Azt ne mondja nekem senki, hogy nem adtam meg az esélyt az újoncomnak a visszalépésre. Nem véletlenül mondtam, hogy nem szokásom már az osztagba kerüléskor a tiszteket kihívni egy harcra, jobban szeretem, ha felkészülnek, mielőtt még kíméletlenül letesztelném őket. Elvégre nem mindenkiben van meg az az erő, hogy csak úgy egyszerűen az első nap szembe tudjon velem szállni, de Noboru egyértelműen nagyon elszántnak tűnik, ami jókorát dob az esélyeim. Nem mondom, hogy meg fogok neki kegyelmezni, hiszen azzal nem érek el semmit, ha nem kényszerítem őt arra, hogy a lehető legtöbbet adja bele a harcba, de biztos, hogy ügyelni fogok valamennyire a testi épségére, ha már az a cél, hogy minél előbb mehessen az emberek világába. Márpedig Karakura általában nem az a hely, ahol a legnagyobb biztonságban van és ezt saját tapasztalatból mondom. Odaát már találkoztam jó pár olyan lénnyel, akinek a véleményem szerint nem túl sok keresnivalója volt arra, ráadásul pedig komolyan gondolták, hogy el akarnak engem intézni, mikor szemmel láthatóan erősebb vagyok náluk. Ez után kérdem én, hogy ki az az őrült, aki képes lenne újoncokat odaküldeni, minden nemű képesség felmérés nélkül. Oké, a 11. osztag kapitányából ezt kinézem, nála aki nem éli túl a dolgot, az nem méltó rá, hogy oda tartozhasson, de senki másnál nem hiszem, hogy ez megtörténik. Nagyon remélem, hogy Noborut tényleg az eredményei miatt küldték az osztagomhoz, hiszen tudhatnák már, hogy vannak jó kis határok nálam, amit illik teljesíteni, főleg, ha már kilátásba helyeztem a tiszti rangot. Nem mondom, hogy engem, mint kapitány felül kéne múlnia, mert az mondjuk puszta kezes harcban nem lenne valami nagy eredmény, de illene, hogy legalább megpróbáljon valamilyen módon sarokba szorítani, amit el is fogok tőle várni, mindenképp. Ha nem sikerül, nem probléma, a védelmem nagyon biztos tud lenni, viszont szabad próbálkozni...
Az edzőtermekhez menet megvolt az az apró hátrányom, hogy én mentem elöl, így nem tudtam megfigyelni az újoncom mozgását, de úgy gondoltam, ennyit igazán eltűrhetek, hiszen itt ez az első napja és nem hiszem, hogy kapásból le tud nyűgözni. Bár, a reményt még nem vesztettem el, hamarosan akkor is bizonyítani fog, elég jelentős jutalmat helyeztem ahhoz számára kilátásba, de nem hiszem, hogy az ma lesz. Azért kedves tőle, hogy megpróbál figyelmeztetni, de még abban sem vagyok biztos, hogy ennek van értelme. Nem is akarom, hogy magát visszafogja, de ha ennyire ösztökélés kell neki, hogy megkaphassa a lehetőséget a testi épségem figyelmen kívül hagyására, rajtam ne múljon a dolog. Tudom én elhúzni mézesmadzagot bárki előtt, az a kérdés, mennyire közel ahhoz, hogy ráharaphasson.
- Nem kell aggódnod, ha sikerül lefegyverezned valamilyen módon, már a hétvégén előléptetlek. - válaszoltam neki apró mosollyal, és komolyan is gondoltam a dolgot. Mutassa meg mit tud és én jutalmazom, úgyis van pár üres hely az osztagban, az meg csak idő kérdése, hogy az egyiket megkapja. Most akkor fel tudok majd neki ajánlani egy kisebbet, később pedig egy nagyobbat és jobbat is, miután megismerem a viselkedését krízishelyzetben. Úgysem vittem már egy ideje újoncokat küldetésre, most igazán megtehetem. Vagy kapásból többet is, igazán nem árt meg nekik egy kis mozgás. Meg persze a tapasztalat sem, az egyeseknél úgyis elég ritka tud lenni.
