- Végre eljött a nagy nap. – örvendeztem boldogan
Az első edző harcomra siettem. Már jó ideje erre edzettem. Napokig gyakoroltam a kidoukat és tovább edzettem a kardtudásom. Elvégre nagyon sokat kellett edzenem. Igaz, hogy jó vagyok kardforgatásban, de az ellenfelem sem kispályás. A 6. osztag egyik emberével fogok gyakorolni. Előre megbeszéltük, hogy mikor és hová menjek. Az időpontot könnyen be tudom tartani, de oda is kell találnom. Helyszínnek egy tengerpartot beszéltünk meg. Már jó ideje járkálok a városban, amikor eszembe jut, hogy még csak egy óra múlva lesz csak a párbajunk. Mivel unatkoztam, ezért vittem úszónadrágom, hogy addig is egy kicsit mártózok. Egy jó ideig lépkedtem a kijelölt hely felé, amikor is eszembe jutott, hogy a kardom tűz elemű. Eddig ez nem is jutott eszembe. Reméltem, hogy az ellenfelemnek, nem víz elemű a zanpakutoja. Sok mindent nem mondott meg magáról csak annyi, hogy a neve Hiraikotsu Omote és a 6. osztag, 5. tisztje. Ennél többet nem mondott magáról. Na, jó én sem árultam el sok mindent. A nevem, azt hogy az 5. osztag tagja vagyok illetve, hogy nincsen rangom. Engem valahogy zavart, hogy nem ismerem ellenfelem. Ám amikor odaértem a tengerpartra, csodálatos látvány tárult szemem elé. Mivel időpontnak este hetet beszéltünk meg, a nap már-már kezdett lemenni. A víz kristály tiszta volt, alig akadtak páran. Így hát átöltöztem fürdőruhába és beleugrottam vízbe. Úszás közben sem tudtam nagyon koncentrálni. A szokásos nyugtató módszeremet használtam. Lemerültem víz alá és ott maradtam, amíg levegőm maradt. A víz nagyon kellemes volt, ami még inkább segített ellazulni. Így hát összeszedtem magam feljöttem a víz felszínére és elgondolkodtam. Ha mégis csak víz elemű a zanpakutoja, akkor az lenne a legjobb terv, ha a tűzkardot használom. Mert akkor a víz elpárolog, ha hozzáér a kardomhoz és a pára segítségével megtámadom. De azért reméltem, hogy ő neki nem víz elemű. Hát megnyugodtam. Eldöntöttem, hogyha meglátom, akkor megkérem, hogy változtassunk egy kis szabályon. Azt szerettem volna, hogy ki lehessen játszani a kardunk erejét illetve, hogy addig menjen a mérkőzés, amíg valaki el nem veszti eszméletét, vagy amíg fel nem adja. Hát így vártam őt.

A helyzetem továbbra sem változott ebben a világban. Továbbra is magányosan járom az utcákat és figyelem az itt élőket. A legtöbbjüknek nagyon jó élete van. Nem mintha nekem panaszkodnom kellene. Meg van mindenem, amire csak szükségem van, kivéve néhány olyan dolgot, amelyek már az előző, a valódi életemből is kimaradtak. Főleg a szerelem maradt ki az életemből és a velejárói. Barátaim sem voltak, ez sem igazán változott meg. Egyedül Misty az, akivel nagyon jóban vagyok, illetve nemrég megismertem egy srácot a 2. osztagból is.
Most pedig egy edzőharc helyszínére sietek, ami a tengerparton esedékes. A nevén kívül semmit sem tudok a partneremről, de ha szerencsém van, akkor majd kiderül róla néhány infó. A harci tudását mindenképpen fel akarom mérni, arra nagyon kíváncsi vagyok. Ráadásul a saját képességeimre is kíváncsi vagyok, ugyanis ez lesz az első alkalom, hogy nyíltan támadjak valakire és ne a távolból öljem meg. Az akadémián megszerzett tudásomat még nem volt szerencsém túl sokat próbálgatni. Még egyszer sem kellett éles helyzetben harcolnom. A legutóbbi küzdelmem pedig Misty ellen volt, akivel egyáltalán nem bírtam el. Bár az azért is lehet, mert ő sokkal tapasztaltabb már, mint én. A mostani „ellenfelem” viszont, ha minden igaz, akkor velem egy szinten van. Kemény küzdelmet várok tőle. Valószínűleg én fogok veszíteni, mivel még mindig jobban szeretek lesből támadni, mint szemtől szemben, de azért feladom majd neki a leckét.
