Panelház

Tárgy: Re: Panelház Hétf. Okt. 29, 2012 11:29 pm

Re-találkozás

Elmosolyodtam az ajánlatára. Na ugye, tudtam én, hogy egy rendes fiú, csak esélyt kell neki adni, lám igazam is lett! Persze, ha lehetne zárni, akkor bizonyára bezárnám, de nem fogom kioktatni, kivételesen, mert egyrészt a vacogás kivettem minden erőmet, másrészt kivételesen egész kedves volt, jobb, ha nem én kötözködöm.
- Nem lehet bezárni, mert bent több tusoló is van, így nem lenne jó, ha valaki beköltözne órákra, és addig üresen állna a többi fülke. – Válaszoltam a kérdésére hadarva, mert lassan nem értett volna belőle semmit a reszketés miatti dadogástól. – Eddig még nem leskelődött senki, hiszen általában Himo~jiisan elkísér, de most úgy tűnik nincs itthon. Azért kedves tőled, hogy felajánlottad a segítséget! – Mosolyogtam rá, mert tényleg az volt, és ilyenkor meg kell erősíteni a fiatalokat, tudom ám!
Bemasíroztam Himo~jiisan lakásába, ahol ezelőtt is jártam már néhányszor, de csupán „átutazóban” amíg sikerült valami rendfélét varázsolnom, hogy megleljük Kyou~channak a szükséges anyagokat, amit a férfi képes volt a szennyese között is elkeverni. Neutral

A lakás tájolása ugyanolyan volt, mint az enyémnek, így egyből tudtam, hogy a két helyiség közül melyikbe kell menni. A nappalihálóban már nem uralkodott olyan katonás rend, mint mikor legutóbb segítettem neki rendet tenni, pedig alaposan kitakarítottunk. Vagyis jórészt takarítottam, de legalább úgy tett, mintha segítene. .__. Feltéptem a legközelebbi szekrényt, amiben ingek sorakoztak, és kiválasztottam találomra egyet, elvégre a semminél bármi jobb. Levettem a nedves fürdőruhát, és magamra kaptam a hatalmas inget, ami a tőle kapott pulcsihoz hasonlóan igencsak méretesnek bizonyult, azonban ez csupán combközépig ért, és nem térdig, ráadásul oldalt fel volt sliccelve, így valami alsót is néznem kellett. A nadrágjait meg sem próbáltam, övvel sem maradtak volna rajtam. Nehéz sóhajjal vettem rá magam, hogy az alsóneműk után nézzek, hiszen azok remélhetőleg gumisak, vagyis nagyobb eséllyel általam is viselhetőek. A szekrény fiókjában megkerestem a legkisebbnek tűnőt, és magamra kaptam. Úgy tűnt, ha nem ugrálók nagyon, akkor nem lesz gond. Ezután következett a dolog neheze, vagyis az ennivaló kerítés, és főzőcskézés. Annak ellenére, hogy Himo~jiisan egy tipikus agglegény volt, a konyha azért nem volt olyannyira elhanyagolva, mint amennyire lehetett volna, hasonló helyzetben. Éppen a nyitott konyhaszekrényt kémleltem, amikor a kopogtatásra nagy robajjal kidőlt az ajtó. Összerezzentem, de ahogy meghallottam Takuo~kun hangját, egyből meg is nyugodtam, hiszen minden rendben van, mellette nem mernének betörni. Szavaira kicsit közelebb mentem, hogy válaszolhassak.
- Egyrészt köszönöm, hogy megcsinálod az ajtót, másrészt ne butáskodj. Nem csak úgy kapod az ennivalót, hanem azért, mert segítettél. Ha lakatost kellett volna hívnom, annak is fizetni kellene, nem igaz? – Bár az biztosan a saját lakásomba engedett volna be… - Akkor pedig nem kifogásolhatod, hogy megetetlek! – Még egy mosolyt is küldtem, aztán nyelvet öltöttem, és visszamentem a konyhába.
A konyhába, ahol tulajdonképpen alig volt ennivaló. .__. De az igazán jó szakács bármiből mesteri ételeket varázsol, és bár én nem vagyok az, a kényszer nagyúr. Szóval elővettem a talált készleteket, és gondos mérlegelés után néhány konzervet összekotyvasztottam, és a végére egészen ínycsiklandozó illatok lengték be a lakást, annak ellenére, hogy kinézetre nem volt egészen biztató az étel. Elmostam a használt edényeket, aztán a kis étkező asztalra kettő terítéket készítettem ki, és vártam, hogy Takuo~kun csatlakozzon hozzám, miután elkészült az ajtóval, mert kénytelen lesz, a tiltakozása ellenére is. Mert ha nem, akkor utána megyek, és viszem az ennivalót, és ott esszük meg. Választhat. Neutral

Tárgy: Re: Panelház Kedd Okt. 30, 2012 2:09 am

//Látogatóban - de kinél? O.o//

*Elszánt tekintettel bámulok a lányra - eltökéltem magamban ugyanis, hogy akár az életem árán is megmentem a korábban felvázolt csúnya sors markából! Nem is értem, miért néz vissza rám ilyen értetlenkedve a másik, hiszen ez igenis létfontosságú kérdés! Vagy már az agyát is átmosták volna, hogy ennyire nem érdekli? O.o Esetleg a sokk vagy a nagy trauma miatt alakulhatott ki ilyesmi.*
- De hiszen a "himo" éppen azt jelenti...
*Jegyzem meg döbbenten, ahogy hallom a lány válaszát. De hát miért kacag ilyen hangosan és jóízűen, mikor ilyen szorult helyzetben van? OAO Szinte hallani lehet agytekervényeim kattogását, ahogy azon gondolkozom, mi lehet mindennek a magyarázata. Mi tagadás, érdekes látvány lehet, ahogy a fiatal hölgynek szinte potyognak a könnyei a nevetéstől, mialatt a negyven év körül járó férfi bambán pislog rá, mindezt pedig egy lepukkant panelház harmadik emeletének egyik ajtajában művelik...*
- Semmi baj, kisasszony, a lényeg, hogy épségben van...
*Válaszolok letörten a bocsánatkérésre - hiszen hogyan fordulhatott elő, hogy én, Karakura sztárnyomozója ennyire elszámoljam magamat és ekkorát tévedjek egy ilyen fontos kérdésben? Néha már talán kezd kicsit agyamra menni az, hogy mindenáron mindenkin segíteni szeretnék - ezt megkaptam már asszisztenseimtől is és lehet, igazuk is van... T3T Hiába, mostanában nem igazán jönnek munkaadók igazi ügyekkel, mindenki csak a hűtlennek vélt férjét-feleségét akarja lenyomoztatni, vagy pedig tűzoltónak gondol, és azt kívánja, hogy a fán ragadt macskáját szedjem le! Pedig már kezdenek rakoncátlankodni az ízületeim és a derekam, ha fel kell másznom egy fára, ráadásul a négylábú jószágoknak is mindig pont akkor múlik el a tériszonyuk, amikor már nyúlnék értük - nekem viszont akkor jön elő, amikor lenézek az ágak közül az aktuális házikedvenc útvonalát követve... Nem is csoda, hogy nem kenyerem a macskamentés, hiszen legjobb tudomásom szerint is emberekkel foglalkozom! Ha még elrabolta volna valaki a négylábút, hogy váltságdíjat követeljen érte, megérteném... Sajnálatos módon azonban nem tehetem meg azt, hogy visszautasítsak akár csak egyetlenegy megbízást is, így kelletlenül bár, de ugyanúgy követem a Cirmiket, Foltikat, Kand Úrokat és Safranekokat a lombok közé, amíg ennyire nem becsülik meg szolgáltatásaimat. Azt hiszem, ezért is próbálom meg mindenhol megtalálni Az Ügyet, amivel majd végre elismerik rendesen munkám értékét! Cool

*
- Ennek örülök, kisasszony... Nishimura úrhoz jöttem egyébként látogatóba, de úgy látom, ő éppen máshol tartózkodik, pedig a legutóbbi közös nyomozásunk során saját maga hívott meg...
*Válaszolok kissé erőltetetten mosolyogva, még előző magánakciómra emlékezve, miközben agyamat azon járatom ezúttal, vajon honnan ennyire ismerős az Ichirou név. A következő pillanatban azonban, mikor a kínálás kerül szóba, hamarosan újra fellelkesülök és erőteljesen bólogatva fogadom el a meghívást, hangos gyomorkorgás kíséretében, melyet már nem sikerül elfojtanom.*
- Köszönöm, kisasszony! Engedje meg, hogy bemutatkozzam; Hayashi Yuuta magánnyomozó vagyok Karakurából... És kegyed kicsoda?
*Lépek beljebb, majd az apró előszobában leügyeskedem magamról cipőmet és ballonkabátomat - elvégre nem illik lábbelivel belépni másnak a lakásába -, és megvárom, hogy a fiatal hölgy elinduljon előttem és mutassa az utat az étel felé.*

Tárgy: Re: Panelház Kedd Okt. 30, 2012 2:54 am

Re-találkozás

- És ha egyre raknánk zárat, meg ajtót, ha nincsen, és akkor azt használhatnád. A gond megoldva.- asszem meg is van az egyik feladatom. Csinálni egy jól elzárt fürdőt, ott aztán nem fogja senki kiverni a farkát… Aha, asszem papucsban kell zuhanyozni. Még a végén lábgombám lesz, vagy valami, és akkor egésznap mást se fogok csinálni, csak vakarom a lábamat, és hajlongok. Még azt találnák hinni, hogy szabad a pálya, és seggbe repesztenek itt a végén. - És ha Himo akar meglesni? Hm, lehet ezért kísér el mindig. Amikor nem figyelsz, már ott is van, a szemei kocsányon lógnak, és bájaidban gyönyörködik. Azért arra is figyelj, és nincs mit.- feljegyzés, ha Himot leselkedésen kapom, akkor később szólni, hogy Én is megyek, persze Szácsit azt nem lesem, ismerem, és lehet hogy tiszta Csubakka a segge. Az meg illúzióromboló lenne, de nagyon.
A lepakolás meg minden megvolt, akkor most már csinálom az ajtót. Ha ügyes vagyok, nem kell majd új keret se. Eddig úgy fest, csak kicsit erősebben kell visszarakni a kanit, és ha Szácsi nem esik neki részegen, akkor gond se lesz az egésszel. Nah mindegy, kani visszacsavarás, csavarhúzó eldobása, haj az égnek áll, hideg végig a testemen, sikerült Rámhoznia a frászt Szacsinak.
- Ezt… ezt máskor ne, igen kihagyott pár ütemet a szívem… anyám, majdnem becsokiztam.- jobbommal a szívemet fogdostam, hátha nem ver. Elég volt egyszer meghalni, szopás lenne kétszer. Akkor már senki se venne komolyan. Az is elég béna, aki nem bír hulla maradni. Ki is fogok majd menni a temetőbe, és egy ásóval csapom le annak a fejét, aki mászik előfelé. Nah, moroghatnék azon, amit mondott, de logikusan levezetve, igaza van. Megdolgozok a kajáért.
- Sőt, mivel nőből vagy, lehet egy csomó pénzt le gombolt volna…- most fordultam Szacsi felé, és mintha valami szokatlan lenne. A haja nem, az maradt spenót zöld. A ruhája, nem rémlik, hogy ilyesmit láttam volna a régi lakásában. Valami itt nem stimmel. - Egy pillanat, valamit megnézek.- odaléptem, és éppen csak felhajtottam az ingjét, nem addig, hogy a csárdákat lássam. - Háááát, nem azért, de nem emlékszek arra, hogy lett volna férfi alsód. Ez arra enged következtetni, hogy egy pasi aludt itt, és azt vetted fel, vagy éppen nem is a Te lakásodban vagyunk. Bár szarom le, az ajtó kész, már csak fel kell rakni, utána pedig, ha kész vagyok, meg mutatok is valamit, és kaja közben meg is beszéljük.- pontosan, megmutatom azt, hogy mi is vagyok. Miért? Mert kedvelem, olyan… kedves idióta, de a szó jó értelmében, és mert jó lesz látni az arcát.
Visszaraktam az ajtót, majd elindultam a szagok után. Nem csak az illat volt jó, de a látvány is. Ám elsőnek a mutatvány.
- Néz csak ide.- és ha figyel is, felemelem a jobbomat, a kereszt is ott van rajta, és előhívom az íjamat. Igaz, hogy béna vagyok hozzá, de erre képes vagyok. - Jó, mi? - kérdeztem vigyorogva, várom a reakciót, bár lehet ebből ájulás lesz, szerencsére elég gyors vagyok, hogy elkapjam… már ha el akarom, a csattanás is vicces.

Tárgy: Re: Panelház Szer. Okt. 31, 2012 5:49 am

Látogatóban?!

