Az Andok titka

Tárgy: Az Andok titka Szomb. Nov. 10, 2012 3:20 am

Visszatértemet, már a Daitenshi is felfogta. Eljött az idő, hogy újrakezdjem kötelezettségeim teljesítését. Tenshikkel kell edzenem. Shizunét az Andokba vittem először, két új tanítványomat is oda fogom először elvinni. Talán most egy kicsit más lesz, mint Shizuval hehe. Lehet nem leszek annyira kíméletes. Igaz Shizune is majdnem belehalt a múltkor. De csak majdnem. A kettőből egyet nem is lenne olyan rossz leszórni, majd később balesetként beállítani. Miért is ne? De nagyon nem is emlékszem rájuk. Hogyan néznek ki, meg ilyen kis apróságok, amivel nem igazán vagyok hajlandó foglalkozni. Na persze! Első áldozatom Kazuho Kira. Hogy most hol tölti szabadságát, én nem igazán tudom, de mondjuk tételezzük fel, hogy az edzőteremben van. Odateleportálok, majd elkezdek a jelenléte után kutakodni. Lehunyom a szememet, majd meg is érzem a bázison belüli tartózkodási helyét. Ott termek mellette, és meg is szólítom.
- Üdvözöllek! Hogy telt a szabadságod?- meg sem várom a válaszát, egy zanpakutou érintéssel sötétségbe taszítom, az Andok gyomrába. Nem sokkal rá Miyut is megérzem, a hálószobájában. Ki tudja mit csinál, de nem érdekel. Nagyon nem! Mellette is felbukkanok.
- Halihóóó!- köszöntöm, és vele is hasonlóan járok el, mint Kirával. Ezután Shizune után kutakodok. Őt nem nehéz megtalálnom, talán még könnyebb is, mint ezt a két félnótást. Megjelenek mellette, de nála már meg sem szólalok. Neki egy egészen újfajta edzést találtam ki. Széles vigyorral lépek mellé, és teleportálom el. De ő nem a barlangba került. Ő a barlangtól mintegy 30 kilométerre landolt. Fel kell kutatnia a bejáratot, ami előtte is mindeddig titok volt, bejutni rajta, és csatlakozni a többiekhez. Nem nehéz, de van egy része, amin gondolkodni kell. Azt hiszem még egy kicsit várok. Elmegyek, iszok egy teát, csücsülök még egy keveset, meglátogatom Kiriét, majd csak utána érkezek én is a hegylánc gyomrába.
- Sziasztok! Egy kicsit sötét van nemde?- mondom, mivel természetes fényforrás nincs, korom sötét van. Tapsolok kettőt, mire zöld energia hullám tör végig a barlangon, kitárva paramétereinek nagyságát a jelenlévők előtt. A középen lévő korong alakú gyakorló tereptől kezdve a vizeken át, megpillanthatják a zikkuratot is. Mindent derengő halványzöld fény borít be, mivel apró pici írások futnak végig mindenhol, ami energiával megtöltve fényt bocsájt ki. Utara féle világító üzem.
- Mindig elámulok, mikor ezt látom. Vagy mégsem- biggyesztem félre ajkamat, majd a két tenshire pillantok. A száraz levegőt még nehéz lehet megszokni nekik, mert itt nincsen semmiféle páratartalom, amibe úgy bele lehetne kapaszkodni, és kellemesnek mondhassad. Ők, akik egy fél éve láttak utoljára, most nagyon meg lehetnek lepve. Főként, mert halottnak hittek. Bárminemű kérdést, óhajt, sóhajt, nemes egyszerűséggel tudomásul sem veszek, nem fogom informálni őket most erről, de egy valamit még muszáj megjegyeznem.
- Látom továbbra is óvatos voltál a növekedéssel- szúrom oda, de nem igazán emlékszek rá, hogy én láttam volna valaha is ezt a gyereket. Teljesen elfelejtettem őket, azt se tudom, hogy kicsodák, és mire képesek. A nevüket megkérdeztem Yuutól, ennyi. Még egy pár perc eltelik, irányomból néma csenddel. Nem fogok szórakozni velük. Megigazítom a kalapomat, és a sétabottal koppintok kettőt, hogy más elég legyen a megválaszolatlan kérdésekből. Mondjuk nem igazán vagyok benne száz százalékig biztos, hogy ők megszólaltak volna az elmúlt két-három percben, és csak a fejemben szóltak a hangok. De ettől függetlenül, hogy lehetséges a néma és kínos csönd, most már megszólalok vigyorogva.
- Azért hoztalak ide titeket, hogy megkezdjük az edzést. Én arra gondoltam, hogy egy kicsikét a képességeiteket nézzük át. Egy kis bemutatót, ha tartanátok, azt megköszönném. Igazándiból nem feltétlenül tudom, hogy erre nektek mi szükségetek lesz, egyáltalán nem terveztem el semmit, de gondolom nem úgy festek, ezt elhiggyétek rólam nyehehe- mondom, miközben szkarabeuszok ezrei emelkedtek ki a vízből, és kezdtek el a tenshik körül repkedni, információt gyűjteni, meg ilyen kis apróságok. Ha rákérdeznének, hogy mik ezek, nem igazán válaszolok továbbra sem. Ekkor kilép egy csontvázszerű robot, és puskáját Kirára emeli, jelezvén, hogy ő kezdi a kört. Megcélozza, lő rá, mindent elkövet, hogy megölje. Kirának most már csak szét kéne szednie a robotot. Miután ez megtörténik, a robot újra összerakja magát, és Miyut kezdi el fenyegetni. Miután ő is nekilát az ellenség elpusztításának, megtapsolom őket. Azért azt tudni illik a kis egységekről, hogy nagyon strapabíróak, ámbátor nem elpusztíthatatlanok.
- Lassúak vagytok. Mit szólnátok, hogy ha nekikezdenénk ennek a kis apróságnak az edzésén. A mi csapatunk a gyorsaságáról híres. Nem hiszem, hogy ne lennétek rá képesek- mondom, és vihogva elsétálok tőlük.
- Mindjárt jövök, addig gondolkodjatok, hogy min javítanátok- szólok még vissza.

Eközben Shizune kis hegyi kirándulását tervezi. A felhők alattad vannak, úgy érezheted magad, mint aki a világ tetején sétál. Pedig közel sincs ez az igazsághoz. Csupán csak nagyon erős koncentráció mellett tudsz egyáltalán irányt mutatni Yukezo, és csapata felé. Egy nagyon erős védelmi rendszer van ott. Megtippelni sem tudod, hogy közeledsz-e a barlang bejáratához. Tisztán látszik, neked most az egyéni higgadtság, és koncentráció az, amire edzel. Bárminemű technológiához folyamodnál, megbolondulnak, amint elkezded a bemérési folyamatot. Kezded megérteni, hogy miért volt olyan nehéz felkutatni a Sereget. Erőteljes odafigyelés kell, hogy tudjál lépni. Ekkor egy helikopter hangjára leszel figyelmes. Mások is vannak itt, nem csak ti. Ha egy kicsit nem célirányosan gondolkodsz, hanem az egész területre, megérezheted, az emberek jelenlétét, abba az irányba, amely felé a barlangot véled. Sietned kell, és figyelmeztetned Yukezoékat, hogy a titok nem sokáig marad az, ha nem tesznek ellene valamit. Ha meglátod az embereket, bizonyosra véled, hogy ők is a barlangot kutatják. Egy expedíciós csoport érkezett.

Tárgy: Re: Az Andok titka Pént. Nov. 16, 2012 8:55 pm

*Az ébredés nem volt oly' könnyű, mint azt terveztem. Napok óta nem alszom rendesen a bennem kavargó dolgok végett. Yukezo visszatért, és itt van. De eme Yukezo más, mint volt. Régi önmagát aligha látom benne, ekképpen teljesen összezavar. Nem tudom, hogy mit gondoljak; azt pedig még inkább nem tudom, hogy hogyan is viseltessek feléje. Persze a többi tenshinek könnyű, szinte irigylem őket semlegességükért, én azt hiszem, inkább a háttérben húzom meg magam. Borongós gondolataim elfednek minden olyan dolgot jelenleg, amelyet Yuutól az elmúlt időszakban. Lelkileg stabil fokokra léptem, de ez a bizonytalanság mégis tönkre tesz. Amikor megérkezünk az Andok barlangjába, maga a légkör eszembe juttat olyan hónapokkal ezelőtt történteket, miket legszívesebben kitörölnék az emlékezetemből. Komoran pillantok a földre, hisz azok, amik ott történtek csupán a múlt lehet. Ő már teljesen más, mint volt..s könnyen lehet már sosem lesz az igazi. Talán jobb volna, ha megpróbálnám elfelejteni? Vajon mennyi időbe telik majd, hogy kitépjem szívemből azokat az érzéseket, miket iránta érzek? Ha rá nézek, tán a világom remeg meg. De én már nem őt látom. Egy Belial utánzat lett belőle, akiben egyáltalán nem látom Yukezot. Így mikor letesz a barlangtól kilométerekre, pusztán rá sem bírok nézni.*
~ Hiányzol Yukezo. Bárcsak elmondhatnám, hogy mennyire sajnálok mindent..s hogy mennyire gyűlölöm, hogy többé már nem vagy. Elveszettnek érzem magam..a világ többé nem lehet meleg. Ez egy zord és üres hely lett. ~ *Ahogy a szél meglibbenti hajamat, a fülem mögé tűröm zavaró hajtincseim. Néhány könnycsepp hagyja el arcomat, de az érzés megmarad. Ironikus, hogy hozzá, de mégse hozzá beszélek. Fogalmam sincs, hogy mihez kezdjek. Én nem vagyok képes meggyógyítani? Nem akartam, hogy ez legyen. Én nem Belialba szerettem bele, hanem az én Yukezomba; aki láthatóan meg is halt. Gondterhelten sóhajtok egyet, s a többi tenshire gondolok. Miyu és Kira érdekesnek bizonyultak a találkozásunkkor. Bár Kirában megvan az a tipikus Gotei Juusantai gondolkodás, idővel úgyis elhagyja. Miyu pedig még bohókásnak tűnik picit, de bízom abban, hogy megállja a helyét. Ha rajtam múlik biztosan; akármennyire is nem vagyok annyira tárasasági. Feladatot kaptam, s e feladatról addig úgysem teszek le, míg abban a hitben leszek, hogy Ő már nincs. Saját két szememmel láthatom, hogy régi arculata már meghalt...én pedig csupán a régi dolgokra fogok emlékezni; nem igaz? Valahogy nem tudok még megbarátkozni, egyszerűen nem megy.
Végül elindulok az úton, az Alpok olykor meredek, olykor lankás oldalain, hogy a bejárat felé tarthassak. Valójában fogalmam sincs hol lehetek; de mit számít az? Eleve idiótaságnak tartom, hogy levisz a mélységbe, majd kirak valahol, hogy találjak vissza; mindenféle segítség nélkül. Arról nem is beszélve, hogy mit gondol? Majd emlékezni fogok, hogy hónapokkal ezelőtt hogyan nézett ki az a környezet, ahol a bejárat van? Elhúzom ajkaimat és méregből belerúgk egy kőbe.* - Yukezo legalább nem volt ennyire idióta..Belial! *Felismerésre ajkaimra illesztem kezeimet. Mindkét kezemmel ezután fejem után nyúlok s térdre esek. Belial...már nem is vagyok képes Yukezonak nevezni. Meg kell szabadulnom az érzéseimtől, meg kell szabadulnom a fájdalomtól, amit okoz. Percekkel később repülő hangját hallom meg, s ettől kizökkenve elindulok végre az úton. Hosszú ideig csak előre koncentrálok, amúgy sem tudnék merre találgatni. S még néhány perc múltán már olyasmit látok meg, amitől elkerekednek szemeim. Embereket, ráadásul a bejárattól nem messze. Az hiszem, most mindenki nagy bajban lesz. Azonnal a kitűzőmhöz nyúlok.*
- Sukui! *Aktiválom a Daintenshi jelvényt. Habár tisztában vagyok azzal, hogy ezt csak vész esetén szabad használni, mégis úgy hiszem, hogy ezúttal vészeset van. Ha azok az emberek bemennek a barlangba, már pedig mindjárt bemennek, akkor komoly bajba eshetnek. Azok robotok biztosan kicsinálnák őket, így aztán muszáj a "mentornak" jeleznem, mert csak ő képes ennyi idő alatt cselekednem. Viszont valamit még én is tehetek. Shunpomat használva kerülök a társaság mögé, mielőtt belépnének a barlangba.*
- Jó napot! A természetvédelemtől vagyok, a nevem Shizune. Önök tudják, hogy tiltott helyen vannak? Ez a barlang egy veszélyes hely, amit én és a csapatunk zárunk le. Megkérem önöket, hogy keressenek más kutatásra alkalmas területet az Andokban, mert ez a barlang fokozottan veszélyes. Egy társunk már az életét vesztette, nem hiányzik még több halál. *Határozottan adom el magam, míg a nyakláncom a ruhám alatt rejtőzik. Muszáj megállítanom őket, hiszen pontosan az emberek védelme a feladatunk, még ha nem is ilyen formában.*

Tárgy: Re: Az Andok titka Szer. Nov. 21, 2012 5:13 am

A mai nap meglehetősen csendesen indult, mint minden napom mióta Yukezo eltűnt. Vagyis mióta beléptem a Daitenshi-be. Ugyan pár halovány információt sikerült kiderítenem leendő mesteremről, de immár fél éve nem láttam. Hat hosszú hónapja, hogy Shizune-sama foglalkozik velünk. Ne sok minden történt amióta beléptem. Síri csend uralta a Fészket. Én pedig ha nagy ritkán ki is mozdultam valamerre, akkor az gyorsan és zökkenőmentesen történt. Talán senki nem is tudta, hogy mikor hagytam el a Fészket, amit kétlek ugyan, de kifejezetten hízelgő lett volna a lopakodásom előtt. Edzeni akartam. Megkezdeni azt amire Yukezo-tól számítottam. Fejlődni. Na persze lehet, hogy ezért már nekem kell utat kaparom magam előtt, elvégre mindenki úgy tartja, hogy Tamachi-sama az örök nemlétre szenderült. Na persze.
De eléggé logikusnak és igazak tűnt. Na persze minden nap figyeltem a Daitenshi-t hátha kiszűrhetek a mondandóikból valamit. Ám ez elég sokig semmi sikerrel nem járt. Olybá tűnt, hogy a mesterem meghalt mielőtt belekezdhettünk volna az edzésbe. Aztán egy nap árulkodó morzsát hallottam. Csak egy fél mondatot kaptam el a beszélgetésből, ami Shizune-sama és Sierashi-sama közt zajlott, de tisztán érződött belőle, hogy Yukezo visszatért, bár... megváltozott. Viszonylag friss információt kell elfelejtenem ezáltal. Nem rossz kilátások. Amióta ezt sikerült kiderítenem, egyszerűen be vagyok zsongva. Hihetetlen, hogy mennyire vártam már az edzést. Éji Róka mindig kéznél volt a tokjában. Éreztem rajta, hogy őt is lázba hozta a dolog. Éppen ezért vártunk. A várakozásnak pedig éppen ma lett vége.

