Unalmasan teltek Kenzo napjai, miután bekerült a 11. osztagba. Kezdte unni a semmit tevést, így engedélyt kért arra, hogy körül nézzen az élők világában. Miután ezt megkapta, Karakura városába ment. Biztonságban volt, hisz senki se látta, de tudta, hogy így nem is várható semmi küzdelem, kivéve, ha arra tévedne pár lidérc. Ebben reménykedve járkált a földön. Nyugalom volt, de túlzottan. Ez a semmittevés lassan kezdett az idegeire menni.
-Ezt nem hiszem el! Átjövök körül nézni az Élők Világába, hátha lesz valami kis akció, de semmi. Jobban unatkozok mint a Lelkek Világában!- gondolta magában, mikor hirtelen furcsa dolog történt.
Egy nyolc éves kislány megfogta hakama-ját, ráncigálni kezdte, miközben így szólt hozzá:
- Ano… Bácsi merre van az édesség bolt?-
A lány felé fordult, majd Kenzo arcán meglepődés ült ki, hisz látta a lányon hogy nem egy kóbor lélek. No meg persze mi az hogy bácsi? Nem öreg ahhoz hogy lebácsizzák.
- Hogy a fenébe láthat engem ez a kislány? Ennyire fiatalon nem kerülhetett közel a halálhoz.- majd eszébe jutott az, hogy hallott az arrancarokról, akiknek a külsejük megtévesztő lehet. Nem tudta mégis mire számítson, hisz nem volt még ilyen helyzetben. Legyen agresszív azonnal, vagy menjen biztosra a lány kilétéről. Megőrizte higgadtságát, a lányra nézett, majd felelt:
- Nem ismerem a helyet. De nem kellene a szüleiddel lenned, kicsi lány?-
Ez után várta a lány reakcióját. Ha csak egy lány, aki már megérezte a halál közelségét, akkor nem lesz gond. Viszont ha arrancar, akkor lehet hogy meg lesz az akció, amiért jött.
- Lássuk megtudom-e, mi is vagy? Remélem sikerül becsalnom a csapdába. Ha arrancar, akkor elő a zanpakutot, és had-szóljon! Úgyis untam már a banánt. - gondolta ezeket Kenzo, miközben a lányra nézve próbált megbízható, ártatlan arcot vágni.
Az feltűnő lenne, ha apránként a zanpakutoja felé vinné kezét. Így kicsit húzhatja az időt, és kihasználhat minden pillanatot, mielőtt harcra kerülne a sor, ha úgy hozza. Most nem csak a harcra kell alapozni, hanem a logikára, a lépésekre is. A shinigami nem fog fejjel a falnak menni, bár néha úgy cselekszik, de most az eszét használja először.

Az újonc shinigami, érkezése óta annyira unta magát, hogy el is felejtett figyelni a környezet lélekenergiájára. No meg persze nem is tud még annyira figyelni, hogy ilyesmit érzékeljen anélkül, hogy ne koncentrálna. De a túlzott unalom és nyugalom olyannyira elvonta figyelmét, hogy nem figyelt semmi másra.
Most azonban itt ez a lány, aki látja őt, megfogja ruháját, és kérdez tőle. Bár Kenzo kitalált egy taktikát arra, miként derítse ki, hogy a kislány ember-e vagy sem, ő könnyedén válaszolt, majd a tömegre mutatott.
~Ez a kis-csaj vagy egy kis szerencsétlen, vagy átlát rajtam, és játszani akar velem. No meg ez a nyálas könnyezés, nem szeretem. Gyűlölöm az érzelgősséget, az ilyet meg pláne. Mégis mit kezdjek vele? Azt hiszem elzavarom, az a legbiztosabb. És így akár hamar fény derül kilétére.~
-Hát csöppség, ha látod őket, menj oda hozzájuk. Engem pedig hagyj magamra. Nem vagyok óvóbácsi, sem bébicsősz. És legfőképpen, nem vagyok bácsi.- Majd szúrós tekintettel néz a kis-hölgyre. Dehogy még hatásosabb legyen agresszív viselkedése, megmarkolja zanpakutoját. Hiába próbált higgadt maradni, ez most nem ment Kenzonak. Pedig már megvolt a terve, de természete, és a lány túlzott nyálassága felborította. Hiába, nem szereti ha nyaggatják, azt meg főleg nem tudja elviselni, ha egy kis taknyos könnyezik. Talán ha nem olyan lenne, mint amilyen, akkor lett volna esély arra, hogy tovább játszadozzon vele. De hát ilyen az élet, hiába tervezel, ha a változó dolgok felborítják azt. Reméli hogy az agresszív viselkedés meghozza eredményét. Majd hirtelen megérezte a lélekenergiát.
~ Én bolond, ezt is csak most érzem. Viszonylag nagy lélekenergia, és csak most érzem. De honnan jöhet, vagy kitől? Most már jó lenne ha kiderülne a kislány micsoda. Na várjunk csak, mi van ha belőle jön a lélekenergia?~
Majd jobb keze amivel megfogta zanpakutoja markolatát, egyre erősebben kezdte szorítani izgalmában, vagy talán csak azért mert csak most vette észre a lélekenergiát.

