Csak az óceán halk morajlását hallotta, amikor félbeszakította a szép csendes, nyugodt pillanatot egy ismerős hang. Érte nyúlt, és fel is vette a telefont. Kedvtelen nehézséggel emelte a füléhez, és már hallgatta is a parancsokat.
Valahol nem messze tőle, egy társa rótta köreit egy város körül. Ő teljesen más volt. Szeretett harcolni, és talán még jobban szerette ha kutyaszorítóban van. Élete sokban különbözött tőle. Többek közt abban is, hogy ő nyugodt volt. Na meg az se játszott kevés szerepet a különbségekben, hogy ő férfi volt míg a harc edzett ember nő. Talán nem ez volt a legnagyobb dolog amiben különböztek. Hasonló telefont kapott hát ő is.
- Aikawa Chiyo a 11. osztag tisztje, és Nishihara Shuko a 8. osztag 3. tisztje! - Hangzott a megszólítás a telefonból. Valamilyen okból kettejük hívása egybe csatlakozott, és ennek nem szabott gátat pár kilóméter. - Jelentéseket kaptunk egy furcsa energia forrásról nem messze tőlük. Azt szeretnénk, hogy azonnal hagyják abba, amit csinálnak és közelítsék meg a terepet. Az előző feladataikból kiváltják önöket társaik. Legyenek óvatosak, és ha lehet ne keveredjenek kontaktusba ezzel az energia forrással. Roppant mód kifinomultnak ítéltük ahhoz, hogy óvva intsük önöket. Vizsgálják ki, és ha lidércek keze van benne, akkor likvidálják ha lehet. Ha nem, akkor kérjenek erősítést. Kapnak egy térképet és GPS es segítséget az odataláláshoz.
Legyenek óvatosak!
Ezzel el is tűnt az éterben a férfi aki a jelentést adta. Furcsa hangja volt ugyan, de ez egymagában nem enged gyanút ébreszteni senkiben. A két roppant különböző shinigami végül is megindul a pont felé, és ott találkoznak is.
De amit Seireitei lát, azt nagy valószínűséggel Las Noches sem hagyja figyelmen kívül. Ők már ismerik régi jelentésekből ezt az energia formát, habár jól lehet, még soha nem találkoztak vele. Ugyan olyan tünékeny, mint amennyire ritka. Ezért egy gyors és erős Arrancart küldenek, hogy végre adatot gyűjthessenek róla, és az adathordozó se vesszen el útközben. Karasu Vexet küldték el, hogy szerezze meg a kellő információt. Seth egy hírnöke jött el hozzá.
- Karasu Vex! - Ugrott be lakosztályára egy vászonba csavart vékony alak, még az arca se látszott. Vexet akár meg is lephette a történés, bár biztos benne, hogy nem az életére akarnak törni. - Seth nagyúr azt parancsolja, hogy mielőbb menjen az emberek világába, és készítsen jelentést egy ott tartózkodó energia mezőről, aminek jó eséllyel köze van a lidércekhez. Gyorsasága, és határozottsága miatt magát küldte a nagyúr. A kellékek az asztalon vannak.
Ezzel úgy tűnik el a furcsa lidérc, ahogyan jött. Vex felveszi a szükséges felszereléseket. Egy irány jelző és egy térkép. Japán déli partjainál egy szigeten történik éppen valami. Nincs mit tenni. Utasítást kapott, hát indul. Hamarosan meg is érkezik a helyszínre.
Megérkezése pillanatában erős rosszul lét vesz erőt rajta, habár nem tudja megmondani miért. Nem messze tőle meglát két shinigamit, akik épp beszélgetnek. Bizonyosan nem veszi észre őket, ha nincsen szeme. Minden lélekérzékét elveszíti, ahogy egy ereje egy része sem tud a felszínre törni. Eldöntheti, hogy eme fenyegetett állapotában oda megy e két shinigamihoz vagy sem.
A sziget elég nagy ahhoz, hogy el lehessen tévedni rajta. Az egész szigetet sűrű növényzet borítja, látszik, hogy nem járt itt még emberi kéz. Az viszont roppant furcsa, hogy beljebb az erdő talaján is találhatóak halott tengeri rákok, vagy kagylók. Elég frissnek tűnnek, mégis félig el vannak nyelve a homokban. Az is roppant furcsa, hogy ha jobban megvizsgálják a barna földréteg alatt aranyló homok van. Ezeken kívül még elég furcsának hatnak a növények, és fák is. Valamiért olyan érzetet nyújtanak, mintha nem lennének természetesek.

