Hűvös téli napra ébredtem és kivételesen boldog voltam, még jobban éreztem magamat, mint a többi napon. Ma nem csak, hogy együtt leszek Shiratori-samával, hanem még meg is kért, hogy segítsek neki a hakudája fejlesztésében. Amikor ezt meghallottam tőle, majdnem kiugrottam a bőrömből, de persze ezt nem mutattam ki, csak egy teljesen nyugodtan beleegyeztem, hogy segítek neki. Viszont miután elhagyta az irodát, örömömben elkezdtem őrült módon ugrálni és jó pár percig csak azt csináltam. De utána rájöttem, hogy ki is kéne találnom, mit is akarok neki mutatni, amire ő is képes lehet. Persze nem becsültem le Shiratori-samát, biztos erre is könnyen ráérez egy-két pillanat után. Csak egy kis lökésre van szüksége, amit én meg is adok neki.
Miután hazaértem gyorsan le akartam feküdni, hiszen nem lehetek fáradt, egy tanárnak teljesen ébernek kell lenni. Nem mintha olyan korán lenne, de akkor is. Nekem úgy is korábban oda kell érnem, hiszen elő kell készítenem az edzőtermet. A lefekvéshez készülődve, próbáltam átgondolni, hogy milyen mozdulatokat tanítsak meg Shiratori-samának, de nem tudtam erre koncentrálni, mert mindig, amikor odaértem, hogy Shiratori-samát tanítom, hosszú perceken keresztül képzeltem el a szituációt. Végül készen voltam az lefekvésre, de még nem gondoltam át semmit. Az ágyban feküdve végre összeszedtem magamat és átgondoltam több mozdulatot is, amit ismerek. Viszont a legtöbbet túl nehéznek találtam, hiszen Shiratori-sama mégis csak egy kezdő, ha hakudáról van szó, ezért tovább gondolkoztam. Hosszú agyalás után végre összeállítottam a programot és nyugodtan aludhattam az igazak álmát.
Amint végeztem a reggeli feladataimmal, egyből elindultam az edzőterem felé. Elő kellett ráncigálnom a gyakorlóbábukat, hiszen fontos segédeszközök lesznek. Nem mondom, elég nehezek voltak, de egy shinigaminak könnyedén meg kell küzdenie egy ilyen egyszerű feladattal. Még átfutottam a fejemben az edzéstervemet és már csak várnom kellett, hogy Shiratori-sama megérkezzen.
- Jó reggelt Shiratori-sama! Haruki már nagyon várta. Elkezdhetjük az edzést? – köszöntöm az érkező kapitányt, majd invitálom, hogy elkezdhessem a tanítását. Beljebb sétálva odamegyek az egyik gyakorlóbábuhoz és neki is kezdek. – Először is Haruki meg szeretné nézni, mit tud Shiratori-sama, ezért mutasson néhány ütés és rúgást ezen a bábun. – adom ki első parancsomat, amit nagyon élveztem, de ezután arrébb álltam, hogy teret biztosítsak Shiratori-samának. Figyelmesen néztem végig, ahogy ütögeti meg rugdossa a bábut, hogy meg tudjam mondani, mit csinál rosszul.
- A hakuda sokban hasonlít a kidoura, itt is a lélekenergiát kell koncentrálni, csak a testünkön belül kell tartani és nem szabad kiengedni. Csak arra kell használni, hogy felerősítse az erőnket a sebzés pillanatában. – sétáltam közelebb Shiratori-samához és elmondtam, mit gondolok a hakudáról. Remélem ezzel segítettem neki és így jobban fogja érteni a működését. Ezután hagyom, hogy ezzel a plusz információval együtt folytassa a gyakorlatot. Biztos ő is fogja látni és érezni a különbsége az előtte és utána véghez vitt ütések és rúgások között.
- A következő percekben egy konkrét mozdulatot fog Haruki megmutatni, ami első ránézésre könnyűnek tűnik, de nem annyira az. – állok oda egy másik bábuhoz, hogy megmutassam a választott rúgást. Jobbra elkezdek megfordulni a tengelyem körül, a jobb lábamat közben súrolom a padlón, majd félúton szép lassan, kis ívben elkezdem emelni a csúsztatott lábamat és végül beviszem a rúgást a bábu hasába. – A jobb lábba kell koncentrálni a lélekenergiát, de csak a forgás végén. Most Shiratori-sama is próbálja meg. – adom át a terepet Shiratori-samának és figyelemmel követem, hogy megy neki első próbálkozásra. Lehet, hogy nem fog tökéletesen sikerülni neki, de majd mondok instrukciókat és azokkal biztos véghez tudja vinni a mozdulatot. És majd reszkethet a világ, mert egyszer majd Shiratori-sama is egy nagy hakudás lesz.

Nem rég elgondolkodtam azon, hogy el kellene kezdenem fejleszteni a hakudámat. Egy tisztnél még elmegy, hogy nem a puszta kezét használja a harchoz, hanem a kardot jobban kedveli, de egy kapitánynál már nem elfogadott. Mi lenne, ha valamilyen úton-módon megfosztanának a kidouimtól és még a zanpakutoumat is elvennék tőlem? Teljesen védtelen lennék és az én kevéske kis pusztakezes harctudásommal nem tudnék mit tenni még egy gyengébb tiszttel megegyező erőben lévő ellenfél ellen sem. Továbbra sem tervezem, hogy eldobom a kardomat és a hakuda lesz a fő harci stílusom, de egy rejtett képesség mindig jól jön egy harcban. Amúgy is szeretem átverni ellenfelemet a zanpakutoum képességével kapcsolatban, mért ne tenném másban is. Először eljátszanám, hogy milyen béna vagyok, aztán meg bevinnék egy meglepetés támadást. Tökéletes lesz.
