Panjī lakása \(＾∇＾)/ ~ ♪

3. emelet, jobb szárny (E.)
$Panjī lakása \(＾∇＾)/ ~ ♪ Panjihaz_zpsf27b6649$

A társasház kinézete
Apró nappali
Sarokkonyha
Piciny hálószoba
Tetőtér - Pan-chan kedvenc helye (*^*)

$Panjī lakása \(＾∇＾)/ ~ ♪ Panji_SMART_zpsc2b8fc70$

☆ Gyorsan összedobott Szülcsinap! (ﾉ≧∀≦)ﾉ ☆

Morcosan lépett be az irodájába, mert nem hitt a fülének alig tért vissza teljes sávszélességben, Nacchan máris vérszomjas kopóként suhan sarkában másodpercre pontosan megjelenjen az összes létező megbeszélésén. Nem értette mire fel ez a nagy hajcihő, amikor egyáltalán nem volt szokása kerülni a munkát és ezen az sem ronthatott, notórius szavannai szieszta királlyal osztja meg ágyikóját. Nem fog ráragadni ez a rémes szokás, mert neki valahogy nem menne borsot törni mások orra alá, hiszen tudja mennyi szervezéssel jár egy-egy találkozó, vagy hány órát vesz igénybe előkészíteni egy-egy projekt munkát. Nincs szíve kedvére hivatkozva elutasítani néhány unalmasabbnak ígérkező tárgyalást, mert rosszul érezné magát, csomó embert megsért azzal, nem képes jelenlétével megtisztelni másokat. Ha már ez a munkája, rendesen és lelkiismeretesen csinálja, ami jelenleg magával vonzza látástól vakulásig kotorászik papírhalmok között. Egymásra csúszott három folyamatban lévő munkája és nem akar hisztizni, sem panaszkodni, de vészesen kezd elveszni közöttük. Közel járt hozzá, vészesen világosodó hajkoronáját tépkedve ordítozzon, futkorásszon, pánikba esve botorkáljon céltalanul, hátha rátalál valamilyen okos tündérke, aki teljesíti egyetlen kívánságát, adjon neki idő befagyasztó bogyót! Több időre volt szüksége! Nem kellett sokkal több, csak néhány órácskával megtoldani a napokat, nagyjából fél éven keresztül. Akkor talán, kizárólag talán, sikerülne utolérnie magát, mert jelenlegi állapotában, csak egyre nagyobb lendülettel csúszik a gödörbe.
Hirtelen nyakába szakadt az összes félévre gondosan beosztott munkája. Azt sem tudja hova lett két hónapja, pontosabban nagyon jól tudja, mivel töltötte. Otthon ücsörgött a négy fal között és kalátkába zárt madárkaként vergődött, mikor szedik már le kezeiről a gipszeket. Aztán meg, azért kerülhette óriási ívben a céget, összes alkalmazott kérdezgette mi lett vele, mi történt, jól van. Azt sem tudta hova meneküljön előlük, hiszen meg se mukkanhatott, hazudni se lett volna képes és amúgy is, őrületbe kergette minden létező ember bibis gyerekként próbálta körbe rajongani. Kiborította ez a túlzó törődés, ezért még tovább maradt ki, amiből egyenes út következett a fejetlenséghez. Rogyadozhatott az együttes visszatérésével kapcsolatos munkálkodással, félbe maradt solo-ja promótálásával és az év második felére beütemezett újabb maxija előkészületeivel. Temérdek munka, aminek sehol se látta végét. Napok óta félkész állapotban hevert ipod-ján a Fatal albumra írt száma és tíz percenként más zaklatta, mikor lesz kotta formában technikai menedzserük kezében. Utána, pedig jön a következő sorscsapás, átnézte már a Nightmare koncert helyszínekhez kitűzött időpontokat, illetve egyelőre csilliárd pecsétes titokként őrzött új hanganyagával eljutott e a megvalósítási lehetőségekig.
Lesült arcáról a bőr, mennyi dologra kellett volna figyelnie. Egyszerűen meg akart szakadni ennyi dologtól. Nagy volt a késztetés telefont ragadva tapadjon Rii-re, vagy Trotyimancsra mentsék meg a munka gyilkos hatalmától. Tudta csúnya húzás lenne, mert mindketten nyakig ülnek saját dolgaikban, szóval maradt a csendesnek, ha nem is, de magányosnak nevezhető lélekeregető nyöszörgése. Vérprofinak számított az asztalra borult, megsemmisült szerencsétlen vergődésében, bár kezdett annyira elege lenni egész álló nap űzi, hirtelen elhatározta azonnal, de rögtön beszünteti ezt az elfoglaltságot. Mérgesen kitolta magát az asztal alól és hihetetlen elszántsággal felfújta arcát. Készen állt a nagy megmérettetésre, vagyis kezébe kapta kottáit, dalszövegeit, fülébe dugta zenéiket, szájába kanalazott egy ceruzát és kivágódott a folyosóra. Arról fogalma se volt merre lófráljon, mert nem volt konkrét elképzelése, csak ment, amerre lábai vitték. Bevált módszerére támaszkodott. Felszedte a vándor batyuját, céltalanul elindult, aztán kilyukadt valamerre, ahol éppen rábukkant az ihlet. Sose voltak kedvenc vackai. Hagyta elvesszen a hallott ritmus, olvasott szöveg és dúdolt dallam kusza egyvelegében. Ezekben a pillanatokban általános szétszórtáságát is meghaladta vaksi bóklászásával. Maximálisra növelte ön, valamint közveszély zóna fogalmát. Néhány méteren belül sikerült belerúgnia egy fotelba és megtépázni egy pálmát. Mentségére szóljon egyiket se vette észre, ahogy az se tűnt fel számára lendületes szembe forgalom érkezik. Feje búbjáig papírok takarták egész arcát, amikor arra eszmélt puhának ütközik, majd hátsójára pottyanva hullik szanaszét minden nála szorongatott papírja.
