|
|
| |
Szerző | Üzenet |
---|
Urahara Kisuke Globális moderátor
Hozzászólások száma : 210 Age : 31 Registration date : 2011. Aug. 03. Hírnév : 19
Karakterinformáció Rang: Kalapos tudós Hovatartozás: Független Lélekenergia: (0/0)
| Tárgy: Gelidus Specus Csüt. Dec. 08, 2011 4:44 am | |
| Résztvevők: - Sierashi Yuusuke
- Illiame
- Tamachi Yukezo
Hideg szél süvít az utcákon, s e baljós szelek megcsaphatják a két várakozó felet is. A hideg lassan fészkeli magát be mindenhová, ezzel idegenebbé téve az éjszakát. Fent a Hold, s ennek tükre fodrozódik a folyópart víztükrében; két fekete árny suhan az egek közt. Anyagtalan, fekete testük a kipontozott égen lassacskán láthatóvá válik. Közeledtük okán bizonytalanság foghat el benneteket. Néhány levelet a szél jobban felfúj, s tekintetetek útját állja az amúgy is kaotikus környezetben. Mire visszatekintetek a bizalmatlan jelenségre, akkor már két csuklyás alak rajzolódik ki látóteretekben. Egyik magasabb, mint a másik, de a fekete lepel nem árulja el, hogy miféle szerzetek ők. Pillanatokig csendben csak állnak, míg az egyikük (azaz a magasabbik) előrébb lép, s lehajtja fejéről "rejtekét". - Á Yuusuke-san! Akkor tehát ő volna, akit magaddal vinnél? - Nocturn jó kedéllyel pillant végig a vaizard társán, és egy jó ízű biccentéssel üdvözli a fiatal urat. Majdan körbe pásztázza a teret, míg társa csendben áll meg, s szótlanul pillant fel néha, vöröslő tekintetével a fekete homály alól. A kellő pillanatban viszont a mágus összecsapja tenyerét, s majd kinyújtja a vaizard felé. - No tehát..hol az érme? - Látható gesztusokkal jelzi, hogy éppen mire volna szüksége, s egészen nyugodtan kivárja, hogy a kezébe kerüljön az apró, ámbár értékes tárgy. Csak egy fényes acélérme, viszont neki ennek ellenére is arra van szüksége. Amint kézhez kapja, szépen zsebébe mélyeszti és apró mosoly kerül arcára. - Akkor hát egy millió ryou a szolgálatotokért cserébe. Bizonyára már kíváncsiak vagytok, hogy mit kell teljesítenetek ezért... - Kezét megbillenti, hogy egy varázslatnak a segítségével, némi varázsképet adjon arról, hogy hová szeretné irányítani a felfedezőket. Maga a kép, mintha csillagpontok összeköttetései volnának. Havas tájnak tűnhet, kissé hegyvidékesnek. - Az Antarktisz kietlennek tűnő táján, a mendemondák arról tanúskodnak, hogy létezik egy barlang, melyet ősi lény védelmez. E barlang a varázstörténelem szerint, néhány ős ereklyét rejt magában. Nem tudjuk mi igaz ebből a történetből, s mi nem, de számtalan egyén, ki arra tévedt..halálát lelte ebben a történetben. A feladat egyszerű, és majd ő elkísér benneteket. - Karját hátra lendíti, hogy derekánál fogva a mögötte álló illetőt kicsit előrébb terelje. Csak a fogás gyanánt vehető ki, hogy nőről van éppen szó. Majd a mágus köpenye alól egy jogart vesz elő, s a földbe mélyeszti, mely aktiválása után egy átjárót nyit meg a kalandozók részére. - Kellemes utat, barátaim...kellemes, utat! - Kis iróniát rejtve hangsúlyában utal arra, hogy itt az idő az indulásra. Mi előtt azonban társát útjára engedné, megfogja karját, hogy fülébe súghasson valamit, amit már az iménti kettő nem láthat. Ha pedig mindenki távozik, Nocturn felnyalábolja a jogart, és egy érmét dobálva kezd el a főhadiszállás felé sétálni. - Spoiler:
Sorrend: Yuu, Illi, Yuke
|
| | | Sierashi Yuusuke Daitenshi
Hozzászólások száma : 914 Age : 31 Tartózkodási hely : Karakura városa Registration date : 2009. Jan. 19. Hírnév : 127
Karakterinformáció Rang: Hachibantai ex-taichō| Daitenshi - Saizensen sōsui Hovatartozás: Daitenshi Lélekenergia: (68000/100000)
| Tárgy: Re: Gelidus Specus Vas. Dec. 11, 2011 5:15 am | |
| Csöndes, fagyos levegő öleli körül a két alakot, akik tökéletes némasággal materializálódnak a semmiből. Nyugodt mozdulataikból ítélve egyáltalán nem zavartatják magukat nem mindennapi megjelenésük miatt, mintha napjában többször is elvégeznék ugyanezt. Nos, való igaz, elég sokszor utazunk így, a lehető leggyorsabb megfelelője a közlekedésnek a teleportálás, szinte a gondolat tört része alatt mehetsz oda, ahova csak akarsz. Némileg unott kifejezéssel az arcomon helyezem balom a köpenyem takarásában az övembe tűzött katanák egyikének markolatára, ekképp készülve fel bármilyen váratlan meglepetésre. Habár nem pihenhettem többet pár óránál, tekintetem mégis éberen csillog, csupán a szemeim alatt éktelenkedő sötét karikák utalnak arra a tényre, mely szerint az esti dorbézolás bizony nem kifizetődő küldetés előtt. Valamint még Yukezot is fel kellett zargatnom hajnalok hajnalán, csakhogy belerángathassam egy újabb őrült kalandba. Ezúttal nem a Daitenshi vezéreként, hanem mint barátként kerestem fel, lévén amit éppen teszek, annak semmi köze nincs semmilyen magasztos célhoz, csupán egy kedves barátomnak szerzek némi tőkét az üzlete további virágoztatásához. Nem gondoltam volna, miszerint önkéntelenül is ilyen szituációba kerülök, azonban kétségtelenül hozzám jobban illik a harc, semmint a tekercsekkel való üzérkedés. Nem tartok az ég világon semmitől, olyan helyeken jártam már, ahol a normál emberek eszüket vesztették volna a félelemtől, már amennyiben egyáltalán képesek lettek volna túlélni azokat a szörnyűségeket, amiken társaimmal együtt nem egyszer átmentünk. Nem hazudtam Nocturnnak a bárban… Nincs olyan fenyegetés, ami kihívást jelentene számomra. A mellettem álló kapitányi szintű shinigami támogatása pedig csak tovább hangsúlyozza ezt. - Korán jöttünk… - mordulok fel kelletlenül, miközben a nehéz bársonyköpeny csuklyája alatt a másik férfi irányába pillantok. – Úgy látszik, hogy az itteni időjárás is felkészít Minket az utazásra. Dermesztő hideg, mindent elborító köd… Ennél kellemesebb nyitóképet el sem tudnék képzelni. Légy éber, kapunk egy kis társaságot is! A mágus nem bízik bennem és ez sajnálatos módon kölcsönös érzés. Nem lepődnék meg, hogyha a visszafelé úton megpróbálnának eltenni láb alól. Bár talán kissé pesszimista vagyok, nem gondolod? :/ A kedélyes hanghordozás egyértelműen a melankolikus