Panelház

Tárgy: Panelház Pént. Szept. 07, 2012 3:48 am

Naruki központjában egymás után sorakoznak a magasabbnál magasabb lakóházak, melyek közös tulajdonságaként talán azt lehetne megjelölni, hogy a megalkotók nem törekedtek túlzottan az időtállóságra. A Sakáltanyaként is emlegetett panelház tökéletesen beleillik ebbe a képbe. Ugyan egykoron a kivitelezők megnyugtató pasztellszínekkel mázolták le kívülről az épületet, ez az évek múltával némileg megkopott, s itt-ott fekete koromfoltok is elcsúfítják, lévén napjában akár többször is érkezhet hívás a helyi tűzoltóságra a tűzesetek miatt. A földszinten üzemelő büféből felszálló pára sincs hasznára a falaknak, a nedvesség miatt jól láthatóan felpúposodott a szigetelés, ezáltal nem nyújt túlságosan bizalomgerjesztő látványt. Ám ahogyan mondani szokás, egy könyvet sem szerencsés megbélyegezni a borítója alapján, hisz’ akár még pozitívan csalódhatunk is!

Nos, ebben az esetben ez a veszély nem áll fenn. A külső kinézettel megegyező látvány fogadja a belépőt. Ugyan az építménybe szereltek liftet a kivitelezők, azonban ez a második hét közepe óta nem üzemel, a szerelők pedig körülbelül tíz éve igyekeznek megérkezni és megjavítani azt. A lépcsőház mindig hangos, veszekedéstől vagy éppen gyereksírástól, talán csak az éjszakai órákban lehet nyugodtnak nevezni a környéket, már amennyiben az embert nem zavartatja a közelben elrobogó vonat morajlása, s a végeláthatatlannak tűnő nyávogás-koncert. A lakások nem rendelkeznek privát zuhanyzóval és mellékhelyiséggel, minden szinten közösek az előbb említett helyiségek. A fentiekből értelemszerűen következik a tény, mely szerint a bérleti díj nem súrolja a csillagos eget, ebből adódóan érdekes emberek is lakják. Ám minél feljebb haladunk a tízemeletes tákolmányban, azzal megegyező mértékben emelkedik a színvonal is. Így a 10. szinten már egészen lakhatóvá válik, mindenki álma egyszer feljutni a csúcsra!

Naraku lakása

Eddig se élt nagy helyeken, de ez még az eddigieket is alul múlja. Tuti, hogy nem itt fog majd bulikat rendezni. Maga a lakásnak nevezet lyuk, egy szobából és konyhából áll csak. A konyhában mi is lehetne? Egy éppen csak tűzhely, amibe lehet fát kell rakni? Valami szekrény, ahol a tálak, tálcák, és ilyenek vannak, meg hűtő. Kész is, marad a szoba. Egy ágy, ruhásszekrény, TV, szék, egy kisebb asztal, amit evés közben használ, és nagyjából kész is, pár dolgot még be kell szereznie, de ahhoz pénz is kell majd (főleg kamerát, mert közös a fürdő, és csajok is akadnak).

Sachiko lakása

Belépve az előtér alig egy négyzetméteres, a falon egy kopott fogas, amin kabátok és egy esernyő sorakozik, alatta egy cipőtartó. A bejárattal szemben egy ajtókeret helyezkedik el, ki tudja milyen megfontolásból valószínűleg az előző bérlő vitte magával az ajtót, ez a konyha bejárata. A konyha felszereltségét tekintve nem túlgépiesített, csupán egy sütő és egy kisebb mikrosütő található benne, ami az elektromos eszközöket illeti. Ezeken kívül egy kopottas csap, amiből kissé bugyborékolva rozsdás víz csorgadozik, mintegy öt percig, csak ezután ivásra, és főzésre is alkalmas víz. A szekrények kívülről megviseltek, de belül katonás rend uralkodik a tányérok, fazekak, és evőeszközök között. Egy kisebb asztalka is található a sarokban, két székkel, azonban nem igen szokott itt étkezni. Innen egy ajtó a kamrába vezet, amit azonban Sachiko érkezése után teljesen kiürített, és sötétkamrának rendezettbe. Bár a hely szűk, és egy ember is alig fér el benne, a célnak tökéletesen megfelel.

Az előszobából jobbra a nappaliháló nyílik, ami lényegében elég tágas. A kopottas falak hibáit hatalmas poszterek fedik, amik Sachiko eddigi munkáit ábrázolják. Egy kis tévé és videólejátszó alkotja még a berendezést, azzal szemben pedig egy kényelmes burgundi vörös kanapé, amin ketten kényelmesen, hárman már kissé szűkösen férnek el. A szekrénybe rejtett ágyat egy paraván választja el a szoba többi részétől, így egy kis magánszférát imitálva. Ha a húga is éppen nála alszik, akkor Rurikoé az ágy, Sachikoé pedig egy futon, ami a szekrény mellett áll általában feltekerve. A szoba egyetlen ablakán fehér függöny lóg, a tévé mellett polcokon könyvek sorakoznak, főleg fényképészettel kapcsolatos szakkönyvek, és magazinok, vagy éppen sminkeléssel kapcsolatosak. Két nagyobb szekrény található még a szobában, az egyik ruhákkal, és szépítkezési szerekkel van tömve, míg a másik fényképekkel, és a fényképezéshez szükséges eszközökkel. A lakásban általában rend uralkodik.

Ichirou lakása
Panelház Underconst2

Tárgy: Re: Panelház Pént. Szept. 07, 2012 5:29 am

Új lakás, éhes szomszéd

Végre elérkezett a költözés ideje, a korán kelés, pakolás, és izomláz hajnala. Talán mondanom se kell, de nem a költözés volt a hobbim, így nem is nagy kedvvel álltam hozzá. Előzőleg már összecsomagoltam és az ajtómellé készítettem a dobozokat, hiszen szerencsére bútorokat nem kellett vinnem az új helyre. Az előző esti takarításnál meglátszott, hogy két napot nálam töltött Takuo~kun, mert találtam itt-ott elrejtett cigaretta csikket, és egy sörös dobozt is. Vicces két nap volt, amiről a szomszédok valószínűleg másként nyilatkoznának, de úgyis költözöm, mit érdekelt már? Szóval kicsit bántalmaztuk egymás idegrendszerét, de azt hiszem jól ki fogunk jönni.
A kartondobozokat levittem Ojiisanhoz, és tetrisben szerzett jártasságomnak köszönhetően csontra bepakoltam. Még egyszer végignéztem a vakítóan fehér háztömbön, amit magam mögött hagyok egy lepusztult, már-már drogtanyának is elmenő helyért, hogy közelebb lehessek az újsághoz. Talán megbolondultam, de nem érdekelt, mert izgalmasnak ígérkezett, és alig került valamibe a bérlése, az eddigihez képest. Ez pedig nem volt elhanyagolható szempont. Ojiisan nem is makacskodott sokat, csak kétszer kellett szépen, jól irányzott ütéssel mozdulásra bírni, de utána úgy ment, mint az álom. A nudlikat magunk mögött hagytuk, a nagy arcúakat pedig az árok széléig kergettük. Igen, jó csapat voltunk!
Már megszokott útvonalon közelítettem meg Naruki városát, hiszen erre jöttem reggelente dolgozni is, azonban a szerkesztőség mellett most tovább haladtam, be a betondzsungel mélyére, ahol már nem a külcsín számít az épületeknél, hanem, hogy még állnak. Sportosan parkoltam a mellékutcában, kéziféket is használva, és az éppen nyitó büfésnek köszöntem, mintha régi ismerősök lennénk, mert azok leszünk, úgy bizony! De nem szabad rájönnie Himo~jiisannak, hogy egy étkezde felett lakom, komolyan ideköltözne, és a számlámra fogyasztana. A spórolt pénzt az etetésére költhetném.
Kinyitottam a csomagtartót, és kiemeltem az első dobozt, ami mozdítható volt. A kemény papírdobozt méreteimből adódóan nehezen emeltem, és tartottam meg, de küzdöttem. Lefelé nem volt ilyen nehéz, mondjuk a parkolóig lifttel jöttem, így csak a kocsiig kellett eldöcögnöm vele. Oldalról közelítettem meg a bejáratot. Kinyitottam az ajtót, bár néhány másodperc helyett egy percig szórakoztam a zárral, és megkönnyebbülten vettem tudomásul, hogy itt is van lift, ami persze nem olyan volt, mint eddigi házban lévő, de ha felvisz, biztosan megsimogatom. Csípővel megtartottam az ajtót, majd sarokkal becsuktam, és a lift elé vánszorogtam, amin megnyomtam a hívó gombot, mire nem hogy kedves csengetést, de egy komisz kattanást sem hallottam. Nem! Nem lehet! Nem, nem, nem! Mérgemben belerúgtam a liftajtóba, de ettől sem gondolta meg magát, csak nagyot kondult, amire kicsit összehúztam magam, és körbenéztem, látta-e valaki kezdő műsorom.
Mélyet sóhajtottam, és elszánt tekintettel nekikezdtem a végtelen lépcsősornak, amit egyszer már megmásztam, de akkor még nem volt nálam doboz. Nem is tudtam, hogy mi van benne, de falhoz vágni sem mertem, mert akár a lencsék is lehettek. Mért építették ilyen magasra ezt a betonkupacot?! Szinte lihegve érkeztem a harmadikra, ahol reszkető lábaim majdnem kifutottak alóla, amikor megpillantottam a megmentőmet! Igen, csak az lehet! Bár hősfelszerelése kissé szokatlannak mondható volt, lévén papucsból és köntösből állt, de emberi lény volt, s hátulról nézve férfi, ami egyet jelentett a segítséggel. Elővettem a legesetlenebb arckifejezésem, ami a cipekedés után nem is volt nehéz, és utána botladoztam. Emlékeztem még, hogy a főbérlő azt mondta, egy idősebb úr lakik a szomszédban, aki kicsit bohókás, de jóra való, szóval minden félelem nélkül szólítottam meg.
- Elnézést! – Kicsit neki is mentem a dobozzal nagy buzgóságomban, hogy utolérjem, így zavartan elmosolyodtam, nem direkt volt, de tényleg! – Most költözöm be, és szükségem volna egy kis segítségre! – Mondtam azonnal, amíg arra vártam, hogy végre felém forduljon, biztosan kedves és segítőkész, nincs mitől tartanom. Vagyis nagyon reméltem.

Tárgy: Re: Panelház Pént. Szept. 07, 2012 10:52 pm

[Új lakó, reggeli meg sehol]

Hatalmas, grandiózus, óriási ásítással köszöntöm a reggelt, amikor az durva módon bekopogtat az ablakomon! Szemeim csupán lassacskán igyekeznek kinyílni, egészen homályosan vagyok csak képes érzékelni a párkányon üldögélő lényt. El kell telnie néhány másodpercnek, mire összerakom a történéseket és levonom a következtetést, miszerint egy galamb riasztott fel legszebb álmaim egyikéből. Éppen legújabb könyvem dedikálásán voltam és tengernyi ember érkezett kizárólag azért, hogy lásson Engem, s elláthassam őket a későbbiekben vagyonokat érő aláírásommal. Ám valami elromlott, rövidesen egy bíróságon találtam magam, azzal vádoltak, plagizáltam! Az arcátlan állításon olyannyira megilletődtem, először nem is tudtam mit válaszolni, de utána megpillantottam a gonosz klónomat, akit Kukta-san is látott, azon a napon, mikor megtámadott Minket a kígyószörny. Meg kell mondanom, kezdeti gyanúsítgatásaim ellenére kellemesen csalódtam Havasi-kunban, aki azóta elsőszámú partneremmé lépett elő, habár kétségtelenül vannak olyan dolgai, amik némileg zavarónak mondhatóak. Semmi problémám nincs mások szexuális beállítottságával, amíg nem Én vagyok a célpont. Persze valamilyen szinten érthető a helyzet, nem csupán tehetséges író és oknyomozó riporter vagyok, hanem felettébb sármos és híres is! No de, lényeg a lényeg, elítéltek, a bíró pedig olyan erővel verte kalapácsával az asztalt, ami már sok volt, kénytelen voltam felébredni. Miután látószerveim megtalálják a fókuszt, fel vélem fedezni a hasonlóságot az említett személy és a madár között, mindkettejüknek valószínűtlenül kis szemük van a fejükhöz képest, s mivel védőbeszédem nem hatotta meg, így vélhetőleg az agyi kapacitásuk is egy szinten állhat. Hülye állat!
Nagyot nyújtózkodva ágyam szélén kutakodom lábaimmal papucsom után, ami jó szokásához híven bemászott a fekvőalkalmatosság alá. Az álom utolsó morzsáit törölgetve szememből esik pillantásom az éjjeli szekrényen fekvő órára, melynek számos kijelzőjén a hajnali 6:13 köszön vissza. Csak egy fáradt grimaszra futja jelenleg erőmből, a szokásos legnagyobb kihívás eljutni az ebédlő-konyháig, ahol végre bevihetem a kellő koffeinmennyiséget, ami nélkül amúgy teljesen használhatatlan vagyok. Fenekemet vakarászva tápászkodom fel, a közeli székről leemelem skótkockás köntösöm, amelyet egy mozdulattal magam köré kanyarítok, gondosan megkötve övrészét, nehogy szétnyíljon a reggeli torna közepette. Egy-két-há’-négy, karnyújtásra az egészség! Félpercnyi megerőltető aerobik után végre csak eljutok a korábban kiszemelt helyiségbe, ahol évek alatt jól bejáratott mozdulatokkal hozzálátok az életet adó ital létrehozásához. A konnektorral egészen óvatosan bánok, első alkalommal, amikor használni próbáltam, sikerült egy kisebb áramütést megtapasztalnom, valaki elfelejtette megfelelően földelni a kábeleket, csupán elvétve lehet a lakásban olyan csatlakozót találni, mely nem életveszélyes. A konyhapultnak támaszkodva figyelem árgus tekintettel, ahogy a kotyogós kávéfőző lassan működésbe lép. Kaff… kaff… kaff… kaffkaffkaffkaff! Mennyei a szimfónia, nehéz megállnom, hogy táncra ne perdüljek. Bögrémet teletöltve sattyogok ki a folyosóra, ahol a korai időpont ellenére már megy a nyüzsgés. Valami új lakóról beszélnek, aki ma fog az emeletre költözni, a kettővel odébb lévő lakásba. A sikongató gyerekeket kerülgetve, résnyire húzott szemekkel kortyolgatom a fekete levest, mialatt komótosan baktatok lefelé postaládámhoz, a Naruki Post aznapi számáért.
A levelek tárolására kinevezett fémkockát egyáltalán nem olyan könnyű kinyitni, mint ahhoz az első ránézésre tűnik. A kulcsokat már régen ellopták, ezért mindenki egy saját csavarhúzót kapott a főbérlőtől, ezáltal könnyítve meg a lakók mindennapi életét. Némi erőlködést követően sikeresen hozzá is jutok jussomhoz, a számlákon gyorsan átlapozva inkább az újságot veszem jobban szemügyre. A címlapon természetesen a saját arcom virít, a cég sztárjaként egyértelműen megérdemlem, miszerint minden második számban leközöljenek Rólam egy képet. Jobban megnézve a főoldalt egy ismerős névre bukkanok, az újdonsült fotóst nem olyan régen mutatták be Nekem a szerkesztőségben, ha jól emlékszem Szácsi-channak hívták. Sajnálatos módon a névmemóriám semmit sem változott az elmúlt időszakban, ugyanúgy folynak át az ilyesfajta információk az agyamon, mint tiszta víz a szitán. Nem tehetek róla, túl sok kreatív ötlet van az elmémben, aminek tárolási kapacitása véges. Eme megállapításomon bőszen bólogatva igyekszem visszaslattyogni a harmadik emeletre, mialatt nagyot kortyolnék italomból érkezik a döfés a hátamba, pont a lapockáim közé. A váratlan támadástól megrémülvén bögrém kiesik a kezemből, ezernyi darabra törve borítja be bokámat tartalmával. A Karib-szigeteken egyszer elkaptak a bennszülöttek, ők is így döfködtek, valami rettenetes volt, ráadásul a tollamat is elvették! T.T El kell telnie némi időnek, mire feldolgozom a tényt, mely szerint a megszólítást hozzám intézték.
- Ööö… - szólalok meg felszínre hozva intellektusom minden morzsáját, könyökömmel persze megbillentem a dobozt fordulásom végett. – Segítek, persze! Nishimura Ichirou vagyok, a harmadik emeletről, örvendek! Ne haragudjon, de nem találkoztunk mi már véletlenül valahol?
Ismerős dekoltázs, mennyire, hogy az! Sajnos napjában többször kerülök ilyen kényelmetlen helyzetbe, Kyou-channak sem kell a szomszédba mennie, ha egy dögösebb kosztümöt szeretne magára ölteni, ebből adódóan minden egyes megrovása, ami a munkatempómat illeti, valamely részt önmagának is szól. Nem tehetek róla, vannak olyan helyszínek, amik vonzzák a férfiak pillantását!

