Milyen különös dolgok vannak a Nap alatt. Kezdjük mindjárt azon érdekességgel, amit tapasztaltam. Karakurában időnként lelkek rohangálnak, csak úgy, amíg egy lidérc fel nem falja őket, vagy még jobb, amíg rá nem akadok egyre. Olyan érdekesek azok, amelyek egy adott épülethez vagy helyhez vannak láncolva. Muris az agyukat csesztetni, dühíteni őket. Legújabb szórakozásom is ez volt, a karakurai vasútállomáson ragadt egy ilyen lélek. A jövőben már felszívta volna magába valamelyik démon vagy tudom is én, miféle borzalom történt volna vele. Így viszont, csak én húzom az agyát, vicces hallgatni, ahogy próbálkozik. Még az állomástól sem tud elszakadni. Aztán olyas valami történik, amire nem számítottam. Megjelenik egy fekete ruhás alak, csak úgy pusztán a semmiből és a kardjával homlokon csapja a lelket, akivel éppen szórakozni támadt kedvem, majd egyszerűen menne is tovább. Na persze, meg ahogyan a kisnyúl megálmodta. Hogy gondolja, hogy csak úgy lenyúlja a játszópajtásom? Az egyenruhás alak után lépek és a puszta hecc kedvéért Ecstasyval utána csapok. Hoppá... most komolyan micsoda alak már az ilyen, lenyúlja a játszópajtim, de arra nem figyel, hogy valaki hátba támadja. Igen csúnya sebet ejtettem az illető hátán és most előttem fetreng a földön. Fölé állok és lenézek rá.
- Te meg ki vagy?
Vértől bugyborékolva közli, a nevét, valamint azt, hogy ő egy shinigami. Shinigami? Ez? Ilyen könnyedén beadja a kulcsot, hát ez elég szánalmas. Ő nevezi magát még katonának?
- Állj fel katona. A gyengeség nem megtűrhető egy sereg soraiban. Nem tudsz felállni, hát milyen katona vagy?
Kérdezem tőle, majd acélbetétes bakancsommal rálépek a nyakára. No nem úgy, hogy megfulladjon, abban nincsen semmi szórakozás. Éppen csak annyira, hogy ne kapjon rendesen levegőt és elkezdjen rettegni a közelgő haláltól.
- Tudod, igazán kedvelem az ilyesmit. A gyengék kipurgálása a sorainkból, egykor a feladatom volt. Te ugyan nem tartozol a sorainkhoz, így meg kellene öljelek. De tudod mit? Megengedem neked, hogy betekintést nyerj, mit jelent erős katonának lenni.
Azzal lehajolok a súlyosan sérült férfi mellé és hüvelykujjamat a homlokára helyezem. Ezzel aktiválva a Lélekkorbács nevű képességemet és szegény shinigami elé tárni a legborzasztóbb eseményeket, amelyeket halandó képes felfogni ép ésszel. Hát úgy tűnik nem tetszik neki, amit lát, mert visítozni és vergődni kezd, amitől csak jobban vérzik és még jobban fáj minden tagja. Legalábbis remélem, hogy nem az élvezettől vonaglik. Ekkor azonban valami különösen dologra leszek szemfüles. Határozottan nem csak a pajtim és én vagyunk jelen. Pedig jelen pillanatban elég kihalt ez a vasútállomás. Balra nézve egy másik shinigami szerűséget is megpillantok. A lábam alatt vonagló társa tovább nyüszög és vonaglik. Leveszem az ujjamat a homlokáról és felegyenesedek. Majd miután az újonnan felbukkant shinire pillantok megkérdezem tőle.
- Na nézzenek oda, micsoda egy áhítatos nap. Egy napon két istenivadék is felüti a fejét. Ugye nem akarsz belekeveredni?
