Enyém vagy a tiéd?

Tárgy: Enyém vagy a tiéd? Szer. Aug. 24, 2011 2:29 am

~Ajj, nem akartam ide jönni! Miért mindig az én nyakamba kell ezeket a könnyű küldetéseket sózni? ~gondoltam amikor átléptem az emberek világába.
Karakura város nyüzsgő utcájára érkeztem. Jöttek mentek a nők és férfiak, de senki nem vette észre, hogy ott vagyok. Délután volt, mindenki sietett hazafele, hogy kipihenje a nap fáradalmait. Néhány középiskolás lány az út túloldalán a pláza előtt nevetgélt és nézték a kirakatot.
Unottan elővettem a telefonomat, hogy megnézzem, merre lehetnek a levadászandó hollow-k. A szerkezet hangos sípolások közepette jelzett valamit.
~Nah szép! Pont egy kihalt gyártelepen kell ezeknek is gyülekezniük! Örülnék egyszer, ha valami gyümölcspiacot választanának! ~ elraktam a készüléket, majd komótosan elindultam az érintett terület fele.
Nem siettem el a dolgot, hisz tudtam, hogy ha még sokan is vannak a lidércek, akkor sem lesznek nagy falat nekem. Nem úgy, mint az út előtt megevett alma, ami majdnem megakadt a torkomon. Egy társam az osztagból jól hátba vert így megúsztam egy nagyobb bajt, bár a hátam azóta is sajgott.
Mikor megérkeztem a helyre éreztem, hogy jó pár ellenfelem lesz bár fogalmam sem volt róla, hogy miért gyülekeznek. Szétnéztem, hogy felmérjem a terepet.
A gyár koszos volt látszódott rajta, hogy régen nagy ipari központ lehetett, de a fényét elnyelte az idő tátongó gyomra.
Bekukucskáltam az egyik ablakon, ami az épület tetején engedte be a fényt az épületbe. 4 hollow volt odabent. Nem tűntek erősnek. Úgy látszódott, hogy izgatottan várnak valamire.
~Ha gyorsan végzek velük, hamarabb mehetek haza! ~gondoltam, miközben előhúztam a kardom.
Beugrottam az ablakon és pont közéjük érkeztem.
- Fiúk, lányok vége a bulinak! Mindenki szobafogságot kap! –mondtam nekik, de ők csak elkezdtek rajtam nevetni. Gondolom nem hitték, hogy nagy kárt tehetnék bennük.
Egy hirtelen mozdulattal levágtam a legközelebb eső nyelvét, ami igen gusztustalanul lógott a földig. E cselekedetemre mindegyik lidérc abbahagyta a nevetést és rám vetette magát.