Jól gondoltam, Himo~jiisanhoz jött, bár ez az urazás… Ha ő is ltáná reggelente fürdőköpenyben, biztosan nem nevezné így. Neutral

Ráadásul Himo~jiisan meg a nyomozás? Tudtam, hogy szeret kalamajkába kerülni, talán egyenesen keresi is azt, de ez azért kicsit túlzás tőle is. Csak érjen haza, majd kap olyat, hogy megemlegeti! Engem itthon hagy, ráadásul még a cimboráját is hiába hívja ide. Szegény utazott hozzá, ő meg itt sincs. Szép, mondhatom!
- Gondoltam, hogy őt keresi, tudja, ritkán járnak erre nem itt lakók – Mosolyogtam rá, miközben felakasztotta a kabátját. – Bár Himo~jiisan nem említette, hogy látogatót várna, ezért nem is számítottam senkire. ^^”
Kicsit zavartan beletúrtam a hajamba, mire rádöbbentem, hogy egészen furcsán festhetek kócosan, ráadásul a felsőmön hatalmas kép virít Himo~jiisan fejével. Igen, valóban nem számítottam senkire, bár a hűtő roskadásig volt, mert tegnap úgy vásároltam be, hogy ma együtt főzünk. Ezt is elfelejtette! Micsoda egy hálátlan alak, nem is tudom mért adtam neki pótkulcsot, meg mért engedem meg, hogy állandóan itt lógjon, mikor megfeledkezik a közös programjainkról, és amúgyis csak azért van meg még a széllelbélelt kobakja, mert a nyaka a testéhez köti! >_> Miközben magamban forrtam, próbáltam kifelé semmit sem mutatni belőle, ami nehezen ment, mert főként csalódott voltam, meg zaklatott, hogy mért vagyok csalódott. Neutral

Nem kellene hiányérzetemnek lennie csupán azért, mert kivételesen nincs itt, elő szokott fordulni…
- Nagisa Sachiko, fényképész, és ha Himo~jiisan a közelben van, akkor ügyeletes szakács ^w^ - Próbáltam viccelődni, meg mosolyogni is, elvégre elhatároztam, hogy nélküle is remekül fogom érezni magam! >_>
Megvártam amíg levette a kabátját és a cipőjét, majd a konyha felé mutattam, hogy kövessen. Bent hozzám képest katonás rend uralkodott, csak a reggel használt bögre rakoncátlankodott a mosogatóban, de ez most nem volt zavaró. Azon gondolkoztam, hogy mivel tudnám megkínálni Rambin~sant, amíg elkészítem az ebédet, de végül az eldugott süti maradéka mellett döntöttem. Hiába, bár az esti filmezéshez szántam, ha valaki nincs itt, az így járt. >_> Felálltam az egyik székre, és a szekrény legfelsőbb polcáról elővettem egy konyharuhába burkolt dobozkát. Csak ilyen gondosan eldugott ételek maradtak érintetlenek, de ezeket sem lehetett 2-3 napnál tovább őrizgetni, egyszerűen kiszagolta az ennivalót. Egy kistálba tettem szépen elrendezve, majd pedig elé tettem az étkező asztalra.
- Parancsoljon Rambin~san! Esetleg egy kis kávét hozzá? – Igazából választ sem vártam, máris töltöttem egy bögrébe, majd a tejjel és cukorral együtt azt is elé tettem. – Remélem nem zavarja, ha közben nekiállok az ebédnek. Pontosan hol ismerkedtek meg Himo~jiisannal? Vagyis Nishimura~sannal, ha így jobban tetszik
Ez volt az, ami az egészben a legjobban foglalkoztatott, hiszen Himo~jiisan nem úgy nézett ki, mint aki magánnyomozóhoz járna, ráadásul a jellemük is sokban különbözött. Rambin~san kifinomult volt, és udvarias, ezzel szemben Himo~jiisan mindig kimondta, ami a fejében járt. .__. Főként, ha éhes volt… Szakavatott mozdulatokkal, hangos csattogással aprítottam a hűtőből elővett zöldséget a deszkán, egy hatalmas kés segítségével. Legalább kicsit levezettem a felgyülemlett mérget, bár továbbra sem értettem, hogy mért is vagyok mérges. Egyszerűen nem kellene foglalkoznom vele.
- Remélem szereti a csirkét zöldséges rizzsel! – Nem fordultam hátra, koncentráltam az előttem álló feladatra, nehogy elvágjam az ujjam, annyit nem ér az egész.
Csak sürögtem forogtam a konyhában, ami lenyugtatott, ez mindig jó hatással volt rám, közben igyekeztem Rambin~sannal is foglalkozni, ne érezze rosszul magát. Amikor pedig mindent előkészítettem, és már csak arra kellett várni, hogy végre kész legyen, magam is leültem kicsit az asztalhoz.
- És milyen magánnyomozó ként dolgozni? Sok izgalmas esettel találkozik? – Kíváncsiskodtam tovább, bizonyára izgalmasabb a szakmája, mint a miénk.

Tárgy: Re: Panelház Csüt. Nov. 01, 2012 5:19 am

//Látogatóban - de kinél?O.o//

*Akkurátusan az ajtó mellé helyezem cipőimet, hogy senkinek se legyen útban, kabátomat pedig az akasztóra függesztem, miközben igyekszem nem túl sok helyet foglalni az amúgy sem valami tágas előszobában, hogy legalább ketten el tudjunk férni. Időközben pedig az is eszembe jut, hogy akkor valószínűleg nem is Nishimura úr lakásában vagyok, tehát minden bizonnyal rossz ajtószámot írt fel - amit mindenképp megemlítek majd neki, ha legközelebb találkozunk.*
- Na igen, nem úgy néz ki a környék, mint valami turistaparadicsom, el is tévedtem idefele jövet... Hát, a legutóbbi munkánk végeztével tett egy kósza megjegyzést a meghívásra irányulóan, és fel is írta a címét, én pedig most értem rá meglátogatni...
*Folytatom a beszélgetést, amikor is feltűnik a lány pulóverének mintája. Annyira ismerős az a fej rajta, de nem tudom kihez kapcsolni az arcot. Jó, mondjuk azért nem a legkönnyebb dolog beazonosítani egy személy stilizált arcát egy kötött ruhadarabon, szóval bárki lehet, például a kedvenc színésze vagy képregényhőse... Nem is igen foglalkozom tovább a pulóver rejtélyével, előbb-utóbb csak eszembe jut, kit ábrázol, ha pedig mégsem, akkor sincs nagy probléma. A lényeg, hogy egy jót fogok ebédelni most, hiszen a fiatal hölgyről lerí, hogy biztosan egy igazi konyhatündér és szinte csettintésre képes komplett lakomákat összehozni!*
- Örülök a találkozásnak, Nagisa kisasszony! *3*
*Nyújtom felé kezemet üdvözlésként, miután kölcsönösen bemutatkoztunk egymásnak, majd engedelmesen követem a hölgyet a konyhába, bent pedig leülök az egyik székre az asztal mellett. Nem sokáig maradok ott azonban, mivel Nagisa kisasszony váratlanul fellépett egy másik ülőalkalmatosságra, hogy leszedjen valamit - ezt látva reflexszerűen felpattantam én is ülőhelyemről, hogy segédkezzek, de mire a mozdulatot befejeztem, a hölgy már le is szedett egy dobozkát a polc tetejéről. Mint utóbb kiderült, sütemény van benne, amit egy tálkában gusztusosan elrendezve helyezett végül az asztalra a lány, és válaszomat meg sem várva még kávét is öntött.*
- Köszönöm szépen, Nagisa kisasszony! Esetleg tudnék segíteni a főzésben valamit? Ha mindketten dolgozunk, sokkal könnyebben megy a munka...
*Hálálkodom az életmentő sütiért és feketelevesért - utóbbiba teszek is kevés cukrot és tejet, majd meg is kóstolom egy szelet édességgel egyetemben. Gyomromban szinte földöntúli örömérzet árad szét, ahogy lassan, alaposan megrágok minden falatot, elvégre ki kell élvezni minden egyes harapást, mivel nem mindig jutok hozzá ilyen finomságokhoz. Kamill-chan vagy Hoshiko-chan ugyan szokott küldeni néha különböző házikészítésű kekszeket, de sajnos ez az én ízlésemhez képest túl ritkán történik meg. Remélem, hamarosan Aoitsonom is eljut abba a korszakába, amikor majd mindenféle süteményeket fog készíteni, amikből természetesen hoz édesapjának is kóstolót *3* *
- Nos, egy kávézó teraszán Karakurában... Éppen követnem kellett egy férfit, akiről azt hitte a felesége, hogy megcsalja, amikor Nishimura-san meghívott ebédre, aztán kiderült, hogy nem tud fizetni és nálam sem volt pénz - hát hallott már ilyet? Szóval ennek a kis közjátéknak köszönhetően eltévesztettem szem elől célpontomat... Szerencsére nem lett belőle baj, mint később kiderült, azért viselkedett furcsán az úr, mert a feleségének készített elő titokban egy születésnapi ünnepséget...
*Mesélem egyre nagyobb beleéléssel találkozásunk történetét, időnként egy újabb falat süteménnyel vagy korty kávéval megszakítva szavaimat, majd hangosan helyeslem az ebédtervezetet. Ugyanakkor kissé zavarban érzem magam, amiért vendéglátóm egymaga készíti el a csirkét, de majd valamikor igyekszem megköszönni a kedvességét, mondjuk felajánlom neki nyomozói szolgálataimat vagy valami ilyesmi... Szerencsére azonban hamarosan befejezi az étel előkészítését, és leül hozzám az asztalhoz.*
- Sajnos mostanában eléggé pang az "üzlet", legfeljebb az elveszett háziállataik megkeresésére bérelnek fel öreg nénik, vagy pedig bizalmatlan házasfelek küldenek el kémkedni a másik után, ami nem éppen a fő profilom... Kisasszony, ön is egy újságnál dolgozik, mint Nishimura úr? Könnyen meglehet, hogy az ön szakmája érdekesebb, mint az enyém - mesélne róla?
*Mosolyodok el, majd zárszóként a kávémból maradt utolsó kortyot is eltüntetem a csészéből, beszélgetőtársam válaszára várva.*

Tárgy: Re: Panelház Csüt. Nov. 01, 2012 2:13 pm

Re-találkozás

Hangosan felkacagtam a feltevésre is. Még, hogy Himo~jiisan leskelődne utánam? Ugyan minek? Aztán elpirultam a gondolatra, hogy tulajdonképpen már látott fehérneműben, sőt látta a legtöbb fehérneműm nélkülem is, szóval ok újat nem mutatnék neki, ráadásul fürdőruhában végképp nem, így értelme sem lenne. Persze ezt Takuo~kunnak nem kell ám tudnia, maradjon csak ilyen, hm… naivnak, vagy épp ártatlannak nem nevezném, de azért nem kell mindent tudnia. Főként a beköltözésemről! Arról soha, senkinek nem szabad beszélni, egyenes nemzeti titok! .__.
Ismét kuncoghatnékom támadt, ahogy szegény megijedt, de hát tudta, hogy itt vagyok, szóval kicsit túlzásnak érzem, de a lényeg, hogy az ajtó úgy néz ki rendben lesz, talán még sem fogok nagyon kikapni Himo~jiisantól. Surprised

A ruháit legalább tisztán kapja vissza, mintha kölcsön se kaptam volna, még jól is jár az ingyen mosással. Legalábbis, ahogy a takarítási szokásait ismerem…
- Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni! ^^” – Mosolyogtam zavartan. – Gondolod, ez azzal függ össze, hogy nő vagyok? .__. – Micsoda előítéletek, de majd elmúlik, csak még néhány hétig tartsam rajta a szemem, na, akkor majd elmúlik, de el ám! – Mi a…?
Elakadt a szavam, ahogy felhúzta az ing oldalát. Most mi a csudát akarhat? O_O Jó-jó, nincs itt semmi furcsaság, ő csak Takuo~kun egy kissé zavart, és önértékelési problémákkal küzdő, lázadó tini, nem jelent veszélyt rám nézve, elvégre én egy érett, felnőtt nő vagyok. De akkor mi a fenét nézhet?! Ja, hogy az alsó O////O Elpirultam, de nem azért, mert megnézte, hogy milyen ruhadarab van rajtam, hanem mert rájöttem, hogy tulajdonképpen Himo~jiisan ruháit viselem, mintha csak együtt élnénk, bár az így kevésbé elítélendő, mint mondjuk fordított esetben lenne. Ha bármelyik fehérneműm felvenné, lehet a világból is kiszaladnék. o_O Bele sem gondoltam, hogy esetleg valami ilyesmit érezhet majd ő is, de vészhelyzet volt, ezt bizonyára meg fogja érteni, ha pedig minden kötél szakad, majd veszünk új alsót. De ennyire csak nem irtózik tőlem. .__.
- Ugyan Takuo~kun – Boxoltam bele gyengéden a vállába – Mégis mit keresnék más lakásába? Hehehe ^^” Ezek csupán… kölcsön darabok, igen! Nagyon kényelmes, jobb, mint egy rövidnadrág! – Próbálok lelkesen beszélni, azt mégsem mondhatom, hogy most loptam ki Himo~jiisan szekrényéből. Neutral

Aztán követtem a konyhába, az evés, majd biztosan eltereli a gondolatait! Vagy az csak Himo~jiisannál válik be? .__. Jó is lenne, ha mindenki úgy működne, ahogy ő… Elég lenne egy kis sütemény, vagy finomabb étel, és a történtek máris el vannak felejtve! Persze nem ez a legjobb módszer, de ritkán szoktunk komolyabban beszélgetni, azt is csak főleg munka miatt, így nem zavaró annyira a dolog. Elmélkedésemből Takuo~kun hangja hoz vissza, még kissé másfelé koncentrálva fordultam felé, így először el sem hittem, amit látok.
Valami lógott a kezén egy láncon, efféle medált eddig nem igen láttam, de biztosan valami új őrület lehet a fiatalok között. És hologramot is kivetít! Nagyon érdekes! Surprised

Közelebb hajoltam, hogy szemügyre vegyem, és a láncot meg is érintettem, kerestem rajta a gombot, és a kivetítő részét.
- Ez nagyon szép Takuo~kun! *w* Ezzel szoktad elkábítani a csajokat, mi? – Kacsintottam rá, miközben könyökkel megböktem az oldalát. – És hogy működik a hologram? Mit nyomsz meg a karláncodon, hogy működésbe lépjen? Más alakot is tud, vagy csak ilyen íjat?

Tárgy: Re: Panelház Csüt. Nov. 01, 2012 2:42 pm

Látogatóban?!

