A titkok kamrája! Avagy hogy is néz ki Kiyoshi szobája?

Az ajtó nem sokat árul el, viszont mikor belépsz az ajtón, hirtelen egy horrofilmben érzed magad. A szoba fala piros, a szőnyeg piros, pár kanapé piros, a telefon és az Ipod piros, viszont vannak ott fekete cuccok is. Egy fekete kanapé az egyik sarokbana másikban egy fekete bőrfotel, a hatalmas franciaágy egy vörös bársony huzattal letakarva, a kispárnák vagy vörösek vagy feketék, esetleg fekete vörös mintával és fordítva. Vannak, még szép asztalkák is amikre mindenféle kütyüket pakolgatok. A szoba illik a személyiségemhez. Rengeteg játékfigura pihen a polcokon és az asztalomon, sőt a fekete bőrfotelben is vannak jócskán plüssök. Az asztalon található egy számítógép, ami szintén fekete, a gépre egy 5.1-es hangfal van kötve így szépen behálózza a rengeteg vezeték a szobámat. Továbbá az ágyammal szemben van egy nagy plazma TV, ami mint megszokhattátok fekete, erre kötve egy DVD lejátszó. Szépségesen kiélhetem a piros és fekete mániámat *.* akinek nem tetszik, az menjen kifelé nyugodtan és csendben. Filmmániám határtalan, így vannak jócskán plakátok a falakon, egy kényelmes székem is van a számítógépem előtt, hogy jól kinyújtóztathassam magam rajta *.*

A gépecském *.*

A titkok kamrája! Avagy hogy is néz ki Kiyoshi szobája? RED_ROOM_026

A titkok kamrája! Avagy hogy is néz ki Kiyoshi szobája? RED_ROOM_026

Az egyik sarok *.*

A titkok kamrája! Avagy hogy is néz ki Kiyoshi szobája? RED_ROOM_012

Kanapé *.*

A titkok kamrája! Avagy hogy is néz ki Kiyoshi szobája? 16019BK

Az ááágyaaaaaam, vörös huzat nélkül *.*

A titkok kamrája! Avagy hogy is néz ki Kiyoshi szobája? Blackbedcopy

Tadeo még karattyolt nekünk valamit, hogy ő is nagyon köszöni az éjszakát, meg a segítséget, pedig nem is segítettünk neki. Mondjuk most már teljesen mindegy, hiszen kiléptünk onnan. Pedig én még tervezgettem egy olyat, hogy visszamegyek és adok neki egy hatalmas fejsimit meg esti puszit, hogy valahogy kibírja nélkülem, viszont a női megérzésem megsúgta, hogy már kellően ideges így csak rontanék a helyzeten. Hiába kerültünk ki a veszély zónából én még most sem mertem megfogni Delora kezét, mert féltem a következményektől. Féltem, ha kitudódik mindenki ezen a témán fog lovagolni ló helyett, én azt meg nem akarom, különben sem valami stabil lelki állapotú szegény Delora. Inkább rámosolyogtam egy párszor, de valami az észhelyembe jutott.
-Megmutatom a szobámat.
Vigyorogtam neki először szépen, aztán perverzül, de visszafogtam magam, hiszen nem azért hívom a szobámba, hogy mindenféle disznóólságokat csináljak szegény szerencsétlennel. Mentünk vagy 20 km-t aztán jobbra fordultunk, majd balra, megint jobbra, balra, kétszer jobbra, háromszor körbefordultam, de végül meguntam, hogy már harmadszor haladunk el a szobám ajtaja előtt így két lépés után megálltam a szobám ajtaja előtt.
-Amit itt látsz… az egy fenomenális dolog.
Engedtem előre az áldozatomat, de mivel éjszaka volt gondolom az orra hegyéig sem látott. Óvatosan megfogtam a derekát, hogy ne menjen túl messzire, nehogy felbukjon valami kütyüben amit széthagytam az indulásom előtt. Aztán felkapcsoltam a villanyt, nem szóltam semmi érdemlegeset, csak elengedtem Delorát és becsuktam magunk mögött az ajtót. Szorosan mögé álltam és odahajoltam a füléhez.
-Érezd otthon magad. Nézz szét nyugodtan és fogdoss meg mindent amire kíváncsi vagy.
Súgtam halkan a fülébe és ajándékoztam meg utána egy puszival. Elbatyarogtam mögüle és levetettem magam a bőrfotelemre. Kihámoztam szegény szerencsétlen lábamat a cipellőmből, ezt követően törökülésbe helyezkedtem a trónszirtemen és figyeltem az ámuldozó lánykát a szobám közepén. Nem tudtam eldönteni, hogy ennyire elvan kápráztatva a látványtól, vagy ennyire nem tetszik neki a hely, így minden erőmmel azon voltam, hogy megfejtsem őt. Ahogy ott álldogált szótlanul tündi-bündi a szoba közepén észhelyembe jutott, hogy nem kellett volna így a nyakába zúdítanom magamat, de annyira szerettem volna közelebbről megismerni. Eddig is próbáltam hozzá közeledni, de féltem a visszautasítástól, meg nem is ismertem őt annyira, hogy bármit is kezdeményezzek felé. Bár még így is köthettem volna barátságot vele, viszont ez így sokkal izgalmasabb, hogy mélyebbre mentem a barátságnál. Ráadásul van egy olyan érzésem, hogy megtaláltam azt a lányt akinél le tudok ragadni. A türelmetlenségemnek hála, kénytelen voltam felállni és kutakodni egy pöpperetnyit a szekrényemben, így próbáltam elvonni a figyelmemet róla. Viszont kezdett hiányozni a közelsége. Ha jobban belegondolok, akkor már jó pár órával ezelőtt voltam közel olyannyira hozzá, hogy megnyugodjak. Tadeo lefoglalta az összes energiámat, meg nem szerettem volna ha lát is minket együtt, jobb ez így neki, hogy csak sejti mi van közöttünk. Egy szuperhősös fordulat után végre el is indultam Delora felé, mikor megérkeztem elé kivágtam a stop táblát és kéziféket is nyomattam. Megsimogattam az arcát aztán összeszedve az összes bátorságomat adtam neki egy puszit is.
-Ennyire sokkoló a szobám?
Kérdeztem meg végül hősiesen, viszont bevallom őszintén nagyon karcolgatta valami az alsómat, szépen szólva. Miközben vártam a választ, az ujjaim köré tekergettem egy kicsike tincset a hajából és azzal kezdtem el játszadozni. Delora úgymond furcsa külseje valahogy jobban tetszett mint a szokványos női külső, valami nagyon megfogott benne. Talán az, hogy ő inkább visszahúzódik és figyel mások szavára.

