Helyszín: Soul Society, Senkai kapu
Idő: reggel 8 óra

A reggeli levegő még egy kicsit hűvös, hiszen a Nap alig néhány órája kelt fel. Chikanatsu Kirának, a 2. osztag ötödik tisztjének és egyben a Riteitai parancsnokának, még előző nap átadták Verashu-taichou üzenetét. Reggel 8 órakor meg kell jelennie az egyes számú Senkai kapunál, ahol egy másik tiszt fogja várni az osztagból. Amikor Kira oda ér a kapuhoz, a másik tiszt már ott várja. Jellegzetes, válláig érő fehér haja van. Egyenruhája alapján, le se tagadhatná, hogy második osztagos. Övéből pedig egy bambuszfuvola lóg ki, zanpakuto helyett. A megszokott fekete egyenruhát viseli, mellkasán egy kis kör alakú szövetdarabon viseli a második osztag szimbólumát. Teljesen nyugodtan várakozik és amikor feltűnik Kira körvonala, szélesen elmosolyodik.
- Jó reggelt Chikanatsu-san! A nevem Genki Takashi, a második osztag, hetedik tisztje vagyok. Örömmel hallottam a hírt, hogy előléptették és az osztagunkban folytatja a szolgálatot. Értesüléseim szerint, korábban a tizenegyedik osztagban szolgált. Miért döntött úgy, hogy nálunk kívánja tovább folytatni?
Mondja a férfi udvarias és barátságos hangon, közben udvariasan meg is hajol, annak ellenére, hogy a lány, tudomása szerint vak. Mégis kifejezi a magasabb rangú tiszt felé irányuló tiszteletét. Megvárja, amíg az ötödik tiszt is köszön és válaszol kíváncsi kérdésére, majd folytatja az eligazítást. Hangaj továbbra is nyugodt, nagyon úgy tűnik, hogy a férfi tudja mit csinál.
- Minden bizonnyal értesült róla, hogy Vershu Suwun taichou szülési szabadságon van. Rám hárult a feladat, hogy eligazítsam és segítsem a küldetése folyamán. Igaz, a küldetése bizalmas, így bizonyos részletekről én nem tudhatok. De én fogom elkísérni a célszemélyek házához, ahol aztán Önnek, mint a Riteitai parancsnokának kell intézkednie. Adott ugyanis négy shinigami, akik az Emberek Világában, hírszerzési feladatot látnak el.
Erről Kira is értesülhetett, a négy shinigami beépült az emberek bizonyos szervezeteibe, illetve megfigyelés alatt tartja az olyan csoportokat, mint például a vaizardok. Munkájuk fontos és értelemszerűen szigorúan titkos. Kellemetlen lenne, ha felbukkanna náluk egy shinigami és kérné a jelentést. Ezért lett kidolgozva az előző parancsnok által, egy olyan megoldás, hogy megbízható emberek hozzák el tőlük az írott jelentést. Ezek az emberek alacsony lélekenergiával rendelkeznek, azt sem tudják miféle papírokat hoznak el és adnak át a többnyire megadott időközönként felbukkanó harmadik személynek. Ez a személy, az esetek többségében, a riteitai parancsnoka. A jelentések begyűjtése, most Kira feladata lesz.
- A kapcsolattartó emberek nem tudják, hogy mi shinigamik vagyunk. Nem is látnának minket lélekként. Ez garantálja a teljes biztonságukat. Lélekenergiájuk ugyanis olyan alacsony, hogy egyetlen lidércet sem vonzana oda, ráadásul, ha akarnák se tudnák elmondani, hogy milyen adatokkal dolgoztak. A jelentés ugyanis rejtjelezve van. Az ön dolga tehát oda menni a kapcsolattartó emberekhez és elkérni a jelentést. Jelentéktelen kis nyűgjeik vannak többnyire, amiben segíteni szoktunk. Amennyiben készen áll, akkor azt hiszem indulhatunk is.
Ha pedig Kira számára minden teljesen érthető, akkor el is indulnak az Emberek Világa felé, hogy begyűjtsék a jelentéseket.

Helyszín: Karakura, belváros
Idő: reggel 8 óra 10 perc

Karakurában a levegő a reggeli órákra tekintettel még hűvös. Minden nyugodt, a környéken semmi olyan nem történik vagy nem jelezhető előre, ami aggodalomra adhat okot. Miután felöltötték póttestüket, indulásra készen állnak. Nem kell sokat gyalogolniuk, ugyanis hamar szemük elé tárul a tízemeletes bérházak egyike.
- Ebben a házban lakik az első célszemély. Egy festő, név szerint Takashiro Nagamo. A tetőszinten lakik. A lifttel a legfelső emeletre kell mennie, ott pedig az 5. ajtón kell kopognia. Bocsássa meg szavaim, nem kívánom megsérteni, óhajtja, hogy segítsek?
Kérdezi Takashi, hangjában némi zavarral. Lehet Kira segítségre szorul, hiszen vak. Gondolja ezt Takashi persze teljesen jóindulatból. Akárhogy is legyen, a bérházba könnyű bejutni, a kapu késő estig nyitva van. A lift út elég unalmas a tizedikig, hiszen semmi különös nem történik, Ahogyan Kirának nem kell sokáig keresnie az 5. ajtót, az olajfesték jellegzetes szaga elvezeti az ajtóhoz. Takashi mindeközben, az emelet folyosóján marad. A többi innentől kezdve Kira dolga lesz. Elvégre most Kira az ötödik szakasz parancsnoka és neki kell megoldani a jelentések beszerzését. A lakásból számos olyan hangot hall kiszűrődni, ami arra enged utalni, hogy a lakó már ébren van. Lépések hangja szűrődik ki, hogy a teavíz forraló jellegzetes pöfögésének zajáról ne is beszéljünk.

Reggel van. Milyen különös. Már eltelt egy vagy talán két hét Diego Canino ellen vívott harcom óta mikor is elvesztettem a látásom. Még az óta sem szoktam meg, hogy reggelenként sötétségre kelek. Egyedül a madarak csicsergéséből és Ookami-chan szokásos ébresztéséből tudom, hogy már felvirradt a nap. Viszont ma nincs időm ilyeneken járatni az agyam. Tegnap este üzent a kapitány, és üzenetében parancsba adta, hogy ma meg kell jelennem az egyes senkaimonnál ahol eligazítást kapok legelső osztagbéli küldetésemről. Két órával a találkozó előtt keltem, hogy el tudjak készülni időre. Még ugyan nem szoktam meg teljesen, hogy elvesztettem szemem világát mégis elég jól kiismerem már magam a házban és a Tiszta Lelkek városában. Persze ebben nagy segítségre volt zanpakutóm lelke, aki minden egyes szabadidőmben és persze a lábadozásomkor végig vezetett a városon így megjegyezve a szagokat, illatokat, jellegzetes zajokat, hangokat már könnyedén elnavigálok bárhova. A probléma egyelőre csak a Soul Society-n kívüli, azaz az Élők Világában való mozgás jelenti hisz ott még nem jártam mióta megvakultam. Szerencsére azonban a mai küldetésen úti társam is lesz, így azt hiszem ezt a problémát is letudhatjuk.
Már érzem is a vélhetőleg férfi szagát, ahogy egyre közeledem a célállomás felé. Nem sietek lassan, nyugodt, és kissé óvatos léptekkel érem el a kaput. Pont időben, ezt nevezem én tökéletes pontosságnak.
- Üdvözlöm, Genki-san! Chikanatsu Kira, goseki desu. – hajolok meg magam is illedelmesen. – Az értesülései helytállók valóban a tizenegyedik osztagban szolgáltam. Nos, kérdésére igen egyszerű a válaszom: Úgy hiszem jelenlegi képességeimmel a második osztagnak nagyobb hasznára lennék, mint az előzőnek. – felelem nyugodt hangon.
- Igen, értesültem róla. – jelzem, tudok az új kapitányom jelenlegi egészségi állapotáról. Majd a férfi ugyan olyan nyugodt, és barátságos hangon rátér a küldetésre. Oh, igen hallottam róluk. A négy shinigami, akik az emberi világban létrejött különféle szervezetekbe épültekbe többek között a vaizardokhoz is. Úgy tűnik a mi kedves Soutaichónk szereti rajta tartani a szemét mindenkin még azokon is, akik elvileg a szövetségeseink vagy mik. Igazán furmányos ötlet átlagemberek által közvetíteni egy szigorúan bizalmas üzenetet melyeknek a begyűjtése lesz most az én feladatom minden bizonnyal.
- Értem, tisztasor. – vajon mit érthet jelentéktelen nyűgökön? Nem érdekes a lényeg most úgy is a papírok begyűjtésén van. Indulás előtt még gyorsan megigazítom a szememen lévő kötést majd a Dangaiba belépve az Élők Világa felé vesszük az irányt.
Bruhuhu…. Úgy tűnik a reggeli időjárás itt se jobb, mint ahonnan jöttünk. Libabőrös is leszek, amint egy hidegebb szellő megérinti csupasz derekamat. Hamar belebújok a gigaiba, ami némiképp jobban fel van öltöztetve. Általában nem zavar ennyire a hideg, de a reggeli forró fürdő után kell egy kis idő, amíg megszokom a hűvös időjárást. Az „öltözködési ponttól” nem kell sokat gyalogolnunk, hogy elérjük a hírtovábbítónk lakhelyét már, hogy azt osztagtársam szavaiból megtudom.
Egy festő. Értem tehát ez az a szag. Haloványan már az épület földszintjén is érzem az olajfesték szagát, már ha a szimatom nem csal.
- Köszönöm, de egyelőre megoldom egyedül is. – utasítom el a lehető legkedvesebben a segítőkész férfit, miközben követem léptei hangját a liftbe. A tizedikre felérve és a liftből kiszállva a szagok egyre erősebbek. Előre megyek és orromat követve el is érek oda ahonnan a legerősebb a festék illatanyag kibocsájtása. A lakásból kiszűrődő hangok alapján megállapítom, hogy már ébren van kedves ügyfelünk így nem is várakozom tovább és bekopogom.