- Hívjon nyugodtan Sachikonak ^w^ - Mosolyogtam rá kedvesen, még Kyou~chan is a keresztnevemen hív, szóval ez igazán apróság, de szeretem a hangzását, közben kezet ráztam vele, ami kicsit vicces volt, de nem foglalkoztatott különösebben.
Ahogy a közös főzés került szóba, már-már nevetségesen érzelgőssé váltam, s szememet is elpárásította valami, lehet a levegő volt száraz. Igen, így van, ez lehet az oka! Dühömet, amit igazából az álnok Himo~jiisan iránt éreztem, szegény zöldségeken vezettem le, az ütemes csattogás kicsit talán hangos is volt az apró helyiségnek igen jó volt az akusztikája, de ez meg is nyugtatott. Főként, hogy nem zöldségeknek láttam őket, hanem aprítandó haspókoknak, akik olyan egyszerű dolgokat felejtenek el, mint a közös program. Bezzeg, ha elfelejtenék főzni, vagy csomagolni, akkor bizony lenne nagy haddelhadd!
- Nem szükséges, csak nyugodtan üljön ^.^ - Mosolyom talán nem volt olyan természetes, mint annak előtte, de mindet beleadtam, majd visszafordultam a zöldségekhez, amiket külön élvezettel szeltem apró darabokra.
Közben persze figyeltem arra, mit is mesél, ám vele szemben egy pillanatig sem csodálkoztam azon, hogy Himo~jiisan teljesen fizetésképtelen volt. Pedig nem is ismerem olyan régóta! Különösek ezek a dolgok, meg kell hagyni, gyorsan telik az idő… A történet persze kedves volt, és szívesen hallgattam, bár kétségtelen, hogy az éhenkórász meséi sokkalta színesebbek. Főként, mert úgy tesz, mintha valóban oknyomozó riporter lenne, és ha olyan helyzet van, párnakarddal vív meg a gonoszok ellen. Elmosolyodtam a gondolatra, aztán megráztam a fejem. Én most haragszom rá, szóval csak arra kell koncentrálnom, hogy miatta egy idegennel kell elköltenem az ebédet. Bár Rambin~san nagyon kedves, így nem is bánom! Arrogáns

- Értem. Sajnálom, hogy csak ilyesmivel foglalkozhat, pedig biztosan kiválóan ért a munkájához ^w^ - Mosolyogtam rá, biztosan rossz, hogy nem csinálhatja azt, amit szeretne. Mármint azt csinálja, csak nem olyan mértékben…
Egy közmondás úgy tartja, hogy csináld azt, amit igazán szeretsz, mert így egy percig sem fogsz dolgozni egész életedben. Én nagyjából így voltam, hiszen a fényképészet nem csupán a szakmám, de az álmom, egyenesen a szenvedélyem volt, bár nem egészen az a része, amit az újságnál csináltam. Ettől függetlenül szerettem a munkámat, a munkatársaimat. Kyou~chan vaskézzel fogott minket, de ennek mindig meg volt az eredménye, hiszen lapzártára mindenki a legjobb tudásával hozzájárult az újság fennmaradásához. Lassacskán olyanok voltunk, mint egy nagycsalád.
- Igen, magam is a Naruki Postnál dolgozom, ott ismerkedtem meg Himo~jiisannal! – Mondtam lelkesen. – Nem a legjobb ötlet egy szenvedélyes munkamániást arról kérdezni, amiről a legtöbbet tud mesélni! – Mondtam nevetve, Rambin~san mellett sokkal felszabadultabb voltam, mint Himo~jiisan mellett szoktam lenni. Talán azért mert idegen? Lehet ezzel van összefüggésben… - Általában ahhoz készítek képeket, amihez éppen szükséges, de csináltam már képriportot is. Sokszor elkísérem Himo~jiisant, ha valami érdekesre bukkan, vagy valaminek szeretne utána járni, hogy a legjobb pillanatban készíthessek egy képet. – Miközben meséltem, hevesen gesztikuláltam, sőt néha egy láthatatlan fényképezővel kattintgattam is. – Emellett szabadidőmben is készítek fotókat, de azokat csupán saját felhasználásra, művészi célból. Szeretek életképeket lekapni, amikor az emberek természetesek, mert azt hiszik, nem figyelik őket. Például Himo~jiisanról van egy képem, amin éppen nassol! Nagyon mókás, és valahogy ez jellemzi a legjobban…
Közben megcsapják orromat az illatok, így felpattanok, hogy nehogy odaégessem a húst. Már megint csak beszélek, egyszerűen nem tudok megálljt parancsolni, ha ez a téma kerül terítékre. Reméltem azért, hogy nem untattam vele a vendégemet, rémes házigazda lennék akkor, és nem dörgölhetném Himo~jiisan orra alá, hogy nélküle is milyen jól szórakoztam. >_>
- Sajnálom, hajlamos vagyok ezen a téren elragadtatni magam! ^^” – Vakartam meg a tarkómat. – Most dolgozik valamilyen ügyön, vagy éppen nincsen semmilyen dolga? – Kíváncsiskodtam, hogy végre ő is szóhoz jusson, ne érezze azt, hogy csupán az én ömlengésem kell hallgatnia.

Tárgy: Re: Panelház Pént. Nov. 02, 2012 5:00 am

Re-találkozás

- Hát, már mindegy, sikerült. Bár csak az ijed meg, akinek nem tiszta a lelkiismerete… akkor már értem, miért tudtál meglepni.- hát, az én lelkiismeretem minden volt, csak tiszta nem, még az a mosópor se segítene rajta, ami a reklámokban mindig kéznél van. Tényleg, hogy mehetnek be a házba? Most nem? Ott ül az ember magában, kesereg, hogy retkesek a ruhái, erre meg egy nő, csak úgy a semmiből ott terem, és mutogatja a vackát… Érdekes. - Nem, ez azzal függ össze, hogy nem értesz hozzá. Nem könnyebb leszedni valakit, aki nem ért valamihez? Szerintem de, tehát nem azért fizetnél sokat, mert van két nagy dudorod a mellkasodon, hanem mert nem értesz a lakatos munkához.- közöltem a nagy titkot, és némileg olyan; mifasz fejet vágtam be. Nem sok kedvem van a nők és az egyenjogúságukról beszélni, főleg, mert ha nem cipelik le a 50kg-s cementet az emeletről, addig nincs egyenjogúság.
S’ következett az alsó lesés. Ahogy gondoltam, nem egy rózsaszín kis tanga, hanem egy gatya… bár lehet van benne szín, azt nem néztem meg, de attól az eleje lehet sárga, a hátulja meg barna. Csak most azért nem fogok neki kezdeni forgatni Szácsit, bár lehet azt kéne, amiért a vállamba boxolt. Azok a fránya reflexek, ha nem fogom vissza magam, és maradok nyugton, most lehet hozhatnék egy kis jeget, hogy az orrára tegyem. Kész szerencse, hogy kedvelem, és az agyam gyorsabban is kapcsolt. Így csak egy elenyésző vigyort ejtettem meg, és mintha fájna, még simogattam is a vállamat.
- Háááát, mivel az ajtót verted, vagy rugdostad, és valakinek még magyaráztál is, plusz más alsója takarja a mézes bödönödet, így élek a gyanúperrel, hogy igen, más lakásában vagyunk. De mindegy, voltam már más lakásában… igaz este volt, és aludtak is… Ja, nem, tévedtem, csak álmodtam.- az kéne még, hogy befejezzem, a végén feljelentene. Habár… csak nem, inkább zsarolna vele, ja, ezt inkább kinézem belőle.
Be a konyhába, kaja előtt mutattam valamit, amire nem pont az volt a reakció, amit vártam, naaagyon nem. Csak azért nem fejelem a falat, mert fájna, és hülyébb lennék. Bár csajozni ezzel… ezt még megfontolom. De ha már belekezdtem, nem hagyom félbe.
- Hát… nem mondanám, inkább másra használom. Nem, csak ez az egy alakja van, legalábbis Nekem. Ez ilyen családi ízé, jobban mondva, az Én fajtám szokta használni, mivel nem mondanám magam embernek. Nem kell megnyomni semmit, a reiatsudat kell használni, hogy működjön.- félbehagytam a beszélést, és folytattam a bemutatást, bár nem az íjamat használtam, azt szépen megszüntettem. Inkább a gyorsaságomat használtam, hogy a konyha egyik végéből a másikba jelenjek meg, majd összevissza. Remélem, így már kezdi levágni, hogy ez nem csak egy trükk. Itt van Szácsinak a harmadik, vagy már negyedik típusú találkozás.

Tárgy: Re: Panelház Szer. Nov. 07, 2012 1:36 pm

Re-találkozás

Kicsit zavartan mosolyogtam rá. Most tényleg megijedt? O_o Pedig olyan ártatlan és barátságos arcom van, igazán nem félelmetes! Látná Himo~jiisant korán reggel, kávé előtt! Na, az ijesztő. Neutral

Persze én már nem ijedek meg, mert sokszor láttam már, meg azért nála félelmetesebb alakok is laknak ám a házban, de ezt majd Takuo~kun is kitapasztalja a zuhanyzásnál.
- Egyrészt fogalmad sem lehet róla, hogy értek-e a lakatos munkához, mert az, hogy nem tudok kidönteni egy ajtót tokostól, nem ezt támasztja alá. A dudoraimról pedig ne is álmodozz, gyerekcipőben jársz te még ahhoz – Kacsintottam rá, hogy érzékelje a tréfát, bár egyébként komolyan gondoltam.
Ilyen idős korban nem kellene így viselkedni, és előbb-utóbb meg kell tanulnia a tiszteletet. Persze nem arra gondoltam, hogy akkor most imádnia kell, meg kedvesnek lennie, de egy kis illem még senkit nem hátráltatott az életben. Neutral

Még Himo~jiisan is tudja, hogy mit illik, és mit nem, annak ellenére, hogy sokszor nem úgy látszik. Tudtam, hogy Takuo~kun az önállóságát szeretné megtartani, és az egyéniségének elnyomásától fél, pedig az, hogy valakivel normálisan beszélünk, az nem jelenti azt, hogy onnantól kezdve ő a főnök. Ráadásul talpraesett és értelmes, igazán hallgathatna néha rám, nem szoktam megvalósíthatatlan dolgokat kérni, csak olyasmit, ami a javára válhat. Biztos voltam benne, hogy ha egyszer végre felnő, már nem korban, hanem agyban, .__. akkor egy szeretnivaló fiatalember lesz belőle… Csak azt meg is kellene érnie, de majd kikupálom. Cool

Jogos, tényleg dörömböltem, de csak azért mert egyébként mindig be szokott engedni, ha kizárom magam, nem mintha annyiszor előfordulna! Ráharaptam az alsóajkamra, és mezítelen lábujjaimat bámultam, mert ilyen hamar lebuktam, de nem akartam elárulni, hogy kinek is a lakásában vagyunk, úgyis rá fog jönni. Bár talán nem ártana, ha többet beszélgetnének Himo~jiisannal, Takuo~kunnak szüksége lenne egy apafigurára, aki a megfelelő viselkedést megmutatná neki. Mondjuk nem biztos, hogy erre a haspók riporter a lenne a legmegfelelőbb, de nem rosszabb más szóba jöhető férfiaknál.
- Nem kellene így beszélned Takuo~kun! – Mondom neki kedvesen mosolyogva, ezúttal nem szidás, csak jó tanács. – A lányok nem értékelik az efféle megnevezéseket, tisztelettel kell bánni másokkal! Úgy fognak téged is kezelni, ahogy te másokat, ezt mindig vedd figyelembe. Látod, én kedves voltam veled, így megcsináltad az ajtót, ennél jobb példa nem is kell! ^w^
Talán, ha még néhányszor felhívom erre a figyelmét, előbb-utóbb meg is érti, hogy nem csak a levegőbe beszélek. Majd egyszer elmesélem neki, hogy rossz véget is érhetnek az ilyen dolgok, ne higgye azt, hogy mindig megmenekül a bajból. Kicsit elgondolkozva nézem a kész ajtót, elvégre magam is éltem át hasonló korszakot, mint amiben most ő van, bár szívesebben lázadtam volna a szüleim ellen, mert az azt jelentette volna, hogy még élnek. Mélyet sóhajtottam, elvégre nincs okom ezen töprengeni, ami volt, elmúlt, most Takuo~kunt kell ráncba szedni kicsit.
- Hogy érted, hogy fajtád? És milyen reiatsu? O_o
Egyáltalán nem értettem miről beszél, inkább gyanús volt, hogy talán napközben megint sörözött, és most valami elvont álomban hallucinál. Ha ez a helyzet, akkor lehet csúnyán fogok ránézni, nem mintha szabadidejében nem ihatna, csak hát mértékkel kell, mint mindent! A vödör pedig nem jó mérték. Neutral

Aztán tátott szájjal figyeltem a következő mutatványát, majd dörgölni kezdtem a szemem. A részegség nem fertőző, szóval ez most igazi. Akkor Takuo~kun olyan, mint én? O_O Még sosem találkoztam olyannal, aki hozzám hasonlóan képességekkel rendelkezett. Néhány szerzetes látta ugyan a szellemeket, de ez nem volt ugyan az, mint amikre már akkor is képes voltam.
- A szellemeket is látod? *w* - Lelkesedésemben csúszott ki a számon a kérdés, de ha így tud futkározni, akkor biztosan látja azokat is. Ha nem, legfeljebb kimagyarázom magam… valahogy. Neutral

Aztán eszembe jutott, hogy nem életlen jöttünk a konyhába. – Evés közben is tudunk beszélgetni, de ki fog hűlni az ennivaló! – Mutattam rá a tányérokra, majd leültem. – Jó étvágyat! Láss neki! ^w^ - Megvártam, amíg enni kezd, csak azután kezdtem neki én is, egészen finomra sikerült, annak ellenére, hogy a kinézetével nem voltam elégedett. Bár a konzervekből nem lehetett többet kihozni…

Tárgy: Re: Panelház Kedd Nov. 13, 2012 4:23 am

Re-találkozás

- Hááááát, abból, hogy nem igen tudtad kinyitni az ajtót, majdnem arra tudok következtetni, hogy ja, nem értesz az ilyen munkákhoz.- kinyújtottam a nyelvemet, és a bal szemem alját pedig a mutató ujjammal lehúztam, amolyan animesen. - Gyerekcipőben, ki kérem magamnak, elsőnek, ez csizma, másodjára meg, nem gyerekméret, hanem negyvenhármas.- most már a másik szemem alját is lehúztam. Bár ha erősen csinálom, a végén letépem, így inkább abbahagyom.
Nah, az ajtó kész van, jobb mint volt. Bár lehet, egy kis festés nem ártana, látszik a helye, ahol kiszakadt. Elég silány egy munka, akárki is csinálta, elvenném az engedélyét. Ennél szarabb környékre is törtem már be, és ott is jobbak voltak az ajtók, nehezebb is volt bejutni, még jó, hogy egy ideje nem lopok… oké, onnan nem, ahol élek, nagy a lebukás veszélye, és nem is lehet eladni akárkinek az itt talált vackokat. Szácsi fehérneműi nem érhetnek valami sokat, legalábbis gondolom, csak levenni tudom a csajokról, felbecsülni már nem, meg hordani se. Bár lehet akad olyan, ami kényelmes, csak nem számomra. Zabagépből inkább kinézném, hogy valami hülyeség miatt felveszi, nem vagyok kíváncsi, de megnézném, és röhögnék legalább egy jót.
- Mármint hogy? Most nem is mondtam semmi cenzúrázni valót.-néztem bambán, és pislogtam értetlenül. Akárhogyan is pörgetem visszafelé a szavakat, nem rémlik káromkodás. - Akikkel általában lógok, azok pont olyanok, mint Én, tehát úgy bánok velük, ahogy elvárják, és elvárom. Am meg csak szerinted nem szeretik a nők, mármint oké, akadnak olyanok, akik nem, de olyan is, aki szereti, ha mézes bödönt mondok. Levezetve azt, amit most mondtál, akkor most elvárom, hogy rúgd be az ajtómat, és csináld meg?- oké, tudom, hogy nem erre gondolt, de azért bökjek már oda egyet, tudom, hogy nem faszbuuk, de akkor is.
Akarok itt magyarázni pár dologról, de süket fülekre találtam. Persze egy sima embertől ezt hogyan lehetne elvárni? Na mindegy, szavak helyett beszéltek a tettek, és inkább egy kis gyorsasági bemutatót adtam elő. Legalább ezzel elértem valamit, bár ahogy így tátva van a szája, ha valaki bejön, a végén azt hiszi, hogy egy kolbászra vár… Amikor meg megállok, a kérdése meglep. Elsőnek erre gondolni? Hm, talán némi kavics van a hó alatt?
- Ja, látom a szellemeket is és a…- igaz, elsőnek együnk, most már beszélhetek kaja közben is. Ledobom magam egy székre, és nekikezdek a falatozásnak, és a beszéléshez.
- Nah, látom a szellemeket, a hollowokat, és a shinigamikat is látom. És mielőtt rákérdezel. A hollowok olyan lelkek, amik emberi lelkeket zabálnak, a shinigamik meg egy mocskos, rohadék banda, akik a hollowokat, és másokat is ölnek, ha csak úgy a kedvük tartja.- szerintem lehet hallani a hangomból, hogy elég rendesen megvetem a shinigamikat, nem is, inkább utálom a shinigamikat, igen, utálom, mint a szart.

