Kis hernyó volt egy levélen, serényen ette az egészet. Egyre csak vastagabb lett, lassan elérve, hogy lepke legyen. Ám egy gonosz sötét árny felé tornyosult. Halált osztó csőrét kitárta, és közeledett a menekülő kis hernyó Samanuske felé. Rossz álom volt, és szerencsére felébresztették belőle. Annyi szerencséje lehetett, hogy a… a… csapat egyetlen hölgy tagja volt az, aki ezt megtette. Álmosan dörzsölte a szemét, hatalmasat ásított, és a kifolyt nyálát gyorsan letörölte.
- Csak Samanuske.- mondta két ásítás közt, és valahogy végre sikerült felállnia. Még kicsit komásan matatót a ruháján, majd csak elősikerült vennie a cigit, és rágyújtott.- Értem, az ébren maradás érdekében maradjak épségben. Értem, értem.- a lényeget lehet, hogy nem fogta fel, bár nem is lehet elvárni attól, akit nemrég keltettek fel. De a könyves dolgot megértette, megy is a szekrények felé, és az első kezébe akadót leveszi, majd lapozni kezdi.
- Tündebetűk lehetnek, nem tudom elolvasni.- motyogta, bár igaz, nem idegen nyelven írták, csak éppen Samanuske nem nagyon érti a szakmai nyelvet. Az olvasás meg főleg annyit jelent, hogy valami mangát, vagy éppen feliratos filmet. Ezért hát vissza is rakta a könyvet, és elővett egy másikat. Ezt már némileg érdekesebbnek találta. Köszönhetően annak, hogy voltak benne firkálások is. Sőt, ha gyorsan pörgette a lapokat, olyan volt, mintha egy film lenne. Elsőnek csak mosolygott, majd vigyorogni kezdett és csak szélesedett Samanuske vigyora miközben pörgette a lapokat. Ezzel végzett is, ám rémlik valami olyasmi, hogy talán keresni kéne valamit a könyvekben? Na mindegy, következett egy harmadik, és közben a hamut is leverte a cigiről. Ez a könyv is valami idegen nyelven volt írva, bár legalább voltak benne illusztrációk. Habár vagy hollowok voltak, vagy shinigamikat ábrázoltak a képek, esetleg még néhány kardot. Ezzel se megy sokra, az első pár oldal után rakta is vissza.
- Talán ha haza menten, veszek pár könyvet, hátha rákapok az olvasásra, mert ez így unalmas.- halkan motyogott, nem is gondolta volna, hogy bárki meghalhatja, hát lehet tévedett. A felé kiabáló Urufu felé fordította a tekintetét, elég meglepett arccal, és már dőlt is oldalra. Gurult párat, majd hamar felült, majd állt. Sajnálkozva nézte a cigijét, amit már nem használhat tovább. Sajnos eltört, így járt, gyújthat majd rá egy másikra. Csak elsőnek megnézi már, hogy mi is történt. Mi lehet az oka, amiért fellökték.
- Hogy mi?- enyhén előredőlt testtartást vett fel, és tág szemekkel pislogott. Nem nagyon érti a kialakult helyzetet. Figyel a vörös hajú shinigamira, és Urufra, meg a… hölgyre, és arra, akire mindenki néz. Ahelyett, hogy végre érteni azt, hogy mi is történik, még inkább sötétség lett a fejében. Lehet egy égőcsere már nem ártana.
- Hogy mi?- bár ezt már csak az ismétlés kedve miatt mondta. Meg talán annak is, hogy nagyon nem tetszik a kialakult helyzet, hogy szavak helyet a kardok beszélnek. Tehetetlenül áll, és nézi a fejleményeket, hiába lépne közbe, nem hiszi, hogy sokat érne el az egésszel, inkább a… hölgyhöz shounpozik.
- Ez nem lesz jó, a végén még megsérülnek, vagy meghal valaki.- kicseng az aggodalom a hangjából, csak éppen ez nem egyedül a társainak szólt, hanem annak is, akivel harcolnak/fognak. Bár számíthatott volna arra, hogy kialakulhat némi agresszív véleménycsere, csak éppen nem gondolta, hogy ilyen hamar. Mosolyogni mosolyog, csak éppen nem valami őszinte volt az a mosoly. Inkább cselekvésre adja a fejét, csak közelebb kell jutnia a többiekhez, és utána pedig céloz, és használ.