Tárgy: Re: Panelház Szomb. Szept. 08, 2012 11:24 pm

Új lakás, éhes szomszéd

A köntös és papucs kombónál gyanakodnom kellett volna, nagyon gyanakodnom kellett volna, elvégre ki császkál így fényes nappal? Még ha az otthonának nevezett háztömbben is tartózkodik, akkor se illik így tennie, hiszen nincs egyedül a folyosókon! Persze a hangját egyből felismertem, ha így zakó nélkül, hátulról, őt magát már nem sikerült. Nem is kellett, hogy nagyon meglökje fordulás közben a dobozomat, mert a döbbenettől, és rémülettől, amúgyis eléggé ingott a kezemben, míg egy filmszerű mozdulatsor közben, vagyis terpeszbe ugrás, mutatóujj remegő kinyújtása karral együtt, és rángó szemöldökkel, nyíló száj, amiből dadogva tör elő néhány szó, szinte el is dobtam a papírtárolót.
- Hihihihihimo~jiisan! Te-te-te-te-te-te! Huh? – Tudom, nem volt sok értelme, de összezavarodtam!
Ne tudtam feldolgozni a tényt, hogy a szabadnapomon látom, lényegében ruha nélkül, miközben engem fixíroz, és meg meri kérdezni, hogy honnan ismer. Talán szemüveges lenne, és a szerkesztőségben kontaktlencsét hord, hogy erre ne jöjjünk rá? De hát idősödő kor velejárója a szem romlása, nincs ezen mit szégyellni, hiszen a ráncait sem rejti el, ennyi erővel azokat is vasalgathatná otthon. Meg mi az, hogy a harmadik emelet lakója? Milyen bemutatkozás ez? A harmadik emelet folyosóján vagyunk, gondoltam, hogy nem a nyolcadikról lepottyant ide kávézni! Jaj, a kávé! Ijedten vettem tudomásul, hogy a bögre, amit a kezében tartott, tartalmával együtt terült el a földön, ráadásul, könyökének köszönhetően az én dobozom is felborult, egyenesen a kávéba. Am még kisebb gond lett volna, ha nem a fehérneműim lettek volna a doboz tetejébe tömködve. Csak pislogtam a kedvenc alsóimra, amik szép komótosan magukba itták Himo~jiisan kávéját, aki galád módon megtámadott, és kiverte őket a kezemből!
- Rájuk ne merj lépni! - Kiáltottam rá, mert láttam ám, hogy emeli a lábát, és vészesen közeledett a talpa az egyik különleges, fekete darabhoz. A kávét még ki tudom mosni, de ha rátapos, többé képtelen lennék felvenni anélkül, hogy ne ez jutna eszembe… - Hogyne találkoztunk volna, Himo~jiisan, elvégre néhány hónapja ÉN etetlek!
Amolyan gyerekesen felfújtam az arcom, ami nem is a fehérneműim rongálása miatti dühömet palástolta, hanem, hogy fel sem ismert. Ennyire jelentéktelen lennék számára? Mi az, hogy ne tudja, ki vagyok? És egyáltalán hová néz? Tudom, hogy nem vagyok egy kosaras méret, de azért nem olyan lent van a szemem! Jó, nem egy garbó van rajtam, de semmim se lóg ki, nem kellene ilyen gondolkodó arccal bámulnia, mintha meg akarná fejteni, mi is van ráírva láthatatlan tintával.
Le is hajoltam, és felállítottam a dobozt, ami szerencsére kávémentes maradt, amit a ruháimról nem mondhattam el. Nehéz sóhajjal visszacsuktam a dobozt, és elkezdtem egyesével felszedni a darabokat, ügyelve, hogy nehogy bögredarab is hozzám kerüljön. Szuper, ezt is pótolnom kell majd, persze ő nem vesz majd új alsóneműt, de én nézzek neki új bögrét, természetesen. Már látom előre.
- Segítenél? – Kérdeztem, de aztán el is pirultam, most össze fogja fogdosni őket, biztos ezt akarom? De egyedül nem bírtam a kezemben tartani az összeset! – Vagy inkább hoznál egy nejlont, amibe beletehetem a kávésakat? – Finomítottam rajta, de valószínűleg eddigre már késő volt. – A bögre helyett pedig kapsz majd másikat, nem volt szándékos! – Mosolyogtam zavartan.
Még hogy habókos idős úr a szomszédban! Na, majd a főbérlővel ezt megbeszélem! Várjunk, ez azt jelenti, hogy Himo~jiisan a szomszédomban fog lakni? Vagyis nem csupán munkában találkozunk, hanem a nap bármely percében rám törhet, hogy vészhelyzet van, mert üres a hasa, és én vagyok az egyetlen, aki egy jó ennivalóval megmentheti?! Bár cserébe én is bármikor rendelhetek molytalanítást, szóval nem lesz ez olyan rossz! Remélem… Várjunk csak! Ez azt jelenti, hogy egy zuhanyzót használunk?! Na, nem! Ez már kicsit túlmegy munkatársi kapcsolaton. Sőt, nem is kicsit. Ha végül hozott zacskót, akkor beletéve a fehér neműket, előhalászom a kulcsom, és kinyitom a lakás ajtaját, ahova, jobb híján csak bedobom őket, ha nem, akkor kézben a mosogatóig viszem, és ott teszem le őket. A dobozhoz nem sok erőm volt, így amennyire csak tőlem telt esendően néztem Himo~jiisan ra.
- Behoznád a dobozt? Addig keresek valami rongyot, és feltörlöm a mártír kávéd!
Ezzel el is tűntem a mosogató alatti szekrényben, ahonnan diadalmasan egy koszos rongyot kiemelve kivágtattam a folyosóra és gyorsan feltöröltem a kávé maradékát, és kissé ijedten állapítottam meg, hogy három árnyalattal világosabb a padló ott, ahol megtisztítottam. Szörnyülködve felszedtem a darabokat is, és a ronggyal együtt kidobtam, majd Himo~jiisanra pillantottam.
- Szóval segítesz nekem felcipekedni? Sajnos a lift cserbenhagyott! – Mosolyogtam rá. – Utána összeütök valami ennivalót – Kacsintottam rá, hiszen jól tudtam, mi a gyengepontja – Persze előtte felvehetnél valamit, mert jó formán ruhátlan vagy – Pirultam el kissé, hogy így szemtől-szemben álltunk, azért mégis csak egy férfiember, nem illik bámulnom! Tekintetem is inkább a konyha felé fordítottam, elvégre én rendes lány volnék!

Tárgy: Re: Panelház Pént. Szept. 14, 2012 10:24 pm

[Új lakó, reggeli meg sehol]

Igen-igen, a forma mindenképp ismerősnek látszik, s ahogy tekintetem egyre feljebb vándorol, már gazdáját is képes vagyok beazonosítani. Talán eme következtetést hamarabb is levonhattam volna, amennyiben alapvetően az arcát vizsgálom meg először. Legkiemelkedőbb képességemnek a jó megfigyelő készségemet tartom, ezt minden egyes állásinterjú alkalmával el szoktam mondani, amikor éppen új helyre próbálok bejutni. Példának okáért rögtön észrevettem, hogy Kyou-chan szoknyájának hossza éppen félúton jár az üzleti viselet és a vérlázító rövidség között. Határozottan bólogatok a felszínre törő emlék hatására, így csupán késve veszem észre, miszerint hirtelen fordulásom közepette kiütöttem a Szácsi-chan kezéből a dobozt, amit az előbbiekben támadóeszközként alkalmazott ellenem. Természetesen, ahogy az a nagykönyvben meg van írva, minden kiborult a tárolóból, mert hát miért is kéne leragasztani a tetejét? Ennek megfelelően rövidesen tucatnyi textildarab kerül a kiömlött kávépocsolyába, jellegzetes színével itatva át a fehérneműket. Bizony, amint kezembe vettem az egyiket, rögtön egyértelművé vált a tartalom mibenléte, habár első ránézésre inkább tűntek olyasfajta fércmunkáknak, amikből kispórolták az anyagot. Egy különösen csipkéset kezembe véve vizsgálgatom műértő tekintettel, habár nem vagyok benne teljesen biztos melyik oldala van elől, úgy általában. Értelemszerűen nem hordok női ruhákat, kivéve, ha egy nagyon fontos cikk megkívánja! Vannak helyek, ahova csak a gyengébbik nem juthat be, példának okáért a szultán háremébe! Ott igencsak pikáns pletykákat tudhat meg az ember, csak félő, egy váratlan pillanatban eladják huszonöt alultáplált tevéért cserébe. Mondanom se kell, kényelmetlen volt az utazás…
- Ó! – tör ki belőlem a felismerés elemi erővel, sosem gondoltam volna, miszerint egyszer egy kollégával fogok egy épületben lakni. – Bocsáss meg, Szácsi-chan, túlságosan korán van még, nem ismertelek fel elsőre! Azért az túlzás, hogy mindig Te etetsz, a múltkor is elvittelek fagyizni, emlékszel? Idetelefonálhattál volna előtte, akkor kellően felkészülve kezdhetnénk a cipekedést… Nos, most már mindegy! Persze-persze, rögtön nézek valami zacskót, mondjuk a kedvenc bögrém csomagolását.
Eltéveszthetetlen a célzás, szerencsére a lány rögtön veszi is az adást. Elég réginek számított, pályafutásom elején kaptam az egyik rajongómtól, oldalán a felirat hirdette: A világ legjobb újságírója. Tökéletesen egyet tudtam érteni az írással, egészen egyszerűen éreztem, ahogy megszólít, mintha kizárólagosan Nekem készítették volna. Hangos papucscsattogással vágtázom be lakásomba, ahol némi keresgélést követően az egyik fiókból fekete szemeteszsákot varázsolok elő. Nejlonnak nejlon, habár kétségtelenül nagyobb az űrtartalma, mint amennyi kávés bugyi fog belekerülni. Némi lelkiismeret-furdalást azért érzek, lévén miattam nedvesedtek be az alsói, majd kitisztíttatom őket, amúgy is maradt egy kuponom múltkorról! Arcomon diadalittas kifejezéssel térek vissza, ezzel mindenképp szerzek egy-két jó pontot és ahogy a hölgyeket ismerem, bizonyára meg fogja osztani a történteket bájos főszerkesztőnkkel is. Az említett személy elég távolságtartó legutóbbi randevúnk óta, ámbátor azért lehetett volna rosszabb is, hiszen teszem fel, kutyák nem kergettek meg, ez máris pozitívum! Van egy olyan sanda gyanúm, mely szerint a mai reggel nemigen fog előkelő helyen végezni a képzeletbeli ranglétrán, mivel a kellő koffeinadagot sem voltam képes rendesen elfogyasztani. A harapnivaló említését hallva szemeim ezerwattos izzók fényével csillannak meg, szinte követhetetlen sebességgel kapom fel a hátrahagyott tároló rekeszt, s utólagos engedélyt követően belépek a konyhába, ahol újdonsült szomszédom éppen valamiféle rongy után kutakodik, felsőtestének egésze eltűnik a mosogató alatt, ebből adódóan másfajta idomok kerülnek előtérbe. Vöröslő képpel igyekszem a sarokban tanyázó pókra koncentrálni, de azért néha-néha egy pillantást megengedek magamnak. A helyzet viszont elég kínos, jobb lenne megszólalni.
- Szép nagy! – szusszanok fel végül, azonban nem az elvárt szavak jönnek a nyelvemre. – Mármint a lakás, az Enyém valamivel kisebb! Kicsit meglepődtem, amikor megláttalak, miért pont a Sakálta… izé… ezt a lakóházat választottad?
Kicsit rosszhírű a környék, ám nem akarom elijeszteni, ezért szerencsére időben észbe kaptam. Értetlenkedve nézek végig ruházatomon, köntösöm alatt alsónadrágot viselek, semmi olyasmi nem lóg ki, ami megbotránkoztathatná a népeket. Egy vállrándítás közepette rakom le terhemet az asztalra, s miközben a Naruki Post ifjú fotósa lépcsőn lévő folt eltüntetésévél szöszöl, addig jómagam előkeresek egy tisztább inget, valamint egy pálmafa-mintás, narancssárga rövidnadrágot, ami viszonylag tisztának mondható. Sajnálatos módon a héten nem sok szabadidőm volt, egy futárfiút is fel kéne vennünk, aki elszaladgál a ruháimmal a mosodába meg ilyenek. Egy saját, külön bejáratú szolga! Kyou-chan kétségtelenül belemenne egy ilyesfajta munkakör kialakításába, kellenek olyan plusz juttatások az újság sztárjának, amikkel könnyebbé varázsolható az élete!

