maradtak belőlük, mint az itt megtalálhatóak. Sajnos már olyan sok ideje nem maradt gondolkodni, csatlakozik a kis társaságukhoz még valaki, vagyis inkább valami. Enyhén balra döntötte a fejét Akuma, és nézte a torzszülöttet. Érdekes volt, a fegyvere bár kezdetlegesnek látszott, nem volt kétsége afelől, hogy könnyedén el tudná szelni a húst, és törni a csontjaikat, a fogazata alapján pedig arra következtet, hogy bizony egy húsevővel van dolguk, jobban mondva, kannibál lehetett. Áldozatok alatt pedig leginkább arra gondolhatót, hogy vacsoraára elfogyasztja a társaságot. Ám ezektől eltekintve, volt valami igazán csodálatos ebben a lényben, ami miatt életben kell maradnia, rengeteg vizsgálatot el kell végezni rajta, mindent megtudni, amit csak lehet, utána a boncolás segítségével a teste titkait. Sok válasz lehet abban az ocsmányságban. S’ szerencsére még valamennyire hasznossá is teszi magát a nemes, bár talán csak azért, mert nem akar meghalni, és a félelem szülte a cselekvést, remélhetőleg annyira elég lesz, hogy némileg kifárassza a förtelmet, hogy utána a megmaradtak bevégezzék a munkát.
- Lehetőleg ne ölje meg, több hasznunk lehet belőle, mint az itteni csontokból!- feltehetőleg a hadnagya is egyet értene ezzel, hiszen csak tudós, és felismeri az élő alanyok értékét.

