Aoishi Shuuji
Quincy
 
Hozzászólások száma : 14
Age : 30
Tartózkodási hely : Karakurachou
Registration date : 2012. Dec. 23.
Hírnév : 0
Karakterinformáció
Rang: -
Hovatartozás: Független
Lélekenergia:
    (23300/26000)
 |  Tárgy: Aoishi Shuuji Vas. Dec. 23, 2012 3:57 am | |
| Posztszám: pipa Engedélyek: pipa - Multiindítás: Sza-kun (Szayel)
- Rokonság: Ro-chan (Rosa)
Jelszó: oai uui aoii
~ Adatlap
Név: Romain Shuuji Aoishi
Nem: férfi
Kaszt: quincy
Rang: A Karakura High School kosárlabda csapatának kapitánya
Szül. ideje: 1994. október 1.
Kor: 18
~ Előtörténet
Több, mint kétszáz évvel ezelőtt a kihalás szélére került a fajunk. A háború... nem, mészárlás súlyos, begyógyíthatatlan sebet ejtett a történelmünkön, a halálistenek pedig teljesen más színben tetszelegnek előttünk, quincyk előtt azóta. Habár a konfliktus már több, mint ezer éves, akkor bizonyították be végleg, hogy nem az emberek védelme a valódi céljuk, hiszen ha az lenne, nem próbáltak volna meg minket kiirtani. A klánom a kevés túlélő között volt, és felismervén azt, hogy a hagyományos módszerek nem vezetnek eredményre, szakítottunk a tradíciók egy részével. Új utakat kerestünk, megpróbáltuk fejleszteni, növelni a tudásunkat. Ennek lett az eredménye egy igen értékes családi ereklye, mely minden beképzeltség nélkül az én kezemben kellene hogy legyen. Azonban vannak olyan ostoba szokások, amiket nem sikerült levetkőzni az idők folyamán, így a relikviát Nee-chan örökölte. Négy év van köztünk, Lu-ch... szóval Lumiére pedig mindenben példa és egyben legyőzni kívánt rivális számomra. Érdekes, ha a keresztnevén hívom a nővéremet, akkor jobbára a franciát használom, noha én nem szeretem és nem is használom a nevet, amit anyánktól kaptam, mióta Japánba költöztünk. Amúgy sem tudná kiejteni senki 
Ami azt illeti, gyerekként még fogalmam sem volt arról, hogy milyen fajnak is vagyok a képviselője. Csak egy egyszerű kölyök voltam, aki riválist látott a nővérében köszönhetően a neveltetésének. Akkor még három nyelvet beszéltem, de a német és a francia mostanra elfelejtődött, csak nyomokban maradt meg, lévén egyiket sem igazán szeretem, meg nem is használom. Tou-chan a szüleit védendő költözött Svájcba, bár hogy pontosan mi ennek az oka és miért pont oda, az igazából sosem foglalkoztatott, csak annyit tudok, hogy az ereklyével kapcsolatos az ügy. Ott ismerkedett meg Kaa-channal, és Lu-channal együtt mi is ott születtünk és éltünk egy jó darabig. Ha ott maradtunk volna, Nee-chan most hivatásos katona lenne minden bizonnyal, és én is az utolsó évemben lennék a tiszti képzőben.
Az élet azonban közbeszólt. Talán 11 voltam, vagy 12? Már nem emlékszem pontosan. Az viszont élénken él az emlékeimben, ahogy éppen már a harmadik megrovást kaptam a késéseim miatt, ami nem is lett volna probléma, ha nem katonai suliba járunk a nővéremmel, márpedig ott elég szigorúan vették ezt. Azt hiszem csakis a jó jegyeimnek köszönhettem, hogy nem csaptak ki, na meg Nee-channak, akinek igen jó híre volt négy évfolyammal feljebb. Ha százszor nem kaptam meg a tanároktól, hogy bezzeg a nővérem, akkor egyszer sem :/ Már csak dacból is jobb akartam lenni, mint ő, ki akartam lépni az árnyékából, és ez hol sikerült, hol nem. Tartósan inkább az utóbbi. Azon a napon viszont tiszta lapot kaptam, még ha nem is túl tetszetős formában, sőt... Elkapott a balsejtelem, mikor megláttam Nee-chant az iroda ajtajában és azt mondta, azonnal haza kell indulnunk, és egyre jobban szorongatta a gigámat, minél közelebb értünk otthonunkhoz. Kaa-chan sosem látott fájdalmas arckifejezése megijesztett, és bár akkor még nem egészen fogtam fel, mit jelent az, hogy Tou-chan nem jön haza többé, az idő segített rájönni. Akkor még azt sem értettem volna meg, ha elárulják, hogy lidércek ölték meg, tudatlan voltam a spirituális világgal kapcsolatban is. Ez csak akkor változott, miután bő fél év múlva kaptunk egy levelet, egy invitálást otthonról, Japánból, hogy költözzünk haza. Megtettük, mivel Kaa-chan nem tudott minket a kellő életszínvonalon eltartani, a tartalékaink pedig lassan, de biztosan apadtak.