Tárgy: Re: Panelház Pént. Szept. 14, 2012 11:44 pm

Új lakás, éhes szomszéd

Teljesen elvörösödtem, ahogy felemelve az egyik darabot tüzetesen vizsgálni kezdi. Nem látott még női fehérneműt? Jó, talán nem ezek a legszolidabb darabok, de kényelmesek, és szeretem őket! Ráadásul nem készültem, hogy Himo~jiisan látni fogja őket, vagyis nem feltételeztem, hogy szeretné. Vagy lehet, hogy olyan, mint minden férfi, hogy először gáncs nélküli lovag, aztán éjjel álmában tör rá a védtelen nőkre? Ugyan! Ő esetleg egy nagy tál, illatozó ételre lenne veszélyes a lakásomban, nem rám. Meg ugye, ha nagyon muszáj, megvédem én magam, önálló, felnőtt nő vagyok, még ha a cipekedés közben nem is úgy tűnik. Takuo~kunnal sem volt semmi baj, egészen jól megvoltunk abban a két napban, csak húsz percenként zörrentünk össze. Az „ó”-ra felkaptam a fejem. Most ezt a bugyimra mondta? Kikaptam a kezéből, de igyekeztem legyőzni a zavarom.
- Khm… Ezeket majd én, elpakolom! – Köszörültem meg a torkom, hogy valami hang is kijöjjön belőle – Igen, emlékszem, bár a tárcád nem volt nálad… – Motyogtam – És azért nem telefonáltam, mert fogalmam sem volt róla, hogy errefelé laksz
Persze azt nem tettem hozzá, hogyha tudtam volna, akkor sem telefonáltam volna, hiszen akkor nem is lettem volna itt. Jó, talán akkor sem szalasztottam volna el a remek lehetőséget, de kétszer meggondoltam volna, és alaposan fel is készültem volna. Mindegy, már nem lehetett mit csinálni, a foglaló megvolt, a másik lakást leadtam, a kocsiban pedig mégsem fogok éjszakázni, ha van egy egész lakásom. Még Himo~jiisan sem olyan elrettentő!
Miközben zacskóért ment, a bögre darabokat egy kupacba tettem, hogy könnyebb legyen majd felszedni. „A világ legjobb újságja” vagyis valami ilyesmi volt a bögrén a darabok szerint. Még hogy a kedvenc bögréje, biztos a Naruki Post fénykorából való, és anno a többi dolgozóval kapta. Mondjuk ettől még lehetett a kedvence, bár nem tűnt egy munkamániás alkatnak, ha Kyou~chan nem lenne kiváló főszerkesztő, és nem tudná Himo~jiisant rávenni, hogy időben adja le az anyagokat, valószínűleg évekig dolgozna egy-egy riporton. Gondolataimba merülve dobálom be a fehérneműket a kukás zsákba, persze nem teszek rá megjegyzést, legalább nejlon, egy férfitól ez is haladás.
Persze, hogy az ennivaló teljesen feltöltötte, szinte futott utánam, még jó, hogy főzni tudok, különben kénytelen lennék rendelni, és akkor a maradék vagyonomból is kienne, ahogy végtelen gyomrát, ami valószínűleg belül univerzum méretű, ismerem. A nappalihálóba bedobtam a fehérneműs zsákot, és már hajoltam is a rongyért a konyhában, ami legnagyobb bánatomra persze a szekrény leghátsó csücskébe volt begyűrve, így négykézlábra ereszkedve próbáltam elérni. Megjegyzésére felkaptam a fejem, amit persze bele is vágtam a fémmosogató aljába, így sziszegő hangokat kiadva, a bevert helyet simogatva másztam elő. Most a fenekemre célzott? Bár lehetetlen, hacsak nem kisiskolásokra bukik, vagy esetleg a férfiakra. Sosem láttam még nőnek udvarolni, pedig az időm nagy részét mellette töltöttem, hiszen minden a legtöbb cikkéhez én készítettem a képeket.
- A lakás, persze. – Motyogtam, miközben tovább simogattam a fejem, persze a fém elég nagyot kongott, gondoltam, hogy az ő figyelmét sem kerülte el. – Olcsó, és közel van a Naruki Posthoz. Tudod minél kevesebbet kell fizetnem lakbér, annál kevesebbet kell ír… Khm… irritáló embereket fotóznom! – Majdnem kicsúszott a számon a szörnyű titok, a legnagyobb, és a legeslegrosszabb az összes közül.
Himo~jiisan sosem tudhatja meg, hiszen sikeres író! Mit szólna az én nyálregényeimhez? Ezt a titkot a sírba viszem, az már biztos! Meg is könnyebbültem, ahogy eltűnt, hogy valami többet takaró ruhát húzzon magára, de mikor megláttam, hogy mi is az, csak úgy álltam meg röhögés nélkül, hogy a combomba csíptem, de így is mosolyogtam, bár lehet ezt ő inkább hálásnak látta, amiért segít nekem. Végülis az is voltam, lesz kivel felcipeltetnem a több doboznyi képet, lencsét, és írógépet. Egyedül biztosan megszakadnék.
Amint úgy láttam, hogy indulásra kész, elindultam előtte lefelé a lépcsőn.
- Régóta erre laksz? Milyen a környék? Láttam, hogy eléggé lepukkant minden, de biztosan vannak jó helyek! – Próbáltam vele beszélgetni, miközben lefele tartottunk, hátha így infókat is megtudhatok a helyről – Ott parkolok! – Mutattam az egyik mellékutcára, és már mentem is Ojjisan felé. – Most, hogy kiderült, hogy milyen közel laksz, akár reggelente be is vihetlek! – Ajánlottam fel mosolyogva, hiszen úgyis egy helyre megyünk, nekem pedig igazán mindegy, hogy valaki ül-e az anyósülésen.
Mikor elértem Ojjisant, a pityegővel kikapcsoltam a riasztót, és felnyitottam a csomagtartót, ami szinte kilökte magéból a dobozokat. Persze látszott, hogy még a hátsó üléseken is vannak. Megfogtam egy kisebb dobozt, ami könnyebbnek tűnt, és valóban az is volt, valószínűleg a függönyök voltak csak benne.
- Óvatosan fogd majd meg őket, mert valamelyikbe a lencséim vannak! – Szóltam, s miután kivett egy dobozt, lecsuktam a csomagtartót, és visszazártam az ajtót.
A lépcsőház ajtaját tartottam neki, ám az apró helyen, csak egymáshoz préselődve tudtunk beférni. Már láttam, hogy ez egy igen hosszú procedúra lesz.
- És, mit főzzek majd? – Kérdeztem kedvesen, hátha ezzel elterelem a figyelmét arról, hogy majd megszakadva nekem segít.

Tárgy: Re: Panelház Vas. Szept. 16, 2012 2:00 am

[Új lakó, reggeli meg sehol]

Bocsánatkérő mosoly fut végig az arcomon a fagylaltozós eset pontosítását hallva, való igaz, pont akkor hagytam a kedvenc kabátom zsebében a tárcámat, azonban annyira meleg volt, egyszerűen nem láttam volna értelmét még azt is magammal cipelni, lévén oly’ módon izzadtam amúgy is, mint egy igásló! Nem értem mire fel igazán ez a kapkodás, természetesen egyetlen bugyiját sem akarom eltenni, habár riporteri pályafutásom elején készítettem egy cikket a fehérnemű-mumussal kapcsolatban, amikor valaki éjszakáról éjszakára lopta le az említett ruhadarabokat a szárítókábelekről. Természetesen néhány nap leforgása alatt a rendőrség elfogta a perverzt, ámbátor ismerve az igazságszolgáltatás alkalmatlan mivoltát, azóta már idekint is császkálhat megint. Nos, igen, értelemszerűen nem nagyon szoktam dicsekedni a hellyel, ahol lakom, ennek okait egészen könnyű felfedezni, csak tüzetesebben körül kell nézni. A környék rossz híréhez nem csupán az omladozó, megviselt épületek, hanem az utcákon zajló szakadatlan bandaháborúk és leszámolások is hozzájárultak. S ennek közepén éldegélünk Mi, a Sakáltanya lakói. Nevét a régen itt tanyázó drogkartellről kapta, akik azóta már mind a hűvösön csücsülnek, esetleg jobb létre szenderülve igyekeznek immáron megfelelően viselkedni elkövetkezendő életükben. Napjainkban kezdek nyugodtabban aludni esténként, legalábbis idáig egyetlen egyszer törtek Rám az éjszaka közepén, de nem Engem kerestek, ráadásul nagyon előzékeny módon bocsánatot is kértek, miután útbaigazítottam őket a keresett lakásig. Az alvilágban is fontos a jólneveltség, mindig ezt hangoztatom! Gondolatmenetemnek a hangos csattanás vett véget, a fenék tulajdonosa ugyanis úgy dönt, leteszteli a mosogató teherbírási képességeit. Milyen figyelmes!
- Hm, megvan talán annak már tíz éve is, hogy ideköltöztem… - motyogom elgondolkodva, mialatt immáron lefelé baktatunk a további dobozokért. - Pályakezdőként jómagam is az alacsony ár miatt választottam, átmeneti szállásnak szántam, ám valahogy itt ragadtam, igazából nem is sok kedvem lenne elköltözni innen, sosem túl egyszerű beilleszkedni egy új helyre, bár gondolom ezt Neked mondanom sem kell. A földszinti kifőzde elég jó, bár nem ajánlom a sült húsokat, kitudja milyen állatból készülnek!
A fuvarozás lehetőségét hallva heves bólogatásba kezdek, a metrójáratok elég furán közlekednek errefelé, ráadásul nem is túl biztonságosak a szerelvények, példának okáért éppen múlthét pénteken zötykölődtem hazafelé, amikor a mellettem lévő ülés hirtelen lángra kapott, az aktatáskám kicsit kormos is lett emiatt! Valami kábelkötegek meghibásodásáról zagyváltak a megállóban, elektromos szikra okozta a tűzesetet. Ebből adódóan némileg idegenkedek az efféle járművektől, ráadásul több statisztika is kimutatta, miszerint sokkal többen halnak meg légi szerencsétlenségben, mint a volán mögött. Némi töprengést követően választok ki egy kartondobozt, ami első ránézésre igencsak méretesnek tűnik, ám megemelve meglepően könnyűnek találom. Feltehetőleg az ágynemű tárolása lett a rendeltetése, aminek igencsak örülök, a múltkor is becsípődött a hátam, amikor arrébb akartam tolni a fénymásolót. Valamelyik idióta pont az édességautomata mellé rakta, holott tudvalevő, ha áramtalanítod a gépezetet, az első két alkalommal ingyen csokoládé jár! Persze eme titkot nem osztottam meg még senkivel, talán egyszer majd elmondom Szácsi-channak, ha már eléggé összemelegedtünk. Sajnálatos módon a lépcsőház ajtaját nem ilyesfajta rakodásra találták ki, ennek köszönhetően szinte teljesen egymáshoz préselődve férünk el, hiába emeltem fejem fölé terhemet. Az egyik kósza hajtincse megcsiklandozza orromat, aminek eredményeként eget rengető tüsszentés tör ki belőlem, önkénytelenül is összerándulva fejbe kólintom szegény lányt a kezemben tartott paplan- és párnatárolóval. Túl sok itt a por, az allergiám ilyen helyeken nagyon könnyen előjön, többek között ezért sem lettem cukrász, holott minden tehetségem meglett volna hozzá, viszont fentebb is említett betegségem miatt le kellett mondanom az élelmiszeriparban való működésről. Kivéve Uruguayban!
- E-Elnézést! – kezdek hebegni-habogni prüszkölésem miatt, remélem nem került bele a szórásba. – Igazából maradt még tegnapról egy kis kobraragú, szóval nem is kellene főznöd, megmelegíthetem, ha gondolod… Nem akarom, hogy úgy érezd, a munkahelyen kívül is kihasználom a jószívűséged.
Miután gondolkodás nélkül kimondom, ami csak eszembe jut, némileg megmerevedek kissé, no de nem odalent! Gyorsan kioldalazok az egyre szűkebbé váló helyiségből, majd előzékenyen magam elé engedem a fotóst, ugyebár a kulcs Nála van. Be kell valljam, egészen jó illata volt a hajának, kíváncsi vagyok milyen sampont használhat. Ennek megtudakolásához a későbbiekben minden bizonnyal lehetőség fog nyílni, lévén egyetlen fürdőszoba áll a lakók rendelkezésére folyosónként, a meleg víz pedig olyan, mint a költöző madár: egy ideig van, aztán eltűnik valamerre. Egy idő után az ember hozzászokik a hideghez, de télen ugye senki sem szeretné, miszerint jégcsap nőjön ilyen-olyan testrészeire.

Tárgy: Re: Panelház Kedd Szept. 18, 2012 10:07 am

Új lakás, éhes szomszéd

Kicsit furcsállom mosolyát, talán ennyire viccesek lennének a bugyiim? Egyetlen darab sem volt, ami nevetésre késztethette volna, vagyis a kiömlött darabok közül egy sem, de a Snoopys sem vicces, hanem édi! Bárki bármit is mondjon a felnőttségről, ő nem megy ki a divatból! Persze erről nem fogok vitatkozni senkivel, akinek nem tetszik, az ne nyúlkáljon a fehérneműim között!
Valahogy már nem töltött el olyan bizalommal az új hely, persze továbbra is hatalmas előnye volt, hogy közel volt a Naruki Posthoz, és persze nagyon olcsó is, de a kosz, na, az nem hiányzott. Bár a lakást szépen ki tudom majd takarítani és csinosítgatni, nincsenek eltüntethetetlen hibák. Persze a falak rémes állapotban vannak, de nem lehetnék a város legjobb fotósa, ha nem tudnék tökéletes plakátokat készíteni. Majd kikeresem a jobb munkáimat, és kinagyítom őket, úgy egészen pofás lesz a lakás.
- Az sem ma volt! – Nevettem, hiszen tíz éve még középiskolás voltam – Nem, valóban nem kell. A fél életemet beilleszkedéssel és költözéssel töltöttem.
Csak úgy magam elé motyogtam, nem is tudtam, hogy miért. Semmi köze nem volt ennek a mostani költözéshez, s bár való igaz, hogy sok helyen jártam, azért ennyire nem viselt meg a dolog, csupán sok volt. Igen, ez a jó kifejezés, sok volt már a jövés-menés, egy kis állandóság és nyugalom biztosan jót fog tenni. Persze Himo~jiisan mellett élni nem éppen a kiegyensúlyozottság, és a harmónia egyvelege lesz, de most már csak kellemes meglepetések jöhetnek, elvégre jó helyen vagyok, jó emberek között, mi baj történhetne? Örültem, hogy elfogadta a felajánlásomat a munkába menetelhez, legalább én sem leszek abban a pár percben egyedül. Az út elméletileg majdnem negyedóra autóval, de mazsola tempóban, Ojiisannal alig nyolc perc alatt odaértünk, pedig közben fagyiztam! Könnyedén indultunk vissza, és csak remélni mertem, hogy nem a lencséimet cipeli, mert ha a földre esnének azok, akkor tíz év alatt sem tudnám őket pótolni! Persze talán még otthon fel kellett volna címkéznem a dobozokat, de utólag már könnyű okosnak lennem.
Tartottam az ajtót, amíg a szűk helyen próbáltunk egymás mellett elevickélni, amikor valami irdatlan hangra lettem figyelmes, amitől csengeni kezdett a fülem, és a fejemen ismét tompa nyomást éreztem, mint nem rég, amikor bevertem a mosogató aljába. Most a fejemre ejtette a dobozt? Vagy mi van? De nem hallottam a csattanását a földön, és már a nyomás is megszűnt, valószínűleg csak kupán vágott vele, de nem mintha ez nem lett volna elég. Mondjuk nem mertem hátra nyúlni a hajamhoz, hogy ott milyen pusztítást végzett, majd este megmosom. Persze erre a gondolatra felötlött bennem ismét a gondolat, hogy a zuhanyzók közösek, amire teljesen elvörösödtem, és próbáltam arra koncentrálni, hogy ne gabalyodjanak egymásba a lábaim, miközben felfelé tartottunk a lépcsőn.
- Khm… Semmi baj – Köszörültem meg a torkom, elvégre nem akartam problémát, nagy gond nem történt, ha az írógépemmel vágott volna fejbe, akkor biztosan kiterültem volna. – Szívesen főzök, úgyis fel kell avatni az új konyhát! – Próbáltam egy mosolyt kényszeríteni az arcomra.
Még, hogy Kobraragú?! Meg akar mérgezni? Mégis miket ehet, amikor nem én főzök neki? Eddig azt feltételeztem, hogy egy gyorsétteremben eszik, vagy rendel valamit, de hogy kotyvaszt! Lehet, még a végén rám gyújtja a szomszéd lakást, jobb, ha én főzök. Gyors mozdulatokkal ismét kinyitottam a lakást, és a nappali-hálóban leraktuk a dobozokat, de így is elég sok maradt odalent, persze nem csüggedtem, egyedül sokkal tovább tartana a felcipelésük, így hálás voltam a segítségért. Majd a pakolás után takarítani is kell, ami persze nem lesz a kedvenc időtöltésem, de ebben a porban muszáj, meg mégsem pakolhatok a koszban! Elgondolkoztam, hogy mit is vásároltam idefelé, hiszen bármit mégsem főzhetek, megfelelő alapanyag nélkül. Talán az onigiri lenne a legegyszerűbb, hiszen csak a rizsfőzőt kellene hozzá üzembe helyeznem, meg iszunk hozzá valami finom teát! Tökéletes!
Fütyörészve indultam lefelé, becsukva magam mögött az ajtót, szinte már repültem lefelé, amikor ráeszméltem, hogy nem hallom magam mögött a léptek zaját. Hátrafordultam, de nem követett. Haza ment volna? Nem, nem hagyott volna cserben! Visszabaktattam a lépcsőn, és azon morfondíroztam, hogy mit ronthattam el, hogy csak így itt hagyott? Nem is volt nehéz a doboz, meg enni is adtam volna, akkor miért? Kopogtatni kezdtem a lakás ajtaján, de semmi mozgást nem hallottam, meg nem is válaszolt. Aztán arra döbbentem rá ijedten, hogy a lakásban végig mögöttem volt, és talán nem is direkt veszett. Jó ég! Gyorsan az ajtó elé ugrottam, és kitártam.
- Kukucs! – Kiáltottam zavartan – Csak vicceltem! – Vakartam meg a tarkómat, mert nem mertem bevallani, hogy fel sem tűnt, hogy bezártam. Jól van na, nem vagyok hozzászokva, hogy valaki még van velem!

