Egy újabb küldetés, ezúttal legalább nem egy olyan, hogy keressek meg és semmisítsek meg dolgokat, hanem legalább egy fokkal jobb, járőr munka. Adtak volna mellém társakat, de én elutasítottam, mondván:
- Ez csak egy járőr munka, értelmes ötleteim nincsenek, meg amúgy is, kicsit egyedül szeretnék lenni. És sokkal jobb lenne, ha megtámad minket egy hollow vagy egy arrancar, ne 3 shinigami vesszen, csak egy.
Majd elvettem az engedélyt, és elindultam a Senkaimon felé. Mikor odaértem, felmutattam az engedélyt, amit elvettek tőlem, majd magam mellé vettem a hozzám kirendelt pokollepkét, majd beléptem a köztes dimenzióba. Nem is olyan későn meghallottam egy robogást, de nem törődtem vele. Amint viszont közelebb ért, láttam, hogy egy kővonat közeledik felém, és az rögtön világossá vált számomra, hogy eszében sincs megállni. Már ha van esze. Na mindegy.
- Na nem tudom, hogy értesz-e pokollepke, de most spuri van, különben lehentel ez a vacak!
Aztán Shunpora váltottam, hogy minél előbb kiérjek a dangaiból, és túléljem ezt a vonatot. Mikor kiértem, nagyon megkönnyebbültem. És még a lepkém is velem volt. Csak azt nem tudtam, hogy hogy fogok majd hazamenni. De most az volt a lényeg, hogy a feladatomat teljesítsem, ami 3 nap járőrözést jelentett. A terület, amit kaptam, egy közepes lakosságú falucska volt, alig 1000 lakossal, de kocsma, aaaz volt! Így beléptem a gigaiomba, amit kaptam, és bementem iszogatni.
- Mi? Hogy ezekkel nem lehet fizetni?
Mondtam, az emberek világába kapott pénzzel.
- Milyen város ez? Még a rendes pénzzel sem lehet fizetni?
- Nem! És most perkálj, vagy megfingatunk!
- Na arra kíváncsi leszek.
Ledobtam a sörös üveget, és ellentámadásos állásba helyezkedtem: Nem tartózkodtam annyit még Soul Societyben, hogy elszokjak a rendes fizikai testtől. Így nem okozott gondot, hogy a részeg disznókat a földre teperjem. Mikor megéreztem egy veszélyesebbnek ítélt lélekenergiát. Fizettem az el nem fogadott pénzzel, és kifutottam egy tisztásra. Miközben futottam, lenyeltem egy lélekpótló cukorkát, és szóltam neki:
- Menj biztonságos helyre!
Mikor biztonságosan elhagyta a helyszínt, előléptem, és azt mondtam:
- Lépj elő!

Az egész napom teljesen jól telt. Egy elhagyatott kis aprócska faluban sétáltam és néztem az épületeket. Azokra az időkre emlékeztetett, amikor még emberként éltem Valencia környékén. Nyugodt, szép nyári napsütés volt és semmilyen különös esemény nem zaklatott abbéli tevékenységemben, hogy néhány magasabb reiatsujú embert ijesztgessek. Mert egyáltalán nem voltam éhes. Legalábbis ember húsra nem. Unalmas, sikamlós és gusztustalan. Nem csillapította az étvágyamat már vagy 400 éve. Fiatal lidérc koromban még sokat ettem, de Adjuchas korom óta cseppet sem kívántam őket. A shinigami és hollow reiatsu sokkal táplálóbb volt. Szóval nyugodtan ijesztgettem az embereket és jókat röhögtem, hogy némelyik menekülésbe kezd, amint megsejtik, hogy a közelben vagyok. Miután meguntam ebbéli tevékenységemet, kisétáltam a falucska melletti kis tisztásra, hogy jó arrancar módjára lessem a napot és relaxáljak. Relaxáció közben valami komolyan megzavar. valami vízibolha