Ki hitte volna, hogy engem, Räv la Luz-t, valaha is felzaklat egy olyan kis alattomos mitugrász semmit nem érő szavai, melyet még most is hallok elmémben visszhangozni csendes pillanataimban? Volt annyi szerencsém, hogy az óta nem is találkoztam vele. Persze mikor is futhattunk volna össze? Én nem lógattam minden egyes nap a lábamat, hanem tettem is valamit Las Nochesért, no meg Espada-samaért! ˇ-ˇ Most, így visszagondolva már nem is zavar, hogy akkor magamra vállaltam a felsőbbrendű számsorosok közötti egyikének a szerepét, csak ne lenne az a sok naplopó idióta, kiknek nincs jobb dolguk, mint az espadákat zaklatni ostoba erőfitogtatásukkal! |-( Naná, azt hiszik, hogy ezzel megoldhatják a Las Nochesben uralkodó kolosszális zűrzavart. Midőn idióták, nem látják meg a kulisszák mögötti helyzetet?! |-( Ostoba, idióta mind! >.> Csak arra képesek, hogy felforgassák Espada-sama, Pappi, avagy Sleryrrlyn'dreskel-sama békés napját, másra nem igazán.
Rosszallóan morogva haladtam előre Hueco Moundo kietlen sivatagában, olykor – olykor lábammal felkotorva a homokot a nagy előrecsörtetésem során, hogy végignézzem a fizikai erőmmel teremtett „homokesőt”. Próbáltam figyelmemet kellemes témákra evezni elmémben, minthogy Pappit mivel lepjem meg, avagy Espada-samanak miféle italt vigyek legközelebb, hisz nagyon szereti őket… de még ez sem segített elkergetni a gondolataimban sürgölődő – forgolódó őrületet! >.>” Mintha ismételten hallani véltem volna a kihívó szavakat a jó pár hónapja történt misszióból... ._.”
Kehh… ennyi gondolkodástól megfájdul a fejem. Sőt, ami még rosszabb éhes is leszek tőle! >.> Korgó gyomrom felé vetve egy futó pillantást, kezdem pásztázni a hosszan nyúló homokos térséget, valami finom falatot keresvén tekintetemmel. Ugyan Hueco Mundo sivataga eléggé kihalt, viszont elvétve lelni egy – két gyönge, életképtelen hollowot, kik képesek feláldozni létüket a jobbért. :< S tán’ ennek fényében, vagy az éhségtől kopogó, sas szememnek hála sikerült kiszúrnom egy nem is olyan távol leledző finomságot. Igaz, nem lesz egy hétfogásos húsból álló vacsora, de több mint a semmi! Különben sem tudhatom, mennyi időt fogok eltölteni még ezen a kihalt helyen, nem is ártana vissza, haza menni… végre. De előbb... kaja!
Sonidom segítségével fokozom mozgási sebességemet, s mikor kellő közelségbe értem hátamon pihenő Lucifert azon nyomban lekaptam és máris indítottam a lesből, rajtaütéses támadásomat vacsorám irányába. Életét könnyed mozdulattal elvéve, kezdtem jóízű falatozásba. Nem is kellett sokat futkosni érte, cseppet sem volt megerőltető elvenni apró, hitvány életét, hogy terítetlen asztalomon kössön ki végezetül. Jobb is lesz így neki! Befejezvén vacsorámat, legalábbis nagyon remélem, hogy az volt – időérzékemet eme Holddal bevilágított térség teljesen szétzilálja – figyeltem fel egy ismerős lélekenergiára. Kezemről lenyalva a vért néztem szemem sarkából az adott irányba, ahol lassan léptek hangját is sikerült kiszűrnöm, s a domb alján már nem is volt nehéz kiszúrnom az anno velem egy csónakban utazó „fracción társamat”. Kehh… ezzel elrontani az étkezés utáni pillanatokat!
Morogva forgattam meg jobbomban tartott Lucifert, hogy átvehessem bal kezembe, melyben kétség kívül inkább kézre állt, mint a másikban. Indulásra készen állva vártam a megfelelő pillanatot, a lecsapásra. Luciferrel bemértem volt „szeretett” társamat, a kis naplopó mihasznát, majd amint belesétált a célkeresztbe, elrugaszkodtam eddigi helyemről, hogy sonidoval megspékelve egy fentről – lefelé irányuló íves csapást mérhessek fejére. Szinte mindig ezzel a mozzanattal traktáltam neki üdvözlés gyanánt, így nem volt számomra kétség, hogy nemes egyszerűséggel fogja hárítani kirohanásomat. De vajon számítani fog e, ebből a szituációból kialakuló közelséget kihasználó mozzanatomra, egy képbe Cerora?
- Hello, gyáva… naplopó… - ejtem el vicsorítva sértegetésemet, megmutatván fogam fehérjét, mielőtt megismerkedhetne közelebbről a lángvörös Cerommal.

Kehh, hogy oda ne rohanjak, még sérteget is ez a kis mihaszna semmittevő! Már roppantul érdekel, hogy mit fog tenni furfangos, bár aljas húzásom ellen. Egyre türelmetlenebbül vártam, hogy a felkavart sivatag homokja leülepedjen és láthassam a meglepetés támadásom okozta eredményeket. De vörös Ceromat – mintha csak provokálni akarna >.> – kiállta rezzenéstelenül, el sem mozdult helyéről az ostobája! Rendkívül ideges vicsorítással sandítottam rá, hátha nézésemtől olyan apróra összemegy, hogy még egy hangya is kinevetné mérete láttán. Höh, akkor csupán egy lépésen múlna és eltehetném az utamból. Bár akkor lehet, nem szórakozhatnék most olyan jót rajta. :/
Szövegelésére unottan húzom el számat, s hátrább sonidozva Lucifert megpörgetve bal markomban ütöm le rosszkedvűen markolata végét a homokba. Cseppet sem nyerte el tetszésemet az elém tárult látvány, dumája pedig egyre inkább felvitte bennem a pumpát. Bár tudatában vagyok annak, hogy ezek a csiribi – csiribá képességek nem mennek nekem túlzottan, de az mellékes. |-(
- Kehh… remélem ezt az aratóeszközt is úgy tudod forgatni, amennyit fölöslegesen mellé tudsz beszélni, naplopó. – húztam ki magamat gúnyolódva, letekintően vicsorítva képébe, majd egy pörgetés kíséretében, vízszintesen magam elé tartom Lucifert. Lélekenergiájának megmutatása szánalomra méltó, bár ugyan kicsit megrogytam tőle, de nem okozott talpon maradni előtte, minden erőmmel arra koncentráltam, hogy ez semmiképp ne történjen meg. Készenlétben álltam, s vártam fellengzősen bejelentett támadását, melyről azt hittem még megvárat mire valaminek mondható támadásba lendült.
Első csapását könnyedén hárítottam, Luciferen fémes csengő hangot hallatva haladt végig az idióta, pondró hárompengéjű fegyvernek sem nevezhető, támadásra használt aratója. Ennek visszaküldése pedig cseppet sem volt meglepő, magam is szoktam hasonló mozzanatokat tenni Luciferrel, igaz csapásának ereje kicsit hátrább tántorít az egyeletlen, homokos talajon, de nem okozott gondot megtartani egyensúlyomat. A sorozatszerűen jövő támadások kissé megnehezítik a dolgomat, de mindebből arcomra előhozakodó zavart sikerül elrejtenem örömömből származódó ördögi hahotámmal, melyet eme harc izgalma okoz. Nem igen ismertem erejét, de meg kell hagyni, lehet talán alá is becsültem a fránya, pondró, semmittevőt! |-(
Gondolatmenetemből kirángat az átmeneti figyelmetlenségem okozta, ügyetlen lépésem rovására beszerzett, jobb oldalamat érő vízszintes vágás. Ha nem lett volna elég felsőm aljának megritkítása, akkor a háromból, két penge sikeres végigszánkózása oldalamon már csak tetézte a dolgot. Az egyik felületi sebet okozott, csupán felsértette bőrömet, de a másik már komolyabb nyomokat hagyott maga után. Talán, ha nem lettek volna ott a bordáim, mostanra egy tüdővel kevesebbel rendelkezhetnék, így viszont csontrepesztő élményben kellet csak részt vennem. Reflexből hátráltam sonidoval, amint az aratóeszközre hasonlító fegyverét újabb csapásra penderítette volna a naplopó, mihaszna!
