Beavatás

Tárgy: Re: Beavatás Hétf. Jan. 30, 2012 10:28 am

Miután meggyanúsítottam Masamunét, hogy csak őt avatták be a küldetés részleteibe, egyből visszavágott nekem, amire nem tudtam hirtelen mit mondani. Nem tudtam azonnal leellenőrizni, hogy tényleg igazak-e a szavai, így ennek várnia kell. Egy kicsit elszégyelltem magam ebben a szituációban, de csak egy kicsit, majd úgy tettem, mintha mi sem történt volna. Elraktározom magamban az információt, hogy kellett a küldetésről kapni valamilyen papírt, de ezt sosem lehet nálam tudni, meddig marad meg a fejemben. Ha visszaérek és elfelejtem, Tomoko biztos szól, hogy érkezett valamilyen irat, vagy alapból az asztalomon lesz. Bár nem tudom, mikor érkezhetett papír az osztagba. A kapitányi gyűlés előtt biztos nem akkor elolvastam volna, utána meg felesleges lett volna küldeni, ott helyben is elmondhatták volna. Az lett volna a legegyszerűbb. Kinek van ideje iratokat olvasni, amikor visszasiet az osztagához a küldetés előtt?
Nagyon szimpatikusnak tűnik a 12. osztagos lány, akihez hozzácsapódtam és a kézfogásából is látszik, hogy erős lehet. Nevének hallatán egy kicsit elgondolkoztam, de gyorsan eszembe jutott, hol is hallottam már és fel is állítottam egy teóriát, miért is volt az a kis veszekedése Mei-sannal.
- Akkor már értem, hogy mért reagáltál úgy Mei-sannak, amikor megemlítette Keisuke fukutaichou nevét. Biztos már mások is vele hasonlítottak össze, pedig nincs semmiféle rokoni kapcsolat köztetek, csak ugyanaz a vezetéknevetek. Eltaláltam? – vázoltam feltevésemet Itsuki-sannak, miután bemutatkozott. Egy kicsit büszke voltam magamra, hogy ezt így kitaláltam, már csak az kell, hogy megerősítsen benne. – Egyetértek. – teszem a szám elé a kezemet, hogy kevésbé lehessen hallani, amikor helyeselek Itsukinak, amikor Raiden fenékbe rúgásáról beszél. Úgy tűnik sikerült gyorsan egy hullámhosszra kerülnünk.
Mielőtt megveregette a hátamat jó erősen, olyat mondott Itsuki, ami egy kicsit elgondolkodtatott. Talán ködösen fogalmazott, de a lényegét megértettem. Úgy mondta, mintha tudna valamit, amit én nem. Nem tudom, mi lehet az, de valószínűleg ezzel a világgal kapcsolatos.
- Persze, megkóstolom. – fogadtam el az ajándék rágót és egyből a számba is tettem, hogy megízleljem. Nem sokkal ezután támadás hangjaira leszek figyelmes. Nem figyeltem eléggé, de szerencsémre nem esett senkinek baja hála a majomkirálynak. Legalább valami haszna is volt, hogy velünk jött.
Még mindig nem hiszem el, hogy az a bot nem tudom hány tonnás, de egy elmélet kezd formálódni a fejemben. Azok a kígyóhölgyek is erősnek tűnnek, lehet, hogy itt mindenki ilyen. Ez az úgymond átlagos erő errefelé. Lehet, hogy erre akart utalni Itsuki is. Egy 12. osztagosnál nem lehet tudni, biztos képes volt analizálni a világ lélekrészecskéit, ha van itt olyan és onnan következtetett. Így már én is megválogatom a szavaimat, ha a hét törpéről van szó. Nekem is kell egy ilyen szolga, mint annak a két tisztnek. Nem akarom elvenni tőlük, mivel nem rajongok a kígyókért. Ha itt mindenkinek van állat alakja, akkor én valamilyen madarat választanék, mondjuk baglyot. Azokra azt mondják, hogy okosak és ragadozó madarak, akkor az itteniek is ilyenek lehetnek. Nem minden az erő, a baglyok például a megfelelő időzítéssel és gyorsaságukkal kapják el áldozatukat. Egy ilyen társ jól jönne a harcban, ha meg kell küzdeni a hetes társasággal.

Tárgy: Re: Beavatás Kedd Jan. 31, 2012 10:08 am

A beszélgetés nagy részének már egy ideje nem éreztem fontosságát, így folyamatosan, ahogyan fogytak a számomra hasznos információk, a figyelmemet próbáltam lekötni, amennyire csak tudtam. Addig eljutottam, hogy az erdőt nem kéne figyelnem, mert lassan már komolyan veszélyes lesz az üldözési mániám, így arra a személyre irányítottam a figyelmemet a csapatból, aki képes volt rá, hogy komolyabban is lefoglaljon. Ez pedig nem más mint Kojiro, akivel már jó ideje kapcsolatban voltam a legtöbbek tudta nélkül. Tudom, sokaknak valószínűleg ma nagyon is furcsa lehet, kezdve a hadnagyommal, hogy mégis miért nem mondom el, ki az, akivel összejöttem, de vannak dolgok, amelyeket egyszerűen jobban szeretek magamnak megtartani. Lehet, hogy a neveltetésemnek a mai életemre nincs nagy hatása, ami azt illeti, majdnem 0 az a szint, ahol kihat rá, de sajnos a tudatomban még megmaradt annyi az illemből, hogy ne hamarkodjak el semmit és konkrét okok nélkül maradjak meg diszkrétnek. Ez alatt nem azt kell érteni, hogy kerülök minden nyilvános helyet, azokkal semmi bajom, sőt, kifejezetten szeretem, ha vele látnak, csak egyszerűen senkinek nincs köze ahhoz, hogy éppen barátok vagy szerelmesek, esetleg más kapcsolatban lévők vagyunk. Ez magánügy a javából, amelyet nem szívesen kötök mások orrára, egyébként is, mindenkinek bizonyára van jobb dolga mint utánam nyomozni a semmiben. De azért nem tudom megállni, hogy ne jutalmazzam Kojirot egy mosollyal, még akkor is, ha siralmasra sikerült. Azt hiszem, ez nagyjából számára el is árulta a lelki állapotomat, de azért kedves volt tőle, hogy nem mutatta ki. Hiába, vannak dolgok, amikről ő sem tud, de bizonyára már egy ideje feltűnt neki, hogy néha hullámvasútként változik a kedvem, hirtelen és ok nélkül. Na, ilyenkor pontosabban csak nem nagyon ismeri az okokat.
- Nem is tudom Kojiro... lehet, hogy üldözési mániám lesz lassan, de nekem valamiért ez az erdő nagyon nem tetszik... - ez a baj az előérzetekkel, nem tudod honnan jönnek, csak egyszerűen ott vannak, és ha nem vigyázol, nagyon hamar meg tudnak őrjíteni. Márpedig nálam már van a közelben pár kifejezetten zavaró, és nagy szükségem lenne ilyenkor Yuréra, hogy segítsen már őket helyre tenni. Jobb, ha tudom, mi történik, még akkor is, ha nem tehetek semmit mint ez a bizonytalanság, ami körül tud venni, ha nem figyelek. Vagyis eddig vett körül, most szépen konkretizálódott, miközben Kojiro és a kísérője mögött felbukkant két árnyék és egyenesen feléjük kezdett suhanni. Azonban mielőtt még reagálhattam volna akárcsak egy szóval is, mindkettő megakadt és a földre zuhant, mégpedig Sun botjának köszönhetően. Nos, nem hittem volna, hogy ilyen hatásosan mozog ez magától is, de el kell ismerni, a legjobbkor érkezett, a kígyókat elnézve. Fogadni mernék, hogy nem dísznek vannak a fogaik és a harapásukat még végignézni sem lenne nagy élmény. Ráadásul nem is kicsik, csak éppen a színeik elrejtették őket. Azt hiszem, lassan már kezdem elhinni, hogy nem viccnek szokásom a vészmadárkodás, hanem előrejelzés. Csak azt nem tudom, hova és honnan érkezik a veszély, amire figyelmeztet...
Mindenesetre a kígyók elég kábultnak néztek ki ahhoz, hogy ne aggódjak értük, amíg vissza nem változtak nőkké. Hoppá, na, ez aztán az egyéni váltás. Mégis hogy képesek ilyesmire? Nem mondom, jól néznek ki, pedig nekem nem nagyon erősségem a hölgyek kinézetének értékelése. Csak éppen a szép kinézet nem tudja leplezni a vérmes természetet, amit már voltak olyan kedvesek bizonyítani nekünk alig egy perc alatt, miközben szócsatát vívtak Sunnal. Talán nem is olyan nagy baj, hogy ez a majom látszólag velünk van. Vagyis mégis, eléggé furcsa büntetést talált ki, hogy felhúzza a kígyókat. Nos, azt hiszem, nekem nem fog megártani, ha én kevésbé látványosan ellenkezem csak vele. De azért így is nehéz volt semleges arcot vágnom, amíg meg nem éreztem magamon Kojiro tekintetét. Tudtam, hogy vár tőlem valamit, talán engedélyt, talán beleegyezést, esetleg reméli, hogy tiltakozom, de mivel fogalmam sem volt róla, most melyiket is szeretné pontosan, egyszerűen csak bólintottam egy aprót, beleegyezésnek. A kígyót el nem küldhetem, akkor legalább nem okozok neki problémát azzal, hogy kifogásolom a jelenlétét. Helyette csak hallgatom, amint kérdezgetni kezdi, még eszembe nem jut egy újabb, fogós kérdés. - Elárulnád, hogy vannak-e még hozzátok hasonlóan támadni készülő kígyók a közelben? Vagy tudod egyáltalán, ha más tartózkodik a környéken? - tettem fel a kérdéseket szándékosan úgy hangsúlyozva, hogy az első még illedelmes legyen, amire pontosan ezért illik válaszolni, a második pedig inkább képesség felmérő, amelyre az eddig mutatott büszkeségük alapján nem tudják kihagyni a válaszadás lehetőségét. Az egyik csak bejön, ha a másikra nem is felel, még más felteheti neki átfogalmazva...

Tárgy: Re: Beavatás Kedd Jan. 31, 2012 8:24 pm

*Csodálatosnak találom eme tájat. Az élet immáron különös utakra terelt, mégis kicsit idegennek érzem magamhoz ezt az egészet. Egyszerűen nem értem ennek a virágnak a lényegét. Végül is mire szeretnék alkalmazni? S nekem, miért is kell itt lennem? Nem fordulhatok vissza, most már nem. Azt se tudnám egyébként is, hogy merre kell menni. Akkor nem tehetek mást, minthogy megpróbálom végig sétálni velük, nem igaz? Valahogyan meg kell próbálnom tehermentessé tenni a környezet felém irányulóan. Így hát csak csendben haladok mögöttük, néha- néha ki pillantva a kapitány mögül. Gondoltaim pedig mindez idő alatt eltávolodnak a jelen szilánkjairól.
Egy távoli, ámbár mégis közeli emlékfoszlány ugrik be. Egyik küldetésem az Insignis Reliquia berkein belül. Még Senger Viclyn oldalán történt ama kalandunk az elfek erdejébe. Kedves erdőnek tűnt, habár nem volt akkor mint ez. Fogalmam sincs, hogy mekkora is lehetett, de az itt látható növények sokkal szebbnek tűnnek. Talán itt a talajban lehet valami, ami szebbé teszi a környezetet? Vagy csupán tényleg egy felsőbb síkon lehetek, ahol a növények sokkal szebben érzik magukat? Nagyot sóhajtok. Itt minden olyan szép, minden olyan más..mégis idegennek érzem magam. Olyan érzésem támad minden egyes lépésemre, mintha egyre jobban távolodnék kedvelt otthonomtól. Egy kis honvágyam kerekedik Viclyn irányába, de igyekszem rögvest elterelni gondolataimat. Többnyire járok csak sikerrel, hiszen a mögöttem zajló eseményre ugyan megijedek, de eszembe jut ismételten a Viclynhez kapcsolható kultusz. Félek. T_T Ha ez igaz, - és tényleg igaz lehet - akkor engem nem fognak szeretni. Szívemhez kapom kezemet, majd a levegő is belém fagy a megjelenő nők végleges reakciójára. Nyelek egyet. Ugye sejthetem, hogy az ajánlatuk nem tiszta? Vagy is miket gondolok én? Megrázom fejemet, nekem nem szabad az Insignis felfogásokban kutakodnom, még csak az elmémmel sem. Sokáig csak fagyottan figyelem őket, addig amíg egy száomra már ismerős lány meg nem szólít. Ugrok egyet hirtelen jövő szavára, s megpróbálok hálásan pillantani rá.*
- Szabad előtte megnéznem őt? *Pillantok bizonytalanul az egyik áldozat irányába. ~~(Eiji)~~ Nem tudom, hogy mi lehet vele, de lehet csak az én látásom romlott el? Más a hőképe a többiekétől, mi van ha sikerült megmérgeznie a kígyóknak? O.o Kicsit pánikolva futok oda hozzá, majd megtorpanok előtte. Bizonytalanul pillantok rá.* - Bocsánat, mintha más lenne a.. *Nem is tudom, hogy nekem szabad-e egyáltalán befejeznem eme mondatot, vagy csendben kéne maradnom? Nem szeretném, hogy ezért még jobban ne szeressenek. Én segíteni szeretnék, ezért egy picinyke bátorságot véve magamon, befejezem mondatom.*
- Lehet, hogy megsérült. *Kínosan sütöm le tekintetemet, hiszen azt sem tudom hogyan szólíthatnám őt. Így nem tudom neki megadni a tiszteletet, ami alapvető lenne egy beszélgetés megkezdésénél. Legalább is nekem azt tanították, hogy mindig legyek tiszteletteljes. Futólag végig pillantok az illetőn.* - Ugye jól érzi magát? *Aggodalmas hangszintben teszem fel kérdésemet, s közben Mei-sama irányába is pillantok. Kicsit úgy érzem magam, mint aki két tűz közé keveredett, így hát kicsiny, remegő kezemmel a furcsa fényű "shinigami" felé nyújtom egyik kezem.* - Szabad megkérnem, hogy jöjjön velünk? *Pillantok fel bizonytalanul szemeibe fel, azonban észre veszem az egyik kígyó nőt mögötte. Félelem kerekedik szemeimben, és hátrálni kezdek.* - Bocsánat T_T *Sétálok vissza komoran Mei-sanékhoz. Nem szerettem volna gondot okozni, de úgy látszik lehet nem a megfelelő illetőhöz léptem oda hozzá. El kell fogadnom, hogy nem mindenki engedi a gyógyítást. Kicsit lehajtott fejjel haladok előre, én nem ide tartozom. Nem akarok senkit sem bántani egy ereklyével, valamint mindenkinek világos a bőre. >.> *

Tárgy: Re: Beavatás Pént. Feb. 03, 2012 2:05 am

Fejem ismét elvörösödik kissé, amikor a kapitány az előbbi kis incidensemet hozta fel. Nem gondoltam volna, hogy képes lehetek ennyire belezavarodni az inkognitóból, de hiszen kémnek sosem lennék jó, mert egyszerűen nem. Én nem tudnám megtagadni a saját jellemem, meg nem színésznő vagyok, hanem én csak úgy én vagyok és ennyi, semmi több, semmi más. Szóval értitek… Surprised

Vagy nem?

