Hálótermek

Tárgy: Hálótermek Szer. Szept. 05, 2012 9:32 pm

Az első osztag szállásai. Itt térnek nyugovóra a tisztek, és itt rendezhetnek be maguknak egy kis magánéletet. A szobák egymás mellett helyezkednek el, két folyosót is elfoglalva, az ajtók betűkkel és számokkal is jelölve vannak, attól függően melyik folyosón helyezkednek el. Az érkező tisztek maguk választhatnak az üres szobák közül, de onnantól kezdve, hogy beköltöznek, felelősséggel tartoznak annak épségéért.

Tárgy: Re: Hálótermek Vas. Szept. 29, 2013 6:40 am

Reggel

Talán mégse volt olyan jó ötlet, hogy elfogadja egy barátja meghívását. Tudhatná, hogy ha találkoznak, akkor általában mindig részegség lesz a vége, és ez most se történt máshogy. Pedig még hamar is megérkezett Samanuske, és alig hozott magával inni. Csak pár üveg sakét, meg egyéb alkoholt, de csak szigorúan kóstolásra, nos, az sikerült, rendesen bekóstoltak mindent, még végül az est legtöbb része eltűnt. Abba a világba, amit az alkohol túlzott bevitele teremtett meg, ott leledzik, szomszédjában annak a helynek, ahova az elveszett zoknik kerülnek. Ott élnek boldogan, egy nagy, közös masszát alkotva, és csak néha mennek el szabira, amikor pár kép bevillan a másnaposnak, de hamar hazatérhetnek. Nos, Samanuske is így fog járni, addig vannak emlékei, hogy valami megmagyarázhatatlan okból fakadóan, a barátja befejelte az üveget a szekrényén, Samanuske pedig úgy találta jónak, ha a kádba engedi ki a gyomra tartalmát, Ikichi pedig minden vezetéket megrágcsált, vagy legalábbis azokat, amiket a foga elvitt. S’ most pedig itt van, valahol egy folyosón, egy ajtó előtt, halkan hortyogva, persze nem az egyenruhájában, mivel most nem kell dolgoznia, hanem a szokásosnak mondható viselete van rajta (lsd az avi), bár lehet a hajából a tollak eltűntek, vagy mellette vannak, rejtély marad ez is, és talán kicsit csapzottabb a haja, meg nem is biztos, hogy a ruhája is tiszta, és pár ilyen apróság előfordulhatott. Ikichi pedig a gazdája hátán alszik tovább. A kis makinak kevesebb is elég lett volna, de nem bírta ki, úgy akart inni, ahogy a nagyok szoktak, de helyette csak úgy sikerült, ahogy Samanuskéék tették, de így is elérte a megfelelő hatást, fekszik, és ha felkelt, akkor elég erős fejfájással fog ébredni. Pont, ahogy a gazdája, bár neki lehet azért is fog fájni, mert arccal előre esett, és homlokkal tompította az érkezést. Tudta, hogy ez lesz, de mégse bírta ki, ha egyszer belerakja a nyelvét valami finomba, akkor már nem tudja megállni, és habzsolnia kell belőle. Még akkor is, ha kiadta a gyomrából, mert akkor már azért, mert hamar józan lesz, és elég rossz úgy lenni valakinél, aki részeg, hogy a vendég józan maradt. Ez volt az egyik oka, amiért Samanuske tovább ivott, hogy ne érezze rosszul magát a barátja, hogy rossz vendéglátó. Bár lehet az ébredése nem lesz kellemes, takarítania is kell majd, és talán az osztaga se annyira elnéző az ilyen dolgok iránt, meg a hadnagya és a kapitánya se, akiknek a nevük… valami vezetéknév meg kereszt is. Részegen se és józanul se nagyon tudja a neveket meg jegyezni, mindegy mi a rangja.

Tárgy: Re: Hálótermek Vas. Szept. 29, 2013 10:23 am

Reggel - Ébresztő

~Úgy állt ott a semmi közepén, mint egy világból kitaszított lélek, kinek nincs sem otthona, sem menedéke. Kinek csak ez a nagy üresség jutott már. Se növények, se fák, se épületek, semmi nem volt, csak a nagy üresség, minek közepén ott volt ő, mint egy ottfelejtett látomás. Feje felett a megszokott égzengés, mint mindig, mégis kicsit más. Gúnyos kacajokat visszhangzott a mennydörgés, valahonnan a messzeségből, de egyre erősödve, közeledve. Hiába fordult körbe, egymaga volt csupán, a hang pedig suttogni kezdett, érthetetlen szavakat, borzongatóan közelről. De ahogy egészen közelinek, szinte kézzel foghatónak tűnt a duruzsolás, nyomban el is halt. Hideg karok fonódtak az övéi köré, mi messziről szerető ölelésnek tűnhetett, fájdalmasan fojtogató volt. Majd a szorítás enyhült, anélkül, hogy ránézett volna tudta, hogy Ő az, mégis felé fordult. A hasonmás elhátrált, gúnyos mosollyal sajátjáét idéző arcán, ő pedig követte őt, mint gyermek, vagy kölyökkutya az anyját, mágnesként vonzotta ikerpárja, mintha csak egy test, kettészakított test lett volna a kettő, melynek egyik fele igyekezett visszaszerezni a másikat. Testvérnek tűnt most a testvér, bármilyen fájó is, újra érezni akarta, utána nyúlt, felé lépett, az pedig, mint egy gyermeteg fogócska, tükörmásként lépett el előle, hogy talán soha el ne érje. Bárki, aki eddig csendes árnyként végigkövette volna találkozásukat, azt gondolná, hogy ez nem egy normális kapcsolat. Két testvér, mintha szertartást járnának, csak hogy aztán kiderüljön, melyik öli meg hamarabb a másikat… semmiképp sem normális ez az egész, ijesztő és hátborzongató jelenet. Végül a kergetőzés abba marad, az üldözött megtorpan, ő pedig belerohan a kitárt karokba, a gúnyos mosolyba.
- Egy mocskos kis fúria vagy… – sziszegve törnek elő belőle a szavak, mosolyog ő is, de a sajátját keserűség szülte, míg húgáét a káröröm.
Az ifjabbik végigsimít nővére hajacskáján, fejét is magához szorítja, még jobban fokozva a meghitt képet… és ki tudja, ő vajon nem így érzi-e odabenn? Romlott énjének legapróbb zuga vajon nem boldog-e, amiért gúnyos szórakozás mögé rejtheti valódi örömét?
- Ugyanaz vagyok, mint te. Ha hátat is fordítasz nekem, akkor sem hagyhatsz figyelmen kívül. Soha – és mint ilyen, hátrafelé pörgeti a karjában szorongatottat, szűnni nem akaró kaján vigyorral taszítja őt a mögöttük húzódó szakadékba. ~
Fuldokolva kap levegő után a zuhanásból ébredve. Az ablakon beszűrődő hajnali fények láttán bosszúsan veti ki magát az ágyból, megint nem sikerült nyugodtan átaludnia az éjszakát. Sértődött pillantást vet az ágy mellett heverő zanpakutou-ra – noha tudja jól, nem lélekölője, mi csúfos játékot űz vele, hiszen ez álom volt csupán, valakire mégis haragudnia kell, most pedig ő a legközelebbi, kire megteheti. Jobb lesz, ha kiszellőzteti a fejét, nélküle. Álmatagon rángatja magára egyenruháját, nagyokat ásítozva sétál az ajtóhoz. Hajnali óra csalta könnyektől homályos szemmel lép ki a folyosóra. Lépne. Helyette megbotolva valami oda nem illőbe, kis híján orra esik, a kora reggeli csendben szinte visszhangot vernek csattanó tenyerei, melyekkel az esést fogja fel. Nem emlékszik, hogy lefekvés előtt barikádot emelt volna az ajtó elé. De akkor mi a franc? Ajkait halk szitkozódás készül elhagyni, de ahogy visszapillant a buktatóra, benne rekednek a zsörtölődő szavak. Hatalmasra kerekednek az álmos, fellegszürke szemek, ahogy a földön fekvő látványát igyekszik feldolgozni a korai órán.
- Hát téged meg mi szél hozott? – nem is annyira a szendergőnek szól a kérdés, inkább csak költői, csupán halkan, magában motyogva teszi fel. Felmerül benne, hogy hajnali vendége nem pusztán és egyszerűen alszik – ha őrajta esne át valaki, és ilyen erővel rúgna a bordái közé, akármilyen jó alvó is, bizonyosan fenn lenne már. Nehezen fogadja magába a képet – a zilált, barna hajzuhatag alatt, furcsa ruhákba bújtatott alakot, mit nem mellesleg, egy, szintén szundikáló kismajom heverészik. Kevés hozzá hasonló furcsa jelenséggel találkozott idáig. Hirtelen jött aggodalma azonban gyorsan szertefoszlik, amint közelebb hajolva megcsapja a másikból párolgó alkohol szaga.
- Hát így állunk – lehetne dühös, minden oka megvolna a felháborodásra, ám mégsem kezd el veszett fúriaként kiabálni. Habár meglehet, a feltörő, hangos nevetés mit az abszurd jelenet csal ki belőle, van ugyanolyan hatásos ébresztő, mintha fennhangon zúgolódna a hívatlan vendég miatt. Ahogy ráeszmél, kacarászása milyen fülsiketítőnek hat a kora reggeli csendben, szájára tapasztja a kezét, néma kuncogássá csendesítve a harsány nevetést. Ha az idegen mindeddig nem ébredt volna fel alkoholgőzös álmából, neki kell felébresztenie – legalábbis valamit mindenképp kezdenie kell vele – hiszen a folyosón mégsem alhat.
- Ébresztő, álomszuszék – szinte suttogva, közelebb hajolva duruzsolja a jövevénynek a keltegető szavakat, miközben óvatosan próbálja eszméletére rázogatni. Bár sokat nem vár, hiszen ez a módszer koránt sem olyan hatékony, mint amilyen az lehetett, hogy az imént oldalba rúgta. Ha erre sem ébred fel, jöhet a hideg zuhany.

