Hollow vadászat Genki módra avagy családi piknik a lidércek kárára

Engedély: Kuchiki Byakuya
Felügyelet: Kuchiki Byakuya
Résztvevők:

Genki Takashi
Genki Naoki
Genki Natsuki
Genki Suzume

Nem is tudtam, hogy milyen különös három nap elébe fogok nézni. Az éjszakai külön edzésről tértem haza és kimondottan fáradt voltam. A fejem zsongott és a lábaim is sajogtak. Ami pedig a kezeimet illeti, nos, azok legalább nem fájtak. Amikor végre hazaértem és benyitottam Himével közös szállásunkra, hatalmas meglepetés ért. Elsőnek az volt számomra különös, hogy Hime-chan nem ugrott a nyakamba. Második furcsaság az volt, hogy a gyerekek akadémiai cucca még mindig az előszobában pihent. Itt valami nagyon bűzlik, lehet, hogy valami baj történt? Elsőre a konyha felé indultam. Hime mindig ott hagyja az üzenetet, ha korábban elmegy szolgálatba, mintsem hazaérnék. Nagy szerencsémre most is találtam egy cetlit. A tartalma azonban, inkább katasztrofális volt, mint sem szerencsés. Röviden közölte az alábbiakat.

„Kedves Takashi-kun!
A mai napon fontos kiküldetésre indultam, így nem lehetek itt, hogy várjalak. Néhány napig távol leszek, de ne aggódj, mindent előre odakészítettem a hűtőbe. Jut eszembe! A gyerekeknek három napig nem kell az akadémián megjelenniük, mert szünet van. Vigyázz az én angyalkáimra, de legfőbbképpen magadra.
Csókol, Hime-chan!
Ui.: Továbbá ne felejtsd el, gondos copfokba kötni Suzzucchan haját.”

A szemeim alig két másodperc alatt, olyan tágra nyíltak, mintha egy arrancar közölte volna, hogy holnaptól én leszek az espada. Három napig, egyedül a gyerekekkel? Ez komoly? Engem megnyúznak. O.o Élve elföldelnek a tengerparton és utána még a kapitányomat is kihívják, hogy fogtak egy mumust. Nagyon gyorsan ki kell, hogy találjak valamit, különben nem élem túl. Óvatosan a szobájukhoz sétáltam és bekukkantottam a helyiségbe. Mindhárman aludtak, mint a tej. Ó te jó édes Lelkek Királya, na, most adj valami bölcsességet! Nem is kellett sokat várakoznom az égi jelre, ugyanis a halálisteni szikra máris a fejembe lobbantotta egy ötlet lángját. Magammal viszem őket, az Emberek Világába, Hollow vadászatra.

A három Genki lurkó különös dologra ébredt. Az ablakon mosolygott szobájukba a Nap, aranyló fénye. Az ablakok tárva nyitva voltak és csak úgy futkározott a reggeli szél a szobában, arra kényszerítve a kicsiket, hogy lábukat visszahúzzák a meleg takaró alá. Ha ez azonban nem lett volna elég, Suzume, Natsuki és Naoki annak ellenére, hogy egy szobában aludtak, különösen magányosnak érezték magukat. Nem csak azért, mert édesanyjuk nem robbant be a szobába, hogy üdvözölje az Ő kis angyalkáikat, de hatalmas meglepetésükre, a zanpakutouik sem voltak sehol. Pontosabban a szobájukban nem volt. Mielőtt azonban pánikba eshettek volna, megérezték édesapjuk nyugalmat sugárzó reiatsuját. Az energia érzetéhez Heiwa csodálatos hangja vegyült, ami egyetlen dolgot sugallt a gyerekek számára. A titok megoldásához, hogy hová tűnt a kardjuk, édesapjuk lesz a kulcs. A dallamot és az ismerős kisugárzást követve eljutnak édesapjuk és édesanyjuk szobájába. Valójában csak át kell sétálniuk a szomszéd szobába és máris fény derült a titokra. Takashi ül a földön, előtte három kisebb párna, mindegyikhez párosítva a zanpakutou, jelezve, hogy hová kell ülniük a csemetéknek. A párnák mellett továbbá ott a reggeli is. Igen, most mindenki az Emberek Világából hozott kukoricapelyhet eheti. Aprócska jel a gyerekek számára, hogy anyukájuk bizony nincs otthon. Mielőtt azonban rávetülhetnének apjukra, a férfi felemeli zanpuját, ami Naokinak és Natsukinak a fegyelmezést juttatja eszébe. Suzumenak érdekes látvány, de észlelvén, hogy testvérei megtorpannak, ő is a párnáig jut el. Végül Takashi megszólal.
- Gyerekek! Ma tanulmányi kirándulásra megyünk. Egyétek meg a reggelit, utána mosdás és fogmosás, aztán öltözzetek fel. A zanpakutouitok addig itt maradnak!

Amikor a gyerekek megették a reggelit, megmosdottak és felöltöztek… na, akkor jön Takashi számára a pokoljárás. Először is letörli a gyerekek képéről a fogkrém okozta extra vigyort. Ezután megigazítja Suzumen a Zórit. Ezt nem szabad elfelejtenie. A következő dolog, ami agyhalált okoz Takashinak, hogy segítenie kell a lányoknak megkötni az Obit. Miután ezzel is elkészült, Takashi kikötözi a véletlenül összekötözött Obikat, így ismét szabaddá téve a lányokat, akiket véletlenül egybefűzött az öv segítségével. Miután mindezekkel elkészült, még mindig nem fejezte be az előkészületeket, ugyanis legkisebb lányának, még helyes kis copfba kell igazítani a haját. Hát az eredmény első és második ránézésére se tökéletes, így 45 perc múlva térnek vissza a párnákhoz. Takashi végre vázolhatja a kirándulás célját. Miközben egy lüktető ér a halántékán lassan eltűnik, ahogy lenyugszik a copf kötés rejtelmeinek megismerése után.
- Örömmel újságolhatom nektek, hogy három napig én vigyázok rátok. Ezalatt megtanítalak benneteket, igaz az én felügyeletem alatt, lidércre vadászni. Fegyelmezett viselkedést várok el mindhármatoktól. Az Emberek Világa nem egyszerű játszótér, tele van veszedelmes dologgal. Amíg azonban veletek vagyok, nem kell félnetek semmitől. Még az olyan rettenetes és halálos szörnyűségektől sem, mint amilyen a mumus. Cool

Mondja Takashi komoly elszántsággal az arcán. Az újabb hosszadalmas készülődés után, lassan meg is indulhatnak végre az Emberek Világába.