Mindegy, azt hiszem, mert a lényeg a lényeg, meg a szitu is a következő; heves fejrázogatás közepette tagadom az ellenem felhozott dolgokat, mert én aztán nem ismerek semmiféle fukutaichout, senkihez semmi közöm! Surprised

Kínos vigyorral és nevetgéléssel próbálom eltitkolni az igazat, hazudni ugyanis sosem tudtam, nem egyszer ment rá kis híján a bőröm is, amiért nem megy nekem. Na, de azt hiszem, most nem lesz gond, legalábbis remélem, mert legfeljebb majd rákenek mindent a globális felmelegedésre, hiszen csakis annak a hibája lehet minden.
- Úgy-úgy, csak véletlen az egész… Hehe… – vakargatom kínosan a tarkómat séta közben, és csócsálom a rágót is, mely jelenleg jobb feszültség levezetőnek bizonyul, mint egy cero, márpedig az utóbbit itt most nem kéne.
Amikor Nara kapitány a fülembe súgja, hogy egyet ért, azért játékosan belebokszolok a vállába, csak hogy érezze, nem gondoltam én azt olyan komolyan. Kedvelem Raident, kicsit flúgos, de talán éppen azért. Akit meg kedvelek, azt nekem jó szokásom úgy pesztrálni, ahogyan éppen jól esik. Na meg Einstein fenékbe billentése egyedül az én privilégiumom, senki más nem teheti meg rajtam kívül, az én kiváltságom, vili? >.>
- A kapizémről beszélsz! ¬_¬ Csak én rúghatom fenékbe, értetted? – vetek egy lapos pillantást Narára, miközben továbbra is mellette haladva sétálok előre. Tartok egy lélegzetvételnyi szünetet, mielőtt folytatnám, már kicsit halkabban, azonban természetes hangszínemen, lehetőleg úgy, hogy csak Nara hallja.
- Túl sokkal tartozom neki. Én pedig nem szeretek tartozni. Nem akarok függeni tőle, és azt sem akarom, hogy ez fordítva legyen. Szeretném a magam ösvényét járni, ami már csak azért is vicces, mert egy ideje egyszerűen nem találom azt. – fejtem ki a dolgot Narának, bár nem csodálnám, ha egy szót sem értene meg belőle. Végtére is vannak olyan dolgok, amit egy shinigami sosem érthet meg. Én pedig tudom magamról eléggé, hogy ha arról lenne szó, képes lennék úgy viselkedni, ahogyan az egy arrancartól elvárható. Éppen csak nem teszem, amíg nincs indokom rá. Vagy amíg úgy nem érzem, hogy egyszerűen megfojtanak közelségükkel. Valóban, talán kicsit elveszett vagyok, de nem érzem úgy, hogy jogom lenne másokra támaszkodni. Mégis úgy érzem, hogy megteszem ezt, amikor azt sem tudom, hogy kell, mert egyszerűen csak megtörténik, és ez zavar. Hol a határ, és hol vagyok én? S hol vannak azok, akikről úgy érzem, közel állnak hozzám?
Nem különösebben foglalkozok a bottal parádézóakkal, ha Sun azt mondja, megvan vagy mennyi tonnás, akkor biztosan megvan. A támadásra azonban már felkapom a fejem, kezemet pedig zanpakutom markolatára teszem, hogy ha esetleg arra lenne szükség, előhúzzam azt. Sun azonban megelőz, mielőtt cselekedhetnék. Ugyan emlékszem még az intő szavakra, én a tettek embere vagyok, ha támadnak, nyilvánvalóan első dolgom védekezni, ha azt megtehetem. A kibontakozó eseményekből azonban jobbnak tartom, ha kimaradok, láthatóan azok a kígyócsajok nem hozzánk kötődnek. Mwahaha, azért megkapták a büntetésüket. Twisted Evil

- Csak ne rinyálnának ennyit… Eh, nők. – forgatom a szemeimet a két kígyócsaj hisztijére. Sun azért nagyot nőtt a szememben, és azt hiszem, ez elég bizonyíték arra, hogy itt tényleg ő a király, vagy mi, na meg nekem amúgy sincs érdekem abban, hogy megkérdőjelezzem a helyi társadalmat. Tulajdonképpen azt sem tudom, minek vagyok itt, ha már itt tartunk. Talán meg kéne kérdezni Narától, ő biztos tudja, csak eh, az inkognitóm…. Na meg, ha ilyen fegyverre van szüksége Seireiteinek, nekem tudnom kell, hogy miért akarják azt annyira megszerezni. Sőt…

Tárgy: Re: Beavatás Pént. Feb. 03, 2012 10:07 pm

Türelmetlenül vártam a bolhás majomkirály feleletét kérdésemmel kapcsolatban, mely a szövegelései után homályos foltként maradt meg elmémben és további magyarázatokat akartam, hogy jobban megérthessem, ha már itt vagyok és végig kell csinálnom ezt az egész virágszedősdit vagy mit. Bár cseppet meghökkenve ér, hogy a válasz mögülem harsan föl és nem a vezetőként elől totyogó majom királyfitól. Talán jobb is, hogy Sleryrrlyn'dreskel-sama magyarázta meg ezt, példa nélkül nem igen tudtam volna elképzelni és egyáltalán felfogni teljességében ezt az egész ügyet. >.>” Persze nem azért, mert nem erőltetem meg az agyamat gondolkodás terén, hanem amiért igyekszek lépést tartani – khm… nem, nem a menetelésben –, hanem az itt történt eseményekkel. Az pedig teljesen más, hogy kevésbé kelti föl érdeklődésemet és legszívesebben visszamennék Las Nochesba.
Merengésemből a kissé idegesítővé váló terelgetés ugraszt ki, mikor éppen készültem volna letérni az útról a nagy elmélkedésem során. De rögtön elterelődik erről figyelmem az egyik mihaszna halálisten irányába, aki bátorkodott Sleryrrlyn'dreskel-samat megkörnyékezni. >.> Kissé idegesen, homlokráncolva villogtattam felé tekintetemet, mikor időnként hátra – hátrafordultam, hogy jobban lássam mit is csinálnak, egészen addig foglalkozva ezzel, míg a majomkirály, hencegését követően még próba elé mer állítani! >_>
- Kehh, legyen, szőrcsomó, csak meg ne bánd! >.> - felhorkanva, egyenesbe vágva magamat, orromat az ég felé emelve fogadom el a „táncra” való felkérését. Utólag hozzáfűzött mondandójára, csupán összeszűkült szemmel méregettem, azon tanakodva magamban honnan tud életem eme eseményéről? De nem vetem el az aprócska gúnyt, avagy a véletlen egybeesés lehetőségét mondandójával kapcsolatban. Lehet, hogy csak sikerült beletrafálnia, vagy… vagy nem is úgy érti, így fölösleges emiatt felzaklatnom magamat! Ugye? >_>”
Mérgesen fújtatva vetem magam a röpke feladatba, melyet semmiségnek vélek, alig pár minutumos időpazarlásnak elkönyvelve, amiért megállítom ezzel az egész sor menetelését, de most annyi kell… meg fogom mutatni a maki királynak, hogy lehetetlen ilyen súllyal rendelkező tárgyat így lóbálni a vakvilágba, s nagyon benézte azt a súlymértéket! >.> Jobb lett volna, ha nem vág föl vele, itt az ideje, hogy megtanulja: az ilyesmi visszacsap! ˇ.ˇ
S még mennyire, hogy visszacsap, de cseppet sem gondoltam, hogy nekem! >.>” Idegesen fortyogva magamban igyekszem különböző módon is megemelni ezt a fránya botot, ami majom királyfi állítása szerint mágikus hatalommal bír. Bír ez sok mindennel, például valóban nagy súllyal, ezt nem gondoltam volna! >_>”
Roppantul látványosra sikeredett erőlködéssel, némi körbeírt szitkozódással próbálom legalább pár milliméternyit feljebb evickélni a botot a talajról, de egyszerűen reménytelennek tűnő, csupán erőfogyasztó szituációvá kezdett avanzsálni az egész. A csudába, nem fogom hagyni, hogy azzal a bárgyú vigyorával illessen folyton, amiért ezúttal neki lesz igaza! >.>”
Kelletlenül veszem, hogy a banya csak úgy spontán arrébb hesseget, mintha neki majd jobban menne! Morcosan – ugyan, talán kicsikét hálásan, hogy kipiheghetem magam az izzasztó erőlködés után – szemeztem a kitúróm próbálkozásával, mely hasonlóképpen, ahogyan jómagam is jártam, nos… ő sem ért el nevezetesebb sikereket. Pedig aztán ő még erősítést is hívott, a kis mafla…! ˇoˇ
- Várj, mintha megmozdult volna! Surprised

– teljesen beleélve magamat a színjátszásba szólalok fel váratlanul, hogy magamra vonjam figyelmét, s némi lelkesedés szikráját gyújthassam fel benne, hogy utána legyen mit egy aprócska szellővel romba dönteni. Twisted Evil

– Jajj, nem, csak tévedtem. Rolling Eyes

- semmissé véve az előbbi kijelentésemet, mely természetesen cseppet sem volt igaz, de rendkívül jól esett megtréfálni ezzel ezt az oktondi shinigami banyát, ha már volt olyan szemtelen, hogy csak úgy, szó nélkül elterelt a próbálkozás mezejéről. Talán még sikerülhetett volna! Vagy sem. Sosem lehet tudni! >.>ˇ
Cukkolása során arcomra húzódó sanda vigyor rögtön lefagyott, amint hallottam a maki királytól szóló dicséreteket, melyet a lelkes, ámbár sikertelen próbálkozásával nyert. Ez nem ér! Mad

Vak talán? Semmit nem tudott csinálni! Meg se tudta mozdítani! Még segítséget is hívott a bugyuta félnótás és még úgy sem ment neki! Mad

- Büszkék? Mire? Semmire sem ment a nagy erőlködésével! >.> - zsörtölődve adtam tudtára a bolhás majomnak a tényeket, miközben dühöngve mutogattam a mondandómban keringő shinigami irányába. Majd további hangos morgással adtam tudtára nem tetszésemet a felől, hogy dicsérgetve van a banya sikertelen próbálkozásai ellenére is.
Szíves örömest vártam erre feljövő bölcstelen bölcsességét, miközben éppen forgott a fejemben azon gondolat, hogy ha kell, torkának ugrok, de e helyett… kehh, megfutamodott?! >_>” Idegesen fordultam az adott irányba, ahova a maki elviharzott, s meglepetten tapasztalom, hogy éppen hősködni indult és emiatt halasztotta el a minden bizonnyal fellengzős beszédet. Pedig aztán azért a két shinigamiért nem kár. Főleg, hogy észre sem vették a veszélyt. :< Az pedig mellékes hozzátevője az egésznek, hogy jóformán nekem sem tűnt fel a két hüllő jelenléte! >.>ˇ
Fortyogva néztem végig a párcsevej végkimenetelét, ezek a siklók bár nem nyerték el tetszésemet, mégis a hasznos dolgok miatt, melyet hangoztatnak a majom királyfiról, máris oldódott negatív szemléletem irányukba. Lázadó megnevezése pedig egytől – egyik meglepett, szemöldökömet felvonva méregettem távolról a makit eme jelzője miatt, cseppet sem dicsekedett vele. Kifejezetten kezdtek szimpatikussá válni szememben a felvágott nyelvű viperák, kik újabb útitársként csapódtak amúgy is terebélyes felvonulásunkhoz. Remélem, nagy lesz a hely, ahová tartunk, különben érvénybe lép a heringek a konzervben szituáció, abból pedig nem igen kérnék. |-(
Mogorván kezdek el trappolni a maki király irányába, hiszen még nem rendeztük le ezt a botos dolgot teljesen, s annyira belemerültem a haragos pillantás kifejezésébe, mellyel a bolhás majmot illetem, hogy észre se vettem az előttem tornyosuló halálistent, ki merészelt az utamba állni. Mad

- Nézd merre mész, fapofa! >.> - Lucifert lengettem előtte, amint pár lépést hátrább tántorodtam miatta, miközben lepattantam róla. Ilyenkor kellemetlen, hogy alacsony vagyok, de legalább az egyensúlyomra nem panaszkodhatok, meghajolnom így nem kell előtte. Igazi rémálom lenne, hogyha megtörtént volna… földön landolni egy mihaszna halálisten előtt, még mit nem! >_> – Hé, miért vágsz ilyen képet?! >-> Neked beszélek ám’! Ne mérgesíts fel, te… fránya naplopó! Mad