hangulat oldására szolgál, ha ez így megy tovább, bealszok itt és aztán lehet kipecázni a folyóból. Az éjszaka szokásos neszeivel mit sem törődve kezdek el fel-alá sétálgatni, ekképp próbálva meg leküzdeni a hirtelen jött energiatöbbletet. Szerencsére nem kell túl sokat várnunk, hiszen eddig ismeretlen, ebből az okból adódóan pedig veszélyesnek látszó jelenség bontakozik ki a csillagoktól pöttyözött, fekete égen. Óvatos mozdulattal tolom kijjebb hüvelykujjam segítségével lélekölőmet sayájából, ily’ módon fedve fel az ezüstös pengét. A feszültség azonban csak egy pillanatig lép fel, hisz’ amint az idegenek felöltik fizikai valójukat, máris megérzem a sajátos lélekenergiát, mely üzleti partneremet jellemzi. Mosolyt erőltetve az arcomra biccentek a Nálam valamivel magasabb varázslónak válaszképp a feltett kérdésére. A háttérben meghúzódó entitás pedig minden kétséget kizáróan a kísérőnk lehet, aki szótlanul hagyja főnökét intézkedni. Szóval tényleg mindenki egyenlő a társulatán belül, mint ahogy azt feltételezni is lehetett. Az arcomon átsuhanó gúnyos vigyor hamar semmissé lesz, figyelmemet inkább a beszélgetés további fonalára összpontosítom. Kicsit meglepetten kotrom elő zsebemből az érmét, jómagam semmilyen hasznát nem látom, nem több egy egyszerű acélkorongnál. Biztos valami jelölőként funkcionálhat vagy tudja a fene. Napirendre térve a dolog felett pöckölöm oda tenyerébe, elmémben pedig rögtön felvillan egy régi történet emléke, ahol a hősök ugyancsak egy érmével fizettek azért, hogy átkelhessenek az alvilág folyamján. A bugyuta képzetet gyorsan tovaűzöm, egyszer már jártam a Pokolban és víznek még csak nyomát sem láttam. A faszányos hologramkivetítős technikának hála már rögtön megvilágosodik előttünk menetelünk célja, ami egy csalódott horkantást csal ki belőlem. A világ leghidegebb vidéke! - Barlang és szörny, egy csipetnyi biztos halállal fűszerezve… Kedvemre való! – szólalok meg vidáman, egyértelművé téve Nocturn előtt hozzáállásomat az üggyel kapcsolatban. – Ugye nem a Nibelung aranyért megyünk? Az kellemetlen mellékhatásokkal járna. Miután kimondtam a viccesnek szánt mondatot, kissé el kell gondolkoznom rajta, miszerint talán tényleg ilyesfajta cuccot kell összeszednünk. A felvetés hatására valamennyire hervad sugárzó jókedvem, azonban ennyitől eddig sem hátráltam meg, így most sem fogok. Legfeljebb ezúttal Yukenak kell majd kiszabadítani, ha véletlenül kővé változnék vagy ilyesmi. Útitársunk kilétét még mindig rejtély fedi, habár a Felé mutatott gesztusokból ítélve feltehetőleg egy nőről van szó, ám ruházata alaktalansága miatt nemigen lehet ezt egyértelműen kijelenteni. Az eddigiek alapján csendes jelenségnek tűnik, remélem tényleg nem fog túl sok vizet zavarni. Kihallom a kellemes jelző ironikus felhangját, viszont igazából enélkül is fel voltam készülve a legtöbb eshetőségre. Elsőként lépek bele a megnyíló portálba, ezzel ragadva magamhoz az expedíció irányítását. Remélem a varázsló nem egy zöldfülűt sózott a nyakunkba, hiszen Tamachinak és Nekem már igencsak nagy tapasztalatunk van a különböző mágikus képességekkel rendelkező ereklyék gyűjtésének terén. |
| | | Lilibelle Illusen Különleges karakter
Hozzászólások száma : 95 Age : 31 Registration date : 2011. Jul. 01. Hírnév : 20
Karakterinformáció Rang: Circus Sodalis Hovatartozás: Insignis Reliquia Lélekenergia: (20700/30000)
| Tárgy: Re: Gelidus Specus Hétf. Dec. 12, 2011 10:47 pm | |
| *Leszállt ismételten az éj, s ezért alvásra kényszerülnék, amint ellátom szükséges teendőimet Viclyn körül. Mielőtt távoznék, azért visszapillantok a meditáló drowra. Eme mozdulatot mindannyiszor ismételtem már meg, ahogyan teltek a napok csak úgy a végtelenségbe. Eleinte még reménykedtem abba, hogy felpillant rám és azt mondja, hogy maradjak, de aztán beláttam, hogy nem vagyok arra méltó. Nem gondolhatok ilyesmit, ezért megtanultam megelégedni azzal a látvánnyal, hogy nyugodtan, némileg kiegyensúlyozott látványával hagyhatom el a szobáját, hogy kialudhassam a napot. A mai napon viszont más fog történni. Egy olyasmi beszélgetésnek lehettem minap részese, melyet még Viclynnek sem mondhattam el. Mikor a tegnapi napon Nocturn elkapott a tanácsterembe, abba még most is beleborzongok. Noha kicsit örülök annak, hogy rám gondolt egy küldetés gyanánt, de ahogyan közeledik az a pillanat, egyre jobban félni kezdek. Elfogok mindent rontani, s ha ez még nem elég, szavaiból egyértelműen kivettem, hogy nagyon erős személyekkel leszek körbevéve. Akkor mégis miért engem küldene el egy ilyen küldetésre? Viclyn vagy Rinaaya sokkal méltóbb lenne rá. Nekem sétálnom sem kellene olyan személyek mellett, akikhez fel nem érhetek. Ezért sem mertem eddig soha Nocturn mellett, vagy a szervezet bármely tagja mellett sétálni. Az egy olyan dolog szemeimben, mintha egyenrangú lennék valakivel. Pedig ez nem így van, azonban szeretnék egyszer én is azzá válni. Talán, ha évekkel később járnánk, akkor úgy sétálhatnék valaki mellett, hogy neki azzal nem okozok gondot. Még egy nagyot sóhajtok, s hagyom, hogy Nocturn varázslatának áldozatává váljak. Sötétséget érzékelek, nem többet haladásunk gyanánt. Valójában teleportálhattunk volna, ha azt mondja, de ő ezt választotta. Nekem nem szabad ilyeneket fennakadnom, így inkább csendben váltam áldozatává utazásunknak. A folyóparton végig süvítő fagyos szél rögvest megcsapja ruhám szegletét, ám én csuklya alatt rejlő tekintetemet a két, számomra idegen felé emelem Nocturntől kicsit hátrább. Érdeklődve pillantok végig a két embernek tűnő egyénen. Habár az egyikőjük lélekenergiája ismerős a számomra a másikuké kissé ijesztően hat szemeimben. Amennyit érzékelek belőle, annyi bőven elég ahhoz, hogy tekintetemet a föld felé intézzem és gondolataimba süllyedjek. Mindketten nagyon erősek, és olyan határozottnak tűnnek. Akkor mégis mi szükség lenne rám itt? Biztosan nagyon erősek lehetnek, és így sérülést sem fognak szerezni. Félénken pillantok Nocturn hátára, abban reménykedve ezúton, hogy