Én tényleg, de tényleg nem vagyok rossz kislány, de tényleg, hiszen hogyan kapnék így minden évben ajándékot a Télapótól, amiért ilyen jó vagyok? Így is olyan ritkán látni... Nem értem, miért nem jöhet el a Mikulás minden évszakban, ahogyan a születésnapokat is minden hónapban meg kéne ünnepelni. Így sokkal több ajándékom lenne! *-* Bár az is igaz, hogy nagyon nehéz lenne mindig valami újat kitalálni, amikor valakit meg akarsz ajándékozni, de ha rajzolok valakinek, azt általában szeretik, meg én is szeretek rajzolni, meg a tortát is mindenki szereti, meg a kólát is, még ha nővérke nem is engedi nekem gyakran, hogy olyat igyak, pedig olyan vicces a bubis víz, még ha kicsit csípős is, olyan, mintha sav lenne, meg felpuffad tőle a hasam. Nővérke persze nem tud róla, hogy szoktak nekem kólát adni, kivéve, amikor nem kérek, mert nagyon csíp, és olyankor inkább mást szoktam inni, és a kakaó még mindig finomabb, mert az olyan krémes, meg a boci-búbú adja hozzá a tejecskét, az a foltos, amit meg imádok, és a hasam sem lesz pufis tőle, ezért annyit ihatok belőle, amennyi csak belém fér! *o* Meg persze amíg el nem fogy, meg általában nem bírok két bögrénél többet inni, tegnap is csak egyet ittam Yuyu bácsival, aki az új barátom. Annyira a barátom, hogy még titkaink is vannak, vagyis most már vannak, mert eddig nem voltak, vagyis voltak, de csak annyi, hogy ő egy abrakadabra, aki sokat tud csiribázni, hiszen így csiribúzott nekem kakaót is a semmiből, sőt, mi több, kettőt varázsolt magából! De erről nővérkének egy szót sem, ez csak a mi titkunk, meg majd Miyokóé, mert ő a legjobb barátnőm, és neki aztán elmondok én mindent, hacsak el nem felejtem, mert bizony nagyon elfoglaltak vagyunk ám a sok játék közben! De ezt majd mindenképpen el kell mesélnem, hogy nem mentem a zoviba, ahol a kréta gréta cukkolta a ruhámat. Nekem akkor is ez a kék a kedvencem! Nem is kell már a zovis barbie, majd veszek egyet magamnak, meg fiúbarbit is, mert olyan senkinek nincsen. Csak a Nayokonak van terhes barbieja, de én azzal nem játszok, mert sosem adja oda, pedig én is odaadtam neki a múltkor Tüfüt, aztán azóta sem adta vissza. De nem is mondhatom neki, hogy irigy kutya, bújj a lyukba, mert az már biztosan olyan, amikor csúnyán beszélek, Masi bácsiék is csak azért kaptak a télapótól ajándékot, mert én rajzoltam neki, mert mondanak ők sok csúnyát, amikor azt hiszik, nem hallom, persze még mindig nem tudom, mit jelent a hónaljszőrzet, de nagyon viccesen hangzik. Biztosan valami nagyon csúnya szó lehet. Persze én nem mondom ki, mert az egyik óvónéni azt mondta az egyik gyereknek a múltkor, hogy ha megint kimondja azt a csúnya szót, kimossa szappannal a száját, és én nem akarom, hogy szappanos legyen a szám, elég volt, hogy egyszer fürdés közben véletlenül belement a szappanos víz a számba, tiszta undi volt, ráadásul a sampon is csípős, ha kinyitom a szemem, fáj meg minden, és sírni kezdek, annyira rossz, és nem is igaz, hogy katona dolog. T-T
- Rimtimtiminibe! *-* - ugrok egyet a levegőbe és tapsikolok, de nem úgy, ahogy a nyuszifülesek csinálják, hanem teljesen máshogy, pont úgy és csak úgy. Nem tudom, hol van Rimpimitty, de delfineket fogunk nézni ahelyett, hogy a buta lánnyal veszekednék a játékokon, pedig nem is vagyok büdi, csak szeretem a kéket! Most is ugyanazt viselem, mert ez a kedvenc ruhám, és mert nem engedtem, hogy a nővérkém kimossa, mert akkor nem tudnék miben menni Ribizlibe, hiszen mi másban néznék delfineket, mintsem kékséges kékben?
- Ninsen. Nins nekem fürdőruhám. T^T - csóválom meg a fejem, én ugyanis bugyiban szoktam strandolni, néha meg anélkül, de van, hogy strand se kell, hogy bugyiban legyek, mert minden ruha tisztára kényelmetlen a kéket kivéve. De a kék a kedvencem, így ennek elnézem, mert azért mégis, mindenkinek van kedvence.
- Yuyu bássi, neked mi a kedvens síned? Az enyém a kék. Miért ilyen fehér a hajad? A nővérkének is fehér a haja, tök olyan lenne, mintha öreg lenne, pedig nem is. Ez azt jelenti, hogy egyser én is ilyen öreg hajas lesek? - kezdem a kérdezést, mert az olyan vicces dolog, főleg, ha vicces válaszokat kapok, márpedig Yuyu bácsi nagyon vicces, annyira, amennyire a Judit bácsi is szokott lenni, csak ő többet foglalkozik velem, míg a Judit bácsi csak a bubis pisit issza a konzervdobozból, amikor velem kéne néznie a mesét. Nem értem, miért teszik konzervbe a pisit, azt hittem, abba csak húst tesznek, meg kukoricát, meg borsócskát, bár a borsót nem szeretem, csak a kukoricát, mert annak vidám a színe meg jó roppanós. Remélem, a múlkori kukoricát nem olyan dobozból ettem, amiben előtte pisi volt. Ha mégis, akkor megígérem, ezentúl minden nap igaziból is fogat mosok, nem csak hazudom.