Nem efféle fogadtatásra számítottam ugyan, de nem lehet minden úgy, ahogy eltervezem. Bár rendesen meglepődtem a dolgon, azért próbáltam ezt nem mutatni. Aztán olyan történt, amitől az állam is majdnem leesett. Pislogtam, s mire a szemeim felnyíltak, egy sötét barlangban ácsorogtam. Yukezo szinte azonnal eltűnt mellőlem, majd két szívdobbanásnyi idővel később megjelent Miyu-val az oldalán. Valami nem stimmelt, és ezt éreztem, de nem esett le, hogy mi is folyik itt. Legalábbis elsőre nem.
Pedig logikus volt, hogy ha már egyszer visszatért, akkor edzésre kell számítani. Fél év sok idő. De pont egy ilyen helyen?
Akaratlanul is elvigyorodtam, majd biccentettem Amane-san felé.
- Úgy látom nem csak nekem indult furcsán a napom. - A kezem a zanpakuto-m felé haladt, s lassan előhúztam a tokjából. Megpörgettem a tenyeremen és éreztem, hogy az eddig elpocsékolt energiák lassan kezdenek átjárni. Megmozgattam a tagjaimat, és kevés sikerrel próbáltam lecsendesíteni az elmém. Túlzottan dübörgött az agyam ahhoz, hogy most lenyugodjak, amit sajnos Amane-san is megláthatott rajtam.
Kisvártatva, aztán megérkezett maga a mester is, és szórakozottan belekezdett a mondandójába. Én persze sem szólni, sem kérdezni nem akartam. Az, hogy hol volt, ne tartozik rám. Ha meg is kérdezném valószínűleg maximum homályos utalásokat kapnék válaszul. Arról faggatózni, hogy miért vagyunk itt értelmetlen lenne, hiszen egyrészt nyilvánvaló, a részleteket pedig majd ezután megtudjuk. Bármi másról érdeklődni pedig ostobaság lenne.
Ahogy ezen kattog az agyam elér, mintegy halálos döfésként, az a mondat. Hogy nem kapkodtam el a növekedést? Nevetséges.
- Csupán észrevétlenül, apró lépésekkel teszem. Ahogy egy ninjához illik. - Vetem oda félvállról. Hosszú percek után, aztán koppant kettőt a botjával, és belekezd az igen zavaros mondandójába. Nincs ötlete? Nem tervezett el semmit? Ezek a szavak kicsit szíven ütnek, de hát ki tudja, lehet csak megtéveszteni próbál minket. Talán igazat mond. Talán...
Mindegy.
Apró szkarabeuszra hasonlító gépek kezdenek el repkedni körülöttünk. Először felkapom a pengém, de mivel nem támadnak, így lassan leeresztem a fegyvert, és megpróbálom megérinteni az egyiket. Nem igazán sikerül, így nem próbálkozok vele többet. Sokkal inkább leköt az ami megjelenik.
Egy csontvázra hajazó gép tűnik fel, a kezében puskával, és nem tűnik éppen barátságosnak. Magam elé kapom a fegyvert, és megindulok, ám ahogy elsüti a fegyverét egy Shunpo-val megpróbálok mögé kerülni, s lecsapni a fejét. Sajnos azonban rendkívül fürgének bizonyul, így a puskáján csattan a pengém. Hátralök a méreteiből adódóan, és úgy tűik mindent bevet, hogy elkapjon. Egy-két ütését kikerülöm, a lövései elől pedig félrevetődök. A shunpo-t inkább támadó jelleggel használom. Mindig is szerettem így közel kerülni az ellenfélhez, hogy ütéstávban lehessek és a meglepetés előnye is velem legyen. A fő célpontjaim a fej, a szív és a gyomor, míg hátulról támadva inkább a vesékre próbálok célozni és a tarkóra. Na persze ez itt nem sokat ér, de a megszokás vezeti a kezem. A szabad kezem általában arra használom, hogy megragadjam az ellenfelem, avagy lefogjam a támadását. Illetve a kidoukat is bal kézzel használom többnyire. Már amelyikhez szükséges a kezem.
Miután végül a padlóra küldöm a nyomorultat, újra összerakja magát, s Miyu-nak megy. Mázli. Így legalább lesz egy kis időm lihegni. Miután végre a lány is végez a géppel Yukezo megszólal.
Lassúak lennénk? Habár igaz, hogy nem teljes mértékben a célpont likvidálására fókuszáltam. Elragadott a hév és eljátszottam az időt. Hibát ejtettem. Francba.
Ahogy Yukezo lelép, én duzzogva leülök a földre. Leginkább magamra haragszok és enek hangot is adok.
- Persze Kira, játszadozzál csak az ellenféllel. Hülyegyerek. - Morgom magam elé, aztán mély levegőt veszek. Igyekszem kitisztítani a tudatom. Csak a gyorsaságra, és az eredményességre összpontosítani. A jó orvgyilkos nem pazarolja az idejét. Csak a célpont kivégzése járja át az elméjét. A legsötétebb sarkokból támadva ahonnan nem számít rá senki. Az orvgyilkos teste csupán fegyver, amivel a forgatója és megbízója megöli a célpontot. Csupán egy fegyver. Egy fegyver, mely megteremti a legmegfelelőbb alkalmat a támadásra, és kihasználja a meglepetés erejét. Ha pedig ez megvan, akkor azonnal végez a célponttal.
Nem művészet az amit csinál. Nem szórakozhat azzal, hogy egyetlen szúrással végez az ellenféllel, habár optimális helyzetben ez következik be. Ha kell ezerszer leszúrja az ellenfelet amíg az meg nem hal.
Szerencsére ilyen sosem fordul elő. Konklúzió: A jó orvgyilkos gyors akár a villám, és puhák a léptei akár az árnyék. Észrevétlenek, és ahogy érkeznek úgy tűnnek el. De mindig végrehajtják a feladatot. Lehetőség szerint civil veszteségek nélkül. Lehetőség szerint.....
A gondolkodás lassan lenyugtat, és immár hideg fejjel leszek képes edzeni. Miyu persze az egészből mindössze annyit lát, hogy leülök, és behunyt szemmel gondolkodok.

Tárgy: Re: Az Andok titka Csüt. Dec. 06, 2012 2:02 pm

Köröző mozdulatokkal kevergettem az instant levesemet, aminek meleg illata mély sóhajt váltott ki belőlem. Mosolyra késztetett, amikor csak eszembe jutott, hogy Sierashi~san magába, víz nélkül, egyszerűen a szájába öntve ette meg ezt a remek készételt. .__. Bár megkérdezni, persze nem kérdezte meg, hogy elfogyaszthatja-e, de kopogni sem kopogott, így ezen már meg sem lepődtem utólag. Az ajkamhoz emeltem a tálat, és néhány nagyobb korttyal tűntettem el az ebéd egészét. Elégedetten simítottam végig, végre megtöltött hasamon, majd elindultam, hogy elmossam a tányérom, amikor egy ismerős arcélt pillantottam meg a szemem sarkából. De hiszen ez lehetetlen, Nara~san azt mondta, valami démonnál van. o_O Persze nem várt választ, vagy bármit, hanem olyan gyorsan, mint mikor hónapokkal ezelőtt felbukkant nálam, egyszerűen egy sötét helyre lökött. Azért ez nem kedves visszatérés, Tamachi~san. T.T
Első gondolatom az volt, hogy minél előbb biztonságos helyre kell jutnom, de a sötétben botladozva elindulni veszélyesebb, mint ott maradni, ahová letettek, így inkább nem mozdultam. Éreztem, hogy víz van közvetlenül mellettem, és Kira~san hangját is megismertem, emellett azonban igen száraz a levegő, amit én magam megszoktam, hiszen egyik technikám kifejezetten arra épült, hogy minden csepp párát magamhoz vonzottam. De azt tudtam, hogy másoknak ez nem kellemes, így tettem kezemmel egy felemelő mozdulatot, hogy kicsit kellemesebbé tegyem a levegőt. Ettől függetlenül továbbra sem tettem mást, a másik tenshi költői kérdésére sem válaszoltam, csupán azon igyekeztem, hogy ne hagyjam el a kijelölt helyet. Amikor egy tapsra fények indultak el a falon, szinte szájtátva forgattam fejemet én is, persze az sem volt mindennapi, hogy Tamachi~san megint itt volt, de nem úgy tűnt, mintha válaszolni kívánt volna a kérdéseinkre. Surprised

Pedig nekem lett volna néhány azon túl is, hogy hol vagyunk? .__.
Kira~sanra pillantok, aki kicsit sem tűnik tájékozottabbnak nálam, így inkább nem teszem fel a kérdésem, hanem tovább fürkészem a helyet. Valaminek a belsejében voltunk, ami bizonyosan hatalmas lehetett, mert a belső tér is az volt. Nem értettem a megjegyzését, elvégre tudhatná, hogy a póttestek, bármennyire is különlegesek, de egyáltalán nem nőnek. Majdnem válaszoltam is neki, hogy nem illik ilyesfajta megjegyzést tenni, azonban Kira~san megelőzött. Áhá, szóval nem is nekem szólt, helyes. >w> A vízből felemelkedő lényekre azonban már nem tudtam olyan mérsékelten reagálni, ahogy az új helyre tettem, egyszerűen túlontúl közel jöttek. Amint megközelítettek, a testem ösztönszerűen mozdult, hiszen nem tudhattam, mit is szeretnének. Na jó, talán bízhattam volna Tamachi~sanban, de nem úgy tűnt, mint annakelőtte, volt benne valami furcsa, megmagyarázhatatlan, ami óvatosságra intett. A röpködő valamik pedig egyértelműen veszélyforrásnak minősültek, így egy pillanatig sem haboztam, amint megközelítettek, gyors mozdulattal felhúztam a karjaimat, és egy vastag jégtömbbe zártam őket. Ez azonban zavart abban, hogy lássam Tamachi~sant, miközben hozzánk beszél, így egy lökéssel az egyik falhoz toltam az egész tömböt, benn a torz géprovarokkal.
Nem értettem, hogy mire jó az erődemonstráció, akkor is ezt kérte tőlem, amikor először találkoztunk, hogy próbáljam megölni. Természetesen akkor esélyem sem volt, bár most sem igazán lenne, egy robottal azonban könnyedén el tudunk bánni. Automatikusan mozdultam arrébb, hogy Kira~sannak legyen tere a mozgáshoz, és ne legyek útban, meg persze golyószórásban, elvégre egyáltalán nem szándékoztam a közeljövőben elhagyni az élők világát, főként nem edzésen. Néhány pillanatig pihent csupán darabokban a szerkezet, amikor már rám is célzott, de golyói csupán egy vastag jégfalba csattantak. A környezet nekem kedvezett, hiszen a temérdek víz kiváló fegyvernek bizonyult a robot ellen. A vastag jégtáblán keresztül is láttam alakjának mozgását, és egy csúsztató mozdulatot tettem, aminek hatására a jégalja egy vékony rétegben a földön kikúszott, jégpáncélt vonva a padló felé. Sierashi~sant is így csaltam csapdába. Cool

Ahogy rálépett a jégre, egyszerűen méretéből adódóan kibillent egyensúlyából, én pedig ezt használtam ki. Egy nyitó mozdulattal választottam ketté a falat, és egyetlen, jól irányzott lövést adtam le, egy vízgömbbel, de mire reagálhatott volna, a tömb ismét lövés biztosan zárt. Ezután egy újabb toló mozdulatot tettem, és a bogarakhoz hasonlóan megpróbáltam a robotot is a falhoz préselni, az azonban kimozdult mögüle. Szerencsével azonban nem járt, mert egy markoló mozdulattal, a fegyverére került vizet egyszerűen befagyasztottam a csövébe, ami ezáltal besült. Ez koránt sem jelentette viszont a véget, hiszen gyilkos szándékkal közeledett felém, de ideje nem maradt arra, hogy akár puszta kézzel végezzen velem, mert a mögötte maradt tömböt egyetlen húzással zúdítom rá. A hatalmas víztömeg engem is elsodort volna, de amint befedték az ellenfelet, ismét tömbbe fagyasztottam. Cool

Hiába, a robotok gyengepontja mégis csak a víz, ami viszont nekem a legnagyobb fegyverem. Félrebillentettem a fejem Tamachi~san szavaira, mert nem értettem vele egyet. Nem voltam olyan lassú, hiszen halál nélkül jégre tettem egy gyilkos robotot. ˇ^ˇ Ez pedig nem kis teljesítmény, mondjon bármit! >w> Persze megint itt hagyott bennünket, hogy fejtsük meg a dolgot, ahogy szeretnénk, és ahogy láttam, Kira~san ezt is tette. Engem ezzel szemben sokkal jobban érdekelt, hogy mik azok a jelek a falon, és hogyan juthatnék vissza a biztonságos, és kedves szobámba. És csak hogy Tamachi~sannak is jobb legyen, ezt én is gyorsan akartam kivitelezni. .__.

Tárgy: Re: Az Andok titka Pént. Dec. 07, 2012 7:16 am

Önelégülten néztem, ahogyan a friss ifjak próbálkoznak, méghozzá sikerrel. Ennek örülök, eddig sem tunyultak legalább, bár egy-két dolog még így sem tetszik. Megforgatom a szemem, és közelebb lépek Kirához. Nem értem igazán őt. A kezében nincs meg a személyisége. Bambán meredek rá, és csak pislogni tudok. Megcsóválom a fejem, majd rosszallóan hümmögök párat. Megesik az ilyesmi. Ott termek Miyu előtt, és közelről az arcába nézek, mondhatni az intim körébe is belépek. Majdnem összeért az orrunk. Közelről is megtekinthette sárgás, halovány íriszeim. Itt is megcsóválom a fejem, majd ellépek tőlük, és jóízűen kacagni kezdek. Ahogy feláll ismét a robot, most engem próbál megcélozni. Rátartom az ujjamat, és elkiáltom magam.
- Hadou 04: Byakurai!- parancsomra egy luk termett a mellkasába a robotnak, mielőtt még ellőhette volna villámvetőjéből az energia csíkot. Szkarabeuszok viszik le a „sérültet” a pályáról. Három csontváz mászik elő a vízből, és körbeveszik Kirát, majd készenlétbe állnak. Éreztetve a következő feladatot, odalépek mellé.
- A reflex vezeti ujjaid minden apró mozdulatát. Ilyen kis dolgokon csúszik még egy törpe is. Nem várok el tőled hatalmas teljesítményt, de egy picit még beletehetnél. A titka ott van, hogy maximum három lépésed lehet. Odalépsz, cselezel, végső csapást mérsz be. Eltörpülhetnek melletted még az óriások is hogy ha három lépésből megölsz bárkit. Neked ez a feladatot most- ezután Miyuhoz sietek, majd a háta mögött állok meg. Hátulról megölelem, és jobb kezemmel vihogva Kirára mutatok.
- Apropó! Neked arra kell most figyelned, hogy a katonáim ne hasítsák darabokra a kis barátunkat. Remélem érted, hogy nem árthatsz a robotoknak, nem gátolhatod a mozgásukat. Egy kis icike-picike csapatmunkát mutassatok nekem… - magyarázok a fülébe, és ellépek tőle. Tapsolok kettőt, és elindul az edzés ezen része. Nekik össze kell hangolódniuk. Ahogyan röpködnek a zöld mennykőcsapások, én csak vihogok, közben a botom kötéllé változik, és kalapomat leemelve egy nyúl pottyan ki. Én a kis nyuszikát szórakoztattam a kötéllel, ahogyan macska módjára elkapni próbálta. Szinte nem is figyeltem a kettejük munkájára, én jobban szerettem a fehér nyuszikat kötéllel csesztetni. Ahogyan elkapja, és kikapja a kezemből, örömömben még tapsikolni is elkezdek.
- Te kis cukiság *-* - mosolygok rá nagyon, majd csettintésemre pillangókká változik, és visszaröppennek a kalapomba. A fejemre teszem, és a két Tenshi próbálkozását figyeltem tovább. Miután végeztek, elkiáltottam magam.
- És most fordítva is légy szíves! Miyu támad, Kira véd!- ennek megfelelően engedelmeskedtek a robotok is, és Miyut kezdték el kezelésbe venni. Hmm… Egy teát valakinek? Nem adok!
~ Hogy képzeled ezt? Érjen már utol a végzeted, te szemétláda!~ kiabáltak a jobb fülembe, mire én odafordulok, és a kezemet a fülemhez igazítom, mint aki nagyon fülel egy távoli kiáltásra.
- Elnézést, de a motyogást nem értem!- szólok rá a fejemben szóló, amúgy tiszta hangoknak, és erre a kis poénomra hangos vihogásba kezdek. Ekkor egy szó hallatszik Shizune hangján. Sukui! Valami baj van tán? Nagykislány vagy, meg szép is, de mégis, rád tör a paralízis? Odateleportálok hozzá, és amit látok, az lenyűgöz. Az emberek nem láthatnak engem, csak Shizune. Tapsikolni kezdek örömömben, majd eltűnök vissza az edzőtérre.
- Srácok, történt egy kis gebasz! Felfedezők szeretnének ebbe a barlangba bejönni! Meg kell majd akadályoznotok- mondom ezt felhőtlen jókedvvel.