Tárgy: Re: Hálótermek Vas. Szept. 29, 2013 11:12 pm

Reggel

Legalább a részegségtől álmodhat furákat, bár nem a kedvencét. Kidobosoznak, mindig is ellenszenvet érzett a játék felé, elkapni egy labdát, és megdobni vele a másikat, ha valaki erős volt, akkor foltot hagyott, és volt egy fiú az osztályban, aki mindig az arcra támadt. Nem csoda, hogy már kisebb korában is gyakran volt a gyengélkedőn, új fogakat csináltatni, vagy vérzést elállítani. De nem ma, most megfogadta, ha törik, vagy szakad, legalább azt elkerüli, hogy arcon dobják. Mátrixosan hátrahajolt a lövés elől, az se zavarta, hogy a gerinccsigolyái ropogtak, mindent a sikerért, és az új fogak elkerüléséért. S’ sikert ért el, mosolyogva dőlt el, majd egyenesedik ki, égnek emeli karjait, és már győzedelmi kiáltást hallatna, amikor valami kemény az oldalába ütközik.
- Uhhh.- nem csak álmában, de a valóságban is hangot adott fájdalmának, de fel még nem kelt. Kapott már ennél többet is, nagyobbakat is, bár biztos nyoma marad, de hát túlteszi magát rajta, rak rá egy kis kenőcsöt, vagy véletlen megint rossz gyógyszert vesz elő, és pillanatok alatt bealszik. Bár reméli, hogy az nem fog megint megtörténni, hogy meztelenül ébred fel az erdőben, de ez még szerencsésebb is lenne. Az egyik ismerőse is így járt, csak mellette ott volt egy őz teteme, átharapott torokkal, és szerencsétlen fickónak véres volt az arca. Rossz dolgokra képes az ital, és a gyógyszer. De vissza az álmába, ahol fogja sajgó oldalát, a hattyúk halálát játssza a földön fetrengve, valahonnan a távolból pedig egy női nevetést hall.
- Oh, szóljatok a Spártainak, figyeljen a torpedókra, főleg ha oldalról találja el.- motyog álmában, zagyvaságokat, értelmetlen dolgokat, és ha ez nem lenne elég, még a föld is remegni kezd. Persze csak a kis világában, valójában ébresztgetik, rázogatják, de ez se használ, bár a szavak eljutnak hozzá, nem ébred, ellenkezőleg, gyorsan kinyújtja karjait, ébresztgetőnek a nyaka köré fonja, és magára rántja, ölelgeti, hogy aludjon vele.
- Nem akarok megint suliba menni, már rég kijártam, holnap pedig dolgozni se kell, meg gyűlés se lesz, ha lenne is, Hana elintézi.- nem túl szorosan, de öleli a még ismeretlen hölgyet, arcát a hajához dörgöli, és hortyog tovább.
- Hm, de jó illatod van.- na persze álmában egy virágot szagolgat, és arra értette, miközben pedig a hölgy hajából vett illat mintát. Ikichi pedig addig-meddig forgolódott álmában, még legurult Samanuskéról.

Tárgy: Re: Hálótermek Hétf. Szept. 30, 2013 4:27 am

Reggel - Ébresztő

Egy pillanatra felcsillan a remény, hogy sikerült felébresztenie a furcsa idegent, ám hamar rá kell jönnie, tévedett. Az elhangzottaknak nem hogy értelme nem volt, de még csak nem is neki szóltak, így azzal sem vesződik, hogy megpróbálja értelmezni a hallottakat. Ha akarná, sem lenne rá alkalma, váratlanul karok fonódnak nyaka köré és lefelé húzzák. A meglepetés ereje olyannyira letaglózza, hogy hirtelen tiltakozni is elfelejt. Más körülmények közt nem is venné jó néven a gesztust, miszerint akarata ellenére vadászták le, ám kénytelen elnéző lenni, hiszen a helyzet sem épp hétköznapi, valamint fogvatartója sem teljesen van tisztában cselekedeteivel. Talán megint más körülmények közt meglehet, nem is bánná a helyzetet, de bármennyire is találja hízelgőnek a dolgot, az azonban most cseppet sem aktuális. Hajnalok hajnalán az Ichibantai folyosóján fetrengeni, mégsem járja, még ilyen helyzetben sem. Némán fohászkodik, hogy ezen a korai órán egyetlen osztagbelije se kóboroljon feléjük, hiszen a jelenet láttán még az ismeretlen jövevény állapota sem volna mentségükre.
- Se iskolába, se dolgozni nem küldelek, csak eressz el – morgolódik fojtott hangon, inkább csak magában, miközben pedig gyengéd erőszakkal igyekszik kihámozni magát az ölelésből. Persze, mindhiába a szelíd tiltakozás, a másik túlságosan is ragaszkodik hozzá, annál inkább, minél jobban szökni próbál.
- Köszönöm, ez kedves tőled – a figyelmes megállapításra egy pillanatra újra lefagy döbbenetében, még egy röpke másodperce tiltakozni is elfelejt. De ennek a varázsa is csupán néhány rövid másodpercre készteti nyugton maradásra, míg újra rá nem eszmél kínos helyzetükre.
- Te viszont úgy bűzlesz, mint egy szeszkazán – próbál szabadulni tőle ismét, ahogy az idegen fülébe duruzsolja nem épp hízelgő szavait. Ami valóban igaz is, ha még sokáig így kell maradnia, a végén ő is be fog rúgni a kipárolgó alkoholgőztől, az pedig szolgálat előtt semmiképp sem venné jól ki magát.
- Gyerünk, engedj el szépen – tudja, talán feleslegesen kérleli, mégis bízik benne, hogy előbb utóbb kérése nem csupán süket, álmodozó fülekre talál. Végtére is csak sikerül addig vergődnie, míg legalább az egyik ölelő kartól megszabadul, nem is akarva neki újabb esélyt adni, szabad jobbjával csuklójánál fogva satuba szorítja az épp tétlen kezet. Fél szabadsága fél megoldás lévén arra készteti, hogy elgondolkodjon rajta, mit is kezdhetne vele. Talán – játszik el a gondolattal – kicipelhetné a kertbe, reggeli frissítőnek épp megtenné, ha belehajítaná a halastóba, talán helyből ki is józanodna. Elképzelve a jelenetet felettébb szórakoztatónak találja az ötletet, nem is marad más hátra, mint a kivitelezés. De persze túl szép volna, ha ilyen egyszerű dolga lenne vele. Az első és legnagyobb akadállyal rögtön szembesül, ahogy a még mindig nyakába csimpaszkodó karjánál fogva megpróbálja felemelni a tőle majd kétszer nehezebbet.
- Rendben, most már tényleg felébredhetnél… – egyből világossá is válik számára, hogy elsőre fenomenálisnak tetsző ötlete koránt sem az, így gyorsan le is tesz róla, hogy a kertig cipelje potyautasát. No persze nem volna kivitelezhetetlen, de felettébb kényelmetlen és macerás volna.
De öntudatlanul a folyosón fetrengve csak nem maradhat, ettől egy parányival több jóérzés szorult belé, sem hogy hagyja, hogy a szerencsétlen – bármennyire is a saját hibájából került ebbe a helyzetbe – esetlegesen egy erre bóklászó felettese haragjának essen áldozatául. Vizionálja, ahogy drága hadnagya első körben felnégyelné, majd elrettentő példaként végigcitálná az osztag területén szegény párát, végül szó nélkül kihajtaná. Ezt azért csak nem engedheti megtörténni, nem tudna nyugodtan aludni, ha mégis így lenne. Jobb híján azt teszi, amit rögtönözve a legkézenfekvőbbnek talál – ha már egyébként is az ajtóban rostokolnak, irány vissza a szobájába. Mielőtt teljesen feltápászkodnának, magához veszi a földön heverő kismajmot is, ő sem maradhat odakinn. Újdonsült vendége, ha ennyi macerálásra sem ébredt volna fel, kényelmes fekhelyet biztosít számára, legalább olyan kényelmeset, mint ahonnan hozta – visszafekteti a földre az ágya mellett. Ha a furcsa idegen továbbra sem hajlandó magához térni, már tényleg csak a vizes borogatás marad, abban pedig nem lesz köszönet.

Tárgy: Re: Hálótermek Kedd Okt. 01, 2013 3:26 am

Reggel

Alszik, csak alszik, és alszik, bár hallja a szavakat, vagy jobban mondva valamit ért belőlük, de a jelentésüket még nem fogta fel. Talán csak annyit használtak, hogy álmában üldögél egy nagy kehely fagyin, és az óriási cseresznyék mondják ezeket. Sőt, az egyik még a szárával a karját is körbe öleli. Ennyire ragaszkodnak ahhoz, hogy megegyék őket, legalábbis Sámánka alkoholgőzös álmában így van.
- Jójó, rendben van, megeszlek, de akkor ne szoríts ennyire erősen.- álmában beleharap a cseresznyébe, és nagy falatot harap ki belőle és kezdi el rágcsálni, még a valóságban feltehetőleg csak a levegőt harapdálja, már ha nem ért semmi a szájához. Esélyes hogy semmi, így marad a levegő, miközben már húzni kezdik befelé a szobába, amit úgy él meg, hogy lefelé csúszik a fagyiról.
- Miért kellet rá jég? Hideg, meg dörzsöl.- talán ha kicsit vastagabb nadrágot vett volna fel, akkor nem érezné annyira a padlót. De talán csak marad némi vörös horzsolás, azt meg túl tudja élni. Mi lenne azokhoz képest, amiket régebben már kapott? Amikor véletlen belepottyant néhány fürdőző hölgy közzé, pedig csak a becsületükre felügyelt, nehogy valaki meglesse őket, és véletlenül letört a fa ága, amiről az őrzést végezte. Persze nem hitték el ezt a magyarázatot, ezért is kellett szaladnia Samanuskénak, csak véletlen egy kavicsban megbotlott, és utána minden olyan ködös, homályos lett, és ismét a gyengélkedőn ébredt, azt a fogát meg már rég ki akarta húzatni, bár a maradék azért maradhatott volna. Persze az apjától megkapta a magáét, a szokásos monológjával, amiben kitér arra, hogy szégyent hoz a család nevére, meg így sose talál megfelelő feleséget. Még szerencse, hogy nem is keres magának feleséget, az kéne csak, amilyen peches, egy olyat találna, mint az imádott Hana, akkor aztán mehetne a vita, hogy ki is ihat, és ki nem.
- Jó apa, tudom, hogy Kuchiki vagyok, meg ilyenek, de nem érdekel. Ezért is hagyom le mindig, és csak azt mondom, hogy Samanuske. Jójó, persze, majd csak találok egyszer egy feleséget. Hehehe, Ikichi, megint elhitte…- szokásos mosolya helyett most vigyorog álmában, persze csak itt meri megtenni, hogy miután hazudott az apjának, már meséli is a kis majmának. S forgolódni kezd, tapogatni, még meg nem érez valamit (feltehetőleg a takarót), és magára rántja, mégis csak kényelmesebb így az alvás.

