Stark VS. Taki, avagy most meg mi legyen?

Tárgy: Stark VS. Taki, avagy most meg mi legyen? Hétf. Márc. 12, 2012 7:43 am

A ritka alkalmak egyike adatott meg nekem, lejöhettem szolgálaton kívül az emberek világába. Direkt nem Karakurát választottam célul, hogy jóval kisebb eséllyel fussak munkába. Az első dolgom az volt, hogy azokat a munkáimat, melyeket személy szerint nem kedveltem eladjam. Mivel már így is alig fértem el a lakásomban a festményeimtől most kifejezetten nagy adaggal jöttem le, legalább két tucat A/1 méretű művemet hoztam magammal. Sajnos már a három órája járom a várost, mivel nem tudtam eladni egy helyen az összeset. Szerencsém viszont az volt, hogy jó sokat kaptam értük. Most a bevásárló körutamat járom, már voltam egy manga árusnál, két boltban, ahol a festészethez vettem meg az utánpótlásom, egy elektronikai boltban, ahol vettem három tucat elemet, és végre valahára a nagy áhított diskman-t. Rögtön ez után célba is vettem egy boltot, ahol cd-ket tudok venni hozzá. Fél táskányi cd után belenéztem a tárcámba, és láttam, hogy jó része már elfogyott annak a pénznek, amit kerestem. Céltalanul járkáltam a városban, mikor egy játékboltba ütköztem. Elgondolkoztam, majd inkább tovább álltam. Inkább egy ruhaboltba vetettem be magam. Addig keresgéltem, míg össze nem szedtem a következőket. Egy fehér bő szárú vászon térdnadrág, egy vörös mellényt, sötétkék inget, egy hatalmas fehér alapon vörös kockás sálat, és egy fekete sport cipőt. Már indultam volna tovább, mikor megláttam egy ékszerboltot, s a kirakatában egy cuki nyakéket. Ugyan félretettem volna későbbre a pénzt ami megmaradt, de úgy éreztem talán jó ajándék lenne, ezért megvettem. Már jócskán elmúlt délután két óra is, és én megéheztem. A pénzem maradékából vettem magamnak szendvicseket, üdítőt, és egy kis nasit. A város szélében kötöttem ki, s nem messze innen tudtam, hogy van egy tökéletesen nyugodt hely. Fél óra gyaloglás után megérkeztem egy nagyobb tó partjára. Messze el lehetett látni, mert eléggé sík a terep, s szép tiszta idő van. Nagyon szerencsésnek érzem magam, mert eddig mindent sikerült beszereznem, és még egyetlen lidércbe sem futottam bele. Az egyetlen számomra szinte érthetetlen dolog az volt, hogy egy embert sem láttam a közelben. Igaz hétköznap van, és az emberek ilyenkor nagyon elfoglaltak. Mindenesetre ki kell használni a lehetőséget. Első próbálkozás a cd- lejátszóval. Elolvasom hogy kell használni, s üzembe helyezem egy Yuki Kajiura lemezt helyezve bele. Nekilátok a szendvicseimnek, s gondolataimba mélyedve nekiállok evés közben rajzolgatni a már 4. A/5ös füzetbe, mert már három betelt. Kardomat ugyan magammal hoztam, de csupán azért, hogy kimozduljon ő is. No meg az sem titkolt reményem, hogy hátha szóba elegyedik velem.
-Szép időnk van nem Raimei? - Semmi válasz, ahogy sejtettem. Nem tudom miért ilyen hallgatag. Pedig a múlt héten már képes voltam vele egész két percet beszélgetni. Ez a Yuki egész jó, és az idő sem lehetne jobb, alig fúj egy kis szellő. Vajon egyáltalán figyel rám? Talán nem kellene semmi hülyeséget csinálnom. Végül is még alig ismerjük egymást. A nyakék, melyet vettem egy ezüst láncra fűzött medalion. A medalionon egy rózsaszín rózsa volt, de a plusz, amiért megvettem, az az, hogy kinyitható, és egy kis ovális 5 cm-es kép rakható bele. Vajon rajzoljak bele? Esetleg hagyjam üresen? A gondolkodásból egy baljósan ismerős lélekenergiafajta ráz fel. Egy arrancaré. Lassan leteszem a dolgokat, melyek a kezemben voltak, s bal kezembe fogom kardom. Felkelek és egy jó harminc méterrel odébb shunpozok a cuccaimtól. Ha támadna védekezek. Ez most jól elrontotta a hangulatomat. Még csak ez hiányzott, és még telefon sincs nálam, hogy erősítést tudjak hívni. Szép, mondhatom pompás. Egy rossz mozdulat, és nem fogom vissza magam, és kivégzem, mielőtt még használhatná azt a technikát, amitől erősebb lesz. Nem olyan erős, mint az, amelyikkel találkoztam, de ezeknél a fene se tudja. Nem húzom ki a kardom, teljesen felesleges, én pusztakezes harcos vagyok. Mellesleg semmi kedvem nincs most balhét csapni. Abban az esetben, ha nem támadna, és lehetőségem van, akkor én kezdeményezem a beszélgetés. A hangnememből, és a modoromból kitűnik, hogy nagyon is ellenemre van jelenléte.
-Mit keversz errefelé arrancar? Talán nem elég tágas Hueco Mundo?

Végre nem Karakurában. El sem tudom képzeni, mi lett volna ha megint vissza megyek. Itt legalább nincs akkora lélekenergia koncentráció. Egy szó mint száz, itt nem fognak shinigamik csesztetni. Az idő tökéletes, lágy szél cirógatja a hajam, és végre egyedül vagyok, nyugalomban. Olyan ez a természet, mint egy drog. Egyszerűen a függőjévé váltam. Olyan hihetetlen gyönyör árasztja el rég elveszett szívemet, ilyenkor, hogy az leírhatatlan. Mindig úgy érzem, hogyha itt vagyok, mintha nem lennék többé arrancar, mintha újból emberi lény lennék, és újból családommal lehetnék. Tényleg vajon velük mi lett? Régóta nem gondoltam rájuk. Alig emlékszem már, mintha nem is lettek volna soha. Vállat vonok. Hiszen ez most nem is fontos. Biztos már rég a Tiszta Lelkek Világában vannak. Lassan sétálok a majdnem kihalt utcákon, nem tudom hol vannak ilyenkor az emberek. Máskor annyian vannak mint a nyű. Talán jobb is, hogy nem maradtam a földön még anno ezere éve. Valószínűleg felfaltam volna minden embert. Az meg nem tett volna jót az emberiségnek. Hasonló gondolatokat forgattam a fejemben, miközben élveztem a nap melegítő lágy sugarait a bőrömön. Egy tó felé vettem az irányt. Egyszer kifognak tagadni az arrancar. Annyit járok az emberek világában, hogy akár ember is lehetnék. De hát Hueco Mundo halál unalmas hely. Se espadám se társaságom. Habár Karasuval egész jól elvagyunk. Talán majd ha haza értem beszélek vele. De azt hiszem ezt a napomat itt a tóparton fogom tölteni. A tóparthoz közeledve megláttam egy csomó cuccot, és úgy harminc negyven méterre tőle állt egy elég fiatalnak látszó shinigami. Álljunk csak meg! SHINIGAMI! Az istenit! Hát nem igaz, hogy ezek mindenhol ott vannak! Jól van csak nyugalom, szépen nyugodtan, lehet még nem vett észre.
- Mit keversz errefelé arrancar? Talán nem elég tágas Hueco Mundo? Szólt hozzám.
Szép, csak észre vett. Ez az én szerencsém, eljövök egy tök idegen helyre, várost nézni és kikapcsolódni, erre nem egy shinigamiba botlok? De várjunk csak. Azok a cuccok, cd lejátszó, rajzfüzet, rajz kellékek. Lehet ő is kikapcsolódni jött ide? Akkor viszont én zavartam meg. Na mindjárt tisztázzuk.
- Üdv! Elnézést, hogy zavarlak shinigami, csupán kikapcsolódni jöttem ide. Elég tisztelet tudóan szóltam, ahhoz képest, hogy ő még csak egy gyerek. Na mindegy a kedvesség eléri kívánt hatását, remélem.
- A nevem Lanven Alexander Stark, nem harcolni jöttem, feltételezem te sem! Legalábbis ajánlom, mert a sok harctól már izomlázam van. Meg agyérgörcsöm.
Kicsit bizalmatlan volt, de hát én is bizalmatlan voltam felé. Ez van ha két ellenség vakáción éri egymást. Remélem nem lesz probléma, mert ha igen, nem szívesen harcolok egy gyerekkel. Válaszai után lesétáltam a tóhoz, és leültem. Persze csak ha nem agresszív. Ellenkező esetben szimplán felveszem a kesztyűt. Mutasd hát sors, merre visz az utam.