Szegény Tadeo végre megkönyebbülhetett mikor távoztunk tőle, és jóéjt kívántunk. Miután kiléptünk a szobából és felnéztem Kiyoshi arcára, azt láttam mintha még tervezgetne valamit, mert egy kósza mosoly bujkált a szája sarkában. Bár nem biztos hogy ez Tadeoval volt kapcsolatos, mert mikor megálltunk hogy elbúcsúzzunk és a szobáink felé vegyük az irányt, egy hirtelen ötlettől vezérelve felszólalt.
-Megmutatom a szobámat. -vigyorodott el. Bevallom ez a vigyor nem sok jóval kecsegtetett. Kicsit el is bizonytalanodtam, de aztán győzött a kíváncsiság.
*Abból még nem lehet baj, ha csak körülnézek* -döntöttem el magamban, majd megindultam utána. Úgy nézem még maradt bőven a vicces kedvéből Tadeo lefárasztása után is, mivel háromszázéves tájékozódóképességemet felhasználva igencsak furcsálltam hogy már vagy háromszor körbejártuk a környező folyosókat. A sétával nem is volt bajom, csak azzal, hogy közben tartanom kellett a távolságot Kiyoshitól. Mennyire furcsa hogy egy délután alatt úgy megszoktam a közelségét, hogy máris hiányozni kezdett. Eljutottam addig, hogy már örültem neki, mikor végre megálltunk a szobája ajtaja előtt.
*Lehet hogy talán pont ez volt a célja?* -sandítottam fel rá, mikor betessékelt az ajtón. Hirtelen semmit sem láttam, csak azt éreztem hogy átkarolja a derekamat és a fülembe suttog. Majd felkapcsolta a villanyt. Érdekes látvány tárult elém. Pont valami ilyesmire számítottam Kiyoshitól, de azért mégiscsak lenyűgözött. Ez a sokféle holmi, szinte mindenhol a szobában. De ami a legjobban tetszett az a fal vörös színe, amihez tökéletesen harmonizáltak a fekete bútorai. Mindig is szerettem a vörös színt. Többször gondolkodtam rajta hogy a saját szobámat is ilyen színűre festetem, de valahogy mindig túl kiívónak találtam magamhoz képest. *Bámulatos mennyire összhangban van itt minden a gazdája egyéniségével. Pedig az elég nehéz feladat.* -pillantottam rá a Kiyoshira aki közben kényelembe helyezte magát a fotelban. Nem időzött ott sokáig a tekintetem hiszen annyi minden felfedeznivaló volt még itt. Az utasításnak eleget téve, el is indultam és nézegettem meg közelebbről a dolgokat.
*Nahát ezek mind hogy ki vannak dolgozva* -szemléltem érdeklődve a játékfigurákat, majd a falon lévő posztereket kezdtem el tanulmányozni.
-Ennyire sokkoló a szobám?-lépett oda hozzám Kiyoshi, mikor megint a szoba közepén álltam tátott szájjal, mert még mindig nem tudtam betelni ezzel a sok mindennel.
-Jaj, nem, nem, dehogy. -ráztam meg a fejem a puszi után- Csak azt sem tudom merrefelé barangoljak annyi érdekes holmi van itt. Az én szobám bezzeg tizedennyire sem izgalmas. -sóhajtottam kicsit szomorúan. Viszont mikor elkezdett játszani az egyik hajtincsemmel kicsit jobb kedvre derültem és elmosolyodtam. Egy ideig néztem, majd felemeltem a tekintetemet.
-Miért pont a vörös színt választottad? -bukott ki belőlem az első kérdés a sok közül, mert talán ez volt a legszembetűnőbb, és a hangulat legfőbb megalapozója az egész helyiségben.- Tudod, én is sokszor elgondolkodtam rajta, hogy átfestetem ilyenre a szobám, de sosem voltam elég bátor hozzá. Vagy csak én tulajdonítok mindennek túl nagy jelentőséget? -pirultam el egy kicsit. *Ha azt vesszük alapul, hogy a vörös szenvedélyt, szerelmet jelent, nem is kellene elcsodálkoznom rajta, hogy miért nem szántam rá magam sohasem. Rengeteg idő eltelt már azóta, és mégsem tudtam teljesen elfelejteni amit akkor tettek velem*-szorult össze kicsit a gyomrom, de aztán gondolatban jól összeszidtam magam, hogy ilyenekkel foglalkozom, ahelyett hogy Kiyoshira figyelnék. Futó ötlettől vezérelve, vagy talán azért hogy visszakanalazzam a gondolataim, megöleltem a férfit és megint elmosolyodtam.