Tárgy: Re: Hálótermek Kedd Okt. 01, 2013 5:46 am

Reggel - Ébresztő

Különösebben már oda sem figyel a másik motyogására, ki jól láthatóan még mindig az igazak álmát alussza, szavai továbbra sem hozzá szólnak. Igyekszik, amennyire csak lehet, óvatosan lefektetni, habár a padló koránt sem a legkényelmesebb fekvőhelyek egyike, odakint sem volt ennél komfortosabb, mégis jóízűen szundikált, így itt is biztos megteszi. Még mielőtt bárkinek is szemet szúrna hívatlan látogatója, visszamegy az ajtóhoz, hogy becsukja, kizárva ezzel a további nemkívánatos vendégeket és az esetlegesen általuk feltett kínos kérdéseket. Talán gazdájának nem is, a kismajomnak sikerül kényelmes alvóhelyet találnia, őt óvatosan két kezébe fogva, gondolkodás nélkül az ágy végébe fekteti, gondosan be is takargatva a paplan sarkával. Ha gazdijáért olyan sokat nem is tehet ez ügyben, mégis, átszökkenve rajta levadászik egy párnát az ágy másik végéből, hogy legalább a feje alatt legyen valami a szerencsétlennek. Körültekintően, némi fenntartással közelíti meg, óvatosan csúsztatja feje alá a párnát, vigyázva, nehogy ismét túl közel kerüljön, és újra foglyul ejtsék. Miután nagyjából kényelembe helyezte vendégét, amennyire tőle tellett, tanácstalanul ácsorog egy darabig, de hamar elunva az álldogálást, törökülésbe helyezkedik a szoba közepén, biztos távolságba az ölelő karoktól. Talán tíz perc is eltelik, eseménytelenül, míg nincs egyéb teendője vele, csak csendesen ücsörögve figyeli, ahogy hétalvója egyenletesen, lassan szuszogva szundikál. De újra csak nyugtalanná válhat az édes álom, a kis ideig csendes idegen megint csak beszélni kezd, noha egyértelműen továbbra sem hozzá intézte mondókáját.
- Kuchiki? – hitetlenkedve ismétli a másik szavait. Hirtelen nem is tud mit kezdeni az információval, nem tudja biztosra, szerencse, avagy szerencsétlenség-e, hogy egy nemes került az útjába, méghozzá nem is akármilyen, hétköznapi módon. Kíváncsian óvakodik közelebb hozzá, mintha nem teljesen hinne a szemének, alaposabban meg akarja nézni magának a Samanusuke néven említettet, de még mindig biztonságos távolságban maradva tőle, hogy elkerülje a hirtelen meglepetéseket. De bármeddig is legelteti rajta a szemét, semmi különöset, vagy földöntúlit nem vél felfedezni rajta, hiába keresett valamit, amitől egy nemes valamiben különbözne tőle, egyszerű shinigamitól.
Tanulmányozását azonban fel kell függesztenie, újra csak fészkelődni kezd, nem tud nyugton feküdni. Ahogy másik oldalára fordulva az ágy felé tapogatózik, egyből neki sem marad nyugta. Még mielőtt kutató kezei megkaparintanák az ágy mellett heverő zanpakutouját, átugrik fölötte, még őelőtte magához ragadva lélekölőjét. De így is csupán egy pillanatra lélegezhet fel, a nyugalom illúziója ismét szertefoszlik, ahogy a takaró után keresgélő kéz a paplan helyett hakamájába kapaszkodik bele, azt, és azzal együtt őt rántva magára. Keresztülbucskázva rajta ő is mellette, a földön fetrengve köt ki. S talán, leginkább a másik szerencséjére lélekölője kezéből kirepülve a szoba másik sarkában köt ki, mit talán hirtelen dühében nem restellne használni is. Így azonban elég ideje marad, hogy lenyugodjon, anélkül, hogy bármi ostobaságot művelne, haragja ugyanolyan gyorsan illan el, ahogy jött.
- Jól van, elég ebből – feltápászkodva, némi küzdelem árán kiszabadítja ruháját a belé csimpaszkodó marokból, s ha fegyvert ugyan nem is ragad, rögtön keres valamit, amivel bosszúságát megtorolhatja, egyúttal véget is vethet a lassan komédiába illő szituációnak. Az éjjeli szekrényhez lépve magához veszi a vizeskancsót, melynek tartalmát szemvillanásnyi habozás nélkül, önelégült vigyor kíséretében zúdítja a szendergő nyakába.
- Kuchiki úrfi, örülök, hogy megismerhetem – eltúlzott hajbókolással köszönti a – remélhetőleg immár – hideg zuhanytól ébredezőt.

Tárgy: Re: Hálótermek Kedd Okt. 01, 2013 6:15 am

Reggel – ébren

Intenzív egy álma van, most egy vízesésnél van, és nevetve szalad a víz felé, haja leng a szélben, félmeztelen testén nyoma sincs a verésnek, vagy a labda találatnak, és csak várja az a hatalmas vízesés, ami időközben már átalakult szörpeséssé, öröm lesz csobbanni, ragadni, és meginni az egészet. Következett a bomba, térdei körül összekulcsolta a karjait, és hangos Jeronimot kiáltva érkezik meg az immár jeges, hideg vízbe, és itt már fel is ébredt.
- Hujujuj, itt esik, miért van ilyen világos, hol vagyok, lyukas a tető, merre van a szörp? Awhhhh és miért fáj ennyire a fejem, és ki az a Kuchiki úrfi?- mindkét kezével a halántékát dörzsöli, szemeivel hunyorít, fájdalmasan mosolyog, és elsőnek próbálja átgondolni, hogy miket is mondott az előbb. Az utolsó két kérdésére még magától is tudja a választ, a többi a bajos.- Várj, azt hiszem tudom, Kuchiki az én vagyok, vagy legalábbis egy darabig, és azt hiszem, tudom miért fáj a fejem, mitől akar széthasadni. Ajjjjj…- látványosan szenved, visszahanyatlik a padlóra, majd átszenvedi magát hasra, kitolja a hátsóját, a térdeit felhúzza, és araszolni kezd a fal felé.
- Fájfájfájfáj. Merre van az a kis szőrős?- pillanatnyilag eléggé el van foglalva a fájdalommal, hogy észrevegye, hogy nincs egyedül. Szenvedései közepette felült, és álmos tekintetével keresni kezdi Ikichit, akit meg is talál, továbbra is elégedetten hortyogva, kilógó nyelvvel, és végre figyelhet arra is, akinél van. Bár a fájdalom nehezen, de átküzdi magát a látvány, és látva azt, hogy a hölgy nem éppen a szokványos shinigami egyenruhában van, sőt, inkább valami hálóruhának tűnik, bár most nem tudja eldönteni, elég fura kép kezd összeállni abban a részeg/másnapos fejében.
- Hogy kerültem ide? Miért van rajtad ilyen kevés ruha? Te, és én… mi… csináltunk valamit? Elaludtam közben, azért öntöttél le? Csak egyszer fordult elő, de akkor nagyon fáradt voltam, elég nehéz műszakjaim voltak, és hát nem is ettem semmit, csak ittam este egy keveset, utána meg ment minden magától. Bár… most fel vagyok öltözve? Még csak le se vetkőztem? Akkor kezdeni akartunk valamit? Ajjj, de fáj a fejem…- hátradöntötte a fejét, és a plafont kezdte nézni, miközben az orrnyergét dörzsölgette. Most jó lenne, ha pár kis kósza emlék előkerülne abból a világból, akkor talán nem is beszélne ennyi ostobaságot. Csak nem csináltak semmit, még a nadrág sem került le Samanuskéról, és akkor Ikichi se lenne itt. Vagy ilyen perverz lett?
- Egyébként… bocs a kellemetlenségért, vagy nem tudom… izé… hogy hívnak?- nehezen, de visszalökte a tekintetét a hölgyre, és próbált még barátságosan is mosolyogni.

