Aikawa Chiyo

Tárgy: Aikawa Chiyo Vas. Márc. 18, 2012 3:40 am

Jelszó: aiaaio

~ Adatlap

Név: Aikawa Chiyo
Nem: nő
Kaszt: Shinigami
Szül. ideje: Tokugawa Ieshige tizenkettedik évében
Kor: 289
Emberként:23
Lélekként: 266

~ Előtörténet

- Maradj nyugton! - nyomta Shion a fejemet a porba. Összeszorítottam a fogam és az öklöm, miközben próbáltam fölnézni az utca közepén parádézó maskarás felvonulásra. A testőrök fegyveres soraiba beleveszett a daimyo. Sóhajtva pillantottam vissza a földre. Nem akartam többet látni. Fölfordult a gyomrom, miközben az elkényelmesedett fiatalúrra gondoltam. A társamra néztem. Az ő ökle is keményen összezárult, de nem nézett föl. Csak mikor elvonultak az "urak".
- Indulhatunk? - nyújtottam neki a kezem, de nem fogadta el. A szemei különös tűzben égtek. Majd hirtelen magához rántott és ott az út kellős közepén megölelt. Nem volt a rokonom, de ő nevelt föl. Egy ideig, mintha a gyereke lettem volna, később azonban, mikor idősebb lettem, már a társaként. Az igazat megvallva nem tudtam, hogy kik a szüleim. Mióta az eszemet tudom, vele vándoroltam faluról falura, városról városra. Kissé megnyúltak az ábrázatok ennek a heves érzelemkitörésnek a láttán. Nem csak az enyém. Nem mintha zavart volna, csak nem voltam az ilyen érzelemkitörésekhez hozzászokva.
- Shion, mi a baj? - kérdeztem teljesen ledöbbenve.
- Semmi - tartott el magától. Még egyszer megölelt, majd nagyon komolyan a szemembe nézett. - Nagyra nőttél Aikawa! Meg is ügyesedtél, de mostantól magadra kell vigyáznod. Vigyázz hát helyettem is!
-Te meg miről beszélsz? - néztem rá értetlenül. Nem válaszolt, csak eltűnt a tömegbe. Naná hogy követtem. Ment a szentem a földesúr után. Én meg mentem utána. Amikor belekötött az első őrbe, lelkesen ütöttem le a másodikat. Már vagy az ötödiknél jártam, amikor ráeszmélt, hogy ott vagyok.
- Most ígérted meg, hogy vigyázol magadra!
- Én nem ígértem semmit.
- Neked ehhez semmi közöd!
- Mihez is egész pontosan? - kérdeztem vigyorogva, miközben a hetedig őrnek szúrtam a katanám a szívébe.
- Ehhez az egészhez! Menj vissza! - törte ki az épp keze ügyébe kerülő férfi nyakát egy kézzel, miközben a másik kezével leszúrta a következő áldozatát.
- De hozzád van közöm, szóval nem nyitok vitát erről! - fordultam körbe leguggolva. Ez kissé kellemetlenül érintette a környezetem, bár lehet, hogy csak a katanámnak nem örültek túlzottan. Minden esetre meginogtak az irányú elhatározásukba, hogy rám vessék magukat. Főleg, hogy a lábuk nem igazán maradt a tulajdonuk. Tekintettel, hogy elvált tőlük.
- Legalább valamit mást is tanultál az önfejűségen kívül! - bólintott felém Shion. Már majdnem elértük a daimyót. Egy középkorú, hájas alak volt az ura annak a vidéknek. Politikusnak is csapnivaló volt, nem hogy harcosnak. Rémült arca, hogy meglátott minket, még most is előttem lebeg.
- Démon! - hebegte, amint meglátott minket vérben fürödve, egyenesen felé tartva.
- Csak épp annyira, amennyire te! - mosolyogtam rá. Élveztem a harcot. Lelkesen vágtam le a szemem elé kerülőket. Shion ugyanezt tette. Láttam, amint ő is elmosolyodik, ami a vérrel fröcskölt arcán elég horrorisztikusan hatott, de én rajongtam ilyenkor érte. Egyre több szamuráj gyűlt körénk. A kövér pacák meg biztatta őket, és jutalmat ígért annak, aki megöl minket. Egymásnak vetettük a hátunkat, úgy küzdöttünk.
- Szóval, mihez is nincs közöm pontosan? - kérdeztem újra társamat.
- Semmihez, de önfejűsködtél! - morrantotta. Éreztem, ahogy a gyengéd rezgés végig futott a hátán, meg úgy az egész testén a morrantás alatt.
