Engedély multi indításra: van
Engedély Shinichitől rokon kapcsolatra: van

Jelszó: auaa ie

~ Adatlap

Név: Hakusaya Higen
Nem: férfi
Kaszt: shinigami
Kapcsolat: Shinichi öccse
Kor: 35 év, ránézésre 12


~ Kinézet

160cm magas, 45 kilós fehér hajú, fekete szemű kisgyerek. Legfőképpen a kócos hajáról lehet megismerni. A szokásos shinigami kimonót szokta hordani, semmi különös nincs kinézetében, sebhely és tetoválás mentes kisfiú.


~ Jellem

Higen egy közvetlen viselkedésű, könnyen kibontakozó kellemes személyiség. Mindenkivel próbál kedves lenni a végsőkig, mert szerinte mindenkiben ott lakozik a jó. Imádja családját és nem hagyná, hogy megsérüljenek. A családjából az anyját és bátyját kedveli a legjobban, az apját nem igazán sikerült megismernie. Szabadidejében imád egy saját maga által készített társasjátékkal játszadozni. Kedvenc étele a szopogatós cukorka, amiért akár abszurd dolgokat is megtenne, szerinte elősegíti az agy működését. Ezzel ellentétben utálja a csokit és kizárólag csak vizet iszik. Célja, hogy miután a világ megtisztult a gonosztól és minden rossztól, boldog család tagjaként élhessen anyjával, bátyjával és apjával.

~ Szeret-nem szeret

Szereti:
- A cukorkákat
- A vizet
- A családját
- Ha leülhet
- Azokat akik játszanak a játékával
- A cukorkákat
- A zanpakutojának lelkét

Nem szereti:
- A csokit
- A vízen kívüli italokat
- Azokat akik bántani akarják a családját
- A hollwokat
- A pókokat


~ Felszerelés(ek)

- Hátizsák
- Egy saját maga által készített társasjáték
- Egy üres, vastag könyv ("Napló")
- Tinta és toll

~ Zanpakuto/képesség

Név: Ranran Hinagiku / Lángoló Százszorszép /
Fajtája: Elemi-Tűz
Parancs: Kurihirogero, Ranran Hinagiku! / Nyílj meg, Lángoló Százszorszép! /
Lélek kinézete, belső világ: Egy szép arcú, tizenkét éves, hosszú szoknyát hordó leány, kinek a fejének búbja körül lángoló virágszirmok vannak. A belső világ egy idilli, dombos, százszorszépekkel teli rét, hol madarak fütyörésznek és süt a nap.
Kinézete: A parancs elhangzása után a kard ketté nyílik, majd teljesen kifordul. A kifordulás után Higen kezére simul, így egyszínű, fehér lesz Higen keze. (Csak a keze, nem a karja!)
Képességek: Higen zanpakutoja az első képességének mindig elnyeli a fele erejét, így az csak fele annyi zanpakuto ponttal sebez, azonban minél több pontot nyel így el, annál inkább fog lángolni a maga a fehér kéz. A lángolás ötven pont mennyiségnél éri el a teljes használatát, mikor a láng hirtelen teljesen sárgává válik az eddigi piros helyett.

Hanabira tan / Szirom köpet /
A képességnek nem kell kimondani a nevét. A képesség használatához Higennek ki kell nyitnia a fehér kezét és a tenyérből egy olajszerű anyagot lő ki, ami tűz hatására meggyullad. Az anyag folyékony, így olyan, mintha víz lenne, csak nem párolog el. Ha ez a folyadék lélekkel érintkezik, mindegy, hogy a ruhája vagy sem, ráragad és nem lehet leszedni. Ez az olajszerű anyag, amire ráragad, égetni kezdi, de a tüze nem terjed. Amíg a kezén lévő tűz nem éri el a maximálisat csak zanpakuto pontok felének számával sebez körönként, a maradékot elnyeli. (pl.: négy pontból kettőt sebez, kettő pedig a töltéshez megy) Ha a láng sárga, akkor pedig teljeset sebez körönként. Az égetés csakis a bőrt égeti le, a húst pedig csak marja utána, így lehetetlen a képességgel ölni.