ez is csupán egy tréfájának része, és én csak egy eszköz voltam ezúttal. De nem, erre ama pillanatban kell rá jönnöm, mihelyst karjával előrébb terel. Egyre feszültebb leszek ettől a szituációtól, leginkább azért, mert megfogták a derekam. Ijedtemben még körbe is pillantok, hogy hőlátásommal Viclynt keressem. Nocturn-samanak nem szabadna csak úgy hozzám érnie, mert abból mindig csak a baj van. Vagy is én tehetek róla, mert én nem figyeltem arra, hogy ő derekamnál szeretne megérinteni. Ha esetleg a kezemet fogta volna meg, még nem ijednék meg ennyire, de mi lesz velem, ha Viclyn ezért megharagszik rám? Ugyan nem látom meg sehol sem, de attól én még félek belegondolni is. Megfog rám haragudni, és nem készíthetem el neki a fürdőjét. T_T Legnagyobb meglepetésemre még véletlen oly' mértékben is rá pillantok a két férfira, hogy már nem lehet nem kivenni öltözetüket. Istenem, én, én rosszul öltöztem volna fel? >.> Hiszen csak ez a köpeny és egy bőr ruha van rajtam, amit még Nocturn mondott, hogy vegyem fel. Rémülten harapom el ajkaim szegletét eme felfedezésemre. A helyzet tetőpontját az a nyelés váltja ki, amit az után teszek meg, hogy a férfi nagyjából leegyszerűsíti a küldetést. Szörnyek, hideg...Nocturn biztos nekem kell mennem? Lábaimat egyenesen hátra feszítem, és tehetetlenül állok meg. Mégis mit kéne tennem egy ilyen helyzetben? Bármikor ide érhet Viclyn, akinek szembesülhetek végtelen haragjával. S mi több, Nocturn egy olyan küldetésre szeretne elküldeni, amihez nekem nincs elegendő erőm, a két férfival ellentétben. Már a tekintetükről is az íródik le, hogy nagyon erősek lehetnek. Hozzájuk képest én...én..teher leszek, ugye? Félénken nézem végig, ahogyan besétálnak az átjáróba, s én csak úgy állok. Nocturn latin szavait természetesen megértem, csak, éppen ha eddig nem féltem a dolgoktól annyira, akkor most fogok. Az Antarktiszi kesztyűkért küld el engem? Meg fogok halni! Úgy kell belöknie azon az átjárón, s megérkezve a lendülettől szépen neki ütközök a sötét hajú férfinak. Ijedten teleportálok hátrébb, melyre csuklyám fedele a lendülettől leemelődik.* - Bocsánat, én nem akartam! *Megszeppenve emelem egyik kezem ajkaimra, s szemeibe pillantok vörös pillantásommal. Most biztosan meg fog rám haragudni, amiért kelletlenül berontottam a privát szférájába. Bárcsak megtudtam volna állítani a lendületemet, akkor nem megyek neki, és ezzel nem bőszítem fel. S mi több, csak most kezdem érzékelni a rettentően hideg szél gyanánt, hogy a csuklyám már nem fedi sötétszürke arcomat, s fehér hajszálaimat sem. Félénken pillantok társára, én nem akartam sem belé menni, sem pedig megijeszteni őket. Ugye nem fognak félni tőlem? Én nem akarok senkit sem bántani csak, csak a köpenyem...ó, én ostoba! Teszek még egy lépést hátra, és tekintetemet megbánóan a földre szegezem. Senki nem adott engedélyt arra, hogy a szemükbe nézhessek.* - Sajnálom, esetleg..önök...biztosan...fáznak! *Biztosan fáznak? >.> Már a puszta feltételezés is sértő. Hibát, hibára vétek, amiért őszintén szégyellem magamat. De azért, azért remélem, hogy rajtuk felfénylő auraszerű mágia majd jó szolgálatot tesz. Általában ezzel szoktam egy sérült állapotát stabilizálni, de a hideg ellen is jól véd. Vagy is remélem, hogy ez így van, mert nem akarom, hogy haragudjanak.* |
| | | Tamachi Yukezo Daitenshi
Hozzászólások száma : 552 Age : 30 Tartózkodási hely : Karakura town, Hűség tornya, Sehol Registration date : 2009. Apr. 20. Hírnév : 25
Karakterinformáció Rang: Daitenshi, Középnemes, Lord Belial Hovatartozás: Daitenshi Lélekenergia: (52100/65000)
| Tárgy: Re: Gelidus Specus Csüt. Dec. 15, 2011 11:16 am | |
| Korán reggel keltem. Elviseltem azt a tudatot, hogy a pokolból magából tértem vissza. Egyáltalán nem viselt meg annyira, mint számítottam volna rá. A rémálom ugyan még mind a mai napig izzadt lepedőt eredményez reggelente. A tudatalattim szenved a történtek miatt, de én éberen szinte sosem gondolok rá. A Dárda elpusztult. Elpusztítottuk. Majdnem az életembe került, és a többiekébe is persze. Lassan tél lesz. Készülök lélekben a háborúra, mint ahogy mindenki. Miután a mosószobába vittem a lepedőt, én azonnal edzeni kezdtem, hogy nehogy gyér kardforgató tudásom miatt hulljak alá. Így történt, hogy csöngettek az ajtómon. Magamra kaptam egy inget, de kigombolva hagytam, ugyanis melegem volt nagyon. Kinyitottam az ajtót, és Sierashi Yuusukét láttam a küszöbömön. Természetesen, mint mindig, széles vigyorral, és baráti kézfogással fogadtam... nameg teával. //Elnézést, valóban nem olvastam a játékotok... így izgibb//
Az éjszaka leszálltát vártuk még, addig teljesen hétköznapi dolgokról beszéltünk fenntartván jó barátságunkat, nem terhelt egyelőre medallionunk titka. Azt már lezártuk a tanácsteremben még Hitomival karöltve. Ezzel szemben viszont most egy egészen különleges dolgot kért. Öltözzek melegen. Mit is viszek magammal most a kalandra? Az egyiptomi kaland óta egy kulacs víz mindig van nálam, reménykedve, hogy majd hasznát veszem, és zanpakutoum. Nagyjából ennyi. Öltönykabátot vettem fel én botor. Bár ekkor még nem tudhattam, hogy hová is megyünk. Jó meleg volt benne... még Japánban. Mikor Yuusuke úgy látta, eljött az idő, én csak aktiváltam Paragont, és Yuu által megjelölt helyre teleportáltunk. Kisugárzásunk azt éreztette bárkivel, hogy mi már a fasza gyerekek közé tartozunk. Egy cigarettát vettem elő, és sebtibe rágyújtottam. Egy hümmögéssel reagáltam Yuu mondandójára, majd az első pár slukk után meg is szólaltam. - Mágus? Nem volt már eddig is elég bajunk velük? Deeee valószínűleg megpróbál kiiktatni minket, ha már elvégeztük a melót. Ha jól értettem társunk is lesz az utazás alatt. Minek egy társ nekünk?