Tárgy: Re: I. Dangai expedíció Szer. Júl. 03, 2013 4:47 am

Az a kis idegesítő szöszke nemes megint nagyon okosnak akart tűnni, de minél inkább erőltette, annál inkább kivívta magának a nemtetszésemet. De nem hiszem, hogy érdekli a kis kényes voltát, hogy mások mit szólnak hozzá. Teszi, amit akar, és amikor akarja, és szerintem még most is mások törlik ki a seggét, pisilés közben meg a Parkinson-kóros nagymamája fogja a fütykösét, mert szereti, ha remeg. Kíváncsi vagyok, mit szólna, ha kint ragadna két hétre a vadonban. Három nap után már a bejárónőiért sírna, hogy főzzenek neki egy nyomorult puliszkát. Nem bírna ez megélni egyedül, kiszolgáltatottan, magára hagyva. Mondjuk talán kicsit könnyelműen mondom ezeket, mert én ebben a helyzetben nőttem fel. Talán máshogy viselkedne, ha vele is megtörtént volna ugyanez, és kicsit együtt érzőbben viselkedne, vagy legalább ránézne arra, akihez beszél. De ennyi tisztesség se szorult bele. Helyre kellene tenni ezt a selyemmel a seggében született nyálgépet, hogy tudja, hol a helye. A Kuchikiktől két taggal találkoztam, egyik sem nemesként gondolt magára, az idősebb a hadnagyom volt, ugyan úgy is viselkedett, de abszolút nem fölényeskedett amiatt, mert nemes. A fiatalabbikról ne is beszéljünk. Rá még talán hasonlítok is, hiszen amennyit láttam, mindketten állatbarátok vagyunk, ő is mérsékelten piás volt, valamint neki is hajlamai vannak arra, hogy elfelejtsen dolgokat. Talán többet is megtudhattam volna, ha nem kell idejekorán otthagynom. De ez a kis öntelt barom ha akarna se lehetne olyan szívből jövően kedves, vagy közvetlen, mint ők ketten. Kíváncsi vagyok, kik szívlelhetik. De azt, hogy nincsenek többen háromnál, garantálom, és a keveset is valószínűnek tartom. Ő meg lehet győződve ennek az ellenkezőjéről, de azok az emberek igencsak el lehettek keseredve, vagy csak tettetik, hogy álláshoz, vagy egyszerűen pénzhez jussanak, de nekik is csak utolsó mentsvárként tudom csak elképzelni. Egy ilyen állhatatlan alakkal én nem tudnék elképzelni egy életet, bár ez az egészséges, hiszen férfi férfival normál esetben nem köti össze életét, bár ennek a képe igencsak olyan, mint aki megtenné. Igazából nem lennék meglepve, hiszen ennek kell valaki, akit folyvást sértegethet akkor és ott, ahol és ahol akarja, és egy élettárs ezt a szükségletet kielégítené, sok másikkal egyetemben. Ezzel a magatartással viszont nem sok esélye lehet akár a gyengébbik, akár az erősebb nemmel szemben, hiszen ezt a viselkedést nem sokáig tűri a legtürelmesebb nő, vagy akár férfi. Nagyon valószínű, hogy egyedül fog maradni idősebb korára, amint örököse átveszi a Mennyei Ereklyék Őrzőinek házát. Ezt is csak magának köszönhetné. Nem szeretném, ha akár közvetetten is a felettesem lenne, cseppet sem lennék boldog, ha egy ilyen bájgúnár alá tartoznék, a legcsekélyebb mértékben is. Ha lenne is benne örömöm, ha felettébb jól is kormányozna, mindig beárnyékolná ezt az, hogy ő.. ő ő és kész. Ha az előbb említettek még meg is lennének, nem engedné élvezni a szolgálatában töltött időt a róla szerzett rossz tapasztalatok tömkelege. Nem engedné élvezni, hogy az esetleges rajta látott jókedv mesterkélt, hogy nem természetesen, hanem erőltetve beszél közvetlenül beosztottjaival, hogy hamis képet enged magáról alkotni azokban, akik engedelmességgel tartoznak neki, ez pedig nem szép dolog. Ha az ember, akit mindenki elismer, ha az ember, akiért mindenki tűzbe tenné a kezét, ha az ember, akiben társai megbíznak, valójában nem létezik, úgy az egésznek semmi értelme sincsen. Én inkább szembenézek a szenvtelen, gunyoros és lenéző, állhatatlan alakkal, minthogy teletraktáljanak a tökéletes személyiséggel. Ha valóban bekövetkezne, hogy a felettesem lesz, és tényleg meg fogja játszani magát, le is nézhetnek felőlem osztagtársaim, nem fogok a tökéletes imidzsének megfelelni. Inkább legyek kirekesztett, mint egész életem során, minthogy egy hazugságnak éljek, és ha úgy hozza az élet, egy hazugságért haljak meg, egy hazugság parancsára. Nem fogok behódolni annak a lenyalt hajú tetűládának. Nem fogom engedni, hogy befolyásoljon. Nem fogom hagyni, hogy elsodorjon magával a hazugságokkal befolyásolt tisztek és tiszttelenek árja. Akár az osztagomból is kicsaphatnak, akár megfoszthatnak lelkem egy részének megtestesítőjétől, a Zanpakutoumtól, felőlem emiatt Shinigami erőmet is megtagadhatják tőlem, de arra ne számítsanak, hogy, ha így alakul, és az osztagnak hátrányára válik, ha csöndben vagyok, befogom a számat. Akár meg is büntethetnek. Hinniük se muszáj nekem. Én meg fogom próbálni, ha nem sikerül, akkor így jártam. A fölényeskedő nemes megint tettette az intelligenset, amire egy egész litániával válaszolt a korábban általam kérdezett juuniibantai-os tiszt. A monológja végére beillesztett néhány szó azért elvette a tudományosság élét, de én nem hibáztattam, végül is békét akart. Viszont erősen kételkedtem abban, hogy ez vezet bármire is, hiszen szerintem a megszólított még egy alacsonyabb rendű nemest se lenne hajlandó megérinteni, hát még azt, aki az imént kioktatta? Nem láttam rá túl sok esélyt. Aztán újból elkezdett a kinyalt hátsójú nemes okost játszani, amire újabb visszabeszélést kapott, amire nem volt sok ideje felelni, hiszen ekkor megnyílt a terem ajtaja, és egy szörnyeteg jelent meg, otromba, megműveletlen karddal. Úgy beszélt, mint aki svédasztalt kapott az orra elé.
- Nos, jó étvágyat, de ez nem étterem, küzdj meg a kajádért!
Mondtam hangosan, majd villámtánccal mellé kerültem, és az Ashige nevű hakuda technikámmal el akartam sodorni lábait. Amennyiben meg szeretne akadályozni, úgy addig kerülgetem akadályul szánt mozdulatait, amíg nem sikerül megtennem. Láttam, hogy a nemes is hasonlóképpen próbálkozik, csak ő a fejénél. Kíváncsi voltam, mi sül ki ebből!