Egyik este mielőtt elhagytam volna az irodát, felvetettem ötletemet Harukinak, hogy másnap felcserélhetnénk a szerepeket és taníthatna néhány hasznos mozdulatot. Szerencsére nem volt vele semmi problémája, így nyugodtam fejezhettem be a napot és térhettem nyugovóra. Vagyis csak szerettem volna, mert olyan gondolatok rakódtak össze a fejemben, hogy el fogom bénázni az egész edzést. Még szerencse, hogy csak ketten leszünk és nem lesz ott más, aki ki tudna nevetni, mivel az osztagedzés délután van. Tudom, hogy Haruki ezt soha sem tenné meg, inkább mondana néhány bátorító szót. Bár lehet, hogy az osztag tagjai se nevetnének rajtam, hisz mégis csak a kapitányuk vagyunk, de ebben nem vagyok teljesen biztos.
Reggel a sikeres ébredést követően, rendbe szedtem magamat, majd mentem is az edzőterem felé. Út közben egy kiabálásra leszek figyelme, ami mögülem érkezi, és egyre közeledik felém. Megfordulva felismerem, hogy a futva érkező személy a legújabb újonc Nakamura-san.
- Jó reggelt Nakamura-san. Nem, nem kapitányi gyűlésre megyek, hanem az edzőterembe. Látom neked már meg volt a bemelegítés egy kis reggeli futás képében. Csak nem, te is oda készülsz? Akkor tarthatsz velem. Szégyellem, de most nem én tanítok, ezúttal én is tanuló leszek. Harukit kértem meg, hogy tanítson nekem egy kis hakudát. – köszöntöttem a lihegő Nakamura-sant és engedtem meg, hogy velem tartson. Természetesen tudtam, hogy nem a reggeli futását fejezte be, legalábbis én ezt gondolom, de egy kis tréfálkozás nem árt. Bár nem nagyon akartam, hogy bárki is lássa a szerencsétlenkedésemet, nem tudtam visszautasítani, ha már ennyit futott, hogy megkérdezze, hogy csatlakozhat-e.
- Délutánra terveztem, már ki is írtam a faliújságra. De ez még csak olyan ismerkedős edzés lesz. Megnézem ki milyen ügyes, miben a legjobb. Felmérem a képességeiteket és majd ez alapján állítom össze az edzéseket. – válaszoltam az újonc kérdésére, miközben haladtunk célunk felé. Ez nagyon fontos része az edzésterv összeállításának, hiszen, ha például többen szeretnek zanjutsut használni, mint hakudát, ami általában így szokott lenni, akkor abból több edzés lesz. Ezért is, ezen a héten már nem lesz több közös edzés, kell egy kis idő, amire összeállítom az edzéstervet.
- Yo! Remélem nem baj, hogy hoztam magammal valakit? – belépve az edzőterembe egyből köszönök Harukinak és vázolom a helyzetet, hogy többen leszünk. Kérdésére pedig, hogy nekiláthatunk-e az edzésnek, csak egy bólintással jeleztem. Első feladatnak azt kaptam, hogy mutassak be egy-két rúgást és ütést. Ez még talán nekem is menni fog.
Mivel nem akartam, hogy túlbecsüljön Haruki, ezért nem adtam bele mindent a támadásokba, de az sem lett volna jó, ha gyengének néznek, főleg így, hogy nem csak ketten vagyunk. Szóval az arany középutat választottam. Először három ütést mértem a bábu mellkasára, majd egy a jobb oldalát megcélzó rúgással folytattam. Ezután egy kicsit arrébb mentem, hogy más szögből is támadjak és a fejét ütöttem meg, majd a hasába rúgtam. Befejezéskor kifújtam magam, hiszen mindig ki szoktam fáradni az ilyen gyors mozgástól.
- Persze, gyere csak. - nem sokkal miután végeztem az úgymond bemutatómmal, egy újabb résztvevő csatlakozik az edzéshez, akinek megadtam az engedélyt, hogy megmutassa, mit tud. Később meghallgatta Haruki instrukcióit, amivel jobbá tehetem a hakudámat. Erre nem is gondoltam, hogy a hakuda hasonlíthat a kidoura. Így újult erővel vetem magam neki ismét a feladatnak.
Mivel nem akartam túlbonyolítani, ezért a korábbi sorozatomat ismétlem meg, csak most éppen az újonnan szerzett információval együtt. Magamtól is érzem a változást ütéseimen, hogy sokkal erősebbek, mintha bele is adnám minden erőmet. Egy idő után úgy bele jöttem, hogy elbíztam magam és nem figyeltem eléggé, ezért az utolsó ütésemnél berobbant a kezemben egy Shakkahou. Ezt egy Hoppá arckifejezéssel jeleztem, hogy én nem így terveztem, véletlen volt. Mindegy is, már tudom, hogy kell csinálni, így elég lesz a próbálkozásból, csak véletlen eszembe jutott, hogy úgy kell tennem, mintha kidout használnék és megtörtént.
Figyelmesen végignéztem, ahogy Haruki megmutat egy bizonyos rúgást, amit nekünk is meg kéne csinálni. Nyeltem egy nagyot, hiszen kételkedtem a képességeimben, hogy képes lehetek-e véghezvinni ezt a mozdulatot. Nem adhattam fel, mielőtt még elkezdtem volna főleg, hogy nem voltam egyedül. Meg kellett próbálnom, még ha tudtam is, hogy biztos el fogom bénázni.