Teszén meg toszán, különösen sután ácsorgok a folyosón, ahol Yuyu bácsi hagyott. Új ez a ház, és nem olyan házikó, amiben azonnal játszani tudnék, hanem olyan, ahol arra várok, hogy értem jöjjenek és elvigyenek valahova, ahol már jó helyem van, például az udvar. De jó lenne, ha lenne kutya! *.* Egyből nem lenne minden olyan, amit nem ismerek, meg ki tudja, miféle szörnyek élnek még itt, akik biztosan azt várják, hogy végre elrontsak valamit, és hogy akkor majd jól ellássák a bajom, és még a Pimpinkin nyuszinak is megmondanak, én pedig nem mehetek el delfineket nézni Miniribe. De hát milyen dolog lenne már az, hogy kikapok azért, mert nem is csináltam semmit! Jelenik is meg Yuyu bácsi, furcsa pólyába csomagolt valamit, biztosan az is egy katona, mert láttam már elég ilyet, tudom én, hogy mi az, éppen csak azt nem tudom, miért jó, hogy van ilyen. Jó nagyot veszek a levegőből, pont úgy, mintha bele akarnám, dugni a fejem a fürdőkádba, hogy a hajam is tiszta vizes legyen, na meg mert vicces látni, amikor Shizune azt hiszi, hogy baj van, pedig nincs is, csak jó sokáig bírom ám a víz alatt, kivéve, amikor tele van habbal meg szappannal ugyebár, mert nem jó, ha csipis lesz a szemem, mert az fáj, és még az orrlyukamból is a szétcsufizott hab folyik, ami nem jó. De most nem a víz alá kell belemerülni, hanem varázsolni fogunk, vagyis majd Yuyu bácsi, csak ugyebár nem leshetek. Egyelőre, mert egyszer bizony akkor is kikukucskálok, hogy megtudjam, hogyan is csinálta, bizony ám! Puffad fel arcom, ahogyan bent tartom jó mélyen a levegőt, még a pofimban is levegő van, úgy, ahogyan a hörcsögöknek a szotyi, csak nem fáj, mert nem szúr. Mikor pedig kinyitom a szemem, és kifújtam a levegőt is meg minden, láthatom a tengert, meg minden kéket! *.* Végre itt vagyok! Végre igazi tengeren vagyok! Visongva felnevetek, meg lelkesen menetelek, de azért szorosan ott maradok ám Yuyu bácsi mellett, mert láttam egy mesében, hogy csúnya és rossz dolog, ha elszakadok, mert akkor csak a rendőrnénik meg bácsik vihetnek haza, ha elveszítem őt, és akkor nővérkém megtudja, hogy megszöktem az oviból. Bár nem is szöktem, mert be se mentem, szökni pedig csak akkor lehet, ha be is vagy kerítve meg minden.
Veszünk először is fürdőruhát, világoskéket, aminek az elején fodrok vannak, meg két delfin, ami épp kiugrik a vízből. Épp olyanok, amilyeneket én is rajzolni szoktam, csak ez csillogósabb, ezért jobban tetszik, meg szebb színei vannak, mert mindig betörnek a kedvenc ceruzáim, ha túl erősen nyomom a hegyét, és magamnak nem tudom kihegyezni, mert akkor is mindig beletörik a hegyezőbe. Most viszont szépen megjegyzek mindent, hogy majd aztán mindent elmesélhessek Miyokonak, meg főleg a színeket, hogy le tudjam ám rajzolni. Még azokat a pici, színes, szivárványos kis pöttyöket is, amik néha ott lebegnek a levegőben, ha úgy hunyorítok, hogy ott legyenek, mert szép színesek. Persze jó meleg van, így ihatok sokat, csak sajnos a jégkásás már zárva van, pedig még sohasem ettem jégkását, és tudni akarom, milyen, meg amúgy is vicces színük van. Ám mindennél viccesebbek, szebbek és pinpinkinesebbek a delfinek, amiket imádok, és imádni fogom őket mindig! Látom, ahogy ugrálnak, látom, ahogy nevetnek, amikor pedig ők tapsikolnak, én is így teszek, főleg, amikor a labdával játszanak úgy, ahogyan én soha sem tudtam. A leginkább az tetszik, amikor a labdával egyensúlyoznak, meg amikor beleugranak a karikákba, de még azt is megengedik, hogy odamenjek megsimogatni őket, és tényleg milyen kedvesek! Sajnos úszni nem lehet velük, azt mondja a néni, túl mély a víz, én meg még nem is tudok úszni, mert sosem vittek el az uszodába, csak a kicsi vizes pancsikoldába, ahol teknősös szobrocskából jön kifelé a víz, de az nem az igazi, mert ott nem lehet igaziból úszni. A legviccesebb, hogy tényleg van szőre, mert tudtam ám én, hogy egy delfinnek nincs pikkelye, meg a bálnáknak sem, hiszen igaziból nem is halak, csak úgy néznek ki. Kár, hogy azt nem mutatja meg, hogyan lehet vizet spriccelni abból a lyukból a feje felett a hátánál, azt mindig úgy szerettem rajzolni ám.