- Bakudou 63: Sajou Sabaku.- találat esetén, a nem túl barátságos shinigamit sikerül megláncolni, és így legalább ki lehet hallgatni, meg elkerülik a felesleges vérontást. Habár annak a lehetősége is ott van, hogy a társai nem osztják ezt a nézetet, és így akarnak végezni a megláncolt alakkal, akkor pedig Samanuske ismét cselekedik. Mégpedig a harcoló felek közzé bevillámtáncol, és a zanpaktoujával próbálja meg hárítani a csapásokat. Feltéve ha sikerült a láncolás, ellenkező esetben, még egyszer megpróbálja, ha akkor se sikerül, akkor harmadjára is, de utána nem erőlteti a dolgot. Nem profi a kidoukban, és így túl hamar kimerül. Sajnálatosan a gyógyításra lehet szükség van, és akkor a társait kell előtérbe helyeznie, nem pedig egy idegent.
- Nem kell megölni, csak elfogni, ki lehet hallgatni.- ezt akkor is elmondja, ha sikerül elkapni a nőt, vagy ha elkapták, de közéjük kellett állnia, vagy ha nem is kapták el. A hangja pedig már valamennyivel nyugodtabb, de még nem valami biztos.

*Régi idők, régi mesék..folytonos változások. Lassan komolyan kezdem elveszteni hőn dédelgetett hitemet, ami a Goteit illeti. Bár sosem adnám az otthonom, mégis érzem, hogy a Gotei nem ugyanaz, mint volt. Mikor shinigamivá váltam, nem volt divat a Seireitei elárulása, sőt. Akinek még csak a fejében fogant meg, tettek róla, hogy a föld alá kerüljön, most már tudom. Mióta számomra nyílt titok, hogy létezik az onmitsukidou által fenntartott börtön a Féregboly, tudom nagyjából, hogy mi várhat egy egészséges árulóra. Mégis szükségszerű ez? Némileg komorra vált arcom, bár ezt senki nem érzékelheti. A komolyság vádja alatt merő melankólia rejtőzik. Sosem fogom elviselni ezt az álláspontot, hogy árulók járnak köztünk. Mi értelme ennek? Miért rontanák el a benti békét? Dühít ez a helyzet, de a többiek kezdetleges tétlenkedése még jobban. Bár tisztában vagyok azzal, hogy nekem van az egyik legizgágább kapitányom, mégis látom már, hogy mennyire igaza van. A legtöbben leakadnak a részleteken, ez pedig túlságosan akadályozza őket. Mi, a 11. osztag tisztjei sosem fogunk érzelmeink által meghátrálni. A harc az életünk, és az árulók vérrontása. Bárki hiszi ezt barbárságnak, az túlságosan nem lát a szemellenzőjétől. Mi csak elvégezzük azt a munkát, amire mások nem képesek...megölni végre, elsőként rontani a nem kívánatos személyekre. A kezdő csapás legyen a mienk, s látszólag be is váltom rangomhoz elvártakat. Habár az ellenség sokkalta erősebbnek tűnik, emiatt a támadásomat sutba vethetem. Ennek ellenére nem fogom feladni, de azért kicsit megállok a nő szavára. Oldalra köpök, főnemes létemre. Ennek pedig komoly jelentése van.*
- Szánalmas naiva! Egykori hadnagyként, jelenlegi Ichibantaiosként önmagad is becsapod? Halál rád..shinigami! *Hallva a nő bemutatkozását felforr a vérem. Valahol előtör belőlem valami megállíthatatlan dolog; egyszerűen gyűlölöm az olyanokat, akik ily’ pozícióból engedik mindezt meg maguknak. Mégis milyen jövőképe lesz így az új generációnak? Mit kell majd látniuk? Mivé válik majd az a rendszer, amit szolgálunk? Már így is éppen eléggé nagy háborúk tombolnak, legalább bízni bízhassunk még másokban; de így? Így talán senkiben sem bízhatunk, de nem ám! Urufu után nézek, s nem hagyok rést az érzelmeim közt. Előre tartom kardom.*