Fájdalomtól lüktető, vérző oldalamról próbáltam ügyet sem vetni, de a belőle sugárzó kín nagyobbnak bizonyult. Ideges vicsorítással, elborult elmét sugárzó, vöröslő tekintetemmel vizslattam felé, azt mustráltam, hogy vajon hol, mi, merre lehet a gyengepontja testén, hiszen az mindenkinek van! Szuggeráltam hátha meglátom, meglelem, ugyan reménytelen egy próbálkozás, mégis megtettem. Lassú léptekkel indultam el közben, félkört írva körülötte, több méteres távolságba, nem kívántam fegyverhasználati közelségbe kerülni vele, míg nem tudom legyűrni elmémben sajgó oldalam jelenlétét.
Muszáj volt, hogy ne mutassak szenvedést, melyet a seb okozta fájdalom hívott volna elő, mert nem csak az általam annyira magasztalt Espada-sama vagy Pappi nevét mocskolnám be ezzel, hanem legfőbbképpen, mely nagyobb problémát jelentene nekem: az önbecsületem eltörlése lenne, melyet nem engedhetek meg. Espada társaimra is szégyent hoznék ezzel, s még ha nem is erőnléti célok miatt csatlakoztam a számsorosok közé, avagy a példamutatás okáért, annyi tartás mégis van bennem, hogy ne hagyjam lealacsonyítani nevünket. Igaz, eme küzdelemnek van háttere, mégis volt „fracción társam” jelenlegi cselekedete nem tér el azon arrancarokétól, kik elvadulva próbálják elvenni a fölöttük állók helyét. Kellemetlen beismerni, hogy a lenyalt hajú távozása okozta zűrzavart egyre nehezebben lehet elviselni. Szörnyű, hogy a mi fajtánknak is szüksége van egy vezetőre, ki utat mutat… utálom, hogy aligha térünk el olykor – olykor, bizonyos esetekben esküdt ellenségeinktől!
- Kehh, többet tudsz, mint azt hittem, de nem eleget! Egy ilyen túlméretezett buzogánnyal még egy félkarú tanulatlan is tudna bánni. – balomban tartva Lucifert böktem a naplopó felé, hogy értse sértő célzásomat pontosan neki szántam. Ezt követően elrugaszkodtam, s koncentrálva Lucifer pengéjére vontam körré perzselő tűzet, hogy ne csak egyszerű, vágási sebeket, hanem égető érzést is párosíthassak esetleges sikeres csapásaim mellé.
Első rohamomat szemtől – szembe gyomrára összpontosítottam szúrás képében. Amennyiben ezt hárította, egy csavarással térítem el Lucifer útját, majd a levegőbe rugaszkodva, fölötte átlendülve, Luciferrel felé kaszálva próbálok meg felületi vágásokat mérni testére, s a landolás során – mely remélhetőleg konkrétan háta mögött lesz – az éppen kézre álló karját egy fentről – lefelé irányuló függőleges vágással kívánom megajándékozni. Eme akrobatikus mozzanatokat akkor is végrehajtom, hogyha a szúrás képében tett első felvonás sikerekben övezett lesz.

Meglepetten pislogok, ahogy látom általa a vérem megízlelését aratógépének pengéjéről. Kacajára ügyet sem vetettem, nemes egyszerűséggel eleresztettem fülem mellett, mintha csak süket lennék. Egyáltalán nem foglalkoztat a kis pondró jókedve, mely a sikere hozott neki. Teszek róla, hogy lefagyjon majd a vigyor a képéről, kehh… én fogok nevetni a végén, erről biztosíthatom! >.>
Viszont éppen a meghökkentő eseményeknél tartottam, nehogy már olyan gyönge legyen, hogy nem képes húsért vadászni, a sivatagban ólálkodó kis mihasznák véréért, hogy az enyémmel próbál jól lakni, mint egy kehely fagylalttal? Döbbenten pislogok párat, még fájó bordáimról is tökéletesen eltereli eme mozzanata figyelmemet, s nem bírom megállni eszeveszett röhögés nélkül.
- Háháhá, köszönöm a dicséretedet, félnótás! Remélem jól laktál és elég lesz a harc végéig, hehehe… nem örülnék annak, hogyha még párszor megcsapolnál. Tudod, ez inkább azoknak a „vempájöröknek” a dolga. Bár, amilyen műveletlen vagy, biztos nem hallottál még róluk. – fellengzősen legyintek szabad kezemmel, hogy ezzel semmisnek tekinthessem a felhozott témát, s inkább koncentráljunk a küzdelemre, mintsem másra. Viszont visszaszólását sértésemre, nem tudtam figyelmen kívül hagyni. Felmordulva, égnek emelt orral viselem el Lucifer irányába tett sértését… kehh, még hogy fogpiszkáló… kíváncsi vagyok, hogy akkor is ezzel fogja illetni majd, amikor párszor keresztülhalad a testén, a csontjain, a belső szervein! >_>
- Nahát, észrevetted a mondatomba tett szándékos nyelvbotlást? Le vagyok nyűgözve. |-( – nem kis gúnnyal a hangomban, némi szemforgatással vágok vissza mondandójára. Annak ellenére, hogy tulajdonképpen én kezdtem az egész sértés áradatot, kellett neki visszafeleselnie?! Viselje a következményeit! Lucifert nem lehet csak úgy sértegetni, mert igenis ő egy tökéletes fegyver, tökéletesebb bármely másiknál! ˇ___ˇ Ha kell, nyomban prezentálom! Különben is, sikerült a fölös párcsevejjel elég erőt gyűjtenem egy rögtönzött rohamhoz.
Prezentációm első löketét nem számoltam biztos sikernek, viszont további felét már annál inkább! Bemutatózni akartam mindenképp Lucifer csodás hatalmát, hogy nem csak egy kis nyavalyás fogpiszkáló, ahogy ezt a lökött, naplopó állítja. Még saját lángjaimmal is megspékeltem, hogy lássa, Lucifer több egy egyszerű lándzsánál, maga a lángok ura, a pokol tűzének alkalmazója, s a lenti világ lángjai igen égetőek ám’…
Őrülten vigyorgok sikeremre, a kifröccsent vér látványa okozott mámoros hatás szinte elszédít. Az, hogy hallhatom Lucifer érintkezését az égetett hússal. Az, hogy láthatom Lucifert belemélyedni a pipogya karjába, majdnem megfosztva végtagjától, egyszerűen kellemes örömmel tölt el. Bizonyíthattam Lucifer hatékonyságát, s az én erőmet, az együttes megtorlásunkkal.
Érzékeim tökéletesen kiélesedtek a siker mámora mellett, látom mozdulását, hogy készül valamire, s én várok, felkészülten. Az oly’ gyorsan történő események sem tántorítanak meg, szemmel követem azt, hogy aratóját meglendíti, s fordulatból sújt le rám. Helyből felrugaszkodom a levegőbe, miközben reishit gyűjtök a talpam alá, mellyel megkönnyíthetem a levegőben való tartózkodásomat, nehogy a gravitáció hamarabb legyen úrrá rajtam, mint kellene. S ezt a helyzetet ki is használom egy képen talpalásra, úgy néztem, hogy nagyjából láb magasságban van, főleg így, hogy leguggolt. Tökéletes célpont.
Cseppet sem zavar a gondolat, hogy talán nem is fájt neki túlzottan. Mindenesetre, amint letudta meglepetését, azt a furcsa láncot, melyet most, hogy láthattam, legközelebb minden bizonnyal elővigyázatosabb leszek vele szemben és számításba veszem annak jelenlétét is, mert igaz, így csupán karcolt, de komolyabb ismerkedést nem szeretnék vele tenni. Ez után elkezdek engedni a gravitációnak, s hátrafelé dőlve, egy levegőben tett fordulattal a talajra érkezem fél térddel, bal kezemmel kitámasztva magamat, nehogy eldőljek.
- Kehh… ne ítélj ilyen hamar, még csak be se melegítettem, lusta mihaszna! >.> Espada-sama régen volt, továbbra is tisztelem, de nem vagyok már a fracciónja, téves állításokat hozol fel. Régen szép képek voltak azok, és ha jól emlékszem nyertem is! Te megfutamodtál a köztünk lévő háborúból, lemondtál Espada-sama szolgálatáról! De most így: espadaként, többet tudok tenni neki, amikor szüksége van rá és többet tudok tenni Las Noches békéjéért! Amit eddig csak a nézőtérről tudtam figyelni, tétlenül. Fráh… de minek is beszélek, te úgysem érted meg! Készülj! – idegesen fordítom markomba Lucifert úgy, hogy szúrásra alkalmas legyen, majd fölegyenesedve, szemből, többszöri döféseket intézek felé, a Kensei technikával megspékelve őket. Így a távolság közöttünk cseppet sem számottevő, bőven elég, hogy a levegőbe teszem le eme szúrásokat, akkor is elérik a semmirekellő naplopót. Még sebességemet is belevegyítem ezekbe a távvágásokba, hogy minél többel sújthassak le rá. Mondhatni támadásom összefüggéstelené válik, kiszámíthatatlanná a rajtam úrrá levő méregtől, mely az előbbi provokációja váltott ki belőlem. Hiába tudom, hogy ezzel az ő malmára hajtom a vizet, egyszerűen képtelen vagyok megfékezni az indulataimat. De ő akarta, szenvedjen hát! >.> Csupán sebemet nem számítottam bele heves vérmérsékletem leadásába… kezdek fáradni. Csudába!