Tárgy: Re: Enyém vagy a tiéd? Szer. Aug. 24, 2011 6:14 am

Kissé megviselten kapaszkodok fel az egyik többemeletes tetejére, ahonnan könnyedén beláthatom ezen városrész minden zegzugát. Nem gondoltam volna, miszerint a mai vadászat ilyen sokáig el fog húzódni. Többen voltak és gyorsabbak, mint ahogy azt első ránézésre gondoltam volna. Igazából szégyellnem kellene magam, amiért eddig képesek voltak túlélni az üldözést. Régen még egy arrancarral is képes voltam végezni, azonban most mintha elpuhultam volna. Túlságosan sok időt fordítottam a csajozásra és közben elfeledkeztem arról, ami igazán fontos. Az a shinigami lány elvette az eszem, s utána képes volt faképnél hagyni. Nem lepődtem meg a túlságosan a történések menetén, teljesen különböző mentalitásúak voltunk, ráadásul az apja bizonyosan megpróbált volna kinyírni, mert Nayoko-chan történeteiből egy felettébb előítéletes úriember képe rajzolódott ki lelki szemeim előtt. Hörgő lélegzettel szívom be a levegőt, mivel már az oldalam is eléggé szúr a megerőltetett iramnak köszönhetően. Szemeimet becsukva terjesztem ki érzékeimet, azután az üldözöttek lélekenergiája után kezdek kutatni. Úgy látszik, valamilyen oknál fogva megálltak, ám valamiért más aurákat is érzékelek. Halálistenek… Íriszeim haragosan pattannak fel, hisz’ nem azért rohantam ennyit utánuk, hogy valamilyen alsórendű tiszt learassa előlem a babérokat. Szó sincs róla, fajtársaimmal ellentétben nem rühellem különösebben a fekete kabátosokat, csupán a módszereikkel nem vagyok igazán kiegyezve. Teljesen felesleges megtisztítani azokat a korcsokat, elég, ha elpusztítjuk őket és viszlát minden probléma! Fülesemet megigazítva és egy igazán zúzós zenét beizzítva lendülök ismét akcióba, még mielőtt valaki megelőzne.
Egy elhagyatott gyártelep képe rajzolódik ki előttem a korai szürkületben. A régóta ismert kisugárzások egy helyen csoportosultak, mégpedig a legnagyobb épületben. Elégedett vigyor jelenik meg a képemen, ezek a gyökerek sosem az eszükről voltak híresek, viszont egy zárt helyen összegyűlni a lehető legbalgább terv volt, aminek valaha tanúja voltam. Valójában örülök a kialakult helyzetnek, feltehetőleg még egy ilyen versenyfutásra nem maradt volna elég energiám. A legnagyobb ajtóhoz sétálva mérem fel a terepet, ám kint minden csendesnek tűnik, viszont belülről tompa ordítást vélek felfedezni. A bejáratot lezáró rozsdás lakat fémes csilingeléssel csapódik a betonnak, miután egy jól irányzott lövéssel sikerült leapplikálnom korábbi helyéről. Belépve az építménybe nem várt jelenet tárul elém. Mégiscsak megelőzött valaki. A négy egy elleni felállás nemigen igazságos, de semmi okom nem lenne segíteni a srácnak, hiszen alig kétszáz éve a hozzá hasonlóak szinte az összes quincyt kiirtották. Ettől eltekintve korábbi elhatározásom felülkerekedik érdektelenségemen, ezért íjamat megidézve rögtön útjára is indítok két nyílvesszőt. Az egyik csak centiméterekkel kerüli el a katanás fickó fejét, ami minden kétséget kizáróan rossz helyen volt. Következő próbálkozásomat már siker koronázza, mivel az egyik csontos maszkját sikerül átfúrnom, ami ennek hatására panaszos sikoly kíséretében válik lélekrészecskékké. Ezeket segítségül hívva gyorsítom meg lépteimet, mialatt övemről egy seele schneidert akasztok le, melyet halk kattanás kíséretében aktiválok is. Az ezüstösen kék energiapenge zümmögve kell életre, fénye szinte vakítóan hat a gyár félhomályában. Hirenkyakum segítségével a pillanat tört része alatt szelem át a kettőnk között lévő távolságot, ezt követően egy határozott mozdulattal szelem ketté a második áldozatom is.