- bombázgattam költői kérdésekkel őt, majd vártunk. Még a dunhillem is elszívódott (), mikor megjelent két csuklyás alak a semmiből. Összehúztam a szemeimet, és figyeltem a mágus szavaira. Elhúztam a számat, mikor Antarktiszról volt szó. Na ne... A Föld legmelegebb, és a leghidegebb pontját is bejárom. Hihetetlen ez az egész. Ráadásul még szörnyekre is kell vadásznunk. Viszont az az érme roppant mód kíváncsivá tett. Mire volt ez az egész jó? Bár nem a Daitenshi feladatát végezzük erről értesültem, de ettől függetlenül még lehet, hogy valamire rábukkanunk a déli sarkvidéken. - Yuu nem lehetne egyszer, hogy valahol a rák vagy a bak térítő környékén kalandozzunk? Igazán nem vagyok finnyás, de a helyszínek kiválasztása nem éppen baráti. Bár a Pokol se volt kellemes hely- szurkálódtam még indulás előtt, aztán beléptem a portálba. Az első amit megéreztem, az az, hogy nagyon fura így teleportálni, a második pedig a hideg. Hihetetlen mínuszok repkedtek, és ehhez kevés volt az öltönykabátom. Aztán betoppant a társunk, kapásból majdnem felborította Yuut. Szóval ez volna a társunk. Szívmelengető. De ezután valami olyan történt, amitől tátva maradt a szám. Teleportált. Képes a térhajlításra? Csak úgy, mint én? Aztán a csuklyája lelibbent a fejéről, és ekkor valami egészen érdekeset láttam. Szürke bőr, elbűvölő női arc, és furcsa fülek, dísznek fehér hajkoronával. Megdörzsöltem a szemem, hogy jól látok-e. Miféle pokolfajzat ez? Eddig csak ott láttam ilyet, de sűrűn bocsánatot kért, szóval nem onnan jött. A pokoli magatartás kissé khm... más volt. Ezután kérdezett egy érdekeset. Fázunk? Végül is vacogok, mint egy csontváz, hiszen a hideg minden sejtemet átjárta, és pillanatnyilag összeakartam esni a fájdalomtól, mint egy egyszerű rongybaba, és kedvem lett volna idefagyni, hiszen azonnal hatott rám a kellemetlen időjárás. ~ Haza megyek, és beugrok a szaunába gecc... ez így nagyon kegyetlen~ gondoltam, majd hirtelen megváltozott a véleményem. Egy fénylő aura vett körül, és ezzel megoldódott a probléma első része. Nem fáztam olyan hihetetlenül. Ez a nő egyre inkább meglepetéseket okoz számomra. És ami a legjobb, hogy pozitívan. Én azt mondom frankó a csaj, befogadhatjuk a csapatba, bár még lenne hozzá egy-két kérdésem, miközben elindulunk valamerre. Én biztos, hogy nem vezetek, és tuti, hogy a lány tud valamit arról, hogy hogyan tovább. - Mondja kedves, hogy hívnak?- vettem elő modorosabbik énem, majd közvetlen erre rá egy kicsit illetlenül, de rákérdeztem- Mi a fran... Bocsánat. Te valami sosem látott faj vagy? Netán ismered az Ősöket?- kezdeti nehézségeket legyűrve sikerült a legértelmesebb kérdést is feltenni. Antarktisz ide vagy oda, de ha ez a nő tud valamit az Ősökről, akkor kifaggatom legyen bármilyen nehéz is. Nem felejtheti el, hogy én és Yuu bármikor hazamehetünk itthagyva őt a hidegben, akár hogy is teleportál. Bár mégis szimpátiát érzek társunk irányában. - És amúgy pontosan mit is keresünk azon kívül, hogy egy barlangot kell megtalálni itt a semmi közepén? Megjegyzem a jó hideg semmi közepén- ezen kérdésemet mindkettejük felé intéztem. Hátha kapok valami kézzelfogható választ.
A hozzászólást Tamachi Yukezo összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Dec. 17, 2011 7:56 am-kor. |
| | | Urahara Kisuke Globális moderátor
Hozzászólások száma : 210 Age : 31 Registration date : 2011. Aug. 03. Hírnév : 19
Karakterinformáció Rang: Kalapos tudós Hovatartozás: Független Lélekenergia: (0/0)
| Tárgy: Re: Gelidus Specus Pént. Dec. 16, 2011 2:05 am | |
| A hideg voltaképpen átlagos tényezőnek számít egy olyan helyen, mint az Antarktisz. S mivel ti egy jégpusztaságnak tűnő helyre tévedtetek az átjáró által, így "élvezői" lehettek egy kisebb hófúvásnak is. Szerencsével jártatok, ami azt illeti. Hiszen az évszak világosabbik szakában kellett eme küldetésbe belevágnotok. S ha végre megindultok - a szerintetek megfelelő irányba -, akkor rövidesen meglepetésben lesz részetek. Az út lassan mintha instabillá változna talpatok alatt, s recsegések, ropogások követik minden egyes lépéseteket. Ám ezekről eleinte nem is gondolhatjátok, hogy veszélyes lehet. Egészen addig, míg a következő pillanatban Yuke egy olyan pontra lép, ahol egész egyszerűen beszakad alatta a jég. Ez a szakadás pedig szépen lassan beindítja a katarzist. Reccsenések, roppanások sorozata, egyre hangosodó morajlás. A férfit pedig kezdi a jég közre zárni, de lehetőség van a kimenekítésére. Mindannyitok fejében megfordulhat a gondolat, hogy vajon milyen területre tévedhettetek. Elsődleges feladatotok lenne a jég további szakadásának megakadályozása, viszont Yuusuke egy meggondolatlan lépésére ez már elkerülhetetlenné válik. Még egy utolsó hatalmas nagy reccsenés, s egy gigantikus kör alakban egy egész jégtömb szakad le, ki tudja hová. S ti zuhanni kezdtek a jégtömbbel együtt. Havas szél csalódik fel lentről, éles akadályt idézve elő látásotokban. S most, hogyan tovább? Megpróbáljátok megakadályozni ezt? Vagy esetlegesen jobb volna szimplán zuhanni? Egyáltalán honnan ez a mélység, s hová haladhattok? Furcsa, zeneszerű hangot hallhattok meglehetősen halkan. Csak nem jégkristályok dallama? |
| | | Sierashi Yuusuke Daitenshi
Hozzászólások száma : 914 Age : 31 Tartózkodási hely : Karakura városa Registration date : 2009. Jan. 19. Hírnév : 127
Karakterinformáció Rang: Hachibantai ex-taichō| Daitenshi - Saizensen sōsui Hovatartozás: Daitenshi Lélekenergia: (68000/100000)
| Tárgy: Re: Gelidus Specus Pént. Dec. 16, 2011 3:34 am | |