Tárgy: Re: Panelház Szer. Okt. 03, 2012 2:33 am

[Új lakó, reggeli meg sehol]

Valamiért egészen érdekes arcot vág Szácsi-chan, amikor a múltkori főztömet kezdem emlegetni, habár belegondolva Kukta-san is elég bizalmatlanul méregette a tányérja tartalmát. Ez természetesen csak addig állt fent, míg meg nem kóstolta, aztán amíg kimentem a folyosóra elzavarni az ajtómat kaparászó macskát és visszatértem, addigra eltüntette, egy falatot sem hagyott! Ebből adódóan, kissé morcosan méregetem a lányt, több bizalmat is fektethetne főzőtudományba, mert bizony megéri! Neheztelésem viszont hamar semmisé lesz, amikor az ellenkezés ellenére mégis tartja magát a beígért jutalomhoz, ami a pakolásért jár. Végül is a legtöbb kultúrában a nő dolga ellátni a férfit, kivéve persze az olyan matriarchális társadalmakat, mint amilyen például az amazonoké volt, ott az erősebbik nem csupán tenyészállatként lehetett jelen. Ezen töprengve követem fotósomat fel sem nézve gondolkodó-pózomból, így lehetséges az, miszerint teljes erőből nekisétálok az immáron bezárt ajtótáblának. Az ütközés tökéletesen váratlanul ér, ennek megfelelően el is vágódok, ahogy azt illik! Fájó orromat markolászva igyekszem megőrizni lehetőség szerint a legtöbb önbecsülést, ami megtört valómban maradt, s nem sírni a fájdalom miatt. Szemeim ettől függetlenül fátyolosak lesznek, ám nem a könny kezd szivárogni látószerveimből, hanem a vér az orromból! Ezt egyszerűen képtelen vagyok elhinni, mióta ostoba módon hősnek álltam, egyre-másra érnek az ilyesfajta balesetek, csak Kami-samának tudok hálát adni azért, hogy még egyetlen csontom sem tört el eddig. Csodálatos profilomat egyébként nem most éri először atrocitás, amikor a Szavannán próbáltam megtanítani a bennszülötteket a röplabda nevű játékra, akkor is arcon vágott az egyik kis fekete, mondván:„Kicsappucsku, csicsku!”
A mai napig gondolkodóba ejt eme életigazság jelentése, főleg az ehhez hasonló szituációkat követően. Életem során nem egyszer kerültem már padlóra, de édesapám nagyon jól megtanította Nekem, mialatt pipájának szárát rágcsálva szúrósan pislogott Felém: ha elestél, fel kell kelned! Eme mantrát mindig is magam előtt tartottam, egyfajta életfilozófiának mondható esetemben. Akármilyen akadályt gördített eddig Elém a sors, mindent legyűrtem, ennek köszönhetően juthattam el idáig, miszerint keresett oknyomozó riporter és sikeres író vagyok, akinek könyvei majd a bestseller-listák élén fognak trónolni, amint megtaláltam a megfelelő olvasóközönséget, mivel ez eddig még várat magára. A csüggedés ellenben nem jellemző Rám, így szaglószervemet összecsippentve igyekszem feltápászkodni négykézláb, pontosan akkor, mikor a nyílászáró megint kivágódik, újabb fájdalmas púppal gazdagítva amúgy is sajgó kobakomat. Az egyik legrosszabb lehetőség ötlik fel az ütések miatt kissé ködös elmémben, mely szerint Szácsi-chan is azokhoz hasonló csinos bérgyilkosnő, akik mindig James Bondra támadnak, miközben amúgy valójában szerelmesek belé, csak nem tudják, hogyan fejezzék ki érzéseiket megfelelően. Amennyiben elolvastak volna egyet is Nishimura Ichirou önéletrajzi ihletésű, romantikus kalandregényei közül, máris máshogy állnának hozzá ehhez a feladathoz. Szavait hallva némileg megkönnyebbülök, lévén nem akart igazából megölni, a véletlen járatta a bolondját Velem, hehe! Kissé véresen emelkedem fel a padlóról, fogódzkodóként a kilincset használva, nem kockáztatok meg még egy találatot, az vélhetőleg már végleges lenne! Mondanom se kell, azóta nem volt ilyen mozgalmas reggelem, mióta Pacco visszajött a lakásomban elrejtett heroinért!
- Száhi-hán! – rovom meg játékosan sietségéért, nem üldöz minket semmilyen tartár, bár a szószokat emlegetvén, kezdek éhes lenni! – Előbb thervezz, shak azután shelekedj! Komolyan megshérülhettél volna, ha leeshel a lépshőn a nagy rohanásban!
Bölcs bólogatással adok hitelt szavaimnak, habár a látvány valamilyen szinten megcáfolja az előbb mondottakat, hiszen Én vagyok az, aki első ránézésre legurult a lépcsőn. Szerencsére nem a kedvenc ballonkabátom van Rajtam, ezért nem is bánom annyira az éltető nedv csöpögését felsőruházatomra, de azért remélem a lány tud Nekem kölcsönbe adni valami zsebkendőt vagy törölközőt, mert érzem, ahogy egyre jobban szalad kifelé az erő a lábamból, s a világ is sötétebbnek látszik! Vállammal sikeresen lekapcsoltam a világítást, valószínűleg ez állhatott a vényviszonyok változásának hátterében!

Tárgy: Re: Panelház Szer. Okt. 03, 2012 5:19 am

Új lakás, éhes szomszéd

Hitetlenkedve pillantottam a földön térdeplő Himo~jiisanra, nem értettem, hogy mit keres ott, hiszen csupán néhány pillanatra hagytam magára, ennyi idő alatt igazán nem kellett volna annyira elkeserednie, hogy lerogyjon az előszoba közepén. Ráadásul, mintha valahonnan vérzett is volna. Jó ég! Csak nem akarta megölni magát egy ilyen kis semmiség miatt? Nem, azt nem lehet! Hiszen csak cukkolásból hívom jiisannak, nem olyan öreg még, hogy feladja! Főleg nem olyan semmiség miatt, mint egy bezárt ajtó! Meg amúgyis visszajöttem, nem kellett volna pánikolni! Aztán ahogy feltápászkodott, a kilincsbe kapaszkodva, akkor pillantottam meg, hogy tulajdonképpen csak az orra vérzik. Megpróbált volna kitörni? Lehet, hogy klausztrofóbiás? Arra azért már rájöttünk volna Kyou~channal! Bár egy embert sosem lehet elég jól kiismerni.
- Jóságos ég, hiszen vérzel! – Kiáltottam fel, bár azt hiszem teljesen felesleges volt, mert ezzel valószínűleg teljesen tisztában volt – Várj, ne mozdulj! – Szóltam rá, és gyors mozdulatokkal becsuktam az ajtót, majd végig mértem – Ne haragudj, tudod, fiatalság, bolondság! – Nevettem kényszeredetten, bár a helyzet koránt sem volt rózsás, nem lett volna jó mindent összevérezni, az orra vére pedig nem állt magától el – Vegyük le az inged, nehogy összevérezd, nehéz lenne kimosni!
Nem igen foglalkoztam azzal, hogy a helyzet félreérthető is lehet, amíg tartotta vérző orrát, egyszerűen elé léptem, és módszeresen gombolni kezdtem az ingét. Még szerencse, hogy nem pólóba jött, azt nehezebb lett volna megmenteni. Csak akkor eszmélek rá, hogy tulajdonképpen mit is csinálok, amikor már majdnem az összes gombot sikeresen szétnyitottam rajta. Teljesen elvörösödtem, de tudtam, hogy részben az én hibám, hogy most megsebesült, így a legkevesebb, hogy legalább a ruháját megmentem. Próbáltam nem arra gondolni, hogy most félmeztelenül áll előttem, hanem inkább, hogy minél előbb ellássuk az orrát, nem lenne jó, ha még a kórházba is be kellene vele menni, mert eltört. Persze ezek a gondolatok vajmi keveset segítettek abban a helyzetben, hogy tőlem néhány centire állt, és tulajdonképpen levetkőztettem. Amikor végigértem az ingen, újabb problémával találtam szemben magam, hiszen a kezével az orrát kellett fognia, így nem tudott kibújni az ingujjakból.
- Ez bonyolultabb, mint képzeltem - Továbbra is lángvörös arccal méregettem a problémás részeket – Úgy kellene csinálni, hogy amíg az egyik kezeddel fogod, addig segítek kibujtatni a másikat! – magyaráztam.
Aztán amikor így is tett, közelebb léptem, és szinte teljesen hozzásimultam, hogy lábujjhegyre állva segíteni tudjak neki lehúzni az inget a válláról. Nem ez volt életem legegyszerűbb manővere, de végül kisebb-nagyobb összegabalyodások után sikeresen, és vérmentesen levettük az inget. Kifújtam az eddig bent tartott levegőt, és összehajtottam az inget, ami a nappalihálóban álló kanapéra tettem le, amikor bementem, hogy a fehérneműs dobozból egy kis törölközőt halásszak elő. Az előszobában hagyott Himo~jiisant a konyhába tereltem.
- Ide ülj le, megnézem, hogy mennyire csúnya a sérülés!
Amikor a jogosítványomat szereztem, kötelező elsősegély tanfolyamot kellett elvégeznem, így nem okozhatott gondot egy szimpla orrvérzés, bár már a homlokán is látszott egy pukli, amit viszont kilincs alakúan hosszúkás volt, ez sokkal inkább aggasztott, mint az orra.
- Engedd el, had nézzem! - Az orra nem volt vészes, már csak alig-alig vérzett – Hajtsd hátra a fejed, letisztítom egy kis hidegvízzel! - Megnyitottam a csapot, és a törülköző csücskét megnedvesítve hajoltam hozzá közelebb, jobban mondva hajoltam volna, de a térdeitől nem igen fértem hozzá. – Khm… Ülj terpeszbe, hogy elérjelek! – Majd a két lába közé álltam, persze így már mindjárt más volt! Vöröslő arccal, de nagyon óvatosan megtisztítottam az orrát, és az arcát, ahova szétkente a vért, majd visszamentem a csaphoz, és kicsit kimostam a törülközőt, ezután pedig nedvesen az orrnyergéhez szorítottam. – Ezt tartsd így! – Adtam ki az utasítást, majd az egyik fiókban kezdtem kutakodni egy szélesebb pengéjű kés után, amit a homlokán használhatnék – Van egy puklid is, amit most csinálok, kicsit lehet, hogy fájni fog, de bírd ki, így nem lesz olyan csúnya! - Amint végre megleltem a kést, közelebb lépdeltem hozzá, persze nem szándékoztam lemetszeni a puklit, csupán a hűvös penge hozzá nyomásával akartam kicsit mérsékelni a méretét. – Most pedig ne mozdulj! – Mondtam, és felemelve a kés pengéjét oldalvást a kitüremkedésnek nyomtam.
Gyerekkoromban anyukám is így tüntette el az elesések nyomait, jól emlékeztem, hogy milyen kellemetlen érzés is, amikor a hűvös fém az érzékeny felülethez ér, de még sem akarhat Himo~jiisan unikornisként szaladgálni a következő napokban!

Tárgy: Re: Panelház Szomb. Okt. 06, 2012 9:44 pm

[Új lakó, reggeli meg sehol]

Meg kell mondanom, Szácsi-chan remekül ért az egyértelmű megfogalmazásához, egészen addig észre sem vettem, hogy ömlik az orromból a vér, ameddig nem szólt! Megpróbálok ugyan Vele nevetni a fiatalság-bolondság témakörén, azonban lassacskán tényleg kezdek szédülni, amivel egyenes arányosságban jókedvem is leáldozóban van. Hawaii mintás ingem sínylette meg leginkább a korábban elszenvedett baleseteket, a narancssárga alapon fehér pálmafákon itt-ott már vörös kókuszdiók éktelenkednek, holott mindenki nagyon jól tudja, az kívülről barna, belül pedig fehér! Fejemet megrázva próbálom elhessegetni a gondolatot, nem szeretnék semmi ismeretlen eredetű, sötét színű matériát az ingemre, amitől feltehetőleg így is kénytelen leszek megszabadulni, pedig akkor kaptam, amikor Honolulu polgármesterével készítettem interjút. Nagyon kedvesek az ottani emberek, amint leszálltam a repülőgépről máris virágfüzért akasztottak a nyakamba, természetesen arról semmilyen információjuk nem lehetett, miszerint vannak olyan növények, amikre eléggé allergiás vagyok, ráadásul szemeim igencsak érzékenyek, vélhetőleg ez okozta a sérülésem miatt előbukkanó könnyeket is, nem pedig a fájdalom. A régi emlékekből adódóan heves bólogatással értek egyet a ruházatom megmentését célzó akciótervvel, máskülönben nem lesz egyetlen vagány ingem se a következő randevúra, amit Kyou-channal terveznék nyélbe ütni. A legutóbbi alkalommal nem alakult minden annyira rózsásan, mint ahogy azt elképzeltem, sajnálatos módon a pénztárcám a másik nadrágomban maradt, így eléggé zavarba ejtő szituációba kerültünk, s el kellett menekülnünk a vendéglőből, ahova azóta sem tértem vissza, félek a vendéglős haragjától! Ettől függetlenül képemen bárgyú vigyor tűnik fel, mely független a jelenlegi helyzettől.
- Jhól vhagy, Száhi-hán? – teszem fel a kérdést homlokomat ráncolva, miközben már legalább félútig sikerült kigombolni felsőmet. – Nhagyon vörös az archod, lázas vagy?
Aggodalmam nem alaptalan, ebben az évszakban igencsak könnyen el lehet kapni bárminemű megfázást, lévén az időjárás úgy változik, mint a kapuzárási pánikkal küszködő vénkisasszonyok hajszíne. Reggel lehet süt a Nap és meleg van, ám amikor esténként a Naruki Postból hazafelé tartva az ember nem öltözik fel megfelelően, igencsak didergősen telik az utazás. Komoly ábrázattal, ellenállást nem tűrően vonom közelebb magamhoz, homlokunkat összeérintve igyekszem meghatározni testhőmérsékletét, ami egyáltalán nem nevezhető egyszerű feladatnak, miközben egy méretes törölközővel igyekszem önmagamat ápolgatni. Halkan hümmögve kell tudomásul vennem, hogy fotósom bőre szinte lángol, ilyen betegen nem kellene a költözködéssel bajlódnia! Rosszalló pillantásokkal dőlök vissza hátra, majd kissé suta mozdulattal szabadulok meg végleg ingemtől, mivel menet közben cserélgetnem kell a vérfelfogóként funkcionáló pamutot. Szerencsére reggel tornáztam, így semmilyen szégyellnivaló nincs kidolgozott felsőtestemen, ámbátor a libabőr jól láthatóan kiütközik, egyáltalán nem szeretem a hideget! Miután a lány leültet, igazán kezdem jobban érezni magam, már az orromból sem szivárog annyira az életet adó folyadék, habár ezzel egyidejűleg a homlokom oldalán éktelenkedő hupli egyre inkább sajogni kezd. Lássuk be, eléggé régen voltak már a főiskolai évek, akkor elfogadhatónak számított, ha az ember egy-két dudorral a fején ment be előadásra, senki sem rótta meg a tegnapi hatalmas buli miatt, ám a felnőttek világában ez teljesen másképp működik. Minden bizonnyal meglenne a munkatársak negatív véleménye, amennyiben ilyen sérülésekkel lejtenék be a szerkesztőségbe, a múltkor is, amikor Kukta-sannal véghezvittük a hőstettünket, azt hitték, hajléktalanok vertek meg! Milyen sértő!
- Köszönöm az elsősegélynyújtást… - mormolom, miközben lábaimat szétnyitva közelebb engedem, hadd tüsténkedhessen tovább. – Biztos összetörtem egy tükröt valamikor a közelmúltban, csak nem emlékszem rá, hiszen hétről hétre történnek Velem a szerencsétlenségek! Képzeld, a múltkor is Havasi-kunnal autóztunk, amikor a semmiből egy óriási kígyószörny ugrott elő, biztosan a kormány kísérle… ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!
Jó-jó, figyelmeztetett a kínra, de nem gondoltam volna, hogy ennyire hamar hozzálátunk a művelethez. A kiáltás önkénytelenül tör ki belőlem, a véres anyagot markoló kezemet magam elé tartom, ezzel próbálván védekezni, amikor egészen különös érzésre leszek figyelmes a gyötrelem tengerén sodródva. Fogalmam sincs, mikor lett ennyire puha a levegő, ám mellesleg egészen kellemes a tapintása. Értetlenül pislogva követi tekintetem elkalandozó végtagomat, ami éppen újdonsült szomszédom bal keblén állapodott meg. Újabb rémült kiáltás kíséretében vágódok hátra székestül-mindenestül, önhibámon kívül is magammal rántva az általam szexuálisan zaklatott nőt, hisz’ ez minden kétséget kizáróan megfelelt a követelményeknek. Úristen, ki fognak rúgni! Tarkóm hangos csattanással ütközik a konyha padlójának, viszont szerencsémre pont időben kapom félre csodálatos fotóprofilom, máskülönben a kés simán átdöfte volna az arcberendezésem! Rendben van, értem Én, illetlenség volt, de ettől még nem szabadna meggyilkolnia!