Beálltam a bábu elé és gyorsan átfutottam a fejemben, hogy mit is kell tennem, majd neki láttam. Első alkalommal csak lassan akartam megcsinálni, hogy ráérezzek a mozdulatra, majd jöhetett élesben. A forgás elején még minden jól ment, de amikor felemeltem a lábamat, egy idő után elvesztettem az egyensúlyomat és elestem anélkül, hogy eltaláltam volna a bábut. Második próbálkozásnál már jobban figyeltem a lábam emelésére, hogy ne essek el közben. Ez sikerült is és a bábut is eltaláltam, de nem koncentráltam a lélekenergiámat és most a találat után estem el. Egyre jobban fájt a hátsó felem, mivel folyamatosan ráestem, de nem törődtem vele, hiszen tanultam a hibáimból és ráéreztem a dologra.
A következő próbálkozásomnál addig jól ment minden, amíg nem koncentráltam a lélekenergiámat. Ekkor ugyanis a korábbi esethez hasonlóan egy kidout sütöttem el, most egy Soukatsui hagyta el a lábamat. Minden egyes hibás kísérletem után tanultam valamit így mostanra már nagyjából mindent tudtam, amire szükségem volt a mozdulat végrehajtásához. Ezért sokadik újrakezdésemkor végre siker koronázta a próbálkozásaimat és rendesen végig tudtam vinni a mozdulatot, sok verejték és egy fájó hátsó árán.

Már tűkön ültem és vártam, hogy végre betoppanjon Shiratori-sama az edzőterem ajtaján. Az igaz, hogy eddig is nagyjából minden nap vele vagyok, de ez akkor is más. Most csak ketten leszünk és én fogom őt tanítani. Míg máskor bármikor bejöhet valaki az irodába, most ez remélhetőleg nem fog megtörténni. Nem az irodában vagyunk, ahol bárki megtalálhatja Shiratori-samát. Most csakis az enyém lesz egyes egyedül és nem veheti el tőlem senki. Vagyis én ezt szerettem volna, de nem így lett.
Amikor nyílt az ajtó már felszökött az arcomra egy hatalmas mosoly és a csillogás fizikai megvalósulását lehetett odaképzelni körém. Azonban néhány pillanat után az arcomra fagyott a mosoly és lassan darabokra törtek a csillogás jelei, amint láttam, hogy Shiratori-sama nincs egyedül.
- Nem baj. – válaszoltam Shiratori-samának egy kicsit lehangoltan, de próbáltam elrejteni az igazi érzéseimet. – Shiranui Haruki, az osztag 4. tisztje. – fordultam Tsugahara felé, hogy bemutatkozzak egy kisebb mosollyal, ami az ördögi mosoly kategóriájához közeledett. Shiratori-samának nem mondhatok ellen, ezért el kell fogadnom a döntését, de azt nem, hogy egyből egy becenéven szólítsam, pedig most találkoztunk először. Nálam azt, ki kell érdemelni, hogy ilyen közvetlen stílust használjak valakivel szemben. Például Michi-sannál, bár hozzáadom a becenevéhez a san-t, de ez már haladás nálam.
Végre nekikezdtünk az edzésnek és Shiratori-sama be is vitt néhány ütést és rúgást, ahogy kértem. Elkezdem magyarázni az elméletemet, ami tudom, hogy Shiratori-samánál biztos be fog válni. Látszott egyből, hogy nem nagyon fejleszti ezt a képességét, de majd az én tanácsaimmal egyből fejlődésnek indul. Magyarázatom közben már hallottam, hogy valaki közeledik és nem is rejtegette magát, egyből bemutatkozott, mint a 2. osztag tisztje és meg akarta mutatni, hogy tudja azokat a mozdulatokat, amit Shiratori-sama bemutatott. Már el akartam küldeni innen, hogy ne zavarjon minket, de Shiratori-sama szólalt meg előbb és megengedte, hogy itt maradjon.
Csak bólintottam, hogy megmutathatja, mit tud, majd neki is kezdett. Sajnos nem nagyon tudtam semmibe sem belekötni, pedig nagyon akartam, de második osztagoshoz méltó ütéseket és rúgásokat mutatott be. Csak talán az nem tetszett, ahogy úgy tett mintha visszatámadna a bábu és kikerüléseket imitált. Csak az erejét pazarolta ezzel.
- Yaru ja nai. – csak ennyit mondtam neki, mivel nem akartam, hogy nagyon oda legyen magáért. Ekkor azonban meghajolt előttem, amire egyáltalán nem számítottam. Talán egy kicsit el is pirultam, hogy valaki megadja nekem a tiszteletet és el is fordítottam a fejem oldalra, hogy ezt ne lássa senki. – Tsugahara-san maga nem próbálja meg? – szólok rá az álldogálóra, aki még eddig nem csinált semmi és már majdnem meg is feledkeztem róla. Ha már itt van, akkor tegye azt, amit én mondok, és ne lazsáljon. Nem nézőnek jött vagy mégis?
Amíg a két tiszttel foglalkoztam, akik befurakodtak az edzésre, észre sem vettem, hogy időközben még valaki bejött az edzőterembe. Nem volt más, mint Mistique taichou, aki most éppen Shiratori-samával beszélt valamit, majd engem is észrevett.