A kérdésen csak elmosolyodtam egy kicsit, bár nem tudom mit találtam azon olyan viccesnek, hogy vigyorognom kelljen. Pár percig tartózkodtam a válaszadástól, aztán egy jó nagy levegővétellel belekezdtem a nagy magyarázásba.
-Mert ez a szín tetszett.
Ennyi volt a válaszom. De valóban semmi magyarázat nem volt arra, hogy miért pont pirosra festettem a szobámat. Talán mert úgy gondoltam, hogy az egy olyan szín ami engem jellemez a legjobban. Lehet jó gondolatú, mint például a szerelem, vagy lehet rossz gondolatú, mint a vér és a gyilkolás. Ez a két tulajdonság sajnos nagyszámban megvolt bennem, de olyan szinten, hogy nem tudtam ellensúlyozni őket semmivel. Egyszer ez jön elő máskor pedig az, olyankor viszont nem tudom visszafogni magamat. A hirtelen lobbanékonyságom miatt kerültem már párszor bajba, de megvan bennem az a hiba is, hogy nem tanulok a saját hibáimból. Sőt m több, még jobban gyalogolok a zavar és a homály felé.
-Talán nem volt merszed bevállalni ezt a színt a szobádba.
Adtam rövid idő után választ a másik kérdésre is, aztán elbarangolt a nyelvem egészen Üzbegisztánig, mert nem szóltam ezek után egy nyomorult bikfic szót sem, mivel az előbb mintha éreztem volna egy kis visszahúzódást Delora részéről, viszont nem tudtam, hogy miért szeretne közeledni is hozzám meg távolodni is egyszerre, egyszerűen nem volt rá agyam, hogy megmagyarázzam magamnak. Nagyon ritkán találkoztam ilyen esetekkel, viszont akkor is csak egy barátról volt szó én viszont többet szeretnék Delorától mint a barátság. A fejemben elkezdtek kattogni a kicsi fogaskerekek, hogy megtaláljam arra a kérdésre a választ, hogyan segítsek Delorának. A hatalmas gondolkozásnak titulált bambulásom közepette átkaroltam az előttem ácsorgó lányt és a derekán játszadoztattam az ujjaimat. Az előző gyerekes hangulatomat felváltotta a komor és magabiztos hangulat, sajnos gyakran vannak ilyen hangulat ingadozásaim, de ezek a hőmérőhiganyra emlékeztető változások sokszor húztak már ki a bajból, ezért sem próbáltam meg változtatni magamon. Különben is azzal a véleménnyel éltem, hogy akinek nem tetszek az ne is nézzen rám, forduljon el, kerüljön ki és ne vegye a nevemet a szájára, aki meg meg akar ismerni az úgy is közeledni fog felém, mert valamilyen szinten minden emberben megvannak azok az ösztönök, hogy béke, barátság, szeretet, és segítőkézség. Természetesen bennem is jelen voltak ezek a tulajdonságok, nem is kis mennyiségben így elég hamar össze tudok szedni egy konténernyi barátot., viszont nagyon gyorsan össze tudok szedni egy raklap ellenséget is, csak a hangulatomtól függ, hogy milyen embertípusokat válogatok magam köré. Visszatérve Delora történetére, még most sem tudtam, hogy mit kezdjek szegény sérült lelkivilágával, hiszen nagyon könnyen észre lehet venni, hogy tisztelettudó és gyakran visszahúzódó és bizonytalan. Nagy „tudásom” ellenére sem tudtam a gyógyírt a betegségére, talán csak arra van szüksége, hogy végre valaki mellé álljon és ne hagyja cserben soha, ott segítsen neki ahol csak tud, és borús napokon megvigasztalja őt. Nos ha erre van szüksége, akkor jó helyen kopogtat, én vigyorogva fogok neki ajtót nyitni és már be is rántom az ajtón, hogy Dr. Saburo megmutassa mire is képes, ha előveszi a jobbik felét. Végre megtaláltam a megfelelő első lépést a közeledés felé, így odahajtottam a fejem a nyakához adtam rá egy puszit aztán suttogni kezdtem.
-Valami bánt. Nem szeretnéd nekem bővebben kifejteni, hogy mi bántja a lelked?

-Mert ez a szín tetszett. -hangzott a bőséges válasz. Bevallom kicsit többre számítottam, de aztán beláttam hogy tényleg én csinálok mindenből túl nagy ügyet.
*Mindig is túlbonyolítottam a dolgokat. Görcsösen próbálok mindenkiről minél többet megtudni, mert félek. Félek közel kerülni az emberekhez. Túlságosan bizalmatlan vagyok. De mit is várhatnánk valakitől, akinek fél élete abból állt, hogy lesből támadva oltotta ki mások életét, pusztán csak azért, mert ezt parancsolták neki. Sosem kérdőjelezett meg semmit, csak tette amit kellett. Nem bízhatott meg senkiben, mert félt hogy egyszer hátbadöfik....Egyetlen támaszom a bátyám volt, akiben feltétlenül megbíztam de ő már nincs velem...a munkám viszont szinte ugyanaz...Aizen-sama parancsára gyilkolom a lelkekt és shinigamikat. Azonban most nincs támaszom, akinek a vállára hajtva a fejem sírhatnék, azért mert megöltem egy anyát a kisgyereke szem láttára, vagy egy fiatal shingamit aki előtt még ott állt az élet. Akármennyire is hiányzott ez, senkiben nem tudtam eléggé megbízni hogy kiöntsem neki a szívemet. Főleg nem a férfiakban. Már attól is rettegtem ha hozzámértek, és most mégis milyen jólesik közel lenni Kiyoshihoz* -sóhajtottam egyet, mikor elkezdte simogatni a derekamat- *Valahogy úgy érzem benne megbízhatok...nem tudom mi ez az érzés, de határozottan biztonságot ad, és talán el is tudom hinni, hogy nem akar semmi rosszat tenni velem.*
-Valami bánt. Nem szeretnéd nekem bővebben kifejteni, hogy mi bántja a lelked?-szólalt meg egy újabb szünet után.
*Nem tudom képes vagyok-e beszélni róla....de ennél jobb alkalom talán nem lesz, és bármennyire hihetetlennek tűnik, el akarom mondani Kiyoshinak. Tudnia kell rólam ezt, mielőtt még jobban belebonyolódunk a dolgokba. Ha emiatt elutasít, most tegye meg míg, még nem késő....* -vettem egy nagy levegőt, majd elhúzódtam tőle, és a szemébe néztem.
-Tudod, nagyon csúnya halálom volt...sőt a halál inkább megváltás volt azok után amiket velem tettek. -nyeltem egy nagyot- kérlek ne haragudj, csak nagyon nehéz erről beszélnem.... -szorítottam ökölbe a kezem hogy tudjak koncentrálni. Mindig felkavart ha rágondoltam, és nem tudom mit fog kiváltani belőlem, ha hangosan is beszélek róla.- Miután a szemem láttára megölték a bátyámat, engem többször is meggyaláztak. -kicsit elbicsaklott a hangom, de ha már eddig eljutottam muszáj volt befejeznem. - Az a csapat bandita aki elkapott, ezt bosszúnak tekintette azért, amiért én bérgyilkosként sok társukat megöltem...Istenem annyira szörnyű volt. - sütöttem le a szemem és kezdtem el könnyezni- A végre már azt kívántam bárcsak meghalnék... -törölgettem sűrűn a könnyeimet. -A tény hogy új testben születtem újjá, némileg segített feldolgozni a történteket, de még mindig nehézségeim vannak abban hogy megbízzak a férfiakban...Épp ezért olyan különös hogy ezt most el tudtam mondani neked. Mondd csak, még így is vonzónak találsz? -néztem fel rá, még mindig könnyes szemekkel.