A köszönésére leesik az állam, kicsit félrefordítom a fejem, és a világ legrövidebb kérdése szökik ki a számon. - He? - Látszik rajtam, hogy nem értem a helyzetet. Most meg mi a... Egy arrancar, az előbb azt mondta, hogy kikapcsolódni jött...Ez most szórakozik velem? Nem, ahhoz komolynak tűnt. Át akar verni? Erősen gondolkozom, hogy ezt mégis mire véljem. Eközben bemutatkozik. Most meg kijelentette, hogy nem harcolni jött. Komolyan beverhette a fejét. Ilyet még nem pipáltam. Ha jobbról, ha balról nézem ő egy lidérc, még ha arrancar akkor is. Egy lidérc, aki... na ne... Ezt még én sem veszem be. Raimei! Hallottad ezt a sületlenséget? Fordulok segítségkérésül a zanpakutomhoz. Közben erősen bámulom az arrancart, látszik rajtam, hogy halál komolyan azt hiszem valami baja van, épp csak azt nem nézem, meg, hogy nem e lázas. Hamarosan jön egy irdatlanul nagy leszidás a kardom részéről. Mégis minek nézel engem? Tudakozónak, vagy gondolatolvasónak? Neked mindig harcolnod kell mindenkivel, akivel csak egy pici okod is van? Kapcsold már magad alapállásra! Istenem, tipikus férfi vagy, hihetetlen. Egy gyerek maradjon a rajzolgatásnál, meg a társasjátéknál! Pofa alapra, és viselkedj! Szegény Stark, most komoly gondja lehet, azzal, hogy ne nézzen teljesen elmebetegnek, mert először a döbbenet ült ki ugye az arcomra, aztán, mint aki egy jó viccet hallott félig vigyorogtam, most meg elsápadtam, és teljesen hitetlenkedő képpel állok. Nők... Azért nem kellett volna rögtön így, bezzeg... Inkább nem folytatom azzal, hogy most milyen beszédes lett hirtelen, mert a végén még az lesz belőle, hogy megsértődik, és a következő egy hónapban egy mukkot sem fog mondani. Elhúzom a számat, majd válaszolok az üdvözlésre.
-Öhm, Kaminari Taka vagyok. És, igen nem harcolni jöttem, ezt jól látod.
Miután odébb ment, és leült én is visszamegyek a helyemre. Nem takar ki semmit, amit még nem rajzoltam volna le, így nem zavar. Egy pár perc múlva viszont már frusztrál, hogy csend van. Ez behalás, és tényleg pihenni jött. Vajon ha beszélgetni kezdek vele válaszolni fog? Elég normálisnak tűnik az ipse. Nos végül is egy próbát megér. Nem hagyom abba a rajzolást, de most már az előbbihez képest normálisan szólok hozzá.
-Mond csak, mi vitt egy magadfajtát olyanra, hogy csak úgy „kikapcsolódásra” lejöjjön ide? Tudtommal ti is lidércek vagytok, és elég erősek is. Mégis mi az, ami ennyire különbözik bennetek? Vagy miért tesztek ennyire irreális dolgokat? Nem tudom ismered e azt az arrancart, aki kigyókat használ, szürke a bőre rövid zöld tüsi haja van. Vele harcoltam. Rendesen kapott, de túlerőltettem magam. Nagy falt volt számomra. Ő is ott hagyott, pedig szerintem végezhetett volna velem. Egyszerűen nem értelek titeket. Annyira mások vagytok, mint ahogy elképzelnek.
Nah ez szép. Egy shinihami itt báj cseverészik egy kikapcsolódásra vágyó arrancarral. Mi jöhet ezután? Süti fog esni az égből? Most komolyan, ez..ez annyira lehetetlen. Ha ez kiderül, én nagy szarban leszek, az tuti. Náluk ez nem tudom hogy megy, de az tuti, hogy őt sem fogják ünnepelni. Gondolkozz Taki, mit lehet csinálni egy ilyen helyzetben? Persze az akadémián, így harcolj úgy harcolj, de egy ilyet helyzetre felhívó szöveg sincs, nemhogy tanács, vagy valami. Egyelőre várom a reakcióját, mást nem tehetek. Ami rosszabb, hogy még Raimei sem biztos, hogy segíteni fog. Bár, ha ő támadna, akkor talán.

A shinigami arca igen csak furcsa grimaszokba vált, de már hozzá szoktam, hogy vérengző gyilkosnak néznek, aztán meglepődnek, hogy nem is. Bemutatkozott, és aztán visszament a helyére, rajzolni. Én a tóparton ültem, nyugodtan karommal támasztva ki magam. Süttettem az arcomat a napon. Eléggé képtelen látvány lehetett, egy shinigami és egy arrancar találkozása, így... De hát engem nem bántott, egy kicsit sem. Madarak repültek a távolba, minden nyugodt volt. A tóparton néha felcsapott, egy kisebb hullám, de ezt leszámítva szinte minden mozdulatlan volt. A lombok zöldje, a fa törzsek barnája, és a füvek világos zöldje, játékosan olvadtak egymásba, mint egy délibáb. Kicsit túl nagy volt a csönd, mondhatni már kínos volt. Gondoltam rá, hogy megtöröm, de túl lassú voltam.
-Mond csak, mi vitt egy magadfajtát olyanra, hogy csak úgy „kikapcsolódásra” lejöjjön ide? Tudtommal ti is lidércek vagytok, és elég erősek is. Mégis mi az, ami ennyire különbözik bennetek? Vagy miért tesztek ennyire irreális dolgokat? Nem tudom ismered e azt az arrancart, aki kigyókat használ, szürke a bőre rövid zöld tüsi haja van. Vele harcoltam. Rendesen kapott, de túlerőltettem magam. Nagy falt volt számomra. Ő is ott hagyott, pedig szerintem végezhetett volna velem. Egyszerűen nem értelek titeket. Annyira mások vagytok, mint ahogy elképzelnek.
- Nos, én is harcoltam már shinigamival. Mondhatni győztem, de ez inkább volt szégyenteljese győzelem, hiszen majdnem én is belehaltam. Hogy miért jövök ide kikapcsolódni? Nos, azon egyszerű okok miatt, feltételezem nem jártál még Hueco Mundoban, mert ott két fő szín létezik, a fekete és a fehér, ezen kívül azoknak árnyalatai. Még Las Nochesben is csak egy kis világosság van, és egy szintetikus égbolt. Szóval, hogy is mondjam... Emberként is imádtam a természetet, bár az már volt, vagy egy évezrede. Így aztán amikor tehetem az Emberek Világába jövök kikapcsolódni. Szeretem ezt a helyet, mert itt minden olyan gyönyörű, és békés. Na meg nem érzem a folytonos satnya lidérc energiát. Ja és igen, hogy válaszoljak minden kérdésedre, nagyon különbözőek vagyunk. Én békés fajta arrancar vagyok. Sosem akartam arrancar lenni, főleg nem lidérc, de így hozta a sors, és ha már így esett, ki akarom hozni belőle a legtöbbet. Van olyan arrancar, aki élve meglincselne ha tudná, hogy hányszor jövök az Emberek Világába úgy, hogy nem akarok harcolni. Persze akad olyan is, akit ez nagyon nem érdekel. Mind mások vagyunk. Talán annyira különbözünk egymástól, mint nálatok az osztagok. Persze a shinigamik bele se gondolnak, hogy egy arrancar nem feltétlen vérengző vadállat, így aztán általában szó nélkül támadnak, mintha még mindig azokkal az esztelen szörnyekkel lenne dolguk, mint azok a szerencsétlen kis szintű lidércek, akiket egy barából elintézek. Ez dühít oly sokszor fel, hogy mindenki vadállatnak néz, holott csak szeretnék élni. És te? Miért vagy itt? Te is csak kikapcsolódsz, vagy valami különleges oka van annak, hogy itt vagy?
Hátamat a földnek vetve hanyatt feküdtem. Az eget kezdtem el bámulni. Ahogy a felhők fent játszadoztak, a végtelen kék tengerben, és eltűntek a horizonton túl. Bár csak én is ilyen gondtalan lehetnék, gondoltam magamban. Sokkal jobb lenne, céltalanul a magasban leskelődni, mit csinálnak a halandók, és mily szép tájakat teremt a természet. Talán csak vágyom a szeretetre, és ezt a szeretetet az anya természettől vonom el, hogy megnyugtassam a lelkemet. Talán igen, talán nem. Lábaimat keresztbe vetve vártam, erre vajon mit reagál a shinigami. Nem akartam az arcára nézni, mert biztosan kicsit kiakadt a válaszra, és az is biztos, hogy nem bírtam volna ki nevetés nélkül, amitől elveszett volna mondandóm hitele.