Ugyan nem keltem olyan régen, most mégis fáradt vagyok. Furcsa, hogy máris fent van a hold meg a csillagok. A szemem dörzsölöm meg, amikor Yuyu bácsi hajót keres nekünk, mert elmondta ám, hogy hajókázni megyünk, csak nem értem, miért nem lehet ezt nappal. A csónakban nekidőlök a bácsinak, rövid volt ez a nap, de mégis hosszú. Megtanultam ám, hogy ilyen sötétben mindig aludni kell, csak az ovis alvást nem szoktam szeretni, mert amúgy is butaság a nem sötétben aludni, csak az ovinénik nem tudják ezt, annyira buták. Ez a Rinirimi biztosan egy mágikus delfinhely, hogy itt máris éjszaka van, nem tudom igazán, de nem értem akkor sem. Nővérkééknél még nappal volt, nem? Máris pillednék el, amikor meghallom, hogy lehet, vizesek leszünk, én ugyan nem akarok belepottyanni a vízbe. De mégis, jól hallottam, sellőket mondott? *.* Ugrok talpra, vagyis csak térdre, hogy jó erősen, de azért fáradtan megkapaszkodjak a csónakunk szélében. Abban a szélében, ami távol van a brummogástól, mert olyan csúnya hangja van, mint az ótóknak, csak hangosabb. Sellők, lássátok ti is a felhőt! Lássátok, milyenek a csillagok, lássátok, milyen a napsugár, lássátok!

Rimipintyi érdekes hely, de én akkor is álmos vagyok. Sötét van már, meg hideg, mert már nem süt a napocska, így pedig a tenger is olyan, mintha fekete lenne. Ha sötét van, semmi színt nem látni, így pedig meg se lehet rendesen nézni, amit majd le akarok rajzolni. T.T Fáradt szemekkel pislogok vissza dicső és hős lovagomra, és megrázom a fejem, amikor megkapom a kis zacskót benne a fürdőruhával.
- Hideg van. Fázom. - dörzsölöm meg a szemeim, és ásítok is mellé egyet. Ilyen hidegben nem lehet ám fürdőruhába öltözni! Bár fagylaltot még ilyen hidegben is lehet enni, de az más, meg mert fagyi, azt mindenki szereti, főleg én, kivéve a citromosat, meg a mazsisat, mert az olyan fúj, de a csokisat meg a vaníliásat meg a gyümiset már sokkal jobban szeretem. Bár egyszer megkóstoltam, milyen a hal ízű fagyi, olyan pálcikásat, amit egy olyan dobozból tudsz megvenni, amibe bele kell dobni az érméket. Csak még nem tudom, hogy melyik érme milyen, meg nem érem el a bedobót, így mindig más veszi meg nekem. A mumusbácsi persze így is örül, aki a gépben él, hiszen ha nem eszik pénzt, akkor meghal, de én szívesen megetetem a mumust. Bár én inkább állatorvos akarok lenni, mert szerintem unalmas lehet benne élni a fagyi meg csoki meg bubis szörp kiadó gépekben, amúgy sem szeretnék pénzt enni. Meg macskát sem, de szívesen megetetem a cicusokat minden finommal! *-* Fincsi halacska kell nekik, nem pedig gyógyszuri.
Halacskákból persze itt is biztosan van ám nagyon sok, igen ám, viszont olyan sötét van, hogy még az orromat sem látom, hiába csukom be egyszer a jobb, majd a balabb szemem is. Aztán sokkal később, amikor már annyit beszéltem, meg annyit voltam fent, hogy már tényleg nagyon álmos vagyok, ezért nem is csinálok nagyon semmit, mert már annyira, de annyira elálmosodtam, hogy hú, de nagyon, már mindkettőt becsukom, mert nem akarom ám, hogy csípjen a víz, elég az, amikor hajt kell mosni, annyira rossz olyankor, de legalább utána szép illatos lehet a hajam, mint amilyen egy igazi királylánynak is szokott lenni! Akkor is becsuktam volna, ha Yuyu bácsi nem mondja azt, hogy csukjam be, mert tiszta gusztustalan polipkarok jönnek ki a vízből, olyanok, amik a kedvenc sellős mesémben is vannak, csak ezek nagyobbak, csúnyábbak és igazibbak. Nem akarom, hogy bántsanak a vizi szörnyek, én már aludni akarok! T.T Felsikkantok, mielőtt a víz alá húznának, már nem is fáradtnak érzem magam, hanem félek. Egy vidámparkban biztire sokkal murisabb lenne, ha így csobbannék a vízben, de ez félelmetes, a nővérkémet akarom! T_T Nem bírok újra és újra nem sikoltani, a szememet pedig nem nyitom ki, különben is működik ilyenkor az a trükk, hogy ha nem látok, engem se látnak. Vagyis a legutóbb működött, remélem, most is fog... remélem. A levegőnél a víz sokkalta hidegebb, azt hittem, a tenger majd nem lesz ilyen, vagyis nem így akartam sohasem megfürödni benne, sőt, én most fürödni sem akarok. Meg fogok fulladni, nem bírom, a mamit akarom! Csapkodok a virgácsaimmal, ki akarok jutni, nem akarok megfulladni... Kezek, vagy csápok, vagy valamik viszont nem hagynak, és kinyitom a szemem úgy, hogy nem is akarom, a víz azonban hiába csípi nagyon úgy, ahogyan a rossz gyerekeket a darazsak, mert leverték a fészkét, mégis csak tágabbra nyitom, amikor megpillantom meglátom, hogy már nem a csúfos polipkarok rángatnak le a mélybe, hanem valami, vagyis valaki egészen más. Egyáltalán nem úgy néz ki, mint Ariel, vagy mint a lányok a sellős sorozatban, de ez a néni is van olyan szép, mint ők. Mert látom ám, hogy ő mi lehet, pontosan látom, még így is, hogy nem látok semmit az uszonyából. Én biztos vagyok benne, hogy ő egy igazi sellő, érzem, hogy így kell lennie! Biztosan azért jön, hogy megmentsen... Ugye így lesz? Ugye biztonságban lehetek?