Kérdezem tőle olyan hangom, amivel azt próbálom a tudtára hozni, hogy maradjon csak ki az egészből. felőlem végignézheti, ha szereti az ilyesmit. Amennyiben beleszól a dolgomba, akkor kénytelen leszek komolyabb eszközökhöz folyamodni. Mint amilyen a bal kezemen látható Négyek Ökle. Ecstasyt is illő lenne lassan megetetni. Biztosan unatkozik. Szóval tovább folytatom a lábaim alatt vergődő sötét egyenruhás fickó szórakoztatását. Könnyedén visszahelyezem a homlokára a hüvelykujjamat. Szerencsétlen pára vergődése tovább folytatódik, pedig én határozottan úgy emlékszem, hogy kellemes emlékeim voltak. Legalábbis élveztem, amit csináltam, ahogyan most is. A gyengéknek pusztulniuk kell.Lássuk be én csak jót teszek eme shini osztagával. Kipurgálom soraikból a gyengéket.

Meglepetten fogadom a fekete pillangót, mely sürgős címszóval ellátott üzenettel reppen elém. Államat vakargatva hallgatom végig a rendkívül fontos szöveget, s elmerengek azon, mégis miért pont eme egységből választott ki egyszemélyes felmentő sereget pár tiszt hirtelen eltűnéséért a vezetőség. Nem jelentkeztek oké, de mi van akkor, hogyha csak a vétel rossz, hm? Legközelebb mi lesz, riadoztatják a Gotei 13 összes kapitányát vagy mi? Ja, igaz is, előbb a hadnagyokat, csak utána a haorisokat, logikus.
Felsóhajtok, majd miután felöltöttem magamra az egyenruhámat, a megszokott módon a derekamra, vízszintesen rögzítettem Senichiyát, hogy minden eshetőségre számítva térhessek át az Emberek Világába, hogy felkeressem a tiszteket, kik újfent úgy gondolták, hogy a lejelentkezés luxus a felsőbb köröknek. Csak tudnám, milyen lényeges ügyben is járnak el, amiért ilyen fontos a hollétük. ._.
Felsóhajtok, majd az áttértem az Ichibantai barakkjaiba, ahova mennem kellett a pille üzenete szerint, hogy a megfelelő koordinátákra tudjanak átküldeni a dangaion vezető úton keresztül, ahol az utolsó értesítést kapták a tisztektől. S midőn meglepő , hogy nem láttak el több információval sem a lepke által megadottakon kívül, hanem békésen hagytak az ügyet illetően a homályban tapogatózni.
A dangai némileg késő esti órát, s egy kihaltnak tűnő városrészlet egyik útszakaszát tárta elém. Kérdőn hordoztam végig tekintetemet a helyszínen, ahogy kilépek az emberek lakta környezetbe, majd nem teketóriázva túl soká, lehunyt szemmel koncentráltam a környéken lévő halálistenek reiatsujának az érzékelésére. Amennyiben még a közelben vannak, ily módon megtalálhatom őket, lehetőleg elég hamar. Ez ügyben sejtelmem be is bizonyosodott pár perc múltán, amint halvány shinigami jelentétet érzékeltem nem messze magamtól.
Villámtánccal gyorsítottam a sebességemen, miközben elindultam abba az irányba, mintha csak attól féltem volna, hogy nyomukat vesztem mire odaérek. Bár ez lehetetlenségnek bizonyult, mégis csak engem, a nagy Ryouichit küldték utánuk.
Utam egy kihalt vonatállomásra vezetett, s a helyzet cseppet sem volt kecsegtető, mi elém tárult. Mint csak egy rossz tragédia úgy kínozta egy nagy melák a halálisten társamat, mintha csak ez lenne a világ legtermészetesebb módja. Komor pillantással illetem válasz gyanánt kérdését, amiért az egész szituáció teljesen felkavarja lelkemet és azon régi eseményt látom felvillanni magam előtt, mit annyira szeretnék elfeledni. Ökölbeszorított kézzel igyekszek nyugalmat erőltetni magamra, hogy ne elhamarkodottan cselekedjek, de a halálisten fájdalommal teli üvöltése, mely bezengi a kihalt környéket, elmémbe is beleivódik. Egyszerűen azon kapom magamat, hogy eszem helyett szívem szerint cselekszem, feltehetőleg rosszul állva a dolgokhoz. Elhamarkodottan, ami az én álmaimnak teljesen ellentmondanak. De képtelen vagyok mindezt elereszteni fülem mellett és hátat fordítani saját társaimnak!