- Jó napot Mistique taichou, Haruki jól van és most éppen edzést tart. – köszöntem a taichounak és megpróbáltam nem felbőszülni azon, hogy a nevemhez rakta azt az átkozott chan-t, mégis csak egy kapitány. Neki ez megengedett, nem szólhatok vissza tiszteletlenül, főleg, hogy Shiratori-sama is itt van. Megszólalásomból viszont hallatszott, hogy burkoltan azt akarom mondani, hogy ne zavarjon, mert el vagyok foglalva.
Tovább haladtam a kitervelt edzéssel egy plusz nézővel a nyakamon és áttértem a kiválasztott rúgás bemutatására. Szerencsére nem a nehezebb fajtából való, így számításaim szerint mindenki képes lesz rá. A magyarázatommal együtt bemutattam a mozdulatot, majd átadtam nekik a helyet.
- Persze, nincs akadálya. – engedem meg Mistique taichounak, hogy csatlakozzon. Most már eggyel több vagy kevesebb cseppet sem számít, eredeti tervem már rég kútba dőlt. Megmutattam neki még egyszer közelebbről a feladatot és hagytam hagy próbálkozzon, addig én megnéztem a többieket.
- Haruki szerint egy kicsit kisebb ívben kellene emelnie a lábát, úgy nem veszít a lendületéből és gyorsabban be tudja vinni a rúgást. – haladtam sorban a tanulni vágyókon, először a 2. osztagoshoz szóltam és adtam egy tanácsot. Most örültem magamban, hogy valamibe bele tudtam kötni, de igazából ez már csak egy kis kukacoskodás volt, amúgy néhány próbálkozás után már jó lesz.
- Fürgébben a próbálkozással Tsugahara és elég csak a lábfejbe koncentrálni a lélekenergiát, akkor kevésbé fogy el. – mentem tovább, ezúttal az osztagtársamhoz szóltam, aki eddig nem tett rám valami jó benyomást. Keményebben kéne próbálkoznia és valószínűleg sikerülni fog, csak nem látom, hogy ő is akarná.
Shiratori-samához nem mentem oda tudtam, hogy ő magától is képes lesz, de azért távolról mutattam neki néhány instrukciót, min tud javítani. Meg lassabban megmutattam, hogy is kell csinálni tökéletesen. Többet nem is kell tennem, már ismerem annyira, hogy addig fog próbálkozni, amíg nem sikerül. Ha pedig elakad, majd szól és segítek neki, de valószínű erre nem lesz szükség.
- Csak az előbb elhangzottakat tudja Haruki megismételni. Egy kicsit kisebb ív és csak a lábfejbe kell lélekenergia. Csak így tovább. – megyek oda Mistique taichouhoz, hogy elmondjam a véleményemet a mozdulatáról. Neki is biztos sikerülni fog gyorsan, hiszen ő is kapitány, mint Shiratori-sama.
Még hagytam nekik időt, hogy gyakoroljanak, ameddig szeretnének, majd amikor már mindenki figyelt és várta, hogy most mi fog következni, akkor kezdtem el magyarázni a következő gyakorlatot, amit kigondoltam.
- A következő mozdulat bemutatásához Haruki megkérné Genki-sant, hogy segítsen egy kicsit. – fordulok a 2. osztagos felé, majd amikor közelebb jött folytattam. – Haruki megkéri, hogy mutassa be rajta az előbbi feladatot lélekenergia nélkül, hogy ne tegyünk kárt egymásban. – adom ki a parancsot, majd megvárom, hogy érkezzen a rúgás és megmutathassam a válaszlépésemet, amit meg akarok tanítani a jelenlévőknek. Végignézem, ahogy Genki végrehajtja az előkészületeket a rúgáshoz, majd mielőtt az betalált volna, eltérítem a lábát a kezemmel és egy fordulás után én is egy hasonló rúgást indítok felé, amibe csak egy kis erőt viszek, hiszen ez csak egy bemutató.
- Ehhez a gyakorlathoz egyértelműen két személyre van szükség, a párok pedig legyenek rang szerint. Az egy a két kapitány, a másik pedig a két tiszt. Kezdhetitek. – adom meg az engedélyt a feladat kezdésére, egyelőre még nem adok instrukciókat, hagy próbálják meg maguktól. Nem nehéz ez a rúgás, majdnem ugyanolyan, mint az előző, szóval nem kell sokat magyaráznom.
- Nem nehéz, ugye? Ha már mindketten jól tudjátok alkalmazni a mozdulatot, akkor azzal lehet nehezíteni, hogy nem tartotok szünetet egy-egy sorozat között, hanem egy hosszú sorozatot alkottok. Tehát, aki először támadott, az eltéríti az érkező ellentámadást és folytatja egy újabb fordulós rúgással. – vártam egy kicsit, hogy összeálljanak a párok és nekikezdjenek a próbálkozásoknak, majd adtam egy nehezítést, ha túl könnyen menne. Így sem sokkal nehezebb, csak figyelni kell, hogy benne maradjunk a ritmusban és a megfelelő pillanatban térítsük el a támadást. Bizonyára ez sem fog nagy gondot okozni, de kíváncsi vagyok, meddig bírják elvinni ezt a sorozatos támadás-ellentámadás dolgot. Egy idő után biztos el fognak fáradni, de ez az edzés lényege, nem?
- Haruki köszöni mindenkinek a részvételt az edzésén és reméli, hogy sikerült valamit átadnia a tudásából. – szólok a jelenlévőkhöz, amikor láttam, hogy mindenki végzett a feladattal és ezzel zártam le az edzést. Egy meghajlást is megejtettem, hogy elégedett voltam a résztvevőkkel, bár az igaz, hogy jobban örültem volna, ha csak Shiratori-sama lett volna itt. De ezzel biztos nagyot nőttem Shiratori-sama szemében, hogy mindenki csatlakozhatott az edzéshez, aki erre tévedt. Akkor most jöhet a következő tervem, amit az edzés utánra terveztem és ezzel kapcsolatban már nem tudják keresztül húzni a számításaimat. Odamentem Shiratori-samához és megfogtam a kezét, hogy magammal rángassam az irodájába.
