Szentély

Tárgy: Szentély Csüt. Nov. 15, 2012 9:55 pm

Egy különleges építmény, amelyet Mizushima Takeo ex- kapitány által építettek még régebben. Varázslatossága nem csupán a kialakított környezet okán érezhető, hanem annak építési célja is egyedülálló. Az osztag kertjéből kiindulva egy roppantul rendezett ösvényre térhetnek a látogatók. Az út mentén nappal ugyan nem, de éjjel meggyújtott lámpások adják a kellemes környezetet. A gondosan válogatott körömvirágok tavasszal hihetetlen illatot árasztanak a cseresznyefák aljában. Az ösvény végén két sárkányszobor pillantható meg, amelynek szájában már kidoufény ég. A szobrok mögött egy közepesen nagy szentély található, amelyet a nap huszonnégy órájában felváltva őriznek. A templomba csak azok a tisztek léphetnek be, akik elérték a tiszti rangot; hiszen a tiszti rang elérésével mindenkinek a kapitány egy körömvirág alakú medaliont ajándékoz nyakláncon lógva. E nyaklánc jelképezi a tagok fontosságát, valamint azt a filozófiát, melyet szolgálnak. Bár a harcot nem élvezetként éljük meg, mégis vannak elhunyt társaink. E társak neveit, lélekben jelenlétüket jelképezi az építmény. A szentély belseje szinte arisztokratikusan megalkotott. A falakon kőtáblák találhatóak, amelyek közel az összes eddig elhunyt 3. osztagos nevét tartalmazza, amit a nagy könyvtárban fel lehet lelni, valamint az osztag nyilvántartásában. Ezek a táblák a hosszú templom két párhuzamos falán találhatók, előtte kicsiny oltárokkal miken mindig friss virágok és füstölők adják a helység kellemes illatát. A terem végében szemben egy nagyobb oltár is található, amely az elhunyt hadnagyok és kapitányok képeit, valamint egy-egy tekercsen jellegzetes szavaikat tartalmazza. A szentély egy szent építmény az osztagon belül, így rongálása súlyos büntetést von maga után. Valamint háború idején erőtérrel védett hely, hiszen több százéves múltat idézi elő. Az osztag tagjai mind tudják, hogy elődeik hatalmas tiszteletet érdemelnek, így a beléphető tagok általában borús hangulatukban lépnek ide be. Pont akkor, amikor valamiféle válaszra van szükségük; abban a reményben, hogy itt megkaphatják. Ez is jelzi, hogy az osztag mennyire tiszteli a múltat.