Meglehetősen kellemes helyen fogunk összecsapni, a tengerparton. Nem rég Mistyvel töltöttem ott el egy kis időt. Igen jól szórakoztunk. Nem hittem volna, hogy most visszatérek ide. Ryuu, az ellenfelem már vár rám. Így amikor már ő is láthat engem, megszaporázom a lépteimet, hogy minél hamarabb előtte legyek.
- Üdvözletem! - köszöntöm a Shinigami-t. - Hiraikotsu Omote, szolgálatodra! Velem fogsz edzeni egy harc erejéig.
Ekkor alaposan szemügyre veszem. Átlagosnak tűnik, nincs semmilyen jegy a külsején, amitől kilógna a többiektől. Ez akár még jó jel is lehet, mivel nem vág fel a képességeire.
- Milyen szabályokkal szeretnél harcolni ellenem? Én bármiben benne vagyok, csak mondd el mit lehet és mit nem!

Végre megjött Omote is. Amint meglátott köszönt.
- Üdvözletem – köszönt – Hiraikotsu Omote, szolgálatodra! Velem fogsz edzeni egy harc erejéig.
Én ettől egy kicsit zavarba jöttem, hisz nem ilyen a köszöntésre számítottam. Láttam, hogy szemügyre vesz. Gondolom kíváncsi arra, hogy milyen erős vagyok. Ám folytatta.
- Milyen szabályokkal szeretnél harcolni ellenem? Én bármiben benne vagyok, csak mondd, el mit lehet és mit nem! - mondta
Hát úgy látszik, tényleg érdekes csatának leszünk így résztvevői.
- Rendben van! –válaszoltam – Első szabály. Addig megy a harc, amíg valamelyikünk el nem veszti eszméletét, vagy fel nem adja. Második. Hadoukat lehet használni, és ha neked is megfelel, akkor a gyógyító mágiákat is lehet használni. Harmadik. Egyéb felszereléseket, mint kések meg ilyesmi, lehet használni. Negyedik. Zanpakutonk erejét fel lehet használni. Ötödik. Lehetőleg ne arra menjünk, hogy kinyírjuk a másikat. Ja, igen, a hatod szabály erre vonatkozik. Amint a másik elájul, ha van gyógyító mágiád, akkor rögtön oda kell hozzá menni és meg kell gyógyítani. Az esetben, ha mindketten elájulnánk, akkor sajnos, nem tehetünk semmit a másikért.
Picit elmosolyodtam.
- De így lesz vicces, hogy van, valami tétje is van. – próbáltam viccelődni.
Ekkor elfordítottam fejem a víz felé. Vettem egy nagy levegőt, a víz kellemes illatát éreztem. Éreztem arcomon a hűs, de még kellemes szél fújását. Még egy kicsit néztem a ragyogóan tiszta vizet, ám már visszafordítottam fejem és edzőpartnerem felé néztem.
- Ha bármi ellenvetésed lenne a szabályokkal szemben, – mondtam – akkor legyél szíves most elmondani azokat, ha nincsen, akkor kezdhetjük.
Ökölbetett kezeimet összeérintettem és vigyázban álltam pár pillanat alatt.
- Üdvözöllek! – mutatkoztam be újra – A nevem Abakura Ryuu, az 5. osztag egyik tagja. Sok szerencsét kívánok a párbajhoz.
Amint bemutatkoztam meghajoltam és felvettem a harci pozíciómat. Persze előbb elővettem kardomat tokjából és két kézzel megmarkolva magam elé emeltem.
- Ha készen állsz, szólj! Tiéd a megtiszteltetés, vagyis te kezdeményezhetsz először. – mondtam Omoténak ellenfélhez való tisztelettel.

Kissé megbántam már, hogy az előbb feltettem a srácnak a kérdésemet. Annyi szabályt kitalált már a harcra, hogy kezdem unni. Én csak egy egyszerű harcot akartam, nem bajnokságszerű feltételeket. A legtöbbje ráadásul alapból olyan, hogy számomra egyértelmű. Nem azért vagyok én itt, hogy kivégezzem az egyik „elvtársat”.
