Utasítást kapok, hogy Karakura parkjában egy lidércet el kell kapjak. Szívesen megteszem, mert érdekelnek az ilyen esetek. Szeretem levadászni a lidérceket. Mert közben mindig lát az ember valami újdonságot. Most is arra készültem, hogy nem egyszerűen levadászom, de el is viszem a reiatsu mintáját. Kell a labornak. Eddig egy arrancar mintáját szállítottam le, hogy bővítsük az adatbázist. Tökéletes alkalom lehet arra, hogy valami különlegességgel találkozzak. Szokásos shinigami egyenruhámba érkezem a parkba a lidérc helyétől számolva, úgy 20 méterre. Leporolom a ruhámat, megigazítom az övemet, amiben Kenshiko mellett egy Tűzkristály is lapul, valamint a Gyűjtőedény, amivel lélekenergia mintát tudok gyűjteni. A nap süt, a szél nyugodt, a parkban a virágok ontják magukból az illatosabbnál illatosabb illóolajokat. hamar kapcsolok azonban, hogy valami nem stimmel. A lidérc reiatsuja eltűnt. Körülnézek és egy közeli padon ülve észreveszek egy embert. Igen különös energiát érzek felőle, ami felkelti az érdeklődésemet. Nem veszem elő a kardomat, mert egyelőre nem számítok harcra. Emberek ellen egyébként sem használhatjuk indokolatlanul, a lidércet pedig nem érzem sehol. Pedig valahol itt kell lennem. Megindulok az ember felé, miközben lélekmobilomat nyomkodom, hogy meglessem a lidércről érkezett utolsó információkat. Elég különös, ugyanis minden információ arra utal, hogy a parkban kellene lennie. Viszont sehol sem látom a lidércet. időközben oda érek a padon ülő emberhez. Az energiája különös, magasabb a megszokottnál. Lehet, hogy... Nem, egy ember nem tudhat megölni egy lidércet, legtöbbjük nem is látja őket. Még minket shinigamikat sem látnak. Akkor derítsünk fényt az eseményekre. Kérdezni fogok, elvégre a kíváncsiság már jelentkezett bennem.
- Hahó... Lelkecske! Látsz engem, hallasz?
Kérdezem és közvetlenül elé sétálok. Semmi különöst nem látok rajta, szóval nem tartom veszélyesnek. Egyelőre a reakcióját lesem. Ha reagál rám valamit, akkor egyértelműen lát és hall. Amennyiben nem, akkor tovább terjeng a lidérc eltűnésének a titka. Amikor végre reagál, felvonom a szemöldököm. Érdekes.
- Mond csak Lelkecske, láttál erre csúnya, maszkos szörnyeteget? Csúnya hangon ordítozik és kergeti a lelkecskéket.
Remélem, hogy érthető számára, hogy miről beszélek és hamar kiderülhet a titok nyitja, hogy hová lett a lidércem, amit le kellett volna vadászni és jelentést írni róla. Azért beszélek így mert nem nagyon bízok értelmi képességeiben, legalábbis az a sokk, ami akkor éri őket, amikor egy halálistennel találkoznak, többnyire elveszi az értelmi képességeiket. Nem szeretem, ha csak úgy eltűnnek dolgok. Miközben várok a válaszra, megigazítom bal kezemmel a jobb felkaromra rögzített Izomnövelőt. gyanús nekem ez a helyzet. Nem szoktak vakriasztásra küldeni, így az a gyanúm, hogy itt valami turpisság van a háttérben, ha pedig a turpisságnak ez az ember a kulcsa, akkor tudni akarok róla mindent és lehetőleg most.
- Szóval, láttál bármilyen szörnyet?
Kérdezem nyugodtan és készen állok további kérdésekre, hogy a lehető legtöbb információt kihúzzam belőle.