Feszülten néztem Delorát, miközben elmesélte, hogy miért is ilyen visszahúzódó főleg a férfiak társaságában. Kicsit oldalra biccentettem a fejemet, mert ez általában azt jelzi, hogy az ember nyitott a másik emberrel szemben. Próbáltam átérezni Delora terhét viszont nagyon jól tudtam, hogy amilyen fájdalmat én érzek ezektől a szavaktól az csak a töredéke annak amit ő érez ha rágondol az életére. Mikor kicsordult az első könnye szinte reflex szerűen emeltem meg egy kicsit a kezemet, hogy letörölhessem viszont ő sokkal gyorsabb volt nálam és letörölte magának, én viszont azért is voltam ilyen lassú ezekben a pillanatokban, nehogy megijesszem az egyik hirtelen mozdulatommal. Elképzelni sem tudtam, hogy milyen fájdalmakkal járhat ez egy lánynak, de próbáltam megérteni mivel ilyen esettel az emberi életemben is találkoztam. A legjobb és egyben az egyetlen barátommal is ezt tették, szegény azért került be az árvaházba. Mivel az apjától elvették őt az anyja pedig lemondott róla, hiszen úgymond semmi nem maradt a lányból aki egykoron volt. Viszont én gyerek fejjel úgy gondoltam, hogy ezt el lehet feledtetni vele, igaz tévedtem, de tudtam enyhíteni a fájdalmán egy kicsit azzal, hogy mellette álltam és megvigasztaltam ha szüksége volt rám. A mostani helyzet Delorával szörnyen hasonlított a gyerekkoromi ügyel, azzal a különbséggel, hogy Delora már felnőtt nő és neki nem volt támasza hosszú ideig így szépen belevésődött a szívébe és a lelkébe is az a rengeteg szörnyűség amit vele tettek. Egy aprócsak lépést közelebb léptem hozzá és folyamatosan a szemét néztem amiből még mindig zápor szerűen potyogtak a könnyek. Nem tudtam okosat mondani, vagy is még nem, de már fogalmazódott bennem egy kisebb válasz amitől talán megnyugszik annyira, hogy ne sírjon és ne legyen ilyen feszült. Nem tudom miért, de kezdett sajogni a szívem amiatt, hogy nem tudok úgy segíteni Delorának, hogy ne érezze megalázva magát egy kicsit. Akárhányszor férfi kerül a közelébe keres egy eldugott sarkot a szívében és oda zárkózik be, viszont én szeretném kicsalogatni onnan. Amilyen lassan csak tudtam felemeltem a kezemet és az arcára tettem. Óvatosan letörölgettem a könnyeit a nagyujjammal, majd olyan közel léptem hozzá, hogy teljesen összesimuljunk.
-Vonzóbb vagy mint valaha.
Suttogtam halkan miközben elzavartam pár tincset az arcától.
-Az egyáltalán nem a te hibád, hogy többször is meggyaláztak, az ember nem válogathatja meg a sorsát sajnos. Viszont lehetnének néha kegyesebbek is a nagyhatalmak a fejünk fölött és kihúzhatnák az ilyen terveket a sorsmenetből. Engem egyáltalán nem zavar, hogy mit tettél a múltban, nekem csak a jelen számít és az, hogy mi legyen a jövőben. Azt akarom, hogy érezd melletted vagyok és hívhatsz ha úgy érzed nem tudsz megoldani valamit, legyen az küldetés, papírmunka, esetleg lelki probléma. Nekem teljes nyugodtsággal elmondhatsz mindent, én ha megvernének se árulnám el ezt senkinek.
A hangom még mindig halk és nyugtató volt. Nem sokan ismerik ezt az oldalamat, de aki már megismerte az soha nem felejti el, olyan mint az első nap az iskolában. Egy örök életre benned marad és szívesen emlékszel vissza rá. Mosolyogtam egyet aztán óvatosan adtam egy puszit a homlokára és megsimogattam az arcát is. Úgy döntöttem inkább nem beszélek, hanem érintésekkel és mozdulatokkal árulom el, hogy szeretném ha mellettem maradna. Ha itt marad biztos lehet abban, hogy én soha nem fogom cserben hagyni, vagy elküldeni őt pár hét után mint a legtöbb férfi csinálja. Én teljesen más vagyok, más a természetem és a lelkivilágom is. Akárhogyan is nézzük egy árva gyereknek máshogy alakul ki a személyisége és a lelki világa, hiszen nem voltak szülei akire felnézhetett volna, akiktől megtanulhatja hogyan kell viselkedni a másik nemmel, miként kell elsajátítani a család egyes szerepeit. Például nekem fogalmam sincs, hogy milyen apuka lennék, hiszen életemben csak egyszer láttam édesapámat. Mikor beadtak anyámmal együtt az árvaházba. Lemondtak rólam. Cserben hagytak. A szívem akkor megrepedt, amit az idő során próbáltam összeforrasztani, de eddig még nem sikerült teljesítenem ezt a feladatot, de nem adom fel, hiszen rengeteg idő van még előttem és az a vágyam, hogy egyszer teljes életet éljek. Végül teljes önbizalommal ismét magamhoz öleltem Delorát és becsuktam a szemeimet is egy kicsit. Élveztem ezt a pillanatot, hiszen ha jobban belegondolok, ilyen közel még senkit nem engedtem én sem magamhoz, mondjuk úgy, hogy csak futó kapcsolataim voltak, de most valahogy úgy gondoltam nem akarok futni sehova. Végre le akarok ragadni valahol és abban a hitben élni, hogy végre számítok valakinek.