- Tét? Nem hiszem, hogy lenne itt bármiféle tét is. A jobb győz és kész! - válaszolok kissé szarkasztikusan.
- Komolyan ezek a szabályok? Akkor hát, összefoglalva, azt csinálok amit csak akarok, a lényeg, hogy ne öljelek meg. Nem tudok gyógyítani, tehát ne várd, hogy majd a segítségedre leszek. - mondom. - Azt hiszem más hozzáfűznivalóm nincs.
Ekkor összerakja a kezét, újra bemutatkozik, végül meghajol. Megvakarom a fejem, majd megvonom a vállam. Nem tudom miért csinálta ezt, de nem is érdekel. Gyorsan végig futtatom magamban a rendelkezésemre álló képességeimet. Egyaránt vannak támadó és védekező technikáim, ráadásul ismerek olyat is, amivel megbéníthatom. Az ő arzenálját viszont nem ismerem, ezért óvatosnak kell lennem. Nem szaladhatok neki csak úgy. Először fel kell mérnem az erősségét és a gyengéjét, majd amint tudok, lecsapok.
Sokkal jobb volt a régi szakmámban harcolni. Annál legalább távolról leszedtem a célpontot, majd elhúztam a csíkot. Most viszont nem tehetem ezt meg, oda kell mennem hozzá és a kardommal kell lecsapnom. Kemény feladat, főleg egy ismeretlen ellenféllel szemben. Éppen ezért hátrálok meg. Olyan 15m távolság lehet közöttünk, amikor a kardom markolatára teszem a kezem. Szépen lassan, nyugodtan húzom elő, nem kapkodok el semmit. Türelmesnek kell lennem, ez itt komoly játék lesz.
- Kyoukan Shiro, Nene! - szólalok meg.
A kardom hirtelen átalakul. Nem sokat változik külsőre, de már nem átlagos Katana kinézete van. Így bármikor képes vagyok arra, hogy használhassam a Shikai Képességeit a fegyveremnek.
- Nos, akkor vágjunk bele! - szólalok meg, ő valószínűleg nem is hallja amit mondok.
Gyorsan koncentrálni kezdem a Reiatsumat, majd rámutatok Ryuura. Először nem történik semmi, viszont pár pillanat múlva egy kisebb villanás történik a mutatóujjam hegyénél.
- Hadou: 54; Haien! - aktiválom a technikámat.
A következő pillanatban egy tűzlabda indul el a srác irányába. Azonban ennyivel nem ússza meg. Az első lövedék egyenesen őt veszi célba, de miután kilőttem azt, megindulok felé és az ő baloldala felé lövök kettőt. Így nem tud menekülni csak felfelé, vagy jobbra(neked jobbra). Bármelyik irányba is menjen, kilövök rá egy újabb tűzlabdát, ezáltal arra kényszerítem, hogy a támadásom kivédésével foglalkozzon. Amint semlegesítette a tűzgolyót, ott vagyok előtte és a kardom markolatával megpróbálom arcon csapni. Ha sikerrel járok, akkor bekábul tőle. Amint ez bekövetkezett, egy rúgást mérek a lábára, hátha azzal földre tudom küldeni. Ha mégsem sikerülne arcon csapni, akkor leállok vele kardozni. Ahhoz úgy is nagyon értek. A támadás és a védekezés között próbálom az egyensúlyt fent tartani, tehát ha ellentámadásba kezdene, akkor megpróbálom minden támadását kivédeni.

- Végül is lehet így is mondani. - mondom, miután egy kicsit átfogalmazta a szabályokat.
Ekkor támadást indított.
- Hadou: 54; Haien!
És három tűzlabda repült felém. Mivel arrébb futott és az elsőn kívül, még kettőt beaktivált.
- Hoppá! - mondtam - Hadou 58: Tenran!
És kardomat forgatva tornádót irányítottam a labdák ellen. Sikeresen eltüntettem, ám ő előttem jelent meg és megpróbált fejbe csapni kardjával. Én ezt kardommal megállítottam. Ám ekkor leállt velem kardozni, hát meg kell hagyni egy kicsivel jobban, kardozik nálam-. Ezért inkább hátrébb shunpozok. Mivel jó vagyok kidoukba, ezért azzal támadom.