Kira kopog az ajtón és nem is kell sokat várakoznia. Hallja, hogy a bentről jövő lépések hangjai egyre hangosabbak és vegyül valami különös surrogó hang is. Feltehetően a festő törülközőbe van csavarva. Az ajtó nyitódása után az olajfesték szagával a tusfürdő illata is vegyül. A férfi nem rég zuhanyozhatott. Az ajtó kinyílik és egy fiatal férfi hangját hallja, amint udvariasan szólal meg. Feltehetően jó időbe érkeztek és tudja, hogy miről lehet szó, hiszen nem nagyon lepődik meg, hogy ilyen korán keresi valaki.
- Jó reggelt. Jöjjön csak be, egy pár perc, amíg összekapom magam. A szobában talál kanapét, ott foglaljon helyet.
A férfi betessékeli Kirát és pár percre magára is hagyja. A szobában erősen érződik az olajfesték, a hígító illata. Ahogyan a tűzhelyen fortyogó víz hangja, betölti a szobát, legalább olyan intenzitásúak az illatok is. Kis idő múlva a férfi járásának a hangja megváltozik a surrogó hangot felvált egy finoman sziszegő hang. Valószínűleg felöltözött, amíg Kirát magára hagyta. A férfi nyugalmáról, Kira rájöhet, hogy valamilyen formában értesítik a kapcsolattartó embereket, hogy érkezésükre nagyjából mikor lehet számítani.
- Elődei nem nagyon siettek, szóval megkínálnám egy teával.
A fiatal festő léptei a konyha irányába terelődnek, hallani lehet a csészék koccanását. A frissen tartott, száraz teafű illatát nehezen lehet kiszűrni az olajfesték szagától, de jelen van. Kis idő múlva vissza is tér. A kanapé előtt, amelyen Kira foglal helyet, van egy kis dohányzó asztalka. A halk koppanása és a tea erősödő illata arra enged következtetni, hogy letették az asztalkára. A fiatal férfi lassan bele kezd a mondandójába.
- Az emberük nagyon kreatív, ha ételek készítéséről van szó. Újabb receptet adott és azt mondta ezt is a szokott időben érkezőnek kell átadnom. A pénzt ugye elhozta? Tudja, az akt modellek elég sok pénzbe kerülnek. Hamarosan befejezem a festményemet, a címe: Éva Édenkertben. A modell azonban hamarosan elutazik, ha nem tudom neki kifizetni a kért összeget, akkor elutazik. A nyakamon marad a festmény. Két óra ácsorgásért elkérni ennyi pénzt.
Kira számára több dolog is kiderül ebből. A jelentést pénzért szokta átadni. Úgy tűnik, hogy egyfajta meccenatúra áll fent SS és a festő között. A festő, segítségéért pénzt kap, amit a modellek megfizetésére költ. Egyetlen aprócska probléma van. Takashi nem adott át Kirának, semmilyen borítékot vagy olyasmi dolgot, amiben pénzt tároltak volna. Vagyis nincs nála pénz. Ez egy kisebb fennakadást okozhat. Kirának ki kell találnia valamit. Nyilván nem verheti ki a jelentést a férfiból. Takashi mindeközben a folyosón ácsorog és várja Kirát a jelentéssel. Mégse mondhatja neki azt, hogy nem tudta begyűjteni a jelentést. Persze előfordulhatott, hogy a pénz Takashinál maradt. Ebben az esetben elegendő lenne csak kimenni a folyosón ácsorgó Takashihoz és elkérni tőle a pénzt...

Lépések zaját hallom bentről melyek egyre hangosabbak lesznek majd hallom, amint az ajtó kinyílik. A férfi mozgása közben furcsa surranó hangot hallottam és, most hogy az ajtót kitárta egyből meg is csapja orromat a tusfürdőjének szaga. Rövidesen egy fiatal férfihang is megszólal.
- Köszönöm. – lépek beljebb majd hallom, amint a férfi eltávolodik, magára hagyva egy vak nőt annyival, hogy „a szobában talál kanapét, ott foglaljon helyet.”. Mattaku, a férfiak néha olyan idióták tudnak lenni, hisz szent meggyőződésem, hogy a szememen még a gigain is ott a kötés, mely megvédi és elfedi látószervem, hogy megóvja a további károsodásról. Kezemmel megfogva a falat és úgy tovább haladva érem el a szobát majd lábammal keresem meg az ülő alkalmatosságot. Remek, végül sikerül lehuppannom. Rettenetes, a szobát belengi a festék szaga és mintha még valami hígítót is éreznék… igen semmi kétség ez hígító lesz. ~ Vigyázz, mert a végén még totál beállsz a hígító szagától… Igen én is attól félek. ~ Nem lenne valami jó pont egy fontos küldetésen ha… na, inkább nem is gondolok rá. Na, meg az is lehet, hogy csak én érzem olyan soknak a szagot, de nincs is annyi, hogy kissé megszédüljek tőle, bár ki tudja. A férfin nem vettem észre, hogy bármi baja is lenne így gondolom, csak egy kicsit túlreagálom. Érzékelem, hogy nem messze a tűzhelyen teavíz fő, majd érzékeim a férfira összpontosulnak, aki belép a szobába. Szívverése igen csak megszokott ütemben csak úgy, mint amikor nemrég ajtót nyitott nekem. Valószínűleg már előre tudta mikor tájt jövök.
- Köszönöm, elfogadom. – válaszolom udvariasan a hangforrás felé fordítva a fejem. Igen, azt hiszem, egy tea nem lenne rossz, végül is ez még belefér. Ugyan a festék szaga mindent beborít sűrűn még így is kiveszem a halványan érezhető forró tea illatát. Navigációnak a csészezörgő haját, és az illatát felhasználva végül kezem megtalálja. Beleszürcsölök egy kicsit, és úgy érzem, menten leég a nyelvem.
Receptek? Szóval mezei ételreceptként van álcázva és kódjelezve az üzenet? Nem rossz megoldás.
V… várjunk csak! Az előbb pénz szót hallottam? DE mégis milyen pénz? Genki-san nem említett erről semmit. Az okés hogy SS fizet az információkért hisz ez a legkevesebb azok után, hogy ezek az emberek tudtukon kívül fontos információk vannak a kezeikben.
- Öhm… Chotto matte kudasai. – azzal leteszem, az asztalkára a csészémet majd felállva indulnék el a főbejárat felé azzal a szándékkal, hogy megtudakoljam társamtól, hogy nem e felejtett el valami lényeges dolgot a küldetéssel kapcsolatban. Azonban utamat akadályozza az előbb már említett dohányzó asztal melybe sípcsontom bele is vágódik. Bugyuta mosoly mögé rejtem, fájdalmam majd folytatom az utat a főbejárat felé. Odaérve kinyitom épp csak akkorára, hogy fejem kidughassam, a résen majd osztagtársa szimatolom ki gyorsan.
- Genki-san! Genki-san! Nem felejtett el oda adni valamit? – kérdezem enyhe haraggal hangomban melyet részben a lábamból áradó enyhe mégis zavaró fájdalomtól és a férfi hanyagsága miatt, hogy ilyet el tudott felejteni.

A festő egy kicsit meglepődik, amikor Kira hirtelen feláll helyéről, véletlenül belerúg a dohányzó asztalkába és az ajtóhoz megy. Elsőre nem is tudja mire vélni a dolgot, így kimegy a szobából. Legalábbis Kira biztosan hallja, hogy a férfi mozog a szobában.
Takashi a folyosón álldogál és várja a kifelé jövő ötödik tisztet. Amikor az ajtó résnyire nyílik és Kira kidugja a fejét, majd megszólítja a férfit és kérdez tőle, Kira hallhatja, hogy a férfi hangjába kis zavar keletkezik. Lelki szemei előtt, szinte láthatja, amint Takashi a homlokára csap. Tényleg, hallja a csattanást. A férfi a kezével feltehetőleg kutat valamit a ruhájában, mert Kira hallja a ruházat surrogását. Aztán a férfi léptit is hallhatja, hogy közelebb jön és átnyújtja a borítékot, egyenesen Kira kezébe nyomja.
- Gomeno, Chikanatsu-san. Itt a pénz.
Takashi Kirának egy vékonyka borítékot ad, valószínűleg abban van a pénz.. Megnyugodhat Kira a pénz megvan. Amikor azonban visszatér, hogy átadja a pénzt a festőnek, további kellemetlenség éri. A festő felhorkan. Úgy tűnik megszámolta a pénzt és nem tetszik neki a benne látott összeg. nem mondja, hogy mennyi pénz volt benne, de Kira érezhette is, hogy vékonyka borítékról van szó.
- Ebből ki se tudom fizetni a modellt! Még festéket se tudnék belőle venni, nemhogy egy akt modellt kifizessek belőle. Ez a fele a szokott pénznek, amit kapok ezekért a papírokért maguktól!
Seireitei kisebb mértékben akarná finanszírozni a festő munkásságát? Valószínű ez lehet, hiszen a boríték érintetlen volt. Biztos, hogy nem vettek ki belőle egy árva petákot sem. A férfi azonban hirtelen lenyugszik. Úgy tűnik támadt egy ötlete, hogyan lehetne megoldani a problémát.
- Megmarad a káposzta és a kecske is jóllakik. Figyeljen. A festmény befejezéséig két óra munka van hátra nagyjából. Ennyi pénzből az ég egy adta világon nem fizetek meg modellt. Beugrik a modell helyére és megkapja a papírokat. Mindketten jól járunk. Nekem megmarad a pénzem, befejezem a festményt, maguk meg megkapják a papírjaikat.
Mondja a férfi és nagyon úgy tűnik, hogy nincs kedve vitázni. Ugyanis festékes tubusok hangja hallatszik, ahogyan a férfi kibontja. Az olajfesték erősödő szaga jelzi, hogy néhány doboz kinyílt.
- Kérem, ha megteszi nekem .. akkor betudom fejezni a festményt. Megkapja a megrendelő időben a képet, mindenki boldog. Maguk megkapják a papírt. Mindketten jól járunk.
Itt az alkalom, hogy Kira könnyedén nagy hírnévnek örvendjen és egy festményre kerüljenek bizonyos részei. A festő nem fogja előadni a jelentést, amíg meg nem kapja amit szeretne. Konkrétan egy modellt a festményének a befejezéséhez. Erre gondolhatott Takashi, amikor azt mondta aprócska nyűgjeik vannak. Takashi számára tényleg aprócska nyűg lehet. A kérdés az, hogy Kira mennyire érzi magát kínosan? Takashi továbbra is a folyosón áll. Úgy tűnik, hogy nem kíván belefolyni az eseményekbe. Mivel továbbra se ment be a lakásba, nem is tudhatja, hogy miről folyik bent a beszélgetés.

