*Az újesztendő mindig reménnyel tölt el, no meg persze kiváló lehetőség, hogy csinos hölgyek társaságában töltsem az estémet. Idén sem kívántam másként tenni, de Naomi~san valamiért lefújta az osztag hatalmas buliját, hogy helyette szentélylátogatásra menjünk, megköszönni az évet és imádkozni egy még jobbért. Persze, hogy így is tettünk… volna, ha nem lett volna mentő ötletem erre az eshetőségre is. Természetesen nem szólhattam mindenkinek, hiszen valakinek Naomi~sannal kellett tartania, ettől függetlenül nagyon jó hangulatban búcsúztattuk el az óévet. Mélyeket szívtam az öreg pipámból, de a füstön keresztül is láttam a nevető arcokat, aztán már az újesztendőben sétáltam ki az ajtón, hogy megnézzem, egyben maradt-e az osztag a nagy forgolódásban. Az volt az a pillanat, amikor a kis csoport, akik valamilyen oknál fogva nem értesült a programváltozásról, visszaérkezett. Végighordoztam a tekintetem az arcokon, s már ott tartottam, hogy a kissé didergőket beinvitálom egy felmelegítő italra, mikor felfedeztem egy fontos hiányt. Kérdésemre, miszerint a hadnagyom merre lehet, egyetértően tudathasadással feleltek, pedig nem csupán azért érdeklődtem, mert szerettem volna elkerülni a lebukást, hanem azért is, mert ilyen időben veszélyes lenne odakint maradnia, még ha a legjobb évért is imádkozna.
Miután összeállt fejemben a kép, és rájöttem, hogy bátor hadnagyunkat csupán mi vagyunk képesek megmenteni, a Tenteikuura-t alkalmazva azokra a tisztekre koncentráltam, akik a leginkább alkalmasabbak voltak a feladat ellátására. Nem, egyáltalán nem az történt, hogy csupán a véletlenül eszembe jutóknak küldtem, gondosan kirajzolódó stratégia alapján válogattam ki a tiszteket.*
- "Azonnali gyülekező az udvaron! Minden tiszt jelenjen meg teljes felszerelésben öt percen belül!"
*Célratörő és rövid üzenet volt, de úgy tűnt hatásos is, mert az adott időpontra mindenki megjelent, persze talán kissé álmos, vagy éppen illuminált állapotban. Jómagam mélyet szippantottam ismét a pipámból, az izgalmakra való tekintettel többször is, hogy kissé fékezzem magam. Persze semmi okunk pánikolni, Naomi~san felnőtt shinigami, ráadásul hadnagy, biztosan jól van, de eltűnése akár egy merénylet része is lehet, így kötelességünk kivizsgálni az esetet, és természetesen megtalálni a talán kissé merev, de kétségtelenül kiváló munkaerőt.*
- Először is Boldog Újesztendőt kívánok mindenkinek! *Azért egy eltűnés közlése nem előzi meg a jó modort, szóval kötelességem köszönteni a tisztjeimet. ˘^˘ * - Azonban ez nem próbariadó! Szentély látogatás közben nyoma veszett Naomi~sannak. Ez kétségkívül egy rendkívül fontos ügy, meg kell találnunk, mert talán komolyabb baja esett! De senki ne essen pánikba, fő a nyugalom, biztosan megtaláljuk! *Nézek végig rajtuk, és ezzel a tekintettel ösztönzöm őket arra, hogy nehogy kétségbe essenek.* - Úti célunk a szentély, ahol utoljára látták Naomi~sant. Mindenki tartsa nyitva a szemét, nem kívánok még egy tisztet elveszíteni! *Szólítottam fel őket, majd shunpot használva indultam el a szentély felé, amit néhány órával ezelőtt meglátogattak a tisztek a hadnaggyal.