- Kóstolónak, megfelelt, hihihi… és garantálom, csapra verlek, mint a boroshordókat. Igazad van, tényleg műveletlen vagyok, pont, mint a termőföld. Nem tudom mik is azok a „vempájörök”, csak vámpírokról hallottam, és olvastam. Na mindegy, lehet ez egy kis gond, de a lényeg megmarad, kivéreztetlek, mint egy disznót. – hanyagul megvontam a vállamat. Oké, nem fogom bedarálni, hiszen csak espada, hiába is rejtély számomra, hogyan is lehetséges. Csak jól megverem és ennyi, talán tanul belőle valamit, vagy ha nem, hát, legalább jól éreztem magamat. Kis mozgás a sivatagban, nem is kell más, ja de, egy korsó sör még jó is lenne, de beérem majd a cigivel, ha levertem Rävot.
- Szándékosan? Gyenge kis magyarázat a részedről, de mit is várhatok egy olyan kis seggdugasztól, mint Te!?- visszakérdeztem, és persze hogy hasonló gúnnyal a hangomban, mint ahogyan Räv tette. De ne legyen már besértődve, hiszen csak csúfoltam a zanpaktouját, ahogyan ezt csinálta, Ő is az enyémmel. Ja, erre mondják azt, hogy verekszik, de ha visszaütnek, akkor már baj van, meg a kurva anyját annak, akinek volt pofája lázadni. Marhára tudom ezt utálni, ha verekedni kezd, akkor viselje el azt is, hogy néha a fasz rossz végre is kerülhet.
Na, most jött egy kis ellentámadás, mint ne mondjak, nem is volt annyira rossz. Oké, ezt nem fogok Rävnak elmondani, a végén még azt hiszi… igen, pontosan azt, és nem lenne olyan jó az. Enyhén kellemetlen érzés volt a vágás, és az égetés is. Kikérem magamnak, nem vagyok hús, hogy sütögetni kelljen, ha be akar kapni valamit, ami a részem, hát tudok neki ajánlani valamit. De azt is, csak azután, hogy kivertem a fogait. Addig is, be kell érje azzal, hogy Orgo fog a testébe hatolni. Lesz az is olyan jó, persze hogy lesz, Neki fájni fog, Én élvezni fogom. De erre várni kell még egy kicsit, ugyanis a fordulatból vágás nem várt akadályokba ütközött, egy aprócska kis talpacska találkozott az arcommal. Remélem nem lépet bele semmi dögbe, vagy szarba. Oké, egyesek szerint az arcom szar, így lehet nekik, ez felérne azzal, de nem Nekem, így most csak annyi van, hogy a lánccal nem sikerült elkapnom, és nem lesz a csalim, ha horgászni megyek, helyette csak kicsit karcolta. Majd legközelebb. De most kicsit dörzsölöm az orromat.
- Hát nem volt olyan rossz mozdulat, sőt, kicsit még fájt is, de szerencsére nem vérzik. Nincs nálam zsebkendő, nem tudtam volna, elállítani a vérzést. Chhh… ha még nem is melegítettél be, és már is kaptál egy szép vágást az oldaladba, akkor mi lesz, ha komolyan fogod venni? Egy kar mínusz, vagy engeded azt, hogy levágjam a fejed? – hangosan nevetni kezdek Rävon. – Mit nyertél? Semmit, elmentem Tuitól, mert nem volt rá szükségem, meghagytam számodra. Szerintem belehaltál volna, ha mással is foglalkozott volna, tudod, ritka egy szánalmas lény vagy. Háborút emlegetsz, miközben annyit érsz, mint puskagolyó ellen az integetés. Räv, annyira álomvilágban élsz, hogy az nem igaz. Arrancar vagy, és valami hiba miatt, espada is. De nem látok mást, csak egy másik Naplopót. Nem hallottam, hogy mondták volna: Ez a Räv mennyi hasznos dolgot csinált, mióta espada. Látod, nem vagy más, csak Tui kis szolgája. A szar, az szar marad, hiába más a csomagolása. Én kész vagyok, gyere csak. – intettem a szabad kezemmel, és ahogy elnézem, már valamit csinál. Bár… mit akarhat? Hiába bökdös, onnan nem talál el… Fenéket nem, most érzem, hogy kaptam egy vágást a vállamra. Tehát ezt csinálja, van egy támadása, amivel a távolságot hanyagolni tudja. Nem is annyira rossz, de ilyennel Én is rendelkezek, vagy legalábbis valami hasonlóval. De most inkább a védekezésre figyelek, a szúrásait kell néznem, mert ha így haladok, megjárhatóm. Hm, nem hiszem, hogy végtelen távolságokat is áttud vele hidalni. Hm, már van is egy tervem, megtapasztalja, hogy milyen is egy cero ereje. Egy-két-há, és hátraugrás, és megint, és megint. Több méter már a távolság, és Én pedig, több, kisebb sebből is vérzek, hát most boldog lehet, de csak egy kicsit.
- Claro de luna. – nem szeretném, hogy meglássa, ezért is lent, a bokája mögé idézem meg, azt a kis huncutságot, és megpróbálom elkapni vele a lábát. S ha ez sikerült, akkor elég ideig lefoglalja majd, menekülni nem tud, így a cerom is elkészülhet. Bum-bum és bum, kész, csak nem a talajról küldőm a szeretetcsomagot. Pár méterrel fentebbről, a levegőből, megcélzom Rävot, és így mindegy ha eldől valamerre, elég esélyes a találat… a kék, erőteljes cero elindult a célpont felé.

Kehh… hasonlatai egyszerűen felháborítóak! Még, hogy egy disznót… rágalom! Ilyen sértést még én sem nyelek le egykönnyen! Egy valami biztos. Most intézte el, hogy az elmémben eddig megismert személyek névlistájánál, a saját neve mellé odakerüljön egy jókora feketepont!
Unott, aprócska morgással nyelem le újabb visszaszólását, melyre már csak szánakozva tudom forgatni rá szememet. Egy apró oda-vissza szócsata még belefér, de ez már túlütött mindenen. Inkább nem feleseltem vissza. Persze nem a szópárbajt adom fel ezzel, csak véget akartam vetni ennek minél előbb, mielőtt örökre leakadnánk ennél a témánál. Mondhat nekem bárki, bármit, de cseppet sincs ínyemre a végtelenségig vele vitatkozni, van ennél ezerszer jobb dolgom is. Különben is… okos enged, szamár szenved! ˇ.ˇ A mi esetünkben, pedig ő egy jókora szamár.
- Ne hízelegj, ne hízelegj, mert a végén megesik rajtad a szívem. |-( Oh, miket is beszélek? Hiszen nekünk nincs is szívünk! – dühöm mellett felcsapódó némi öröm jókora ellentétet szül az eddig mutatott ideges temperamentumomban. Szavaimban felfedezett röpke szójátékot elvetemült kacajommal kísérem, hogy láthassa, milyen jót szórakozok azon, hogy kiforgassam mondandóit. Zsebkendős beszédére fittyet hányva kacarászok még egy kicsit az előbbieken, s csak szép lassan vezetem vissza jelenlegi szövegelésére figyelmemet, melyek számomra csupán üres, nagyképű szavak. Koncentrációm felé emiatt hamar elveszik, s elmémben a kis pohárkák sebesebben telítődnek vízzel. Nem lassan és biztosan, hanem gyorsan, minél hamarabb eléri azt, hogy elvesszen minden csepp türelmem irányába. Krákogó nevetésszerűségére bal fülemet piszkálom, ezzel jelezve, hogy bármit mondott, amin ilyen jól elszórakozik, az hozzám nem jutott el. Egyszerűen elpattogott mellettem.
- Oh, igazán? Hát akkor így utólag enged meg, hogy hagyj, mondjak köszönetet azért, amiért átadtad nekem Espada-sama teljes bizalmát. Kár, hogy távozásod felért egy szánalmasan menekülő vadéval, ki oly’ alamuszi és tehetetlen volt, hogy képtelen volt alkalmazkodni másokhoz! – szánalmas, még tőlem is, hogy volt alkalom, mikor megfordult fejemben távozása és felmerült bennem a kérdés, hogy pontosan „miért”? Még úgy is, hogy jelen voltam akkor, mikor kijelentette ezt. Rémlik, hogy Espada-samaról vitáztunk akkor is, és mintha csak fel kívánta volna adni a szópárbajt… ezzel a kijelentéssel vetett véget az agresszív véleménycserénknek. De mit volt, mit tenni… elhagyta Espada-samat, az espadák espádáját. Feladta, menekült! Most meg nem hajlandó beismerni. S z á n a l m a s!