méretű reiatsuval rendelkező shinigami jelenlétét éreztem. A kisugárzása alapján shunpot használ, tehát gyorsan közeledik. Bekapcsoltam a Cuerpot és tessék lássék, máris egy emberi testtel rendelkeztem, olyan méretű alacsony reiasutval, hogy abból még egy kapitány se mondaná meg, hogy arrancar vagyok. Cseppet sem zavart, hogy a Cuerponak nem adtam új ruhát. Remélem férfi lesz a shinigami, mert elég dögösnek néztem ki. Levendula szín áttetsző köpeny volt rajtam és egy bőrsaru. Semmi más. ^^ Tökéletes álcámmal elfeküdtem a tisztáson és pityeregni kezdtem. Nem volt túl nehéz hihetően adni a pityergést, hiszen színész voltam az életemben és megannyi arrancar fejét csavartam már el. A shinikéről ne is beszéljünk. Az a bizonyos 4. osztagos shinigami tipikusan könnyű volt. Meg volt a maga 3 perce. De mondjuk azért mégse volt olyan, mintha egy szexbomba arrancarral lettem volna, mint pl Diego-sama. Egyszóval pityeregtem a fűben, amikor pedig meghallottam a hangját, mint egy ijedt kislány kaptam fel a fejem és körülnéztem.
- Van ott valaki?
Persze láttam őt, de adtam ám az idióta picsát, mint aki most lát először shinigamit és retteg, mint mókus az égő erdőben.
- Ugye nem akar bántani? Az a valami is bántott.
Mondtam neki ártatlan hangon és pislogtam hozzá olyanokat, mint aki a hős lovagjára tekint. Ez se volt túl nehéz, elvégre sokat játszottam hasonló színdarabokban. Ez a shinigami elég satnyának tűnt ahhoz, hogy tőrbe csaljam és végül felfaljam. Mégis csak van valami jó ebben a mai napban.
- Ugye segít nekem hazamenni és nem fog bántani?
Kérdeztem és miközben felálltam a fűből, ami még mindig kellemesen simogatta meztelen lábaimat, egy észrevétlen mozdulattal kikapcsoltam köpenyemet. A köpeny pedig, egy felhő könnyedségével hullott alá és tárta fel testem bájait. Bármelyik ép eszű férfi azonnal nyálat kezdett volna csorgatni. ^^
- Jaj!
Sikkantottam egyet, miközben a szél felé sodorta ruhámat. Minden meg volt adva számomra, hogy tökéletesen eljátsszam a Fekete Özvegy szerepét.
- Segítene és idehozná nekem a ruhámat?
Bájosan pislogó szemekkel és elpiruló arccal kérdeztem, miközben kezeimmel takartam bizonyos részeimet. Mégis csak erényes lány volnék én és nem adom ám magamat olyan könnyen. ^^

Téves riasztás volt. Csak egy ijedt, kinézetre 25-26 éves lány. Vagyis nő. Az a valami megijesztette. Tehát vele már találkozott az arrancar, vagy ő az. Hallottam valami olyan arrancar technikáról, hogy embernek tűnik az illető. Nem lélek volt, nem lógott ki a mellkasából semmi. Még a ruháján át is látszottak bájai.
- Nem engedhetek a csábításnak!
Mondtam, csak úgy magamnak, hogy erőt merítsek a szavakból. Viszont az, amikor a szél levitte a testét takaró fátyolból készült leplét, és felfedte tökéletesen szimmetrikus idomait, lapos hasát és….. azt. Viszont egyes részeit szemérmesen takarta előttem.
Abban a pillanatban rettenetesen megkívántam őt. Már elkezdtem oda lépdelni, miközben a fű lágyan ringatózott a réten. Sikkantott egy kicsit, és aztán ezeket mondta nekem rendes lány módjára.
- Segítene kérem, és idehozna a ruháimat?
- Természetesen segítek önnek, ifjú hölgy.