Tárgy: Re: I. Dangai expedíció Szer. Júl. 03, 2013 6:53 am

Egy pille illeg
hajóm orrán: bámulom:
most ő kormányoz.
Tekintetem kíváncsiság fénye csillan, ahogy befejeztem égi beszédemet és az előttem álló Nihaucatl-kun lefedett arcát mustrálom. A tükröződő maszkból saját testem hullámait viszontlátva kellemetlenül érzem magam ugyan, de nem tudtam nem észrevenni, hogy mennyire megleptem szavaimmal. Persze várható volt ilyen reakció, oly’ könnyedén adta elő gondolatait, mintha számára normális lenne, hogy ezt a sok halandzsát mindenki ától – zéig elhiszi.
Nihaucatl-kun szavait megütközve hallom, melyben minket, halálisteneket vet fel rossz fényben. Tekintetem összeszűkül, de nem akadályozom meg további mondanivalója megosztásában, s nem csak azért, mert roppantul modortalan viselkedésre adna okot feltételezni, hanem azért is, mert egyben kívántam hallani feleletét minderre, amit észrevételként felsorakoztattam előtte.
Azonban az, miszerint az Örök Városba kevesen jutottak a halálistenek közül – már amennyiben hihetek a szavaiban –, nem egy kérdést felelevenített bennem. Lévén mikor az imént ismertetőt tartott a próbákról, azzal példálózott, amennyiben elbukom, jómagamnak kell átvennem a megtisztelő helyet az Istenek Bírája székében és feltételezem, ez azzal jár, hogy a Takarító által idejutott pórul járt shinigamikat eligazítom és felvezetem őket arra a szárnypróbálgatásra, melyen nekem is részt kellene vennem Nihaucatl-kun elmondása szerint. S ha Nihaucatl-kun ilyen ismerettel rendelkezik a halálistenekről, miszerint a legtöbbjük elbukott, akkor nem kellett volna a helyét már régebben átvennie valakinek? Vagy csak engem tisztel meg efféle kivétellel, hogy az „örökkévalóságig helyettesíthetem”? S vajon mi történt azokkal, kik elbuktak a próbákon és így nem kerültek az Örök Városba?
Ami történik:
vízre hulló hópehely:
van is és nincs is.
Mielőtt rászántam volna magam, bármelyik gondolatomban átfutó kérdés feltevésére azzal szembesülök, hogy a helyiség, amiben eddig voltunk egyik pillanatról a másikra megváltozik; egy igazi ítélőszékké. S bár szomorúan fogadom, hogy a körbevezetésből, melyet egy vendég hatalmával igényeltem, semmi sem lett, ennek ellenére érdeklődve vártam a további fejleményeket, azonban nem kis türelmet kell magamra erőltetnem ahhoz, hogy Nihaucatl-kun további szórakozott fellépéseit elviseljem. Mintha én lennék a macska, s Nihaucatl-kun a forró kása, amit kerülgetek, és sosem jutok közelebb hozzá. Kezd ez az egész egy álomra hasonlítani, amit tudatalattim kreál számomra a hosszú est eseménydús elütésére, azonban túlságosan realista vagyok, és nem hiszek efféle fikciókban. Tisztában vagyok vele, hogy a Dangaiban voltam, s onnan a Takarító gyomrába kerültem, hogy éreztem a halál fájdalmát, a hideget… így meggyőződésem, hogy ez a hely is valós, csupán Nihaucatl-kun egy felsőbbrendű társadalom tagja, akik jobban ismerik a mágiát, mint mi halálistenek. S ezen hatalom okán úgy gondolják joguk van törvényeket felállítani egy olyan társadalommal szemben, mint a shinigamik, kik még a létezésükről sem tudnak.
A sebbel-lobbal
futó patakba hull egy-
egy zöld fenyőtű.
- Igen – Nihaucatl-kun kérdése rendkívül váratlanul ért, ahogy elmémben egy hirtelen felszólaló, kívülálló hang szakította félbe gondolatmenetemet. Ösztönösen adtam választ a kérdésre, amint röpke pillanatok leforgása alatt értelmeztem a mondat lényegét. Tanácstalan voltam, hogy miért szorult mindez ismételt megkérdezésre, miután elég határozottan adtam elő visszatérési szándékomat Soul Societybe nem sokkal ezelőtt.
- Sajnálom Nihaucatl-kun, de ez hadititok, nem beszélhetek róla kívülálló számára. Én sem faggattam önt arról, hogy miféle szándékból lapult meg a szoba felső sarkában az imént, mielőtt lebukott volna előttem – felelem nyugodt mimikával, annak ellenére, hogy tökéletesen felismertem a helyzetet. Akár egy hadibíróságon, ahol Nihaucatl-kun a bíró, s mellette a két írnok… nem tudhatom, mire használják az információkat, amiket esetleg megadok, így roppantul körültekintően igyekszek választ adni. Legfőképp akkor, mikor a Gotei 13 belső információit érintő kérdések kerülnek terítékre. Nem ismerem a pontos szándékukat, lehet, hogy mindez átverés és valójában minél többet akarnak csak megtudni rólunk, halálistenekről, s az arrancarok csapása után egyáltalán nem hiányzik a Gotei Juusanbantainak újabb ellenség.
A kérdések sokaságát nem igazán tudtam követni, mindegyikről volt nem egy gondolatom, de ahogy jött az újabb és újabb kérdés, egyiken se volt időm komolyabban merengeni; a miérteken és társain. Kazagurumarut illető kérdésre borostyán színű szemeim felcsillannak, de a kis szikra hamar eltűnik íriszemből, amint jobban átgondolom a kérdést. Újrakovácsolni? Emlékszem, mikor a Takarító gyomrába kerültem, zanpakutom is apró lélekszemcsékké foszlott, akárcsak a testem, s mikor felébredtem, nem volt mellettem. Nem kerestem, hisz lelke mindig itt van velem, bennem, és biztos vagyok benne, hogy a nemes lelkű farkas most is hűen hallgatja a történéseket, csupán rá kellene gondolnom és itt tarthatnám ismét a kezemben.
Némán álltam és hallgattam, ezúttal ismét a kíváncsiság lappangott bennem, az érdeklődés, mégis mindezt, hogy kívánják megvalósítani? Hogy lehet olyasféle hatalmuk, mint egy halálisten Lélekölőkardjának megkovácsolása? Vagy netalántán tisztában vannak azzal, hogy min mentem pontosan keresztül? Tudják, hogy hol van a felszerelés, amit Soul Societyból hoztam magammal az expedíciót vezető hadnagy utasítására, mint ahogy azt is, hogy Kazagurumaru kézzel tapintható megtestesülése merre leledzik éppen?
Ajkaimat egy határozott igen hagyta el, már csupán kíváncsiságom kielégítése okán. Azonban Nihaucatl-kun további meglepetéseket tartogatott. A kérdések feltevését berekesztve jelentette ki a további teendőket.
- Próba? Mintha leszögeztem volna, hogy nem vagyok hajlandó semmilyen próbán részt venni, kérésem egyszerű: egy visszaút a Dangai folyosóira. Semmi több! – jelentem ki határozottan; próba és ítélet? Úgy beszél erről a kettőről, hogy a próbától függetlenül pecsételnének meg egy ítélettel. Nem, nem fogom szórakoztatni őket, hát nem veszik észre, hogy nem megyek bele a játszadozásukba?