Sok színes, csillagmintás, agyon gyürkészett kincse repkedett levegőben és persze többsége fejére, miközben olyan értelmetlen ábrázattal pislogott ki alóluk, mintha most rázták volna fel mélységes álmából. Óriási szemeket meresztve bambult a térre, ugyan mi történhetett, hogyan keveredett földre és egyáltalán mit tarolt le. Kíváncsi fáncsiként kutakodott megoldás után, ami hamarosan meglett, méghozzá szőke gombóc formájában, aki hozzá hasonló meglepettséggel fogadta a helyzetet. Jó néhány pillanatig tátott szájjal ücsörögve szemlélte, mielőtt szöget ütött kókuszában, tulajdonképpen mit művelt. Minden jel arra utalt, brutálisan elkaszálta szerencsétlen áldozatát. Nehézkesen bizonyosságot nyert rémes bakijáról, melynek hála óriási csatakiáltással ugrott talpára. Kezével hevesen kalimpálva vetődött előre felsegíthesse pórul járt áldozatát.
-Uhuhuram isten! Ne haragudj! Nem akartalak, csak így leteperni, mármint az eszembe se jutott volna…ne gondolj semmi rosszra! Jézusom! Nem esett bajod?-
Futkorászott fel-alá mérgezett egérként. Egyik földön heverő kupactól a másikig szökdécselve kapkodott karjába minden létező iratot és holmit iparkodott. Csodás tettének köszönhető hiába próbálkozott arrébb rázogatni nehezékeit, nem maradt szabad ujja. Annyira szeretett volna rajta segíteni, erre pont odáig nem jutott segítő kezet nyújthasson neki. Megsemmisülten horgasztotta le buksiját szerencsétlen áldozata előtt.
-Tényleg sajnálom. Ugye nem ütötted meg magad?-
Bűnbánóan rásandítva toporgott előtte, mivel tehetné jóvá hibáját. Semmi értelmes ötlet nem jutott eszébe, pedig erősen pörgette agytekervényeit. Hatalmasakat szuszogott, mit kezdhetne a helyzettel és egyáltalán merre hagyta el eszét. Tényleg nem szeretett volna neki fájdalmat okozni, meg összekuszálni a dolgait.

☆ Gyorsan összedobott Szülcsinap! (ﾉ≧∀≦)ﾉ ☆

Élő videofelvételét megosztotta saját blogján, majd jóéjt puszit dobja rajongóinak kilépett. Jobbra elterülve pihe-puha ágyán érte az álom, félig belebújva a takaró bársonyos anyagába. Reggel telefonja csörgése keltette, amit nemes egyszerűséggel kinyomott. Kissé kómás ábrázattal kezdett neki a nyújtózkodásnak, majd lekászálódott a matracról. Sminkasztala elé behelyezkedve próbált magának olyan ábrázatot varázsolni, amivel kimerészkedhetett az emberek közé. Először kezébe kapta fésűjét, és az éjszaka alaposan összekócolt szőke madárfészkét kezdte szétbontogatni. Néha felszisszent és jó néhány könnycseppet elmorzsolt a művelet közben. Miután sikerrel járt, kihúzta a fiókot, amiben rengeteg csillogó, színes, mintás, fodros, kütyüs hajgumi, csat és hajba pakolható kiegészítő pihent. Csücsörítésre álló szájjal temetkezett bele a fiók rejtelmeibe, mikor megtalálta fényes, flitteres hajgumiját. Annak segítségével állított be magának egy cuki balerina kontyot, pontosan feje közepére. Mindezek után semmi más dolga nem akadt, csak bearaszolt a fürdőszobába, ahol hosszú időt volt képes eltölteni. Szekrényt kipakolva lepte el minden csoda kence a mosdókagyló szélét. Tanakodás után szinte mindet sorra alkalmazta. Felfrissült, ragyogó arcbőrét látva be is pózolt vidáman a tükör elé. Már csak fogat kellett mosnia, és befújni magát kedvenc epres-vaníliás parfümével. Imádta azt az édes illatot, ezért nem volt rest többször is megnyomni az üvegcse tetejét. Úgy illatozott, akár egy tányér sütemény. Boldogan visszaszökdécselt szobájába, hogy kiválassza mai uniformisát.