- Bocs, de nem hagytál lehetőséget arra, hogy ne keveredjek bele a „játékodba”. Esküm kötelez, és emiatt ez az ’istenivadék’ most elintéz téged. Fordulj fel, te nyavalyás sarlatán! – köpöm neki a szavakat, mindeközben alap karate pózba felállva előtte. Kimérten fürkészem az illetőt, egy védtelen pontot keresve testén, melyet megcélozhatok, amennyiben nem hagyja félbe társam kínzását. Nem tudom ki ő, mi ő, lélekenergiája nem hasonlít lidércére vagy fejlettebb verziójukra. Fogalmam sincs, mivel állok szemben. Azonban az ügy további kérdéseket is felvett bennem, hova lett a többi halálisten, akiknek a keresésére úgyszólván indulnom kellett? Merem remélni, hogy nem késve érkeztem, hogy csak ő maradt meg a csapatból, mert az végzetes hiba a fickótól és sajnos meg kell torolnom.

- Miért kérdeztem volna tőle bármit is? Szó nélkül elvette a szórakozásomat és utána hátat fordított nekem. Az istenivadékot, a gőg vitte a bukás útjára.
Fejtem ki ama álláspontomat, hogy amennyiben lett volna annyi esze, hogy nem fordít nekem hátat és talán sejteni próbálja, hogy látom, akkor most nem lennénk itt, ebben a helyzetben. Ugyanakkor gyengének bizonyult, így kénytelen voltam átszúrni a nyakát. Jó áldozat volt, egy isteni származásúnak titulált valakinek a vére, olyan felajánlás a káosz isteneknek, amelyet szívesen fogadnak. Támadásom elől, ügyesen próbál kitérni, ugyanakkor elszámolja magát és ennek köszönhetően sikerül egy fájdalmasnak tűnő vágást ejtenem a hátán. A küzdőstílusa hasonlít egy Elda Sikoltó Boszorka harcstílusához. Ők is hasonló kitérő manővereket használnak és többnyire a közelharcban jeleskednek. Mekkora szerencse, hogy még én sem vagyok annyira béna a harcban. Ennek ellenére hiába figyelek, ellenfelem zseniális és bravúros kontrával vág vissza és eltalálja a hasamat. A kifejtett erőtől és a hirtelen jött rúgástól hátra kell lépne kettőt. A fájdalmon kívül, szerencsére komolyabb sérülést nem okoz, de azért fájdalmas egy rúgás volt. Horus Szeme szerencsére segített azért abban, hogy ne tudja kipréselni belőlem a levegőt a rúgásával.
- Muhahahahaha!
Kacagok fel a fájdalomra, amely átjárja a testem, de leginkább a hasamnál érzem a lüktetést. Még megpróbálom elkapni ellenfelem lábát a Négyek öklével, de szerencséjére túl lassú vagyok még vele ahhoz, hogy megtudjam ragadni a lábát. Pedig akkor megszorongattam volna egy kicsit. Így azonban egy csöppet elvétettem balommal. Szavaira, csak bólogatok.
- Nocsak, legalább ismeretes a sereg, amelynek jót teszek azzal, hogy kipurgálom soraiból az olyan puhány alakokat, mint te.
Utána ledobom magamról felsőmet, hogy láthassa Horus Szemét. A vöröslő szem, amely a mellvértem közepén foglal helyet, időnként vonaglik, pislog, nézelődik. Abban reménykedem, hogy ilyen páncélt még nem láthatott és talán lesz pár pillanatnyi előnyöm, amíg elcsodálkozik, hogy Ecstasyval egy újabb csapást mérhessek rá. Akár sikerül pár pillanat előnyt szereznem magamnak, akár nem egy erőteljesebb ugrással termek mellette és a Négyek öklével próbálom megütni. Az acélkarmokkal szeretném végig szántani a mellkasát, egy fentről lefelé és jobbról balra irányuló csapással. A tervem az, hogy a találattól függetlenül, támadok Ecstasyval is. Az irány hasonló, a különbség az lehet, hogy amennyiben sikerül eltalálnom úgy az őt elöntő élvezet és gyönyör érzet adhat újabb pillanatnyi előnyöket arra, hogy kardommal komolyabban megsebesítsem. Legalábbis remélem, hogy eltalálom ellenfelemet. Látom, hogy van nála is kard, amit egyelőre nem használ. talán jobb is, amíg nem veszi elő. Addig én úgyis előnyben vagyok vele szemben. ^^ Akár sikeres a támadásom, akár nem, megszólalok.