- Shiratori-samának Haruki készít egy gyógynövény teát, ami felélénkíti a testét és a lelkét. Jó? – mondtam el terveimet hátrafordulva egy mosollyal az arcomon, ahogy kilépünk az edzőteremből. Bár a gyógynövény tea nem a legfinomabb, de nagyon sokat segít a szervezetünk rendes működésében és egy kicsivel több cukorral könnyedén el lehet rejteni az enyhe keserű ízét. Majd Shiratori-samának még több cukrot rakok bele, hiszen tudom, hogy nagyon szereti az édes dolgokat.

A kis kétszemélyes edzésünkre lassan már egy kész tömeg állít be, vagyis hogy sorba érkeznek a tanulni vágyók. Nem különösebben zavar csak ne nevessenek a bénázásaimon és akkor nem szólok semmit az ittlétükkel kapcsolatban. Először Nakamura-san csapódott hozzám a folyosón, az edzés elkezdése után nem sokkal egy 2. osztagos csatlakozott kis csapatunkhoz, majd végül Misty is betoppant egy kis sütivel a kezében, amikor éppen bemutattam, mit tudok.
- Szia Misty. Mért mondod ezt. Sikerült meglepned, nem számítottam rád. És persze, hogy maradhatsz, már úgy is régen találkoztunk, mióta kapitány lettem. – köszöntem az érkező Mistynek, hiszen tényleg régen láttam, mert el voltam foglalva az újonnan szerzett kapitányi teendőimmel. Most viszont inkább az edzéssel foglalkozok, mivel Haruki biztos dühös lesz, ha nem figyelek oda, majd az edzés után beszélgethetünk, ha már úgy is itt marad nézőnek.
Az első feladatot nagy nehezen, vért, verejtéket izzadva sikerült végrehajtanom, néha ugyan megakadtam és elgondolkoztam, hogy is kéne helyesen csinálnom, de ekkor Haruki távolból érkező segítő mozdulatai löktek ki a gondolkodó állapotból. El is tartott egy ideig, mire végre ráéreztem az ízére, de végül sikeresen vettem az akadályt.
Lassan át is tértünk a második feladatra, amikor észrevettem, hogy időközben Misty is csatlakozott az edzéshez. Haruki rá is tért a magyarázásra, de megkérte Genki-sant, hogy segítsen neki bemutatni a mozdulatot. Miután ez meg volt, elkönyveltem, hogy innen már könnyebb lesz, hiszen, majdhogynem ugyanaz a mozdulat, mint az előbb. Belevéstem a fejembe, mivel is kell kiegészíteni az előző feladatot, majd odaballagtam Mistyhez, hogy nekikezdjünk a gyakorlásnak, immáron együtt.
- Na, próbáljuk meg ezt a gyakorlatot. – jelzem Mistynek, hogy felőlem nekikezdhetünk. Beálltam vele szemben és először neki adtam a kezdés lehetőségét. Bár ez relatív, hiszen a rúgást ő kezdi, de az új gyakorlat rész felelőssége már rám hárul. Megvártam, hogy érkezzen a rúgás, már készítettem a kezemet, hogy eltérítsem és el is képzeltem, hogy fog kinézni, de elvétettem. Ilyen béna is csak én lehetek, hogy nem sikerült eltalálnom Misty lábát, így az telibe talált.
- Hát ezt jól elrontottam. – jegyeztem meg, inkább csak magamnak. – Most én kezdek. – veszem át a kezdeményezés lehetőségét. Ezt már remélhetőleg nem rontom el, hiszen idáig ezt gyakoroltam, de ez még nem jelent semmit. Bár ez sikerült jobban koncentráltam arra, hogy a következő alkalommal ne rontsam el az új gyakorlatot.
Tovább folytattuk a próbálkozást, ezúttal megint rá került a sor, hogy megpróbálkozzak az új gyakorlattal. Most teljesen transzban voltam és minden erőmmel Misty lábára koncentráltam. Magamba szuggeráltam a mozdulatot és ebben az esetben végre sikerült is eltérítenem eredeti céljától a támadó végtagot. A forgásnál is még jónak tűnt minden, de nagyon bele éltem magamat a dologba és elfelejtettem, hogy nem kellett volna lélekenergiát vinnem a támadásomba. Amikor ezt észrevettem, gyorsan megpróbáltam eltéríteni a lábamat, ami sikerült is, így az abból kiszálló Shakkahou a Misty mögötti falnak csapódott. Egy kicsit még mindig rá vagyok állva a kidou szórásra, nem is véletlen, hogy az az elsőszámú harci stílusom. Ezután pedig sikeresen a földre huppantam, hiszen elvesztettem az egyensúlyomat a mozdulat közben.
A következőkben már minden jobban ment, mint eddig, hiszen már kiaknáztam, mit is tudok elhibázni. Lassan szinte már tökéletesen mutattam be az ellentámadást, így továbbléphettünk a következő lépcsőfokra, vagyis a nehezítésre, amit Haruki javasolt. Első hallásra ez sem tűnt olyan nehéznek, de már megtanultam, hogy ne becsüljem le a feladatok nehézségét, hiszen én úgyis találok rá módot, hogy elrontsam.
