/Még mindig találkozunk... XD/

-Rendben van. Menjünk!
Jelentette ki halkan Sachiko, ekkor Roku megindult az osztaga felé. Igaz, hogy ez sem volt valami közel, ráadásnak a csönd még meg is hosszította ezt az utat, mivel egyikőjük se szólt a másikhoz. Roku inkább csak az útra koncentrált és próbálta megkeresni így sötétben is a rövidebb utakat. Mikor már a osztag kerületéhez értek végre megszólalt.
-Már nem kell sokat gyalogolni, de ha fáradt vagy meg is állhatunk egy kicsit.
-Ha már közel vagyunk, akkor inkább ne álljunk meg.
-Rendben, te tudod.
Válaszolt halkan Roku és folytatták tovább az utat. Az osztaghoz érve zavaró csendet észlelt, eléggé furcsállotta, hogy nem szaladgálnak és kiabálnak a tisztek Amayával. Pár lépés után elmentek a hadnagyi iroda előtt, ahol szintén csönd volt. Aztán végre valahára elérték a hálószobákat. Roku előre engedte Sachikot, aztán bement és becsukta az ajtót.
-Hát… sajnálom de ha üres szobába teszlek, akkor reggel valaki megtámad, hogy mit keresel itt. Máshoz szintén nem akarlak tenni, mert még valaki elkezdene rajtad egy kísérletet… öhm… hogy mit hol találsz. A fürdő a konyha mellett van a konyhából, pedig egy ajtó nyílik a hálószobába… ha át szeretnél öltözni, akkor öhm… na ez egy jó feladat…
Roku elsétált Sachiko mellett aztán a szekrényében kezdett kutakodni, pár pillanat után egy pólót vett ki onnan amit a lány kezébe nyomott.
-Ezt felveheted aludni, a ruháidat tedd a székre reggelre megszáradnak. Én pedig elmegyek az irodámba, úgy is van egy kis dolgom meg még fotel is van ott, ahol aludni tudok.
Indult meg az ajtó felé.

-Ezt felveheted aludni, a ruháidat tedd a székre reggelre megszáradnak. Én pedig elmegyek az irodámba, úgy is van egy kis dolgom meg még fotel is van ott, ahol aludni tudok.-indult meg az ajtó felé.
-Ömm, izéé... tudnál adni valami nadrágot?
-Nadrágot?
-Igen, nadrágot...
-Öm, minek?
-Hát mert csak...-vakarássza meg kínosan a tarkóját
-Hát...
-Mert nekem kell és kész!.. hupsz izé...-köszörüli meg a torkát-Nah, szóval tudsz adni? ^^"
-Azt hiszem igen
-Remek! ^^-lépett oda Roku a szekrényéhez és Sachiko kezébe nyomott egy nadrágot és pár pillanat múlva kiment, egyenesen az irodája felé.
Gyorsan átöltözött és a vizes ruhákat kiteregette a székre. Aztán ahogy mindennel végzett, unalmában körülnézett a szobában. Nem volt sok minden dolog, amit sokáig lehetett volna bambulni, így lecsüccsent az ágyra. Mikor lepillantott a padlóra, az ágy alól kilógott egy papír. Mivel nem volt jobb dolga, felvette a parkettáról és nézegetni kezdte. Egy egyszerű rajzocska volt, talán egy óvodás kisgyerek rajzolhat ehhez hasonlót. Nem igazán tudta, hogy mit is ábrázolna, de nagyon tetszett neki, amin el is mosolyodott. eszébe jutott egy ötlet, amivel el is tudná magát foglalni egy időre. Csak egy papír és egy ceruza kellett volna. Keresgélni kezdett, de nem nagyon akart belemélyedni a dolgokba, nem akarta szembe találni magát semmi kínos dologgal, így vissza huppant az ágyra. De nem sokáig ücsörgött, ugyanis, eszébe jutott, hogy Roku még találkozásuk elején a kezébe nyomott egy darab cetlit és egy tollat. Már csak azt kellett kitalálni, hogy hova is tehette el. Kimonójához lépett és az egyik zsebében kotorászni kezdett. Meg is találta a papírt is és a tollat is. Ekkor az ágyra ült törökülésben, és felkapcsolta az egyik villanyt. Körülbelül fél óráig szöszmötölt, mikorra kialakult egy kép, azon a kis rózsaszín fecnin. Nagyon szeretett rajzolgatni, szabadidejében mindig ezzel foglalta el magát. Egy óra eltelt, mozgásnak még csak jele sem volt. A rajz készen lett, másikba nem volt már kedve belefogni. Kinézett az ablakon és hallgatta az éjszaka rezzenéseit, amit pillanatokon belül megtört egy hosszú korgás ricsaja. ~A fene...-vakarászta meg kobakját, hogy kéne valamit ennie... Ha emlékezete nem csal, akkor valamerre itt van a konyha. Nade, most akkor menjen oda és túrjon szét mindent? Gondolta, csak megengedi Roku...