Végig hallgatom, s közben igyekszem megemészteni a dolgot. Tök mindegy honnan nézem, ez így nem kóser. Valami gikszer van vele. Őszintének hangzott, de ez nem sokat változtat a dolgon. Úgy tűnik sok dologban nem akarnak változtatni azon, ami régen bevált. De ebbe nekem nincs beleszólásom. Csak remélem, hogy még nem szúrták ki. Jelenleg nekem is annyi kedvem van harcolni, mint egy zsák krumplinak. De talán másra is használhatom ezt a lehetőséget. Ha többet tudnék meg róluk, akkor később a harcaimban felhasználhatnám ezeket az információkat. Meg talán még kiderül róla pár dolog, kezd érdekelni, hogy mégis pontosan miféle arrancar is ő. Talán még Raimei is becsatlakozik. Az imént vette a fáradságot, hogy leszidjon. Ritka egy alkalom, s a szokásosnál hosszabbra fogalmazta. Azt azonban értékelem, hogy most nem rázott meg.
-Hát, mit mondhatnék. Érdekes érvek. Kicsit furcsa ez nekem, még legendában sem hallottam ilyesmiről. Arra válaszolva, hogy én mit keresek itt, is-is. Eladtam a festményeim, és bevásároltam, mint láthatod. Nem elhanyagolható tényező az sem, hogy most nem vagyok szolgálatban, és pihenhetek. Nem ülsz ide? Van kaja.- Invitálom közelebb, való igaz, kicsit elszálltam magamtól, és többet vettem a kelleténél, de így talán beszédesebb is lesz. - Ha már így elkezdtük, akár dumálhatnánk dolgokról, amit nem tudunk egymásról. Oh, igaz is visszatérve arra. Hallottam már a barátokról, már ha az a gyors lövedékszerűség az. Egyszer megsoroztak vele, és kis híján telibe kapott. De a legfurcsább az a technika volt, amelyiktől megváltozott a kinézete az ellenfelemnek, és még az ereje is megnőtt. Mellesleg, ti mivel töltitek az időtöket? Ha tényleg ilyen kopár a világotok, elég unalmas lehet.
Közben folytatom a rajzot, és a zenét feltoltam a leghangosabbra. Igaz nincs a fülemben, de így is hallani lehet picit. Mikor végzek egy kisebb résszel a vázlaton, kicsit le teszem magam elé, és nekilátok a kajálásnak. Négy hamburger, három sajtosrúd, két kis pizza egy kétliteres üdítő és egy csomag sütemény. Egy hamburgerrel indítok, mely elég hamar elfogy, aztán egy kis üdítő után egy sajtos rúddal folytatom. S várom, hogy beszéljen, illetve vegyen ő is. A kardom ott van mellettem, de nem szándékozom megtámadni, s ez valószínűleg érződik is rajtam. Csupán a bizalmatlanság, melyet nem lehet elaltatni, vagy megtörni olyan könnyedén. No, meg szeretném, ha Raimei is részese lenne a beszélgetésnek, még ha csak passzív félként is. Egy nagyobb fehér felhő takarja el a napot, s vet árnyékot ránk. A tó kéksége igazán rabul ejtő dolog tud lenni. Ugyan figyelmem majdnem teljes mértékben megkapja az illető, de egy részét így is az evésre, és a környezetre vonja el.

Nos, hát nem vagyok én paraszt. Nehogy már vissza utasítsak egy meghívást, főleg ha kajáról van szó. Fel is kelek a tópartról, kicsit lustán, és letelepedek mellé. Látom, hogy eszik, és zenét hallgat, és közben még beszélget is velem. Sok felé tud koncentrálni, még egy képesség, ami nekem nem adatott meg. Mivel megengedte, meg vámoltam a hamburgerét. Magamhoz vettem egyet, és rágcsálni kezdtem. Közben oda figyeltem a mondani valójára. Ugyan volt benne kérdés, csak akkor tudtam megválaszolni, miután sikerült erővel letuszkolni az étel csomót a torkomon. Sajnos rossz szokásom, hogy olyan mohón eszek, mintha bármelyik pillanatban el akarnák tőlem venni. Nagyot nyelve fordulok felé.
- Igen, valóban dög unalmas Hueco Mundo. Olyan, mint egy dögunalmas rémálom. Hozzá lehet természetesen szokni, de nem vagyok az a fajta aki könnyen feladja a szokásait. Amire te gondolsz, az a Ressurection, ez olyan nálunk, mint a ti shikaiotok. Való igaz, hogy a te shikaiod egyenértékű az én alapformámmal, és a bankaiod körülbelül a ressurectionnal, vagy talán egy kicsit erősebb. Ezt még nem volt időm kitapasztalni. Találkoztam már egyszer egy shinigamival, aki használ ellenem shikait, Yamanaka Sozen, a tizenegyedik osztagból. Nem tudom ismered e? Minden esetre megizzasztott. Az volt a szerencsém, hogy forró fejű volt, és meggondolatlan. Persze épphogy túl éltem. De nekem is lenne egy pár kérdésem. Például mai napig nem tudok rájönni, hogy mért beszélgetnek magukban a shinigamik, talán minden shinigami skizofrén? Chiruchiba Airisu volt az a shinigami, aki megmutatta nekem, de nem magyarázta el. Te melyik osztagból vagy?
Szegeztem neki a kérdéseket, és válaszokat egymás után. Remélem nem adagoltam túl, vagy nem tiportam érzései kellős közepébe. Elvégre ez az első alkalom, hogy shinigami ennyire közel engedett magához. Ezt meg kell becsülnöm, még ha mulandó is. Egy felhő vetett ránk árnyékot, mint kancára a kanos csődör. Lassan tovább kúszott, és a tó felszíne újból csillogni kezdett. Nem hiába jövök én az Emberek Világába. Be nyomtam a hamburgert, de nem mertem többet enni. mert félem, hogy az már bunkóság lenne. Kicsit kihasználtam az időszakos csendet, hogy bele bele hallgassak a zenébe. Nem is volt rossz, ahhoz képest, hogy csak a kocsmában hallok zenét, elég nagy igényt érzek néha a hallgatására. Be is szerzek egy jó kis hifi tornyot a szobába, és üvöltetem majd a zenét. Abba is belekukkantottam, miféle rajzokat rajzol. Csak futó pillantást vetettem rájuk, de egyből észre vettem, hogy nem ma kezdte. Jó kis hobbi, ez olyasmi, mint a vers írás. Annyi a különbség, hogy én leírom a gyönyörű képet, ő pedig megrajzolja.
- Jó kis hobbi, egész jól csinálod. Tettem hozzá előző kérdéseim sokaságához, most egy dicsérő kijelentést.

Eddig egész könnyen ment a dolog. Tényleg sokkal másabbnak tűnik. Idejött, és otthon érzi magát, helyes. Bizonyára éhes lehet, mivel csak úgy tömi magába, mint aki három hete nem látott ételt. Hm.. Szóval Ressurection-nak hívják. Naná, 11. osztagos, mit is vár az ember csak brutalitás.
-Nem, nem ismerem azt a shinigamit. Sőt nem is tudom, hogy szerencse vagy nem, de egy 11. osztagos sem jut eszembe, akit ismernék. Ez nagyon egyszerű, és logikus. A kardjainknak van lelke. Ő itt Raimei. Egy igazi hölgyemény. - És mutatom neki a kardomat.- Bár általában kicsit hűvös a viselkedése. Amúgy Számunkra megadatik, ha a zanpakutonk is beleegyezik, hogy meglátogassuk őket. De enélkül is tudunk velük kommunikálni. Van aki hangosan beszél, van aki pedig csak gondolataiban válaszol. Airisu... Hehe, vicces egy egyén, ő negyedik osztagos és történetesen a barátom. Hm, és mond csak, miket tudtok még? Mintha valami látszatot is tudnátok kelteni, hogy ott vagytok de mégsem. Meg van hasonló mozgásotok mint nekünk a villámlépés. Aztán ott van még a cero-tok. Valamint te ismered azt az arrancart, akivel én küzdöttem? Magas rövid zöld hajú, és kígyókat használt. A ressurectionja elég kígyó szerű volt. Ezen kívül miket tudtok? Jha, és mellesleg én 3. osztagos vagyok. Nálatok milyen rangok vannak? Köszönöm, hát igyekszem. Festeni kicsit jobban szeretek, és tudok is. Azonban az időigényes, amit általában csak otthon este tudok csinálni. Héhé, tényleg lenne még egy kérdésem. Ha egy lányt akarsz meghódítani, akkor miket tennél?
Mikor látom, hogy egy hamburgernél abbahagyta az evést, magamhoz veszem a két pizza-t. Az egyiket „hozzávágom”. - Tessék, egyél, a végén még teljesen kihűl. - Majd én is nekilátok a sajátomnak. Egész el lehet felejteni, hogy arrancar. Normálisan lehet vele beszélni, nem akar folyton pusztítani. Igazi ritkaság lehet. Majd kiderül, amúgy is szeretném kipróbálni milyen erős. Remélem egy meccsben benne lesz. Több szempontból nézve is kellene. Először is, ugyebár tesztelni akarom, milyen erős. Másodszor, valószínűleg kiszúrták odaát, hogy itt valaki van, és előbb-utóbb küldenek valakit, ha nem csinálok balhét. Valamint edzésnek sem lenne rossz. Nah, majd ha válaszolt megkérdezem. Nem akarom elkergetni, meg azt sem, hogy rossz néven vegye.