Igencsak meglepődtem, mikor Kiysohi megfogta az arcom, és letörölte a könnyeimet. Annyira jólesett az érintése. Nem tudtam betelni vele, és vágytam rá, amióta csak először megérintett. Egész délután ez a különös érzés járta át a testem. Számomra teljesen új, és ismeretlen érzés amit egy férfi közelében érzek. Még én sem értem igazán, de tudom, hogy ez mindenképp jó. Mikor megszólalt elmosolyodtam. Annyira akartam már hallani ezeket a szavakat valakitől. De féltem, hogyha megismertetem vele a múltam fintorogva eldob magától...akárcsak a nagyon kevés ember akivel eddig megtettem. Aztán egy idő után már nem is próbálkoztam. Jobbnak láttam ha inkább az ismeretlenség jótékony homályába rejtem az életem szörnyűségeit.
-Annyira szeretném elhinni.... -motyogtam miközben szorosan hozzásimultam Kiyoshihoz.
*Szeretnék bízni benne. Olyan régóta vágyom már erre, és most itt van tőlem egy karnyújtásnyira. Vajon leszek elég erős végiglépdelni azon az ösvényen amit a bizalmával kövez ki nekem? Annyira szeretnék... Istenem el sem tudom hinni, hogy ennyi idő után a sorsom végre jóra fordul.* -sóhajtottam megkönnyebbülten, mikor megpuszilta a homlokom, és megsimogatta az arcom. Titkon annyiszor elképzeltem már ilyen és ehhez hasonló pillanatokat, de nem hittem volna, hogy az álmom egyszer tényleg valósággá válik.
Kiyoshi megbabonázott...szinte pillanatok alatt került közelebb hozzám, mint eddig bárki. És én hagytam...hagytam, mert a belsőm azt súgta ő más mint a többiek. Mi lehet ez? Talán hatodik érzék? Elvégre egy macskától nyerem az erőmet, szóval nem is lehet olyan meglepő ha élesek az érzékeim.
Nem tudom, valaha is fel tudom-e fogni azt a hatalmas ajándékot amit a sors ma délután az ölembe hullajtott a vidámparkban. Egy lehetőséget arra hogy végre békére leljek.
Nem tudom meddig...percekig vagy órákig álltunk így egymás karjaiba fonódva, de egyszerűen nem tudtam elengedni. Annyira megnyugtatott, és mellette újból nőnek éreztem magam. Mikor végre úgy éreztem már nem háborog annyira a lelkem attól amit az előbb fel kellett idéznie magában, kicsit elemeltem a fejem a mellkasától, ahol eddig pihent és a szemébe néztem. *Ez a tekintet...annyira magával ragadó és mégis, cseppet sem tolakodó. Csakis arra vágyik hogy engem mosolyogni lásson.* -merültem el a szemeiben. Pár apró könnycsepp még csepp még csillogott ugyan a szemem sarkában, de azt hiszem Kiyoshinak köszönhetően sikerült megnyugodnom.
-Köszönöm... -mondtam még mindig a szemébe nézve, és egy kicsit elmosolyodtam. A tekintete magához bilincselt. Nem tudtam megállni...meg kellett érintenem. Lassan felemeltem mindkét kezem, és a kezembe fogtam az arcát. Arra viszont ügyeltem, hogy ne kerüljek ki az öleléséből. Ebből az álomvilágból, ami elhiteti velem, hogy én is fontos vagyok.

Magam sem tudom mennyi ideig álltunk a szoba közepén és hallgattuk egymás nyugtató lélegzetvételét, csak azt tudtam, hogy nem szeretnék eltávolodni Delorától. Próbáltam minél tovább húzni ezt a pillanatot, de aztán az előttem álló személy elhúzta a mellkasomtól a fejét és a szemembe néztem. Ha jól láttam, akkor teljesen megbabonáztam szegényt a tekintetemmel, pedig csak úgy néztem ahogyan szoktam, semmi mást nem vegyítettem bele, még a csábító erőmet is bezártam egy kalitkába. Aztán megköszönte, hogy … még magam sem tudom mit köszönt meg, hiszen az ég-világon nem csináltam semmit, csak próbálok közelebb kerülni hozzá és meggyógyítani a lelkét, viszont lehet, hogy éppen ezt köszönte meg. Nem sokkal ezután megfogta az arcomat, pontosan ugyan úgy mint amikor tudatosan csókoltam meg őt. Kicsit elmosolyodtam, aztán összekulcsoltam a háta mögött a kezemet, hogy éreztessem vele nem engedem, hogy távolabb menjen tőlem.
-Nem kell megköszönnöd semmit.
Suttogtam halkan, majd hozzáérintettem a homlokomat Deloráéhoz és onnan gyönyörködtem a szemeiben. Csak még egy gyengéd érintés kell a részéről és olyan erővel rántom még ennél is közelebb magamhoz, hogy elfelejtünk mindketten levegőt venni egy ideig. Aztán győzött a vonzerő. Hosszasan de még is óvatosan adtam egy csókot Delorának, miközben szétengedtem a kezeimet és végigsimítottam a hátát. Míg az egyik kezem a lapockájánál maradt, addig a másik haladt egészen a tarkójáig ott viszont megállt és nem mozdult többet. A csók végeszakadtával kicsit oldalra fordítottam a kezemet, hogy adhassak egy puszit a tenyerére, de abból az egy pusziból lett rengeteg kisebb aztán végigpuszilgattam az egész karját, a kulcscsontját és végül az állára is adtam egyet. Nem akartam semmit ráerőszakolni, csak próbáltam megértetni vele, hogy nem kell tőlem félnie, mert a világ összes pénzéért se bántanám őt. Kedvesen elmosolyodtam hátrébb léptem egyet, de húztam őt is magammal. Egészen addig hátráltam amíg el nem érkeztünk az ágyig. Ott leültem a seggemre és megvártam amíg a másik személy is leül. Valami más témaforrást kellett találnom így az első eszembe jutó dologról kezdtem el neki beszélni.
-Egy kicsit sok a játék a szobámban, de nem tehetek róla, minden vackot megveszek ami tetszik, ezért is van ilyen rengeteg plüssfigura itt-ott-amott. Ha gondolod Fülikének is keresünk egy megfelelő helyet.
Néztem rá a fekete pamacsra aztán egy hirtelen mozdulattal felálltam a kezembe vettem Fülikét és elkezdtem forgolódni a szoba közepén mint egy ringispil, hogy hova is tegyem addig amíg Delora nálam tartózkodik. Végül megtaláltam a tökéletes trónszirtet neki. Az ágyamat. Visszabattyogtam, vagy is csak próbáltam volna, ha nem szédültem volna el a sok forgástól így elkezdtem tántorogni mint egy hullarészeg szivaccsá ázott szerencsétlen. Nagy nyekkenéssel estem rá az ágyamra és tettem a párnák tetejére szegény Fülikét. Rengeteg imát elmondtam magamban, hogy ne kezdjek el hányni és ne romboljam össze Delora világát.
-Itt pont jó lesz neki, addig amíg nálam vagy.
Mondtam mosolyogva az ágy szélén ücsörgőnek, de túl félénknek tartottam még most is így megfogtam a kezét aztán szó szerint magamra rántottam őt. Vigyorogtam párat, de már forraltam is a következő merényletet Delora ellen. Ismételten a kezembe került Fülike, majd bábozni kezdtem vele hol az én mellkasomon, hol Delora vállán és a feje tetején. Egy rettentő ostoba szöveget is eleresztettem, hogy nevetni láthassam őt.