Tárgy: Re: Panelház Kedd Okt. 09, 2012 7:45 am

Új lakás, éhes szomszéd

Kérdőn pillantottam fel rá, nem igen értettem, hogy mire is gondol pontosan. Persze, hogy vörös vagyok, elvégre félmeztelenül áll előttem, én pedig mégiscsak a munkatársa vagyok, nem mellesleg nő! Persze nem úgy tekintek rá, mint egy potenciális férfi jelöltre, hiszen idős hozzá, meg egy helyen dolgozunk, de ettől még zavaró a helyzet. Ráadásul az sem segített, hogy szabad kezével egyszer csak magához húzott, miközben a fejét is lehajtotta! Most komolyan meg akar csókolni?! Magunk közé húztam, eddig a gombokkal foglalatoskodó kezem, amivel megpróbáltam kicsit távolabb tartani magamtól, persze arra hirtelen nem is gondoltam, hogy ott már nem fedi ruha. Ahogy a bőréhez értem, egyszerűen lefagytam, és arról is megfeledkeztem, hogy tulajdonképpen meg szerettem volna akadályozni közeledését, egyszerűen még vörösebb lettem, és nagyra tágult, rémült szemekkel néztem fel rá, mint akit most készülnek legyilkolni. Aztán szorosan becsuktam a szemem, nem bírtam tovább figyelni, ahogy egyre csak közeledik, végül megéreztem homlokát az enyémen, vártam, hogy lejjebb csúszik. De semmi sem történt. Felpattantak szemhéjaim, és egyenesen a szemeibe bámultam, persze kissé értetlenül, aztán olyan hirtelenséggel kaptam is félre tekintetem. Egyáltalán nem tudtam eldönteni, hogy tulajdonképpen mit is akarhatott ezzel az egésszel. Csak játszott? Megpróbált zavarba hozni? Lehet, de inkább azzal foglalkoztam a továbbiakban, hogy ellássam sérüléseit.
- Se-se-semmi bajom sincs! – Nyugtattam meg, bár remegő hangomnak még én sem hittem volna, de talán Himo~jiisan számára ennyi is elegendő lesz.
Történetére csak hümmögtem, mindig érdekes dolgokat mesélt, de éreztem, ha most megszólalok, semmi olyat nem tudnék mondani, ami elfogadható lenne. Legalábbis számomra az. Nem emlékeztem rá, hogy az utóbbi időben volt-e példa arra, hogy valaki zavarba hozott volna, általában ezt én tettem másokkal, hiszen fesztelenül képes voltam bárkivel beszélgetni, szinte bármiről, a sikamlós témáktól sem jöttem zavarba, ráadásul élveztem a férfiak társaságát, nem igen voltak olyan dolgok, amik pirulásra késztettek velük kapcsolatban. Még Takuo~kunnak sem sikerült zavarba hoznia, pedig próbálkozott vele, de hát fiatal még, majd rájön, hogy udvarolni máshogy is lehet. Koncentráltam, hogy nehogy túl erősen nyomjam rá a pengét, de persze nem csak mutatóba kell azt tenni, ha azt szeretnénk, hogy valóban eltüntesse a puklit. Azonban Himo~jiisan reakcióját túlzásnak véltem, azért nem öt éves már! Ennyit igazán elviselhetett volna kiabálás nélkül! Aztán megéreztem a kezét, ami olyan tájakra tévedt, amit sosem feltételeztem volna róla! Lepillantottam a kezére, ami nemes egyszerűséggel fonódott nőiesebb domborulatom köré, és éreztem, hogy a már-már legyőzött pír újonnan felkúszik arcomra. Mondjuk azt mégiscsak bántónak éreztem, hogy amint meglátta, merre is kalandozott el kezével, azon nyomban rémülten hőkölt hátra, ennyire nincs rossz tapintása! Jó, talán nem nekem volt a világon a legjobb mellem, de nem is ijesztő, és biztosan messze leköröztem a szilikon csodák tejeszacskóhoz hasonlatos érzését!
Nagy felháborodásomban már csupán annyit érzékeltem, hogy ahogy hátra borult rémületében, engem is magával rántott, ami a kisebb probléma, lévén én Himo~jiisanra érkezvén puhára fogok esni, azonban a kezemben tartott puklikissebbítő szerszám, hétköznapi nevén: konyhakés, bizonyosan lemetszene egy darabot belőle, ha eltalálnám vele, már pedig úgy nézett ki, hogy egyenesen a füle felé tartottam vele. Mondjuk, ha jól tartanám egészen trendi, elfes stílusra tudnám igazítani, és már csak a másikat kellene hozzá szabni, hogy igazán úgy fessen, mint egy fantáziahős! Persze ezt egy pillanatig sem gondoltam komolyan, mielőtt túl közel kerültem volna hozzá, felpillantottam a mosogató fölé, ahol a közel a késsel megegyező nagyságú merőkanál csüngött a helyéről, nem is töprengtem tovább.
- Change! – Az arrébb mozdult Himo~jiisan feje mellett a merőkanál öblös koppanása hallatszott én pedig a mellkasán terültem végig.
Néhány pillanatig levegőt is alig kaptam, aztán rájöttem, hogy ebben Himo~jiisan meztelen mellkasa akadályoz, amibe arccal belefúródtam. Megtámaszkodtam a kezemmel, de bárhová is nyúltam, mindenhol ő volt, így felültem rajta, kezemben továbbra is szorongatva a merőkanalat, és próbálva aggódó ábrázattal figyelni, hogy vajon jól van-e. Bár magam sem igazán voltam biztos benne, hogy minden rendben van, hiszen a költözéshez gondosan kiválasztott ruhámon csúnya, véres folt éktelenkedett ott, ahol Himo~jiisan keze rátévedt. Elég volt a mozdulat emléke is, hogy ismét elpiruljak, de gondolataimba merülve észre sem vettem, hogy igen félreérthető helyzetben trónoltam rajta.
- Minden rendben? – Kérdeztem ártatlanul, bár tudtam, hogy nem, de talán ez a koppanás helyre tette, amit az ajtó kizökkentett – Nagyon beütötted magad? – Kicsit előrébb mozdultam, aminek hatására majdnem ismét elterültem rajta, de szerencsére időben megtámaszkodtam az alhasán, hogy ülve maradjak, már nem is számított furcsaságnak, hogy ismét teljesen elvörösödve néztem arcába. Bizonyos, hogy direkt csinálja, nem lehet ennyire szerencsétlen!

Tárgy: Re: Panelház Kedd Okt. 09, 2012 9:28 am

[Új lakó, reggeli meg sehol]

Önkénytelenül is becsukom a szemem, valahogy semmi kedvem nincs ahhoz, miszerint lássam az egyik testrészem eltávolítását, aminek köszönhetően könyveim borítóin csupán profilból készített képek szerepelhetnek majd, természetesen a szebbik oldalammal. Mindig is tudtam, hogy egyszer illetlenségem miatt megvág majd valaki, azonban Szácsi-chanra sosem gondoltam volna! Legnagyobb meglepetésemre viszont öblös koppanást vélek hallani, ami egyáltalán nem egyeztethető össze a konyhakés által kelthető zajokkal. A biztonság kedvéért begörbítem ujjaimat ismét, ám mivel továbbra is érzem a puhaságot a markomban, illetve a tarkóm sajgása hullámként vág végig rajtam, úgy vélem, túléltem! Megkönnyebbülten fújom ki az eddig benntartott levegőt, az elmaradt csonkolás miatt érzett örömöm hangos kacaj kíséretében szakad ki belőlem és ennek hozományaként íriszeim ismét feltűnnek, ám hirtelen jött jókedvem hamarosan rémületbe csap át, amikor véres tenyérnyomot fedezek fel fotósom pólóján, aki éppen eléggé félreérthető módon emelkedik fel Rólam, valószínűtlenül aprócska kezével alhasamon támaszkodva. Mondanom se kell, orcámon vörös rózsákat gyújt a hirtelen jött zavarodottság, igazából azt sem hallottam, amit a lány kiabált zuhanásunk közben, de nagyon remélem nem valamiféle szitokszó volt, melyet kéretlen méretvételem váltott ki belőle. Ugyan a női keblek nagy rajongója lévén nem bánom a történteket, ellenben a fizetésem alig elegendő önmagam eltartására, ha vennem kell egy új felsőt, akkor minden bizonnyal Kukta-sannál fogok ebédelni az elkövetkezendő hónapban! Minél hamarabb ki kell mosnunk, máskülönben beszárad, aztán már ihatunk a medve bőrére! Hirtelen ülök fel, orrunk kicsit össze is ér, ám cselekednem kell!
- Nem-nem, semmi baj, napjában ilyesmi tucatszor is megesik, hehe! – vágom ki magam még mindig ide-oda kapkodva tekintetem, igyekezvén nem megbámulni tenyérnyomomat. - Másrészt nagyon sajnálom, hogy összevéreztem a felsődet, pedig annyira igyekeztünk megakadályozni az ingem esetében is! Ne aggódj, ismerek egy nagyon jó módszert a megmentésére, amennyiben van a hűtődben egy üveg Coca Cola!
Havasi-kun irodájában láttam a múltkor azon a videó-nézegetős oldalon, ott is simán szétmarta az említett ital a marhahúst, egy kis vér biztos nem jelent majd kihívást számára! Ezen gondolatmenetemet követve ragadom meg felsőjének alját, ellenállást sem tűrve húzom felfelé azt, hiszen minden perc számít! Ahogy esetemben a karok kiszabadítása okozott problémát, akképp Szácsi-channál a fejét nem tudom egyszerűen megszabadítani a textil fogságából. Habár igyekszem a feladatra koncentrálni, mégsem tudom figyelmen kívül hagyni a képembe nyomakodó melleket. Azt természetesen rögtön sikerül megállapítanom, vélhetőleg bugyiihoz hasonlóan melltartókból is tucatnyi darab állhat rendelkezésére, a mostani is csinosnak volt mondható, már amennyire férfiként, laikusan képes vagyok megállapítani. Igazából fogalmam sincs, hogy miért nem talált még magának udvarlót, hiszen csak elég ránézni, remek alakja van, okos is és kedves! Ezen való elmélkedésem közepette tevékenységemet muszáj vagyok szüneteltetni, hisz’ villámcsapásként ér a felismerés: Sachiko olyan, mint a fiatal Kyou-chan lehetett egykoron! Az esetleges elégedetlenkedésére reagálva befejezem az akciót, a fény felé fordítva az anyagot próbálom kitalálni mennyire mélyreható a szennyeződés. Eközben a zöldhajú nő olyasmire lehet figyelmes, amiről Nekem egyelőre halvány lila gőzöm sincs. Feneke alatt egyre inkább hengeres alakú, kemény tárgyat fedezhet fel, ami az idő múlásával igencsak kényelmetlenné teszi az ülést számára. Tarkómat vakarászva fejezem ki tanácstalanságomat, azután zsebembe nyúlva előhúzom a korábban ott felejtett csavarhúzót, amivel még nyár végén javítottam megviselt kis ventillátoromat.
- Talán valamilyen módon ki is lehetne kaparni belőle, de ahhoz meg kell várnunk az alvadást… - mormolom halkan, teljesen belemerülve a töprengésbe. – Mit gondolsz, Szácsi-chan? Szácsi-chan? Hahó, figyelsz Te Rám egyáltalán?
Horkantok fel elégedetlenül, mialatt megpaskolom jobb combjának külső oldalát. Személyiségemből adódóan valahogy nem viselem jól a mellőzést, feltehetőleg ezért sikerült olyan sok szaftos sztorira fényt derítenem, mert nem hagyom lerázni magam!

Tárgy: Re: Panelház Vas. Okt. 14, 2012 7:17 am

Új lakás, éhes szomszéd

Kissé értetlen arccal, és továbbra is vörösen figyeltem, jobb kezemmel szorosan markolva a merőkanalat, miközben hasa egyenletesen emelkedett és süllyedt a nevetéstől. Nem igen értettem, hogy ez vajon minek is szólhat, mert igazán nem rajta múlt, hogy nem lettem hentes. Szemeim tovább kerekednek, ahogy azt ecseteli, hogy nem ez az első eset, bár ezen igazán nem csodálkozhattam, hiszen ez már-már művészi bravúr volt részéről. De nem sok időm maradt arra, hogy kifújjam magam, és gondolkozzam, hogy most miként is tovább, mert egyszerűen követtem tekintetét a hatalmas tenyerének lenyomatára. Csak pislogtam, mert ekkora kezeket még életemben nem láttam, ráadásul olyan precízen rajzolódott ki a keze, hogy innen akár ujjlenyomatot is tudtak volna venni. Aztán eljutott a tudatomig, hogy miről is beszél. Mért tartanék kólát magamnál? Elég a kávé, amivel napi szinten mérgezem magam. Ráadásul ahogy felült, olyan közel volt ismét hozzám, hogy tulajdonképpen minden ráncát mikroszkopikus nagyításban láttam. Egész komoly ember benyomását is kelthetné, ha nem lenne ilyen szertelen.
- Nem, azt nem… - Időm sem volt a mondat befejezésére, már derekamnál éreztem matató kezeit – Mit művelsz?! – Kiáltottam rá, de persze esélyem sem volt az ellenállásra, mert a nagy kapálózásban még a mögöttem álló széken koppantam volna.
Persze nem tudta egyből levenni a felsőmet, hiszen egyrészt az anyag nem volt túl nyúlékony, így nyakrészt óvatosságot és precizitást, de lehet, hogy inkább ollót igényelt volna. Ráadásul a még mindig a kezemben tartott merőkanál sem segítette azt, hogy kibújhassak. Nem, mintha ki szerettem volna, de már nem volt mit tennem, amit látni lehetett belőlem, azt így is látta. Még szerencse, hogy reggel amellett döntöttem, hogy veszek fel melltartót, nem is mertem arra gondolni, hogy mit tettem volna hasonló helyzetben, ha a nem győz. Megszólalni sem tudtam, csak próbáltam visszafojtani a feltörni készülő felháborodást, meg a hideg levegőnek köszönhető reszketést, amit nem igen sikerült palástolni. Aztán újabb hirtelen lendület következett, de látszott, hogy ha csak a fejem le nem tekeri, így nem szabadulok, ráadásul egy pillanatra majdnem hátratántorított, így lábaimmal rászorítottam combjára, miként lovaglásnál szokás, nehogy hátraessek. És akkor megéreztem.
Egy pillanatra levegőt is elfelejtettem venni. Eddig azt feltételeztem, hogy egy kedves, idős úriember, aki csupán az evés, és a hasa iránt érez vonzalmat, erre… Nem is tudtam, hogy mit csináljak, hiszen teljesen védtelen voltam vele szemben, fizikailag sokkalta erősebb volt nálam. Mi lesz, ha egyszer csak úgy dönt, hogy nem csupán „kedvességből” és „óvásból” vetkőztet? Bár ezt teljességgel képtelenségnek tituláltam végül, ő mégis csak Himo~jiisan, egyetlen dologra veszélyes, a nem jól elrejtett édességre.
Aztán elengedtem a merőkanalat, aminek hideg fémje valószínűleg a Himo~jiisan hasán koppant, de így legalább a másik kezemet is ki tudtam szabadítani a ruhából, és annak segítségével megpróbáltam, a már-már nyakam köré csavarodott anyagtól megszabadulni, így csak azt éreztem, hogy Himo~jiisan keze matat valamerre, majd a gyanús, kemény nyomás megszűnt. Végül megszabadultam a ragaszkodó felsőrésztől is, de szinte azonnal magam elé is kaptam a kezem, és lesütöttem tekintetem, bár a történtek fényében, ez teljesen felesleges volt. Ahogy combomhoz ért, nem tehettem róla, kezem automatikusan lendült, és egy csattanós pofont kevert volna le, ha nem gabalyodott volna bele a pólóba, amiről azt feltételeztem, hogy már megszabadultam tőle. De már nem tudtam mit tenni, a beakadt testrész nem mozdult néhány centinél többet, a lendület azonban tovább dolgozott, én magam pedig felkiáltva, fejjel előre bucskáztam, egyenesen Himo~jiisan vállgödrébe, amibe sikerült beleharapnom.
A véletlen mozdulattól még golyóztak a szemeim, de igyekeztem felkászálódni, és nem tovább „csámcsogni” szegény Himo~jiisan vállá. Ijedten, és kétségbeesetten pillantottam rá, majd a rengeteg hirtelen történés eltörte a mécsest. Maguktól léptek a könnycsatornáim működésbe, és nagy szemekkel, hüppögő hangokat kiadva kezdtem sírni.
- Sajnálom Himo~jiisan, igazán véletlen volt! – Dörgöltem a szemeimet, akár egy kisgyerek, és próbáltam abbahagyni a sírást, de a nap történései egyszerűen túlontúl megviseltek. Talán néhány sütivel kiengesztelhetem. Remélem…