- Ez óriási! Törtem ki hangosan, vigyorral az arcomon. - Nekünk arrancaroknak nincsen lelke a fegyverünknek. Valószínűleg azért lehet, mert mikor lidércé válunk lelkünk egy felét elveszítjük, és így képes a lidérc énünk felül kerekedni. Furcsa elmélet, de szerintem minden lélekben ott van a lidérc, és a saját lelke, és amikor meghalunk, a láncot ami a mellkasunkon lóg a lidérc énünk pusztítja. A lidérc énünk megmutatkozhat haragban, vagy éppen kedvességben. Szóval tök jó lenne ha tudnék beszélgetni a zanpakutommal. Vannak bizonyos lidérc képességek, amik klón technikának hatnak, vagy éppen csak manipulálják az ellenfél érzékszerveit, de én ilyeneket nem ismerek. Sonidónak hívják, teljesen olyan, mint a ti shunpotok. A cero meg... Hát hadilábon állok vele, persze vannak olyan arrancarok, akik olyan cerokat eregetnek, hogy ha eltalál akkor halott vagy. Én személy szerint nem tudok cerozni. Nekem barám van. Nem, nem ismerem, de mintha láttam volna már Las Nochesbe. Kevés arrancart ismerek, mondhatni egyet, úgy igazán. De ő mérföldekkel az én szintem felett van. Nálunk nincs sok rang, az alapokat tudod, lidérc, gillian, adjuchas, arrancar, vasto lorde. Persze konkrétan Las Nochesben csak egy két rang van. Ott vannak például az espadak, minden espadanak lehetnek fracciónjai, ők azok akik az espadat szolgálják. Nálunk egy fracción csak a saját espadáját tiszteli, mondhatni a főnököt sem kell tisztelnie, vagy megalázkodnia előtte, csak ha az espadája is azt akarja. Ebből a szempontból mi kicsit szabad nép jelleggel működünk. Van ugye a főmufti, aki mindenki felett áll, a hatalmas arrancar, aki már már nem is arrancar. Róla nem tudok szinte semmit. Persze még van számtalan más rang, is de ezeket nem ismerem annyira. Utolsó kérdésén kicsit elcsodálkozok, de hát mért ne? Válaszolok.
- Hogy mit csinálok ha egy lányt meg akarok hódítani? Hát ez jó kérdés... Véleményem szerint nem szabad a lányokkal túlzottan kedvesen bánni, mert akkor még képesek azt hinni, hogy a barátjuk vagy, és sok lány a barátságba sorolja, a kihasználást is. Az ilyenekre gondolok, hogy tedd már meg nekem, hogy kimész boltba. Neked nem kell semmi, de neki igen, és persze, hogy nem magának megy ki vásárolni, hanem inkább ki küld téged, mert te úgyis megteszed neki, mert a barátja vagy. Az ilyenektől tudok a falra csavarodni. Másrészről a nőtől is függ, hogyan kell hozzá közeledni. Például ha ad jeleket, például mosolyog, amikor ott vagy, akkor az azt jelenti, hogy akar valamit, de még nem döntötte el. Ha már flörtöl is veled, akkor szabad a pálya. Nőn múlik, hogy ez meddig tart, lehet az, hogy flörtölsz vele, aztán pár nap múlva már az ágyadat melegíti, de én személy szerint jobban szeretem az olyan lányokat, akiket nehezebb megkapni. Hiszen a vad nem ér semmit, ha a vadászatba nem lelsz örömöt. De nem feltétlen kell megvárni, míg a lány kezdeményez. Sőt a lányok jobban szeretik, ha a pasi kezdeményez. Szóval ne félj beszélgetni vele. Próbáld azokat a témákat keresni, amik érdeklik őt, illetve figyeld a jeleket, például próbáld ki, hogy ha hozzá érsz, vagy csak kedvességből megsimogatod, akkor hogyan reagál rá. A jeleket viszont neked kell értelmezned.
A beszélgetést lezárva, kaptam is egy pizza szeletet, hogy ne halljak éhen. Nem terveztem mondjuk, hogy éhen halok, de kedves gesztus. Nyugodtan megettem. A szél gyengéden fújdogált, a nap még mindig csodálatosan fényes volt, és a tó kékje, a fák zöldje, és a messzeségben elterülő dombok, olyan szép képet alkottak, hogy teljesen elfelejtettem, hogy arrancar vagyok. Ha bár annyit beszéltem a nőkről, hogy teljesen elöntötte a szívem a fájdalom, hiszen nekem nincsen kedvesem, és feltehetően, még egy jó darabig nem is lesz. Persze ezt nem mutattam, Takának. Bámultam a messziségbe, a tájat csodálva, mikor eszembe ötlött egy gondolat. Harcolni kéne. Már nem úgy élethalálra, csak úgy barátian. Akár egy jobb edzésnek is jó lenne. Ráadásul mi tehet erősebbé, egy éppen kialakuló barátságot, mint egy barátságos harc? Hiszen a férfiak mindig is jobban értettek a kard nyelvén, mint a sajátjukon. Harc közben sokkal jobban meglehet valakinek a jellemét ismerni. Épp ezért, ha befejeztem a beszélgetést, és az evést. Meg kérdezem Takát, hátha van kedve, egy barátságos meccshez. Elvégre így én is fejlődök, ő is fejlődik, ráadásul rengeteg dolgot tudhatok meg a shinigamikról.
Felé fordultam, és láttam, hogy ő is épp saját gondolatainak igába hajtásán töri a fejét.
- Figyelj már Taka! Nincs kedved egy barátságos mérkőzéshez?
Feltételeztem, hogy megérti a szándékot, és ő is úgy gondolja a harcot, mint én.

-Hm, érdekes gondolatok. Az viszont meglepett egy picit, hogy ennyire el vagytok eresztve. Szóval nektek is rengeteg képességetek van. Mondjuk párat már láttam. Az elmondásod alapján elég vegyesnek tűntök a képességeitek használatával kapcsolatban. Bár nem olyan meglepő, de érdekes. - Erősen vakarom a fejemet, miközben a nőkről beszél. - Nem vagyok buta, sőt az átlagnál okosabbnak vagyok mondható, de ez akkor is magas nekem. Ehh, azért köszi. - Folytatom az evést, és belemerülök a gondolataimba. Elég sokfelé terelődött most a figyelmem. Gondolkozom az arrancarokon, képességeiken, azon is, hogy most mit is kellene kezdenünk, hogyan vezessem fel a küzdelmet. Vajon Raimei mikre gondol most. Talán festenem kellene egy képet, amin ez az arrancar van. Nők... hát erőltetem a fantáziámat, és mind a 6 kereket pörgetem a fejemben, hogy valamit kibogozzak, és tisztítsam valamelyest a ködöt, mely fedi védi a nőket a megértéstől, bár ez utóbbi bukott próbálkozás. Egyelőre lehetetlennek bizonyul. Aztán meghallom, hogy mond nekem valamit, az elejét nem értettem, de utána rákérdez egy barátságos meccsre. Hát ez könnyen ment, még csak nem is kellett nekem kérni.
-Én is hasonlón gondolkoztam. Az elején egy kis bemelegítés után, meg komolyan is vehetnénk, természetesen nem életre halálra, de nem szeretnélek lebecsülni, és ezt viszont is várnám. Vagyis tanácsolnám, hehe. No meg nem utolsó célom az sem, hogy ne legyek seggbe billentve, mert itt volt mellettem egy arrancar, és nem csináltam semmit.
Felkelek, összepakolok, még benyomok pakolás közben egy hamburgert. Aztán intek neki, hogy kövessen. Egy 100-200 méterre odébb állok meg a tó mentén. Csupán kardomat hoztam magammal, melyet az oldalamra akasztottam, s látszólag nem szándékozom előhúzni egyhamar. Felveszek egy alapállást, melyről lerí, hogy puszta kézzel fogok indítani. Bal lábam előrébb helyezem, a jobbal pedig derékszögben elforgatva megtámasztom magam. Ökleimet szorosan tartom, bal kezem előrenyújtva, hüvelyk ujjam felfelé áll. Jobb könyököm behajlítva karomat lassan hátrahúzom, s öklöm oldalamnál állapodik meg. Két három nagy levegő után teljesen lenyugtatom magam, és rákészülök a harcra. Arckifejezésem teljesen komor lesz, szemeim picit összehúzom. Majd mikor ő is készen van, jobb kezemet nem mozdítva intek neki, hogy „gyere”. A Támadásától függően reagálok. Ha puszta kézzel jön, akkor az ütését a sajátommal állítom meg. Bal karomat hátralendítve jobbom előretör. Ütésembe jócskán szorult erő, hisz egyelőre a tudásomat nem technikákra alapozom, hanem gyorsaságra, erőre, és tapasztalatra. Ha nem készült fel rá, akkor ezt nem kicsit érezte meg. Lendületesen folytatom. Most jobbom jön hátra, míg balom kicsit előre, azonban testemmel együtt fordul el, s nem őt célozza, hanem a bal lábam érkezik a fejemnél kicsit magasabban. Ezt viszont lassabbra vettem, így lehetőséget hagyva neki a kitérésre. Ha nem megy messzire jobb könyököm felemelkedik, bal kezemmel megtartom másik öklömet, és egy könyökös támadással érkezem.
Ha karddal érkezik, átengedem neki a kezdeményt, s éppen hogy kitérek előle. Mozgásomban látszik, hogy ruganyos és egybefolyó, mellyel igyekszem kihasználni ellenfelem által szerzett lendületet, vagy épp a sajátomat a legjobban felhasználni. Ha folytonom mozgásra kényszerítene, mely karddal elérheti, akkor tánchoz hasonló mozgást félhet fel védekezésemben. Kivárom azt a pillanatot, mikor öklömmel eltéríthetem kardját a lapjánál megütve, s fordulás közben jobb könyökömet oldalába mélyeszthetem. Kard ellen nem vagyok a legjobb, így előferdülhet, hogy egy-két apróbb karcolást elkapok.
Mindenesetre az ütéseim nem okoznak igazán sérülést, erre figyelek. Inkább csak fájdalmasak, és kellemetlenek. Tudásomat igyekszem kihasználni arra, hogy a lehető legkevesebb sérülést okozzam, de nem fogjam vissza magamat. Az, hogy mennyire fáj, már nem érdekel, mivel férfiak vagyunk, és nem akarom megsérteni azzal, hogy visszafogom magamat.