- Azok az enyémek voltak, shinigami… - szólalok meg lenézően, fejemmel intve az általa megölt két hollow felé. – Máskor üldözd át a férgeket magad a fél városon keresztül, akkor lesz jogod le is vágni őket!
Térdelő testhelyzetemből lassacskán felegyenesedek, fényszablyámat pedig fenyegetően emelem az ismeretlen irányába. Eddig jobbnak láttam kerülni az összetűzést a Gotei 13-mal, amely most jól láthatóan kudarcba fog fulladni. Az igazat megvallva eddig egyetlen halálistennel sem harcoltam még, de ami késik, az nem múlik. Ha szerencsém van, talán pont nem egy tisztet fogtam ki, akkor még nyerhetek ki. Mindenesetre bízok a képességeimben, szóval nem lehet gond.

Tárgy: Re: Enyém vagy a tiéd? Csüt. Aug. 25, 2011 6:01 am

Újabb nyűgnek éreztem, hogy ennyi lidérc nekem támadt. Végül is az én hibám, hogy szeretek a középpontban lenni. A most már nyelv nélküli dög a bal karját felemelte és úgy ugrott nekem, hogy széttépjen. Egy egyszerű balra lépéssel kikerültem azt és egy alulról indított támadással kettészeltem. A másodiknak sem volt nagyobb szerencséje, mivel villámlépést használva mögé kerültem. A kis és a gyűrűsujjamat behajlítottam, mintha fegyvert tartanék a kezemben.
-4. támadás, Fehér villám! –mondtam nyugodt hangon, szinte már halkan.
A fehéres kékes energianyaláb tört ki belőle, ami levitte a fejének a nagy részét. A következő szörnyön egy x vágást használtam… volna, de mielőtt a kardom pengéje megízlelhette volna a húsát, egy kék villanást láttam elsuhanni a fejem mellett, ami pont a szörny csontmaszkjának a közepét találta el.
~Basszus ez meg mi volt? Ha nem lépek véletlen félre, leviszi a búrám! ~gondoltam, miközben a kardom a lélekrészecskékké alakuló ellenfelemen átsuhant.
Az események gyorsabban pörögtek, mint ahogy hirtelen követni tudtam. Egy gyors zizzenés mellett esett darabjaira az utolsó hollow is.
~Ajj kész, végem! Magyarázkodhatok megint a jelentésemben, hogy miért nem én végeztem el a teljes munkámat! Mindig ez van, azt mondják, én vagyok a lusták lustája, pedig ezt is egyedül akartam megcsinálni! ~ezekkel a gondolatokkal néztem szét és megláttam ki az okozója a jelentősen több papírmunkámnak. Egy fiatal srác volt. A fején csuklya volt. Az ahhoz tartozó ruhát meglebegtette a gyár nyugati betört ablakán át besüvítő szél. A szeme alatti karikákat nézve az volt az érzésem, hogy ez a srác nem sokat szokott aludni, talán most is álmos lehet. A kezében egy gyorsan vibráló fényes kard volt. Talán annak a tompa zaját akarta elnyomni a füléből kiálló dugó, aminek a végén madzag volt. Maga a kinézete ismerős volt valahonnan, mint ha már láttam volna ilyen embert, de nem jöttem rá honnan. Furcsa volt, hogy észrevett, az emberek általában nem látnak minket halálisteneket.
- Azok az enyémek voltak, shinigami… Máskor üldözd át a férgeket magad a fél városon keresztül, akkor lesz jogod le is vágni őket!- szólt hozzám a kardot felém tartva.
- Mit mondtál tieid voltak? Nem volt rajtuk a neved!- próbáltam vicces lenni, de nem voltam túl vidám, látva a lelki szemeim előtt a papírhegyeket, így inkább gúnyosra sikeredett a megjegyzés. A kardomat eltettem a hüvelyébe, nem éreztem úgy, hogy használnom kellene. Az ellenségem ellensége nem lehet ellenem.
- Amúgy is nem vagy te túl fiatal hogy tulajdonosa legyél egy ilyen házi kedvencnek?- egy széles vigyorral nyugtáztam az elmés feleletem. Néha azért tudok vidám perceket is okozni magamnak. Az embereket, lelkeket, halálisteneket, egyszóval mindenkit imádok cukkolni, ha olyan a helyzet és most pont olyan volt. Általában mindenki felhúzza magát a beszólásaim miatt, gondoltam a fiú is így lesz vele. Nekem ez már elégtétel lenne a tetteiért, hiszen csak az én munkámat tette tönkre.