Egy kis időbe eltelt míg odatalált a konyhába. A sötétben tapogatózott a villany után, és voálá, csak sikerült azt is megtalálnia. Örült magának, hogy no lám, mégsem olyan elveszett bárányka, mint amilyennek képzelte magát.
Gyorsan kutakodni kezdett, körülnézett mindenhol, és a végén szerencsésen összecsapott pár szendvicset. Mivel azért nem az utcán nevelkedett, tudta mi azaz illem, ezért úgy gondolta, Roku irodája felé veszi az irányt, kezében a tányér szendviccsel.
Az iroda előtt egyet sóhajtva bekopogott.
-Bejöhetek?
-semmi válasz-
-Öhm, Roku! Bennt vagy?
-Igen? Tessék!
-Bocsi, remélem nem zavarok! ^^ Hoztam egy kis ennivalót! Gondoltam hozok neked is... és akár... együtt is ehetnénk... ^^-lépett beljebb.

Miután Roku adott egy nadrágot Sachikonak, ki is ment a szobából, hogy ne zavarja tovább a már így is elég zavarban lévő lányt. Ahogy megmondta az irodája felé vette az irányt, ahogy betette oda a lábát rögtön nekikezdett a vizes ruha levételéhez. Már megszokta, hogy az irodájában is van váltás öltözék, mivel Amaya folyton leönti valamivel vagy esetleg összefirkálja, összeragasztózza vagy ehhez hasonló remek dolgok. Miután átöltözött elvett az asztalról vagy három mappát, aztán bedőlt az egyik fotelba és olvasgatni kezdett. Már a második mappa felénél tartott, mikor bekövetkezett a gond, a lapok össze-vissza voltak firkálva ráadásnak még cukormáz is volt rajtuk. Roku egy feszült morgás után ledobta a mappákat a földre, aztán hátradöntötte a fejét, pár pillanat múlva viszont valaki kopogott.
-Öhm Roku! Bent vagy?
-Igen? Tessék.
-Bocsi remélem nem zavarok! Hoztam egy kis ennivalót! Gondoltam hozok neked is… és akár… együtt is ehetnénk…
Lépett beljebb félve Sachiko, mire Roku felállt a fotelből és rámosolygott a lányra.
-Dehogy zavarsz, gyere be nyugodtan. Ülj le!
Mutatott rá az egyik fotelra és vette ki Sachiko kezéből az egyik tálcát.
-Köszönöm nagyon aranyos vagy, de nekem igazán nem kellett volna ilyenkor szendvicset csinálni, én elvagyok reggelig kaja nélkül… főleg most, hogy láttam a jelentéseket ami… -gyors reagálás- … nem igazán van rendben.
Inkább az igazat megtartotta magának, hiszen milyen hülyén hangzana már, hogy a hadnagya összefirkálta a jelentéseket?! Inkább vissza ült a fotelba, majd visszanyújtotta a tálcát Sachikonak.
-Hogy-hogy nem alszol? Vagy nagy úr volt az éhség?

-Hogy-hogy nem alszol? Vagy nagy úr volt az éhség?
-Lehetséges hogy azért. Tudod, ha én egyszer elálmosodom, mellettem akár bombát is robbanthatnak, fel nem ébredek... A szobatársaim ugyanis elég...-kínosan mosolyog majd folytatja-... hangosak...
-Mert pontosan milyen helyen laksz?
-Hát... -forgatta meg kezeiben a szendvicset.-Nos nincs semmi bajom, azzal a hellyel, ahol élek, csak érdekes kora reggel, szinte hajnalok hajnalán úgy ébredni, hogy a másik szobában káromkodnak, vagy a berendezési tárgyakat dobálják... ^^"
-Huh... érdekes egy társaság akkor...