Shizune, te megszólítod végül az expedíciót, egy gyors rögtönzéssel. És észre is veszed, hogy Yukezo megjelenik, szórakozik egy kicsit, majd el is tűnik, de azért még benned van a remény, hogy megértette a helyzet súlyosságát. Bár… ez tényleg csak egy halovány remény. Kezded megérteni, hogy ő ebben nem fog most segíteni. Mindenesetre a kis ember csoport hozzád hív egy embert, amolyan szemüveges, kétballábas, életképtelen figura. Kellemetlenkedő alaknak tűnik, hamarosan megérted miért.
- Hölgyem, pontosan ismerjük a terület veszélyességét, de minden engedélyünk meg van a kutatásra. A mi kis csapatunk olyan helyeket is kinyomozott már, mint Jeti búvóhelye, a Bermuda háromszög, Maja zikkuratok, és mindenféle misztikumokkal ellátott jelentéktelen helyeket. Nem ijedünk meg a kis figyelmeztetéstől, ugyanis az engedélyeink szerint, maga csak egy figyelmeztetést tehet, amit mi nem fogunk megtenni. Ha továbbra is akadályoztatni óhajt, kérem vegye tudomásul, a hatóságok mellettünk állnak. Profi barlang kutatók állnak a rendelkezésünkre. Nem fog kifogni rajtunk, ugyanis itt bizton állíthatom, semmi nincs. Kérem értse meg…blablabla - A végén még perceken keresztül jogszabályokat, neveket, és engedélysorszámokat kezd el darálni, őszintén a felét sem jegyezted meg. Valóban idegesítő egy alak. Majd miután a többiek elkezdték a sátrakat, és egyéb tábor felállítási dolgokat összerakni, rájöttél, hogy ezek komolyan gondolják. Hogy most mi fog történni? Próbálhatsz másokat meggyőzni a hely veszélyéről, esetleg hagyhatod, hogy bemenjenek a barlangba, és a biztos halállal találkozzanak. De legalábbis Yukezoval. Na melyik a rosszabb? Ha folytatni óhajtod a hazudozásokat, akkor egy kicsit kidolgozottabban kell ezt tenned. Miyu mivel gigaiban van, így őt láthatják, és segítségedre lehet, de hogyan értesítsd? Hamarabb kell ahhoz leérned a többieknél. Számtalan lehetőséged van még ezeken kívül. Hogyan folytatod?

Spoiler:

Tárgy: Re: Az Andok titka Hétf. Dec. 10, 2012 10:47 am

Lassan, biztosan felkelek. Elég volt a problémázásból, és ideje eltűnni a frontvonalról. Az én munkám, nem itt kezdődik, hanem az árnyak mélyén. Ideje végre ismét orvgyilkosként gondolkodnom. Elvégre ninja vagyok. Megmozgatom a karomat, majd megropogtatom a nyakam, jelezvén, hogy készen állok, bármi jöjjön is. Elsőnek azonban a mesterem szól hozzám, s bár a stílusa igencsak furcsa, azért felfogom a szavait. Nincs benne a teljes énem a mozdulataimban. Ezzel ugyan nem mond sok újat, de mégis pozitív megerősítést ad a gondolataimra. Az elvárás, hogy három lépésből oldjam meg a feladatot, egyszerűen fenomenálisan hangzik. Lenyűgöző, hogy Yukezo képes olyan feladatot adni ami igazi kihívást jelent. Valamit amiben meg kell erőltetnem az agyam és a testem is precízre kell hangolnom. Ahogy felemelkednek a gépek felfogom, hogy a Tamachi miről is beszél, s hogyan lennék képes ezt megvalósítani. Három lépésem lehet mindössze, s ezt még Miyu is segíti. Akkor viszont ideje kicsit csapatban dolgozni. Mielőtt a gépek megmozdulnak a társamra nézek. Ideje tervet szőni.

A három gép körülöttem áll. Amane-san nem gátolhatja a mozgásukat, és nem sebezheti meg őket. Viszont egy helyre terelheti őket, s ez nekünk pont kapóra jön. Éji Rókát előhívni mindössze egy pillanat műve, a hajnalpengét használni pedig kb. három másodperc. Ha jól számolok tehát négy másodpercem van arra, hogy elindítsam a folyamatot. Yogitsune megidézése előtt, már a leendő fegyveremre kell gondolnom, ami egy láncos sarló lesz, ahol a lánc mindkét végén van egy-egy sarló. Ha ezt a gépek nyaka köré dobom, s a láncoz középen elkapom, akkor a harmadik felé indulva egy vonalba ránthatom a három jómadarat. Mindezek még csak az első lépést jelentik.

A második lépésben Miyu közreműködését kell kérnem, hiszen a gépeket libasorban kell tartanunk. Ez egyrészről a láncos sarló, másrészről a partnerem képessége miatt lesz könnyű kiviteleznünk, s ez a dologban a trükk. Második lépésben ugyanis a harmadik felé indítok egy pusztakezes támadást, amely sosem fog megérkezni, hisz amint védekezésre indulnak a mozdulatai, én shunpo-val mögéjük kerülök, s egyetlen jól irányzott fehér villámmal átlövöm mindhármat.

Ha szerencsém van, még amikor összerántom őket el tudom vágni a nyakukat az odatekeredő sarlókkal. Ha nincs mázlim, akkor viszont rendesen bele kell fektetnem a lövésbe. Muszáj átlőnöm mindhármat az utolsó lépéssel. De hogyha egy másik dimenzióból érkezett lény agyát át tudtam lőni, akkor pár gépszolga sem lehet sokkal nehezebb. Plusz Tamachi is ezzel végezte ki az előzőt. Lehet hogy gyengén reagálnak a kidou-ra.
Na persze erről Miyu-t is értesítenem kell, méghozzá úgy, hogy a három gép ne értse meg.
- Amane-san. Kérem sorozza be a betegeket. - Vigyorgok, majd megindul az első lépés. - Szúrd hátba Éji Róka! - Suttogom magam elé, miközben a leendő fegyveremre gondolok. A kard felölti a formáját, én pedig ismét parancsra nyitom a szám. - Hajnalpenge. - Alig mondom ezt ki, a dupla pengés kardom azonnal átváltozik a kívánt formába. Négy másodperc. Tökéletes. Eldobom hát a sarlókat mindkét irányba, gyakorlott mozdulatokkal úgy irányítva őket, hogy a legnagyobb valószínűséggel a célpontok nyaka köré tekeredjen, miközben én a fejemet lehajtva átbukok a lánc alatt, s hátranyúlva megrántom azt.
Indul hát a második lépés, amiben előre indulok az utolsó célpont felé, kezemben a lánccal, s bár nehéz ezeket a gépeket mozgatni, talán Miyu képességeivel sikerül teljesen sorba rendeznem őket. Ekkor támadok az ellenfelem mellkasa felé, s mikor védekezésre nyújtja a fegyverét, én elengedem a láncot, és mögé shunpozok. Jó esetben a másik kettő ekkor már szemben áll velem, így indíthatom a villámot.
- Hadou 04: Byakurai! - Ejtem ki gyakorlottan a szavakat, s a megjelenő kidou-t hirtelen felfelé indítom, hogy ezzel a mozdulattal teljesen kettényissam az előttem álló gépeket. Ha minden jól ment, akkor a terv totális siker, s az ellenfelek összeesnek előttem. Miyu-ra bólintok, megköszönve a segítséget, majd meghallom az újabb parancsot. Most nekem kell oltalmaznom a társamat. Nem lesz oly nehéz feladat, amennyiben neki is van egy terve. Nekem csak úgy kell igazgatnom a gépeket, hogy ne vegyenek észre. A probléma ebben rejlik, de hát a feladatot meg kell oldani.
Ha Amane kitalál valamit, úgy igyekszem abban segíteni, legjobb tudásom szerint. Ez pedig azt jelenti, hogy az árnyakba húzódok. A tervem a következő. Miyu mozdulataihoz és támadásához igazodva próbálom terelni a gépeket. Mindezt egy-egy jól irányzott, a sötétből indított dobással teszem. A célom az, hogy egy egy mozdulattal eltérítsem a mozdulataikat az eredeti céltól, s ezáltal egy irányba tereljem őket, hogy a védelmezettem is könnyedén végezhessen velük.
Ha minden jól megy, akkor ezt az akadályt is sikerrel vesszük, s jöhet az új próbatétel. Ez pediglen nem lesz más, mint a barlang szájánál lévő kis "gebasz".

Tárgy: Re: Az Andok titka Szomb. Dec. 15, 2012 10:44 pm

Spoiler:

*Spontán ötlet volt ama hazugság, hogy majd valami izénak kiadom magam azért, hogy megállítsam az embereket. Nem szeretném, hogyha baj támadna ebből. Láttam már elég halottat, s valahogy felfogom, hogy mi védjük az embereket..nem pedig megöljük. Legalább is abban hiszek, hogy a Daitenshinek ez a célja, nem pedig a felelőtlen öldöklés. Erről pedig eszembe jut, amikor Raidentől jöttem ki a 12. osztagnál. Véletlenül úgy leütöttem az egyik alakot a csigolyájánál, hogy belehalt a sérülésébe. Azóta is eszembe van, hogy óvatosabban kell ezeket intéznem, vagy megint sok időbe fog telni, míg feldolgozom az esetet. Ugyan agresszív tudok lenni, de az emberölés sosem a célom. Most pedig olyan helyzetbe kerültem, amihez segítségre van szükségem. Már kezdenék megnyugodni, amikor Yukezo megjelenik, de a viselkedésével valami nem stimmel. Visszautasítja a segítséget, és elteleportál. Micsoda?! Furcsa tekintet ül ki arcomra, amikor végig fut rajtam, hogy Yuke Daitenshis. Egy Daitenshis visszautasítja a segítséget egy mentoráltjának? Ilyet még Yuusuke sem tenne, akkor sem ha kicsit makacs a férfi. Valahogy nem tudnám elképzelni, hogy ilyet tenne, amikor az emberek védelmét választotta. De Yukezo lazán semmibe veszi azt, amire felesküdött részben. Egyáltalán nem gondolok arra, hogy rám bízná, amikor eleve segítséget kértem. Azonnal felismerem, hogy Yukezo ezúttal nagyon elvetette a sulykot. Olyannyira, hogy erre még vissza fogok térni, amint más környezetben találkozunk. Ezúttal csalódtam benne, nem kis mértékben. Ő nem ilyen, vagy is nem ilyen volt. Már azt sem tudom, ki ő valójában! Talán igazam volt, hogy ő egy szörnyeteg lett..vagy mi! De nem, én nem gondolhatok róla ilyet; akkor sem, ha nem segít. Akkor majd megoldom nélküle. >.> Komolyan nézek az alakra, aki elém áll. Keresztbe fonom karjaim előtte. S némileg közelebb is hajolok.*
- Valóban? Akkor mutassa azokat az engedélyeket! *Nem igazán ijeszt meg ezzel a dumával. Azért nem tud, mert én csupán a maguk élete miatt cselekszem. Mondjuk nincs ínyemre a feladat, Yukezo sokkal karizmatikusabb jellem. De látszólag tényleg beigazolódik állításom, hogy a shinigaminak jobban ment volna. Elém nyújtanak valami papír féleséget, amit egyenesen széttépek. Majd a kellemetlenkedő alak arcába bámulok.* - Jól látom, hogy nincs engedélyük belépni ide? Rolling Eyes

*Felelem pimaszul, hiszen akármilyen papír is volt..éppen most téptem darabokra. Ha az engedély jelenti a belépésüket, akkor ezennel el is téptem. Tehát nem mehetnek be. Neutral