Tárgy: Re: Szentély Vas. Dec. 09, 2012 2:12 am

Régi emlékek

Hűvös idő telepedett Soul Societyra, a levegőben már érezhető volt a csípős hideg illata, mely a havazás előszelét éreztette a szabadban sétálókkal. Hamarosan lehullhat az első hópihe, fehér takaróval belepve az egész tájat. A hideg ellen magamra öltött ezüst sárkánymintával ellátott, esti égszínkék haorit összehúzom magam előtt, miközben a kertben sétálok. Bármily ítéletidő tombolhat idekint, sosem hagynám ki a reggeli sétámat az osztag udvarán.
Utam ezúttal egy díszes, térkövekkel kirakott ösvényre vezetett, mely cseresznyefákkal, s virágágyással volt keretezve a szélén, amikben az időjárás okán érthető módon nem volt egy árva növény sem. A fák körül az ősz jellegzetes színében pompázó, már szárazzá száradt leveleik voltak összegyűjtve kisebb – nagyobb kupacokba. Újdonságként ér ez, mivel mióta eme osztagban foglalok helyet, eme kertrészletet még fel sem fedeztem!
Érdeklődve sétálok végig az ösvényen, s csodálom a remek kézimunkát, mely fogad az út végén. A szentély ajtaját közrefogó faragott kősárkányok szájában érdekes energia világít. Csodálatra méltó azonban a famunka is, mellyel kialakították az építményt. Kíváncsian lépkedtem fel a bejárathoz vezető lépcsőn, s simítok végig a sima korláton, melyet a fokok mellé állítottak. Az őrök, kik itt álltak, megfelelő alanynak minősültek arra, hogy megosszák velem, mit is rejt magában az építmény.
„Van az emberi szívnek egy halk szavú és előkelő vendége néha, az Emlékezés” – mondotta egykoron egy bölcs ember. De, hogy ennek helyszínt is állítsanak, sohasem gondoltam volna! ^_^ Igen remek ötlet, bárki is az ötletadó, de vajon pontosan milyen szándék vezérelhette a megalkotásában? Rendkívül érdekelne a dolog… midőn sajnálatos, hogy nincs szabad bejárásom ide.
Amint megfordulni készülnék, hogy utam visszafelé vezessen oda, ahonnan indultam, hirtelenjében felfedezem, hogy az épület ajtaja résnyire nyitva van, s odabent áll valaki. Kérdőn vontam félre a tolóajtót, hogy jobban láthassam, ki is rejtőzik odabent, s meglepve látom, hogy maga a kapitány van ott. Kérdőn merészkedem beljebb a terembe, melyet az imént általam félrevont ajtó választott el a külvilágtól. Végighordozom tekintetemet a termen amelyben, ahogy az őrtisztek is elmondták, valóban emlékművekkel van kirakva.
- Egy ember addig él, amíg emlékeznek rá. – jegyzem meg, miközben beljebb merészkedem, s szemügyre vettem a falakon felsorakoztatott neveket, s a középen kihelyezett oltárokat. Mivel komolyabban nem ismerem az osztag kapitányát, így kreatívan kellett állnom a dologhoz, hogy miképpen kezdeményezzek beszélgetést. Legalább itt van a lehetőség, hogy ismeretet kössek vezetőmmel.
- Remélem, nem zavarom Kapitányom. Smile

Azaz igazság, hogy roppantul felkeltette kíváncsiságomat eme építmény, s nem tudtam türtőztetni magamat, féktelen érdeklődésem legyőzte az ép gondolkodásomat. – vállalom fel a hibát, melyet vétettem, hogy úgy tértem be ide, hogy még egy tiszti ranggal sem rendelkezem, ami elvárt követelmény lenne itt, s szabad bejárást engedményezzen ide. Bocsánatkérésem követően érdeklődve vártam a kapitány lépését.

„Minden nap tiszta lap:
írd rá, amire emlékezni szeretnél.”

Tárgy: Re: Szentély Kedd Jan. 01, 2013 9:20 pm

Régi emlékek

*Már megépítése alatt is éreztem, hogy ez lesz a kedvenc helyem az osztagban. Bár, sokak számára egy kicsit morbid lehet az, hogy kedvenc helynek egy hallottakat, elvtávozottakat tisztelő szentélyt jelölök meg. Elvégre ki szeret ilyen súlyok alatt állni? Ki tudja mindazt megérteni, amit ez a hely szimbolizál? Mélyen magamba burkoltan állok Kagami Ai, hajdani előléptetett kapitány oltáránál, s csak arra tudok gondolni, hogy a dolgok így nem fognak rendben menni. híréből tudom, hogy erős kapitány volt, aki ráadásul a Kagami-ház első kapitányi rangra feltört shinigamiját illeti. Történelembe írta magát, s ezzel gyakorlatilag kitörölhetetlenné téve magát szívekből. De nem is kitörölni akarom, csupán ellátni azt a feladatot, melyet rám ruháztak. Kapitány lettem, s innentől kezdve önálló döntésekre vagyok rákényszerítve. Persze voltak önálló döntéseim eddig is, de a Juuichibantai teljesen más elvekre épült fel. Ott, ha harcba küldted társaid és azok esetleg halálukkal fizettek egy-egy csatában; az osztag tiszteletét vívták ki. Ám a Sanbantai teljesen más alapokra esik. Ők a harcot nem izgalmas, halált váró pillanatként fogják fel; hanem gyászos pillanatként. Könyörtelenül szegezik ellenségük arcát a föld felé, hogy az ítélet sújtást egy sötét pillanat szomorúságában hajtsák végre. Veszélyes, ugyanakkor alattomos mozdulat. Mégis fennköltségében ott az egyetemes béke. Vajon képes leszek ezzel tökéletesen azonosulni? Képes leszek folytatni azt a munkát, melyet Kagami Ai megkezdett? Nem! Én nem vagyok Kagami Ai, s talán személyiségem is teljesen más, mint az övé. Így aztán ígéretemet egy idő után kénytelen leszek megszegni. Leteszek egy gyöngyvirágot a nő képéhez, és meggyújtom a gyertyát. A dolgok változni fognak, a magam irányába. Tekintetemmel és gondolataimmal egészen addig maradok egyedül e félhomályban, míg az osztag Sansekije nem lép a terembe. Mondatát hallva egy sejtelmes mosoly fut végig arcomon, megfordulok irányába.*
- Ezért kell úgy élni, hogy emléket idézzünk másokban. Surprised