Nishihara Shuko:
Szokásos feladatot kaptam. Mint mindig havi rendszerességgel ki kell mennie legalább egyszer minden shinigaminak az emberek világának egy megadott pontjára járőrözni. Nem nehéz feladat, de annál unalmasabb. Általában semmi nem történik. Viszont most történt. Ugyan nem a kijelölt körvonalon, amin elindultam, hanem egy telefon hívás körében. Eltunyulva kedvtelenül vettem fel a telefont. Biztosan valami probléma van már megint. Mit csinálhattam rosszul? Gondolkodtam magamban, amiikor hallottam a megszólítást kicsit büszke voltam magamra a rangom miatt, de biztosan csak azért mert még új. Chiyot is megszólították pedig ő nem volt itt. Ebből arra következtettem, hogy ő van ott, de aztán ki tudja. Lényegtelen.
Úgy néz ki érdekesebb munkát kapunk, mint a fel alá rohangálás az emberek világában, miközben semmi nem történik. A manus, aki elmondta a feladatot meg sem kérdezett minket, hogy vállaljuk e vagy valami. Ezt a pofátlanságot... Még a hangja se áll jól az ilyennek... Aztán ránéztem a mobilomra, és csakugyan GPS es navigációt kaptunk, aminek felettébb örültem, mert se utcát, se házszámot nem adtak meg. Két piros pötty villogott rajta. Egy ott ahol én álltam, egy ott ahol a cél. Nem volt messze. Ha gyors akarok lenni, akkor tíz perc alatt meg van. De én nem akarok gyors lenni.
Végül is oda jutottam, ahol Chiyo már várt. Egy csónakot kötöttem el, hiszen közel sem olyan sűrű erre a lélekenergia koncentrátum, hogy repkedni lehessen. Szóval kényelmesen evezve jelenek meg, majd szállok partra.
- Szia Chiyo! Rég láttalak! Még mindig olyan harcias vagy, mint amennyire szép?
Próbálkozok meg neki egy viccesebb bókkal, hátha megnevettetem. Ahogy kiszállok, és közelebb lépdelek a kollégához észre is veszem, hogy valami itt nincs rendben. Az energiák, amik körül lengik ez a helyet ismeretlenek számomra. Olyan idegenek, mintha nem is a földön járnánk.
- Érzed te is ezt a különös energiát? Olyan furcsa érzésem van...
A stressz enyhítésére rá is gyújtok, még bevetés előtt. Elvégre közbe nem tehetem meg.