Tárgy: Re: Enyém vagy a tiéd? Csüt. Aug. 25, 2011 6:55 am

Túl vidám ez a fickó, ráadásul indokolatlanul. Lassú mozdulattal érintem meg a zsebemben lapuló iPod kapcsolóját, aminek hatására rövidesen el is hallgat a kis szerkentyű. Gúnyos kérdésére ugyancsak efféle reakciót kap viszonzásul, amint szám vigyorra görbül. Valóban, nem volt ráírva egyikre sem a nevem, azonban ez nem változtat a tényen, mely szerint eme unszimpatikus delikvens lecsapta őket a kezemről. Olyan ez az egész, mintha nagy odafigyeléssel hajtottam volna ki a szarvasokat az erdőből egy tisztásra, erre az ott tanyázó vadász egyszerűen ültéből lelőtte volna mindet. Következő megmozdulása azonban még ennél is furcsábbnak hat, tevékenységét látva egy pillanatra talán el is bizonytalanodom, ám a kezemben tartott penge egy millimétert sem ereszkedik lejjebb. Értetlenségemet hamar az indulat váltja fel, ennyire csak nem becsülhet alá!
- Te sem látszol olyan idősnek… Másrészt botorság volt eltenni a fegyvered… - sziszegem a szavakat összeszorított fogaim között, miközben a markolat némileg megremeg a kezemben. – Ne gondold, hogy nem támadok Rád, csak azért mert védtelen vagy!
Néhány másodperc elég ahhoz, hogy megidézzem ismét íjamat, azután a seele schneidert az idegre illesztve célzok, majd lövök. A kardnak látszó, viszont valójában nyílvesszőként alkalmazható tárgy sebesen szeli át a kettőnk között lévő távolságot és alig két méterrel a shinigami előtt csapódik be, igencsak méretes robbanást generálva ezáltal. Feltehetőleg elugrott a detonáció epicentrumának közeléből, hisz’ ellenkező esetben igazán kellemetlen percek várnak rá, köszönhetően a pornak és a törmelékeknek. Elégedett vagyok akciómmal, habár kissé tétován nyúlok hátra a hátamra szíjazott tartóhoz, amiben felszereléseimet szoktam magammal hordani. Még négy darab van Nálam az előbb látott eszközből, de ezeket nem akarom ilyen hamar ellődözni, mivel nagyobb durranásra képesek a feltételezetnél. Elég sok csatán vagyok már túl fiatal korom ellenére, szóval ennek az ismeretlennek semmi joga ahhoz, hogy gyerekként aposztrofáljon!
- Direkt ment mellé. – adom a halálisten tudtára, mielőtt még egy elmés következtetést lenne ideje levonni. – Természetesen nem a háziállataim voltak, maga a feltételezés is abszurd. Csupán elvégzem azt a feladatot, amit a magadfajta nem képes. Eltűntetem a föld színéről ezeket a mocskokat és akkor senkinek nem kell majd félnie ebben a városban.
Igen, ez így valóban jól hangzik. Az igazság viszont ettől valamilyen mértékben eltér, hiszen teszek magasról a többi városlakóra, Engem csak bosszúm csillapításának vágya érdekel. Talán értelmetlennek tűnik, lévén apám gyilkosát már évekkel ezelőtt megbüntettem, azonban a lelkemet marcangoló fenevadat nem voltam képes kiirtani. Valószínűleg csak akkor fogok végleg megnyugvást találni, ha az utolsó hollowot is a másvilágra küldtem vagy ha már holtan fekszem valahol. Reményeim szerint az előbbi fog inkább bekövetkezni, mert hát nem sok kedvem lenne olyan lények eledeleként végezni, akiket amúgy szívből gyűlölök. Töprengésemet a füstfelhő eloszlása szakítja félbe, ami egyértelműen jelzi, hogy ellenlábasom is hamarosan feltűnik valahol. Már az első pillantásból láttam, miszerint ez a tag nem teljesen normális. Ugyan véletlenül találtam el majdnem a fejét, ám ettől függetlenül ugyanolyan sérüléseket kapott volna, mintha direkt lövés esetében.
- Elő a flancos lélekölőddel, különben a következőt a szívedbe kapod!
Fenyegetésemnek tettekkel adok hangsúlyt, amint a húr felhúzásával egyidejűleg egy karcsú energiasugár is materializálódik a kezemben. Kétségtelenül nem képes akkora pusztítást okozni, mint a korábban használt fénypenge, de egy lidérc kicsinálásához elég erőt tartalmaz, más szóval ez a félnótás sem lehet akadály számára. Mivel ezúttal nem egy agyatlan szörnyről van szó, kénytelen-kelletlen betartom a párbaj etikettjét, mely szerint fegyvertelen harcosra nem támadunk. Persze a szürkehajú férfi gondolhatja ezt pillanatnyi tétovázásnak is, amit ki kell használni, ám Én felkészülten figyelem minden mozdulatát. Higgadtnak mondható viselkedésemmel ellentétben mellkasom majd ki szakad, ezért lassan beszívva a levegőt próbálom lecsillapítani fürge szívverésemet. Ez egy új harci szituáció, ilyenben még nem volt részem. Jó gyakorlat lesz, főleg, ha túl is élem. Ellenfelem láthatóan nem tart komoly riválisnak, indokolatlanul elnagyolt mozdulatokkal kezd menekülést imitálni, mint aki elvesztette a józan eszét. Megrökönyödött arckifejezéssel eresztem lejjebb az íjat, ilyesmit sosem tapasztaltam még eddigi pályafutásom során. A lassított mozgás közepette sűrűn tekintget irányomba, így nem láthatja az előtte álló nagyobbacska polcot. Figyelmeztető kiáltásom süket fülekre talál, nemes egyszerűséggel nekisétál a bútordarabnak, ezzel elindítva szenvedésének kálváriáját. Először egy méretes üllő esik a fejére, ami láncreakciót indít el odafent. A kemény öntöttvasat egy tekegolyó követi, amit egy tricikliző majomjáték hajt maga előtt. Oda sem merek nézni, csak a tompa puffanások tudatják Velem mi is történik. Kétségtelen, ezután egy hétig fájni fog a feje!
- Hé, jól vagy? - kérdésem indokolatlannak tűnik egy harc közepette, ám láthatólag sikerült teljesen kiütnie magát. Közelebb sétálva ezen tényről meg is bizonyosodhatok, lévén vékony vércsík kezd lefolyni tarkóján. Baszki, ez kinyírta magát itt Nekem! Rémülten kezdek arca pofozgatásába, hátha ettől magához tér. Hogy lehet ilyet csinálni?!