-Na igen... Képzelheted, mikor a kanapén ücsörögnek és akkor az egyikőjük lesből támadva kitúrja a többieket a helyükről... és persze akkor szoktak a kazetták és a papucsok repkedni az égben! Elég vicces így a távolból figyelni az eseményeket...-helyezkedett el a fotelban kényelmesen, törökülésben. Mindketten mosolyogni kezdtek, és a fiú is enni kezdett a szendvicsből. Sachiko csak a szájához emelte az ételt, és csak Rokut nézte. Egy pillanat múlva mindketten összenéztek, amire a lány elszégyellte magát és ismét pirulni kezdett.
-Van valami az arcomon?
-Mih? Öm, nem nem ^^"-a lány csak mosolygott, majd ő is belekezdett az ennivalójába. Ahogy mindketten végeztek téma hiányában Sachiko ránézett az alkotására.
-Nézd csak mit rajzoltam!-lépett Roku asztalához, egyenesen a fiú mellé.-Szerinted? Nagyon béna? ^^"-nézett egyenesen az érdeklődően figyelő Roku felé.

Miután Sachiko vázolta a helyzetet, hogy náluk, hogyan is telik egy nap Roku csak mosolygott egyet és enni kezdett. Igazából ehhez nem tudott semmi érdekes hozzáfűzni, hiszen így „éjszaka” már nem nagyon van agya ilyen témákhoz mit szólni. Különben is még szerencse, hogy Sachiko nem kérdezte meg, hogy náluk milyen egy átlagos nap. Pár falat után Roku észrevette, hogy a lány folyamatosan őt nézi, de mikor összetalálkozott a tekintetük Sachiko arca szép piros árnyalatot öltött. Roku ezt a hirtelen pirulást nem tudta hova tenni a fejében így egy igen hülye kérdést tett fel.
-Van valami az arcomon?
-Mih? Öm, nem-nem.
Kicsit furcsa volt ez a válasznak tűnő zagyvaság, de inkább beletörődött a dologba, nem akarta vallatni szegény lányt. Az evés további része csendben zajlott. Valószínűleg mindketten elvesztek a saját világukban és gondolataikban, de aztán Sachiko valószínűleg nem bírta ezt a néma csendet így ismét megszólalt.
-Nézd csak mit rajzoltam! Szerinted? Nagyon béna?
Lépett közelebb hozzá és mutatta meg a rajzot, mire Roku szemügyre vette a firkálmányt, aztán elmosolyodott.
-Szép lett!
Mondta mosolyogva, aztán felnézett a lányra, de egy jó ideig mintha mindketten megfagytak volna, de aztán Roku észrevette magát. Megköszörülte a torkát, majd elnézett egy másik irányba.
-Ez a rajz emlékeztet a hadnagyomra. Egy kicsit… hogy is mondjam, furcsa hadnagyom van. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy bolond vagy ilyesmi… inkább úgy mondanám, hogy nagyon a gyerekkorát éli.
Magyarázta körbe Amaya személyiségét, ezután ismételten elmosolyodott, hiszen csoda, hogy most nem zeng tőle az egész kapitányság.
-Nem megbántani akarlak, meg nem is elzavarni, de biztos, hogy nem vagy álmos?
Állt fel a fotelből, de csak ezután vette észre, hogy milyen közel állnak egymáshoz. Igaz, hogy Sachiko legalább egy fejjel alacsonyabb volt nála, de ez a távolság igencsak kicsi volt. Egy darabig pislogtak egymásra aztán az egyik fél ismét pirulni kezdett. Most már Roku egy kicsit oldalra is fordította a fejét az egyik szemöldöke, pedig lassan feljebb húzódott.
-Nem lettél beteg attól az esti fürdőzéstől?

Sachiko nagyon boldog volt, hogy alkotását megdicsérték. Örült, hogy végre valaki elismeri rajztudását. Sajnos a lakótársai nemigen foglalkoznak vele, főleg nem a hobbyjaival. Ahogy Rokut hallgatta, úgy próbálta maga elé képzelni a hadnagyát. ~Ezek szerint Roku sosem unatkozik... Kár, hogy az én időmben nem voltak ilyen emberek itt, Seireiteiben...-merengett el
-Nem megbántani akarlak, meg nem is elzavarni, de biztos, hogy nem vagy álmos?-állt fel a helyéről, hogy visszaadhassa a lánynak a rajzot.