- Még mindig nem értem! - közöltem Suza-channal, miközben a kezemben lévő telefon villogó képernyőjére bambultam, nem túl értelmes fejet vágva. Nem régi szerzemény volt a kicsike, pontosabban még ropogósan friss volt, és mint kiderült, ritka bonyolult is. Mint ezek a modern kütyük általában.Nem is értem, hogyan tudják a mai emberek olyan természetes könnyedséggel kezelni őket. Vért izzadva sem jutottunk közös nevezőre. Ha Suzaku nem próbált volna meg segíteni, valószínűleg már rég darabokban heverne egy kuka legmélyén. De a derék madár barátom elég derekasan állta a sarat, már ami az értetlenkedésemet illeti.
- Azzal a billentyűvel tudod a kijelölést irányítani, és azzal lépsz bele a kívánt menübe. Lehetőleg ne üsd túl a gombot, mert ha az ujjad kikandikál a gép másik oldalán, akkor sem lesz se gyorsabb, se egyszerűbb!
- Kár, hogy szárnyad van és nem kezed! - sóhajtottam egy lemondót.- Akkor csak a kezedbe nyomnám, és kezelnéd nekem ezt a ketyerét. Nem is értem, miért nem lehet pokollepkével lerendezni mindent, vagy levéllel! - kedélyes zsörtölődésemből a gép ricsaja riasztott ki. Meglepődöttségemben majdnem el is hajítottam.
- Most csörög! - homályosított föl Suza-chan.
- Azt hallom, hogy csörög... - motyogtam, miközben próbáltam visszaszerezni a méltóságomat, ami az ijedtemből helyből magas ugrással valószínűleg csorbát szenvedhetett.
- Ez azt jelenti, hogy valaki épp téged hív! - jött az újabb instrukció.
- És mit kell vele ilyenkor kezdeni? - a méltóságom masszív kirándulásra ruccant, pofátlanul hátra hagyva engem!
- A zöld gombot nyomd le, de finoman!
Gondolkodás nélkül követtem a madár útmutatását, mire a gép kissé recsegve és felettébb irritáló hangon hadarni kezdett:
" - Aikawa Chiyo a 11. osztag tisztje, és Nishihara Shuko a 8. osztag 3. tisztje! Jelentéseket kaptunk egy furcsa energia forrásról nem messze tőlük. Azt szeretnénk, hogy azonnal hagyják abba, amit csinálnak és közelítsék meg a terepet. Az előző feladataikból kiváltják önöket társaik. Legyenek óvatosak, és ha lehet ne keveredjenek kontaktusba ezzel az energia forrással. Roppant mód kifinomultnak ítéltük ahhoz, hogy óvva intsük önöket. Vizsgálják ki, és ha lidércek keze van benne, akkor likvidálják ha lehet. Ha nem, akkor kérjenek erősítést. Kapnak egy térképet és GPS es segítséget az odataláláshoz.
Legyenek óvatosak! "
- A piros gombbal fejezed be a beszélgetést! - Suza-chan fáradhatatlannak bizonyult.
- Ha hamarabb mondod, föl se veszem! - vágtam rá, de már ki volt adva a parancs.
Nem mintha holmi névtelen, idegesítő hangoknak engedelmeskednék lépten nyomon, de ha harcról van szó, ráadásul azt is hozzátették, hogy vigyázzunk magunkra... akkor már érdemes legalább megnézni! Ha nem tetszik, legfeljebb haza megyünk, és kész!
~ Nos Élet, te mit mondasz? Nézzük meg? ~ kérdeztem kardomat persze csak egy gondolat erejéig.
~ Még szép! Szeretnél te is menni nem? ~ biztos voltam benne, hogy mosolyog.
- Akkor induljunk. Mellesleg mi is az a GPS? Azt mondták, azzal fogunk oda találni...- Suza-chan válasz helyett a fülembe csípett, majd a segítségével meg is találtam a térképet. Bár azt nagyon nem értettem, hogy ebbe a kis gépbe, hogy fér ekkora térkép. Suzaku a vállamról leste a megadott útvonalat, én meg mentem a már már szokásossá váló navigációja szerint. Mint kiderült nem is voltunk olyan messze a céltól. Kellemesen idegcirógató energia fogadott. Nem sokkal érkezésem után Shuko-san is beesett. Köszönésére kissé zavartan motyogtam valamit. Nem tudtam, mit is lehetne egy ilyenre mondani, és maiko koromban azt tanították, hogy a pirulás mindenre jó válasz egy ilyen helyzetben. Arra a kérdésére, hogy érzem-e, csak kicsit gonoszul és izgatottan elmosolyodtam.
- Szerinted merre lehet? - kezdett egyre jobb kedvem lenni.

Mesélő:
Az espada leült, hogy megpróbálja kipihenni a rosszullétet, de ezt úgy látszik nem lehet ennyivel megoldani. Az irány jelzője vadul pittyegni kezd, és az erdő mélyére irányítja. Ahogy beljebb ér egyre ritkásabbak a fák, és a növényzet. Lassan látszani kezd a távolban egy mező, aminek közepe alacsonyan fekszik a tengerszinthez képest. Hét furcsa oszlop emelkedik ki a földből, amin türkiz színben szalad fel rengeteg apró, és pár nagyobb indaszerű valami. A mező füve minden lépésnél úgy morzsolódik össze, mintha porrá válna, amint valaki hozzá ér. A talaj is felettébb lazának látszik, ahhoz képest, hogy elvileg megkötötte a fű gyökere. A rosszul léte kezd enyhülni, de még nem tűnik el. A furcsa oszlopokból áradó energia nyugtalansággal tölti el. Közelebb érve veszi észre, hogy köralakban helyezkednek el, és első becslés alapján körülbelül tíz méter magasak. A kör közepén egy ember áll, kezeit az égnek emeli. Alatta mint erek hálózzák be a földet ezek a türkizkék indák.
Az irány jelző vadul csipog, ahogy közelebb ér. A tiszta terepen nincs esélye elrejtőzni, talán csak annyi, hogy behúzódik az egyik oszlop mögé.
A shinigamik eközben megindulnak befelé. Minden amihez hozzá érnek elporlad. A színük nem tűnik el, sőt úgy tűnik, mintha a végtelenségig kiszáradtak volna, és csak arra várnak, hogy elvigye őket a szél. Végül is ők is beérkeznek irányjelzőjüket követve a mezőre. A látvány ami eléjük tárul határozottan bizarr. Ekkor Shuko is megérzi a rosszullétet, viszont számára ez sokkal inkább hasonlít, ahhoz az érzéshez, amit érzett átváltozása napján. Ez megrémíti, és ez ki is ül az arcára. Az arrancart most észre veszik ők is, és ez vissza felé is igaz. Nem éreznek késztetést arra, hogy megtámadják, és az erejét sem tudják felmérni, bár Shuko még emlékszik rá mi történt, akkor. Az érzés egyre jobban hatalmába keríti, de még tud rajta uralkodni.
Mind a shinigamik, mind az espada azért jött ide, hogy kivizsgálja ezt a dolgot, vagy elpusztítsa. Erről ugyan nem tudnak, és gyanakodnak is egymásra, de végül is meghúzzák magukat egy-egy oszlop mögött, így hallhatják meg, hogy a férfi mit beszél.
- Víz, víz, víz... A jó isten verje meg, de hogyan kell előhívni a védelmezőt? Mindenhol víz van, de hiába. Valami hiányzik. Talán rosszul tudok valamit. Nem... Az kizárt. A tűz sikerült. Nem kellett más hozzá, mint egy megfelelő hely, és a tűz szíve... Ó hogy a macska rúgja meg... A víz szíve kell... Hova is tettem...
Motoszkálás hallatszik, majd csörömpölés.
Ha előlépnek láthatják ahogy háttal áll nekik a férfi, aki hosszú köpenyében matat valami után látszólag észre sem véve a jövevényeket.