Köhécselve térek magamhoz, ismét rendesen kapok levegőt. Meglepődök azon, hogy nem ám az én kényelmetlen ágyikómban ébredek, s még csak nem is nővérkémében, ami sokkal kényelmesebb, mint az enyém, meg jó meleg is, és szebbek a párnái is, éppen csak plüssállatai nincsenek, de én mindig szívesen adok ám belőlük, mert hát ki más vigyázna az álmunkra, ha nem Tüfü, a kiselefánt, vagy Mumu, a kisboci? Tudni kell ugyanis, hogy a plüssállatkák, meg a plüssnemállatkák, amik szintén plüssök, csak nem úgy néznek ki, mint az állatok, vagy olyanok, mintha több állatok lennének egyszerre, mint például Dodó, a kacsanyuszitigrisem, vagy éppen Tasi néni, aki olyan, mint egy ember meg egy szörnyike, de ő kicsit csufi, amióta véletlenül kijött a füléből a tömés, ezért már nem játszok vele, tehát mind-mind védőszentek, ha ott alszanak az ágyadban, elkergetik minden rémálmodat. Bizony ám, nélkülük nem lehet aludni! Ezért rejtettem el Vicikét Shishi nővérkém párnája alá. Amilyen pici, talán nem veszi észre, pedig csak vigyázni akarok rá, nehogy megkergessék álmában a csúnya boszorkányok.
Szóval, tehát ott tartottam, hol is tartottam? Jaj, megvan! Sajnos nem a csokigolyó van meg, pedig annak én mindig nagyon örülök, hanem az, hogy mi is történik most. Hát az történik, hogy egy nagy-nagy buborékban ébredek, meg kicsit fáj a fejem is, olyan megint, mintha bedugulna a fülem, és azt nem szeretem. A szemem dörzsölgetem, meg a fülem is, mert nem jó, ahogy most van, bár az is igaz, nem tudom, hogy most hogyan van. Meg hogy hol vagyok, azt sem, nézek hát körbe, hátha Yuyu bácsi megmondja, mi történt, mert már nem emlékszem. A sok vízre emlékszem ám, meg a sellőre, aki megmentett a csúnya, gonosz poliptól, ami egészen biztosan meg akart enni minket. De nem hagyták ám, nem hagyták nekik, hogy így történjen! A sok-sok embert is biztosan megmentették, akik itt vannak, biztosan őket is meg akarta enni egy csúnya polip! Csilláznak a szemeim, olyan csincsillásan, mert csinosak a sellők, olyan csicsásak, olyan csodásak, pont úgy, ahogyan én azt mindig is elképzeltem! Nagy vigyorral intikézek nekik vissza, ahogyan ott úsznak, és ők is intiznek nekem, biztosan nagyon boldogak, és olyan békések, olyan szépek! Én is ott akarok úszni velük, én is akarok egy olyan szép uszonyt, velük akarok lenni, sellő akarok lenni. Akkor én is úszhatnék velük meg a delfinekkel, akkor egész nap a vízben pancsolhatok, akkor egész nap játszhatok...
Vigyorogva fordulok Yuyu bácsi felé, hogy megmutassam neki, mi minden ilyen szép, persze ő is biztosan látja, de biztos, ami biztos, hátha még sem látja, nekem pedig muszáj megmutatnom neki, milyen csodás itt a víz, meg a sellők, meg a tengeri csillagok. Hiába fordulok azonban, látni látom, de látok olyat is, amitől felsikkantok, mert egy csúnya bácsi, akinek nagy szeme van, nem tudja ám, hogy nem illik késsel hadonászni. Csúnya, nagyon csúnya dolog, meg bántani akarja Yuyu bácsit is, meg biztosan mindenki mást is. Bújok oda Yuyu bácsi lábai mögé, mert ő a hős lovag, ő majd biztosan megvéd, ha valami csúnyát akarnak majd csinálni velem. Csúnya dolgot azonban a sellő bácsik csinálnak, elkerekedett szemekkel nézem, ahogyan beúsznak és lábuk nő, de nem is a lábak, amiktől olyan lesz a szemem, mint a többi embernek, hanem az, hogy kidobják őket a bubiból, de nagyon, és látom, hogy nem kapnak levegőt. Kezdek el sírni, de nagyon sírni, mert nem szeretem az ilyet. Miért kell egymást bántani? Miért kellett ezt látnom? Miért csinálták ezt vele? Már nem is szépek a sellők, haza akarok menni nővérkémhez meg mindenkihez... Nem is figyelek arra, hogy mi mindent mond a sellők királya, mert látom én ám, hogy ő a király, mert palástja van, és én felismerem a királyokat meg a királylányokat, mert én is az vagyok, de legalábbis az akarok lenni. Szorosan Yuyu bácsi lábaiba kapaszkodok, még akkor is, amikor el akarják vinni, de végül aztán engem is a vállára vesz az egyik csúnya sellő, pedig én nem akarok a vállán lenni, én a Yuyu bácsit akarom.