Na ja, gondolom én! Mivel elég kellemetlenkedő társaságot fogtam ki, - akik eléggé furcsák nekem így is - nem igazán akarnak ettől az egésztől eltántorodni. Ám legyen! Éppen csak egy pillanatra nem figyelek oda, és pont a kellemetlenkedő alak siet be a barlangba. A többiek ennyire nem határozottak a dolgukba, főleg akkor amikor kiáltás hangja zendül fel.*
- Francba! Nem megmondtam, hogy nem szabad! A maguk lelkén szárad, ha meghal! Tűnjenek innen, értve vagyok! *Az üvöltés eléggé nyomatékos ahhoz, hogy elriassza a többieket, de a befutót nem irigylem. Ki tudja, hogy éppen mi is történik odabent, így befutok magam is. Közben gondolataim egészen lelassulnak, s valami furcsára eszmélek fel. Az előttem kirajzolódó barlangjárat mellett lilán világító kristályokat látok meg. De, amint megrázom fejemet köddé válnak. Egy adott pillanatban pedig egy vaskos kéz ránt vissza; a külvilág számára egyszerűen a neki csapódok a falnak. E jelenettől elvesztem az eszméletemet néhány perc erejéig. E percek alatt pedig nagyon régen látott helyre érkezem. Igazából maga a barlang egészen ugyanaz, mint amiben testem van. Csak e barlang falait bizonyos kristályok fedik, melyekben elektromosság kering. Lassan felemelkedem, míg lassú ütemben sétál elém egy nagyon magas alak. Legalább három méter magas is lehet, erős testalkattal rendelkezik. Ahogy kirajzolódik, egy birodalmi páncél csillan meg a kristályok által. S ahogyan elém áll, a kristályok kiszikráznak, majd szemei haragra gyúlnak. Egy hosszú, fehér hajú férfi..akinek acélszárnyai vannak. Ujjai hosszú karomként végződnek, mintha csak sárkány alakjából humanoiddá alakult volna. Kezével értem nyúl, de megállnak azok szemeim előtt, egy villámgömböt felmutatva.*
- Nézd meg magad! Mégis hogy nézel ki, Shizune? Ott fekszel a földön, mikor te többre vagy hivatott. Nézz magadba shinigami! Ez a férfi megöl téged... Szenvedsz, sírsz..nem vagy képes felállni. Így hogyan akarsz engem forgatni? *A gömbben megjelenik arcom, amint sírok. Idegesen pillantok Ginryuura, ehhez nem volt joga. De valahol mégis csak igaza lehet. Valahogyan tényleg nincsenek rendben a dolgaim, de hogy azt mondja, hogy Yukezo fog megölni..ez felháborító! Ilyet senki soha nem mondhat róla, még akkor sem, ha igaza lenne! De, hogy nincs..így pláne nem mondhat senki, semmit erről. Megfogom kezét, eléggé erélyesen..de ő csak szomorúan tekint rám.*
- Sajnálom, remélem egyszer felfogod, hogy hibát követsz el! *Ekkor semmivé lesz, s a kristályos barlang is eltűnik előttem. Helyette az igazi barlang rémlik fel, ahogyan nyitogatom szemeimet. Az egyik nyitásnál egy fehér hajú férfit is megpillantok, de a következőnél már nincs is ott.* - Yuke..zo.. *Suttogom, majd megrázva fejemet állok fel. Kissé fáj is a fejem az ütéstől, vagy mitől. De túl fogom élni, engem inkább az emberi ordítás az, ami zavar. Felveszem a földről a zanpakutomat.*
- Sajnálom Ginryuu, de nem érthetek veled egyet. Még mindig reménykedem, hogy ott van. Ahogy abban is reménykedem, hogy rájössz, ez nem ugyanaz a helyzet. Nem fogsz szenvedni a lidérc miatt, őt már legyőztem. *Pontosan tudom, hogy mitől tart; viszont én ennél erősebbnek gondolom magam. Nem fogom hagyni, hogy eluralkodjon rajtam. Megtanultam bízni a zanpakutomban, boldogan az életemet bíznám rá. Szóval elő is húzom a hüvelyéből.* - Tsukasadore! *Oldom fel a shikait , melynek hatására egy villám aura jelenik meg körülöttem. Kipróbálva azt, egy része kárt tesz a barlang falában. Komoran tekintek előre, legyen bármi is...most fontosabb, hogy megmentsem a férfit. Tehát villámléptekkel haladok a sikoly irányába. Fogalmam sincs, hogy mi történhetett a férfival.*

Tárgy: Re: Az Andok titka Szer. Dec. 26, 2012 6:43 am

Nem volt időm rendesen felmérni a terepet, és kijutni, mielőtt Tamachi~san visszatért volna, így ki sem juthattam idő előtt. Neutral

Ráadásul gonosz módon az arcomba próbált hajolni, nem tehettem róla, automatikusan húztam fel az alig fél centis vízfalat magam előtt, majd bűnbánóan pislogtam a kissé nedvessé vált férfira. ^_^” Jó, nem kellene folyton-folyvást próbálkoznia azzal, hogy kihozzon a béketűrésből, bár nem mérgesített fel, vagy ilyesmi, csak rosszul érint, ha valaki túl közel jön hozzám, mert nem lehet tudni, hogy mit is akar. Persze nem hiszem, hogy ő bántani akarna, mert nem hozott volna minket csupán ezért ide, de még mindig jobb félni, mint megijedni, vagy meghalni. Neutral

Meg egyszer azt mondták nekem, hogy inkább kérjek bocsánatot, mint engedélyt, amit nem nagyon értettem, de azért elgondolkoztató volt, akár azok a dolgok, amiket Kira~sannak adott feladatként. Eztán alig láthatóan mögém libbent, még ha nem láttam volna is, valahogy mindig érzem, ha állnak mögöttem, de itt nem volt ilyesmire szükség, jelezte, hogy ott van. Egyszerűen megölelt. O.O

Mégis mit vétettem én ez ellen a shinigami ellen? T.T Nem is nagyon figyeltem a szavaira, mert szinte kétségbeesetten próbáltam leküzdeni a késztetést, hogy egy hatalmas jégtömbbe fagyasszam. .__. Ha ennek az edzésnek vége, nagyon el fogunk beszélgetni az intimszféra fogalmáról, és annak fontosságáról. >__>
Azért megértettem a feladatomat, ami annyiból állt, hogy Kira~sant kellett védenem a robotok támadásaitól, de közben nem gátolhattam a mozgásukat. Kifejezéstelen arccal bólintottam, mert nem mutatjuk ám ki csak úgy, hogy milyen kellemetlenül is érinthetnek minket dolgok, mondjuk itt nem az ifjú shinigamiról volt szó, hanem Tamachi~sanról, aki egyre furcsább. Ezelőtt sosem tett volna hasonlót, nagyon is tisztelte a magánszférám, még ha a lakásomba anno be is tört, a zuhanyzóba nem követett, és semmi hasonlót nem tett. Tényleg le kell majd ülnöm vele beszélni, ahogy legelső találkozásunkkor tettük, akkor is készségesen válaszolt, reményeim szerint ez nem változott ennyi idő után sem… De nem most volt itt az ideje ennek, elvégre Kira~san számított rám, ami nem is csoda, hiszen a képességeim jól kiegészítették az övéit, vagyis, ami a robotokat illeti. Neutral

Egy terelő mozdulattal vizet irányítottam magam köré, ami karikaként keringett körülöttem, s mivel nem engem próbáltak meglőni, könnyebb volt így rájuk koncentrálnom. A terv annyi volt, hogy amíg Kira~san kigondolja a megfelelő három mozdulatot, és véghez is viszi azt, a felé érkező lövéseket egy-egy vízfallal blokkolom. A kristálytiszta víz tökéletes volt, az elektromos lövések ellen, hiszen képtelen volt áthatolni rajta, ráadásul mivel összegyűjtöttem egy nagyobb adagot magam körül, sokkal gyorsabban tudtam megemelni a kisebb falakat, mintha minden alkalommal a körülöttünk lévő árokból kellett volna merítenem.
Kicsit értetlenül pislantottam Kira~san kérésére, hiszen nem a betegeket, hanem a katonákat szokás sorozni a seregbe, ráadásul nekem mi közöm lenne ehhez? o_O Aztán ahogy neki indult lassan kezdett világossá válni, hogy mit is szeretne, de akkor mért nem mondta ki rendesen? .__. Reméltem, hogy ugyan arra gondoltunk, mert ha nem, akkor nagy bajban leszünk. confused

Ahogy egy kupacba kerültek a robotok, a körülöttem forgatott víz maradékából körkörös mozdulatokkal két nagyobb gömböt formáltam, és ezeknek a segítségével a két maradék robotot a harmadikkal egy sorba helyeztem. Ez nem is volt olyan nehéz, hiszen csak oldalra mozdítottam az egyik kezem, majd vissza, ezzel bírva nagy erejű csapásra a vízgömböt. Nem kellemes egy ekkora súlyú valamivel oldalba verődni, ráadásul a shinigami a Tamachi~santól látott technikával lőtte meg őket, kételkedtem benne, hogy ezt a robotok egyben átvészelték. Neutral

Aztán nem volt időm tovább ezzel foglalkozni, hiszen immár engem vettek célba a robotok. Három lépés, ez visszhangzott a fejemben, majd a lehető legegyszerűbb dolgot igyekeztem kivitelezni. Először is el kellett rejtenem magamat és Kira~sant a robotok elől, akik így képtelenek voltak minket célba venni. Ezt egy felfelé emelő kézmozdulattal hajtottam végre, aminek hatására a mögöttem lévő vizesárokból a víz, gőzzé alakulva elárasztotta a gyakorlópályát, ezáltal teljesen láthatatlanná téve minket. Ezzel szemben ez engem nem zavart, hiszen nem kellett látnom a célpontokat, csak tudnom, hová érkeznek, amiről pedig majd Kira~san fog gondoskodni.
- Kira~san, kérem, fürdesse meg őket! ^.^ - Szóltam felé, és reméltem érti a célzást, bár még mindig nem nagyon tudtam, mért is kellett így beszélnünk, mintha a robotok értenék, hogy mit is akarunk csinálni. Neutral

Ezután egyszerűen a vízbe egy jégoszlopot állítottam, amire ráugrottam, hiszen nem lett volna jó, ha az ifjú shinigami által a vízbe juttatott robotok megráznának. Miután hallottam, hogy az utolsó ellenfél is a vízbe érkezett, egy összehúzó mozdulattal összegyűjtöttem a gőzt, és a vízzel együtt rájuk fagyasztottam. Azután leugrottam az oszlopról, és kicsit csúszkálva, de visszaevickéltem a gyakorló térre.
- Leolvasszam őket? – Kérdeztem ezután meg Tamachi~sant, mert nem tudtam pontosan mik lesznek a következő lépések, ráadásul valami probléma is volt.
Megvártam, hogy milyen utasításokat is kapunk, elvégre fogalmunk sem volt, hogy mire is gondolhatott a férfi, mikor a gebasz szó elhagyta a száját. Lehet nem is akkora a probléma, hiszen az utóbbi időben rájöhettünk, hogy sok dolog neki teljesen mást jelent, mint nekünk. Majd elválik… Mindenesetre én továbbra is szerettem volna a meleg szobámba visszajutni, a barlang kijárat pedig nem úgy hangzott, mint ami olyan közel lenne ahhoz a szobához. Ilyen az én formám. T.T

Tárgy: Re: Az Andok titka Szer. Dec. 26, 2012 9:56 am

Nem igazán láttam Miyu megoldását, de rendben van, fogadjuk el. A saját érdeke, hogy ne csaljon. Viszont kezdeni kéne valamit az emberekkel. Nem lenne jó, hogy ha meghalnának. Meg kell védenem őket. Vihogok ezen egy kicsit, hiszen rettentően jókedvem volt a mai nap. Odasétálok a két zöldfülűhöz, és halkan, de nagyon jó kedvvel jegyzem meg a következőket.
- Azt hiszem nem értettétek tisztán! Emberek szeretnének lejönni! Miyu, te kapsz egy sisakot, amit ha a fejedre teszel, akkor látni fogod a térképét a barlangnak, és hogy ki merre jár. Szkarabeuszok bejárják az egész területet, embereket keresnek, akik bejöttek. Kira, te kapsz egy adóvevőt, Miyu tájékoztatni fog, hogy merre menjél. Téged nem látnak az emberek, kidoukkal és egyéb trükkökkel el tudod őket csalogatni, illetve megijeszteni. Jómagam megkeresem Shizunét, aki kapcsolatba lépett velük, ha eléggé megijesztettük őket, akkor bízni fognak benne, és engedik, hogy kivezessék. Rajtam és Shizunén is lesz adóvevő, így tarthatjuk a kapcsolatot. Az én szerepem a gyors elhelyezés lesz. Miyu lesz az irányító, aki pontosan látni fogja ki hol van. Tedd lehetetlenné, hogy erre a szintre bejussanak. Gyorsnak kell lennünk- daráltam a lehetőségeket. Nem véletlenül mondták rám mindig, hogy ha háborúról lesz szó, én vagyok a legjobb vezető. Fejemben rengeteg stratégia van még most is, hogy ha ez befuccsol. Intésemre szkarabeuszok özönlöttek ki ebből a csarnokból, de mielőtt még elhagyták volna a helyiséget még hagytak itt adóvevőket, amiket villámgyorsan adtam ki. Miyu egy sisakot kap, ami a páncélom része. Amint a fejére teszi, szeme előtt megjelenik a térkép, és az, amit mondtam. Jelenleg most Shizunét, Kirát és engem is ide jelöl. Elteleportáltam Shizunéhez, és láttam, hogy a földön volt. Vállat vontam, és kérkedő léptekkel odasétáltam, és kezet nyújtottam. Fehér kesztyűm már egy kicsit sáros volt. Mosolyogtam, de a sötétben ez nem látszott annyira. Jelenlétem volt inkább egyértelmű számára. Felsegítettem, és a kezébe adtam az adóvevőt. Eléggé egyértelmű lehetett számára, hogy mi az, és ha feltette a fülére, akkor meg is szólaltam.
- Tán azt hitted, hogy nincs erre ötletem? Nem véletlenül vagyok én a Daitenshi, és te a Tenshi- mondom, és vele együtt teleportálok Miyuhoz, és most, hogy együtt a csapat, hallgathattuk Miyu ötleteit.

Miyu, miután a fejedre teszed a sisakot, valóban megjelenik előtted egy zöld képernyő, amin láthattad a térképet. Szemed mozgásával, mint egy kurzor, jelölhettél ki nagyításokat, beállításokat, embereket. A kijelölt emberek hallhatták az utasításaidat, így valóban könnyűszerrel tudtál kommunikálni a többiekkel. Még egy picit szerencsétlenkedtél, de hamar hozzászoktál, valahogy tényleg felhasználóbarát a kis sisak. 5 embert láttál meg közeledni ehhez a veremhez, és még 4-et csak szimplán eltévedni. Lehet hogy nem jutnak ki segítség nélkül, de megnyugtatná őket a tudat, hogy legalább egymást megtalálják. Rajtuk kívül még 3 azon gondolkodik, bejöjjenek-e vagy sem. Ne feledd, hogy mindegyiket ki kell innen vezetni, így egy olyan átfogó csapatirányítást kell megszervezned, amivel a legrövidebb idő alatt lehet elérni a hatást. Csakis Shizunét láthatják, Yukezo és Kira nincsenek póttestben, így ők inkább trükköket fognak használni. Bár Yukezo képességeivel nem vagy teljesen tisztában azt te is tudod, hogy bárkit bárhová teleportálhat, amit ismer. A barlangot nagy valószínűséggel eléggé jól ismeri, így ezzel nem lesz gond.

Kira, neked most nincs igazán más dolgod, mint elsősorban tudomásul venni, hogy mestered ide-oda fog teleportálgatni, és akár vele együtt kiügyeskedni, hogy kifelé tereljétek az illetékteleneket. Amin viszont neked is ildomos lenne törnöd a fejed, hogy ezt mégis hogyan tedd… Van egy olyan érzésem, hogy tudod egy ember mire miképp reagál, ha nem úgy, ahogy te gondoltad, akkor az a kövi mesélésben kiderül.

Shizune, téged látnak. Te szavakkal is ügyeskedhetsz, de te le vagy erre korlátozódva. Ha Miyu éppen olyan utasítást osztott ki, hogy Yuke melletted legyen, akkor hivatkozhatsz a furcsa dolgokra, amit ő okoz. Mindenesetre ha valaki bajba jut, beszorul, nem tud hova menni, akkor neked kell segítened. Miyu majd pontosan tájékoztatni fog, és Yuke el is fog helyezni.

Spoiler:

A sorrend: Miyu, Shizune, Kira, Én ^^ Hajrá!