// Nincsen meghatározva sorrend. Az ír elsőnek aki gyorsabb. Én majd később írok, mert ezzel kifogytam a naftából.//

A sziget belseje felé haladva egyre furcsábbá váltak a dolgok. Porhanyós természet, friss tengeri herkentyűk. Olyan ez mint egy rosszul tálalt svédasztal. Chiyo bemutatja nekem madarát, amire eddig nem igazán figyeltem, de ezek szerint nagyobb jelentősége van, mint amit eddig tulajdonítottam neki.
- Szép madár, minden bizonnyal hasznos is.
Mosolygok rá.
Kicsit zavart vagyok, nem tudok normálisan önfeledten tréfálkozni, vagy jókedvvel beszélgetni akármennyire is tetszik a leányzó. Most munka van, és a rossz előérzet sosem jelent jót.
Hirtelen ismerős érzés markol a gyomromba megfeszítve minden izmot a testemben. Próbálom észrevétlenné tenni, de ki ül az arcomra. Olyan érzés, mint a mélyről jövő borzongás, félelem, és fájdalom keveréke. Éreztem már ilyet. De miért pont most? Ennek nem lesz jó vége, de nem fordulhatok vissza! Ha vissza fordulok megtagadom a parancsot, és mire hivatkozzak? Rosszul lettem, mert valami szörnyeteg át akarja venni az irányítást a lelkem felett? Azt hiszem jól megnéznének.
Erőltetett menetbe kényszerítettem magam, és rákapcsoltam, hátha ha mással törődök elmúlik.
Chiyo ki tudja milyen felindulásból dúdolni kezdett, majd énekelni. Nem egy popsztár azt el kell ismerni, de furcsa boldogság, csodálat, és szeretet kavalkádot ébresztett bennem, ami sikeresen elfedte a belső támadót, de el nem tüntette.
Mosollyal nyugtáztam, hogy tetszik a hangja, és az is amit csinál.
Hamarosan azonban alábbhagyott az ének, és lassan kikerültünk a porladozó dzsungelből. A nagy tisztaságot időnként egy gyér fa tarkította.
A távolban furcsa színben tündöklő oszlopok nyúltak a magasba, és láttam ahogy az espada egy oszlophoz lopakodik. Chiyo a kardjáért nyúlt, én pedig megpróbáltam erőt venni magamon mindhiába.
- Chiyo kedvesem, azt hiszem már láttam, sőt harcoltam ezzel az arrancarral. Jobban mondva espadával.
Utalok arra, hogy roppant veszélyes a figura, és jobb lenne nem konfrontálódoni vele. Végül is belopózzunk egy oszlop mögé, onnan figyeljük az eseményeket.
Hallok valami hangot, talán még értelme is van, de aztán mély csöndbe burkolózik minden. Egy furcsa hörgő hangot hallok, majd erős fejfájás, hányinger, és görcsök vesznek hatalmukba. Kezemet az arcomra tapasztom, és ahogy csak tudom elfedem azt. A hang egyre erősebb, és guggolásból, térdelésbe megyek át. Talán Chiyo is észre vette, hiszen látom az arcán, hogy aggódik, és néma ajkának vonaglását is.
Csak ne most...