Tárgy: Re: I. Dangai expedíció Hétf. Júl. 22, 2013 5:16 am

A Dangai titkai

Mae

Mae válaszaira, sorban bólint Nihaucatl, kivéve, amikor a hadititokról beszél egyik kérdés kapcsán. Az Istenek Bírája, nem úgy tűnik, mintha elégedett lenne a válasszal. Felemeli a kezét, mire az írnokok megállnak a jegyzeteléssel, majd ismét a halálisten lányra fordítja maszkos tekintetét.

- Hadititok? Ön, nincs tisztában a helyzetével. Jelenleg halott. Felfogta ezt a fogalmat, hogy halott? Az Istenek Bírósága előtt, van képe hadititokra hivatkozni, amikor egyszerűen száműzhetném is. Éppen azon dolgozunk kedves Mae, hogy visszaengedjük az élő istenek közé, erre jön ilyen apróságokkal, hogy hadititok. Ki hallott, még ilyet? Pimasz shinigami, semmi érzéke a színjátékhoz! Fel kellene falnom őt is, mint megannyi másikat már! Ezt is fogom tenni!

Úgy tűnik, hogy a helyzet pillanatok alatt változik. Nihaucatl ugyanis levedli magáról eddigi "álcáját" és álarcát és egy magas, sovány, fekete ruhába öltözött nőt lát Mae az előző vendéglátója helyén. Sápadt bőre, arról árulkodik, hogy nem sok napfény érte a Dangaiban. Ami lássuk be nem is csoda, hiszen itt nincsen fény. Éles, szinte cápafogakkal Maera mosolyog.