| Felháborodottan hördülök fel meghallva Yukezo piszkálódását, hiszen most tényleg nem az Én hibám a helyszín zordsága! Természetesen magam is sokkal nagyobb kedvvel vágnék neki egy olyan kalandnak, ahol példának okáért a Karib-tenger szigetvilága szolgál úti célul, azonban sajnálatos módon vajmi kevés beleszólásom van az efféle kérdésekbe. Ráadásul az itt lengedező fagyos szellő ugyan nem minden vágyálmom netovábbja, viszont kétségtelenül kellemesebb, mint a karakurai vihar előhírnöke. Szerencsére hallgatva Nocturn tanácsára társammal ellentétben igencsak rétegesen öltözködtem, vastag bársonyköpenyem alatt még lapul egy kabát is, ami reményeim szerint valamilyen szinten visszatartja majd a hideg térhódítását. Nagy nyújtózás közepette próbálok életet lehelni elgémberedett tagjaimba, amit elég zavaró módon megszakít útitársunk indokolatlan közeledése. Az ütközés miatt egyensúlyomat vesztve vágódok előre a hóba és elterülve veszem tudomásul a matéria kellemetlenségét, mozdulatlanul, akár egy döglött varjú. Havat prüszkölve lököm magam vissza álló helyzetbe, s ha eddig nem is fáztam túlzottan, most már teljesen más a felállás. Varázslata nyomán rögtön jóval melegebb lesz, így a latyakot törölgetve a képemről veszem jobban szemügyre a két ballábas segítőt. Minden kétséget kizáróan szemrevaló nő, már amennyiben valakinek fétise a hosszú fül és a szürke bőr. Leginkább a mesekönyvekben látott elfekre emlékeztet, ám az elsőre botor feltételezésnek látszó dologban lehet valami valóságalap, lévén egy másik dimenzióban találkoztam már hozzá hasonló hegyes fülűvel, bár azoknak emlékeim szerint más volt a színe. Tamachi felelőtlen kérdésére igencsak erőteljesen könyöklök bordái közé, azután megköszörülve a torkomat átveszem a szót. - Modortalan barátom valójában az akarta megtudakolni, hogy tisztában van-e ősei kilétével. – szólalok meg magabiztosan, lesújtó pillantással illetve szövetségesem. Az Ősökről minimális számú személy tud és ez jobb is, ha így marad. – Ne aggodalmaskodjon annyit, nem vagyok porcelánból, hogy ennyitől eltörjek. Feltehetőleg a mágus már megosztotta Önnel az információt, de ettől függetlenül bemutatkozom. Sierashi Yuusuke vagyok és a mai napon szerénységem fogja halálos veszélyekbe sodorni, szóval csak ügyesen! A lány visszafogott viselkedése egyáltalán nem illik a Ránk jellemző magatartásformához, de hát nem lehet mindenki önbizalommal telt, s bátor, mint amilyenek Mi vagyunk. Részemről a beszélgetést egyelőre lezártnak tekintem, acélkéken izzó íriszeimmel inkább azt a bizonyos barlangot próbálom előkeríteni, ám bárhogy is erőltetem látószerveimet, semmi nem akar megjelenni a halott pusztaság közepén. Simán kinézem üzleti partneremből, miszerint a nagy lazaságban tökéletesen eltájolta magát a portálnyitással kapcsolatban. Az Antarktisz ugyan hatalmas kiterjedésű, de ettől függetlenül sem jelentene számunkra gondot felfedezni az egészet bizonyos időintervallum alatt. Nem látván más megoldást, találomra indulok el előre, érzékeimet nyitva tartva a környezet rezgéseit tanulmányozom. A történet alapján valahogy mindenképpen meg lehet találni a kincset rejtő helyet, ebből kiindulva valószínűleg nincs túlzottan elrejtve, mint mondjuk teszem azt a Fészek. Mindig is utáltam az ehhez hasonló monoton menetelést, ám jelenleg ez a legcélravezetőbb tevékenység. Az egyre hangosabbá váló recsegés, ropogás eddig csak zavaró háttérzajként funkcionált, azonban hirtelen valamilyen okból kifolyólag igencsak instabillá válik a talaj, minden ügyességemet latba kel vetnem ahhoz, hogy ne essek megint pofára. A hátunk mögül érkező fojtott kiáltásból kikövetkeztethető a tény, mely szerint Yukezo alatt szerencsétlenségére beszakadt a jég, ami viszont igen furcsa ilyen távol a tengertől. Képességei miatt Ő az utolsó, akit ilyen helyzetben féltenék, de azért jobb a biztos alapon elindulok eltűnésének irányába, hátha szüksége van segítségre a kimászáshoz. Nos, később átgondolva ezen cselekedetemet nem tűnik felettébb okos húzásnak, hisz’ súlyom miatt még tovább reped a talaj, előre vetítve ezzel sanyarú sorsunk. Semmi kedvem nincs most fürdeni, senki sem szólt, hogy az úszógatyát is pakoljam be! Legnagyobb meglepetésemre mégsem leszünk vizesek, habár belegondolva lehet jobban jártunk volna azzal az eshetőséggel, ehelyett most Mi esünk a feneketlennek látszó mélység felé, nyakunkban a méretes jégpáncéldarabbal. A szemeimbe csapódó hóval kevert menetszél igencsak behatárolja a látási viszonyokat, viszont legalább még látom a Villámvándort magam előtt, illetve a mögöttem zuhanó kéretlen segítőt is. Ugyan lélektestben nem tudok elképzelni akkora zuhanást, ami Rám nézve halálos kimenetelű lenne, ám a gigaiom feltehetőleg totálkárossá válna, azt pedig nem akarom, így is legalább egy hétig kellett gürcölnöm legutóbb Uraharánál, amikor tönkrement. Elmémben máris megfogalmazódik a mentőötlet, ámbátor hogy utána milyen módon fogunk leérkezni a szakadék aljára, az még kérdéses. Tömegénél fogva az alattunk beszakadó lék már jóval előttünk jár, ebből kifolyólag Nekem csak Yuket kell megelőznöm és máris biztonságba helyezhetem mindannyiunkat. Karjaimat a testem mellé szorítva teszek szert még nagyobb sebességre, majd miután már Én vagyok legelöl, kezeim segítségével egy furcsa jelet formázok. - Kikai no Jomon! – ejtem ki a kidou nevét emeltebb hangon, aminek köszönhetően elképzeléseim szerint egy lebegő, méretes pajzs fog megjelenni, ami leginkább a méhkaptár sejthálózatára emlékeztet majd. Terveim alapján pont annyival magunk elé idézem meg, hogy némileg lelassuljunk és ne kenődjünk szét rajta, mint a bogarak a szélvédőn. Utána kitervelhetjük hogyan tovább, mivel nem igazán tudom, miszerint lehetséges-e mozgatni ezt a fajta akadályt. |
| | | Lilibelle Illusen Különleges karakter
Hozzászólások száma : 95 Age : 31 Registration date : 2011. Jul. 01. Hírnév : 20
Karakterinformáció Rang: Circus Sodalis Hovatartozás: Insignis Reliquia Lélekenergia: (20700/30000)
| Tárgy: Re: Gelidus Specus Vas. Dec. 25, 2011 5:06 am | |