Kellemes idő van. Megint... Hollow támadott az emberekre. Megint… A shinigami késik. Megint… Kezdem unni, hogy minden melót helyettük végzek el. Nem létezik, hogy a shunpojukkal ilyen tetű lassúak legyenek. Mire ide érnek, addigra simán felfalnak vagy száz lelket, és jóllakottan lelécelnek a helyszínről. Ezt azonban természetesen nem hagyhatom, hiszen lényegében az én feladatom is, hogy végezzek a lidércekkel, elvégre quincy lennék, megvan hozzá az erőm, még ha a shinigamik nem is nézik jó szemmel a létezésünket…
Mint aki jól végezte dolgát ülök a park egyik padján, karomat a támlák tetejére helyezve, lábaim kinyújtva előttem, keresztbe téve. Élvezem a napsütést. Jól esik egy kis nyugodtság így a harc után, miután zseniális tudásommal végeztem a hollowval. Végre megéreztem egy érkező halálisten lélekenergiáját, aki valószínűleg most tanácstalanul nézelődhet a környéken, hogy merre is van az a bizonyos lidérc, aminek még itt kéne lennie. Legalábbis szerinte.
Arcomon halvány, elégedett mosoly jelenik meg. Megint keresztbe tettem nekik, és megint az orruk alá dörgölhetem a késésüket, amit minden egyes alkalommal, amikor csak tehetem. Miattuk halt meg, és persze az én gyengeségem miatt az, akit szerettem. Túléltem, viszont ettől függetlenül utálom őket, hiszen ha időben érkeztek volna, Eriko még ma is élne, és boldogan élnénk a házunkban, a kisfiúnkkal, plusz még néhány lurkóval… Jó lenne… boldogok lennénk… Én legalábbis biztosan.
-Késtél… megint… – üdvözlését teljesen figyelmen kívül hagyom, már csak azért is, mert valami irtó dedós módon próbál velem kommunikálni. Fogyatékosnak néz, vagy mi a franc…? Szemem kinyitva óvatosan sandítok a látogatóra, majd felsóhajtok.
- Hülyének nézel, vagy mi a franc? – ráncolom össze szemöldökömet. Szemlátomást tényleg azt hiszi, hogy valami kis gyenge ember vagyok, aki megriad a túlvilági dolgoktól. Persze az egyszerű emberek tényleg összefossák magukat néhány dologtól, de én más vagyok, elvégre elég régóta művelem már ezt…
- Mellesleg a hollow akit keresel már kinyiffant végleg. Végeztem vele. – mondom a padról felállva, majd zsebre tett kézzel elindulok felé – Hacsak nem akarsz te is a sorsára jutni, eltűnsz az utamból, és nem piszkítasz bele a munkámba.
Hangom ridegen cseng, és hallatszik belőle, hogy nem túlságosan örülök annak, hogy ő itt van. Persze azért tetszik, hogy a képébe mondhatom, hogy a késése miatt megint meghaltak volna néhányan, de ettől függetlenül elég csúnyán felhúzott a tudat, hogy nekem kell elvégeznem azt a feladatot, amit voltaképp neki kéne. Míg én a rohadékokat teljes mértékben megölöm, addig ők csak lélekszemcsékké csiribirizik, ami állítólag sokkal jobbat tesz a három világ közti egyensúlynak, vagy mi… Mondjuk, nem igazán érdekel a dolog. Nekem csak az a fontos, hogy másoknak ne essen baja…

Válaszára elég keményen leesik az állam. Nem elég, hogy lát, hall még meg sem ijedt tőlem. Sőt, ami azt jelenti, elég agresszívan lép fel a fenyegetőzését hallva. Szemeimet összehúzom kicsit, majd elmosolyodom. Jobbommal megérintem kardomnak a markolatát.
- Ami azt illeti, nem hülyének. Inkább lehetőségnek. Roppant érdekes dolgokat állítasz magadról. Először is, hogy megölted...
Mutatja ujjain, a felsorolást.
- .. másodszor, hogy képes lennél megölni engemet is. Ez azt jelenti nem vagy közönséges ember. Sőt azt is jelenti, hogy valami különleges jószág vagy. Mázlid van, gyűjtöm a különleges jószágokat. Szóval választhatsz, velem jössz és felfekszel önkéntesen az asztalkámra, ahol megvizsgálhatlak téged és elnézem a fenyegetésedet. A második lehetőséged, hogy nemet mondasz, de akkor zokon veszem a szavaidat és kénytelen leszek megbüntetni érte téged. Szívesen elvégeznék rajtad néhány kísérletet.