Mindennek végeztével táskájába belehajigálta a fontos holmikat, közte a mobilt, az ipad-ot, a noteszét és természetesen a parfümét. A konyhában megetette Cherí-t, hiszen a kishölgynek járt először a reggeli. Utána következhetett a sorban Panji is, aki könnyű gyümölcsös müzlinél tette le voksát. Egyszerű volt elkészíteni, és gyorsan be tudta lapátolni. Igazából az ötödik kanál után már úgy érezte, teljesen jól lakott, de már megkapta Ani-tól, nagyon vézna. Szeretett volna egy picit változtatni, de képtelenségnek érezte. Lényegében jól érezte magát a bőrében, de tudta jól, hogy Ani csak jót akar neki. Ezt pedig nagyon szerette benne. Úgy féltette, akár egy hímes tojást. Ha csak erre gondolt fülig is vörösödött. Most is nagy zavarában arcához nyomta kanalát, annak reményében egy kicsit lehűti orcáját. Nagy örömködésének Cherí ugatása vetett véget. Órára pillantva jutott eszébe, már régen úton kéne lennie. Ezért gyorsan mosogatóba pöccintette tálját és már fel is kapta lila bőrdzsekijét, és karjára dobta retiküljét, és meg sem állt, csak kicsiny Smart kocsijának ajtaja előtt. Régóta vágyott már saját autóra, ezért úgy gondolta, szülinapját ezzel a meglepetéssel fogja megünnepelni. Beleszeretett első látásra! Kedvenc kutyusának és magának tökéletes a mérete, ráadásul környezetkímélő! Nem is kellett Panji-t sokáig győzködni. Azonnal akarta. Grátiszként kapott rá egyedi matricát kedvenc mesehős cicusáról, Pusheen cat-ről, amitől különbképp magáénak érzi a kis tütüt.
Beindítva a motort automatikusan megszólalt a rádió, így útja közben nagy élvezettel partizhatott. Torka szakadtából üvöltötte a popzenét, és piros lámpánál intenzíven csápolt kezeivel, amiken hangosan csörömpöltek az ékszerek. Nem bánta, ha furcsálló szemek kukkantottak be az ablakon. Ha észrevette, csak fülig érő vigyorral integetett feléjük. Tudatni akarta a világgal, hogy kirobbanó formában van. A cégben is hasonlóképp közlekedett. Ez a nap róla szólt, és senki nem tudta elvenni a jókedvét. Mindenkire rámosolygott, aki hagyta azt még alaposan meg is ölelgette. Saját talkshow-ját is dupla energiával vezette le. Csak lökte a rengeteg aranyos megjegyzést. A műsor után a vendégekkel sokáig elbeszélgetett. Ezek lezajlása után visszatért apró, vackának mondható irodájába, ahol az asztalon ismét halomnyi fanlevél fogadta. Szájához kapva két öklét visított egy rövidet és nagy erővel nekivetődött az asztal tetejének. Úszást improvizálva hempergett a sok színes, szívecskés, pöttyös, mintás borítékban, és plüssökben. Azt sem tudta, hova legyen a gyönyörtől. Legszívesebben mindet azonnal kibontogatta volna, viszont nem akart túl sokat időzni egyedül. Otthon akarta ünnepelni szülinapját pöttöm lakótársával, aki már alig várta gazdáját. A legtöbb levelet beletuszkolta retiküljébe, a maradékot hóna alá kapta. Dzsekit vállaira akasztotta, ipad-ját pedig előkotorta. Amíg leér a folyosón lesz ideje megosztani új élményeit lelkes blogolvasóinak. Annyira elmerült a pötyögésben, hogy fogalma sem volt, hányadik sarkon fordul balra, de jelen helyzetben nem is érdekelte túlzottan.
Épp azzal harcolt valami menő, ujjal győzelmet mutogató csücsörítést produkáljon az ipad kamerájának, mikor valakinek olyan erővel rontott neki, hogy meg sem állt, egyenest a szőnyegig. Legalább azon nem koppant olyan fájdalmasat. Nyüszítve terült ki, mint egy kis béka, a levelei meg szerte-széjjelhullottak. Rémisztően emlékeztette egy hasonló eset, ezért szíve majdnem megállt a döbbenettől. Hosszú frufrujának rejteke alatt szuszogott, miközben gyűjtötte az erőt arra, felmerészeljen ugrani. Valahogy semmi kedve nem volt ahhoz, hogy ismét megszégyenítő, kellemetlen helyzetbe hozza Dee-chant, ezért egészen sokáig feküdt dermedten a padlón, és nem tudta eldönteni, mi tévő legyen. Azonban a fölötte megszólaló hang abszolút nem emlékeztette Dee-chan brummogó hangjára. Be is vágta azt az arcot, amin jól látszó jelek utalnak arra, semmiről sincs gőze. Kicsit összeszedetlenül pattant föl, miközben könyökét simogatta. Elég csúnyán felhorzsolta a szőnyegen való súrlódás, de biztosra vette, hogy nem hal bele. Ezzel és azzal foglalta el magát, hogy összeszedegesse szétrepülő dolgait. Fel sem tűnt neki, milyen ijesztően ugrándoznak körülötte. Azonban kósza pillantást vetett ismeretlen fiú felé, hogy megnyugtassa, nem esett baja.