*Döntöm kicsit oldalra a kobakomat. Közben végig nézek ezen az alakon, akit már láttam egyszer- kétszer megfordulni az osztagban. Csendes gyerek, s állítólag szépen tud zenélni. Első látára talán még nemesnek is tűnhet, csak valahogy nehezen tudom mégis elhinni, hogy egy nemesi család sarja volna. Kicsit közelebb megyek hozzá, egészen határozottan. Ahogy pedig megindulok, úgy a jelenlétemmel szinte megszelem a füstölők által létre hozott illatfüggönyt.* - Lassan menni készültem, nem zavarsz. *Felelem neki félvállról, bár ez a beszélgetés már önmagában is más, mint amilyen lenni szokott. Tisztára úgy érzem magam, mint aki nemesként dumálna, nem pedig egyszerű kapitányként. Ugyan nem sok különbség van a kettő között, de azért mulatságos lenne az elképzelés, hogy a saját osztagomban egy nemessel kelljen beszélgetnem..mondjuk a politikáról. Inkább bele sem gondolok ebbe, jobb ha ilyesmi nem fordul elő. Neutral

*
- Persze, hogy érdekel ez az építmény. Hiszen jól őrzött terület az osztagon belül, és új képet ad az eredetihez képest. *Talán túlságosan is új képet, ami engem egyáltalán nem zavar. Voltaképpen a családom hagyományainak egy részét ültettem át ide, hogy itt is otthon érezhessem magam. Sajnos ilyen furcsaságokkal kell elszórakoztatnom magam ahhoz, hogy ne fakadjak ki időnként. Nehéz kapitánynak lennem, pláne úgy, hogy közben főnemes vagyok és azért bírtam a 11. osztagot. Ennek egyvelege mögött kicsit nehéz lesz beleszokni ebbe. Évszázadokig egy osztagot szolgáltam, s háromszáz év után egy teljesen más osztagnak a kapitányaként feltűnni..nehéz ügy.*
- Tudod ez a szentély egy kicsit a családomra emlékeztet. Mi Mizushimák szeretünk emlékezni, nem pedig az idők lesodrása alatt elveszteni ezeket az emlékeket. Habár..ez az új kontextus bizonyára nem fog mindenkinek tetszeni. Még élénken bennetek van a régi kapitányotok. *Nosztalgikus hangnemmel beszélek hozzá, míg aztán egy ülő alkalmatosságon nem foglalok helyet. Fene sem akar itt ácsorogni, amikor le is tudok ülni. Intek is neki, hogy üljön már le, mert nyaki csigolya törésben sem akarok szenvedni. Amúgy eléggé unalmas hely ez, de legalább csendes annyira, hogy időnként elvonuljak a zanpakutommal.*