- Miért is mondogatnának ilyesmit? Elvakítja őket Aizen elvesztése, a célok hiánya, emiatt folyamat egymás torkának esnek és porig alázzák azt a kevés békét is, ami még maradt Las Nochesban! Véget kell vetni ennek, mielőtt az arrancarokat nem a shinigamik, hanem saját maguk pusztítják el! espadaként viszont lehetőség van beleszólni ebbe. Meg lehet akadályozni a fölös vérontást! A tres espada elbukása egy lehetőség volt számomra, amivel éltem. – így utólag örülök is, hogy a fejembe vettem, hiába gyűlölőm szívemből úgy amúgy a felelősséget. Inkább, mintsem megkapta volna egy olyan elködösült elméjű, ki csak a rendbontáshoz ért. Mondhatnak bármit, ítélhetnek akárhogy… az arrancarlét számomra egy második élet, s nem akarom, hogy belháborúban pusztuljunk el. Szívesebben mennék felfegyverkezve halálistenek ellen, mintsem saját „testvérem” vérét ontsam!
Igaz, neki próbálhatom megmagyarázni, nem érti meg, úgy sem fogja fel! Fölösleges időpocsékolás próbálkozni vele! Ez a naplopó is csak a harcból, a vér látványából ért, akár a többi! Én már csak tudom… hisz születésünkkel jár! Így megadom neki a csatát, mely mindezek megértését megköveteli.
Távolról indítani támadásomat jó ötletnek bizonyult, teljes egészében váratlanul érte Luciferrel való kombinált támadásom egy általam ismert technikával. Mint egy szabad préda úgy állt egy helyben, mire sikerült felfognia, mi is folyik itt valójában, s lassacskán tudta rávenni magát a védekezésre. Milyen kár, pedig még szórakoztam volna egy keveset védtelen álldogálásán. :/ Mindenesetre, amíg nem jön rá a képesség gyengepontjára, addig nekem van esélyem, még úgy is, ha fáradok sérülésem miatt. Na tessék, a túl sok beszéd visszaüt… kehh. >.>”
Amint távolodni látom, igyekszem fizikai energiámat visszafogni és kevesebb szúrást leírni a levegőben, miközben halad kifelé a technika hatósugara alól. Fölöslegesen nem pazarolom erőmet, spórolnom kell vele. Bármennyire sem szeretem ezt bevallani, de az én energiakészletem sem tart ki örökké. Hátrálását tekintve különben is csak egy dologra tudok gondolni, valószínűleg eszébe juthatott egy apró, furfangos ötlet! Ennek örülök, kezdtem unni, hogy csak én mutogatok képességemből.
Érzékeimet kezdtem hegyezni, s már teljesen abbahagytam támadásomat. Most inkább a védekezésre összpontosítottam, mivel nem tudhatom, hogy mivel kell majd szembenéznem. Lucifert felkészülten szorongattam kezemben; biztos fogás, mivel könnyedén tudom így elmozdítani közeli támadás esetén, hogy védekezésre alkalmazzam, avagy más csel esetében is jól jön jelenlegi pozíciója, csupán ki kell várnom lépését. Csak tudnám, hogy mi tart neki ennyi ideig! Roppantul idegesítő, mégis… hogy képzeli azt, hogy megvárakoztat?! >.>
- Mire vársz még, Naplopó? Lassan már a Nap is feljön, mire méltatsz csi…! – kezdek bele nyers provokációmba, melyek muszáj félbehagynom, amiért felfedezem az ismerős, színes holdsarlóformát felém közelíteni, pontosabban szólva egyenest lábam ügyébe. Fel se tűnt az aljas csele ez idáig! S figyelmetlenségből hagytam magam ilyen könnyedén csapdába ejteni!
Dühödten veszem tudomásul sonidommal tett kerülési kísérlet sikertelenségét, amiért addigra már elérte lábaimat a Naplopó által küldött holdsarló, s összefogva két járásra való végtagomat végül a rögtönzött menekülésemből, egy látványos esés lett. -.-’’
Partra vetett halként vergődve a homokban, morogva próbálok megválni fogva tartóimtól. De hiába kísérlem meg az erővel való eltávolításukat, hamar be kell látnom, hogy ennek így semmi értelme és más úton kell megközelítenem az ügyet. Ráadásul igen kezdett meleggé válni a helyzet. A közelgő cero rám vetülő árnyéka kitűnően megmutatta ezt. Hiába látványos a kék, gömb alakú energia, melyet felém küldött, átlagos arrancar fogás ez, melyet már én is megejtettem csatározásunk során. Valami újdonságra számítottam a támadását tekintve, nem pedig egy ilyen mindennapos fogásra. |-(
Végül a döntésemet meg kellett sürgetnem az idő vészes ketyegése miatt, így hanyatt fordultam a homokban és kezemben továbbra is szorongatott Lucifert magam elé tartva kezdtem el szélsebesen pörgetni. Ha nem is az egészet, de legalább a cero nagy részét felfoghatom vele, vagyis annyi biztos, hogy a közvetlen érintkezést elkerülhetem vele. Erőlködésem a hárításban is meglátszott, igen nehézkesen tudtam visszatartani a nagymennyiségű energiát, melynek hatására még azt is éreztem, hogy a testemet érő égető érzés mellett a homoktenger körülöttem kezd besüppedni. Már alig vártam, hogy a cero semmissé váljon végre, hogy abbahagyhassam a kissé megerőltető mutatványt. Az emiatt kialakuló szapora lélegzetvételemet is igyekszem visszafogni. Ennyitől nem fáradhattam el!
Pillanatokig még csak fekszem a cero által kreált jókora kráterben, mire sikerül elnyomnom a testemen megperzselődött részek okozta fájdalmat és eléggé kipihentem magam ahhoz, hogy folytathassam a küzdelmet. Persze, hogy nem örökké tartó sziesztázásba kezdtem! Igyekeztem minél előbb véget vetni a rögtönzött pihenő benyújtásának.
Amint úgy éreztem, hogy ismét üzemképes vagyok, lélekenergiámat megemelve gyengítem meg a lábamat még mindig fogságban tartó holdsarlót, s Luciferrel szelem ketté azt, hogy utána egy látványos mozdulattal keljek fel. Pontosabban szólva két lábamat égnek tartva vettem löketett velük, hogy felhúzattassam velük magamat álló helyzetbe. Éppen ideje volt kivenni a maguk részét a csatározásban, hogyha már a cero során semmi hasznukat nem vehettem. >.>
Amennyiben mihaszna naplopó megkönnyítette a dolgomat és közelebb merészkedett akkor itt helyben, ha nem, akkor elindulok felé, szép lassan, kezemben Lucifert oldalra kitartva pörgetem a jobb kezemben, s időnként kezet cserélve átveszem a balba és azzal folytatom ugyanezt. Egyre gyorsabb rotációban forgatva kezemben Lucifert, mígnem már puszta szemmel is eléggé nehézkessé válik követése. Amint elé értem – amennyiben továbbra is a levegőben tartózkodik reishit gyűjtve a talpa alá megy fel oda – szembe vele folytatom a mutatványt, majd egy kiszámíthatatlan pillanatban, mikor az egyik kezemből raknám át a másikba Lucifert… nem cserét írok le vele, hanem feldobom a levegőbe. S, ha van olyan szerencsém, hogy utánanéz, akkor kihasználom az eltereléssel nyert pillanatot és felszökkenve – vele egy magasságba – maszkom fejemen kiálló részével fejelem képen.
Rögtönzött csapásom sikeressége, avagy sikertelensége ellenére is Naplopó jobb vállát alkalmazva indulórajtként fogom meg azt jobbommal és fordulok át felette, hogy hátába kerülve egy levegőben leírt fordulattal mérjek egy erőteljes rúgást egyenesen háta közepébe. Hogy ne legyen túl nyers még sonidoval is meggyorsítom csapásomat, ezzel kicsit erőteljesebbé téve ütésemet.
Ezt követően helyváltoztatómmal kerülök el mellőle arra a pontra, ahova Lucifernek kell visszaérkeznie. S mintha csak ki lett volna számolva, pont ebben a pillanatban ért abba a magasságba, hogy jobbommal könnyedén elkaphassam, és védekező állást vehessek fel vele, hogy felkészülten várjam Naplopó következő lépését minderre.