- Ki neked a pacák?
- A családom gyilkosa. - adta meg magát.
- Akkor mire vársz? - kérdeztem tőle, miközben úgy lépdeltem, hátam az övéhez szorítva, hogy ő a földesúrhoz álljon közelebb, míg én fedeztem a hátát. Nem kellett neki kétszer mondani. Fölugrott a hintóra, és egy suhintással levágta a hájpacni mindkét kezét, amit maga elé kapott védekezéskép. A fájdalomra úgy reagált, mint egy gyerek, aki először üti meg magát. Könnyes szemmel fölordított, majd zokogásba tört ki. Shion a megvetés valamennyi tünetét produkálta néhány pillanat leforgása alatt.
- Nem hiszem, hogy fölfogtad, hogy mi is történik éppen - kezdett nagyon halkan beszélni, de még pont úgy, hogy én hallhattam - azt meg végkép nem nézem ki belőled, hogy tudod,.hogy miért. De ne aggódj, elárulom! Huszonhárom évvel ezelőtt megölettél egy családot. Abban a családban volt egy nő. Egy fiatal lány. - itt egy pillanatra elhallgatott, de erőt vett magán és folytatta - Az a fiatal lány a jegyesem volt. - itt rám pillantott. Nem folytatta tovább. Az arcán a fájdalom és a gyűlölet egyvelege látszott, de szólni egy szót sem szólt. Fölemelte a kardját, és mélyen a prédája szemeibe nézett.
- Nem sietnél? - nyögtem föl hirtelen. Mint aki észhez tér, kapta föl a fejét és nézett rám. Csak öten próbáltak egyszerre megölni. Eleget tett a kérésemnek. a következő pillanatban villant a pengéje.
- Bocsi a késésért - ugrott le mellém, de már elkésett. Az egyik katana a tüdőmbe hatolt. Nem hagytam magam el. Olyan erősen suhintottam, ahogy csak egyre fogyatkozó erőmből tellett. De rohamosan gyengültem.
- Chiyo! - hallottam a szeretett férfi hangját, amint felém kiáltott. Ez adott annyi erőt, hogy újra két kézre bírjam fogni a kardom, és suhintsak vele egyet magam körül. De már nagyon rossz állapotba voltam, alig kaptam levegőt. Még éreztem, ahogy két erős kar magához ölelt. - Mondtam, hogy maradj otthon! - szinte kiabált velem.
- Mégis mikor hallgattam rád? - kérdeztem, bár elég vontatottan sikerült ezt kiböknöm. Megpróbáltam egy vigyort összehozni, de elég ijesztőre sikeredhetett, ugyanis nem mosolygott vissza.
- Chiyo! - suttogta.
- Nyertün...? - elkapott egy köhögőroham, nem tudtam befejezni.
- Mondhatjuk úgy is! - ekkor láttam meg, hogy nyilakkal találták el őt is. Pár másodpercre elborított a koromsötétség, majd mikor újra kitisztult a kép, már kívülről láttam a jelenetet. A megannyi halottat, a férfit, aki fölnevelt a családom helyett, és akit mindenkinél jobban szerettem. A férfit, aki szótlanul szorított magához, miközben arcáról olyan elviselhetetlen néma fájdalom rítt le, hogy majd bele őrültem már csak a látványba is. Főleg amikor Shion eszméletlenül rám borult. Fölkiáltva odaszaladtam, föl akartam segíteni, de nem tudtam hozzáérni. De nem adtam föl. Szinte őrjöngve próbáltam újra és újra. Nem tudom mennyi idő telhetett el így. Elvesztettem minden időérzékemet. Téboly tehetetlenségem szinte teljesen eszemet vette. Nem tudom meddig tombolhattam ebben az állapotban. A következő tiszta emlékem, hogy egy fekete ruhás szamuráj állt mellettem. Mikor látta, hogy erőm se nagyon maradt tovább, halkan megjegyezte.
- Túl fogja élni. Nem sérült egy fontos szerve sem. A többi már csak azon múlik, hogy a te halálodat hogy fogja elviselni.
Ez a pár szó elég volt ahhoz, hogy újra eszemhez térjek.
- Ezek után mi lesz? - kérdeztem.
- Itt az ideje, hogy átlépj a Lelkek Világába - ezzel a kardja markolatát a homlokomhoz nyomta. Elvesztettem az eszméletem.