| *Különös, ámbár tőlem már megszokott félelemmel kap el ez az egész. Egyáltalán nem értem, hogy Nocturn-sama miért engem küldött egy ilyen meglehetősen komoly küldetésre. Mindenesetre sikerült már az elején elrontanom azzal, hogy véletlen fellöktem valakit. Legalább is utólag, mint kiderül eléggé sikerült ez. Megbánón sütöm le tekintetemet, ezzel kifejezve, hogy már nagyon megbántam azt, amit tettem. Illetlenség volna csak úgy elmennem mellette, meg egyébként sem szabad nekem. Még ilyen távolról is megérzek valamennyit a két férfi kisugárzásából. Erősek, akkor én miért is kellenék ide? Sóhajtok egyet, és lassan felemelem tekintetemet. Inkább a szemeibe nézek, mi alatt hozzám beszél az egyik, mintsem a hófödte talajt bámuljam. Gondolataim, nosza kicsit elkalandoznak olyasmi irányba, hogy kik is lehetnek ők, meg hogyan is kéne viselkednem a környezetükben, de azért megpróbálok koncentrálni. Nem volna jó, ha két másodperc alatt elfelejteném, hogy mit is mondtak nekem. A fehér hajú férfit figyelve egy kisebb nyugodtság fog el. Pedig a társa is kedvesnek tűnik, hiszen nem lehet látni rajta, hogy haragudna rám, pedig én haragszom magamra. Nem szeretnék senkit sem bántani, mert az fáj. Remélem nem esett baja, mikor elesett a hóban. Remélhetőleg a pajzsom, melyet rá helyeztem az imént, kárpótolja valamelyest. De a társának fehér haja van, sápadt bőre ellenére. (Legalább is hozzám képest sápadt bőre van.) Ez egy igen különös jelenség. Vagy inkább az lehetséges, hogy én láttam még eleget a világból? Elvégre is az emlékeim...az emlékeim olyanok, mint amilyenek. S számomra még ez a hely is igen idegen. Csupán könyvekből olvastam erről a helyről, és arrl, mint amit mi éppen keresünk. S ha igazak, mit azokban a könyvekben leírtak, akkor nekem nagyon össze kell szednem magam, hogy ne legyek teher a számukra. Azért félek attól, hogy nem fognak kedvelni, és elviselni...sötét a bőröm, és néha pirosak a szemeim. T_T Nem lennék meglepve, ha ezért kizárnának, de ettől függetlenül én azért majd megpróbálok nekik segíteni, hiszen ezért küldtek. Mi másért küldött volna Nocturn-sama? Én nem vagyok Viclyn, hogy...szóval merhetem feltételezni, hogy ugye nem? Picit komorrá vált tekintetem a nevemre vonatkozóan. Való igaz, mai napig nem sikerült megtudnom az igazi nevemet. Viclyn által kapott nevem is nagyon szép, valamint szeretem is...de nem egész. Hiányzik valami belőle, amitől igazán a sajátomnak érezhetem. Hiányzik a valódi vezetéknevem, avagy keresztnevem, amit hozzácsatolhatnék.* - A nevem Illiame. Ne haragudjon, hogy megkérdezem..de hogyan szólíthatom önt, halálisten úr? *Félénken pillantok a fehér hajúra, akinek annyira meleg tekintete van. Rég találkoztam már olyasvalakivel, akinek a puszta tekintetében is melegséget lelhetek fel. Mintha a fájdalmas megtörtsége ellenére rengeteg hit lakozna benne. De ha társára pillantok, ő egészen más. Kicsit oldalra billentett fejjel megszeppenve pillantok szemeibe. Nekem az ő tekintete túl kaotikusnak tűnik. Még is olyan összhatást ad, mint aki...olyan kimondhatatlan. Nem tudom hova tenni ezeket az ismeretlen dolgokat, de ők eljöttek valamiért. Nem féltek, pedig bármi is lehet. Ilyen erősek lennének? Ilyen erős lenne mindkettő? S egyáltalán nem félnek attól, ami majd ránk várhat. Bár lehetnék én is ilyen, mint ők. Azaz erő, amit megpillantok a sötét hajú férfi szemeiben, még a pajzsom ellenére is megborzongat. Gyorsan meg is rázom fejemet, túlságosan is elbambultam, megfognak rám haragudni, ha továbbra is fojtatom. Elharapom ajkaim szegét, mihelyst a fajomra irányuló kérdéssel illetnek. Nem vagyok hozzá szokva ehhez a kérdéshez, hiszen nálunk, a szervezetben mindenki tudja, hogy a circulus tagjai milyenek. Nem is tudom, hogyan kéne erre a kérdésre válaszolnom. Nem tudom, hogy éppen mennyit tud, de azért igyekszem kézen foghatóbban válaszolni. Legalább is kezdenék bele, ha nem lennék tanúja egy éppen kibontakozó gesztusnak. Egyébként sem értettem az azt követő kérdését, de egy bólintással megköszönöm, hogy társa kiegészítette azt.* - Nos..tudják..én... *Lemondóan sóhajtok egyet, s előrébb lépek. Remélem nem mondok azzal semmi rosszat, ha egy kicsit hosszabban fejtem ki magam. Nem szeretnék nekik hazudni, eddig ők sem tették, ugye?* - Szóval én két ős kereszteződéséből jöttem létre, megközelítőleg 3300 évvel ezelőtt. Drow, elf félvér vagyok. *Pillantok bizonytalanul oldalra. Noha nálunk nem számít az ilyen kor, de az embereknél lényegében máshogyan zajlanak az ilyen intervallumok. Rajtam még az öregedés jelei sem látszódnak, nagyjából egy harminc éves nő külsejének felelhetek meg a fajom külső jegyeihez igazítva. De, hogy mikor jelennek majd meg rajtam az első jelek az öregedésre, azt nem tudom. Én gyógyító vagyok, minden külső és belső vonást tudok korrigálni, nem akarok idős lenni. Akkor nem tetszenék Viclynnek, de lehet már most sem tetszem neki. :/ A korom meg, nos ezt úgy hallottam, de addig nem lehetek biztos benne, míg nem tudok visszaemlékezni, ugyebár? * - Yuusuke-sama...halálos veszélyek? *Tágra nyílt szemekkel kissé rémülten pillantok rá. Éppen eléggé tudom, vagy is sejtem, hogy milyen veszélyek várhatnak ránk... Mondjuk Viclyn mellett, igazán hozzászokhattam volna már, nekem azonban sehogyan sem megy. Én nem tudok...ölni. Én gyógyító vagyok, számomra elvenni valakinek az életét olyan, mintha kitépnék egy darabot a szívemből. Egyébként sem szabad, mert az tőlem csúnya dolog lenne. Így remélem, megengedik, hogy hátra húzódjak, és megpróbáljak nem teher lenni, míg ők harcolnak. Nyelek egyet.* - Igazából..egy barlangot kell keresnünk, amelyben néhány ereklye van elrejtve. Én csak...könyvekben olvastam, de úgy hírlik, aki arra járt nem tért vissza. Mi is...szóval...mindegy egy varázslat miatt tudunk róla. *Felelem nekik. Félek attól, ha elmesélném nekik az Insignis Reliquiat, akkor Nocturn-sama nagyon haragudna rám. Nem szeretném kivívni a haragját, így inkább valahogy köztes álláspontot foglalok el, ha nem gond. Aztán végül megindulunk egy adott irányba. Én a magam részéről a hátuk mögött haladok, nekem nem szabad vezetnem. Egyébként sem tudom, hogy merre lehet, hiszen itt még sohasem jártam. Noha nesztelen, és könnyed lépéseim ellenére hallgatom a jég repedéseit, de valahogy nem tudom...elég hideg van ahhoz,hogy ne szakadjon be nem? Gondolom ezt addig a pillanatig, míg Yuke-sama alatt be nem szakad a jég. Éppen előttem volt, így megtorpanok, és kétségbeesve kapok keze után. Látva az alatta lévő sötétséget, kellőképpen megijedek, de el nem engedem a karját. Hirtelen annyira lesokkolok, hogy mikor ő már rég felsegítette magát, még akkor sem engedem el. Reccsenések, roppanások, és egy hatalmas robbanásszerű hang. Elsikoltom magam, de aztán látva, hogy egyre csak zuhanunk ijedtemben még a férfi karját is elengedem. Most mi tévő legyek? Most mit csináljak? Teleportálnom kéne...de nélkülük nekem nem szabad. S mire eldönteném, addigra egy puffanást érzek. Szépen neki csattanok Yuusuke-sama által megidézett valamiféle mágiára. A belém ragadt levegőt kiköhögve pillanatnyi kábasággal tápászkodok fel.