Japánban egy egészen más környezetbe csöppentünk, az átállás mindhármunk számára megterhelő volt. Egy Karakura nevű városkába költöztünk a nagyszüleimhez, ők voltak azok, akik segítettek nekünk alkalmazkodni a szokásokhoz és úgy egyáltalán az új életünkhöz. Ami azt illeti, nem kedveltem meg őket, sosem voltak velem túl kedvesek. Amolyan balesetnek tekintenek, akinek nem kell volna világra jönnie. A családban hosszú generációkra visszamenőleg mindig csak egyetlen gyerek született, és azt gondolják, hogy a jelenlétem majd felborítja az egyensúlyt. Persze, whatever  Az egyetlen dolog, amit rendszeresen felborítottam, az a szemetes kosár volt Kaa-chan új munkahelyén, és azt is csak azért, mert rossz helyen volt. Lévén Tou-chan megtanított minket az anyanyelvén, így az új sulim rendjét sem borítottam fel, legfeljebb annyival, hogy idősebb gyerekeknek szánt egyenruhát kellett viselnem, lévén elég alaposan megnyúltam hirtelen. Még a nővéremet is lehagytam hamarosan magasságban, pedig ő sem volt kistermetű, legalábbis az itteni átlagmagassághoz képest. Cuki volt a sok pici lány, mit ne mondjak  Ekkor történt meg először, hogy azt hitték, én vagyok az idősebb testvér, ami mind a mai napig elő-előfordul és jókat nevetek rajta.
Más is megváltozott azonban az életemben. Először csak hangokat hallottam, aztán halvány körvonalakat kezdtem el látni, ahogy teltek a trimeszterek. Igen, ezek voltak a halott emberek lelkei. Ijesztő volt, de mivel Nee-chan is ugyanazt tapasztalta, így volt kivel megbeszélnem a dolgot, ami nagy könnyebbséget jelentett. Egy nap aztán a nagyszüleink is leültettek maguk elé és mesélni kezdtek arról, hogy miért is látjuk a túlvilágot. Nem voltak vakok, észrevették a furcsa viselkedésünk. Elmagyarázták, mik illetve kik vagyunk, és bár kelletlenül adták, de kaptam tőlük egy keresztet. Egy olyat, ami Nee-channak is volt, csak nem öt, hanem négy ága volt. Nővérem is kapott valamit, ami sokkal kúlabbnak tűnt egy "ócska" keresztnél, és persze nem éreztem fairnek, hogy nekem nem jutott semmi különleges eszköz, de még nagyon gyerek voltam ekkor. Irigységem hamar el is párolgott, miután megtanították, hogyan kezeljük és formáljuk a környezetben lévő lélekrészecskéket, hamarosan pedig már megidézhettük lélekfegyvereinket is. Nagyon jól szórakoztam, ráadásul újabb eszközt nyertem arra, hogy rivalizálhassak Lu-channal. Csak hát mikor megtanulta a relikvia használatát is, onnantól kezdve nem sok esélyem volt versengeni vele, gyorsabban és hatékonyabban idézte meg a fegyvereit és a lövedékeket is, mint én. Az ereklyét viszont hiába szerettem volna, nem tudtam használni. Ez arra sarkallott, hogy kétszer annyit dolgozzak a technikámon, de mind a mai napig nem tudtam megoldani, hogy lövés után ne essenek szét a muskétáim, szóval más stílus irányéba kellett elindulnom, mint ő.
A valódi csatatér tehát a suli maradt, Nee-chan pedig igen magasra tette a lécet. Tény és való, ez az iskola könnyebbnek tűnt még úgy is, hogy a japán oktatás sem kismiska, de valahogy neki is, meg nekem is jobban ment a tanulás, és a késéseimet sem vették annyira szigorúan, csak egy kicsit  Kettő darab akadály állta utamat a totális siker felé. Az egyik a kosárlabda volt, amit másodikban kezdtem el űzni, miután a magasságom miatt elrángattak egy edzésre. Megtetszett, sokkal izgalmasabb volt a labdát pattogtatni, mint a kendo vagy a különféle harcművészetek. Vonzott, hogy csapatban is gondolkodni kell, és nem csak az egyéni képességek számítanak, és hát ahogy ez lenni szokott, ott ragadtam. Eleinte nem voltam benne persze a csapatban, így csak az edzések csökkentették a tanulásra szánt időmet, de némi visszaesés után voltam csak képes újra arra a szintre hozni a tanulmányi eredményeimet, amit elfogadhatónak tartottam.