- Bakudon 63: Sajou Sabaku! – kiáltottam.
Ekkor ellenfelemet láncok támadták meg, amik be akarták kötni. Nem voltam biztos benn, hogy elkapják, ám én támadásba indultam. A kardomat a magasba emelve közelébe mentem és a vállát célzom. Ha ez nem talál, akkor a lábát támadnám. A támadásom végén hátrébb shunpoznék, akkor megtámadnám egy kidouval, ha még rajta van a lánc, ha nem.
- Ó, Nagyúr a hús és csont burka, minden teremtmény, szárnyak suhogása. Te, ki az Ember nevét hordozod. Az Igazság és Mértékletesség nevében. Az álmok ezen bűntelen falán engedj szabadjára egy keveset karmaid haragjából. Hadou 33: Soukatsui! – kiáltom.
Kezemből egy kék labda lőtt ki, ami ellenfelem felé tartott. Miközben repül, én újra ellenfelem felé rohanok, persze a távolságot megtartva. Ha eltalálja a kidou, ha nem, akkor is rátámadnék, és a jobb karjába szúrnám kardomat. Ha ezt kivédené, akkor megpróbálnám kigáncsolni, és ezúttal a bal karját támadnám. Ha kivédené gáncsolásom, mögé shunpoznék és a hátát támadnám. Miután végzek hátra shunpozok és várnék. Mivel tengerparton voltunk, így nem nagyon lehet bárhová is elbújni, így viszont nem ér meglepetés. Kérdezem tőle.
- Szerinted jól harcolok?
Igazság szerint, tényleg érdekel a válasza, hisz egy tisztel, harcolok, én meg ugye csak nem rég óta vagyok csak a tagja, a 13 védelmi osztagnak.

A támadásaim nem érnek célt. A tűzlabdáimat eltünteti, majd a közeli ütésemet is hárítja. Majd használja az általam nagyon utált képességek egyikét, a Shunpo-t. Eltávolodik tőlem, majd egy kidou-t vet be. Hátra ugrok egyet a láncok elől, majd amelyik a közelembe ér, félre ütöm a kardom pengéjével. Végül én is használom a Shunpo-t és „kiugrok” oldalra. Azonban ekkor már előttem van és egy vágást indít felém. Azonnal hárításra emelem a kardomat, viszont már túl későn reagáltam. Sikerült megállítanom a fegyverét, azonban még így is belemart a penge a vállamba. Alig hallhatóan felnyögök, amikor a kardja kikerül a vállamból.
A következő pillanatban meg már megint Shunpo-t használt, amivel távolabb került tőlem. Ekkor egy kidou idézését hallom meg. Nagyon jól tudom, hogy mire számítsak, éppen ezért már akkor reagálok, mielőtt még előidézné a képességet. Egy Shunpo-t használok, amivel éppen akkor érek Ryuu mellé, amikor ő aktiválja a kidou-t.
- Ne olyan hevesen! - szólalok meg, majd egy ütést mérek a fejére.
Ez az egész a régi „szép” időkre emlékeztet. Amikor még éltem, akkor is csináltam hasonló dolgokat. Természetesen akkor nem az volt, hogy gyorsan mozogtam, meg eltűntem a szem elől. Nem. Akkoriban az ment, hogy távolról lelőttem akit kellett, de ha ez nem volt megoldható, akkor mindig vártam a megfelelő pillanatra, hogy mögötte teremjek és úgy csapjak le. Ilyenre példa, amikor egy estélyen vettem részt és a nagy tömegben tettem el láb alól a célpontomat. A testőrei próbálták védeni, azonban nem számítottak arra, hogy valaki elterelésnek robbant egyet a közelben. A riadalmat használtam ki és szúrtam hátba az illetőt.
Most is hasonló dolgot csináltam, csak jelen esetben a figyelemelterelést saját maga okozta. Amíg a kidou létrehozásával bajlódott, én addig a Shunpo-val mellé kerültem, így ő csak a hűlt helyemet találta el. Mire feleszmélhetne belőle, addigra már az öklöm szépen az arcának csattan. Ráadásul, utána még lökök is rajta egyet a testemmel, így szinte biztos, hogy elesik.