Tárgy: Re: Az Andok titka Pént. Jan. 18, 2013 4:35 pm

Teljesen összezavarodottan pislogtam Tamachi~sanra, és már-már éreztem, ahogy életnagyságú kérdőjelek materializálódnak a fejem felett. Több döntését is megkérdőjeleztem volna, de semmi kedvem nem volt leállni vitatkozni, ráadásul, ha minden igaz, akkor időnk sem sok lenne erre, éppen ezért mély levegőt vettem, és legyőztem a kezdeti húzódzkodásom. Emberek vannak veszélyben, nekem pedig meg kell védenem őket, ráadásul innen, anélkül, hogy bajba kerülnék, vagy megsérülnék, persze ez nem a kényelmes, meleg szobám, de annyira még sem vészes. Magamban számba vettem a dolgokat, hogy ki, hol és miért. Egyértelmű volt, hogy azokkal kell legelőször kezdeni valamit, akik vészesen közel jutottak ehhez a helyhez, ahhoz pedig, hogy valakit eltereljünk a legjobb, ha a legmélyebb ösztönt, a félelmet használjuk. Hiszen ha valakinek az élete forog veszélyben, automatikusan biztos helyet keres, és mi lenne biztosabb a kintnél?
Elgondolkozva vettem el a sisakot, és miközben azt próbálgattam, miként is működik maga a szerkezet, tovább törtem a fejem. Éveket éltem az emberek között, épp ezért úgy gondoltam, hogy kiismertem már őket, még ha kétségbeesetten vallják is, hogy mindenki egyéniség, és különbözünk, abban mégis mind hasonlítanak, hogy ha lehet, nem veszélyeztetik a testi épségüket. Meg tudom érteni őket. Neutral

Természetesen voltak kivételek, mért ne lettek volna, de ez mégis általános volt, és úgy gondoltam egy barlangba, már ha ott voltunk, kétféle ember tévedhet: kutató vagy túrázó. Nem hittem, hogy egy sima turistacsoport, aki túrázni indult, kockáztatná valamelyik tagjuk életét, és a kutatók is csak hatalmas felfedezés miatt vetemednének ilyesmire, de mivel arra eddig nem valószínű, hogy találtak bizonyítékot, így ők is inkább mentenék a bőrüket. De mitől rémülnének? .__.
- Nos, három kisebb csoportra szakadtak, nevezzük őket behatolóknak, tévelygőknek, és tétovázóknak! – Kezdtem bele, hogy minél gyorsabban haladjunk. – A behatolókkal kell előbb kezdeni valamit, nehogy ránk bukkanjanak, ők vannak a legközelebb. Kira~san, egy ahhoz hasonló támadással kellene omlás veszélyt keltenie, amivel a robotokat is semlegesítette! Nem hiszem, hogy tovább jönnének, ha látnák, hogy nem biztonságos a hely.
Büszke voltam az ötletemre, elvégre gyorsan kellett cselekedni, én pedig gyorsan találtam ki. Cool

Ezután már csak azt kellett kitalálnom, hogy a többivel mi legyen. Az eltévedteket is össze kellett gyűjteni, hogy aztán együtt mindenki kimehessen innen, mielőtt felébrednek a gyilkos robotok, és mindenkit lemészárolnak. Bár ezt nem igazán értettem, miért is. Surprised

Jó, én is morcos vagyok ébredés után, főleg, ha más valaki ébreszt fel, de a gyilkolás azért túlzás. Neutral

De visszatérve a kóborló emberekhez, nekik mindenképpen látható segítségre van szükségük.
- Nara~san, önnek a tévelygőkhöz kell mennie, és összegyűjtve őket, kifelé terelni, útközben pedig reményeim szerint csatlakozni fognak a behatolók is! – Igen, úgy kell terelni az ide érkezőket, hogy menekülés közben véletlenszerűen összefussanak az eltévedtekkel, így mind a két csoportnak csupán az lesz az egyetlen vágya, hogy végre kijussanak innen, gond megoldva, mehetünk haza! Cool

– Kira~san, mondani fogom, hogy merre terelje a behatolókat, kérem, nagyon figyeljen, nehogy egy is elkószáljon!
Azzal megvártam, hogy induljanak. Először Kira~sant igazítottam útba, hogy tudja merről merre kell terelnie az embereket, és amint megnyugodva láttam, hogy az ő foltjaik távolodnak a kijelzőn, Nara~sannak kezdtem segíteni. Először is abban, hogy összeszedje azokat, akik eltévedtek, azt persze már rá bíztam, mit is mondjon nekik, csupán az irányokban segítettem neki, ezután pedig ismét a térképnek szenteltem minden figyelmem, hogy megtaláljak egy metszetet, ahol a két csoport összeütközhet, mintegy véletlenül. Nem volt egyszerű, ráadásul főleg az időzítésen, és két társamon múlt, hogy sikerül-e jókor, jó helyen találkozniuk.
- Kira~san, jól figyeljen rám, csak akkor robbantson, ha szólok, és a magának jobboldali falat! – Mondtam neki feszülten, és figyeltem a közeledő pöttyöket, miközben magamban visszaszámláltam. A behatolók bármennyire is rémültek voltak, nem haladtak elég jól, szükség volt arra, hogy az egész barlang újra és újra megremegjen, hogy felfogják, talán ki kellene menniük innen. – Most! – Adtam ki a parancsot, amikor a csoport majdnem visszafordult egy jobbra kanyarral.
Remélhetőleg a robbanás pont az ellenkező irányba terelte őket, és így néhány méter múlva már találkozhattak is a másik csoporttal, akiket Nara~san közben kifelé vezetett, ha szüksége volt rá, akkor az én segítségemmel. Persze előfordulhatott volna az is, hogy az egymásra találta emberek újult buzgalommal vissza kívántak volna menni, lévén többen biztos célt érnének, azonban ebben az esetben Kira~sant újabb robbantgatásokra kérem. Ha a kinti csoport be kívánt volna időközben jönni, úgy Kira~sannak rájuk is figyelmet kellett fordítania, és némi trükkel elbizonytalanítani addig, míg Nara~san a többiekkel együtt kiér hozzájuk.
Amint mindenki kiért, és minden oké, úgy az eddig benntartott levegőt egy hangos sóhaj kíséretében kifújom. Nem volt megbeszélve a mentés, meg irányítgatás, meg ilyesmi, csak egy kis edzés. .__. Azt gondoltam, hogy majd verekszünk, meg futunk, leizzadunk, aztán a zuhany alatt megszámolom mennyi véraláfutásom és lila foltom van, de hogy efféle dologban kell majd részt vennem, arról szó sem volt. Azok az emberek meg legközelebb kétszer gondolják meg, hova mennek kirándulni, mert nem hiszem, hogy a gyilkos robotokra felkészültek, pedig mindenre fel kell ám! Tapasztalat. Neutral

Tárgy: Re: Az Andok titka Szomb. Márc. 30, 2013 12:17 am

*Sietnem kell, mielőtt még hatalmas baj támadna ebből az egészből. Mindazonáltal pontosan tudom, hogy az amit teszek nem is igazán őszinte. Egy évet éltem az Emberek Világában mindössze, nem köt hozzájuk túl sok kötelék. Így aztán még nem tudom átélni a Daitenshi elveit a világgal szemben. Már jó ideje érzem, hogy a bennem lappangó düh a világ iránt kissé csillapíthatatlan. Ugyanakkor felfogtam, hogy a felesleges siránkozások helyett másképpen is dönthetek. Ekképpen váltam Yukezo tanítványává; habár ennek erőssége mostanára megingott bennem. Túl sok kérdőjelet teszek tetteire, és a kettőnk közti bizalom is jószerint megingott. Régen talán még hatalmas szemekkel is tudtam volna rá pillantani, ha valami olyasmit mond..mára már csak vállamat bírom rántani ezek felett. Tapasztalt vándor, de folyvást szembesülnöm kell a mértéktelen hülyeségeivel, amik pont akkor törnek rá, amikor nem kellene. Fogalmam sincs, hogy mihez kezdhetnék. Muszáj résen lennem a dolgai iránt, hiszen Rei apja - akitől pedig nem választhatom el - . Sietek a bajba jutott ember felé, s gondolataim okán a shikaiom egyszerűen meginog, majd semmivé válik. Meglepettség uralkodik el rajtam, majd egyszerűen egy nagyobb kődarabban kiterülök önön figyelmetlenségem okán.* ~ Mi? ~ *Nézek kezeimre, és a mellettem heverő ikerpengékre, de azok nem válaszolnak. Lehetséges, hogy Ginryuu megtagadta volna a parancsomat? A saját zanpakutom ellenem fordult merev passzívságával? Lehetetlen!* - Tsukasadore! *Ám hiába a szó, nem történik semmi. Fátyolozott pillantásokkal helyezem oldal hüvelyébe a két fegyvert, majd egy ismerős jelenléte ragad vissza a történésekbe. Yukezo jelenik meg a maga hirtelenségében, egészen más képet festve.*
- Chh.. tégy meg egy szívességet! Töröld le azt a mosolyt az arcodról, mert jelenleg kurvára nem vicces semmi sem! *Elkapom a kezét, de közben úgy megszorítom, hogy az ujjporcai szépen lassan maguktól kirobbanjanak; enyhe fájdalmat okozva ezzel tulajdonosának. Természetesen ezt követően a következő kép már a csapat egyesülése lesz; viszont az én tekintetemben ez a másodperc is legalább egy órának tűnik.*
- Jól van ez így! - A világ elsötétedik, s belőle lép ki egy birodalmi páncélos; acélozott angyalszárnyaival karistolva a barlangnak látszó, elektromossággal megtöltött falakat. A sötét lovag lassan közeledik felém, hogy felfogjam egyáltalán itt létemet. Testem éppen úgy marad, mint amikor éppen megfogtam Yukezo kezét. Mintha csak megállt volna az idő, s most egy másik világba ragadtak volna ki. Hallgatag sistergés, a levegő pattan le a sötét falakról. A lovag lépései egyre hangosabbak, s közeledő tekintete félelmet keltő.
- Keresem a mesterem. Az igazi mesterem, aki képes forgatni. De ez a mester nem te vagy. - Felhúzom egyik szemöldökömet, s kissé értetlenül pillantok zanpakutom szellemére, aki jelen pillanatban meglehetősen súlyos szavakat dobál hozzám. Lassan emelkedem fel, bár tudom, hogy ez csupán a lelkem világa. Tehát a külvilágban még mindig az a pillanat van, amikor Yuke éppen teleportálni kíván a többiekhez. - Én vagyok a shinigamid, ezen nem változtathatsz! - Nyomatékosítom szavaimat, minek után meg szeretne tagadni engem. - Nocsak, nocsak..biztos vagy te ebben? - Ekkor a lovag ezüstös, ámbár fekete páncélja leoldódik, hogy sötét alakjából egy majd két méter magas hollow materializálódjon. Hangja akár a kígyóé, rettentő módon fülbemászó és alattomos. - Megremegtél, s én megmondtam neked. Ha nem leszel képes forgatni a villámok urát, akkor eljövök és darabokra tépem a lelked..hát, sajnálom! - Kaján vigyorú arca komikusan hajlik lefelé, majd billegetni kezdi fejét. Megjelenik kezében az ikerpenge, de valahogy másként érzékelem. Az ő kezében sokkal csillogóbb, és könnyedebbnek tűnik. Habár sosem értettem a kardforgatáshoz - meg nem is akartam megtanulni -, mégis ennyit könnyedén észreveszek, hakuda tudásom gyanánt. Szorongató érzés lesz rajtam úrrá, mintha Ginryuu ezúttal tényleg komolyan gondolná, hogy megtagadja erejét tőlem.
Az idő azonban felgyorsul s tudatom ismét a jelen világba kerül. Az oldalamon levő wakizashik pedig aktívan fényleni kezdenek a teleportálás pillanatában. Érzem, ahogy az új erő átjárja testemet, amit elértem zanpakutommal. De e erőt egyelőre még nem fedhetem fel mesterem jelenlétében sem, így a felfénylés látványát hamar csillapítom.*
- Bocs, kicsit behisztizett a kardom, de semmi para. Neutral

*Magyarázom a többieknek a kis jelenséget; habár a legújabb fejlemények egyáltalán nincsen az ínyemre. Komolyan kezdem azt hinni, hogy lassan le leszek nézve ebben a csapatban. Vagy ez is egy újabb akció lenne Yukezo részéről, hogy érezzem az elnyomást? Ki tudja! Mindenesetre higgadt arckifejezéssel viselem, hogy Miyunak jutott az irányító szerep. Ha ez Yuke parancsa, akkor ez; akármennyire sem értenék egyet, megteszem, amit a lány mond. De mielőtt jelezném Yukenak, hogy teleportáljon még kicsit ijesztően pislogok Miyura.*
- Ne magázzál! Érthető voltam? >.> *Morgok erre még egy picikét, aztán jöhet a küldetés érdekesebbik fele. Minek után Yuke a tévelygőkhöz teleportál, jómagam megtorpanok előttük. Hamarosan az omlást előidéző hangok ideáig is eljutnak.*
- Nem biztonságos, nem meg mondtam?! Azonnal induljanak meg a kijárat felé..ez egy hivatalos parancs! >.> *Aggresszíkodok egy kicsit aszerint, hogy az egyik alak felé közeledve vészjósló tekintettel illetem őket. Remélhetőleg a hatást pont akkor érem el, amikor elindul az omlási megtévesztés. Ekkor szorosan mögöttük haladva maradok, hogy biztosan összefusson mind a két csapat. *

Tárgy: Re: Az Andok titka Szomb. Ápr. 13, 2013 4:03 am

Figyelmesen hallgatom, Yukezo szavait, majd Amane-san irányítását, és meglehetősen tetszetős az ötletük. Egy apró hibát vélek csupán felfedezni, a rám háruló részben. Valahogy nem elég effektív a dolog. Az agyam kattogni kezd, a kezem pedig óhatatlanul is a zsebem felé kúszik, ahol újabban, egy doboz cigarettát tárolok, biztos ami biztos alapon. Miközben megkapjuk az eligazítást a lánytól, folyamatosan forog az agyam. Nem elég, csupán omlás közeli állapotot előidézni. Ide egy igazi omlás kell, hogy visszaforduljon a társaság. Még az sem lenne probléma, ha egy-két személy megsebesülne, természetesen csak könnyebb sérülésekben gondolkodom. Amane-san terve, az emberek félelmén alapszik. Ugyanakkor, a félelem, legyen bármilyen erős, itt nem lesz elég önmagában. Ahogy az öngyújtóból előpattan a szikra, s a füst megtölti a tüdőm, villámgyorsan továbbgörgetem a tervem.
Ahhoz, hogy kényszer alakuljon ki az emberekben, itt sebesültek kellenek. Ha sérültekkel kell foglalkozniuk, legyen bármilyen komoly az elhatározásuk, meg fognak fordulni. Sokkalta közelebbinek érzik a veszélyt, bár nem olyan hirtelennek. Az efféle kényszer lassan, komótosan fészkeli be magát az emberek elméjének legrejtettebb zugaiba. A saját bőrükön fogják érezni, hogy mekkora veszélyben vannak, az pedig mardosni fogja őket, akár tetszik ez nekik, akár nem.
Ahogy ezt végiggondolom, a társaim figyelem. Miyu-san, ha vázlatokban is, de tudja, hogy mit kell tennie.