Mesélő:
Shuko minden erejével ellenáll a lidércnek, ami lassan átveszi felette az irányítást. Ezt Chiyo értetlen szemmel nézni, hiszen nem látott még ilyet, de közben figyel ellenségéire is. Az espada rögtönzött támadásba kezd, és el is találja célpontját. A terv viszont megbukni látszik, amikor a figura nem szakad darabokra sőt, még csak el sem szakad a hosszú kabátja.
Vex a támadás közvetlen pillanatában valami furcsa energia kitörést érzett, erre gyanakodhat. A férfinak csak a feje mozdul. A válla fölött hátra néz, és gondolkodó arccal néz a számára idegen arrancarra.
- Jó napot kedves lidérc úr, csak nem megsértettem valamivel?
Kérdezi. Hangjából tisztán érezhető az értetlenség. Valami arra készteti mind a shinigamikat, mind Vexet, hogy ne vegyék komolyan ezt a valakit.
Shuko állapota egyre rosszabb lesz, és most már tisztán érezhető a lidérc jelenlét, ami belőle árad. Ő sem bírja már tovább, és elterülve a földön fehér darabkák rakódnak az arcára, és szeme fehérje szürkébe vállt, majd feketébe. Chiyo értetlenül áll a történés felett. Vex megérzi ezt, és ő biza már ismeri a dolgot. Óvatossá válik, és inkább felhagy a támadással. Maga és a shinigamik közé helyezi a furcsa alakot, aki ki tudja milyen megmagyarázhatatlan okból kivédte a támadását, sérülés nélkül.
- No csak, no csak...
Beszél magában értelmetlenségeket a férfi. A kék erek a padlón egyre sötétebb kékké vállnak, és ez felkúszik az oszlopokra is. A hirtelen színváltozás talán összefügg Shuko helyzetével.
Chiyo erős késztetést érez arra, hogy elhagyja Shuko közvetlen környezetét, akár mennyire is helytelennek tartja magára hagyni a férfit. Shuko furcsa hörgő hangot hallat, majd embertelen pózba fordulnak át a kezei, és egy pók tartásához hasonlóan egy pillanat alatt felmászik az egyik oszlopra. Maszkja félig a fején van. A fehér anyagból hosszú agyarak nyúlnak elő. Mindenki számára fenyegető jelenség ez. A kör közepén álló férfi csak mosolyog. Chiyonak döntenie kell, hogy mihez kezd most, hiszen társa valamilyen megmagyarázhatatlan indokból lidércé változott, miközben egy nála sokkal erősebb lidérc is jelen van, ráadásul ott van egy ismeretlen alak, akit ki kéne vizsgálnia.
Vexnek pedig óvatosan kell eljárnia, hiszen könnyen lehet, hogy mindenki egyszerre fog rá támadni, de az a valószínűbb, hogy a frissen lidércé vállt Shuko először a köztük álldogáló férfinek esik neki.

Shuko:
Alig, csak egy pillanatra törtem meg, de ennyi elég is volt a legrosszabbra. Hirtelen minden elsötétült... De hiszen csak pislantottam egyet. Mindenhol sötét volt, csak egy helyen nem. Körülöttem.
- Tudom hol vagyok! Chi no Umi! Chizou! Hol vagytok?
Most már bizonyos volt, hogy a saját világomban vagyok. De olyan ritkán lépek be ide, még ha hazai terep is biztosan nem tudnék pár lépésnél többet megtenni. Körbe nézek, de minden sötétségbe burkolózva nyugszik. Szavaimat elnyeli a sötétség. Ekkor veszem észre, hogy bizony Shikaiban vagyok. Csak arra nem emlékszem hogyan történt...

A shinigami arccal a földre borult, és átadta magát az érzésnek. Nem is tehetett mást, hiszen olyan roham áldozata lett, ami réges régen túl nőtt már rajta.
Lélek testvére nyerte a rohamot, mint legutóbb is. A tehetetlen shinigami úgy adta meg magát, mint meztelen paraszt a lovas rohamban. Az ösztön kúszik elő belőle, mely még ugyan nyers, de csak idő kérdése, hogy megszilárduljon.
- Sakamake Chi no Umi...
Suttogja a földbe a szerencsétlenül járt porhüvely, és egy pillanat alatt hatalmas ereje manifesztálódik ebben a világban. Sárga tengerként tör elő belőle a reiatsu. Nem nézi kit rémiszt halálra, vagy ki előtt fedi fel magát, a gondolatok még nem érdeklik. Csupán a vérszomja csillapítása. Üresnek érzi magát, mintha évezredek óta nem evett volna. Külsője megmásíthatatlan alakot vesz fel, s kicsavarodik karja, lába. Arcán alakot ölt a rettenetes maszk, mely sokak számára egyértelmű jelzést ad.