Békésen szunyókált, vidám álmot látva, mígnem hűvös szellőt nem érzett, melyre nyűgösen húzta össze magát meleg takarója alatt. Arra várt, hogy a mamája bejöjjön és felkeltse őt és testvéreit, ahogy azt minden nap megteszi, mivel még ő is jól tudja, mióta megkérdezte, hogy a papa ilyenkor dolgozni van, így nem tudja ő kelteni őket. Így csak akkor látják, amikor hazajönnek az iskolából és a papa is hazaérkezik a munkából, meg hétvégéken.
De hiába várt a mamája nem jött be, hogy felkeltse őket, fáradtan nyitotta fel a szemét emiatt, s meglepetten tapasztalta, éjjeliszekrényén lévő hiányt. A fuvola, amit piknikezéskor kapott sehol sem volt. Tanácstalanul ráncolta homlokát. Lehet, hogy bejött egy tolvaj és elvitte? Ezért lehet nyitva az ablak? Ha így van, akkor szólni kell a papának, hogy elkapja minél előbb, az is meglehet, hogy a mamát is elrabolta!
A fuvolajáték hangjára tornászta fel magát ülőhelyzetbe és nézett az ajtó irányába, ahonnan hallotta beszűrődni az ismerős dallamot. Előbbi gondolatairól meg is feledkezve, kíváncsian döntötte oldalra buksiját, majd nézett rá testvéreire, hogy láthassa, vajon ők ébredeznek e már.
- Aneue! – mászott le ágyáról, hogy nővérkéjének karját meglökődve meggyőződjön arról, hogy alszik e még, avagy sem. - Aniue! – ismételte meg a mozzanatot bátyuskájánál is, hátha valamelyiküknél sikerrel jár. Amint egyikük figyel rá, nyomban szobájuk ajtaja felé mutat, ami mögött hallani lehet a fuvola hangját. - Chichiue itt van! ^o^ Gyertek! – mondja, majd már el is indul, hogy az ajtót feltárva elsőként üdvözölhesse a papát.
A békés energia egytől – egyig átjárta testét, ahogy kilépett az előtérbe és megtorpanva döbbenten tapasztalta, hogy papája nem itt van a szoba előtt. A hangot és az energiát követve, amit bizton állított, hogy a papáé, eljutott a szomszédos hálószobába. Kérdőn kukucskált be oda, mielőtt bement volna, ahol megpillantott három párnát, mellettük testvérei fegyvereit, illetve az éjjeliszekrényéről eltűnt fuvolát. Megkönnyebbült, hogy nem egy tolvaj jött be a szobájukba és vitte el azt, hanem csak a papájuk mesterkedése volt. Megvárta, míg testvérei beérik őt, majd csak utána ment be velük a szobába. Már éppen indult volna, hogy lelkes ölelésben részesítse a papát, ahogy reggelente a mamát szokta, de valamiért furcsán viselkedett papájuk, ráadásul testvérei is. Mindketten megálltak a párnánál, amit oldalra billentett fejjel szemlélt, majd tétován ő is csupán addig sétált el, majd ült le a neki kihelyezett párnára. Legalábbis onnan gondolta, hogy az övé, hogy fuvolája ott pihent előtte. Az ő hangszere picit más volt a papájáénál, ráadásul nem is tudta ilyen szépen megszólaltatni még, mint a papa. De ha egyszer, amikor ő is nagy lesz, akkor lesz olyan ügyes, mint a papa és mivel olyan okos lesz, mint a mama ezrét sokkal több dalt is fog tudni eljátszani! *.*
- Chichiue, hol van Hahaue? ^o^ – kérdezi, mielőtt enni kezdene a reggeliből. Pedig már nagyon kíváncsi, hogy vajon milyen íze lehet ennek, hiszen ilyet még nem evett. Általában holdacskát kap reggelire, kakaóval a mamától. - És mi az a tanulmányi kirándulás? ^o^ – kíváncsi, mivel ilyenről még nem hallott és szeretné mielőbb megtudni, hogy mit is takar ez. Kirándulni volt már a mamával, de a kirándulás vajon mennyire is különbözik egy tanulmányi kirándulástól? Azt sajnos nem tudja, de mielőbb tudni szeretné!
Amint megválaszolták kérdéseit nyomban nekiállt a reggelinek, igyekezett ő lenni a kisangyal, de most testvérei lettek az elsők, viszont cseppet sem bánkódott. Követte példáikat és ő is ment mielőbb fogat mosni. A fürdőben direkt neki kihelyezett hokedli segítségével ő egyedül is felérte a mosdókagylót. Még a mama tette neki ide, hogy amíg nem lesz olyan magas, mint bátyókája és nővérkéje, addig ő is felérje a mosdót úgy, akárcsak ők.
- Chichiue, nézd! ^O^ – szalad oda fogmosást követően a papához, hogy megmutassa tiszta fehér fogait, amelyek sokkalta tisztábbak tesóiénál. Csupán a fogkrémmel összehozott érdekes arcfestést felejtette el lemosni magáról. De miért is törődött volna vele, hogyha sokkal lelkesebb dolgot szeretett volna mondani a papának, amit este már nem tudott megosztani vele, mert későn ért haza és akkor már aludtak a tesóival. - Tegnap kiesett ez a fogam! ^o^ - mutat rá alsó szemfogaira, melyek között egy üres lyuk tátongott, ami a kiesett fog helyét jelölte.
Ezután az örömittas beszámolóját követően, nővérkéje segítségével felhúzta a sárga színű, virágmintás kimonóját, amit még tőle örökölt. Azonban, amikor meg kellett volna kötni a ruhához színben is illő piros obit, kis nehézségekbe ütköztek.
- Aneue, majd a papa segít nekünk! ^o^ – mondta mosolyogva tesójának, hogy ne szomorodjon el azon, amiért nem sikerült neki megbirkóznia a ruha eme részével. Teljesen természetesen odatotyogva a papához és húzta meg párszor ruháját, hogy rá figyeljen és segítséget kérjen nővérkéjével a ruha felhúzásánál. A mama mindig segít nekik, mert egyedül még nem megy nekik, de majd ha nagyok lesznek egyedül is fel tudnak venni sok szép ruhákat! *.*
- Chichiue, te is fel tudod fogni a hajamat úgy, mint a mama? ^o^ – kérdezi mosolyogva, amikor látja, hogy a kimonó rendes felhúzása után fésűvel jön felé. Biztos volt abban, hogy valami szép frizura lesz neki most varázsolva, amit a mama is szokott neki csinálni, így vidáman ült le egy székre, hogy a papája hozzáférhessen a hosszú, fehér hajához. Vidáman lóbálta a lábát, míg a papája igyekezett felfogni a haját. Az, hogy ennyi ideig tartott biztos volt benne, hogy azért volt, mert minél tökéletesebb frizurát szeretett volna csinálni és ezért nagyon boldog volt. - Chichiue, hogyhogy nekünk nem olyan a hajunk színe, mint Hahauenak meg Aneuenak és Aniuenak? ^o^ – teszi fel közben a kérdést, ami már régóta foglalkoztatja és tudja, hogy a papa biztosan megválaszolja neki, hiszen a papa mindent tud! *.*
- Óh! Chichiue, hogy fogunk átmenni az Emberek Világába? És milyen hely pontosan az Emberek Világa? Tényleg nagyon ijesztő? Mindenhol lidércek vannak, vagy azok elbújnak? Képzeld Chichiue An-chan már többször is volt ott és eddig nem esett semmi baja! ^o^ – kezd is érdeklődéseibe és meséibe egyszerre, amint megtudja, hogy milyen izgalmas napnak is néznek ők most elébe. Erre nem is számított, a mama még nem vitte őket ilyen helyekre, az iskolában pedig azt mondták, hogy csak a vizsgán fognak találkozni először lidérccel. Már nagyon várja, hogy láthasson olyan lényt, ami ellen a papa és a mama is harcol azért, hogy megmentse tőlük a lelkeket és az embereket! *.*

