Lélekdonor

Tárgy: Re: Lélekdonor Szomb. Aug. 11, 2012 11:33 am

Miután meghajtja, a két darut a gyerekeknek azok lelkesen veszik át az ajándékot a szemkötős leányzótól majd rögtön játszani kezdenek velük, míg az ifjú onmyouji lány leírja, a hosszacska kérdését melyet aztán felmutat a diáklánynak válaszban reménykedve. Ha már ilyen gyorsan és szépen sikerült leírnia a kérdést tényleg abban reménykedik, hogy értékes választ kap rá.
Szerencséjére a lány tud értékes információkkal szolgálni. Elmondja, hogy kik tűntek el és, hogy melyik osztályból, ami még jobb, mint amire Katsuhiko számított. Amíg a lány el nem megy, megpróbálja fejben tartani a neveket és az osztályokat, nem szeretné, ha gyanúsnak vélné azt, hogy leírja a diákok nevét, mert mégis ki tenne ilyet, csak mert aggódik a saját épségét? Végül még a lány megnyugtatja Katsu-chan, miszerint neki nem eshet baja hisz eddig csak egy adott korba tartozó fiúkat raboltak el. Már ez igen érdekes információ ám ekkor megtudja azt is, hogy mindegyik fiúnak egy bátorság próbán is részt kellett venniük, ami után szőrén, szálán el is tűnt. Amint a diák befejezi, mondandóját rögtön távozik is a két kisgyermekkel. Katsuhiko elégedetten áll fel és indul, a folyópart felé hátha talál még pár embert, akik még tudnak, információval szolgálni vagy esetleg meg tudják erősíteni, amit az előbb a lány mondott. Útközben pedig lejegyzeteli a már megszerzett infókat a füzete hátuljába.
- „Egami Roku I/C, Watari Matsuo I/A, Genichi Kaoru I/D, Ogiwara Gihei I/A, Tamafune Eichi I/B, Yuasa Okura I/B, Kirie Shinobu I/D, Szellemváros-> Bátorságpróba -> Tábla -> Üzenet.” – mered a papírra leírt betűkre és közben azon agyal vajon tényleg egy youkai vagy ayakashi lehet a tettes?
Végül a folyóparton a fiúk a lány történetét erősítik, meg mind ugyan azt mondják, mint a lány ám szerencsére némi plusz infóval is tudnak szolgálni. Ez nem más, mint hogy az ő osztályuk adta a feladatot a fiataloknak és ezért érzik magukat hibásnak. Sajnálatos módon mást nem sikerül kihúznia belőlük ugyanis mondandójuk elhangzása után máris távoznak. A megszerzett infókat megint csak felírja, a füzetében majd tesz még egy kis sétát a városban, hogy egy kicsit ki tudjon igazodni. Jó, ha tudja, mi merre hány méter a vadászmezőn nehogy üldözés közben eltévedjen, és így szem elől tévessze a célpontot.
Másnap a bemutatón ülve igen sok mindenre felfigyel így mondhatni jó ötlet volt eljönnie. Ugyan a ruhák nem érdekelik főképp, ha azok férfiruhák így a színpad felé nem igen néz csak egyszer-egyszer, hogy ne legyen gyanús. Mikor halja, hogy az utakat lezárják, nem lepődik meg, sőt inkább megörül neki hisz így nem kell a bemutatót követő napon távoznia vagy a nélkül maradnia, hogy gyanút keltene további ittléte. Mindeközben másra is felfigyel. Először is arra, hogy a divatdiktátor vagy ki a fene és a modell sem idevalósi, sőt annyira hogy még talán nem is ebben az országban születtek, vagy ha igen akkor is maximum csak félig japánok lehetnek bár ezt Katsu igen csak kétli. Á másvalakire is felfigyel. Egy nőre kinek haja szőke és az arca neki sem tűnik túlzottan keletiesnek. Ez már igen csak feltűnik és még szinte véletlennek se mondható, hogy három ilyen egyén is feltűnjön egy és ugyanazon városban ahol mellesleg megmagyarázhatatlan gyermekrablások történnek. Megfigyelését követően mindent szépen feljegyez ismét a füzetébe. Ha még azonban ez sem lenne elég mind a három személy különösen a nő, nagy lélekenergiával rendelkeznek. Így a háziasszony(?) részletes személyleírása mellé nagy felkiáltójelekkel írja oda a következő szavakat : „UTÁNA NÉZNI!!!”
A fogadóban elköltött vacsorát követően a felettébb hangos férfi csapatot otthagyva egyből a szobájába felé siet. Kifelé az étkezdéből azonban még útközben jobban szemügyre veszi az újabb ismeretlen férfit. Mihelyst a szobájába ér az ajtót maga után bezárja, majd előhúzza az ágy alá rejtett fegyvereit és a poggyásza mélyéről is előkerül a fekete könnyű anyagú kimonó. Miután magára ölti, az éjfekete öltözéket és a vörös obit mellé, felkerül derekára a katana és a tegez is illetve a ruhaujjakba rejtett és a combokra erősített kések is. Végül még rögzíti a hátán a nodachit majd magához veszi az íjat és a talizmánjait illetve a füzetet és az íróeszközt, melyeket el is rejt a ruhájában.
Elkészülte után az ajtó helyett az ablakon távozik, kijutva érzékeli a távozó férfiakat és végül úgy dönt, hogy követi őket. Kissé ugyan is feltűnő lenne, a kisebb fegyvergyűjteményével ám nem tehet, róla nem tudja, mire számíthat a szellemvárosnak nevezett helyen. A hímneműeket óvatosan a távolból követi majd beérve a kihalt romvárosba érve elhagyja őket egy időre és a Tsukegamival a terület legmagasabbnak vélt pontjára, azaz egy ismeretlen toronynak a tetejére jut, fel ahonnan körbekémleli a helyet majd kiszúrva az iskola épületét maga is arra veszi az irányt. A férfiakkal ellentétben ő maga egy emeleti osztály ablakán jut be az épületbe és onnan halad osztályról osztályra, hogy megtalálhassa azt a termet ahova az üzeneteket felírták a fiatalok.