* - Démon..mágia? *Nyöszörgöm. Egyszer már találkoztam egyel, csak a mechanizmusa miatt sejthetem, hogy az lehet. Habár nekem ő nem tűnik shinigaminak, nem tudom, hogy ő tudhat-e ilyesmit. Nagy levegőt veszek, s csak ezt követően hallom meg a parányi dallamot. Lágy, ezüstös csengések sorozata.* - Bocsánat..lehetséges, hogy..egy barlangrendszer félébe zuhantunk bele? *Jégkék tekintetem kivörösödik pillanatok alatt, s félénken ezzel pillantok körbe. Lentre is pillantok, de sajnos a férfi mágiája kicsit lefedi a lenti hő foltokat. Viszont a hallásom okán...talán szabad feltételeznem, hogy esetlegesen így lehet. Remélem, nem kérdeztem ostobaságot tőlük.* |
| | | Tamachi Yukezo Daitenshi
Hozzászólások száma : 552 Age : 30 Tartózkodási hely : Karakura town, Hűség tornya, Sehol Registration date : 2009. Apr. 20. Hírnév : 25
Karakterinformáció Rang: Daitenshi, Középnemes, Lord Belial Hovatartozás: Daitenshi Lélekenergia: (52100/65000)
| Tárgy: Re: Gelidus Specus Hétf. Dec. 26, 2011 9:06 am | |
| A fegyverzetem alá maró hideg ugyan enyhült, de nem sokáig tartott a dolog. Mikor Yuusuke oldalba bökött tény, mi tény bugyuta kérdésem okán, hirtelen megéreztem milyen iszonyat hideg is van. Akármilyen pajzsot kaptam a hideg ellen, Yuusuke bezúzta egy picit, és könyöke nyomán beszökött a jeges fuvallat. Utána mondjuk ismét jól megvoltam, de egy pillanatig igen kellemetlen volt. Az Ősöknek valóban titokban kell maradniuk. Illiame. Szépen csengő neve van, igazán illik hozzá. Elmosolyodok rajta, majd én is válaszolni készültem a kérdésére. - Én Tamachi Yukezo vagyok. Szigorúan Yuke. Az udvariasságot hagyjuk, szerintem túlságosan is tartaná a távolságot. Éppen elég hideg van hozzá, nem kell fokozni- lehagytam, hogy valóban nemes vagyok, és ez megkövetelné a tiszteletet, de akkor is utáltam, mikor betartották, nem hogy most. Illiame. Továbbra is tetszik nagyon ez a név, bár valamiért zavarta neve kiejtése. A helyében egyáltalán nem zavarna ilyen névvel élnem. Aztán kicsit mesélt magáról. Megközelítőleg 3300 évvel ezelőtt? Najó mondjuk két számomra teljesen vadidegen fajokat sorolt fel, így az nem melengetett meg, de megközelítőleget mondott? - Megközelítőleg? Nem tudod hány éves vagy? Vagy csak nem így számoljátok az éveket? Jómagam 219 éves vagyok. Nem olyannak tűnsz, mint aki ilyeneket elfeledne… Na mindegy, nem vájkálok az életedbe, bármi is legyen ennek az oka, nem érdekel semmilyen rég eltűnt faj, drow vagy akármicsoda… ne vedd sértésnek, engem most az érdekel, hogy a csapatba beépülve hogyan teljesítesz. Én megvédelek bármitől, ha hasonlóan cselekedsz. Én csak ezt tartom szem előtt, nem a múltad. Eddig szimpatikus vagy- regéltem jó kedvvel, majd elindultam Yuu után továbbra is, bár hátra-hátrapillantottam, hiszen hiányoltam csapatunk harmadik tagját. Megráztam a fejem, majd direkt lelassítottam, hogy közelebb érjek hozzá. Lehet ez volt a legnagyobb hibám, amit elkövethettem. A jégbe beleszakadt a jobb lábam először. Halkan szitkozódva próbáltam kihúzni, de mikor rátámaszkodtam jobban a bal lábamra, az is beszakadt. Nagyot nézve tartottam ki magamat kézzel. Hál’ istennek közelebb voltam Illiaméhez, így meg tudta ragadni a vállamat, talán ennek volt köszönhető, hogy nem merültem be teljesen. Kihúztam magamat a segítségével, és mikor le akartam porolni magamról a jeget, észrevettem, hogy a félvér lány még mindig szorosan fog. Kérdőn pillantottam rá, majd ekkor megpillantottam hova is néz ennyire. Visszapillantottam a lukba, ahol eddig voltam besüppedve. Hihetetlen. - Yuu ne!- próbáltam figyelmeztetni a vaizardot, mikor rájöttem, hogy alattunk nem víz, hanem egy tátongó sötét luk van. El akartam shunpozni innen Illamével, de nem sikerült. Yuu gyorsabb nálam, így hamarabb ideért. Roppanások sorozatát hallottam, majd mire dobbant volna mégegyet a szívem, már a szabadesését gyakoroltam. Yuura néztem, aki karjait összezárva beelőzött engem. Ebből azért megsejtettem, hogy valami turpisságot talált ki megmentésünkre. Én a félvér lányra pillantottam, aki tanácstalanul szó szerint tehetetlen volt. Newton szerint is. Ez egyre érdekesebb. Mivel Shinigami vagyok, így az emberek világában meg tudok maradni a levegőben. De legalábbis lassabban esek lefelé. Eképpen lassítottam le, és Illiamébe kapaszkodva őt is lassítottam valamellyest, így szabad utat hagyva Yuusukének a varázslásra. Jól sejtettem, hogy valami kidouval próbálkozott be. Igaz nem tudtam jól megragadni a lányt, így lepuffant, de legalább nem teljesen zuhant rá. Lehet eltört volna pár csontja, vagy hát nem is tudom, hogy az ő esetében ez hogyan is van. Tulajdonképpen valóban két számomra teljesen vadidegen faj kereszteződése. Körbenéztem helyzet. Viszont valóban egy barlangrendszerre szakadtunk rá. A fél-drow megállapítása helyén való volt, bár tény, hogy erre szerintem még Yuusuke is rájött. Egyre hihetetlenebb ez a lány. Bár kétség kívül hasznos lesz még számunkra. Én tudom, hogy nélküle is boldogulnánk ugyan, de ettől függetlenül megnyugtat a jelenléte. Yuusuke kérdésén egy kicsit én is elgondolkoztam. - Visszateleportálhatunk a felszínre… akár. De akár le is lebeghetnénk szépen ügyesen. Vagy csinálok egy klónt, és leküldöm megnézni, hogy mi van odalent. Mit szóltok hozzá?- ha rábólintanak az ötletemre, akkor a Rei no Kuron varázslattal egy klónt legyártva leküldhetünk felfedező körútra. Ha nem tér vissza, vagy szól fel, akkor bezony veszélyes a lent lét, és akkor mi óvatosabbak leszünk, vagy akár fel is mehetünk a felszínre. Valóban csak annyira hoztam létre a klónt, hogy leérve biztosítsa a terepet, ha tudja.