- Táncoslábú Istenivadék, mégis kik azok a Shihouinok? Valami elit egység?
Kérdezem tőle, miközben kihúzom magam, hogy magasságomat kihasználva, még félelmetesebbnek tűnjek.

Lesújtó pillantással illetem sarlatán uraságot, ki igencsak nagyra tartja magát. Vissza kellene vennie, ez itt nem béna szappanopera a TV-ből, ez a valóvilág, ahol nem feltétlen végeznek ki egy véletlen kimondott szó, vagy tett miatt. :/ Különben is, mi ő? A helyi lélekrendőrség, hogy így ítélkezik a halálistenek felett?
- Biztos lehetsz benne, hogy nem fordított volna hátat neked, ha tudja, hogy látod! – közlöm neki a tényeket, hogy ne tudatlanul érje elkövetkező támadásaim. Hogyha az erőszak helyett a békés utat választotta volna, akkor nem került volna ilyen helyzetbe, hogy kötelező jelleggel likvidáljam a Gotei 13 ellen ellenséges fellépést tevő személyét, vagy ejtsem fogságba, hogy aztán, mint a „fajunk ellen veszélyes bűnt elkövető” – címszóval ítélkezzen felette Sereteiben a vezetőség.
Rúgásom utáni hahotája során húzom vissza lábamat, mellyel a rúgást mértem rá, ezután hátra bukfenccel kerültem távolabb tőle, majd egy felfelé irányuló ugrással álltam talpra pár lépésnyire tőle, majd távolodtam még távolabb pár hátrafelé szökkenéssel mellőle. Terpeszállásban álltam meg végül nagyjából két méteres távolságra személyétől, rogyasztott térdekkel. Jobbom volt hátul, lábfejem kifelé nézett, míg ballábfejem egyenesen előre a sarlatán irányába. Törzsem oldalra, jobb irányba fordítottam, vállaim voltak kicsit átlósan elmozdulva, bal karom könyöknél meg volt hajlítva, alkarom felfelé, az ég felé tartottam, nyújtott tenyérrel, míg jobb karom is szintén könyöknél meghajlítva, s alkaromat kicsit lefelé fordítva mellkasom előtt volt, tenyerem nyitva, ujjaim karomszerűen behajlítva, mintha csak egy nagy tigris támadó mancsa lenne. Fejemet is egyenesen az álvarázsló irányába fordítottam, fehér fogaimat megvillantva felé, mérgesen vicsorogva rá.
- Sajnálom, azonban el kell, hogy szomorítsalak, Óz a nagy béna varázsló! De nem éppen puhány alakkal futottál most össze. – felkészülten várom következő lépését, legalábbis azt hiszem, hogy fel vagyok készülve, mert rá kell jönnöm, ez a fickó még rengeteg meglepetést tartogathat, mert tuti, hogy nem ez a harmadik szem volt nála az aduász! ._.”
Döbbenten nézek az önálló életet élő, mellkasán elhelyezkedő szemre. Mégis mi ez a fickó?! Mert most már bizonyos, hogy nem valami lidérc alfaj. Ha csak nem modernizálták magukat annyira, hogy több szemmel felszerelve magukat, nagyobb ügyességre tegyenek szert egy küzdelem folyamán.