Tárgy: Re: Szentély Vas. Jan. 13, 2013 12:59 am

Régi emlékek

Lelkem örül, ahogy hallom vezetőm szavait. Végre van valaki, akivel békésen elmélkedhetek az emlékezésről, mely roppantul érdekes téma szerény véleményem szerint. Érdekes, s kényes is. Hiszen mindenki másképpen vélekedik az emlékezésről… van, ki boldogan tekint az elmúltakra, s van, akit bánatba taszít.
- S valóban jó ötlet ez, Kapitányom? Hiszen úgy mondják, ha azt akarod, hogy emlékezzenek rád halálod után is, akkor írj valamit, amiről érdemes olvasni, vagy tégy valamit, amiről érdemes írni. Smile

– vezetőm feltevése sem rossz, igazán elgondolkodtató, s újabb és újabb gondolatfoszlányokat idéz elő elmém rejtekéből. - Mit gondol Kapitányom, ön már tett vagy írt valamit, amiért emlékeznének önre, vagy eme fergeteges cselekedetre még türelmesen várnunk kell? Vajon miképpen fogunk emlékezni vezetőnkre? Túlszárnyalja tettével a régi személyeket, kik az osztag vezetésének a felelősségét cipelték vállukon egykoron? Mi újat mutat majd nekünk? Csodálat vagy keserűség fogja vezetni útját? Smile

– szavaim során végigpillantok minden egyes portrén, melyen az osztag egykori kapitányait ábrázolták. Lehunyt szemmel hajoltam meg egyszerre mind előtt, elmormogva orrom alatt egy imát. Sajnos, virágot nem hozhattam, hiszen el sem tudtam képzelni, hogy mi vár itt rám, az ösvény végén.
- Remélem, nem a felbukkanásom ösztökéli távozásra, Kapitányom. ^_^ – roppantul rosszul érezném magamat, hogyha így lenne. Nem azért gazdagítottam társaságát jelenlétemmel, hogy távozásra késztessem. Vajon milyen gondolathalmaz kibogozásában zavarhattam meg?
Tekintetemet a képre, majd az elé gyöngybetűkkel leírt névre vezetem, mely előtt egy frissen szedett gyöngyvirág pihen. Kagami Ai, sokat mond számomra ez a név, hiszen Iijima-dono nem tudatlanul engedet ki régi odúmból. Felkészített, s ezért hálás vagyok neki. Kagami Ai; neve jelentése akár a fényes tükörbe zárt érzelmek is lehetnének. Vajon milyen személy volt ő? Neve érdeklődést, s tiszteletet kelt bennem. Roppantul kíváncsi vagyok a kisasszonyra, bárcsak ismerhettem volna, valamiért eme kívánság kering bennem az önarcképe, s neve láttán. Némán figyeltem pár pillanatig a szép virágot, s egyre csak a jelentése keringett elmém mélyén.
Megbecsülés, tisztelet, tekintély, hódolat!
- Egy dolog valakit megbecsülni, s egy dolog valakit túlszárnyalni, nem igaz, Kapitányom? Smile

– amolyan költői kérdésként szónoklom mondanivalómat.
Az építményt illető szavai elgondolkodtat. Valóban rendkívüli odafigyeléssel őrzik eme épületet, akár egy szent tárgyat. Bár, amiért felel, eme létesítmény ugyanakkora értékké válik, mint egy régi kép, fegyver, eszköz, mely valaha egy nagyra becsült személy birtokában állt. S bár képek, szavak, nevek vannak itt, többet jelenthet ez egy léleknek, mint egy régi kori festmény. Bárcsak mindenütt így örökítenék meg az egykori neves halálisteneket, mintsem földdel ellepet, sírhantok fölött ejtenénk el szép szavakat! A temető nyomasztó légkörre itt nem lelhető fel, az egész építmény kiépítése széppé teszi a régi, elmúlt pillanatot, melyre érdemes visszaemlékezni.
- Ez igazán becses tulajdonság. S egy lélek addig él, míg emlékeznek rá. Kapitányom udvara nagy tisztelért örvendhet eme sajátosságáért. Smile