Tárgy: Re: Lélekdonor Hétf. Aug. 13, 2012 3:34 am

Úgy tűnik mázlim van, egy igencsak kedves lányt sikerült leszólítanom. Gyors pótlom a bemutatkozást, majd belekezd egy kis magyarázásba, ami beszélgetéssé alakul át. Igazán megkönnyebbülés, hogy beszédes, mert nekem nehéz lett volna elkezdeni, de így már kicsit egyszerűbb, hogy nem kell túl sokat kérdeznem. Hamar kiderül, hogy igencsak sokat fogunk találkozni, mivel nemcsak osztálytársak, hanem szomszédok is vagyunk. A szünetekben körbevezet az iskolában, kapok egy gyors oktatást a szabályokról, meg egy kis összefoglalót az eddigi anyagról. Az ebédszünetben odajött, mert látta, hogy egyedül vagyok, és gondolta akkor miért is ne legalább neki is lesz társasága. Az ebéd közben mesélt a próbáról, melyet a mi korosztályunknak adnak, és melyet maga is teljesített. Ez fontos információ, igazán jól jönne, ha többet is megtudnék. Rákérdezek, hogy mégis hogyan működik ez a dolog, meg hogy merre van ez a hely. Kicsit megijed, hogy én is arra készülök, pont most, hogy ennyi eltűnés történt. Mielőtt elveszteném a lehetőséget, hogy még több dolgot tudjak meg megnyugtatom, hogy csak el akarom kerülni azt a helyet. Ezután kiderül, amikor meséli, miért is ne próbáljam teljesíteni a próbát, hogy ott tűntek el a gyerekek, ráadásul próbateljesítés közben. Minden osztályból ketten, kivéve tőlünk, mert itt még csak egy ember volt, aki teljesítés közben eltűnt. Ez alapos okot ad a dolog kivizsgálására, de nem azonnal, keveset tudok még ahhoz. Iskola után mondtam, hogy nekem még el kell ugranom a boltba, úgyhogy menjen nyugodtan előre. A felsősök felé vettem az irányt, hogy hátha tőlük még tudok meg valami plusszot a próbákról. Ám úgy tűnik őket is nagyon mélyen érintette a dolog, így azt mondták, nem adnak most bátorságpróbát, valamit el is „hajtanak” egy nem érünk rá-val. Nincs mit tenni, akkor irány kóborolni a városba. Először az édességboltot szemelem ki, hátha összefutok valakivel. Belépek, s köszönök. Úgy kongott az ürességtől, hogy majdnem a saját visszhangomat hallhattam. Egy kis zacskó csokigolyót veszek, igazából nem próbálok meg beszélgetni, mert a jóból is megárt a sok. A játszótér felé veszem az utat, de ez is üres most. Beleülök az egyik hintába, majd apró lengés közben eszegetek pár csokigolyót, meg összegzem azt, amit megtudtam. Jöttek páran, egy kisgyerek, meg talán a bátyja. Pár perc múlva a kis srác megunta a mászókát, majd a engem, azaz a hintát nézte. Végül is úgy sem érek el semmit azzal, ha végig egy helyen kuksolok. Kedvesen integettem neki, majd kipasszolódtam a hintából, és elindultam egy irányba. Hamarosan a folyónál találtam magamat, páran voltak ott közvetlen a folyóparton, de nemigazán tűntek olyannak, mint akik nagyon vidámak, így inkább kihagytam a találkozást. Ám most már leesett, hogy pontosan merre is vagyok. Mivel elég fárasztó volt ez a nap, és rengeteg dolog kavargott a fejemben további császkálás helyett inkább hazamentem. Otthon köszöntem, lepakoltam a cuccaimat, majd kidőltem. Fél óra pihenés után egy tíz perces gyors vágtában összedobtam a házi feladatokat, semmi megerőltető, vagy túl nehéz nem volt benne. Milyen jó is a gyerekeknek, hogy nincs annyi papírmunkájuk T.T. Hime-channal próbáltam beszélgetni, miközben ha tudtam segítettem a konyhában.
- Képzeld Hi... Chisa-chan, összeismerkedtem úton az iskolába egy lánnyal, Nanaka Reina-val. Itt lakik a szomszédban, ha minden igaz. Jártam egy kicsit a városban, de nagyon kihalt minden, majd igyekszem nem túl sokat kint maradni, de eredményesen „szórakozni” és kihasználni a szabadidőmet. Neked hogy telt a napod?
Aztán összegzem amiket megtudtam, és jelenlegi helyzetemmel mit tudok kezdeni. Első körben megpróbálok majd valahogy játszani a többiekkel, a felsősöket jobb ha jelen helyzetben kerülöm, csak felhúznám őket. Reina-val jó lenne többet beszélni erről a próbáról, bár csak óvatosan. A városban másik útvonalat is megnézni, majd egy „szokásos” kört megalkotni, hogy ne legyen túl feltűnő, hogy mindig kóborlok valamerre céltalanul. Mindenesetre este a vacsoránál beszámolok arról, amit megtudtam. Majd hozzáteszek pár szót.
-Nos összegezve, ez a próba helyszín lesz az, ahová mindenképp szeretnék menni és körülnézni. Ám nem tartom okos ötletnek, hogy csak úgy egymagam menjek. Egyelőre még próbálok több információt összeszedni róla. Biztosan van valami oka, hogy miért az a folyamatos bátorságpróba helyszíne, és pontosan hogyan is zajlik ez a próba. Magamat megpróbáltam beajánlani a próbára, de nagyon rossz szemmel nézték a felsősök, és más sem örült annak, hogy valami hasonló jár a fejemben. Kicsit óvatosabbnak kell lennem, ezért kérnék még pár napot. Részemről még annyi, hogy a városban próbálok majd még nyitott füllel mászkálni iskola után egy kis ideig.
Hamar megyek aludni, hogy másnap korán és frissen tudjak kelni. Úgy igazítom a dolgot, hogy „véletlen” pont akkor lépjek ki a házból, mikor Reina is jön, már kezdtem aggódni, hogy már előttem elment, vagy nem megy iskolába.
- Ohayo Nanaka-san. Késésben?- A szokásos kis ügyetlenség, hogy úgy teszek, mintha most igazgatnám kifele jövet a cipőmet. - Siessünk.
Mondom, majd útközben próbálok kérdezgetni, hátha a sietés lefoglalja annyira, hogy nem próbálja firtatni miért kérdem, ha megtenné, akkor azzal indoklom, hogy kíváncsi vagyok, és a felsősök is azt mondták, hogy nem kapok bátorságpróbát, így a kíváncsiskodással megelégszem. Arról kérdezem, hogy miért is az a hely a bátorságpróba helyszíne, meg, hogy pontosan mit is kell csinálni. A suli végén ismét elköszönök, s most egy másik utat járok be, ám ez kevésbé tűnik hasznos útvonalnak. Az este ismételten elmondom, mit tudtam meg. Majd a továbbiakban maradok az óvatos beszélgetéseknél Reina-val, azon ok miatt, hogy a többiekkel szinte semmit sem tudtam kezdeni. Az iskola utáni útjaimat pedig, az édességbolt, a játszótér és a folyópart jellemzi. Mindegyik helyen nagyjából egy órát töltök, kivétel a boltocska, ott megelégszem egy öt-tíz perces válogatással. Az egyik nap ahogy a játszótéren voltam érdekes látogató jött. Csak a deszkák közötti résből láttam, mert épp a mászókás csúszda tetején trónoltam, ahol falak voltak. Nem láttam túl jól, de furcsa volt, mert nem hallottam, hogy beszélt volna, csak volt nála valami. Aztán néhányan meséltek neki a bátorságpróbáról, meg az eltűntekről. Ez érdekes, azt hiszem megéri változtatni a terven. Így megvártam míg elmegy, s csak utána mentem a folyópart felé, ahol ő volt? Nem hittem volna, hogy újra látom ilyen hamar. Páran a másik irányból jöttek felém, felismertem őket, mármint névre nem, csak azt tudom, hogy felettem járnak. Vajon velük is beszélt volna? Aztán kicsit változtattam az útvonalon, mert nem arra ment, amerre nekem kellett volna, hanem a helyi fogadóban kötött ki. Nem álltam meg, hanem mentem a nagy boltba, majd vettem néhány zöldséget, és úgy mentem haza. Az esti beszámolómban megemlítem a csajt, hogy mit tudtam meg róla, hogyan nézett ki. Valamint jelentem, hogy az összegyűjtött információk között nagyjából minden megvan, ami kellhet. Másnap a suliból jövet nem hagyom ki a szokásos útvonalamat. Othhon összepakolom a szükséges dolgokat, és beveszem a lélek cukorkát. A pótlásomnak meghagyom, hogy rakjon rendet, segítsen picit a konyhában, majd menjen aludni. Én pedig készen állok az indulásra, ha tehetem Hime-channal maradok. Odaérve a romos épülethez, elmagyarázom még egyszer, hogy mi merre van az információim szerint, és ennek függvényében útvonalat a csapatvezetőre hagyom. Az érzékeimet maximumon tartom, mert egy kicsit borsózik a hátam attól, hogy mi a fene van itt, ami olyanokra vadászik, mint én. Mindenesetre a csapatvezető szava szent, ha másvalakihez oszt be, akkor azzal maradok, vagyis indulok el a megadott irányba.