Tárgy: Re: Hálótermek Kedd Okt. 01, 2013 7:53 am

Reggel

Egy darabig csak nézi, szótlanul, ahogy a másik vergődve, továbbra is, akárcsak álmában, értelmetlen dolgokat zagyválva próbál felülkerekedni másnapján. De így, hogy már ébren van, most felettébb szórakoztatónak találja az előadást. Egy darabig nem is szándékozik véget vetni neki, csupán külső szemlélőként kíséri figyelemmel a macskajaj hullámain vergődő küzdelmeit. Talán illő volna átéreznie a másik szenvedéseit, s ha nem lenne tisztában gyötrelmei okával, talán még meg is sajnálná szegény párát, így azonban csak jót mulat rajta. Bár talán, ha még sokáig folytatja, megesik rajta a szíve és leüti, ha átmenetileg is, de véget vessen szenvedéseinek.
Azonban ő sem maradhat ki a jóból, ha eddig figyelmen kívül is volt hagyva, amit annyira azért nem bánt, lassan mégiscsak bekerül az érdeklődés középpontjába.
- Nos… – kezdene bele a magyarázkodásba, miként is találtak egymásra, ám idétlen kérdések hada zúdul a nyakába, szüntelen záporozva. Értetlenül néz végig magán, még körbe is fordul, hogy alaposabban megnézze, nem igazán kapizsgálva, miért tekinti a másik alulöltözöttnek, nyakig egyenruhában. Továbbra sem értve a célzást, vállat vonva összébb húzza magán a felsőjét, biztos ami, biztos. A soron következő kérdéseket elsőre kissé zokon veszi, mégis mifélének nézik őt? De ahogy a másik szusszanásnyi időt sem hagyva fecseg tovább, ismét elég ideje marad durcásabbik énjén felülkerekedni, sértődött visszavágás helyett valami egész máson kezd járni az agya.
- Miért is kezdtünk volna bele bármibe? Felétek így szokás? Azt hittem, ha már megkérted a kezemet, legalább az esküvőig várunk az ilyesmivel – veti oda sértődött hangnemben, karba font kézzel, valóban morcos képet festve. Előadása teljesen hitelesre sikeredik, megjátszott komolysága álcáján nem szökik át semmilyen árulkodó jel, mi tréfára utalna. Talán egy kicsit túl is lő a célon, meglehet, ugratása a kelleténél erősebbre sikeredett, sem hogy akár utólag visszagondolva az ember majd jót nevessen rajta. De nemes ide vagy oda, nem bánja, hogy esetleg később visszaüthet a dolog, hiszen most olyan jól szórakozik, ez pedig, bármi vonzata is legyen a füllentésnek, megéri a kockázatot.
- Igazán szégyellhetnéd magad, hát még a nevemre sem emlékszel? – sarkon fordulva egy kicsit hagyja emészteni a hallottakat, az éjjeliszekrényhez sétál, kis ideig úgy tesz, mintha valóban csinálna is valamit. Mikor úgy érzi, kellő időt hagyott, hogy szavait feldolgozza, esetleg kellően megbánja soha el nem követett bűnét, egy tiszta törölközővel tér vissza hozzá.
- Még mindig Akirának hívnak, kis butus – letérdel elé, még most is játszva szerepét, továbbra is úgy téve, mintha ismernék egymást.
- A nevem Takagi Akira – mutatkozik be rendesen is, miközben a törölközővel finoman próbálja megszárítgatni csurom vizes áldozatát. Ugyan álcája még most is töretlen, nem zökken ki szerepéből, ám a feltörni vágyó kacagás egyre erősebben kaparássza a torkát, ahogy a helyzet egyre komolyabbá válik, úgy érzi magát egyre komolytalanabbnak. Talán elég neki egy rossz szó, vagy pillantás, amitől nem tudja majd visszafogni magát és végül kibújik a szög a zsákból. További magyarázatot adni ráér majd akkor is, egyelőre élvezi a helyzetet, amíg teheti.

Tárgy: Re: Hálótermek Szer. Okt. 02, 2013 9:59 pm

Reggel-ébren-lagzira készen.

Lehet kicsit tényleg sokat járt a szája, de jelenleg az egyetlen józan személlyel van, akinek talán lehet némi fogalma arról, hogy mi a pityókás eget csinált nem is olyan régen. Lenne még pár kérdése, de levegőt is vennie kell, és legalább a kedves hölgy is elmondhatja, amit szeretne. Bár ne tette volna.
- Jaj ne haragudj, de ha másnaposan kelek fel egy hölgynél, akkor általában megesik, de már értem. Nem történt semmi, mert… HOGY MI!? O.O- tátva marad a szája, mire elérte a másnapos agyát a hölgy mondanivalójának a lényege piszkálni kezdi a fülét, hogy jól hallotta, és nem csak egy apró kis bogárka súgja ezt a tréfát. De nem talál bent semmit, se zsírt, se bogarat. Elkerekedtek a szemei, verejték patakzik végig a testén, a gerincén. Olyan hamar az egész, mit ihatott, amiért ezt tette, mi történt, és még le se feküdtek? Valami olyat nyelhetett le, amitől a szíve lángra lobbant, pedig ez utoljára akkor fordult elő, amikor egy kis töménnyel öntötte le magát, és rágyújtott, majd némi parázs lentebb landolt, és volt ám ne mulass. Tényleg, lehet kár volt leszoknia, most jól esne egy szál, és mellé egy üveg Tündér.
- Hpfmmffph…eöhrghe.- akarna mondani valamit, de valahogy amit elgondolt, az nem jött ki a torkán, eléggé le van most sokkolva, sőt, inkább olyan történt, ami nagyon rég esett meg. Kicsit megrémült. Most akkor van egy mennyasszonya, aki a jelek szerint igent is mondott. Tehát akkor kereshet egy szabót, új ruha miatt, szólhat Hananak, aki biztos, hogy jól elfogja ezért verni, kereshet szakácsot, bár arra ott lesz Kohaku nagyasszony is, a vendégek listáját is össze kell állítani, már nem csak az ital miatt fáj a feje. De ne csak ezzel foglalkozzon, újdonsült kedvese megsértődött, Samanuske pedig bocsánatkérően hajlongani kezd.
- Sajnálomsajnálomsajnálom.- sűrű hajlongást inkább abbahagyja, mert úgy érzi, hamar jön a róka, ha fojtatja. S’ még törölgetik, meg szárítják, jobban megnézi magának a jövendőbeli aráját. Csinosnak bizony csinos, az arca is szép, csak tudná, miért kérte meg a kezét?
- Akira, szép név… akkor most… izé… mikor akarod az esküvőt, meg kiket szeretnél meghívni, gondolom Nálam fogunk lakni, remélem nem baj, hogy 4. osztagos vagyok, és mikor kértem meg a kezed, meg hogyan? Remélem nem volt nagyon kínos.- az fel se merült Samanuskéban, hogy visszamondja, ha már megkérte, akkor el is veszi Akirát, rosszabbul is járhatott volna, lehetne csúnya, de nem az. Bár még mindig elég rendesen le van sokkolva, de hát egyszer csak be kell kötni a fejét, és inkább legyen egy olyan valaki a kiszemelt, akinek a kezét Samanuske kérte meg, ne egy előre elrendezett. S’ ha már ilyen közel vannak, talán valami emlékeztetni fogja az estére. Szó nélkül átkarolja Akira nyakát, és ajkát az ajkára rakja, és gyengéden megcsókolja. Ha már jegyesek, ez csak nem tilos.

Tárgy: Re: Hálótermek Csüt. Okt. 03, 2013 1:38 am

Reggel

Még nem enged a játékból, túlságosan is élvezi a helyzetet. Apró, szánakozó mosollyal jutalmazza enyhe sokkot kapott áldozatát, leesett állát óvatos mozdulattal, mutatóujjával a helyére emeli, ha magától elfelejtené becsukni tátva maradt száját.
- Vizet? – egy pillanatra megesik rajta a szíve, ahogy levegő után kapva, látszatra fuldokolva keresi a szavakat, mikor kész tények elé állítja. Tovább játssza a gondoskodó ara szerepét, felpattan mellőle, hogy inni vigyen, ám az éjjeliszekrényen csupán az üres kancsó árválkodik, minek tartalmával épp az imént locsolta fel őt. Apró kacajt hallat, mi talán el sem jut a másikhoz, majd vállat vonva visszatelepszik mellé, hogy tovább szárítgassa. Azt már valóban a lelkére venné, ha a másik az ő hibájából fázna meg.
- Ugyan, semmiség, volt már rosszabb is – ami ugyan nem feltétlen igaz, de legyint csupán, hiszen valóban, semmi oka megsértődni. A feltételezést is csupán magának köszönheti, hiszen minek is hurcol részeg, idegen férfiakat a szobájába, ha el akarja kerülni az efféle félreértéseket.
- Emiatt ne emészd magad, mindenkivel előfordul, hogy hirtelen és felelőtlen döntéseket hoz – tovább játszadozik, mindemellett lassan elérkezettnek látja az időt, hogy színt valljon, valahogy mégsem hallgat a késztetésre, hogy lerántsa a leplet az átverésről. Túlságosan élvezi a helyzetet, ugyanakkor nyilvánvalóvá válik, a másik pedig kezdi túlzottan is komolyan venni. Hát ilyen könnyű lenne a szerencsétlent csőbe húzni? Azon csodálkozik, hogy eddig még egyetlen nő csapdájába sem esett bele, ilyen mértékű naivitással megáldva. Vajon ha most azt mondaná, ugorjon kútba, vajon azt is megtenné?
De nem marad túl sok ideje és lehetősége, hogy ezen elmélkedjen, Samanuske újabb és újabb meglepetéseket tartogat számára, váratlanul vonja magához, nem sokat teketóriázva. A csók alatt viharos gyorsasággal száguldanak gondolatai, ahogy szívverése is felgyorsul az újszerű élményre, lehetőségek végtelen számban fordulnak meg a fejében, mit is kellene erre most reagálnia. Sosem tervezte ugyan, hogyan is fog első csókja elcsattanni, erre pedig végképp nem számított, így legalább annyira sokkolóan hat rá, ahogy a másikra az előbb a lánykérés híre. Talán két egyforma nyaklevessel helyre tehetné, de végiggondolva, ez nem volna ésszerű, sem helyénvaló cselekedet. Ezt semmiképp sem érdemelné meg, hiszen nem az ő hibája, csakis saját magának köszönheti, hogy ilyen helyzetbe keverte, Samanuske pedig ehhez mérten nem is viselkedett annyira másként, mint amit a felvázolt helyzetben el lehetne várni tőle.
Már önmagában az is nevetséges, hogy egyáltalán el kell gondolkoznia rajta, mihez kezdjen egy, valójában teljesen ártalmatlan csókkal. A helyzet viszont olyan abszurd, hogy ettől végül csak nem tudja tovább türtőztetni magát. Elhúzódva a hirtelenjében vőlegénnyé minősítettől, egy pillanatig csak fejcsóválva, mosolyogva bámulja a másikat. De sokáig nem bírva a rámeredő, ártatlan tekintetet, végül hangos nevetésben törve ki hajtja fejét a másik vállára, ezek után már igazán mindegy, mennyire viselkedik közvetlenül. Amint kissé lenyugodva újra képes erőt venni magán, felegyenesedve kitörölgeti a nevetés csalta könnyeket szeméből. Most már éppen itt az ideje, hogy elmondja az igazat.
- Ne haragudj, csak.. – ahogy ránéz, ismét elsodorja a nevetés hulláma, ám már kevésbé intenzíven, mint ahogy elsőre. Újra sikerrel összeszedi magát, ismét nekifog a magyarázkodásnak.
- Őszinte leszek. Egy igen csúnya tréfa áldozata lettél. Persze, elsőre jó ötletnek tűnt, nem gondoltam, hogy komolyan veszed – már nem nevet, bocsánatkérő mosollyal próbálja enyhíteni az esetlegesen okozott károkat.
- Csupán az imént szedtelek össze a folyosóról, előtte nem is találkoztunk. Nem volt semmiféle lánykérés. De egyszerűen nem tudtam kihagyni, annyira adta magát az egész. Meg sem fordult a fejemben, hogy tényleg elhiszed – igyekszik legártatlanabb arckifejezését magára ölteni, reménykedve benne, hogy azért legalább egy kicsit, de a másik is érti a viccet, nem pedig vérig sértve viharzik ki a szobából.