Ifjú hölgynek hívtam, pedig talán idősebb nálam, csak nem látszik rajta. Fene tudja. A lépéseimet fokozatosan gyorsítottam, hogy minél előbb teljesíthessem kérését. Közben megfordult a fejemben, hogy hogyan láthat engem, hiszen semmilyen, vagyis csak nagyon minimális mennyiségű lélekenergiát felőle. Azért a fél, vagy mindkettő szememet néha rávetettem, hogy egyrészt meg tudjam védeni magamat ha kell, vagy esetleg őt, és, persze, hogy gyönyörködhessek hibátlan testében, telt idomaiban, gyönyörű alakjában és még gyönyörűbb arcában.
Én nem siettem, de a fátylat gyorsan hordta a szél. Néha-néha persze megakadt egy-egy fűszálban, bokorban, de a szél nem adta fel, időről időre kitépte a finom leplet az ágak könyörtelen szorításából. Végül is egy magas fa már megtartotta magának a kelmét, és a szél nem menekítette tovább előlem. A fa alá érve már azt is észrevettem, hogy elég magasan, 30-40 méteren is lehetett fent, viszont jó kondiban lévő shinigamiként nem okozott gondot a fölmászás, magamhoz vétel, lehozatal. Mikor leértem, odamentem a lányhoz és felcsatoltam neki az átlátszó kelmét. Közben megkockáztattam egy csöcsörészést is.

Komolyan ingatni kezdem a fejemet, amint nézem, hogy shinigami palánta, hogyan rohangál a ruhadarabom után. Az nem gondoltam, hogy ilyen mértékben átverem. Ezek szerint tökéletes a szerep, amit előadtam. Nem hiába voltam ám én Valencia leghíresebb fiatal sztárja. Mégis azt is végig nézem, ahogyan felmászik a fára. De most komolyan nem kellene addig megpattannom, amíg nem figyel? Ennyi ésszel, lehet, hogy nem is finom. Micsoda teljesítmény, végre visszaszerzi a ruhadarabomat. na jó lépjünk a következő lépcsőfokra.
- Ne gyere közelebb!! Az a valami is így kezdte. Tedd le. Oda a bokorra, aztán lépj hátrébb és csukd be a szemed.
Mondom neki az instrukciókat, de ha közelebb mer jönni én úgy távolodom. Az hiányozzon, hogy egy ilyen együgyű teremtés hozzámérjen. Ha pedig van akkor bolond, hogy megfordul és még a szemeit s eltakarja egyszerűen kikapcsolom a Cuerpot.
- Bara!
Küldök meg felé egy egyszerű, de annál gyorsabb támadást. Ezt kóstolgasd, ne engemet. Akár eltalálom, akár nem, úgy sonidozok, hogy háttal, közvetlenül egy fának legyek. Ráemelem a kezemet és megszólalok.
- Te vagy az első idióta, aki őszintén bevette ezt a dumát. Legnagyobb sajnálatomra azonban a legunalmasabb is te vagy. Szóval, ha megtennél nekem egy szívességet...
Aprócska hatásszünet, miközben egy újabb barát lövök ellenfelem irányába. Tesztelem a gyorsaságát. Háttal a fának, úgy sem tud hatékonyan mögém kerülni, hiszen bele kellene ütköznie akkor a fába. Persze a fán keresztül lehet szúrni a zanpakutout, de azt kihúzni onnan, roppant hosszadalmas.
- ... és megdöglenél, akkor roppant hálás lennék.
fejezem be a mondatomat és a sebességének felmérése után azon agyalok, hogy mivel tudnám aktívan megfingatni. Van egy remek ötletem, így kardot rántok. Escorpion képességét egyelőre nem vetem, be. Karddal a kezemben azonban sokkalta biztosabb vagyok magamban, mint anélkül. Ezután egy teljesen korrekt, nem túl sok energiát igénybe vevő technikával indítok. Fel akarom mérni a képességeit, hogy az alapján döntsek és végül megöljem ezt a szánalmas, shinigami kezdeményt.
- Dedo apuntado!