- Jól vagyok, nem figyelte… TE JÓ ÉG! Te-te-te-teeee-TEEE?! – bökött előre remegő mutatóujjával, ahogy hangja egyre magasabbá változott, szinte már-már visítva őrjöngött. – HOSHI IKARI! UMI! Komolyan Te vagy Umi?! Umi-chaa~n, hogy te milyen cuki vagy élőben is! – kapott orcájához teljesen elpirulva, ájulás közeli állapotában. Mikor észbe kapott hirtelen felrántotta retiküljét és nagyon hevesen kutakodni kezdett benne. Egy teljesen original CD-t vett ki belőle, amin az énekes képe ékeskedett. – Ezt imádom! Mikor megtudtam, hogy újabb szólót adtál ki, azonnal le kellett csapnom rá! Egek ura! El sem hiszem! Vagyis, azt tudtam, hogy itt dolgozol, Umi-chan, de sose gondoltam komolyan találkozhatok veled! Ugye kapok rá autogramot, légyszi! – lábadtak könnybe szemei, miközben szegény srác orra alá dugdosta a CD-t. Nehezen szűrte le, talán nem így kéne bemutatkoznia. Így lassan lehajtotta kezeit, és félrepillantott, lebiggyesztett szájjal. – Sajnálom! Nagyon heves voltam, haragszol? Nem tehetek róla, Umi-chan annyira lenyűgözően szép, a hangjáról nem is beszélve… - piszkálgatta meg zavarában frufruját, amibe sikeresen belekerült valami porcica, még az előbbi szőnyegcirkálásának hála. – Kezdjük elölről! Sajnálom, hogy eltaroltalak, nagyon örülök a találkozásnak! A nevem Panji, de Te nyugodtan szólíthatsz Pan-channak! – vigyorgott több száz wattos erővel, ahogy fölfelé nyújtotta aprócska pracliját.

☆ Gyorsan összedobott Szülcsinap! (ﾉ≧∀≦)ﾉ ☆

Száját eltátva pislogott, ahogy egyik kétségből másikig tántorgott. Kissé nehezen tudott lépést tartani az eseményekkel, előbb sikeresen elgázol valakit, majd iparkodik bocsánatot kérni és jogosan járó lehordás helyett akkora erővel támadják le, közel áll hozzá ijedtében átessen a mögötte zöldellő növényen. Bőszen edzette lelkét mérgesen kikérjék, miért nem tud odafigyelni orra elé, szóval nem igazán bírta feldolgozni a fülében ütemesen visszhangzó szavakat. Óriási kérdőjel haddal feje körül hátrált néhány lépést, ahogy egyre értetlenebbül tekintgetett körbe-körbe, most komolyan az történik vele, amit hisz, hogy történik, vagy vártnál jobban sikerült beütnie buksiját. Teljes tanácstalansággal nézelődött a folyosón, hátha talál valakit, vagy valamilyen támpontot, ami meggyőzhetni nem álmodozik. Kicsit tartott tőle igazából mindez pusztán élénk fantáziájában játszódik le, ezért akármilyen bután nézzen ki hirtelen befékezve tartotta fel karját. Időt kérve hadonászott, mielőtt becsatlakozhatott volna a szemben boldogan sziporkázó kisfiú, ha merheti besaccolni korát, tehát reagálást megelőzően fogta magát és ügyesen belecsípett vállába. Felszisszenve vette tudomásul ténylegesen ébren van, így már nem lehetett akadálya viszonozza a kedvességet. Eleve hihetetlen örömmel töltötte el felismerték, hát a tény ismerik munkáját, ráadásul saját példánnyal rendelkezett, vagyis megvette cd-jét. Nem létezhet ennél nagyobb elismerés zenész számára, úgyhogy egyértelmű meghatódottan kapta tenyerét arca elé. Kipirosodó pofiját legyezgetve mosolyodott el földöntúli örömében.
-Igen-igen, én vagyok az. Milyen? Cuki?- Bökött magára kétkedően elkerekedő szemekkel.-Jaj, de kedves tőled. Köszönöm szépen, bár nem hiszem annyira cuki lépés másokat felborogatni…haa~j! Jobban kéne figyelnem! Tudod picit elvesztem a dalszerzésben, persze ezt se a folyosón kéne csinálnom…-
Bólogatott nagyon lelkesen elkönyvelve jövőre vonatkozó bölcs megjegyzését, ahogy csípőre dobott kezekkel fogdosta idő közben begyűjtött iratokat. Azt sem tudta volna megmondani, melyik kinek a tulajdonában állhat, csak hirtelen felszedte, ami keze ügyébe esett. Annak viszont örült, tényleg ott volt a helyszínen, már biztosan tudta, hiszen fájt a csipkedés és az kizárólag akkor működik, ha ébren van. Pontosabban mindketten ebben az állapotban kellett, hogy legyenek. Legalábbis nagyon remélte, tényleg nem ájultan képzelődik mindenfélét, bár akkor csak nem energikus szöszi srácokat részesítene előnyben. Ennyire még az ő fantáziája sem lehet gonosz, megfosztja mindenféle magas és igazán helyes emberkék szigorúan véve távoli csodálatától, hiszen régóta elkötelezett egyetlen sörényes egyed iránt. Nagy a valószínűsége eleve vele alkotna valamit, ennél fogva egyre biztosabb való világban álldogál. Kétli, zavarba hozná magát azzal, olyan rajongóról gyárt kisfilmet, aki cd-jét felvillantva áradozik, mennyire szereti. Hihetetlen jól esett neki, ennyire lelkes és mekkora szeretettel beszél szerzeményéről, mindig meghatódott, amikor kedves szavakat hallott vissza rajongóitól, csak épp annyira váratlanul érte a semmiből előkerülő bók, hogy köpni nyelni nem tudott meglepettségében.