Tárgy: Re: Enyém vagy a tiéd? Szomb. Júl. 21, 2012 11:30 pm

Igencsak rosszul vette, hogy ő lett kiválasztva a hadnagy mellé kiküldetésre, amikor ezerszer és még több jobb dolga is akad, mint a 11. osztag alvezetője után császkálni. Például kihívni a jelenlegi Kenpachit, megküzdeni a jelenlegi Kenpachival, kivont karddal nekirohanni a Kenpachinak, és még sorolhatná örök időkig a számára fontosabb dolgokat, mely végrehajtására vár a mai munkaideje. Nem, ehelyett keresztbehúzzák számítását és át kell loholnia a senkaimonon, hogy valami kezdő szerencsétlennek a körmére nézzen. Hát ezért tartják Seretei legjobb, legdicsőbb, legbátrabb osztagát? Más halálistenek pesztrálására? Na ne, ő ebből nem kér! Hangoztatta is már annak idején véleményét arról, hogy mi jár azzal, ha kardforgatásban kicsit sem jártas shinigamik besorolását is engedik a Gotei 13 osztagaiba. Most is teljesen biztos abban, hogy egy karddal való harcban cseppet sem jártas halálisten van a feladatuk központjában, aki egy apró túlerővel szemben nem tudott védekezni. És miért? Mert nem tudja tisztességesen forgatni a kardot! Mert az ostobák azt hiszik, hogy az csupán dísznek van az oldalukon, pedig nem! A kard a harcosok kezének meghosszabbítása; halálistenek másik énje, ereje, vagyis abban van a shinigamik élete! Ha odafigyeltek volna az Akadémián, mindezt tudnák, s nem lenne nagyobb azoknak a halálistenek száma sem, kik a szánalmas csillogó – villogó fényes varázslatokra támaszkodnak egy küzdelemben. Pedig az nem tisztességes harc, az csupán mind fénylő effekt, ami nem ér semmit! Egy küzdelemben az erő számít! Persze, mindezt csak egy 11. osztagos képes megérteni, a többi osztagban lévő IQ ninják nem tudják, őket már rabul ejtette a fénylő villogás, melyet örömmel használnak csatatéren. Egyszerűen rosszul lesz, ha csak rágondol! Ő maga bezzeg hidegvérrel le is tagadja, hogy kapott olyan képzést az Akadémián, ami ezzel kapcsolatos volt, de örömmel nyilvánítja ezzel kapcsolatban rosszmájú véleményét.
- Hé, Mizushima! Szóval csak annyi a szitu, hogy elmegyünk a kölyökért és visszatérünk, jól értem? >.> - teszi fel a kérdést a térkapuból kilépve a hadnagynak címezve szövegét, akit szintén szívesen becsmérelne szőke sérója miatt, ami szerinte egyáltalán nem trendi egy férfi esetében, ha nem állna zsörtölődésének útjába az a bizonyos karszalag.
Különben is, ha ő lesz a jövő Kenpachija, olyan hamar ki fogja penderíteni a srácot a helyéről, amennyire csak lehet. Amúgy is, hogy egy nemes üljön a második trónszéken a tizenegyeseknél az számára felfoghatatlan! Sajnos nincs túl jó véleménnyel a kékvérűekről, nem is érti, hogy bátyja miképpen képes öt percnél tovább megmaradni velük egy légkörben.
- Remélem nem fog feltartoztatni kékvérű őméltósága. Tudja, hamar végezni akarok, odahaza van jobb dolgom is. – karba tett kézzel flegmán ejti el mondandóit, miközben tesz előre pár lépést, majd a hadnagytól várja a további intelmeket. Most jött csak rá, hogy nem is tudja, merre kell menni. Nem azért, mert nem érezné egy másik halálisten jelenlétét vagy valami, hanem azért, mert rosszul lett informálva! Nem adtak meg neki pontos adatokat, hanem csak így, spontán ki lett küldve egy helyszínre, ahol azt sem tudja hova kellene mennie. Különben is, igencsak lejárt településre invitálták ki őket. Egy lepukkadt gyárépületnél azért jobb helyszínt képzelt el a logó halálisten megtalálására.
- Grrr… jobb helyet ez sem talált? De nyomi. – zsörtölődve orra alatt, hangosan trappolva indul meg a lakatlan épületkolosszus irányába, megérzéseire hagyatkozva. Bár kifejezetten shinigamit nem érzékelt, egy idegen reiatsu mégis felütötte a környéken a fejét, ami onnét származik és hát… úgy gondolta, hogy miért ne nézhetné meg? Jobb időtöltésnek titulálta ezt, mint várni a hadnagyocska döntésére, amit 99%-ban biztos, hogy nem teljesített volna. Hiszen nem ő a Kenpachi, miért kéne lesnie minden óhaját – sóhaját, sőt lefőbképp… mi oka lenne őt tisztelni? Neutral

Nem is érti, mi szüksége van a Gotei legerősebbikének, a Kenpachinak segéderőre. Biztos benne, ha nem írnák elő a vezetőségnél ezt, csupán egyedül Kenpachi vezetné a legjobbak osztagát.
- Gráááh… hagyd csak rám, majd én elintéztem. Bár elég ciki, hogy egy kölyök ütötte ki. – morogva méri fel a terepet, ami szeme elé tárul, amint beér a gyárépület belsejébe. A szituáció, ami kibontakozik előtte nem igen kecsegtető, de mindent elárul. A halálisten srácot kiütötte egy idegen! Legalábbis erre következtet az alapján, hogy fajtársuk kidőlve fetreng a földön és a másik pofozgatja, s biztos abban, hogy nem éppen délutáni szunyókálását tartja. A másik pedig reszkethet, nem csípi, hogy a már kiütött illetőket tovább verik. Igazságtalan, cseppet sem sportszerű, még ha a győztes dolga is eldönteni, mi lesz a vesztes sorsa. Neutral