Tárgy: Re: Panelház Szomb. Nov. 17, 2012 3:27 am

Re-találkozás

Kicsit forgattam a szemem szavaira, azért nem ötéves már, hogy ne értse meg, amit közölni próbálok. Néha azt gondolom, hogy a férfiak ezt direkt csinálják, mert Himo~jiisan is szokott néha úgy viselkedni, mint egy kisgyerek, bár ő a kedves, ártatlan, néha értetlen fajtából, nem pedig a makrancos, csak azért is nemet mondok, mert más mondta fajtából. Ettől a viselkedéstől tűnik sokszor még inkább gyerekesnek Takuo~kun, pedig már dolgozik, szóval igazán felnőhetne. .__.
- Nem mindig azzal van a gond, hogy csúnyát mondasz, a stílus is lehet ám bántó. – Feleltem türelmesen, lehet szobrot kellene követelnem, hogy minden szembejövőt kitanítok, és ellátok. Cool

– Mért nem barátkozol inkább az iskolában, vagy a munkahelyeden? Nem kellene kétes alakokkal lógnod, az veszélyes.
Valóban az, még ha felesleges aggódásnak is véli, mert ő már „nagyfiú”. Persze, egészen addig, amíg egy darabban van. .__. Utána meg már úgyis mindegy, de nem szabadna eljutnia odáig, elhiszem, hogy megélt egy-két dolgot, de ettől még közel sem viselkedhet felelőtlenül, mégha így is gondolja. Főként, hogy az én gondjaimra bízták a szülei, így ráadásul nem csak magával tolna ki, hanem velem is, és ezt meg kellene végre értenie. Nem minden történik úgy, ahogy mi akarjuk, de ha dolgozna azért, hogy normálisan kezeljék, megtörténne. Butaság azért mogorvának lenni, mert megszólják a külsejét, holott egészen kedves, és még vicces tud lenni, ha a maga módján is. ^w^ Tényleg olyan, mint egy magasra nyúlt gyerek. .__.
- Takuo~kun, hidd el, többet tudok a nőkről, mint azt te el tudnád képzelni, lévén, hogy magam is az volnék! Azt is meg tudom mondani, hogy akinek mézesbödönnel, és hasonlókkal udvarolsz, 2-3 éjszakánál többet nem ér meg. Ellenben neked magasabbra kellene raknod a mércét, mert jobb lányokkal is járhatnál, ha odafigyelnél…
Valóban így gondoltam, hiszen nem kell ahhoz sok, hogy valaki egy kedves, rendes lánynak udvarolhasson. Aztán jön az esküvő, a gyerekek, és minden szép és jó, ezt kellene szem előtt tartania. Talán neki nem a legjobb a kapcsolata a szüleivel, de ez nem öröklődik, ettől még lehet szép, nagy családja. Sőt! Talán még a szülei is megenyhülnének, és elfogadnák, ha látnák, hogy viszi is valamire az életben, nem csupán teng-leng a nagyvilágban. A szerkesztőségben például egészen jól elboldogul, szóval nincs baj azzal, hogy feltalálja magát, csak akarnia kellene, de én nem akarhatom helyette, csak bíztathatom, és szoríthatok érte, hogy sikerüljön elérnie azt, amit szeretne. De mi az? O_O Még sosem kérdeztem tőle, pedig már néhány hónapja ismerem.
- Levezetve azt, amit most mondtam, mivel megcsináltad az ajtóm, kapsz ebédet, ennyi. – Kacsintottam rá. Még hogy berúgjak egy ajtót, hát úgy nézek én ki, mint aki képes lenne rá? Ugyan már! .__.
- Hollowok? – Meresztek nagy szemeket. – Azok a nagy szörnyek? Mármint… öhm .__. – Azonnal elhallgattam, és inkább az ennivalómat kezdtem el bökdösni a villámmal, nem hiszem el, hogy egy perc alatt képes vagyok lebuktatni magam. Neutral

- A shinigamik nem a halottakat viszik át a túlvilágra? O_o – Mindig is azt hittem, hogy ez a halálistenek dolga, mármint, hogy akik már meghaltak, azokat elvigyék a túlvilágra, ez lenne a legésszerűbb. Nem? Surprised

Tárgy: Re: Panelház Kedd Nov. 20, 2012 5:20 am

Re-találkozás

Stílus? Manapság, ahogy végignézek a fiatalabbakon, az Én stílusom még éppen jó, sőt, majdnem tökéletes. Nem pedig az eremetfelvágom fajta, vagy egyik szemem sír, a másik meg haj.
- Látod, ezért nem lógok olyanokkal, akiket bánthat a stílusom. Meg nem is az bánt, hanem Én magam bántok. Más a kettő.- persze, most jöhet az, hogy Szácsit is bántom a stílusommal, csak ezt meg pont nem hiszem el. Tökösebb annál, hogy ezen kiakadjon, meg úgy is meg akar változtatni, tehát ezen se aggódok. De nem fogadnék arra, hogy pár nap, és Szácsi lesz olyan, mint Én.- Na nézzük. A munkában van egy elég beképzelt Zabagép, aztán a főnökasszony… na vele nem beszéltem még, és itt vagy Te. Veled meg most is azt teszem, a munka kilőve. A suliba meg nem azért járok, mert élvezem, hanem mert muszáj.- morgok az orrom alatt. Ha élvezném, barátkoznék, de nem tetszik, így azon vagyok, hogy mihamarabb túl legyek az egészen. Aztán meg csak elég pénz kell, és lehet le is lépek a fenébe.
Hm, többet tud? Lehet, de akkor nem hangsúlyozta volna azt ki, hogy Ő is nő. Tehát valami más is lehet a háttérben, vagy csak a beteg fantáziám mondatja ezt.
- Az csak egy dolog, lehet más is van a háttérben. És ki mondta, hogy járni akarok bárkivel is? Nekem pont megfelelnek arra a pár éjszakára is. Minek akarnék csajt? Csak a gond lenne, azzal meg ne gyere, hogy jó, ha van valaki mellettem. Egy hívás, és már van is csaj. Ennyi.- a pont Nálam van. Oké, lehet Szácsi majd akar valakivel gyerekeket, meg mitom, hogy mit, de az nem számos. Nem hiszem, hogy akkor még itt leszek. Vagy börtönben, vagy föld alatt, esetleg más országban. Nagyjából ennyi a választási lehetőség.
- Tehát mivel megcsináltam az ajtót, amit a Te közbenjárásoddal zúztam be, ezért kaptam kaját, mert ez a fizetség?- felfogtam, mit akart közölni, de kicsit folytatom már a vitának nem nevezhető eszmecserénket.
- Hollowok, igen, azok a nagy szörnyek, fehér maszkkal a fejűkön. És igen, vágom, hogy Te se vagy átlagos ember. Találkoztam már olyannal, mint Te vagy.- oké, hazudtam, eddig nem tudtam, hogy mi. Csak most kicsit vagánykodni akartam már. A shinigamik emlegetésére megint fintorogni kezdtem.
- Valami olyasmit is csinálnak, amellett, hogy a fajtámat majdnem kipusztították De persze, ölik a hollowokat, meg a lelkeket küldik át valami másik helyre, nagyjából ennyit csinál az a fos banda.- morgok rosszkedvűen, és inkább folytatom az evés.

Tárgy: Re: Panelház Kedd Nov. 27, 2012 1:56 pm

Re-találkozás

- Himo~jiisan nem beképzelt, nagyon érdekes történeteket tud ám! Többet kellene vele beszélgetned, biztosan jól kijönnétek. ^w^
Igazából úgy gondoltam, talán inkább arra lenne szüksége, hogy egy határozott férfival legyen kapcsolata, persze nem rossz értelemben! Hiányzik egy apafigura az életéből, aki példát mutatna neki, hiszen láthatóan abból nem kér, hogy én segítsek, mert lány vagyok. Az édesapjával meg eleve rossz viszonyban van, szóval vele sem tudja megbeszélni a dolgait, de Himo~jiisan meg beszélgetésre tökéletesen alkalmas, biztosan tudna segíteni Takuo~kunnak. Surprised

- Sajnálom, ha nem élvezed a sulit, de megpróbálhatnád. Nem tanultok olyat, ami érdekel? Elvégre valami csak felkeltette az érdeklődésedet, nem? ^o^
Nem tudott rám hatni ezzel a dumával, mindenkinek kell iskolába járni, hogy aztán elfoglalhassa helyét a társadalomban. Ő is többre vihetné annál, minthogy szerel és újságot hord ki, mert több van benne, csak neki is rá kellene ébrednie, és célokat kitűznie! Lehet, hogy egyszer jobb riporter lesz, mint Himo~jiisan, és akkor büszkék leszünk, hogy nálunk kezdte a szakmát! Smile

Akár fényképész is lehetne, és megmutathatnék neki néhány jó trükköt, de nem úgy vettem észre, mint akit érdekel az efféle művészet.
- Ugyan Takuo~kun, még te sem gondolhatod ezt komolyan. - Néztem rá kérlelhetetlen arccal, nekem nem kell előadnia a megközelíthetetlen jégembert, tudom ám, hogy a szíve mélyén semmi másra nem vágyik, csak arra, hogy valaki úgy szeresse, ahogy van. Ezért jött el a szüleitől, nem másért. – Az, hogy megpróbálsz úgy tenni, mintha ez rendben volna, nem fogja azt jelenteni, hogy rendben is van. Nem vagyok sem az anyád, sőt senkid sem, csupán a barátod. Nem tiltakozni, az vagyok, és kész! >w> - Emeltem meg a mutató ujjam, mielőtt tiltakozhatott volna. – Szóval nem fogom a szükségesnél jobban zavarni a dolgaidat, de ha valakivel beszélgetni szeretnél, én itt vagyok. Akkor is, ha bajban vagy. Hidd el, izmosabb vagyok annál, mint amennyire látszik!
Persze ez nem igaz, egy nehezebb ládát sem tudnék arrébb tenni, ettől függetlenül biztosan kifilézem, aki kekeckedik Takuo~kunnal. >w> Viszem Himo~jiisant is, és helyretesszük a jófiúkat, csak ne gondolják azt, hogy nekik bármit lehet!
- Nem fizetség, hála. A kettő nem ugyan az. Persze így is úgy is kaptál volna enni, csak így kevesebbet vitatkozol rajta. - Öltöttem rá nyelvet, mert fenéket vitatkozott kevesebbet, akadékoskodik azóta is. Neutral

Még hogy nem vagyok átlagos? Tök átlagos vagyok! .__.
- Ugyan, mi különleges lenne bennem? ^_^” – Nevetgéltem zavartan. – Meg mi az, hogy olyanok, mint én? Gondoltam, hogy találkoztál már más lányokkal is. o_O
Jó, nem a legmeggyőzőbb hazugság, de talán elterelhetem így a figyelmét. Bár ahogy láttam, amiket csinált, lehet nem kellene titkolóznom előtte, azonban akik eddig tudtak a képességemről, azok mind meghaltak. Takuo~kunnak pedig még száz évig kell élnie, mert nagyon fiatal, így mégsem keverhetem bajba.
- És ezek tényleg léteznek? - Csodálkoztam el, mert szörnyeket és szellemeket már láttam, de az általa leírt shinigamikat még soha. – Mért nem szereted őket? - Nem értettem, hogy mi folyik körülötte, hogy miért utálja őket ennyire. Vajon mit követtek el?

Tárgy: Re: Panelház Csüt. Nov. 29, 2012 5:45 am

Re-találkozás

- Kár, hogy ezt kell mondanom. De az, naaaagyon is az. Másról se tudott beszélni, csak arról, hogy merre járt, mit csinált, meg milyen könyvet írt. És szerintem nem igazán lennénk jó viszonyban. Van valami abban a tagban, amit nem tudok hova tenni.- elgondolkozva vakartam a tarkómat. Nem csak, hogy beképzelt, de szerintem lopkodja a kaját is a hűtőből. Tutira veszem, múltkor is beraktam pár szendvicset, mire visszamentem, csak a csomagolás maradt meg. Bár szerintem, ha maradt rajta volna valami morzsa, akkor azt is megeszi. De már tudom, hogy találom meg a tettest, teli pakolom hashajtóval, és aki egész nap a WC-ben lesz, na, az lesz a bűnös.
- Próbálom Én, de ha olyat tanítanak, amit már eddig is tudtam, marha unalmas tud lenni, és régen se érdekelt semmi, meg most se. Bár valami tényleg felkeltette az érdeklődésemet. A tanárnőnek jó nagyok a mellei, tuti meglesz a csaj.- szélesen, és perverzen elvigyorodtam. Jó csaj a tanárnéni, és jó azt hallani, amikor azt mondja, hogy; Ismételjük át az egészet elölről. Annyi tényleg jó, de más nem.
- Pedig de, nagyon is komolyan gondoltam az egészet. Nem teszek úgy, mert tényleg rendben van. Most komolyan? Minek akarnék valami komolyabbat? Hallgassam a nyávogását, meg a kínjait, meg hogy a kedvenc énekese kivel szűrte össze a levet? Olyanmá kérlek, ahhoz kedvem sincs, és idegrendszerem se.- nem tiltakoztam, mert ja, tényleg az volt, olyan barátféleség, jelenleg asszem az egyetlen. S’ miért érzem azt, hogy a szükséges kb, azt fogja jelenteni, hogy egy pók miatt is szólni fog?
- Én meg amott, a másik lakásban. Elhiszem, hogy az vagy, de ha már olyan gondban vagyok, amit nem tudok megoldani, akkor szerintem abban nem tudsz segíteni.- most tényleg? Ha valakit hülyére kell verni, arra jó vagyok, és más gondokba nem keveredek, meg nem is nagyon tudok. Napközben munka, este suli, hétvégén meg döglés. Hogy lenne így időm rendesen bajba kerülni? Még sörözni se nagyon tudok elmenni.
- Oké-oké.- emelem a kezeimet, inkább beleegyezek, nincs kedvem vitatkozni, úgyis Nekem van igazam.
A mentése meg elég béna volt, az arckifejezésem is elárulja, hogy ezt nem veszem be.
- Több, mint gondolod. Az átlagnál nagyobb a reiatsud, és igen, más csajokkal is találkoztam már, és olyannal is, aki lazán kikapta az egyik piercingemet, valami elektromosságot csinált, vagy mit. Tisztára áramfejlesztő volt. Tuti, hogy nem elemes a vibrije.- azon a csajon látszott, hogy egy kiadós dugásra van szüksége, de sürgősen.
- Igen, léteznek sajnos. És mit is? Nos, az Én fajtámat úgy hívják, hogy Quincy. Mi is vadásztuk ezeket a hollowokat, de ez a shinigamiknak nem tetszett, és szépen elkezdték levadászni a fajtámat. Majdnem ki is pusztítottak minket, tehát, hogy miért nem szeretem őket? Csak azért öltek, mert segítettünk. Azzal magyarázták, hogy felborítunk valami egyensúlyt, de mégse volt ennek nyoma. Tessék, olyanok voltak, mint a nácik, nem, rosszabbak. Mondvacsinált okkal vadásztak. Persze ez nem mostanában volt, elég rég, de ezt valahogy nem igazán lehet elfelejteni, és bocs, de elment az étvágyam.- legszívesebben köptem volna egyet, de nem otthon voltam, így maradt az, hogy eltoltam a kaját, és nem is nagyon érdekelt, hogy hol vagyok, simán rágyújtottam.