-Hát, nem, még mindig nem érzem magam álmosnak, sőt…-kezdett bele a mondókájába, de ahogy egymással szembe álltak, a mondatot nem fejezte be. Igen közel álltak egymáshoz, és akkor tekintetük összetalálkozott, majd Roku elfordult, s ismét megszólalt
-Nem lettél beteg attól az esti fürdőzéstől?
-Beteg... Lázas lennék?-tapogatta meg mindkét kezével arcát, kicsit aggódva, hogy tényleg összeszedett valami nyavalyát a fürdőzés után.
-Tényleg jobb lenne, ha lepihennél.-jött a jó tanács a fiú részéről, ahogy a kezét Sachiko homlokához érintette, hogy megnézze, tényleg eltér-e a saját hőmérsékletétől.
-Mondom, hogy nincs semmi bajom, nyugi! ^^”-erőltetett egy mosolyt, hogy próbálja meggyőzni. –Szerintem, meg te vagy igen fáradt… a szemeid is olyan kialvatlanoknak tűnnek…
-Nekem viszont van még egy csomó dolgom…-sóhajtott fel, ahogy az asztalán álló papírkupacra pillantott
-Elmenjek?-váltott át kicsit szomorkás hangnembe, ahogy visszalépett a helyére
-Nem azért mondtam
-Hát, látom, te is csökönyös vagy, mint én ^^-mosolygott-Szóval én itt maradok, te meg megcsinálod a maradék munkádat, így rendben lesz?-mivel Sachiko már elhatározta magát, álláspontjától tapodtat sem tágított. Igaz, még próbálta Roku arra kérni, hogy menjen és pihenjen le, de a lány a lehető legéberebb formájában találta magát.
-Meg fogsz fázni…
-Roku, ne aggódj már ennyit! Érzem, hogyha fázok, majd kérek egy pokrócot, vagy elmegyek a szobába… Na, én most ide szépen letelepszem, és egy szót sem szólok, hogy tudj koncentrálni a feladatodra, oké? ^^-talán még Sachiko sem hitte el azt, hogy csöndben tud maradni, amire Roku csak mosolyogva megcsóválta fejét és visszahuppant a helyére, hogy ismét elmerüljön a munkájában.

Mivel Roku nem nagyon tudta rávenni Sachikot, hogy menjen el lepihenni így beletörődött abba a dologba, hogy nem egyedül fogja tölteni az éjszakát. Bár így sem lett volna egyedül, hiszen itt van vele az a sok jelentés és egyéb papírmunka. Mikor mindketten leültek arra a helyre ahol éjszakázni fognak letelepedett a csend, csak a tollnak a hegye sercegett néha amikor Roku írni kezdett valamit.
-Ne segítsek valamit?
Törte meg a csendet Sachiko, de ez a kérdés nem volt a legjobb, hiszen Rokunak esze ágában sem volt ilyen feladatot rábízni egy „idegenre”. Inkább megtartotta magának az írnivalót.
-Nem, köszönöm! Elboldogulok vele.
Pillantott fel egy pillanatra a papírról, kedvesen elmosolyodott, aztán ismét visszatért az írnivalóra. Az egyik papírkupac fogyott míg a másik elkezdett növekedni. Szerencsére most nem voltak olyan bonyolultak a dolgok így egy-egy aláírás elég volt a papírok aljára. Talán a nagy csend tette vagy esetleg más oka volt ennek a cselekedet sorozatnak, de Roku egyre többször pillantott föl a papírról és nézett rá a fotelon ücsörgő lányra. Néha-néha összetalálkozott a pillantásuk, de semmi beszéd nem kerekedett ki közöttük, ezt hívják kínos csöndnek. Roku elkalandozott a munkától egészen addig, hogy vendége van és erre mit csinál?! Hát persze, hogy dolgozik, ebből is látszik, hogy szereti elfecsérelni az idejét így szépen felhalmozódik a munka és mindig egy éjszaka kiesik az életéből mire ismét normális kupachalmazok lesznek az asztalán. Még pár fecnit aláfirkantott, aztán letette a tollat és hátradőlt a székében.