-Pe-pe-persze! Ne haragudj, kicsit még nem vagyok itt fejben. Nagyon szívesen adok rá aláírást! Szép? Én? Ugyan-ugyan!-Legyintett elvörösödő kókusszal.-Köszönöm szépen!-
Vette el a cd-t tiszteletteljesen biccentve fejével. Attól nem értett vele egyet, még hálás volt a kedves szavakért. Igyekezett nem is figyelni rá és kizárólag azzal ügyeskedni kinyithassa a poszter oldalon, ahová általában szokták biggyeszteni rövid szignóikat. Kényelmesen lapozgatott a booklet-ben, mintha nem látta volna ezerszer minden változatában. Valahogy más érzés volt a kész változatot kézbe fogni, főleg, hogy tisztában volt vele ez más tulajdonában állt. Nem egyetlen darab volt a sok dobozban roskadozó kinyomtatott példányból, hanem valakihez tartozott. Annyira jól esett neki ez az apróság, majd elszállt boldogságában.
-Köszönöm, hogy megvetted! Ki se tudom fejezni, mennyire örülök, hogy tetszik! Annyira jó hallani! Ne tud meg, mennyire féltem nem fogod, mármint fogjátok kedvelni ezt a stílust. Nem így szoktam festeni egy átlagos Fatal fényképezésen. –Sóhajtott fel megkönnyebbülten elmosolyodva.-Olyan jó ezt hallani. Megkönnyebbültem! Nekem a ti véleményetek számít a legtöbbet.-
Mosolygott rá kitartóan egyre látványosabban elveszve a lila ködben. Szerencsére épp idejében kapcsolt kéne hozzá valamilyen íróeszköz, ezért zsebében kezdett kotorászni, hátha akad nála bármilyen toll. Aztán végiggondolta a lehetőségeit és rájött még sem körmölhet oda egyszerű cuccal. Ha már róla van szó és egy aranyos rajongójáról, akkor igazán megérdemelte rendes ezüst filccel írja neki alá, ahogy a többiekét dedikálásokon. Erről határozva rögvest eldöntötte bemegy irodájába érte, de mielőtt karjával jelezhette volna icike picike szünetre lenne szüksége, szegény kisfiú teljesen elszégyellve magát látott hozzá hétköznapibb formában is bemutatkozhasson neki. Nem igazán értette, miért szabadkozik ennyire, mert őt nem zavarta, mármint első neki futásra kissé megijedt, de csak és kizárólag azért, nem készült fel rá, ártatlan rajongóját sikerül felborítania.
-Jaj, dehogy! Nem a te hibád! Véletlen baleset volt. Mindenkivel megesik, én se figyeltem.-Hadonászott lendületesen karjaival.-Örvendek a szerencsének, Pan chan!-
Vigyorgott rá kitartóan, ahogy gyengédem megrázta kitartott kézfejét. Rajta múlt volna baráti hátlapogatást ajánl fel, de még sem rohamozhatta meg szegényt boldog öleléssel, pedig nagyon szívesen kiosztott volna neki egyet. Kimondhatatlanul feldobta napját ez a plusz löket, amit tőle kapott. Érezte sokkal egyszerűbben fog menni a dalszerzés és sajnos nem ártott volna hamarosan folytatnia, ezért hevesen nézelődött a szanaszét heverő papírok, illetve tenyerében lapuló színes borítékok között. Iparkodott rendet tenni, melyik kihez tartozna és nyújtotta szöszke tulajdonosai felé a kicsikét viseltes papírosokat.
-Levelekért bocsánat! Kicsit megsínylették a…nézzenek oda. Kinek van születésnapja?-Pislogott nagy szemekkel az egyik borítékból kikandikáló lufikkal díszített képeslapra. Rekordidőnek számító néhány másodperc alatt sikerült összeraknia a személy és esemény között húzódó kapcsolatot. Hatalmas szemekkel bökdösött a tárgy és Pan chan között felváltva, mielőtt előtört volna belőle a hihetetlen nagy felfedezés.
-Azt ne mond, hogy neked?! UUU~H! Boldog Születésnapot! Igazán hatásos köszöntést sikerült összehoznom. Most még jobban szégyellem magam…-Csóválta meg fejét szégyenteljesen.-Filc!- Jutott eszébe a percekkel ezelőtt tett fogadkozása, ahogy ujját égnek emelve felkiáltott.-Hozok az irodámból filcet, amivel aláírom. Elkísérsz? Addig mesélhetnél, mi jót tervezel ezen a szép napon. Nagy ünneplés lesz? Barátokkal vagy családdal? Hazafelé mennél? Akkor sietek!-
Kapkodta fel maradék kottáit és vette célba irodáját. Nagyjából rendszerezte szerzeményeit, nehogy összekeverje a különböző projektekhez írt számokat, de közben fel-felpillantott Pan chan-ra. Szerette volna vele éreztetni, attól még nyakig turkál iratokban, figyel rá. Kicsikét elveszett sok firkájában, ami lényegében nem számított újdonságnak. Maga sem igazodott ki közöttük, hát még egy teljesen idegen…

☆ Gyorsan összedobott Szülcsinap! (ﾉ≧∀≦)ﾉ ☆