~ Aho*…~ ez a szó hangzik el a fejemben mikor a shinigamira nézek. Ez a halálisten egy igen csak ostoba egyed fajtájának. Ráadásul most már kijelenthetem, hogy a lélekenergia érzékelése rosszabb, mint bárkié, amivel eddig találkoztam eddigi életem során. Itt állok tőle pár centire és még azt sem képes érzékelni, hogy nem vagyok ember. Mindig, azaz azóta, hogy hollow lettem volt már szerencsém egy vagy két shinigamihoz, akik sokkalta jobban érzékelték a jelenlétem, sőt ha jól emlékszem volt nekik egy olyan mobiltelefonjuk, amikkel pontosan be tudták mérni a lélekenergiákat. De nem vagyok benne biztos, mivel már régen volt ez.
- Deeee~ nem látom őket! Hát ezt mondom BÁCSI! Nem érti? – nézek a férfira megjátszva a kérdően néző kislányt.
~ Jesszus ennyire azért nem lehet… -.-’ ~ ezzel a shinigamival valami tényleg nincs rendben. Egyfelől viszont ezt ki tudom használni és még eljátszadozni vele. Lássunk is hozzá!
- Hm… Gonosz bácsi! Inkább elmegyek. - felelem, majd bevetem magam az embertömegbe ahol hamar el is tűnök, viszont nem megyek messzire. Csak annyi időre tűnök el, amíg kikapcsolom, az emberi testet kölcsönző szerkezetet, majd felveszem 18 év körüli külsőmet. Miután ezt megteszem, újra aktiválom a szerkezetet, ami ismét elrejti arrancar jelzőimet, mármint a lyukat és a maszkdarabot és ismét rám varázsolja a vörös kabátot és a szoknyát a combközépig érő magas szárú zoknival. Várok, egy kicsit majd kivetem magam a tömegből egyenest a férfire vetve magam.
- Morcos bácsi, mitsuketa**! – felelem, miközben átkarolom a férfi nyakát.
- De rég találkoztunk. Hűha, 10 év és maga megint ugyan itt álldogál. – engedem el a halálisten nyakát egy lépést hátrébb lépek tőle, és míg kezeim a hátam mögött összekulcsolom a fejemet enyhén megdöntve egy bájos női mosollyal folytatom. - Oh, bocsánat nem bácsi… Mit szólna inkább a fiatalemberhez vagy legyen a szépfiú? – hajolok közelebb a férfi arcához. Az emberek körülöttem elhaladva kissé furán néznek, de ki a fenét érdekel. Most csak arra vagyok kíváncsi, hogy a férfi van-e elég hülye, hogy beveszi azt miszerint tíz év telt el mióta utoljára látott annak ellenére, hogy csak mindössze két percre hagytam magára, vagy elkezd derengeni neki végre, hogy nem is az vagyok, aminek látszom és, hogy csak szórakozom vele. Bár ezt meg kell mondjam, kétlem.
- Na és mit keresel itt? Jaj de butus vagyok *rákoppint a fejére* még meg sem kérdeztem, hogy mi a neved. Nos, elárulod nekem? Ha megtesz, akkor én is meg-mon-dom. – hajolok ismét közelebb hozzá és az utolsó szót már a fülébe súgom. Ha az emberek látnák kivel is diskurálok, valószínűleg egyből leesne nekik, hogy épp megpróbálok kikezdeni vele, bár nem vagyok biztos benne, hogy számára ez leesik-e.