-Nos… talán most már tényleg jobb lesz, ha eltesszük magunkat holnapra, vagy még mindig nagyon éber vagy? Viszont igazán nem akarom itt tölteni az egész éjszakát, úgyhogy ha tényleg nem vagy még álmos, akkor legalább menjünk vissza a szobámba, ott talán egy kicsit kényelmesebb.

Bizony, Sachiko nem az a fajta lény volt, akit csak olyan könnyedén el lehet tessékelni, főleg nem akkor, mikor rátör a segíthetnék. Igaz, azt mondta, hogy csöndben lesz, míg Roku dolgozik, de egy fél óra elteltével már ő sem tudott mit csinálni. A székben ülve rengetegszer körbepásztázta a helyiséget, szinte minden zeg-zugot rendesen megfigyelt. Utána, mikor belefáradt, a hajával kezdett el szórakozni, de ez is csak pár percig foglalta le (pedig vagy négyszer ki- és befonta a haját... XD). Mivel nem jutott előrébb, és unatkozott is, Rokut kezdte el figyelni. Nézte, ahogy a nagy papírkupac tetejéről levesz egyet, majd gyorsan aláfirkálja, azután pedig jöhet a következő. Ez a esemény is pillanatokon belül unalmassá, szinte fárasztóvá vált, de valahogy úgy érezte, hogy Rokut egész nap eltudta volna nézni. Lassacskán bele is bambult, s mikor észbe kapott feltett egy kérdést.
-Ne segítsek valamit?-állt elő az ötletével, hátha hasznára válna, és nem csak itt ülne nagy csöndben.
-Nem, köszönöm! Elboldogulok vele.-nyugtázta egy mosollyal, hogy megbirkózik a feladattal. Hát persze, hiszen kapitány... neki az ilyen dolgok rendszeresek, nem kell neki a segítség.
Sachiko kicsit fancsali képpel helyezkedett vissza helyére. Örült volna neki, ha hasznos dolgot is tehetne a fiú iránt, hiszen jóformán ő segített rajta. Ahogy jobban belegondolt, hogy Rokut igazából csak egy fél napja ismeri, már többet tett érte, mint más hetek vagy hónapok alatt. Ezt egy kicsit kínosnak is érezte, így elhatározta magát, hogy maga is önzetlen lesz a fiú iránt, és próbál mindig a segítségére lenni.
Megint csend volt. Lehet, hogy ennek a pár beszélgetésnek köszönhető vagy sem, de Roku egyre többször nézett fel a lányra, amit hamarosan Sachiko is észrevett. Nem tudta, hogy most beszéljen e hozzá, vagy csak hagyja had dolgozzon, de inkább úgy döntött, hogy csak hallgat továbbra is. Végül a toll sercegése megszűnt, és egyet koppant az asztalon. Kemény két óra után a fiú végzett minden munkával.
-Nos… talán most már tényleg jobb lesz, ha eltesszük magunkat holnapra, vagy még mindig nagyon éber vagy? Viszont igazán nem akarom itt tölteni az egész éjszakát, úgyhogy ha tényleg nem vagy még álmos, akkor legalább menjünk vissza a szobámba, ott talán egy kicsit kényelmesebb.-dőlt hátra székében
-Bevallom őszintén, hogy "idegen" helyen nem igazán tudnék nyugodtan aludni, szóval... -kissé kínosan kezdi el vakarászni tarkóját ~Hát ebbe a dologba úgyis nyakig benne vagyok... meg aludni sem nagyon tudnék, főleg hogy most érzem, hogy kezdek még jobban felébredni... -Ha számodra nem okoz gondot, akkor részemről rendben van... ^^-pattant fel helyéből. Kicsit kinyújtózott, eléggé elülte magát, s egy kicsi séta a hálóig jól is esik neki. Hogy addig se legyen csönd Sachiko beszélőkéje újra feléledt.
- Ha jól vettem le, az osztagnál nem csak te vagy... A hadnagyod és a tisztek ilyenkor már mélyen alszanak?

Mikor mindketten letelepedtek ismételten, újabb trécselésbe kezdtek. Mivel Sachiko sosem értettem meg nagyon a 12. osztag feladatait, próbált olyanokat kérdezni, amelyeknek a válasza eljutnak az agyáig. Bár az egyik kérdésénél még Roku sem tudta volna úgy körbeírni, hogy megértse.