Euforikus állapotban csodálhatta egyik kedvenc előadóját, akit eddig még sosem volt szerencséje ilyen közelségből megnézni. Ezért jó alaposan kihasználta az alkalmat és le se vette róla hatalmas őzike szemeit. Úgy érezte magát, mint egy kisgyerek, mikor először látja meg a Télapót. Lenyűgözte, csodálta és szerette. Örömét ki se tudta volna ép ésszel fejezni, mennyire boldog, hogy végre összefuthatott vele. Arról már szót sem ejtve, beszélgetnek, és dedikálást is kap. Nagyokat pislogva biccentette picit arrébb kobakját. Nem szokott hazudni az embereknek, Umi-chan egy az egyben trendi és megnyerő külsejű volt. Divatguruként az ilyeneket egy pillantás alatt le tudta szűrni. Épp ezért nem értette, mitől sikerült a srácot zavarba hoznia. Biztosan nem először hallja ezt egy rajongó szájából. Minden esetre biztosítani akarta róla, őszintén beszél, de eszébe jutott, nem ártana kicsit visszább venni hevességéből. Ezért mondandójába bele sem kezdett, pedig szívesen áradozott volna róla még. Fülét egyből fölszegezte, mikor új dalszerzésről esett információ morzsa. Ezt a hírt hallva rögtön kikerekedtek szemei és tapsikolva kezdett érdeklődni: - Most aztán kíváncsivá tettél Umi-chan! Milyen dalon dolgozol? Hirtelen ötlet, vagy rég óta komponálod? Ahh, bocsánat, most keveredik bennem a fanatikus és a műsorvezető énem is! – tette öklét szája elé, miközben kuncogott. Izgatta fantáziáját, vajon milyen újdonsággal fog kedvence előrukkolni. Megtisztelve és büszkének érezné magát, ha elsők között lehetne, akik tudomást szereznek az új szerzeményről. Ha arról lenne szó, máris jelentkezne arra, meginterjúvolja a srácot. – És ugyan már, én sem figyeltem az orrom elé. Biztos oka van annak, hogy egymásba botlottunk… a szó szoros értelmében! Vagy csak én nem hiszek a véletlenekben? Neked erről mi a véleményed? – érdeklődött kissé csapongva a történések között. Még mindig nem ért le teljesen a lába a földre, de minden erejét bevetette annak reményében, magához térjen már végre. – Mindenkinek megvan a saját kis rutinja, ha pedig Umi-channak az a jó, hogy a folyosón alkosson, akkor tegye ott! Mikor összeállítom az interjúkhoz a kérdéseimet, akkor képtelen vagyok megmaradni az irodában. Ilyenkor mindig a tűzlépcsőknél vagyok, vagy felmegyek a tetőre. Persze attól függ, milyen az időjárás. Imádok a friss levegőn lenni! – magyarázott saját szokásairól. Csak szimplán ezzel is nyugtatgatni akarta Umi-chant, mindenkinek vannak bevett dolgai, amiket már észre sem vesz. De ennek pont így kell lennie, hiszen milyen unalmas lenne ezek nélkül a világ? – gondolta.
- A változás mindenkinek kell, még akkor is, ha mellé is nyúlunk. Mindent ki kell próbálni! Így fejlődünk, ha a saját magunk példájából tanulunk. Hacsak egy kicsit is érdekel valami, bele kell vágni, mert utána úgyis csak bánni fogod, meg ott fog motoszkálni a fejedben, az a „mi lett volna, ha?” Én is annyi mindenbe belepróbáltam, aztán látod, most itt vagyok és… jaj itt okoskodok, sajnálom, nem áll szándékomban változtatni az életeden, félre ne érts, csak… szerintem túl sok cukrot ettem, és felpörögtem tőle. – szégyellte el magát és zavarában frufruját igazgatta, annak ellenére olyan pecek egyenesen sorakoztak homloka előtt a tincsek, mintha csak most fésülte volna át. Szinte el is felejtette, hogy még egy nagy halom papír van körülötte, és nem ártana őket összegyűjteni, mielőtt még rejtélyes módon lábuk kelne és elszelelnének. Hirtelen fel sem fogta, hogy a szülinapját emlegetik, aztán azon kapta magát, hogy gratulálnak neki. – Ó, köszönöm szépen! Ne, ugyan nincs probléma, emlékezetes meglepetést okoztál nekem, Umi-chan, ez vicces! – vigyorgott, mint a tejbetök és összerendezte kezében a leveleket és egyéb papírosokat. Nagyja részét beletömködte retiküljébe, a maradékot meg tenyere közé fogta és úgy vigyázta őket, mint szeme fényére.
- Persze, megyek, megyek! – szedte össze magát és Umi-chan mellé sorolt. – Ami azt illeti nincs semmi programom mára. Általában ilyenkor válaszolgatni szoktam a fanmail-ekre, meg küldök a blogba egy video bejegyzést, és megköszönöm a követőimnek a kedvességüket. Este bevackolom magam a takarómba, és egy nagy adag csokis pehellyel vagy forrócsokival végignézem az összes Disney mesét. – vette sorjában, milyen általános teendői vannak ezen a napon. – Őszintén szólva nem is szoktam ilyenkor bulizni, jó barátaim nincsenek nagyon, ezért egyedül szoktam lenni. – bökdöste szája szélét, miközben gondolkozott és tisztult a kép. Majdhogynem felháborodott, hogy eddig miért nem jutott eszébe, valakit áthívjon magához születésnapján. Teljesen kiment a fejéből, ráadásul sose kerített nagy feneket az ünneplésnek. Hétköznapjait tekintve úgyis folyton bulizik. Esti rovata meg egyébként is különböző klubok táncterén szokott zajlani, ebből adódóan mindig megvolt a parti adagja. – Szóval én abszolút nem sietek, de Téged semmiképp nem akarlak feltartani Umi-chan! – vigyorgott rá örömtelin.