Szüüüneeeeeet, hai! Végre nem kell iskolába menni, itthon lehet maradni aludni, játszani Suzival és Natsu-channal, mehetek Keibával csajozni, és végre gyakorolhatok apuval is. Hai. Ráadásul, amit kell, nem kidout, amiből mindig leszidnak, meg shunpot, mert futni azt mindenki tud. Megtanulhatok kardozni, meg aputól rendesen ütni, hogy egyszer legyőzzem őt is. Mondjuk, szeretném megtanulni a Tükörkaput is, mert azt Toushiro-sama is ismerte, és még mindig nem érek utol mindenkit az osztályban, ráadásul még nem tudom, hogy hívják a kardomat. Meg kell kérnem aput, hogy segítsen kitalálni, mert nem tudom, hogy lehetne beszélgetni vele. Hai.
Apu megint nem ért haza időben, úgyhogy miután mumust űztünk, rajzoltunk, egy kicsit gyakoroltunk Natsu-channal és Suzival, megfürödtünk, anyu mesélt nekünk, azután lefeküdtünk. Taki-nii sincs itthon, úgyhogy miközben átöleltem Natsu-chant, és elnyomott az álom, arra gondoltam, hogy nekem kell megvédenem mindenkit itthon, ha egy mumus betör hozzánk, elvégre én vagyok itt az egyetlen férfi. Cool

Viszont nem tudom, mit tennék egy mumussal.
Nem emlékszem már, hogy mit álmodtam, de az biztos, hogy valami hideg, elhagyott helyen lehettem, mert amikor a reggeli napfény rám sütött, úgy éreztem, hogy havas a lábam, és hiányzott még valami. Amint a paplan alá húztam a lábam, és kinyitottam a szemem, észrevettem, hogy eltűnt a kardom, valaki ellopta az éjjel, és Natsu-chané is eltűnt, ahogy Suzié is… és hiányzik még valami: ANYU! O.O

Elragadta a mumus, nem figyeltem eléggé, és most nincs többé anyu. sírás

Hai.
Amikor megéreztem a papa reiatsuját, és meghallottam a furulyája hangját, rájöttem, hogy itt talán mégsem mumus munkálkodott, úgyhogy Natsu-channal elindultunk Suzi után, anyuék szobájában pedig meg is találtuk apát, akinél a zanpakutok is voltak. Olyan ritkán lehetett itthon látni, főleg nappal, ugrottam is volna azonnal rá, de akkor felemelte a zanpaput, amiből tudtam, hogy nem szabad ugrani, nem szabad semmit, csak leülni, és hai, mert fontos dolgot mond. Például, hogy anyu nincs itthon, mert mumusra vadászik, és mi is megyünk mindjárt, méghozzá az Emberek világába… szupeeer! Ha ezt meghallják, meg fog enni mindenkit a sárga irigység, és még menőbb leszek, és még egy lépéssel közelebb kerülünk hozzá Natsuval, hogy mi legyünk az új Toushirou-sama.
Bár a reggeli nem volt olyan finom, mint amit anyu csinált, megettem, majd követtem hugit a fürdőbe Natsuval együtt, fogat mostam, azután megkerestem az egyenruhám, és harmadszorra, de sikerült felvennem anélkül, hogy kifordítanám. Ezzel is egy mumus szórakozott, hogy időt veszítsek, és kevesebb időm legyen megnézni a tükörben a hajamat, hogy elég menő-e, Simán csak Keibá keresztapu szerint fontos a divat, mert az tetszik a lányoknak.
Visszaérve azt látom, hogy apu épp próbálja megcsinálni, amit a mama szokott a lányok hajával, és mivel nem olyan gyors és ügyes, azonnal látom, hogy ide egy hős kell, a nagy Naoki-sama személyében. Cool

Majd én segítek megcsinálni a hajukat, hai! Segítek ám!
- Apu, majd én segítek, hai!- mondom, miközben felkapok egy hajgumit, és Natsu mögé állok, hogy egy kis hajtincsét befogjam a hajat kötő bilincsbe, majd Suzu hajacskájának oldalával is próbálkozok, és egy ezúttal valamiért nagyon nehezen húzható hajgumival kötök meg néhány hajszálat.
- Jó lett, ha… i- inkább kihátrálok a fürdőszobából, amikor meglátom, hogy mumus vezette kezem. Rettenetes baleset történt, ugyanazt a gumit használtam, és összekötöttem a tesóim hajacskáját. Embarassed

Végre szünet volt! Nem kellett folyton résem lennem, nehogy valamelyik gonosz lány, vagy csúnya bácsi ártani akarjon Nao-channak. Elégedetten mosolyogtam, amikor Anyu lefektetett bennünket, majd miután leoltotta a villanyt, óvatosan átlopakodtam az öcsém ágyába. Nem is tudom, hogy lképzelhette bárki is, hogy szétszakíthat minket egy egész éjszakára. Oda bújtam hozzá, és így már kényelmesen el is tudtam aludni.
A reggel azonban nem olyan volt, mint mindig. Anyu mosolygós ébresztője helyett Suzu-chan kelltett.
- Aneue! - lökdöste meg drága kishugom a könyököm. Félálomban sóhajtottam egyet - - Chichiue itt van! ^o^ Gyertek!- na erre kipattant a szemem. Apa itthon van, Anyu meg nem? Aztán egy pillanatra el is felejtkeztem róla, amikor megpillantottam Nao-chan épp ébredező arcocskáját. Anyu mesélt az angyalokról, és biztos vagyok benne, hogy csak az angyalok tudnak olyan ártatlanok és gyönyörűek lenni, mint Nao-chan 'hai'. Vagy talán ők sem... Ekkor elkezdett mocorogni Naoki és én is észrevettem valamit. Eltűnt a kard, amit a mumus hagyott ott, amikor rá akart támadni Nao-chanra. Kipattantam az ágyból, pont, mikor fölhangzott Apa zenéje.
- Natsuki kardja... - szólaltam meg, kissé elkeseredve, na jó talán könnyekhez közeli állapotban. De ha Apu itthon van, akkor biztos tudja, hogy ki vihette el a kardomat, hisz Apu második osztagos, szóval neki semmi nem kerülheti el a figyelmét! Ha pedig így van, akkor megkérdezhetem! Szóval mentem a testvéreim után, követve Chichiue lélekenergiáját. Természetesen Anyuék szobájába vezetett, ahol aztán meg is pillantottam a kardjainkat, azonban Anyu itt sem volt itt! Apu komolyan ült, és játszott a fuvoláján, amiről már tudtuk, hogy az a papa fegyvere, bár arra még nem jöttem rá, hogy miként is kell használni.
A párnánk mellé oda volt készítve a reggeli is. Vagyis Anyu tényleg nincs otthon, hisz Anyu sose rakná le csak így a földre a reggelinket! Kiderült, hogy amíg Hahaue nincs itthon, (elment a mumusokat irtani, hogy ő is vigyázzon Nao-chanra és Suzu-chanra! Cool