Ő csak elmosolyodott és még szorosabban magához ölelt, de egy percre sem vettem le a szemét az enyémről. Ez még nagyobb biztonságot és bizonyosságot adott annak, hogy tényleg komolyan gondolja amiket az előbb mondott. Más férfi biztos a melleimet bámulta volna, vagy a fenekemet taperolja, de ő nem tett semmi ilyesmit. Óvatosan a homlokomhoz érintette az övét de továbbra is a szemembe nézett miközben a hátamat simította végig. A kezemet az arcán felejtettem, de úgy tűnik egyáltalán nem bánta. Én is meglepődtem, de egyáltalán nem éreztem feszélyezve magam, sem a közelségtől, sem az érintéseitől. Sőt még talán többre vágytam. A szeméről az egyre közeledő ajkára siklott át a tekintetem, és kellemes bizsergés járta át a testem miközben megcsókolt. Azonban itt nem hagyta abba, és az arcán pihentetett kezemtől egészen eljutott az államig. Annyira gyengéd volt, hogy meg sem fordult a fejemben, hogy elhátráljak. Pont erre volt szükségem. Ha ennél gyorsabban, vagy határozottabban akart volna közeledni hozzám, biztos hogy ijedten rohanok ki a szobájából. Erre akkor döbbentem rá, mikor megfogta a kezem és húzott maga után az ágy felé. Mikor leült az ágyra kicsit félszegen ültem le mellé, mert most nem igazán tudtam hogy mit kellene tennem. Látva a zavaromat, azzal próbált meg felvidítani, hogy felkapva Fülikét nekiállt a szoba közepén forgolódni mint egy ringlispíl aztán hatalmas vívódások árán kitalálta hogy ott lesz a legjobb helye ahol eddig volt. Én kicsit elmosolyodtam mikor szédelegve visszadőlt az ágyra. Azonban egy kicsit váratlanul ért mikor megragadta a karom és maga fölé húzott. Bevallom megrémültem. Már épp azon voltam hogy kiszabadítsam a karom a kezéből, és amilyen gyorsan csak tudok kevésbé személyes pozíciót keressek. Azt hittem mégiscsak olyan mint a többi, ám ekkor megint sikerült meglepnie. Fülikével a kezében nekiállt bábozni hol rajtam hol saját magán. Gondolatban egy cseppet megint lekorholtam magam, hogy azt hittem félreismertem őt, aztán feltámaszkodtam mellette és elmosolyodtam. Ő viszont nem hagyta abba a bábozást, sőt mindenféle butaságot hadovált megint össze-vissza. Mikor már annyira csiklandozott a cicus, nem bírtam megállni hogy ne nevessem el magam. Kifakadt belőlem az összes feszültségem, és percekig nem bírtam abbahagyni a nevetést.
-Ne..haragudj. -törölgetem meg a szemem, mert közben a könnyem is kicsordult- Csak kicsit zavarban vagyok, mert nem vagyok hozzászokva az ilyen helyzetekhez....-sütöttem le kissé elpirulva a szemem, majd zavaromban nekiálltam az ujjaimmal játszani a mellkasán.
-Nézd csak, ez egy egérke...vajon Fülike van elég ügyes hogy el tudja kapni? -mosolyodtam el, miközben megint a szemébe néztem. Annyira nem tudtam hogy kell ilyenkor viselkedni, de mégis annyira szerettem volna megfelelni a helyzetnek. Úgy éreztem képes leszek őt közel engedni magamhoz, annak ellenére hogy egy napja még álmomban sem gondoltam volna, hogy velem ilyen megtörténhet.