- Chi no Umi! Chizou!
Ordítom egyre kétségbeesettebben, miután felfedeztem, hogy nem tudok kijutni a saját világomból. Ekkor látok meg a távolból közeledni egy alakot. Lassan rajzolódik ki körvonala ahogy közeledik a sötétben. A fény mely egyetlen menedékem rávetül, és meglátom azt, amit még én sem hiszek el. Hebegve, habogva nézek a lidérc alakra, aki hajszál pontos másom. Csak annyiban különbözik, hogy bőre oly fehér akár egy maszk. A második dolog, ami lesokkol, hogy a fegyvere ugyan az, mint az enyém, csupán az a különbség, hogy az övét fekete köd lengi körül.
- Szevasz... Hulla!
Mondja hátborzongató hangon, és már meg is indul felém. Eszeveszett sebességet diktálva támad, és én alig alig tudom tartani vele a lépést.
- Mi a fene történik itt? Hol vannak a zanpakutou lelkeim?!
Kérdezem, de válaszra se méltatva ostromol tovább. Ereje sokszorosa az enyémnek, ezt tisztán érzem. Talán csak játszik velem?

Kicsavarodott testrészei pókszerű mozgást biztosítanak neki, és pár ügyes mozdulattal a közeli oszlop tetejéről nézi meg prédáit. A shinigami, aki vele együtt érkezett ínycsiklandó falat, és a másik ember sem ígérkezik kevesebbnek, de valaki olyanra téved a tekintete, akit nem akart látni. A félelem, és bizonytalanság érzete kúszik végig rajta, és inkább megdermedve figyel. Vajon a nálánál sokkal erősebb, és fejlettebb lidérc akar tőle valamit? Nem tudhatja, de inkább nem provokálja. Közben arcán csak terjed a maszk, és lassan beteríti mindenét. Lefelé kúszva a testén hódít magának teret fehér anyaggal vonva be a testét, ami lassan elemészti a porhüvelyt, és újjá formálja azt. Két másik lába is kinő, hogy biztosabb mozgást, és bizarrabb külsőt kölcsönözzön neki.

Mesélő:
Shuko belső lidércével küszködve áll az oszlop tetején, amikor Chiyo egy hirtelen gondolattól vezérelve, csépelni kezdi a kék ereket a földön. Jászi könnyedséggel zúzza szét az indákat, amikből kék folyadék csordogál.
A jelenlévő druida alaknak ez láthatóan nem tetszik, mert azonnal felé fordul, és valamit mormolni kezd, majd hirtelen szél támad. Ez inkább hasonlít reiatsu áramlatra, mint valódi fizikai szélre, de az eredmény ugyan az. Chiyot felkapja ez a szél és odébb repíti.
Vex időközben pedig kihasználva ellenfele figyelmetlenségét, a levegőbe ugrik, és bombázni kezdi a helyet, ami úgy esik darabokra, mintha papírból lenne. Cerojával még egy hatalmas lyukat is vág a földbe. Elég mélyre sikerül. Végül az általa készített kráter szélére érkezik.
Chiyo nem messze a kráter szélétől ér földet, így testközelből nézheti végig a pusztítást. Jól lehet soha nem látott még ekkora erejű lidércet.
Shuko emberi alakjában fekszik a földön a kráter legalján. Alig lélegzik. Láthatóan vissza nyerte emberi alakját, de sérülései arra engednek következtetni, hogy alig él. Nyögdécselve próbál mozogni a földön.
Az ember alak viszont nem messze Vextől alakot ölt a semmiből.
- Te szerencsétlen idióta! Tudod hány havi tervezést tettél tönkre?! Ezért csúnyán meglakolsz!
Mondja indulatoktól eres szemekkel. Vexen újból rosszullét vesz erőt, és hasonló élményben lesz része, mint Chiyonak. A "druida" szerzet egy halk szó mormolásával és kéz mozgatással energiát gerjeszt, és hatalmas lökést mér Vexre. Sérülést nem okoz vele, de más harc színtérre tereli önmagukat.
Chiyo és Shuko egy pillanatra egyedül marad.
Vex szemtől szembe ellenfelével úgy támadhat, ahogy akar. Észre veszi azt is, hogy ez a valaki véres. Fejéről vér csordogál alá, feltehetőleg eltalálta az előző támadása. Ha folytatja frissen alkalmazott taktikáját, úgy nézhet ki, hogy könnyű győzelme lesz.