- Utsuse! *Suttogom kardomnak, s a kezemben levő wakizashikat egymás hegyénél elpattintja egy villanásban átformált, legalább katana méretű kardokat kapok. Különleges alakjukban inkább a markolatnál ékeskedő rubint kövek a kirívóak. Mindenesetre a penge felületén képzett láthatatlan méreg nem csupán lehűti annyira a kardot, hogy a támadásai érezhetetlenné váljanak első fokon; hanem a reiatsu vírus egy idő után blokkolja az ellenfél ezen alapuló támadásait. A tiszta küzdelem megteremtője a kicsike, s örömmel vetném be egy olyan kislány ellen, aki nem való ide. Arroganciával túlfűtött tekintetemet meresztem rá, s éppen emelném kardom, melyet Naomi fog meg.*
- Chh.. *Nem akarom megbántani, de egyáltalán nem értek egyet döntésével. kedvelem Naomit, de mindenki tudja, hogy a kettőnk közti kor különbsége a tapasztalat különbségét is jelenti. De nem fogom semmit tenni, majd megtapasztalja a saját bőrén; leengedem magam mellé az iker zanpakutot és csak figyelek. Sehogy sincs az ínyemre e kialakult helyzet, de nem fogom elmagyarázni Naominak, hogy az első osztag hadnagyaként ezt nem engedheti meg magának. Hagyom, had jöjjön rá első fokon, majd utána beszélek vele. Ezek után már csak várok egy kicsit, s rögvest meg is tudhatom annak okét, hogy miképpen vélekedik az egykori hadnagy. Nohát, ki hitte volna? Ezt az információt magunk is tudhattuk volna, bár egy szemöldök felhúzást vélt ki belőlem, hogy nem a harag vezérli. Csupa ellenmondást űz, csak éppen nem veszi észre. Aki nem haragszik a másikra, az nem is próbálja átlökni egy korláton, hogy had haljon meg a méteres zuhanástól. Tehát, ha ezt Naomi be is veszi, akkor csak gratulálni tudok neki. Kezdek egyre feszültebb lenni a tétlenségtől, s már kezdem elhinni, hogy egyszerűen nem bírok a véremmel. Bármennyire is kedvelem a lányt, örülnék, ha a kapitányom itt lenne. Akkor nem kellene visszafognom magam csak azért, mert az Ichibantai hadnagya rangosabb egy Juuichibantai hadnagynál. Persze nem irigykedem, csak éppen ezúttal a helyzet elterelte bennem a személyes érzelmeket a küldetés fontosságától. A kettőt nem keverhetem össze, mert az leginkább gyengévé tenne e pillanatban. Így talán az esés nem is lep meg annyira. Tudom a feladatom, de kivitelezni már nem igazán tudom. Naomi kapaszkodása megzavar abban, hogy megpróbáljam visszalökni magam a lábam aluli reishitől. A lány elég hamar elenged, s e pillanatban ennek örülök is. Nem bírnék ezek után csak úgy a közelében lenni. Egyszerűen zavar a fejetlensége, de nem haragszom rá. Csak éppen most jobb, ha nem is próbál túlzottan a közelemben lenni...és ezt nyíltan közli is a tekintetem is, amit rá vetek. Cseppet sem kedves tekintet, annál inkább egy súlyosan dorgáló pillantás; mely miatt arrébb is megyek. Hátuk mögött fogok haladni, de egy szó sem fogja elhagyni ajkaimat.