Elvisznek minket egy másik bubiba, olyanba, ami a pisiben is van, amit konzervből iszik a Judit bácsi, csak sokkal nagyobb, meg nem pisiben van. Szorosan Yuyu bácsi mögött maradok, miután letesznek minket, de nagyon megnézem a nagy fákat, amik nem fák, mert nincs törzsük, de olyan nagyok legalább, mint ők.
- Yuyu bássi, mikor megyünk haza? Ugye minket nem fognak bántani? Miért bántották a bássit? Miért voltak gonosak? - teszem fel a kérdéseket, közben pedig a nadrágszárába kapaszkodom, nehogy engem is kidobjanak a bubiból. Kíváncsi szemekkel nézek a többi gyerekre, mert meglátok néhány gyereket is, de ők valahogy mások, és azt hiszem, ők biztosan sellők lehetnek. Talán ők nem lesznek gonoszak, és lesznek olyan kedvesek, mint a néni, aki megmentett, ugye? Ha engedik, odamegyek hozzájuk, és döntöm kissé oldalra a fejem. Talán szeretnének barátkozni, talán lehet velük játszani, meg minden.

Igyekszem ám én, ahogy a lábam csak bírja, de idegen ez a hely, meg minden, márpedig nekem azt mondták, hogy ha idegenben vagyok bent, akkor mindig a felnőtt mellett kell maradnom, nehogy aztán eltévedjek. Csak azt nem tudom, hogy Yuyu bácsinak nem idegen-e a hely, mert csak-csak úgy beszél, aki szintén nem tud eleget. Persze többet, mint egy normális felnőtt, különben nem is lehetne a lovagom, meg varázsolni is tud, igaz, azt én is tudok, csak nem mindig sikerül úgy, ahogyan azt szeretném. A múltkor is csupa ragacs lett minden, amikor trambulint akartam csinálni, pedig én csak ehhez értek, meg a rajzoláshoz, meg az énekléshez, meg a Csicsi diszkográfiához. Na persze Misisonkának meg fogom ám mutatni, hogy én bizony még a kistesókhoz is értek, mert én olyan tukisztikus vagyok, hogy csak nagyon, különben is, Misisonka tartozik nekem egy kisöcsivel, én pedig nagyon szeretnék egy kisöcsit. Lehetne vigyázni rá, meg dédelgetném, és megtanítanám őt mindarra, mint amit tudok. Vagyis a trambulincsináló varázslást, a rajzolás, az énekelést, meg a Csicsi diszkográfiát, és akkor együtt ünnepelnénk a Misisonkát! *w*
Bár már együtt ünnepelhetnénk... Bárcsak nem kéne ezen a hatalmas helyen unatkozni... Mert hiába nagy, ahova megyünk, itt nem lehet csinálni semmit, még csak a bújocska se szórakoztató, mert nincs annyi hely elbújni. A fogócskát meg nem szeretem, meg amúgy is fáradt vagyok. Legalább egy társas játékunk lenne, mert én aztán remekül tudok kártyázni is, meg mindig új játékokat találok ki. A múltkor a kagylókkal is kitaláltam egy játékot, csak lépni kell velük annyit, amennyit dobsz, de valamiért senki sem élvezte rajtam kívül, mert engem nem csapnak be, mert nem vagyok buta, hanem okos vagyok attól még, hogy nem vagyok még nagylány. Akar a sicc nagylány lenni! Nem akarok felnőtt lenni, mindig gyerek akarok lenni! A gyerekeknek fincsi kakaó jár, míg a felnőtteknek keserű kávé, amit titokban egyszer megkóstoltam, de éppen hogy egy kortyocskát. Hát a mortyocska óta eldöntöttem, sosem leszek felnőtt, mert butaság. Talán a sellőmellők azt is tudják, hol lehet Pán Péter, ő biztos megértene engem! Bután fejezték be azt a mesét is, mint az Oroszlánkirályt.
A repülő szőnyeg sajnos nem is volt igazi, és nem lehettem olyan, mint Aladin. T^T Persze elképzelni még el lehetett, és csikartam felhőket az égre, meg festettem bolyhos madarakat, meg szárnyas pillangókat, meg csúcsos, földben gyökeredző hegyeket, durva ormokat, s karcsú, fehér tornyokat, melyek még a fáknál is nagyobbak, az elefántoknál is magasabbak! Pedig azok aztán hú, de nagyon nagyok! Igaz, még csak képen tudom, milyenek, mert kaptam cirkuszos kifestőt, csak túl erősen nyomtam a grafitot, és végül nem szürke lett, hanem egészen csúnya fekete, az meg nem az igazi. Meg hát különben is, ki látott már fekete elefántot? Amúgy se szeretem azt a kifestőmet, mert buta képek vannak benne, csak az állatok a jók benne, de abból meg kevés van, mert raktak be helyette buta néniket meg nagy orrú bácsikat, nekem meg az nem tetszik, mert ronda. Végül pedig annyira elfáradtam, és annyira kimerültem, hogy nagyon-nagyon. Hajtottam álomra a fejemet a varázslatosnak nem túl varázslatos szőnyegen, mert azért így még sem az igazi, ha nem tudunk vele repülni.