Delora az olvasztásom ellenére is nagyon feszült volt, de még most sem adtam fel annak a reményét, hogy teljes mértékig felszabadítsam őt. Jól tudom, hogy a múltat nem tudom elfeledtetni vele, de egy gyönyörű jelent és jövőt adhatok neki. A bizonytalan kis játékába természetesen belementem, hiszen éreztem, hogy nem tudja mit kellene most tennie, én hiába tudtam rá a választ, hogy „Add magad” erre neki kell majd rájönnie, de próbálom őt terelgetni a jó irányba.
-Szerintem Fülike van olyan ügyes, hogy elkapja az egérkét.
Mondtam mosolyogva aztán elkezdtünk kergetőcskézni a kis állatkákkal, de szándékosan húztam el a játékot, hogy ezzel is törjek le a hatalmas jéghegyből ami Delora szívét és lelkét veszi körül. A játék közben kicsit megváltozott a pozíció is én egy kicsit fölül kerekedtem Delorán ő meg már inkább feküdt az ágyon minthogy támaszkodott volna. Eleinte egyikünknek sem tűnt fel a hatalmas szerepcsere, de mikor Fülike megfogta az egeret, mindennek vége szakadt. A kezem már eleve a csípőjén volt, ahonnan jócskán felcsúszott a sok mocorgás miatt a felsője, nagy szerencsétlenségemre nem tudtam parancsolni a szemeimnek, így végigsiklott a tekintetem Delora egész testén. A hatalmas terepszemle közepette azt sem vettem észre, hogy elég kéjesen és perverzül elvigyorodok, hiszen hogy a fenébe ne tetszett volna a látvány, mivel mondjuk ki őszintén gyönyörű alakja volt az alattam fekvő személynek. Viszont akkor esett le az előző tettem, mikor visszanéztem Delorára, akinek a tekintete elég rémült volt. Mint egy hiper rakéta olyan gyorsan pattantam le róla és ültem le inkább mellé.
-Ne haragudj, nem akartalak így… végigmérni.
Mondtam halkan, hiszen nagyon szégyeltem magam, mert szegény most mondta el, hogy tart a férfiaktól én meg úgy végigmértem mint egy hülye kanos kisgyerek. Nem csodálom, hogy megrémült tőlem, mivel az előbb teljesen máshogy mutattam magamat. Az előző segítőkész és kedves pasas átváltott az eszeveszettül perverzre. Játszadozni kezdtem Fülikével, mert nem láttam más kiutat a saját magamnak megkeresett sötétségemből, most még az is hülyén nézne ki, ha elkezdeném nyugtatgatni Delorát, hogy ugyan nem kell tőlem félned, csak úgy végignéztelek, mert kíváncsi voltam, hogy hogyan is nézel ki ha jobban szemügyre veszlek… irtó szarul hangzott ez a mondat még így magamban is.
A hatalmas gondolkozásom közepette szegény Fülike már hatszázszor oda-vissza lett forgatva, egy párszor megráncigáltam a fülét, a bajszát, a farkát, sőt az egyik mellső lábát is. Kezdett nagyon irritálni ez a nagy csend a másik fél részéről így felé fordultam. Török ülésbe helyezkedtem az ágyon és megint elkezdtem bábozni a plüssfigurával.
-Tudod, nem kell ám félni ettől a fafejű idiótától aki ilyen megszállott játékgyűjtő. Ő igazán csak jót szeretne neked. Különben is úgy gondolja, hogy túl hosszú a neved így lerövidítette Lora-ra. Ha a nagyközönségnek tetszik kérem mosolyogjon.
Adtam ki olyan vékony hangot amilyet csak tudtam, bár már kezdett fájni a torkom addig nem szerettem volna abbahagy amíg ismét mosolyogni nem látom Delorát. A választ nagyon türelmetlenül vártam, de mivel nem szeretek se várni se türelmetlenkedni lefeküdtem mellé és óvatosan végigsimítottam az arcát.
-Ne haragudj, nem akartalak megrémiszteni, csak… a közelséged… elborította az agyam és… nem tudtam nem végignézni rajtad.
Böktem ki őszintén inkább minthogy hazudjak neki, ami szinte semmire sem lenne jó. Rátettem Fülikét a mellkasára én pedig a hátamra feküdtem és a plafont kezdtem el bambulni, fogalmam sincs miért, de nem akartam elengedni Delorát. Éreztem, ha elindul az ajtó felé, hogy kilépjen az életemből utána iramodnék és visszahúznám magamhoz. Megfogtam a kezét és óvatosan hozzákezdtem a kézfeje és az ujjai simogatásához. Bársonyos bőre volt, nem fogható semmihez. Olyan tapintása volt, akár egy csecsemőé. Próbáltam enyhe mozdulatokkal visszaférkőzni a bizalmába, mert nem akartam, hogy egy ilyen baklövés miatt szakadjon vége a nemrég kezdődő románcunknak.

-Szerintem Fülike van olyan ügyes, hogy elkapja az egérkét.-vigyorodott el, aztán el is kezdte a fogócskát. Annyira belemerültem ebbe gyermeteg kis játékba, hogy azt sem ettem észre hogy időközben felcserélődött a helyzetünk és most már én voltam alul, Kiyoshi pedig felettem támaszkodott. A tekintetét keresve megláttam hogy az egészen máshol időzött. Tágra nyílt szemekkel figyeltem ahogy tetőtől talpig végigmér, miközben elég kajánul vigyorog.
*Jaj ne, istenem, ismerem ezt a tekintetet....lehet hogy még nem vagyok kész? Én félek....*Hirtelen ismét előtörtek bennem a rossz emlékek, és ennek hatására próbáltam azonnal visszahúzni a ruhát a derekamra, majd továbbra is rémült tekintettel bámultam Kiyoshira. Amikor viszont ismét a szemebe nézett megint azt láttam benne amit még az előbb mikor hozzám beszélt. Kissé szégyellve magát gyorsan lemászott rólam, és leült mellém.
-Ne haragudj, nem akartalak így… végigmérni.-kezdett el szemlesütve szórakozni Füliével.
Kicsit én is kezdtem rosszul érezni magam, hogy a problémás viselkedésemmel folyton gondot okozok neki.
*Ő nem tett semmi rosszat, csak én reagáltam túl a dolgot. Csak egyszerűen végignézett rajtam...én mégis akkora drámát csináltam belőle mintha legalább kikötözött volna az ágy négy sarkához...jesszusom, ebbe inkább bele sem merek gondolni* -ráztam meg gyorsan a fejem.
*És most is engem próbál felvidítani* -néztem rá temérdek hálával a szemeben, mikor ismét megszólalt -*Hogy gondolhattam hogy ártani akar nekem? Meg kell bíznom benne, mert megérdemli. És nem csak magamban kellene ezt hangoztatnom, hanem éreztetnem is kellene vele* -fordítottam oldalra a fejem, mikor lefeküdt mellém, és elkezdte simogatni a kézfejemet.
*Mennyire megnyugtató* -hunytam be kicsit a szemem, és élveztem a kényeztetést. Mikor úgy éreztem sikerült tényleg megnyugodnom.
*Teljesen elbizonytalanítom, pedig ő tényleg nem tesz semmi rosszat. El tudom képzelni hogy nehéz türtőztetnie magát egy ilyen szituációban, és értem mégis megteszi...azért hogy ne érezzem kényelmetlenül és fenyegetve magam* -néztem rá megint és elmosolyodtam.
-Nem csináltál semmi rosszat... -szólaltam meg végül- Csak megint én reagáltam túl a dolgokat. -mondtam kissé bűnbánóan, majd lepakoltam a mellkasomról Fülikét.
*Meg kell próbálom elengedni magam és ellazulni. Szeretném megadni neki amire vágyik, mert nagyonis megérdemli. Szerintem más már biztos ajtón kívülre pakolt volna macskástól együtt, de ő továbbra is türelmes* -támaszkodtam fel és föléhajoltam.
-Megígérem hogy nem fogok többet ilyen gyerekesen viselkedni. -suttogtam az ajka fölé hajolva, de mielőtt válaszolhatott volna a szájára tettem a mutatóujjam és megráztam a fejem- Kérlek vezess...és én követni foglak -adtam neki egy gyengéd csókot, miközben hagytam hogy ismét fölém kerüljön.
El kell engednem a múltat. Ennek azonban az az egyetlen módja, ha csupa szép emlékkel töltöm ki a szörnyűek helyét. És talán idővel azok majd elhalványulnak a csodálatos pillanatok emlékének fényében.