☆ Gyorsan összedobott Szülcsinap! (ﾉ≧∀≦)ﾉ ☆

Néhány kőkemény pillanatra lefagyott merevlemeze, pontosan mit kérdeztek tőle. Valahogy mindig elfelejtkezett róla, minden helyzetre legyen felkészülve. Ügyefogyi kókusza nem volt képes egyik pillanatról a másikra átváltani sztár funkcióba. Sokszor okozott neki kellemetlenséget, de azt sem állíthatta, ne örült volna neki. Jobban szeretett hétköznapi ember lenni és hétköznapi dolgokról beszélgetni, mint eladott lemezekről, vagy turné tervezetről áradozni. Azt nem érezte őszintének, mármint abból a szempontból, hogy mit lehet lelkesedni azon, csomó dátumot meg helyszínt felsorol. Élvezte a munkáját és örült rengeteg helyre eljut, ahol még több rajongóval találkozhat, csak, valahogy ez a pénzügyi izébizés része nem foglalkoztatta. Persze lehetne erre mondani, annyi év tapasztalattal háta mögött kisujjból kéne válaszolni, még sem akaródzott beletanulni ebbe az álszenteskedésbe. Jelenleg sem sikerült szuperszónikus sebességgel válaszolni. Hosszú ideig maga elé pislogva kutakodott a megfelelő szavak után.
-Uvah, ne haragudj, csak meglepődtem! Nem hittem rákérdezel…-Mosolyodott el kínosan, mielőtt a lapokkal arcát bökdösve elkezdett ténylegesen elmélkedni a válaszon. Elvégre, ha már kérdezték illett válaszolni és nem lett volna szíve valami átlagos sablon szöveggel lezárni a témát. Amúgy sem esett nehezére dalszerzésről, vagy az alkotás fáradtságairól panaszkodni, de azért arra is próbált ügyelni, ne nyafogjon tiniként. Elkerülte volna a lehetőséget, Pan chan azt gondolja, hisztis sztár, akinek büdös a munkája és egymás után gyárt kifogásokat, miért nem csinál meg valamit. Legalábbis szörnyen remélte nem hiszik ezt róla. Tudja, sokat panaszkodik, ettől még szereti a dalszerzést és szívesen teszi. Nem örülne, ha azt hallaná vissza, naplopó dívának képzelik.
-Ne haragudj, de kérdezhetek valamit, mint a rajongómtól?-Fordult felé hatalmasra nyíló szemekkel. Szinte szuggerálta szegényt biccentsen rá és folytathassa.- Ugye nem hiszed, hogy lusta sztár vagyok? Nem azért, úszkáljak a hírnevemben, csak jó lenne hallani egy kívülálló véleményét, hátha tudok rajta változtatni. Nem szeretném, azt látnák a rajongók, nem csinálok semmit, csak szépen mosolygok a színpadon.-
Sóhajtott fájdalmasan a kezdetek óta róla terjengő híren. Nem kellene meglepődnie ez kapott szárnyra, hiszen eleinte ténylegesen nem csinált mást. Kezdett kicsikét attól tartani, rajta ragadt a cukifiú szerep és ettől akkor sem szabadul, ha már hetven éves őszapó lesz. Eljutott arra a szintre, jobban szeretné, ha külsején túl munkáját is értékelnék. Lényegében ez volt a döntő ok, belecsapott a szóló projektbe és hagyta minden ügyes bajos intézni való nyakába szakadjon. Eleinte ijesztő volt, na meg sokszor menekült volna sikítva az Északi sarkra, de már egész hozzászokott, lényegében kezdi élvezni. Már amennyire ideje és energiája engedi, mert az még mindig nem annyi, amennyit szíve szerint elviselne, de az a sanda gyanúja ez nem fog változni. Túlságosan nyughatatlan természettel áldotta meg a sors, hátsóján bírjon maradni, még, ha érzi is, szüksége lenne pihenésre. Most sem tartott levegővételnél hosszabb szünetet, rögtön folytatta mondókáját, ahol félbe szakadt.
-Kérdésedre visszakanyarodva…folyamatosan írok. Ebből lesznek a bajok! Túl sok a rejtélyesen előkerülő firka, amikbe belegubancolódom. Sokszor nem a dalszerzéssel van bajom, hanem a meglévők rendszerezésével. Mire szétválogatom, nem tetszenek, félretolom, aztán másnap rájövök, hogy az egyikben tök jó ötlet volt és kezdhetem a válogatást előről, közben százszor belezavarodom. Végtelen mókuskerék…-
Nevetett fel saját butaságán, mennyire nem képes kézben tartani teendőit. Össze se tudja számolni hányszor adhatott hálát Nacchan-nak, aki mindig mellette állt és villanó szemüvegével ösztönözte munkára. Aztán Rii-nek, aki tudtán kívül annyi ihletett adott neki dalszerzésben körberagaszthatná vele a bolygót, vagy Tipinek, aki mindig támogatta és biztatta, ne hátráljon meg. Nem mondhatná rengeteg ember vette körül, de az a néhány, akiket bármikor felhívhatott mindennél többet jelentettek számára. Össze se tudná számolni mennyi mindent kapott tőlük. Ha ez a Pan chan által említett sors ajándéka, akkor örül neki létezik, még, ha sokszor bucira is pofozta. Elvégre a legcsodálatosabb száznyolcvan centis ajándékot kapta tőle, amire több ezer élet is kevés lenne, meghálálhassa.