Arrébb vonultunk hát pár száz méterrel. Vétek lenne tönkre tenni a tájképet. Nem bírnám elviselni, hogy egy olyan gyönyörű helyet a földel tegyünk egyenlővé. Taka felvett egy alapállást, és intett hogy támadjak. Látszott rajta, hogy nem a kard az amivel jó. Jól megfontoltam, hogy hogyan is támadjam meg, hiszen nekem a pusztakezes harcom, nem túl jó. Ezért hát előrántottam két pengémet. Nem terveztem rögtön keményen támadni, nem akartam se sőt se magamat kifárasztani. Lesz még időnk arra. Egy pillanatig elgondolkodtam, melyik pengémmel támadjak. Ezúttal ez egy barátságos meccs lesz. De nem akarom azt, hogy vissza fogja magát. Bár ki tudja ő is lehet, hogy pont ezt gondolja. Mármint, hogy nem fogja vissza magát mert megsértene vele... Franc se tudja, azért biztosra megyek. A fekete pengével fogok most támadni. Megpörgettem a kezemben a két pengét, és jobb kezembe a hold ikert, bal kezembe a nap ikert vettem. Meg indultam hát, az elején kicsit lazsálva, majd ahogy közeledtem egyre gyorsabban. Arcomon széles vigyor terült el, magabiztosan támadtam. Lendületen alapuló technikákkal támadtam. Próbált eltáncolni, de újra és újra utána sújtottam a hold ikerrel. Éppen hogy csak el tudott táncolni a támadások elől. Ebből is nyilvánvalóvá vált számomra, hogy bizony ugyan olyan gyorsak vagyunk. Illetve hát nem is. A következő lendület alapú támadást balról indítottam a sonido talpbetét használatával, így egy kicsit nagyobb lendületet, és gyorsaságot kölcsönözve a támadásnak. Látta ő is, hogy már nem tud eltáncolni ez elől, ezért ellentámadásba fordult át. Jobb öklével a hold iker felé sújtott, és oldalba kapta a penge lapját kicsit súrolva az élét, de eléggé ahhoz, hogy egy apró karcolást szenvedjen tőle. Azt hittem csak ennyi volt, bár igazából nem volt fontos én mit hiszek, hiszen kizökkentettek a mozdulat soromból, és már éppen el akartam hátrálni, amikor láttam, hogy jobb öklét tovább kanyarítja, és vele fordul. Bal kezével megtámasztotta jobb öklét, és pillanatok alatt már a gyomromban is volt, a könyökével. Az ütés lendületét kihasználva ugrottam hátra, de ettől még fájt. Kicsit meg görnyedtem. Gondoltam nyílt lapokkal fogok játszani egy ilyen barátságos küzdelemben, ezért így szóltam:
- Gyűlölet és szeretet... Ez a képessége az én pengémnek. Talán már te is érzed a haragot, ami felütötte a fejét a testedben. Ha a hold ikerrel váglak meg, akkor idegesebb leszel, mondhatni pár vágás után teljesen elszáll az agyad. Ám ha a nap ikerrel váglak meg lenyugodsz. Ez az én pengém különleges képessége.
Adtam neki egy rövid felvilágosítást, hogy ne értse félre a benne lángra gyúló dühöt, gyűlöletet. Védekező alapállást vettem fel. Bal kéz bal láb elől, míg a jobb kezem és jobb lábam hátul, hogy bal kézzel hárítsak, hogy a hárítás adta lendületet át tudjam vinni a jobb karomba, amivel támadok. Az ellen támadás az én technikám. Abban vagyok a legjobb. Kíváncsian vártam a válaszát, miközben arra is vártam, hogy ő támadjon, Ha nagyon eldurvulna a helyzet, át megyek Ressurectionbe. Úgyis azonnal elveszíti a passzív képesség az erejét, ha felszabadítom a teljes erőmet. Széles mosolyom kicsit lehervadt, az elszenvedett ütésnek köszönhetően, ami egy kis lélegzet ritmus zavart okozott.

Látszik rajta, hogy jó kardforgató. Egy darabig sakkban is tudott tartani, amiből kitörtem, itt jött a második jel, hogy nem zöldfülű. Mikor elütöttem a pengéjét ahelyett, hogy ellenirányú erővel próbálkozott volna, fordított a kardpengén, és felsértette az öklömet. Ekkor nem is tudom miért feldühödtem, s a kívántnál kicsit nagyobb lendülettel szálltam a gyomrába. Az ütésem lendületét kihasználva ugrott hátra, ezzel is csökkentve a hatását. Nem is rossz. Ezután egy kis beszédbe elegyedik.
-Áh, értem. Való igaz éreztem, de jobb lenne, ha ebben a meccsben óvatosan bánnál a képességeddel. Egész hasznos, viszont elég nyugodtan kezdtük, és ha eluralkodik rajtam az a bizonyos harag, akkor igencsak agresszív támadó tudok lenni. Ez szerintem egyikünk egészségére sem lenne jó hatással. - Felveszi a védekező állását, valamint az arcán meglátszik, hogy megérezte az ütést, bár ez minden bizonnyal nem több mint egy fél percig tartó zavar.- Nos akkor kezdjünk bele, én is mutatok neked valamit. Készülj.
Jobb kezem előrenyújtom. - Juugeki Byakurai - Egy vöröslő villám indul meg cikázva az ujjamból egyenesen a mellkasának bal felső része felé. A célom, hogy kimozdítsam, és eltereljem a figyelmét. A következő pillanatban shunpoval ott termek tőle majdnem ütéstávolságba, s bal kezem ökölbe szorítva teljes testemmel fordulok, ha időben reagál elkaphatná a felkaromat kardjával, gyorsaságát figyelembe véve ez elég valószínű. Viszont nem nyújtom a kezem, és ütés nélkül fordulok tovább, majd kinyújtom a bal mutatóujjamat. Ugyan elég messze voltam, de nem tudom mennyire reagál gyorsan, így egy kicsi rizikófaktora van a mutatványomnak, hisz ha rögtön levágja a helyzetet, akkor a hátamon ejthet egy enyhébb vágást, mélyebbre esélye sem lenne, mert ahhoz messze voltam, és elég gyors is vagyok. Jobb kezemmel a kardom markolatát fogom, s fél fordulatnál egy újabb kidou-t lövök el.- Bakudou 04: Hainawa - Egy energiakötél tart egyenesen ellenfelem felé, mely személy szerint engem meglepne, ezért is próbálkozom meg vele. Mindenesetre ha elkapja, akkor a fordulatot folytatva kirántom kardomat, és a torka elé tartom egy 5 centivel. Ha nem sikerül elkapni, akkor úgy teszek, mintha kirántanám a kardomat, és azzal csapnél, viszont mögötte bal kezem érkezik álla felé.
Bármi is lett a végeredménye a manőveremnek, hátrébb shunpozok. Ha kaptam sérülést azt azért megérzem, s először azt a fájdalmat próbálom elnyomni, ha nem erős, akkor csak elhúzom a számat.
- Nos, szerintem feljebb kapcsolhatunk kicsit, mit szólsz hozzá? Igazából ezen a szinten ezekkel tudok alkotni, bár ha beindul a fantáziám tudok még szép dolgokat kombinálni.- Várok egy picit, majd ha nem ellenkezik, ami valószínű, akkor kihúzom a karomat, ha már kihúztam, akkor magam elé tartom.- Uchirase Raimei! - Öltöm fel a shikaiom. A kardom felfénylik, majd négy részre oszlik, majd a kezeimen, és lábaimon alkot formát. Egy-egy pár ezüst színű páncélkesztyű és páncélcipőt alkot, melyeken ébenfeketén rúna van. Üzembe helyezem, s átfut rajta néhány elektromos csík. A kesztyű végén, és a cipő tetején a két hegy között pedig folyamatos áthúzás jön létre.