A férfi végül átnyújtja a vékonyka borítékot. Mellesleg azért jegyzem meg, hogy vékonyka mivel sokkal vaskosabbnak gondoltam. Talán Soul Society ennyire sóher lenne, hogy pár ezer yennel akarja ki szúrni a fickó szemét? Áh, csak nem, biztos csak nagyobb címletben vannak azért ilyen vékony.
- Rendben, rendben a mentegetőzést halasszuk máskorra, de legközelebb ne forduljon elő. Megértette? – mondom gyorsan Takashi-sannak majd az ajtót becsukva magam után visszatérek a szobába.
- Mi?... Hát sajnálom, én átadtam a pénzt az, hogy valami nem okés, nem tehetek róla. A papírokat, ha kérhetném. – nyújtom ki a kezem az igen csak bosszús férfi felé. Míg beszélt hallgattam a szíve minden rezdülését és nem úgy tűnt, hogy hazudott volna az összeggel kapcsolatban. Tehát jól gondoltam és tényleg igen soványka összeg volt a borítékban. Ez van, ez ellen nem tehetek, Seireiteis nagyfőnökök biztos átértékelték a férfi munkásságáért járó honoráriumot.
A férfi heves szívverése azonban hirtelen lelassul és ő maga is lenyugszik. Ajjaj, nem tudom miért, de nekem ez nagyon bűzlik. Túlságosan nyugodt. Majd végre beszélni kezd.
- Hogy mi?! Na, ezt felejtse el, de gyorsan. Én nem vetkőzöm, érti.
Válaszolom igen heves hangnemben. M… mégis mit képzel ez, hogy majd itt elkezdek neki vetkőzni. Na, azt nem, ne is gondolja. Nem érdekel, hogy azok a papírok milyen értékesek én akkor sem vetek le magamról egy szövetdarabnyit sem. Ha nem adja legfeljebb elveszem erőszakkal, rajtam ne múljon. Bár ezt nem igen tehetem, hisz ha megtenném, a férfi többet nem segítene, és nem hinném, hogy találnánk még egy olyan embert, aki ilyen gyanús, furcsa dologban segédkezne.
~ Naaa… Miért nem csinálod? Nem olyan nagydolog.… Hé, attól, mert te bármilyen jött ment alaknak levetkőznél, attól még ne hidd, hogy én megteszem, bár… Igen? Folytasd… Ha a srác nem srác lenne, hanem csaj akkor még jó, hogy megtenném, sőt még egy kis vígaz díjként a munkámért mást is csinálnék vele… Oh, igen már látom is… Hé, nem engedtem meg, hogy te is elképzeld! Hallod?!~
- ’ttaku… - állok fel a helyemről majd most kivételesen bármi gond nélkül szaporázott léptekkel hagyom el ismét a lakást. Ki kell szellőztetnem a fejem. Ez a festékszag teljesen kikészít.
Kilépek az ajtón, becsukom, majd neki támaszkodom. Megnyugvás végett nagy levegőt veszek, majd kifújom.
- Chotto{Héj}, Genki-san. – közben pedig intek neki, hogy lépjen közelebb. - Hány centi magas maga? – válasza után másodper tört része alatt kalkulálom, ki milyen magasan lehet a nyaka, majd mikor ez megvan, megragadom abban a magasságban a ruháját és magamhoz rántom.
- Genki-san, ezt nevezi maga jelentéktelen kis nyűgnek? Ugye nem gondolja, hogy ezt megteszem néhány flancos papírért? – kérdem, igen csak dühösen mintha a férfi tudná is miről beszélek, pedig lefogadom, hogy most azt kérdezi magától, hogy vajon miről beszélek.
- Ha már itt tartunk. Mondja csak milyen fontos is nekünk ez az ember? – na, igen, ha fontos számunkra az infó továbbítására nem tudom, mért nem lehet kifizetni rendese, ehelyett most nekem kéne vetkőznöm, hogy őkegyelmének jó lehet, de előbb fejezném le és keresném meg magam a papírokat, mint, hogy ezt megtegyem. Soha, de soha nem fogok egy férfi előtt sem levetkőzni és erre még a 46 szottyos vénember sem vehet rá azzal, hogy nem képesek kifizetni a szerencsétlent.

Ahogy először a festő, ugyanúgy Genki is teljesen meglepődik, amikor ciklonként kivágódik Kira az ajtón és a férfi után kiált. Takashi eléggé meglepődik, ezt Kira ugyan nem látja, de a férfi hangjából hallani lehet.
- Chikanatsu-san, miért fontos, hogy milyen magas vagyok? Egyébként, nagyjából 175 centi magas vagyok.
A következő pillanatban ruhájánál fogva maga felé rántja Takashit. A Riteitai parancsnoka azonban csöppet túllőhetett a célon, mivel a férfi légzéséből hallhatja, hogy a meglepődés inkább a harag felé mozdul és nem az ijedtség irányába.
- Megbocsásson, Chikanatsu-san. Azt remélem tudja, hogy jelentést írok a küldetésről? Ahogyan az ön viselkedéséről is. Ugye nem szeretné, hogy a frissen szerzett munkakörét egy csúnya jelentés derékba törje? Félre ne értsen, én nem fenyegetem, de mielőtt tovább folytatja nekem a dühöngést legyen szíves elmondani, hogy mi a probléma.
Az ajtóban időközben megjelenik a festő is, aki elég meglepett arcot vág, így Takashi arra a kérdésre, hogy mennyire fontos is ez az ember nem válaszol. helyette zavartan megvakarja a feje búbját és üdvözli a festőt.
- Hello! Bizonyára felismer...
A festő felismeri Takashit, hiszen amíg nem volt a Riteitainak parancsnoka, többnyire ő volt az, aki eljött a jelentésekért. Így egy rövid biccentés után, d továbbra is meglepődve és némileg elborzadva köszön.
- Hello! Persze, hogy felismerem. De mégis mi folyik az ajtóm előtt? Mit csinálnak itt?
Takashi, még mindig Kira karjaiban zavartan mosolyog.
- Munkahelyi problémánk van és éppen megbeszéljük. Igaz, Chikanatsu-san? Most pedig, ha letenne és megbeszélnénk, hogy mi a gond, akkor megoldódnának a problémák.
Mondja Takashi teljesen nyugodtan, mire a festő is zavartan bólint. Majd megszólal.
- Azt hiszem én vagyok a hibás. A kollégája nem akar modellt állni, anélkül azonban nem leszek kész a munkámmal, felkopik az állam.
Takashi ismét Kirára pillant. Majd elmosolyodik.
- Mindennek meg van a maga ára. Miről lenne szó?
Kérdezi a festőről és közben mosolyog. Kezdi kaján jókedv magával ragadni Takashit. A festő végül előadja, hogy miről lenne szó.
- A bal lábról. Az egész kész van, de a bal láb, még hiányzik. Minden mást sikerült korábban befejezni.
Takashi vállat rándít, neki aztán mindegy, csak legyenek túl ezen az egészen.
- Egy láb, nem a világ vége.
Mondja nyugtatólag Kirának.

A férfi válaszol, jómagam pedig belőve merre lehet nyaka, kicsit lejjebb ragadom meg ruházatát haragosan és magamhoz rántom. Való igaz azt hiszem ezt egy kicsit eltúlozhattam az előbbit. A hetedik tiszt légzésvétele is erre utal, és ha ez nem lenne elég még verbális megnyilvánulásában is érezhetem, hogy nem épp vidám a kedve.
- Mi? Jelentést? – kérdem meglepődve, bár erre számíthattam volna szóval nem is értem miért lepődöm meg. Takashi-sannak is igaza van, ideje lenne leállítanom magam nem, lenne jó, ha frissen szerzett pozíciómból egyből menesztenének is. Na, de még sem teszek még így hisz még szépen ráförmedek és megkérdem mennyire is fontos ez a fickó ám erre már nem kapok választ, ám hogy miért nem az egyértelmű. A festő ugyanis megjelent a hátam mögött.
A tiszt rövidke beszélgetésbe kezd a meglepődött férfival. Szavaikból ítélve már ismerik egymást. Igaz is Genki-san monda hogy már eddig is alkalmazták az embert ilyesfajta feladatokra, ezek szerint valószínűleg, ő is vette már át az információkat.
- Mmm… igen, munkahelyi problémák… Igen, bocsánat. – engedem el a férfit bűnbánó tekintettel bár ezt a szememre tekert kötés miatt nem igazán látni. Letétele után még meg is igazítom ruhájának összegyűrt részét, ezzel is jelezve, hogy sajnálom az előbbi túlkapásomat.
A párbeszéd ismét visszatér a fizetség témára, ami megint csak kezd egy kicsit negatív érzetet kelteni bennem. Ezt talán fokozza társam megváltozott hangja mely vélhetőleg arcára húzódó mosolyát jelzi. Ám a negatív, bosszús érzések hamar meglepettség és zavarodottság váltja fel.
- Egy bal láb? Egy… nyamvadt bal láb? – kérdem miközben teljes szégyenérzet, amiért szépen hülyét csináltam magamból értelmetlen dührohamommal. Az arcom is elvörösödik miközben térdre rogyva arcom a bal tenyerembe temetem. Fejemben eközben hallom, amint zanpum lelke jóízűen nevet rajtam. Legszívesebben most egyenruhám kapucniját húznám jól az arcomba, de ez sajna most kivitelezhetetlen hisz a gigaim nem azt a ruhát viselem. Így viszont látszik elvörösödött arcom.
- … egy bal láb…. Miért nem lehetett rögtön ezzel kezdeni? – kérdem halkan. Ezt követően veszek, egy mély levegőt majd felkelek és a festő felé fordulok.
- Rendben, legyen, de…- egy kis hatásszünetet tartva folytatom is.-…. combnál tovább nem vetkőzöm.
Lassan elindulok, befelé majd még mielőtt még teljesen beérnék, enyhén hátra fordulok társam irányába.
- Genki-san, viszont kint marad, értette? - mondom, a tisztnek vagy inkább parancsolom. Miután ezt letudtam már csak egy valamit kell elintéznem.
~ Ookami-chan fejezd most már be a röhögést![b/]… Hai, hai! *nevet tovább*… [b]OOKAMI! Na megálj!~ förmedek rá gondolataimban.
Gondolom a festő ezek után megmutatja, hol foglaljak és, hogy foglaljak helyet, hogy befejezhesse a festményét. Miután felvettem a kért pózt – ami remélhetőleg nem valami bonyolult – tudatomat lesüllyesztem mélyen egészen belső világomig meglepve ezzel lélekölőm földön fetrengő lelkét.
~ Na, még mindig olyan viccesnek találsz?
~ K… kira? Ízé én csak… figyelj nyugodj meg, rendben? M… mire készülsz? ~ néz, rám rémülten miközben közelítek feléje ujjaimat tornáztatva.
~ Ne, ne tedd, KIRA! ~ ekkor rávetem magam a rémült lányra, aki menekülni próbál négykézláb és oldalainál kezdem el csikizni, ami nála felér egy kínzással. De hát így jár az, aki kineveti a gazdáját.