Balom mutatóujjából egy vékony energiasugarat küldök ellenfelem irányába és remélem, hogy sikerült vele keresztül döfnöm a bal vállízületét. Hiszen arra céloztam. Akkor nyársra tudnám húzni és megsüthetném. Mekkora bulit lehetne rendezni a haverokkal. Ja jut eszembe, hogy nincsenek is haverjaim. Legalábbis olyan sok, hogy komoly bulit rendezhessünk.

Ahogy közeledtem, ő úgy távolodott. Sőt, egyre és egyre távolabb kerültem. Azt mondta, hogy menjek hátrébb, tegyem le a ruháját, és csukjam be a szemem. Az utóbbit csak annyira tettem meg, hogy épp ne lássa, hogy látom. Aztán még volt képe nyíltan a szemembe mutatni a csöcseivel együtt, hogy egy arrancar na szép . Kiábrándítódtam. Akkor a csöcsörészés kilőve. A hülye ribi azt hitte, hogy egyáltalán nem gyanakszom. Azt nem mondanám, hogy mindent úgy csináltam, hogy bármelyik pillanatban rám lő egy cerot vagy akármilyen más arrancar technikát, de vigyáztam magamra. Aztán meglett az eredménye. ugyanis egy bitang gyors technikát, alig bírtam kikerülni, a kabátomat meg is égette kicsit. Még egy olyan gyors technika, aztán szép diszkréten kigúnyol, aztán felszólít, hogy hagyjam el az élők sorait. Még mit nem. Előbb szúratom le magam egy akadémistával, minthogy ezt az örömöt megszerezzem neki.
- Sajnálom, ez túlontúl nagy szivesség lenne
Mondom, majd a becsapódás okozta porfelhőt kihasználva, és magamat a shunpo nevű technikával kisegítve kicsivel hátrébb vittem magamat,, de egyenes irányban hátra, hogy egyfelől érezze a lélekenergiámat. Be is vált, mert nem sokkal később egy vékony sugár ment el a vállam fölött (szerencsémre a terep felém lejtett). Éreztem, hogy hátrébb megy, a por leülepedésekor pedig láttam, hogy hová: egy terebélyes fa elé, hogy még véletlenül se tudjam leszúrni hátulról.
- Amúgy mi a neved?
Kérdeztem. A kezében a kardja volt, úgy tűnt, még csak kóstolgatja az ételt, mielőtt megenné. A Resurreccionját egyenlőre nem szándékozott megmutatni, vagy egyszerűen nem tartott méltónak, azt gondolta, hogy ebben az alakjában is le tud győzni. Téved. Lehet, hogy annyira nem is ismeri a shinigamikat, mint gondolja. Mert nekünk, egyszerű kis járőröknek is van egy erőkifejtőnk, amit úgy hívunk, hogy shikai, vagyis a zanpakutou szellemünk erejének a kardba idézése első szinten.
- Bakudou 12: Fushibi! Hadou 33: Soukatsui!
Kiáltom el magamat, hogy két kidouval megtámadjam. Ha jól jön ki, akkor elérem az eredeti hatást, kkor boldog leszek, de ezeket csak arra küldtem, hogy elbíbelődjön vele addig, amíg oda nem shunpozok, és nem piszkálom ki a vasat a kezéből. Nekem az is épp elég lett volna, ha éppenséggel elveszti a fegyverét. Persze mágiát akkor is tudna használni, de mindenképpen hátrányba kerülne ellenem, mint fegyverrel rendelkező ellenféllel szemben.
- Amúgy mi a neved?