- Mi a fene vagy te? – szökik ki számon a gondolataimat megformáló kérdés a meghökkenés hatására. Azonban hamar össze kell szednem magamat, ugyanis ellenfelem nyomban támadásba lendült és nem kívánom megtapasztalni azt a szenvedést, amiben társam is a végét lelte. Az álvarázsló öklét, a karmokat formáló jobb kezem előrenyújtásával, ökölbeszorított tenyerére fonom rá, hogy ütésének lendületét megállítsam. Bár ennek okán apró centiket csúszok hátrább, de ez nem szakítja félbe mozdulatsoromat, elég stabil állást vettem fel ahhoz, hogy ne veszítsem el emiatt az egyensúlyomat. A másik karomat használtam támadásra – legalábbis kíséreltem meg –, az ütésre használt karját a könyökhajlatánál ragadtam meg, hogy a két kezemmel, mellyel lefogtam most támadó kezét, azt egy csavarással törjem ki a helyéről. De tervem meghiúsulni látszott a számomra váratlanul ért lépése okán. A fegyver, mellyel az imént is támadott és megsebesített, amellyel megölte a shinigamit, most felém irányította egy, az öklével mért hasonló csapással. Jobbomat időben el tudtam kapni a fegyver útjából, mielőtt mínusz egy alkarral kellene szembenéznem a sarlatánnal, de így mellkasomat szántotta fel egy vágással. A fájdalomtól megszédültem, azonban semmiképpen sem kívántam még egyszer megtapasztalni a fegyver újabb csapását, bal kezemmel elengedtem karját, jobbomat pedig fegyverforgató kezére érintettem és hangosan elmondva a „Bakudou 09.: Geki” – technika parancsszavát. Apró reiatsu lökettel irányítottam felé a kidout, amelyet, ha sikerült bevetnem vörös fény kezdi beborítani egész valóját, ami pár pillanatra megbénítja minden mozdítható porcikáját. Mindezt azért, hogy a jobb irányba való lendületes vetülésem során ne érjen újabb támadás. Bár tudom, ha nem értem el hatásos sikereket, akkor valószínűleg most bal oldalam bármely pontja komoly célpont lehetett a fegyvere számára, ha nem sikerült időben lendülnöm, hogy kitérjek csapása elől.
Az oldalra való kivetülésből két tigris bukfenccet ültettem bele, hogy az utolsónál talpra álljak és egy fordulattal felé forduljak, gondolkodás nélkül, védelmi állást felvéve. Talpra állásom során tenyeremet a mellkasomon lévő sebhez érintem, nem éppen apró vágás, sajnos mélyebb a seb egy karcolásnál. Véráztatta ruhámra fintorogva ejtek apró szitkokat, majd a „mágusra” nézek.
- Nem tudod kik azok a Shihouinok? Höh… mifelénk azok nagyszerű nemesek, ostoba sarlatán! – húzom ki magamat, mely felelőtlen mozdulatnak minősült a két sebbel magamon. Mellkasomnál és hátamnál is húzódott a bőr, melyet felszakított azzal a fegyverrel. Tudnám, ha varázsló, akkor mi a fenének karddal és pusztakézzel támad? Tudtommal az ő fajtája talárt viselnek és varázspálcával szórják az ártó igéiket! >.>”
- Igazából jól megleptél öregem, semmi „Avadakadavra” vagy „Huss és pöcc”! Biztos, hogy varázsló vagy? – homlokráncolva teszem fel neki a költői kérdést, hogy míg a válasz megadásával van elfoglalva egy meglepetés támadást indítsak felé, mielőtt békává változtatna.
Futva indulok meg felé, halkan, de érthetően elmotyogva a „Bakudou 12.: Fushibi” – kidou nevű technikát, hogy a cirkuszba illő akrobata mutatványom során kifüggeszthessem a láthatatlan mágiahálót. Miután ezt megtettem úgy kísérlem csapdába ejteni, hogy míg felé futok, hirtelenjében helyzetet változtatok és az állomás tetőrészére felugorva szaladok tovább, aztán egy kisebb tereptárgyra szökkenek le, hogy onnan hátába kerülve rugaszkodjak fel, ahol gyors pörgésbe kezdek, majd ezt a lendületet felhasználva kísérlem megrúgni a sarlatánt hátulról a Kuchinuki, vagyis a Dugóhúzó nevezetű praktikus technikával. Ezzel egyenesen a most kiveszített mágia csapdába lökve, ami ha hozzáragad, megbéníthatja a mozgását, ha így történik, bár bízom benne, hogy sikerrel járok, bár a bukás is benne van a pakliban… előtte termek és egy félfordulattal véve lendületet mérek rúgást egyenest a mellkasán ide – oda nézelődő szembe, annak reményében, ha azt hatástalanítom, helyzeti előnybe kerülök.