Egyelőre úgy tűnik, hogy még nem igazán lát mélyebben a tevébe. De ez nem az ő hibája, és azért vagyunk, mi többiek, hogy ezeket az üres foltokat kiöltsük számára. Aki, illetve akik jobban aggasztanak, az a daitenshi, és a rangidős nő. Nara-senpai, felettébb furcsán viselkedik, a lélekölője felől pedig, valami bizonytalanságot érzek, de nekem nem ezzel kell foglalkoznom. Meg kell, hogy oldja egymaga is, elvégre azért ő a rangidős, köztünk, tenshik közt. Ahogy elszívom azt az egy szál jóleső bagót, érzem, hogy az agyam kezd kitisztulni, és Éji Róka izgatottságát is meg tudom érteni. Ez végre egy komolyabb hangvételű feladat. Most minden élesben megy, s ez megdöbbentően jó hatással van a gondolkodásomra. Ahogy Yukezo a helyemre teleportál, felmérem a terepet.
A behatolók, egy viszonylag együtt maradtak, különösképp azért, mert ha eszükbe jutott volna másik irányba indulni, egy gyengébb byakurai-al remegésre bírom körülöttük a terepet, hogy visszatérjenek a csapatukhoz. Mint a birkákat terelő pásztorkutya, csupán azzal a különbséggel, hogy az én ugatásom, a sziklák rengése. Nem robbantok be semmit, egyelőre. Csupán távoli falakra, a plafon stabilabb pontjaira célzok, netán a talajra, hogy a robaj, és az erőhatás keltette morajtól, szépen lassan felépüljön a csoportban a félelem, amit a végső robbantással fogok a legmagasabb szintig vinni. Ha minden jól megy, a hangok az eltévedt négynek, és a kint töketlenkedő háromnak is a fülébe jutnak, ami bennük is némi félelmet gerjeszt, reményeim szerint.
Végül megérkezünk arra a pontra, ahol Amane-san időszerűnek látja a robbantást. A helyemre állok, vagyis pontosan oda, ahol robbantani akarunk. Az ujjaimból, megszokásból pisztolyt formázok, és a falra mutatok, minél közelebb, hogy elég nagy legyen a hatás, de még legyen időm elugrani.

A tervem a következő. Amikor megkapom a jelet, és én is úgy látom, hogy most már sikeresen generálhatok két sebesültet, megindítom a byakurai-t, és a fal tövétől indulva, egy félkört írok le a fénysugárral, így a plafon is omladozni kezd. Mindeközben, tekintve, hogy hajnalpengét nem használhatok, a kardom shikai alakját és a saját fizikai erőmet leszek kénytelen felhasználni arra, hogy egy-egy nagyobbacska szikladarabot a két legközelebb álló szerencsétlen felé irányítsam, hogy komolyabb zúzódásokat, esetleg, egy láb, vagy kartörést idézzek elő náluk. Mivel alacsony vagyok, és gyors, egy pár szívdobbanásnyi időm lesz a dologra, mielőtt a plafon, és a fal együttese a nyakamba szakad, és maga alá temet.

Mikor meghallom a vezényszót, bal kézre fogom a kardom, és ahogy a byakurai,t megindítom, egy lépésnyit hátrálok, és a kardom lapjával érintve a sziklákat, teljes erőmmel, haránt irányban felfelé csapok, remélve, hogy eltalálok valamit, amit ezzel a mozdulattal megindíthatok előre. Ha minden jól sikerül, a két szerencsétlent sikerül alaposan eltrafálnom, és mégis életben tartanom. Majd, ahogy a byakurai elillan, magam is - shunpo segítségével - a behatolók mögé ugrok, várva a további parancsokat, s csupán egy pillantást vetek az esetleges sebesültek felé. Ha minden jól ment, márpedig úgy kellene neki, akkor ez egy tökéletes alkalom arra, hogy hívatlan vendégeink sarkon forduljanak, és sírva hazarohanjanak anyuci szoknyája mellé.

Tárgy: Re: Az Andok titka Szomb. Május 11, 2013 12:02 pm

Elégült arccal néztem, ahogyan a csapatom dolgozik. Paragonnal odakoppintottam egyszer-egyszer egy-egy egyszerű szikla kitüremkedésre, ami szikrázva pattant el azonnal. Jót kacagtam az emberek ijedezett arcán. Történt viszont, hogy mikor megjelentem egy ember előtt, hogy mellette omlást idézzek, rémült arccal rám nézett. Óriásra kerekedett szemmel néztem rá. Hátrafordultam, és láttam, ahogyan lámpájának fénye megtörik rajtam, és a falra árnyékot vet. Döbbenten fordulok vissza.
- Ki vagy te?- kérdezte a férfi, és a mellette lévő ember is felfigyelt rám. Eddig a mögöttük tátongó sötétséggel volt elfoglalva. Kira ott állt mögöttem, és végig nézte, ahogyan szótlanul állok ott előttük, és ők látnak. Dehiszen, nem vagyok gigaiban! Ekkor megérzek egy furcsa reiatsut jóval mélyebben. Remegni kezdett a gyomrom, fel, s alá ugrált, mintha sosem volt nyugton. Leteleportálok abba a járatba, ahonnan ezt megéreztem, ekkor egy olyan érzés tárult elém, amire nem számítottam. Az Andok nagyobb titkokat is őriz, mint az én szerény robot seregem. Hatalmas sötét tárnában találtam magam, és még sosem jártam erre, de az érzés igen-igen ismerős volt. Ekkor egy hang csendült meg a koponyámban, amit ezer közül is felismernék.
- Yukezo…- jól megrágta a szót, ami az én megnevezésemet illeti. Hosszan csámcsogott még rajta egyet, majd köpött egyet- Édes drága Yukezom- a hang térdre lökött. Verejték csapott ki rajtam, és előre szegezném a kardomat, de nem találtam sehol. Az lehetetlen! A kezemben volt, éreztem. Mikor tűnt el? Valami megváltozott, érzem. Megpróbálok felállni, de nincs hozzá elég erőm. Ekkor egy fénylő alak jelent meg előttem bevilágítva az egész csarnokot. Hófehér volt a haja, és szinte a derekáig ért. Szemei sárgásan villogtak rám. Mögöttem az árnyak nyaldosták a talpamat, és szinte felkúsztak a combomig. Hideg volt minden érintésük, és félelem gyökerzett le belém. Az ujjaim még mindig értetlenül álltak a dolog előtt, hogy Paragon hová lett.
- Csak képzelődöm- nyugtattam magam a démonok nyelvén, mire a pulzusom ugrásszerűen megemelkedett, mintha a szívem most azonnal ki akarna ugrani a helyéről. Nem tudtam megmozdulni, szinte védtelen voltam a penge előtt, ami a torkomhoz szegeződött. Egy hiábavaló keserves könny csordult ki a szememből. Hirtelen éreztem magamon a láncokat, amiket Ő rakott rám.
- Ez nem lehet… nem hiszek neked- mondtam remegő vékony hangon. Belial. Maga jött el értem ismét, hogy elvigyen. Megöltem! Most mégis, mint aki a mennyekből szállott alá, fénytől pompázva 5 centire a földtől lebeg, hófehér köntösében, kifejezéstelen arcával. És bennem mégis inkább a kudarc, és a bukás érzése kavarog. Már olyan közel voltam, hogy legyőzzem, és most mégis itt áll előttem. Egyedül maradtam… vagyishogy.
- Sukui… segítsetek! Kérlek segítsetek rajtam!- motyogtam, ahogyan a mellkasomba ivódott ékkő felvillant, és jelzett minden Daitenshis tagnak, hogy hol vagyok, és hogy bajban vagyok. A Tenshijeimre számíthatok csak. Ekkor ujjaim ismét egy markolatot fogtak, ami engem eltöltött magabiztossággal. Félrelöktem a torkomról a kardot, és támadtam a fénylő démon ellen. Könnyedén hárította a csapásaimat. Azonnal a Youkai vezetőjének öltözéke jelent meg rajtam. Most meghalsz! Neki ugrottam, de ekkor ő kilökte a kardot a kezemből. Egy Kounkantennyel visszairányítottam, és hárítottam a csapását. Egy oldalvágással próbálkozott, de én egy fehér villámmal hátrébb tántorítottam.
- Valamit sosem fogsz elfelejteni… Sen!- de a torkomon ragadt a szó. Belial már nem volt sehol. Viszont valami számomra ismeretlen lihegett az arcomba.

A terv sikerült, az emberek látszólag kifelé mennek. Kirának a kis incidens Yukezoval szemet szúrt, és választ egyelőre te sem találsz erre a rejtélyre. Miyu elégedetten felsóhajthat, bár mestere eltűnése őt is aggaszthatja. Shizune amint ismét magára talál, és elvégzi a rá kiróvott feladatot, egy ismerős, bár annál sötétebb emlék érzőjévé válik. A démont felismered, a félelmet újraéled. Itt van a démon, kit elvileg Yukezo semmissé tett. Elvileg. Viszont egy dolog talán megnyugtat. Mestered nem egyenlő Beliallal. Bár valahol szíved azt súgja, kevesebb gonddal járna, hogy ha ez valóban így lenne. Nem igazán tudod belokalizálni, hogy merre is lehet. Ekkor a fületekbe visít egy hang. Egy segítségkiáltás a mélyből, bár mintha pontosan tudnád, hogy merre kell menni. A nyakadban viselt függő szinte mutatni kezdi az utat. Sietnetek kell! Külön utakon mentek, de végül egybe vág. Hosszú utat jártatok be, és csak lefelé. Mikor már annyira összeszűkültek a járatok, hogy alig tudtatok átférni //kiv Kira//, kiszélesedtek a járatok, és egy megmunkált lépcsősor következett. Olyan 100 lépcsőfok után leértek, és egy hatalmas tárnában találjátok magatokat, amit gyenge kristályok világítanak ki. Energiát sugároznak, de hogy honnan, azt ti se tudjátok. Ekkor meglátjátok a mentorotok, aki felvont szemöldökkel játszik farkasszemet, az arcába hajoló legalább 7 méter magas tömzsi monstrummal. Szürke volt a bőre, és a feje kifejletlen, gömbölyded. Fegyverei egy fából készült buzogány, illetve egy fekete dísztelen penge, aminek látványi értéke felért egy megélezett vasdarabbal. Yukezo igen megterheltnek látszik, és ezt talán Shizune meg is értheti, aki már találkozott démonféle reiatsuval. Ez tehát Belial egyik teremtménye? Sokkal inkább tűnik egy elfeledett titoknak, mint egy most alkotott ellenségnek. Bár IQ-jára nem sok saccotok van, de lehet a Youkai több tagot számlál, még ígyis. Megfordulhat bennetek a gondolat, hogy a feje levágásával ez még tud harcolni, hiszen leginkább csak akadályozza a harcban, illetve csak azért van, hogy ne essen a nyakába az eső. Bár a hegy belsejében? Daitenshitek felé sandítva észrevehetitek, mintha nem lenne reiatsuja, de legalábbis egy nagyon apró pislákoló fény mindössze. Egy lélek már nem élne ilyen kisugárzással. Mindenesetre lendül a buzogány, és Yukezo megkezdett kérdése nem volt elég, hogy hárítsa, így mesteretek mellettetek landol befúródva a falba. Eszméletlenül marad ott, és a szörny, egy hatalmas üvöltéssel elindul felétek.

//ui.: Írjatok ahogy akartok =|:>

//

Tárgy: Re: Az Andok titka Szomb. Május 25, 2013 2:22 am

A terv tökéletes. Éppen ahogy elgondoltuk, minden, akár a kirakós darabkái, szépen összeálltak. Olajozott fogaskerekekként működtünk, ami kissé meg is lepett, de tekintve, hogy mindannyiunkat Yukezo választott, ráadásul személyesen, nem csoda, ha hasonló a gondolkodásunk. Azonban, hogy ennyire jól működjünk, ez egy kellemes meglepetés volt. Ám amint ezt végiggondoltam, rájöttem, hogy minden kellemes meglepetés mellé, kell egy kellemetlenség is. Elvégre, ami elromolhat, az el is fog. Sosem szerettem ezt a gondolatmenetet, ezért próbáltam alapos tervezéssel ellene tenni, most mégis, nem hagyott nyugodni, s nem alaptalanul.
Ahogy meghallom az embereket beszélni, és megpillantom Yukezot szinte belém csap a felismerés. Az emberek látják, pedig nincs gigai-ban. Furcsa fejlemény, ahogy az is, hogy eltűnik. Zaklatottnak tűnt, amit meg is értek. De hogy láthatták meg az emberek? Egy shinigami-t nem láthatnak az emberek, ha nincs póttestben, s ezt az is bizonyítja, hogy csak őt pillantották meg, engem nem. Mi történhetett, és hova tűnt ilyen hirtelen? Egy pár pillanatig még figyelem, ahogy az emberek eliszkolnak, és mosolyt csalt az arcomra, de nem értettem az egész helyzetet, s ez bosszantott. Vajon mi lehetett az oka, hogy meglátták? Nem materializálódhatott a lélekteste, csak úgy a világban. Képtelenség, hogy ez történt volna, de legalábbis, hogy ez a dolog spontán lett volna. Túl jól időzített volt ez ahhoz. Már visszafele tartottam, a többiekhez, mikor az agyamba belehasít egy segélykiáltás. Yukezo.
Felkapom a fejem, és lélekszakadva rohanni kezdek, bár nem tudom, honnan érzem ennyire pontosan, hogy merre kell mennem, de nem is érdekel különösebben. Nem az a lényeg, hogy honnan veszem, hanem, hogy minél előbb odaérjek. A daitenshink veszélyben van, tisztán érzem, ahogy azt is, hogy a társaim is egyre közelednek felém, és a cél felé. Tehát nem csak én éreztem az egészet, ez pedig még inkább aggodalomra ad okot. A szűk járatban még egész jól elférek, a lányok azonban össze kell, hogy húzzák magukat. Hát igen a kis növésűség előnyei. A lépcsőkön lerohanva, egyre közelebbről kezdem érezni a dolgokat. Közeledünk.
Ahogy belépünk, persze egyből megpillantom a térdelő daitenshit, és az elé tornyosuló hatalmas szörnyeteget. Mi a fene? Ogre? Troll? Mi zajlik itt? Na persze, nincs most időm ezen gondolkodni, hiszen ahogy repül a youkai vezére, rádöbbenek, hogy most nincs idő elbambulni.
Terv kell ide. De hogy győzhetnénk le egy ekkora ellenfelet? Mindenképp a gyenge pontjait kell keresnünk. Talán ha...
Három lépés elég, egy ellenfél kivégzéséhez. Megközelítés, megtévesztés, kivégzés. Szerencsénkre, most minden lépéshez van egy emberünk. Miyu lesz a második lépés. Ahogy odafent a robotok köré is párafelhőt vont, úgy itt is megteheti valószínűleg. Viszont most nem jó ötlet, ha az egész terepet elhomályosítja. Specifikusan az ellenfelünket kell megtéveszteni, bár lehet szag alapján is képes tájékozódni, ám a szeme nélkül, még így is esendőbb. Ha ő klesz a második lépés, akkor én közelítem meg, és tartom fel a monstrumot. Ez esetben Shizune-senpai lesz a kivégzés. Mindez egy pillanat alatt fut át az agyamon, míg a daitenshi a falba csapódik, és landol. Nincs időm magyarázkodni, cselekedni kell. A társaimhoz fordulok.
- Nincs sok időnk, szóval gyors leszek. Én elvonom a figyelmét, Amane-san, idézzen sűrű párafelhőt a feje köré, hogy megvakuljon. Shizune-senpai, én elterelem a figyelmét, és igyekszem elvonni a sebesülttől, és Amane-santól. Az öné a kivégzés gyönyöre. Mindegy, hogyan, csak ölje meg. Terv indul. - Jelentem be, s bár eléggé parancsnak tűnt amit előadtam, tekintve, hogy, egy fél ház lohol felénk, nincs többre időnk. Megindulok hát előre, és ha minden tökéletesen működik, akkor Éji Rókával a átvetődök a lábai közt, és elvágom az Achilles-inakat a sarkainál, így lényegében nem fog tudni járni. Főként azért nekem kell ezt megtennem, mert a méreteimből adódóan, én vagyok erre a legalkalmasabb. Ha minden jól megy, ekkorra Miyu is elvakítja, így lényegében nem marad más, minthogy a rangidős tenshi végezzen vele. Ha minden jól megy, ebből a három lépésből megnyerjük a csatát. Ha nem, akkor valami újat kell kitalálnom, de legalább ekkorra, már nyerünk némi időt és előnyt, hisz az ellenfelünk, a párafelhőtől vakon harcol majd.