A programunk egész hosszúra nyúlt Delorával, de valahogy nem nagyon érdekelt minket. A reggel viszont elég mókás arcot öltött magára. Valami csoda folytán én ébredtem előbb, persze most nem arra, hogy Tadeo eszeveszettül dörömböl az ajtómon, hogy húzzam már ki a seggem a szobámból és takarodjak feladatokat végezni. Most csak úgy magamtól felébredtem, viszont most nem voltam egyedül. Hirtelen azt hittem az éjszaka kellős közepén meghúztam egy angyalt, de aztán leesett hogy ezt az angyalt már ismerem és a nevét is tudom.
-Lora.
Csúszott ki a számon és megsimogattam az arcát, persze arra ügyeltem, hogy ne ébresszem föl szegényt, mert biztos nem esne jól neki. Egy darabig néztem őt és azon gondolkoztam, hogyan szedjem le magamról úgy hogy ne essen le az ágyról és ne törje össze magát, mivel eléggé az ágy szélén feküdtünk. Delora meg még rám is akaszkodott amit én egyáltalán nem bántam. Aztán végre rászántam magam arra, hogy kikászálódjak az ágyból. Először megpróbáltam feszítővas nélkül leszedegetni magamról Delora testrészeit, aztán megfordult a fejemben, hogy tuszkolok kettőnk közé pár darab TNT-t, persze nem az együttest mert azt kivágnám az ággyal együtt innen. Végül sikerült csak egyszerűen kézzel leszedni őt magamról és már ki is… estem az ágyból. Jó nagy koppanással értem földet, de olyan gyorsan pattantam föl onnan mintha lenne alattam egy trambulin. Megnéztem az ágyon fekvő személyt, hogy elszik-e még és nagy szerencsémre egyenletesen szuszogott. Vettem egy nagy levegőt és elindultam a fürdő felé, miközben elkezdtem kiszedegetni a konténernyi nagyságú csipákat a szememből, persze ennek az lett a vége, hogy nekimentem az ajtófélfának és majdnem kivertem a saját szemem. Morogtam is pár sort, persze nem azért mert nekimentem az ajtónak, hanem azért mert ha így haladok akkor felébresztem szegény Delorát. Végre sikerült vakvezető kutya nélkül is betámolyognom a fürdőbe. Odaálltam a mosdó elé megnyitottam a csapot és hozzáfogtam arcot öblítgetni. Természetesen a vakságom miatt több víz került a földre mint az arcomra, már azt hittem, hogy Niagara vízesésem is lesz a szobámban egy hatalmas Marianna árokkal összefűzve. Mivel nem nagyon vettem észre a Balatont a lábam alatt így szépen elindultam, hogy megtöröljem az arcom. Ennek az lett a vége, hogy úgy seggre estem mintha be lenne tanítva. Kiterültem a padlón mint egy szíven szúrt vámpír és hozzáfogtam tapiskolni a vízben mint egy dedós. Talán a seggemben hordom az agyam így enyhe agyrázkódást kaptam azért viselkedek így. De így sem maradtam sokáig hiszen ismét eszembe jutott Delora. Próbáltam olyan gyorsan felkelni ahogy csak tudtam, de rosszabb volt a jelenetem mint egy partra vetett hal szenvedései. Végül megnyugodtam teljesen és szép lassan felálltam, belopakodtam a szobámba és megkönnyebbülve láttam, hogy még mindig alszik a párocskám. Úgy döntöttem inkább megtörölközök és visszadőlök mellé, mert közveszélyes vagyok mindenre és mindenkire. Talán ha csak fekszek akkor nem lesz semmi baj. Végül úgy hagytam a fürdőt és a szobát ahogy volt és visszafeküdtem Delora mellé, onnan nézegettem a roncstelepet ami rosszabbul nézett ki mint Hirosima vagy Nagaszaki.

Mikor felébredtem hirtelen nem tudtam miért nem a saját ágyamban vagyok, és az sem volt tiszta hogy kinek a szobája is ez. De aztán mikor oldalra pillantottam bevillant minden. Kiyoshi már ébren volt, és épp körbe nézegetett a szobában. Én csak elmosolyodtam és odahajolva hozzá megpusziltam az arcát. Csodásan éreztem magam és még mindig kimondhatatlanul hálás voltam neki.
-Jó reggelt Kiyoshi. -nyújtóztam egy nagyot, amivel lesodortam magamról a takarót. Kissé elpirulva húztam vissza aztán felültem körülnézni merre lehetnek a ruháim. Jó messze elkeveredtek, de úgy láttam azért megvan mind.
-Elmehetek lezuhanyozni? -fordultam vissza Kiyoshihoz kissé félszegen.
-Persze nyugodtan, de az ilyet még kérdezned sem kell. -mosolygott és simogatta meg a hátam. Szégyenlősségem visszatérvén én ismét csak elvörösödtem , majd kibújtam a takaró alól és bevonultam a fürdőbe. A meleg víz alatt kellemesen ellazultam és felfrissültem. Kilépve a zuhany alól viszont rájöttem hogy a ruháimat odakint hagytam. Túlságosan is zavarban voltam ahhoz, hogy út közben összeszedjem őket. Nem volt más választásom magamratekertem a törölközőt és visszamentem a szobába.
-Ezeket elhagytam út közben. -szedegettem össze őket szép sorjában. Mikor már az ágy előtt jártam eszembe jutott valami. Kiyoshi még mindig az ágyban lustálkodott, ezért feltérdeltem az ágyra és odahajoltam hozzá. - Mondd csak Kiyoshi. Nincs kedved velem reggelizni? -mosolyodtam el- Úgyis ilyenkortájt szoktam lemenni az étkezőbe, mert ilyenkor nincsenek olyan sokan. -pillantottam rá az órára.
-Na azt hiszem mind megvan, úgyhogy felöltözöm. -tűntem el megint a fürdőben, majd kisvártatva már teljes harci öltözetben léptem ki onnan. Közben Kiyoshi is elkezdett öltözködni, ezért amíg várakoztam hanyattdőltem az ágyon, de aztán inkább hasrafordultam, hogy láthassam mit csinál.