Tárgy: Re: Panelház Vas. Okt. 14, 2012 11:34 pm

[Új lakó, reggeli meg sehol]

Igazán, meglehetősen megviselő módon sikerül csak megszabadulni felsőjétől, aminek következtében ismételten sérüléseket is el kell szenvednem, amire reggeli nehéz kelésemet követően egyáltalán nem számítottam! Nem tudom, miért izgágáskodik Szácsi-chan ennyire, de egy eltúlzott mozdulatának köszönhetően újra felborulunk, ráadásul hegyes kis fogait is belemélyeszti a vállamba, ami nem túl kellemes! Könnybe lábadó, értetlen szemekkel igyekszem megérteni az okot, amelyre rövid úton egyedül is rájövök. Bizonyára ez a bosszú, amiért tönkretettem a kávéval a fehérneműinek egy részét! Zsenialitásomon csodálkozva észre sem veszem a hasamra érkező merőkanalat, melynek fagyos érintése eszembe juttatja, miszerint a csempén feküdni eléggé kellemetlen, ráadásul újonnan kiadott lakás lévén egyelőre a fűtést sem kapcsolták még be. Észrevehetően nem Én vagyok az egyetlen, aki fázik, ilyen közelségből képes lennék megszámolni a libabőröket újdonsült szomszédom karján, amivel Engem használ támasztékként felüléséhez. Rémületem csak tovább fokozódik, amikor váratlanul eltörik a mécses, a krokodilkönnyeket látva tanácstalanságom hihetetlen magasságokba emelkedik. Valójában képes vagyok megérteni szomorúságát, hasonló módon reagálnék magam is, amennyiben kedvenc aktatáskámnak vagy ballonkabátomnak valami baja esne, nem túlzottan drága darabok, ám az évek során igencsak hozzám nőttek, nehéz szívvel válnék meg tőlük, ha úgy hozná a szükség. Nehézkesen tápászkodom fel álló pozíció, továbbra is karjaimban tartva a lányt, nem is tudván mennyire félreérthető képet hozva létre ezáltal egy olyan személy számára, aki példának okáért a folyosóról pillantana be a félig nyitott ajtón.
- Ne butáskodj, egyáltalán nem is fájt, nézd! – igyekszem meggyőzni testi épségem tökéletességéről, miután leraktam az egyik székre. – Nem vagyok porcelánból, tudod, régen a seregben is szolgáltam, mint haditudósító! Ugyan nem volt olyan kemény a kiképzésem, mint egy rendes katonának, de ettől függetlenül igencsak kemény edzésnek voltam kitéve, ami gondolom, még mindig látszik. A sok reggeli torna teszi!
Egy régi históriával próbálom felvidítani, miközben az ilyen-olyan testépítő magazinokból ellesett pózokban feszítgetem izmaimat. Erőltetett kacagás közepette paskolom meg feje búbját, meglehetősen érdekes módját választva a vigasztalásnak. Általában nevetni szoktak a lányok a jelenlétemben, ebből kifolyólag igazán meghökkentő számomra eme szituáció, hiszen tapasztalataim alapján minél kevesebb ruha van két ellenkező nemű személyen, annál jobb hangulat kerekedik ki az egészből. Kerekded dolgokból láttam egy-két párat a mai napon, de ezen megfigyelésemet inkább mélyen elrejtem magamban, így is örülhetek, ha zaklatás miatt nem fognak kopogtatni a rendőrök az ajtómon. Borzongás fut végig a hátamon, ennek köszönhetően realizálódik bennem megint a hőmérséklet alacsonysága. Se szó, se beszéd vágtatok ki a lakásból, saját kuckóm felé véve az irányt. Fogalmam sincs, hogy milyen dobozokat hoztunk fel eddig, viszont Nálam kétségtelenül hamarabb fogok találni valami felvehető ruhadarabot. Gardróbom alján kutakodva legalább féltucatnyi, türkizkék pulóver akad a kezembe, amiről saját vigyorgó képem köszön vissza. Legelső könyvem kiadásának sikerén örülve csináltattam őket, a Naruki Post minden tagjának szántam egyet, de valamit elrontottak a postán, mivel az összeset visszaküldték hozzám, három alkalommal is! Igencsak hosszú levelet írtam ezzel kapcsolatban a városüzemeltetésnek, válaszukra azóta is várok, pontosan egy év, hét hónap és tizenkét napja! Kitartó vagyok, eszemben sincs eltűnni a bürokrácia mocsarában, fényt derítek az igazságra! Rohamléptekben térek vissza fotósomhoz, akire ellenállást sem tűrve erőltetem rá az észrevehetően négy számmal nagyobb pulcsit, természetesen mindenkinek a saját méretemből rendeltem, hadd érezzék, hogy milyen lehet Nishimura Ichirounak lenni! Cool

- Remélem tetszik, az Én ízlésemet tükrözi! – vágtam be a vigyort, amit a mintán látható önmagam is visel. – Hehe, teljesen úgy nézünk ki, mint egy pár!
Elmés megjegyzésem azt követően robban ki belőlem, miután jómagam is felöltöttem a vállalhatatlan színű pamutszörnyet. Ezzel minden bizonnyal mosolyt csalok majd Szácsi-chan arcára!

Tárgy: Re: Panelház Hétf. Okt. 15, 2012 12:45 am

Új lakás, éhes szomszéd

Egyszerűen képtelen voltam abbahagyni a sírást, és a mély hüppögő hangok csuklásszerűen törtek elő belőlem. Már a zavarba ejtő helyzetek sem igen tudták elterelni a figyelmem, bár a kettőnk között maradt merőkanál igencsak nyomta a hasamat, ahogy magához ölelve álló helyzetbe küzdött minket. Nem tudtam volna válaszolni arra a kérdésre, hogy miért is fakadtam sírva, hiszen semmi olyan nem történt, amit ne lehetett volna megoldani. A vérfoltok hideg vízzel kimoshatok, a helyzet pedig félreérthető volt ugyan, ettől függetlenül nem úgy tűnt, mintha Himo~jiisan különösebben zavartatta volna magát, így nekem sem szabadott volna. A széken ülve már csupán a hüppögés maradt meg, de persze szemeimet vörösségig dörzsöltem, ahogy egyik rossz szokásom volt.
Próbáltam a történetére koncentrálni, és a bemutatott pózokon, még úgy ahogy mosolyognom is sikerült. Bár nem segített ezen az, hogy félmeztelenül ugrabugrált előttem, inkább csak visszatért a már legyőzöttnek hitt zavarom. Kicsit feszengtem is a széken, ami most, hogy nem voltam éppen a legkellemesebb napom közepén, kicsit mintha még kemény is lett volna, kénytelen leszek majd párnát nézni hozzájuk. Ahogy megpaskolta a fejem, ismét kicsit elérzékenyültem, olyasmi volt az egész, mint amikor az apám egy jó jegyre nem tudott mit mondani, de azért jelezni próbálta, hogy jó úton haladok. Összeszorult a torkom az emlékre, és egyszerűen átöleltem Himo~jiisan derekát, mert az volt magasságba, és hozzá bújtam. Nem érdekelt, hogy félreérthet-e a reakcióm, abban a pillanatban szükségem volt egy ölelésre, és kész! Aztán kissé megnyugodva pillantottam fel rá, még egy mosolyt is sikerült az arcomra erőszakolnom, amikor szó nélkül elviharzott.
Nem értettem a dolgot. Túlléptem volna a határt, és megsértődött? Soha többé nem fog velem szóba állni? Nem értettem, hogy mér is szomorít el a dolog, hiszen nem ismertem olyan régóta, ráadásul főként megetettem, amiért cserébe vicces történetekkel traktált, amiket nehéz volt elhinni, de próbálkoztam vele. Akkor mégis mi a csudáért szomorodtam el a gondolattól, hogy most aztán megbántottam? Érthetetlen, és teljesen felesleges reakciónak éreztem, mégsem tehettem semmit. Rusnya női hormonok, biztosan ők a felelősek mindezért! Aztán ismét nyílt és csukódott az ajtó, és arra fordulva akaratlanul is felderült az arcom, ahogy megpillantottam Himo~jiisant. Bizonyos, hogy ezek az érzések teljesen nem sajátok, hanem női lényemből kifolyólag sajátos valamik. Bizony-bizony!
Megkönnyebbülésem közepette még tiltakozni is elfelejtek, hogy a nem éppen az én méretemre készült ruhadarabot rám adja, pedig így ismét többször ért hozzám, mint ahogy munkakapcsolatunk illendőnek nevezhette volna. Lepillantottam az amúgy kényelmesen puha darabra, hogy lássam azért, hogy mit is adott rám, de akár az övére is nézhettem volna, hiszen mindkettőnk felsőjén hatalmas, mosolygó arcképe virított. Nem bírtam megállni, hangosan hahotázni kezdtem, ahogy megláttam, hogy ugyanazzal a mosollyal áll velem szemben, ami a képeken is látszott. A pulóver nagyjából három számmal volt nagyobb nálam, így akár ruhának is felvehettem volna, hiszen majdnem combközépig ért, az ujja pedig bőven meghaladta kezem hosszát, így azt viccesen lengetni kezdtem.
- Nagyon édes! – Nevettem tovább, de az egy pár megjegyzésére megdöbbentem, a mosolyom is leolvadt az arcomról.
Nagyra tágult szemekkel pislogtam rá, de valahogy képtelen voltam azt feltételezni, hogy az egész eddig történtek azért lettek volna, mert nem mert elhívni egy randira, és így fejezte ki vonzalmát irányomban. Ugyan! Hiszen ő Himo~jiisan! Vagy tényleg ez lenne a helyzet, és most ő is zavarában nevetgél? Teljesen összezavarodtam a gondolatoktól is, és ami még inkább megijesztett, hogy egyáltalán nem zavart a gondolat.
- Va-valóban! – Nevettem kicsit erőltetettebben tovább, és már csak arra tudtam gondolni, hogy nem maradhatok vele tovább kettesben, mert akkor biztosan mondok, vagy teszek valami olyat, amit később megbánnék… - Mit szólnál, ha a nagy ijedségekre harapnánk valamit odalent? Pakolni ráérünk!
Persze ez nem egészen így volt, de meg kellett szabadulnom azoktól az emlékektől, hogy tulajdonképpen már többet látott belőlem, mint amennyit kellett volna. Ráadásul hűvösségem, és szókimondásom egyszerűen cserbenhagyott a közelében. Valahogy tennem kellett ez ellen sürgősen, mert ha nem, annak beláthatatlan következményei lesznek. Egyenesen katasztrofálisak! Ezekbe jobb nem belegondolni, mert már z is megrémített, hogy szóba jöhetnek efféle dolgok. Majd minden elmúlik, csak érzékeny vagyok, a Hold állása teheti, biztosan! Mosolyogva felnéztem rá, majd úgy ahogy voltunk, egyen pulcsiban, megragadtam a karját, és magammal húztam az étkező irányába. Ennivaló ellen amúgy sem tiltakozott volna, a gyomrában mindig volt hely…

Tárgy: Re: Panelház Szer. Okt. 17, 2012 4:42 am

Re-találkozás

Új nap, új hely, új lakás, de a szag… mint a régi, melegen hagyott szar, vagy a környékből, vagy Belőlem jön. Mindegy, megteszi ez a… ház is. Éltem már rosszabb környéken is, akadt már kuka alvás is, tehát ezen nem fogok fent akadni. Meg hát ilyenre van csak pénzem, és válogatós fasznak, a ló seggében van a helye, így hát csomagokat fel… Mit csomagokat? Alig van valamim, ami meg akad, az elfér három nagyobb táskában. De azért egyet se hagyok kint, persze aki Tőlem akarna lopni… az majdnem normális lenne. Főleg most, hogy az elmúlt éjszaka, kaptam pár fájdalmasabb ütést. Most van monoklim, és egy fogam hiányzik. Na mindegy, a másik rosszabbul járt, de az biztos, hogy egy darabig nem egyedül fogja törölni a szaros seggét. De ezen gondolkozni se kell, kezd felfelé ívelni a bunyós pályafutásom… ismét. Most pedig, a lépcsőn felfelé, egy-egy kézben egy táska, a másik meg a nyakba, mehet a menet.
Már majdnem fárasztó a felfelé menetelés, és ez nem is zavarna, ellenben azzal, hogy valaki úgy kiabál, mintha ölnék, de legalábbis basznák a picsáját, és még valamit rugdos is. Fasza egy hely, mondhatom. Már csak azt remélhetem, hogy nem ez lesz a szomszédom, ilyen jellemgyenge alakok, nincsenek tekintéllyel másokra, hát legyen, én se fogok. A zene maxra tekerve mindig, a játékok hangereje is, akkor aztán meggondolják, minek rugdosnak bármit is. S felérve, már majdnem vissza is fordultam. Pont nem számítottam ilyen szomszédságra. Nem elég, hogy a munkában is, de még itt is látni fogom? Oh anyám, mit vétettem? Persze iszok, verekszek, cigizek, néha küldök egy kis füvet is, meg oké, csináltam már keményebbel is, oké, pont tegnap, ezért a friss szúrásnyom az alkaromon.. De ez még nem ok erre a szenvedésre. Így hát lopakodósra vettem a figurát. Lassan, naaaagyon lassan kezdtem el sétálni, próbálva úgy helyezkedni, hogy ne lásson meg. Habár fordulhatna egyet, hogy leessen róla a törölköző, de ennyi. Ha meglát, majd jön itt a múltkori marhaságokkal, hogy új ruhák, suli, oké, a suliba járok, de a többi, még a melóban se piálhatok. Ennek a csajnak vagy kell egy fasz, vagy egy alapos verés, vagy akármi. Mert szereti más dolgaiba ütni az orrát.
~ Ezek meg honnan jönnek? Anyád, megy ki a cucc? Hm, tehát ilyen az, ha rákapnak, és kell a következő adag? Hajaj, mint egy hülye filmben. A dilis csaj rugdal egy ajtót, ami mögött ott lakhat a filmbeli link alak, na meg persze az elmaradhatatlan drogos, és majd jönnek a bonyodalmak.- csak a gáz, hogy Én leszek a narkós, na mindegy, a kis szerep is szerep. De ez nagyon idegesít, hogy rugdossa.
- Ha csengetnél az nem lenne hatásosabb?- korrekt kérdés volt, hiába van olyan fejem, mint aki nem aludt vagy három napja, bár a szagom is olyan lehet, mint aki három napja nem fürdőt.