) addig mi is küldetésre megyünk a Papával. Méghozzá a földre! Még sosem voltam a földön, és épp ezért egyszerre örültem is, de aggódni is kezdtem. Mi lesz, ha az öcsémnek, vagy a húgomnak baja esik, amíg odaát vagyunk? Vagyis meg kell, hogy védjem őket! Egy kissé lapos pillantást vetettem a mumuskardra, de nem volt más eszközöm. És amúgy is, ha a mumusoktól van, akkor fognia is kell őket!
Megreggeliztünk, fogat mostunk, majd szokás szerint az öltözés jött. Belebújtam a ruhámba, és Suzu-channak is segítettem ebbe, hisz nem könnyű egyedül felvenni a kimonóinkat! Az obi megkötéssel külön problémáink akadtak. A sajátomat el sem értem, a húgocskámét pedig sehogy se sikerült olyanra, amilyenre Anya szokta! Hugi Megfogta a kezem és Apuhoz húzott.
- Apu, Natsuki ezeket nem tudja megkötni! - mutattam Édesapám felé a bűnös obikat, és ha már oda pislantott, gyorsan a kacsóiba is tettem. Apu segített is, ahogy azt a hugicám előre meg is mondta, ráadásul még meg is viccelt minket, amikor először összekötötte az obijainkat Suzume-channal. Persze utána rendbe is hozta. Talán azt szerette volna, hogy bánkódjunk annyira, hogy Anyu nincs itt! A fésülés már nem volt fájdalom mentes teljesen szomorú

de Nao-chan egy angyalhoz méltóan jött segíteni, és amíg Chichiue Suzu haját rakta rendbe, ő az enyémet kötötte föl. Embarassed

- Jó lett, ha..i - mondta, majd zavartan kihátrált. Most kérdem én, lehet ilyenkor nem szeretni? Nem bírtam ki, hogy utána ne menjek és a nyakába ne ugorjak.
- Natsuki nagyon szépen köszöni! - mondtam miközben lelkesen szorítottam az arcomat az arcához.

Miközben megigazítom Natsuki és Suzume haját és rendesen megkötöm az Obijukat válaszolok Suzume kérdéseire. nagyon jól tudom, hogy képtelenség elszabadulni tőle, amíg a kérdéseire választ nem kap.
- Anyu elment őrjáratra. Mint szolgálat teljesítő Shinigami, kötelessége időnként ellátni ezt a feladatot.
Azután természetesen a következő kérdésekre is választ adok, szépen sorjában. A kapus kérdéssel kicsit gondban vagyok, ugyanis azonkívül, hogy azzal lehet átkelni az Emberek Világába, nem sokat tudok róla. Vagyis a pontos működéséről nem tudok sokat meg a felépítéséről sem.
- Egy kapun megyünk át. Annak a kapunak az a különlegessége, hogy átjuttat bennünket az Emberek Világába. Az Emberek Világa egy nagyon különös hely, sok érdekes dolog történik ott. Veszélyes-e? Nagyon veszélyes, ha a shinigami nem figyel eléggé. Nem található ám mindenhol lidérc, okos ragadozók ők, akik lesből támadnak. De rajtunk nem tudnak kifogni.^^ Taki-kunnak azért nem esett semmi baja, mert képzett shinigami.^^ Ha ti is olyan képzettek lesztek, mint Taki-kun, akkor majd nektek sem kell semmitől sem tartani.
nagyon büszke vagyok, hogy a lányomnak feltűnik olyan különbség, hogy nekünk másmilyen a hajszínünk, mint Naokinak és Natsukinak. Kedvesen megsimogatom a fejecskéjét, majd válaszolok.
- Az azért van, mert ők inkább hasonlítanak anyura. Te meg rám hasonlítasz.
Amikor végre minden tökéletesnek mondható módon elkészült, felállok és végig nézek a gyerekeimen. tekintetemből árad a büszkeség, olyan aranyosak és szépek. Biztatásképpen mindegyiknek megsimogatom a fejecskéjét és a lányok kapnak a fejük búbjára egy puszit. Naokival meg kezet fog, aztán kiadom az utasítást.
- Családi kirándulásra fel! Katonás fegyelmet követelek meg! Végig fogunk menni Seireitei utcáin. Hozzáteszem, hogy anélkül szeretném, hogy bármelyikőtök bármilyen rosszat csinálna. Akit fegyelmezni kell az átlagosnál jobban vagy nem fogad szót, az egész nap itthon kuksolhat.

Miután Takashi kiadta a parancsot az aprónak koránt sem nevezhető családnak, elindulnak, hogy a gyerekeke életük első kirándulását tegyék az Emberek Világába. A Senkaiomn felé vezető úton nem igen történik semmi különös, semmi érdekes látnivaló nem akad. Így hát megússza a család, hogy bármilyen fegyelmezési eljárást kelljen Takashinak foganatosítania. Az átkelés is eseménytelenül és unalmasan telik. Nyugodtan áttudnak sétálni, mintha csak egy lepukkant aluljáróba lennének, olyan a nyugalom. Amikor azonban átérnek, már megnövekszik a probléma faktor. Fényes nappal van és bár az emberek többsége nem látja őket, a csúcsforgalom bizony problémát okozhat. Takashi végül megoldja a problémát. Suzume-chan a nyakába kapja, Natsukit és Naokit a hóna alá csapja és hihetetlen élményben lehet a gyerekeknek részük. Takashi ugyanis egyszerűen átshunponzik az utca másik oldalára. Az autók lassított felvételként vánszorognak arra a rövid időre, amíg Takashi a szemnek is alig látható sebességgel mozog. Amikor megállnak, már az autóktól és a veszélyforrástól távol, egy parkban találják magukat. Takashi leteszi a gyerekeket, majd megszólal.

- Íme az első feladathoz érkeztünk. Az emberek nem látnak minket, mert velünk ellentétben, ők nem halálistenek és nem is lelkek. A lidércek azonban koránt sem mászkálnak szabadon és nyugodtan. Én tudom, hogy merre van egy lidérc. Az első feladatotok az lesz, hogy megpróbáljátok érzékelni. Nem olyan nehéz ... Naoki, ne mászkálj el. Üljetek le és hunyjátok be a szemeteket. Keressétek meg a reiatsuját, nem nehéz. Egy távoli, idegen érzést keressetek... aki érzi az szóljon.
Mondom a gyerekeknek, miközben én pontosan tudom, hogy merrefelé tartózkodik. Bolond a szerencsétlen, hogy tűnt el, még azelőtt, hogy megérkeztünk a parkba. De kíváncsi vagyok, hogy a gyerekek meg e találják. Nem árt, ha már most van egy kis tapasztalatuk, mire az akadémián a vizsgára kerül a sor, ne csak nézzenek, mint az újoncok. Az én gyerekeim igenis elit kiképzést kapjanak.