Tárgy: Re: Lélekdonor Kedd Aug. 14, 2012 6:02 am

Roppant különös és hátborzongató eredményt kapunk a boncolás során. Lélekláncnak nyoma sincs, a test tiszta. Sérülés, antemortem, halál előtti sérülések nyomait fedezhetőek fel. Némelyik frissebb, némelyik régebbi, de olyan, amely a halál okára utalt volna, egy sem akadt. Csönd. A titok csendben lapul, egy rejtett szoba, sötét sarkában. Valahol ott van, de olyan jól rejtőzik a megoldás, hogy szinte észre sem vesszük. Rakjuk össze, hogy mit tudunk. Minden gyermek a halála előtt sérült meg. Zúzódások, összeforrt törések. Zaklatás? Bántalmazás? Talán a társaik szekírozták őket, amíg el nem rabolták őket? Vagy... A gondolatmenetem félbeszakad, ugyanis társaim információkkal térnek vissza. Nem is csekély az új tudás, amely birtokában vizualizálódik a képe. Kisiskolás gyerekek egy csoportja szekálja az új társukat. Miért? Emberi butaság és kegyetlenség, mert ők öregebbek. Mert jól esik? Ki tudja. Lényegtelen az ok. A számtalan piszkálódás szekálásnak az lesz a vége, hogy bevállalja a beavatást. Elmegy abba a kísértetvárosba és ott valami felfalja a lelkét. Lidérc, arrancar, bount... széles a skála, hogy mi lehet a tettes. Persze az is lehet, hogy ... nem. A testek, amin végrehajtottuk a boncolást nem gigaiok voltak. Különben is értesítették volna a csapatunkat, ha az eltűnt gyerekek shinigamik lettek volna, vagy közük lett volna a Városhoz. Nem lehetnek se shnigamik, se vaizardok. Az elkövető egyelőre ismeretlen eredetű. Helyszíni kivizsgálást kell végrehajtatnunk. Hime, Kojiro és Taki információi alapján végül döntésre jutok.
- Helyszíni kivizsgálást kell tartanunk. Terepre megyünk. Ma este. Kaminari Taka-kun, a gigaiában behatol a kísértet városba. Gyermeknek álcázza magát. Értelemszerűen támadás esetén, azonnal felveszi a harcot az ellenféllel szemben. Kojiro Kuroda-senpai, gigai nélkül követi Kaminari-sant. A Niibantai tisztjeként nem fog önnek ez gondot okozni. Rosui Kagehime-san, pedig velem jön. Miközben Kaminari-kun játssza az eltévedt, félős gyermeket, feltehetően előcsalja a "vadászt." Kojiro-senpai fogja fedezni. Miközben én és Rosui-san pedig felderítjük a területet. A 12. osztagtól kérvényezni fogom a terület teljes elzárását. Amíg nem kérem a feloldást, senki sem léphet a területre be és senki sem hagyhatja el. A kör bezárul, a vadászból üldözött lesz. Chirouchiba-kun, ön velünk fog tartani. Mi leszünk hárman a kutató osztag. Ha megtaláljuk a gyermeket és még él, szükség lesz önre. Kapcsolattartásra a két csoport között a lélekmobilt fogjuk használni. Gyorsabb, sürgősebb esetekben pokollepkével kommunikálunk.
Mondom, majd elgondolkodom kissé. Pár pillanatig nézek magam elé.
- Szóval magas reiatsuval rendelkező emberek is felbukkantak. Fokozott óvatosság. A vadász lehet ember, különleges képességekkel. Ne bocsátkozzanak velük harcba. Ne provokálják a harcot. Ha a vadász ember és emberek is oda tévednek a mai éjszaka során, meglehet, hogy megpróbál bevegyülni. Kaminari-san. Az est folyamán fojtsa el a reiatsuját. Ne érezzék Önön, hogy shinigami. Kojiro-senpai, ez önre is vonatkozik. Úgy kövesse a társát, hogy a lehető legkisebb reiatsut használja fel. Ha a vadász azonosításra kerül, az ítélet egyértelmű. Halál. Nem engedhetjük, hogy lelkeket faljon fel és ezzel veszélyeztesse a két világ közötti egyensúlyt. A megtévesztés lehetőségére mindenki figyeljen oda.
Mondom és jelezvén, hogy befejeztem a feladatok kiosztását, felállok a az asztaltól, majd meghajolok a hallgatóság irányába.
- Indulásra készen álljon mindenki 30 perc múlva.
Én ezek után a szobámba vonulok és beveszem a lélekcukorkát, hogy a Gigaiomban helyet foglaljon és kiadhassam neki a feladatokat. Elrendelem, hogy zuhanyozzon le, pihenjen le. Az órát beállítottam csengésre, hogy időben bemenjen a munkahelyemre és elintézze a napi tennivalókat. A szobámból már shinigamiként lépek elő és kezemben ott van Kenshiko is. Ha mindenki elkészült, akkor elindulhatunk és felgöngyölíthetjük az ügyet.
- Chirouchiba-kun, Rosui-san! Előremegyünk, mi hárman. Elkezdjük a terület megfigyelését. A területre akkor hatolunk be és kezdjük el a kutatást, ha Kaminari-san a Gigai alakban és Kojiro-senpai megérkeznek.
Mondom és innentől shunpoval haladok a kísértet városba. Így biztosan hamar oda érünk. És felvehetjük a megfigyelő pozíciót. Egyelőre megfigyelek és társaimat is erre intem. Amikor azonban végre megérkezik Kaminari-kun és Kojiro-senpai és mindannyian behatoltunk a kísértet városba, akkor előveszem a lélekmobilom és felhívom a központot.
- Itt Kamioka Shinrou sanseki. Erőteret kérek a szektoromra.
Némi várakozás után remélhetőleg megkapom a visszajelzést, hogy a területet elzárták és a mai napon, aki egyszer bejutott a kísértetvárosba, az nem jut ki. Miután ezzel is megvagyunk, társaim felé fordulok.
- Kezdjük el a felderítést. Irány a kórház!
Mondom és elindulok a kórház felé. A kórházakban sokan meghalhatnak. Előfordulhat, hogy még most is ott tanyázik valami.

Tárgy: Re: Lélekdonor Csüt. Szept. 13, 2012 4:35 am

Hime:

Furcsa érzésem volt az egész üggyel kapcsolatban. Az Emberek Világában töltött idő általában csodálattal, és ámulattal töltött el, most azonban semmi más nem éreztem, csak nyomasztó tehetetlenséget. >w< Olyan volt mintha meg sem történtek volna az esetek, hiszen Kojiro~san elmondása alapján teljesen magatehetetlen volt a rendőrség, a testeken pedig semmit sem találtak Kamioka~sannék. confused

Ez több volt, mint gyanús, hiszen ha lidércekkel állnánk szemben, akkor biztosan találniuk kellett volna valamit, hiszen Chiruochiba~san és Kamioka~san is kiválóan ért ezekhez a dolgokhoz. ^o^ Vagyis így véltem, elvégre mégis csak őket küldték velünk, ha nem így lenne, nem lehetnének itt. >_<
A felderítés során végülis nem hatoltunk be, amit nem bántam, elvégre nem lehetett tudni, hogy mire is számíthatunk. Borzalmas volt számomra már maga a gondolat is, hogy valaki gyerekekkel végezhet, egyszerűen feldolgozhatatlan az a kegyetlenség, ami effélére sarkallhatott valakit. TwT Együtt éreztem a szülőkkel, nem is tudtam, mit tettem volna, ha Taka~kunnal történt volna hasonló! O.O Biztosan rengeteget sírtam volna, aztán felkerestem volna az elkövetőt, és a mumusoknál is jobban elláttam volna a baját! >_< De Taka~kunnal semmi ilyen nem fog történni, nem engedjük! >_> Persze, tud vigyázni magára, de akkor is csak gyerek számomra, szóval kénytelen lesz megszokni a folytonos gondoskodási vágyat. ^_^”
Őt is csak emlegetni kellett, hiszen abban a pillanatban meg is jelent a konyhában. Surprised

- Szólíts anyunak, tudod ^o^ - Kacsintottam rá, hiszen végtére is most az anyukája vagyok ^3^ - Köszönöm, jó napom volt, bár igazán semmi újat nem tudtam meg. Viszont beszéltem az osztályfőnököddel, azt mondta rendesen beilleszkedtél – csak csacsogtam, már-már tényleg olyan volt, mintha egy családi beszélgetés lenne. – Igen, valóban a Nanaka család lakik a szomszédban. Vigyázz magadra, nem lenne jó, ha este is kint lennél, elvégre ki tudja, mik mászkálnak odakint! °O° - Hangom aggódón csengett, hiszen hiába voltam tisztában azzal, hogy képes vigyázni magára, akkor is úgy éreztem, hogy ezt kell mondanom.
Az este folyamán beszámoltunk az érdekes kilengésről, amit az őrjárat alatt tapasztaltunk Kojiro~sannal, és a többiek is elmesélték, hogy miket is tudtak meg. Számomra csak még inkább összekuszálódtak a szálak. Most akkor önként mentek oda? O_o De miért, ha egyszer ijesztő hely? Én biztosan a közelébe sem mentem volna, ha ilyen hátborzongató, hiszen sosem keresem a bajt, így is mindig megtalál. .__. Ráadásul az ilyen sötét, elhagyatott és ijesztő helyeket kedvelték a leginkább a mumusok is! >_< Végülis Kamioka~san úgy dönt, hogy ideje utánajárni a dolgoknak, így a szobámba menve először a lélekcukorkával levettem a gigait, majd magamhoz vettem Karasut, s úgy éreztem, ezzel teljes is minden. Cool

„Helyettesemnek” meghagytam, hogy takarítson fel, ahol kell, majd mosakodjon meg és feküdjön le. Annak ellenére, hogy nem leszünk a közelbe, a szomszédok valószínűleg figyelnek, elvégre ez egy kis falu. .__.
Shunpoval közelítettük meg a valóban hátborzongató helyet. Az öreg épületek mállottak, s nem nyújtottak túl esztétikus látványt. confused

Ráadásul a hideg futkosott a hátamon, ráadásul közelebb is fogunk menni! T.T Persze megnyugtatott a tudat, hogy legalább nem voltam egyedül. Először két zseblámpás alak érkezett, felismertem őket az előadásról, aztán valamik hatalmasat durrantak, amitől az én szívem is kihagyott egy pillanatra. @_@ De végül csak egy harmadik férfi csatlakozott hozzájuk, s együtt bementek a régi iskolába. Nem igen értettem, mit is keresnek itt, gyanús volt, hogy megjelentek, aztán feltűnt Taka~kun is, így Kamioka~san lezáratta a környéket. Ha valami volt odabent, az már biztosan nem jön ki, bár ezen mi sem voltunk képesek áthatolni, szóval reméltem, hogy nem kell majd menekülnünk, mert akkor m is csapdába estünk! O_o
Taka~kunnal és az emberekkel ellentétben mi a kórházat vettük jobban szemügyre, bár eleve rossz érzésem volt, mintha figyeltek volna közben. Próbáltam erről nem tudomás venni, és a feladatomra koncentrálni, de csak nehezen sikerült. Végig szorosan mellettük maradtam, elvégre bárhonnan leshetett ránk a veszély, és együtt mégiscsak több esélyünk volt, mint egyedül, ráadásul rossz érzésem egyszerűen nem akart szűnni. Reméltem, hogy minél előbb végzünk, mert egyáltalán nem tetszett sem a hely, sem pedig az időpont, amit kiválasztottunk a feltérképezésére. >_<

Mesélő:

- Te voltál! Te tetted! Te! – Suttogó hang, beleveszik a szélbe.
Nyöszörgés keveredik a nyikorgó~recsegő ágak hangjához, s koromsötét kúszik végig mindenhol. A sápadt Holdat felhők takarják, így fény sem szűrődik át rajta. Minden csendes, vihar előtti némaságba burkolózik a táj, majd egy éles kacaj hasít keresztül rajta. Átláthatatlan homály, nyomja a levegőt…