Emberek zsivajára tértem magamhoz. Hirtelen fogalmam se volt róla, hogy ki vagyok, vagy hogy kerültem egyáltalán oda. Kellett egy kis idő, míg visszatértek az emlékeim. Addig is annyit tudtam, hogy el akarok tűnni a tömegből. Egy elég népes utcán feküdtem ugyanis. Elvonszoltam magam egy fogadónak tűnő épület mögé, ahol aztán lerogytam megint. A tulajdonos talált meg és vett magához. Cserébe ki kellett segítenem a boltba. Persze nem ment minden zökkenőmentesen. Főleg, mivel ha én nem is kerestem, a baj rendszerint megtalált engem. Kötekedő alakok, kidobandó részegek, és sorolhatnám. Sokszor még az utcán sétálva is belém kötöttek. Elejében csak ösztönből védtem meg magam, de egy idő után, ahogy szépen tértek vissza az emlékeim, egyre rosszabbul jártak az ellenfeleim. Nem kellett hozzá sok idő, és a fogadós terhesnek találta a jelenlétem, ezért kirakta a szűröm. Utcára kerültem. Nem tudom, hogy hány évig is élhettem így, egyik napról a másikra. Ha rám támadtak, megvédtem magam, amúgy nem érdekeltek a többiek. Ha vihar volt, behúzódtam valahova, ha hideg volt, vackot készítettem magamnak valamelyik fűtött ház falánál. Talán örökre eléldegéltem volna így, ha nem találkozom megint azokkal a fekete ruhás szamurájokkal. Ketten voltak. Nem különösebben érdekeltek volna, ha nem jönnek nekem. Morcosan fölpillantottam, de nem tudtam velük foglalkozni, gyötört az éhség. Követelőzőn megkordult a gyomrom, így akcióba léptem. Odaoldalogtam az egyik étkezdéhez, és egy gyors kézmozdulattal elemeltem egy cipót, majd mentem is. Siettemben megint bele ütköztem a szamurájokba. Mordultam egyet, majd elrohantam. Későn vettem észre, hogy követnek. Csak, mikor befordultam egy elhagyott kis zsákutcába, ahol is nekiestem a zsákmányomnak. Ekkor láttam meg, hogy ott állnak előttem.
- Éhes vagy? - kérdezte az egyik. Nem válaszoltam, hisz elég nyilvánvaló volt. Ha az nem is győzte volna meg, hogy milyen lelkesen habzsoltam a kenyeret, a gyomrom hangoskodása mindenképp egyértelmű jel volt.
- Mióta érzel éhséget? - próbálkozott a másik. Erre már fölpillantottam fél szemmel. Ha nem is volt hozzá közük, de azt azért értékeltem, hogy legalább nem volt teljesen hülyeség amit kérdezett.
- Már majdnem egy hete - motyogtam két falat között - felettébb bosszantó! Eddig nem voltak ilyesfajta bajaim. Most meg még a kajáról is gondoskodnom kell. - újabbat haraptam a kenyérbe.
- Hiába eszel, nem múlik el az éhséged talán? - kérdezte az értelmesebbik.
- Honnan veszed? - néztem kissé gyanúsan. Ezt eddig senkinek nem mondtam, mégis ráhibáztak.
- Nem te vagy az egyetlen - mosolygott rám. Egy mérges horkantást kapott válaszul - Volna kedved velünk jönni? Kapsz ételt, italt, meg szállást.
- És ez miben jó nektek? - nyeltem egy nagyot, ugyanis túl nagyra sikerült a falat.
- Cserébe neked tanulnod kell.
- Mit?
- Az alapokat és persze harcművészeteket. Ez egyáltalán nem könnyű, de...
- Kardforgatást oktatnak? - vágtam a szavába.
- Az az egyik alap tárgy - bólintott.
- És mit kell tennem, hogy oda kerüljek?
- Elég velünk jönnöd!
Nem voltak ellenvetéseim. Bárhová elmentem volna, csak hogy újra kardot kapjak a kezembe.