A Genki család, a nap során igen sok mindent lát. Naoki útmutatása során, eljutnak egy hajléktalanhoz. Takashi kénytelen hosszú perceken keresztül kiselőadást tartani arról, hogy miért is hajléktalan. A lányok sem teljesítenek valami tökéletesen. A legvalószínűtlenebb helyekre jutnak el. Tűzoltóság, kórház, hot-dog stand ... egy valami azonban biztos. Tényleg tanulmányi kirándulásra sikeredett ez a nap. A gyerekek, már kezdenék elveszíteni az érdeklődésüket és arra hivatkozva, hogy éhesek, elérni, hogy végre hazamenjenek, amikor mind a négyen megérzik a keresett reiatsut. Egy gorilla formájú lidércre bukkannak.

Amikor végre rátalálunk a lidércre, csendre intem a gyerekeket, majd halkan beszélni kezdek.
- Amint látjátok, ez egy lidérc. A halott emberek lelkeit akarják megenni, ezzel hátráltatva a mama és papa, valamint megannyi shinigami munkáját. valamikor ők maguk is emberek voltak, de ilyen-olyan úton lidérccé változtak. Veszélyesek, de mivel jelen vagyok, nincs mitől félnetek. Meg fogjuk tisztítani a lelkét, hogy átkerüljön Soul Societybe. Mielőtt azonban hozzálátnánk eme nemes feladathoz, mindenki mondja fel a lidércekkel kapcsolatos leckét. Szóval mit tudtok a lidércekről?
Kérdezem a gyerekeimet, hogy a lehető legfelkészültebben kezdjünk hozzá a kicsit figyelmetlennek tűnő lidérc megtisztításához.