- „enyhén” dühöngve kémlelem arcát, melyen egy cseppnyi rándulás sem ment végbe szövegelésem során, csupán tartja az iménti profilját. Mintha nem is látná, hogy Lucifer hegyes vége alig pár milliméternyire előtte van! >_>
Hangos morgást hallatva, leengedve Lucifert magam mellé, összeszűkült szemmel méregetem ezt a halálistent. Túl gyanús nekem, jobb lesz, ha rajta tartom a szememet. Sleryrrlyn'dreskel-samat nem kell féltenem, tudd ő vigyázni magára, ha szüksége van erősítésre úgy is szól. Viszont ez a haszontalan shinigami most felkeltette az érdeklődésemet... >.>

Tárgy: Re: Beavatás Vas. Feb. 05, 2012 4:04 am

Míg az 5. osztagban szolgáltam ~~Kohaku-san kuktájaként~~ volt alkalmam Eiji-san szóvirágaival megismerkedni, noha hozzájuk szoknom már nemigen sikerült. Most is szükségem volt néhány pillanatra, míg az agytekervényeim feldolgozták a szavainak értelmét, de azt hiszem sikerrel jártak. A fontosabb az volt, hogy az üzenetem célba ért és a kézenjárást, ami értelemszerűen nem olyan tempós haladási mód, mint a gyaloglás, befejezte. Megrökönyödésemre szolgált azonban, hogy a fiú váratlanul színpadiasan nekem dőlt, mire egy kissé aggodalmas "Oi!" ki is csúszott a számon. Mint kiderült, feleslegesen, hiszen az ezt követő szavak nyilvánvalóvá tették, hogy semmi baja Eiji-sannak, csupán annyi zavart meg, hogy nem szeretem, ha a fülembe suttognak Neutral

Kivéve ha Reika-chan teszi ezt Neutral

Lemondó sóhajjal temettem az arcomat a tenyerembe, míg egykori bajtársam a földre omlott, de aztán azzal a lendülettel talpra is rántottam. Bebizonyosodott, hogy nem árt, ha valaki tényleg figyel rá, bár számomra nem volt éppen a legvonzóbb feladat.
Csak egy pillanatra fordultam el, de máris szembetaláltam magam egy repkedő nyolc tonnás bottal, mely végül mögöttem koppant két kígyón, melyek meglepő hirtelenséggel próbáltak lecsapni pont Eiji-sanra, meg egy másik shinigamira. Megilletődötten pislogtam a fejleményre, azt hiszem nyilvánvalóvá vált, hogy nem vagyok alkalmas arra, hogy valaki rám legyen utalva Neutral

Arcom keserűvé vált, ahogy ennek igazságtartalma valóságossá vált, hiszen nem is olyan rég már tapasztaltam ezt, csak jóval fájóbb módon. Újra eszembe jutott, hogy most Reika-chan mellett kéne lennem, de sajnos a küldetés az küldetés... ráadásul olyan bűntudatot érzek az Akadémiánál történtek miatt, ami miatt nincs merszem meglátogatni a 4. osztagban.
Egykedvűen figyeltem a csapat előtt kibontakozó kis jelenetet, ami az időközben átváltozott hüllők és a majomkirály között zajlott. Gondolataim annyira lefoglaltak, hogy csak jócskán elkésve jutott eszembe a kezemet az egyik kardom markolatára csúsztatni. Hisz most ért minket támadás, hogy a fene vinné el, erre nekem teljesen máshol jár az eszem :/
- Azt hiszem el kellene fogadnod a meghívást, Eiji-san Neutral

- utaltam a sötétszürkés bőrű, kicsit bizonytalannak tűnő nő invitáló szavaira. Hiába volt több, mint gyanús, miután megpróbált lelökni több ezer méteres magasságból, több szem többet lát, a kígyókban pedig lehetetlen megbízni. Magam is hajlottam arra, hogy Hayakawa-sanék felé orientálódom, csak hogy rajta tudjam tartani a szemem mindenkin, akit erre érdemesnek találok ilyen vagy olyan okból, de cselekedetemben egy belém ütköző alak akadályozott meg. Felvont szemöldökkel pillantottam rá a 12. osztagos kislányra, akinek köszönhettem ezt a jelenséget. Feltűnt már, hogy nagyon energikus, most éppen a fegyverét szegezte rám valamilyen oknál fogva. De ahogy így pattogott előttem, egyáltalán nem tűnt fenyegetőnek a jelenléte, sőt, kifejezetten aranyos volt, ahogy ilyen vehemensen hadonászott előttem.
- Bocsánat Neutral

- sajnálkoztam megilletődötten (legalábbis ez volt a szándékom), bizonyára az én figyelmetlenségem okán ütköztünk össze. Egy ilyen cuki, ráadásul vörös hajú kislánynak nem is mernék ellent mondani, tiltják az elveim, hogy tűzről pattant menyecskékkel vitatkozzak... legalábbis ha a hajuk pattant arról a bizonyos tűzről. Illetve... igazából amúgy sem szeretek vitatkozni, szóval talán nem csak a haj teszi. Azt viszont biztosan a vörös frizura váltotta ki belőlem, hogy közelebb léptem a kis hölgyhöz, és a kezemet a fejére téve megsimogattam a kis buksiját.
- Ugye nem esett semmi bajod? Neutral

- érdeklődtem aggodalmaskodva, elmémbe pedig ismét csak befurakodott egy gyönyörű, vörös lángtengerben fürdő lány arcának a képe, aki Seireiteiben vár rám, és aki már nagyon hiányzik, mégsem látogathatom meg...

Tárgy: Re: Beavatás Vas. Feb. 05, 2012 10:00 am

Föld felszínén fetrengve fulladozott fájdalomtól. Hősi halált hörögve hullámzott helyzete hevességében. Görcsösen gubbasztott gödrök gejzírjében. Szórakoztató szenvedélytől szertelenül színlelte szótlan szenvedését. Élvezetes mókának érezte munkatársa érdektelen mimikáját. Rejtett boldogsággal rajongott becsúszott rikácsolása bakiján átsikló áldozata ártatlan ábrázatán. Kedélyes kedvességgel könyvelte el egyéni esetlensége könnyed kéznyújtással került hanyag helyzet homályába. Sülve főve süket fülek süvítő felületével suhant felhőkbe sóhaja? Lényegtelen lezserség mellékes mondatokra fordítani figyelmét. Idő pergésével ingoványos puhatolózásnak érvénye értelmét veszti. Veszélyes veszteglés volna vitatható vívódással viselkednie. Magában tartva mosolyog társára. Árnyékban hagyja árválkodni hazugságtól ártatlan halandzsáját. Sivár barlang sötétjében bújtatja személyisége szüntelen sajgó bizonyítékát. Kalitkába kulcsolt kincsként zárja el zendülő esetlensége zörejét. Fennkölt fortélyossággal fojtja feledésbe feje fondorlatait. Halálistenek hálás halmazában, nem több neveletlen tökkelütött nevetséges társulatánál. Balról betalált baklövés! Jobbról járkáló jajveszékelés. Szemből szórakoztató szánalom...
-Erényes erőd eredménye esdeklésre eresztét. Köszönve köszöntem közönyös közreműködésed!-
Lendület szippantó lámpalázától szédülten tervezte vezető vállára támaszkodva lódul szabad talajokra. Útja döcögős uralmát dörrenés utálata döntötte úttorlaszba. Szórakozott szisszennéssel szívét szorítva szédült szélütéstől. Meglepettségtől pánikba rezzenve meresztette riadt pupilláit. Döbbent daliát alakítva alkalmatlankodott ájulásos ábrándozással. Vérét pezsdítő könnyedség volt puhány képében vetélkedni puccos kedélyállapotokkal. Érzelmek élvezete éltette életvesztett érrendszerét. Emberi játék előadásával jutalmazta eseti jelenlétét. Bárgyú bolondságával biztosította bájosan balga becstelenségét. Habár, hálátlan helytelenséggel helyben hüledezik. Hitelesebb műsor helyzetét művelte volna, ha messzebbre húzódik félelmében. Vészesen mögé botló bunkó mázsáitól, balesetet belátva mehetett volna megnyugtató biztonság bozótjába. Ügyetlenül mulasztott ügyesség! Kihagyta riadt kotrás rögeszméjét. Fagyott felelőtlenséget felvéve tekinthetett teste takarásába. Megkönnyebbült mellkas paskolással pillanthatott megmentője masszív püfölő pálcájára. Nyomatékosan akaratán kívül ajándékot kapott alakként nézhetett kígyó nőstények kacér nyújtózkodására. Fegyvert fricskázva guggolhatott gőgös szóváltások szeszélyében. Érdeklődő hason hempergőzéssel élvezhette haragos hárpiák élcelődését. Leveleket fújkálva láthatta fejlemények lebilincselő fordulatát. Viszályt szító vigyorát tenyere takarásába téve cirógathatta kárhozott cédasága küszöbét civakodás kagylózása. Sziszegő feszültséget tüdejébe szippantva forgolódhatott takarója fedélzetén. Részegítő bódultságban reszkethetett baljós rivalizálás becses ravaszságán. Indulatait mardoshatta ideges mondataik időzítése. Tudatlan ártatlanságot vetítve tekinthetett ármánykodás végeredményére. Lombok szüntelen földre esett részét lelkesen felkavarva esetlenkedhetett reményvesztett szerepében. Gyanútlan gyámolatlansággal heverészhetett hölgyeménye végtagja végzeténél. Felnézve csodálkozhatott fejlemények csordulására.
-Sekélyes eleganciával említhetem sértetlenségem.-
Művészien hanyag hevességgel, patákra pattanva hűségesen hajolt meg. Kifinomult lovag dicsőségével dacolva lóbálta kezét, hogy irányába helyezett kezet impozáns hercegként kifogva hinthessen illendő köszöntést hámrétegére. Gyengéd csókkal gyalázva csontjait ragadta meg csuklóját. Gyász tánccal adózva törékeny gyámolatlanságának forgással penderítette féltő perszónák felé. Riadt reszketésével kegyetlen különcség drámai darabokat részletezni. Vadonba űzött vadságát kereső keringőre hívni, hívatlan hóbort volna. Nők fürkésző nézésének függönye nevetséges bukást uszíthatna bolond uradalmára. Ármányt átlátó megérzéseik megtörhetnék megjátszott munkássága álcáját. Üres tekintetében gőgösen üldögélő tajtékzó gonoszságát ügyesen tetőre gördíthetné.
-Megkövető kérését feltétlen megfontolom. Nemesien hebegve habogva nekem küldené kedves nevét?-
Elengedvén esendő kecsesség kacsóját, figyelmét válla fölött villantotta kígyó küldöttére. Szemeit forgatva döntötte fejét derekatlan szögbe. Nyakát roppantva nyújtózkodott ricsajos nyavalyájához. Törzsét hídba hajlítva tekintett hitványul hűséggel traktáló hüllőre. Zöldellő zöldség szolgai szavakkal fárasztani füleit. Csalfa csapda megadást mondani. Modorból meghunyászkodni kegyetlen képmutatás. Vétek igazi szolgaság irgalmát szemelől veszteni. Élvezetes gyötrődés érdekét gyakorolná, ki gyeplővel kanyarítaná gyalázatba. Ám, botor bujaság csacska csalogatásnak ostoba oktondiság átkával engedni. Esetlen lélek engedelmességének látszatával nevet nimfájára. Lábával levegőbe navigálva támaszkodik törékeny testére. Szemtelenül súlyos személyével sérvet szülesztve nehezedik szerzetére. Vállához lendülve vigyorog leányára.
-Sziszegve szolgálnál szirének satnya satrafája?~♪-
Állát ártatlan álszentséggel támogatva tekintéllyel tekint csúszómászó csodájára. Érdektelen élvezettel figyelte fortyogva sziszegő szenvedését. Hűvös heverészéssel tűrte bizonytalanul támolygó teherhordózója birkózását. Szolgaságot fogadott szánalomként fetrengjen szörnyű fájdalmak szegletében. Komoly kegyetlenségét kivillantva bámult bolydult fenyegetéssel féreg szenvedő szemébe.
-Akkor tarts villás nyelved édes ajkaid takarásában, vagy élettelen tetemed apró nyúltáppá vágom, miután felismerhetetlenné marcangolom finom mellkasod.~♫-
Makulátlan becsületességgel állítva, tiszta mosolyjával, belógó ágat markolva fák magaslatán felbukkanva meredt fürkészve maga elé. Kíváncsiságát kaparászta suttogva sompolygó kísérőjük kiléte. Homályosan hallott mogorva motyogása gyötrelmesen gyalázott lélek lehetőségével kecsegtetett.
-Majmok majmának királyságos király! Kicsoda kotlik kattant kushadással korhadt kórók kavarában?-
Törzsről lógva tornázott langaléta toronyórájuk látószögénél. Méretes bottal sétáló majom biztosan serkenthetett megnyugtató beszédet sóvárgó mászótársuk besorolásáról. Ismerhette ismeretlen idegenük identitását. Kíváncsi mohósággal kutakodott kérdésére milyen kedvet mutat kísérőjük.