Sosem akartam ilyen lenni a nővel, csak egyszerűen logikus gondolkodásból is tudhatta volna, hogy ámítás az egész. S úgy érzem, ha ez egy komoly katonai bevetésen előfordulhat..akkor a Gotei komoly veszélyben lehet. Ha már az Ichibantai hadnagya, a tizenhárom őrosztag másodkapitánya nem képes uralni a helyzetet..akkor komolyan bajok vannak. Rangján alulinak találom a viselkedését, amiről tudom, hogy Masa- jiinek sem tetszene. Szimplán onnét tudom, hogy elég ideje családom állandó hétvégi vacsora vendége. Tudok ezt azt az öregről, többek közt azt is, hogy a hadnagyaiba komoly reményt fektet. Tán Naomi még csak nem is tudta azt, hogy mit válal. A rangja az egyik legnehezebb dolog az egész Seireiteien belül. A főkapitány állandó jobbkeze, s tanácsadója; aki felé nagyobb az elvárás sokszor, mint egy kapitány felé. Tehát nem tudok kibékülni a gondolattal, hogy csak így képes beleesni egy csapdába. Nem leszek mindig ott, hogy megmentsem, s ezek után e küldetésen már nem is fogom. Elhatárolódom a nőtől, pontosan azért, hogy végre tegyen le az érzelmeiről, mert már most kezdi kihívni egy valaki ellenszenvét a naivitásával. Ha meg is haragszik rám emiatt, előbb utóbb belátja, hogy igazam van. Ezenfelül mindketten nemesi házak tagjai vagyunk..tudhatná, hogy ezzel a családját is veszélyezteti, ahogyan az enyémet is. Egy új rendszer..a nemesek életét is veszélyezteti. Egy új rendszer pontosabban a nemesek megdöntésével idézhető elő. Én nem fogom hagyni senkinek sem, hogy a családom életét veszélyeztesse, bármennyire is kedvelt vagy szeretett személy az. Takeshi a barátom volt, mégis meg kellett ölnöm.. Természetesen ez nem vonatkozik Naomira, nem tennék vele ilyesmit, de az a nő.. az a nő más. S ha nem is fogok ezzel a hadnagy kegyeihez közel kerülni, meg fogom ölni azt a hadnagyot; amennyiben veszélyforrásnak érzékelem.*

Erőszak, mindig csak erőszak. Miért nem lehet néha békésen kezelni a helyzetet? Most is mi történik? Kardot rántva esnek egymásnak, még végül valaki holtan esik össze. Utána pedig bosszút akarnak majd állni érte, és a körforgást már nem lehet megállítani, csak ha az egyik fél tökéletesen elpusztul, eltűnik minden nyom utána, és marad az üresség. Senkinek nem lenne jó, talán valami olyasmit is elvesztenének, ami pótolhatatlan. Mennyivel jobb lenne leülni, és megbeszélni az egészet. Ám ez csak egy kóbor ábránd, semmi más. Főleg, hogy akad egy 11. osztagos is. Bár nem táplál ellenszenvet irányukba Samanuske, csak a felfogássukkal nem igazán ért egyet. Az állandósult agresszió, és a kardok dala iránti vágyuk… elszomorító. Csodás lenne, ha most csak beszélni tudnának ezzel a nővel, aki valaha az 1. osztag tagja volt. Ám egyik félről se várható a békés megoldásra való törekvés. Az egyik számon kéri a másikat, amaz pedig ellenségesen visszakérdez. Nem lesz ez így jó, sikerült egy nagyon hűséges beosztottba botlani. Ez pech, eléggé romlott annak az esélye, hogy kihallgatás legyen a vége. Talán… a Hölgynek lehet a legrosszabb, hiszen a beosztottja akarta megölni. Bár ez még nem biztos, lehet csak durván játszottak, igen, csak az lehetett. Mert shinigami nem öl shinigamit. Ám mégis, a Kairi néven bemutatkozott nő, szegény Urufut kapta el, a Hölgy pedig az… ikrest gátolta meg a támadásban. Talán van még remény, talán, és talán most megtudják az okát is az egésznek. Az elhangzott szavak pedig némileg meglepték Samanuskét. Lehet ostobának tartják, de azt tudta, hogy valami tényleg nincs rendben a rendszerrel, de mégis, elmenni odáig, hogy fellázadjanak, az butaság.
~ Valahogy meg tudom érteni. Nagypapi is elmondta, meg fogom tapasztalni majd, hogy nem minden megy jól. És igaza van, az alját már kapirgálom, de még lehet nyugalomban leselkedni a fürdőkben, addig szerintem nincs minden veszve.- mire ennek a végére jutott, valami rosszabb is történt, vagyis mondtak. A számok pedig Samanuskéjéknek az oldalán voltak, mégis sikerült a meglepetés. A talaj megnyílt, Samanuske meg gyorsan a plafon felé nézett. Sokat nem segített, ereszkedni kezdett, nem is, inkább zuhanni kezdett a többiek után. Hiába gondolkozik azon, hogy aktiválja a zanpaktouját, és annak a segítségével tompítja az érkezést, arra nincs elég ideje. Nem maradt más, egy kis resi a talp alá, hogy legalább az esés nem legyen olyan fájdalmas. Ám így se volt egy leányálom, de legalább nem tört el egy csontja se.