-Ilyesmikkel régen foglalkoztunk már… mostanában csak zombit faragunk az illetéktelen behatolókból.
Erre a kijelentésre Sachiko igen meglepődött, sőt, ahogy jobban belegondolt a dologba, valamilyen szinten ő is behatoló volt, ezért rendesen megijedt. Erre csak Roku egy kínos vigyorral magyarázkodni kezdett.
-Ne haragudj… szakmai poén… nem csinálunk ilyesmit… javarészt olyasmit csinálunk, hogy… áh mindegy… úgy sem értenéd.-vakarászta ismételten a fiú kínos vigyorral a tarkóját, és nem sokkal később beállt egy újabb csendesség. MIvel Sachiko sem arra lett kiképezve, hogy egyfolytában kérdésekkel bombázza a beszélgetőtársát, ő is csak nagyokat hallgatott. Hamarosan arra lett figyelmes, hogy a fiú feszengeni kezdett, amire lassan ő is csak kínosan nézelődött.
-Kérsz egy teát?-ugrott fel helyéről végül Roku. Legalább valami történt...
-Öm izé... igen kérek! ^^-eszmélt fel, hogy kérdezték. Roku bólintott és elindult a konyha felé. Sachiko eléggé frusztrálva érezte magát, mert nem tudta, hogy most megvárja, hogy kézbe kapja az innivalót, vagy menjen segíteni. Aztán a jó szándék győzedelmeskedett felette, s felpattant helyéről és a fiú után iramodott.
-Várj meg! Én is jövök, segítek! ^^-ragadta meg a meglepett Rokut karjánál fogva, szinte reflexszerűen. Erre érdekesen egymásra néztek, s majd mintha mindkettejük arcán egy halvány piros szín kezdett volna megjelenni. Sachiko csak mosolygott, s lesütötte szemeit, és igyekezett elbújni a haja mögött, kisebb nagyobb sikerekkel. Csak pár lépésre volt a konyha, s mikor beérkeztek Sachiko rögtön felmérte újból a terepet.
-Jajj bocsánat! Nem otthon vagyok ^^"-szégyellte el magát
-Semmi gond, csak nyugodtan-vakarászta a tarkóját ismételten Roku
-És milyen tea van itthon? Erdei gyümölcsös? Epres? Netán earl grey? Vagy zöldtea?-kezdte el sorolni a fajtákat, hiper szuper sebességgel, vigyorogva
-Mint egy teaszakértő!-kerekedett ki a szeme
-Jajj nem is!-pirult bele ismét, és nevetni kezdett.
-Először meg kéne keresni, hogy hol van...-lépett oda az egyik szekrényhez
-Rendben! Teakeresésre fel!-emelte az egyik kezét magasba, majd odaszökdécselt a másik szekrényhez.

§~Eleinte szégyenlősség... majd izgalmas teafőzés~§

-Rendben van! Teakeresésre fel!
Kezdett el pattogni Sachiko az egyik szekrény felé mint egy gumilabda, Roku mosolygott egyet, aztán kutakodni kezdett a szekrényben. Mikor kipakolta a szekrényt sóhajtott egyet, majd elkezdett visszapakolni mindent.
-Hát ez nem nyert... te találtál már valamit?
-Hát... egy-két főzőedényt, pár darab tároló edényt, de teát azt nem nagyon.
-Nem hinném, hogy a főzőedénybe tettem a teámat, úgyhogy szerintem ott befejezheted a keresést.
Pillantott rá mosolyogva a lányra, aki szintén kikukkantott a szekrényajtó mögül. Ezután Roku átballagott egy másik szekrényhez, de onnan csak az édességeket pakolta ki teát nem.
-Kérsz gumicukrot, chips-et, nyalókát esetleg töltött cukorkát?
-Öhm... hát... nem fogok kapni a hadnagyodtól? Hiszen az övé.
-Dehogy fogsz tőle kapni, majd én megbeszélem vele... különben is nem ehet meg ennyi édességet, így is hiperaktív egy kicsit. Szóval, mit szeretnél?
-Töltött cukorkát.
A válasz egy kicsit halk és bizonytalan volt, viszont Roku szélesen elmosolyodott és próbálta megnyugtatni Sachikot, hogy nem lesz belőle baj úgy se. Elvett egy csomag cukorkát a többit pedig elpakolta, ezután kutatott egy tálért, hogy ne zacskóból szemezgessenek.