Noboru azonnal támadott, hallottam, amint a kidou szövegét mormolni kezdte, de annyira nem találtam a dolgot jelentősnek. Rendben, ezt egy kicsit elsiette, ráadásul pedig számomra nagyon is rosszul választott, mert egy olyan ellenfélnek, aki ismerni, akármennyi ideje van felkészülni a védekezésre, mielőtt még betalálna. Én éppen ezért nem alkalmazom az ilyeneket, csak akkor érdemes használni őket, ha külső szemlélő vagy, esetleg egy korábban másik kidouval megállított áldozatot célzol meg, hiszen nem fog senki csak ülni és várni, amíg te végzel. Nem, ennyire türelmes és magabiztos emberek nincsenek, maximum a főkapitány, de neki elég egyet ütnie, hogy te már ne kelj fel. És ez valószínűleg még nálam is működne és kapnék egy szép, hosszú pihenőidőt a gyengélkedőn. Mindegy, Noboru sikeresen végzett a kidou végigmondásával, majd fölém került és ellőtte. Nos, nem is rossz, egy kezdőhöz képest kifejezetten ügyes volt, de a támadása még így is gyenge, ráadásul pedig a szememben nagyon lassú. Könnyedén kerültem odébb vagy öt métert, biztonságos távolságra a támadás centrumától és kezdtem el komolyabban figyelni a füstben a termet, hátha kiszúrom, hova menekült el. De egyenlőre csak hang volt és egyfajta erő, amely jelezte, hogy a kardját kieresztette. Felkészültem rá, kezemet a kardomra téve, hogy tényleg támadni fog, de nem történt meg. Mire újra láttam, már sokkal kevesebb volt a por, ő pedig az előző helyén állt. Oké, nem pont erre készültem, de akkor játszunk tanárnénit. Egy hirtelen mozdulattal a bal oldala felé shunpoztam, feltételezve, hogy ő is inkább a jobbat erősíti és a kardommal egy éles csapást próbáltam bevinni neki. Nem adtam bele mindent, tudtam, hogy majdnem minden férfi erősebb nálam, csak el akartam terelni a figyelmét. Ez sikerült is annyira, hogy ne vegye észre a kezem gyengülését, amíg rá nem tartottam pontosan:
- Bakudou 01: Sai! - suttogtam, majd azonnal hátrébb shunpoztam jó pár métert, függetlenül attól, hogy a támadás talált vagy nem. Ez csak egy példa volt rá, hogy mit tegyen Noboru, mivel az akadémián az ilyesmit egészen biztosan nem tanítanak. Az alapokat igen, de a rögtönzést nem. Ezt meg kellene tanulniuk maguknak, ami nem a legkönnyebb. - Következőre próbálj mozgó ellenféllel szemben olyan kidout használni, amihez nem kell hosszú igézés! - néztem rá komolyan, miközben élesen figyeltem, várva a következő támadást. Én ugyan nem fogok támadni, ez is csak demonstráció volt, arra vagyok valójában kíváncsi, ő mire képes. A kardomat sem akartam eredetileg használni, de tekintve, hogy a hakuda készségem erősen a minimumon van, azzal nem akartam kísérletezni. Hadnagy nélkül kéztörést nem könnyen élne túl az osztagom, mert valakire várna a papírmunka is...

Noboru-n azért még nagyon látszik, hogy kezdő, teljes mértékben fel voltam készülve egy újabb támadására, ennek ellenére nem tette meg, még esélye lett volna rá a zűrzavar közben, bár van egy olyan érzésem, hogy utólag bánta a dolgot. De ez van, a harc közben tiszta fej kell és gyors gondolatok, különben esélyed sincs. Ha mást nem is, én annyit megtehetek, hogy megpróbálom ránevelni, mi az, amit még megengedhet magának egy ismeretlen ellenféllel kapcsolatban, és mi az, ami már túlmegy egy határon és már nagyon nem érdemes vele kockáztatni. Példának okáért szerintem nincsenek azok túl sokat, akik ilyenkor mernének nagyon időigényes támadásokat alkalmazni, hiszen az újoncoknak általában elsőre véletlenül sem erősségük a gyorsaság, még a tanulási folyamat során az egyik alap képesség, amelyet el tudnak sajátítani, pontosan a shunpo helyes használata és azonnali alkalmazása. A másik nem tanácsos dolog úgy támadni, hogy fogalmad sincs róla, mire képes az ellenfél, mert azonnal képes lehet kivédeni a legerősebb próbálkozást is, utána pedig visszatámadni, amivel téged védtelen helyzetben súlyosan meg tud sebezni. De ezt az újoncoknak ennyire nem kell tudni, elsőre nem is kerülnek olyan helyzetbe, ahol ilyesmivel szembesülhetnek, utána pedig már képesek lesznek rá, hogy az ilyen hibákért megfizessék a tanulópénzt. Én még élénken emlékszem rá, hogy mi mindent követtem el, amit nem kellett volna, párnak napokig, vagy akár hetekig nagyon csúnya nyomai voltak a bőrömön. Itt az ideje, hogy ezt az újoncom is megtanulja, főleg, ha komolyan gondolja, hogy az első adandó alkalommal Karakurába akar menni.