Ranran haru / Lángoló tavasz /
A képességet csak akkor lehet használni, ha Higen kezén a láng sárgán ég, azaz megtelt ötven ponttal. A képesség használatához ki kell mondani a nevét. A képesség használatakor a pontok nullázódnak és amíg vége nincs a shikainak, addig nem nőhetnek, de attól még elnyelik a másik képesség felét. A képesség használatakor Higen körül, akármilyen talajon, virágok nőnek ki. (Akár falon, plafonon, fán, vízen... stb.) Ezek a virágok egyre lassabban és lassabban terjednek. A terjedés irányát Higen határozza meg. A terjedésnek csak akkor van vége, ha Higen véget vet a shikai formájának. Először Higen kidou + zanpakuto képességének összegének megfelelő virág keletkezik, majd annak a felével terjed a következő körben, majd annak a negyedével terjed a következőben és a harmadik kör után végig csak a negyedével fog. A virágok mind lángszóróként működnek, de csak az egy méteren belül lévő lelkekre, emberekre lőnek. A lángszórók ereje megegyezik Higen zanpakuto képességének pontjaival, és ezeknek a lángoknak az ereje, ha sokáig maradnak benne, halálos is lehet.

~ Előtörténet

Seireteiben születtem, a Hakusaya család tagjaként. Egy tökéletes családom volt. Anyám, akit Yukihimének hívtak, bátyám, kit Shinichinek és apám, kit Kanajironak. Emlékszem, hogy már kiskorom óta képeztek engem mindenféle harci képzettségre. Sajnálatos módon nekem nem igazán ment a közelharc, túlságosan is nyersnek, brutálisnak ítéltem meg, talán azért, mert a lelkem is kitaszította magából. Nem kedveltem, mikor egymás szemébe nézve közelről lihegnek a lelkek, miközben vagdosni próbálnak. Én inkább a kidouban jeleskedtem, sőt szüleim azt gondolták, hogy nagyon jól tudok lélekenergiát kezelni. Igazából örültem neki, hogy nem erőltették rám a közelharcot, mint bátyámra, ki már akkor sokkal tehetségesebbnek látszott a szememben. Mindig is irigyeltem bátorságát és harci tudását, ezért nem akartam lemaradni, nem akartam eltávolódni bátyámtól. Szüleink úgy döntöttek, hogy anyám, ki a shunpo és kidouban volt jeles engem fog tanítani, apám, kit máig alig ismerek, pedig bátyámat tanítja a közelharcra. Így hát két részre szakadt a család. Néha persze összefutottunk Shinichi bátyámmal egy-egy próba küzdelemre, ami mindig fogócska lett a végén. Kemény tanulásaim, meditációim és futásaim közben persze voltak pihenő órák, mikor a páncélokról tartottak szüleink előadást. Őszintén szólva nem igazán figyeltem azokra az órákra. Persze nem csak tanulásról szóltak a korai éveim, volt mikor egy-egy meditáció közben rángatott el Shinichi mindenféle turpisság megtételéért. Nem igazán voltam oda ezekért a dolgokért, de ha bátyámat boldoggá tette, kénytelen voltam részt venni. Ezekért a dolgokért főként Shinichit szidták le, amit én nem feltétlenül gondoltam igazságosnak, sőt volt amikor kértem, hogy engem szidjanak helyette, de fittyet sem hánytak rá, tudták, hogy ki volt az igazi hunyó a dolgok mögött. Úgy látszott, hogy a család engem részesít előnyben, ha kedvenc kölyökről van szó. Én magam sosem kedveltem ezt nyilvánosan, de lelkem mélyén hálás voltam ezekért. Sokszor gondolkoztam azon, hogy mi történt volna, ha Shinichi lenne jó a lélekenergia kezelésben én pedig a közelharcban. Vajon minden fordítva lenne? Kíváncsi voltam, hogy vajon anyánk szelídsége miatt gondolkoztam mindig a jóra tekintve, Shinichi pedig apánk miatt került a csínytevő fajtákhoz. Tanulásból tanulásba, négy évvel ezelőtt írattak be szüleim az akadémiára, egy évvel Shinichi bátyám után. Az akadémián