Touma Vance McCay, Hakuun Reno, Atamagahen Haseru Hidari:

Hidari, Reno, és Touma együtt indulnak felderíteni a kihalt iskolát, ahol belépéskor semmi különösre nem lesznek figyelmesek. A bejárat egy aulába vezet, ahol régi faszekrények sorakoznak, egyik-másik ajtaja tárva-nyitva, és azt nyikorgatja a szél, ami visszhangzik, de ezenkívül néma csend. Az aulából folyosó vezet tovább, amik termekre nyílnak, a végén pedig egy lépcsősor van, ami az emeletre vezet, az iskola csupán kétszintes. Teremről teremre haladnak, elvégre szellem lesre érkeztek, Hidari pedig felderíteni, így mindent alaposan átnéznek, de a földszinti termekben nem találnak mást, csak port, és pókhálókat, ezért az emeleten folytatják a terepszemlét. A falépcső recseg alattuk, de még ép annyira, hogy megtartsa őket. A lépcső melletti első teremben érdekes dologra bukkannak, a tábla tele van nevekkel. Kisebb-nagyobb betűkkel, vegyesen fiú és lánynevek. Aztán léptekre lesznek figyelmesek, amik egyre közelednek, és közlednek, és közelednek…

Kaibara Katsuhiko:

A második emeleten, a lépcsőtől legtávolabb eső osztály egyik kitört ablakán jut be az iskolába. Semmi gyanús nem látható itt, a régen használt bútorokon vastag por ül, és minden sötét. Egy ideig elvesződik a tolóajtóval, ami a rozsdától beragadt, de végül kijut a folyosóra, így egyik teremről a másikra halad, azonban nem veszi észre, hogy időközben a férfiak is felértek, így az utolsó teremnél találkoznak, az ő léptei voltak halhatóak a többiek számára.
Azonban mielőtt bármilyen magyarázattal is szolgálnia kellene megjelenésével kapcsolatban, éles gyereksikolyra lesznek figyelmesek.

Mindannyian az ablak felé mozdulnak, amin keresztül lelátni a hang irányába, de csupán annyit kivehető, hogy egy gyermeknek tetsző valami befut az iskolaépületbe, ahol ők is tartózkodnak, illetve Kaminari Taka alakját is felfedezik, ahogy a három épület között egy pillanatra megáll, majd maga is besétál az iskolaépületbe. Ahogy azonban visszafordulnának a tábla felé, halk kuncogást hallanak maguk mögött, s tőlük alig félméternyire, egy nem éppen megnyerő külsejű lány mosolyog rájuk, fejjel lefelé lógva.

Lélekdonor - Page 2 Scaled.php?server=42&filename=nvtelent

Haja árnykezekként tekeredik, majd csak ennyit szól:
- Bú!
Ezzel az árnykezek megindulnak felétek. Érintésük hűvös, és nem kicsit hátborzongató, de nem túl hosszúak, alig egy méteresek. Ha elszaladtok, a lány leereszkedik a plafonról, és kicsavart testhelyzetben, kezein húzva magát indul utánatok, mozgása lassú, ruháját húzza maga után, nem láttok lábat. A folyosón azonban újabb gonosz meglepetés fogadja őket, hiszen a nemrég befutott kisfiút fedezik fel, háttal. Léptükre azonban megfordul, de csupán a feje, és üveges, műanyag szemével egyenesen rájuk néz, s ha ez nem volna elég, a lépcsőn nem egy hozzá hasonló baba igyekszik fölfelé, s egyre csak léptek zaját vélik hallani.

Lélekdonor - Page 2 Scaled.php?server=835&filename=nvtelenff

Ideje kitalálni valamit, de a folyosó másik végén, ahonnan Katsuhiko érkezett, csak fal van, lépcső nincs. A babák, amint felértek, s a kúszó lány, is kiért a teremből, egyből támadólag indulnak feléjük. Kezükben lévő késsel, ollóval, vagy éles damillal vannak felszerelve, amik élesen csillannak az előbújó Hold fényében.
- Halál a betolakodókra! – Sikítja a lány, így egyértelmű, hogy nem ejtenek foglyokat.

Spoiler:

Shinigamik:

Taka a rá kiosztott feladatnak eleget téve gigaiban érkezik a szellemvárosba, mögötte Kuroda, akit nem látni, s mivel reiatsuját is elnyomja, Taka is csak sejti, merre lehet. Mindketten meghallják a sikolyt, és látják, amint egy kisfiú alak a három épület között átvágva egyenesen az iskolába szalad, s mintha valami furcsát vélnének rajta felfedezni, de egyelőre nem tudják mi az, így utána mennek. Taka az ajtón keresztül, míg Kuroda hátulról, az egyik terem ablakán át, mivel az embereket az emeleten érzékelik, igyekeznek arra ám, nincsenek egyedül, ahogy a lépcső felé haladnak, egyszer csak a plafonról eléjük hullik valami.

Lélekdonor - Page 2 Scaled.php?server=96&filename=nvtelene

A vörös madzagon lógó marionett bábú egy ideig nem mozdul, csak ide-oda ing, majd lassan felemeli fejét, kinyitja száját, de abból nem jön hang, csak kattogó zaj, de ez is elegendő, hogy az előttük lévő utolsó teremből léptek zaja legyen hallható, majd néhány felfegyverzett baba jelenjen meg. Ha tovább akarnak menni, kénytelenek megküzdeni a harcias bábokkal, akik az emeleten lévőkhöz hasonlatosan vannak felfegyverezve.

Spoiler:

Shinrou, Airisu és Kagehime minden gond nélkül jutnak be a kezdetleges kórház épületébe, ami az iskolához hasonlatosan két emelet magas. Belépve egy váróba jutnak, ahol régi székek porosodnak, és papírcafatok fedik a padlót, a sötéten átvilágít a Hold fénye, így segítve a közlekedésüket. A falakat groteszk képek keretezik.

Lélekdonor - Page 2 Scaled.php?server=7&filename=nvtelengt

Minden probléma nélkül átfésülik az épületet, az elhagyott kezelőkön és kórtermeken kívül, azonban nem találnak mást. Már lefelé tartanak, amikor ők is meghallják a sikolyt, így a váróba sietnek, ahol az egyik ablakon látják a kisfiú alakját, majd Takat is, ahogy bemennek az iskola épületébe. Talán követnék őket, de ekkor arra lesznek figyelmesek, hogy a képek szemei mozognak, majd mintha csak víz alól másznának elő, a képen szereplők egyszerűen kilépnek a keretből. Az egyiknek mindkét kezén is van egy-egy szem, azokat felétek tartja, miközben fejét félrebillenti, mintha csak várna valamire, aztán, mintha csak rádión hallanátok, egy recsegő hang felkiált.
- Halál a betolakodókra!
Majd a lány kezén lévő szemek lecsukódnak, a megtestesült képek pedig egyszerűen rájuk rontanak, úgy, hogy a kijárattól elszigetelik őket, így csak azután tudnak a többiek segítségére sietni, miután legyőzték a fura lényeket.

Spoiler:

Akiknek jó a reiatsu érzékelésük, azok halovány lélekenergiát vélhetnek felfedezni, mind a babák, mind a megelevenedett festmények felől, de ez még ez emberek reiatsujánál is alacsonyabb.

Spoiler:

Tárgy: Re: Lélekdonor Hétf. Szept. 24, 2012 4:23 am

Különös volt ez a mai nap… jó volt. Nem éreztem azt a terhet, ami mindig elkísér az utamon. Se a magányt, sőt, kifejezetten jól éreztem magamat, és tudom, hogy ennek zavarni kellene, de mégse zavart. Bár zavarjon? Nem lehetne, hogy egyszer boldog legyek, és élvezzem az életet? De, ma ezt fogom tenni, már reggel is mosolyogtam, a szomszédok visszamosolyogtak. Persze, nem tudták milyen vagyok, így lehet, hogy csak azt gondolták, hogy most sikerült beilleszkednem. Nem baj, erre a kevés időre is legyen elfogadható a kapcsolatom a szomszédsággal. Sőt, ma a munkában is ilyen volt a kedvem, a viselkedésem is, még nevettem is a vicceken, amik elől máskor inkább eltűnök. Fura volt, mert most nem, hagytam, hogy magával ragadjon az egész és… és normális legyek. S az egész napom így telt el, hazaérve megkerestem a ”nejemet”, nem tudom mi vezérelt, de csak adtam neki egy puszit, majd karon ragadtam, és lassúzni kezdtem vele, és közben végig mosolyogtam.
- Szerinted nem szép az élet? Persze akadnak ocsmányságok, kínok, halál, vagy éppen a szeretteinket veszítettük el, és keserűek voltunk. Ám néha az arcunkat éri a meleg, és a fény.- megpörgettem a tánc közben, majd elengedtem az egyik kezét, és hátrább léptem, majd vissza hozzá, és erősen megragadtam a derekát. Nem foglalkozva azzal, hogy esetleg kaphatok pár ütést, vagy éppen térdelést. Bár az egészet csak viccnek szántam, mármint a táncot.- Valahogy úgy érzem, ez a mai nap ilyen, amikor nem kell emlékeznem semmi rosszra, csak végre élvezni az egészet. És köszönöm a táncot, kedves ”feleségem”- nevetve rákacsintottam, majd kuncogva elindultam a szobámba. Fene se tudja mi történt velem, de határozottan élveztem, és még nem jött el a megbeszélés ideje, addig bennmaradtam. Feküdtem az ágyamon, néztem a plafont, és boldog voltam végre, és ami még fontosabb, tudtam aludni. Nem álmodtam semmit, csak nyugalom és béke volt.
~ Aludj csak, aludj. Kapsz egy kis időt, boldogságban, és annál jobb lesz, amikor visszarántalak.- léptek zaja ébresztett fel, majdnem lekéstem a megbeszélést. Siettem, és amikor elhaladtam a ”nejem” mellett, egy aprót csíptem a hátsójába, és továbbra is vigyorogtam. Majd pedig előadtam mindent, amit megtudtam, és utána pedig halkan dúdolva álltam meg a fal mellett. Hallgattam, a feladat kiosztását, és azt, hogy mi lesz a dolgom. Nos, ez misem egyszerűbb, fedeznem kell a kölyköt, hát legyen. Ha rajtam fog múlni, akkor nem sok baja lesz. Ez egy küldetés, tehát megsérülhet, a dolgom az lesz, hogy életben maradjon, és a túl veszélyeseket kerüljük el. Meglesz. S most van 30 percem, addig is lerendezem a testem esedékes dolgokat.
- Na, akkor itthon maradsz, és ennyi, megvárod, míg visszaérek, és ha lehet, akkor megyünk tovább, haza.- mosolyogtam a testemre, és otthagytam. A küldetés lényegi része elindult.
Követtem a kölyköt, figyelve, hogy ne hívjam fel magamra a figyelmet. Se rossz lépésekkel, se úgy, hogy annyi reiatsut engedek ki magamból, amivel fel tudom hívni a figyelmét, valami kóbor hollownak. Kellemetlen lenne, ha néhány eltévedt kis hollow meglepne minket, és elszalasztanánk a lehetőségét annak, hogy ennek a rejtélynek a végére járjunk. Sikoltás, és egy gyermek rohan az iskolába. Ej, hát szerintem nappal se szeretnek bejárni, nem hogy éjszaka. Nincs mit tenni, ha az én ”fiam” is bement, akkor követem. Habár fene se érti, mi vezérelt arra, hogy hátulról lépjek be, de mindegy, ott kényelmesebb. Szerencsére hamar meglesz a kölyök, és nem foglalkozva azzal, hogy továbbra is elnyomjam a reiatsumat, nincs erre idő. Főleg, mert valami báb esik lefelé. Reflexből mozdult a karom, sajnos nincs vágástávolságban, de egy kidou pont megteszi. Fejre célzás…
Hadou 04: Byakurai… és megfogva Taka vállát, hátrálni kezdtem. Vagy talált, és akkor lehet nincs feje annak az ocsmány bábnak, vagy nem talált, és akkor így jártunk. Mindenesetre, én valamitől nagyon jó a kedvem.
- Van egy érzésem, hogy ezt nem a bábosok hagyták itt. Tényleg, van bábszakkör a suliban?- a szememben ott a kíváncsiság szikrája, míg az ajkam továbbra is csak mosolygott. Ám valami kattogást hallok, meg apró kis lábak zaját, és megjelennek a harcias kis bábok.
- Szerintem beszélek az igazgatóval, hát miféle bábszakkör van itt?- kérdeztem vidáman, ám csak vicceltem, és most itt az ideje, hogy kicsit keményebben játszunk. Már rég nem menő a bábozás, ideje elveszniük.
Előhúzom a zanpaktoumat, és Takara nézek.
- Elmondok egy örökérvényű igazságot. "Szenvedély. Mindannyiunkban megbújik. Alszik, vár, és bár nem akarjuk, nem kérjük, végül felkavar. Kinyitja száját, és Üvölt. Beszél hozzánk, irányít. A szenvedély uralkodik rajtunk, mi pedig engedelmeskedünk. Mi más lehetőségünk lenne? A szenvedélyből merítünk a legjobb pillanatainkban, a szerelem örömében, az utálat tisztaságában, és a fájdalom extázisában. Néha elviselhetetlenül fáj. Ha tudnánk szenvedély nélkül élni, talán békességet találnánk, de akkor üresek lennénk, üres szobák. Lefüggönyözve, nyirkosan, szenvedély nélkül igazán holtak lennénk." Van benned elég szenvedély ahhoz, hogy élj, hogy harcolj, hogy megmutasd mindenkinek, hogy nem ok nélkül vagy shinigami, és férfi? Akkor az alkalom el fog jönni, de nem most. Ezeket most elintézem én. Te pedig indulj visszafele, és keres egy másik utat az emeletre, és segíts, akin tudsz. Ja, és ez nem kérés volt, hanem parancs. Na, mars!! - habár lehet nem fog elmenni, de nem érdekel annyira, szerencse, hogy amit tervezek, az nem veszélyezteti.
- Donare, Denryuu.- ez kész, jöhet a következő.- Shinotsuke, Ryuunamida.- szétvált, több ezer apró kis kék tű, és mind elindult a bábuk felé, afelé is, aminek talán van feje, talán nincs. Ellepve őket, folyamatosan támadva, és ha sikerült, amit elterveztem, akkor nem csak több darabra fogom törni őket, hanem porrá, apró kis szemekre, és mind ezt vidáman, vigyorogva. S ha pedig szabad az út, és még ott van a kölyök, akkor biccentek neki, és mehetünk tovább. Ha nincs, hát akkor nem biccentek a levegőnek, csak elindulok.

Tárgy: Re: Lélekdonor Szer. Szept. 26, 2012 9:52 am

Lélekdonor - Hisao Jun szerepében: Chiruochiba Airisu

Kamioka-san az esti összeülésünkön kiadta a parancsot, hogy terepre megyünk, s átvizsgáljuk a szellemvárost. Mindenkire feladatokat bízott. Ta..ki, vagyis Kaminari-san lesz a csali, bár féltettem őt, de meg kell jegyeznem, hogy képzett shinigami ő is, valamint Kojiro-san is vele fog tartani, mint hátvéd, így tényleg nincs mitől félteni. Mi hárman, Rosui-neesan, Kamioka-san és én együtt fogjuk a kutató csapatot alkotni. Rám főleg azért számít, mert lehet, hogy a szaktudásomra szükség lesz, mikor megtaláljuk a gyereket, de én reméltem, hogy legfeljebb ijedség lesz a legnagyobb baja.
- Hai! – Bólintottam, miután elmondta a feladatomat. Ezek után fokozott óvatosságra intett minket a magas reiatsus emberek miatt, mivel akár ember is lehet a célpontunk, a bűnös, aki ezt a sok szörnyűséget elkövette. Ezután fél órát adott nekünk, hogy felkészüljünk a munkára.
A fél órámat azzal kezdtem, hogy a lélekcukorkámat a póttestembe jutattam, s részletesen elmagyaráztam neki, hogy miket kell tennie a következő nap, valamint azt is, hogy a többi napon mit csináljon, hogyha következő nap nem jönnék vissza bele. Ezután megigazítottam az egyenruhámat, valamint a zanpakutoumat, s magamhoz vettem minden szükséges holmimat… ami igazából a lélekmobilból és a a yonbantaios motyómból állt.
Shunpoval közelítettük meg a kísértetvárost, ami tényleg eléggé sötétnek hatott. Miközben vártuk, hogy Ta..ki és Kojio-san megérkezzen kettő ember zseblámpával besétált a területre… vagyis három, a harmadikat nem láttam, csupán a reiatsuját érzékeltem, ahogy a zseblámpások közelében halad, majd megelőzi őket. Valamint, hogy pontos legyek, az egyik lámpás embernek kicsit fura volt a reiatsuja, amit nem igazán tudtam hova tenni.
- Kamioka-san! Egy harmadik ember követte a zseblámpával haladókat, valamint az egyikük reiatsuja szokatlan. – Jelentettem, de alig, hogy befejeztem az iskola felől durranások hallatszódtak, amitől pár centit nőttem, vagyis csupán megugrottam, de ott is maradtam. Ahogy oda néztem látni lehetett, hogy csupán a harmadik személy csatlakozott a másik kettőhöz, s hárman együtt vonultak be az iskolába.
Amint megérkezett a két társunk, Kamioka-san kérte a terület lezárását, s ahogy megtörtént mi indultunk is a kórházba. ~Hogy lehet egy kórház ennyire baljóslatú, mint ez?~ Meredtem az épületre, ahogy közeledtünk felé. A váróba érve az elkeseredésem csak fokozódott, hiszen egy kórháznak nem lenne szabad rémisztőnek hatnia, hiszen egy rémes helyen nem lehet gyógyulni!
Kamioka-san útmutatásai alapján átkutattuk az épületet, viszont pár rémült póknál többet nem találtunk. Ahogy haladtunk lefelé, mikor sikolyt hallunk, s ezért rohanvást sietünk le, hogy megnézzük, hogy mégis mi történt. Nekem sikerült egyszer elesnem, valamint egyszer rossz felé fordulnom, ezért, valamint mert úgy tűnik, én vagyok a leglassabb helyváltoztató közülünk, én később érek le a váróterembe, s én már csak annyit látok, hogy a csúnya, ronda képekről lemásznak a rajtuk lévő nő/lányszerű alakok. Szemeim elkerekedtek a meglepetéstől, de nem volt időm sokáig meglepődni, mivel egy recsegő hang szólalt meg „Halál a betolakodókra!”, aztán a képből előlépett lények az utunkat elvágva támadtak ránk.
- Bakudou 12: Fushibi! – Mondtam ki a kidou parancsát, minek hatására körén pókháló szerűen kidou szállak húzódtak, amibe vélhetően a lények bele is akadtak, s nem törték át, ami valószínű az alacsonyan érzékelhető riatsujuk alapján. Így elméletileg ez az egy kidoum elegendő ahhoz, hogy feltartóztassam őket, ameddig Rosui-neesan és Kamioka-san ártalmatlanítja őket. Hogyha mégis képesek lennének a támadásra, akkor a támadásukat az „El Escudo” technikával hárítom.
Amint nem jelentenek ezek a fura valamik veszélyt, feloldom a kidoukat, s Kamioka-san utasításait követve cselekszem. Valamint természetesen a továbbiakban is azon leszek, hogy minél kevesebb sérült legyen, hiszen, egy jó orvos nem csak kezeli a betegséget, hanem meg is előzi! ^^