Tárgy: Re: Panelház Szer. Okt. 17, 2012 11:10 am

Re-találkozás

Csodálatos napnak indult a mai, egyrészt mert szabadnap, másrészt… másrészt is szabadnap! Szóval kivételesen nem kellett ébresztenem Himo~jiisant, bár furcsálltam, hogy a reggeli kávé és omlett illatára sem jelent meg. Ekkor már gyanakodnom kellett volna, hiszen egy dolgot jelenthet, hogy nem érezte meg az alig két méterre lévő, gőzölgő, ínycsiklandó falatok illatát: hogy már nem él. Vagy legalábbis képtelen járni, vagy zajt csapni. Bár lehet egy erősebb megfázás is elegendő indok, hiszen a férfiak hajlamosak haláltusaként megvívni a harcot a náthával. Csak egyszer próbálnának szülni, lehet utána kétszer meggondolnák, hogy van rosszabb annál, minthogy a zsebkendő kidörzsöli az orrukat. Megráztam a fejem a gondolatra, és békésen elszürcsöltem a reggeli kávém, ami valahogy most sehová sem csöppent, lévén senki sem lökte meg az asztalt, vagy a könyököm. Megrökönyödtem, hogy már-már hiányzik lüke szomszédom csetlése-botlása, és hogy ismét elmesélje vérmes kalandját, amikor grizzlymedvéken kellett lovagolniuk, hogy életben maradjanak. Vagy pandákon? Már nem emlékeztem pontosan, de a lényeg nem is mindig az volt, amit mesélt, hanem az, ahogyan. A mesélés volt az, amit sosem rontott el, annak kifejezetten a mestere volt, nem véletlen lett riporter.
Megráztam a fejem, ha ő nem kíváncsi rám, én ugyan nem megyek utána! Élvezni fogom a szabadnapom, ha meggebedek is! Igen, így lesz! Az elhatározás azonban könnyebb volt, mint maga a megvalósítás, de végül úgy döntöttem, hogy kimozdulok, ha már ilyen szép idő van, csak előtte hajat mosok. Megborzongva ötlött fel előttem a közös zuhany rémlépe, de legyűrtem a feltörni készülő tiltakozást, és előkészültem. Már a zuhany alatt állva gondolkoztam azon, hogy az utóbbi időben, mintha megcsappant volna a sampon készletem. Vállat vontam, majd megint be kell szereznem egy kartonnal. Alaposan kimostam hosszú hajamból a habot, majd a nagy törülközőbe csavartam magam, kipislantottam, de nem láttam senkit a folyosón. Itt az idő! Úgy surrantam vissza, ahogy idefele is jöttem, azonban az ajtónál kellemetlen igazságra jöttem rá. Kizártam magam! Dühösen csaptam az ajtóra, ami nem akart beengedni a saját otthonomba, majd felcsillant szememben a remény. Himo~jiisan biztosan megengedné, hogy megszárítkozzam nála, és valahogy átjussak a kulcsomért a lakásba, ez nem olyan, mintha felkeresném, csak jó szomszédi segítségnyújtás, igen! Azonnal az ajtaja elé is ugrottam, majd vad kopogtatásba kezdtem, de semmi… Nem válaszolt, így folytattam, csak nem alszik délig. Továbbra sem érkezett semmi válasz, így még erősebben döngettem a nehéz faajtót.
- Nyisd már ki, Himo~jiisan, nagyon hideg van! – Húztam magamon még összébb a törülközőt, ami persze semennyit sem melegített vacogó testemen. Csak tompán jutott el a kérdés a tudatomig, de egyből kiverte a biztosítékot, hát hülyének néz?! – Mutass ezen a málladozó vakolattemetőn egy árva csengőt is! – Fordultam mérgesen felé, miközben az üresen tátongó falra szegeztem mutató ujjam. Persze mérgem szinte azonnal döbbenetté változott, ahogy felfedeztem, hogy a kérdező az ifjú mindenesünk. – Takuo~kun, te hogy kerülsz ide? – Kérdeztem őszinte döbbenettel, bár a csomagok egyértelművé tették, hogy bizonyára most költözik.
Azonban nem igen tudtam megvárni a válaszát, ugyanis éreztem, ahogy a hideg levegő ismét libabőrössé tesz a nedves törülköző alatt, és ez furcsa grimaszra húzta arcom. Majd viszketni kezdett az orrom, végül pedig egy hatalmasat tüsszentettem. Persze az orrom elé tettem a kezem, ám az addig is lazán lógó törölközőm így elszabadult, és a koszos földre hullott. Ott álltam reszketve, pántnélküli fürdőruhában, mert hát azért mégiscsak közös a fürdő. Aztán gyorsan felkaptam a fürdőlepedőt, és visszatekertem magamra, egy pillanatig nem feltételeztem, hogy Takuo~kun veszélyes lehetne rám, vagy jelenthetne valamit az, hogy látott félmeztelenül, számomra egy lázadó kölyök volt még.
- Kizártam magam! – Panaszoltam szipogva, és reméltem, hogy tudja ilyenkor mit illik. Szárazságot, és meleget biztosítani Oneesannak, bizony!

Tárgy: Re: Panelház Csüt. Okt. 25, 2012 11:58 pm

Re-találkozás

- Juj kérem, egy igazi kis fúriával van dolgunk.- bevágtam egy beijedt arcot, legalább annyira féltem, mintha egy mérges, bebugyolált kölyökkutya támadna. Na, még az a félelem is elszállt, amikor megláttam, hogy ki is akar itten kemény lenni.
- Elsőnek kocsival, majd az ajtón, és végül a lépcsőn felfelé, ja, kihagytam a varázsszekrényt, amivel visszatértem Narniából.- közöltem vele halálosan unott fejjel, már alapból azt se értem, hogy minek itt dörömböl? Ez lenne a lakása, akkor miért nincs kulcsa hozzá? Eh, nők, némely tényleg sötét, mint az éjszaka, vagy még sötétebb. Kb mint ez itt, előttem. Nem kell félreérteni, nem utálom vagy valami, csak idegesít. Egyszerűen olyan szinten feltudja cseszni az idegeimet. Ez a… ; ”mentsük már meg ezt a kölyköt, mert olyan kurva rendes vagyok”, hozzáállásával van gondom. Nehéz megérteni, hogy akadnak olyanok, akik nem kérnek ebből? Élvezik az életüket, próbálnak élni, és ennyi. De akkor berobbannak a békés létezésbe, ruha csere, suli, nincs piálás. Kérdem akkor, minek élek? Ilyen vagyok, így kell elfogadni, vagy éppen utálni. Az meg már kiváltképpen nem érdekelt, hogy leeset róla a törölköző, főleg, mert ki az a marha, aki bikiniben zuhanyozik? Én tuti nem. Bár szép egy látvány lenne. Na meg mert láttam már különbet is a testétől, ezért is maradt továbbra is az unott fej.
- Mé, ez a lakásod? Húgod nincs itthon, hogy beengedjen? Meg minek van rajtad bikini, és akkor minek ez a rongy köréd?- udvarias hangnem? Ugyan kérlek, majd pont Nekem lesz az, ehelyett inkább lerakom a táskákat, előveszek egy cigit, rágyújtok, majd kicsit gondolkozok, hogyan is kéne ezt megoldani, mert szerintem a nyakamon marad, ha nem segítek.
- Oké, ezt megoldom, állj félre.- ha nem teszi meg, akkor félre tolom, és szemügyre veszem a zárat, hümmögök párat, majd kiegyenesedek, és kicsit hátrébb lépek.- Azt hiszem tudom a megoldást.- ahogy kimondtam, már fel is emelkedett a lábam, és beletalpaltam az ajtóba. Esélyt se hagyva arra, hogy esetlegesen megakadályozzanak ebben a műveletben. Az ajtó reccsen, és tokostul kiszakadt a helyéről. Elégedett arcot vágok, nagyot szívok a cigiből, majd a plafon felé kifújom a füstöt.
- Na, akkor a gond megoldva, be is mehetsz. Majd azért támaszd vissza az ajtót. Én meg megyek, és berendezkedek.- felkapom a táskáimat, és elindulok a saját lakásom felé, ami ha minden igaz… itt is van nem messze. Jé, lehet az emeletünk is közös.

Tárgy: Re: Panelház Pént. Okt. 26, 2012 1:05 am

//Látogatóban//

*Éppen egy térképet bogarászva próbálok kiigazodni Naruki városának zegzugos utcáin, miután végre találtam egy szabad parkolóhelyet - nem akartam menet közben eltakarni a nagy autóstérképeimmel az egész kilátást, szóval jobbnak láttam kicsit szüneteltetni a vezetést, hogy megtaláljam az irányt, amely a úticélomhoz visz majd. Közben zsebemben kotorászok, hogy megtaláljam a fecnit, amire Nishimura úr firkantotta fel pontos lakcímét (bár nem mondható el róla, hogy túlságosan olvashatóan, szóval elég nehéz megfejteni a papírdarabkára rótt írásjeleket), melegen ajánlva legutóbbi kalandunk után, hogy látogassam meg mindenképpen otthonában. Most pedig készülök kapni az alkalmon, hűtőm és pénztárcám ugyanis egyaránt vészesen közel áll a kimerüléshez... Ha azonban jóbarátom csak negyedannyira is menő újságíró, mint ahogy azt állítja, már meg is van oldva étkeztetésem a mai napra! Cool

Minden bizonnyal valami puccosabb helyen lakik, így nem fogja bánni, ha meglátogatom és meghívatom magamat ebédre... Egy gyors reggelit (pár szem aprósüteményt és fekete teát) még sikerült ugyan indulás előtt magamhoz vennem, de nem hiszem, hogy sokáig meg fogja tölteni gyomromat, amúgy is, túl gyors az emésztésem, azért vagyok még a negyvenhez közelebb is ilyen fitt és karcsú!
Mindenesetre már csak a homlokomra kellene írnom egy "TURISTA" feliratot hatalmas betűkkel, csak akkor lehetne ennél egyértelműbb, hogy nem idevalósi vagyok... Valószínűleg ezért is jött hozzám oda végül - kb negyedórás reménytelen térképbújás után - egy idős hölgy szánakozó arccal, aki megkönyörülve rajtam rákérdez, hogy mit is keresek. Épp jókor ért ide, ugyanis már éppen készültem volna hazaindulni, hogy a nap hátralévő részében irodámban tespedjek és megpróbáljak áttérni a fotoszintetizáló életmódra... Valljuk be, ha sikerülne, még a vegetáriánusok is megirigyelnének, hiszen még az ártatlan növényeket se bántanám! No nem mintha jelen pillanatban ez a veszély fennállna részemről, ugyanis a salátákért sosem rajongtam, elvégre nem vagyok én nyúl vagy kecske, hiába gyanúsítanak meg ilyesmikkel egyesek.
Szóval, a hölgy megkérdezte, mi járatban vagyok Naruki városában, mire én elregéltem neki, hogy melyik utcát is keresem - ő pedig felkiáltott, hogy "de hát most ott vagyunk!", és rá is bökött az egyik épületre, ami legenyhébb becslésem szerint is percekre van az összedőléstől. Na ne, az nem lehet, hogy Nishimura úr egy ilyen helyen éljen akkora fizetésből, amekkorát kaphat jelenleg! OAO Be se mernék lépni ezen az ajtón, a szükség azonban nagy úr, és attól függetlenül, hogy kívülről ilyen lepukkant a hely, belülről még lehet egy palota... Minden bizonnyal a megtévesztést szolgálják ezek a kopott falak, hogy messzire elkerüljék a környéket a betörők!
Erőt veszek azonban magamon és néhány perccel később belépek a főbejáraton, miközben megállás nélkül szuggerálom a területet, hogy belülről nézzen ki legalább egy kicsit élhetően, mentális képességeim azonban ebben az esetben nem jönnek be: a lépcsőház is ugyanolyan lerobbant, mint a külső burkolat. Úristen, hogy lakhatnak itt emberek?! Mihelyst megtalálom az újságíró lakását, rögtön fel fogom ajánlani neki, hogy költözzön át hozzám, az biztos! Legalább lenne, aki valószínűleg tud főzni legalább egy kicsit...
Ha jól emlékszem, a harmadik emeletet mondta, így hát egyenesen a lifthez vonulok, bár gyorsan meggondolom magamat, mikor a felvonó állapotával is szembesülök. Csoda, hogy nem szakad le már pusztán attól, hogy ránéz valaki! Szóval nincs más választás, irány a lépcső... Magamban számolom a szinteket, nehogy véletlenül akár csak eggyel is feljebb menjek a kelleténél. Mikor pedig elérkezek a megfelelő helyre, az első utamba kerülő ajtón jó hangosan bekopogok, az alapján ugyanis, amit eddig láttam, azok alapján megesküdnék rá, hogy a csengők sem működnek - remélhetőleg az ajtó azért nem fog kiesni a tokjából, mikor hozzáérek.*

Tárgy: Re: Panelház Pént. Okt. 26, 2012 5:16 am

Re-találkozás

Nem értettem, hogy mért lennék fúria, én nagyon is kedves vagyok, elvégre neki is lett valahonnan munkája, nem? .__. Meg ez egy különleges eset, mert hideg van, és fázom, és nincs kulcsom, és zárva az ajtó, és… és… Hát nm esik meg a szíve egy ártatlan nőn, aki itt reszket az ajtó előtt? Hálátlan Himo~jiisan! Meg gonosz Takuo~kun! Igen, bár nem az ő hibájuk, de mégsem segítettek, szóval semmi kedvesség és lovagiasság nincs bennük!
- Nagyon vicces Takuo~kun, látod mennyire nevetek? - Vágtam teljesen faarcot, amit némiképpen elrontott, hogy közben vacogó fogaim össze-összekoccantak. – Nem, bentlakásos iskolába jár
Kissé elcsodálkoztam, és már majdnem rámutattam arra az ajtóra, ami mögött az én lakásom bújik meg igazából, de aztán rájöttem, hogy nem is baj, ha azt hiszi, ez az én lakásom, mert így ha valami van, Himo~jiisant zaklatja vele, nem engem. Cool

Nem mintha olyan sűrűn kérne segítséget, de mégis csak ha eltéveszti éjszaka az ajtót, inkább a férfihoz essen be, mint hozzám. Neutral

- Ez nem bikini, hanem fürdőruha, és azért van rajtam, mert közös a zuhanyzó az emeleten lakókkal – Világosítom fel, bár a modora hagy kívánnivalót maga után, de abba inkább nem kötök bele, jobb a békesség, mert fázom. ~.~
Csak figyelem, ahogy ledobta a nála tartott cuccokat, és rágyújtott, elhessegettem a felém szálló cigaretta füstöt, elvégre most mostam hajat. Aztán, amikor azt mondta megoldja, teljesen ledöbbentem, ugye nem úgy, ahogy gondolom? Á, biztosan nincs nála feszítő vas, nincs mitől tartanom! Felvettem a földről a törülközőmet, és kissé hátrébb álltam, de már nem tekertem magamra, minimum kifőzőm a földdel való találkozása után. Csak nézem, ahogy hozzáértő szemmel vizsgálja a zárat, és mintha csak beszélgetne vele, hümmög is. Aztán azt mondta, hogy tudja a megoldást, ami valószínűleg az lehet, hogy a lábtörlő alatt ott a pótkulcs! Várjunk csak, hiszen nincs is lábtörlő! o_o A teljesen felesleges agressziójára az ajtó csupán annyit válaszolt, hogy reccsenve beszakadt a lakásba. Himo~jiisan meg fog ölni. O_O Vagyis Takuo~kunt, elvégre ő okozta a károkat, még jó, hogy nem a saját lakásom előtt szobroztam, így is nehéz bezárni az ajtót, hát még ha nincs!
- Kö…köszönöm ^^” – Pislantottam rá zavartan, és beléptem az ajtó roncsaira, legalább itt van meleg holmi, és ha Himo~jiisan megjön, majd sírva előadom történteket, biztosan megkíméli az életem egy kis vacsoráért cserébe… Aztán Takuo~kunra pillantottam, biztosan nem eszik rendesen, tök soványnak néz ki. – Hálából főzök neked is valamit, gyere át, ha lepakoltál!
Kiszaladt a számon, de már nem lehet visszavonni. Csak remélni mertem, hogy legalább mutatóba van valami Himo~jiisan hűtőjében, amiből, ha nem is egy tisztességes, de legalább ehetőt tudok összekotyvasztani. Az első dolgom azonban az volt, hogy visszatettem az ajtót, és kerestem valami ruhát…

Tárgy: Re: Panelház Pént. Okt. 26, 2012 9:31 am

Látogatóban?!