- Az előzőt te kezdtem, ezért ezt most én fogom. – közlöm Mistyvel a logikámat, majd nekilátok a gyakorlatnak. A fordulást meg a rúgást rendesen végrehajtom, de amikor érkezik vissza, hála a rövidtávú memóriámnak megfeledkezek róla, hogy most folytatnom kéne, így sikeresen elbambultam.
- Bocsi, figyelmetlen voltam. – mondom el kifogásaimat, miért elrontottam a sorozatot, már az első kör után. – Próbáljuk meg újra. Nem adjuk fel! – próbáltam magam egy kicsit lelkesíteni előbbi botlásom miatt. Nem adom fel ilyen könnyen eleinte a zanjutsu sem ment, most meg az a második leghasználtabb képzettségem. Bár a hakuda sosem lesz nekem olyan, mint a zanjutsu, de azért lehet próbálkozni.
Újra nekilátunk a feladatnak és ezúttal elég sokáig sikerült folytatnunk a sorozatot, de ekkor már búslakodtam, ez már igazán jó eredmény. Sajnos nem tudtam számolni, hány kört sikerült megcsinálnunk, mivel nagyon koncentráltam a feladatra, de ez nem is baj, amúgy sem terveztem, hogy kérkedek az eredményemmel másoknak. Tovább folytattuk a gyakorlást egy egyre jobban ment, bár egy-két hiba így is becsúszott, azért jó volt újra együtt dolgozni Mistyvel.
- Találtál már a helyemre egy új hadnagyot? – miután abbahagytuk a gyakorlatot, beszélgetést kezdeményeztem, mivel érdekelt, ki lesz Misty új társa. Mondandóm közben egy kicsit szüneteltettem a lihegést, mivel egészen kimelegedtem és a víz is folyt a homlokomról.
Már csak az volt hátra, hogy végighallgatom Harukit, ahogy lezárja az edzést. Örültem, hogy végre túl vagyok rajta és lepihenhetek egy kicsit. Most tényleg jól fog esni a Misty által hozott süti és már éreztem is az ízét a számban, de amikor nyúltam volna érte valami megakadályozott benne. Nem valami volt, hanem Haruki akart magával vonszolni, de ezt én nem hagytam csak úgy annyiban. Ahogy ő megragadta az én kezemet, én úgy fogtam meg Misty csuklóját és húztam magam után. Ha már eddig eljött miattam, akkor nem mehet csak úgy el, mielőtt még beszélgettünk volna egy jót. Remélem ő is látta, ahogy korábban a süti felé nyúltam és magához veszi és hozza az irodába, ahol elfogyaszthatjuk.

A mai egy átlagos napnak ígérkezett, csiripeltek a madarak, szépen sütött a nap és Tomokoval éppen a Seiretei Communications ügyes-bajos dolgait tárgyaltuk az irodájában. Talán az én irodám alkalmasabb lett volna, hiszen az sokkal nagyobb, de akkor át kellett volna cipelni a hadnagyi irodából egy csomó fontos papírt, ami a megbeszéléshez kellett. Igazából csak bólogatnom kellett, meg elkönyvelni magamban, hogy már ezt is tudom, vagyis tudnom kéne, mert két nap múlva már biztos elfelejtem az egészet. Valójában csak Tomoko lelkiismeretéről volt szó, hogy ne csináljon semmit se a hátam mögött. Ennyit megtehetek neki, hogy végighallgatom a mondandóját, még ha úgyis el fogom felejteni a legnagyobb részét.
Gyorsan eltelt az az egy-két óra, legalábbis valakinek biztos gyorsan eltelt, aki valami élvezetesebb dolgot csinált. Na, de mindegy, legalább ezt is letudtam. Visszaérve az irodámba Haruki informált, hogy Nakamura-san keresett, amíg távol voltam és az edzőteremben vár engem. Még mielőtt elindultam volna leraktam a helyére a néhány papírost, amit Tomokotól hoztam, majd útnak eredtem.
Menet közben elgondolkodtam rajta, hogy vajon, mit akarhat tőlem Nakamura-san, de nem nagyon találtam választ kérdésemre. Első épkézláb ötlet, ami az eszembe jutott, hogy kihagyta a reggeli edzést és azt akarja bepótolni most. Pontosan nem emlékszem, hogy ott volt-e a sok tiszt között az edzésen, pedig még vezetem is magamnak, hogy ki melyik edzésen vesz részt, de arra sem emlékszem, hogy kiket írtam fel ma. Ilyenkor olyan reménytelennek érzem magam. Mindegy, ha tényleg erről van szó, akkor akár el is küldhetném mondva, hogy holnap is ugyanúgy van edzés, de most az agyzsibbasztás után egy kis fizikai megerőltetés jól esne.
- Ossu! - beérve az edzőterembe egy egyszerű köszönéssel és egy intéssel köszöntem a falnak dőlő Nakamurának. Erre ő egyből felpattant és meghajolt előttem, amit igazából én nem várok el a tisztjeimtől, de azt sem mondom nekik, hogy ne csinálják. Én nem vagyok annyira szigorú kapitány, mint a többi, nem bánom, ha a tisztjeim nem annyira tiszteletteljesek. De persze azt nem tűröm el, ha tiszteletlenül kezelik a feletteseiket, vagy szégyent hoznak az osztagra.
- Nincs semmi baj. - fogadom el Nakamura-san bocsánatkérését, majd meghallgatom, mi is a problémája. Sajnos nem az volt, hogy nem tudott elmenni az edzésre, de mindegy, ezt is megoldom. - Elmesélnéd egy kicsit részletesebben, hogy mi történt? - kértem pontosabb információkat az esetről, hogy minden apróságot felhasználhassak az ügy megoldásához.