- A Takarító jó munkát végez, időnként egy-egy shinigamit is ide küld. Bár, kimondottan utálatosnak talállak benneteket, de remek étvágygerjesztők tudtok lenni. Most, hogy fegyvertelen vagy, pompás előétel leszel.

Mondja az idegen nő és egy hosszú, húsbárdhoz hasonló kardot húz elő övéből. Amikor előhúzza a kardját, az eddigi terem, ismételten változik. A mostani terem, ahol tartózkodna, romos templomra emlékezteti Mae-t. Ez bizonyos lehet számára, hiszen a középen elhelyezkedő, hatalmas kőlap, áldozati oltárnak tűnik. A padló, ismételten arra a különös jelenségre emlékezteti Mae-t, mintha lelkek mocorognának a padló alatt. Ami azonban fontos lehet Mae számára, egy különös mondat foszlányt hall.

- Kápráztasd el, Istenfaló!

S hiába minden tréning, amit a halálistenek kapnak az akadémián, az utolsó pillanatban veszi csak észre támadó ellenfelét. Ez azonban már egyáltalán nem elég, hogy kitérjen a lesújtó húsbárd szerű fegyver elől, amelyet feltételezése szerint Istenfalónak nevezhetnek. Hideg fájdalom hasít bal karjába, s meleg nedvesség önti el bal oldalát. Ha oda pillant, egyenruhájának foszlányait láthatja aláhullani.

Yuken, Akuma, Minashaku, Shinrou

Bár számtalan dolog akadna, amit meg kellene vitatniuk a shinigamiknak, egy dolog mindenképpen bizonyos. Előbb a munka és aztán a szórakozás, hiszen egy ocsmány Dangai lakó szörnyeteg állja útjukat a kényelmes társalgásban. A szörnyeteg azonban úgy tűnt, hogy nagyobb a pofája, mint a tehetsége. A főnemes első ütése, amelyet a szörnyeteg tarkójára mér, elegendőnek bizonyul ahhoz, hogy ellenfelét harcképtelenné tegye. A következő pillanatban viszont olyasmi történik, amely igen régen nem esett meg a főnemessel. Elképzelése sincs, hogy miként történhetett, de a szőke hajtincsekkel megáldott társa, akit Raimarunak hívnak, irgalmatlanul belé rúg. Minashaku ugyanis bár a szörnyeteget célozta, azzal azonban nem számolt, hogy könnyedén társát is eltalálhatja. S pontosan ez történt. A közel, azonos időben érkező támadás kombinációja, gyakorlatilag elpusztította volna a szörnyeteget. Yuuken támadása azonban összerogyasztotta ellenfelüket, így a fiatal szőke shinigami, sajnálatos módon a főnemes lábait rúgta el. S bár Yuuken harci tapasztalata ide vagy oda, a társa irányából érkező támadásra nem számított. Így a fiatal szőke fiú terve Shihouin Yuuken lábai ellen váltak be. A főnemes agyát, szinte lerohanja a fájdalom hullám, ami az Ashige célba értét követi. A fiatal halálisten, remek munkát végzett, csak a célt tévesztette el. Öröm az ürömben, hogy van egy élő fogjuk, amely néhány méterre fekszik tőlük. Mielőtt azonban öröm ünnepbe kezdenének, olyasmi történik, amelyre nem számíthattak. A Dangai ismét változik és legnagyobb megdöbbenésükre, egy shinigami egyenruhás nőt pillanthatnak meg. Tipikusan japán vonásai vannak, szemeinek finom íve, hollófekete, tradicionális viseletben hordott haja van. Balját, egy vörös hüvelyben pihenő, zanpakutoun pihenteti. Ami azonban Shinrout és Akumát döbbentheti meg a legjobban, egyenruháján a 12-es számot viseli. Ez a tény arra enged következtetni, hogy a 12. osztag tagja. Shinrou, azonban akárhogyan is töri a fejét, nem ugrik be neki a nő kiléte. Akuma, aki határozottan több ideje van a 12. osztagban, se jut dűlőre a feltűnt nő kilétével kapcsolatban. Mielőtt azonban bárki is kérdezhetne valamit, egy rózsaszín villanás következtében, a szörnyeteg elpárolog. A szemfülesebbek, hamar rálelnek a miértre is. Alig látható mozdulat, ahogyan a shinigami nő, a helyére siklatja zanpakutouját. Mindössze hüvelykujját mozdította és a penge már a helyére is csúszott. A nő vagy irdatlan gyors, vagy képes a bankaira és ezért nem hallatszott a shikai parancs.