A festő, Kira nagylelkűsége hallatán mélyen meghajol és megszólal.
- Nagyon szépen köszönöm, hogy lehetőséget ad arra, hogy befejezzem a festményt.
Takashi kedvesen mosolyog, hogy mégis csak meg lehet oldani, mindenféle konfrontáció nélkül ezt a modellkedős dolgot. Kira azon kikötésére, hogy neki viszont kint kell maradnia, megjátszott felháborodással válaszol. Ez hangjában érezhető és a mondata után elhangzó nevetésből.
- Pedig én pont abban reménykedtem, hogy megleshetem felettesem formás lábait és azon csámcsoghassak a fiúkkal, hogy milyen fehérnemű visel. Chikanatsu-san, elhiheti nekem, nem áll szándékomban meglesni se vetkőzés se pózolás közben. Kérésének eleget teszek és idekint megvárom.
Takashi szavainak megfelelően kint marad a ház ajtaja előtt. Kira és a festő pedig hozzá látnak a közel kétórás munkához. Egy láb pompás megfestése és az eredeti modellhez illesztése ugyanis, igen komoly és kimerítő munka. Miután Kira levette nadrágját és kész a pózolásra a festő szavakkal irányítja modelljét, hogy miképpen helyezkedjen el a a kanapén. A festő nem beszél, nem tesz megjegyzést a továbbiakban csak csöndben dolgozik. Kirának így van ideje és lehetősége arra, hogy lélekölőjének lelkét megcsiklandozza. Ami roppant jó móka és igen hamar elrepül az a két óra, amíg a festő dolgozott. A férfi ugyanis megzavarja Kira élvezkedését, amit az okoz, hogy egy kimondottan csinos lánykát csiklandozhat. Annyira szerencsére nem tudott belemerülni ezen elfoglaltságába, hogy kellemetlen hatások jelentkezzenek a negyedik tiszt fizikai testén.
- Készen vagyunk. Elkészült a festmény. Köszönöm szépen, hogy hajlandó volt a feltárulkozás eme formájára. Roppant hálás vagyok önnek ezért. Öltözzön föl nyugodtan hozom a papírokat.
Miután Kira végzett az öltözködéssel a festő meg is jelenik és Kira kezébe nyom egy köteg papírt. Tapintásra egy dossziéba lehetnek becsúsztatva.
- Az az ember roppant kreatív lehet, ha főzésről van szó. Kipróbáltam az egyik receptet ... elég különös íze volt.
Nem kell ezen megrémülni, elvégre a jelentés tartalma ügyesen el van bújtatva a szöveg sorai között. A papír átadása után a festő még megszólal.
- Nagyon sajnálom, hogy ne láthatja a festményt. Igazán szép lett.
Az ajtó nyílik és Takashi az egyik lépcsőn ülve a falnak dőlve alszik. Az ajtó nyikordulására ébred fel. Kira mindezt onnan érzékelheti, hogy a férfi szívverése a nyugalmi helyzetből gyorsul föl és ad elég impulzust a vér keringetéséhez ahhoz, hogy az izmokat ellássa a vér elegendő oxigénnel. A férfi hallhatóan feláll és nyugodt hangon megszólal.
- Látom végeztek. Chikanatsu-san megszerezte a recepteket?
A festő elbúcsúzik a két póttestbe bújt shinigamitól és becsukja az ajtót. Mivel az első jelentést megszerezték, indulhatnak is a következő kapcsolattartó személyhez. Az épületből kiérve Takashi megszólal.
- Jó sokáig volt bent. Sajnálom, hogy nem lehettem ott.
Mondja érezhető tréfálkozással. A negyedik tiszt ugyanis kimutatta, Takashi szerint, gyengéjét. Miszerint kissé szégyenlős előtte. Legalábbis Takashi erre gondol. A férfi azonban nem akar semmi vitát és tényleg csak tréfának szánta az egészet, így kijelenti.
- Na, akkor haladjunk, még kettő van hátra. Közben ugyanis érkezett egy üzenet, a negyedik shinigami szolgálata lejárt és visszatért Seireiteibe, a teljes anyaggal. Rövidebb lesz a kirándulásunk, mint hittem.

Helyszín: Karakura, diáknegyed.
Időpont: 10 óra 28 perc

Karakura diáknegyedébe érve a két shinigami már kicsit melegebb időjárással találja szembe, hiszen elindulásuk után, már jóval melegebb a levegő. A Nap jótékony sugaraival bombázza az Emberek Világában tevékenykedő két shinigamit. A szél apró hullámokkal teszi kissé elviselhetőbbé a sétát. Az utcák már kiürültek, elvétve lehet néhány sétáló diákcsoportot látni. Időnként autók húznak el az utakon. Egy kisebb parkon keresztül vágnak. A fű és a nyíló virágok illata körbe lengi a kis zöld foltot. Amikor kiérnek a parkból, Takashi egy aprócska műhelyre mutat reflexből és megszólal..
- Itt is vagyunk. Mikoko Robogó Műhelye. Nagy piros tábla hirdeti. Egy igen tehetséges, fiatal hölgy robogókat szerel. Oda megyünk.

Mikoko Robogó Műhelye

Takashi társára kacsint és megszólal.
-Kyokoshi Mikoko, a műhely tulaja és szerelője, tőle kell elkérni a következő jelentést. Ő nem igen szokott kérni semmit, csak örül, ha letudja passzolni a cuccot és foglalkozhat tovább a járgányaival. Mondhatni műszaki zseni.
Takashi vállat rándít, majd tovasétálnak a műhely felé. A műhely valójában egy nagyobbacska ház nem használt garázsépületéből lett kialakítva. Oda érve láthatóvá válik ,néhány robogó, amint lepucolva és feltehetően megszerelve, felcímkézve várja gazdáját. Mindenféle alkatrész is látható, szép rendezett sorokban. Kirának mindezt a gépzsír és egyéb kenőanyagok, valamint festék és benzin szag informálja.Valamint a robogók lemosása után megmaradó autósampon illata. Takashi megkopogtat egy hatalmas acélszekrényt, mire az fémesen csengeni kezd. Egy dallamos, lágy női hang hallatszik, valahonnan a műhely hátuljából.
- Búj be, itt vagyok hátul!
Takashi megszólal.
- Segítsek, Chikanatsu-san? Elég sok minden van a földön, nem szeretném, hogy elessen.
Mondja Takashi és Kira belegyezése után kettesben mennek hátrébb a garázsba, hogy beszélhessenek a lánnyal vagy Kira ellenkezése esetén a férfi hagyja, hogy egyedül menjen. Akár hogyan is, a sokféle alkatrész és polc, valamint járgányok elhelyezkedése miatt, hosszú percekig tart, mire Mikoko hangja ismét felhangzik. Kira érezheti, a lány bőrének illatát, amit próbál elnyomni az olaj és egyéb piszok kellemetlen illata.
- Milyen kedves maguktól, hogy jöttek. Már a nyakamon van egy ideje a cucc.
Mivel Takashi is hátra ment, akár ellenkezett Kira, akár nem, hiszen nem akarta, hogy a lány beleütközzön valamibe, vagy leverjen valamit megszólal Kira mellett. Hangja elegendően csöndes ahhoz, hogy csak a 4. tiszt halhassa.
- Igen formás hölgyről van szó. A kék póló és a rövid farmernadrág jól áll neki.

A festő meghajolásán egy pillanatra meglepődöm és még mindig enyhén elpirultan szólalok meg.
- J… jól van, csak menjünk, rendben? – a 7. tiszt komédiázására azonban már sokkal bátrabban válaszolok, mielőtt még az ajtó mögöttem becsukódna. - Hát akkor reménykedjen csak tovább. Miből gondolja, hogy viselek fehérneműt? – mozgatom meg férfi társam fantáziáját és szavaim mellé még egy mosolyt is párosítok.
Az ajtó végül becsukódik és a festő a kanapéhoz irányít. Odaérve megszabadulok a nadrágomtól – természetesen van, rajtam bugyi- majd leülve várom az instrukciókat, hogy miképp helyezkedjek el. Végül a szavait követve felveszem a pózt és a festő belekezd a mű befejezésébe. Mindeközben hogy addig is múlassam az időt, belső világomba látogatok el, hogy egy kicsit móresre tanítsam zanpakutomat. A szemtelen képes a saját mesterét kinevetni, hát meg áll az eszem. Na, de majd amit tőlem fog kapni azon aztán nem fog nevetni – önszántából persze -. Tudom jól mi az, amit nem szeret, ha csinálnak vele, és ez nem más, mint a csikizés. Menekülni, ellenkezni próbál, de semmi esélye, mert könnyedén elkapom és onnan aztán nincs menekvés.
A két óra hamar elszáll így és én észre sem veszem, bár nem csoda hisz a belső világomba kicsit másképp jár az idő a kintihez képest. Ookami-chan végül fellégezhet mivel az idő lejártával a művész hangja hamar kizökkent az örök éj világából egyenest vissza a valós világba.
- Áh, nem tesz semmit. – simogatom mosolyogva a tarkómat, majd mikor elmegy, a jegyzetekért felöltözöm és már a bejárat felé kezdek el lassan lépkedni. Még mielőtt oda érnék, kézhez kapom a papírokat és egy megjegyzést is a bennük lévő receptekhez.
- Gondolja? Bár fogalmam sincs, nem igazán ismerem. – válaszolom azon kijelentésére, hogy Genki-san igen kreatív, mármint gondolom, hogy ő rá gondolt. – Furcsa ízű? Igen, ez meglehet azt halottam elég furcsa az ízlése. – hajolok közelebb a férfihoz és súgom, oda neki mintha attól félnék, hogy Genki-san meghallja. De ezek a fickók sem lehetnek kispályások, így elrejteni az üzenetet valami hétköznapi dologban, mint például egy recept.
- Igen azt én is, de hát ez van. – válaszolom hangomban egy kis szomorúságot éreztetve, nem meglepő hisz ki ne látna szívesen egy feltehetően gyönyörű képet egy meztelen női testről. Na de mindegy ezt most sajnos el kell halasztanom.
Az ajtó nyílását követően társamat keresem, szimatommal ugyan is érezhetően eltávolodott az ajtótól. Füleim be is mérik szívverését mely pont akkor vált lassúból szaporává.
- Csak nem elszundítottunk? – mosolyodom el és mutatom fel a dossziét. – Igen itt vannak! – eztán már csak a búcsúzkodás van hátra. A festő elköszön, majd az ajtót becsukja maga után.
- Hát a festészet igen hosszas feladat, pont úgy, mint a rajzolás… Hm, azt meghiszem nem is tudja mit hagyott ki. - felelek a tréfás megjegyzésre mondandóm végén.
- Remek. Akkor menjünk is. – válaszolom, majd a férfi előtt beszállok a liftbe.