A helyben semmi gyanús nem volt, kinézetre egy shinto templomra emlékeztetett, ahogy beléptünk egy nagy fa kapun, már látszott is az apró szentély, ahol gyertyát gyújtottak az imákhoz. Nem érzékeltem semmi különös reiatsut, de Naomi~sanét sem, úgy tűnt, már nincs itt. Ettől függetlenül intettem a többieknek, hogy nézzenek szét nyomokat kutatva, és én is így tettem, elvégre nálam jobban senki sem tud megtalálni egy csinos hölgyet. Körbejártam hát a helyet, amit fák vettek körül, és teljesen elhagyatottnak tűnt, ráadásul a főépületben valószínűleg évek óta egy lélek sem járt, így kérdés sem volt, hogy oda be kell néznem, hátha a merénylő ott rejtőzött el Naomi~sannal. A faajtó egy nagyobb teremre nyílt, aminek két oldalába vezetett egy-egy folyosó, a kutató tisztek felé pislantottam, nem kívántam egyedül hagyni őket, nehogy még többen elvesszenek, ezért szóltam, hogy jöjjenek velem felderíteni a helyet.*
- Odabent folytatjuk a keresést, ne maradjon le senki! *Ezzel be is léptem, és balra indultam, logikailag kikövetkeztetve, hogy arra lehet a hadnagyom, nem pedig hasra ütésszerűen elindulva egyik irányba. Reméltem, hogy a többiek is követtek, de nem fordultam hátra, jobban érdekelt, hogy hová is vezet a folyosó, és hogy vajon miért jött be erre a félelmetesnek ható helyre Naomi~san egyedül? o_O Én tudtam, hogy van valami furcsa benne, de hogy szeresse a rémtörténeteket, és a szellemjárta helyeket, az még hozzá is bizarr. *

Kótyagos és kissé zúgó fejjel ébredtem, arról nem is beszélve, hogy fogalmam sem volt róla, hogy hol. Éppen ezért első dolgom volt fejben visszatekerni a dolgokat, hogy ezt sikerüljön kiderítenem...
Arra tisztán emlékszem, hogy estefele átsétáltam a harmadik osztaghoz, lévén még az Alpokban-i találkozás után sikerült egyeztetnem az ott számomra nem kissé tetsző hölggyel, egy közös szilvesztert. Igazából kicsit másmilyenre sikeredett annál, mint amit magamban elterveztem, de ezt a végkimenetelt sem nevezhetem rossznak.
Mei-chan felvetését arra, hogy szívesen körbevezet az osztag barakkjain belül valami különös késztetésből elfogadtam. Tulajdonképp arra számítottam, hogy senki sem lesz az osztag területén, lévén szilveszter van meg minden, viszont ebben is tévedtem. Egy rég látott ismerőssel találkoztam, hisz Long-san valamikor nem is olyan rég, még az első osztagban teljesített szolgálatot, így ha másképp nem is, látásból megismerem. :/ A találkozásnak köszönhetően pedig immáron vele együtt folytattuk az osztagnézést és tértünk vissza a hadnagyi irodába, lévén azt neveztük ki főhadiszállásnak. A következő évig, azaz a mostaniig, hátralevő időt beszélgetéssel töltöttük, habár többször észrevettem, hogy egy mukkot sem értek abból amit Mei-chan és Long-san beszélt. Feltehetőleg kínaiul tették, vagy milyen nyelven, bár édes mindegy, hisz nekem a az angol is kínainak számít, pedig pár szót azért megtanultam angolul az Alpokban.
Az utolsó ilyennél, vagy legalábbis számomra az utolsó volt, már kényelmesen Mei-chan ölében pihentettem a fejemet és lévén semmit sem értettem abból amit beszéltek a szervezetem úgy döntött, hogy jobb lesz bealudni. persze akkor már az idénben voltunk.
~ Mei-chan! - csapott belém a felismerés és ültem fel, lévén utoljára, mikor láttam, még az ölében pihentem és az arcát csodálhattam, most pedig nincs itt. Hirtelen izgalmam hamar leapadt, mikor a tőlem nem olyan messze levő csendesen alvó lányt megláttam. Tulajdonképp azt is ekkor vettem észre, hogy valaki betakart engem, meg hogy Long-san eltűnt. Feltehetőleg visszatért a szobájába vagy valami.