Tárgy: Re: Hálótermek Csüt. Okt. 03, 2013 3:48 am

Reggel-ébren-lagzira készen.

Minek víz? Így is kiveri már elég rendesen, már nem csak a másnaposság miatt kéne aggódnia, hanem a kiszáradás is veszélyezteti. Hogy fog így kinézni az esküvőjén? Kiszáradva, mint egy múmia, szegény arája menekülni fog, akkor meg egyedül marad az oltárnál, bár a lagzit akkor is megtartja, nem szabad kárba vesznie annak a sok finomságnak, meg alkoholnak, Hana~neee le is fejezné, ha feleslegesen dobott volna ki ennyi pénzt, és akkor egy napra már két csapás is érné, nehéz is lenne eldönteni, melyik a rosszabb, de a fejezés mellett nem voksolna, az csak egyszer fájna, ellenben a másikkal, na amiatt kapná Hanatól a verést, reggeltől-estig.
- Rosszabb? Igaz, mindig elfelejtek minden nevet, de a mennyasszonyom nevét illene megjegyezni. Mi lesz így a gyerekeinkkel, majd az unokáinkkal? Az a szenilis nagyapjuk elfelejti őket, majd beraknak egy otthonba, hogy majd dobozva végezzem a dolgomat, mint a macskák… erről jut eszembe, holnap műtét lesz… na, és ott hagynak meghalni, csak mert nem emlékszem a nevükre.- Samanuske már nagyon beleélte magát ebbe az egészbe. Tervezi az elkövetkező éveket, gyerekek és minden más. Ikichi mellé majd talán egy kutya is, amin lovagolhat a kis maki, így mobilabb lesz a házőrző, lesz rajta egy kis majom, aki a hangos vinnyogásával felhívja a figyelmet a behatolókra. Persze csak akkor, ha nem tanítja be a kutyát, hogy a kocsmába vegye az irányt. Kitelik attól a kis vakarcstól.
- Ha már megtettem, akkor be is tartom, amit mondtam.- mondta határozott arccal, mosolyogva, talán ezért se látszik annyira komolynak, de hát majd csak lesz ez jobb is. Lehet a jövendőbeli neje szigorú lesz, és fogni fogja Samanuske grabancát. Akkor pedig viszlát szép napok, vidám ivások, csak reméli, hogy nem egy második Kohakut fogott ki. Mindegy is, ha már jegyesek, akkor úgy is kell tennie. Megcsókolja Akirát, „miért is ne” alapon, ha már egybe lesz kötve életük fonala, akkor azt tudja már, hogy csókol az arája, ki elhúzódik, és nevetésbe tör ki, majd fejecskéjét Samanuske vállán pihenteti meg. Nem tudja mire vélni ezt a férfi.
- Azért ennyire csak nem csókolok rosszul, vagy igen? De nevetni még nem nevettek ki, persze volt már, hogy közben a számba tüsszentettek, de ha tudom, hogy a kölnim ennyire zavarni fogja, nem teszek fel annyit.- tényleg nem tudja mire vélni, marad az értetlenség. Ami csak fokozódik, amikor valami tréfát emleget Akira, de végül csak összeáll a kép, amikor kiderül a turpisság. Lehet nem kedves dolog, de szinte hallani lehet, ahogy egy hatalmas kő esik le Samanuske szívéről, akinek a meglepetés hamar átfordul vigyorba, majd ajkáról nevetés szakad fel.
- Ez kész, ezt nagyon benéztem, tudtam én, hogy ennyire nem szoktam berúgni. De azért ezt jól eljátszottad, már megvolt milyen ruhát veszek, és az is, hogy adom be Hananak, bár biztos nem hitte volna el, de mindegy. Na meg a…- tátva maradt a szája, megint izzadni kezd, és visszaveti magát a szuper megalázkodó és bocsánatkérő pózba, most kapcsol, hogy erőszakkal csókolta meg akkor Akirát.
- Bocsánatbocsánatbocsánat a csókért.- megint csak hajlong, de nem sokáig, mert nem akar rókázni.

Tárgy: Re: Hálótermek Csüt. Okt. 03, 2013 9:20 pm

Reggel

- Nem, ne haragudj, nem rajtad nevettem – emeli maga elé kezeit, védekezésül, ugyanakkor tiltakozása jeleként is, de továbbra is mosolyogva. – Azzal egyáltalán nem volt semmi baj – talán ettől rosszabb bókot még életében nem mondott, most talán ez is megteszi.
~ Bár ez azért már picivel több információ, mint amire szükségem volt.~ Kínos vigyor fagy az arcára, ahogy maga elé képzeli tüsszentős jelenetet. Hát, ezt igazán kihagyhatta volna.
Nem csak Samanuske lélegezhet fel, mikor megtudja, csupán átejtették, ő is jócskán megkönnyebbül, mikor előbb terebélyesedő vigyor, majd feltörő nevetéssel jutalma, hogy elmondta az igazat. Kicsit tartott tőle, hogyan fog reagálni rá, na persze, ez a tény korántsem olyan sokkoló, mint amilyen az átverés volt, mégis aggódott, hogy esetleg vérig sértve távozik. Sőt, akár jelenetet is rendezhetett volna, igencsak hálás lehet érte, hogy ezt sem tette. Összességében a körülményekhez képest meglepően, kifejezetten jól kezelte az egészet.
- Fejezd be ezt az ostoba hajbókolást, semmiért sem tartozol bocsánatkéréssel – gyengéden mellkasára tenyerelve próbálja visszatartani a további hajlongástól, mibe lassan ő is beleszédül.
- Hisz leginkább nekem kellene bocsánatot kérnem tőled – egy szusszanásnyi szünetet tartva elgondolkozik. – Amit eddig el is felejtettem megtenni. Szóval… – engesztelésül homlokpuszit nyom a kobakjára, nem érzi szükségét tovább cifrázni.
- Azért el kell ismerned, első randinak nem is volt olyan rossz – vigyorodik el, végtére is, ha úgy tetszik, tényleg tekinthetik annak, ha már egyszer majdnem esküvőig fajult a dolog. Bár nem teljesen van tisztában a randevúzási szokásokkal, lévén neki ez volt az első, titkon reménykedik benne, hogy egyben nem is az utolsó. Eddig ugyan sosem volt igénye ilyesfajta dolgokra, nem áhítozott ilyen jellegű kapcsolatok után, meg kell hagyni, minden bohósága és naivsága ellenére, vele igazán nem járna rosszul. És valóban, minden apró kis bosszúsága ellenére, még erre a rövid időre is kifejezetten jól érezte magát, remekül szórakozott, e téren pedig biztos benne, a másik később sem okozna csalódást. Mindent összevetve, pompásan indul a reggele, fel lett vele dobva az egész napja.
- Ami azt illeti, egy második ellen sem lenne kifogásom – meglepő, de az eddigiekhez képest meglehetősen szégyenlősen adja elő az ötletet. Talán ezzel kissé, vagy akár túlzottan is rámenősnek hathat, mégis elnézhető botlás a részéről, lévén nem sok, leginkább semmi tapasztalata nincs ezen a téren, mit illik és mit nem. De, ha eddig nem is, legalább most teljesen őszinte, kivételesen ezt nem egy újabb tréfának szánta.
Az viszont hamar felmerül benne, mennyire tolakodónak hathat ez a felvetés, végtére is, Samanuske akármennyire is jóhiszemű és szórakozott kissé, mégis csak egy nemessel áll szemben. Arról pedig végképp fogalma sincs, feléjük mi a szokás, de fogadni merne rá, hogy az ilyesfajta viselkedés hatalmas piros betűkkel, áthúzva szerepel illemkódexükben.
- Nem, ne haragudj, nem úgy értettem, illetve de, mégis, én csak…– most rajta a sor, hogy bocsánatkérően hajoljon meg a másik előtt, ugyan nem olyan látványosan, hintaló módjára, mint ahogy a szemközt ülő tette, de így sem tükröz kevesebb megbánást, mint amennyi elvárható ilyen esztelen locsogásért. Még a végén azt képzeli majd róla, hogy pusztán azért mutat érdeklődést, mert holmi elit körökbe óhajtja befészkelni magát, holott ez számára a legérdektelenebb, hiszen mindenekelőtt, minden apró hibája mellett, mikről ilyen rövid idő alatt képet kaphatott, valóban kellemes társaságnak találja. Újra csak remélni meri, ahogy az eddigieket is, úgy ezt is el tudja nézni neki a másik.

Tárgy: Re: Hálótermek Csüt. Okt. 03, 2013 11:49 pm

Reggel-ébren.