Karakura diáknegyedében járhatunk, ilyentájt ez a város egyetlen része ahol ilyen nagy a csönd van. Hisz a gyerekek nagyrészt már órán van. Már aki bár a mellettünk elsétáló diákok kis csapatát úgy néz, ki ez hidegen hagyja. A nap hétágra süt, ezek szerint nem sok felhő van az égen. Érzem, a nap melengető sugarait számomra már csak ez jelzi, hogy most épp nem borús az idő. Időközben egy kisebb parkon is áthaladunk, szaglószerveim azon nyomban átjárja, a virágillat mely oly gyorsan tűnik el, mint ahogy feltűnt. Amint parkból kiérünk, az útitársam hirtelen megszólal.
- Áh, értem szóval most egy robogókat szerelő nő következik?

Öröm füleimnek hogy következő informátorunk nő lesz. Ráadásul fiatal mely számomra azt jelenti, hogy gyönyörű teremtés lehet. Már csak azt sajnálom, hogy eme gyönyörűségen nem pihentethetem a tekintetem, már ha egyszer megtaláljuk. Míg közelebb érünk Takashi beszél még egy-két szót Mikokoról. Mikor odaérünk, egyből megcsap a gébzsír és egyéb kenceficék szaga. Úgy tűnik a mai igen szagos egy küldetés lesz. Először egy festéktől és higítótol bűzlő lakás, amibe egy kicsit bele is széfültem, most pedig még rosszabb szagú olajok és gépzsírok. Sőt a helyenként nyitott tankú motorokból kiáramló üzemanyagokat is érzem. Társam dörömbölésére egy kellemes, lágy női hang felel, melyet eztán a 7. tiszt hangja követ mely a felől érdeklődik, hogy segíthet-e a bejutásnál. Egy pillanat elejéig átgondolom a helyzetet és égül így felelek:
- Egye fen, most az egyszer elfogadom a segítségét, köszönöm. Végül is nem nézne ki valami, jól ha valamiben orra buknék, nemde? – teszek fel mondandóm végére egy kis kérdést melyre nem is igazán várok választ, de persze ha Genki-san mégis megteszi, hát nem harapom le a fejét. Míg befelé haladunk gyorsan a biztonság kedvéért rákérdezek valamire a férfinál.
- Na és mondja ugye neki nincsenek ˝kisebb˝ nyűgjei igaz? – teszem, ezt persze halkan nehogy a tulaj meghalja.
A sok kisebb-nagyobb akadály ellenére végre elérjük a nőt. És elsőre ugyan nem, de aztán haloványan megérzem a nő bőrének illatát. A sok kosz, olaj és miegyéb ugyan megpróbálja elrejteni előlem, de nem sok sikerrel, mivel már szagot fogtam nem tehetnek semmit.
He, miről beszél, mi van a nyakán? Hát igen könnyebb lenne, ha látnák is valamit. Figyelmem azonban mindjárt osztagtársam szavai terelik el.
- H…hogy, h…hát ez meg most, hogy jön ide? – kérdem halkan én is meglepődve.

Takashi tényleg a lépcsőn aludt, amíg Kira kényelmesen, egy kanapén heverészett és zanpakutójának lelkét csiklandozta. A férfi játékosan kártérítést követel a körülmények miatt, mindezt a hanglejtésből és a mondatok után felhangzó, szolid, de mégis jól eső nevetésből lehet kikövetkeztetni.
- Volt időm aludni, de kemény volt a lépcső. Maga kényelmesen szórakozik én meg szenvedek. Villanthatna nekem is valamit a küldetés után.
Nem valószínű, hogy Takashi komolyan gondolja szavait. A játékos csipkelődés folytatódik a liftben is, amikor azonban kiérnek az épületből már nyoma sincs a csipkelődésnek. Folytatják a küldetést, hogy mielőbb végezhessenek. A kérdésre, hogy most egy robogókat szerelő nő következik, Takashi nyugodtan válaszol. Hangjában nyoma sincs, annak a játékos csipkelődésnek, ahogyan még a liftben csipkelődött Kirával.
- Igen. Szerelő és egy ideje sikerült beszerveznünk. Pontosan dolgozik és mindig időben adja át papírokat.

Mivel Kira engedélyt adott, arra, hogy vezesse a polcok között, tenyere gyengéden pihent Kira hátán, hogy aprócska nyomásokkal terelje a megfelelő irányba. Az érintésben nem volt semmi több a merő jóindulat és segítőkészségen kívül. Nem gyorsult fel Takashi légzése és szívverése sem. Amikor pedig oda értek a nőhöz, alig észlelhető módon vette le kezét Kira hátáról, így Mikoko sem vehette észre, hogy Takashi tenyere felettese hátán pihent. A férfi nem találta, sőt kissé megalázónak találta volna Kirára nézve, azt a módszert, hogy mint valami tolató autónak mondta volna, hogy Kira merre menjen. Ezért döntött úgy, hogy gyenge nyomásokkal tereli a vak lányt.
- A nyakán nincs semmi, a papírokra gondol. Arra céloztam, hogy csinos. Igaz Mikoko?
Kérdezi hangosan a férfi, immáron a robogó szerelőjétől is. A lány hangja vidáman csendül, ezek szerint ismeri a férfit.
- Tegyelek a kirakatba, még mindig a fenekemmel vagy elfoglalva? Egyébként ki a barátod?
Válaszolja jókedvűen Mikoko és hallgatásba merül, hogy megkapja kérdésére a választ. A férfi érezhetően először Kira felé fordul, majd ahogy a bemutatásba belekezd, ismét Mikoko felé fordul.
- Engedd meg, hogy bemutassam neked a barátomat, Chikanatsu Kirát. Kira, ő pedig a műhelytulajdonosa és a környék talán legjobb szerelője, valamint a legcsinosabb ...
Ekkor szakítja meg Mikoko Takashi bemutatását.
- Genki-saaan, maradjunk a lényegnél.
A lány puha kezével megfogja Kira kezét és megrázza.
- Örvendek a találkozásnak Chikanatsu-san. Yasahiro Mikoko vagyok, a hely tulajdonosa. Bocsássa meg, hogy megszakítottam a bemutatást, de ha a barátjára hagyom, órák múlva is a fenekemről fog áradozni. Akkor pedig nem jutunk előrébb.
A lány hangja szinte lángol a jókedvtől. Igen közvetlennek bizonyul és nagyon úgy tűnik, hogy Takashival már egy ideje ismerik egymást. A férfi pedig ismét átveszi a szót.
- Mikoko, az a helyzet, hogy jövő héttől Chikanatsu-san fog jönni a papírokért. Most elkísértem, hogy találkozzatok és a következő alkalommal, ne legyen meglepődés, se fenn akadás.
Nem úgy tűnik, hogy Mikokot megviselte a hír, sőt inkább tréfálkozik.
- Remekül elleszünk szerintem. Egyel kevesebb személy fogja csorgatni a nyálát rám.
- Mikoko, ilyet nem szoktam csinálni!
- Tudom én. Most nézze meg Chikanatsu-san, eljött vele és egyből jó fiú. Tudná milyen, amikor kettesben vagyunk. Na, gyertek föl a házba, iszunk egy teát és megkeresem azokat a papírokat.
Úgy is lesz. Mikoko elindul egy hátsó ajtón keresztül kifelé a garázsból, Takashi pedig Kira engedelmével segít Kirának abban, nehogy elessen valamiben. Áthaladnak egy kamrán, egy hosszabb folyosón és kikötnek a konyhában. Némi zörej arról árulkodik, hogy Mikoko csészéket vesz elő, majd teát szervíroz.
- Mióta ismered Takashit?
Szegezi a kérdést Kirának és csöndben várja a válaszát. Valószínűleg erről beszélt Takashi, amikor azt mondta, hogy Mikoko mesterien tudja marasztalni a vendéget.

A liftbe szállás előtt még hallom amint a férfi vicces megjegyzést tesz arra, hogy tarthatnék neki egy kis bemutató. Kis humorizálását nem hagyhatom szó nélkül így hamar választ is adok neki.
- Aha, persze-persze, de azért meg kell ám dolgozni.
Az épületből kilépve már sehol az előző jó hangulat csak sétálunk a következő állomáshoz. Kérdésemre Genki-san hamar válaszol is.
- Értem. Na és most minek álcázták a jelentést? – kérdezek rá, jó ezt előre tisztázni mivel nem szívesen bénáznák, mint a legutóbb is.

Miután engedélyt adok, hogy segítsen a lányhoz eljutásban, kezeit a hátamhoz nyomva kezd el irányítani. Az irányításnak köszönhetően nem bukom orra semmiben bár nem gondoltam, hogy tolókocsiként kell átszelnem a garázst.
- Értem, értem valahogy sejtettem, hogy erről van szó. – valahogy sejtettem, hogy nem egy motor van a nyakán hisz akkor már beszélni se tudna, sőt… - Ne élvezze ennyire a helyzetet… - felelem kissé duzzogva, mert nekem nem áll módomban szemügyre vennem a kellemes illatú hölgyeményt. Mattaku, pedig ha Takashi azt mondja, hogy csinos akkor biztos az is, most már ezért is ki kell nyírnom azt az arrancart.
De a remény hal meg utoljára, mivel én jövök mostantól az infókért. Addigra pedig már megkapom a 12. osztagtól a látást segítő eszközöm.
No, lám még ismerik is egymást? Bár nem is tudom, mit lepődöm meg ezen mikor eddig ő végezte azt a munkát, amit nemsokára én veszek át tőle. Mikor Mikoko felőlem kérdez, pár másodpercre mintha társam tekintetét érezném magamon, de az érzés hamar elmúlik, mikor megszólal.
Válaszára miszerint a barátja vagyok, csak bólintok egyet. Már azt hittem azt mondja, hogy a barátnője vagyok, na, akkor biztos fejbe vágtam volna.
- Yoroshiku, Mikoko-chan. – érzem amint puha kezecskéje az ennyimhez ér. Kellemes érzés, ne is tudom mikor volt utoljára szerencsém egy nő érintéséhez. ~ Tán vagy egy órája, baaaka… Az rád nem vonatkozik.~ Ookami-chan már vissza sem szól inkább elhallgat. Biztos elment a barlangjába duzzogni. - Remélem nem baj, hogy így szólítalak, jobb szeretek tegeződni azzal, akivel beszélek. Te is nyugodtan hívhatsz a keresztnevemen vagy, ahogy szeretnél. – mosolygok barátságosan a lányra.
- Igen, igen tudom, miről beszél, de mit lehet tenni férfiból, van.
Mondandóm után Genki-san szólal meg ismét, hogy felvilágosítsa a lányt arról, hogy mostantól én jövök helyette. Hangjából és mondandójának tartalmából úgy tűnik nem lepte meg a dolog, sőt nagyon is jól fogadta a hírt. Bár nem ígérem, hogy nem csorgatom majd a nyálam, ha tényleg olyan szép, mint ahogy azt hallottam.
- Oh, igen? – fordulok a férfi felé, ha minden igaz majd vissza Mikoko felé.
Amint a lány elindul én is megérzem a tiszt kezeit a hátamon. Na, már megint tolókocsi. Szépen haladunk a lány felé majd, elég hosszú az út a konyháig, de azért csak-csak odaérünk. Amint beértünk a lány rögtön veszi elő a csészéket, mármint a jellegzetes zörejekből én erre következtetek. A lány kérdése kicsit váratlanul ér, de nem annyira hogy ne tudnék válaszolni rá.
- Nem olyan rég. És te? – válaszom nem valami pontos, de nem igazán tudom, hogy jó ötlet-e azt válaszolni, hogy még egy napja sincs, hogy találkoztunk.

