A hatalmas kertet a Shiranui ház rendezte be, s gondozza a mai napig, így nagy hangsúlyt kapnak a különleges növények. A mindig tarka színekben pompázó kertben több kisebb, kövekkel kirakott út található, amik patakok mellett haladnak el, jól összekötve a kert különbözőrészeit, amik ezáltal könnyedén megközelíthetők. Két tó is található itt, az egyik egy kisebb halastó, amiben koi pontyok úszkálnak, a másik felett pedig egy pavilon helyezkedik el, amit egy ívelt, szépen megmunkált fahídon lehet megközelíteni. Az utak mentén kőlámpások könnyítik meg a sötétben való tájékozódást is.

Egy jól elkülönülő részen veteményes kert is van, ahol a főzéshez kellő haszonnövényeken túl többféle teafa is található, valamint a Soutaichou sok törődést igénylő dohányültetvénye. A pipázási szenvedélyéről ismert főkapitány természetesen csak a saját kertjükben növő dohányt hajlandó szívni, bár ha illetéktelen közelítené meg az ültetvényt, az iroda ajtó esetéhez hasonlóan járna, s a veteményes elején találná magát.

*Borongós nap a mai, amiben semmi boldogságra utaló nyom sincsen. A nap a felhők árnyékába vetette magát, ezzel lehangolva mindenkit. Bizonyára ezúttal a Yonbantaiban is több a betegeskedő shinigami, ahogyan az Ichibantai számára is megnövekedtek az adminisztratív, stratégiai munkák. Egy újabb hollow támadást kellett az emberek világában legyűrni. Még belegondolnom is rossz, hogy az egyik fiam, Ren renegát shinigamiként az emberek világában él. A törvények talán szentek, de az anya szíve sosem nyugszik, ha gyermekét nem érezheti biztonségban. Talán csak a fogadottaim, mégis felelősségemet érzem értük. Hiába is, számomra ama családias sors aligha jött el. Túlságosan is éreztem a nagyapám adta örökséget a Gotei Juusantai felé.
Most is, ha lepillantok Genryuusai Shigekuni emlékére, előttem a sors, hogy az első osztag kapitányát támogassam. Fogalmam sincs már, hogy Masayoshi milyen is már. Túl régóta élek elzártan, befordulva. Határozottságomat, féktelen szarkazmusomat bárki érzékelheti osztagon belül; de mindenki tudja, hogy hajdani motivációmnak vége. Nem harcolok hasztalan dolgokért, elszált felettem a kor. Fiatalosabb külsőm ellenére még mindig egy korú vagyok a főkapitánnyal, viszont így sem érhettem fel sosem vele. Tán nem is akartam, hiába is lebeg előttem a szikla szilárd cél, mi szerint vissza akarom hozni fiamat a Gotei Juusantai kötelékébe. Ez szinte lehetetlenség a törvényeket nézve - kivéve, ha ő is olyan alakká változna, mint Sierashi Yuusuke -. A teraszról egy csokor virággal lépek a hajdani főkapitány emlékéhez, hogy pár percen keresztül csak Ojī-samara emlékezzek.*
- Te tudnád a válaszokat, Ojī-sama. *Gondterhelten sóhajtok egyet, majd aztán némi növényzet takarásából Masayoshi-san érkezésére lehetek figyelmes. Nem is lepődhetek meg azon, hogy eddig nem vehettem észre; tökéletesen el tudja rejteni a lélekenergiáját.*
- Mi van a hajszákkal? Csak nincs rossz idő rá? *Kissé ironikusan szólok felé, mint ehhez már hozzá szokhatott. Egészen az Akadémia óta ismerjük egymást, mégis az utóbbi időben szinte egyáltalán nem így van ez. Fogalmam sincs mit gondoljak erről, de azt tudom, hogy már így is többet engedhetek meg magamnak másoknál. Sokak nem mernének fellépni Masayoshival szemben; én viszont valahogy nem bírom sosem nem ki mutatni véleményemet a nő ügyei után. Mondjuk ez nem az én dolgom, de egy ilyen alak mit akar már kezdeni fiatal csitrikkel? Felnyitom a kis kosaramat, mert eredetileg amúgy is teafa levél gyűjtéséért jöttem. Nem is vesztegetem az időmet, de azért aktív figyelmem mégis a jelenlévő másik személyé.*
- Mesélj, nyilván valami nagyon aggaszthat, ha hozzám jöttél. Nem szoktál csak úgy meglátogatni Masa-san. *Kérdőn pillantok vissza rá. Legutóbb mikor találkoztunk, akkor éppen az Aizennel folytatott hadüggyel kapcsolatos feszültségeit szerette volna kiadni. Még a legnagyobb vezéreknek is szükségük van egy olyan személyre, akiknek kiönthetik magukat. Ki tudja mennyire szerencsés helyzet néha a nőkkel folytatott filozófiát hallgatni; az agyamra megy már! >.> Én pedig csak szedegetem a teafa leveleket, hogy a délutáni tea partyra minden meglegyen. Ha ez meg lesz, akkor bizonyára magam fogok kimenni az egyik osztaghoz egy bizonyos titkos küldetés miatt.*