Már is nyugszik a lelke, amikor megkapja a bizonyítékot arra, hogy nem is volt olyan rossz a csókja. Olyan, mint egy hálás kutya, aki a legkisebb kedvességtől már boldogan csóválja a farkát, azzal az eltéréssel, hogy Samanuske erre nem képes, bár talán ha sokat gyakorolna, akkor kisebb csóválásra rátudná venni, de nem éri meg a küszködést, a végén még valaki zászlót is rakna rá, hogy lobogjon a szélben, az árbocon.
- Na, ennek örülök. A végén még a tükör előtt kellene gyakorolnom, amit ha valaki meglát, nos, az kifejezetten kellemetlen lenne. Persze a tükröt is le kéne takarítanom.- eltöpreng a jeleneten, és a hideg is végigszalad a hátán, főleg, mert azt képzelte, hogy Hana~neee lesz az, aki rajtakapja, bár akkor vagy a nevetés miatt, vagy a döbbenettől nem tudná megmosni Samanuske fejét, ami végül is nem annyira rossz.
- Dedede. Megcsókoltalak, amikor nem is kérted, váratlanul, meg minden, ilyet nem szabad, máskor egy pofon lenne a jutalmam. -de enged a gyengéd erőszaknak, és befejezi, hálás is, mert ha tovább folytatja, akkor kellene egy kuka, vagy vödör, amibe a gyomra tartalmát ismét kiadhatja. S’ ellenkezne is a bocsánatkérés miatt, mert Akira csak egy kicsit megviccelte, még Samanuske részegen fetrengett az ajtó előtt és hasonlók. Ki tudja, mit is csinálhatott, még nem volt magánál? Ám az ellenkezést belefolytja az a puszi, amit a homlokára kapott, pirulna is a füle tövéig, ha nem kínozná még a másnaposság, így zavaráról csak a szemei árulkodhatnak, na nem azért mert vörösek, azt az alkohol okozta. A további szavakat pedig egy rövidebb időre az fojtotta el, hogy Akira első randinak nevezte ezt. Na most már az alkoholt is legyőzte a pirulás, lábujjától a füléig belepirult, de hamar lerázza magáról a színt, és barátságosan mosolyog tovább.
- Persze, miért is ne? Csak akkor előtte nem fogok inni, hogy emlékezzek mindenre.- komolyan gondolja Samanuske is, elvégre ez is jól sült el, eltekintve a másnaposságtól, és pár apróságtól, de mindent összegezve, lehetett volna rosszabb is, és legalább nem egy unalmas, megszokott randi volt. Volt itt minden, titkok, ármány, csók, mint egy jó filmben. Ám hiába mosolyog tovább, az nem tetszik Neki, ahogy Akira hajlongani kezd. Hangot is ad a nemtetszésének, kicsit rájátszva a sértődésre.
- Neeeem kell bocsánatot kérned. Ha csak a vezetéknevem azt oka, na is foglalkozz vele, Én se szoktam, sőt, ha lehet le is hagyom. Persze, Kuchiki vagyok, de általában az ilyen nemesi dolgokkal nem foglalkozok, na meg van, hogy el is felejtenek meghívni az ilyenekre. Remélem szándékosan, bár mindegy, csak örülök neki. Tehát, egyenesen, mert a végén jöhetsz az osztagomhoz, görbe gerinccel.- finoman Akira álla alá helyezi a jobb mutatóujját, és felfelé kezdi irányítani a hölgyecske tekintetét. Nem kell ide hajlongás, legalábbis nem ilyen ostobaság miatt, hogy nemesség, meg minden.

Tárgy: Re: Hálótermek Pént. Okt. 04, 2013 8:42 pm

Reggel

- Ezek szerint legközelebb külön kérvényt kellene benyújtanom hozzád, ha ilyesmire vágyok? – komolyan gondolja a kérdést, hiszen nem szeretne ebből ügyet csinálni. Nem mintha szeretné elfelejteni, hogy megtörtént, mert jó is, hogy így esett, de túlzottnak találja a másik aggodalmát ilyen semmiség miatt.
- Ne butáskodj, ha eddig nem tettem, ezután sem fogok ezért pofonokat osztogatni, ahhoz ettől több kell. De remélem nem erre hajtasz – nem akarva további tippeket adni, mivel is lehet őt valóban kihozni a sodrából, nehogy aztán kapva az ötleten esetleg ki legyen próbálva, meddig lehet elmenni nála. Az is igaz, még nem ismeri hozzá eléggé, de reménykedik benne, nincsenek ilyen titkolt perverziói, hogy mindenáron sorba álljon néhány kiosztandó nyaklevesekért.
Nem volt feltett szándéka kellemetlen helyzetbe hozni a másikat, ennek ellenére tetszik neki, hogy mégis így sikerült. Annyira aranyos, mikor zavarban van! Nem, ezt semmiképp sem szabad szóvá tennie, így egy apró mosoly mögé rejtve raktározza el magának a megjegyzést. Egy kisbaba lehet cuki, egy kölyökkutya, sőt, egy egész állatóvoda lehet aranyos, de nem biztos, hogy ezt a jelzőt egy felnőtt férfi is értékelné. Még a végén úgy érezné, nem veszi komolyan és belegázolva, kétségbe vonja a férfiasságát.
- Ki tudja, lehet abból sem volna katasztrófa, ha úgy vesszük, most is jól sült el. Bár tényleg nem volna jó, ha legközelebbre elfelejtenél – próbálja oldani, leginkább saját feszültségét azzal, hogy elvicceli az egészet. Igaz, miért is kellene véresen komolyan venni, ha a másik sem teszi? Talán az lesz a legjobb, ha erre is pusztán egy újabb játékként tekint, mihez már játszópajtása is akad. Az már most is nyilvánvaló, ez egy nem mindennapi kapcsolat lesz, tekintve, hogyan is indult. Ha idővel esetleg komolyabbra fordul a dolog, nyilván úgy fog ő is hozzáállni, de erre most még semmi szükség, elég csak élvezni, ha már így alakult.
Örömmel veszi, hogy nem hétköznapi nemesként viselkedve nem ragaszkodik görcsösen az ilyesmivel járó kötöttségeihez. Így legalább mellette ő is önmagát adhatja, nem kell semmiféle olyan dolgokra kínosan odafigyelnie, amiknek létezéséről nem is tud, nem jártas lévén a különböző elit etikettekben. Ha jobban belegondol, igazából még nemesekkel sem volt dolga, eggyel sem találkozott még közelebbről, így elég nehezen kezelné a helyzetet, ha ilyesmikkel kéne törődnie, mit szabad tennie, mondania és mit nem.
- Legalább nem kellene színlelnem ahhoz, hogy soron kívül meglátogassalak – egyenesedik fel a gyengéd késztetésre, s erre, ahogy végül felpillant, zavarának már nyoma sincs az engesztelő szavak nyomán, újra mosolyog.
- De egyelőre talán te lennél, aki ápolásra szorul – állapítja meg, végignézve rajta valóban elég csapzottan néz ki, amiben persze az ő keze is benne volt, hogy nyakon öntötte, majd alaposan összekócolta törölgetés közben, de minden bizonnyal ezektől függetlenül sem festene túl fényesen, ha már amnéziásra itta magát.
- Nincs szükséged valamire? – pattan fel, tettre készen.
- Vagy csak pihennél egy keveset? – mutat az ágy felé, és ezúttal nem mellé. Eddig is inkább dacból, nem pedig finnyásságból nem akarta saját ágyába fektetni, mostanra viszont ez ellen sem lenne kifogása, hiszen a majmocskától sem sajnálta a kényelmes fekhelyet. Meg persze így is örült, hogy legalább a szobába sikerült behurcolnia anélkül, hogy sérvet kapott volna.
- Esetleg visszakísérjelek a szállásodra? – nem is akarva túlzottan ráakaszkodni ezt a lehetőséget is felveti, hogy mégse tűnjön túlzottan tolakodónak, hiszen még csak most ismerték meg egymást.

Tárgy: Re: Hálótermek Szomb. Okt. 05, 2013 6:47 am

Reggel-ébren.

Kattognak a kerekek, hogy mihez is kell az a külön kérvény, de végül csak kapcsol. Biztos a tükör csókolásához, habár elég ostobán néznének ki, ha csókolgatnák a tükröket, tehát marad az, hogy a csók. A csókhoz kell az a kérvény, pedig nem, sőt, jobb a váratlan, mint a bejelentet.
- Nem-nem, persze, hogy nem, nem kell kérvény semmihez, legalábbis Nálam semmihez. Másnál nem tudom, hogy mi a szokás. Habááár, azért azt kérdezd majd meg, ha a kardomat szeretnéd elvinni, meg Ikichit, a többinél nem kell.- ezek ketten nőttek Samanuskéhoz a legjobban az évek folyamán, persze mondhatta volna Hana~neeet is, de hát Ő tud magára vigyázni, meg az ég óvja azt, aki pont Hanat akarná elrabolni, hamar fogatlan, hajatlan, meg talán kartalan is lenne az illetőből.
- Ááááááááá, dehogy hajtok arra, nem jó az, nyoma is marad, meg csattan, és ha túl erős, még a fogam is kieshet, nem beszélve a fülzúgásról is, az de kellemetlen tud még lenni. Mintha egy darázs repkedne bent.- na igen, van már ebben tapasztalata, nem a darázsban, hanem a zúgásban. De erre nem is nagyon térne ki, jó a kedve, vidám, mosolyog, bár mindig mosolyog, ez annyira nem is rendkívüli.
- Nemnem, most jól, mert nem is arra indultam, hogy ez egy randi lesz. Ám ha tudom, hogy randi, és részeg lennék, lehet ostobaságot mondanék, vagy éppen csinálnék, azt pedig nem szívesen szeretném. Dehogy felejtelek, a nevekkel vannak gondok, de szerintem az se fog gondot jelenteni. Behúztál a szobádba… elég jó erőben lehetsz azért, és még meg is vicceltél, tuti megjegyezlek.- mondta vidáman csillogó szemekkel, valahogy most Ikichiről el is felejtkezett, bár ha minden igaz, még mindig ott alszik, ahol hagyták.
- Persze hogy nem, miért kellett volna? Meg soron kívül? Áhhh, nem szoktak olyan sokan látogatni, hogy sorszámot kelljen húzni, ha nem vagyok az osztagomnál, akkor otthon esz a fene, ha ott se, akkor általában sétálgatok a városban, de nem nehéz megtalálni. Csak a kiabálás után kell menni.- lehunyt szemmel nevetgél, közben a tarkóját vakarja. Valahogy gyakran sikerül elérnie, hogy páran rákiabáljanak az utcán, pedig az egész Ikichi hibája.
- Miért? O.o Valaki megvert? Pedig csak a fejem fáj, de az is az ital miatt. Nemnem, nincs szükségem semmire, megvagyok, habár… egy pohár víz azért lehet mégis jól esne.- elmondta mi is most a vágya, és kicsit zavarban is van, mert hát majdnem beesett ide, és még kéreget is?- Utána pedig pihenhetünk, de csak is szigorúan Veled. Ha már itt vagy, ne túrjalak ki az ágyból, korán van még, alukáljunk egy kicsit.- ráférne még pár óra alvás, hogy tisztuljon a feje, és idegen helyen nehezen is alszik el egyedül.