- Megdolgozni? Chikanatsu-sama, éppen most igazítom el, hogy hiba nélkül végezze a munkáját és a taichou elégedett legyen a munkájával. Ez csak megér egy megdolgozást?
Mondja takashi, de a szavait követő, könnyed és önfeledt nevetés, arra utal, hogy ez a flörtölés inkább csak játék, tréfálkozás és időelütés. Takashi inkább barátot szeretne találni Kirában, semmint partnert. Kira kérdésére, hogy most mégis minek álcázták a jelentést a férfi nyugodtan válaszolt.
- Valószínűleg van közöttünk egy író. Ha hiszi ha nem, novellákba rejti a jelentéseket. Hihetetlen micsoda zseniális alakokat vettek fel az ötödik szakaszba, aminek maga a parancsnoka. Lesz ideje bőven bizonyítani.

- Ne élvezzem? Akkor majd végig maga mögött megyek... élvezem majd azt a helyzetet.
Mondja Takashi továbbra is tréfálkozva. Mikoko roppant barátságos, elég nyugodtan és barátságosan veszi, hogy Kira a keresztnevén szólítja és Chanozza.
- Kira-chan, akkor így fogom hívni. Nyugodtan hívj Mikoko-channak. Nem hiszem, hogy bármi gond lenne belőle.
Mondja Mikoko, majd tölt teát, leteszi a cukrot, meg mindenféle ízesítőt az asztalra, ahol Takashi és Kira ülnek. Takashi ismét udvariaskodik, legalábbis a következő mondataiból erre következtethet Kira.
- Mit kér a teájába, Chikanatsu-sama?
Amikor Kira elmondja, hogy mit kér a teájába, hallhatja a teás kanál csörgését, ami arra utal, hogy a férfi kérése alapján megízesítette a teát. Egy darabig csak a csönd van és a tea kortyolásának a hangja, végül Mikoko szólal meg.
- Talán egy hónapja vagy kettő, hogy Takashi-kun jön azokért a papírokért. Hamar összebarátkoztunk, főleg, hogy segített a karbantartásban. Tudná Kira-chan, hogy milyen isteni kezei vannak.
A lány hangjába érezhetően a huncutság vetül, ahogy Takashi kezeit dicséri. De hamar visszatér a teához, majd a férfi hangja hallatszik.
- Chikanatsu-san, a helyzet az, hogy Mikoko kissé eltúlozza a történteket. Egy motort emeltem meg neki, mikor először találkoztunk, utána kezdtünk teázni.
A lány érezhető vidámsággal felkacag, majd érezhetően játékos hangon folytatja.
- Tudná milyen csodálatosan masszírozza ki az ember lányának a vállaiból a feszültséget. Próbálja egyszer ki.
Takashi is felnevet, de a férfi hangja végül komolyabbra veszi a szót.
- Mikoko, szívesen maradnánk még nálad teázni és beszélgetni, de a helyzet az, hogy még mennünk kell tovább. Még meg kell látogatnunk egy ismerőst. Igaz, Chikanatsu-san?
Mikoko kissé szomorkás hangon folytatja.
- Értem. Hát ez nagyon szomorú. Na, akkor maradjatok itt egy kicsit. Mindjárt hozom a cuccot.
Mikoko hallhatóan távozik a konyhából, hiszen a csukódó ajtónak jellegzetes hangja van. Rövidke pillanatokig csend ül a konyhára, végül Takashi szólal meg.
- Kettesben maradtunk, mindig el tart egy darabig, mire előkotorja a papírokat.

- Hát persze hogy nem ér meg. Férfi maga nem? Dolgozzon még keményebben és majd meglátom, mit tehetek ez ügyben.- felelek a kacagó férfinak vigyorogva. Szavai nem is tűnik komolynak így válaszaim is komolytalan kis felszólalások.
Kérdésemre igen érdekes választ kapok. Komolyan nem is gondoltam volna, hogy így is el lehet rejteni információkat.
- Hm? Novellák? Hát akkor tényleg nem semmik ezek a fickók. Bizonyítani… hát igen majd igyekszem.- bizonyítani, igen azt lesz mit, de először is haladjunk sorjában. Még meg kell szoknom ezt a vakságot mind a köznapi mind a shinigami életben vagy különben nem lehetek shinigami, és bár ez igen durva elképzelés, de az is lehet, hogy pont a Féregbolyban vagy hol kötök ki én is, bár ezt nem hinném.

- Aha, csak aztán vigyázzon, nehogy a lábam hátralendüljön a nagy élvezete közben, Genki-san. – felelem magam is tréfálkozva a férfi felé fordulva.
Örömmel hallom, hogy a lány azaz Mikoko-chan nem zavarja az, hogy tegezem annak ellenére, hogy még csak most ismerkedtünk meg. Huh, szerencse, hogy ő ilyen lazán veszi ezt a megnevezés dolgot, mert nem szrek félig nemes lenne erre eretem ezt a magázódást annyira. A japánok meg persze, hogy folyton a vezetéknevükön szólítják egymást és csak a családtagok vagy a legjobb barátod szólít csak a keresztneveden.
- Kétkanálnyi cukrot meg egy kis citromlevet. - miután hallom, hogy Takashi megízesíti a teát, óvatosan érte nyúlok, majd beleszürcsölök. Finom, nagyon ízlik. Pár percig csak csöndet és a tea szürcsölését hallani a konyhában, míg nem a lány megszólal. Érdekes dolgokat közöl, a férfiról mire az mentegetőzni kezd.
- Igen, ha tényleg olyan jó lehet, hogy majd egyszer kipróbálom. Néha napján jó lenne, ha valaki megmasszírozna.
~ Igen annak én is örülnék. Héj mi lenne, ha küldi után megmasszíroználak? Majd meg te is engem?… Talán lehet róla szó. Mi az mi ütött beléd, hogy hozzám szólsz? Azt hittem elvonultál duzzogni… El is, de egy masszírozásért cserébe megbocsájtok… Aha, értem.~ Ez után a beszélgetésünk szünetel. Tényleg azt hittem, hogy ma már nem fog megszólalni ez a lány, de úgy tűnik, ha bármi, aminek köze van, a női testhez hamar megbékíti.
Válaszom után ismét Genki-san szólal meg, de az előzőektől eltérően hangja most sokkal komolyabb.
- Igen, sajnos mennünk kell, de majd legközelebb kicsit több ideig maradok, rendben? – válaszomat egy barátságos mosoly követi. Egy kicsit szomorú is vagyok, amiért menni kell, de hát munka van. Mikoko-chan távozik, hallom amint az ajtó csukódik, majd a konyhára ismét csönd vetül.
- Értem. Netán rendetlen a lány? – kérdek rá a férfinál csak úgy miért is ne alapon.

- Igen, novellákat ír és abban rejti el a jelentést. A 5. szakaszban, ilyen különcök vannak. Remélem sikerülni fog bizonyítania, hogy érdemes az 5. szakasz parancsnoki posztjára.
Mondja Takashi és több szó nem esik a témáról.

- Kellemetlen lenne, ha a lábát hátralendíteni. Kénytelen lennék elkapni... akkor nőne az élvezet.
Takashi viccelődik, de ezt már megszokhatta tőle Kira. A tea pont olyan ízesítéssel kerül Kira elé, ahogyan a lány kéri. Takashi készségesen kisegíti. Ez abból fakad, hogy az osztagtársa és a lány vak. Egyértelmű, hogy segíteni akar neki, hogy ne legyenek kellemetlen pillanatok.
- Csak ajánlani tudom neked Kira-chan. Takashi kezei isteniek, jól masszírozza a vállamat.
Mondja Mikoko csendülő hanggal. Mikoko még hosszan nem kerül elő, Takashi pedig válaszol Kira kérdésére.
- Nem igazán tudom, hogy rendetlen-e. A Szobájába sosem szándékoztam bejutni, a garázs pedig szép rendben van, ahogyan a konyhája is. Inkább úgy mondanám, elfelejti hová rakhatta és keresgeti. Az alkatrészek ugyanis szépen sorba vannak rakva. Minden a megfelelő polcon, volt időm nézelődni, van amikor elég sok időre eltűnik.
A folyosóról ekkor kisebb csörömpölés hallatszik, feltehetően valamit Mikoko talált, ugyanis meglepően hamar, alig pár perc múlva ismét nyílik a konyha ajtó. Mikoko jelenik meg a kezében egy bekötött, kisebb novellás kötet.
- Sajnálom, hogy csak kölcsönbe volt hozzám. Igazán tetszett a történet. De itt van. A történet elég izgalmas, minden bizonnyal ki fogják adni és sikerlistás könyv lesz.
Mondja Mikoko és átadja a könyvet Kirának. Itt a búcsú ideje. Takashi feláll és meghajol egy picit.
- Mikoko-chan, nekünk most tényleg mennünk kell. Legközelebbi alkalommal, már Chikanatsu-san jön a papírokért. Köszönjük a teát, igazán finom volt.
Mikoko szomorúan válaszol, miközben meghajol Takashi és Kira előtt.
- Nagyon sajnálom, hogy menniük kell. De megértem, kikísérem magukat.
Lassan elindulnak és eljutnak a kijáratig. Takashi továbbra is segít Kirának a tájékozódásban, hogy könnyedén menjen a dolog. Az ajtóból, még hosszan integet a lány.
- Sietnünk kell. Rossz érzésem van.