Azért annyi előnye volt a dolognak, hogy valamennyire mozgott, mivel rögtön ki tudta a támadásomat védeni. Erre számítottam is, nagyon nem erősségem sem a hakuda, sem a zanjutsu, így abban nagyot csalódnék, még akkor is, ha újonc, aki egyszerűen nem képes ezt kivédeni. Ennyire nem vagyok erős, és hiába van jó kis lélekenergia kisugárzásom, a legtöbben addig nem tudják mire vagyok képes, amíg nem alkalmazok démon-mágiát, pontosan emiatt. Noboru pedig sikeresen reagált eddig, de egyetlen támadás nem bizonyíték számomra, így gond nélkül elengedtem a Sai-t is. Számítottam rá, hogy ki tudja kerülni, pontosan ezért hátráltam el, így oldalról láthattam, miképp is reagál rá. Sikeresen elkerülte, de látszott rajta, mennyire nem ura még az ilyen mozdulatoknál a testének, hiába ez van, ha az ember nem vigyáz. Hagytam neki egy kis időt, hogy összeszedje a gondolatait, miközben beszéltem, de nem szándékoztam pont most engedni neki. Ha már akart velem rögtön az első nap harcolni, akkor addig fogom hajtani, amíg csak bírja, vagy be nem bizonyítja, hogy képes olyasmire, amivel bizonyítottan túl tud élni egy hónapot Karakurában...
Láttam, hogy támadni akar és ezúttal legalább hajlandó volt olyan technikát is választani, amihez nem kell nagyon hosszú idéző szöveg, amely kifejezetten előny harc közben. Ugyanakkor a Byakurai nem az a fajta komoly energia, amely meg tudna ijeszteni, hiszen viszonylag könnyű kikerülni, főleg, ha több mint tíz méter távolság van a shinigamik között és itt már majdnem a duplájánál tartunk. Szerintem, amennyit látott a gyorsaságomból, az alapján ki tudta következtetni, hogy nem lesz nehéz elkerülnöm, majd vártam a következő támadást, ami már megint hibázott. Vagyis, itt szinte mozdulnom sem kellett, mert szó szerint a lábam előtt ért már földet, felkavarva a padlón lévő port. Eddig nem is tudtam, hogy ennyi van itt, de szemmel láthatóan szépen ellepett egy jó kis körben, miközben Noboru eltűnt a szemem elől. De így legalább nekem is megvolt az esélyem, hogy feltűnés nélkül kieresszem a kardomat, bár biztos voltam benne, hogy nem sok haszna lesz. De azért én sem vagyok annyira elbizakodott, hogy elhiggyem, nélküle is képes lennék karcolás nélkül végezni az újoncommal, hiszen ahhoz még én sem vagyok elég fejlett. Meg nagy eséllyel soha nem is leszek, de azért egy próbát megért ez az egész dolog. Eddig volt jó ötlet a sima kard, mostantól szerintem nem lesz az.
- Youzai Yurei Kouji! - szólítottam fel a kardomat, közvetlenül akkor, amikor hallottam az újabb kidou nevét, amit Noboru felém indított fel. A hang irányába fordultam és vártam, hogy a rossz látási viszonyok között is felderengjen a tűzgömb, de nem szúrtam ki, egyenlőre. Ellenben az újabb támadás nevét hallottam, mire reflexből hátráltam jó pár métert, a támadással megegyező irányban, hogy láthassam is, mit alkotott az újoncom. Pár pillanat alatt kiszúrtam, amint egy hatalmas tűzgömb, vagy hasonló közelített felém, nagyon gyorsan. Ajjaj, na, erre garantáltan nem számítottam, főleg úgy, hogy ő vesse be. Talán mégis lesz esélye, ránézésre, hogy lenyűgözzön. Már, ha túlélem. - Houshoku! - szólaltam meg reflexből a kardomat feltartva és felkészülve rá, hogy ezt a cuccot nagyon nem lesz könnyű elnyelni. De attól még meg tudom tenni, ráadásul úgy tűnik, a füstje kicsit nagyobb volt, mint a lángja. Nagyjából öt másodpercig tartott, hogy eltűnjön és újra körül tudjak nézni. Noboru kifáradt, de legalább valami olyasmit is láttam, amelyet érdemesnek tartok. Ha ezt képes lenne megismételni, akkor elhinném, hogy meg tudja magát védeni. Adok neki tíz másodpercet, majd mellé shunpozok, hogy kicsit jobban szemügyre vegyem. - Tudod folytatni? Akkor állj fel és védekezz! - szólítottam fel hangosan, miközben újra támadó állásba helyezkedtem a kardommal, és amint sikerült talpra állnia, egy viszonylag könnyű mozdulattal támadtam rá, amit ha nem véd ki, azt garantáltan a karja bánja. Nem vagyok jó fegyveres harcban, de azért most erő nélkül, technikát használva támadtam rá, hogy láthassam, egy ilyen támadás után már mire képes...