Tárgy: Re: Hálótermek Vas. Okt. 06, 2013 4:32 am

Reggel

- Miért vinném el a kardodat? – azon túl, hogy nem érti, mi szüksége lenne a sajátján kívül egy másikra, azt is felettébb furcsának találja, hogy Samanuske ilyen könnyű szerrel hajlandó másra átruházni kardját, még ha nem is véglegesen. Ő legalábbis semmi oknál fogva nem válna meg sajátjától, ha csak az nincs parancsba adva. Elgondolkozik rajta, vajon mások hogyan viszonyulnak hozzá, ők is ilyen könnyedén lemondanának valamiről, minek oly fontosnak kéne legyen számukra? Ennyivel különlegesebb volna kapcsolata lélekölőjével, mint másoknak, vagy csupán ő ragaszkodik hozzá túlzottan? Akaratlanul is az ágya felé pillant, majd eszébe jut, ott hiába keresi leghűebb társát, még ha nem is szándékosan, de nem rég hajította át a szobán, majd ahogy volt, meg is feledkezett róla. Ennyit a kettejük közti szoros kötelékről…
- És ki az az Ikichi? – a kérdés teljesen jogos, hiszen még nem lettek a majmocskával bemutatva egymásnak, neki ő csak egy névtelen kismajom, nem tudhatja, hogy neve is van. Így azt sem érti, miért is akarná egyáltalán elvinni, akárhová is.
- A kiabálós dolgot feltétlen megjegyzem, ha egyszer keresni kezdenélek, csakis az után megyek majd – ahogy elképzeli, hogy a várost rója, lármázók után keresgélve, hogy végül őt is megtalálja, csak nem bírja ki ő sem nevetés nélkül. Biztos lesz ennek egyszerűbb módja is, de ezen még ráér gondolkozni.
- Jó tudni, hogy így egy maradandó élménnyel lettél gazdagabb – ugyan sorra véve mindet, nem állítaná feltétlenül, hogy mind kifejezetten pozitív, a végére mégiscsak jól jött ki az egész, hiszen jószerével már el is felejtette az apróbb bosszúságokat, miket akaratlanul is okozott neki a másik.
- Hát, ha valaki jól fejbe is vágott, egészen biztos nem én voltam – nevetve kászálódik fel mellőle, továbbra is jót szórakozva rajta. Nincs oka különösebb aggodalomra, a szaggató fejfájás biztosan csak a tekintélyes mennyiségű alkoholnak köszönhető, ami ha képes volt az egész éjszakáját kitörölni a kobakjából, nem is meglepő, hogy az üresség nyomán csak hasogató érzést hagyott maga után a kobakjában.
- Ha esetleg valaminek szükségét éreznéd, akkor…erre… – fordul vissza még a mosdóajtóból iránymutatást adva, eszébe jutva, hogy nem árt, ha kisebb vagy nagyobb dolgai akadnának, tudja, merre keresse majd az erre alkalmatos helyiséget. El is tűnik néhány pillanatra, de hamar egy teli pohárral tér vissza, átnyújtva a vizet, de ezúttal nem telepedig vissza mellé.
- Egész biztos jó ötlet, hogy hát, tudod, már most, így, meg minden… – keresgéli, sikertelenül a megfelelő szavakat zavarodottan, próbálva kinyögni mit is akar, vagy épp mit nem. Valóban ő ajánlotta fel pihenésre az ágyát, de elképzelése szerint úgy, hogy ő épp nem fekszik benne.
- Igazából nem is vagyok már álmos – nyögi ki kissé idegesen, ami ugyan igaz is, hiszen kellő izgalom érte, hogy teljesen éber legyen, valójában azonban csak kifogást keres, kicsit ijesztőnek találva a gondolatot, hogy a kispárnáján kívül mással is ágyba bújjon. Ugyan gyerekkorában teljesen mindennapos dolognak számított megosztania az ágyát valaki mással, sőt, akkoriban szinte sohasem aludt egyedül, de azért a saját húga mégiscsak más volt, mint egy idegen férfi. Azok az idők azonban régen elmúltak, azóta remekül hozzászokott, hogy egyedül kell éjszakánként nyugovóra térnie, s most még kissé nehezen dolgozza fel a hirtelen fordulatot, miszerint ez a közeljövőben bizony változni fog.
- De te persze, pihenj csak le nyugodtan, vegyél példát róla és érezd otthon magad – a továbbra is jóízűen szundikáló majmocskára mutat, majd kezet nyújt, hogy felsegítse, s ha kell az ágyhoz kísérje a vendéget.
- Azért ha szeretnéd, természetesen itt maradok veled – bár valóban korán van, mégis lassan eljönne az ideje, hogy szedelőzködjön, hiszen neki ma is szolgálatba kell állnia, ám ezt az apróságot most nem óhajtja felemlegetni, egyszer csak lehet neki is egy olyan napja, mikor egy kicsit késve érkezik. Legrosszabb esetben, ha mégis fejmosást kapna érte, ez egyszer ki fogja bírni.

Tárgy: Re: Hálótermek Vas. Okt. 06, 2013 5:50 am

Reggel-ébren.

Tényleg, miért is? Azért nem szívesen adja oda senkinek se, csak olyannak, akiben tényleg bízik is, na meg Hananak is soron kívül, mert a drága unokatestvére el is tudja venni, ha akarja.
- Csak úgy mondtam, azokat, amiket ha el szeretnél kérni, azért jelezd felém. Tényleg, vajon magammal hoztam?- elgondolkodva vakargatja a kobakját, majd tanácstalanul megvonja a vállait.- Nem hiszem, ilyenkor nem szokásom cipelni.- minek is hozná? Nem is harcra születet a kardja, ahogy Samanuske se. Békés alkat, aki jobban kedveli, ha nyugalom van körülötte, mármint, ami az erőszakot illeti. Eddigi pályafutása alatt még csak egy hollowot se ölt meg, ezért is kedveli az osztagát, ott nem kell harcolni, meg ölni.
- Ikichi az a kis maki, aki az ágyadon alszik.- mutogat hátrafelé az ágyra, ahol semmiről se véve tudomást ott alszik Ikichi. Pedig ha tudná miről maradt le, biztos kiverné az ideg. Mindig szeret Samanuske kárára nevetni, vagy mit is szokott csinálni, amikor valami vicceset lát.
- Na, akkor ez meg is van beszélve, de az lehet jobban segít, ha páran kergetnek valakit, az is lehetek Én, de néha csak egy padon alszok.- bár lassan lefog szokni arról is, jönnek a hidegek, akkor pedig el kell kerülni az ilyen apróságokat, nincs kedve megfázni, tehát az ivásban is vissza kell venni, vagy legalábbis ott inni, ahol megengedik az alvást is.
- Az már tutibiztos, nem mindennap esik meg az ilyesmi az emberrel, bár tudnám, milyen nap is van.- megint csak zavarában kezd el halkan nevetni, bár leplezni már úgy se tudja, hogy fogalma sincs a napról. Tegnap van, vagy már másnap, esetleg még aznap? Nem mint ha fontos lenne tudni, de nem árt.
- Lehet a padló volt a ludas, vagy csak az ital, nem érzem, hogy lenne valahol dudor.- az ajka sarkában kidugott nyelvel tapogatja a fejét, de nem érzi semerre se, hogy pukli lenne a fején.
- Áh, szerintem nem kell már az, ha nem forog az ágyad, akkor nem hiszem, hogy rosszul lennék.- boldogan elveszi a poharat, és a tartalmát hamar le is nyeli. Most finomabb, mint a legjobb alkohol, vagy valami más üdítő.
- Áááá, nem kell félned, nem csinálok semmi rosszat, csak alszok egyet. Nem harapok, meg ilyenek, sőt, már rég nem pisilek az ágyba.- büszkén ki is tolná a mellkasát, ha nem fájna annyira a feje.
- Éééértem, akkor legyen, elalszok én is itt, de azért igen, szeretném, hogy itt maradj, legalább még el nem alszok. Idegen helyen nehezen megy, ha egyedül vagyok, mármint Ikichi nem számít.- nagyon nincs szüksége segítségre, de azért szívesen veszi, és amikor már áll, és az ágynál van, valahogy lehúzza a csízmáját is, és befekszik, majd megpaskolja maga mellett a matracot. Jelezve, hogy akkor tessék maradni, még el nem alszik.