Tárgy: Re: Beavatás Vas. Feb. 05, 2012 9:04 pm

Tekintetem újra Mei-chanra emeltem, mikor megszólalt, mivel időközben újra a tájat kezdtem pásztázni. Mióta megérkeztünk, a nyugtalanság gyökeret vert szívemben és azóta is csak egyre inkább szorítja össze, bár nem tudtam, miért, így egészen eddig igyekeztem nem foglalkozni vele, hiszen most nem az én előérzeteim voltak fontosak. Bár kis csapatunk elég barátságosnak ígérkezett és egy-két shinigamit még ismertem is, legalább csak látásból, így társaságuk megnyugtató volt, elfeledtette velem a szorítást. Kedvesen mosolyogtam rá, ahogy próbált magyarázkodni. Nem akartam kinevetni, nagyon aranyos volt így, ráadásul igazán kedves lánynak tűnt, szóval tényleg nem volt hátsó szándék a mosolyom mögött.
- Ugyan Mei-chan, nem mindenki szereti ugyanazt. Én a kidoukat utálom, de ezt ne mondd el senkinek, jó? - súgtam neki csak jó halkan, mert… mert… nem szeretem, ha ezzel cikiznek >.> - Amúgy ha esetleg lesz kedved, nézz majd be egy nyilvános hakuda edzésre a 8. osztagnál – kacsintottam rá, hátha sikerül elcsábítani.
Nekem tényleg nem volt ám bajom vele, hogy ő nem szereti annyira a pusztakezes harcot, mint én, mert tényleg mindenkinek más a harcstílusa, ráadásul még a zanjutsut kedvelem is kicsit, bár na, azért karddal sosem bántam olyan jól, mint az ökleimmel.
Végül szerencsére beleegyezett, hogy segít nekem felemelni azt a botot, ez nem olyan feladat, amit ilyen kis aprócska, vöröske 12. osztagosok csak úgy meg tudnának csinálni, azt sem tudják, mi a fene az a pusztakezes harc Neutral

Először egyedül próbálkoztam, de egy tapodtat sem mozdult az az idegesítő bot, úgyhogy Mei-chan is jött segíteni. Megpróbáltuk ketten is, egyszer, kétszer, ötször, de nem meeeeeent >.> A kis vörös még be is szólt, pedig ő sem járt ám jobb eredménnyel, ahogy észrevettem. Legszívesebben nekiugrottam volna és téptem volna azt a Mitsura emlékeztető loboncát, amíg kopasz nem lesz, csak fogja be, fogja már be, elegem van belőle!
Morgásomból a Majomkirály dicsérete ugrasztott ki, amit dühtől ködös elmém hirtelen nem is fogott fel. Pislogva néztem rá pár percig, aztán halványan elpirultam, mert hát na, hogy ilyen dicséretet kapjak a pusztakezes harcok ősétől, az bőven nem semmi *.* Fölényes vigyort küldtem a kiscsaj felé, majd meglapogattam a fejét, hogy ne bánkódjon, egyszer, talán lesz olyan jó, mint én.
- Ne aggódj, talán téged is megdicsér valamikor… - borzoltam össze a haját, de aztán valaki távolabb is rántott o.O
Engedelmesen követtem Mei-chant, eléggé határozottnak tűnt, hogy merre is akar menni, én meg inkább maradtam vele, mint a vörös Juunibantaios kisasszonnyal, ő sokkal kedvesebb Neutral

Mindeddig nem is foglalkoztam a szürkés bőrű nővel, pedig eléggé kitűnt közülünk. Persze nem vagyok rasszista vagy ilyesmi, kedves lánynak tűnt és ezek szerint Mei még ismeri is. Miközben ők beszélgettek, csak akkor vettem csak észre a két nőt, akik hirtelen becsatlakoztak hozzánk. Értetlenül néztem rájuk, hogy a fenébe kerültek ide? O.o
Mikor visszanéztem, Illiame (mint megtudtam a kis beszélgetésből, így hívják) pont akkor suhant el mellettem, a furcsa, sütiszerelmes shinigami fiú felé, úgyhogy újból odaaraszoltam Meihez. Néhány percig vizslattam a két ismeretlen nőt, annyira… idegesítettek. Nem az, hogy szépek voltak, mindenki lehet szép, az nem zavart, csak rossz érzésem volt és a szívemben az a gyökér, ami már oly mélyre ásta magát emlékeimben a korábbi történések miatt, hogy majdnem megfeledkeztem róla, újra megmozdult, aggodalmas gombócot csalva a torkomba.
- Na és… ti honnan ismeritek egymást, ha szabad tudni? – fordultam Mei-chan és az épp visszatérő Illiame felé. – Jaj, milyen modortalan vagyok, az én nevem Tasumi, nagyon örülök, Illiame-chan. Hívhatlak így, ugye? – mosolyogtam rá kedvesen, majd meghajtottam magam egy kicsit.
Igazán érdekes kis csapat verődött össze, nem hittem volna, hogy a shinigamik ilyen sokszínűek. Örültem, hogy ennek a küldetésnek köszönhetően sok új arcot ismerhetek meg, kissé önkéntelenül is a Shiratorival való első közös küldetésem jutott eszembe erről az egészről. Mennyi minden történt azóta…

Tárgy: Re: Beavatás Kedd Feb. 07, 2012 1:35 am

A Gotei-re jellemző rend teljesen kezdett koszba torkollani. Ha nem kenne oly türelmes és hidegvérű mindig Raiden, most biztosan a haját tépte volna, ahogy Räv viselkedett. Teljesen figyelmen kívül hagyta az társadalmi elvárásokat. Ráadásuk kardot fogott Kawashima sanra. Magában mérgelődött mert még Slarin is rátett két lapáttal. Ezek ketten teljesen szétzilálják kevéske presztízsét. Ideje cselekedni, hogy végre rend legyen és haladjanak is. Ráadásul az a két kígyó. Vajon miért érezte úgy, hogy nem véletlenül erre vadásztak. Érezte, hogy az ujjai közt feszültség kezd zizegni. Kezdte úgy érezni, hogy a talaj kicsúszik a lába alól, mivel senki sem hallotta mikor szólalt meg, senki nem látta igazán mi is történt. Varázs bot volt igaz ami repült, de nem Sun botja.
- Na elég...nem érdekel a többiek mit csinálnak, de aki hozzám tartozik annak sorakozó és indulás.- mondta és az ezüst üveg bot visszarepült a kapitány kezébe. Sun botja még mindig a földbe cövekelve állt ott, ahol volt. Csak minden olyan gyorsan történt, hirtelenjében nehéz volt szemmel követni az eseményeket. Raiden kifakadására el is vigyorodott a király és a két kígyó meg értetlenül nézett.
- Mondtam egy szóval is, hogy én voltam?- rántotta meg flegmán a vállát és felkapta félkézzel a saját rúnás fegyverét és besietett a kis sereg élére. És meg is indultak hogy végre elérjék a várost. Közben Sun felelt Kojiro kérdésére.
- Nos egy ízben hivatalnokká tettek, ám a rend és a fegyelem nem az erősségem, egy kicsit felkaptam a vizet ^^.- mondta Sun nyakát kicsit megvakarva kínos vigyorral.
- Áh... kicsit? Egész Sentenshi-t újjá kellett építeni, te meg büntetésből egy hegy alatt nyögtél tízezer évig. -mondta fehér kígyó teljesen ignorálva Kojiro kérdését a nevére kapcsolódóan.
- Úgy van.-replikázta a zöld mellette.
- Csitt... az már rég volt >.<"- hadakozott mókásan a kezével.
- A majomkirály fellázadt a mennyek ellen...és kis híján nyert is.- vette át a zöld.
- Az én nyakamra nem lehet pórázt kötni. :/.- húzta fel az orrát és sértődött arccal és elfordult.
- Sun kezelhetetlen, vad és vad is marad mindörökké. -mondta elszűkülő szemmel a fehér kígyó. Majd eztán gazdájára nézett és kissé lehiggadt.
- Hacumomo vagyok - mondta kis meghajlással
- Yuki vagyok.- mondta a zöld és bólintott Eiji felé, hogy megértette a parancsot. Majd Raiden már megindult, ám most nem azokkal a kellemes cammogó léptekkel. Mivel igen hórihorgas figura, lépései is igen nagyok, s Räv-nak majdhogynem futnia kellett mellette. A kapitány a zsebéből egy digitális adatlapot vett elő és pötyögött rajta kettőt. Ebbe mentette el a hely lehetséges térképét, amit az ősi iratokból kihámozott. Sun érdeklődő szemekkel nézte a kütyüt.
- Számításaim szerint fél- negyed óra alatt el is érjük a kaput. - mondta hátra se nézve, de nyilvánvalóan a többieknek címezte a szavait. Arca levedlette a kedves mosolyt, most teljesen szoborszerű lett.
- Ott majd nagy valószínűséggel egyből elvezetnek tieteket, hogy ne zavarjátok az itteni lelkeket. - mondta Sun.
- Amúgy pedig igen, itt minden ilyen, mindenki ilyen erős, kivéve az egyszerű lelkeket, mert ők semmilyen képességgel és képzettséggel nem rendelkeznek, de őket is meg kell védeni, ugyan is Sentenshi-nek is vannak ellenségei ugyanúgy mint nektek. - mondta. Radien magában morgott, az rendben van hogy Slarin és Räv bomlasztják a rendet, ami azt illeti ez tőlük majdhogynem elvárható. De a többiek is teljesen úgy viselkednek mintha egy kis osztálykiránduláson lennének. Fegyelemnek és szervezettségnek semmi jele. Jó nem kell jópofizni, lehet így is. Leállnak egymással traccsolni, kicsinyes sérelmeiken rágódnak ahelyett, hogy koncentrálnának. S ez a tény egyszerűen felpaprikázta Őt. Nagyon utálta, ha az emberek ilyenek, de nekik ez bocsánatos, ám a társaitól többet várt el. Illame... ő meg egyszerűen...báh. Teljesen kisodródik a béketűréstől tőle. Állandóan bocsánatot kér, a rettegéstől figyelmetlen és ügyetlen, ráadásul úgy tekint minden pillanatban, mintha valaki jönne és lekaszálná őt egy pillanat alatt. Fel nem foghatta, hogy a fenébe lehetett valakit ennyire elrontani, de aki ezt tette vele megérdemelne egy kiadós verést. De mindegy mert ezek mind részletkérdések jelen pillanatban. Ha senki nem hajlandó azt csinálni amit kell, majd megcsinálja egyedül, ha kell. Minél előbb túl akart lenni az egész hobelebancon. S akkor Slarin meg Räv is hazamehet, meg a többiek is és senkinek nem kell elviselnie. Ezúttal semmi köze nem volt ahhoz, hogy itt teremtek. Komolyan, miért ellenséges most mindenki...Nara is, Slarin is... Valami rosszat mondott, rosszat tett? A többiek meg miért szóródnak szét? Sun is bohóckodik csak, de talán neki megbocsátja...még is csak Ő az idegenvezetőjük.A két kígyó pedig szinte biztosan kém. Hogy kié...még nem tudta eldönteni. De a komolytalanságtól sűrű fellegek lebegtek felette és a villámok már készülődtek. Még nem tudták pontosan hol van ez a virág, azt sem mennyien őrzik, el se kezdték megoldani a küldetést amiért itt vannak. Nem nagyon látszódott meg a japán mentalitás, még rajta sem. Slain tiszteletlenségét és Räv baklövését pár évvel ezelőtt nagyon komoly büntetés követte volna. De igazából nem is egészen ezért lett haragos. Hanem azért mert úgy érezte, a feladat megoldása talán csak még Kawashima san-t és őt izgatta komolyan. Rendnek kell lennie.. hát ezért osztag. Báh...Gondolta magában és lendületesen lépkedett. S hamar ki is ért az évezredes fák gyökerei és ágai alól. Onnan már látszott a hatalmas fehér fal. A hegy lábánál a hatalmas város mely legalább kétszer nagyobb, mint Seireitei.

// köv határidő 02. 14. :3//

Tárgy: Re: Beavatás Csüt. Feb. 09, 2012 11:09 am

Vádló tekintettel méregettem az előttem álló fél óriás halálistent. Várva a feltett kirohanásaimra a válaszait. Különben is, ha már utamat állja annyi a minimum, hogy elmondja tettének miértjeit. Ráadásul Lucifert is haszontalan mód lengettem előtte, mert teljes egészében olyan volt, mint aki se lát, se hall, csak mered egy pontra előre! Mad

Még hangos morgással is megkísérlem magamra vonni figyelmét, hátha – hátha arra reagál valami hasznavehetőt végre, mielőtt itt helyben megöregednék. >.>
Sajnálkozására homlokráncolva húzom ki magamat és gyanakvó pillantásokkal kémlelem képét, olyan, olyan furcsán mondta ezt is! Semmi rándulás nem ment végbe arcán, csak ez a… hátborzongató faarc ül rajta! >.>” F o l y a m a t! >->” Roppantul gyanús, roppantul g y a n ú s! >_>” S annyira belemerültem abba, hogy bármiféle mimikát is kiszúrjak rajta, hogy későn reagáltam furcsa fellépésére, amire eleinte kissé megszeppenve reagálok, mire egyáltalán eljut a tudatomig, hogy mi a fészkes fenét is csinál.
- Hé, le a piszkos mancsodat rólam! Mad