Helyszín: Karakura külváros, iparnegyed
Idő: 11 óra 00 perc

Az iparnegyed, már a kora reggeli órákban az a fajta terület, ahová a halál képviselői sem jönnek szívesen. Koszos, büdös, füstös és úgy alapvetően egészségtelen levegőjű. Takashi sem örül, hogy itt kell átvenniük az adatokat. A működő gyártelepektől távolabb, egy újonnan épülő gyár felé veszik az irányt. A kihelyezett lakókonténerek üresen állnak és hosszú utcácskákat alkotnak.
- Évekkel korábban, titokzatos balesetek rázták meg az építkezést. Munkások haltak meg, mindenféle előjel nélkül. A tulaj földönfutóvá lett és itt tengeti szánalmas napjait. A mai napig nem derítették ki, hogy mi történt. Az emberek átokról beszélnek. Én azt mondom, egy ügyesen bujkáló lidérc okozta a problémákat. Évek óta, híre sincs a környéken a hollow aktivitásnak.
Mondja Takashi az információkat a helyről. Az ott hagyott fél kész gyárcsarnok valóban őrzi annak a nyomát, hogy ott hagyták a munkások, az építkezést.
- Egyedül él itt és ....
A férfi shinigami nem tudja végig mondani. Egy borzalmas kiáltás rázza meg az építkezés csendjét. Egyetlen valaminek van ilyen hangja. Lidérc. A különös az egészben az, hogy a reiatsuját nem érzékeli a két shinigami. Az a dög képes valahogyan elrejteni a kisugárzását. Ez azt jelenti, hogy amíg nincsenek látótávolságban, addig nem tudják megállapítani, hogy honnan jön. Ráadásul az ordítás sem segít, mint információforrás, mert a konténerekről visszhangzik.
- Ez, Chikanatsu-san szerint is egy lidérc volt? Sietnünk kell, hogy ne kerülhessen a jelentés rossz kézbe. Tudom merre tartózkodik a férfi.
Takashi ezek után leveti magáról a Gigait egy lélekcukorka segítségével. A Gigai egyszerűen lehanyatlik a földre.
- Chikanatsu-san, maradjon itt. Gyorsan kell mozogni és problémás a haladás a "sikátorban".
Takashi elfut az ismert irányba. Kira pedig választhat, Takashi után megy vállalva, hogy a férfit esetleg lelassítja a vakságával. Vagy kevesebb gondot okoz és megvárja a fejleményeket a helyén.

- Áh, köszönöm! - hallom amint a tiszt végez a teám megízesítésével és leteszi elém a csészét. Óvatosan nyúlok érte, hogy fel ne döntsem véletlenül a teám, majd mikor megvan, a számhoz emelem és gyengéden megfújom, és finoman bele kóstolok.
- Hm… - jelzem miszerint a tea igazán ízletes. Továbbra is hallgatom, a lányt miközben arról beszél, hogy tényleg nagyon ügyes a munkatársam, ha masszírozásról van szó. Helyeslően bólintok egyet egy „Uhum” hang keretein belül. Végül is értelmetlen lenne elismételnem magamat még egyszer miszerint majd egyszer magam is utána járok a Genki-san masszőr tehetségének. Bár nem tolerálom ha férfiak érintenek meg, de talán egy jól eső, és ellazító masszázsért félre tehetem ezen kis problémámat.
- Értem. Oh, szóval még nem? Ezt igazán nehéz elhinnem.- felelem csöppnyi komolytalansággal hangomban a férfi felé fordulva. Ekkor a folyosó felől kisebb csörömpölés hallatszik melyet aztán lépések halk zaja övet. Hallom a konyhaajtó jellegzetes nyikorgását amint kinyílik ezzel jelezve nekem, hogy a lány visszatér a konyhába. Történet? Áh, biztos a kódolt információkról beszél. Tetszett neki? Ejha, ezek aztán tényleg tudnak valamit. Huh, te jó ég, remélem, tudom majd tartani velük a lépést.
- Nos, örülünk, hogy tetszett, és a dicséretet is az író nevében. - mosolygok, a lányra miközben kezembe kapom a novellás kötetet. Miután megkapom, az iratokat illedelmesen meghajolok és Genki-san segítségével problémamentesen távozunk a műhelyből.
- Rossz érzése? – kérdek rá a férfi vészjósló szavaira.

Fogalmam sincs, hogy hová érkezünk. Csak azt tudom, hogy lépteink sietősek a férfi mondandója óta, amit még a műhelyből kiérve hangoztatott. Sok mindent nem tudok köztük azt, s hogy mik vannak körülöttem, vagyis ez nem teljesen igaz ugyan is, ha minden igaz vannak körülöttünk nagyobb építmények, épületek. Érzem mikor át-át haladunk az árnyékaikon, mert akkor egy kicsit libabőrös leszek, olyan hűvös van azokon a szakaszokon ellentétben a naposabb részekkel, ami kellemes meleg érzetet nyújt. Oh, igen és van még valami, amit tudok méghozzá azt, hogy…
- Büdös vaaaan! Mooo~ Genki-san mégis hova hozott? Meg akar ölni?- Szólalok, fel fura hangon mely abból adódik, hogy egész végig be van fogva az orrom. Hát igen elég érzékeny lettem a szagokra az elmúlt időkben és nem-nem vagyok terhes se vadászkutya.
- … ha csak még nem döglött bele ebbe a szagba. - fűzöm hozzá a hollowról szóló szöveghez.
A férfi folytatja az ismertetést mikor hirtelen azt egy kiáltás zavarja meg. Ezt az üvöltést egyszerüen lehetetlen férrw hallani, csak is egy valami adhat ki ilyen hangot. Egy lidérc. De furcsa, nem érezni a reishijét. Netán rendelkezne egy ilyen képességgel? Nem az nem lehet, hisz teljesen akkor se tudná elrejteni magát. Akkor lehet, rendelkezik olyan eszközzel, mint az én Aurora-chanom? A fene a hang alapján sem lehet behatárolni, mivel víz hangzik, a szag meg a bűz miatt lehetetlen, bár ha közelebb érnék hozzá talán már így is meg tudnám keresni.
- Igen semmi kétség ez az. Redben siessünk. - válaszolom, és már nyúlok is a zsebembe rejtett lélekcukorka adagolóért ám ekkor a férfi közbeszól.
- Mi? - és azzal a férfi el is szelel. - Tch… még hogy maragyak itt, mégis mit képzel? Kioktatja a felettesét… - duzzogok, magamnak miközben elhagyom a gigait jómagam is és előhúzom a zanpakutom.
- Kagero, Kageookami! Hanto shiro! - aktiválom, egyből első technikámat mellyel megidézem a két jól megtermett farkast. Amint megjelennek már tudatom is velük gondolati úton a feladatukat. Míg az egyik velem marad a másik Takashi után ered és gyorsaságának köszönhetően hamar be is éri a férfit. Én magam eközben lehuppanok, a földre a farkasom pedig lefekszik mögém háttámaszként. Becsukom, a szemem majd koncentrálni kezdek a Genki-sannal tartó négylábúra. A következő pillanatban pedig már látom, amit a farkas lát, sőt azt is hallom és szagolom. A farkas szeme eközben kékből vörösre vált bár ezt társam úgy sem láthatja, hisz valószínűleg nem erre figyel most.

A két shinigami elválik egymástól a régi építkezési területen. Takashi eltűnik a konténerek és egyéb hátrahagyott eszközök alkotta sikátorban, Kira egy farkasával az oldalán. A farkasnak köszönhetően Kira tökéletesen tudja követni, hogy mi történik a férfivel. Takashi némi bolyongás, majd egy irányváltoztatás után rátalál egy a földön kuporgó emberre, aki valamit a kezében szorongat. Az ember feltehetően találkozott a lidérccel, mert kuporog és rémültnek tűnik a testtartása. Arra sem eszmél fel, hogy Takashi megszerzi a kzében szorongatott valamit. A valami láthatólag egy dosszié, amely a jelentést tartalmazza, amiért ide jöttek és végre mehetnek haza, amikor... Kira fülét ismételten megüti a lidérc kiáltása. Árnyékfarkasának felborzolódik a szőr a hátán és úgy morog. Vaksága miatt Kira normális esetben nem látná a közelgő ellenséget, de a farkasa segítségével láthatja, amint az egyik konténer tetején egy négy lábon közlekedő, nagytestű Hollow jelenik meg. A reiatsuját nem lehet érzékelni valamilyen különös oknál fogva, feltehetően egyik speciális képessége. Így sajnos nem tudja Kira megállapítani, hogy mennyire erős ellenfele. Hiszen Takashi még nem ért vissza. A férfivel tartó árnyékfarkas terén érzékeli Kira, hogy a társa siet visszafelé. A sikátorok azonban nem igen teszik lehetővé a shunpo gondtalan használatát. Amíg Takashi vissza nem ér, addig Kirának egyedül kell felvennie a küzdelmet a lidérccel. A lidérc csontszín maszkos pofájából, zöldes nyál csorog és az ismert hangon kiált. No meg morog. feltehetően megkívánta Kirát és nagyon úgy tűnik, hogy nem táncolni akar vele, hanem valami olyasmit, amit táplálkozásnak neveznek. Karmos lábaival erősen kapaszkodik a konténerbe, feltehetően ugrásra készül. Elődzör azonban krákogó hangot ad ki magából és zöldes nyálával leköpi Kira árnyfarkasát. A farkas adta vizuális kép azonnal elveszik. Feltehetően vakságot okoz. A vizuális kép elvesztésével egyidejűleg Kira árnyékfarkasa, amelyik vele volt megszűnt létezni. A Lidérc úgy tűnik azt találta magának kedvező prédának és pusztította el rövid időn belül. Azonban csalódottságában, hogy ízetlen falatra harapott és semmivé foszlott áldozata, hangos morgással fordul Kira felé. Kira vak, így látására nem támaszkodhat, hallását a konténer sikátor zavarja, szaglását pedig a mindenfelé terjengő émelyítő bűz. Valamit ki kell találnia, hogy tudjon védekezni, amíg Takashi vissza nem ér és ketten könnyedén fel tudják venni a harcot a bestia ellen. A férfi shinigami azonban úgy tűnik, hogy jó darabig még kóvályog a sikátorban, talán ő is eltévedt? Takashi lát, hallását neki is zavarja a sikátor, de nem tudja, hogy Kira milyen veszélyben van, hiszen a lidérc reiatsuja rejtve van. Most Kirán a világ szeme, hogy kiderüljön, mennyire leleményes és találékony egy ilyen súlyos helyzetben.