Ostoba feltételezéseire ásítanom kell az unalomtól. Ilyen szöveget az óvódások vágnak egymás fejéhez, de még itt Las Nochesban gyerekméretben és elmével megragadt arrancarok sem süllyednek le erre a szinte, amit most ez az idióta naplopó produkál velem szemben. Untat, ráadásul hihetetlenül idegesítő is. Olyannyira, hogy szövege Espada-samaról jócskán csak felpaprikázott. Mégis, mit gondolt ez, ki ő, hogy így beszélhet róla? Egy espadáról! Még, hogy erősebb, kehh… na, persze! Hiszem, ha látom! >.>
Céljaimat, törekvéseimet, amit espadaként akarok végrehajtani, már látom, hallom, hogy fölösleges volt elmondanom ennek a tudatlan fráternek. Nem tud ő semmit, nem ért ő semmihez! Csak a szövegeléshez, a gyerekes beszólásokhoz, máshoz nem nagyon… viszont, amilyen mértékben leminősíti az espadát, kehh… arcátlan! Ez olyan, amit nem engedhetek meg csak úgy neki! Ha már az espadák elvesztik azt a kevés tekintélyt is, ami kijár nekik, Las Noches végleg elbukik, egy szempillantás alatt véget ér a rendszer, ami eddig volt. S ezzel voltaképpen ingyen győzelmet vágunk a halálistenek markába… nem hagyhatjuk! Már csak az espadák büszkeségéért is meg kell mutatnom, hogy hol is van a helye pontosan ennek a tökkel ütöttnek! >_>
Okításom ezzel kapcsolatban pedig ki hitte volna, hogy a forró szituációt követően ilyen könnyedén kivitelezni tudom? Arcomon elégedett vigyor bontakozott ki, miközben elmémben visszajátszódik az előbbi pillanatok eseményei. A bamba képe mindent megért, amit a nem számított lépéseimre vágott, ahogy nemes egyszerűséggel behúztam a csőbe… egyszerűen büszkeséggel töltött el sikerem. Azonban jól tudtam, hogy ezzel még nincs vége. Biztos vagyok abban, hogy meg fogja torolni, amiért ilyen aljas lépésekre vetemedtem, viszont addig is úszkálok a siker adta örömáradatban.
- El sem tudod hinni, hogy mennyire mihaszna, semmittevő. ˇwˇ – széles mosollyal az arcomon nézek irányába. Tekintetemben némi letekintést fűszerezve és, hogy még jobban húzzam idegeit, szabad kezemet csípőmre támasztom, s magasztosan kihúzom magamat. Természetesen tekintetemet nem vezetem le róla, még csak az kéne, hogy meglepjen valamivel, miközben nem rá koncentrálok, azt átadjam neki a vezetést. Kehh, még mit nem! >.>
Szemmel követem, ahogy sértegetéseit fröcsögve hozzám vágja, majd visszatér ismét a levegőbe, hogy szemtől szembe állhasson velem. Kár, pedig olyan jól esett, hogy ezúttal én nézhettem le rá. :/ Bár azt sem tagadom, hogy majd megesz a kíváncsiság, hogy megtudjam, vajon milyen újdonsággal fog fellépni ellenem. Remélem legalábbis, hogy most nem egy szokványos csapást akar rám mérni az igen nagyszabású dumája után.
Mesterkedését szinte nyomban észreveszem, s azonnal védekező pozíciót veszek fel, magam elé tartva Lucifert úgy, hogy könnyedén tudjam forgatni bármely irányba, amikor kell. Figyelmem kiélesedik, s a hallásomra támaszkodom leginkább, a hangokból hamarabb tudok reagálni, hiszen a szem hazudik, mivel az később érzékeli a külvilágba történteket, eme hiba becsúszását pedig most nem engedhetem meg magamnak.
A mellkasom irányába indított csapását Luciferrel lököm arrébb, így csak felsőmet érinti annak hegye, egy kisebb csíkban, mikor oldalra rántja azt, melynek szakadása könnyedén javítható lesz a jövőben. Azonban vállamra mért csapására nem tudtam időben reagálni, hiába ért el a fém halk csilingelő hangja, amint elsüvített mellettem. Addigra már túl késő volt ahhoz, hogy lépni tudjak. A kín, mely olyan váratlansággal végigfutott testemen, egyszerűen nem tudtam megállni, hogy egy kisebb fájdalmas sikolyt el ne ejtsek. Térdre rogyok, s szapora légvételemet igyekszem visszaállítani a normál tempóba és elnyomni a keserves fájdalmat, mely csak úgy lüktet bal vállam irányából. Alig van erőm még arra is, hogy fenntartsam magam a levegőben, az erőlködés még az arcomra is kiül.
A rendszertelen szinte követhetetlen vágásait alig tudom hova tenni, elsők közül több is eltalált, kisebb vágásokat ejtve öltözékemen, ruhám által nem takart testfelületeimen. S hiába nem voltak olyan mélyek és fájdalmasak, mint amit vállamra kaptam, ezt sem tűrtem sokáig. Sonidoval hátráltam előlük, amennyire vállamból sugárzó fájdalom engedte, persze nem kellett sok idő mire rájöttem, hogy mi is a célja ezzel. Láttam, ahogy egyre közelebb és közelebb jön felém, bár az, hogy pontosan mire készül az továbbra is rejtély volt számomra. Egy viszont biztos volt, semmi kedvem sincs megvárni! Így, engedtem a talpam alá gyűjtött reishiből, mely még ott tartott a levegőben, hogy így a földre ereszkedhessek. Mondhatni pont időben tettem ezt, mivel arató fegyverével ekkor csapott volna le rám és csúnya mínuszokba kerültem volna azzal, hogyha tisztán betalál. Lépésemnek köszönhetően viszont csak alig éreztem hegyét, mely súrolta a jobb vállamat.
Míg egyedül tartózkodtam a homokos talajon, s sikerült eléggé visszaszorítanom a fájdalmat, mely balomban lüktetett szüntelen, egy kisebb próbát teszek vele, hogy mekkora megerőltetést bír ki. Az eredmény nem túl kecsegtető. De hogyha nem veszek róla tudomást, még elbajlódhatok vele egy darabig.
- Kehh… jössz nekem egy új karral, piperkőc! – köptem a szavakat felé, s meg se vártam, hogy ő maga is lejöjjön a földre, rögtön ugrottam vissza irányába. Elrugaszkodásom során máris tűzet generáltam két kezemre, abból is az, amiben a fegyvert tartottam volt a legfontosabb, mert arról Lucifer pengéjére vezettem a perzselő lángokat. Amint vele szemben voltam szúrásokat végeztem mellkasa felé, majd váratlanul visszahúztam Lucifert, hátam mögött átvettem balomba és megpörgetésével úgy helyeztem, hogy a vége legyen elől, mellyel egy erős ütést igyekeztem mérni hasának irányába. Sajnos a csapásba nem tudtam akkora erőt belefektetni, mint amilyet szerettem volna a sérülés miatt, mely ott tátongott vállamon. Még az arcom is eltorzult a bele nyílalt fájdalom hatására. Azonban ez nem hátráltatott meg attól, hogy végigcsináljam azt, amit akarok. Találatoktól függetlenül veszem vissza jobbomba Lucifert, a végénél fogva, s hosszát kihasználva szúrtam vele fel, az előbbi ütés pontjának az irányába.
De ezzel még nem vetettem véget támadásaimnak, amennyiben a vége sikeres találattal zárult számból a Cero lángvörös fénye derengett fel, majd lőttem el közvetlenül így felé. Kihasználva azt, hogy viszonylag közel voltunk egymáshoz. Hogy érezze, milyen kellemes is az, amikor a Cero által okozott égési sérüléseket kell elviselni percről-percre.

Nem hittem volna, hogy ennyire megjárom azt, amikor a dühödt reakciójára kuncogtam egy aprót, amiért túlontúl szórakoztatónak véltem ahhoz, hogy képes lettem volna visszatartani ezt. S felvágós szövegére csupán annyit tudtam volna mondani, hogy hajrá, mindent bele, érdeklődve várom próbálkozásodat, csak már hangos szavakkal sem voltam képes illetni ezt az idegesítően vicces pondrót, így arra sem igazán méltattam, hogy válaszoljak kirohanására. Jót derültem rajta magamban, s a széles vigyor arcomon ezt könnyedén alátámasztotta, másról pedig nem is kellett tudnia. Azonban mosolyom nyomban lefagyott képemről, amikor bal vállamba vágódott az éles penge, így használhatatlanná téve azt. Még a menekülésig is lealacsonyodtam, mely hatalmas szégyenfoltot hagyott büszkeségemen, azonban az ilyen vészjósló helyzetben ki nem cselekedett volna hasonlóan, mint én? Nevezhettem volna a védekezés elegáns megoldásának is, de képtelen voltam pozitívan felfogni ezt jelen helyzetben.