– egy bólintással jelzem köszönetemet a hely felajánlásával, de el kell utasítanom. Egy helyen, ahol az emlékek körbejárnak, s eltávozott lelkek figyelnek ránk. Jómagam csak egy búzaszem vagyok egy kalászban, nem érdemlem meg, hogy ülve fejezhessem ki hódolatomat. Tiszteletben tartom emlékeiket, s állva maradok.
- „A feltétel nélküli elfogadás a legnagyobb élmény, amelyet egy ember átélni képes”- eme szavakkal szólt egy bölcs ember egykoron, csupán lehetetlen. Addig nem fognak élni az elfogadás titokzatos erejével, amíg nem tanulják meg a múltat elengedni. Smile

– sajnos jómagam nem ismerhettem az előző kapitányt, ki eme nagyszerű osztagot vezette, emiatt nekem nincsenek is előítéleteim vezetőmmel kapcsolatban, de nem tudhatom, miképpen érezhetnek azok, kik már évek óta ezen osztag tagjai. Itt élnek, esznek, isznak, alszanak, dolgoznak. Azonban sejthetem, mi lappang lelkükben.
- A folyó és a szikla összecsapásából mindig folyó kerül ki győztesen, de nem az erejének, hanem a kitartásának köszönhetően. – zárom gondolatmenetemet is egy régi zen bölcsességgel, hogy némi derűlátást biztosíthassak ezzel a vezetőmnek.

„Minden nap tiszta lap:
írd rá, amire emlékezni szeretnél.”

Tárgy: Re: Szentély Pént. Május 31, 2013 3:13 am

Régi emlékek

*Shuival való beszélgetés alatt végig érzem, hogy szinte a vérem is lassacskán megnyugszik. Érdkees filozófiákon éldegél ez az alak. Mindenesetre sajnos az idő valóban sürget, mint azt maga is érzékelte a mondandójában. Eleinte csupán bólogatni tudok a fenkölt szavak forgatagában, aztán elmosolyodva kacsintok rá a fiúra.*
- A Mizushima-ház bizony nagy tiszteletnek örvend; akárcsak a további három főnemesi ház. Mindenesetre én úgy gondolom, hogy az itt megtalálható kapitányok mind a személyiségükkel vívták ki a tiszteletet. Nem fogok egyebet tenni, mint tárt karokkal várni mindazokat, akik egy kicsit is szeretve magukat segítséget kérnek. Keresni a társaságot, vagy tartani a szigorúságot nem fogom; nem ez a restem. De baj esetén ott fogok állni az első sorban, ezt bőszen állíthatom. *Valamiképpen aláhagyott a motivációm már, ami a shinigami létet jelenti. Nem igazán akarok nagyobb magaslatokba emelkedni, csak azért, hogy megfeleljek másoknak. Szó, mi szó..azért háromszáz év már elment a fejem fölött. Ideje végre saját magamra is gondolnom; nem pedig a rendszerünkben fellépő örök bizonytalanságot lesni. Valamiképpen csak ki kell ragadni magunkat ebből az áldott állapotból, vagy nem? Ahogy ő nem fogadja el a helyet, úgy én is felállok.*
- Ezt a tulajdonságodat tartsd meg, hogy ily' nyíltan beszélsz bármiről. Jobban kedvelem az olyan személyeket, akik nem félnek ki mondani gondolataikat. Legyen az bármiféle gondolat is! Wink

*Igen, most erőteljesen a fejemben cikázik néhány olyan személy, aki mindeddig érdekes állt hozzá a létezésemhez. >.> Szerencsére nem vagyok már mai csirke, és sokakkal hátrányba az én muterom a világ legszuperebb muterja! Cool

Mindenki beirigyelné a napi szintű Kohaku kosztot; nem beszélve az áldásról, ami ezzel jár. Habár az én adagomat nem feltétlen vágnák be sokan. Elég hamar elhaláloznának. Neutral

