167 centiméter magas, viszonylag vékony lány. Kékeszöld szemeit valamelyest elfedi szemüvege, amit állandóan hordania kell, hogy lásson is valamit. Hosszú, málnaszín haját hátul összefonva hordja – így legalább amiatt nem kell aggódnia, hogy esései közben elveszik a hajzuhatagban. Öltözködésében elsősorban az iskolai egyenruha dominál, de szabadidejében kedveli a fodros, lányos ruhadarabokat – vagy éppen azokat, amikkel unokanővérkéje megajándékozza (ez egyébként évente új kollekciót jelent).

Leginkább egy hiperaktív Duracell-nyuszihoz hasonlítható, mivel folyamatosan rohangál valami után. Ez általában tervezés és szervezés, és egy cseppet sem bánja, hiszen pont akkor van elemében, ha intézkedhet – a Seitokai elnökeként ez nem éppen hátrány. Még akkor is, ha mindemellett cseppet szétszórt és elvarázsolt, valamint a végtelen naivitás is szerepet kap személyiségének főbb jegyei között - ha valamit rábíznak, azt elvégzi, legyen szó bármiről, és még a határidőt is betartja hozzá. Mindemellett hihetetlenül vidám és pozitív személyiség, ami igencsak különös lehet elsőre, tekintve mily mérhetetlenül kétballábas: szinte óránként esik-kel, de jobb napjain is becsúszik legalább két-három bénázás. Nem véletlen, hogy bár az összes többi tantárgyból élvonalban teljesít, tesiből a lista végén kullog, ám még ez a tényállás sem képes kettétörni jókedvét.