Kezeit ropogtatva, fogai fehérjét megmutatva a kölyöknek, lángoló pillantással mered rá, mintha csak ezzel próbálná elijeszteni kiütött „társuk” mellől. Hogy a kékvérű hadnagy mit tesz, az őt nem érdekli. A gyereket lestoppolta, ő majd megtorolja tetteit, akár el is láthatja a kifeküdt társukat, ha még egyáltalán él, neki aztán mindegy. Most csak ő és az a kölyök van jelen előtte, akit jól helyben hagy tettéért, hogy tudjanak mit írni a jelentésbe, aztán hazahúznak a sráccal a vállukon a naplementében. Tökéletes szitu, ha már megzavarták napi teendőjében egy ilyen kicsiny dolog miatt.
- Jól van, kard ki kard, kölyök! Remélem, tudod, hogy kell tisztességesen vívni. Kezdjük azzal, hogy bemutatkozol, bár tőlem ezt ki is hagyhatjuk, az apró formalitások amúgy is fölöslegesek. No meg a sírodat sem én ásom meg. Ráadásul rád van írva, hogy híján vagy az efféle műveltségnek. – ránt kardot szövege során és veszi fel a kendo egyik alapállását. Bal lábát hátracsúsztatja, míg a jobbját kicsit megrogyasztva előre tolja, a kard markolatát két kézzel fogja, maga előtt tartva. - No, mire vársz?! Ne lazsálj! – förmedt rá türelmetlenül, hogy cselekvésre kényszerítse. Hogy mik vannak manapság! Reméli, hamar végeznek itt. Egy mezei kölyökre fecsérli el erejét, mikor odahaza kihívta a Kenpachit, micsoda szégyen!

Tárgy: Re: Enyém vagy a tiéd? Hétf. Júl. 23, 2012 2:03 am

A fenyegetést nem vehettem félvállról. Amióta csak az Ügynökséghez kerültem, ősi ellenségünkként tartjuk számon ezt a bizonyos játékmestert, azonban mindig újra és újra kicsúszik a kezünk közül. Még csak arra sem sikerült rájönnünk, hogyan képes irányítani testvéreinket - már ha valóban testvéreinknek mondhatjuk őket. Tekintetük üres, gombszemeik élettelenül merednek előre, hiányzik belőlük az életöröm. Talán egy új fajt hozott létre.
Akárhogyan is, megteremtette a tökéletes játékkatonákat, nekünk pedig kötelességünk megvédeni tőlük és mesterük világuralmi terveitől az emberiséget. Én, Raaaawuru, a lávguru, a kutyák legkutyábbika, a labdák bajnoka, a körzeti cipőrágcsálás háromszor is veretlen győztese kötelességemnek érzem megtenni mindent a város biztonságáért! Mindaddig persze, amíg nem ütközik a meccsközvetítéssel... Követtem hát a nyomokat, miután a fenyegető levelet mancsomba kaptam. Ma este valaki meg fog halni, ha nem cselekedem gyorsan. Ez háborúra szít, harcot akar, vért és csatát! Meg kell akadályoznom, mielőtt egy ártatlan vére csorran a földre. Mindent meg kell tennem érte.
Egész napos program lesz abból, hogy megfigyeljem a várost, hiszen a levél, amit kaptunk, egyértelműen kimondja szándékait. Scorpy prémiumot is ajánlott nekem, amiért ilyen húdekomolyan veszem a feladatot, de remélem, nem kutyaeledellel fogja azt beváltani. >.> A városban mindvégig csend honolt, mígnem az épületek falát a napnyugta nem festette vörösre. Amikor hotdogomat zabbantva már mindent kétségbeesetten reménytelennek véltem, fedeztem fel végre a mozgást. Ez az, mindvégig erre vártam.
Maradék hotdogom egyetlen falással burkolom be, s húzom szemembe kalapom, majd kabátom zsebébe süllyesztem mancsaim, s követem a tricikliző majomjátékot észrevétlenül. A játék egy gyárépület felé veszi útját; nem tudom, a gyár maga működik-e, de ha igen, mostanra legfeljebb a biztonsági őr maradhatott odabent. Koncentrálok kicsit a fellelhető lélekenergiákra, azonban meglepő módon valami egészen mást érzékelek. Az egyikük egy shinigami, a másik pedig embernek tűnik, mégis nagyobb erőről ad tanúságot. Nem... meg kell állítanom a Játékmestert, mielőtt háborút szít világaink közt. Minél hamarabb, annál jobb. Még a végén elkésem a meccsről...
Az utolsó métereket a már teljesen biztosan elhagyatottnságra ítélt gyárépület felé futólépésben teszem meg, s ugrok be egy kitört ablakon. Az ajtót nem bírnám kinyitni, meg zajt is csapnék az ajtó nyikordulásával. Sietek tovább remélve, hogy nem vett észre, bár amilyen agyatlanok ezek a játékkatonák... hát ki tudja. Végülis személyesen még nem harcolhattam velük. Mindegy is, sietek tovább, mielőtt megtörténik az, amit meg akarok akadályozni. A majom a vasgerendákon kezd fel-le, de azért inkább felfele cikázni, így én is megpróbálok egyre feljebb hoppanni, hogy lépést tudjak tartani vele. Immáron nem érdekel, ha észrevesz. Meg kell állítanom, mielőtt megöl valakit.
Mikor az egyik vasgerendára feltápászkodok, pillantom meg a majmot, ahogyan a magasból ledob valamit, ezzel együtt meghallom a hamarosan elkövetkező hangos puffanást. Gonosz, kifejezéstelen pofáját felém fordítva vigyorog rám a ráfestett mosollyal. Nem voltam elég gyors, nem voltam elég jó.
- Megállj csak! - kiáltok rá, és eredek futólépésben nyomába. Kalapom erősen fejembe tolom, és követem őt mindaddig, amíg tudom. A majom egy másik úton gurul lefelé, triciklijével időnként nagyot ugorva az egyik gerendáról a másikra. Kétségtelenül jobban boldogul a hardcore akadálypályán, mint én, pedig neki még gurulnia meg egyensúlyoznia is kell... Talán tényleg nem kellett volna az a hotdog. Fáradtan torpanok meg akkor, amikor megpillantom az embert, és az üllővel kiütött shinigamit. Elkéstem... Túl hamar elkéstem. A tricikliző majomjáték egy vasgolyót gurigálva üti össze párszor cintányérjait. A démonoknak üzeni sikerét vele. Legyen átkozott ő, és a játékmester is!
Közbeavatkozni azonban nincs időm, azonnal megérzem az újabb két shinigami jelenlétét. Az agresszív bige berúgja az ajtót, még a vak is látja, hogy nem normális, a másik legalább jó arcnak tűnik. Kapom a fejem egyszer az egyik, aztán a másik irányba, egy faláda fedezékében, mire leesik, miről is van szó. Vagyis nincs szó, hiszen csakis én ismerem az igazságot. S mint az igazság, és az elásott csontok bajnoka, meg kell akadályoznom, hogy szerencsétlen fickón töltsék ki haragjukat társuk halála miatt. Meg kell magyaráznom nekik, mi történt. Csakis én lehetek a hős ebben a helyzetben.
- Khmm. - köszörülöm meg torkomat. A mögöttem lévő falra az utcai lámpák fénye hatalmas, farkaskutya-szerű, riasztó árnyékot vetnek, bár én magam rejtve maradok a kíváncsi szemek elől.
- Nem a fiú a tettes. A valódi ellenséget nem ismeritek. - kabátom zsebéből előveszek egy pipát, és rágcsálni kezdem a végét. Nem dohányzom, a füst zavarja a szaglásom, és úgy nem kapok szimatot.
- Ha megengedik a shinigamik, én majd mindent megmagyarázok. Nagy veszély leselkedik ránk, össze kell tartanunk. - lépek ki harminc centis plüssmindenemmel az árnyak közül, és trappolok kényelmesen oda hozzájuk. Sima ügy, majd végighallgatnak, és segítenek elfogni a tettest. Mármint a valódi tettest. A majom már túl messze jár...