-Mit keresel most?
-Egy tálat.
-Minek az?
-Hogy kiöntsem a cukrot.
-Jó lesz zacsiból is.
-De már megtaláltam a tálat...
Emelte föl Roku az edényt aztán az asztalra pakolta, miután kinyitotta a zacskót beöntötte a tartalmát a tálba a szemetet, pedig kidobta, aztán visszatért a tea kereséséhez. A hátamögött viszont nagy volt a csönd, még papírcsörgés sem volt, lassan megfordult aztán Sachikora pillantott aki csak állt megszeppenve a tál mellett.
-Na mi az? Történt valami?
-Nem dehogy csak... te nem kérsz?
-Nem mersz venni belőle?
-Deeee... de nem kérsz?
Roku odasétált a tálhoz kibontott egy cukrot, majd Sachiko szájához emelte. Óvatosan végighúzta az ajkán a cukrot, majd elmosolyodott.
-Na tessék bekapni, ha ilyen nyuszi maradsz még a teában is segítek.
Mondta mosolyogva, aztán mikor a lány végre kinyitotta a száját, lassan betette a szájába a cukrot, megfordult és visszament keresgetni. Az egyik szekrénybe végre megtalálta a teákat is visszafordult Sachikohoz aki olyan piros volt mint egy pipacs, Roku felvonta a szemöldökét, de csak ekkor tudatosult benne, hogy mit csinált az előbb vele.
-Öhm... csak... gyümölcs teám van... olyan... különfélék...
Mondta halkan aztán egyet közelebb lépett hozzá, majd még egyet és még egyet. Mikor elért a lány elé mélyen belenézett a szemébe. A mutatóujja és a középsőujja közé vett egy tincset Sachiko hajából, majd lassan elkezdte húzni a kezét lefelé, de arra ügyelt, hogy ne húzza meg a haját.

Bele is kezdtek a teakeresésbe, ami hamarosan igen érdekesen folytatódott. Mivel Sachiko pont egy olyan szekrényt fogott ki, amiben csak tálak és tányérok rengetege volt, ezért jobbnak látta, ha nem turkál ott tovább. Aztán hamarosan a fiú is a nagy kutatásban, igaz nem a teás dobozt találta meg, hanem egy csomó édességet, amelyből meg is kínálta a lányt. Sachiko először csak nagyokat nézett, és kicsit szégyenlősködve visszautasította, de aztán Roku csak rábeszélte, és a kezébe nyomott egy tállal belőle. Aztután hátat fordított a leányzónak és kutatott tovább, mikor a megszeppent Sachiko megszólalt.
-Na mi az? Történt valami?
-Nem dehogy csak... te nem kérsz?
-Nem mersz venni belőle?
-Deeee... de nem kérsz?-ajánlgatta továbbra is, aminek az lett a következménye, hogy Roku mosolyogva megfordult és közel lépett hozzá. Egy pillanat múlva kibontott egy cukorkát és Sachiko szájához érintette, majd beleadta a szájába. A lány annyira belepirult, hogy szólni sem tudott többet. Ha még nem lett volna elég Roku előző akciója, a következő még dobott egyet Sachiko már amúgy is vörös arcán. Ahogy a fiú végighúzta ujjait a lány tincsén lassan, és óvatosan, Sachiko egyre többször pillantott a vele szemben álló ajkaira. Egyre közelebb hajolt a fiúhoz, hamarosan lehunyta szemeit is. Már majdnem összeértek ajkaik, mikor Sachiko észbe kapott.
-Öhm, a gyümölcstea... az jó lesz...-vette le kezeit a fiú vállairól, majd egy kicsit hátrébb lépkedett. ~Na persze... a tea fontosabb... bolond...-kezdett bele a szokásos önmarcangolásba, majd, hogy ne lássa a fiú arcát, mert nagyon belezavarodna, odalépett az egyik polchoz.
-Na és itt nézted már?-mutatott fel. Mivel nem jött válasz, egyre jobban dobogni kezdett kicsi szíve. Nem tudta mi tévő legyen, így egyet sóhajtott és nyújtózkodni kezdett a polc felé, mert úgy látta, hogy ott van valami teás dobozra emlékeztető dolog. ~A manóba! Miért kell lennem ilyen kicsinek?