Mint kiderült, egy iskolába cipeltek, ahol valóban tanítottak harcművészeteket, de amellett mindenféle általam teljesen fölöslegesnek ítélt anyagot is. Gondolom nem kell külön részleteznem, hogy melyik órákat vettem komolyan, és melyiket nem. Talán az egész iskolát akkor kezdtem igazán komolyan venni, és itt arra kell gondolni, hogy minden órát, amikor vizsga előtt, elő kellett hívni a valódi kardunkat. Egy idő után már csak ezzel foglalkozott mindenki. Volt akiknek viszonylag hamar, pár hét alatt sikerült kapcsolatba lépnie a zanpaktoujával. Én nem közéjük tartoztam. Kicsivel több, mint egy hónapot töltöttem napi több órás meditálással, mire először sikerült beszélnem a fegyveremmel. Valójában eléggé meglepődtem, mikor sikerült találkoznom vele. Az egész olyan volt először, mint egy álom. Egy folyó partján ültem. Cseresznyefák népesítették be a területet. Épp gyönyörűen virágoztak. Az alkony csodás színeket festett az égre. Ám egy fiú mégis elvonta a figyelmemet ezekről a csodákról. Hófehér kimonóba, két legyezővel táncolt a lemenő napfényben. Ezüstös haja titokzatosan szállt a levegőben, ahogy kecsesen fordult egyet. Alig mertem levegőt venni, nehogy megtörjön a varázslat és fölébredjek, de hiába volt minden igyekezetem. Pár perc elteltével megállt, rám nézett, sőt oda is jött hozzám.
-Köszöntelek! Igazán örülök, hogy végre eljöttél! - itt egy kicsit meghajolt, de úgy, hogy közbe végig a szemebe nézett. Nem tudtam elszakítani magam attól az igéző, különös szürke szempártól.
- Hogy végre eljöttem? - ismételtem meg kissé gondolkodva - Vagyis ismersz! - Leeresztette a haját, így láthatóvá vállt két hegyes rókafüle. Mosolyogva lépett egész közel hozzám.
- Hát hogyne ismernélek! Ámbár az egy kissé rosszul esik, hogy neked szemmel láthatóan fogalmad sincs, hogy kivagyok. - szavaival ellentétben gonoszul elvigyorodott.
Bevillant egy név, ami gondolkodás nélkül, sikeresen ki is csusszant a számon.
- Gingitsune?! - a régi katanámat hívták így. Családom mindig is különös tisztelettel adózott az ezüstrókáknak. Kissé zavarba voltam, hogy most itt állt szemtől szembe velem egy.
- Mégis rám ismertél! - fogta meg a kezem, és a homlokához szorította. - Gyere! - fordult meg és indult el előttem. Naná, hogy elfelejtette elengedni a kezem. Égő orcával mentem utána, de még így is, föltűnt, hogy három rókafarka is van a drágának. Egy takaros kis házhoz vezetett. Elhúzta az ajtót és belépett. Levettem a cipőm és követtem. Most lepődtem meg igazán. A ház az otthonom pontos mása volt. Ahol fölnőttem, és minden bizonnyal a testvéreimmel, a szüleimmel és persze Shionnal éltem.
- Ez lenne a...? - kissé meglepődtem, miközben lefeküdtem a tatamira. Még a szakadás is meg volt rajta. Pont mint régen.
- Mit gondolsz? - érkezett vissza Gingitsune egy kis szakéval. Kezem nyújtottam érte, és előbb neki, majd magamnak is töltöttem belőle.
- Fogsz jönni, ha hívlak? - köszörültem meg a torkom a jó erős rizspálinka után. - Gondolom ez a "belső világom" ahogy a suliba emlegették. Ha szólítalak, jönni fogsz?
- Ha szépen hívsz! - mosolygott rám. Cserébe újra töltöttem neki a poharát. - Még valami! - húzott magához egész közel. Dühös voltam magamra, amiért megint elpirultam - Ne lepődj meg, nem pont olyan leszek, ha hívsz, mint amilyenre emlékszel!
- Milyen leszel? - Nem tudtam elhúzódni, ugyanis a karomnál fogva tartott, így közvetlen közelről szemlélhettem meg tökéletes arcát. Nem egyszerűen jóképű volt. Szinte már bűnösen gyönyörű.
- Az maradjon egyelőre meglepetés! - mosolygott. - Emlékszel, hogy mit tettem, amikor ide értél?
- Nehéz lenne elfelejteni - motyogtam megint meggondolatlanul. Naná, hogy meghallotta. Elégedetten engedte el a karom, hogy színpadiasan meghajolhasson előttem.