- Ennyit arról, amit a mesékben látni. Ne néz le, és nem is esel le - motyogott, miközben felfelé nézegetett. Túl sötét volt, és a lyuk már bezárult, a rókák a veremben. Ilyenkor mit is kell csinálni? Rágyújtani, legalábbis Samanuske azt teszi, és szerencsére a Hölgy fényt is csinált.
- Kér valaki egy szálat?- kérdezte vidáman, és nyugodt hangon. Még élnek, kellhet ennél több? Viszont valami nagyon nem tetszik Samanuskénak, a Hölgy viselkedése. Odasétál, ajkán barátságos mosoly.
- Bocsánat.- nem nagyot, inkább csak jelzésértéke van a tockosnak, amit a Hölgy kapott a tarkójára. Ha ez fájt… akkor Samanuske jobb erőben van, mint gondolta.
- Ilyet nem kéne mondania. Talán baj, ha egy régi bajtársat nem akarunk megtámadni, vagy harcolni vele? Nem, szerintem nem baj, ettől tudja, hogy még érez, és nem tévedt le az útról. Az érzelmek fontosak, szükség van rájuk. Az élet nem választja külön a könnyet és a mosolyt. Akkor, ha már könnyezünk, azt mosolyogva tegyük, és ha gödörbe estél, ki kell mászni belőle, ennyi az egész. Utána ráérünk azon gondolkozni, hogy mi legyen. Máskülönben meg élünk, nem kell panaszkodni.- barátságosan mosolyogva mondta el a véleményét, de tovább nem akarta cifrázni, hiszen ideje dolgozni is, valakinek segítségre van szüksége.
- Jövök máááár.- odaszökell a beteghez, leguggolt, és nézegetni kezdte azt a fránya lábat. Kiveszi az ajkai közül a cigit, leveri a hamut, majd folytatja tovább.- Pontosan, ez csak egy kis ficam. Hamar rendbe rakom, és mehetünk tovább.- nyugalmat próbált sugalmazni a hangjával, ám belül igen csak izgult. Az első éles munkája, most ugrik a majom a vízbe.
Leveszi Urufu lábbelijét, és masszírozni kezdte a kiment bokát. Egy-két perc elteltével lassan megrázta a fejét.
- Ez lehet kicsit fájni fog. Bocsánat. Bakudou 59: Kurenai ribon. - némi fájdalmat érezhet, de egy olyan valaki, mint Urufu, csak ki fogja majd bírni. Ha nem… akkor ha visszaértek, akkor kap egy nyalókát. Mosolyogva figyeli a kis szalagot, ahogy a zúzódás köré tekeredik, majd beleolvad, és ha minden jól ment, akkor volt, nincs sérülés.
- Ez kész is. Urufu, lehetőleg ne nagyon erőltesse meg, nem kell nyaktörő mutatványokat csinálni. S’ akkor most pedig… szerintem induljunk el valamerre, és lesz, ami lesz.- mosolyogva mondta el a véleményét, majd várt a további utasításra.

*Nem is akarok találgatni azzal kapcsolatban, hogy miért nem mennek el. Inkább dühítően jó érzés tudni, hogy igaz társakkal vagyok itt. Még akkor is jó, ha esetleg nem képesek úgy harcolni, mint a Juuichibantaiban. Végül is, miért lenne rajtam a karszalag, ha meghazudtolnám magam? Sosem tenném, hiszen én vagyok hivatalosan a 2.legjobb kardforgató Seireiteiben. Így aztán nincs is miért megfutamodnom a kialakult helyzet elől, keresem a kihívásaim. Egyáltalán nem tudom igazából, hogy a legújabb ellenfelünk milyen erős, de ítélve a kapálózásaiból, ennek nem csupán az agya lehet gyík. Egyszerűen sértés belegondolni abba, hogy ilyen ellenfelet küldenek felénk. Még akkor is, ha érzem, hogy közben forr a vérem. Ezt nem csupán az adrenalin teszi, hanem egyenesen a zanpakutom hátráltat perpillanat. Ám én ezzel mintsem törődve harcolok a többiekért, mert azt hiszem ember legyen a talpán, aki képes lenne eltántorítani az abszolút védelemtől. Annak a bizonyítéknak hatalmas értéke van, s mint veterán tagja a Goteinek - valamint a Mizushima-ház feje - köteles vagyok leleplezni Hayatot, kerüljön bármibe is. Életemet képes lennék itt hagyni, ha harcban tehetem ezt meg. Hiszen ez a legnagyobb megtiszteltetés egy harcos számára, hogy a csatatéren halhat meg egy jó ügy érdekében. Habár itt most a jó ellenfélen lenne a hangsúj, amit nem igazán kapok meg. Lazán kitudok térni a csapásai elől, ami azért egy idő után baromi unalmas. Mégis, ki akar egy olyan ellenféllel harcolni, aki még megvágni sem képes? Le kell győznöm, nem, le fogom győzni. Aztán, ha ez megtörténik, akkor haladhatunk tovább a többi ellenfél felé, mellyel szintén ez a tervem. Nem számít ugyanis, hogy kik jönnek, amíg meg tudom tartani elszántságomat egy küzdelemben.