Megszeppenve hallgatom a papa meséjét arról a helyről, ahova a mama is át szokott menni őrjáratozni, meg a kepapi és a kemami is. A papa a legerősebb őt nem kell félteni az ilyen helyektől, de a mamát? Nagyon, nagyon figyelni fogok, hogy se Aniuenak, sem pedig Aneuenak ne eshessen baja. Bár ők nagyobbak és ügyesebbek meg többet tudnak, mint én, de valahogy biztos a segítségükre lehetek, a papa nem hiába vinne el engem is, ugye?
- Szóval akkor Hahaue nincs is veszélyben, Chichiue? – nézek rá ragyogó szemekkel, azt hittem, hogy most valójában a mamát megyünk megmenteni a gonosz és félelmetes lidércektől. Az iskolában senki sem látott még olyan csúnya lényt, a mama legjobban egy mumushoz tudta hasonlítani, de én még mumust sem láttam. Vagyis egyszer a tesóék találtak egyet a szekrényben és sajnos már kiűzték mire odaértem és megnézhettem volna én is. ToT
- Tényleg hasonlítok rád, Chichiue? *.* – lelkesen mosolyogva fordulok a papa felé, amint szépen megcsinálta a hajamat, ahogy a mama is szokta. Tényleg hasonlítok a papára? Szóval, ha nagy leszek, tényleg lehetek olyan nagy és erős, mint a papa? *.*
A fejsimogatásra nevetek, de utána büszkén húzom ki magamat, ahogy a katonák szokták, hogy a papa lássa, én készen állok. Nagyon jól fogok viselkedni, ahogy a mama társaságában vagy az iskolában szoktam, mert muszáj velük mennem, nem maradhatok itthon, ha veszélybe kerülnek, majd én fogom megmenteni őket! Igen és ezzel is olyan nagy és erős lehetek majd, mint a papa! *.*
Ahogy meghallom, hogy az utcán fogunk sétálni meg fogom a papa kezét, mert amikor a mamával sétálunk, akkor az ő kezét is meg kell fognom, mert így nem veszítjük el egymást, és ha megtámad minket egy mumus, akkor ketten ügyesebben tudjuk elűzni, mint egyedül.
- Ez a senkaimon, Chichiue? ^o^ – kérdezem a papától, amint egy nagykapu elé értünk. Csodálkozva nézegettem, olyan furcsa, hogy egy ilyen kapucska át tud vinni minket majd oda, ahol a papa és mama szokott őrjáratozni. Ahogy a kapu ajtaja kinyílt és mi beléptünk az út olyan volt, mint valami nagyon gonosz és ijesztő hely, és ami sötét és rémisztő, ott általában rossz mumusok laknak. - Chichiue itt nincsenek mumusok igaz? Hahaue azt mondta, hogy szeretnek sötét és ijesztő helyen élni. Igazi, Aniue és Aneue? – szorítom meg a papa kezét és szorosabban igyekszem menni mellette, nehogy egy láthatatlan szörny felbukkanjon és hirtelen elkapjon innét. De a papa mellett biztonságban vagyok, nem kell félni annyira. Hátra-hátra pillantok közben Aniuera és Aneuera, hogy megvannak e még, mert ők párszor már lemaradtak mögöttünk. Olyan sápadtak, mintha ők is félnének, de akkor erősnek kell látszanom, mint a papa!
- Ne féljetek, amíg a papa itt van, nem támadhat meg minket egy mumus sem, ugye Chichiue? ^o^ – mosolygom Aniuera és Aneuere, majd felnézek a papára és várom, hogy megtudjam okosat mondtam e most vagy sem. A mama szerint, ha nagy leszek, nem csak nagy és erős leszek, mint a papa, hanem olyan szép és okos is, mint ő. Szóval meg kell tanulnom sok-sok okosat mondani, hogy így is legyen! *.*
- Megérkeztünk? Aniue nézd, játékautók! Hova megyünk most, Chichiue? – olyan furcsa helyre érkeztünk, nagyon sokat sétálnak össze – vissza az utcán, meg guruló nagyautók is vannak itt, olyanok, mint amilyenek Aniuenak vannak picikében. De nem tudom, ezért meg húzogatom a papa ruhájának ujját, mert ő biztosan tudja, hiszen a papa mindent tud. *-*
Kicsit meglepődök, mikor a papa a nyakába kap és Aniuet, meg Aneuet is a kezeibe fogja, majd olyan gyorsan száguldottunk, mint még sohasem ezelőtt. *.* A mama csak hátiputiban vitt még engem, de ez is volt olyan nagyon, nagyon jó, sőt lehet még jobb!
- Chichiue most shunpoztunk, igaz? Majd haza is így fogunk menni, ugye? *o* – nézek a papára lelkesen, mert ez olyan nagyon jó volt. Papa a világon a leggyorsabb!
- Chichiue és a lidérceket sem látják? És, ha ők is halálistenek vagy lelkek lennének, akkor látnának minket? – billentem oldalra kérdőn a fejemet, majd szemeimmel figyelem, ahogy pár ismeretlen elmegy mellettünk és ügyet sem vett ránk. - A lelkek is el tudnak jönni ide egy senkaimonon, Chichiue vagy hogyan tudnak ők is itt lenni? Nem Rukongaiban élnek? – kíváncsiskodom a papára nézve Aniue és Aneue mellé állva. Most olyan, mintha az iskolában lennénk, csak papa a tanár, ráadásul nagyon jó tanár, ebben biztos vagyok. Alig várom, hogy sok-sok új dolgot tanulhassak tőle.
- Van itt egy lidérc, Chichiue? Az nem baj? Nem keressük meg? – kérdezzem aggódva, az iskolában is megmondták, hogy nagyon gonoszak és ijesztőek és bántják az embereket, ráadásul a papa szerint is, pedig a papa nagy és erős. - Szóval úgy kell csinálnunk, mint amikor meditálunk? – kérdezem a papát, majd teszem azt, amit mond. Minél előbb meg kell találnom a lidércet, mielőtt Aniuenak vagy Aneuenak baja esik vagy valaki másnak, például az embereknek, ők nem is látják őket, ahogy minket. Ők sokkal, de sokkal nagyobb veszélyben vannak.
Lecsukom a szememet és egy idegen érzést keresek. Idegen érzés, idegen érzés… vajon milyen lehet egy idegen érzés? Amikor egy idegennel találkozunk, vagy más? Esetleg olyan, mint amikor egy mumus van a szobában? De hát én még soha nem éreztem mumust, mondjuk lidércet sem, de nagy különbség nem lehet kettőjük között. Nagyon igyekszem megérezni azt az idegen érzést, de Aniue megelőzött, ő előbb megérezte, de ügyes bátyuskám van! *.*
Aniue megérzéseit követjük, de valami furcsa embert láttunk padon aludni. Én nem értettem, miért nem otthon alszik inkább. A papa valami furcsa szót emlegetett, de nem igazán értettem. Hogy lehet az, hogy valakinek nincsen háza? Mitől nem lehet valakinek otthona? Aztán pedig Aneue is érzett valamit, de vele sem szörnyet találtunk, aztán megint a bátyó, de még mindig rossz helyen keresgélünk. Ezek szerint rajtam a sor, nekem kell megtalálnom, mielőtt valaki bajba kerül!
- Csacsi vagy Aniue ez nem is lidérc, majd én! – mondom, majd lehunyom a szememet, ahogy a papa mondta, mert így könnyebb lesz biztosan megtalálni. Az idegen érzést keresve kezdek hallani valamit a távolból. Lehet, hogy egy lidérc hangja? - Én tudom, én tudom, arra! – mutatok a hang irányába és sietve el is indulok, mert ha tényleg egy szörnyeteg az, akkor időben el kell kapnunk. A fák mögött már látom is a fehér maszkját, biztosan jó helyen járunk. De amint megérkeztünk csak egy nagy fehér épületet láttunk. Csalódottan néztem a földre, amiért nem csak Aniuenak és Aneuenak, de még nekem sem sikerült megtalálnom, most biztos csalódást okoztam a papának.
Szomorkásan kullogtam utánuk, miközben hallgattam Aniue és Aneue panaszát, hogy éhesek. Kicsit én is annak érzem magamat. Lehet, hogy ezért se találtam meg a lidércet? De hát… „Aki nem dolgozik, az ne is egyék!” – a mama mondta ezt nemrég. Megsimogatom a hasamat, majd hirtelen mintha valami szellő jött volna felém, ki is rázott tőle a hideg, olyan ijesztő volt. A papa mellé siettem és megfogtam a kezét.
- Chichiue, mi volt ez? – kérdezem tőle, mert ő biztosan tudja, még arra felé is néztem, amerről jött az a furcsa érzés, mivel mutogatni nem szabad, azt nem illik, és amint odaindulunk meg is látunk egy nagyon nagy szörnyet, ez lenne az, amit keresünk?
- A lidércek nagyon csúnyák és gonoszak meg veszélyesek, Hahaue szerint sokkal rosszabbak, mint a mumusok. A sensei, aki a lidércekről tanít minket azt mondta, hogy hátulról egy ütéssel kell végezni velük. Azt még nem mondta el, hogy miért... A lidérceknek több fajtájuk van, az egyszerűek, a menos grandek és az arrancarok. – mesélem el Aniuet és Aneuet megelőzve, kezemmel hármat mutatva közben. Olyan az anyag, mint egy mondóka, azok olyan szórakoztatóak és vicces megjegyezni őket, ezért ez sem nehéz. Remélem sikerült okosat mondanom, az előbb nem voltam ügyes, most meg kell mutatnom a papának, hogy mit is tudok! *-*

Nem értem, mi történt, de büszkén fogok kezet apuval, aki biztos ahhoz gratulál, hogy egy napon mi leszünk a Hitsugaya, bár annak nem örülök, hogy összekócolta a hajam. Hai. Eddig is kócos volt, de úgy, Naoki-kócos, most meg máshogy, apa-keze-kócos. Gyorsan vissza is rohanok, hogy ne kaotikus módon legyen kócos, sokkal inkább úgy, ahogy Toushiro-szama haja is volt. Mintha a hullámvasúton megrázott volna az áram, hai! Úgy menő. Cool