Tárgy: Re: Az Andok titka Hétf. Május 27, 2013 7:33 am

Az ébredés

*Olyan furcsa érzés ez. Érezni, hogy lassacskán idővel mindenki eltávolodik tőlem. Mit csináltam rosszul? Talán nem ők voltak azok, akik elárultak? Talán nem ők voltak azok, akik nem hallgattak rám? Én mindig hűséges voltam, s lásd mit kaptam ezért! A Daitenshi óta magam sem tudom már, hogy életem lefelé vagy fölfelé ível. Csak annyit tudok, hogy most is egy olyan helyen kell lennem, amik cseppet sem jó emlékeket táplálnak belém. A belső hollowom egyszerűen megbolondul, akárhányszor ide jövök. Lehetséges, hogy az Andok ezen barlangja különlegesen hat rám? Mindig előhoz belőlem valami olyasmit, amire sosem számíthatok. Habár, ami legutóbb történt, arra nem emlékszek vissza szívesen. A pillanat heve sok bolondságot táplált mindkettőnkbe. Hogy bármi is legyen köztem meg Yukezo között, az mára már teljesen abszurdnak tűnik. Ha meg is változott, igazából nem érdekel. Nagyot sóhajtok, s szürke tekintetem alatt magukat az embereket próbálom terelni egy közös út felé. Ez az egyetlen dolgom most, terelni őket, hogy épségben kijuthassanak. Nem szívesen vetném alá egyiket sem Utara seregének. Tény és való, hogy a világgal szemben folytatott dühöm még nem nyugodott le, de egy ember halálát sem viselném a lelkemen. Nem vagyok rossz, ha az lennék, nem volnék a Daitenshi tagja. Egyetlen menedékem marad e testvériség, s míg helyemet nem találom, addig egy kis fejetlenséget engedek.
De nem most, most a feladatomra kell koncentrálnom. Haladok előre az úton, s terelem az embereket. Egészen addig, míg a tekintetemben levő világ valamiféle zord eufórisztikus érzést nem kelt. Régen ismert emlék nyilal a lelkembe, midőn a démon reiatsuja érződik ki a levegőből. Ekkor automatikusan ama irányba tekintek, amerre Yukezo lélekenergiáját még csak kicsit is érzékelhetem.*
- Ne menj oda! *Szinte kétségbeesetten tör ki belőlem, amit magam sem értek. Tán a bennem pangó gyűlölet még se volna valós? Rémülten pillantok abba a bizonyos irányba, miközben kezemet ajkaimra tapasztva gyökeredzik lábam a földbe. Ekkor a keletkező káoszérzet zűrzavarában az idő megáll. Egyetlen lélegzet szinte éveknek tűnő. Szürkület csap fel, s a szürkület egy más tájra, világba és valóságba vezet. Lelkem világának talajára kerülök. A világ, amely olyannyira nem is ismerős nekem, mint az eddig tűnt. A sziklás táj, amelyet az egekből leszökő villámok simogatják, most felettébb nyugalmas. A felhők azonban egyre jobban beborulnak. Mintha csak egy természeti jelenség örökös körforgásának végül megszületne az eredménye; az örök sötétség. Mert hát sötétség egyre jobban keletkezik, de nem látom a zanpakutom lelkét. Sem a belső hollowom jelenlétét nem érzem. Egyedül lennék talán? Vagy ezúttal miféle játéknak a részesévé lettem? Az üres táj érzete egyedüliséget kelt bennem. Próbálkozom azzal, hogy erőltessem az ébredést, de mintha most be lennék ide zárva. Elindulok előre, de érzem már, hogy minden lépésem negatív érzésekkel öntenek el. Ekkor a semmiből fogja meg vállamat a belső hollowom manifesztációja.
- Most eldől, hogy ki ennek a világnak az ura! Látod azt a hegyet? Valahol a belsejében rejtőzik a kard valódi ereje. Aki elsőnek megtalálja, az hajt fejet a másiknak, háhá! *Fület bántó hangján megemelkedett iramban indul el a kilométerekre található hegy irányába. Én pedig még csak mozdulni sem tudok. Egyszerűen magukkal ragadnak a gondolataim. Hiszen én vagyok ennek a világnak az egyedüli, kizárólagos megteremtője! Akkor miért állnék le csatázni egy idegesítő belső holowwal?*
- Valóban, ha a mesterem vagy, nem kell tenned semmit. Csak figyeld a változást! *Egy hang töri meg a csendet az egek irányából. Az egek irányából? Hol van az én zanpakutom lelkének materializálódása? Az ég besötétedik, s villámok hada csap le, egyenesen körém. Ekkor elmosolyodom, s kinyújtom karom a hihetetlen erő irányába.*
- Igazán sajnálom, hogy megijedtem tőled Ginryuu! Bár nem tudom, hogy hol vagy most..de igazad volt! Talán a bennem levő gyűlölet az oka mindennek. Fel kéne nőni és vállalni a felelősséget, azt hiszem. *Elemi sikítás megrendíti lelkemet, s ahogyan feltekintek az égre, könnybe lábadnak szemeim.* - Most pedig gyere, shinigamim. Vár rád a valódi énem kinyilatkoztatása! *A villámok belém csapnak, de nem sebeznek meg. Helyette szárnyak nőnek a hátamra; olyanok, amikről már majdnem el is hittem, hogy többé nem lesznek. S ahogyan a segítségükkel ismét az egekbe emelkedhetek, úgy ismerős érzés fog el. Közeledem, még pedig önmagamhoz. Közeledek a lelkem egy darabkájához, akit elhagytam majdnem féléve is már. A fekete felhők, a lila és ezüstös szikrák pedig lassacskán tekintetem előtt egy sárkány alakot öltenek. Az érzés pedig, ahogyan a zanpakutom magához ölel, s elsuttogja nekem a második szint feloldását, mintha megnyugtatna. Kiveszik belőlem a düh, a feszültség pedig leadódik. Helyébe félelem és rettegés költözik. Zuhanni kezdek világom talaja felé. Ám a szakadás pillanatában egy érzés fog el.
Valaki hív engem, valaki azt akarja, hogy mentsem meg. Ismét a való világba kerülök, s mindez alig egy percnyi tudatkimaradást jelentett. Körbe tekintek, de a csapat másik része már erőteljesen Yukezohoz igyekszik. Miért is? Lepillantok ruhámra, és látom miként az villog, s pulzál. Előre feszítem tekintetem, s nem törődve semmivel, egyszerűen magamra húzom vaizardosságom valódi bizonyítékát. Egy hollow maszk kerül arcomra, amelyből hosszú fehér szalagokra hasonlító, ámbár idegen anyagból materizált valami indulnak ki. Sebességem és erőm ilyen szint megnövelésével, mikor a járat sűrűbb lesz, és csapatom irányából elakadást észlelek, felszólalok.*
- El az útból! *Bizonyára maguknak is meglepő lehet a fejemen található maszk. Nem vagyok benne biztos, hogy találkoztak valaha is egy vaizarddal úgy, hogy nem csupán a shinigami erejére támaszkodik. Ekkor egy jól odacélzott rúgással töröm meg az utat, hogy a bejutás már gyerekjáték legyen. A többiek eléggé sebesen cselekednek, én azonban komoly tekintetemet csupán Yukezora emelhetem.
Annyi mindent elmondanék most neki. Annyi mindent beszélnék át vele, hogy mennyi mindent változtatnék meg a múlton. A belé táplált haragom talán a semmivel lett egyenlő; leszámítva azt az aprócska dolgot, hogy ellenem esküdött fel. Bár, ha ez megmarad egy egészséges versengésnek, hogy egy nap legyőzve őt Daitenshivé válhatok, akkor felvállalom! Akkor bizony felvállalom, csak hogy enyém legyen később a dicsőség, hogy egyszer talán még nekem is lehetnek majd tanítványaim. Feltör lélekenergiám, s kardom eggyé válik testemmel.*
- BAN- KAI! *Elhagyja végre ajkaimat a szó, amely éppen azután hangzik el, hogy yukezo egy harmadik feloldást szeretne véghez vinni. Az összes társam számára meglepő lehet, hogy rendelkezem a második feloldással. De legjobban talán Yukezot érintheti a meglepetés, hiszen a mesterem. Villámszer szikrák csapnak ki körülöttem, s egész testemet fekete füst lepi el, amely körül lilaszínű szikrák zsombognak. Hátamból pedig lassan ezüstszárnyak nőnek ki, amit szintén ellep a saját, önön aurám. Nem látszódik belőlem szinte semmi, kivéve a testalkatomat. Mintha csak egy fekete alak mászkálna. Ez az új erő még nekem is egésszen új.*
- Rairyuukami. *Suttogom orrom alatt, s mivel jelenleg még a maszkom is rajtam van, így a hangom eléggé eltorzult. De nincs időm itt várakozni, már is aktiválom az egyik technikát. Így a montrumra alig érzékelhető "x" megjelölés keletkezik.* - Yukezo, vigyél be mindenkit, - kivéve engem - paragonba. Ne kérdezd, csak csináld! *Amennyiben látom, hogy végül sikerül elhatárolni magukat egy másik térbe (vagy keresnek maguknak biztonságos helyet) de még láthatják az eseményeket, elmosolyodom - bár ez nem látható - .*
- Tudod mitől lesz jó egy sensei? Attól, hogy kibaszott jó tanítványai vannak! *Szétküldök további öt megjelölést a monstrumhoz közeli, ámbár mégsem rajta levőt. Aztán mielőtt egy mozdulattal aktiválnám a technikát, még odavonzom magam hozzá, szinte olyan sebességgel mintha teleportáltam volna. Yukezo biztosan felismeri majd, hogy ez nem teleportáció, de ettől függetlenül figyelemfelkeltő képesség. Mindenesetre a bevonzás erejével talpalom gyomorszájon úgy a lényt, hogy a következő pillanatban az aurám olyannyira szétfoszlik, amennyire a következőtől már csak a halovány jelenléte ment meg. Villámok csapnak ki belőlem és töltik meg a jelöléseket, majd egy gyűrű által egy meglehetősen nagy felületi kisülés keletkezik. Nos, emiatt kellett nekik innen távozniuk. Nem biztos, hogy ezt mindenki kibírta volna a közvetlen közelben.*

Tárgy: Re: Az Andok titka Csüt. Május 30, 2013 10:02 pm

Már éppen kezdtem volna megnyugodni, hogy végre kijuttattuk épségben az embereket, és ezután mehetünk is haza, olyan gyorsan, ahogyan érkeztünk. Lelki szemeim előtt megjelent a kép a komfortos szobáról, aminek biztonságos négyzetmétereiben ismét kényelembe helyezhetem majd magam. Persze az élet, mint már oly sokszor, ismételten kénytelen volt rám cáfolni. Úgy hiszem, ez lehet a legújabb hobbija. .__. Ahogy a mellkasomon ékeskedő kitűző sűrű villogásba kezdett, egyből levettem onnan, hogy jól megnézhessem, miként is működik, ám közben rá kellett jönnöm, erre koránt sincs időm. Szinte húzott maga után arra a helyre, ahol a jelzést leadó személy éppen bajban volt, bár mivel már nem volt rajtam a sisak, nem tudtam, hogy pontosan ki is az.
Úgy tűnt a leggyorsabban úgy érhetek célt, és lehetek mindenre felkészült, ha a képességemet használom, elvégre így lesz nálam víz, ha úgy adódna, hogy használnom kell. Az árok vizéből egy felemelő, majd oldalra húzó mozdulattal nagy tömegű vizet húztam ki, ami aztán elterült a lábaim előtt, keresztül a járaton, amerre jelzett a kitűző, hogy mennem kell. Azután cipőmre egy egyszerű húzó mozdulattal jégcipőket formáltam, és magam előtt tolni kezdtem a vizet, jég sávot létrehozva a barlangban. Jobbommal magát a jégpályát formáltam, míg balommal a lábamon lévő cipőket hajtottam mind gyorsabban előre, ezzel talán kissé meglepve tenshi társaimat, akiket egy lépcső tetején értem be. Így már tudhattam, hogy az egyetlen személy, aki a jelzést leadhatta, az maga Tamachi~san. Ez a tény enyhe nyugtalanságot keltett bennem, de idő nem volt arra, hogy ennek hangot is adjak, elvégre minél gyorsabban kellett cselekednünk, hogy a nemrég megmenekült férfi ne most lehelje ki a lelkét. Bár talán nem ez a legjobb megfogalmazás, hiszen maga is lélek. Neutral

Követtem a többieket lefelé haladva a lépcsőn, közben persze már nem viseltem a jeges lábbeliket, nehogy leesek a meredek fokokon, a vizet egyszerűen magunk mögött tartva hoztam magammal, míg végül egy még szűkebb járaton elértünk arra a helyre, ahol Tamachi~san állt. Egy pillanatig sem csodálkoztam rajta, hogy segítséget hívott, hiszen néhány könyvből általam is ismert troll próbálta éppen megölni. A regényekben, amikben efféle lény szerepelt, mindig nagyon buták voltak, és kinézete miatt ezt az egyedet sem gondoltam sokkalta eszesebbnek. Szinte lassított felvételben láttam, ahogy vezetőnket egyetlen ütéssel átrepíti a barlangon, majd egyenesen felénk indul. Miközben Kazuho~san tervét hallgattam, máris cselekedtem, hogy néhány másodpercnyi időt nyerhessünk, és egy nagyobb löketnyi vízzel a lény lábára céloztam, és egyszerű markoló mozdulattal odafagyasztottam, ezzel a kemény földhöz szögezve.
- Értettem! – Azzal újabb vizet választottam le a magammal hozottból, és a troll felé irányítottam, ám mire azt elérte, felsőteste nagy részét sűrű, már-már felhőszerű köd borította.
Nara~san szavaira kissé meglepődve nézek rá, hiszen Tamachi~san eszméletlenül hevert mellettünk, nem hittem, hogy bármire is képes lenne ilyen állapotban, és ezt neki is látnia kellett volna. Csupán ekkor figyeltem fel az arcát takaró maszkra, ami elég furcsának tűnt, hasonlót nem igazán láttam még shinigamin, csupán hollowokon. Surprised

Persze Sierashi~ san mintha hasonló dologról mesélt volna magával kapcsolatban, hogy nem teljesen shinigami, csupán részben, bár ezt azóta sem igazán értem. Abban a pillanatban azonban egészen más dologgal kellett foglalkoznom, mivel a daitenshink eszméletlensége végett nem tudta végrehajtani Nara~san tervét, ami azt jelentette nekünk kell segítenünk.
- Kazuho~san! Jöjjön, és fogja Tamachi~sant! – Szóltam az előre lendülő shinigami után.
Immár egészen hozzászoktam a jelenlétükhöz, csupán az idegenek jelenléte zökkentett ki nyugodtságomból, de persze mindvégig éber maradtam, sosem lehet tudni, mikor akarnak az emberre támadni! ˘o˘ Amint Kazuho~san Tamachi~sant magával hozva mellém érkezik, a maradék vízből hatalmas burkot formálok, aminek vastag falait végül magunk köré fagyasztom, ezáltal pajzsot képezve. Mivel a víz maga minden szennyeződéstől mentes, desztillált, így a burok fala is kristálytisztán áttetsző volt, láttatni engedte Nara~san miként is kívánja likvidálni az otromba lényt. Az elszabaduló, fénylő villámok talán megijeszthették akár őt, akár Kazuho~sant, hogy a jégburok belsejében minket is ropogósra süt, ám éppen tisztasága az, ami ezt lehetetlenné tette, egyáltalán nem vezette az elektromos feszültséget, így az első sorból, biztonságban nézhettük végig a zajló eseményeket.