Tárgy: Re: Enyém vagy a tiéd? Pént. Júl. 27, 2012 10:01 pm

*Kisvártatva szétuntam már a fejemet a mindennapi teendőim alatt. Kissé unom már az ipart, hogy néhány gyök- tizenkettő értelmiségit meg kell ismertetnem a cipóm talpára ragadt rágógumival. Mi vagyok én már? Miyoko ellenfeleinek a terroritora? Meglehet. Tehát unalmas már maga a perc is, hogy egy következő idiotid répa arccal fussak össze ezen a környéken. Lenne jobb dolgom is a mai napra, ami azt illeti. Nem ártana először is elindulni hazafelé, hogy ebédelhessek. Még mindig nem szeretnék muter kései alá feküdni, mert egy csillivilli baromképű leköti az időmet. Na meg ha már az indulásról van szó, a 46 paravánképű ismételten egy buzis küldivel áld meg. Bár a jobbik rész ebben az egészben, hogy irány Karakura. Cool

Höhö, kedvenc színházam ezen a világon. Egy, amit időtlen időkig zabbantani tudnék ott, az annak a papának a gyrosa. Úú, megyek! >.> Összegalacsinozom azt a kis pokollepkét, majd kicsit megigazítom az ikerpengéket az oldalamon. Természetesen a fekete haorimat sem hagyom hátra, azaz inkább haza küldetem az ikrekkel még mielőtt valamelyik baromnak eszébe jutna levágni a hátamról. A mai nap ugyan közel álltam hozzá, de még egy ilyen és mindenkit seggbe szúrkodok a wakizashimmal. Tehát még folyik a nagy senkinek kapuja megnyitás, addig becsekkolhatom a fent fetrengő bige hahotázását..vagy mit. Hogy micsoda buzgerátor ez! Azért bevágok elé és belépek a kapuba. Na ne hogy már egy ilyen kard buzi akarjon előttem nyisszantani. Noha, a kard buziságával még probléma sem lenne, imádja csak. Rolling Eyes