Tárgy: Re: Hálótermek Vas. Okt. 06, 2013 8:06 pm

Reggel

Nevetgélve raktározza el magában az újabb információt, miszerint hol és hogyan is kell majd alkalomadtán keresnie a tekergőt, megint csak levonva a következtetést, nem egyszerű figurával van dolga. Sok mindent lehetne rá mondani, csak azt nem, hogy unalmas, ami elsőre, meg talán később másodjára is egészen jó dolognak tűnik.
- Pontosan a tegnapi után következő nap hajnala van – egészen tárgyilagosan adja elő a nyilvánvaló tényt, olyan határozottsággal, mintha meg lenne győződve róla, mondandója hasznos információval szolgál.
- Egy olyan nap hajnala, aminek reggelén, azaz nemsokára, szolgálatba kellene állnom – közli, immár kevésbé hivatalos hangnemben, inkább durcás kisgyerekre emlékeztetőn, bár többnyire lelkesen veti bele magát a munkájába, most legszívesebben mégis inkább kihagyná. Ahogy azt sem akarja firtatni, vajon hétköznap lévén nem-e kellene a másiknak is ugyanígy tennie.
- Hogy lehet annyit vedelni, hogy még arra sem emlékszel, melyik nap rúgtál be? – teszi fel az igazából költőinek szánt kérdést, hiszen nyilvánvaló a válasz is, hogy sokat és jó gyorsan. Meg sem várva a választ rá, csak legyint, hiszen feltehetően a másik úgy sem emlékszik rá, mikor, hol és mennyit ivott, ha azt sem tudja hogyan kötött ki az ajtaja előtt.
- Dicséretes, hogy már kinőtted az ágybavizelést, büszke vagyok rád – bár nem érti, miért volt ezt fontos külön kihangsúlyozni, azért jót nevet rajta, miközben, ha nem is nagyon szorul már rá, de azért felsegíti a földről, biztos, ami biztos az ágyig is elkíséri, akkor is, ha csupán néhány lépést kell megtenni odáig.
- Rendben, ha ennyire ragaszkodsz hozzá, maradok. De esti mesét nem mondok – ezzel ő is letelepszik az ágy szélére, kissé feszülten ücsörögve, szokatlan lévén, hogy azt mással ossza meg. Ráadásul azon is el kell töprengenie, hogy alkalomadtán hogyan fogja magát kimagyarázni hadnagya előtt a lógás miatt, kit ha nem is olyan régóta és nem valójában még nem is túlzottan ismer, azt mindenképp biztosan tudja róla, hogy igen precíz és ha munkáról van szó, nem ismer tréfát, így biztos meg fogja tőle kapni a magáét.
- De ha azt se tudod, milyen nap van, akkor bizonyára azt se, hol vagy… – eltöpreng saját felvetésén, majd hirtelen fellelkesülten vállalva az idegenvezető szerepét, kitárva karjait mutat körbe az egyszerű kis szobában. Beköltözése óta lett volna rá lehetősége, hogy átrendezze, kedve szerint alakítva otthonosabbá tegye saját kis kuckóját, de mindeddig nem érezte ennek szükségét, azóta is úgy van, ahogy első nap betette ide a lábát. Amivel több lett helyiség érkezése óta, az néhány könyv, mik az ággyal szemközti falnál álló kis polcocskán kaptak helyet, közvetlenül a kissé rumlis íróasztal mellett. Ruhásszekrényét sem különösebben bolygatta beköltözése óta, árválkodik benne ugyan néhány váltásruha, mik csupán szabásban, ha eltérnek uniformisától, nem túl színes egyéniség lévén, de többnyire ezek érintetlenek, hiszen idejének nagy részében egyenruháját viseli. És persze az ágy mellé, a sarokba nem rég lehajított pizsamáját, mi takarásban lévén remélhetőleg eddig nem szúrt szemet vendégének.
- Nos, üdvözöllek az Ichibantai köreiben! A szállásoknál, egész konkrétan a szobámban. Ezen belül is az éjjeliszekrénytől balra, az ágyamban. Mellettem – amint befejezettnek érzi a szóbeli idegenvezetést, minden lényeges dologra kitérve, nevetve hanyatlik hátra, mintha már nem is zavarná annyira, hogy társasága van.

Tárgy: Re: Hálótermek Kedd Okt. 08, 2013 6:01 am

Reggel

Akkor ma lenne a tegnap holnapja, hogy repült az idő, bár emlékezne is valamire abból az időből, amit eltöltött a barátjánál, legalábbis addig emlékszik, még előkerült pár üveg alkohol, onnan tovább már képszakadás.
- Hajnal, hm, még csak hajnal, akkor nem is olyan rég indulhattam el a barátomtól, vagy hamarább, és most csak eltévedtem, és így kerültem ide?- a helyismerettel most sincs jó viszonyban, lehet még mindig az elsőknél van, vagy már azóta eltévedt valamerre, jó lenne tudni. Bár ha eltéved, az jobb szereti, ha egy kocsmában ébred fel, akkor ott folytathatja, ahol előzőnap abbahagyta. Mindig azt akarja, hogy addig iszik, még a mája nem szokja meg, és többé nem lesz másnapos. Bár eddig egyszer se sikerült, de nem adja fel.
- Szolgálatba? Ej, de kár, de sajnos a kötelesség, az kötelesség. Szerencsére ma Nekem nem kell menni, vagy lehet… nem tudom, nem emlékszem rá.- ismét vigyorog, mint egy idióta. Fogalma sincsen, hogy szolgálatban kell lennie, vagy se. Bár úgy is megtalálják, ha valami sürgős munka lenne, esetleg egy vemhes kutya kezdi el a szülést, vagy hasonlóak, bár akkor csapot-papot hagy, és már rohan is a munkába.
- Hátőőőőőőőőőőőő… azt Én is szeretném tudni, hátha nem fordulna elő még egyszer, vagy akkor már annyit, hogy ne holnapra ébredjek, hanem holnaputánra.- talán az se a legjobb megoldás, hogy átlépi a másnaposságot, de egyszer azt is ki kell próbálnia, talán Hana~neee dugi alkoholja elég lesz hozzá, hogy elérje a kívánt hatást. Csak le ne bukjon, mert akkor kikap.
- Szerintem is az, kellemetlen lenne folyton mosni utánam, meg akkor ki pletykálnának otthon is, arról nem beszélve, hogy kicsípné a bőrömet.- már a gondolattól is fintorogni kezdett, főleg a viszkető érzéstől, amit okoznának azok a kis pattogzások, vagy mik.
- Nem baj, az nem is kell, már majdnem három éve el tudok aludni mese nélkül is.- büszkén tolta ki a mellkasát.
- Az rémlik, hogy hova indultam…- mondta volna tovább, de Akira már közölte is, hogy ott van, ahonnan indult, csak éppen egy másik szobában. S’ mosolyogva nézte, ahogy a hölgy hátradől, és nevetni kezd, nem is volt rest, kihasználta az alkalmat, és már dugta is a fejét az ölébe, és kényelembe helyezte magát.
- Akkor jó, nem kerültem át másik osztaghoz.- mondta álmosan, közbeásítva.- Majd ha találkozol a hadnagyoddal, üdvözlöm, már voltam Vele munkán is, és jó munkát Akira...- nem kellett volna leraknia a fejét ilyen kényelmes helyre, egyre nehezebbek lettek a szemei, és pár pillanat múlva már halkan szuszogott, és visszament az Álmok földjére.

//Köszike, jó volt, majd folytköv Wink

//

Tárgy: Re: Hálótermek Kedd Okt. 08, 2013 10:06 pm

Reggel

Ahogy letelepszik újra nevetés fogja el, egy perc nyugta sincs, ami persze jó dolog, mi több, ez után bizonyosan roppant unalmasnak fog tűnni az egész napja nélküle.
- Nem semmi, igazi hős vagy! Már három teljes éve! – nem akarva elviccelni ezt a roppant fontos dolgot, komoly képet vág hozzá, hiszen valóban hatalmas mérföldkő az ember életében, hogy már esti mese nélkül is képes elaludni. Legalább olyan felnőttes dolog, mint a szobatisztaság. De akárhogy is küzd ellene, nem tudja visszafogni magát, újra nevethetnékje támad, képtelen mellette megőrizni a komolyságát. Azonban gyorsan vége is szakad, ahogy meglepetésében még a lélegzetét is visszafojtja, míg a másik elfészkeli magát az ölében, de egyből ki is enged, elnéző mosollyal nyugtázva, hogy legalább hamar otthon érzi magát nála. Legalább most már azt is érti, hogyan kötött ki az ajtaja előtt, ha csakugyan erről a folyosóról indult, nem jutott valami messzire, de még ha véletlen is történt, hogy pont nála landolt, örül neki, hogy így alakult.
- Mindenképp átadom az üdvözleted Shiranui-sannak – hogy mikor és milyen formában még maga sem tudja, feltehetően a hadnagy nem értékelné, ha elmesélné, milyen kis közjáték vezetett ismeretségükhöz, de talán nem is lesz szükséges ezt megmagyaráznia. Akármennyire is élvezte az első találkozást, talán mégis jobb, ha ez egyelőre kettejük közt marad.
- Pedig szívesen maradnék… – suttogja, de talán felesleges is mondania, úgy tűnik, az ölében fekvő már nem igen figyel mondandójára, ráadásul anélkül is egyértelmű, hogy jól érezte magát, hogy ezt külön kihangsúlyozná. Most azonban, hiába semmi kedve hozzá, mégis a munka az első, lassan szedelőzködnie kell, ha valóban nem akar elkésni. Azért annyira mégsem sietős a dolga, hogy ne adna magának néhány percet, hogy szótlanul figyelje a szendergőt, már-már nyomasztónak érezve a beállt csendet, mit most egyikük sem fog megtörni.
Kicsivel később mégis erőt vesz magán, hogy magára hagyja, óvatosan fekteti maga mellé, nem akarva felébreszteni. Igaz, feltehetően az sem kizárt, a korábbiakat tekintve, milyen nehezen keltette fel akkor is, hogy ha kidoukat robbantgatna a füle mellett, arra sem ébredne fel. Az ágy végéhez lépve magához veszi másik vendégét is, hogy gazdája mellé fektesse Ikichit, ki szintén továbbra is zavartalanul szendereg, úgy fest, legalább olyan jó alvókával van megáldva, mint Samanuske. Gondosan be is takargatja őket, így már biztos és jó helyen tudva mindkettőt. Dolga végeztén azonban valóban ideje indulnia, habár késésben még nincs, igyekszik mindig inkább előbb érkezni mindenhová, mint megkésve befutni. Így legalább kényelmes tempóban is időben oda fog érni, még mindig kissé a történtek hatása alatt állva, kellemesen kótyagos hangulatban van, és semmi kedve kapkodva kezdeni a napot. Samanuske miatt nem aggódik, ha kialudta magát biztosan ki fog találni egyedül is, hisz ahogy mondta, már ismerős neki a járás az osztag területén. Magához véve a továbbra is sarokban heverő zanpakutouját jut eszébe, bizonyára ő kevésbé értékelte a történteket, hallgatását többféleképp is tudná értelmezni, most azonban túl jó kedvű ahhoz, hogy aligha nem sértődött lélekölője duzzogása elrontsa a kedvét, bőven lesz még ideje kiengesztelni őt is. Nesztelenül oson ki a szobából, és ugyanígy csukja is maga mögött az ajtót a folyosóra kilépve, szűnni nem akarón vigyorogva bele a kelő nap sugaraiba, jókedvének még a kora reggeli szolgálat sem tehet most keresztbe.

//Köszönöm a játékot! ^^ //