Ennek a kis pondrónak mekkora mázlija van, hogy eltudta kerülni a támadásaimat. Valami égi isten kegyeltje lehet. De várjunk csak, istenekből, csak ezek a halálistenek vannak. Biztos én voltam figyelmetlen. de mostantól, majd jobban koncentrálok. Koncentrálnom is kell, mert ellenfelem megkérdezi a nevemet. Vállat vonok, nem mutatott még semmi olyasmit, amitől egyáltalán megérdemelné, hogy kibökjem számára a nevemet. Az én nevem és én használhatom csak. Kinézem ebből a girnyó kukacból, hogy el akarja csórni és magára aggatni. Kíváncsi vagyok, hogy mit fog kezdeni a helyzettel és kíváncsiságomra hamar meg is kapom a választ. Két kidout használ, legalábbis azt hiszem, hogy náluk kidounak hívják a mágiát. Vagy démoncselnek? Lényegtelen, ezen most nem fogok agyalni. Kidouja hatására valami undorító, ragacsos hálószerű kerül rám. Amennyire a kidou erejéből fel tudom mérni engem nem nagyon hat meg, pár pillanat és megtudnám törni, de várok. A következő kidouja egy harci kidou volt, amely tökéletesen elérte, hogy a ruhám le égjen rólam. Többre nem volt képes. A hierromnak egy ilyen Nudli Pista kidou meg se kottyan. Egyszerűen túl gyenge, hogy kárt tegyen bennem. A másik kidouját pedig nem töröm meg, higgye csak azt, hogy legalább le tudott kötözni. Még meg is játszom neki a kötözött csalit.
- Engedj ki ebből a vacakból és küzdj tisztességesen!! Vagy gyávaságod nem ismeri a tisztességes küzdelem jelentését?
Amikor azonban botorságában közelebb jön, hogy a kezemből megpróbálja a zanpakutoumat kiszedni, hatalmas meglepetésben lehet része. Az Otokifukut használva nagy erejű hanghullámot küldök rá, amellyel, ha eltalálom, rövid időre képes vagyok a mozgását megbénítani. Nem kell nekem ahhoz sok idő, a gyenge kidouját egyszerűen átszakítom és előre sonidozva egy vágást küldök meg felé kardommal. A vágásom fentről lefelé irányul és a jobb karját célzom meg vele. Ha pedig az Otokifukuval eltaláltam annyi időm bőven lesz, hogy esélyem legyen megvágni a vállát. A maradék pici időt pedig arra használom, hogy egy másik fa elé sonidozzak, ezzel ismételten fedezve legyen a hátam.
- A nevem nagyobb nálad. A nevem jelentése, számodra, a Halál.
Legyen ennyivel megelégedve, hogy kifogom nyírni. Azt még nem döntöttem el, hogy lassan ölöm meg vagy gyorsan. Az legyen még a jövő titka. Azt már tudom, hogy a kidouja nevetségesen gyenge ahhoz, hogy a hierromban kárt tegyen. Ezek szerint kardvívásban vagy legalábbis közelharcban kell, hogy jó legyen. Ahhoz, hogy előnyt szerezzek le kell lassítanom. Mekkora szerencse, hogy van is egy lassításra kitalált technikám. Balomat előre nyújtom, miközben megidézem a boszorkányságnak is beillő technikát.
- Tercer ojo: la maldición de la lentitud! ( Harmadik szem, a Lassúság Átka )
Balom tenyerén meg is jelenik a vörös íriszű szem. Ez pedig tökéletes alakalom arra, hogy ki is lőjek rá egy gömböt, amely, ha eltalálja, akkor lelassíthatja annyira, hogy számomra szabad préda legyen.
- Na mi van kis csibém? Nem mersz közelebb jönni?
Kérdezem és a fának vetett háttal várom ellenfelem újabb támadását.

A megkötözés sikeres volt, bár a soukatsuival csak megperzseltem egy kicsit, talán azt se.
- Engedj ki ebből a vacakból és küzdj tisztességesen!! Vagy gyávaságod nem ismeri a tisztességes küzdelem jelentését?
- Nem tudom-e? Éppenséggel tudom, de van egy halvány sejtésem, miszerint ha akarnál, kitörhetnél. Szeretsz színészkedni úgy tűnik. Na nem baj, ezt gyorsan ki fogom kúrálni belőled, még ha erősebb is vagy. De tételezzük fel, hogy nem tudom, mire készülsz, vagy lehet, hogy nem is készülsz semmire. Na mindegy.