Vagyis, szóval… nem, miért esett volna bármi bajom is? Kehh… ne becsülj alá, meg se kottyant! ˇ_ˇ Különben sem vagyok valami nyápic kisegér, hogy ennyitől meghátráljak! >.>” – lépek odébb tőle minimum két lépést, mielőtt ismét a hajamra pályázna. Amint felvettem némi távolságot tőle reflexszerűen meg is borzolom kobakomon, azt a részt, melyhez hozzányúlt. Nem tehetek róla, de allergiás vagyok arra, hogyha egy kicsit is hozzáérnek! >->” Megérdemelte volna, hogy odasüssem piszkos kezét, hogyha nem féltettem volna Sleryrrlyn'dreskel-sama és persze a saját kilétemet is.
A vörös okos tojás szavát épp, hogy nem hagytam volna elmenni fülem mellett, amikor leesett, ez a felszólítás az álca miatt nekem is szól, bármennyire sincs ínyemre a dolog. Zsörtölődve fordultam a vöröske irányába, hogy elindulva kérése – kehh, kérem, könyörgése ˇ.ˇ – szerint kövessem. De egy lépés megtétele után máris visszanézek a szőke, fél óriás, naplopó halálistenre, ki mindenre ugyanazt a mimikát képes mutatni, s a rendkívül primitív jelzéssel élve, szabad kezemmel, a mutató és középsőujjammal egy V-t formálva némán közöltem vele az egyértelmű „[i]figyelem őt ám’ ” szótlan szavakat. Jobb lesz, ha megembereli magát, mert komolyan mondom, hogy rá fogok jönni a fapofájának miértjére, arra mit is rejt valójában sanda tekintete mögött. Túlontúl gyanús nekem, így nem fog egy könnyen szabadulni tőlem. Ki tudja, talán még Sleryrrlyn'dreskel-samat is veszély fenyegeti az ő képében, csak jó az álcája! >.> Kehh… persze nem sokáig, bruhahaha… Twisted Evil

Figyelmemet ezt követően a vörös okostónira koncentráltam, majd a bolhás maki királyra vetettem egy pillantást az előbbi attrakciójuk során kiderült igazságra. Lehet, hogy ezt a tizenkettes kapitányt vagy micsoda is halálistent, aki ilyen sokat tud, nem is egy nyápic shinigami, hanem van benne kurázsi is? Mindenesetre ténybe tény, jövök neki egy köszönettel, azért amit valójában nem is kértem, de ha már megkaptam, akkor minimum, hogy ledolgozom érte a fizetséget. |-( Így hát megkapja azt, amit akar… követem. >.>” De csak is emiatt! >_> Persze roppantul örültem volna annak, hogyha nem siet ennyire, még Sleryrrlyn'dreskel-sama is úgy tűnt, mintha rohanna, pedig fuhh… >_>” mindegy, mindenesetre sietősebbre vettem menetelésem, hogy igazodjak az utasításhoz és nehogy lemaradjak, mielőtt rossz néven venné a vörcsi shinigami. >.>
Eme momentum pedig annyira képes volt lefoglalni, hogy a hüllőlányok és a maki király trió párcsevejére nem igen tudtam odafigyelést szentelni, vagy akár apró szavakat is elcsípni beszélgetésükből. Csupán a bemutatkozási rész maradt meg, nem mintha olyannyira izgatott volna a két villásnyelvű neve. -.-’’
- Ezzel a rohanással én öt percet saccolok, vöröske… - morgom orrom alatt, pár nagyobb lépés követően, mellyel igyekeztem beérni egyáltalán, mert fél pillanat alatt képes volt csak úgy előre rohanni. Pedig csak alig pár másodpercre akadt meg a szemem az egyik zöld gazon, az út szélén! >.>” – Elvezetni, hová? >.> - oké, erről nem volt szó, miről hablatyol a maki? Kérdésem mellé még egy szúró pillantást is igyekszek vetni felé az arcomra kiülő értetlenség ellenére is. Így várva a magyarázatokat előbbi kijelentésére, mely képes volt elvenni figyelmemet az előttünk kibontakozó város látképéről.

Tárgy: Re: Beavatás Hétf. Feb. 13, 2012 6:32 am

A kígyós eset után néhány dolog történt, fel se nagyon tudnám sorolni, és nem is tervezem. Jelenleg a figyelmemet az a tény kötötte le, hogy szert tettem egy „szolgára”. Szolga, még a gondolat is undorító. Nem született senki se arra, hogy mások előtt kúszón, megtegyen mindent, engedje, hogy azt tegyenek vele, amit csak akarnak. Ez a soros nem való egy élőlénynek sem. Ezért is próbálok majd normálisabban viselkedni a… beosztottammal, ha már arra lett utasítva. Bár… talán aggódhatnék, hogy ismét megpróbálják majd a satnya testemet a gyomruk mélyére küldeni, de remélem, Sun jelenléte elég elrettentő lesz majd. A feltett kérdésekre pedig, ha nem is úgy, ahogy reméltem, de kaptam választ. Egy kibontakozó, heves párbeszéd formájában, amit Sun folytat le. A tények szerint… Sunt úgy jellemezném, hogy egy lázadó, bár a mennyek ellen lázadni, az talán mégse a legértelmesebb dolog, de nem nekem kell ezzel foglalkozni. Katona vagyok, dolgom van, és a helyi ügyekbe nem nagyon kellene beleavatkoznom. Inkább foglalkozok a kígyó hölggyel, aki még Misty kérdésére se felelt, de legalább a nevét már tudom.
- Örvendek Hacumomo, én Kojiro Kuroda vagyok. – viszonzom a meghajlást, és elindulok tovább, mert a köztünk lévő legokosabb személy útnak indult, okosabb követni, mert Raiden kapitánnyal van a legtöbb esélyünk a kijutásra, aki pedig azt mondta, hogy hamarosan elérünk egy várost, ahol Sun szerint elvezetnek minket valahová.
- Hacumomo, mi az a város, amiről beszélnek, és hova vezetnek majd minket? Velünk tart majd Ön is, vagy el kell válnunk kint? – nem is tudom, miért kérdezem, talán mert valami beszélgetést szeretnék kezdeményezni. – Öhm… kérem, mondana pár szót magáról, és a népéről? Itt születtek, vagy idekerültek, esetleg istennek lenének Önök is, tényleg, a hölgy barátnője… valami rokoni kapcsolatban állnak? És még valami, mi a pontos oka, hogy Sun megtámadta a mennyeket? Jó lenne tudni, hogy megbízhatunk-e benne, vagy se. Persze… ha nem akar nem kell válaszolnia. – alig mondtam ki ezeket a szavakat, kiértünk az erdőből, és egy óriási fal magaslott felénk. Gigászi méretei mellett mi csak hangyának tűnhetünk, a jelekből arra tudok következtetni, hogy megérkeztünk. Talán most kellene egy kis bizalmat merítenem valahonnan, és erre egy személy alkalmas, remélem még mindig a társaságom, és ha igen, akkor megfogom Misty kezét, talán neki is használ valamicskét.

Tárgy: Re: Beavatás Szer. Feb. 15, 2012 5:09 am

*Értetlenkedve állok az események forgatagában. Talán a hely teheti ezt, vagy esetlegesen a környezetem nem ismerése? Bármennyiszer is tekintek körbe-körbe csupán két olyan személy van itt, akiről valamit is tudhatok. Mei-san invitálására egy kis időt kértem. Hiszen, ha más nem legalább a sebesültet had gyógyíthassam meg. A férfiben van valami, amitől nekem olyan különös. Olyan, mintha a kisugárzása más, mint a többieké. Legalább is, ami a hőképét jelenti, mintha melegebb lenne, mint itt bárki más. Vagy csak én látnék rosszul? Aggódva pillantok rá, nem tudhatom, hogy nem e lázas. Azonban vigyáznom kell, ne hogy megbántsam ötleteimmel. Erőteljesen megilletődöm ama pillanatban, amikor kezemen aprócska ajkait megmozgatja. Hirtelen nem is tudom eldönteni, hogy el kéne pirulnom, avagy félnem kellene. Reflexszerűen pillantok körbe, ha Viclyn itt lenne.. Hirtelen ijedtségem árán hátra is hőkölök, s való igaz, hogy hebegve habogva bírom válaszom megadni.*
- Illi..ame..ezt, ezt nem szabad! >.> *Remegnek meg lábaim, s sietősen behúzódom Mei-san mögé, ahol már egy másik illető is vár engem. Vagy lehet, hogy nem is engem vár valójában? Mindenesetre még a hátul kúszó kígyók is olyan idegenek a számomra. Nem igazán értem eme helynek a lényegét, de lehet, hogy én erre nem is vagyok méltó, hogy tudjam. Noha rá pillantok az idegen shinigamira, de csak bólintani merek szavára. Valójában kedves, de én már hozzá szoktam, hogy ennek ellenére sem szabad elbíznom magam. Az Insignisben ha kedvesek velem, akkor mindig bólintok és tovább állok, hogy ne legyek útban. Ugyan még így is gyakorta útban vagyok, de mindig azon igyekszem, hogy ez ne így legyen. Összerezzenek a férfi hangjára, ahogyan kifakad. Indulatos szavai ismerősen zengenek, amit majdnem úgy fogok fel, mint egy parancsot. Egy olyan parancsot, hogy megölnek, ha nem teszem azt, amit mond. Így hát készségesen, lehajtott fejjel húzódom be, hogy kivegyem a részemet a sorból. Idő közben a földet kezdem el bámulni, hátha találok benne valami érdekeset, de a jelen kibontakozó beszélgetés valahogyan jobban el kezd lekötni, Én nem akarok semmi esetre sem hallgatózni, de valahogyan megüti a fülemet az, amit az a furcsa lény mondogat.*
~ Kaput? ~ *Kérdem magamtól elkerekedő szemekkel. Ez azt jelentené, hogy egy kimondott helyre mennénk? Lehet, hogy erről szóét mindeddig, csak én nem figyeltem? Hirtelen bűntudat fog el, hogy gyakorlatilag semmit sem tudok. Valami fegyverért jöttek, amit nem is értek, hogy mire lehetne felhasználni. Megtisztítani valakinek a lelkét, ez annyira szomorú. Az olyan lenne, mintha elveszítené önmagát, mintha meghalna. A halálistenek miért tennék ezt? Miért vennék el valakinek az életét? Megannyi halálnak voltam már szemtanúja az Insignis Reliquiaban, de valahogyan mostanában fogalmazódott csak meg bennem a kérdés; hogy miért? Ha megakartunk valamit védeni, azért ölnünk kell? Akkor én valóban gyenge vagyok, és ostoba. Gyenge, mert nem vagyok rá képes. Nekem nincs jogom más életeket elvenni. Nem akarom, hogy más miattam szenvedjen, akár arra a kis időre is, míg meg nem hal.*
- Szabad beszélgetni az itteni lelkekkel? *Véletlen kicsúszik számból a kérdés, ami tulajdonképpen talán fontos is lehet. Tudom, hogy másoknak lehet teljesen felesleges, de én..én tudnék tőlük kérdezni, ha szabad. Mégis hogyan kerültek ide? Fájt mikor ide kerültek? Ők már tiszták? S ha igen hová lett régi önmaguk, vagy a lótusz virág egy az egyben mindent eltöröl? Megannyi kérdésem lenne, csak éppen azt nem tudom, hogy nekem szabad lenne kérdeznem egyáltalán? Nem szeretném semmi esetre sem megszegni ennek a világnak a szabályait. Mert minden világ valamilyen szabályra épül, vagy nem? Elgondolkodok ezeken a dolgokon, míg csak nem megint kiszűrődik egy kérdés, amire bocsánat kérően lesütöm szememet, és csak úgy kérdezem meg.*
- Elnézést, de ki háborgatná ennek a világnak a lelkeit? Milyen gonoszok fenyegetik a Sentenshit? *Számomra kicsit érthetetlen, hogy milyen okból ölhetnének meg olyan lelkeket, amik már..szóval halottak vagy nem? Nekem ez annyira magasan fekszik, hogy megint kicsinek érzem magam tudatlanságom okán. Hatalmas fák, meseszép növények,,annyira, másabbak. Sóhajtok egyet, s végre felemelem tekintetemet. Éppen ekkor érünk ki az erdőből, és egy hatalmas épületegyüttest pillanthatok meg a hegyek alján.*
- Hiszen ez..ez.. *Vöröses íriszeim át a város távoli hőképét pillanthatom meg. Hatalmas, ilyet még sosem láttam, pedig az Insignis Reliquia épülete se kicsi. Valahonnan a város nagysága mégis ismerősnek tűnik, mintha valahol már találkoztam volna ilyesmivel. Egyszer csak azt veszem észre, hogy hatalmas szemekkel indulok meg előre. ostoba viselkedésem önkívületi állapotomban nyilvánul meg. Nem veszem észre, hogy csak megyek előre minden további nélkül. Lábaim ki tudja milyen terepen indulnak meg, én csupán a várost látom, a város energiát.*
- Egy világ, ahol..ahol egy ekkora város létezik. Mégis kik a lakói? Kik ők? Mi ez a hely? Ez az energia.. *Rémült csodálkozásba kezdek, s észre sem veszem, hogy a többiek elé vágok némileg kitárt karokkal. Tekintetemet az égnek engedem. Majd előre pillantva lépek egy nagyobbat, s teleportálok egyet. Nem szabadna, mégis magával ránt. Magával ránt eme helynek nem is tudom milyen. Csak azt tudom, hogy testem valahová a város egy ismeretlen helyére kerülhet. De miről is beszélek, hiszen itt nekem minden ismeretlen...*