Nos hát én figyelmeztettem. Habár ő is figyelmeztetett nekem mégis muszáj kihoznom őt a sodrából hiszen, így működik az én képességem. Erre épül minden taktikám. Jól sejtettem, hogy támadni fog. Talán a képességem vett erőt rajta, talán csak az, hogy most az ő köre jön. Nem lényeges, az viszont annál lényegesebb, hogy valami furcsa dolgot művel. Felemelte a jobb kezét, és ujjaiból vörös villámok kezdek felém cikázni, miközben valami mormolt. Na ne gondoltam, mi az isten ez!? Na mondom nem leszek én piskóta, hát azon nyomban, ahogy megláttam merre irányítja kimozdultam, és bal vállamat hátra, jobbra húztam. Ahogy kimozdultam vissza kaptam a tekintetemet rá, de ő már nem volt ott. Félúton felém tartva pillantottam meg, és már ott is volt a jobb oldalamon. Teljes testének lendületével támadni készül. Jobb kezemmel, és a nap pengével blokkolni próbálom az ütést, miközben felkészülök a lendület átvételére. Ahogy várom, hogy az ütés betaláljon rájövök, hogy vissza húzta a karját, ekkor mozdulok én is. Körbefordulok, és a bal pengémmel újból neki sújtok. Ekkor érzem csak, hogy össze rándul egy két izmom, az elektromos töltéstől, ami eddig itt cikázott körülöttem az előző furcsa varázslatból. Sikerül megvágnom, amire ő visszakapja a kezét, és tovább perdül. Egy furcsa mágikus kötelet lő megint felém, miközben halandzsázik valamit. Megpróbálom egy támadással hatástalanítani, de elkap vele. Előrántja a kardját, és a nyakamhoz tartja, majd vissza shunpozik. Nem egészen értem, miért is tette ezt, hiszen tök simán nyerhetett volna most, ha így tart. Persze ez figyelmetlenség, és tapasztalanság volt. Többet ilyen nem fog előferdülni...
- Szép, szép... Érdekes technikák ezek a.... varázslatok. Habár kétszer ugyan annak a trükknek nem dőlök be. Folytassuk, izgatottan várom, mivel tudsz még előhozakodni. Mosolyra húzódott a szám, és úgy éreztem kezdem élvezni a harcot. Egy ilyen harchoz fölösleges a passzív képesség, csak elrontja a hangulatot. Eloszlatom hát képességemet, és így nyugodt fejjel tud gondolkodni újból. Megint motyog valami halandzsát. Nem értem, a shinigami mind ilyen furán motyognak? Ahogy ezen gondolkodtam, láttam ahogy felkúszik kardja a kezeire, és lábaira. Két páncél ököl, és két páncél lábbeli öltött alakot rajta, amiken fekete rúnák díszelegtek. Mi tagadás egész jól nézett ki, de furcsa elektromosság, ami cikázott körülötte, kicsit ijesztően hatott. Itt volt az ideje, hogy most én mutassak egy két vicces dolgot. Teljes sebességemmel neki indultam, és csak annyit üvöltöttem magam elé, miközben teljesen frontálisan ugrottam felé:
- Otokifuku! Ezzel megidézem azt a bénító hanghullámot, amit egy másik arrancartól tanultam. Taki azonnal meg is bénult, és így tökéletes esélyem nyílt a támadásra. Kicsit lelassítom gondoltam, és egyenest a lába mellett suhanok el, majd végig szántom a térdhajlatát a pengémmel. Az most lényegtelen melyikkel, hiszen nem használom a passzív képességemet. Örömmel nyugtázom, hogy a támadás betalált, és biztos vagyok benne, hogy megsérült az ina. Nem vágtam erőset tekintettel a barátságos harcra. így aztán mögé kerülök, és mire pont feleszmél a bénulásból, fordulásból hátba rúgóm.
- Na és mit szólsz ehhez? Teszem fel neki a kérdést mosollyal az arcomon.

-Végtére is edzőmeccs.- Mondom, mikor visszahunpoztam, és látszik rajta a meglepettség. - Nem sok értelme lenne itt abbahagyni nemde? Mellesleg kidou-nak hívják, és elég sokrétű. Hadd szóljon.
Mosolyodom el s kíváncsian várom mivel rukkol elő. A hirtelen lebénulás először meglepett, nem gondoltam, hogy ő is ilyesmivel próbálkozik. Igaz szinte azonnal megtörtem. Valószínűleg jóval gyorsabban, mint az számította, de így is lelassított eléggé ahhoz, hogy már ne tudjak kitérni. Amit tehettem, az az volt, hogy megrogyasztottam a bal térdem, melyre a támadás érkezik, s a térdhajlatom helyett a combomba mar bele. Ez is kellemetlen. Valamint tudom, hogy nem szabad megállnom, hisz biztosan folytatja a mozdulatot. Fordulok jobbra, s ép lábammal elrugaszkodom. Támadó tigrisként érkezem, s a szemeim elkerekednek, mikor a térdemen érzem a rúgását, ez biza kellemetlen, és megint a bal lábam, hogy az isten verné meg. Ezzel ráérek később törődni, most fejezd be azt, amit elkezdtél Taki. A bal vasököl tankként tör elő, s közben ismételten a furcsa „mágiához” fordulok. -Hadou 22: Ittou Rakurai- Bal öklöm ütésénél először a shikaiom áldásos mellékhatását érzi, mely felvillanyozza, majd szinte rögtön ez után, ha nem egy időben vele egy hatalmas impulzust. Igyekszem lehetőségeimhez mérten visszafogni magam, hisz ez a kombó magában elég lenne hozzá, hogy kiüsse, míg nem oldja fel az erejét. Még a ressurectionban lévő kígyót is megviselte. Ha nem próbál kitérni előle mellközépbe kapja, s így eloszlik az egész felsőtestén egyenletesen, azonban ha valamerre kitéréssel próbálkozik, akkor egyik oldalát kíméli, míg a másik jóval nagyobb sokkot kap, ha rossz irányba fordul, akkor rövid ideig szívritmuszavara is lehet. Hisz már nem cicózom, ha nem is adtam bele annyi erőt, hogy átsüssem ott ahol eltaláltam, akkor is komoly károkat képes okozni. A shikaiom ugyan a lehető legerősebb fokozaton volt, de az egymagában nem okozna ezen a szinten komolyabb sérülést, viszont így ezzel a szintén villám alapú támadással már komoly problémaforrás tud lenni, ez a kígyó arrancar ellen is kiderült, erősebb volt nála, és elég rendesen megsérült tőle, igaz nála több erőt is használtam, hisz az élesbe ment, itt nem szándékozom megölni. Különben is, mondott valami olyasmit, hogy begyógyulnak a sebeik, ha azt a ressur.izét használják. Amit saját szememmel is láttam már, így nem sajnálom tőle az isteneset. Abban a számomra kicsit valószínűtlen helyzetben, ha nem érné el az öklöm átlövöm egy kidou-val. -Juugeki Byakurai- Ha erre szorulok akkor nem fogom magam vissza, és átlyuggatom. Belehalni nem fog, de gyógyítás nélkül bizton harcképtelenné válik, vagy annyira akadályozni fogja, hogy már nem lesz annyira ellenfél. A támadás egyenesen a jobb tüdejére megy.
Akármi is lett a végeredmény hátrébb shunpozok, hogy időt, helyet nyerjek magamnak, és lehetőség szerint neki is. Valószínűleg most keményebbre fordul a dolog. Jobb lesz nem alábecsülni, így is majdnem megjártam. Csak annak a kígyónak köszönhetem, hogy vészhelyzetben gyorsabb lett a reakcióm, reflexeim.
-Hadou 44: Kokutan Kou- A kezeimet ellepik a fekete lángok. Arcomon a harcot élvező vigyor jelenik meg, aztán tűnik el. Nem vagyok harcmániás, de azért mégiscsak férfi aki élvezi a kihívásokat. No meg az izzadságról sem lehet elfelejtkezni, hisz ott csurdogál rólam. Mind a mozdulatok, mind a felpörgetett szívem leizzasztott, nem is beszélve az fokozódo izgalomról, mely jelzi, hogy itt fordulópont következik, innentől egyelően kezdődik az egész, nem tudni mivel rukkol elő, mennyivel lesz erősebb. Az egyetlen furcsa dolog, melyre csak most tudtam sort keríteni, hogy nem éreztem sem fokozódó dühöt, sem megnyugvást, mikor megvágott, bár nem is figyeltem melyikkel vágott. Már veszem a levegőt, hogy aktiváljam a következő kidou-mat is, de aztán meggondolom magam, s inkább későbbre hagyom amolyan meglepetésnek. Jobban leköt jelenleg, hogy ne engedjem le a védelmem, az első rossz jelre kitéréses védéssel fogok reagálni, hacsak nem látok azonnali visszacsapásra lehetőséget. A távolságtartást nem is olyan rossz dolog, ezt is megtanultam attól a kígyótól. A válaszom pedig:
-Hmph, egész jó.- S a fájó lábamat megfogom, s helyrerakom a térdem egy nagy roppanással. Ugyan nem sérült túlságosan, de fáj. Nem fogom tudni használni a bal lábam teljesen.