- Egész jó vagy! - válaszolok a kérdésére. - Viszont most egy kicsit érdekesebbé varázsolom a helyzetet. - mosolyodom el. - Oto Yuri! - aktiválom az egyik Shikai képességemet.
Ekkor a kinézetem kissé elmosódik a számára. Nagy meglepetésben lesz része, ha megmozdulok, de még nem akarom őt meglepni. Csak állok és vigyorgok. Most az én harcom következik, egy igazi bérgyilkos harca.
Pár lépést megteszek hátra, aminek következtében teljesen eltűnök a szeme elől. Egyáltalán nem képes érzékelni. Azonban még nem készülök gyors mozgásra, csak állok és várom, hogy feltápászkodjon a földről. Amint támadásba lendül, mozogni kezdek, amitől láthatatlanná válok a számára. Még most csak játszadozok vele, de arra azért oda figyelek, hogy még az előtt végezzek vele, mielőtt lejárna a képesség időtartama.

Támadásaimból, csak a kardtámadás járt sikerrel, a is csak a vállát találta el egy kicsit. Sajnos arcon talált az egyik csapása, ám ez nem nagyon hatott meg, de azért fájt egy kicsit. Aktivált egy számomra ismeretlen képességet. Gondolom az egyik kard képessége az, hát óvatos voltam. Mivel elkezdett elmosódni, így hát jól figyeltem. Ám hirtelen eltűnt szeme elől. Kissé elmosolyodtam.
- Szóval most bujdosunk, bujdosunk? – kérdeztem tőle viccelődve – Hát akkor én is beszállok.
Ekkor elővettem az egyetlen füstbombám, azért volt csak egy, mivel igazságos csatát akartam, de azért raktam el egyet. Egy kissé azonban megnyugodtam, mivel félelmem, hogy víz elemű a kardja alaptalan volt. Ám nem feledkeztem el róla. Ledobtam a földre a füstbombát, és ahogy ellepett a füst, azt suttogtam.
- Hadou 50: Rei no kuron (klóntámadás)!
A képességnek köszönhetően előjött a klónom és már utasította is arra, hogy össze visszaszaladgáljon és vágjon minden gyanús dologra. Én meg várok. Mivel a füst nem tart olyan sokáig leguggoltam, hogy ezzel is tovább tartson a füst. Addig maradnék a rejtekhelyemen, amíg klónom nem találja meg Omotét. Amint lefoglalja kardpárbajban, akkor rögtön nekirugaszkodnék, hogy klónomat körbevágjam, mivel nem látom. Ha mégis csak megjelenne előttem valahol, vagyis abbamarad a képessége, akkor is megtámadnám karddal. Mindkét esetben a sérült vállát céloznám. Vagyis ha láthatatlan, még akkor valahol a mellkasa fölé célzok. Ha meg nem találnám el, akkor várnám támadásit. Klónommal összetennénk a hátunkat, és leguggolunk, hogy véletlenül se támadja a lábunkat. Még nem akartam használni a kardom erejét, így most csak védekeztem.
- Elég ügyesen lopakodsz. – mondom Omoténak remélve, hogy megszólal.
Ha megszólal, akkor klónommal bevetjük a hármas számú klóntechnikát. Vagyis hirtelen neki indulunk, ám én megyek elől, és a klónom hátul. Remélve, hogy beveszi a cselt, és a klónommal kezd, elfoglalkozni én rátámadnék a hátára. Ha sikerrel jár a támadásom, akkor elmondanám a technika nevét.
- Ez volt a 3. számú klóntechnika! Az álklón támadás.
Ha nem sikerült volna a csel, akkor is elmondanám, ám mindenképen hátrálnék, hogy kicsit
kifújjam magam. De felveszem a védekező állást, a támadásait várva.

Miután eltűnök a szeme elől, ő egy füstbombát vesz elő. Nem igazán értem hogy mit akar, de azt érzem, hogy készül valamire. Hamarosan ki is derül, mit akar. Egy újabb lélekenergiát érzékelek a felhőben, ami kifelé tart a füstfüggönyből. Úgy mozgok, hogy mellettem menjen el a „lövése”. Azonban nem egy tűzlabda, vagy valamilyen más pusztító erejű kidou jelenik meg, hanem maga az ellenfelem. Az akadémián sokat tanultunk a különböző kidou-k hatásairól. Nem tudom pontosan megmondani, de nagy valószínűséggel ez a klónozós képesség. Tehát, aki éppen kijött a füstből, az megölhető.