Tárgy: Re: Beavatás Szer. Feb. 15, 2012 10:39 am

Amikor megemlítem Itsukinak Keisuke fukutaichout egy kicsit furcsán kezd el viselkedni, amiből arra tudok következtetni, hogy valamire rátapintottam. Ha nem a rokona, akkor csak egy valamire tudok gondolni. Valószínűleg összeházasodtak és felvette a hadnagy nevét, ezt pedig el akarja titkolni előlünk. Igen, csak is ez lehet. Büszke vagyok magamra, hogy ezt, így kisilabizáltam. De nem akarok beleszólni a szerelmi életükbe, szóval hagyom úgy a dolgokat, ahogy vannak.
- Jó, jó. Én is úgy gondoltam, hogy helyettem is seggbe rúghatod, ha valami hülyeséget csinál. – gyorsan helyesbítettem előbbi kommentemen, hogy nem áll szándékomban saját kezűleg bántani Raident. Nem akartam még egy vállra ütést kapni, eléggé férfias ütései vannak és nem olyan fájdalommentesek. Viselkedése miatt majdnem el is felejtem néha, hogy egy nővel állok szemben.
- Nem találod a saját utadat? – ismételtem meg Itsuki mondandójának lényegét, majd egy kis szünetet tartottam. Mondandójából kivettem, hogy kedveli azért Raident, csak ezt nem feltétlen mutatja ki. Egy kicsit most féltékeny vagyok Raidenre, én is akarok ilyen kapcsolatot kialakítani a tisztjeimmel. – Ha kell egy kis segítség az utad keresésében, akkor nyugodtan szólj nekem. Szívesen segítek, ha módomban áll. – valami okosságot akartam mondani, de nem jutott semmi eszembe, szóval csak felajánlottam a segítségemet. Pusztán egy gesztusnak szántam, amit majd eldönt, hogy elfogad vagy nem.
A kígyó lányok érkezésekor Masamune nagyon felkapta a vizet valamin és kezdett el vágtázni előre. Nem tudom, mi baja lehet, biztos nem szereti a hívatlan látogatókat, vagy hasonló. Ezt elkerülhettük volna, ha shunpot használunk, és nem gyalogolunk, amúgy is már kezdem unni. Vagy az itteniek nem ismernek semmiféle helyváltoztató technikát? Ha ilyen erősek, akkor már erre biztos nem képesek. Nem mintha annyira rajonganák a shunpoért, de az pont az ilyen helyzetekre van és még mindig jobb, mint a sétálás.
A kígyók szövegelése a majom királlyal nem különösebben érdekelt, inkább azzal foglalkoztam, hogy ne fakadjon ki belőlem a nyavalygás. Már nagyon elegem volt a járásból és az egész egy púp volt a hátamon ezzel a küldetéssel együtt. És még mindig nem értettem, minek a lelkek királyának egy ilyen fegyver. Aizent már sikerült legyőznünk és még egy ideig biztos nyugtunk lesz, amíg fel nem emelkedik egy másik nagy ágyú. Ennyire nem bízna a Gotei 13-ban?
Kapitányként nem mutathatom ki, hogy mit gondolok erről a sok sétálásról, inkább csak az érdeklődés hiánya olvasható le az arcomról. Amikor felnézek, hogy mikor érünk már oda, végre megpillantok egy nagy fehér falat nem annyira messze. Elém tárult egy hatalmas város, ami még Seireteinél is nagyobb, de persze nem szebb, mert mindenkinek a saját otthona a legszebb, így nekem is az.

Tárgy: Re: Beavatás Csüt. Feb. 16, 2012 3:52 am

Űzött vad ütemes vágtájától ügyesen vételezett ütemben, vigyor húzódott állatias alattomosságot álcázó arca hitvány ülepére. Reszketve félő réti fülemülétől, pillanatok alatt ébredezett pokoli alattvaló érdeme. Sivár lelkét bájosan simogató belezés lehetősége serényen lelkendezett bujaságért. Borzongva sóvárgott beteges sertepertélés birtokára. Görcsös merevséggel görnyedt meleg gejzírek mellékére. Ujját csócsálva utazott csörgő utálat csarnokába. Karnyújtásra lépdelt kínok leendő királynőjének lelkesítő karcsúsága. Elesett nádszál elkaszálása nógatta erkölcstelenségét. Harmatgyengének tűnő harangvirág testének hitvány torzítása hergelte tisztességtelen hevességét. Fejét gyötrődő fájdalom gyalázta fogadalmát, melyet Révészklérésznek mondott réveteg melankóliával. Ajkáról hintve ajnározta hiteles alázattal, egyetlen alkalommal sem emeli erőszakos akaratát sebzett sellőkre. Megbeszélt bizalmuk kapcsolati eszenciájában, megbocsáthatatlan bűnt követne el mimóza bajtársa kegyetlen eltávolításával. Ezért nyest ravaszságát nyaka roppantásával távol tartva nyögött rögeszmés nyurga régésze titkát elrendelve.
-Illatos ábrándok illatát álmodja igéző árvaságod~♫. Elveszett kecsességed előnytelen kedvesség ellenség ketrecében. Ám, lírai neved derűs átok, Lili-ám-de!~♥-
Lombok lelombozó lepléből letekintve várakozott válasz vermére. Érkező érdemi értekezlet mellőzésétől mérgesen morranva mászhatott fedezéke fedelére. Duzzogva huppant hátsója díványára. Okosító beszéd okfejtésének birtokában erélyesebb gyorsasággal eredhetne gyarlója nyomának rögös nyomára. Személyét leíró szavak látomásában szorgalmasabban lendülhetne szeretett lénye szívéhez. Fülében csengő fejezetek csapdájában, fürgébben csődülhetne fürkészőjük csicsergéséhez. Tisztába tett térlátással térhetne teremtménye tisztására! Könnyebbség szálltától kutatási szeszélye törhetetlen kedéllyel szendergett tetőfokon. Rigolyától riasztó adat nélkülözésétől, adódott némi keresési csavar, de kíváncsisága csalfaságával küldetve, hamar kiszemeltje helyére koppanhatott. Ízületei izgága járásával indulás indítványozására jelentkezve imbolygott indákon. Azonnal, rögtön, máris, most, sebtiben, rohanvást, kapásból, ebben a percben ugrásra készen unatkozott kérgek úttalan kacskaringójában. Egyedül felfedezni esztelen fondorlatot eredményezne. Izgalmasabb vadászat lenne indulatokra vevő létszám növelésével. Tanácsolt tevékenységéhez társ tarisznyájára támaszkodhatott! Pillantása pajkosságát lába alatt lófráló alakok patájára pattintotta. Elmélkedő halánték dörzsöléssel elemezte halálistenek dacosságát. Gallyak között gubbasztva kandikált gaztevőt keresve.
-Pszt! – Tasu tavaszi szút koponyán kongatva szédelgett boldog balgaságában. Föld helytartójának fordulva araszolt édességes arája éterébe. Bizsergető kínlódás volt agyába boruló vére kóválygása. Émelyítő reszketés volt érrendszere rendbontó életvitele. Mulatságos színjáték volt meglepett személyek mimikája. Élvezetes rutin érdem volt élre fordított rugózása. Gúnyolódó könnyedség volt gravitáció kicselezése.
–Pszt, pszt! Segítesz sündörögve leskelődő selypítést lefogni, elfogni, befogni, kifogni, megfogni, átfogni, eléfogni, mögéfogni, aláfogni, föléfogni, keresztül fogni?-
Próbálkozása sikertelen parancsolata sem penderíti sértődött semmittevésbe. Előrébb szökkenve, mosollyal ereszkedik szenvedélyes előadása múzsájához (Ichika). Olvasott történetek oldalainak tartalmán rivaldafénytől rejtett kincseket kerestek csillogó városok csaló visszhangjában. Lapuló tárgyak pihentek lelkesen tárolt pince lakosok településén. Fedett birodalmak porosodtak földanya belsejében. Elfeledett államok szűkölködtek állatias személyek ádáz elnyomásától és süllyedtek éberségből sanyarú élettelenségbe. Társadalom telepedhetett talaj takarásában. Helybeli hierarchiában is időzhetett régen mélybe rejtett munkásság rejtvénye.
-Város verejtékesen verembe vájt várában világító vitrinek várhatnak! Nézve nézzük?-
Bizakodva barátkozott, hátha heves lelkesedésének látványa áttelepszik áldozataira. Szemeit forgatva szorgalmasan forgolódott szünetlen. Türelmetlen telepedéssel várta társa telepítését. Buzgó malmozással bájolgott mellékszála bekebelezésére. Idő pergésével idegei pattanásra idomultak, így pajtásnak intve perdült indulásra. Érdektelen tömegtől érzelmeit tépázva helyzete homlokára kezét. Elrendelt sorsárt sirató sóhajjal barátságos búcsút biccentve szeszélyes szorgalommal szökött előre. Fák fogságában fenséges féktelenséggel futkározhatott…

Tárgy: Re: Beavatás Vas. Feb. 19, 2012 9:40 am

Türelemmel figyeltem a kislány kirohanását, igazából nem nagyon tudtam megállapítani, hogy mi váltotta ki belőle ezt a reakciót. A legkevésbé sem igyekeztem fenyegető lenni, még bocsánatot is kértem Neutral

Persze a 12. osztagos hölgyikétől tulajdonképpen nem is várnék más viselkedést, a vörös hajú lányok rendszerint tele vannak energiával, csupán a felhasználási módja változik egyénenként. Ez a shinigami némi ártatlan agresszivitással pattog, Nozomi kevésbé ártalmatlanul volt erőszakos, Reika-chan pedig hiperaktivitással és játékossággal vezette le az energiáját. Mindhárman cukik a maguk módján, de a leginkább persze az én kis angyalom varázsolt el. Valahogy jobban díjazom azt a tündéri viselkedést és az arcán játszó őszinte örömöt és szeretetet, mint a felém irányuló agresszivitást Neutral

Mondjuk Raiden-san beosztottjára így is egyszerűen képtelenség volt haragudni, mert annyira cukin ugrált.
- Suman Neutral

Örülök, hogy nem esett semmi bajod Neutral

- emeltem fel a kezeimet megadóan, és hátrébb is léptem. Lehet kicsit túlzásba vittem azzal, hogy megsimogattam a fejecskéjét, de nem tudtam ellenállni neki, annyira aranyos *>* Boldog lennék, ha lehetne egy ilyen tündéri kislányom, persze ez még a jövő zenéje, és úgyis rózsaszín haja lesz, nem vörös. Mármint... ha összekeverem a szőke burámat Reika vörös hajzuhatagával, annak csakis rózsaszín lehet a vége, ugye. Olyan bájos lesz, mint a mamája, és olyan... öhm... khm... bátor, mint én?
- Egyébként hogy hívnak és mivel foglalkozol a 12. osztagban? Neutral

- próbáltam valami beszélgetést kezdeményezni, hogy ne teljen olyan unalmasan a séta, de közben fél szememet Eiji-sanon és a kígyókon tartottam azért. Némi frusztráltságot véltem felfedezni Raiden-san viselkedésében, ahogy magához hívta a tisztjeit, de ha ez vezetett a sietős léptekhez, én nem bántam a dolgot és csatlakoztam is a menet elejéhez. Amúgy is akartam valamit kérdezni a majomkirálytól, így nyugodtan megvártam amíg a kis szócsatájuk véget ér a két szolgává avanzsált nővel, és csak aztán szólaltam meg.
- Sun-san, biztos benne hogy jó ötlet volt a két kígyót a kísérőnkké tenni? - kérdeztem kissé aggódva, hiszen ahogy az időközben felénk orientálódó Eiji-san sem, úgy én sem bíztam meg túlságosan a két jövevényben. Persze biztos van valami oka, nem ismerem az itteni hierarchiát és a lények között fennálló kapcsolatokat. Úgy tűnt, jól ismerik, de nem szeretik egymást, azonban mégis hallgattak a kígyók a majomra. Legalábbis látszólag. Ráadásul itt volt az a másik furcsa teremtmény is, aki nem hagyott nyugodni, főleg a félénk, zavart viselkedése szólaltatta meg a fejemben a vészharangot.
- Nem hiszem, hogy ráérünk várost nézni, Eiji-san - szólaltam meg az 5. osztagos irányába, miközben a feltűnő fehér falakat kémleltem. Hatalmas város terült el előttünk, Sentenshi talán még Seireteinél is nagyobb, bár nem tudom hogy miért lep ez meg. Felsőbb léti szinten vagyok, vagy mi, erősebbek a lakók és a világ kiterjedése is bizonyára nagyobb. A kis menetünket nyilván észrevették már, hiszen az erdő sem takart immár minket. Azért remélem az elvezetés nem azt jelentette, hogy elveszik a fegyvereinket is Neutral

Nem mintha ártani akarnék bárkinek is, csupán nagyobb biztonságban éreztem volna magam Rensei-jel az oldalamon.

Tárgy: Re: Beavatás Kedd Feb. 21, 2012 1:35 am

Nem veszek észre semmit Raiden reakciójából, vagyis úgy egészen konkrétan nem figyelek rá, túlzottan leköt legújabb spanom baráti hátba veregetése és a Natipipőke-féle pillangós rágógumi osztogatása. Nyilván ha tudnám, hogy Szőkének valami böki a csőrét, másként viselkednék, de sosem az érzelmi intelligenciámról voltam híres, azt hiszem. Pedig én tényleg, de tényleg nagyon igyekszem! Surprised

Mert mégis mi mást tehetnék ebben a helyzetben, mintsem próbálnék a lehető leginkább beilleszkedni? Ezzel pedig nekem sosem volt gondom, legfeljebb mások nem tudtak igazodni hozzám, de itt aztán már kész, vége, elég volt, nem érdekel többé! Egyéni szociális probléma, oldja meg mindenki önmaga!
Azt hiszem, én már csak ilyen maradok, a srácokkal általában véve mindig is könnyebben barátkoztam, egészen gyermekkorom óta. Nekem igazán fel sem tűnik, ha kicsit fiúsan viselkedem, igazából nem sok nőiesség szorult belém, de hát istenem, ez talán nem a világ vége. Én már elfogadtam önmagamat a saját heppjeimmel együtt olyannak, amilyen vagyok, és általában engem is elfogadnak, aki meg mégsem teszi ezt, az meg egészen konkrétan nem érdekel. Nem mindig tudom azonban, mi a határ, főleg, ha az elveimről és létemből fakadó ösztöneimről van szó. Mert vannak, kik elfeledik, ki vagyok, s mivé váltam. Vannak, akiknek folyvást csalódást kell okoznom, akiknek muszáj egyszer megmutatnom, hogy mivé változtatott az éhség. Felvetődik a kérdés, hogy nem én akartam-e azt, hogy ez megtörténjen. Talán mégis csak bűnös vagyok, talán még sem vagyok áldozat. Talán én akartam, hogy ilyenné váljak. Talán én akartam ezt a létet. Mindezt egy hamis illúzióért, mely ha életben nem is, de elhitt biztonságban tart.
- Kösz, rendes tőled. – sétálok tovább Nara mellett. Lassacskán mintha kezdene körvonalazódni egy helyszín, talán maga az úti célunk, ki tudja.
- Talán túl rendes is a magam féléhez. – sóhajtok egy mélyet. Nyilvánvalóan nem fogom kikotyogni mondandóm miértjét, nem is kell azt tudnia, hogy ezzel mire is céloztam egészen pontosan. Pedig nem szeretek így látatlanban utalgatni, de valahogy ez most kikívánkozott.
- S neked mi az utad? Miért vagy kapitány? Biztos kemény lehet, bár valahogy meg tudom érteni. – kérdezek a kapitánytól. Idő közben egy olyan városba érkezünk, ami talán még Las Nochesnél is nagyobb. Igaz, Las Noches tulajdonképpen nem olyan nagy a tíz tornyával és a főépületével, de valamihez muszáj viszonyítani, nem? Ahogyan Las Noches palotájának fehér falai, így ezen városéi is elég barátságtalannak tűnnek. Valamiért mindig kifogom az ilyen helyszíneket. Hiába, én egyszerűen csak nem tartozom ide.