Nem voltam elég gyors... Későn vettem észre, hogy a bénulás izomlazulással jár, és ezért kicsit megrogyott. Így a combját kaptam el a térdhajlata helyett. Micsoda kár, na mindegy ha már idáig eljutottam nem állok meg. Vissza fordulásból hátba rúgnám, ha nem akarna már menekülni is. Így ez is félre csúszik, és mondhatni kirúgom a bal térdét. Az eddig menekülésnek vélt ugrás végül is támadásba fordul. Azt mondta Kidou... Már megint ezt használja? Vagy ez most más? Minden esetre vészesen közeledik felém egy villámló ököllel. Nincs sok időm, de mivel látom, hogy támadása a mellkasomra irányul elhatározom magam, hogy kicselezem. Kifordulok balra, és ennek köszönhetően a támadás jóval mellém sikerülne, ha nem irányítaná utánam. A cseles a kártyáim kijátszására törekszik. Hát legyen. A harmadik kéz technikával elkapom a karját, így megállítva azt, hogy felém terelje a támadást. A harmadik kézzel elkapom az felkarját, és ütéstávon belül helyezkedem, miközben pengéimet a mellkasomhoz szorítom. Most, hogy végre közel kerültem, és nem tud rendesen támadni, az egyik pengét belemélyesztem a támadó felkarjába, a másikat pedig elkezdem ferdén felfelé húzni a mellkasán, ezzel vörös csíkot hagyva a mellkasán. Miközben teljesen nyeregben érzem magam, fel sem merül bennem, hogy ellentámad. Egy bökést éreztem a mellkasomnál, és aztán éles fájdalmat, és légzés nehézséget. Szemeim elkerekedtek, és éreztem, hogy elhagy az erőm. Nem számítottam erre. Pengéimről lefonódik a kezem, és a Kidou erejétől két három métert repülök hátra. Pattogok még egy két métert a földön, majd nagy nehezen felkelek, és felköhögök egy kis vért. Ekkor látom meg a hatalmas lyukat a mellkasom jobb oldalán. Folyik belőle a vér, és alig bírok levegőt venni. Nem hittem volna, hogy ennyire elfajul a küzdelem. Ez kétségeket vetett fel bennem Takával szemben. Lehet, hogy egyáltalán nem tervezett semmiféle baráti mecset, csak elterelésként használta a fogalmat? Lehet át vert. Elterülök oldalamon a földön, miközben levegőért kapkodok, és alig bírok eszméletemnél maradni a fájdalomtól. Szemét, ez nagyon aljas húzás volt. Kezd elsötétülni a világ. Nem! Nem hagyhatom el magam! Akármennyire fáj! Ha most feladom végem! Ez alatt a pár perc alatt, amíg a földön fekszem, egy kisebb vértócsa gyűlik körém. Teljesen érzéketlen vagyok a külvilágra, és a szemeim is üresen merednek a semmibe. Vajon Benyil Hana mesélt rólam a tiszta lelkek városában? Mért kell megállnom, hogy megöljek bárkit is, ha ők mindenféle teketória nélkül képesek megölni? Harag, düh, elkeseredettség, ezeket érzem. Elég! Elég! Körülöttem hirtelen reiatsum kezd örvényleni fekete és fehér színekben.
- Encono e Afección Manosear Gemelos! Nyögöm halkan magam elé, hiszen nincs erőm többet kipréselni vérző tüdőmből. Sebem hirtelen eltűnik, és a fájdalom is megszűnik. Felveszem félig fekete félig fehér macska alakom, és furcsállóan kezdem el tapogatni a mellkasom, ahol eddig az a lyuk volt, ami harcképtelenné, de majdnem életképtelenné tett. Felkapom a fejem, és Taka szemébe nézek. Tekintetemen tisztán látszik az agresszió, a vérszomj, ami elborítja agyamat. Újból neki ugrok a lehető leggyorsabban, és pár méterre tőle újból a bénító hangot használom. A hirtelen bénulástól újra kicsit megereszkedik, de ez nem zavar bele a támadásomba. Egy hatalmas öklös viszek be jobbról. Ha elesik azonnal össze érintem a két kezemet, és csak annyit mondok:
- Antagonismo! A hatalmas energia robbanást öt méterre terjesztem ki, ezzel majdnem teljes erejét előhozva a képességnek. Ez biztos, hogy nagyon érzékenyen érinti majd Takát. Ha mégis talpon marad, akkor a sokkhatásnak köszönhetően nem tud időben reagálni, ha még megpróbálja, a harmadik kéz technikát használva halántékon vágom, hogy mindenképp veszítse el egyensúlyát, de akár eszméletét is, majd ezek után használom az antagonismot. Védekezés konkrétan nem létezik ez ellen a technika ellen, hiszen aki benne van a rádiuszban, azt mindenhonnan éri a támadás, ami nyomáskülönbséggel, és égési sérülésekkel jár. De előfordulhat ilyen esetekben, amikor ilyen közelről kap el egy ekkora erejű támadás, hogy kiszakít az ellenfélből darabokat akár. Most meglátjuk.

Na ez az amire nem számítottam, sokkal jobban kezelte a meglepetéstámadásomat, mint az valaha gondolhattam volna. Kihasználom azt a segítséget, melyet nyújtott nekem, megfogott, így van támasztékom a levegőben. Ahelyett, hogy szabadulni próbálnék bal karomat használom mozgáspontként. Mivel alkaromat nem lett volna ésszerű megfogni, így felkaromnál kapott el. Szintén ide érkező kardszúrás mozdulatomnak hála nem szúrja át felkaromat, viszont egy nagy vágást eredményez kívülről. Mellkasomhoz érkező pengével sem tudtam mást kezdeni, minthogy próbáltam csökkenteni az ott keletkező kárt. Ha kivédem, akkor nem lett volna lehetőségem ellentámadásra, ennyit fel kellett áldoznom. Amikor látom, hogy mekkorát szólt a villám, és totál kifeküdt kicsit elsápadok. Fogom a bal karomat, mert piszkosul fáj, a mellkasomról nem is beszélve, de aggódom a csóka miatt. Mikor alkalmazza a technikáját, és felkel láthatja aggódó arckifejezésemet, mely egy pillanattal később, mikor látom hogy már nem tátong egy második lyuk rajta, ami ráadásul nem odavaló megkönnyebbülök.
-Bakker, hozd még rám a szívbajt.
Tört ki belőlem. Úgy tűnhetett, hogy még én vagyok felháborodva, hogy majdnem meghalt, de csupán kimondtam az éppen rám törő gondolatokat, melybe bele sem gondoltam, hogy hangosan történt. Látom a szemében, hogy ezt most nagyon rossz néven vette. Rögtön nekem is ugrik, most nem lepett meg annyira a bénító technika, mint először. Gyorsan reagálok, de sajnos így is elégnek bizonyult némi késleltetésnek ez. Próbálok kitérni, de az ökle rendesen súrolja az arcomat. Megindulok a föld felé, de szerencsémre jobb kezével bal oldalról jött az ütés, és így nem a sérült lábamra kell támaszkodnom. Utsusemi shunpo technikámat használom. Ez most kelleni fog, mert nagyon elszántnak tűnik. Valamint ideje lesz bevetni a következő kártyámat, mert rosszabb a helyzet, mint azt gondoltam. Valóban erősebb, jóval erősebb, mint a technika előtt. No meg egyelőre sértetlennek tűnik. A shumpo technikával egy látszati képet hagyok ott, mely a földre zuhan. Persze ha megvárja, hogy rendesen csattanjon akkor felfedezheti a trükköt. Jó messzire shunpoztam, legalábbis amennyi egyből kitelt. Halkan magamnak mormolom, lehetőleg ne tudja, hogy ez is egy kidou, hanem nyugodtan gondolja csak azt, hogy ugyanaz a néma illúzió, melyet az imént alkalmaztam. -Hadou 50: Rei no kuron- Alkotok egy klónt magamról, jó 5 lépés távolságban. Én magam mozdulatlan maradok, lélegzetem igyekszem alapjáraton tartani, hogy ne látszódjon messziről. A klón kicsit észrevehetőbben liheg, valamint apró mozdulatokat tesz, melyek annyiban merülnek ki, hogy nem figyel a mozdulatlanságra. Ha használja a robbantást, akkor a klón szólal meg, én szinte rögtön mondom ugyanazt, mint a klónom, csak egy ici-picivel halkabban.
-Hoy hoy, ugye tudod hogy az én sérüléseimet maximum a negyedik osztagosok hozzák rendbe. Fájdalmasan néz ki az a technika, azt hiszem mégsem becsültelek túl, valóban jó vagy.
Amennyiben rám támadna megint az Utsusemivel lépek meg, s a klón sima shunpot használ. Ha a klónra támad, mindketten shima shunpoval mozdulunk meg, csak hogy én ellenkező irányba, hogy úgy tűnjön én eltűntem, azaz kikerülök a látószögéből. Ha a klónom nem tudna védekezni, és belehalna a sérülésbe, amit kap, akkor rögtön támadásba fogok lendülni távolról. Ha kitart, akkor is távolságot tartok tőle, már nagyjából tudom, hogy mennyi kell ahhoz, hogyha bénítással is próbálkozik időben tudjak reagálni és kikerülni a támadását. Amennyiben nem használta a robbanást, akkor is ez a terv, annyi különbséggel, hogy nem tudok a képességéről. Valamint abban az esetben mást mond a klón és ugyebár szinkronban én. Természetesen a reakciók utána ugyanaz, mintha a „hoy-hoy”-t mondtam volna.
-Végre használtad ezt a technikát is. Komolyan bocs, elfelejtettem rendesen visszafogni azt a villámot, de nem mentem volna ilyenbe, ha nem láttam volna már saját szememmel annak a technikának a hatását.