A másik akadály egy személy volt. Neve pár hónap után tűnt fel nekem, mikor az évfolyam vizsgaeredményeit tartalmazó papírokon felkúsztam a második helyig, onnan viszont magasabbra nem tudtam törni. A Himeji Himeko név hamar a rémálmaim főszereplőjévé vált, bármennyit készültem egy-egy dolgozatra, nem... egyszerűen képtelen voltam megelőzni! Egyre jobban bosszantott az örök második hely, olyannyira elszánttá tett, hogy mikor negyedikbe léptünk, és Nee-chan régi eredményei is immár beléptek a képbe, stabilan elé is kerültem. Egyetlen dolog volt, amiben ezt a Himejit le tudtam győzni, az pedig a tesiórai szintfelmérés voltak... bár, lévén ő lány, én meg fiú, így legfeljebb ő ezt a listát vezethette volna, én meg azt. Emlékszem, mikor először néztem, nem értettem, hová tűnt a neve a papír tetejéről, és megszállottan böngésztem a listát, hogy rátaláljak. Valahol alul leltem rá, mégsem tudtam örülni neki, hogy valamiben jobb vagyok nála. Zavart... hogy ennyivel :/ Igaz én sem voltam/vagyok éppenséggel évfolyamelső.
A negyedik évfolyam egyébként komoly fordulópont volt az életemben. Egyrészt bekerültem végre a kosárcsapat kezdőötösébe, megvalósult az álmom, ami után két évig vágyakoztam. Másrészt Nee-chan visszautazott másfél évre Európába, ami azért komoly hiányérzetet okozott annak ellenére, hogy nézeteink némileg különböztek, ha a quincy-skedésről volt szó. Míg ő inkább kerülte a shinigamikat, én nyíltan gyűlöltem őket a történelmünket ismerve, és nem tétováztam, ha konfrontálódni kellett velük egy-egy lidérc megjelenésénél. Ám hiába az alkalmankénti feszültség kettőnk között, a kapcsolatunk jó maradt, és nagyon hiányzott, amíg távol volt :/ A legfontosabb azonban, bár nem tudom nevezhetem-e annak, hogy Hi-ch... szóval Himeji és én ebben az évben egy osztályba kerültünk, így hosszú idő után végre megismerhettem ádáz ellenfelemet személyesen is. Nem mondom, picit másképpen képzeltem el, de elég volt egy-két hét is hogy megértsem, miért kullog a sor végén, ami a testnevelési szintfelmérőket illeti... Egy ilyen dojikkóra nehéz volt ezentúl ráaggatnom a gonosz, minden áron legyőzendő ellenség címkéjét, ámde ez nem azt jelentette persze, hogy letettem volna arról, hogy megelőzzem, csak... csak már nem bosszantott annyira, ha megpillantottam a nevét a listák tetején. Gyakran kaptam azon magam, hogy segítek neki, még akkor is, ha éppen nekem is igyekeznem kellett volna valahová, hiszen az edzések, a meccsek és a tanulás mellett voltam annyira elfoglalt, mint ő seitokaichouként. Egyszerűen nem hagyhattam a csávában egy segítségre szoruló lányt  Halottam pletykákat is, de nem foglalkoztam velük, tudtam hogy csak a féltékeny kouhaiok generálják, akiket visszautasítottam. Semmi szükségem nem volt üresfejű libák társaságára, akiket csak azért érdekeltem, mert ilyen meg olyan menő vagyok, csak mert kosarazok és félig európai vagyok... meg ilyesmik. Már azt is megbántam, hogy kezdtem egyáltalán ilyenekkel, miután csapatkapitány lettem és hirtelen megugrott a népszerűségem. Nem éreztem jól magam velük, tök mindegy milyen csinosak és divatosak voltak. Az sem tudott érdekelni, hogy összetörtem a szívüket, főleg miután az egyiket már két hét múlva láttam az udvaron csókolózni az egyik évfolyamtársammal. Arrogánsan hangzott, mi? Pedig eskü, nem vagyok magamtól elszállva vagy ilyesmi, ó nem. Kemény munkával jutottam el idáig, és ha nem tartanám fenn, simán lesüllyednék. Márpedig aki a legjobb akar lenni mindenben, az nem engedheti meg magának az ilyesmit, right?
~ Kinézet
184 centiméteres magasságával és szőke hajával igencsak feltűnő jelenség. Nyúlánk testfelépítéséhez, atletikus alkatához 72 kilós súly párosul, kezei pedig kifejezetten hosszúak. Lapát tenyerében könnyedén megfog akár egy kosárlabdát is. Arca hosszúkás, szemei barnák. Bal fülében egy apró karika fülbevalót hord, négyágú quincy keresztjét pedig a nyakában viseli.