Már majdnem elhalad mellettem a másolat, amikor egyszerűen csak kirakom elé a kardomat és megállok. A klón könnyedén átszalad a pengén, amitől kettévágom. Azonban így láthatóvá váltam, amit ellenfelem próbál kihasználni. Ki ugrik a füstből és rám ront. Elmosolyodok az ostobaságán, ugyanis a képesség időtartama még nem járt le.
Figyelem, ahogy felém tart, majd hirtelen kilépek balra. Ezt a mozdulatot még látja, azonban ezután én is szaladni kezdek, egyenesen felé, majd el mellette. Ő csak a kisebb széljelenséget érzékelheti, ahogy elhaladok mellette. Ezután viszont készülök lecsapni. Egy pillanatra megállok, csak hogy ki tudja védeni a támadásom. Mellmagasságban indítok egy vágást felé, majd ha azt kivédte, akkor egyszerűen csak újra mozogni kezdek, amitől ő nem lát.
- Ha éles lenne a küzdelem, már nem élnél! - válaszolok a dicséretére.
Pontosan mögötte állok meg, a kardom hegyét pedig a hátához nyomom. Nem szúrom bele a testébe, de azért kissé kényelmetlenül érezheti magát.
- Szerintem a füstbombát legközelebb hanyagold el. A lelkeket érzékeljük, így tudtam, hogy te a felhőben vagy. A másolatod viszont kissé meglepett, még nem láttam ezt a képességet használatban, de szerencsére most megtapasztalhattam. - mondom.
Ekkor feloldom a Shikai képességet és visszatérek normálisba. Már nem kívánok tovább harcolni. Ez nekem nem megy. Majd ha összeakadok egy Hollow-val, rajta gyakorolok. A Hang Liliom ellen még nem tud mit tenni, így könnyedén végezhetnék vele. Ráadásul csak az utolsó pillanatban jönne rá, hogy már halott.
- Köszönöm ezt a kis test mozgást. Remélem legközelebb komolyabb harcunk lesz! - mondom, miközben elveszem a hátától a kardomat.

Klónomat kettévágta és már jött nekem is, vagyis szerintem. A jól kidolgozott terveimnek annyi. Ekkor eltűnt újra a homályossága és valami furcsa légáramlást éreztem magam hát felugrottam reflexből. Miután leérkeztem egy kis szúrást éreztem a hátamban. Ekkor megjelent mögöttem Omote és azt mondja:
- Köszönet ezt a kis testmozgást. Remélem legközelebb komolyabb harcunk lesz.
Ekkor elvette a kardját a hátamtól. Én ettől elmosolyodtam és jól hallhatóan ezt mondtam:
- Látom elfeledkeztél a szabályokról! A meccsnek csak akkor lesz vége, ha valaki feladja, vagy ha elveszti az eszméletét. És még senki nem adta fel!
Ekkor elkiáltottam magam:
- Kogero no Hokori, Orihonoh Ryuu (Égesd porrá, Démonláng Sárkány)!
És ekkor a kardom kiengedésének hála tűztornádó vesz körül. Reméltem, hogy Omote még benn áll a hatókörében, de ha nem az sem baj. Megfordultam és Omote szemébe néztem.
- Komolyabb harcot akarsz, akkor rendben van. Megkapod! – mondtam neki.
Mielőtt újra aktiválta volna újra a láthatatlanságát nekirugaszkodtam, amitől a tornádó megszűnt.
- Honokhen (Lángkard)! – kiáltottam a levegőben.
Kardom felgyulladt. Legalábbis a penge. A tűz 5 cm-rel hosszabb volt, mint a penge. Nekirohantam Omoténak és nem hagytam, hogy aktiváljon bármit is. Először a bal vállát támadom, ha ez nem jön be akkor mögé shunpozok és a hátát támadom. Ha ez sem jön be, akkor megpróbálnám a lábait megkarcolni. Mindenkippen ez után hátrálnék és megtámadnám egy Bakudounnal.