Mondom, miközben a biztonság kedvéért kettőt hátralépek. Nem akarok az esetleges ellentámadásának a közelében lenni.
- Nem szeretem sokáig tépni a számat, szóval gyorsan találd ki, hogy mi a válaszod.
Mondom és némi fenyegetésképpen előhúzom kicsit a kardomat. Alig látszik a penge, de fejemben már most hallom zanpakutomnak morgását, ahogyan vérre szomjazik és húsra éhezik. Nem nézek ki sokat egy emberből. Sok éves képzés és felkészítés után kerülünk ki az akadémiáról. Képzésünk sokrétűsége pedig lehetővé teszi számunkra, hogy bárkivel megküzdjünk, aki ellen áll Soul Societynek. Miközben várom reakcióját, felkészülök egy kidou használatára. Ugyanis akár belemegy abba, hogy kísérleti alanyom legyen akár nem... muszáj majd valahogy lecsillapítanom. A hat rudas fénybörtön pont megfelelő lesz erre a feladatra. Kellően gyors és erős ahhoz, hogy fogva tartsa az ellenfelet, legyen bárkiről is szó. Egy ember nem tehet benne túl nagy kárt, könnyedén le lehet győzni őket.
- Egyébként, hogy kellően értesült legyél... a nevem Kamioka Shinrou és a 12. osztag, a kutatási és fejlesztési részleg 3. tisztje vagyok. Ez azt jelenti, hogy jó dolgod lesz a kezeim között. Étkezhetsz rendesen és aludni is hagylak. Sőt! Ha jól viselkedsz még azt is megengedem, hogy időközönként felkelj az ágyból. remélem megegyeztünk, még egy ilyen lehetőség nem áll a rendelkezésedre.
Mondom, széles mosollyal a számon. Valóban kecsegtető ajánlatot tettem, nincs még egy ilyen jó fej kutató, mint én. Ki biztosítana ennek az embernek még egy ilyen lehetőséget, hogy megismerkedjen Soul Society kutatási protokolljaival? Már csak látnom kell a képességeit.

Kezd bennem kicsit felmenni a pumpa, mikor végig pillantok a shinigamin. Aljas rohadékok, egytől egyig. Nem érdekli őket senki, csak saját maguk, de persze úgy hirdetik magukat, mintha olyan sokat tennének az élőkért. Persze… Én! Én vagyok az, aki elpusztítja a hollowokat, az életét is kockáztatva, csak hogy más ne szenvedje végig azt, amit én. Én vagyok az, aki elvégzi helyettük a munkát. Ők pedig mindig elkésnek. Akkor is elkéstek, és én ittam meg a levét. Persze az a Kotomi lányka egész kedvesnek, meg csinosnak tűnt, őt szívesen el is fogadnám, sőt…
- Jószág? Mi vagyok én, szürkemarha? – pillantok rá ingerülten a felsorolást hallgatva. Nagyon jó úton halad afelé, hogy kihúzza nálam a gyufát. Jó, már el is érte azt a pontot, sőt talán már kicsit túl is lépte, így enyhe szemöldökrángatások közepette fordítok neki hátat, és lépdelek előre néhányat, majd ismét szembe fordulok vele. Kiakasztott, kész, vége, nincs mese. Nem fogom most már csak úgy elengedni a fellengzős pofájával. Majd szépen kicsinálom, aztán majd elsírhatja, hogy elverte egy quincy.
- Engem aztán biztos nem fektetsz meg, te perverz disznó… – válaszolom tömény undorral végig pillantva rajta. Mégis minek néz ez engem? Hímringyónak, aki mellesleg még homár is? Hát na azt már biztos nem. Előbb vetem magam az első szakadékba, minthogy összefeküdjek akár egy férfivel is. Gusztustalan. Azzal a 2. osztagos hadnagykával, viszont már tuti ellennénk.