Mondtam, és gyorsan, de óvatosan megpróbáltam kiütni a kardot kezéből. Aztán, mielőtt még komolyabb megmozdulást tehettem volna, arcon sikított, és megvágta a vállamat. Nem irányult végtagveszejtő támadásnak, sőt, ha azt akarta volna, nekem már fejem se lenne. Úgy tűnt, játszani akart még.
- A nevem nagyobb nálad. A nevem jelentése, számodra, a Halál.
Mondott egy választ, amely szerinte kielégítő volt, majd elsonidozott egy másik fa elé. Egyáltalán nem akarja hogy hátba támadjam.
- Tercer ojo: la maldición de la lentitud!
Mondta számomra érthetetlen nyelven, bár a kiejtésből és a hangsorból ítélve spanyol volt. Ez tehát a hivatalos arrancar nyelv. Abból ítélve viszont, hogy tudott japánul, és japánul is beszélt a támadásain kívül, arra következtettem, hogy ellenfelem tanultabb, mint hittem. ezen viszont nem volt idő tovább agyalni, mert előrenyújtott bal tenyerében egy vörös szem jelenik meg, ami egy kidouhoz hasonlított, de cseppet sem tűnt bizalomgerjesztőnek, sőt, egyenesen visszataszítónak hatott.
- Na mi van kis csibém? Nem mersz közelebb jönni?
Kérdezte a fának vetett háttal. Válaszoltam neki.
- És ezektől meg kellene hatódnom? Nem is olyan régen még te papoltál nekem tisztes küzdelemről, most meg menekülsz, mint nyuszi kölyök a vadászok elől. És még tőlem kérded hogy félek-e. Eszem megáll.
Mondtam neki. majd én próbáltam ki egy cselt.
- Juugeki Byakurai!
Idéztem meg egy másik kidout is. Nagy eséllyel ezt is csak lepattintotta magáról, de ez legalább szerezhetett nekem annyi időt, hogy ezt elmondjam:
- Sajnálom, de el kell keserítselek, nem tudom még mindig, hogy mi a neved, de nem a halál, ebben biztos vagyok.

Hangosan felkacagok, ahogyan ellenfelem próbálkozásai sorra kudarcba fulladnak. Hierrom elég erősnek tűnik, hogy egy darabig, még kibírjam a shinigami palánta támadásait. Azért elmesélem számára, hogy mi is az, amin olyan jót nevetek.
- Ostoba vagy! Fikarcnyi érzéked sincs a taktikához, ezt tanúsítja, hogy még nem fogtad föl, nem gyávaságból védem a hátam. Sokkal nagyobb bátorság az, hogy egy helyben állok, mintsem össze vissza rohangálnék. Ráadásul vak is vagy! Az arrancarok bőre olyan kemény, hogy a gyengébb shinigamik, mint amilyen te is vagy, képtelenek sérülést okozni nekik. A helyedben menekülnék.
Mondom és egy újabb lövedéket lövök ki, a bal tenyeremből. Lassan itt lenne az ideje, hogy végezzek ezzel a kis ugri-bugri shinigamival. Túl sokat képzel magáról, miközben nem veszi észre, hogy ereje fel sem ér az enyémhez. Ha pedig eltalálom a Tercer ojo-val, hát egy újabb kitörést engedélyezek magamnak. Villámgyorsan előrébb lépek és a sérült karja felé vágok egyet, a csapásom átlós irányú. Balról és fentről lefelé irányul, amivel megpróbálok egy komolyabb és mélyebb sebet ejteni, mint korábban. Ha azonban sikerül a vágás, akkor nem teketóriázok. Foglalkozzon csak azzal, hogy a sebét nyalogatja. ha ugyanis sikerült eltalálnom, akkor egy gyors támadást küldök az arca felé.
- Barra!