-Karma!-Csettintett jókedvűen a levegőben.-Egyik ismerősöm, találó módon, így nevezi és jó pár alkalommal bebizonyosodott, mennyire igaza van. Mindig a legnehezebb, legváratlanabb pillanatokban sodródott utamba az a néhány ember, akik mind a mai napig elviselnek, buzdítanak, kitartanak mellettem. Ők teszik teljessé az életem és nélkülük nem is tudom, mi lenne velem. Annyira jó lenne, ha tényleg létezne és mindenki elnyerné méltó jutalmát, mint a mesékben! Mármint, ha tényleg mindenki rátalálna a maga kicsike boldogságára, akármit, vagy akárkit jelentsen.-
Magyarázott egyre lelkesebben. Eléggé gyerekesen hangzott, mégis őszintén remélte, bekövetkezik ez a nagy csoda. Sokáig kételkedett benne, manapság is gyakran meginog, de saját példájából tudja, mennyire szüksége van az embernek erre az egyszerű, de annál nagyszerűbb örömre. Egyetlen részlettől képes megváltozni az egész életed és annyira jó lenne, ha ez minél több emberrel megtörténne, például a karma közbenjárásával. Lényegében az ellen sem akadhatott kifogása, hogy mindig próbálj megújulni és a kihívásokban keresd önmagad. Neki is rengeteg légből kapott ötlete volt az évek alatt, csak valahogy sose támadt annyi mersze, bármelyiket sikerre vigye.
-Ha te túl sok cukrot, akkor én mézes bödönben vesztem el, mert csöpögök!-
Tört ki belőle a nevetés, miután sikerült végigkövetnie Pan chan mondókáját. Keze sűrű legyezgetésével hessegette el a negatív felhőket. Egyáltalán nem zavarta sokat beszélnek mellette, inkább felszabadult a kezdeti frusztráltságból. Rajongóval beszélni mindig nehéz, akárkiről legyen szó, hiszen mindig ott egy kép, amihez hasonlítanak. Icipicit tartott tőle, nagyon gyorsan összetöri szegényke lelkesedését. Teljes szívéből örült, felszabadultan cseverésznek és remélhetőleg Pan chan sem érzékelte kínszenvedésnek hosszas mondókáit.
-Miért vicces?! Nem köszönthetem fel a rajongóm?!-Háborodott fel az irodáját kinyitva. Maga elé engedte Pan chan-t, elvégre ő volt vendége.-Még szép felköszöntelek, sőt fel is írom, mostantól tudjam, mikor van a híres napocska!-
Asztalához sétálva kutakodott felületén, végre megtalálja azt a fránya filcet. Beletelt jó néhány körébe, mire keze ügyébe akadt, de a sikert örömteljes üdvrivalgással ünnepelte és végre rábiggyesztette a cd-re megérdemelt aláírását. Kupakkal a szájában figyelt vendége szavaira, hogyan ünnepelte, pontosabban nem ünnepelte születésnapját. Eleinte óriásira kerekedett szemekkel pislogott rá, aztán gigantikus szusszanással meredt szomorkásan Pan chan-ra. Mélységesen átérezte ezt az állapotot. Éveken keresztül egyedül töltötte nagy napját, aztán szándékosan, majd tudtán kívül felejtkezett el róla. Nem érezte úgy, meg kéne különböztetnie ezt a napot, hiszen nem volt kivel megosztani és magát ugyan minek éltesse sokáig. Nem válthatta meg a világot, de legalább egyszer széppé szerette volna tenni Pan chan születésnapját. Ezen a csodás elhatározáson felbuzdulva csapta össze tenyerét. Kellő figyelmet kierőszakolva veretett keresztül az asztalon átkarolhassa kicsiny szőke vendégét. Csípőre dobott kézzel, eszméletlen pocsék színészi játékkal adta elő, hihetetlen erősen koncentrál, majd a levegőbe csettintve jelezte, rátalált a megoldásra.
-Képzeld, Pan chan! Ma este ráérek és az jutott eszembe nagyon szívesen megnézném az Oroszlán királyt. Mit szólnál, ha már mindketten Disney-re és mozizásra vágyunk egyesítenénk erőinket?-
Kacsintott rá megnyerő, esetében kérlelő szemekkel, hátha nem utasítják vissza ajánlatát. Ha megtennék, akkor sincs menekvés. Elrabolja, mert ez így nem állapot! Persze agya rögvest távolabbi vidékekre szökdécselt. Még meg sem kapta a választ, már azon járt esze szélvész gyorsasággal, milyen eszméletlen könnyű, azonnal fogyasztható sütiket ismer, amit röpke óra alatt összedobhatna. Torta nélkül még sem születésnap a születésnap! Ha már ennyit sertepertél konyhában, vegye valami hasznát.
-Útközben beugranék boltba, mert remek ötletem támadt, de nem mondom el mire! Meglepeté~s! Na-na-na? Mit mondasz?-
Pattogta körbe csillogó szemekkel és gigantikus adagnyi türelmetlenséggel. Alig bírta kivárni valamilyen választ adjon. Szíve szerint már sugármeghajtással repesztett volna a sztrádán, minél hamarabb elkezdjék az ünneplést. Erre inkább nem kerít sort a való életben. Kivételesen átengedi a vezetést Pan chan-nak, nehogy több bírságot szedjen össze, mint a fizetése és jobban eltévedjen, mint Plútó a játékboltban.