Ahogy megpillantom kardját, szám máris gúnyos mosolyra húzódik. Ennyire ki akar engem elemezgetni ez a senki? Hát biztos nem hagyom neki. Nem hagyom meg neki azt az örömöt, hogy megtudjon a quincykről mindent. Ráadásul ha eddig se tudtak meg semmit rólunk, akkor most se fognak sokkal többre rájönni. Emellett nem is nagyon van ínyemre Soul Societybe menni közéjük.
Karomat kissé meglendítve azonnal lepottyan karperecemen csüngő apró kereszt. Talán már láthatta valahol, vagy ha mégse, akkor majd ez lesz az első, és utolsó pillanat, hogy szemeivel megtekintheti egy quincy keresztjét. Az apró kereszt szinte azonnal kékes fényben kezd izzani, majd megformálódik a jól ismert íj is.
- Pff… A nevem You Raiden, és én vagyok az egyetlen értelmes quincy a városban, aki még el is végzi a feladatait. – mutatkozok be én is, mert azért csak ne legyünk már olyan bunkók… Meg elvégre ő is vette a fáradtságot, hogy elböfögje nekem milyen néven anyakönyvezték…
Kezd nagyon feldühíteni ez a keljfeljancsi, úgyhogy egy hirenkyakuval már is eltűnök előle. Milyen szerencse, hogy annyira nem is gáz ez a quincy képesség… Még haszna is van. Bár tény, hogy a gintou technikáknak talán több hasznát venném, de az a lecke sajnos már kimaradt nagyapám könyvéből. Csak az alapokat tanulhattam meg, azonban szívesen tanulok új dolgokat. Amint lezavarjuk ezt az egészet, máris elindulok a családi házba, és túrok magamnak valami könyvet, ami talán segíthet a gintou technikák használatában.
- Bocs, hogy nem köszönöm meg azt a fene nagy kedvességedet, de nem igazán van kedvem Seireiteiben nyaralni, pláne mivel enyhén szólva se kedvelem a fajtádat. Rosszul vagyok tőletek. Néha már úgy gondolom, hogy még a hollowok is jobbak tőletek. – mondom már egy távolabbi pontról. Még hogy meg engedi, hogy néha felkeljek az ágyból… Mi ő, az anyám?! Annak tuti bűnronda lenne, ráadásul tudomásom szerint anyám színtiszta nőből volt.
- Azért ha nem probléma, lesz néhány szavam az általad eltervezett jövőmmel kapcsolatban, kedves Shin. – mondom nyugodtságot erőltetve a hangomba.

- Szürkemarha? lehetsz akár az is, lényegtelen, hogy mi vagy. A lényeg, hogy felkeltetted az érdeklődésemet. Ez pedig elegendő ok, hogy magammal vigyelek és különböző kísérleteket hajtsak végre rajtad. de ne aggódj, hivatalosan egyik se fáj. Már amennyiben rendesen viselkedsz.
Mondom teljes nyugalommal, miközben teljesen előhúzom kardomat. Érzem, ahogyan Kenshiko vérre szomjazik. Úgy tűnik, hogy ellenfelem is hasonlóképpen akarja elrendezni a dolgot, vagyis harccal. Óh az ostoba. Ha tudná, hogy nem kicsi esélye van a győzelemre.
- Megfektetni? Furcsa fantáziád van. Azt hiszem a beszédközpontodat is meg kell majd vizsgáljam, ha tovább folytatod ezt az illetlen beszédet egy halálistennel, előfordulhat, hogy ki is vágatom a nyelvedet.
Ezután érdekes dolog történik, kinyújtja a kezét és egy quincy kereszt jelenik meg, majd el is tűnik. Amint a következő pillanatokban kiderül egy quincyről van szó. Ez aztán meghozza lelkesedésemet. Mindannyian tudjuk, hogy Mayuri-sama, nem fejezte be teljesen a kutatásait. Ha hozzáférnék a korábbi eredményeihez,m amihez meg van minden esélyem, hiszen én vagyok a 3. tiszt, a hadnagy-sama után az első, akkor talán találok benne fekete foltot, amit kiegészíthetek.