- Bakudou 63: Sajou Sabaku (Fogságba ejtő szalagok)
Nem vártam, meg míg meglesz, az eredmény ráküldök még egyet.
- Villámokon érkezel és üres rokkán, hasítsd hat részre a fényt! Bakudou 61: Rikujoukourou (had rudas fényvörtön)!
Ha menet közben megtámadna, akkor felugranék, és úgy folytatnám. A Bakudouk után megtámadnám, a mellkasába célzom. Mivel a még aktív, így tudtam, hogy akár egy kicsit is megkarcolom, akkor az a rész begyullad a Honokhennek köszönhetően. A támadásaim végén hátra shunpoznék és pihennék. Ha esetleg elvesztené ellenfelem az eszméletét a végső csapás előtt, akkor leállnék, és már kezdeném is a gyógyítást a Keikatsuval. Ha viszont az utolsó támadásomnál vesztené el eszméletét, akkor először eloltanám a tüzet és miközben viszem a negyedik osztag felé, gyógyítom. Ha meg kivédené a támadásaimat, akkor védelmi állásba helyezkednék, és kikapcsolnám a Honokhent.

Amikor azt mondja, hogy ennyivel nincs vége, mérges leszek. Egyértelműen legyőztem, csak hát nem volt annyi esze, hogy feladja. Így hát kénytelen leszek őt hatástalanítani...
- Hát jól van, te akartad! - szólalok meg.
Ekkor megérzem a lélekenergia változást. Azonnal hátra ugrok, éppen időben ahhoz, hogy ne találjon el a tűz, ami körül veszi. Ezután felugrik a levegőbe és egy újabb támadásra készül. Éppen ezért kell időben megállítanom. És már tudom is, hogy mit fogok használni ellene. Koncentrálni kezdem a lélekenergiámat, majd rámutatok:
- Bakudou 01: Sai! - a kidou hatására azonnal mozdulatlan lesz, így eljött az én támadásom ideje.
Mivel az előbb megmutatta mire képes a kardja, nem akarok a közelébe menni. Legalábbis még nem. Sajnos nincs sok távolsági támadásom. Két támadó Kidou-t ismerek csak, illetve van még a kardomnak is egy támadó képessége. A kardomat viszont most nem akarom használatba venni, így marad a Hadou. Az egyik támadásomat már használtam ellene, most jöjjön a másik.
- Hadou 04: Byakurai! - aktiválom a támadásomat.
Pár pillanat múlva már meg is jelenik az ujjam hegyén a nyers energia, ami végül villámként csap ki és találja el Ryuu-t. A lábára célzok, hogy ne tudjon majd mozogni. Miután keresztül lőttem a lábát, egy újabb támadást indítok felé. A villám ezúttal a testét veszi célba. Mivel még mindig meg van bénítva, esélye sincs védekezni.
Ezután végig nézem ahogy a földre rogy. Tekintetem mélyen az arcába fúrom. Most is ugyanaz a látvány fogad, mint amikor életemben megöltem valakit. Ez az ismerős látvány melegséggel önti el a szívem. Azonban ő még nem halt meg, még meg lehet menteni. Éppen ezért egy Shunpo-val oda megyek hozzá, majd a nyakamba veszem és elindulok vele a 4. osztaghoz. Ez is azt jelzi, hogy már nem vagyok a régi. Régen simán itt hagytam volna, hogy meghaljon. Most viszont megmentem az életét. Bár ez is benne volt a szabályzatban, hogy nem hagyhatom meghalni. Tehát ezért is viszem őt a gyógyítókhoz.
Amikor odaérünk, megkérdezik hogy mi történt. Természetesen mindent elmondok. Azt, hogy párbajoztunk, a szabályokat amiket felállított, végül azt, ahogy legyőztem őt. Nem kellett volna felugrania, amikor a kardját lángba borította. Ha egy Shunpo-val rám támad, akkor még akár le is győzhetett volna. Sőt, valószínűleg én lennék most itt rossz állapotban. Erre képes volt felugrani a levegőbe. Ezalatt én le tudtam bénítani. Utána pedig könnyedén elintéztem... Remélem tanul a hibájából. Soha ne végezzen felesleges mozdulatot. Abból csak baja származik.