*Hülye, ostoba
**Megvagy

A shinigami lassan kezd rájönni, hogy a lélekenergia a lányból jön. A lány kezd már lassan az idegeire menni, a bácsizással, meg az érzelgősséggel. Most már egyre biztosabb benne hogy nem egy halandó lánnyal van dolga. Bár a lányra koncentrál, látja, hogy az emberek körülöttük furcsán néznek. Emlékszik milyen volt, mikor ő látta a szellemeket gyermekként, és tudja hogy nincs olyan bolond gyermek, aki képes lenne mindenki szeme láttára a szellemekkel beszélni, nemhogy sírni, és hatni rá érzelemmel.
~ Túlságosan érzelmes vagy, ez lesz a veszted. ~ Éppen készülne hogy előrántsa kardját, mikor a lány elengedi, és eltűnik a tömegben. ~ Még jó hogy elment, vagy mégsem? Hisz így megint unatkozok! De még érzem a lélekenergiát. Fenébe, kár hogy nem vagyok jó az érzékelésben, hogy merre lett. Most már biztos hogy arrancarral van dolgom. De a játszmának itt vége, hisz elment, és nem tudom meghatározni a helyzetét. ~
Majd Kenzo elkezdi fürkészni a tömeget, hátha meglátja a kis vakarcsot. Hirtelen valaki átöleli hátulról, és úgy szól hozzá mint valami régi ismerőshöz.
-Morcos bácsi, mitsuketa! De rég találkoztunk. Hűha, 10 év és maga megint ugyan itt álldogál.
Azonnal megfordul, és látja a lányt, csak idősebbnek néz ki.
~ Te bolond, most buktattad le magad. Csak pár perc telt el, mégis tíz évet említesz. Még jó hogy füleltem, és hallottam hogy tudtok ilyen trükköket is, mint idősebbé tenni magatokat. ~
A lány ez utáni cselekedetei meglepik Kenzo-t. Bókol neki, a nevére kíváncsi, és úgy sugdolózik a fülébe mintha egy pár lennének. A halálisten egy pillanatra elpirul, majd eszébe jutott hogy az ellenfele. Ő is a fülebé súg az arrancarnak, épp úgy, ahogy azt ő tett:
- A nevem Kenzo. Tudom hogy mi vagy, de illik bemutatkozni az ellenfelünknek. Már csak azért is, hogy tudja ki végez vele.
Majd olyat tesz, ami reméli hogy meglepi ellenfelét: ad egy puszit az arcára. Ha sikerül a meglepetés, akkor nyer némi időt. De hogy mit tegyen, azt nem tudja. Majd rögtönözni fog, ahogy természetéhez illik. Egyenlőre, most várja ellenfele reakcióját. Reméli hogy cselekedete meglepte az arrancart.
~ Szép vagy, csak kár hogy az ellenfelem.~

A shinigami tudja, hogy bemutatkozása nem volt megfelelő, hisz nem ezt tanították neki. Ámde van mikor mindent elfelejt, és forrófejűsége vezeti. Sajnos most is ezt történt, ezáltal talán nem volt méltó a halálistenekhez, és ahhoz, ahogy cselekedni szoktak. Szégyenli hogy ezzel szégyent hoz osztagára, melynek része lett. Látja amint ellenfele hátrál tőle, majd megmutatja neki eredeti alakját. Egy kicsit még tán csodálja is, hogy milyen jól néz ki. Majd bemutatkozott neki.
~ Gabriell-nek hívnak? Szuper, egy férfival harcolok, aki nagyon úgy néz ki, mint egy csodaszép lány. Ilyen az én formám. De így legalább nincs miért kicsit se visszafognom magam. Jó sokan lehettek még, ha te a 60. vagy. Remélem nem fog csalódást okozni. Nem mintha nekem ilyen fajta ellenféllel már lett volna tapasztalatom, de akkor is. Remélem a nőies vonalai csak a külsejét mutatja, és nem pedig azt, hogy gyenge "nőként" fog harcolni. Most már legalább nem ölelget, és nem sír, mint valami taknyos kölyök. ~ gondolja magában Kenzo, miközben ellenfele szemébe néz.
- Nem tagadom, rendesen rászedtél. Az elején az ártatlan gyermeki álca, zseniális volt. Amíg nem jöttél eléggé unatkoztam, el is felejtettem figyelni a környezet lélekenergiájára. Köszönöm hát, hogy elűzted unalmamat. Akkor bemutatkozom ismét. A nevem Zangari Kenzo a 11. osztagból.
Majd meghajol, még jó hogy kardja a bal oldalán van, így hajolás közben már nyúl a markolatához.
Úgy tervezi, hogy amint felemelkedik a hajolásból, előrántja fegyverét, és neki támad. Nincs még sajnos terve, és nem tudja mire képes ellenfele. Talán most előnyére válhatna, ha a kidout szeretné használni, de mivel nem, így marad a nyers fizikai erő.
~ Remélem, megtudom lepni egy villámtánccal. Utána majd kitalálok valamit, amivel lerendezhetem ezt az arrancart. De egy valamit biztosan tudok, nem lesz szükségem a kidoura. Nem szeretnék olyan technikára támaszkodni, ami könnyíti a harcot. No meg persze, ha visszatérnék a Lelkek Világába, jól ki is néznének az osztagból hogy ilyen könnyű módon nyerek csatát, vagy legalább is könnyítenék a küzdelmen. Ha már harc, akkor legyen technika nélkül. Ez az én utam. ~
Szerencsére, vagy sajnos, Gabriel utolsó szavait nem hallotta kristálytisztán, így a halálisten úgy véli hogy csak morgott valamit, vagy talán csak neki mondott valamit amit nem értett. Minden esetre Kenzo arcán apránként kezd kiülni az öröm, ami attól kezd előjönni, hogy már nem unatkozik, és kilátásban van egy remek harc.