Tárgy: Re: Beavatás Kedd Feb. 21, 2012 1:59 am

Sentensi

A Város úgy terült el a látóhatáron mint egy vörös tetős ékkő. Mikor közeledtetek, hallani kezdtétek a város zajait. Kofák kiáltozását, a lábak taposását a döngölt földön. A nap tűzött és átmelegített mindenkit alaposan. Räv kérdését a kapitány csak egy hanyag röpke válaszra méltatta.
- Majd meglátod.- mondta. Most ár kezdte visszaszerezni nyugalmát. Közben Hacumomo igyekezett minden kérdésre válaszolni amit Kojiro feltett neki.
- Hát...- kezdte bátortalanul.
- Ami azt illeti ez túl sok kérdés. Titeket nem tanítottak tapintatosságra? a népemről nem beszélhetek, ez számotokra titok. Hogy a Sun miért támadott a mennyekre... nos ezt inkább kérdezd meg tőle. Nála jobban én elmondani nem tudom. De soha, senkiben nem bízhatsz meg, még magadban sem.- mondta a szép hölgy diplomatikus simulékony hangján. Nem válaszolt meg semmit. Kicsúszott a kérdések elől. S Illi kérdésére Yuki válaszolt.
- Hát kedves... beszélhetsz a lelkekkel, csak nem lesz sok értelme. Ugyanis nincs énjük. Amivel beszélnél igazából a tiszta emberi természet, mely nem ölt magára álarcokat. - mondta a kígyó, és Hacumomo ráreplikázott.
- Igen, aki erős ,az gyenge, aki gyenge erős. Kifordított világ a valóság. -suttogta a lány fülébe.
- Gonosz? Háháhhá...- kacagott fel újra Yuki.
- Nem létezik jó és gonosz, hogy kérdezhetsz ilyen ostobaságot?- fedte meg Illit a lány keményen, elszűkülő szemekkel. Valahogy még az álcájukon is átütött a kígyószer viselkedés. Ellenségeink vannak, de gonosz nem létezik, ahogy jó sem. -mondta a kígyó töredelmesen. Majd Illi csodálkozására Sun válaszolt.
- Ez Sentensi a világ legnagyobb játszótere, tele felfuvalkodott félistenekkel, akiket marha vicces bosszantani. Éééés sosem kapnak el. Háháháhá...- nevetett a király és mellső kezére támaszkodván akár egy majom rohanni kezdett az ajtó felé. Az előtte álló őr szeme elkerekedett és már kiáltott is volna de a majom lerántotta a sisakját és ruhájánál fogva felaggatta a zászlótartó rúdra, majd felugrott a falra tétjére a földről és két kezével két felé rohanó karcos buksiját szórakozottan eltartotta magától.
- Gyertek kis fekete katonák... miénk lesz a város még ma!- vigyorgott onnan, mint aki megőrült. A másik őr aki a kapu másik oldalán állt mérgelődve néz fel és csípőre tette a kezét.
- Megint nem bír magával!- morgolódott a katona és kezével intett a többi katonának.
- Hagyjátok... semmi értelme...Csap bosszant minket!- kiáltja majd végre a társulatra néz és oldalra hajtja a fejét.
- Hát ti? Miféle lelkek vagytok itt fekete egyenruhában. Irány befelé, épp ideje hogy megfeledkezzetek a fájdalomról és a szenvedésről. A Feledés tava két utcával arrébb a Palotatér előtt. -mondja. Páncélján fehér kő ragyog és a ruhája is fehér, arca fiatalos bár katonás.
- Vagy... netán ezt az őrültet követitek?- nézett a háta mögé. Sun éppen az egyik tiszt fülét rágcsálta, az meg verte a földet és jajveszékelt kínjában. Az egész jelenet roppant mókás volt, főleg azért mert a majomkirály roppant komoly arccal szekálta szegény városvédő tiszteket. Akivel beszéltetek annak amúgy ezüst szalagos a kimonója és amikor hátra fordult a hátán ezüsttel egy hármas szám van írva japánul.

Tárgy: Re: Beavatás Szer. Feb. 22, 2012 7:08 am

Felmerülő dühöm miatt veszek egy viszonylag mélyebb levegőt, mint a normális, így megpróbálva némi nyugalmat erőltetni magamra. Még ha sikertelen próbálkozás is lesz belőle, akkor is. S végül nem tudtam megállni, hogy ne tekintsek villámokat szóró szemekkel a vörös kapitányocska felé, aki egy apró tőmondattal letudott. Pedig tényleg megpróbáltam normálisan hozzáállni! >.> De ő mit csinált? Nyilvánosan lekoppintott! Különben sem neki, hanem a bolhás maki hencegecskének tettem fel a kérdést! Hát minek ütötte bele az orrát? >o>
Pocokszerűen felfújt arccal torpantam meg fél pillanatra, miközben szuggeráltam egy kicsit ezt a mihaszna halálistent. Hogyha nem jönnék neki eggyel, akkor most minden bizonnyal késeket döfnék teste minden pontjába tekintettemmel, legalábbis jelenleg úgy érzem, menne ez az attrakció. >.>
- Fhúúúúúúú… Mad

– morgolódok magamban, miközben századszorra vezetem le azon megállapításomat elmémben, hogyha egy ismeretlen átjáró jelenik meg Las Nochesban, mely se külsőleg, se kisugárzásra, se… szóval nem olyan, mint a mi gargantánk, akkor inkább meg sem közelítem! Hanem inkább elindulok az ellenkező irányba, nehogy úgy járjak, mint most. >_>”
A szememben roppantul gyanús figurának titulált fazon megszólalása nem is túl messze tőlem, jócskán csak meglepetésként ér eleinte, amiért hirtelenjében nem értem mi a kénköves ménkűt keres a mi csoportosulásunkban. Mindenesetre, amint elfogadtam, hogy itt van, mert itt van, és emellett felfogom kérdéseit, a dühöm fokozott hányadosával vezetem rá tekintetemet.
Nem tehetek róla! Amúgy is, ő rángatott ki mérgelődésem hullámaiból, hát viselje az ezzel járó következményeket! Most legalább megtanulja, hogy Räv la Luz-t sohasem zökkentjük ki a gondolatmenetéből! ˇoˇ >.>
- A nevem Räv la… szóval, Räv! És mi közöd hozzá, hogy mivel foglalkozok? >o> – kehh… mégis mit gondol magáról? Lebuktat? Még mit nem! Mad

Nem vagyok ostoba! Pechére túl jól ismerem a shinigamikat, ilyen könnyen nem fogja elérni azt, hogy beleesek egy haszontalan halálisten csapdájába! ˇ.ˇ Különben is, azt sem tudom, hogy mi fán terem ez a 12. osztag valójában, honnan tudjam, mivel foglalkoznak ott a tisztecskéik? |-( Az is csoda, hogy egyáltalán ők számon tudják tartani ezt a sok semmirekellőt! >.> Bár… gyilkolják a magunkfajtákat! Talán ez az egyetlen dolog, amihez minden átkozott shinigami ért! >->
Dühödt gondolataimból a külvilág felfordult eseményei rángatnak ki, mintha csettintésre mozgósodott volna az élet. Kellemetlenségemre a döbbenet és nem értés egyvelege arcomra egy némileg bamba ábrázattal fejeződött ki, miközben a megkergült maki király mutatványát figyeltem. Eddig észre se vettem, hogy az eddig távolban látott óriási város bejáratához értünk már. Nem is tartott sokáig. Neutral

Viszont nem feledkezhetek meg a bolhás majom furcsa viselkedéséről.
- Szerinted melyik út visz innen haza a leghamarabb? |-( - fordulok az előbb lekoppintott gyanús halálistennek elkönyvelt, folyamat egyazon faképet vágó alakhoz. Hirtelen úgy tűnt számomra, hogy az itt lévők közül, akik a közelemben vannak, ő a legnormálisabb. Lehet nem is olyan rossz alak, mint aminek látszik… kehh, miket beszélek! Ez csak álca! Mad

Nem gondoltam volna, hogyha túl sokat tartózkodok mihaszna halálistenek köreiben, akkor jó vélemény is kialakulhat feléjük bennem. Nem, az nem lehet! Ez minden bizonnyal képtelenség! >.>”
Nem reméltem a faarcú halálistenkétől választ, de komolyan megfordult a fejemben, hogy inkább visszamennék Las Nochesbe mielőtt én is elkapom ezt a furcsa hiperaktívszerű kergeséget, avagy valóban megtörténik, a retteget dolog és békésen állok ezekhez a fekete göncösökhöz. Csak Sleryrrlyn'dreskel-samat lenne nehéz meggyőzni a hazatérésről és Espada-sama odahaza nem örülne túlzottan annak, hogy itt hagyom. ._.”
A katonaszerű alakok szövegelésére kicsit elgondolkodtam, hogyha valóban, azaz őrület, amit ez a lökött majom is képvisel, akkor én inkább az a feledéses mi a szösz lenne nálam a választás. De még azt sem pártolnám igazán! Szeretem azt, ami vagyok. Kizárt dolog, hogy megfeledkezzek mindarról, aminek köszönhetően ez lettem és azon dolgokról, mely erre a szintre eljuttatott.
- És, ha például azt mondjuk, hogy egyik utat sem követjük? Neutral

- teszem fel a költői kérdést, markomban jobban megszorítva Lucifer markolatát. Ezzel legalább kifejthettem a mihaszna halálisteneknek is véleményemet az egészről. Nálam egyik véglet sem jön be. ._. Sosem hittem volna, hogy Las Noches felé valaha ekkora honvágyat kelt bennem egy ismeretlen hely.

Tárgy: Re: Beavatás Szomb. Feb. 25, 2012 10:50 am

Továbbra is haladok Itsuki mellett valami városféleség felé, de már tényleg nagyon unom a menetelést. Szólhattak volna, hogy túrázni megyünk akkor hoztam volna túracipőt és az elemózsia sem elhanyagolható. Bár Tasu hozott valamennyi süteményt, de az nem tart ki örökké, lehet, hogy már rég el is fogyott. És még mindig nem tettem túl magamat azon, hogy nem avattak be a küldetés részleteibe, vagyis elméletileg, Masamune szerint, kaptunk róla leírást, de ahogy elnéztem a többi kapitányt ők sem tudtak semmit. Szóval ez a feltételezés még mindig sántít.
- Hát ilyen a jellemem, kedves vagyok másokkal, amíg nem tesznek valamit, amivel kiérdemelnék a dühömet. A tisztjeimnek is szoktam segítő kezet nyújtani, így neked is segítek, ha kell, bár te nem vagy az én osztagomban, de ez csak részletkérdés. – mondom el Itsukinak, miért vagyok ennyire rendes vele. Hát igen, én ilyen vagyok. Pótapukaként próbálok vigyázni a tisztjeimre és a jelenlétemben nem bánthatja őket senki, mert annak velem gyűlik meg a baja. Vállaltam a kapitánysággal járó felelősségeket és szerintem ez is hozzá tartozik.
- Igazából nincs megtervezve az utam. Azt teszem mindig, amit jónak látok és lesz, ami lesz. Jelenleg minél erősebb akarok lenni, hogy meg tudjam védeni a családomat és a barátaimat. A kapitányság csak ennek egy mellékterméke. Elértem a bankait, ezt a Soutaichou is megneszelte és felajánlott nekem egy kapitányi posztot, amit nem tudtam visszautasítani. Nem bántam meg a választásomat, nem rossz kapitánynak lenni. – mesélek Itsukinak a célomról és a kapitánnyá válásom körülményeimről. Bár még én nem tartom magam elég erősnek a többi kapitányhoz képest, mindent megteszek, hogy ne kelljen szégyenkeznem. A bankaiomat sem tudom még teljesen irányítani, így nem is nagyon használom harcokban, csak ha nagyon szükségem van rá. Ha nem vagyok egyedül akár másokat is veszélybe sodorhatnák, ha használnám.
- Neked nincs valaki, aki célt adna az életednek? – kérdezek vissza Itsuki felé fordulva, hátha ezzel segíthetek neki. Miután megkaptam a válaszomat, arra leszek figyelmes, hogy szőrmók vezetőnk, éppen város elfoglalósat kezd el játszani a kapunál álló őrök legnagyobb örömére. Úgy tűnik az őrök reakciójából, hogy mindig ezt szokta csinálni és nem csak minket tisztel meg ezzel.
- Igen, az őrölttel vagyunk sajnos. – válaszolok az egyik őrnek a kérdésére, hogy minek jöttünk ide. Bár szívesen megválnák a majomtól, ő tudja, hogy hova menyünk. Az őrök biztos elvonszolnának ehhez a felejtő tóhoz, nekem pedig nem szükséges még több dolgot elfelejtenem, mint amit általában magamtól elfelejtek.