- Igazán örülök, ha tetszett az előadásom! Remélem nem utasítasz vissza egy újabb meghívást. - Bosszantott, hogy már megint igaza volt. Nem tudtam pontosan, hogy mire hív meg, de a korábbi tánca miatt nagyon is érdekelt ez az újabb produkciója. Szótlanul mentem utána. Kint vettem észre, hogy besötétedett. A telihold sápadt fénye gazdagon megvilágította a folyót is és a fákat is. A fiú hófehér kimonója furcsán, szinte világított a félhomályban. Nem különben a haja és a szemei. Fölment egy aprócska halomra, így akadály nélkül fürödhetett a hold fényében. Pár másodpercig ott állt, engem nézve, majd elmosolyodott újra. Láttam a kivillanó hegyes fogait, és végre megmozdult. Egy-egy ezüst legyező volt a kezeibe. Tánca lassan, méltósággal indult. Telve volt szomorúsággal, és mélyről jövő fájdalommal. Shion jutott akaratlanul is az eszembe. Ahogy tomboltam mellette tehetetlenül. Zene nem szólt, Gingitsune mégis tökéletes ritmussal táncolt, harmóniában az épphogy csak fújdogáló szellővel. Ezüstösen csillogó alakját kiemelte a félhomályból a hold beteges, sápadt fénye. A hulló cseresznyeszirmok lágy, varázslatos fátylat borítottak erre az újabb csodára. Önfeledten álltam a sötétbe, és akaratlanul is az jutott az eszembe, hogy ezt akár a végtelenségig is el tudnám nézni. Azonban semmi sem tart a végtelenségig, vagyis a fiú is befejezte a táncot, és visszasétált hozzám.
- Na, milyen volt? - kérdezte.
- Ezért már megérte ide jönnöm! - mosolyogtam vissza rá, talán először, mióta itt voltam.
- Köszönöm. Ha szólítani akarsz, akkor gondolj erre az estére! - mondta. - Lassan menned kell - tette hozzá elgondolkozva.
- Találkozunk még így? Úgyértem itt!
- Ide bármikor jöhetsz! Igaz is, remélem legközelebb nem fog egy hónapig tartani, hogy ide érj! - oda lépett elém, és minden teketória nélkül megcsókolt. Elsőnek lefagytam, hisz még Shion se művelt soha ilyet, majd dühösen föl akartam pofozni, de az arckifejezése megállított. Az eddigi önelégült vigyor helyén, egy kissé szomorú mosoly ült. - Köszönöm! - súgta még.
Kinyitottam a szemem. Az ágyamon ültem törük ülésbe, térdeim keresztbe fektetve pihent a katanám. Kihúztam a hüvelyéből, és elgondolkodva meredtem a pengére. "Ha szólítani akarsz, gondolj erre az estére!" visszhangzott a fejemben a fiú hangja.
- Táncolj a Hold fényében Ezüstróka! - motyogtam kissé álmodozón. A katanám átalakult nagamakivá. Majdnem elejtettem, hisz csak fél kézzel, úgy is csak lazán tartottam. - Nem pont olyan? Ezzel úgyérzem egy kissé elkicsinyeskedted a változást, főleg súlyba! - közöltem haragosan a pengével. Pedig gyönyörű fegyver volt. A pengéje csodás ívbe hajlott, és az él fölött egy aprócska róka vésetet fedeztem föl. Három farka volt a drágának. A keresztvas, mintha két egymással szembeállított legyező lett volna. A tsuka ezüst fonállal volt betekerve. A fonál és a rájabőr között egy aprócska, ezüst kitsune volt becsempészve. A fuchi-kashirából három ezüst fonat lógott ki, egy-egy holdkővel a végén. Maga a tok is átalakult. A színe szürke lett, és egy hátra kapcsolható, három szíjú heveder volt rajta. Még egy jó darabig elgyönyörködtem a szépségében, majd ledőltem az ágyra. A kard visszaváltozott egyszerű katanává. Már csak pár nap volt a vizsgáig, így szorgalmasan gyakoroltam a shikai alak előhívását. Vajon Gingitsune mosolygott, amikor sikerrel fejeztem be az akadémiát? Szinte biztos vagyok benne.