Tárgy: Re: Lélekdonor Kedd Okt. 23, 2012 2:13 am

Eldöntöttük, jobban mondva, én kitaláltam, Touma meg csak rám tapadt, mint katicás matrica az alsó felemre, és ez nem vicc. Totál komolyan van egy katicás matrica a gatyómon, hála a legédesebb unokahúgnak a világon. Very Happy

nem mondom, hogy örülök neki, de nem izgat különösebben. Egyébként is a zsebbe ragasztotta, még szerencse. Nem kéne, hogy hominak nézzenek, bár nincs bajom a csavart irányultsággal, de jobban szeretem a jó nőket. Valahogy elég gázul érezném magam, ha egy kigyúrt óriás ölelgetne reggel az ágyban. Igazi lidércnyomás!
De még mekkora! A furcsa hanghatások, a csörgő erdő nem annyira zavarta meg a lelkem, mint az a tény, mikor vállkocogtatás után oldalra, aztán meg hátra pislogtam. Hát öregem, egy óriás denevér lógott fejjel lefelé a fán! Bevallom férfiasan, hogy betojtam. Elvégre nem minden nap lát az ember mutánsokat. Gondoltam, majd odadobom neki Toumát, ha éhes. Senki sem tudja meg, hogy én voltam, majd mondom, hogy nem tudtam megmenteni. Na jó, csak vicceltem. Egyébként is csak futásban kéne leelőznöm, az meg lehet, összejönne. Persze nem akartam, hogy itt murdáljunk meg, de a végén nem is volt ilyesmire szükség.
Mutáns denevérnek titulált támadónk csak a vicces kedvű külföldi volt a szállóból, vagy olyan félig külföldi. Hát, jóformán nem is tudom, hova soroljam. Még szerencse, hogy vágom az angol, másképp az esetek többségében, pisloghatnék rá kukán, miről vakerol. Azért jó ízűt nevettem vele, mikor rájöttem, csak humora áldozatává váltam. Egészen jó arc volt, és ami még fontosabb, felkészült. Akkora fényt csinált nekem, meg a beijesztett divattervezőnek, hogy mit sem értek a menő zseblámpáink. Pedig nagyon körültekintő voltam, mikor választottam őket. Nem szeretem, ha leköröznek, de Hidarinak megbocsájtottam, mert annyira dúlt benne a kalandvágy, hogy még az iskolaajtót is berúgta.
- Ez szép volt, ember! – vigyorogtam rá „Hidari for president” táblát lóbálva.
Szimpi volt nekem a skaci. Tuti, meg tudna védeni attól a néhány elvetemült fantól, akik megrohamoznak. Talán majd meg is kérdezem tőle, ha nem kell Touma temetésére mennünk. Komolyan, szerencsétlen srác kicsit beparázott Hidari hullás megjegyzésétől, és talán most az várja, hogy belebotlunk egy zombiba, vagy netán kiájul egy hulla az egyik nyitott ajtón. Durva volt a helyszín. Totál thrilleres. Ha mozit kéne forgatnom, biztos, hogy ide jönnék, mekkora flesh már. Tényleg már csak az hiányzik, hogy előugorjon egy bohóc az árnyékból láncfűrésszel a kezében. Most sajnálom igazán, hogy nem hoztam pattogatott kukoricát.
Már egészen biztos voltam benne, hogy totál csalódni fogok, ha egy nyomorult szellemet sem látunk. Jó lesz egy csótánybébi szelleme is, de valamit találnunk kell. Ne véletlen legyen már ennyire para ez a hely, meg hát Toumának sem kéne csalódást okoznunk. Épp ezért haladtunk teremről teremre. Mégiscsak fenn állt az eshetősége, hogy ha nem nézünk szét mindenütt elég alaposan, lemaradunk a műsorról. Blake kompatibilisnek tűnt, Tounak meg nem volt más választása, mint követni. Illetve, biztos volt, de egyedül nem lehet olyan jó móka belefutni egy kísértetbe, főleg nem az ő trópusi dögvésztől legyengült állapotában.
Őszintén, kicsit levert, hogy nem találtunk semmit sem a földszinten. De szerencsére az épület nem csak egy szintes volt. Így nem kellett szánalmas véget érnie a küldetésemnek, és legalább továbbra is jól szórakozhattam. Nekiveselkedtünk a lépcsőnek, bár nem úgy tűnt, sokáig fogja bírni. Nem cink, csak addig tartson ki, míg felérünk, lefelé meg majd csak úgy potyogunk. Meg hát, ki tudja, hogy le kell-e majd jönnünk… Kukuku. Már csak pár terem van hátha, szóval muszáj lesz valamit találnunk, vagy szomorúan fogok visszamenni a szállóba, és utána muszáj lesz Hidarit, és ha addigra nem ájul el, akkor Toumát is magammal vinnem sakézni. Nem vagyok melankolikus alkoholista, hogy egyedül igyak. Az nem az én világom.
Ahogy besurrant mini kommandós csapatunk az első terembe, rögtön tudtam, hogy valami érdekes dologra bukkantunk. Az azért csak érdekes volt, hogy a táblára neveket fírkáltak. Eddig egyik teremben sem volt hasonló, pedig lehet, ott is voltak kréták. Lehet, a turisták írták fel magukat, vagy ez valami előre elrendezett, hogy félelmetesebb legyen a hely?
- Szerintetek rajta van a nevem? – ácsingóztam a tábla előtt reménykedő tekintettel, miközben átfutottam a neveket. Nem találtam, pedig nagyon odaadóan kerestem. Bár igaz, hogy fiú és lány nevek voltak vegyesen, de gy tűnik, senkit nem hívtak előtte Renonak az erre járók közül. Ez az ezért kicsi felháborító.
Egyszer csak léptek zajára lettem figyelmes. Még a hátam is libabőrös lett az izgalomtól, úgy vártam, hogy majd betöri az ajtót egy baltás gyilkos, vagy ilyesmi. Ha már ez a kis város egyetlen igazi látványossága, miért nem játszanak rá egy kicsit jobban? Mikor azonban egy totál átlagos lány bukkant fel az ajtóban, minden reményem elszállt. Csak egy másik turista volt, gondoltam, több fiatallal van együtt, és azok is felbukkannak. Csalódottan fordultam el tőle, engem annyira nem foglalkoztatott, mit keres errefelé. Valószínűleg azt a szórakozást kutatta ő is, amit én.
Visszafordultam a táblához, hogy az imént megkaparintott krétámmal majd szépen felírom a nevemet az utókornak, mikor meghallottam a sikítást. Biztos, hogy egy kisgyereké volt. A kréta kiesett a kezemből, pattogott párat mielőtt porrá őröltem volna cipőm talpával, ahogy az ablakhoz rohantam. Sötét volt, az egyetlen, amit láttam, az egy gyereknek tűnő alak volt. Egyenesen az iskolaépületbe rohant be, ahol mi is tartózkodtunk. Ez a hely nem gyerekeknek való. Ez nem tréfadolog! Apatigris természetem azonnal fellázadt, és már fordultam is az ajtó felé, hogy vetődjek ki rajta, mikor valaki kuncogni kezdett.
- Te, Hidari, ez a kiscsaj véletlen nem rokonod? – kérdeztem egy pillanatra megtorpanva, ahogy eszembe jutott Blake hasonló támadása. Most nem találtam poénosnak. Nem értettem, hogy miért pont most tudott bekapcsolni ez a szellemidéző rendszer, mikor ennyire nem értem rá. Ahogy a lány hajára pillantottam, hirtelen elnyekkentette magát, és sűrű lobonca megindult felénk. – Voáh! – adtam hangjelét meglepettségemnek.
Haja kezekre hasonlított, érintése hűvös volt. Gyorsan kikerültem, és eltávolodtam tőle. Nekem meg kellett keresnem azt a szerencsétlen kisfiút, a többiek meg foglalkoznak ezzel a különös szerezettel. Valahol biztos, ki lehet kapcsolni. Kiléptem a nyitott ajtón, és már ugrottam volna a lépcsőre, csakhogy nem volt rá szükség. A kisfiú, akit korábban az épület előtt láttam, ott állt a lépcsőnél háttal nekem. Nem tűnt ijedtnek.
- Hé… - szóltam kicsit halkabban, mint szokásom. Nem akartam, hogy elszaladjon, mert rá hozom a frászt. De ahelyett, hogy megrémisztettem volna, ő volt az, aki thrillerkedvelő szívemet megdobogtatta. Na, nem azért, mert annyira boldogan érintett volna, hogy a nélkül hátra tudja fordítani a fejét, hogy a teste is mozdulna vele. Kicsit kivert a víz tőle. Üveges tekintetétől pedig még a szőr is felállt a hátamon. És ahogy mögé pillantottam, nem egy hozzá hasonló kölyköt láttam felaraszolni a lépcsőn. – Ez beteges!
Nem tudtam, mit kezdeni a helyzettel. Nekem ez már nem volt poén. Kisgyerekek álltak velem szemben. Nem úgy tűnt, mintha robotok lennének. Nekem ez gyerekek voltak, akikkel valami rossz történt. Nem szellemek. Csak egyszerű gyerekek. Ledermedtem. Ez nem olyan helyzet volt, mikor nevetve arrébb tudtam lökdösni a kölyköket, hogy ne játsszák a fejüket. Hogy félnek kellett volna tőlük, az csak akkor tudatosult bennem igazán, mikor a horroskislány kiadta a parancsot. meg akartak bennünket ölni. Kiutat nem láttam. Lehetőséget arra, hogy gyerekeket bántsak, szintén nem. El kellett tűnnünk, minél előbb!