Tárgy: Re: Beavatás Szer. Feb. 29, 2012 5:26 am

Hm, kezdem azt érezni, hogy Hacumomo-san nem igazán akar válaszolni a kérdéseimre. Habár megértem az ellenkezését, a népéről érdeklődtem, és talán ez tényleg nem a legtapintatosabb volt, ahogy erre rávilágított. Jobban meg kell majd válogatnom a kérdéseimet. Nem szeretném, hogy a kialakuló viszonyunk belesüppedjen az ellenszenv mocsarába.
- Kérem, bocsássa meg az udvariatlanságomat. – bocsánatkérően meghajoltam, remélem nem fog ezért a szótlanság erdejébe vonulni, habár… akkor nem lennék egyedül azon a helyen.
- Nos, talán ebben valamennyire téved. Ön megbízik a társában, gondolom, hiszen közösen portyáztak, ezért valami felé bizalommal rendelkeznek egymás iránt. Habár abban igaza van, a bajtársias bizalom más, mint az, ha egy… barátban bízunk meg. – azt nem tudom, hogy Yuki-san rokoni kapcsolatban van e Hacumomo-sanal… talán közös volt az aki… tojta kettejüket. Tényleg, hogyan szaporodhatnak, hiszen emberi alakban is tudnak létezni, akkor elevenen is képesek lehetnek az utódok szülésére… de ezt inkább nem kérdezem meg, tényleg kimerítené a tapintatlanság fogalmát, ha a nemi életéről kérdeznék. Mivel Én se veszem szívesen az erre irányuló kérdéseket, igaz, nem is nagyon rendelkezek az ilyen társas tevékenységgel. Inkább a kialakuló párbeszédet figyelem, és egyet kell értenem az elhangzottakkal. Nincsen jó és rossz, semmi se fekete vagy fehér, minden csak nézőpont kérdése, és ösztön. A farkas talán gonosz, hogy a bárányokat levadássza? Nem, csak meg kellene vizsgálni a helyzetét. Vadászik, mert ennie kell, és ahhoz sajnos ölnie is kell, tehát, csak a túlélés ösztöne hajtja. Ezért gonosz lenne, nem? Csak mi, akiknek kárt okoz, mi nevezzük annak, feleslegesen. Mert csak is azok képesek gonosz dolgokra, akik rendelkeznek elég öntudattal. Hiszen ostoba indokokat keresünk a harcokra, ellentétekre, kegyetlenkedésekre, kínzásra, mindarra, ami a lelkünket a sötétségbe taszítja. De még ezek a személyek se feltétlen gonoszak, csak azokat nevezném annak, akik minden ok nélkül teszik ezt. Mint az a hollow, aki miatt elvesztettem a szememet, nem volt semmi oka arra, hogy azt tegye, amit tett, végezhetett volna Velem, de nem tette, élvezni akarta, látni a szenvedést… igen, az ilyen személyeknek a lelke már romlott, férgekkel teli, a sötétség pocsolyájában dagonyázik, s magába fogadja gonosz eszenciáját.
De nagyon eltértek a gondolataim, pár dolgot még szeretnék megkérdezni, csak most lehetőleg megpróbálok tapintatosabb lenni.
- Öhm… Hacumomo-san, maga is egy félisten, és tudom, hogy nem illik ezt kérdezni, de… mennyi idős? – ez azért érdekelt, mert fiatalnak látszik, és… egyszerűen érdekelt.
Majd megérkeztünk a városhoz, ami láttán Sun eléggé felvillanyozódott. Az apró jelekből arra tudok következtetni, hogy nem először jár erre, és nem elsőnek kezdi el játszani a bosszantás dallamát az őrök húrjain. A látvány, az, amit tesz, nos, egy apró mosolyt vált ki belőlem. Vicces látvány volt, ahogyan eljátszik a katonákkal. Szabadon, szertelenül, látszik, hogy élvezi. Habár… kicsit rasszista elszólása volt, „kis fekete katonák”, szerencsére nincsen sötétebb bőrszínnel rendelkező tagunk, így nem hiszem, hogy sértődés lesz belőle. Az őrség pedig inkább már nem is foglalkozik Sunnal tovább, helyette a társaságunkra irányítja a figyelmét. Arról érdeklődnek kik is vagyunk, és említ egy tavat, érdekesnek hangzik.
- Hacumomo-san, mi az a Feledés tava? – habár beszédes a neve, de talán mást is takar az a tó. S talán nem kell még külön mindenkinek felelni arra, hogy Sunt, követjük, vagy se. Aki jelenleg nassolni készül egy szerencsétlen őrből, nem lennék a helyében. Hegyes fogak rágják a hallószervét, elég érzékeny tud lenni, hiszen ha nyelvel érintik, akkor is reagál… bár talán nem erre kellene gondolnom. Inkább foglalkozzak azzal, hogy mit is jelenthet az a hármas szám. Talán az itt élő katonák is osztagokba lennének rendezve, mint a Gotei 13, vagy talán az erejük számozása lenne? Egy újabb kérdés.
- Elnézést, hogy ismét zavarnom kell, de mi az a hármas szám? És még valami, járt már itt, és Ön is velünk tart majd a városba? – nem tudom, mi vezérelt akkor, amikor ezt megkérdeztem, talán az, hogy ismeretlen hely, és valamiért Suntól nem kérdeznék meg mindent, zavart az a dolog, hogy megtámadta a Mennyet. S az eddig látottakból, és néhány történetből arra tudok következtetni, hogy… szeszélyes, talán a vicc kedvéért minket is elárulhat, tökéletesen nem tudok megbízni benne. Habár… Hacumomo-san is megakart enni, talán az lenne a legjobb, ha a sajátjaim társaságát keresném, de nem lenne illendő ezzel megsérteni a kéretlen… beosztottamat.

Tárgy: Re: Beavatás Csüt. Márc. 01, 2012 7:37 pm

*Mindaz, amit hallottam, számomra érhetetlen. A mi világunkban, ahol élek, ott mindig van egyik is másik is. Habár én a gonoszt mindig is másképpen értelmeztem. Mindenki, akit ezzel gyanúsítottam, csak kinevetett. Pedig én azt sosem úgy gondoltam, hogy valójában rossz volna. Biztosan van mindenkiben jó is, csak akkor éppen csúnya dolgokat csinált. Éppen ezért hökkenek meg, mikor rám rivall az egyik lény. Ám, amikor Sun-sama ítéli el a félisteneket, vagy miket...akkor picit durcásan pillantok rá. Micsoda gonoszság már valakiről a háta mögött így beszélni! Mindazonáltal csodálom is érte, amiért megmeri tenni. Én nem mernék csak úgy valakiről vélemény nyilvánítani, amúgy sincs úgy valójában jogom hozzá. Kicsit mérges is szoktam magamra lenni, ha esetleg egy ilyesmi előfordulna. Nem szabad megtennem, mert akkor még a végén gonosz leszek másoknak. Én pedig gyógyítónak tanultam. Ha hasznos szeretnék lenni, akkor pedig igyekeznem kell. Igyekeznem kell, hogy jobb gyógyító legyek. Amúgy se tudnék gyilkosan tekinteni másokra, csak akkor, ha már tényleg sarokba vagyok szorítva. Így is ritkán fordul az elő, mert általában Viclyn mindig megment ettől. *.* Bár most nincsen itt Viclyn. T_T Ezért is félelmetes számomra ez a világ, mert nincs itt mellettem. Ő biztosan ismeri, eléggé tájékozott. Sokkal biztonságosabban érezném itt magam, ha itt lenne. De nincs itt, ezért is követem el azt az ostobaságot, hogy beteleportálok a városban, minden előzetes engedély nélkül. Nem is szeretem azt, amit tettem; erre akkor jövök rá, amikor hirtelen egy imádkozó nőstények és hímek közt eszmélek fel egy szentély féleségben.
Hol lehetek most? Ajkaimra illesztem kezem, s rémülten nézek körbe. Sikerült megzavarnom egy ősi imát, ami biztosan nagyon fontos lehet. Mindent elrontottam T-T. Félénken pillantok a megriadó személyekre, akik egyre csak távolodnak el tőlem. Némelyikük elcsodálkozik, míg másikuk inkább távol tartja magát tőlem.*
- Bocsánat..én..én nem akartam. Én csak..a..bocsánat! *Hebegek- habogok, nem is tudom hogyan kell az ilyen esetekben viselkedni. Itt vagyok egy idegen világban az Insignis nélkül, meg minden nélkül. Ostobaságot követek el, rosszakat kérdezek..és mindenki gyanakodva pillant rám. Miért vagyok én itt? Miért is kell itt lennem? Nem értek ebből az egész küldetésből semmit. Az a csoport keres valamit, amiről azt sem tudom, hogy micsoda. Ráadásul shinigamik, kapitány is van köztük. Kapitány? Mit jelent az, hogy kapitány? S milyen szervezetben vannak? Hol élnek? Kik az ellenségük? Mert én annyit már tudok, hogy lyukas hasú lidércek. De kik azok a lidércek, és miért az ellenségük? Én semmit nem tudok erről a világról sem. Emberi lelkek?..Fejemhez kapom mindkét kezem, kezdek kétségbeesni ebben a bizonytalanságban. Úgy érzem lassan megindul talpam alatt a föld, és süllyedni kezdek a létbizonytalanságban. Annyira kitaszítottnak érzem helyzetem. Nem tudok semmit, nem értem az egészet. Szeretném megérteni, őszintén...*

Tárgy: Re: Beavatás Pént. Márc. 16, 2012 6:36 am

Nara szavain kicsit elgondolkozom séta közben. Szerintem tulajdonképpen dögunalmas lehet kapitánynak lenni, de mégis, ott csillog a szemében az a büszkeség, hogy ige, ő tehet valamit azért, hogy megvédje azokat, akik fontosak számára, hogy igen, számít valamit, és hogy mindent megtesz azért, hogy büszkén gondoljon vissza eddig elért eredményeire. Én azt hiszem, irigylem kicsit. Én csupán álarcok és nagyképűség mögé bújok, nekem nincs igazán senkim, hiába is próbálom elhitetni önmagammal, hogy igenis, van. Ez csak hazugság. Azt hiszem, én már nem igazán tudom, hogy ki is vagyok én igazából, hiába próbálok önmagam lenni. Vajon mennyire lehet más shinigaminak lenni? Mert én úgy érzem, hogy egészen más lehet, csak éppen azt nem tudom, miben és mennyire. De azt hiszem, kezdem érteni. Kezdem érteni, hogy mi is az, ami megkülönböztet engem, és mondjuk egy kapitányt.
- Megbánod, ha ilyen kijelentést teszel. – hangom az eddigieknél sokkal ridegebben hat. Csupán tárgyilagos voltam Narával. Én nem engedhetek magamhoz senkit sem túl közel, és tulajdonképpen még őt sem akarom bajba sodorni saját személyemmel. Kicsit rossz ugyan, hogy ennyit kell hazudnom neki önmagamról, de indokolt az egész, hiszen másképpen nem csak magamnak, de Raidennek is olyan gondokat okoznék, amiket később mindenképpen megbánnék. Egyáltalán azt sem értem, hogy Raiden miért teszi ezt velem. Miért viselkedik úgy, mintha tudná, ki lennék? Pedig nem tudja! Én sem tudom.
Szenvtelen arccal haladok tovább, s hallgatom tovább Narát. Nem érdekel, ha esetleg megbántottam az előbbi kijelentésemmel, de muszáj volt így tennem, az ő érdekében. Kérdésére megcsóválom a fejem, egy nemleges választ adva ezáltal.
- Senki. – válaszolom, miközben szemeim a kirajzolódó épület falait veszik szemügyre. Mintha egy új város körvonalai rajzolódnának ki. Szépnek szép, de kicsit talán kaotikus.
Azt hiszem, én már mindent elértem, amit egy magamfajta elérhet. Úgy érzem, kezdek bizonytalan lenni önmagammal és a jövőmmel kapcsolatban.
- Illetve… Á, mindegy, nem érdekes. – szegem fel fejem, és hessegetem el a nem oda illő gondolataimat. Talán egy apróság mégis akad. Talán valami még mindig van. S hogy mi lesz azután? Nem tudom… Jelenleg nem igazán tudok semmit sem, még azt sem, mit keresek ezen a helyen, és egyáltalán mi ez a hely. Ugyan némi magyarázatot kapok róla, holmi félisteneket meg hasonlóakat emlegetnek, de igazán? Csak a fegyver az oka annak, hogy eddig Rävval nem próbáltunk meg valami haza utat találni. Meg még valami… Vagyis még valaki, azonban akármerre forgatom a fejem, nem találom. Egy darabig még riadtan pislogok, azonban néhány másodperc múlva már zavartan fordulok körbe, s járom az emberek – vagyis shinigamik – között a sorokat. Végül egyetlen kérdésben fejezem ki minden aggodalmam.
- Hol van a lány? >.> – fújtatok, s próbálok a nyomára bukkanni, azonban sehol. Pedig én biztos, teljesen biztos vagyok abban, hogy egy kémet találtam személyében.

Tárgy: Re: Beavatás Kedd Ápr. 10, 2012 1:42 am

A küldetést a mesélő inaktívsága és érdektelenség miatt LEZÁROM. Annak ellenére, hogy milyen gyorsan indult az egész, most már azért jó ideje várunk a mesélői reagra, azt hiszem, nem kell részleteznem. Raident a mesélésektől eltiltom. Ne haragudj, de ezzel a játékosoknak teszel rosszat, hogy hagyod állni a küldetéseket. Mindenki jutalma egységesen 1500 LP és 2000 ryou.