~ Kinézet

Chiyo 172 cm magas, 65 kg-os lány. A haja hosszú, vörös. Szemei barnás-zöldek. Rendszerint, ha nem egyenruhába van, akkor általában csak egy yukatát visel. Állandó kiegészítők, amiket nem igazán vesz le, az egy vékony ezüst lánc, egy holdkő medállal, és egy vékony ezüst bokalánc. Nem szereti a cipőket, ezért többnyire vagy mezitláb, vagy zóri-ban van. A haját lófarokba kötve hordja.

~ Jellem

Chijo kissé tsundere karakter. Nem könnyen barátkozik, és nem is mindig azt mondja, ki amit valójában gondol. Kissé önfejű. Könnyen provokálható. Elsőszámú szerelme a harc, és csak ezután jön minden más. A bushidót, mint életfelfogást nagyon komolyan veszi. Nem könnyű elnyerni a tiszteletét, de ha ez sikerül, akkor ahhoz az illetőhöz rendkívül ragaszkodik. Nem fogad el mástól parancsot, csak ha az illető kivívta már az elismerését.

~ Zanpakuto/képesség

Neve: Ezüstróka / Gingitsune
Fajtája: Erő
Shikai parancsa: Gekkou de mal, Gingitsune! / Táncolj a Hold fényében ezüstróka!
Shikai kinézete: Nagamaki
Az él vonala fölött egy aprócska háromfarkú rókavéset van, közel a keresztvashoz. A keresztvas két egymással szembeállított legyezőt mintáz. A tsuka ezüst fonállal van betekerve. A fonál és a rájabőr között egy aprócska, ezüst kitsune van elrejtve. A fuchi-kashirából három ezüst fonat lóg ki, egy-egy holdkővel a végén. A tok maga is szürke lesz, és egy három szíjú hevederrel hátra vehető.

Támadások:
Táncoló penge/Danshinguburedo
Ennél a támadásnál a nagamaki pengéje hajlékony lesz, mint egy szalag, de éles marad. (mint egy rövidebb táncszalag)

Holdpöröly/Mūnhanmā
Ez a támadás lehetővé teszi, hogy a kardforgató a kard súlyát tetszés szerint változtathassa. Ez a súlyváltozás nincs kihatással a kardforgatóra. (ő nem érzi, csak az ellenfele)

Kitsune no itazura/ Róka csíny
A nagamaki pengéje szabadon átcsúszhat a markolaton keresztül a fegyver másik végére. Egy viszonylag kis mozdulattal a penge az ellentétes oldalra kerülhet. A Róka csíny lehetővé teszi, hogy a kardforgató szabályozza a penge hosszát, méghozzá úgy, hogy szabadon meghatározza, hogy a penge mennyire csúszik bele a markolatba. Ezt egészen pontosan a markolaton lévő, aprócska kis ezüst kitsune segíti. Amikor megnyomják az ezüst mintát, akkor szabadon mozoghat a penge, de csak ameddig a minta nyomás alatt van. Ebben a formájában a nagamaki elveszíti a keresztvasát. Mivel a nagamaki egy olyan fegyver, ahol a penge hossza nagyjából megegyezik a markolat hosszával, így van egy pont, amikor egyik oldalon sem ér ki a penge.

Bankai
Név: Hyakki yakou! / Száz démon éjjeli parádéja
Külalak: Egy tradicionális miko ruha alakját veszi fel egy shirasaya katanával és egy fém legyezővel. Tartozik a ruhához még egy kitsune maszk de ez a maszk nem ruházza fel semmilyen hollow képességgel viselőjét.
Típusa: erő
Képességek:
- A passzív képessége, hogy megvédi a viselőjét a kisebb pontszámú zanjutsu és hakuda támadásoktól, mint amekkora a viselő zanpakuto száma.
A támadás pontszáma minél közelebb van a zanpakuto számhoz, annál kevesebb ütéssel képes semlegesíteni ezt a védelmi funkciót.
pl. 11 zanpakuto pontnál
11-es erősségű támadást nem véd ki
10-es erősségű támadásnál két ugyanoda elhelyezett ütés semlegesíti a védelmet
9-es erősségű támadásnál három ugyanoda elhelyezett támadás semlegesíti a védelmet.
8-as erősségű támadásnál négy ugyanoda elhelyezett támadás semlegesíti a védelmet az ütés területén, és így tovább.