// A sorrend egyszerű Vex akkor ír amikor akar, én pedig Chiyo után írok. Hajrá Vex ^^. //

A lidércnyomásos valóálomból szinte kiszakított egy sokkal erősebb fájdalom, jól lehet nem volt mérhető a lelkemet tépő fájdalommal, de mindenképpen megszakította a folyamatot.
Az utolsó kép, csupán annyi volt, hogy ez az átkozott lidérc kiveri a kezemből a két pengém, és végső csapásra emeli a kezét.
Nem tudom mi történt. Nehézkesen kinyitom a szemem, és mint akiből elszállt minden erő, próbálok legalább négykézlábra állni, de mind hiába. Alig bírok lélegezni, és mindenem fáj. Testemen több helyen is égési sérülések vannak, és ruha is alig maradt rajtam. Semmi ötletem nincs mi történt velem. Talán megmenekültem? Legalábbis egyelőre. Valaki megtörte a lidércet, és vissza kaptam a lelkem feletti uralmat. A gond csak az, hogy bárki is legyen megmentőm, nem hiszem, hogy sokáig akar életben látni.
A drasztikus tájváltozás biztosít arról, hogy valami keménnyel csaphattak agyon. Erőtlen próbálkozásaimra összpontosítva, szinte észre sem veszem Chiyot. Talán nem is számítok rá, hiszen sokkal okosabban tette volna, ha elmenekül. Egy espadával nem veheti fel a versenyt. Akkor eszmélek rá, hogy itt van, amikor már az ölében pihentetem a fejem. Furcsa melegséggel tölt el az érzés, még most is, így gyengén és kiszolgáltatottan.
Chiyo beszélni kezd, de csak nagyon tompán hallom. Hunyorítva nézek rá, és próbálom megmaradt lélekjelenlétemmel felfogni, hogy mit is mond.
- Chiyo... Nyöszörgök, miközben a fájdalmasan emelem a karomat.
Vajon tudja, hogy mit kell kiállnom? Vagy csak bátorítani akar? Miért jött vissza egyáltalán? Közeli barát... Közeli barát...
- Chiyo... - Nyögöm még egyszer felé, és felé nyúlok a kezemmel, az övét keresve. - Sajnálom... Menekülj innen Chiyo! Kérlek... Nem tudom mi történt, de megtört a szorítása ennek a lidércnek. De nem tudom meddig tart, amíg újra előjön.
Köhögök, hisz kiszáradt a torkom, és a meleg kellemes érzés helyett, valami hideg kúszik felfelé a gyomromból. Soha nem alszik...
- Kérlek Chiyo! Fontosabb vagy nekem, mint bárki ebben az utóéletben... Nem akarlak veszni látni, főleg nem én általam. - Köhögök megint, egyre gyengébben. - Közeli barát... Több vagy te nekem, mint bármi amihez viszonyíthatnálak. Ezért kérlek, hogy menj... Mielőtt még újra előtör belőlem!
Görcsbe rándul a gyomrom, és a hideg érzés mellé fejembe már hörgő hangok is csatlakoznak. Egyre szorosabban fogom Chiyo kezét, és másik kezemmel a földet markolom.
- Jól lehet soha nem mondtam még senkinek ilyet... De szeretlek!
Ezzel el is engedem a kezét, és össze gömbölyödök a földön, majd úgy kezdek reszketni, mint téli jég viharban egy meztelen kisgyermek. Remélem meg tudtam győzni, bár kötve hiszem, hogy itt hagyna. Előbb tépetné magát darabokra, minthogy hátra hagyjon bárkit is. Hisz bennem... Én pedig csalódást fogok neki okozni...
- A rohadt életbe... Súgom magam elé erőtlenül, majd lassan lehunyom a szemem.

- Nem menekülhetsz! Ez a lélek az enyém! Eleget fecsérelted az időmet Shuko... Most pedig maradj csöndben, és halj meg tisztességgel!
Mondta a shinigami felé tornyosuló lidérc alak, ki mintha a semmiből materializálódott volna előtte.
- De miért akarsz megölni?
- Erős vagy Shuko... De nem használod ki. Azon a napon, amikor felébredtem benned tudtam, hogy meg kell hogy öljelek. Hátráltatod a fejlődésem... Ilyen egyszerű... És most mutasd a nyakad!
Erőtlenül bámulva maga elé, már válaszolni sem maradt energiája. Izmai sem feszültek már tovább. Lassan elszállt belőle az akarás, a kitartás, és minden ami megakadályozhatta volna a véget. A szörnyeteg felemelte a pengét, mely vér vörösen izzott, és félmosollyal az arcán lehelte a levegőbe:
- Győzelem...
A kard ereszkedni kezdett, és a világ elsötétült. Mind az ismert, és az ismeretlen, már nem számított.