- Ez egy veszélyes szörnyeteg. Nem is értem, hogy a kedves kollégák, hogy nem látják ezt?!

A még mindig névtelen shinigami hangja, olyan bársonyosan búgott, hogy a négy férfi gerincén jóleső borzongás futott végig. Volt a nő hangjában valami lágy, nyugtató dallamosság.

Shinrou

Mielőtt Akuma és Yuuken-sama elkezdenének vérre menő vitát folytatni arról, hogy ki-kivel is beszélget, békéltetően felemelem a kezem. Határozottan nem vagyunk olyan környezetben, hogy vitatkozzunk, de adj ég, a protokollról beszéljünk. Bár, azt határozottan ellenzem, ahogyan Akuma-san viselkedik egy főnemessel szemben, ennek most nincs itt az ideje. Életveszélyes környezetben vagyunk, amikor inkább higgadtan kellene gondolkodni, mintsem az illemről szájalni. Ezt nem értem Yuukenben sem. Tény, hogy a rangja megköveteli a tiszteletet, de ebben a helyzetben ez a viselkedés legfeljebb feszültségkeltésre lenne elegendő.

- Úgy vélem, az illemről tartandó vitát elnapolhatnánk. Bár, azt megjegyezném, hogy a tiszteletlenség semmilyen körülmények között sem megengedhető. Jelenteni fogom a ...

Sajnos nem tudom végig mondani a mondókámat, miszerint jelenteni fogom a kapitánynak a főnemes irányába történő tiszteletlenségét Akumának. A felbukkanó szörnyeteg fenyegető jelenléte olyasmire figyelmeztetett, amit nem szabad egyikünknek sem elfelejteni eme kirándulásnak koránt sem nevezhető expedíció során. Ellenséges területen vagyunk. Nekem azonban mozdulnom sem kell, a főnemes és a hatodik osztagos Minashaku, könnyedén elintézi a nagyszájú rémet. Pontosítva harcképtelenné teszi. Vagyis. Hát érdekes ama jelenet, ami előttünk játszódik le, ahogyan Minashaku felrúgja a főnemest. Ez azért elég durva tévedés, egy ilyen alacsony rangú tiszttől. S bár a Kamioka-ház nem függ a Shihouintól, ahogyan annak testőrségét sem látja el, mégis a főnemes mellett termek shunpom segítségével, hogy felsegítsem. Legrosszabb esetben ellássam sérülését, merénylet esetén pedig megvédhessem a főnemest.

- Figyelhetne jobban is, Raimaru-san. Egy komoly sérülés, egyáltalán nem hiányzik. Fogja vissza magát és foglalkozzon az őrködéssel..

Még mondanék néhány keresetlen szót, a fiatal halálistennek, de ekkor olyasmi zavarja meg újfent az expedíciót, amelyre végképpen nem számítottunk. Egy shinigami tűnik föl. Az egyenruhájából ítélve, az osztagom tagja. Kérdőn nézek Varui-sanra. Hátha többet tud mint én és felismeri a shinigami nőt.

- A Dangai veszélyes, és Önben kit tisztelhetünk?

Tettem fel a kérdést, amelyre mindannyian kíváncsiak vagyunk.