2012.08.14.
Kedves Naplóm!
Igen, ez egy napló, amit Okaa-sanéktól kaptam a 18. születésnapomra! Szerintük szükségem van egy ilyenre is a határidőnaplóm mellé, hogy néha leírjam a gondolataimat egy ilyen helyre, mert csöppet szétszórt és elvarázsolt vagyok. Ez amúgy családi vonás lehet, mert Okaa-san, a bácsikám, és az unokatestvéreim is ilyenek, úgyhogy no para. =)
Lássuk, mivel is kellene kezdenem? Az ilyen naplók elején szokás bemutatkozni, ugye? Akkor kezdeném is. A nevem Himeji Himeko, egyelőre még a Karakura High School utolsó éves diákja. Mármint úgy értem, ez az utolsó évem az iskolában, nem az iskolának ez az utolsó éve. Izé… hol tartottam? Ja igen, még iskolába járok, de már nem sokáig. Vagyis hát itt, mert valamit azért tanulni szeretnék majd, nem is tudom, talán rendezvényszervezést, vagy lehetnék titkár is valahol, nem? Úgyis beletanultam a szervezésbe a Seitokaiban. Tényleg, említettem már, hogy én vagyok a Seitokai elnöke? Tiszta jó buli, mármint én nagyon jól szórakozom, és sok érdekes embert ismertem meg miatta. Ott van például Hayashi Aoi-chan, aki az alsósok képviselője, és nagyon tevékeny lányka. *.*
Amúgy az iskolában jó tanulónak számítok, legalábbis mindenből kiváló jegyeim vannak, a testnevelést kivéve. Az valahogy nem megy, pedig én nagyon igyekszem. Nem tehetek róla, hogy mindig akad valami, ami elgáncsol, vagy rossz helyen van és feldönt, vagy épp nekimegyek, bár utóbbi talán kicsit kínos… az ilyeneken már megtanultam nevetni, mert születésem óta így működik a dolog. És nem csak tesi órán. Sajnos napjában többször sikerül orra buknom, néha még azt is szétszórom, ami a kezemben van, és eskü, ez nem szándékos. T-T De a lényeg, hogy ezt én is vidáman kezelem, és jót szórakozom magamon is legalább. Valamelyik barátnőm már mondta, hogy biztonságosabb lenne, ha egyhelyben maradnék, vagy legalább megülnék a fenekemen, de szerintem az unalmas és amúgy sem bírnám ki. @_@ Most képzeld el, ha egész álló nap nem mozdulhatnál, mert folyton elesel… hát nem lenne dög unalom? Ugye? Teljesen kizárt, hogy ezt bárki élvezze, én meg aztán tutira megelégelném nagyon hamar. Inkább rohangálok és elesek százszor, mert az legalább mókás, meg még hasznos is ráadásul, szóval nekem abszolút megéri. =)
Ha már az iskolánál tartunk, azt hiszem, illene ejtenem néhány szót a városról is. Karakura érdekes hely, pláne, ha az ember lánya itt él, ugyanis nagyon-nagyon sok érdekes dologgal szolgál. Kezdjük például a paranormálisnak mondott jelenségekkel. Persze ezeknek is megvan az ésszerű oka, többnyire a shinigamik vagy a lidércek tevékenysége áll a háttérben. Ezzel a lakosság elég nagy része tisztában is van, a többiek már kevésbé, mert ők nem látják ezeket a lényeket. Azt hiszem, ennek az alacsony lélekenergiájuk az oka, bár efelől nem vagyok teljesen biztos. A lakosságnak látással „megáldott” része általában azért rendelkezik valamilyen különleges képességgel is. Például, akik a lélekenergiát íjjá és nyíllá formázzák, quincynek hívják magukat. Egyébként az én családomban ez teljesen természetes. Okaa-san például szintén a quincyk közé tartozik, Otoo-san pedig különleges képességű ember csak más kategória, és ebből soha nem is csináltak titkot, engem is ők tanítgattak kisebb koromban. =D
Azt hiszem, itt illene néhány szót szólnom a családomról. Ami engem illet, egyke vagyok, nincsenek testvéreim. Okaa-san, Ichinose Miharu, egy üzleti cég alkalmazottja. Nemrég kérte az áthelyezését Tokyoba, és ahogy hallom, nagyon meg vannak elégedve a munkájával, nem sokára előléptetik majd… Amúgy ugyanolyan szórakozott, mint én, de valahogy ez nála sem megy a munkája rovására, épp ellenkezőleg: amiatt szokott elfeledkezni minden másról. Kicsit kellemetlen tud lenni időnként, de persze ez megesik. Otoo-sant Himeji Himurának hívják. Ő már valamivel ügyesebb Okaa-sannál és nálam, egyébként bankárként dolgozik. Őt kicsit régebben helyezték át Tokyoba. Hogy akkor én miért vagyok még mindig Karakurában? Egyszerű, az unokanővéremnek itt van albérlete, amin jelenleg ketten osztozunk. Rin-channal kimondottan könnyű együtt élni, részint, mert hasonlítunk egymásra, részint pedig mert amúgy is csak 2 év van köztünk, tehát nem olyan régen végzett a Karakura Highban. Jelenleg producernek tanul, és közben a Naruki Postnál dolgozik. Egyébként nekem is van részmunkaidős állásom a suli mellett: pincérkedek egy kávézóban. Rin-chan amúgy régebben sokat volt nálunk, azt mondja, Okaa-san révén tudta meg, hogy ő is quincy meg egyebek, mert a bácsikám elfelejtette megemlíteni… ^^”
Akkor most álljék itt pár gondolat a család másik feléről! Okaa-sannak van egy bátyja, őt Ichinose Toumának hívják és vezérigazgató egy zene és tévé társaságnál Tokyoban. A felesége Yokozawa Sakura, és jelenleg főszerkesztő a Tokyo Hírlapnál. Ebből következik, hogy akárcsak az én szüleim, ők is Tokyoban élnek. Legalábbis most már. Ha jól emlékszem, régen még itt éltek Karakurában. Rin-chanon kívül még két gyerekük van, két fiú. Az unokaöcsém, Ichinose Shouta még csak 14 éves, egy tokyoi iskolába jár. Az unokabátyám, Masamune már egy ideje végzett, ő 24 éves és Karakurában él… nem velünk. Egy együttes tagja és a haverjaival lakik. Rin-chan szerint jobb is, mert Onii-sannál büdös zokni hever még a sütőben is. Ezt egyébként egyszer szó szerint ki is mondta, azért merem leírni. Csak Onii-san kezébe ne kerüljön…^^”
Nos, a családi ügyekről körülbelül ennyi elég is. Még annyit azt hiszem, le kellene jegyeznem, hogy nemrég találkoztam egy Sakai Hitomi nevű lánnyal. Mondott valami olyasmit, hogy segítene jobban kihasználni a képességeimet, meg ilyenek. Kíváncsi leszek, mi fog kisülni ebből, tehát nem mondtam neki nemet. Majd meglátjuk, pontosan mire gondolt. =)

Egyelőre ennyit rólam. Jó éjt, Drága Diáriumom! =)


U.I.: Mint kiderült, ez a Daitenshi nevű szervezet, amire a Hitomi nevű lány gondolt, kimondottan érdekes. Egyre több különös személlyel találkozom, és mindig történik valami, tehát sosem unatkozom. Beletelt mondjuk egy kis időbe, mire megismertem a rendszert, de egyelőre nem tudok rosszat mondani róla, pedig ennek már több hónapja… Mondjuk nem is tudok olyan sok mindent, csak apróságokat, de ezek is tetszenek. =)