Tárgy: Re: Lélekdonor Kedd Okt. 23, 2012 3:19 am

A térszűkítő technikával közlekedő leányzó végül az iskola tetején állapodik meg. Látja, amint a férfiak besétálnak az épület főbejáratán így úgy dönt, hogy ő inkább fentről hatol be. Erre pont megfelel számára az egyik terem kitörött ablaka. Még mielőtt behatol, rendesen megtisztítja, az ablakot az esetleges kisebb szilánkoktól majd egy ügyes mozdulatsorral beljebb kerül az épületbe. Katsuhikonak hamar rá kell azonban jönnie, hogy a teremben nem talál semmi érdemlegeset azon tömérdek poron kívül melyet most sikeresen felkavart. Ruhájának ujját a szája elé tartva kerül, közelebb a terem kijáratához azonban rá kell arra is jönnie, hogy a régi ajtót sem lesz könnyű kinyitni. A rozs már megkezdte a tolóajtót, ami így nem kicsit be van ragadva. Két kézzel megragadja a résnyire kinyílt ajtó szélét majd húzni kezdi azonban fa papucsa nem éppen alkalmas az efféle mozdulatsorra így nem csoda, hogy az említett lábbelik hamar megcsúsznak és így a lány végül a földre csücsül nem épp önszántából. Felállva aztán újra neki leselkedik ismét ám most tolás helyett a darabolás mellett dönt és előhúzva a katanáját két gyors csapással az aljára és a tetejére az ajtót már könnyedén félre tudja állítani íz útjából. A teremből kilépve elteszi a fegyvert és elindul osztályról osztályra járva. Sajnos azonban nem talál semmi érdemlegeset egyik teremnél sem és már csak egy maradt, amit nem nézett meg. Léptei elég nagy zajt csapnak, ahogy a geta papucs a padlóhoz ér. Még ha szeretné, sem tudna ennél halkabban menni, ha csak nem veszi le a lábbelit. Végül aztán eléri az utolsó termet és bármely előjel nélkül nyitja ezt ki. Ekkor azonban váratlan dolog történik. A terem nem üres, sőt akik benn vannak nem mások, mint a három férfi a fogadóból, akiket ez idáig követett.
Fogalma sincs, hogy mit kéne tennie olyan hirtelen jött a dolog, de szerencséjére mielőtt még bármit is ki kéne találnia egy gyermeki sikolyra lesz figyelmes. A többiekkel együtt siet az ablakokhoz így még láthat egy gyermeki formát besietni a főbejáraton illetve egy másik fiút, aki egy pillanatra megáll majd ő is az épület főbejárata felé indul. Miután mindketten eltűnnek, a szeme elől visszafordul a terem táblája felé ugyan is, ha az emlékezete nem csal látott valami írásokat rajta. Ám szeme elé nem a tábla kerül elsődlegesen, hanem egy lány arca, aki fejjel lefelé lóg lefelé a plafonról. Sem a megjelenése sem pedig a mosolya nem kelt jóérzést Katsuhikónak sőt épp ellenkezőleg. Észlelését követően hamar elő is kap egy nyilat és felhúzva az íjat egyenesen a lányra szegezi azt. Mikor az ismeretlen plafoncsüngő megszólal majd azzal egy időben hajzuhataga - mely inkább karokra hasonlít - elindul feléje és a férfiak felé, gyorsan kitér, előlük majd a folyosóra navigálja magát. Ott azonban újabb meglepetés várja. Egy gyermek áll nem messze háttal neki. Mikor a többiek is kiérnek, a fiú megfordul, de csak a feje, ami igen csak hátborzongató látvány. A lépcső felől is léptek hangzanak, és hamarosan megpillantja a gazdájukat is. Újabb gyermeki képpel ellátott lények (?) tűnnek fel, különböző fegyverként szolgáló tárgyal a kezükben. Bár a lény megnevezés nem is nagyon mondható rájuk, inkább tűnnek, báboknak melyek lélekenergiával rendelkeznek.
Amint azonban összegyűlnek, egyértelműen támadólag indulnak el a kis csapat felé és a teremből kikúszó lány kiáltásából arra lehet következtetni, hogy nem igen, akarják életben hagyni sem Katsut sem pedig a többieket. Katsu ezt észrevéve nem tétlenkedik azonnal ellentámadásba lendül. A már felajzott íjjal a kúszó lányt jobban mondva a ruháját veszi célba és a nyíl ellövése után csak remélni tudja, hogy sikerül odaszögezni a lányt a padlóhoz. Majd ezt követően az íjat hátrébb veti, és míg jobb kezét a ruhaujjba húzza, hogy az oda rejtett dobókésekből elővegyen, hármat addig a másikkal a mellkasánál csúsztatja a ruhája alá és négy Robbanó talizmánt húz elő. Majd még mielőtt a férfiak bármit is tennének, elhajítja a bábok felé a pengéket. Amint azok elérik a gyermeki utánzatokat a Tsukegamit alkalmazva lép egyet előre és a bal szélső ellenfél előtt tűnik fel fél méterre, hogy az egyik cetlit a kezéből felé hajítsa majd rögtön ezután szépen ballról jobbra haladva oldalazó léptekkel illetve ezeknél a Tsukegamit használva jelenik meg mindegyik előtt, de csak annyi időre, hogy mindegyiket ellássa egy-egy cetlivel mely, ha igaz a lélekenergiájuk miatt a testükre tapad. Majd az utolsót követően egy hátralépéssel ismét összeszűkíti a teret és a férfiakhoz tér vissza. Visszaérkezésekor kissé fáradtan lép még hátra párat miközben jobb kezének mutató és középső ujját kinyújtja (a többit meg természetesen behajlítja) és int egyet a bábok irányába melynek következtében a papír fecnik egy baraval megegyező robbanást produkálnak.