Most, az emberek először láthatják a nagy Hitsugaya-szamát, nem tehetem meg, hogy én, az egyik fele apu-keze-kócosan jelenek meg közöttük, Naoki-hai-kócos helyett.
Ahogy apuuu kéri, csendben, szó nélkül, anélkül, hogy beszélnék, vonulok végig Seireitein Natsu-chan mellett. Az átjáróig nem is látok semmi újat, az viszont hideg, sötét és félelmetes. Hai. De nem félhetek, mert akkor Natsu-chan is fél, és mert én vagyok az egyik Hitsugaya, és ő nem félt sem a sötéttel, sem a hidegtől. Én sem kell, hogy mást tegyek, csak nézem apuuu hátát, és megyek mögötte, fogom Natsu-chan kezecskéjét, és gond nélkül át fogunk jutni. Ami végül sikerül is. Hai bizony. - N… nincsenek, Suzi-chan, hai! Szerintem nincsenek, hai. Hai.
Az itteni világ olyan naaagy, zajos, naaagy, furcsa, naaaagy, sok-sok-sok ember van itt, és naaaagy. Nem tudom, hogy beszélgetnek az itteni emberek ilyen zajban a zanpakutojukkal, valószínű itt senkinek nincs is Bankaija, olyan nehéz lehet ebben a zúgásban meghallani, mit huhog a bagolyszellemed. Hai. Vajon Natsu-channak milyen bagoly lakik a kardjában, hai? Biztos meg fogja mutatni, ha megkérem…
- Apuu, ez olyan megalázó, hai! Én át tudok menni egyedül is, hai! Csak arra kell várni, hogy az autókon bekapcsoljon a zöld lámpa, és lehet menni, ha zölden világítanak rád, hai!- az egyik barátom itt halt meg, elütötte egy tütü, ő mondta, hogy nem várta meg, amíg világít a zöld lámpa. De örülök, hogy átjött, mert rajta kívül egy fiúval sem lehet rendesen barátkozni. A lányok pedig… ehh, ők idegesítőek, kivéve Natsu-chan és Suzi-chan, ők aranyosak. Nem is értem, Keibá miért akarta annyira azt a bugyit, és miért menő, akkor már mást is elhozhattunk volna, hai!
Apu feladata nem tűnik nehéznek, de nem értem, miért kell megkeresni a lidérceket. Hitsugaya-sama sem csinált mást, csak lekardozott mindenkit, aki gonosz volt, és megvédte, amit meg akart védeni. Akkor miért kell őket megkeresni, hai? Nem értem, hogy miért nem keres meg minket ő, hai? Mégsem várhatja el minden gyenge lidérc, hogy mi menjünk oda, gondoltam összejönnek és sorba állnak, hai, aztán majd egy orroncort, vagy mi az, majd megkeresek, mert az megérdemli. Hai. Arra van…
- Nem mászkálok el, hai! Csak-csak-csak megtaláltam, hai!- érzek valami büdöset, valami olyat, ami nem illik ide, biztos az a lidérc. Gusztustalan, Hitsugaya-sama biztos nem szagolgatta ezt egész álló nap, amikor hollowot keresett, biztos van valami módszer, csak apuuu direkt szórakozik most velünk, hogy ne sikerüljön minden azonnal, hai.
Sajnos amit találunk, az valami furcsa lény, de mivel nincs rajta fehér álarc, nem az, aminek lennie kellene ennek a valaminek. Elrontottam, őt éreztem, pedig kellően büdös volt, hai. Biztos, hogy ez valami gonosz, piszkos kis csapda volt, hai. - Jajmár, Suzi-chan, nem kell leégetni, hai!
Sokáig keresgéltünk, és a két tesómnak sem sikerült megtalálni a büdös lénynél többet, én pedig kezdek éhes lenni. Tudom, hogy már így is sokkal nagyobb vagyok, mint Hitsugaya-sama volt, és nem kéne ennyit enni, de ha egyszer éééhes vagyok, nem tudok mit tenni, hai! Hai. Éhes vagyok. Viszont a végére csak előkerül a szörny, hai, én pedig elfelejtem, hogy éhes vagyok. Mindjárt előre megyek, és lekaszabolom, de sajnos előtte válaszolni kell apuuu kérdéseire, hai. Amikor Suzi-chan beszélni kezd, kellemetlen érzésem támad, de valamit mondani kell.
- Öhm… hai. A lidércek olyanok, mint a mumusok, csak fehér maszkot hordanak, mert csúnya az arcuk, vagy csak titkolják, hogy kik ők, hai. És nagyok, hai. És harapnak, hai. És-és-és-és karmolnak, és csapkodnak, és ilyen tüzes tűzsugarakat köpködnek, hai. De Hitsugaya-sama megfagyasztja őket, hai- minden tudásomat elmondtam, úgyhogy büszkén adtam át a terepet az én cuki, kedves kis ikernővéremnek. HAI.

Miután Apu megsimogatta mindenki feje búbját, és Suzu-channal puszit is kaptunk a buksinkra, végre elérkezett az indulás ideje. Apu megkért, hogy jól viselkedjünk az utcán, így Nao-chan mellett sétáltam szép csöndben. Kinyílt a kapu, és átléptünk az ismeretlenbe, ahol megannyi veszély leselkedhetett Nao-chanra! Igaz, hogy Apu ott volt velünk, ami már magában is egy nagyon erős védelmet jelentett, de a mumusoknál sose lehet tudni! Anyu szerint a legádázabb és a leggonoszabb lények... természetesen a legyek után Embarassed

Maga az út, amíg a mumusos világba értünk, sötét volt, hideg volt és talán még egy kicsit büdös is! Amíg itt voltunk, és senki nem látott bennünket, óvatosan megfogtam Nao-chan kezét, hisz a sötétben bárhol leselkedhetnek az én tündéri öcsémre gonosz és ártó lények! Kieresztettem a távoltartó aurámat, hogy még mielőtt a gondolat megfogalmazódna, hogy ártani akarjanak Nao-channak, vagy hogy el akarják őt rabolni, mert olyan kedves, tiszta és aranyos... meggondolják magukat! Mikor végre kiértünk a másik oldalon, vakítóan hatott a fényesség, és viszonylag lassan szokta meg a szeme a napfényt a folyosó szerű izé sötét félhomálya után. Igazi ricsaj volt, mint az osztályteremben, amikor még nem jött be a tanár. Némelyik ember autóba volt bebörtönözve. Talán a földi mumus egyesület fogta el őket, és most szállították őket valami föld alatti titkos főhadiszállásra, hogy kihallgassák és iratellenőrző kémet faragjanak belőlük, amit nem tudom, hogy pontosan mit is jelent, de Keibá szerint mumus szimpatizáns banda, amit szintén nem tudom, hogy pontosan mit is takar, de elég rosszul hangzott. Szóval Apu azért hozott minket ide, hogy kiszabadítsuk a még menthető foglyokat, és épségben haza is szállítsuk őket! Nagyon büszke voltam Apura, amiért ilyen feladatra vállalkozott, és magamra, hogy egyedül minderre rájöttem! Gondolatomat igazolandó, Apu Suzu-chant a nyakába rakta, minket meg Nao-channal a karjaiba vett, és már el is kezdtük a fogócskát a mumusautókkal! Már épp kezdtem volna úgy igazából élvezni, hogy viszi a szél a hajamat, amikor Apu le is rakott minket. Ennyi lett volna a mumus kergetés? Ekkor azonban megkaptuk az első feladatunkat. Pedig nem is vagyunk iskolában

hai! Érzékeljünk egy lidércet. Pedig itt voltak a mumusok az előbb, és most mégis lidérceket keressünk? Pedig így csak szaporodni fognak az iratellenőrző kémek, és Anyu szomorú lesz! Azonban mivel Apu mondta, azt kell csinálnunk, amit ő mondott. Nao-chan volt a legügyesebb. (annyira szeretni való, hogy ezen már meg se lepődünk Cool