- Hát igazából, több dolog miatt is lehet. Bár velem még ilyen nem történt, de aki már elérte a bankai szintet, az tudja, hogy egy zanpakutou, mit vár el a shinigamijától. Viszont ez még nem jelent semmit, mivel mindegyik zanpakutou különböző, így az elvárásaik is különbözhetnek. - mondtam el pár általános dolgot, amiből ki lehetne indulni. De még talán egy kicsivel több információból, könnyebb dolgunk lenne.
- Most mondok néhány dolgot, ami eszembe jutott és átgondolhatsz. Miről beszélgettetek utoljára? Veszekedtetek? Volt valami, amit ellenzett, de te nem hallgattál rá? Vagy egyáltalán álltál valami fontosabb választás előtt, ami talán nem tetszett a zanpakutoudnak? - soroltam fel hirtelen a fejemen átfutó dolgokat. Igazából én csak segíthetek Nakamura-sannak, de helyette nem oldhatom meg ezt a talányt. Az ő zanpakutoujáról van szó, amit ő ismer a legjobban és csak ő találhatja ki, mit is gondolhat.

Nem tudom milyen érzés lehet, ha egyik pillanatról a másikra nem tudod előhívni a zanpakutoud shikai alakját mivel, mint már korábban említettem, még nem történt ilyen velem, de biztos nem lehet jó. Legalábbis egy nem bankai használónak biztos nem, mert szerintem bankai használókkal nagyon nagyon kicsi az esélye, hogy ez megtörténjen, hiszen ott már szoros a zanpakutou és a shinigami kapcsolata. Nem mintha amúgy nem lenne kicsi az esélye az ilyen eseteknek.
Velem nem valószínű, hogy történne ilyen, hiszen Shintenou-val jól megvagyunk egymás mellett társakként. Ha nem reagálna az első hívásomra, akkor megpróbálnám még egyszer, hiszen lehet, hogy csak elaludt, vagy valami. Ha mégsem ez lenne a helyzet, akkor meg nekem amúgy is képesnek kell lennem shikai nélkül is harcolnom, hiszen kapitány vagyok. Nem esek kétségbe ilyen apróságokon, hogy nem tudom aktiválni a kardomat.
- Ha a zanpakutoud azt mondja, hogy még nem vagy készen a bankai használatára, akkor az úgy van. A lélekölőkardok is azt akarják, hogy minél erősebb legyen a halálistenük, de csak úgy nem adják oda a bankait, mert ha nem vagy készen a használatára, akkor elveszted felette az irányítást és megölhetsz másokat vagy akár magadat is. - kezdek el a bankairól beszélni Nakamura-sannak. Hát igen a bankai megszerzése sokakban felmerül, de az nem megy egyik pillanatról a másikra. Hosszú évek kemény edzésére van szükség hozzá és akkor még csak elérted a bankai szinted, utána még használni is meg kell tanulni és az sem megy gyorsan. - A bankai csak keveseknek adatik meg, ezt a számok is alátámasztják. Ezer shinigamiból jó, ha 1-2% eléri ezt a szintet. - a végén még hozzá kellett tennem egy kis érdekességet, amivel megcsillanthattam tudásomat.
- Egy kicsit még részletesebben elmondanád a hollow csapat felszámolást. Az szép és jó, hogy tegnap ma vagy holnap történt, meg hogy a Rukongai X. kerületében, de ezek nem annyira fontosak a te problémád szempontjából. De nem tudhattad, hogy pontosan mire gondolok. Mondjuk, vegyük azt az időszakot, amikor útnak indultatok, és amíg be nem következett a baj. Min gondolkoztál közben vagy egyáltalán tettél valamit oda út közben vagy harc közben, hogy viselkedtél. Persze nem kell elmondanod, ha nem akarod, át is gondolhatod magadban, hiszen nekem lehet, hogy nem is mond semmit. Lehet, hogy apróságról van szó, ami fölött más könnyedén átsiklik, de hozzád van valami kapcsolata. - az előbbi kérésemmel nem valami pontosan fogalmaztam ezek szerint, de nincs semmi baj, tudom, hogy Nakamura-san nem tud gondolatot olvasni. Az előbbi hibámat ezzel kijavítottam és talán egy kicsit részletes is lett, amit elmondtam, de ezzel sincs semmi baj, így már biztosra vehetem, hogy Nakamura-san megérti, hogy mit szeretnék.
- Hát normál körülmények között nem lehetne képes megtámadni a shinigamiját, hiszen ha az a támadás véletlen halálos lenne, akkor a zanpakutou is ugyanúgy meghalna. - válaszoltam kerek-perec Nakamura-san kérdésére. Azt mindenki tudja, hogy a shinigamivá válás előfeltétele, hogy legyen egy zanpakutounk, így mondhatjuk, hogy együtt születünk a zanpakutounkkal. Ebből pedig következik, hogy ha meghalunk, akkor a zanpakutounk is meghal, hiszen egymás részei vagyunk.
- Lehet, hogy egy nagyon támaszkodsz a zanpakutoud képességeire és ezért vonta meg tőled az erejét. - vontam le a következtetésemet az eddig hallottakból. Nem tudom, hogy Nakamura-san hogyan szokott harcolni egy igazi harcban, hiszen az edzéseken általában egy-egy harci stílust gyakorlunk és nem egyszerre az összest, de lehet, hogy majd valamikor olyan is lesz. - Próbálj meg velem harcolni, hátha rájössz közben valamire. Persze én csak védekezni fogok, de nem kell visszafognod magad. - rukkoltam elő egy ötlettel, hogy mutassa be, hogyan is harcol, ha nem tud shikaira váltani. Lehet, hogy ez lesz a probléma megoldásának kulcs momentuma. Ki tudja?