Tárgy: Re: Panelház Kedd Dec. 04, 2012 2:02 pm

Re-találkozás

Félrebillentettem a fejem, és kicsit meg is csóváltam, nem segíthetek olyannak, aki egyszerűen képtelen arra, hogy elfogadja a segítséget, és foggal-körömmel ragaszkodik, ahelyett, hogy meghallgatna másokat. Kezdem azt érezni, hogy Ruriko~channal van a legkönnyebb dolgom, pedig ő lassan kamaszodni fog… O_O Nem baj, átvészeljük azt az időszakot is, mint eddig bármit! >w<
- Szeret mesélni, és így próbál meg rávenni arra, hogy te is mesélj magadról. – Jó, talán nem, de engem mindig meghallgat, amikor válaszolok neki, szóval nem hiszem, hogy Takuo~kunt félbeszakítaná, ha beszélni kezdene. Surprised

– Gondolom más típusú emberekhez vagy szokva, de hidd el, Himo~jiisan nem gonosz, hanem kedves. ^w^
Az iskolai válaszára majdnem kupán vágtam. És még ilyen gyerekes viselkedéssel és hozzáállással akar arról meggyőzni, hogy felnőttként tud élni és viselkedni. Persze, hogy nehéz úgy kezelni, ha közben gyerekesebbnél gyerekesebb megjegyzéseket tesz. .__. Még hogy a tanárnő! Mintha erre kellene figyelnie… Gimis korunkban még rendben van, ha szimpatikus a tanár, de így beszélni akkor is túlzás.
- Takuo~kun, értem én, hogy nem szimpatikus az iskola, de a sensei felé tisztelettel tartozol. >_< - Mondtam szigorúan. Neutral

- Remélem neki nem tettél hasonló megjegyzéseket.
Mélyet sóhajtottam, nem tudtam mit kezdeni a válaszaival. Úgy látszott, hogy mondhatok bármit, csak azért is rám cáfol, mert én mondtam. Itt nincs helye értelmes vitának, vagy segítségnek, majd eljön az ideje, hogy ő jön tanácsért! ˇ^ˇ Vagy nem, de akkor is segíteni fogok! >w>
- Nem minden lány ilyen. - Én sosem beszéltem ilyesmiről, ebből is látszik, hogy gyerek, és más tinédzserekkel lóg együtt. Persze tőlük normális, hogy ilyesmi érdekli őket, de általánosítani ez alapján, kicsit sem valós! Surprised

– Majd felnősz, és vágyni fogsz egy nő társaságára az ágyikódon kívül is… Azért, mert mint minden embernek, neked is szükséged van arra, hogy törődjenek veled, és szeressenek, akkor is, ha ez nem „túl macsó” neked.
Kicsit forgattam neki a szemem is, hogy érezze törődést, azért mégiscsak többet tapasztaltam már, mint ő, akkor is, ha nem éppen így gondolja. Attól, hogy csapot-papot otthagyva eljött otthonról, és fenn tudja tartani magát, még nem lesz felnőtt, csak önálló, és a kettő korántsem ugyanaz. Persze magyarázhattam volna ezt, akkor sem igazán értette volna meg, vagyis inkább elfogadni nem akarta. Talán egy alkalmasabb időpontban, amikor nyitott is arra, amit mondok. .__.
- Mondtam, ha csak beszélgetni szeretnél, akkor is jöhetsz ^w^ - Kedvesen mosolyogtam csak, legfeljebb nem jön. Bár itt úgyis Himo~jiisan lakik, szóval lehet, ha meglátja az ajtóban, vissza is fordul, bár az nem lenne túl jó. :/ Nem baj, Himo~jiisan is biztosan megoldja. ^_^
Nem is tudtam, hogy elmondjam-e neki a dolgokat, végülis ő is megosztotta velem a képességét. De jó ötlet ez? Surprised

Persze azt mondaná, hogy nem kell féltenem, de ez nem ilyen egyszerű. .__. Azok a hollowok, vagy mik egyáltalán nem viccelnek ám! Minden ok, vagy valami nélkül megpróbálják elpusztítani az embereket! Legalábbis amennyit láttam belőlük, na az nem volt sem kedves, sem jó, szóval valószínűleg Takuo~kun is hiába mondana neki mérgelődve bármit, attól még megtámadnák. O_O
- Reiatsu? – Nem igazán értettem, hogy miről is van szó, de úgy éreztem, tartozom annyival a titkáért cserébe, hogy én is rábízok egyet. – Nos, igen vicces volt a bemutatód, de akkor én is mutatok valamit! *o* - Torkot köszörültem – Change! – Egyszerűen a kettőnk felsőjére koncentrálva megcseréltem azokat, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga volna. Aztán rákacsintottam. – De aztán nem reklámozni! Akkor talán visszaadom a felsőd… - Persze aztán visszacseréltem, mert én felnőtt vagyok, úgy bizony. ˇ^ˇ
A többi megjegyzésére inkább nem válaszoltam, úgy látszik, beszélhetek bármennyit a tisztelettel teli beszédről, lepereg róla. Mondjuk így is, úgy is beleverem a fejébe egyszer! >w> Bár valószínűleg azt gondolja magában, hogy addig álljak fél lábon, de nem tudja még milyen makacs is vagyok, ha elhatározok valamit. Neutral

- Sajnálom… T.T – Érintettem meg együttérzően a kezét. Jól tudtam milyen elveszíteni azokat, akiket szerettünk. Jobban hasonlít rám, mint azt hinné, és be is vallaná magának. Neutral

Tárgy: Re: Panelház Szer. Dec. 05, 2012 4:53 am

Re-találkozás

- Az életem egy nyitott könyv, nem kell mesélni semmit. Meg az is elég, ha kérdeznek. Deeeee, akkor is olyan, mint egy bazári majom.- megint csak morgok egy keveset. Valami nem százas azzal a hapsival, lehet hogy férges is? Annyit zabál, de nem hízik, gyanús, nagyon gyanús. - Más típusú? Az enyhe kifejezés, de ja, mondjuk úgy, hogy nem ilyen a megszokott közegem. Nem is mondom, hogy gonosz, csak van valami, ami nem tetszik Himoban.- azt nem állítom, hogy darabolós gyilkos, aki csak azért mászkál Szácsi közelében, mert gyengéi a hajas babák, és a nagy mellek. Azt se mondom, hogy de útálom, inkább olyan semleges a számomra… oké, részben a negatív oldalra hajlik a mérleg.
- Héhéhéhéhééé…- fel emeletem a kezeimet, nehogy már leharapják a fejemet. - Nem tehetek arról, hogy mindig kivágott ruhákban mászkál, és szinte kilöki az osztály elé. Amúgy meg, a női melleket a természet adta, és szépek. Te is megnézel valamit, és méltatod, ha szép, nem? De, hogy megnyugtassalak, nem mondtam ilyet… legalábbis úgy, hogy meghallja.- lesütött szemekkel motyogtam, miközben a mutatóujjaimat össze-össze érintettem.
- De a nagyobb része olyan, és tuti, hogy olyat fognék. Jóóó így egyedül is. Ha meg társaságra vágyok, akkor szerzek macskát, így is elvesztek a régiek, vagy majd lopom a napot, egy kedves szomszédnál.- mondanom se kell, hogy kire gondoltam, főleg mert mutogattam is Rá. - Ja, szeretem a padlón is csinálni, csak előtte a szálkákat el kell takarítani. Öregem, tiszta horzsolás volt a térdem… bár a csaj háta milyen lehetett? Haj…- vakargatni kezdtem a tarkómat. - Van már egy oneeee-san féleség, aki a nyakamra jár, és nem tudom levakarni, annyi is elég.- szerintem megint nem kell elmagyaráznom, hogy ki is az a személy.
- Aztán majd csak győz levakarni.- bár a veszélye nem állt fen annak, hogy a nyakára fogok járni, és azt se hiszem, hogy engedem, hogy befonja a hajamat, vagy kifesse a körmömet, de talán néha majd benézek. Vagyis, majd ha megtudtam, hogy hol is lakik.
- Reiatsu, igen az. Azt használja a fajtám, a hollowok, az átlagtól eltérő emberek, és a shinigamik is. Attól vagyunk mások, gyorsabbak, erősebbek, jobbak. És mutass.- nah, vajon mi lesz az? Valami kis táldobálás, vagy ilyesmi… de ismerős a felsője, sőt, egész pofás, de mintha nem ilyen lett volna eddig. Remeg az állam, mert nagyon le akar esni, ezért inkább felnyúlok, és megtartom. Kicsit extrémebb annál, mint amit Én tudok.
- Öhm, ja, nem beszélek erről. De akkor te se arról, amit mutattam.- tökéletesen még mindig nem tértem magamhoz, de legalább már a saját felsőm van rajtam… érdekes egy illata van, nem rémlik, hogy használtam volna tusfürdőt, de egész kellemes.
A következő dolgok meg elmúltak, elmondtam, és amikor megérinti a kezemet, lassan elhúztam azt, és felálltam.
- Köszönöm az ételt, és bocs az ajtóért. Szia.- foghegyről, de némileg kedvesen köszöntem meg az egészet. Nem tehet erről, hogy az őseim így jártak. Na mindegy, induljunk haza, még akad pár dolog, amit el kell intéznem.

Spoiler:

Tárgy: Re: Panelház Vas. Jan. 13, 2013 8:04 am

[Silly szülinap!]

Az írógép billentyűinek ütemes kattogása betölti a nappaliháló szűkös terét, a leégett cigarettacsikkek kávézaccal keveredett szaga belengi a helyiséget. Karikás látószerveimet dörzsölgetve dőlök hátra megkönnyebbülten a sorvéget jelző csengő megpendülésével egyidejűleg, idejét sem tudom már pontosan mióta írtam ezt a tudósítást, azonban Kyou-chan mindig is szigorúan veszi a határidőket, s személyes tapasztalataim alapján meg tudom mondani, hogy nem érdemes kivívni a haragját, hisz’ akkor olyan, akár a düh vöröshajú istennője! Tátott szájjal szemlélem a lelki szemeim előtt kirajzolódó fantáziaképet, amit gyorsan fel is firkantok egy kis cetlire, ami kiragasztok a falon látható félszáz másik közé, általában ilyen post-it cédulákon szoktam megörökíteni egy-egy remek hasonlatomat, ami csak úgy kipattan a fejemből, hiszen amennyiben újabb könyv írására adnám a fejem, akkor ezen gondolatokat könnyedén be tudnám illeszteni, ezáltal megspórolom a töprengéssel járó időt. Álmos tekintetem lomhán vándorol a falon kifüggesztett, repedt órára, aminek tanulsága szerint nem olyan régen múlt negyed hét. Fásult sóhajtás közepette igyekszem álló helyzetbe tornázni magam, ölemből leesik az akta, amiben feljegyzéseimet tároltam az üggyel kapcsolatban. Valamiféle sorozatgyilkos garázdálkodik mostanában Karakura városában, ám a hatóságok igencsak tehetetlennek mutatkoznak, semmiféle nyomon nem tudnak elindulni, aminek segítségével fényt deríthetnének az elkövető személyazonosságára. Természetesen a bűnöző feltehetőleg nem számolt azzal a lehetőséggel, mely szerint a Naruki Post ünnepelt oknyomozó riportere lesz az, aki a nyomába ered! Jobb lesz Kukta-sant is felhívnom a közeljövőben, elég veszélyesnek látszik ez a kaland, biztos érdekelni fogja!
Skótkockás mamuszomban csoszogok ki a konyhaétkezőbe, ahol egy újabb adagnyi feketelevest teszek fel főni, majd fenekemet vakargatva kinyitom a hűtő ajtaját. Szinte letaglóz a látvány, az üresség és a mirelit-ételek helyett friss hozzávalókkal nézek szembe! Fáradt agytekervényeimet megerőltetve próbálom kikövetkeztetni miért is találhatóak ilyen dolgok az Én hűtőszekrényemben, inkább illenének ezek Szácsi-chanhoz, aki a mai nap folyamán vacsorázni jön hozzám. Szácsi-chan… vacsora… hozzávalók… Nemtörődöm mozdulattal zárom vissza a tároló ajtaját, aztán egy vállvonást követően hozzálátok a reggeli rituálé megtételéhez, azaz a kellő koffeinmennyiség beviteléhez, anélkül nincs élet, hasznavehetetlen vagyok! „A világ legjobb újságírója” feliratú bögrémből szürcsölgetve a sötét aranyat, ami most éppenséggel nem kőolaj, érezhetően kezdek feltöltődni energiával. Elégedett cuppantást követően teszem le poharamat a mosogatóba és nagyot nyújtózva köszöntöm a mai napot, habár egy szemhunyásnyit sem aludtam tegnap óta! Mindazonáltal nem ez az első ilyen eset, amikor haditudósítóként dolgoztam a Közel-Keleten, akár napokat is eltöltöttünk alvás nélkül a sivatagban, kizárólag a kabátunkból kialakított álcasátor takarásában, ami némileg megvédett ugyan a napsugarak gyilkos hatásától, ellenben olyan meleget adott, amiben egy garnélarák is megfőtt volna, hát még egy jóképű riporter! Mikor is történt ez, tíz vagy talán húsz évvel ezelőtt? Az esztendők megállíthatatlanul követik egymást, bevallom őszintén, sokszor azt sem tudom, éppen hányadika van a naptárban… ^^” Ezen gondolatmenetemen felbuzdul sétáltam a saját arcképemmel díszített kalendáriumhoz, ahol nyelvemet kidugva koncentrálok, s mutatóujjammal körözve keresem az általam kutatott dátumot. Hangos „Heuréka!” kiáltás mellett bökök rá, aztán rögtön el is sápadok.
Ma van a születésnapom! A legtöbb embert ez feltételezem örömmel tölt el, ám Engem korántsem. Szinte rohamléptekben vágtatok ki az emeleten található közös fürdőbe, elsodorva legalább két öreg nénit és egy mozgássérültet menet közben. A tükörbe bámulva keresek szarkalábakat arcbőrömön és bár az orromon alig látható hegecskét leszámítva nem találok semmit, mégis teljes letargiában vánszorgok vissza lakásomba. Ismét oda egy év csodálatos fiatalságomból, majdhogynem érzem, ahogy korom mázsás súlyokként nehezedik vállaimra! Korábbi szakaszos elmélkedésem is értelmet nyer, a vendéget étellel kell köszönteni, amit Nekem kell megfőzni, ezért is kértem kölcsön Havasi-kuntól egy kis kezdőtökét, s vitettem ki Vele magam a piacra. Meg kell mondanom, sokkalta lassabban vezet, mint fotósom, feltehetőleg az életét is jobban félti a lánynál. Rengeteg egzotikus kelléket vettem a vacsorához, bátran merem állítani, hogy újságunk reménysége sohasem kóstolt ezekhez hasonló ízeket. A menü összeállításában az utazásaim során ízlelt nemzeti ételek és italok inspiráltak, a gasztronómia iránti különleges érdeklődésem végett nem csak megkóstoltam, hanem megtanultam el is készíteni ezeket! Nem egyszer fordult már meg a fejemben a felvetés, mely szerint Jamie Oliverhez hasonlóan szakácskönyvet kellene a piacra dobnom vagy esetleg meztelenül főzőcskéznem a tévében, igazából még nem döntöttem el. Fejvesztve kezdek rohangálni aprócska otthonomban, mindenképpen fel kell venne egy pár zoknit, zokni nélkül egyszerűen nem lehet elkezdeni a főzést. Konyhai kiegészítőim szépen sorjában himbálóznak a tűzhely feletti kormos falrészen egy-egy szögre akasztva, kis híján érzem, ahogy lelkesedésem rájuk is átragad!