Szundítottam tovább, tovább és tovább, nem bírtam ugyanis tovább. Azt pedig nem tudtam, hogy mennyi óra telt el, meg hogy hány is, meg mert amúgy sem olvasom az órát, mert nekem tök magas, és annyira, hogy nagyon, csak rajzolni tudom szépen, mert csak egy szép karika és két vonal, néha-néha pontocska, bár olyan kakukkosat még nem tudok, mert az nehéz és bonyolult. De végül aztán a csicsikálásnak vége lett, mert jöttek értünk, én pedig sokáig azt sem tudtam, hogy kik, és hogy mi van, mert nem értettem. Szóval már az is furi volt, hogy nem ám az én ágyikómban alszom, nem ám a nővérkém ágyikójában ébredek, sőt, még csak nem is a zoviban, pedig pontosan emlékszem, hogy igazából oda kellett volna mennem, vagyis akkor biztosan ott vagyok, és minden mást, hogy elvittek minket a sellők, csak álmodom. De nem álmodom, vagy még rafináltabb, mint Morzsi úr, a kiskutyus a meséből, vagyis még az is lehet, hogy még mindig álmodom, és ez egy álom az álomban, csak nem tudok felébredni. Néha van ilyen, és nagyon rossz, próbálom hát tágra nyitni a szemem, mert az általában segít, meg sikerül is, csak olyankor mindig nagyot dobban a szívem, és az rossz. De most nem dobban nagyot, az álom pedig folyik tovább, mint a csapocska, ha el nem zárják, és arra mérgesek szoktak lenni nagyon az oviban.
Amikor bevisznek minket az uralkodóhoz, még mindig álmosan dörzsölgetem a szemeimet. Tudnék még aludni, fáradt vagyok még mindig, de egy kicsit a fejem is fáj. Oda-odafigyelgetek, mi mindent mesélnek, meg inkább csak beszélnek, de nem nagyon értem, mi történik. Sosem értettem teljesen a felnőttek dolgait, de úgy érzem, hogy csendben kell maradnom. Már addig, amíg maradhatok, hisz egyszer csak, miközben egy jó nagyot ásítok, kérnek meg arra, hogy menjek velük, mert a lovagmovagnak nagy dolga van ám, olyan felnőtt dolog, amiből mindig ki kell hagyni engem. Nem mondom azt viszont, hogy nem, hanem csak hagyom is, meg azt mondják, csak játszani megyek. Nem tudom, hogy akarok-e játszani, én a puha ágyikómat akarom még. Bár lehet, ha találok játszótársat, akkor nem hagynak engem unatkozni.

Lovag-chan, hova visznek? Itt hagysz egyedül? TT_TT Tehetetlenül bambizok hosszasan, ahogyan a Bambi is szokott, amikor az anyukája bajban lesz, csak itt nincsen senki sem bajban, azt hiszem. Persze Lovag-chan nem hagyná, hogy baj legyen, nem engedné, hogy itt ragadjak, hiszen ez a feladata, hogy vigyázzon rám, még akkor is, ha rám nem is kell vigyázni, különben ki fog kapni nővérkétől, és akkor ujjuj neki.
Az egyik sellő bácsi hajol közel hozzám, akinek olyan szép szigonya van, ami jó éles is, és biztosan azzal szurkálja meg a cápafiúk, a helyi rosszfiúk popóját. Igaz, a rosszfiúk nem is olyan rosszfiúk, Rakuchan is adott nekem szülinapi ajándékot, csak nagyon nehéz, ezért nem szoktam sokat hordani, és még csak nem is kék. Hát milyen dolog már, hogy kapok egy kabátot, ami nem is kék?! Én már csak kéket fogok felvenni, mert az szép.
Pislogok még, hogy mit szeretne, aztán kiderül, hogy elvinne, messze el, vagyis annyira nem messze, csak ki innen, mert itt lehet, hogy zavarom Swyrrrghurrrhhhtot a pihenésben, meg akármi dolga is van. Nagy és fontos embernek, izé, sellőizébizének tűnik, biztosan nem olyan csudijó az élete, mint Arielnek, legfeljebb ugyanolyan habos, csak nem elég babos, abban pedig mi a jó? Ú, tényleg! Biztosan itt van Ariel is valahol! *-* Meg Ficánka! *.* Mindig is találkozni akartam velük! ***_***
Hagyván, hogy vigyen el, megyünk ki egy víz alatti térre, olyan bubisra, amilyenben eddig is voltunk. A talpam alatt tengerkék márvány mozaik rajzol ki egy ábrát, melyet ugyan közelről nem, de távolabbról tisztán ki lehet venni. Hatalmas boltívek, amik olyan nagyok, hogy még Judit bácsi is sokszor elférne alatta még úgy is, ha a sok-sok Judit bá saját maga nyakába ül. Száz, nem is, kétszáz Judit bácsira lenne szükség, hogy elérje a boltív tetejét! Mindennek közepén, na nem az oszlopok tetején, ácsorog magányosan, meg nem is oly magányosan a gyönyörű sellőt formáló szobor, tekintetét a nap messzeségébe nyújtva, melyet innen nem is látni, csupán sejteni. Bár nem tudom, hogy odafent süt-e még a napocska, mert aludtam is egy keveset, de az egész olyan volt, mintha egyetlen pillanat lett volna. Sündörögnek nénik és bácsik, de mindnek olyan fura kinézete van, meg olyan arcuk, hogy nagyon hasonlítanak egymáshoz, és teljesen belezavarodom, mert szerintem annyira ugyanúgy néznek ki mindannyian. @_@ Nem is értem, hogy lehet megkülönböztetni őket, úgyhogy majd nagyon óvatosnak kell lennem.