- Quincy! Csodálatos lehetőség, a Kutatási Részleg örülni fog, hogy viszek nekik egy példányt. Remek programokat fogunk ám kitalálni. Komolyan csalódtam benned, hogy nincs kedved önként jönni. Kénytelen leszek kényszeríteni téged.
A következő szavai, hogy rosszul van tőlünk és talán még a hollowok is jobbak nálunk, már igen csak bosszantó tud lenni.
- Hát, ezt igazán rosszul viselem. Nem mondhatod ezt komolyan.
Mivel azonban határozott szándékában áll, ellenállni nekem és ezt már azzal is kimutatta, hogy elővette az íját, megcsóválom a fejemet.
- Látom, hogy komolyan veszed a dolgot. Hát rendben.
Kardomat teljesen előhúzom és kimondom a megfelelő kidou nevét.
- Shimoku!
Kenshiko pengéje körül azonnal megjelenik egy lilás-feketés csóva. Ez a 12. osztagosok egyik különlegessége. Elég egyetlen egyszer megvágnom ellenfelem és a vérébe kerülő lélekméreg elkezdi folyamatosan gyengíteni. Nem fogja megölni, legalábbis remélem, hogy nem égeti el az összes reiatsuját, mert akkor nem fogok tudni kísérletezni rajta. Mozgásából ítélve, elég szépen és gyorsan mozog. Ezzel még lehetnek problémák. feltételezem, hogy amint észrevette, hogy kidout használtam lőni fog. Így feltett szándékom kitérni a lövés elől, ha azonban meghagyja nekem azt az előnyt, hogy pár pillanatig még habozik, vagy igyekszik egy jobb helyre állni, ahonnan könnyebben tud támadni, akkor felhangzik kedvenc kidoum neve.
- Bakudou 61: Rikujoukourou! [ Hat Rudas Fénybörtön ]
Az idézést elhagyom, most kivételesen, hogy minél gyorsabban tudjak kezdeményezni. Ha nem kell azzal foglalkoznom, hogy kitérjek a támadása elől és sikerült a fénybörtönnel fogságba ejtenem, akkor nem lazsálok. Shunpomat arra használom, hogy mellé érkezzem és a kardommal próbálok egy kisebb vágást ejteni a vállán. Nem tervezem, hogy túl nagyot suhintsak vele, nem akarom levágni a karját, csak megvágni akarom, hogy a mérgezett reiatsu a vérébe kerüljön. Ha a tervem beválik és minden az eltervezettek szerint történik, akkor a vágáson keresztül beszivároghat a fertőzött reiatsu. Akkor pedig átrendeződhet az erőegyensúly. Ha sikeres a támadásom, nem oldom fel a fénybörtönt. Addig is dolgozik a méreg, amíg küszködik a szabadulással.

Végig hallgatom a kísérleti céljaimnak tökéletesen megfelelő alany trágár válaszait. Nagyon sajnálom, hogy elutasítja a lehetőséget, hogy önként velem jön és akkor talán, de csak talán egybe maradna a kísérlet végére. Így azonban sajnálatos módon, kénytelen leszek erőszakkal bevinni a laborba és megvizsgálni. Kellően agresszív ahhoz, hogy megfelelő erőfeszítést tegyen az ellenálláshoz. De nem én lennék, ha elrettennék egy ilyen lehetőségtől.
- Patkány? Mégis hogy gondolod?
Kérdezek vissza, hogy mégis miként mer engem becsmérelni. A Kamioka-ház reménybeli örökösét. Ó igen, én már így tartom számon magamat, elvégre előbb-utóbb enyém lesz a ház vezetése. Kell még ahhoz várni, de türelmes vagyok, lassan érik családunk győzelmének gyümölcse. De vissza kell térnem a küzdelemhez.
- Te akartad, akkor erőszakkal viszlek be.
Mondom és kezdenék bele a támadásba, de ekkor elég gyorsan eltűnik előlem. Amilyen gyorsasággal eltűnt, olyan hamar meg is jelent a jobb oldalamon és kilőtte egy nyilát. Hallottam ám a quincyk íjászati képességeiről. De igaz, ami igaz még sosem láttam közelről. Ez pedig hibát generált a tervemben, méghozzá azt, hogy habár hiába láttam a készülő támadást kitérni nem tudtam előle. A kilőtt energia nyílvessző a bal vállamba csapódott és elég komoly fájdalommal, valamint vérzéssel járt ez a találkozás.