Tárgy: Re: Az Andok titka Pént. Május 31, 2013 11:41 am

Csillagok csillagok, mondjátok hol vagyok? Kinyitom a csipás szemem, mintha igazán jót aludtam volna. Igazándiból csak a jobb szememet nyitottam ki, ahol azt vettem észre, hogy berobogott a három tenshim, ahogy befúródtam a falba. Nem sokat voltam akkor kiütve, csak éppen jó pár pillanatot. Shizune azt kiáltja bankai, és egy igen nagy erőfelszabadulásnak voltam a tanúja. Na helyes, akkor aludhatok még egy kicsit. Míg ők a szörnyeteggel voltak elfoglalva, addig én a szemembe húztam a kalapomat, csak hogy a nagy villódzás ne bántsa a szemem. Nem tesz jót a pupillámnak, ha gyorsan ki-be, ki-be nyílik, vagy záródik. Így inkább megrántottam a vállamat, majd tovább pihentettem a fejemet, az amúgy pont a fejem formájára szabott kis lukacskában. Mikor jött az utasítás, hogy mindenkit bújtassak el, a fülem botját sem mozdítottam, csak tettettem tovább az eszméletlent. Most hogy így ráérek itt az ideje megnézni hogy állok. A nyelvemmel gyorsan végig simítottam a fogaimat, szerencsére az összes megvolt. Ezután megérezgettem, hogy hol is fáj igazán. Ahogyan térek valóban magamhoz, úgy a fájdalomérzetek is egyre jobban kiéleződtek. Azt hiszem megrepedt egy bordám... vagy csak egy kőtáblán fekszek? Az lehet. Baah. Majd ha felkelek, akkor jobban kitapogathatom a dolgot. Szóval ha Miyuék is fedezékbe vonultak, és végbemegy a töltés átadás, akkor sem válok józanná. Elég szép kis hatalmat képvisel immáron Shizune is. Egyre inkább közelebb lép a Daitenshi léthez, de előbb még el kell jönnie még pár nagyobb volumenű küldetésre, és megismernie, hogy amúgy mire is vállalkozott. Ott válik igazán ki, hogy ki az angyal, és ki marad továbbra is csak halandó. Úgy vélem Yuusuke is jól tudja ezt, így az első körök mindenképpen selejtezők lesznek. Mindenesetre én büszke vagyok a csapatomra! Miért is ne lennék? Jó az összhangjuk, nélkülem is. Mondjuk Shizune most eléggé előretört, de Kira, mint mindig most is egy teljes csapatos tervet talált ki, ami zseniális a maga nemében. Ekkor valami fura női hangot hallok meg. Felkapom a fejemet hirtelen, de már késő volt. Pisztoly dörgések folyamatos sorozata üti meg a fülemet, egy kis hússal elércelve. Homályos egy kicsit a barlangtemplom bejárata. Mintha nem is kellene töltenie, csak osztja az áldást. Hatalmas mennyiségű energia szabadul fel belőlem, amitől szinte bevilágítom majdnem az egész termet, de a célpont láthatóvá vált, annyi a lényeg. Kidouk neveit kezdem el kántálni, és megállás nélkül folyamatosan lövöldözöm rá a fehér villámokat, tűzlabdákat illetve kötéseket. Távol tartom Kirától, akinek a teste súlyosan megsérült, első ránézésből hullának mondanám, de érzem a lélekjelenlétét. Ha nem kap azonnal segítséget, meghal, perceken belül. Egy teleportálást már nem élne túl. Amint van egy pár szabad percem, aktiválom Utara hívógömbjét, majd eldobom a tárgyat. Ekkor szkarabeuszok jelennek meg, akik az ifjú tenshi után mennek, életmentő felszereléseket hordozva, és jó pár bogárhátú egység is megjelenik szinte a semmiből, állandó tűz alatt tartva a hölgyet. Amikor bárki mást akar lelőni, a szkarabeuszok golyófogókként elé vetődnek, és hárítják a lövéseket, így nekünk élőknek nem eshet bajunk.
- Shizune, kérlek ne akarj most közelharcba bocsájtkozni. Így még védekezhetünk. Próbáljuk meg kiszorítani. Ha mindenki biztos magában, akkor tegyen amit akar, de nem akarok több áldozatot- szavaim eléggé úgy hatottak, mintha lemondtam volna Kiráról, ami valahol igaz is. Utarára bíztam rá, ami talán rosszabbul fog kisülni, mintha csak hagytuk volna meghalni. Nem is tudtam behatárolni eddig, hogy egyáltalán ez milyen entitás? Hollow, démon, shinigami? Kardja van, de mégis a pisztolyait használja. Közelharcos lehet, de mégis lövöldözik, amivel semmit sem ér el. Talán támadó felületet akar hagyni. Aztán hirtelen meglátom úgy, hogy kiesett az egyensúlyából, és a kecses „táncából”.
- Támadás!- kiáltom el magam, majd neki is látok annak a bizonyos támadásnak- Hadou 88: Hiryu Gekizoku Shinten Raihou!- kiáltok, majd a rettenetes pusztító kidou elszabadult a kezemből, és egyenesen felé hajtott. Ekkor ő csak kinyújtotta a tenyerét, és elkapta pusztakézzel a technikát. Miután a levegő is megperzselődött, látható volt, hogy egy picit megviselte a tenyerét, de nem hatotta meg igazán. Ha hunyorítottam, még mintha láttam is volna egy pajzsot maga előtt, ami most darabokban hullott le.
- Na nem mondoooood- tátottam el a szám, majd kardomért nyúltam. És most mi lesz vajon?

Tehát! Kira terve viszonylag jól működött leszámítva azt, hogy ahogy átcsúsztál a lábai alatt, mintha a kardod beleakadt volna a bőrébe, és ez a hiba akár magával is ránthatott volna a halálba. Közelről láthattad, hogy elefántbőrszerű külborítással rendelkezik az ellenünk. Ezután ahogyan látod, hogy Yukezo továbbra sem mozdul, talán jobb lenne magadtól fedezéket keresned Miyuval. Miyu, miszerint elködösíted a tekintetét a trollunknak, utána összeszeded a védelmet. Kirának esélye sincs, hogy időben visszaérjen, így magadat, és Yukezot védve fel kell húznod hamarabb a jégburkot. Persze Kira könnyedén találhat magának védelmet egy szikla mögött, vagy a templomnál, ami mögötte tornyosul ki. Miután mozgósulnak a támadások, te is beszállhatsz, vagy törődhetsz mestereddel, /ezesetben észreveszed, hogy színlel, mint C.Ronaldo egy elrontott csele után/ esetleg utánajárhatsz annak a furcsa leánykának, aki ásítva mászik elő a templomnak látszó kőbevésett épületből, Kirától nincs igazán messze. Miután Shizune végzett az ellenséggel, senkinek sem állhatott le a harci kedve, mert ahogy kinézett a dolog, a harc nem állt le. Kira újabb gyors reakciója most pont, hogy rosszul jött. Támadhatónak tűnt, és még pont közel is volt hozzá, megbocsájtható. //Külső hátsó, mindenki tudja, valahogy le kell sérülnie... könyörgöm bocsássatok meg nekem, hogy most egy kicsit azt a tíz centit irányítottam a karit T_T... sosem fordul többet elő// A nő a pisztolyaiból úgy kezdett el lövéseket leadni, mintha egy automata fegyver lenne. Másodpercenként 2-3 golyót képes kilőni átlagosan a két fegyverrel, és a fiú teste nem bírja a tépkedő tölteteket. Szépen lassan megadják magukat a szövetek, és engedik el a kapcsolatot a többi résztől. És ez nyilván fájdalommentes beavatkozás a shinigami testébe =|:> .

Az ezutáni harchoz szinte felpattant Yukezo „mély” álmából, és jobbnál jobb villódzással állt elő, szinte hasztalanul, de a lényeg azért leszűrhető volt. Elfoglalta, amíg Kira segítségére sietett. Amint odaért nektek kell lefoglalni őt. Pisztolyával könnyedén hárít minden szúrás szerű távolsági támadást, kitudja hogyan forgatja a másfélkezes belezőjét, valamint kitér minden egyes nagyobb kaliberű támadás elől. A Sereg legpusztítóbb páncélos egységei jelennek meg, amik kissé nehezen lőnek, de akkor nagyot lőnek, és állandóan ki kell térni előle. Így néha hagy egy-egy támadható felületet, amit kihasználhattok. Ki hogyan próbálkozik rá van bízva, de utána egy hatalmas horderejű kidou elhangzása után, mintha teljesen épen maradt volna, ami azért lenyűgöző a maga nemében.
- No akkor nem ti hárman hoztátok a tejes kávém? Pedig úgy hallottam ebben a világban az finom. Hát mindegy is akkor!- ekkor mindenkire pillanatok leforgása alatt rátámadt hosszú kardjával, bár a támadás minden esetben jól védhető volt, de mégis zavaróan gyorsan tette meg az utat a távolságok között. Nem tudni hogy csinálta. Ezután ráugrott az egyik bogárhátúra, majd mintha a kardjával a levegőbe hasított volna, majd előreugorva eltűnt. Hosszú feszült másodpercek következtek, de végül elült a veszély. Az Andok titka viszont továbbra is ismeretlen maradt. Talán majd legközelebb ^^

Köszöntem szííípen =|:> én élveztem, hádd most mondd, hogy nem volt vicces

Tárgy: Re: Az Andok titka Hétf. Jún. 03, 2013 6:59 am

A tervről, elmondható, hogy sikeresnek bizonyult. Leszámítva a bakimat, mikor a troll lábába próbáltam vágni, ám az is majdnem az életembe került. De szerencsémre sikerült kimenekülnöm, mielőtt a dög megtámadhatott volna. Csúnya halál lett volna, egy ekkora monstrum hátsója alatt végezni, ahogy az is ronda elmúlás lett volna, ha a templom falának rúg. Mivel azonban sem kispárna, sem focilabda nem óhajtottam lenni, inkább elugrottam az útból. Csak ekkor fogtam fel igazán, milyen tökéletesen is működik a tervem. A párafelhőtől vakon tántorgó ellenfelünk amíg rám koncentrált, belesétált a csapdába, s csupán ki kell végezni. Azonban ilyen végítéletre, még én sem számítottam. Ahogy meghallottam Shuzune-senpai felől a második feloldás parancsát, végigfutott a hideg a hátamon. Egy bankai-t láthatok, élő, egyenes adásban, és mindezt az én terven befejezéseként. Zseniális. Viszont, ha már így alakult, ideje lenne fedezéket keresni, nehogy a vaizard – mert mint idejövet kiderült, az a rangidős tenshi – képességeinek áldozatává váljak. Nyilván ezért akarta, hogy Yukezo, mindenkit elrejtsen a dimenziójában. Az ám, csakhogy jelenleg a monstrum rossz oldalán tartózkodok, s Amane-san már élesíti a pajzsát. Esélytelennek tűnt, hogy időben odaérjek, így másfele kellett keresgélnem. Rengeteg lehetséges választásom volt, ám mindebből, egyelőre, csupán egy tűnt mentő ötletnek. A templom körül kell fedezékbe bújnom, mielőtt elkezdenek cikázni a villámok, mert ahogy elnézem, itt bizony ez lesz a helyzet. Miyu, és Yukezo miatt aggódtam, egy kissé, akik éppen egy vízburokban ácsorognak, ám bíztam a nő döntésében, s reménykedtem, hogy a burok megvédi őket az elektromos támadásoktól. Gyors helyzetfelmérés után, hátra shunpoztam, a templom bejáratához, ám ott olyasvalami fogadott, amire álmomban sem gondoltam volna.

Óvatlan voltam. Ahogy a templom bejáratához kerülök, még van annyi időm, hogy a hószín hajzuhatag alatt villogó vörös szemekbe nézzek, majd az egész testemen végigfut, valami iszonytató fájdalom. Pisztoly hangja üti meg a fülem, s záporozni kezd az ólom. Kitérni sincs esélyem, hiszen akár egy gépfegyverrel, úgy kaszálja a testem, én pedig csupán annyit láthatok az egészből, hogy apró bőr és hús cafatok, vér és csontszilánkok repkednek a levegőben. Ahogy a lövedékek precízen, fokozatosan feldarabolnak, minden megmaradt porcikám iszonytató kín járja át. Nincs mihez hasonlítanom, s momentán gondolkodni sincs erőm. Egyetlen dolog járja át a lényem, egy egyszerű ösztön. Életben akarok maradni. No persze, erre alig lehet esélyem, tekintve, hogy apró darabokra szaggatnak. Hát itt a vége. A pályafutásom, most elérte a végét, s megszűnök létezni. Legalább büszke lehetek magamra, bár rengeteg célt szerettem volna még elérni. De amit leéltem, tartalmasan tettem. Nincs bennem megbánás.

Ahogy a golyózápor abbamarad, még hang foszlányok jutnak el a tudatomig, ám érzem, közel a vég. A bestia nem kímélt, s bár kínt érzek az egész testemben, gyanítom csupán illúzió, hiszen a testemből alig maradhatott valami. Vörös hályog borítja el a tekintetem. Itt a vég, ennyi volt Kira. Még utoljára hallom, ahogy Éji Róka felsikolt, és ahogy a társaim kétségbeesetten indulnak legyőzőm ellen. Óvatlan voltam. Ez lett a vesztem.

Tárgy: Re: Az Andok titka Pént. Jún. 07, 2013 4:13 am

Haliho!

Küldetéseteket ezennel LEZÁROM. Jutalmatok: 2000 LP és 3000 ryou!

További kellemes játékot!