Hogy lekössem magamat és elvonjam erről figyelmemet, inkább szitkozódásokba és a naplopó mihaszna újabb megrohamozásába vágtam bele, nehogy azt higgye, hogy ilyen könnyű falat vagyok. Egy siránkozó, könnyen kiüthető egyén… még mit nem! Csak az hiányzik, hogy ilyen megalázó gondolatok terjengjenek rólam üres fejében!
Ugyan Luciferrel tett szúrásaim nem arattak túl nagy sikert, azonban a meglepetésütésem annál inkább hatásos volt. Jót derültem magamban az arcára kiülő szenvedést látva, egészen addig, míg sajgó bal vállam közbe nem avatkozott az átmeneti örömem megszüntetésébe. Viszont fájdalmamat muszáj volt legyőznöm és tovább vinni a támadássorozatom, mivel nem itt félúton akartam berekeszteni az egészet. A testemben azon pontján lüktető kínzó fájdalom ellenére folytattam és igyekeztem nem túl nagy jelét adni annak, hogy igenis megsínylem én is ezt az egészet. Igyekeztem erősnek, erősebbnek mutatni magamat nála. S annak ellenére, hogy előző ütésemmel nem olyan hatásokat értem el, mint amilyet akartam, szúrásom Lucifer pengéjével még így is hibátlanul siklott át testén. Ráadásul lángvörös Cerom ismét közvetlenül csattant rajta. Igaz azt hittem, hogy jobban megviseli, de csalódnom kellett ez ügyben.
Kárörvendésem hamar elszállt, amikor piszkos kezével hozzámerészelt érni Luciferhez. Vigyorom nyomban fogam fehérjét megmutató vicsorításba csapott át ez miatt. Ingerültségem vállamba hasító fájdalommal keveredett, s ült ki arcomra. Kérdésére egy velős nemet köptem volna képébe, azonban a Ceroja kezdeti fényét láttán a szavaim bennem ragadtak. Az előbbi ilyen atrocitását még el tudtam kerülni és azt is csupán húzósan. Azonban most egytől – egyig kiszolgáltatott állapotban vagyok jelen. Lucifert pedig nem hagynám itt, ennek az eszelős balfácán markaiban. Lehorgasztott fejjel vacilláltam magamban, döntenem kellett gyorsan és ez nehéz volt, nagyon, nagyon nehéz számomra, mivel sosem fordult még meg a fejemben, hogy valaha is kiengedjem kezeimből erőm forrását. Azonban ragaszkodásom eltűnni látszott, s úgy nézett ki, hogy a menekülés érdekében elengedem Lucifert, viszont ahogy gyengíteni kezdtem a szorításon nyomban meggondoltam magam és inkább erőteljesebben rámarkoltam, mintsem elengedtem volna, hogy egy erős rántást tudjak kivitelezni, ezzel eltávolítva testéből Lucifert és ismét csak az én markomban legyen. Ugyan mire sikerült ismét csak saját kezeim között tudnom Lucifert, addigra már a Cero vészesen közel volt hozzám, s energiája nem, hogy csak megégetett és kellemetlenebbnél – kellemetlenebb, illetve fájdalmas érzésben részesített, de még el is taszított a sivatag homokdűnéi felé. A Cero elenyészése során levegőért kapkodva, Lucifert a hegyénél talajba szúrva magam előtt támaszkodtam rajta jobb kezem segítségével, amiért balom alig akart megmozdulni a fájdalomtól, melyet most már testem összes pontján is éreztem. Égési sérülések borítottak mindenütt, melyből rubin vérem szivárgott. Ruháim megtépázódtak, megégtek, koszosak lettek az egész szituációtól. Lábaim már alig – alig tartottak meg, s erőtlenül rogytam volna össze, ha a súlyomat nem tudtam volna Luciferre helyezni. Talán csak a csodának tudhatom be, hogy még élek.
Pihegve emeltem fáradt tekintetemet a naplopó semmirekellőre, majd kínzó fájdalmaimmal ragadtam meg másik kezemmel is Lucifer nyelét. Pillantásom határozott fényben úszott, s ezt követően félig térdre rogyva a Lucifer mögött, koncentráltam még felhasználható energiámat ressurreciónom feloldására.
- Inotte, Lucifer! – a bűvös szavak elhangzását követően Lucifert tűzörvény kíséretében formálódik át egy háromágú szigonnyá markomban, míg jómagam felépülök sérüléseimből, emellett eddigi külsőmet egy némileg idősebb kiadásom veszi át. Csontkiállásaim vörös hajzuhatagomon megvastagodnak, s megnőnek, egy erőteljes szarv képét felvéve; füleim pedig látványosan meghosszabbodnak, ahogy azt gondosan összefogódó hajam nem takarja. Hátamra generálódó hatalmas szárnyakat azonnal megmozdítom, ahogy felbukkannak, kisebb szélt generálva ezzel magam előtt, miközben felemelkedek segítségükkel a magasba.
- Fuego de Procela… - halkan suttogom a parancsot, miközben rideg pillantást vetek a tétlenkedő mihasznára. Parancsommal egyidejűleg egy vörösen izzó pentagrama jelenik meg a homok felszínén, közvetlen a pipogya alatt, hatalmas sugarat foglalva magába, több mint tíz métert. Majd a kört körbeölelő égből lángoló golyók kezdenek el potyogni megszámolhatatlannak tűnő mennyiségben, s ha menekülni is próbál a folyamatosan hulló meteoritszerű lánglabdák megnehezítik dolgát. Gúnyosan mosolygok a kialakuló helyzet láttán, s kíváncsian várom a fejleményeket. Rég volt már az, hogy valaki képes volt olyannyira felvinni bennem a pumpát, hogy még ressurreciónom feloldásáig is elmenjek... mindenesetre neki most sikerült! >.>

Elvesztettem az értelmet, amiért leálltam küzdeni ezzel a pipogya fráterrel. Gondoltam egy – két ütésből majd megtanulja, hogy hol is a helye, azonban tévednem kellett. Ereje hatalmas, de nem találtam lehetetlennek felvenni ellene a harcot. S bár a pengetáncunk lényege már eltűnt számomra az életben maradás csírája továbbra is ott volt bennem, illetve a büszkeségem, melyet nem hagyhatok csak úgy összeomlani egy rámenős alak őrült csapkodásai által.
S bármennyire is egy naplopó mihasznának tartom őt, képes volt kicsikarni belőlem egy lépést, melynek már idejét sem tudom, hogy mikor vetemedtem. Helyesbítve tudom, csupán akkor sem maradt életben az, ki látta Lucifer valós erejét. Kevesek előtt fedtem fel erőm eme felét, szóval megtisztelve érezheti magát ez az idióta pondró. Sajnos nem jellemző harcaimra, hogy oly’ hamar Lucifer feloldott erejére támaszkodjak, ő zárt formájában is szintúgy erős, s nem kell már a küzdelem elején ennek köszönhetően arra vetemednem, hogy felvegyem régi alakomat, melyképpen jártam Hueco Mundo kietlen sivatagát régebben, éveken át. Küzdve az életben maradásért, a táplálékért, az erőért… mindenért, ami éppen most vagyok.
Gúnyos vigyorom, fogaimat megmutató vicsorítássá ment át egy szempillantás alatt, miképpen láttam, hogy erőtlenül hagyja magát eltalálni tűzgömbjeimmel. Nem hittem volna, hogy ennyire ostoba, hogy még a meneküléssel sem próbálkozik meg. Több mint negyven ilyen golyó zuhant alá, s még ez sem az összes volt, csupán jómagam rekesztettem be hatalmamat kihasználva eme csapásomat, amiért valami más volt. Valami nem volt tökéletes pusztító erejű támadásomban. Volt benne valami, ami nem volt rendjén, amiért képes volt túlélni, ilyen kiszolgáltatott állapotban legerőteljesebb ütésemet. Hiszen egy tűzesőt nem szokás ilyen könnyedén átvészelni, de ez a pondró képes volt felkelni utána, mintha mi sem történt volna, avagy csupán egy kis nyári zápornak lett volna kitéve.
Idegesen repültem hol jobbra – hol pedig balra hátamon pihenő szárnyak segítségével. Ez a megmagyarázhatatlan ügy roppantul idegesített. Ráadásul ezzel elveszítettem előnyömet is, mivel amint sikerült lábra állnia, melyről azt hittem képtelenség lesz számára, s nyomban vissza is terül a homokba, mégis… felkelt és aktiválta arató fegyverét, hogy új formát öltsön előttem ő is. Megmutatva nekem már régebben is látott resurrección alakját.