Mizushima Takeo vagyok, ki apai ágról már évszázadok óta a Juuichibantai tagja. A családom, az apám, az őseim mind a harcnak áldozták életük. Ki céllal, ki anélkül; nem akarom megtörni ezt a hagyományt. Bármerre is vessen utam, nem fogok megtántorodni. Még akkor sem, ha egyszer el kell búcsúznom osztagomtól, a szívem örökké ezért az eszményért fog dobogni. Mert sokszor nem elkerülhető egy-egy harc, de az sem ok nélkül kerekedik. Az ellenfelem lecsapja ekkor kardom, s majdnem sikeresen eltántorít kardomtól. Ám felemelem bal lábam, és egy kiadósat rúgok annak gyomorszájába. Ha a legyőzéséhez nem is elég egy ilyen alantas próbálkozás, még a megfékezésére tökéletes lehet. Ő hátra tántorodik, míg arcomon megjelenik egy szánalmas mosoly. Ehh, nem hiszem el, hogy nem képes feladni. S ahogyan hátra pillantok Naomiék felé, már érzékelhetem is az újabb bajok eljövetelét.*
- Hát jó, akkor neked most véged! *Markolom meg keményen lélekölőim markolatát, majdan függőlegesen feszítem meg mindkettőt. Itt az ideje, hogy más szintekre evezzek, s ne játsszak azzal, amivel felesleges játszanom. Szándékosan butítottam le magam, hogy kiélvezhessem a harc minden fűszerét. De ezek a fűszerek már túlságosan haloványak ahhoz, hogy folytatni tudjam. Némelyest megemelkedik lélekenergiám, melynek fénye zöldes visszavetődésekkel szolgál a környezetnek. A lélekenergia megemelkedés pedig beleáramlik kardomba, amelynek éle ezúttal sokkal veszedelmesebb, mint az imént. Hagyom, hogy a gyíkszerű lény a közelembe férkőzhessen. S amint eléri a személyi zónámat, egyszerűen felhasítom pengéimmel testét. Erőtlen teste szinte fadarabként hullik cafatokban a betonra. Az élőlényből azonnal kiszáll az élet utolsó apróléka, hogy testét az enyészet morzsolódásának ajándékozhassa.* - Nadegiri, Zaraki- sensei leghatalmasabb zanjutsu technikája. *Mialatt tekintetemmel végig követem a lény halálát, utolsó szavaimmal így tisztelem. Ezt a technikát még tőle tanultam, s azt hiszem az egyik legértékesebb technika a portékámban. Nem vagyok jó kidoukban, s a többi képzettségem elmarad kardforgatói tehetségem nyomán; abban viszont jó mentoraim voltak. Kétségtelenül érzem, hogyha Miyoko megmaradna kislánynak; már rég én lehetnék a Kenpachi. Egyelőre, viszont üres álmok ezek, amik a gödörbe süllyednek, ha nem vagyok képes ezen az állapoton túltenni. S még csak most kezd egyértelművé válni számomra, hogy a Kuchiki gyerek által megidézett zanpakuto milyen következményekkel is jár. Én nem értem komolyan ezeket a hülyeségeket! Noha, nem tudhatja itt senki, hogy éppen miért is érezhetik magukat kellemetlenül. Végig nézek a társaságon, s feltűnik, mintha az egyik bokámmal baj lenne. Tényleg, észre sem vettem, hogy beütött a szar. Most ezek vagy nyámnyilák, és nem képesek felülkerekedni a fizikai bántalmakon, vagy én vagyok túl jó. S mivel az előbbire inkább nem szavaznék, tudom, hogy király vagyok.