- Szabadszülött féreg! Ki fogom ontani a beleidet!
Kivételesen elveszítettem a türelmemet, a bal vállam nagyon fáj. De úgy érzm, hogy a vállamból a találatkor előspriccelő vér, nem utal akkor sérülésre, hogy ne tudjam folytatni a harcot. Meg kell majd mutatnom egy 4. osztagosnak, vagy be kell szereznem néhány fiolányi Húsfoltozó szérumot. Mayuri-sama nagy koponya volt. Nem is értem, hogy miért nem követtem eddig is példáját, miszerint mindenhova vigyek mindenféle eszközt, amire szükségem van.
- Eddig nem akartalak hazavágni, de most már elegem van belőled. Gondoltam eljátszogatunk, de innentől nincs kegyelem. Könyörögni fogsz az életedért.
Mondom majd shunpozni kezdek, hogy tőle balra nagyjából 8 méterre jelenjek meg. Nem is tétlenkedem egy kidouval próbálom az én oldalamra dönteni a mérleget.
- Bakudou 49: Kuro Shitsui! ( Sötét Kétségbeesés )
Nem áll szándékomban gyorsan legyőzni, lassan akarom a győzelem ízét kiélvezni, így amint sikeresen létrejött a kidou és áldozatomat megfosztottam látásától, valamint hallásától erősen megmarkolom Kenshikot, akinek pengéjén ott lángol a Shimoku. Amíg tart a kidou lesz elég időm, hogy mellé shunpozzak és megvágjam. Nem hiszem, hogy vakon és süketen megkockáztatja, hogy gyorsaságával előnyt szerezzen. Egy parkban vagyunk, itt vannak fák és padok a szerelmeseknek. Elég sok helyen fennakadhat. Viszont nem shunpozok, nagyon nincsen kedvem kifáradni. Nyolc métert nem nagy kunszt megtenni és csak az utolsó méternél viszont shunpozok és ellentétes oldalán jelenek meg,. Majd egy föntről lefelé irányuló csapással próbálom a jobb kezét végig vágni. Nm akarok túl nagy sebet ejteni rajta. Elvégre a kísérlethez élve kell, csak akkora vágást akarok, hogy a shimoku elkezdje kifejteni a hatását. Ha sikerül megvágnom, akkor már csak egyetlen dolgot teszek. Kardom markolatával, próbálom lapockán taszítani. Örömömre szolgálna, ha a porba esne, oda ahová a quincyk valóak. Uruk lábai elé, a porba. Ez esetben az én lábaim elé. Siker esetén megállok fölötte és egyszerűen feloldom a Kuro Shitsuit. Bőven elég előnyt adott számomra, hogy a továbbiakban ne használjak ilyen alantas kidout.
- Én vagyok a patkány? Akkor te mi vagy? Éppen egy patkány lábai előtt térdelsz. Te büdös fattyú. Csak pofázol, de éppen emiatt halt ki a fajtád. Könyörögj az életedért és meglátod kegyes leszek hozzád.
Mondom és felkészülök arra, hogy a quincy tovább fog pattogni. Erősen kétlem, hogy engedelmeskedni fog. De pont erre számítok.

Legnagyobb sajnálatomra ellenfelem nem akar könyörögni az életéért. Micsoda csalódás, pedig komolyan mondom, talán még meg is kegyelmeznék neki. Lehet, hogy hagynám élve távozni, de lehet, hogy nem. A vállamon a seb, ahol eltalált komolyan sajog, de legalább sikerült a Shimokuval megvágnom, ezzel eljuttatni ellenfelemet a csúcsra. Bizony, a 12. osztag eme remek találmánya megfertőzte, szépen lassan gyengülni fog és akkor a kis madárkát beviszem a laborba. Egy jó, alapos vizsgálat nem fog neki ártani. Azt hiszem először azt fogom megvizsgálni, igaz-e a pletyka, hogy a Quincyk még ujjak nélkül is képesek lőni. Micsoda érdekes felfedezés lesz, ha bebizonyítom, hogy ez csak egy buta pletyka. Amikor kegyeskedik elmenekülni előlem, felkacagok.