Nagyot nyújtózva ébredtem fel, és azzal a lendülettel ki is pottyantam a kényelmes ágyamból, szerencsére a magam alá gyűrt takarómra. Álmosan pislantottam fel a földről, majd az ágyba kapaszkodva kiszabadultam a takaró szoros fogságából, azt visszagyűrtem az ágyra, és felhajtottam a szekrénybe. Csípőre tettem a kezem, aztán éreztem, hogy teljesen elszáll minden erőm, így kivonszoltam magam a konyháig, hogy egy kávéutántöltéssel visszaszerezzem. Furcsa volt ez a reggel, valahogy nyugalmas, senkit nem akartak megkéselni az alsó utcában, akinek sikoltozására felkelhettem volna, egyetlen madár nem repült neki, az amúgy már gyárilag is koszos ablaknak. A meleg ital teljesen felébresztett, amitől rájöttem egy fontos tényre, hogy Himo~jiisan itteni bögréjébe kitöltött kávé teljesen érintetlen, és ő maga sem terpeszkedik a konyhában az általam készített reggelire várva. Nem szokása, hogy lekési a reggelit, így úgy gondoltam, bizonyára ismét egy fontos munkát végez, amire engem megint nem vitt magával. >_> Mostanában előfordult, hogy olyan kutatásokat végzett, és oknyomozói tevékenységeket, amire engem nem vitt magával, pedig izgalmasak lehetnek! Szóval lehet, hogy ezért én egyszer elfelejtek főzni rá, aztán biztosan egy életre megjegyzi, hogy nem hagyhat csak úgy ki, ha végre valami szuper kalandra kerül a sor!
Annak ellenére, hogy pillanatnyilag kicsit morcos voltam Himo~jiisanra, a beköltözéskor kapott pulcsit viseltem, ami legalább négy számmal nagyobb volt, mint az eredeti ruha méretem, és hosszban majdnem a térdemig ért. Pizsamának használtam, mert az anyaga nagyon puha volt, és mire magamhoz tértem a nagy, mosolygós kép, ami elől díszítette, mindig megnevettetett Persze, ha nálam reggelizett, akkor szigorúan a köpeny alatt dugdostam, nem kell neki tudnia, hogy mennyire szeretem. A ruhadarabot természetesen, és nem Himo~jiisant! >///>
Leültem az írógépem elé a maradék kávémmal, és a befejezetlen lightnovelt kezdtem szépítgetni, aminek nyálas volt már a története is, hiszen két teljesen különböző világból származó férfi szerelméről szólt, akik egy véletlen folytán találkoztak. A drogkereskedő a híres riporter mellé költözik, aki a munkája miatt pont róla ír cikket, így egyre több időt töltenek együtt. Annyi biztos, hogy a tinik között nagy sikert fog aratni, de valamiért nem leltem örömömet a történet formálásában, egyszerűen az én utam a fényképészet volt. Nem kitalálni szerettem a történeteket, hanem elkapni azokat, egy pillanatot, ami tökéletes, de abból nem járhatna Ruriko~chan magániskolába, úgyhogy most tökéletesre írom ezt, ha bele gebedek is. Csak olyankor mentem itthon dolgozni, ha Himo~jiisan biztosan nem volt otthon, nem szerettem volna, ha rájön, hogy én vagyok Tomo Asami, bár ha egyáltalán tudja, ki is ő. Szóval gyorsan próbáltam meg haladni, hogy az érkezése előtt kész lehessek, amikor kopogtattak. Egy pillanatra megállt bennem az ütő, és azonnal mindenestől a szekrény aljába tuszkoltam a gépet, a belől kilógó papírokkal együtt, majd nagy robajjal az ajtó felé indultam.
- Jövök már! – Kiáltottam, miközben majdnem átestem egy kupac papíron, amit sikeresen a szekrény másik oldalába tömködtem. Kicsit csapzottan nyitottam ajtót, arcomon üdvözlő mosollyal. – Mért nem használod a pótkulcsod? – Kérdeztem nevetve, aztán felnéztem, de az ajtóban nem Himo~jiisan állt. – Maga nem Himo~jiisan! – Mondtam egyszerűen, de ezt bizonyára ő is jól tudta, de akkor mit akarhat vajon tőlem ez az idegen? O_o

Tárgy: Re: Panelház Szomb. Okt. 27, 2012 2:21 am

//Látogatóban - de kinél?O.o//

*Első hallásra elég nőiesnek tűnik a válasz, bár ennek nem tulajdonítok nagy jelentőséget, hiszen közös nyomozásunk során az újságíróból néhányszor elég meglepő hangok törtek ki, így hát nem csodálkoznék rajta, ha megjátszaná (egyébként is, azok alapján, amiket mesélni szokott, biztos valamelyik hagyományőrző színtársulatnak vagy akár egy cirkusznak is tagja lehetett), hogy valami nőnek a lakása ez, hogy így ússza meg látogatásomat. Az persze nem fordul meg fejemben, hogy mivel nem szóltam előzetesen egy szót sem jöttömről, így nem is tudhatja, ki állhat az ajtóban, hacsak nincsenek röntgenszemei...*
- Izéé... Jó napot kívánok!
*Köszöntöm az ajtót nyitó fiatal hölgyet nem kis döbbenettel arcomon. Nishimura úrnál egy nő van éppen?! OAO Még akár az is lehet, hogy a felesége nyitott ajtót nekem... Mondjuk ez a tudat megnyugtat kissé, ugyanis még élénken emlékszem a legutóbbi esetre, amikor, khm, elég félreérthető helyzetbe került az újságíró - többek között a saját házam ajtajában akart búgó hangon elcsábítani -, szóval ez határozottan pozitív fordulat. Bár ettől függetlenül még lehet, hogy csak úgy tesz, mintha a nők érdekelnék, valójában azonban a hozzám hasonló megnyerő külsejű férfiakra feni a fogát, de azért remélem a legjobbakat... Ugyanakkor az is előfordulhat, hogy ez a fiatal lány csak valamiféle bejárónője, ha folytatom előző gondolatmenetemet, miszerint valójában az újságíró gazdag és csak figyelemelterelésnek szánja azt, hogy ilyen lepukkant környéken él! Harmadik ránézésre azonban muszáj megállapítanom, hogy a lány túl fiatalnak tűnik Nishimura úrhoz képest, szóval a gyermeke is lehet - bár azért illett volna elmondania egy ilyen apróságot, hiszen én is emlegettem neki Aoitson-chant!*
- Ha lenne pótkulcsom, használnám... ^^"
*Válaszolok az ismeretlennek, mialatt szórakozottan és zavartan elvörösödve megvakarom tarkómat a lány csapzott külsejét meglátva. Minden bizonnyal kevés fizetést kap az újságírótól a rabszolgamunkáért cserébe, pedig egy hozzá hasonló fiatal hölgynek igazán kijárna az, hogy jómódban éljen! >_> Bezzeg én mindig engedek asszisztenseimnek, mikor valamelyikük egy kis plusz szabadságot vagy magasabb fizetést kér! Lehet, azért vagyok újabban ennyire a béka feneke alatt pénzügyileg, mert erre ők is rájöttek? O.o No, mindenesetre majd az újságírót is rábeszélem, hogy fizesse emberi színvonalon alkalmazottait, hiszen elég csak ránézni szegény kisasszonyra ahhoz, hogy megállapítsuk, mennyire sokat dolgozik! Olyan kócos, a szeme pedig kialvatlan, ráadásul kinyúlt, régi pulóverének nyakkivágása is félrecsúszott olyannyira, hogy láttatni engedi a fél vállát...*
- Nem vagyok én semmilyen lánykereskedő, kikérem magamnak! Apropó, csak nem...?! OAO A kisasszonyt egy ilyen aljas bűnöző tartja markában, és azért tűnik ilyen fáradtnak, mert egész éjszaka dolgoztatták egy olyan undorító lebujban? Még szerencse, hogy találkoztunk, ugyanis magánnyomozó vagyok, és ne legyen a nevem Hayashi Yuuta, ha nem mentem meg magát fogvatartói karmai közül!
*Hadarom el, ahogy a további szavak eljutnak tudatomig, a megszólítás pedig jól látható aggodalommal tölt el. Ah, hát akkor eltévesztettem az ajtót, és véletlenül egy ártatlan lányokat futtató emberkereskedő egyik áldozatához kerültem! Isteni szerencse, hogy találkoztam vele, hiszen sokat olvastam már hasonló témában, így azt kell mondjam, egyik specialitásom az ilyen bűnözők lekapcsolása. Agyam már kattog is, hogyan tudnám megmenteni a Hölgyet, végül halkan megkérdezem a jelenlegi legfontosabb dolgot, amitől az egész további mentőakció függ majd:*
- Nem áll megfigyelés alatt, ugye?
*Súgom felé, miközben kezemmel cinkosan el is takarom számat, nehogy az esetleges őrök leolvassák róla kérdésemet. Eredeti úticélomról természetesen teljesen elfeledkezek időközben, annyira feléledtek nyomozóösztöneim a véletlen találkozás következtében. Jelen pillanatban csak egyetlen dolog fontos: felszámolni egy újabb bűnbandát!*

Tárgy: Re: Panelház Hétf. Okt. 29, 2012 2:54 am

Re-találkozás

- Hát, látom, hogy majd megszakadsz, de azért néha vegyél közben levegőt is.- fapofára fapofa a válaszom. Oké, tudom, hogy nem voltam valami vicces, de nem is annak szántam, inkább ironizáltam csak. Zöld a haja, és nem szőke, csak érti, hogy mit is akartam kifejezni. - Ahaaa, egy éhes szájjal kevesebb, igaz?- kérdeztem, és most vigyorogtam is hozzá. Habár nem rémlett, hogy a húgicája kis zabagép lett volna, meg egész jó fej volt, tehát rajta nem fogok viccelődni, legalábbis nem maróan fájdalmasan szar viccekkel. Csak is kifinomult, elegáns viccek lesznek a terítéken.
S legalább azt is megtudtam, hogy miért volt rajta fürdőruha, bár a bikini az nem az lenne? Hm, jól le vagyok maradva a divattal. Mondták is már, hogy kölcsön adhatnám az időgépemet, mert olyan régi ruhákban járok, hogy tuti azzal szereztem. Ám, most hogy tudom a titkot, már tudom, hova kell szereznem kamerákat, hátha láthatok valami fincsit is.
- És nincs zár az ajtón, vagy micsoda? De csak szólj, ha valaki meglesne, majd szépen elmagyarázom, hogy miért is nem szabad ilyet.- kihangsúlyoztam a magyarázom szót. Szerintem, azért csak érti, hogy arra utalok, hogy naaaagyon el fogom verni azt, aki leskelődni akar majd. Nem illik ilyet, Én se gondoltam komolyan, hogy kamerát fogok berakni. Főleg mert drága is, meg nem is biztos, hogy jól el tudnám dugni.
S’ most következett az ajtó kinyitása. A finomkodás nem volt a stílusom, így nem kell azon se meglepődni, hogy milyen módszert választottam a bejutásra. Meg majd megcsinálom kicsit később, ezen nem kell kiakadnia. Bár nem is tette, inkább megköszönte, ami hát… meglepet. Minimum egy tockosra számítottam, vagy valami ilyesmire.
- Hát… szívesem.- válaszoltam, és szintén meglepetten pislogtam Szácsira. Majd felnyaláboltam a holmimat, és elindultam a saját lakásom felé.
- Fogok, ebben biztos lehetsz.- csak éppen nem enni, hanem az ajtót rendbe rakni. Még mindig nem kell könyöradomány. Na, de pakoljunk akkor le, és vegyük elő, ami kell. Leraktam a táskáimat, és amelyik a bal kezemben volt, abban kezdek kutakodni. Ha jól rémlik, oda raktam a szerszámaimat. De oda ám, meg is vannak a csavarhúzók. Párat kiveszek belőle, meg csavarokat rakok a zsebembe, és indulok is vissza.
Kopogtatok az igaz, de az ajtó megint csak kidőlt. Ezt beinvitálásnak veszem.
- Na, megjöttem, megcsinálom az ajtót!- kicsit hangosabban beszéltem, hátha éppen nem hallja. S’ nézzük meg az ajtót, vagyis szépen csavarjuk ki a hímeket, kicsit fentebb kell majd rakni őket.
- Amúgy nem kell fáradnod a kajával. Nem mondanám, hogy éhes vagyok! Nem vagyok ingyenélő.- az elején ismét hangosabban beszéltem, a végén pedig már motyogtam csak.

Tárgy: Re: Panelház Hétf. Okt. 29, 2012 10:23 pm

Látogatóban?!

Nagy szemeket meresztettem a jövevényre, nm igazán értettem, hogy miért is szobrozik az ajtómban, és kit is kereshet, hiszen bizonyosan nem ismertem. Biztosítási ügynök lenne? O_o Ezen a környéken nem is csodálom, biztosan minden hatodik percben kirabolnak egy lakást, bár hozzám eddig nem törtek be, de jobban is járnak! Himo~jiisan mindenkit leverne a baseball ütőjével, amivel két napja át is rohant, mikor sikoltozni kezdtem, bár szerintem merőben túlzás volt azzal lecsapni a molylepkét. Neutral

De a szándékot kell értékelni! Én pedig megmenekültem az álnok szörnyetegtől… Köszönésére kicsit észbe kaptam, elvégre attól függetlenül, hogy nem számítottam rá, még neveletlenség lenne nem köszönni neki.
- Jó napot ^^” – Zavartan elmosolyodtam.
Még, hogy lenne pótkulcsa! O_O Himo~jiisan csupán praktikus okok miatt kapott, hogy ne törje be az ajtómat, valahányszor hirtelen segítségre lenne szükségem, valamint úgyis együtt reggelizünk, egyszerűbb, ha csak átsétál, mint hogy minden alkalommal kinyissam számára az ajtót. No meg az sem utolsó ok, hogy ha nem lennék itthon néhány napig, tudná locsolni azt a szerencsétlen fikuszt, ami a lakásban leledzik, bár lehet ez nem a legjobb ötlet. Ki tudja, mi történne? Lehet megkérné, hogy csináljon neki szendvicset. .__.
- Himo~jiisan? Lánykereskedő? – Alig bírtam kinyögni nevetés közben a két szót. Tenyerem a hasamra tapadt, miközben hangosan kacagtam, hogy a könnyem is majd kicsordult.
Egyrészt nagyon furcsa, és vicces volt már a gondolata is annak, hogy esetleg valami efféle dolgot csináljon Himo~jiisan, ahogy elképzeltem, hogy argót használ, az maga volt a komédia. Ráadásul a kinézetét is meg kellene változtatni, mondjuk, ahogy a filmekben szokott lenni, hogy trikóban feszítene, fazonírozott szakálla lenne, és barna, mint egy mexikói! A lányokat pedig nem pénzért vihetnék el a kuncsaftok, hanem étkezési utalványokért! Ez egyszerűen túl vicces volt ahhoz, hogy komolyan elgondolkozzam azon, lehetséges-e. Nem, egyszerűen túlontúl szórakozott ahhoz, hogy ilyesmit csináljon, ráadásul az első sikamlósabb kérdésnél elpirulna. Mondjuk, hogy mellméretet adjon meg, vagy hasonló. Neutral

Teljes képtelenség volt, ráadásul a tőlem kapott becenevét az állandó szokásáról kapta, nem pedig holmi alvilági tevékenységről.
- Bo-bocsánat, nem bírtam megállni! – Mondtam, miközben a szemem törölgettem, és próbáltam visszafogni immár a nevetést.
Aztán elgondolkoztam, mert olyan ismerősen csengett a neve, mintha már hallottam volna, de hol? Magánnyomozó? Talán Himo~jiisan mesélt valami hasonlóról? Igen! Emlékszem! Valami nagy nyomozáson segített neki egy magánnyomozó, de ő azt mondta, hogy Kukta~san. O_o Bár, nála sosem lehet tudni, hiszen szegény Takuo~kun nevét sem mondja normálisan, pedig könnyű neve van. Takuo~kun. Neutral

Fogva tartóim? Á, hogy Himo~jiisan! Nem is tudom szeretnék-e megszökni. Már a gondolatra is kuncoghatnékom támadt, hogy milyen fejet vágna, ha a magánnyomozó barátja megszöktetne, és egy levélben megírná neki, hogy kiszabadított! De nem lenne illendő félrevezetnem egyikőjüket sem, hiszen most is meg szeretett volna menteni, öhm… Mi is volt a neve? O_o Felnéztem a férfira, és csupán nagy kérdőjelek és üresség volt a válasz. Rambin~san! Vagyis ezentúl ez lesz. Neutral

- Ne aggódjon miattam, nem vagyok veszélyben, és nem tartanak fogva. – Mosolyogtam rá. – Bizonyára Himo~jiisant keresi, de ő most nincs itthon, illetve otthon. – Aztán eszembe ötlött, hogy ezt a nevet az előbb sem értette – Úgy értem, Ichirou~sant ^^” - Egészen természetesen jött nyelvemre a riporter keresztneve, de csak azért mert ő a főnököm, és bizonyára a barátjával keresztnevükön hívják egymást. >///> - Megkínálhatom esetleg valamivel? Ne legyen hiábavaló, hogy megtette az utat!
Arrébb álltam az ajtóból, hogy beférjen. Elvégre mégiscsak Himo~jiisan barátja, és ha már annyi ennivalót készítettem össze, ne menjen kárba csak azért, mert ő nélkülem ment el. >_> Majd legközelebb engem is visz, és akkor nem fogom a neki szánt ennivalót mással elfogyasztani! ˇ^ˇ Rambin~san is bizonyára remek társaság! Bár lehet előbb meg kellett volna kérdezni Himo~jiisant, hogy tényleg az ismerőse-e, de későn okos az ember lánya… Ha nem az, akkor kénytelen lesz megmenteni. Neutral

Legalábbis ajánlom neki!