*A felhős idő, és a napsütés hiánya talán elszomorít egyeseket, nekem azonban egyet jelent a békés pihenéssel, amit nem akadályoz szembe tűző fény sem. A kert egyik legalkalmasabb csücskébe terítem le kényelmes haorim, hogy aztán elnyúlva rajta békésen szuszoghassak. Elnyomott reiatsum végett még Naomi~san sem fog megtalálni, pedig napok óta hajkurász az aláírandó papírok miatt, de azokat nem is én tornyoztam az asztalomra! Igazán megtanulhatta volna már aláhamisítani a nevem, mindkettőnk dolgát nagyban megkönnyítené. A fűben elnyúlva kicsit hűvösebbnek érzem a földet, mint máskor, de nem zavar, könnyebben tudok majd szunyókálni kicsit.
Valahogy azonban mégsem sikerül elérnem a teljes nyugalmat, hogy szemhéjaim elnehezüljenek, s elnyomjon az álom, mert egyre másra közelgő rémeket látok, akik a Gotei Juusantait fenyegetik. Nem tudom eldönteni már, hogy ki barát, és ki ellenség. Vajon meddig lesz még ez így? Meddig fog Aizen szelleme kísérteni, és az idő mért nem fakít azokon az érzéseken, amit a kapitányok árulása jelentett? Mindannyian megváltoztunk. A bűnösnek hittek bajtársak lettek, a bajtársak pedig megbocsáthatatlan bűnöket követtek el, ezzel megkérdőjelezve azt, hogy a Gotei Juusantai vajon tényleg olyan szikla szilárd-e, mint amilyennek mi hittük. Ezek olyan súllyal nyomják a vállaimat most is, hogy képtelen vagyok az alvásra, pedig eddig ez sosem jelentett gondot.
Aztán meghallom a neszezést, bár eleinte nem tulajdonítok neki túlzott jelentőséget, hiszen biztosan csupán egy madár, a kertben egészen sok van belőlük. A megszólításra kockásodni kezd a homlokom. Még, hogy Ojī-sama?! Öreg az, aki már nem vesz észre egy szép nőt, én pedig meg is nézem őket! Úgy biza, mindet! Fel is pattanok fektemből, elvégre, mint mondtam, én egy friss, fess fiatalember vagyok, de aztán meg kell lapogatnom a derekam, mert ezt csontjaim és ízületeim minduntalan elfelejtik. Persze egyből felfedezem Yoko~chant, mert legyen bár egyidős velem, még mindig azt a fiatal lányt látom, aki még az Akadémián volt. Felveszem a földről haorimat, és felvéve közelebb lépdelek hozzá, ekkor veszem észre, hogy pihenőhelyemül Yamamoto~san emlékhelye mögötti tisztást választottam. Hát igen, a főkapitányok egymásra találnak. *
- Milyen hajszálakkal? *Természetesen tökéletesen hallottam minden szavát, de egy férfiember csak akkor dicsekszik a hódításaival, amikor ő szeretne, nem pedig ha kérdezgetik. Ráadásul Yoko~chan sosem figyelmes társaság, mert mindig tesz valami epés megjegyzést a koromra, pedig nem vagyok olyan öreg.
Emlékszem, az Akadémián is jól fel volt már vágva a nyelve, és mi fiúk nem csupán azért tiszteltük, mert Yamamoto~san unokája volt, hanem mert kiérdemelte azt. Persze udvarolni csak a nagyon bátrak mertek neki, részemről inkább a modoráért, és intellektusáért voltam inkább oda, mint testi adottságaiért, bár a hajdani csitri, ahogy sokszor a mostani fiatal lányokat nevezi, immáron csodálatos nővé érett. Azonban kapcsolatunk, mint megjegyzése is bizonyítja, nem sokban változott azóta. Figyelem, ahogy gyűjti a teának valót, majd az emlékműre pillantok*
- Valójában te jöttél hozzám, Yoko~chan. *Felelem kissé elgondolkozva, de hát igazából valóban én voltam itt előbb.* - Azért nem szoktalak meglátogatni, mert nem mindig tudom, hogyan is fogadnád személyemet, de ez más kérdés. Valóban aggaszt a Gotei Juusantai jelenlegi helyzetének instabilitása, de azt hiszem, inkább segítek neked! *Hajolok le mellé, és nézegetem a teafa leveleket, de persze egyet sem tettem bele a kosarába, először felmérem a terepet, meg aztán nem szabad semmit sem elsietni!* - Kivel készülsz teázni? *Biztosan tudom, hogy nem csak úgy szedegeti itt a leveleket, szóval bizonyára célja van vele, mint minden tettével szokott, sosem láttam még, hogy valamit ok nélkül, hóbortból tett volna. Talán egyszer el kellene vinnem szórakozni, nem venném a szívemre, ha egy szép hölgy móka nélkül maradna!*