Támadásomat megszakítja az a tény, hogy egy klónt vertem félholtra, aki a földön csattanva el is tűnt. Micsoda technika... jól jönne nekem is egy ilyesmi. Éppen hogy csak sikerült vissza fognom magam az elhamarkodott Antagonismótol. Felkapom a fejem, és látom, hogy ketten vannak. Az egyik nyugodt, pihenő helyzetben, míg a másik liheg. Egyszerre szólalnak meg, és beszélnek.
- Hmph... A barátságos meccsben nem volt benne az, hogy átlyukasztod a mellkasom. Igen csak fájdalmas volt, és mi van ha elájulok a hirtelen ért sokkhatástól? Akkor ott vérzek és fulladok halálra.
Érzéseimet alapjában rengette meg ez a mértékű fájdalom. Most már nem fogom vissza magam semmilyen helyzetben. Hiába, ezek után nem vagyok képes baráti mérkőzésként tekinteni a harcra. Gyorsan be kell fejeznem ezt a harcot, mert még egy ilyen villám ököl, vagy még egy ilyen bakudo vagy mi, és lehet megint félholtan fekszem majd a porban. Tartom a távolságot tőle, hogy időben ki tudjam kerülni a támadását. Ezúttal mindent egy lapra teszek fel. Nem akarok többet küzdeni vele, mert az ilyen szintű támadások durván megsebezhetnek, és hiába vagyok arrancar ressurection után nem tudok regenerálódni. Felveszek egy védekező állást, amit folyton változtatok karom lassú kőrözésével. Ha támad megpróbálok a lehető legeredményesebben védekezni, illetve ha közel jön egyszerűen össze érintem a tenyereim, és megmutatom neki milyen durva képességre vagyok képes. Ha ütés távon belül jön, akkor tök szimplán a 2 méteres sugarú antagonismot használom, ha viszont tartja a távolságot, akkor inkább nem is használom. Ha viszont képes és le reagálja, hogy menekülni kéne akkor kiterjesztem a technikát, annyira hogy elérje. De valószínűleg nem fog neki le esni, hogy ez egy nagyon durva technika, így ha támad és közel jön nagyon csúnyán megsebesítem. Ha viszont megint kidouval akar bombázni, akkor egyszerűen kitérek előle. Ha közel jön miközben ezt csinálja, akkor tök szimplán kikerülöm az utolsót, vagy felfogom egy barával, és közel kerülve hozzá használom az antagonismot. Látszatra a lihegő Taka a klón, hiszen mért védene egy klónt az igazi Taka? Így aztán vele nem foglalkozok. Ha a klón támadna, akkor a támadásnak megfelelően összetöröm, és ha ezt kihasználva szeretne támadni az igazi Taka, akkor mindig közel tartom a két tenyerem egymáshoz. Ha kidouval jönne megint, akkor viszont kihasználom a gyorsaságom. Remélem nem fog ki rajtam, de biztos vagyok benne, hogy neki is fogytán van a lélek enegiája, hiszen elég durva támadásokat használt.

Ejj, basszus és jogosan van felháborodva. Úgy tűnik nincs mit tenni, meglépni nem tudok, mert a hátamban inkább nem hagynám, az végzetes hiba lenne. Elég okos ahhoz is, hogy kivárjon, hisz nem támadott rögtön. Akkor viszont nekem kell támadnom, és a sérüléseimet elnézve már nem engedhetek meg magamnak hosszabb dolgot. Még két kártyám maradt. Beáldozom az újdonságokat, hisz ha nem tenném, valószínűleg nyerne. Közel egyelő erősek vagyunk, és eddig csak a kombinálásaimnak és meglepetéseimnek köszönhetem, hogy vezettem a harcot. Igaz rosszul érintett, hogy én shikai-omat felmutattam, és ő még mindig vonakodott komolyan venni. Bár az is tény, hogy nem fogtam vissza magam annál a kidou-nál. Rosszul viseli a kidou-kat, nem lassú, akkor egyvalami maradt, a végső kombó második verzió. Ezzel valószínűleg ellövöm a megmaradt erőm nagy részét. Azonban ha elkapja, akkor vége.
-Hát akárhogy is alakuljon a dolog, azért a sebért fogadd bocsánatkérésemet.
Megindulok shunpoval feléje a klónommal egyetemben, én még az elején fogom magam és alkalmazom az Utsusemi-t, s a következőt látja. Mindketten feléje száguldunk, s az én „lépem” ütésre emelt jobbal közelít, míg a másik azaz a klónom is közelít, de ő már mással próbálkozik. Út közben mondja el a kidou. -Bakudou 04: Hainawa- Az energiakötél megindul feléje, legutóbb ez elkapta, most viszont nem valószínű a dolog, de semmi sem kizárt. Mindenesetre elég ideje van valamit cselekedni, vagy a klónommal együtt elsöpri a kidouját is, vagy kitér előle Ezután viszont én következem, már akkor nekikezdtem, mikor a támadást megindítottuk. Jómagam pedig a képet hagyva magam mögött kikerültem a látószögéből. Ekkor magam előtt szinte némán mondom az igézést. -Villámokon érkezel és üres rokkán, hasítsd hat részre a fényt. Bakudou 61: Rikujoukourou- Hat fényrúd ejti fogságba, s megakadályozza, hogy akárcsak a kisujját is mozdíthassa. Nem állok meg, folytatom a következővel. -Bakudou 67: Satsu mizu eirou- Víz jelenik meg alatta, majd felemelkedik, s börtönbe zárja. Ha ez még nem lenne elég, akkor én, és ha még él a klónom akkor ő is a következőt hajtom/hajtjuk végre. Tenyerem a vízbörtönre helyezem, majd egy újabb kidouval elég nagy impulzust küldök bele.-Hadou 22: Ittou Rakurai- Majd a Shikaiom feszültségét is beleeresztem, ami még egy impulzus, hasonlóan az előzőhöz, ezután csupán folyamatos feszültség alá helyezem a vízkalitkát. Nem tartom valószínűnek, hogy meg tudná törni a magas szintű fénybörtönt, de nem akarom alábecsülni. Sajnos, most hogy kijelentette innentől kezdve nincs cicózás nem hagyhatom eszméleténél. Ha elvesztette eszméletét megszüntetem a vízbörtönt, és ha vizet nyelt volna, akkor elsősegélyben részesítem, hogy biztosan túlélje. Ha nem vesztette volna eszméletét, akkor még egy kidouval megerősítem a fogvatartását, de a vízbörtönt megszüntetem, hiszen nem akarom megölni. -Bakudou 04: Hainawa- A fénybörtönnek és ennek elégnek kell lennie. Kifogytam az erőből, és nem tudnám tovább tartani feszültség alatt. Így vagy eszméletlenül, vagy eszméleténél, de börtönben hagyva kimerülten hagyom ott, Raimei-t is hagyom pihenni, majd miután felszedtem cuccaimat megyek haza.
- Örvendtem a találkozásnak, valóban jó harcos voltál, lehet, hogy legközelebb már lehet te győznél.
Kifáradtan megyek tovább, abban az esetben, ha semmi sem jönne össze, és még harcképes lenne, az elhasznált technikáktól függő állapotban folytatom a harcot.

Köszönöm a játékot! Ha folytatódna, akkor csak hajrá.

Nekem támad mind a klón, mind az eredeti. Valami viszont furcsa az egyikbe. Nem érzem rajta azt a lélek energiát, ami az övé. Nem kockáztatok, két felől támad, ráadásul az egyik már kidouzni is készül. Nem engedhetem meg magamnak, hogy megint elkapjon. Veszélyes lépésre szánom el magam. Mivel látom, hogy nem vehetem fel az ő kidoujaival a harcot elhatározom, hogy meglépek, de ezt a legsajátosabb módon. Össze érintem két tenyeremet, és csak annyit mondok.
- Antagonismo! Egy pillanat alatt lélekenergia köd lep el harminc méter sugárban, és már robban is. A robbanás elsöpörte a klónt, és ahogy gondoltam, a másik is eltűnt. Ekkor láttam meg, hogy Taka közben mögöttem volt. Az Antagonismonak köszönhetően sikerült megfosztanom a támadás lehetőségétől. Körülöttünk minden kopár pusztaság lett, és csak egy kráter maradt a természet helyén. Még korántsem fárasztottam ki magam teljesen, de amíg nem figyel, vagy próbálja felmérni mi is történt, addig el sonidozok a lehető legmesszebb. Nem akarom magam teljesen kifárasztani, hiszen annak semmi értelme nem lenne. Ő is több sebből vérzik, én is kezdek fáradni, ráadásul ha kapok egy kidout megint, akkor valószínűleg nagy bajban leszek. Ahogy a régi jó mondás tartja: szégyen a futás, de a kurva anyját annak aki kerget. Azt a technikát fogom használni amit Sozennel szemben használtam a Hueco Mundoba való vissza téréshez. -Negacion! Szólítottam elő a ragyogó fénysugarat, ami rögtön körbe is vett. Az égen nyílt gargantából kikukucskáló gillianok oda adással rántottak magukkal Hueco Mundohoz. Nem volt időm elbúcsúzni, de nem is akartam. Nem lehet a shinigamikkal egyenlő félként viselkedni. Úgy értem, hiába barátkoznék velük, én csak egy arrancar vagyok a szemükben, akit el kell pusztítaniuk. Naiv voltam, hogy azt hittem végre van egy shinigami, aki nem akar elpusztítani. Ideje talán tovább lépnem a pacifizmusomon? Hana megkímélt, de lehet, hogy csak ő volt ilyen jó lelkű. Vajon mi lehet vele? Végül is mondhatni fizikai sérülés nélkül úsztam meg a harcot, viszont a lelki sokk az, hogy majdnem meghaltam, mert azt hittem megbízhatok egy shinigamiban. Ez sokkal nagyobb fájdalom, mint a fizikai fájdalom. Az egész gondolkodási módomat dobhatom a kukába, és gondolhatok ki egy teljesen más hozzá állást, amit még el is kellene fogadnom. Fáj, hogy az amiben hittem sosem volt igaz. Ki kell ezt még hevernem. Kezdem azzal, hogy felfalom megmentőimet.

// Én is köszöntem a játékot!//

Mivel jeleztétek, hogy véget ért a harcotok, így LEZÁROM! Jutalmatok 300 LP és 2000 ryou.