Tárgy: Re: I. Dangai expedíció Csüt. Júl. 25, 2013 2:08 am

Hogyan adhatnék
választ, mikor a kérdést
is csak keresem?
Játék, ez az egész egy játék, s mi lenne, ha messzebb mennék, hogy ez az egész egy álom, tudatalattim látatja velem csupán? Milyen kár, hogy nem hiszek az álmokban. Pedig minden olyan furcsa és megmagyarázhatatlan perpillanat körülöttem, a kérdések, amik elhangzanak Nihaucatl-kun szájától, amire olyannyira kíváncsi. Az erőm „fókusztárgya”, a zanpakutom, Kazagurumaru újrakovácsolása... Éppen hogy nem kacagok fel ezen, Kazagurumaru nem egy tárgy, ő a lelkem másik fele, minden eszme, amit képviseltem emberi életemben és most is, egy személyben egy hű, erőslelkű farkasba ötvözve. S, hogy Nihaucatl-kun egy eszközként utal rá, cseppet se nyerte el tetszésemet, mégis, már csak kíváncsiságból érdekelt, hogy kívánja végrehajtani a lehetetlent. S ez nem lehet álom, csupán a valóság egy azon oldala, amit még nem értettem meg.
Nihaucatl-kun kifakadása váratlanul ért ugyan, de némán, csendben tűröm nem tetszésének minden egyes haragos szóval való kifejezését. Mint egy gyermek, kinek elvették a játékát. Azonban ahogy a felpaprikázott kijelentések egyre komolyabb és komolyabb szófordulatot vesznek, arcom úgy változik vele együtt; komor arckifejezésemmel hűvös pillantásokkal illetem Nihaucatl-kunt.
Amíg emlékszem
nem vagyok halott. Csak a
másolatom.
Halál, elmúlás? Óh, na de kérem, miért ne tudnám helyzetemet? Meghaltam, éreztem, ahogy testem apró szemcsékké bomlik, s most mégis itt vagyok. Megmagyarázhatatlan, hihetetlen esemény, de én nem hiszek abban, mi lehetetlen. Én már egyszer meghaltam, s az út nem egyirányú, egy élet után jön a következő, ahogy ezt is egy újabb követ, ez az élet körforgása. Ha mindig, mindenhol csak a halállal fejeznénk ki az elmúlás utáni élet új kezdetét, az nem lenne a természethez méltó, sokkal inkább rémisztő lenne.
Az emberélet gyönge dráma.
Csak egyszer adják.
Nincs több előadása.
Színjáték? Hah’! Nem is tudom, ki vetkőzött ki önmagából, de nem, én nem neheztelek rá, hisz nehéz műfaj a másik megtévesztése, az elhitetés és tévhitben való ringatás. Borostyán szemeim meglepettség fényében csillannak fel, ahogy meglátom a maszk által rejtett arcot, majd a furcsa anyagú kelme takarta fekete öltözéket, mely oly kísértetiesen hasonlított a halálistenek uniformisára. Éreztem, ahogy alig megy le a levegő a torkomon akadt csomótól, de igyekeztem nem elveszteni lélekjelenlétemet. Ez a pillanat nem volt megfelelő arra, hogy felelőtlen ábrándozásokba kezdjek.
Elmém szüntelen pörög a kirakós felett, melyet elém állított a sors, s amelynek darabkái helyét, már a furcsa teremben való ébredésem óta keresem. Ha hihetek Nihaucatl-sannak, akkor valóban átéltem a Takarító gyomrában történteket, de utána? Mi az igazság és mi a hazugság?
Bal lábammal hátra lépek, kis terpeszt véve fel alapállásomul, hogy ne lehessen könnyedén kibillenteni egyensúlyomból. Azt mondta fegyvertelen vagyok, de nem egészen. A mágiát az imént is tudtam használni, a másik szobában, meggyőződésem, hogy most is élhetek a kidou repertoárom egyikével védelmem eszközéül.
Mulatok rajtad.
- Ha komolyan vennélek:
megkeserülnénk.
A terem újból változásokon megy át, romos templom képét ölti magára, a padlóban ott látom kavarogni a furcsa lelkek sziluettjét, mely először fogadott ébredésemkor is. Nihaucatl-san feltételezem az előbbi ítélőszék helyett, temetkezési vállalkozóként próbálja megállni a helyét előttem, ha már iménti játéka nem aratott túl nagy sikereket. Olyan, mint egy gyermek, ki azt hiszi magáról, neki mindent szabad.
A zanpakutora emlékeztető parancsszó, mely elhagyja Nihaucatl-san ajkait meglepnek, szóval nem csak ruhájában, de rejtett képességei is kísértetiesen hasonlítanak egy halálistenével. Csendes „hm” hagyja el a számat, ahogy figyelem a beszédes nevű fegyvert és arra várok, miképpen ölt magára új alakot, mint a legtöbb Lélekölőkard esetében, ahogy megszólítják. S várakozásomban nem készültem fel egy esetleges védelmi lépésre, pedig támadó fellépéséből számíthattam volna arra, hogy kihasználja ezt a pillanatot.