Tárgy: Re: Panelház Vas. Jan. 13, 2013 9:41 am

Silly szülinap!

Mély sóhajjal hajoltam a tál fölé, letöröltem az izzadtságot a homlokomról, és újult erővel álltam neki kavarni a tésztát, hogy az eddigi legfinomabb tortát süssem meg, amit valaha is készítettem. A tökéletességre való törekedés közben olyan szinten koncentráltam, hogy a nyelvem is kilógott a számból. A recept nem volt túlságosan nehéz, mégis jól tudtam, hogy az apró részleteken múlik minden, a tészta finomsága, omlóssága, hogy nem ég oda. De persze sikerült végül befejeznem, és a formába öntenem, hogy aztán amíg sül, kikeverjem a csoki krémet, amivel meg szerettem volna kenni. Még szerencse, hogy korán nekiálltam, mert később még arra is készülődnöm kellett, hogy Himo~jiisanhoz vagyok hivatalos vacsorára. Nem lelkesedtem túlságosan azért, hogy a riporter nem mindennapi főztjéből egyek, de nem volt szívem elutasítani a meghívását, ráadásul kissé zavarral is töltött el a tény, hogy az én társaságomban szeretné tölteni a születésnapját. >///>
Szóval mindent beleadtam, hogy a lehető legjobb tortát készítsem el, bár már önmagában is szép lesz, mert úgy terveztem, hogy a régi írógépe mintájára készítem el. Ez persze nem volt olyan nehéz, hiszen formázható marcipánból készített alapra már csak a gombokat kell majd rátenni, és szinte kész is voltam. Surprised

Kivettem a kisült tésztát, megkentem a kenőccsel, rátettem a marcipánt is, és csak néztem egy pillanatig a művem, és a ráncokat lesimítottam. Ezután következtek a gombok, és máris alakot öltött a torta. *o* Betettem a hűtőbe, hogy ne olvadjon el addig, amíg készülődöm.
Ezután következett a nehezebb dolog, elvégre ki kellett találnom, hogy a nagy alkalomra melyik ruhámat is vegyem fel. Csinos akartam lenni, ez kérdés sem volt, hiszen minden nap találkoztunk, és olyakor sosem érdekelt, hogy mit is viselek, de ez most más volt. Várjunk csak! Mért volt más? O.O

Néhány pillanatig lassan lélegeztem, és meggyőztem magam, hogy csupán a szülinapról van szó, és arról hogy először főz nekem Himo~jiisant, és ennek természetesen meg kell adni a módját. Végül egy hosszú fodros ruhát választottam, ami sötétzöld színével még inkább hangsúlyozta a szemem élénkségét, és szabása kiemelte a vonalaimat, azonban nem volt olyan mélyen kivágva, mint a többi, így inkább volt felnőtt, érett nőhöz való, mint egy fiatal bakfishoz, aki mutogatni kívánta magát. Tökéletesnek találtam az alkalomhoz, és úgy éreztem, ezúttal biztosan elkápráztatom Himo~jiisant. ˘w˘ Többet nem kezelhet majd gyerekként, ahogy sokszor tette, mintha csak a kishúga lennék, pedig egyáltalán nem voltam az! Igenis felnőtt nő vagyok, akit nőként kell kezelni, nem holmi csitri, akinek húzogathatja a haját. Arrogáns

Ezt alátámasztó pedig általában szanaszét álló tincseimet most egy nagyobb kontyba fogtam őket, egészen úgy festettem, mint egy konzervatív üzletasszony! Surprised

Nem is rossz, ahogy méregettem magam a tükörben, tetszett a látvány. Nagyon meg fogsz lepődni Himo~jiisan, ha azt gondolod, ezúttal is popcornt szórhatsz a hajamba, amit azután kicsipegetsz onnan! >w> Ezután még legalább egy fél órát görnyedtem a tükör előtt, hogy a sminkem tökéletesítsem. Nem használtam sok festéket, azonban ahhoz, hogy idősebbnek tűnjek, precíz mozdulatok voltak szükségesek, de ebben az író-olvasótalálkozók miatt, szinte már profinak számítottam. Még Chibi~chant is megleptem azon a délutánon, amikor ő is meglepett engem, és azt hitte, maszkíroztam, pedig csupán kitanultam a legpraktikusabb trükköt, amit egy nőnek tudnia kell, ha mindig meg kíván újulni. Amint kész voltam, megpördültem még egyszer a tükör előtt, és elégedetten csillant meg a szemem a látványon, igazán jó munkát végeztem, mintha csak a saját nővérem lettem volna.
Felhúztam a cipőmet is, és a sarokban álló hatalmas becsomagolt plakáthoz lépdeltem. Úgy gondoltam, hogy olyan ajándékot adok neki, amit én csináltam, mert az valahogy mégiscsak személyesebb, azonban a fényképezésen túl nem jutott más az eszembe, amiben kiemelkedően jó lennék. Persze ott a főzés, de az én főztömet eszi nap, mint nap, így az nem lenne külön ajándék. Ezért hát a róla készült egyik képet nagyítottam ki plakát méretűre, meg előtte kicsit digitálisan fiatalítottam rajta, mert fiatalkori képet egyszerűen nem találtam róla. Pedig szívesen rátettem volna egy babkori fotóját. Egy fejrázással töröltem le a bárgyú mosolyt az arcomról, nem én most elkápráztatom, mert eljött az ideje, nem pedig álmodozom! >w> Ráadásul a csomagban volt egy álPulitzer-díj is, amit direkt neki készítettem, ha már az igazit nem kapta meg még, ez persze apróság a képhez képest, de úgy éreztem, biztosan örülne neki. :3
Mély levegőt vettem, felnyaláboltam hát fél kézzel a plakátot, és kitolattam az előszobáig, ahol letámasztottam, majd magamhoz vettem a tortát, ismét felemeltem a plakátot, és valószínűleg a falon átlebegve, de kijutottam a lakásból. Nem haboztam egy percet sem, egyszerűen a szomszédig libegtem, mintha csak egy magazinból léptem volna ki, úgy éreztem magam, de végül rádöbbentem, hogy csupán lábbal tudok kopogni. Ez sem tarthatott ám vissza, és térddel bebocsátásért jeleztem a ház urának, aztán a tükör előtt gyakorolt visszafogott mosollyal vártam.
- Szia! ^/////^

Tárgy: Re: Panelház Csüt. Jan. 17, 2013 9:04 pm

[Silly szülinap!]

Megkönnyebbült sóhaj szakad fel mellkasomból, miközben megtörlöm kissé verejtékező homlokomat. Mindennel kész vagyok! Időt és fáradtságot áldoztam a kulináris élvezetek oltárán, remélem ugyanolyan eredményt értem el, mint amilyet a tengeren túli országokban jómagam is megtapasztalhattam. Futó pillantást vetek a falon halkan ketyegő ketyegőre, majd a rémület érzésével viaskodva száguldok el a fürdőszoba irányába, hiszen úgy elszaladt az idő, s annyi még a dolog! Miután másodszorra is vissza kell kullognom a lakásomig, mivel se törölközőt, sem pedig tisztálkodási szereket nem viszek magammal, megfogalmazódik bennem a feltevés, miszerint az újabb egy év nem a kinézetemre, hanem mentális képességeimre nyomta rá pecsétjét. Az öregkori demencia szúrós szemekkel figyel a sarokból és alig várja, hogy Rám vethesse magát. Milyen szörnyűség, azután feltételezhetőleg csupán ostoba ponyvaregényeket lennék képes írni, a Pulitzer-díjról szőtt álmaim pedig rövid úton porrá és hamuvá válnának. Igyekszem a zuhany hideg vízével kimosni fejemből ezeket a gondolatokat, igencsak jó egészségnek örvendek, alig voltam eme negyvenkét esztendő alatt beteg, más szóval immunrendszerem oly’ szinten erős, aminek köszönhetően akár nyolcvannégy éves koromban is úgy fog vágni az eszem, mint a borotva! Borostás képemet tapogatva rá kell jönnöm, az előbb emlegetett szőrteleníti eszközből kifogytam, kizárólag egy régifajta hever valahol fiókom alján, amit még akkor használtam, amikor borbély voltam Chicagóban. Mondanom se kell, párja nem volt kis üzletemnek, minden valamirevaló férfiember hozzám tért be. Egy nap viszont a helyi cirkusz nagyreménységű szakállas nője tette Nálam tiszteletét, akit úgy sikerült megborotválni, azután sosem nőtt vissza arcszőre!
Uramatyám, mennyire régi história! Vénségemre kezdenék szentimentálissá válni? Nem kizárt, sosem voltam az a gátlástalan macsó típus, aki karizmait mutogatva szedte fel a csajokat a bárban. Személyem inkább az a fickó volt, aki a bárpultnál ücsörögve, szakéját kortyolgatva a legújabb publicisztikai újdonságokról tartott előadást az érdeklődőknek, legtöbbször a csaposnak, aki egy mocskos poharat még mocskosabb ronggyal, s ferde vigyorral törölgetve csüngött szavaimon. Azok voltak a szép idők! Alig hallhatóan dudorászva egy ritmustalan dallamot próbálom egy fésű segítségével lelapítani a hajnak nevezett szénaboglyát kobakomon, de valamilyen érthetetlen okból kifolyólag nem járok sikerrel, tincseim nagy adagnyi hajzselé ellenére is önálló életet élve meredeznek a szélrózsa összes létező irányába. Súlyos percek telnek el így, izzadtságszagú igyekezet közepette, ám a végén mégiscsak fel kell adnom, reménytelen az eset! Visszasietve apartmanomba előveszem legjobb öltönyömet, amit még az érettségin viseltem, aztán leporolgatva mustrálom végig szakadást, esetleg molyrágta foltot keresve. Lévén semmi ilyesmit nem találok, elégedetten csettintve kezdek hozzá az öltözködésnek. Mindazonáltal egy kis kellemetlenségre azért figyelmes leszek, észrevehetően összement az anyag a mosásban, mivel alig bírom összegombolni a nadrág derekát. A küzdelem igencsak veszélyes, többször is sikerül majdhogynem leverni a közeli éjjeliszekrényen lézengő olvasólámpát. Eközben haragom egyre csak gerjed, az összes általam ismert rossz helyre elküldöm a szabót, s már-már csalódottan szívom tele mellkasomat levegővel, amikor hirtelenjében a gomb átbukkan a résen! Há-há, tudtam Én, csak a megfelelő módszert kell alkalmazni, s minden rendben lesz. Ekkor hallatszik kopogás az ajtón, amire reflexszerűen reagálok egy hangos „Nyitom már!”-ral.
- Nahát… - tör ki belőlem önkénytelenül is a szó, valahogy sosem gondoltam volna, miszerint a Sakáltanyán ilyen finom hölgyemények is megfordulnak. Vajon kit kereshet? – Izé… Ü-üdv! Ni-nishimura Ichirou a nevem, a Naruki Post elsőszámú oknyomozó riportereként dolgozom, pont a mai napon lettem negyvenkét éves, s nőtlen! Amennyiben megenged egy kérdést, kit keres? ^^
Az ajándékból és a tortából ítélve feltehetőleg egy születésnapi partira igyekszik, nem is tudtam, hogy az emelten Rajtam kívül másnak is ma van. Szácsi-chan biztos meg fog lepődni a dolgon, amikor elmesélem Neki! Lehető legcsábosabb mosolyomat elővéve igazítom meg skótkockás csokornyakkendőmet, habár az összképet rontja egy aprócska dolog, amiről sajnálatos módon nem lehet tudomásom, hisz’ eszembe se jut lenézni. Ugyan összegombolni sikerült a ruhadarabot, ámbátor a slicc felhúzására a vendég érkezése miatt nem volt alkalom, így az ing aljának csücske kilóg a résen. Jobban szemrevételezve a váratlan látogatót úgy érzem, találkoztam már Vele előtte valahol, habár akkor sem tudnám megmondani a helyszínt és az időpontot, hogyha kést tartanának a nyakamhoz. Kedvenc fotósom képe ugrik be valamiért elmém egyik rejtett zugából, s ahogy szemeimmel hunyorítva megkísérlem összehasonlítani az emlék-, illetve a valódi képet, rögtön megvilágosodok! A hölgy valószínűleg Sachiko mamája, aki vidékről felutazva jött meglátogatni egyetlen bogárkáját és még házi készítésű süteményt is hozott! Milyen kedves! *>*

Tárgy: Re: Panelház Csüt. Márc. 21, 2013 2:24 pm

Silly szülinap!