- Ostobább vagy, mint hittem, hogyha csak most kezded komolyan venni a dolgokat. – komoran hunyom lesz szemeimet; a hosszabb szövegem során észreveheti a változást a hangomban, mintha valamiféle túlvilági hangon visszhangozna, s sokkalta mélyebb hanglejtésű annál, mint amit resurrección kívüli alakomban azt megszokhatott. Nem bírtam, nem megállni, hogy hozzáintézzem eme letekintő szavaimat, még ha csak úgy, magának is tette fel ezt a kérdést. Hallásom élesebb másokénál, így akár a motyogásokat is úgy vagyok képes meghallani, mintha csak rendes hangon társalogna valakivel.
Felkészülten vártam a fejleményeket, amint kimondta támadásának nevét. A hat vörös fényű sarló, egytől – egyig emlékeztetett a Claro de luna technikára, azonban semmi kedvem nem volt megvárni, hogy az vagy egy ehhez hasonlatos bármi is eltaláljon engem. Megfogadtam az első Cero után, melyet benyeltem, hogy nem fogom hagyni, hogy ilyesmi még egyszer eltaláljon, s ez így is lesz.
Mintha teljes egészében természetes lenne számomra, hogy a levegőben vagyok, s szárnyakkal repülök, úgy szlalomoztam el a fénylő sarlók elől, melyek felém tartottak. Nemes egyszerűséggel kerültem ki az összest, semmi nehézség nem volt számomra ennek kivitelezése során. Nagyot kellett csalódnom emiatt, amiért ez a mihaszna, ki képes volt rábírni arra, hogy aktiváljam resurrecciónomat, ilyesfajta semmiséggel volt képes fellépni ellenem első lépése gyanánt.
Sonidoval való felbukkanása előttem cseppet sem lepett meg, gondolataimban már kezdett egyértelművé válni, amint elnéztem irányába, s nem volt eddigi helyén, hogy eme csapásai nem a fő attrakciója volt, hanem csupán kezdő, bemelegítő lépés lesz egy nagyobb volumenű támadáshoz.
Hűvös pillantással néztem rá, amint belekezdett az immáron egy pengéjű, érdekes formájú kaszájával a támadásba. Sajnos az aratóeszköz, az aratóeszköz marad. Hol jómagam röppentem odébb egy – egy ütéstől, hol pedig Lucifer új formájával, a szigonnyal ütöttem odébb rám mért csapásait. Könnyed pörgésekkel kerülgetve minden egyes támadását, mintha csak az én birodalmam lenne a szabad levegős környezet. Lassacskán pedig kezdtem unni, s már arra vártam, hogy mikor változtat ezen, hogy aztán újabb meglepetéssel állhassak elő. Hirtelen cseréjét a támadásban nem tudtam tökéletesen szemmel követni, s meg is lett ennek a maga ára. Kemény ütése, melyet vállamra mért, betalált. Éreztem, ahogy karom nagyobb reccsenés kíséretében feladja a szolgálatot. Talán rosszabbul is járhattam volna, hogyha hierrom nem védené testemet, de szerencsére így egy töréssel megúsztam.
A fájdalom egészen haloványan jut el hozzám, azonban jól tudom, milyen ára lesz ennek, amint a bennem keringő adrenalinom lecsökken. Azonban míg ilyen nyílt helyzetben vagyunk, még jómagam sem vagyok olyan esetlen, hogy ne használnám ki. A szigonyt, jobb kezemben hagyom lejjebb csusszanni markomban, hogy a felénél szorítva szúrjak vele pontosan az előttem álló mihaszna fegyvert fogó karjának irányába, hogy ő maga rántsa el vállamtól az aratóeszközét. Ezt követően spiccbe tartott jobb lábamat fellendítve mérek állára egy erőteljes rúgást, közben egy hátra szaltót kivitelezve szárnyaim segítségével. A szaltó hatására feljebb magasodtam a pondrónál, majd onnan a fegyvertartó karjába próbálom döfni Lucifert, hogy aztán annak segítségével egy fölkört leírva átröppenjek háta mögé és onnan kinyújtott bal lábammal mérjek háta közepére egy nagyobb erejű rúgást a lendületet kihasználva.
Amennyiben a szúrást nem tudtam kivitelezni hátába repülés opciót megtartva, onnantól indítok meg egy Claro de Luna-t lábai irányába, hogy megszüntessem reishijét, melynek segítségével a levegőben állt, s hidegvérrel hagyom lezuhanni a homokba, utána küldve egy vörös Cerot, nehogy túlontúl békés repülésben részesítsem.
Ezek után fejemet jobbra és balra is megmozdítva kiroppantom, s hagyom, hogy a fájdalom, mely bal vállamban lüktet, egyre inkább felélénküljön. De nem ordítok a kíntól, mely testemben kering miatta, hanem evvel ellentétben őrült kacajba kezdek, ezzel nyomva el a keserves fájdalmat.

Spoiler:

Mindkettőnk megmutatta a végső formáját, azt az alakot, amiből továbbfejlődtünk azzá a lényé, amit úgy neveznek, hogy arrancar. Az egyik leggyűlöltebb létforma, legalábbis azok számára, akik tudnak rólunk. Utálatosnak, elpusztítandónak tartanak minket. Üres lelkeknek, akiket csak az evés érdekel, tévedés. Van lelkünk, érzelmünk, szeretünk, könnyezünk, érezzük a bánatot, a kínt egy társunk elvesztése miatt. Igen, olyanok vagyunk, mint a shinigamik, vagy az emberek. Gyakran akartam ezt elmagyarázni másoknak, süket fülekre találtam, berögzült, elfajzott eszméket követve akarták elválasztani a fejemet, a testemtől. Minő hatalmas balgaság, a békés együtt élés reménye már rég elveszett a ködben, helyébe maradt a harc, gyűlölködés, ellenszenvek továbbizzása. Bár bennem még mindig ott él a remény a békés időkre, de mélyen eltemetve, lezárva egy ládában, és valahol a lelkemben lévő sötétség alá temetve. Átadtam magam a hollow énemnek, annak, amit az ösztönei irányítanak, ha egy shinigamival találkozik szembe, vagy harcolni kell. Ez mozog most bennem is.
Szemben állók Räval, az egyik espadával, és szánalmasnak tartom, hogy erősebb vagyok nála. Ennek a tudatában kiálltam ellene, és már rájöhetett Ő is. Mégis, tovább folytatja a harcot, hasztalanul. Talán valami ostoba eszme hajtja, vagy az irántam érzet gyűlölet, esetleg bizonyítani akar Tuinak? Ostobaság, vörös kobakja alatt nincs elég ész, hogy felismerjen valamit. Nem egy személy iránt kell hűségesnek lennünk, nem is egy gondolathoz, hanem Hueco Moundohoz, a hazánkhoz, ahol újjá születtünk, meg tanultunk ismét élni, a társainkhoz, akikkel egyűt kell boldogulnunk, harcolnunk, nem csak egy espadához. Persze jó az, ha valaki iránt több odaadást tanúsítunk, de ne az a személy lebegjen a szemei előtt. Persze lehet nem nekem kéne ezen gondolkozni, hiszen három személy is van, akinek a szolgálatába szegődtem. De az okaim megvannak, Rinapin.nál az életben maradás, és utána a megerősödés, hogy megvonjam tőle az élet luxusát, de főként, az erő, hogy jobban tudjam védeni HM-et. Ott van Fred, nála csak az erő a lényeg, és ugyanabból az okból, a harmadik pedig Seth. Új vezér, erős, alkalmasnak tartom erre a tisztségre, főleg, mert merte vállalni, és nem csak a szája járt. Ezért is ingerel Räv személyisége, megvolna az esélye a változtatásra, és mégis, még mindig az espadájának tekinti Tuit. Nem veszi komolyan a feladatát. Úgy érzem, ezt az ellentétet már nem fogjuk leküzdeni sose. Lényegtelen, hogy ki fog most nyerni, bár nagy eséllyel én, a szikra örökké pattogni fog köztünk.
S nem lepett meg, hogy elkerülte a támadásaimat, arra éppen elég volt, hogy a közelébe kerüljek, és ostromoljam a védelmét. Jól forgatja a fegyverét, majd ha nagy lesz, forgatja más „fegyverét” is. Addig is, megkapja a magáét, egy törést, a bal vállába. Hallatszik a reccsenés, micsoda csodás muzsika, a fájdalom szimfóniája, sokáig nem tudnám hallgatni, de éppen ez a csodás benne. Néhány pillanatig bekúszik az elmébe, ahol euforikus érzést kelet az arra fogékonyakban. Mint bennem, és szerintem Räv is így van ezzel, habár ha rajtad játsszák ezt a zenét… az más érzéseket válthat ki. Viszont a tervem további része is sikerülni látszik, egy komolyabb sérülés nem probléma.