Az energiagömb igen gyors ahhoz, hogy esélyem legyen eltalálni. A shinigami gyenge támadásaival nem foglalkozom, még úgyse tudott annyiszor megvágni, mint ahányszor kellene ahhoz, hogy tényleges sérülést okozzon nekem. Az tény, hogy a gyenge támadások is előbb utóbb áttörik a védelmemet, de egyelőre szilárdan tartom magamat. Ezt pedig nem tudhatja, így komoly esélyem lehet a győzelemre.
- Szórakoztató figura vagy. De nincs sok időm veled itt butáskodni. Dönts gyorsan! Maradsz és meghalsz vagy távozol és életben maradsz?
Kérdezem tőle, miközben egy újabb fa elé sonidozok, hogy a hátam továbbra is fedezve legyen. Mekkora szerencsém van, hogy egy erdőben vagyunk. Így a hátam védve van a fák által a támadásoktól. Persze a zanpakutouknak nem sok kellene, hogy a fát átvágja, ennek a shinigaminak nincs olyan erős támadása, hogy kettévágjon egy fát. Akárhogyan is dönt a shinigami én biztos, hogy a következő pillanatban, ha esz rá lehetőségem eltűnök innét. Fel is út, le is út. Nincs időm azzal foglalkozni, hogy egy kezdő shinigami botladozásait figyeljem.
- Kopj le és nem kell ezt a komédiát tovább játszanunk.
Mondom és próbálom rávenni a shinigamit, hogy hagyjon békén. Remélem, hogy beveszi és akkor lehet esélyem egy utolsó támadásra, amivel pontot tehetek eme küzdelem végére.

A lány nagyon nevetett, volt sejtésem hogy miért, de azért megosztotta velem, hogy biztos legyek abban, hogy mi volt számára olyan nagyon kacagtató:
- Ostoba vagy! Fikarcnyi érzéked sincs a taktikához, ezt tanúsítja, hogy még nem fogtad föl, nem gyávaságból védem a hátam. Sokkal nagyobb bátorság az, hogy egy helyben állok, mintsem össze vissza rohangálnék. Ráadásul vak is vagy! Az arrancarok bőre olyan kemény, hogy a gyengébb shinigamik, mint amilyen te is vagy, képtelenek sérülést okozni nekik. A helyedben menekülnék.
Sóhajtottam.
- Egy kérdés: Mikor?
És mielőtt felvetődhetett volna benne a „mit mikor?” kérdés, válaszoltam neki:
- Mikor lesz komolyabb a harc? Kezdek unatkozni.
Kíváncsi voltam, mit szól hozzá. Eszembe jutott aztán valami. Rímekkel fogom neki elmondani, hogy mennyire nem akarom ezt a harcot. El is kezdtem:


Az utolsó kicsit erőltetett lett, de ennél kevesebbet nem akartam mondani. Ami azt illeti, többet sem. Ennyit akartam elmondani összesen, ebben a tíz sorban minden benne volt, amit el akartam mondani. már csak azon gondolkoztam, hogy mit mondhatnék még. Sajnos túlságosan elmélyültem a gondolkozásban, mert nem vettem észre, hogy azt a ronda nagy gömböt kilőtte rám, és el is talált. Majd elém került és az arcom felé küldött egy Barát. nem tudtam addig, hogy mi volt az a gömb, de akkor megtudtam, hogy lelassított. a lövedék is majdnem telibe kapott, nagyon nagy mázlim volt akkor, hogy lassítottban is hátrálni akartam, és megbotlottam. Fel akartam rögtön kelni, de a lassítás miatt nem nagyon ment. Azért túléltem. A nő még mindig le akart koptatni.
- Hát jól van. Ha ezt akarod. Én sem akarom ezt folytatni, tényleg unatkozom már. Na pápá!
Integettem neki, és Shunpoval elhagytam a helyet, és meg sem álltam egy jó ideig, Aztán elfojtottam a reiatsumat, és feszülten vártam. Ha hat órán belül nem jelentkezik, visszatérek az eredeti feladatomhoz.