osztályelső voltam kidouból és shunpoban is a legjobbak között jártam. Közelharcom fegyveres és pusztakezes része is azonban a legalacsonyabb szinten volt, sőt, egy idő után azoknál a felméréseknél még kardomat sem húztam elő, csak feladtam. Meg tudtam volna tanulni, de nem akartam. Nem akartam egy lenni a sok, brutális kardvívó közül. Tisztességesen akartam harcolni, a lélekenergiánk és gyorsaságunkat felhasználva. Akadémiai éveim során sokszor kerestem meg bátyámat és próbáltam megközelíteni egy beszélgetéshez, de mindig el volt foglalva. Minél több év telt el ott, annál magányosabb voltam. Nem találtam barátokat, mert keresni sem kerestem őket, bár a lányok úgy tűntek, hogy kedveltek. Nem fordítottam figyelmemet sem a társaságra, sem a lányokra, inkább a tanulást tartottam előnyösnek és azt, hogy felérhessek Shinichivel és együtt tudjuk megteremteni a békét. A harmadik évnél már teljesen magamba borultam, éreztem, hogy kezdem elveszíteni a józan eszem és gonosz dolgokra lettem volna képes. Éreztem, hogy ez nem én voltam, tudtam, hogy lelkem mélyén ott lakozott a jó... önmagammal kellett harcolnom napról napra... Egy idő után éreztem, hogy kezdtem vesztésre állni, de az utolsó pillanatban egy álom jelent meg. Korrupt énem egy dombos, idilli tájon jelent meg, mely tele volt százszorszépekkel. Egyszer csak egy nálam maximálisan egy évvel fiatalabb, sőt, talán egykorú kislány szökellt oda hozzám. Elég különösnek tartottam kinézetét, mert a fejéből virágszirmok álltak ki. Úgy éreztem, hogy egy álomban voltam. Meg is akartam tőle kérdezni, hogy mi ez az egész, de ujját a számra illesztette. Mélyen a szemembe nézett és mosolygott. Úgy éreztem, hogy elvarázsol... A kislány azonban közölte velem, hogy, ha igazán meg akarom ismerni, akkor le kell győznöm. Nem mertem megbántani, hisz ő volt az első lány, aki tényleg odajött hozzám és megvigasztalt tekintetével. Azonban mire felnéztem már támadt is nekem. Shunpo használatával próbáltam kerülgetni a lövéseit és egy-két lövés közben egy gyengébb képességet lőttem rá, mert nem akartam súlyos sérüléseket okozni nekem. Néhányat sikerült kikerülnie, de nem használt shunpot, így pár el is kapta. Közölte velem, hogy nem bízhatok meg mindenkiben. Azt is mondta, hogy mindenkiben ott lakozik a jó, csak ki kell belőle hozni, elő kell hívni. Végül akkor állt meg a lélegzetem, mikor mondta, hogy a lelkem része. Éreztem, hogy közel volt hozzám, de már azt is tudtam, hogy nem ölhetem meg, sőt bántani sem igazán merném képességeimmel. Minden erőmet összeszedtem egy kidouba, mivel végül sikerült legyőznöm. Lassan feltápászkodott és közölte velem, hogy most már méltó vagyok. Mikor felkeltem eltűnt minden gonosz gondolatom, sőt még inkább pozitívabb voltam. Bátrabban mentem oda másokhoz és ismerkedtem. Kénytelen voltam közelharcot is tanulni, ezért megkértem egy másik tanulót, hogy oktasson. Kardomat továbbra sem használtam közelharcra, de éreztem a negyedik évemnél, hogy készen állok a végső vizsgára. Fegyverforgatástól tartózkodtam, de mivel tudtam valamennyire puszta kézzel harcolni, megadták az elégségest. Kidouból a legjobbat értem el, shunpoból is kifejezetten jól teljesítettem, így készen is álltam a vizsga második feléhez. Társaim közül mindenki kidou specialista volt, így igazán könnyedén sikerült levizsgázni. Míg közel értek, már szinte halottnak számítottak a hollowok, akikre vadásztunk. Örültem, hogy sikerült elvégeznem és végre először éreztem, hogy méltó vagyok ahhoz, hogy a Hakusaya nevet viseljem.