- Dehogy próbálom megölni Chikanatsu-san. Ez egy régi építkezési terület, sajnos ilyen büdös van.
Mondom Kirának kérdésére pontos választ adva. Az én orromat is birizgálja ez a bűz, de nem annyira, mint szegény társamét, aki vaksága okán kiélesedett szaglással rendelkezik. Hallottam róla, hogy a vakoknak, kiélesedik a többi érzék szerve, ezzel próbálja a szervezet kompenzálni az egyik legfontosabb szenzorális szerv elvesztését. Nem tudom, hogy Kirának mennyire lehet éles a szaglása, de abból, ahogyan kikel magából, arra számítok, hogy elég éles ahhoz, hogy a bűz zavarja őt. A különös kiáltást társam is lidércként azonosítja, így gyorsított tempóban haladunk a kapcsolat felkeresésére. Én jó ötletnek tartom, hogy ketté válunk egy ekkora területen, a látásában korlátozott 5. tiszt elég nehezen tudna baleset nélkül közlekedni ezen az igen nehéz akadálypályának is beillő területen. Így hátrahagyom egy olyan helyen, ahol kevesebb az akadály, nagyobb esélye van a lidérc ellen, mint mindenféle limlom között, ahol egy óvatlan lépés hatására, akár fel is bukhat. Bolyongok egy sort a sikátorban, amikor egy árnyfarkas jelenik meg az oldalamon, elsőre kicsit megdöbbenek. Nem is tudom miből gondolom, hogy csakis társam shikai képessége lehet. talán abból, hogy a reiatsuja megváltozik, ahogyan előhívja Zanpakutoujának shikai alakját. A farkas azonban nem támad rám, hanem velem jön. Lehet, hogy ezen keresztül láthat Kira? Na mindegy, ezen most nincs időm gondolkodni, meg kell találnom a kapcsolatot. Nem tudom mennyit bolyongok, de végül egy elhagyatott lakókocsiban rálelek a keresett személyre. Valami nincs rendjén, as férfi a földön kuporog és a kezében szorongat egy dossziét. Feltehetően ez lesz a jelentés, amit keresni jöttünk ide. Elég ijedtnek tűnik. Nem akarom még jobban megrémiszteni, ennek ellenére kihúzom a kezei közül a dossziét. Mekkora szerencsénk van, hogy ez pont az az irat, amit keresünk. Valami azonban nem stimmel, mégis mitől félhet a férfi. Ekkor jut eszembe, hogy Kirát egyedül hagytam... gyorsan vissza kellene térnem hozzá, hogy ne legyen semmi baja. Még a végén valami lidérc, ami itt ólálkodik meglepi. Bár magasabb tisztséget tölt be, mint én, azért én tartok tőle, hogy vakságát kihasználva az ellenfél képes lehet akár kárt is tenni benne. Nem érzem a lidérc reiatsuját, de hallok egy második üvöltést is. Ez rossz, nagyon rossz. Bízom benne, hogy ebben a sikátorban, nem kószált el Kira és megtalálom, hogy segítsek neki. ha elkószált akkor sem ijedek meg. Itt van a farkasa, majd megtalálja...

Kira próbálkozása, hogy a Takashi nyomában járó farkas elvezesse hozzá, sikeresnek bizonyul. A farkas segítségével Takashi immáron jó úton kezd járni, hogy visszataláljon Kirához. A shinigami lánynak ennél azonban van nagyobb gondja is. A bestiálisan ocsmány lidérc, amely úgy tűnk, hogy keményen megszorongatja. Az árnyékfarkas szétoszlott és Kira lenne a következő. A lány azonban sikeresen használja a Kage no Mai-t, melynek segítségével azonnal elmerül saját árnyékában. A támadásra készülő lidérc pedig hoppon marad, hiszen pusztán árnyékra vetült. A szó legszorosabb értelmében. A lidérc szimatol és körül néz, határozottan a meglépett prédáját keresi, amikor Kira kidouja a lidérc arcába csapódik. A kidou hatására a lidérc füstölgő fejjel terül el pár pillanatig, de mire Kira megidézi a klónját, addigra a lidérc ismét talpon van. Igaz, ami igaz, a maszkja kicsit megrepedt, de harcra készen áll és készül rávetni magát Kira klónjára. Ekkora azonban elkapja őt a shinigami lány Bakudouja. A lidérc így elzáródik és feltehetően kellően elég ideig lesz elzárva ahhoz, hogy Takashi visszaérjen. Báér, ha Kira elég jó megfigyelő, rájöhet, hogy a lidércnek a gyors támadáson kívül és az undorító nyálán, valamint a reishijét elrejtő képességén kívül nincs túl komolyabb képessége. Kira eldöntheti, hogy mit tesz, de mielőtt bármit is cselekedhetne megjelenik Takashi és Kira árnyékfarkasa.

Kira árnyékfarkasa elég furán kezd viselkedni. Morog rám, de nem azzal a célzattal, hogy letámadjon. Mintha akarna valamit tőlem. Aztán lassan rájövök, hogy Kira talán lát a farkason keresztül és segíteni akar, hogy egy rövidebb úton érjek hozzá vissza. feltehetően bajban van. Bólintok a farkas felé és követem. Elméletem helyállónak tűnik, ugyanis hamarosan Egy fekete koporsó szerűséget találok magam előtt, ahogyan visszatalálok arra a helyre egy rövidebb úton, ahol Kira-sant hagytam. Azonnal megpillantom a fekete koporsót, amit láncok lelnek körbe. Azonnal arra gondolok, hogy Kira elkapta valahogyan a lidércet, ez egy jó pont. Kirát azonban nem, csak a klónját látom.
- Chikanatsu-san? Merre van?
Kérdezem fennhangon, miközben körülnézek. Felismerem, hogy klón lehet, ami velem szemben van, hiszen a shinigami lány reiatsuját sokkal gyengébben érzem benne, nagyjából, mintha egy kidout érzékelnék. Azonban nincs sok időm, hogy mitévő is legyek és merre van Kira, hiszen a koporsó végül valahogy megadja magát és a lidérc kiszabadul. Elég fenyegető kinézete van. Támadó állást veszek fel és felkészülök a lidérccel való harcra. Egy gyenge kidouval próbálom megsütni, hogy legyengüljön kissé.
- Hadou 04: Byakurai!
Akár talál a kidou, akár nem, egyelőre nem mozdulok, hanem várom a lidérc támadását, illetve reménykedem, hogy előkerül Kira.

Takashi kidouja, a Byakurai, bár eltalálja a lidércet, igen komoly sérülést nem okoz nála. Sőt, igazából csak még morcosabb lesz és ezúttal már Takashit szemeli ki, mint prédát. A lidérc éhesen és nyálazva indul meg Takashi felé, de olyan gyorsaságot nem tud produkálni, hogy Kira ne legyen képes a Juugeki Byakurai-val eltalálni a lidércet. A találatot az is elősegíti, hogy Takashira figyel. Bár csak elterelésnek szánta, a kidou tulajdonképpen hatalmas repedést és ezzel igen komoly fájdalmat és rohamos erő csökkenést okoz a lidércnél. Kira végül előugrik az árnyak közül és csapást mér katanájával a lidércre. A zanpakutou hűvös pengéje a gyilkolási vágytól fűtötten mélyed a lidérc maszkja és annak húsa közé. A lidérc hangosan felüvölt fájdalmában, de tenni a halála, a jól megérdemelt halála és a lelke megtisztulása ellen már nem tehet semmit. Lassan, szürkés fekete reiatsu részecskékre bomlik. A részecskék egy ideig még Kira körül keringenek, körbeölelik kantanáját, majd lassan kifehérednek, ahogyan a lélek ledobja bűneit és megtérhet pihenni Soul Societybe. A hófehér, tiszta lélekszemcsék lassan felemelkednek az ég felé és eltűnnek, ahogyan átjutottak Soul Societybe. Egy újabb lélekkel gazdagodott Rukongai. A történtek alapján rájöhet mind a két shinigami, hogy a lidérc nem is volt olyan erős, mint hitték. Inkább csak szerencséjének és reiatsuja elrejtésének köszönhette, hogy csak a két Omnitsukidous tisztíthatta meg lelkét a hollowként elkövetett bűnökért. A lidérc teljesen felszívódott, a papírokat pedig már megszerezte a két shinigami, Takashi és Kira.

Szerencsére Kira-chan nem veszített a lidérc ellen és nem is sérült meg komolyan. Pedig már kezdtem azt hinni, hogy azért tűnt el, mert megsérült vagy valami rosszabb. A kidoum eltalálta a lidércet, de nem tűnik úgy, hogy komolyan is vette a támadásom, némi bosszúságon kívül úgy tűnik mást képtelen voltam elérni a lidércnél. Ezek szerint még gyakorolni kell a kidoukat. Az nem megengedhető, hogy egy hétköznapi lidérc, csak ilyen könnyen megússza a dolgot. Pusztakezes képességeim mellé erősítenem kell a démonmágiában szerzett tapasztalatomat is. Számomra ez válik láthatóvá és érthetővé ebből az akciómból. A lidérc felém fordul és készül támadni, de én se fogom magam könnyedén adni. felkészülök, hogy fogadom a támadását és egy egyszerű visszakezes, balkezes ütéssel akarom majd fogadni ellenfelemet. Ekkor azonban Chikanatsu-san hangját hallom, hogy vigyázzak a támadás útjából. Figyelmeztetésére azonnal hátrébb shunpozok és kissé balra, remélve, hogy bármilyen támadásra is készül Kira, az nem rajtam fog csattani. A kidouja, amely hasonlít az én Byakuraiomhoz, végül a lidérc maszkján csattan és hatékonyabbnak tűnik, mint azt én tudtam volna produkálni. Nem ismerem ezt a hadout, de láthatóan hatékonyabb, mint, amit én ismerek. Úgy tűnik, hogy a 5. tiszt elintézi a lidércet. Elképzelésemet igazolja is a tény, hogy Kira csapására széttörik a lidérc maszkja és végül megtisztul a lidércként elkövetett bűnöktől és átkerül SS-be. Miután eltűnt a lidérc Kira előtt megütögetem bal kezemmel a szerzett papírhalmot, jelezvén, hogy meg van a jelentés.
- Szép munka volt, Chikanatsu-san. Sikerült megszerezni a jelentéseket és elintéztünk egy régóta gondot okozó lidércet. A jelentésemben meg fogom említeni.
Mondom, elvégre én azért voltam itt, hogy megfigyelhessem Chikanatsu-sant. A jelentések itt vannak nálunk és innentől már nyugodtan mehetünk haza.
- Most már mehetünk haza és megpihenhetünk. Ha igényt tart a pihentető masszázsra, akkor majd értesítsen. Az osztag fürdőjében a rendelkezésére állok.
Mondom egy kedves mosoly keretében, majd elindulok, hogy átléphessek Seireiteibe vezető kapun.

Takashi és Kira sikeresen összegyűjtötték a szükséges jelentéseket és legyőzték a gondot okozó lidércet. Nincs más dolguk hátra, mint fogni a jelentéseket és hazamenni leadni azokat. A Seikamon-t könnyedén megnyitják, így nyugodtan átkelhetnek Seireiteibe.