- Hahahaha. Én vagyok szánalmas patkány, miközben te menekülsz?
Mondom jó hangosan, hogy hallhassa ő is. Ha haza akarom vinni kénytelen leszek követni őt és megtalálni ebben a kis parkban. Mivel ez azonban nem egy erdő, hanem egy park, nem is lesz olyan túl nehéz dolgom. Kicsit lehiggadok és igyekszem a reiatsuja alapján beazonosítani a lelőhelyét. Tudtam én ám, hogy mindig is jó voltam kidouból. Nem telik bele túl sok időbe, meg is találom egy vékonyabb fa mögött kucorogva. Mit csinál? Rájött a szapora? vagy csak a sebét akarja ellátni? Na majd jól megtréfálom. Elvégre, ha mozog a Shimoku úgyis gyorsabban terjed szét a testében.
- Kirikiazame Kenshiko! ( Itt még a régi zanpummal harcolok, mert említettem a nevét is )
Hívom elő kardom Shikai alakját, de nem túl hangosan, hogy ne hallja,. Bár, ha bármennyit is ért a reiatsuhoz, hamar rájöhet, hogy némi változás állt be az erőviszonyokban. Katanámon megjelenik a fogazás és érzem ahogyan Kenshikóból előjön a vérszomj. Én is megmártózom benne, de nem hagyom, hogy az irányítása alá kerüljek. Akkor ugyanis tényleg nem lennék több, mint egy vérszomjas barbár. Miután az előkészületekkel elkészültem meglepem a Quincy bácsit. Oda shunpozok a mögé a fa mögé, amelyik fedezékében kuksol és a kardommal lesújtok a fára. Kenshiko fogazata felpörög és faforgácsok százait repíti szerte széjjel. Majd ahogyan átvágja a vékonyka fa törzsét a fogak pörgése leáll.
- Adj egy puszit a bácsinak Kenshiko!
Kiáltottam még azelőtt, hogy a fát kettészelte volna a kardom. Mivel a Quincy ismét elmenekült, legalább mozgásban van. Gyorsabban fárasztja magát, elvégre a Shimoku is dolgozik. Egy könnyed lökéssel, a kivágott fát irányba állítom, hogy az én állásommal ellentétes irányba dőljön el.
- Quincy bácsi, ne menekülj! Kenshiko megakarja ízlelni a véred.
Mivel megint bújócskát játszik, megint keresgélnem kell. Hát ez kezd egyre szorosabb lenni, de végül is.. csak egy Quincy, mit lehetne várni tőle? Amikor ismételten meglátom, igyekszem nem zajt csapni, nehogy megriadjon. Ezúttal azonban valami sokkal viccesebbet fogok kitalálni.
- Bakudou 49: Kuro Shitsui! ( Sötét Kétségbeesés )
Idézem meg csöndben és amennyiben sikerült ismételten elkapni, abban a pillanatban, ahogy befejeztem a kidou elkántálását, de a hatás még nem teljesedett ki, rá kiálltok.
- Halott vagy!
Reménykedem benne, hogy a helyváltoztató képességének használatába, pont akkor kezd bele, amikor a kidou kifejti a hatását és telibe kap egy szép, vastag fát. Roppant vicces terv, legalábbis számomra vicces, hogy az ő részéről mekkora is lenne a humorfaktor, az már egy teljesen más kérdés. Ha pedig sikerült a cselem, akkor már alig egy sikeres támadásra vagyok attól, hogy ne csak mozgásképtelenné, de harcképtelenné is tegyem. Ez pedig nem más, mint a Kanashibari. Kenshiko segítségével, az inak átvágása olyan precíz munkát jelentene, ami felülmúlhatatlan egy ilyen szánalmas Quincy számára. Ha nem sikerült a kis cselem, akkor kénytelen leszek tovább kergetni, amíg meg nem sikerül fogni ellenfelemet.