Mesélő:
Karasu Vex egy jól irányzott támadással lebénítja az idegent. Látszólag semmi védelme nincs a lélekalapú avagy reiatsu alapú támadások ellen. Amint megbénult egy ceróval kínálja meg ami sikeresen kitépi a testéből. Emberi porhüvelye összeégve esik össze. A férfi kicsit ingatag mozgással próbál felállni, mellkasából a jól ismert láncszemek lógnak. Vex eldöntheti, hogy hagyja a férfit, vagy esetleg lidércet csinál belőle, vagy csak elpusztítja.

Közben Shuko arcára lassan visszakúszik a maszk. Teste nem tiltakozik többé az uralom ellen. Chiyo megpróbálhatja valahogy lelassítani a folyamatot, de nem tudja meggátolni. Ha csak el nem távolodik tőle, akkor bizony a karjai között hollowizálódik. Amint ez megtörténik a lidérc öntudatra ébred, és eltávolodik a lánytól. Mozgásából tökéletesen leszűrhető, hogy gyenge. Chiyo talán könnyedén le tudná győzni, ugyanakkor érzelmi okok gátolhatják ebben.

Vex miután eldöntötte mit csinál a lélekkel, újra foglalkozhat a két shinigamival, akik közül az egyik nem egészen az. Pont akkor érhet a helyszínre, amikor Shuko már átváltozott. Tulajdonképpen rajta múlik mi lesz most a friss hollowwal. Akaratával egyelőre könnyedén befolyásolhatja az újszülöttet.

// Nos szerintem az lenne a legjobb, ha Chiyo írna először, aztán én, aztán Vex, hogy le tudja reagálni a dolgokat kellőképpen. Meg aztán időrendileg is így lenne a helyes. //

Az élet testében átalakult, akár csak már tucatszor. Ezúttal viszont más volt. Most nem volt semmi, ami vissza fogja. Nem volt erős érzés, amely görcsbe rántotta volna a testét, és megfosztotta volna a cselekvés jogától. Most ő volt az úr. Talán először rövid élete óta. Mióta megszületett, erre vágyott, és most az övé volt.
Az euforikus örömöt a felismerés szakította meg, amikor látta a felé közeledő pengét, bár hallani még nem hallott semmit. Moccanni sem bírt. A több oldalú harc teljesen kimerítette.
Szinte reflex szerűen összpontosította erejét, hogy egy pillanat alatt reagáljon a támadásra. A siker nem maradt el. Csupán az gátolta meg abban, hogy védekezés helyett támadjon, hogy emlékezett. Emlékezett a kedves arcra, ami most inkább volt kétségbe esett. Emlékezett az érzésre, ami a szívét mardosta, amikor még volt neki.
Némán idézte meg mágikus erejét a vér fölött. A támadás roppant mód erős volt, és kicsit sok is, de képes volt megfékezni a vérével. Megállította.
A vére körbeölelte a pengét, és megbénította. Vörös kőszoborrá változtatta a fegyvert, amely az életét akarta venni. Ez az utolsó amire emlékezett.
Eszméletét vesztette, amikor megállította a támadást. Jól lehet a teste tovább változott, már inkább a természetes átváltozás ténykedett, mint ő. Azt a hirtelen helyváltoztatást sem érzékelte, amikor a nő behúzott neki, megrepesztve a maszkját, majd utána még jókorát rúgott belé. Elterülve feküdt hát a földön magatehetetlenül, haldokolva.
Hiába próbálta volna már bárki leverni róla a maszkot, azt már csak az életével együtt vehették el tőle. Szíve helyén lyuk tátongott, és teste sem volt már a régi. Chiyo mindent megtett azért, hogy ezt hátráltassa, de az a shinigami akit ő ismert, már feladta. Ő nem volt többé.
Egy valamiben reménykedhetett, hogy az az arrancar, akivel az előbb találkozott, és majdnem halálra cerozta, most úgy dönt segít rajta. Saját bevallása szerint itt volt a vég. De ő örült. Hiszen végre a maga ura lehetett. Ő irányított, és senki más. Egyedül volt, teljesen egyedül. Megtette, amiért a világra jött, és most rengeteg lehetőség tárult elé, amik elveszni látszottak az előtte lassan elhomályosodó képzeletben. Talán ez volt a biztos jele, annak hogy vár rá a halál.
Utolsó erejével még erőtlenül formált egy szót ajkaival:
- Boldogság...