Név: Koshirou Owando
Kaszt: a záróvizsgája előtt álló shinigami tanonc
Nem: férfiú
Felszerelések: - zanpakuto;
Születési dátum: 3. 11
Kinézet: amit megkövetelnek, vagy amit kap a családtól, ami támogatja őt: férfi kimonok, vagy a ruha, amelyet a tanulmányaihoz hordania szükséges.
Shinigamiként:
Zanpakuto neve: várom, hogy súgja, hogy halljam, vagy érezzem, értsem. De néma még.
Zanpakuto fajtája: csak a színtiszta erőt érzem benne. Mintha együtt formálódnánk: mintha még egyikünk se tudná, hogy mit is válasszon, milyen úton induljon
Előtörténet:18 évesen az ember nem arra vágyik, hogy meghaljon. Hogy a fülledt erotikájú napokat, heteket baleset tépje szét... akárcsak őt magát. Vágyik kiteljesülésre, önmagvelósításra. Születik benne égető vágy arra, hogy megtalálja lelkének másik felét, hogy testének maró vágyát kielégítse.
Zene dübörögjön és adja meg szívének ritmusát, hogy testéhez másik test simoljun. Hogy elismerjék és idővel ő is elismerhessen maásokat. Vágyik barátokra, vágyik ragaszkodásra, vágyik életre. Italokra, hangulatra, hangokra.
Nos, elmondhatom: nem volt szép halálom. Tudom, hogy ott és akkor nem csak én haltam meg. Nem csak számomra volt fontos, hogy testem először megfeszült, majd több darabbá vállt. Fontos volt azoknak, akik láttál: barátoknak, öccsnek, Kedvesnek. Azzal, hogy én elmentem, de legfőképpen
ahogy elmentem, belőlük is kitéptem és magammal vittem a halálba lelkük egy részét.
Keresztény voltam. Na nem, nem hithű, de mint minden -gyarló- ember, én is imádkoztam és hittem, vagy legalább reméltem, hogy imám meghalgattatik és teljesülni fog. Tisztában vagyok vele, hogy az egész vallási rendszer egyszerű lélekbúvárkodás. Az embernek szüksége van rá, hogy higgyen valamiben, vagy valakiben. Aki több önmagánál, aki nem kérdez vissza. Akinek több az ereje, mint egy egyszerű, gyarló, halandó embernek. Aki képes csodát művelni.
Nos, nekem nem volt időm, hogy higgyek egy csodában. Ha van Jahve, vagy valami felsőbb hatalom, akkor neki pedig arra nem volt ideje, hogy közbeavatkozzon.
Azóta persze rengeteg időm volt. Megbarátkoztam a gondolattal, hogy olyan mint menny, vagy Éden nem létezik. Viszont létezik egy érdekes falu és egy érdekes világ...
Az első napokban sokszor erőt vett rajtam a gyengébbik felem: könnyeim peregtek, arcom valóságtagadó fintorba rándult, öklendeztem. Nehezen fogtam fel, hogy mi is történt velem és nagyn nehezen dolgoztam fel. Percenként újabb arcok, képek, pillanatok
emlékek villantak fel bennem. Én pedig rendkívül elhagyatottnak és magányosnak éreztem magam. Nem volt célom, nem volt mit elérnem. Elvesztettem hitemet... úgy éreztem, hogy alapvetően a lelkem égett ki belőlem valahol. Hetek múltán, már hittem, hogy nem vagyok már más, csak egy szellem, érzések és test nélkül.
Annak, hogy nem így van, csak a napról napra erősődő, mardosó, különös éhség és szomjúság érzése mondott ellent...
Márpedig erre nem volt étel. Erre nem volt szükségük rá az embereknek. Errefelé, ilyen
nem létezett!
Ohh, hát azért persze, rajtam is próbáltak segíteni! Egy különös család befogadott, napokig ők, majd idővel a szomédjuk ápolt, amikor már szinte mozogni sem tudtam. És még csak alig pár hete voltam itt. Ők mondták, hogy ez az Éden, de én nem volt ilyen biztos benne...
Hát hogyne, rengeteg minden történik ilyenkor az emberrel. Meghal, majd úgy érzi, hogy újra meg fog halni. Felfoghatatlan és egyszerűen nem léteznek szavak rá. Hidd el, Te sem akarod tudni. A megváltást egy látogatás okozta. Ritka alkalom, mikor egy harcos -számomra addig ismeretlen, holt lélekfajta-, meglátogatta a falut. [
egy shinigami] Ételt kértek tőle vendéglátóim, gyógyító kezéért könyörögtek és felkeltették az érdeklődését. -Azóta sokszor visszajártam később is hozzájuk, hogy jómagam is shinigamivá válltam.- Eljött hozzám, majd magához vett és Seireitei városába vitt, magával együtt.
Ételt kaptam, ruhát. Magyarázatokat, pihenést és időt. Majd lehetőséget, hogy tanuljak. Tehetség lakozott bennem, gyorsan tanultam, egy nemesebb család támogatását élveztem, ők fizették ki tanulmányaimat, náluk lakhattam.
Tudom, hogy megváltoztam. Tudom, hogy nem vagyok önmagam. Tanítottak, tanultam, célokat kovácsoltam, hogy elérjem őket, majd onnan rugaszkodjak tovább és tovább, feljebb, még előrébb.
Mostmár van kiben higgyek.
Hiszek kardomban.Mostmár vannak céljaim. Van, aová tartozom. Van ennem és van hol laknom. Van családom. És vannak titkaim...
Avatarhoz kép-kérésem:
http://kepfeltoltes.hu/081006/Owando_www.kepfeltoltes.hu_.jpg 
Természetesen ELFOGADOM.
Jó játékot!