Balomat kínzó fájdalom ébreszt öntudatra, lábaim megrogynak, ahogy testem elnehezül és elmémet a vállamban való lüktetés újabb és újabb minden porcikámat átjáró nyilallása tölti ki. Gondolataimban biztattam magam a kitartásra, nem eshetek itt össze, nem engedhetem, hogy becsületemet porba tiporja egy személy, ki annyi megmagyarázatlan dolgot hordozz magával. Itt volt az ideje, hogy lelkem farkasa segítsen, eddig nem csengett daloló hangja fejemben, de testem lángolt a fájdalomtól, s tudtam, hogy perpillanat hatalmas vihar tombol a szélforgókkal tarkított birodalom mezején.
Légzésem elnehezül, érzem, ahogy vérem melegében fürdik bal karom. Fülem lüktetett, de a halk suhogó hangra erőlködve szemem sarkából a fájdalom irányába tekintettem, ahol a penge hűse húsomba hatolt. Egyenruhám fekete anyagát látom a gravitációnak engedelmeskedve lassan lehullani a sötét, lelkek kavargó mozgását idéző talajra. Nem hiszek a megmagyarázhatatlanban. A fájdalom valós volt, ez nem lehet álom, tudatalattim képzelgésének szüleménye, ez mind a fájdalmas igazság.
Az Istenfalónak nevezett bárd parancsszava újra és újra keresztülhasított elmémben, tudtam, hogy nem a fájdalom látatta velem ruhám martalékát az imént. Átverés, káprázat ez az egész? Nem hiszek a hihetetlen, valótlan, megmagyarázhatatlan dolgokban, ez viszont alátámasztaná az eddig történteket, hogy miért vett újabb és újabb kinézetet magára a terem, s miért összpontosult mindez Nihaucatl-sanra. Mint egy gyermek, veszélyes játékkal a kezében.
Villámtánccal hagyok utóképet magam után az Utsusemi technika segítségével, ellenfelem mögé kerülve. Így amíg ő azt látja, hogy továbbra is ott térdepelek előtte, fájdalomtól eltorzult arccal, jómagam valójában nem is vagyok már ott. Jobbomat vérző vállamra helyeztem a gyorsan történő helyváltoztatás során, bal vállam lüktetett, így fejezve ki nemtetszését a sebesség felől, melyet az imént alkalmaztam, azonban mindez szükséges volt a túléléshez. Nihaucatl-san ez az egész hely forrása, s imént hibádzott, leleplezve teljesen önmagát előttem. Véres tenyeremet bal oldalamhoz irányítottam, ahol Lélekölőkardom pihen, mert tudtam, hogy itt van és volt mindig is velem, nem hagyott el most sem. Csupán egy gyermeki lélek játszadozása próbálta elhitetni velem, hogy elvesztettem lelkem társát, egy bökkenő volt csupán, hogy mindez lehetetlen.
Készen állsz, Kazagurumaru?
Hunytam le szememet, ahogy reményeim szerint ujjaim a kandium sárga árnyalatú selyemanyaggal lekötött markolatra fonódott, előhúzva tokjából zanpakutomat. Amint kinyitom a szememet, a valóságot fogom látni, mert nem hiszek a valótlanban!
Győzködtem önmagamat az alábbi szavakkal. S feltételezhetőleg immáron karddal a kézben állok Nihaucatl-san előtt.
- „Szereteted vagy
gyűlöleted hiánya
tesz védtelenné.” – mondom halkan, hogy tudatosuljon az előttem állóban, ha szerencsém volt és még nem vette észre, hogy imént röpültem ki markaiból, mint egy sebzett madár, élve utolsó szárnycsapásaival. - Akkor, kezdjük előröl: ön teremtette ezt a helyet? S kicsoda ön Nihaucatl-san? Miért hozott ide? Miért rejtegette előlem a valóságot? Ez lenne a Takarító gyomra, vagy csupán ez is átverés? – erős tartást igyekszem társítani kimért szavaimhoz, melyekkel az első pillanatban is fogadtam. Most már igazán tudni szeretném az igazságot, hogy miért visel olyan ruhát, mit én magam, hogy lehet lélekölőkardja, ő is halálisten volt netán egykoron? Ha igen, mit keres itt, miért gyűlöli a magunkfajtákat? Lelni lehet tényleg igazságot Nihaucatl-san hazugságaiban? Érdemes keresnem őket?
Amennyiben Nihaucatl-san továbbra is az erőszakos kifejezésekkel él, nem mulasztok el védelmemül mágiát hívni, pontosabban szólva a Hat rudas fénybörtönt vetem be, melynek fogságába, ha sikerül beleejtenem, akkor az egyenlőtlen mérleget kicsit a javamra billenthetném.

Tárgy: Re: I. Dangai expedíció Kedd Jan. 28, 2014 9:46 pm

Kitétel Raiden: Mivel kevesebb körbe írtál, ezért 500 ryou a jutalmad.
Többieknek 2000 LP és 2500 ryou.