-Várj, segítek!-szólalt meg végül a háta mögött szöszmötölő Roku is.
-Hagyd csak, mindjárt meglesz!-nyújtózkodott továbbra is, mikor mellé lépett a fiú, s közös erővel ügyesen leverték a polc tartalmát.
-Jajj de béna vagyok...-guggolt le és serényen kezdte felszedegetni a dolgokat. Persze a fiú is észbe kapott és ő is segítkezett. Sachiko annyira zavarban volt, hogy egyfolytában kiesett a kezéből a felszedett tárgy. Mikor odanyúlt az egyik dobozhoz, Roku is pont azért nyúlt, s véletlenül megfogták egymás kezét. Természetesen Sachiko arca ismét a piros árnyalatban kezdett el virítani, főleg akkor, mikor mindketten egymás szemébe néztek.

§~Eleinte szégyenlősség... majd izgalmas teafőzés~§

-Történt valami?
-Micsoda? Nem, nem dehogy, csak... elgondolkoztam.
A rövidke kérdezz felelek után ismét csönd kerekedett, de ez a csönd kezdett egy kicsit kínossá vállni.
-Na, tényleg nincs semmi gond!- bújt hozzá közel, és ölelte magához Rokut. -Csak elcsodálkoztam, hogy már ilyen késő van, és még mindig nem vagyok álmos...
-Hát ha még teát is inni akarunk akkor főleg nem leszel álmos, hiszen egy kicsit élénkítő a tea...
Kezdte el lassan simogatni Sachiko oldalát, majd az edényre nézett, de ott egyenlőre nem történt semmi érdekes, épp ellenkezőleg tökéletesen ugyan olyan állapotban volt az edény mint öt perccel ezelőtt. Roku már ott tartott, hogy nem is engedett az edénybe vizet, hanem elcsordogált mellette.
-Biztos, hogy töltöttem én abba az edénybe vízet?
-Persze. Hát én is láttam... csak nem buggyantunk meg mindketten egyszerre.
-Gondolod? Szerintem én már megbuggyantam teljesen.
Adott egy puszit a lány homlokára, de nem húzta el onnan a fejét, inkább gondolkozóba esett és ezt még meg is spékelte a bambulással. A mai nap forgott le a szeme előtt. A vicces kezdés:
"-Hogy-hogy eltűnt egy egész berendezés?
-Hát tudja Uram az úgy volt, hogy éppen a ketyere körül takarítottam, mikor véletlenül ráöntöttem a kávémat.
-Igazán? Akkor még is hova a jó fenébe tette a szerkezetet?
-Elküldtem pár emberrel a tisztítóba...
-Milyen leleményes..."
Aztán következett Amaya játéka:
*Csak egyetlen papírfecnit talált az asztalon, amin egy szöveg állt, valami különleges találmány vagy mi a franc van a közelbe. Persze muszáj volt elmennie, hiszen kapitány meg szépen meglett kérve, hogy menjen el oda. De mikor világos lett előtte, hogy ez csak Amaya kis gyerekes játéka akkor egy cseppet felment benne a pumpa és azt hitte, hogy menten szétrobban az idegtől. Viszont nem telte el csak pár perc és teljesen megválltozott a közérzete...*
Utánna találkozott Sachikoval, amit természetesen nem kellett nagyon részletezni magában, hiszen nemrég történt meg a dolog. Bár ha jobban magába néz, akkor egy dolgot nem értett magában, hogy miért támadta le ilyen hirtelen Sachikot, és miért ragaszkodik most is ennyire hozzá. Szerencsére nem kellett neki már sok, hogy észhez térjen ezért elhúzta a fejét a lányétól, majd megsimította az arcát.
-Azt hiszem most már forr a víz.
Jelentette be halkan, majd egy kicsit vonakodva ugyan, de eltolta magától a lányt, aztán odasétált a tűzhelyhez, levette onnan a vízet várt egy kicsit és csak utánna töltötte bele a poharakba a forró vízet, meg lógatta bele a filtereket. Szépen lassan egyensúlyozva odavitte az asztalhoz a poharakat, letette őket, majd most ő karolta át Sachikot.
-Várni kell vele egy kicsit, addig mi lenne ha többet is elmondanék magamról, hogy ne érjen meglepetés? Vagy inkább tartsam titokban?