Nem térek ki a szúrása elől, ellenkezőleg, még mozdulok is előre. S hogy elfojtsam a fájdalmas nyögést, kiáltás, ráharapok az ajkamra, de oly erősen, hogy vér csordul ki. A lándzsája hegye keresztülszaladt a bőrömön, az inakon, és a vége kibukkan a vállamon. Ennyinél nem állók meg, teljesen felnyársalom magamat, és a szabad kezemmel átkarolom Räv testét, hiába lett nagyobb, az én méreteimet még nem múlja felül, de ha mégis, az csak jót jelent. S ha sikerült, akkor erősen szorítom magamhoz, és a ruhájába markolok. Nem hagyom megszökni. A sérülés miatt pedig, még a kaszámat is elejtem, a karomnak most annyi.
- Ez fájt… de neked se lesz kellemesebb. -*vigyorogva mondtam ezeket, a szavakat, és a szememben tükröződik, hogy semmi jóra nem készülök.
Lélekerőt gyűjtök a talpam alá, és az ég felé kezdek száguldani, amikor pedig elég magasra érünk, nagyjából egy-két kilométerre, akkor megfordulok a levegőben, majd a talaj felé kezdem meg a száguldást. A bal szememet lehunytam, sajnos fájdalmas az, ha az arrancar vállában még ott van valaki más lélekölője. De megéri a fájdalmat, ha sikerül az, amit elterveztem. Ívelten haladunk a talaj felé, én felül, Räv alattam, egyre csak közeledik a talaj… és amikor már alig választ el minket néhány méter… Elengedem Rävot, és mivel nem hiszem, hogy el fogja engedni a fegyverét, így a reménybeli becsapódáskor azt is kitépi a testemből, és hogy ne érkezzek mellé, irányt váltok. Egyenesen folytatom a repülést. De a fájdalom elég nagy, így nem messze tőle, én is talajt fogok, végiggurulok a homokon. A sebem telimegy vele, a testemen több horzsolás lesz, de nem hiszem, hogy rosszabb helyzetben vagyok, mint Aka Mazoku (remélem jól írtam le, nézzétek el, ha nem ^^”).
Lassan felállók, és megnézem a sérülésemet. Nem túl szép látvány, a behatolás még nem volt akkora gond, de ahogy „kiszakadt” belőlem… az már nem volt jó érzés, roncsolódott a hús, az inak, és az izmok, egy darabig nem fogom tudni használni, csak lóg magának, a többi már nem annyira fontos, ellenben Orgoval. Nem messze vittem fel a levegőbe Rävot, így ott kell lennie valahol, a közelben. Sonidozva kezdek neki a keresésnek, és aránylag hamar meg is találtam. Eh… most nem lesz jó, ha Räv folytatni akarja, akkor a balomat kell használnom… szerencsére van még pár meglepetésem, így akkora hátrányba nem kerültem. De így is lesz pár kellemetlen helyzet… eh, minek vállaltam be ezt a hülyeséget? Majd elnézek arra, ahol Rävnak kéne lennie.
- Hahó, élsz még!? -*inkább érdeklődő volt a hangom, mintsem gúnyos.

Spoiler:

A végjáték, itt van a végjáték. Az elkövetkező percek fogják eldönteni, hogy ki lesz az, aki porba hullik, és ki lesz az, aki a győzelem mámorával fogja nézni a másik agóniáját? S elmondhatja, hogy legyőzte, igen legyőzte, kiderült ki az erősebb, ki az, aki méltán nevezheti magát erősebb arrancarnak?
Nem, egy találatot se sikerült szereznie. Ráfoghatja a satnya baljára, hogy csapásai nem értek célt. Így sajnos nem érte el a kívánt hatást, hogy Räv mozgás koordinációja megzavarodjon, és ne legyen képes tovább folytatni a harcot, és ki legyen szolgáltatva Vexnek. Ki így pontot tehet kettejük helyzetére. Persze nem ölte volna meg, akármennyire is kellemetlen ezt elismernie, de Räv is erős. Ha másért nem is, ezért megérdemelte a rangját, még ha nem szárnyalja túl Vex erejét. S akad pár jó támadása ennek az espadának is. Mint ez a tűzfalra hasonlító apróság. Bár sejti Vex, hogy ez inkább manipulálás, de így is veszélyes lehet. Ezért hátraugrik, nem akar több sérülést szerezni, habár az égés talán használna, kiégetni pár vágást, de inkább ezt rábízza majd a gyengélkedőn lévő arrancarokra. Tudják a dolgukat, sokszor összevarrták már a 87-est, ez se okozna nagy gondot a számukra.
Vár, és vár, hogy mi lesz a továbbiakban, sajnos, hogy az adrenalin némileg csökkenni kezd a testében, így érzi, hogy szinte kiabál minden testrésze. Üvöltik, hogy elég, és hagyja abba az egészet, mert már nem sokáig fogják bírni. Több szúrt seb, törött bordák, és átszúrt talp, nagyon nem jó. Sok sebtapasz fog kelleni, de legalább egy egész guriga kötszer. Biztos abban is, hogy ellenfele sincs jó állapotban, sőt, talán rosszabban is. Bár beszélni még azért tud. Lassan fordul szembe Räval, fejét enyhén balra dönti, és kifejezéstelen tekintettel mered rá, majd egy véreset köp. Majd amikor megszólal, a hangjából szinte süt az elégedetlenség, és a lenézés.
- Ezt én mondhatnám. A nagy Räv la Luzt ennyire megalázták, hogy erőtlen okokat felsorolva hátráljon ki a harcból… Lehet mihaszna naplopó vagyok, de legalább nem gyáva, mint Te! Aki így szégyent hozott Tuira… Szánalmas vagy, reméltem, hogy ebből a harcból tanulsz végre valamit, de csalódnom kellett.- megvonta az, úgy ahogy épségben lévő vállát.- Nem foglak felkeresni. Elvesztetted az érdeklődésemet. Nem pocsékolok rád több időt, nem éri meg. Menj csak Gyáva, tudjuk mindketten, győztem. Szánalmasan megfutamodtál. Ostoba kis arrancar. - egy darabig még figyeli, ahogy elrepül Räv, majd leereszkedik a talajra. Egy percig csak néma csendben áll, majd a fájdalom miatt eltorzul az arca, és egy lábon ugrálni kezd.
- A francbafrancbafrancba. Homok ment a sebembe, homok ment a sebembe, és kurvára nagyon fáj.- úgy dönt, hogy megszünteti a resurrecciónt, felesleges több erőt pocsékolnia. Orgo is lehullt a karjáról, és a környezet lélekszemcséiből újraépült a markolata, és visszaváltozott az eredeti alakjába.
Lenyúlt érte Vex, majd a kezében fogva visszaindul Lasba, csak sajnos nem Vegasba. Ott majd ellátják a sérüléseit, és reméli, nem fog ismét találkozni Räval. Eddig csak idegesítette, és némileg utálta. Mostantól már inkább szánja szegény arrancart. Nem tudja mit is akarhat bizonyítani másoknak, de ez a gyáva megfutamodás nem illik egy espadához se… tényleg csak az ereje miatt lehetséges, hogy megkapta a rangot. Viszont ezzel többé nem foglalkozik Vex, számára megszűnt létezni a vörös ördög. Élje tovább szánalmas életét, és ne szakadjon ki soha Tui seggéből. Pedig még sokra is vihette volna, kivirágzott volna. Csodás virág a sivatagban, és nem csak egy kaktusz maradna. Nem úgy, mint a legtöbb arrancar, kik már csak száraz korok. S azon kevesek, akiknek végre sikerült szirmokat növeszteni, azok magasan élnek, lenézhetik a többieket, az olyanokat, mint Vex. De Räv nem, csak tetoválása lett, és egy száma. Előlépet fogyóeszközzé, és talán hamarosan előlép valaki, valaki, aki leváltja a rangjáról. Akkor csengjenek a fülében Vex szavai.
Lassan sikerül végre visszaérnie, az eddigi utat pedig a levegőben volt kénytelen megtenni. Mivel nem akarta, hogy a talpa még inkább fájjon, így is lesz elég dolga a dokiknak, mire szalonképessé varázsolják Vexet. Bár a véleménye szerint elég lenne egy jó fürdés, és egy üveg pia, minden rendbe is jönne…


//Én is köszi //