Tárgy: Re: Lélekdonor Kedd Okt. 23, 2012 6:38 am

Miután kértem a terület lezárását elkezdtük szépen szisztematikusan átvizsgálni a területet. Ezzel nem is lett volna semmi baj, ha találunk is valamit. De sajnálatos módon semmit sem találtunk, csupán poros és kísérteties "romokat". Airisu jelentésére bólintok egyet. Ezekszerint emberek szkorzóznak a szomszédban. Alaposan rájuk hozhatjuk a frászt és reménykedtem benne, hogy nem ellenségesek. Végül úgy döntünk, hogy mehetünk kifelé, a kórházban semmi sincs, semmilyen nyom vagy bizonyíték, így feltehetőleg az iskolában lesznek a további nyomok, ha más nem, az embereket kell kikérdeznünk.
- Indulás!
Andom ki az utasítást, hogy távozunk akkor arra amerről jöttünk. de ahogy mennénk ki beleütközünk egy kis gondba. Pontosabban három problémába. Az előttünk ácsorgó szörnyek pontosan olyanok, mint a épen volt láthatóak. Kimásztak volna a vászonról? de hiszen az lehetetlenség, olyan nem lehetséges, hogy a képek megelevenedjenek. Habár... különös technikák is lehetnek. Lehetséges, hogy mégis csak a képről másztak le? Nincs további időnk gondolkodni, ugyanis nagyon úgy tűnik, hogy bennünket akarnak bántalmazni. Komolyan válaszolok a jelenlétük okozta fenyegetésre.
- Kirikiazame Kenshiko!
Ahogy előhívom a zanpum shikai alakját, megjelenik a pengén a fogazás. Brutális sérüléseket lehet vele okozni. Rámutatok az esernyős hölgyeményre, hogy mindenki tisztában legyen vele, hogy ki is az ellenfelem. Ezután egy rövid szócskát suttogok magam elé. Shinigami társaim tökéletesen tisztában vannak vele, hogy miféle technikát kívánok használni.
- Senka!
A bábok felől jövő lélekenergia túlságosan alacsony ahhoz, hogy gyorsabb legyen nálam vagy egyáltalán a mozdulatot láthassa. Így nincs más hátra, minthogy a lény ellen megpróbáljam használni a Senkát. Mögé shunpózok és egy vízszintes vágással próbálom végrehajtani a támadást. Kenshiko képessége rájátszik arra, hogy amennyiben sérülést okozok, az nagyon meg fogja viselni a hölgyeményt.
- Senki nem mondta nektek, hogy tilos graffitizni?
Ezután kipróbálok valamit. Nem vagyok a dologban biztos, de mégis csak a festményről léptek le.
- Kongoubaku!
Azzal kidout a kiválasztott ellenfelem festményére lövöm. Ez csak egy halvány feltételezés, de úgy gondolom, hogy közük van a festményhez. Akkor pedig nem rossz próbálkozás a festményt magát is elpusztítani. Ezért vagyok a 12. osztag tagja, használom harcközben a fejemet is. Nem úgy, ahogyan a 11. osztagosok... Ők nem tudnak olyan kifinomult módon harcolni, mint én. ^^

Tárgy: Re: Lélekdonor Szomb. Okt. 27, 2012 5:40 am

Mutatott reakción jó kedvűen röhögni, engedélyezve. Falfehérre sápadt hulla biztosan parás férfit biztatóan hátba vágni, jóvá hagyva. Épületbe érve chips körbe nyújtása, teljesítve. Monoton csámcsogással és zacskó csörgéssel helyszín biztonságosnak nyilvánítása, elkönyvelve. Társak felderítő képzettségben vélt hiányosságaira tekintettel, két további rakéta haladási vonalban történő eldobása, végrehajtva. Egész folyosó megvilágításával, helységek feltérképezése, folyamatban. Kíséret testi épségére tekintettel, előőrs szerepének kézhez ragadására, körülményekre tekintettel, felhatalmazva. Egyszerűnek vélt kézjelzésekkel társak navigálása, nyugtázva. Értetlen pillantásokra, rövid magyarázattal szolgálni, teljesítve. Használt kézmozdulatok a „figyel”, „előre megy”, „körbe néz” és „vár” jelentését megosztani, teljesítve. Tesztet követően, jelzések kizárólagos használata, folyamatban. Haladással megállapítani a földszint ellenségtől mentes állapotát, elkönyvelve. Következő lépésként a folyosó végi lépcső kinevezése, pozitív. Fényjelző rakéta fényében, előbb szemmel, majd fizikálisan felmérni állapotát, folyamatban. Korlát és fokok masszívságának lábbal történő tesztelése, végrehajtva. Terület veszélyesnek, de használhatónak nyilvánítása, teljesítve. Biztonságos közlekedés érdekében, háta mögé terelni a társakat és megfontolt léptekkel haladni, teljesítés alatt.
Első emeletet elérve lépcső forduló fedezékéből előre hajítani a fényforrást, nyugtázva. Feszültség fokozása érdekében, legnagyobb csendben rágóval zajt generálni, teljesítve. Széles vigyorral kárörvendeni a rémületen, pozitív. Indulást megelőzően, csoki szelet előhorgászása a nadrág zsebéből, elkönyvelve. Édesség illedelmes körbe kínálása, folyamatban. Feleslegessé váló rágó falra ragasztása, jóvá hagyva. Folyosóra kisandítást követően, szint felderítése, megkezdve. Soron következő, első terembe fordulva, szokatlan jelenség keresése folyamatban. Padok, székek, tábla, tanári asztal felületes átkutatása, végrehajtás alatt. Kutatás közben, társaktól érkező megjegyzésekre és mozdulataikra figyelés, pozitív. Testi épségükre fokozott éberséggel ügyelni, teljesítés alatt. Nevekre érkező megjegyzésre nem tetszést kifejező cümmentéssel cola-s nyalókát keresni, jóvá hagyva. Egyértelmű választ kikövetkeztetve, lelombozni a lelkesedést, nyugtázva.
-Osztálynévsor, buddy. Ennyire tombol benned a hipster bullshit?-
Jegyzetfüzet után kutatva nevek gyors ellenőrzése, folyamatban. Feljegyzett Kirie név keresése, teljesítve. Csalódott szájelhúzással tudomásul venni nincs közöttük, pozitív. Kintről érkező lépések zajára széles mosollyal ajtó mellé húzódni, teljesítve. Ruha alatt elrejtett fegyver után nyúlva, helyszín biztosítása, kész. Belépő alak fejéhez fegyver tartása, majd reflexből szitkozódva való elhúzása, végrehajtva. Lány ártalmatlan kilétét szem előtt tartva, veszélyhelyzet lefújása, engedélyezve. Külső helyszínről érkező sikolyra mozdulatlanná dermedés, pozitív. Összeszűkült szemekkel épületben keletkező zajokra koncentrálás, végrehajtás alatt. Szétszéledő társaságra oda se figyelve, fegyver kibiztosítása, nyugtázva. Eszelős mosollyal ajtó felé sétálás, folyamatban.
-SHOTTA!-Gyermeki kacagásra gurgulázó röhögéssel válaszolni, pozitív. -Fuck off, bitch!-
Vérszomjas ragadozóként megcsillanó szemekkel köszönteni a plafonról lelógó lényt, teljesítve. Lábszárra erősített tőrökkel, érkező objektum padlóra szegezésének, mozgásának lassítása, megkísérelve. Tiszta célpont keresése, folyamatban. Levegőt visszafojtva hajszálpontos célzás, pozitív. Egyetlen, felületes sérülés okozása, előkészítve. Lövés, negatív. Ideges morgással tudomásul venni az előzetes megbeszélés nélkül akcióba lépő lányt, helyzettől függetlenül, jóvá hagyva. Hidegvér visszanyerése sóhajtással, engedélyezve. Félszemű lány cikázó támadásától függetlenül, saját terv megvalósítása, folytatva. Tárból egyetlen, vérével töltött töltény elővétele, pozitív. Colt tárába helyezése, majd a kúszó lény bal alkarjának megcélzása, nyugtázva. Rohamot jelző robbanás elültével, hajszálpontos lövés leadása, teljesítve. Számításokra támaszkodva, két percet követően működésbe lépő képességére hagyatkozva, menekülési útvonal keresése, folyamatban. Túlerő és támadók kilétét figyelembe véve, visszavonulás, előkészítve. Falterület potenciális kijáratként való megjelölése, engedélyezve. Feltérképezés közben, baromságokat fecsegő férfinek válasszal szolgálni, jóvá hagyva.
-Negatív, Jean Reno. De neked még kerülhet a fuckin fegyverem csöve a modafucka picsádba, ha tovább járatod a szádat. Fogd!-
Vicsorgó mosollyal kislány felkapása és szőke kezébe nyomása, folyamatban. Göthös szőke gallérjának megkaparintása és oldalfal mellé rántása, teljesítve. Kézi gránát kibiztosítása, majd az éles töltény hátsó fal felé történő hajítása, pozitív. Robbanással keletkező lyuk elégedett nyugtázása, jóvá hagyva. Magasabb szőke táskájából kikandikáló kötél előrántására, felhatalmazva. Társaság lyukhoz navigálása, folyamatban.
-Mc. Hammer! Tudsz lőni, célozni, bármit? Juttasd át a fuckin kötelet egy biztonságos pontra és másszatok!-
Megoldó képesség minimális fokában bízva, feladat kiadva. Csapat biztosítása érdekében hátvéd szerepét felvállalni, nyugtázva. Kibiztosított fegyverekkel, esetlegesen érkező ellenséges erők blokkolása, előkészítve. Halálos és súlyos sebek okozása, negatív. Célzási zóna bokára korlátozása, teljesítve.

Tárgy: Re: Lélekdonor Szer. Jan. 16, 2013 10:15 am

A mesélő kérésére a küldetést lezárom.

Rosui Kagehime, Kamioka Shinrou, Kojiro Kuroda, Chirouchiba Airisu, Kaibara Katsuhiko, Atamagahen Haseru Hidari, Hakuun Reno: 1000 LP és 1500 ryou

Touma Vance McCay, Kaminari Taka: 500 LP és 1000 ryou