Újabb kéjes kacagás hagyja el számat, amikor sikerül megvágnom kardommal ellenfelemet. Élvezettel hallom a vér halk sercegését, ahogyan kifröccsen a pengém nyomán. Milyen csodálatos hang, szint zene füleimnek. Mégis csak sikerült meglepetést okoznom neki a Szemmel. Szegény, ha tudná, hogy ez csak arra van, hogy páncélom ellenálló legyen az istenivadékok támadásainak is. Az egyszerű halandók pedig azt se látják, hogy ki-mi vagyok. Kérdésére elröhögöm magamat. ^^ Ez annyira vicces, pedig most mondtam neki az előbb, hogy ki vagyok és honnan jöttem. Szegénykém, milyen ostoba, hogy még az információkat sem tudja kiszűrni. Kezdek rájönni, hogy ez egy igen ostoba istenivadék. Mondjuk tény és való, hogy a varázslata lebénított és csak pillanatokkal később volt alkalmam megtörni, amikor már ügyesen elosont a támadási körömből. Ügyes, kimondottan szépen mozog. Nehogy levágjam a lábát, mert olyan sokat szökdécsel.
- Nemesek lennétek? Hmm, ez érdekes információ. Hasznos lesz megjegyeznem.
Válaszolom, majd a következő kérdésére csak elröhögöm magamat. Micsoda ostobaságokat kérdez. Nem is válaszolok számára, inkább követem a mozgását. Mit össze nem ugrál. Miközben ő mozog én felkészülök arra, hogy egy ideális pillanatban támadhassak. A dugóhúzós támadása hirtelen ér, így a rúgás okozta lendületnek köszönhetően hátra is tántorodok. Igen kellemetlen, hogy valami ragadós szmötyit helyezett el, hogy csapdába csaljon. Sikerrel jár. Bele is ragadtam abba a vacakba, mintha valami pókháló lenne. Aztán ellenfelem következő támadása abszolút meglep. A mellkasom közepébe az ereklyét rúgja meg. Hát van ennek bármennyi esze is? határozottan sikerült megtévesztenem, azt hiszi, hogy a szemből nyerem az erőmet. Micsoda ostoba. Az csak egy ereklye. Viszont újabb rúgásának köszönhetően, a lendülettől átszakad a technika, amivel fogságban tartott. Pár lépéssel hátrébb lépek, közben balomban már elég energiát gyűjtöttem. Köpök egy véreset, majd felpillantok ellenfelemre.
- Ügyes vagy! Dögölj meg! Törvényszegés!
Azzal szabadjára engedem a káosz erőit, az energia gömböt útjára engedem. S amennyiben eltalálja, kellemetlen kis utazásban lehet része. Némi égési séróülésen kívül a levegőbe emeli, majd magasról a földre ejti. Zúzódjon csak szét minden csontja, vagy én fogom összeroncsolni őt. Amennyiben eltalálom, nem tétlenkedek. Rohamtempóban indulok meg ellenfelem felé, hogy amikor éppen esik lefelé a földre, legyen időm a Négyek öklével megütni. Három métert nem olyan nehéz megtenni, így reménykedem, hogy sikerül megcsapdosnom, egy kicsit. Biztosan jobban fog tőle kinézni, egy kis arcátépítés sosem árt ezeknek a istenivadékoknak. Ha pedig sikerrel járok, akkor válaszolok a kérdésére.
- Mondtam már neked, ostoba. Lucas Miridien vagyok, az Ezer Gyermek rendházának varázslója.
Sikertelenség esetén, derékmagasságban tartom a Négyek öklét, Ecstasyt pedig csapásra készen tartva, felkészülök a következő "pengeváltásra". Kezdem kiismerni ellenfelem taktikáját. Sokat mozog és leginkább pusztakézzel harcol, megtámogatva egy kevéske varázslattal. feltehetően karddal is tud harcolni, csak azt úgy tűnik, hogy tartogatja valamire. Jó lesz vigyázni vele.