) El is vezetett minket egy mumus fertőzött bácsihoz, de Apu mégse vitte sehova. Biztos már nem lehetett rajta segíteni... Én is megéreztem valamit, és elvezettem Apuékat egy nagy piros épületnek álcázott mumus tanyára. Nao-chan által talált bácsi is innen kerülhetett ki. Suzu-chan is egy mumus laktanyát talált. Már kezdtünk fáradni. Éreztem, hogy Nao-chan is egyre éhesebb, ahogy én is az kezdtem lenni. Egyre sűrűbben találtunk ételt árusító helyeket, bár lehet, hogy azok is mumus csapdák voltak! Mikor Apu megkérdezett minket a lidércekről, a tesóim után én is felmondtam, amit az iskolában hallottam.
- Natsuki úgy tudja, hogy a lidércek, sok fajták, és mindegyik arcán van egy fehér maszk. Talán mert mumusok, de ők már erősebbek, mint a maszktalan társaik, és épp ezért szégyellik, hogy valamikor olyanok voltak, mint a sima mumusok. És a maszkot kell levenni az arcáról, mert akkor belehal a szégyenbe, hogy kiderült a titka! - Lelkesen megöleltem Nao-chant mert olyan kedves volt, és ezt a részét nem mondta el az órákon hallottaknak. Nem mintha az, amit ő elmondott nem lett volna lényeges, de aranyosan nekem is hagyott egy kis részt, amit fölmondhattam Apunak. Embarassed

Nem telhet el nap úgy, hogy az én kis kíváncsi tündérkémnek ne lenne kérdése. ^^ Suzu-chan mindig kérdez, szinte mindig tudni akar valamit. A tudásvágya szinte csillapíthatatlan. Nagyon okos lány, hiszen roppant kíváncsi. A rengeteg kérdése össze is zavart annyira, hogy nagyjából már a felénél elvesztettem a fonalat, hogy milyen kérdések maradtak ki. El se tudom képzelni, hogy bírja Hime, energiával.
- Suzu-chan. Drágaságom, jegyezd meg a kérdéseidet és otthon megbeszéljük őket. ^^ Papának koncentrálnia kell, hogy meg tudjon benneteket védeni a lidérctől és ne kerüljetek bajba. ^^ Otthon, minden kérdésedre válaszolok. ^^ Leülünk egy asztalhoz és csak te meg én átbeszéljük az egészet. ^^ Jó lesz?
Kérdezem tőle, miközben megsimogatom a buksiját. Feletétlezem, hogy nem úszom meg a nap végén kérdés nélkül, de legalább addigra kitalálom mindegyikre, hogy mit válaszoljak, mi az, ami hasznos Suzu tanítása szempontjából és mi az, amire még nem készült fel, hogy választ kapjon. Egy kérdésére azért válaszolok, hogy mégse legyen letört. Ráadásul ennek a válasznak, biztosan örülni fog.
- Bizony, Suzu-chan olyan erős és okos, mint a papa. ^^ Amikor nagy lesz, legalább olyan erős leszel, mint én, ha eleget gyakorolsz és szorgalmasan tanulsz. ^^ Hasonlítunk egymásra, mert te sokkal többet örököltél tőlem, mint a testvéreid.
Mondtam neki mosolyogva és megsimogattam a buksiját. Olyan kis aranyos, az én kis drága verebecském. ^^ Kis madárkám. A kérdésemre kapott válaszokra, néhol összehúzom a szemöldököm. Elég érdekes válaszokat kaptam. Van benne helyes válasz és helytelen is. Bólogatok egy sort a válaszokat hallgatva, közben figyelek, hogy a lidérc ne tudjon bennünket meglepni, majd kiigazítom őket.
- A lidérceknek semmi közük a mumusokhoz. A mumusok egy külön faj, ami nagyon ritka. A shinigamik többsége nem is foglalkozik velük. Nem is része a tananyagnak. Natsuki és Naoki, az Akadémián, a mumusos dolgot ne emlegessétek. Nem hiszem, hogy értékelnék. A lidércek egykoron emberek voltak. De az emberek idővel meghalnak, mert megöregszenek, vagy megbetegednek. Esetleg a háború végez velük, vagy egy baleset. Amikor egy ember meghal, a lelke kilép a testéből. Ezt a lelket hívjuk Plusnak. A plusok sokszor maguktól átkelnek Soul Societybe, de van hogy némelyik Plus csapdába kerül vagy összetalálkozik egy lidérccel. Amikor a lidérc felfalja a Plust, abból is lidérc lesz. A shinigamik dolga, hogy megtisztítsák a lidérceket és újból Plusokká tegyük őket. Ezt többnyire úgy érjük el, hogy egyetlen csapással betörjük a maszkjukat. A lidércek leggyengébb pontja a maszkjuk. Amennyiben sikerül egy lidérc maszkját kettétörni vagy átvágni, szinte biztosak lehetünk a győzelemben. Suzu-chan ügyesen megjegyezte, hogy még nem tudja, miért egyetlen csapással és hátulról kell szétvágni a maszkjukat. Nos, a válasz egyszerű, amennyiben az első csapás nem végzett az ellenféllel, akkor elmenekül. Nekünk pedig egyáltalán nem érdekünk, hogy elmeneküljenek a lidércek. Hátulról, pedig azért kell támadnunk, mert, amikor a maszkja felreped, láthatóvá válik az arca, amit Plusként viselt. A shinigamiból fölösleges érzelmeket válthat ki. Ha egy shinigami szíve megesik egy lidércen, könnyen nagy bajba kerülhet. Most pedig, Zanpakutoukat elő! A papa legyengíti nektek a lidércet, ha szólok, akkor jöhettek és megpróbálhatjátok megtisztítani a lelkét. ^^
Fejezem be a kiselőadásomat és lidércre vetem magam. Nem hiszem, hogy képes lenne komolyabb kárt tenni bennem, de azért igyekszem egy gyors rúgással elkábítani, hogy a gyerekeknek egy bódult lidércet kelljen legyőzni, ne egy aktív és harcias kedvűt. A támadásom egyszerű, a lidérc mögé shunpozok, majd jobbról balra irányuló ütést próbálok mérni a tarkójára, hogy megszédüljön. Amennyiben sikerül elérnem a célomat és lidérc elájul, egy Saival megpróbálom harcképtelenné tenni, majd szólok a gyerekeknek, hogy jöhetnek és kivégezhetik a lidércet. Közben igyekszem figyelni a környezetre, hogy a legapróbb kedvezőtlenebb változásra is képes legyek időben reagálni. A lidérc az ütés hatására, majd a kisebb kötözőmágia eredményeképpen, egy hosszas üvöltést hallat. A gyerekek számára úgy tűnhet, hogy eljött a megfelelő pillanat, amikor képesek lehetnek végre megtámadni a lidércet. Az ugyanis a földön fekszik, az ütés úgy letaglózta, hogy fel sem bír kelni. Ha a gyerekek követni akarják apjuk instrukcióját, akkor most kell támadniuk, ellenben a lidérc még magához tér és akkor, bizony okozhat még kellemetlen meglepetéseket. Ez azonban koránt sem olyan veszélyes, mintha egy eleven, vad lidérccel szemben keltek volna harcra a gyerekek. Ráadásul, amíg Takashi is jelen van, komolyabb bajuk nem eshet a gyerekeknek.

Ugyan szép, tartalmas postokat írtatok, a küldetés rövidsége miatt csupán 1000 ryou-t tudok adni.