Sétára küldtek, addig se unatkozzak, de hiába ilyen csodás minden, én akkor is unom magam. Egyedül nem jó játszani, és még csak gyereksellőket sem látok itt, pedig ők biztosan szívesen játszanának velem. Nincs más választásom, el kell foglalnom magam. A szobor talapzatához futizok, amit kagylókkal raktak ki, amik igazából nem is kagylók, csak csiszolt kövek és kavicsok, s hallgatom azt a furcsa beszédet, amit az emberek mondanak. Ugyanúgy beszélnek, mint amikor fogkrém van a számban, és gurgulázok vele, ahogyan a tévében is láttam. Ez azt jelenti, hogy én tudok sellőül? *-* Igen, igen, biztosan így van! Már csak meg is kéne értenem, hogy mit mondok, meg hogy ők mit mondanak, és akkor eldicsekedhetek még Judit bácsinak is, hogy én milyen okos vagyok!
Nagyokat fújtatok, hogy felkészüljek, majd sok-sok nyálat nyálzok a számba, persze azt becsukva, nehogy kifolyjon, mert olyankor mindig törölgetnek papírzsebkendőkkel, aminek papíríze van, és azt nem szeretem.
- Grrrrr bluttyi-blatty. – gurgulázok hosszasan, bár már-már egészen beleszédülök, hogy mi lesz így velem, mert tuttira-muttira hátra fogok esni. T-T
- Garrrrrrurrrröhö blatyhlagyu gruuuuusssssh? – kérdezem meg az emberektől, vagyis sellőmellőktől, hogy szeretnének-e játszani velem. Vagyis nagyon remélem, hogy szeretnének. Meg azt is, hogy ezt mondtam. °_°
Fejem végül végleg hátradől, meg vele a testem is, puffanok neki az egyik kitett amfi... amfo... Mit is mondott, Kobaachan, hogy is hívják őket? És ki tette ide ezt a szép vázát? T-T Elesek ám annyira, hogy az szépen dől le velem együtt, aztán csörrrr hangot mondva pottyan darabokra. A buksimat is beverem kicsit, meg a hátam is fáj meg minden! És miért néz ez a sok sellő ilyen csúnyán rám? Valami rosszat tettem? Nem én voltam, esküszöm, nem akartam rosszat, véletlen volt, baleset volt, tényleg! T_T
- Hoppá... – próbálok felállni, a sellők azonban most már nem is olyan szépek, sőt, olyan ijesztőek. Nem tudom, mi lesz így velem!

Sohasem fogom elfelejteni, milyen fantasztikus is ez a Rimtimtimini! *.* Azt hiszem, Lovag-chan-bássi így mondta ezt a helyet, ahol a sok szisze-nyelvű félhalacska él, meg a delfinek, és persze a tengeri csillagok. Meg az új barátom, aki pont olyan magas, mint én, csak sellőből van! Kár, hogy nem vihetem haza Karararába, biztosan nagyon jókat játszanánk ott együtt, de úgy ám! T-T A zoviban se csúfolnának többet, hiszen az én barátom igazi sellőből van, nem pedig olyan nem igazi uszonyból, amit a múltkor láttam Judit bássi tévéjében! Persze az is szép volt, meg csillogott is, meg minden, de olyannyira nem volt igazi, mint az óvónéni szakálla, amikor megpróbálta elhitetni velünk, hogy ő az igazi Mikulás. Átláttam én a csapdán, mert még a hangja is olyan volt, ráadásul vattapamacs a szakálla, és hát ki hallott még ilyenről, hogy a Mikulásnak vattából lenne a szakálla?! Meg is mondtam az óvónéninek, hogy ő nem is az igazi Mikulás, ő különben is este jön, úgyhogy csak lefekvés előtt kell kikészíteni neki a kiscsizmát, meg a tejet és a süteményt, amiért cserébe én kapok cukorkát, meg mindenféle jót, mi mást?
- Ugye a Mikulás hozzátok is sokott jönni? *-* - kérdezem meg új barátomat, hiszen nagyon sajnálnám, ha ők nem kapnának minden évben ajándékot karácsonyra. Az a kedvenc ünnepem! *-* A sülinap meg a húsvéti nyusimuss mellett. De nem értem, miért csak egyszer vannak egy évben. Miért nem lehet szülinapom minden hónapban? T^T Akkor biztos, hogy már sokéves lehetnék! Bár, akkor meg fel kéne nőnöm, én pedig nem akarok felnőni. Na jó, iskolába már akarok járni, mert nem szeretem a zovit, mindenki gonosz, buta meg csúnya ott. Persze az óvónéniken kívül. :3
- Tudod, ilyen naaagy posakos, piros kabátban, és hófehér sakállal! Bár a rénsarvasok nem tudnak úsni... biztosan tengeri sikóval jön le ide! *.* - beszélgetek vele a kedvenc ünnepemről, és ő is elmondja nekem, hogy neki mi a kedvence. Csak sajnos nem értem a nevét, mert ez is sellőnyelven van. T.T
Víg játékban megszakít minket az a csúnya és gonosz pofájú sellőbácsi, aki lefogadom, hogy még buta is, pont, mint a többiek a zoviban. Onnan gondolom, hogy csúnya, hogy új barátom nagyon megijed, amikor észreveszi, hogy ott van. Meg aztán onnan is, hogy nagyon csúnyán bánik a szegény nénivel, akit a csuklójánál fogva vitt oda, pedig ő aztán tényleg egy gyönyörű sellőnéni! Olyan kék a haja, mint a tenger, de még annál is kékebb, hiszen mellette itt minden olyan szürkének tűnik. Még az én ruhám is, pedig az aztán tényleg szuperkék. Új barátom pedig azt mondja, hogy ő a mamája, de akkor ez a csúnya bácsi lenne az apukája? Nem, nem értem ezt az egészet, furimurik ezek a sellők, egy apukának pedig nem szabadna így bánnia egy anyukával. Akkor biztosan nem lehet az apukája. De akkor mégis miért csinálja ezt az anyukával? Miért gonoszkodik? Miért csurog ilyen piros a legújabb barátomból?