~ Milyen szépen alszik. - figyeltem Mei-chan arcát kicsit fölé hajolva, mikor szörnyű fejfájást generált a fejemben a főkapitány hangja. Még ilyet, hogy az új év első napján se hagyják nyugton az emberfiát. Nem ünnepelnie kellene ilyenkor még a főkapitánynak valahol? :/
- Sajnos búcsúznom kell. Máris hív a kötelesség. De nagyon örülök, hogy együtt tudtunk szilveszterezni, kedves Mei-chan. - vázoltam fel a lánynak a helyzetet miután az arcsimogatásomnak hatására megébredt. Talán így jobb is, hisz legalább nem az van, hogy csak úgy eltűntem és itt hagytam őt egyedül.
A búcsúzása mellé mellékelt ajándék viszont kifejezetten meglepett. Az arcom csak úgy égett azon a helyen ahol az ajkai hozzá értek és azt hiszem, hogy sikerült elég rendesen el is pirulnom. Végül aztán valahogy sikerült egy játékos vigyort varázsolnom az arcomra és távozásom előtt megcsókoltam a kezét, majd igyekeztem megjelenni ott, ahol a taichou kívánta. Neki is jókor jutott eszébe mindez.
- Yo! - intettem egyszerre mindenkinek egy frissen meggyújtott cigivel a számban. Egy jó ideje nem gyújtottam rá, tegnap meg Mei-chan miatt nem is szándékoztam, ráadásul most, hogy így elrángattak kifejezetten jólesett a dohányrúd szörnyűnek ható íze. Úgy tűnik, hogy kissé elszoktam tőle, de rövid idő alatt hozzászokok majd, úgyhogy nem kell aggódnom a leszokás veszélye miatt.
- Shiranui fukutaichou tud ügyelni magára, nem? - tettem fel a logikus kérdést, miután sikerült feldolgoznom a kapott információkat, viszont kénytelen voltam észrevenni, hogy elkéstem. A taichounak már hűlt helye volt. Van egy olyan érzésem, hogy az elmúlt éjszaka annyira megártott a kapitánynak, hogy túlságosan felfújja ezt az ügyet. lehet, hogy Shiranui-san csak kiugrott vásárolni, vagy meglátogatni a családját esetleg barátait. erre mi óriási kutatóexpedíciót indítunk attól félve, hogy valaki elrabolta Seiretei falain belül. Érzem, hogy bazi nagy égés lesz ebből. ^^"
De végül is ki vagyok én, hogy ellent mondjak a kapitánynak, így hát beadva a derekamat siettem a "tetthelyre" közben leesni kívánó zampakutoumat is felkötöttem rendesen. Nem volt időm korábban megfelelően megtenni ezt.
- Ez lenne a tetthely, taichou? - talán a tetthely szót sikerült egy kicsit erős éllel kimondanom, hisz még mindig kételkedtem a merénylet ténylegességében, így hát különösebb félelem vagy bármi nélkül indultam el közvetlenül a főépület felé. Naná, pont mert egy shinto templomban fog elbújni valaki Shiranui-sannal anélkül, hogy előtte nem halna meg vagy esne fogságba a hadnagynak köszönhetően.
- Hai. - válaszoltam legyintően a mellettem elhaladó kapitány utasítására, végtére is a kezdetektől az volt a tervem, hogy ott keresgéljek. :/ Valahogy a kapitány irányválasztását sem értettem. Ha valóban nyomok után kutatunk, akkor nem lenne egyszerűbb egyszer a nagy termet felmérni? Csak bambán néztem a távolodó kapitány alakját, majd egy vállrándítással úgy döntöttem, hogy magamra veszem az itt történő szétnézésnek a feladatát. Egyszer úgyis visszavergődik ide, lévén nem hiszem, hogy van ennek a helynek hátsó kijárata. Aztán meg ha kérdi, hogy miért vagyok itt, azt mondom, hogy elakadtam vagy nem tudom. Már csak azt kell kiderítenem, hogy lehet-e cigizni ebben a shinto templomban. Elvégre tiltófeliratot sehol sem látok.