- Azt mondod, shuu~? – kérdem számat eltakarva a nyitott ernyővel. Hát manapság ezt szokás mondani a shinigami-knak ha nem tudják rendesen érzékelni, ha ellenfele ott áll tőle pár centire? Nagyon érdekes és felszínes kifogás a saját gyengéinek eltakarása végett, butus halálisten.
Amikor meghajol, azonban nem álldogálok én ott csak úgy. Egy néhány ujjvégemből fonalakat bocsátok ki, amik a sétálók közül kap el pár embert, szám szerint hatot, akiket aztán magam köré rendezek arccal kifelé. Persze nem hagyom, őket eszméletüknél egy fonalat idézek meg, ami a nyakaik köré tekeredik, majd addig szorítja, amíg el nem ájulnak. Amint fejük lekonyul, a fonal meglazul, majd letekeredve a nyakakról visszahúzódik jobb középső ujjamba. A férfi végre aztán felegyenesedik, én pedig megnevezem szépen kislányosan a játékunkat és várom, hogy miként is reagál.
De semmit, csak ott mosolyog magában. Biztos minden rendben vele? Várjunk csak… Ekkor eszembe ötlik valami.
~ Ha Mohamed nem támad a várra, majd a vár támad Mohamedre. ~ fut végig a jól ismert mondás kissé átszerkesztett változata miközben a ˝váram˝ köré vont ketrec hirtelen eltűnik ellenfelem szeme elől mintha ott se lett volna. A négy fonalból kettőt inkább vissza húztam, hisz az emberek épp elegen lesznek a játékomhoz míg a jobb kis- és gyűrűsujjamból kinőtt láthatatlan és érzékelhetetlen fonalak megközelítik a vigyorgó shinigamit. A két fonal külön-külön a lábai köré tekeredik úgy, hogy fél centire vannak a végtagoktól. Majd ekkor hirtelen láthatóvá és érzékelhetővé válnak, rászorulnak a lábaira, majd (Gabinak) jobb oldalra elhajítom. Mivel lábainál fogva teszem meg eme ˝támadásom˝ képtelenség, hogy elkerülje. Az viszont biztos, hogy az ember tömeg nagyon meg lesz lepve a láthatatlan csapástól, sőt ha mázlim van talán még egy autó is elcsapja a férfi.
- Na, játszol végre velem, shuu~? - kérdem, miközben a fonalak eltűnnek ismét a férfi szeme elől és ezzel együtt a lábait szorító érzés is. A fonalakat azonban nem vonom vissza pár méterre a férfitől ismét láthatóvá válnak egy nő és egy férfi derekára tekeredve.
- Lassú, kelj már fel onnan, shuuun~… – felelem, majd a reiatsu szálakkal felemelem a két embert húsz méter magasságig.
- Hopsz… – tűnik megint el a fonal és így a férfi zuhanni kezd. Ám ha úgy látom, hogy Kenzo nem menti meg a fonal ismét megjelenik és mivel követtem vele a férfit így mégy a felkenődés előtt megmentem, hogy aztán rögtön a shinigami felé dobjam.
Ha viszont elkapja a fonal, akkor is megjeleni csak, hogy nem az emberre tekeredve hanem Kenzo mögött a végén egy kézilabda méretű gombolyaggal, ami két méter távolságból tart nyíl egyenesen a 11. osztagos tarkója felé.

/Bocsi a késésért és lécci vedd, úgy, hogy a „shuu~” végződéseket eddig is oda mondta a mondatai végére, mert totál elfeledkeztem róluk ^^”/