S felszínre tör, mely mélyen elrejtett. Tőrként hatol be minden szívbe. Szabad vagyok! Szabad leszek, szabadságot akarok! Vért, kínt, halált, mindenkit megtalál a talány. Mi vagyok én? Ki vagyok én? Szörnyeteg, ki végre belsőségekből lakomázhat.
Mélyről feltörő, keserves üvöltés, első jele annak, hogy végre megnyerhetem ezt a harcot. Fiatal test, még nem elég erős, túl porhanyós, törékeny, sérülékeny - de immáron az enyém. Csak az enyém. Erő kell. Erő kell nekem, s vér, vérengzés, őrjöngés!
Gondolkodni nem kell. Rontok neki a sellőknek, s széttépem mind. Majd végül látatlanul a férfinak, kinek szabadságom köszönhetem. A kislány utolsó kívánságát ekképpen teljesítem. Ó, nem kívánta? Hát hogyne kívánta volna? Talán még csak fel se fogta... fel se fogta, mi történik, s ki vagyok én. Pedig már találkoztunk, régen ugyan, de találkoztunk. Törjenek felszínre az emlékek, a mélyek, a rejtettek! Engem semmi sem állíthat meg. Elpusztítom, elpusztítom! És akkor ez a test teljesen az enyém!
Pusztítok mást is. Undorító reccsenés, ropogás, a férfi, ki gyermeket ölt, most gyermek keze által éri majd a halál. Szívét akarom tépni, marcangolni, üvöltök félelmetesen, s folytatom a mészárlást, mert kell nekem, az jó nekem, finom, édes, sós, illatos! Imádat, éhség, győzelem! Tébolyba kergetett test, s tébolyba rángatott város. Mindenkinek halnia kell, mert nem érdekel! Mert élvezem. Számat tátva egy cerot kezdek el formálni. Ennek a városnak pusztulnia kell, s vele együtt mindennek, mi ide tartozik. Mert egyszerűen látni akarom, ahogyan mindennek vége. Ott akarok lenni a végén. Tehát ott is leszek a végén.
[...] Úgy érzem, mintha nem kapnék levegőt, meg igaziból is alig kapok levegőt, és még a fejem búbja is fáj, és a mellkasom is lüktet, mintha pici vonat száguldana benne, és néha-néha hangosan süvítene, hogy süsűűű. Yuyu bássi! TT_TT Mi történt itt? TT_TT Hallom, amit beszél, mert hát beszél, és a száját is látom tátogni, de igaziból csak sokkal később értem meg, hogy mit is beszélt. Ő lenne a zapukám...? És miért nem emlékszek arra, hogy mi történt? Miért emlékszek csúnya dolgokra, amik nem történhettek meg? Nem akarom, hogy megtörténjen. Anyu... Hol vagy? Miért utálsz? Miért hagytál el? Apa? Tényleg te vagy? Hol voltál eddig? Miért hoztál ide? Miért kellett meghalnia mindenkinek? Nem akarom, nem értem. Nem lehet vége.
Orromon sem kapok levegőt, mert csupa takony lett, az a gusztustalan, amit az egyik gyerek az oviban meg szokott enni, igaz, ő mindent megeszik, még a bogarakat is. Sellőfiúval még akarok játszani, és én oda akarok menni, hogy felébresszem, és folytassuk a fogócskát. Biztos csak alszik! Az anyukája tudja, hogyan kell felkelteni... igaz?
Újra tengerparton, bár nem emlékszem, hogyan kerültem ide. Megint érzem a bőrömön a napocskát, kellemes és meleg, ahogyan szokott lenni mindig, de most valahogy mégis szúr a szívem. Már csak lassan zakatol a kisvonat, és huhúzik vidoran, éppen csak én nem vagyok vidor. Nem álom volt, tudom, hogy nem. Minden olyan borzalmas volt... pedig minden olyan csodás volt.
Sellőanyukanéni kér meg, hogy figyeljek rá picit, hiszen mondani, vagyis adni szeretne nekem valamit. Nagyon halványan égnek a tenyerei, olyan szép kéken, mint amilyen a haja, és a szívem felé teszi kezeit. Azt mondja, hogy a barátom és a szeretet még bennem él, de nem igazán gondolkozom rajta, mit jelent. Nem akarok gondolkozni. Ahogyan a kék fény pislákol, úgy viszont mintha nekem is könnyebb lenne. Minden picikét-micikét szebb, csak másabb. Minden olyan furcsa még, hogy nem is értem ezt az egészet igazán. De majd egyszer megértem, ha itt van az ideje. Most talán, azt hiszem, aludnom kéne nagyot.
- Yuyu bássi, elvestettem a barátom. T.T - hagyom, hogy hazavigyen, miután elbúcsúztam a nénitől. Lehet, hogy még találkozunk egyszer, nem tudom. Én szeretném, hogy így legyen.

Ahoy!

Nahát, micsoda izgalmas küldetés; nem beszélve a jó kis postokról és történetről. Jól van, csak így tovább!

Jutalom mindkettőtöknek: 3000 LP és 3000 ryou. Üdvözletem =)