~ Jellem
- Vezéregyéniség: Mindig tudja mit csinál, mit akar, magabiztosságával és határozottságával képes hatni másokra. Képes gyors döntéseket hozni meleg helyzetekben is, nem habozik ha lépni, tenni kell. Törekszik rá, hogy példát és utat mutasson másoknak, segítőkészsége néha már kicsit sok is.
- Kapkodó: Nem csak akkor hoz gyors döntéseket, mikor a helyzet megkívánja, hanem mindig. Nem szereti a bizonytalanságot, nem mérlegel sokat sosem, csak cselekszik, ahogy éppen jónak látja. Ez a tulajdonsága azonban időnként visszájára sül el, és hibás, elsietett döntéseket szülhet.
- Kötelességtudó: Többnyire komolyan és felelősségteljesen viselkedik, ami különösen igaz, ha örökségéről van szó. Tisztában van vele, mit jelent quincynek lenni és hogy milyen sötét titkokat rejt fajuk múltja. Gyűlöli a shinigamikat és nem riad vissza attól, hogy úgy bánjon velük, akár egy lidérccel. Nővéréhez hasonlóan ő sem tradicionális quincy, azonban legalább olyan lelkesen és nagy kedvvel irtja a hollowkat, mint ősei.
- Szorgalmas: Mindig szakít időt tanulásra, edzésre vagy éppen házimunkára. Keveset szórakozik, mondhatni az a hobbija, hogy keményen dolgozik. Kitartásának köszönheti kiváló jegyeit, valamint remek képességeit sportolóként is. Immár másfél éve ő a kosárcsapat kapitánya, és nem csak vezetői képességének köszönhetően, játékosként is megállja a helyét.
- Versengő: 110%-on buzog benne a versenyszellem. Mindig valamilyen kitűzött célt követ, hogy motiválja magát, eleinte ez nővére legyőzése volt az élet bármilyen területén, most pedig éppen az évfolyamelsőt tekinti legnagyobb riválisának. Óriási győzni akarás munkálkodik benne, és képes mindenből versenyt csinálni. Ugyan gyűlöl veszíteni, de nem tart haragot, nem érez ellenszenvet. Inkább csak még jobban feltüzeli a vereség. Ugyanakkor furcsa módon örül is neki, ha kikap, hiszen elveszítené motivációját, ha mindig csak győztesként kerülne ki.
- Pontatlan: Példamutató és felelősségteljes viselkedése egy ponton hibádzik, ott viszont nagyon. Notórius késő, egyszerűen képtelen bárhova időben odaérni, hacsak nem készül fel rá nagyon-nagyon, mint egy kulcsmérkőzés, esetleg egyes dolgozatok. Kifogásai minderre többnyire teljesen nonszensz dolgok.
- Nemzetközi: Szereti a nyelveket, származásának köszönhetően jól beszél a japán mellett angolul, franciául és valamennyire németül és olaszul is, de immár csak felületesen érdekli a nyelvtanulás. Beszédébe viszont szereti beépíteni az idegen kifejezéseket, szófordulatokat a világ legkülönbözőbb nyelvein, és mindig vannak kedvenc kifejezései, amiket gyakran használ.
- Nagy étvágyú: Szervezete sok-sok energiát igényel, így elképesztően sokat, már-már abnormálisan rengeteget eszik. Hatalmas mennyiségű reggeli, ebéd és vacsora mellett szinte folyton van a kezében valami étel, egészen pontosan a főétkezések között többnyire gyümölcsöt fal.
~ Lélekfegyver
Az Aoishi család nem követi a quincy tradíciókat, ami a fegyverválasztást illeti. Shuuji muskétákat használ, melyeknek csövén hullámos minták találhatóak, a puskatuson pedig a keresztje mása. Egy fegyverrel csak egy lövést képes leadni, aztán szétesik, így a célzás mellett arra is kell koncentrálnia, hogy folyamatosan újabb és újabb puskákat hozzon létre.
http://images.puella-magi.net/3/38/Mami_musket_official.png?20110508231051
~ Szeret-nem szeret
+Győzelem
+Gyümölcsök
+Kosárlabda
+Quincység
+Idegen nyelvek
-Habozás
-Nagyszülei
-Shinigamik
-Óra
-Éhezés
~ Felszerelés(ek)
Quincy eszközök, mobilja, egy zacskó gyümölcs |
|
Nem életében vívott harcokról, vagy veszélyes szituációkról szólt a történet, hanem egy átlagos (már amennyire átlagos egy quincy) gondolatairól.