Üdv!

Genki Takashi: Bár az első poszt az edzés szempontjából nem volt az igazi, a másodikban korrigáltál részletes leírásokkal, szóval az 500 LP-t bőven megérdemled.

Nara Shiratori: Kidoukat azért hakuda-edzés közben nem fogsz a lábadból kilőni, hiába kell hozzá némi reiatsu. Ez azonban az edzés lényegi részét nem érintette, a leírt folyamatok pedig kellően részletesek voltak ahhoz, hogy 1000 LP jutalmat tudjak adni számodra.

Tsugahara Nakamura: Akárcsak Takashinál, az első posztod önmagában nem ért volna sikert, de a másodikkal kiegészítve azért 500 LP-t megadok. Próbálj részletesebb lenni legközelebb, például fedezz fel hibákat és javítsd ki őket, mutasd meg a tanulás folyamatát.

Yurenai Mistique: Ugyan a második poszt lemaradt, az első volt annyira tartalmas és részletes, hogy meg tudjam adni rá az 500 LP-t.

Shiranui Haruki: Egy kicsivel több részlet a mozdulatok bemutatásánál nem ártott volna véleményem szerint, de egyébként ügyesen levezetted az edzést és segítettél is tanácsokkal, szóval sikeresnek ítélem meg. Legközelebbi alkalommal jutalmast is kaphatsz.

LEZÁROM az edzést!

Úgy tűnik feltételezésem nem bizonyult helyesnek, hiszen Nakamura-san több ízben is kijavított, amivel már nem fért össze a feltevésem. Nincs mit tennem, nem vagyok pszichológus, hogy pár szóból megmondja mi a baja a másiknak. De hát ő is félreértett engem és most én is őt, tehát kvittek vagyunk. Ha viszont nem értjük meg egymást, akkor nem tudom, hogy fogok tudni neki segíteni, de megteszem a tőlem telhetőt.
- Ja, akkor bocsánat, félre értettelek. Jobb is, ha nem akarod elérni, talán akkor gyorsabban elérsz arra a szintre. Fordított Pszichológia. - kérdem bocsánatot a rossz következtetésemért, mert én elismerem, ha tévedek. Még egy jó tanácsot is adtam neki, hiszen sokan szokták mondani, hogy amit nagyon akarsz, azt nem kapod meg, amit meg nem akarsz, azt megkapod. Nem tudom, hogy ebben az esetben ez érvényes-e, de van rá esély.
Végighallgattam Nakamura-san mondandóját, ami a baj előtt történt, de nekem nem mondott, mert igazából nem is nekem kell, hogy mondjon, hanem neki. Nekem csak az jött le, hogy teljesen földbe tiporta a felvetésemet, ami mondjuk már amúgy is elvetettem. Majd a közlendő után egy váratlan kérdés következett, amit hirtelen nem tudtam hova tenni. Eddig szó sem volt a belső világról, tehát valamit kitalálhatott, amit én nem tudok.
- Hát teljesen biztos nem tud megváltozni, csak kisebb változások történhetnek. Például az én esetemben valamikor esik a hó, vagy hóvihar van, vagy egyik sem, ilyen természeti változásokra kell gondolni. Elméletileg az érzelmeinkből történnek ezek, de még nem ellenőriztem le, csak hallottam. Pontosan, mire gondolsz? Ilyenekre? - meséltem el, milyen változásokról tudok a belső világunkkal kapcsolatban. Bár lehet, hogy megint félreértettem valami, hiszen mondhatjuk, hogy az elmém teljesen le van merülve, miután Tomokonál megbeszélést tartottunk. Azért reménykedek, hogy ezt nem értettem félre, hiszen változásnál én a természeti változásokra gondolok a belső világok esetében. Mondjuk nem mindenkinek valamilyen táj a belső világa, biztos van valakinek, akinek egy ház vagy palota, akkor nem tudom, mi változhatna. A berendezés?
- Aha, csináljuk. Nem lesz semmi baj. - válaszolok Nakamura-san visszakérdezésére a harccal kapcsolatban. Nem tudom, mitől tart ennyire Nakamura-san, hiszen olyan lesz, mintha edzőharcot tartanánk. Nem azért csináljuk, hogy megsebesítsük a másikat, vagy megöljük, hanem hogy fejlődjünk.
- Mi? Még nem próbáltál vele beszélni? Azt hittem, hogy azon már rég túl vagy és nem válaszolt vagy valami. - adtam hangot meglepődöttségemnek, hiszen ha hasonló problémám lenne, először a zanpakutoumat próbálnám kifaggatni és csak utána kérnék másoktól segítséget. Legalábbis nekem ez lenne a logikus döntés, ha baj van.
- Akkor csináld, én itt megvárlak. - miután már lenyugodtam a meglepődöttségtől, útjára küldtem Nakamura-sant a belső világába. Hagytam, hogy azt csinálja, amit akar, hiszen látszik rajta, hogy valamit kitalált, csak nekem nem mondja el. Vagy meglehet, hogy megint félreértettem valamit, már én sem értek semmit. Azért remélem, hogyha visszajött az eredménytől függetlenül elmondja, hogy mi is volt a terve.