- Az aktív képesség: A ruhából pengék "nőhetnek ki". Ezek a pengék maximum 2 méter hosszúak lehetnek, természetesen rövidebbek is. A penge alakja a viselőtől függ. Ezeket a pengéket nem lehet leválasztani a ruhától, és a pengék a viselő akaratával mozdulnak, vagyis egy nem látott támadást nem fog a ruha kivédeni.

~ Szeret-nem szeret

Szeret:
- harcolni
- pengéket
- a legyezőket (gyűjti őket)
- a kisállatokat
- virágok/Ikebana
- Teaszertartást
Nem szeret:
- Ha lekislányozzák
- a paprikát
- öltözködni (sokszor ezért nem is öltözik föl rendesen)
- énekelni
- mah-jong

~ Felszerelés(ek)
-

Tárgy: Re: Aikawa Chiyo Kedd Márc. 20, 2012 1:29 am

Üdv!

Szép olvasmányos előtörténetet írtál, azt hiszem a karakter jellemét is sikerült átadnod a kiemelt jelenetek folyamán. Külön tetszik a születési időd dátumozása, örülök, hogy van aki ismeri a japán szokásokat ezen a téren. Sajnos azonban van néhány olyan hibád, amit ki kell javítanod, mielőtt elfogadjuk az előtörténetet.

A zanpakutoud lelke a saját lelkedből születik ugyan, de csak akkor, ha már lélek vagy te magad is, máskülönben lehetséges lenne, hogy élő emberek is zanpakutouval mászkáljanak. Az emberi életedben forgatott katanának nem lehet semmi köze a lélekölő kardodhoz, így Gingitsune sem utalhat vissza arra a kardra úgy, mintha az is ő lett volna. Ezt javítsd ki, kérlek.
Egy zanpakutout, legyen az bármilyen nehéz, hosszú vagy ormótlan fegyver is, a tulajdonosa megerőltetés nélkül képes forgatni, mivel a saját lelke része. Sajnos emiatt a shikai képességednek nincs sok értelme, mivel a nagamakid alapból is könnyű fegyvernek érzed, hiába lenne alapvetően nehezen forgatható fegyver az elöl lévő súlypontja és a hosszúsága miatt.
Az ékezetekkel és a hosszú mássalhangzókkal hadilábon állsz az írásod alapján, és sok külön írandó kifejezést is egybe írsz. Javaslom hogy futtass át az előtöriden (és később a posztjaidon is) egy helyesírás-ellenőrzést. A Word vagy a Firefox beépített ellenőrzője tökéletes erre a célra.
Apróság, de a japán kanjik angol és magyar átírását sokszor összekavarod (daimjo vagy Chijo például). Vagy az egyiket használd, vagy a másikat, de az oldalon az angolt szoktuk használni, így inkább a daimyo és a Chiyo lenne a jobb javítás.
A zanpakutoud parancsszava helyesen Gekkou de mae, Gingitsune lenne.

A fenti kisebb-nagyobb hibák miatt ezúttal ELUTASÍTOM az előtörténeted, de ha ezeket kijavítod, akkor nem lesz akadálya az elfogadásnak. Ha készen vagy, írj a staffnak PÜ-ben vagy cseten.

Tárgy: Re: Aikawa Chiyo Vas. Ápr. 01, 2012 12:29 am

Üdv újra!

Bár a törid végén maradt néhány helyesírási hiba (úgy értem és úgy érzem külön írandó, törökülés és nem törük ülés, mezítláb és nem mezitláb), de sikerült elfogadhatóvá varázsolnod az írásodat. ELFOGADOM az előtörténeted. Majd egy, a karaktered külsejének megfelelő avatart ne mulassz el a profilodban feltölteni.

Szint: 1.
Lélekenergia: 5000 LP
Kezdőtőke: 4000 ryou
Osztag: 11. osztag

Mint minden shinigami, kapsz ingyen öt darab animében és mangában is szereplő, szintednek megfelelő technikát.

Képzettségeid:
- Zanjutsu
- Hakuda
- Kidou
- Shunpo
- Zanpakutou
Minden képzettségedre kapsz automatikusan 1 pontot, ezen kívül további 13 pontot oszthatsz szét közöttük. Részletekért ide kattints.

Mihelyst elkészítetted az adatlapod és bejelentetted a pontelosztásod (topik), hozzákezdhetsz a játékhoz. Üdvözöllek az oldalon, jó szórakozást és sok sikert a karaktered kijátszásához!