Visszafojtott lélegzettel álltam az ajtó előtt, bár el kellett volna gondolkoznom, hogy miért is, hiszen ez csupán egy szülinapi vacsora, semmi több. Ráadásul nem is először eszünk együtt, szóval az izgalom igazából nem is tudtam minek szól. Vagyis dehogynem! Természetesen teljesen kíváncsi voltam, miként is reagál az új külsőmre, ami nem is kicsit meghökkentő, azt hiszem, bár lehet mindig így kellene kinéznem. A hangjára vettem még egy mély lélegzetet, majd az ajtó nyílása után ráfüggesztettem szemeimet, és csak figyeltem a reakcióit. Persze arra, ami fogadott, valahogy egyáltalán nem számítottam, még el is pirultam az ámulatára, pedig nem vagyok holmi csitri! >w< Lassan végig pillantottam rajta, igazán ki tett magáért, nem is emlékeztetett azokra a mindennapi ingekre, amiket egyébként hordani szokott, majd meg kell dicsérnem. Főként, hogy ez egészen úgy tűnik, mintha ki is lenne vasalva, úgy néz ki nem csak én készültem fel. Egy aprócska zavaró gyűrődést azonban még is felfedeztem, amit minden bizonnyal megigazgattam volna, ha a kezeim nem lettek volna teljes mértékben lefoglalva. Persze nem csüggedtem, bizonyosan lesz még alkalmam megigazítani, hogy minden a lehető legtökéletesebb legyen! >_> Ezután abba is kellett volna hagynom a bámészkodást, hiszen a legtöbbször az első hiba után feladom, mert a többi csak ront a helyzeten, és mindenképpen ki akartam volna javítani, így megállhattam volna, igazán ezt kellett volna tennem. Azonban persze nem így történt, és szinte az ő száját elhagyó meglepődéssel egyszerre nyíltak nagyobbra szemeim, és vörösödtem el még inkább, ahogy felfedeztem az ingének egy darabját kilógni a nadrágjából. Erre egyszerűen lehetetlen lett volna felkészülni, de igyekeztem legyőzni a hirtelen eluralkodó zavarom, elvégre most nem viselkedhetek úgy, mint egy éretlen fruska!
Aztán meglepett zavarom egyenes döbbenetbe csapott át, ahogy a teljes bemutatkozását ledarálta, azt is megemlítve, hogy nőtlen, de én ezeket mind pontosan tudtam róla. o_O Bele is telt néhány másodpercbe, amíg felfogtam, hogy a kissé szeles, hóbortos, és mindenekfelett örökké éhes férfi, egyszerűen nem ismert fel. .__. El sem mertem hinni, egy kicsit el is nevettem magam, s már nyitottam a számat, hogy könyökbökdösés közepette avassam be a titokba, hogy a szomszédja vagyok már hónapok óta, amikor arra lettem figyelmes, hogy a számat egészen más hagyja el.
- Nagisa Sachiyo! – Bólintottam mosolyogva, és miután ez sem volt számára gyanús, egyszerűen bele mentem a játékba, aminek a végeredménye felől fogalmam sem volt, de úgy éreztem, ezen a napon bármi történhet. Átnyújtottam a tortát. – Isten éltesse! Remélem, megengedi, hogy Ichirounak szólítsam. – Kacsintottam merészen, és elkönyveltem, hogy igazán élvezem ezt az új szerepkört. – Azért jöttem, hogy szórakoztassam egy kicsit, már ha nem zavarom ezen a jelentős alkalmon!
Választ sem vártam, máris benyomultam a lakásba mellette, ahogy egy határozott nőhöz illik, elvégre kérdés sem kellett volna, hogy legyen az, hogy velem tölti ezt az időt. Vagyis tulajdonképpen a nővéremmel. ^.^ Persze nem kívántam sokáig játszani, mindenképpen csak a saját szórakoztatásomra csináltam a dolgot, hogy aztán némi nevetés kíséretében elmondjam neki az igazat. Akár egy lőtt vadat, úgy hurcoltam beljebb a hatalmas képet, és akár csak az új külsőmnél, ennél is nagyon kíváncsi voltam a reakciójára, azonban, ami ennél is fontosabb volt, gyorsan ki kellett találnom, hogy önmagam milyen rokona is vagyok, és egyáltalán mit keresek itt. Surprised

- Chiko~chan már sokat mesélt önről, igazán örülök, hogy megismerhetem! A nővére vagyok, és csupán látogatóba jöttem, de nem hagyhattam ki eme neves alkalmat, nem igaz? ^w^ - A legelbűvölőbb mosolyom vettem elő, hogy eszébe se jusson kételkedni bármiben is. >w< - Egyébként magam is hajadon vagyok! :3 – Próbálkoztam meg egy pillarebegtetéssel is, bár őszintén szólva nem igazán tudtam volna megmondani, ezt mért is mondtam… Neutral

- Viszont azt hiszem, az inge próbál megszökni. - Kuncogtam el magam, ahogy a nadrágja felé biccentettem, de már fordultam is a szoba felé, hogy oda vigyem az ajándékot, és ne érezze magát annyira zavarban, ahogy a ruháját igazgatja.
Kicsit furcsa volt a szituáció, hiszen akár a saját otthonomat, majdnem olyan jól ismertem ezt a lakást is, mégis úgy kellett tennem, mintha először járnék itt. Letámasztottam a falnak az ajándékot, és érdeklődve pillantottam végig a szobán, ami elhelyezkedésén túl, szinte semmiben sem hasonlított az enyémhez, majd megigazítva egy kósza tincset, ismét a riporterre emeltem tekintetem.
- Igazán otthonos kis lakás! ^w^ - Kissé kényelmetlenül éreztem magam, a kialakult helyzet miatt, de már nem volt visszaút, ha eddig eljöttem, akkor végig csinálom. Legközelebb majd biztosan jót nevetünk ezen… Remélem. Embarassed

Tárgy: Re: Panelház Kedd Május 14, 2013 1:41 am

[Silly szülinap!]

Végre valahára egy névvel is gazdagszom, amit egy halovány félmosoly közepette megejtett biccentéssel veszek tudomásul, miközben az Európában megszokott üdvözlési formulát segítségül hívva kezet csókolok Sachiyo-sannak, amennyiben megengedi azt. Ábrázatomon igencsak bamba kifejezéssel bólogatok minden egyes szavára, jelen pillanatban akár Búbokának is hívhatna, az sem zavarna különösebben. Igazából le sem tagadhatnák a rokonságot Szácsi-channal, lévén mindkettőjük vonásai hasonló módon finomak, habár az idősebb hölgyeménynél ezek még inkább hangsúlyosak, ekképp igézve meg a gyarló férfiúi szemet. Önkénytelenül is elpirulok a szórakoztatás szó hallatán, gondolataim kavargó tengerében máris felszínre bukik egy emlék, mely azokat az időket idézi, amikor még az Egyesült Államokban laktam néhány hónapig, s egy-két kedves barátom meglehetősen határozott ráhatásának köszönhetően meglátogattam Las Vegast, a bűnös várost. Az említett hely nem kizárólag a szerencsejátékról, hanem az igazán csinos táncoslányokról is híres, akik pár dollár ellenében örömmel elszórakoztatnak bárkit, aki képes pénztárcával bírni az éjszakai életet. Természetesen most semmi ilyesmiről nincs szó, először is, mivel nincs Nálam a fentebb említett valutából, valamint a születésnapi vacsorához nemigen illik a nudibár meglátogatása további programként, kedvenc fotósom minden bizonnyal mérges lenne, amennyiben nehezen megkeresett fizetésemet efféle helyeken szórnám el. Néha komolyan olyan érzésem támad, mintha gyereknek tartana, holott egyértelműen kettőnk közül Én vagyok az öregebb, aki megtapasztalta már az életet minden tekintetben, meglehetősen kevés újdonságot képes számomra prezentálni a Föld nevű bolygó.
- Kö-köszönöm szépen! - szólalok meg végül némi késedelemmel, remélhetőleg nem tátottam el túlzottan a számat, mint amikor különösen meglepődünk valamin. - Csak nyugodtan, sokkalta családiasabb a légkör, ha tegeződünk, igaz-e? Hehe! Valóban? Nos, remélem kizárólag jó dolgokat hallott Rólam, viszont kegyedről nem nagyon hallottam ezidáig, szóval bocsássa meg tudatlanságom! Egészen mostanáig sejtelmem sem volt róla, hogy Szács... mármint Sachiko-channak vannak testvérei!
Azért olyan nagyon nem meglepő a dolog, sok nagy család létezik a világon, ahol nem egy, hanem több gyermek születik, ezáltal biztosítva a populáció megfelelő gyarapodását. Sajnos azonban ez néhány esetben hihetetlen mértéket ölt, legalábbis ezen következtetést tudtam magam is levonni, amikor Kínában nyaraltam az unokabátyámnál. Néhány országban a nagycsaládosok kapnak támogatást, míg az előbb említettben éppen az ellenkezője igaz. Érdekes, eme Ázsiai ország az egész emberiségnek majdhogynem egyhetedét tölti ki, s továbbra is növekszik. Mindez betudható a gazdasági fejlettségnek, az orvostudomány fejlődésének, valamint az életkörülmények javulásának. Megéri gyereket vállalni, ráadásul a felnevelés sem számít akadálynak, hacsak valami szerencsétlenség ezt megakadályozza. Néhanapján magam is elgondolkodok a lehetőségen, mely szerint utódokat nemzek és csapatnyi gyerkőc szaladgáljon körülöttem, azonban egyelőre még nem találtam meg azt a nőt, aki szívesen vállalna a megtisztelő feladatot. Szerencsecsillagom azonban talán ma felragyog, hiszen vendégem szavai szerint hozzám hasonlóan Ő sem él párkapcsolatban, ami meglehetősen növeli az esélyeimet. Megjegyzését kissé értetlenül veszem tudomásul, az ingem köszöni szépen, nagyon jól el van tartva, semmi oka nincs a meglógásra! Futva pillantok végig öltözetemen és jeges rémülettel fedezem fel a kifelé kukucskáló csücsköt, ami szinte világít a nadrág által szolgáltatott sötét háttér előtt. A szituáció megalázó mivoltával szervezetem is tökéletesen tisztában van, vélhetőleg pontosan ezért igyekszik lehetőség szerint a testemben keringő összes vért az arcomba pumpálni. A mai fiatalok szavaival élve: ekkora égést! Igyekszem együtt kuncogni a hölgyeménnyel, azonban képemen a teljes megsemmisülés látszódik, nem épp ilyen formában szándékoztam emlékezetes benyomást nyújtani!
- Igen, pont ezért nevezem otthonnak! - próbálom kivágni magam a kényelmetlen helyzetből, ám mivel végiggondolva megszólalásom érthetőségében nem vagyok száz százalékig biztos, így gyors magyarázásba kezdek. - Mármint pontosan az otthonossága miatt használom rá ezt a jelzőt, meg persze azért is, mert már évek óta itt lakom, ez az én kis kuckóm! Jöjjön beljebb, foglaljon helyett az asztalnál, amíg várunk Sachikora! Esetleg tölthetek egy kis üdítőt, esetleg szakét? Időközben elmesélhetné, hol is nőttek fel!
Választ sem várva robogok be a konyhaétkezőbe, ahol már megterítve várakozik az asztal, ámbátor kizárólag két személyre terítettem, lévén fogalmam sem volt a váratlan látogató érkezéséről. Kisfiús zavaromat szerencsére néhány kortynyi rizspárlattal sikerül elűznöm, s miután számat megtöröltem az ital cseppjeitől, érdeklődve fordulok szembe, kezemben két üveggel, az egyikben alkohol, amíg a másikban egyszerű gyümölcslé látható. Minden bizonnyal van valahol a hűtőben ásványvíz és sör is, azonban ezek olyan italok, amiket nem kínálnék fel csak úgy egy észrevehetően kifinomult ízléssel rendelkező illetőnek. Mosolyom kicsit erőltetnek hathat, valamint tenyereim izzadása is kellemetlen előjel. Vajon merre járhat Szácsi-chan? >.>

Tárgy: Re: Panelház Kedd Jún. 04, 2013 12:07 pm

Silly szülinap!

Nem igazán tudtam, hogy a jelen helyzetben hogyan is tovább, nem készültem tervvel. Általában, ha szerepet kellett játszanom, mint például a dedikálások alkalmával, amikor kifejezetten idősebbnek próbáltam látszani, mindig felkészülten mentem. Mindig úgy gondoltam magamra, mintha csak egy szereplője lennék az egyik könyvnek, és igazából nem hazugság, amit előadok, csak egy kedves kis történet, amit magam találtam ki. Ebben a pillanatban azonban képtelen voltam erre, hiszen olyannyira összeszoktunk már a férfival, hogy meg sem fordult a fejemben, miszerint nem ismer majd fel. Persze szerettem volna meglepni, csak nem ennyire. Kicsit bántónak is találhatnám a kialakult szituációt, ha maga a pillanat nem lenne olyan különleges, és szórakoztató, hiszen így rájöhetek, hogy miként is lát engem. Talán, mint önmagam rokonának, nem fog rossz dolgokat említeni rólam, de biztosan őszintébb lesz, mint egyébként. Surprised