Viszont királyságom sem maradhat sokáig fenn, ha nem alkotunk valamit sietősen. Persze engem nem érdekel, ha még néhány gyíkkal el kell majd bánnom; de azt nem venném jó néven, ha a bizonyítéknak annyi lenne. Türelmesen várok, minek után még mindig paprikás vagyok Naomira. Essenek csak egymásnak, én majd azt teszem, amit én jónak látok. Kezdek kicsit megingani affelől, hogy Naomi valóban meg lenne érve a feladatára. Én nem tudom, fiatalnak tűnik még a rangjára. Bár szóljon előnyére, hogy legalább nem hagy senkit hátra egy harcban. Amennyire emlékszem, ez Shigekuni idejében nem volt nyerő. Az öreg Yama-jii eléggé kegyetlen volt; ezért is vált mindenidők legtáposabb shinigamijává. Várom a döntéseket, avagy nem várom ezeket. Ezek mintha tényleg nem bírnák eldönteni, hogy mi legyen.*
- Túl sok a duma az istenit! *Pattan elő ismételten kardom, és szaladok a társaság felé, míg ők szórakoznak. Komolyan mondom, Urufu is a Juuichibantai tagja volt; most meg úgy csinál, mint egy kidoukkal hadonászó shinigami. Túl sokat gondolkodik a részleteken, helyette inkább cselekedne! Kezdek komolyan mérges lenni, s ez meglátszik az újabban kicsapó lélekenergiától, ami ezúttal másképpen materializálódik. Ha ez kell, hát ez is lesz! Szaladjon mindenki, amerre csak lát! Átugrok a társaság felett, majd aztán egy olyan technikát hívok segítségül, amelyet szintén egy kapitánytól sajátítottam el. Földbe vágom mindkét kardomat, majd azokból lélekenergia nyalábok indulnak el. Gyorsaságuk oly’ mértékben meghaladja az érzékszerveket, hogy azok mintha csak macska karmokra hasonlító támadást produkálnának. Majd folytatva a manővert a mennyezet felé emelem kardom.*
- Elég ebből az egészből! Ha nem vagytok képesek küzdeni csak itt nyavalyogni azon, hogy én ezt meg azt nem csinálom..akkor jobb, ha elkussoltok. Így csak útban vagytok! *Villannak fel mérgesen lélektükreim, majd aztán megindítom most már a menekülési útvonal kialakításához alkalmas technikát; még mielőtt ideérne az ellenfél utánpótlás. Vágok egyet a levegőbe a plafon irányába. Elsőre talán komikusnak lehet hinni, de amikor a mennyezet a semmiből felszakad, az már nem olyan vicces. Ám a beszakadó mennyezet hiába indul el felénk, ők bizonyára cselekednek is valamit. Egy újabb vágás materializálódik a technika gyanánt, ami a többiek mellett legalább annyira kirobbantó értékű lehet. A magam részéről megindulok, és most már mindenkit kideportálok a francba innen. Tökre elegem van ebből az egészből, megfogom a két jó úr kezét és felhajítom a semmibe. Naomival látványosan nem foglalkozok, csak elindulok utánuk bármi is legyen. Ehh, csak engem dühít ez a tétlenkedés? Mindenesetre a menekülés irányába haladva azért most már kezdem egyre jobban érezni a belső fájdalmaim. Minek után az adrenalin szintem lecsökken, egyre jobban. Ebből egészen biztosan gyengélkedő lesz; ahonnan majd Miyoko úgyis kiszabadít.*

Haliho!

Jöttem lezárni a küldetést, ami nekem tetszetős volt. Meghökkentő dolgok derülnek ki, mi? No, akkor lássuk az értékelést:

Shiranui Naomi - Mizushima Takeo: 2500 LP és 3500 ryou
Kuchiki Samanuske (Sámánka): 2000 LP és 3000 ryou
Urufu Yashuhiro: 1500 LP és 2500 ryou

További szép napot! ^^