Visszaterelem a képzeletbeli bárányfelhőket a küldetésre.*
- Nem, pontosítok. Én megyek és megkajálok még te lenyisszantasz mindenkit és haza megyünk. *Na igen, ezt biztosan nem díjaznák az osztagban, de most mit álljak ki egy harmadrangú valaki ellen? Engem nem érdekelnek már régen a kis chipszarok, igazi ellenfélre vágyom. Az óvodát meghagyom azoknak, akik még mindig nem érték el legalább a hadnagyi fokozatot. Addig is majd jókat nyújtózom és megeszem az ebédem, mert ez az, amit igazán megérdemelnék egy ilyen mozgalmas nap után. Unottan kezdek el sétálni a megfelelő irányba, mert az eddigi elképzelések szerint a nőnek baromi szar lehet az érzékelése, ha nem ismeri fel a quincy lélekenergiáját. Na meg mintha egy módosított lélek is lenne a környéken, de ebben nem vagyok teljesen biztos. Egyébként is, baromira utálom már, hogy husi melóra küldenek. Nem vagyok kirakati bábu, komoly küldetést akarok. Mindenesetre éppen kapóra jött ez a küldi, hogy a szokványosnál jobb ebédhez jussak. S amilyen szerencsém is van, az én zsebemben mindig található pár olyan pénznem, aminek itt értéke is van. Kicsit beletúrok a zsebembe, hogy egy cigire rágyújtsak. ha ez megtörténik, akkor jöhet a banzáj. Kezd jó kedvem lenni az elképzeléseimtől, de ezt mind egy kicsit lekonyítja a célirány. Hát nem egy trutymás porgazba kell besétálni? Öregem, ezek komolyan megzakkantak!*
- Szerinted érdekel engem, hogy éppen pirossal írod a napjaid? Rövidesen feketére festik és nézhetsz, mint ganajtúró a gyökerek közt. Azt csinálsz, amit akarsz. Neutral

*Megrántom vállamat unottan utólag. Hajh, kezd elég lenni ezekből a szaragyú teóriákból. Mondjuk tény, hogy kék abszintból van a vérem, de ettől még ugyanúgy alkohol, mint a vörösbor. Cool

Kissé léhán dőlök neki a falnak háttal, miután a kis vérmókus előre csicsegi magát. Lassan sétálok be, fejemet billegetem a quincy gyerek szituációjára.* ~ Nos, ha jobban belegondolunk, még mindig jobb, mintha hátba buzulná éppen. ~ *Jön egy kis isteni szikra, de már érzem, hogy valakinek nedvesedik a pamutja. Hagyom, had élje ki magát, amúgy se izgatott volna. Egyáltalán nem ismerem a kölyköt, ráadásul, ha ilyen silány, hogy beledöglik valamibe, akkor külön úgy kell neki. A helyzetet nézve pedig szinte egyértelmű, hogy nem lézercsillagokat kilövő katapultáló gépezet műve, csak éppen maga a rendszer hibásodott meg. Tehát az ügy letudva, én megyek gyrost enni. Legalább is megint csak a terveim egy részét képezné ez a döntés, ha nem akadályozna meg valami. Fények, meg hatalmas falszörny. Höh, most vagy a cuccom egy baszás, vagy végre sikerült beszívnom? Cool

maga a horrorisztikus hangzás is tök klafa, csak a képet lerontja egy pihi-puhi pöttöm plüss véreb.*
- Áhá, szóval te vagy az! *Csattan ki belőlem a semmiből, hogy éreztem én valami enyhén puha lélekenergiát. Szemeim kissé elkerekednek, amint látom, hogy éppen mit rágcsál. Érzem, hogy lassan itt lesz a kék halál, és errorral agyon matricázott fejkendők között fogom mindjárt végezni.* - Az egy...az egy....az egy... *Mutatok rá rémült ábrázattal.* - AZ egy eredeti...egy eredeti, egy errererererereti..pipa. Neutral

*S az eb elkezdi rágni. Rágja és rágja a végét. Úgy rágja, mintha jointot szívna. Ilyenkor miért nincs nálam kutyapózár? Nekem kell egy ilyen dög. *______* Lehajolok némelyest.* - Adj egy pacsit te pitbull. Egyébként mi marhára nem érünk rá itt nyekkenteni a frankót. Majd egy zabálás közben elugathatod. Surprised

*Intek neki, hogy nem messze mintha láttam volna valami hotdogost. Jó lenne becsekkolni, mert már tele a zsákom gyomorsavval.*

Tárgy: Re: Enyém vagy a tiéd? Hétf. Márc. 24, 2014 5:43 am

Mivel egyetlen résztvevő maradt, aki nem került eltávba, és a kt régóta áll, ezért lezárom. Jutalmat senki sem kap.