- Valóban kellemesebb, így kérlek, tegezz te is nyugodtan. ^w^ - Mosolyogtam rá.
Már úgy hozzászoktam, hogy tegeződünk, kicsit furcsa lenne, ha ismét magázódni kezdenénk, még ha most másnak is feltételez, aki vagyok. Enyhén csodálkozva pillantottam rá, szóval mégis csak tudja a teljes nevem, és nem azért nevez „Szácsi”-nak, mert képtelen megjegyezni! Bár látszik, hogy nem mindig figyel arra, amit mondok neki, hiszen Ruriko~chanról már többször meséltem, őt pedig meg sem említi! >_>
- Természetesen! Számtalan izgalmas kalandban lehetett részed, az általam hallottak alapján! Igazán irigyellek is miatta. ^o^ Nem csodálom, igazán ritkán találkozunk, mert külföldön dolgozom! – Vágtam ki magam egy zavart mosollyal.
Nem jutott meggyőzőbb dolog eszembe, de majd ha rákérdez, hogy hol, kitalálok valami frappánsat, mert biztosan kíváncsi lesz a részletekre, így valami hihetővel kellene előállnom. Szinte észre sem vettem, ahogy mind jobban bonyolódtam bele a hazugságokba, és közben valahogy még élveztem is. Ennek legfőbb oka az volt, hogy most először kezelt egyenrangúként, és nem úgy, ahogy egy gyereket szokás. Folyton azt éreztem, hogy a korkülönbségből adódó tapasztalata miatt inkább valami kistestvér félének tekint engem, mint érett, felnőtt nőnek, pedig elég régóta annak számítottam már, és ezt most be is bizonyítom számára. Bár mivel fogalma sincs róla, hogy én vagyok valójában, inkább önmagam előtt bizonyítok ezzel, de a végeredmény akkor is ugyanaz! ˘w˘
- Köszönöm szépen, egy kis szakét elfogadnék! ^o^
Tisztában voltam vele, hogy milyen hatással van rám az alkohol, azonban ebben a pillanatban pont arra volt szükségem, hogy kissé feloldódjak. Követtem az étkezőbe, és a két személyre terített asztal látványától kicsit ellágyultam, hiszen sokat jelentett számomra, hogy velem akarta megünnepelni ezt a napot. Közben furcsának is tartottam azonban, hogy egyetlen családtagját sem láthattam soha, és most sem jelentek meg, vagy telefonáltak. Igazán különös.
- Óh, nem szeretnélek régi történetekkel untatni! Átlagosnak mondható gyermekkorunk volt, néha adódtak nehézségek, no de melyik családban nem? – Néztem rá a pohár fölül, majd óvatosan kortyoltam néhányat. – És a te családod? Nem köszöntenek fel ilyenkor? – Döntöttem oldalra a fejem, majd leültem a vele szemközti székre, és keresztbefontam lábaimat.
Nem igazán mesélt eddig a családjáról, amit különösnek találtam, hiszen minden másról órákig, sőt néha napokig mesélt. Képes volt ugyanazt a történetet többször is előadni, de meg kell hagyni, én élveztem, mert elég jó mesélő volt, és addig is pihenhettem kicsit az egész napos munka után. De a szülei, vagy esetlegesen testvérei, sosem kerültek szóba. Biztos volt ennek is valami oka, viszont úgy gondoltam, ha nekem nem is, Sachiyonak biztosan elmeséli, mi is lehet ez. Talán csak azt gondolta eddig, hogy velem nem oszthatja meg a problémát, lévén koromból adódóan nem tudok segíteni neki, de egy idősebb nőnek lehet, hogy megnyílik.
- Sajnálom, ha túl tolakodó vagyok, csak érdekel… mármint nem te… vagyis te, de nem úgy gondoltam… - Sütöttem le tekintetem elpirulva, úgy látszik valóban megteszi majd a szaké a hatását, bár azt nem lehetett előre tudni, hogy ez egyszerűsíti, vagy épp ellenkezőleg, tovább bonyolítja majd a dolgokat.

Tárgy: Re: Panelház Szer. Jún. 05, 2013 9:41 pm

[Silly szülinap!]

Arcomon egyértelműen a megkönnyebbülés kifejezése tükröződik, rögtön kevésbé érzem kellemetlennek a szituációt, lévén már tegeződünk, így egy lépéssel közelebb kerültem a bugy... khm... bugyuta történések elkerüléséhez. Nem kevés büszkeséggel tölt el a dolog, miszerint ilyen jól tájékozott Velem kapcsolatban, habár felmerül bennem a kérdés, mennyi része köszönhető ez Szácsi-channak, illetve a kiadott könyveimnek. Tekintetemben vágyakozó fény gyúl, elképzelhetetlen előrelépésnek tűnik számomra, hogy valaki talán meg is vásárolta művemet, nem pedig Tőlem kapta ajándékba vagy kölcsönbe. Természetesen ez lehetetlen is lenne, hiszen első alkalommal találkoztunk, ebből adódóan esélyem se volt rátukmálni semmit, azonban ami késik, az nem múlik! Kívánságának megfelelően a hölgyemény részére is töltök egy kis csészényi szakét, amely különösen remek vételnek számított, majdhogynem a felét le tudtam alkudni. Elmém ködös összevisszaságából felszínre bukik egy emlék, amikor még Damaszkuszban voltam kereskedő, akkoriban is hasonló kiemelkedő üzleti érzék birtokosaként nem tartott túl sokáig beindítani az üzletet és megfelelő mennyiségű profitot termelni. Ám ahogy az lenni szokott, beütött a mennykő, ennek hála kénytelen-kelletlen csődöt jelentettem, de egyes szokások, s képességek nem kopnak meg az idő előremenetele során, olyan ez, mint a biciklizés, nem lehet elfelejteni! A kitérő választ követően személyemre terelődik a szó, ennek köszönhetően képemről némileg lehervad a bárgyú mosoly. Igazán nyomós indoka van annak, miért nem látogatnak meg rokonaim eme jeles napon, azonban ezt nem kötöm vadidegenek orrára, legyenek oly' mód dekoratívak is, ahogyan Sachiyo kisasszony.
- Hát... - szólalok meg tétován, miután legurítottam még egy csészényi rizspárlatot. - Ők... öhm... nagyon messze laknak innen, a tengeren túl! Telefonon szoktuk tartani a kapcsolatot, nem szeretnek túlságosan utazni, félnek a repüléstől! Ami amúgy nagyon nagy butaság, tudtad, hogy sokkal többen halnak meg közúti balesetben, mint repülőgép szerencsétlenségben? Bizony, bár amilyen őrült módon képes Sachiko néha vezetni, nem is lepődök meg rajta!
Idegesen heherészve terelem el a beszélgetés menetét, eközben fél szemmel megvizsgálom kopott, bőrszíjas órámat, melyen a mutatók sebesen járnak körbe-körbe, már el is múlt a vacsorakezdés megbeszélt időpontja. Tanácstalanul pillantok fel, most vajon mit kellene tennem? Kedvenc fotósom még nem érkezett meg, ellenben a másik vendégemet sem várakoztathatom meg, minden bizonnyal megéhezett az utazás alatt, habár az Ő helyében csipegettem volna egy kicsit a hozott süteményből, nem haragudnék magamra, vagyis Rá, emiatt. Némiképp felvillanyoz a tudat, mely szerint szeretne többet megtudni Rólam, ez feltehetőleg azt jelenti, bejövök Neki. Cool

A felismerés rózsaszín felhőcskéin keresztül azért megfogalmazódik bennem egy kevés bűntudat, igazán otromba viselkedési forma lenne, amennyiben elcsábítanám egy munkatársam testvérét. Ámbátor jobban belegondolva, mind felnőtt emberek vagyunk, nem haragudhatunk egymásra csak azért, mert engedelmeskedünk a természet törvényeinek! Fejtegetésemnek hála döntésre jutok, újabb evőeszközök és tányérok előkerítéséhez kezdek, hiszen kizárólag két személyre terítettem, eszemben sem volt felkészülni váratlan látogatók érkezésére. Szerencsére mindig úgy főzök, maradjon belőle másnap reggelire is, éppen ezért az adagok igencsak bőségesek lesznek, erre fel kell készülni, úgy ám! Az italos palackot leteszem a konyhaétkező asztalára, ezután néhány megviseltnek látszó fogókesztyű segítségével átemelem a kormos gáztűzhelyről a fazekat, amiben ott bugyog a fehéres színű leveskülönlegesség. Részemről szeretek minden kellően pikánssá tenni, ahogy azt már a Naruki Post gasztronómiai rovatában is megemlítettem, szóval kicsit csípni fog, ez biztos!
- Úgy hívom, a háborgó tenger! - kezdek bele a magyarázatba lelkesen, miközben szedek is Neki egy kisebb tálkányival. - Különböző tengeri herkentyűk kerültek bele, mint amilyen a rák, a kagyló, a teknős, polip és tintahal, remélem egyikre sem allergiás! A fűszerezése különösmód intenzív, szinte háborog az ember gyomra egy újabb falatért! No, ne szégyenlősködj, ess neki! Egyébként mivel foglalkozol?
Felszólításom után magamat is kiszolgálom, aztán ügyet sem vetve a felszínre bukkanó halszemre, kanalazni kezdem remekművemet. Egy aprócska halászfaluban sajátítottam el a receptet Kambodzsától nem messze, persze megváltoztattam rajta ezt-azt a saját ízlésemnek megfelelően, s be kell valljam, a végeredmény finomabb lett az eredetinél! A lényeg az odafigyelés, valamint egy csipetnyi szeretet. I love you

Tárgy: Re: Panelház Kedd Jún. 03, 2014 1:05 pm

Silly szülinap!

Igazam volt, úgy tűnik, valóban könnyebben nyílik meg, ha magáról van szó egy olyan személynek, akit egykorúnak vél magával. Sokszor beszélgetünk, és számtalan témában megitattuk már, hogy a véleményünk miként tér el a másikétól, de amíg én legalább ennyiszer meséltem neki Ruriko~chanról, addig én még csak a szülei nevét sem tudom, vagy azt, van-e egyáltalán testvére. Kicsit szomorúnak is éreztem magam emiatt, amit nem értettem először, elvégre nem arról volt szó, hogy ennyire számított volna, hogy felbukkannak-e hirtelenjében az éhes szájak, inkább azt hiszem, csak a bizalomról volt szó.
- Értem… és a tengerentúlon merre? ^w^ - Erőltettem mosolyt az arcomra, mert végre eljött a lehetőség, hogy akkor mégis csak megtudjak egyet, s mást. – Nem, én is ritkán repülök, így erről fogalmam sem volt!
A vezetési stílusomra történő megjegyzésre viszont nagyon vissza kellett fogjam magam, elvégre igen érzékeny téma volt… ha nem tetszik neki, ahogy vezetek, akkor járhat vonattal is munkába! ˘o˘ Mérgemben majdnem az arcomat is felfújtam, ahogy akkor szoktam, amikor valami olyat mondd, ami teljességgel lehetetlen, és mégis próbál az ellenkezőjéről meggyőzni, mintha csak buta lennék. Kezdtem egyre kevésbé élvezni a szituációt, és kicsit talán kényelmetlennek is, ahogy lassan, de bizonyosan bukkantak újabb és újabb tények a felszínre. Eddig azt hittem, hogy tényleg tudni szeretném ezeket a dolgokat, de már nem voltam annyira biztos benne, mint mikor neki kezdtem ennek a játéknak.
- Tényleg annyira veszélyesen vezet? – Pillogtam rá nagy szemekkel, mint akinek fogalma sincsen róla. – Mivel igazán ritkán tudok elszabadulni otthonról, így még sosem volt arra alkalmam, hogy vele utazzak. Te mindig vele mész? Azt tudom, hogy együtt dolgoztok, és ez így bizonyára kényelmes, de ha félsz, akkor nem kellene ezen változtatnod?
Lehet, hogy csak a sértettség beszélt belőlem, de ha valóban problémája van, akkor mondja meg, ráadásul sosem köteleztem a velem való utazásra! Bár tény, hogy a reggeljeim így sosem voltak unalmasak. Szinte az összes hétköznap hasonlóan nézett ki, a kávé elfogyasztásától, egészen a kapkodva indulásig, de a változatos történetek mégis mindegyiket egyedivé tették, legalább arra a negyed órára, amíg a forgalomban araszoltunk. Mielőtt végképp elmerültem volna a nagy merengésben, újabbakat kortyoltam, hogy az ital elfeledtesse velem annak a gondolatát is, hogy esetleg ezután egyedül kell majd végig szenvednem az utat.
Figyeltem, ahogy még egy terítéket vesz elő, vagyis továbbra is számít arra, hogy egyszer csak betoppanok, ami igazán kedves tőle, és ez a fajta ragaszkodás meg is hatott. Talán itt lett volna az ideje, hogy befejezzem ezt a játékot? De mit szólt volna hozzá a történtek, és beszélgetések fényében? Biztosan megharagudna, ha most felállva bevallanék mindent, és többet hozzám sem szólna, amit nehéz lenne elviselni, főként, hogy tulajdonképpen a főnökömnek is számíthatna, ha úgy tudnék rá tekinteni. Mélyeket sóhajtottam, hátha az megold bármit, de nem, egyáltalán nem segített.
Gyanakvó tekintettel méregettem a tálat, nagyon reméltem, hogy a lenti étkezdéből rendelt levest melegítette csupán fel így, azonban ez a reményem fénysebességgel száguld tova. A színét elnézve, akár egy akváriumban is főzhette volna, ami alá csupán csak tüzet rakott volna, és az abban lévő mindennel együtt összeforralva tálalta volna. Igyekeztem, hogy arcom ne vegyen fel a leveshez hasonló színt, amiben segít, hogy enyhén kipirultam a sake hatására, ráadásul maga Himo~jiisan nyújtott segédkezet, hogy elkerüljem a minden bizonnyal halálos kimenetelű találkozást a főztjével. Csak azon csodálkoztam, hogy a belemerített merőkanalat nem oldotta fel az érdekes massza, amiből egyszerre még olyan testrészek is előbukkannak, amiknek nem szabadna ott lenniük. O_O
- Sa…sajnálom, de kagyló allergiám van! ^////^ - Habogtam, miközben megigazítottam egy kósza tincset, mintha csak a ténytől jöttem volna zavarba. – Nem tudhattad, szóval ne aggódj miattam, amúgy is ettem, mielőtt jöttem volna. De neked jó étvágyat hozzá, mert egyébként fenségesnek látszik! ^_^” – Próbáltam menteni a menthetőt, nehogy miatta viszont ő se egyen… sőt, csak egye meg, amit főzött. Neutral

- Hogy én? – Pislogtam megint néhányat, majd öntöttem kiürült poharába, és magamnak is, ezzel is húzva kicsit az időt, amíg a válaszon gondolkoztam. – Talán meglepődsz, de magam is író vagyok, bár nem olyan fontos és izgalmas területen, mint az újságírás. Tiniknek szóló történeteket szoktam írni, és illusztrálni is, ha időm engedi. :3
Mosolyom egyre szélesebbé vált, s az asztalra könyökölve ujjammal a poharam karimáján köröztem, elmerengve azon, vajon miért is csinálom mindezt. Most itt ülhetnék, és a semmitmondó hazugságok helyett mesélne arról, hogy a korábbi születésnapjait milyen híres személyekkel töltötte el, amiknek a felét el sem hinném, és ezért ledorgálna, de aztán nevetve sütiznénk.
- Szerinted csinos vagyok? – Bukott ki belőlem a kérdés, majd zavartan a tányéromra néztem, amiben egy kört tett egy tarka uszony, amin nem kicsit lepődtem meg, így kénytelen voltam a férfira nézni. – Ne…nem kell válaszolnod! >/////> - Takartam aztán el inkább vörös arcomat tenyeremmel. Mégis miért bukott ki belőlem egy ilyen bugyuta kérdés? .__.