Lassacskán elindulok a kijár felé, és biccentek egyet Shuinak.*
- Ha megbocsájtasz, még rengeteg dolgom van a mával kapcsolatban. De ne aggódj, legközelebb visszatérünk erre a témára. Addig is, figyelemmel kísérem a fejlődésed. Ne okozz csalódást, katona! *Lelkesítem, avagy motiválom egy kicsit. Majd ezt követően valóban elhagyom ezt a helyet, mert eszembe jutott valami rendkívüli gyűlés a családomon belül. Hiába is, ahogyan Seireiteit, úgy a Mizushimákat sem kerülik el az esetleges atrocitások. Ettől függetlenül mosollyal az arcomon fogok megérkezni; mert én aztán mindenkin képes vagyok egy jót mulatni. (xD)*

Spoiler:

Tárgy: Re: Szentély Pént. Jún. 14, 2013 4:04 am

Régi emlékek

Kapitányom szavaira elmerengek, segítőkészsége más halálistenek irányába igen figyelemreméltó tulajdonság. Lehet, hogy tévedtem személyével kapcsolatban, s nem kell várnunk bizonyítására, hogy felülmúlja elődjeit, hiszen talán már meg is tette? Tévedésem mondjuk teljesen természetes, mondhatni: emberi dolog, lévén lehetek halálisten, ez a megszólítás sokban nem változtat rajtam, nem különböztet meg a lelkektől, emberektél, és mégis. A shinigamik ugyanúgy szerethetnek, vétkezhetnek és tévedhetnek, akárcsak az emberek, hisz emberekből lettünk lelkek, s lelkekből „istenek”, de mégis miért illetjük magunkat eme titulussal, mitől lettünk ilyen magasztosak. Hogy megismertük lelki társunkat, bensőnk valós arcát, ezzel már különbözünk is másoktól?
- A kötelesség az első, Kapitányom. Megtisztelt, hogy időt szakított rám – biccentek, ezzel jelezvén, hogy tökéletesen megértem, hogy programja van a mai napra. Lévén nem csak egy egész osztagot, hanem egy nemesi családot is el kell vezetnie. A kettő nehézség, ha egyszerre nehezül a halálisten vállára, sokkal több erő és odafigyelés kell a terhek cipelésére, hiszen a shinigamik nem többek az embereknél, még ha isteneknek is nevezzük magunkat. - Igyekszem megfelelni, Kapitányom. ^_^ – motivációja igazán kedves, bár fölösleges. Ahogy Mizushima taichounak, nekem is meg van a saját kötelességem: az osztagban végrehajtani az elvárásokat, mely alól a napi edzés sem kivétel az egyik hadnagy és az osztag többi tagja társaságában, avagy a kötelező meditációs gyakorlatok a békés kapcsolat fenntartásával a zanpakuto lelkeinkkel. Ezáltal megőrizvén erőnlétünket, ha váratlan expedícióra invitálnak bennünket. S jómagam igyekszem az elvárásoknak megfelelni, hisz a mostani kötelességem is van olyan fontos, mint az ifjú nemesek tanítása jó modorra és történelemre.
Perceket töltöttem el gondolataimban, miután a Kapitányom elhagyta a Szentély falait, s a révületből feleszmélvén, mielőtt követtem volna felettesem példáját, meghajoltam a nagy halálistenek emlékéül állított kép, s névcsarnok előtt, hogy így rójam le tiszteletemet előttük. Egy utolsó pillantást vetettem még Kagami Ai portréjára, tekintetem elidőzött rajta, ahogy az elmém sűrűjében gondolatfoszlányok cikáztak személye felől, s a vágy, hogy mennyire megismerném a kisasszonyt, ha lenne rá valamiféle lehetőségem. Majd eme kettős gondolatokkal távoztam a osztag egykori tagjainak állított emléképítményből.
Nem nézve hátra többet, csak előre haladtam, hiszen az elhunytakat, bármennyire is szeretnénk, nem lehet feltámasztani őket, ez is megmutatja, hogy az isten ránk nézve csak egy fennkölt jelző, mert mi nem vagyunk mindenhatók, csak emberek, kik lelkekké lettek, s utána harci és elméleti tudással kioktatva „istenné” váltak, de nem teremtővé.

// Köszönöm szépen a játékot Smile

//