|
| | | Urahara Kisuke Globális moderátor
Hozzászólások száma : 210 Age : 31 Registration date : 2011. Aug. 03. Hírnév : 19
Karakterinformáció Rang: Kalapos tudós Hovatartozás: Független Lélekenergia: (0/0)
| Tárgy: Re: Gelidus Specus Hétf. Jan. 09, 2012 6:03 am | |
| Figyelmetlenségetek okán történt ama véletlenszerűség, hogy egyenesen egy szakadékot tapasztalhattatok meg. Bár ti még nem tudhatjátok, ez voltaképpen a szerencsétek. Még ha annak nevezhető is, akkor is szembesülnötök kell a ténnyel, hogy oda lent talán sokkal hidegebb lehet a kelleténél. Olyannyira hideg, hogy társatok auráján néha- néha egy hideg fuvallat csap át, jelezvén, hogy van, amire még azaz aura sem jó. Mindenesetre a hideg tompítás érdekében hasznos vállalkozás volt. Maga a pajzs megidézése természetesen nem volt olyan rossz ötlet, sőt, egyértelműen meg lett állítva maga az, ami alig egy percen keresztül akadályként állt fent számotokra. Azonban, a hideg passzivitás, valamint magának a helynek a mágikus kisugárzása, pillanatok alatt vágja szilánkossá ezt az akadályt. Alulról jött, fekete villámoknak ható becsapódás, amelynek végződései testetek köré fonódik, és ránt le titeket a rideg mélységbe. Magatok sem érthetitek, hogy a lenti sötétség hogyan válhatott egy fajta élőlénnyé, de legalább arra rájöhettetek, hogy nem átlagos helyre kerültetek. Talán eddigi tapasztalataitok során ilyesmiben nem volt részetek. Mindannyitok összes érzékszerve mond kudarcot pillanatok alatt, ahogyan a sötétség egyre csak ránt. Magát a rántást sem érzitek egy idő után, és kezdetét veszi a valódi mély sötétség. Lehetséges, hogy lelketek sötét része felelevenedik bennetek, de az is lehet, hogy inkább a rémület. Hiszen semmi olyan tevékenységet nem tudtok folytatni, ami esetlegesen normálisnak hathat. Még ha lélekenergia kisugároztatást is próbálnátok, arra lehettek figyelmesek, hogy a sötétség mindent elnyel. Akkor mi is van valójában? Miféle mágiának, avagy lénynek a rabjaivá válhattatok? A másodpercek hosszú perceknek, a percek óráknak, az órák napoknak tűnhetnek. S ti már ott vagytok, hogy legalább évekre bontjátok azokat a pillanatokat, amit a semmiben töltöttetek, mire hirtelen éles fény csap fel. Érzékeitek teljes megzavarodásában éri jeges "padlózat" lábaitok. Az erőtök drasztikus megcsökkenése miatt pedig a járás lehetetlenné válik. Hosszú percek kellenek, mire elmétekben tengő homályt egy jégvirágokkal kidíszített barlang mossa ki. A torznak ható csilingelő hangok csak percek elmúlására szűnnek meg, s tisztulnak ki érzékeitek. Szépen lassan emelkedhettek fel, hogy megnézzétek mi is történt valójában. Viszont mint már hozzászokhattatok, az ilyen dolgok sosem történnek okkal. Még csak egy árva repedést sem láthattok, csak nem egy abszurd esettel volna dolgotok? Ha végig néztek a barlang mélyedés mennyezetén, megláthatjátok a csilingelő hangok okát. A szirmoknak ható jégfelület peremét gyenge fuvallat csapja meg, ezzel összekoccintva a virágokat. - Üdvözöllek benneteket! - Szól hozzátok egy ismeretlen forrás bölcsen ható hangja. Mély, mégis nyugtató hang. Az idejét besaccolva is ősöregnek tűnhet, de magának a hangnak nincs forrása. Egyszerűen bármerre is pillantotok, semmit sem láthattok magán a barlangon kívül, és hogy a virágok bocsájtanak ki tompa fényt a látás érdekében. - Megzavartátok az ősi lelkeket. De én mindent látok, látom, hogy miért jöttetek. Ám az őr nem adja nektek, akkor mit fogtok tenni? - Oly' nyugodtsággal hangjában beszél a forrás, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Bizonyára hozzá van már szokva, hogy számtalanszor próbálták elvinni azokat a bizonyos tárgyakat, s annyiszor is buktak el. Nyugtalanító ebben a helyzetben számotokra leginkább az, hogy a mélyedés akusztikája miatt egyáltalán nem kivehető honnan jön a hang. Így talán lehetséges, hogy mellőzni kéne a kétes mozdulatokat. Hiszen egyáltalán nem lehet tudni ellenség-e az, akivel szemben álltok. |
| | | Sierashi Yuusuke Daitenshi
Hozzászólások száma : 914 Age : 31 Tartózkodási hely : Karakura városa Registration date : 2009. Jan. 19. Hírnév : 127
Karakterinformáció Rang: Hachibantai ex-taichō| Daitenshi - Saizensen sōsui Hovatartozás: Daitenshi Lélekenergia: (68000/100000)
| Tárgy: Re: Gelidus Specus Hétf. Jan. 09, 2012 8:20 am | |
| Elégedetten szemlélem az alattam kibontakozó pajzs materializálódását, majd ezt követően változtatok a testhelyzetemen, mivel nem lenne túl szerencsés fejjel előre belefúródni a kidouba. Majdhogynem elemi erővel csapódok a hirtelenjében felállított akadálynak, némileg meg is rogy a térdem a landolás intenzitásától, s fogaim is összekoccannak. Nos, ahhoz képest, miszerint első gondolatom alapján a szélvédőre tapadt rovarokhoz kellene hasonlítanunk, nem is rossz! Kicsit ziláltnak látszom ugyan a zuhanástól, viszont egy kevés igazgatást követően minden a helyére kerül, ennek köszönhetően minden figyelmemmel az előttünk álló kihívásra koncentrálhatok, nem pedig a nyakamat fojtogató köpenyre. A korábbi instrukcióknak megfelelően tényleg eléggé barlangszerűnek tűnik ez a cucc, szóval szerintem megtaláltuk, amit kerestünk. A vicces kis anekdotával nem törődöm igazán, persze-persze, a sok kincsvadász bement és sose tért vissza, blablabla. Bizonyára képességeik nem kifejezetten egy megerőltető feladat elvégzésére lettek kitalálva, ám szerény személyünknek ott a tapasztalat, valamint a megzabolázhatatlanul kitörő agresszív pusztítási kényszer, amely mindig és mindenhol jó szolgálatot tesz. A zuhanás közben is hallatszódó csilingelés továbbra sem akar szűnni, ezt pedig jó jelnek veszem, mivel akkor ezek szerint semmilyen védelmi rendszert nem indítottunk be. Illiame kérdésére csak egy bólintással reagálok, habár egyértelműen nem ilyesfajta barlangrendszerre vártam, hanem egy olyan old school bejáratos, sárkányosra. A Kikai no Jomon szélére sétálva bámulok le a még mindig méretesnek látszó semmibe és be kell látnom, hogy hiába zuhantunk percekig, semmivel sem vagyunk közelebb az aljához, mint előzőleg. - Nem tudom mozgatni ezt a fajta démonmágiát. – adom Yukezo tudtára csak úgy mellékesen, miközben a megoldáson töröm magam is a fejem. – Egy nagyobb pecséttechnika egyik eleme, nem éppen ilyesmire lett kitalálva. Amennyiben következtetéseink helyesek, ez az a hely, amit kerestünk. Legjobb lesz, ha utunkat továbbra is lefelé folytatjuk, hisz’ minden bizonnyal véget kell érnie valahol ennek a szakadéknak, ha máshol nem, hát a Föld magjában. Támogatom a klónos tervet, nem szívesen sétálnék valami ostoba csapd…! Mielőtt még a mondat végére érhetnék, elég neveletlen módon a megelevenedő sötétség önkényesen szétzúzza a nem kevés reiatsu felhasználásával létrehozott platformunkat. Kiáltani sincs időm, nemhogy kardot rántani, ebből kifolyólag tehetetlenül kell rájönnöm a tényre, mely szerint az árnycsápok máris a testemre tekeredtek és a széthulló lélekrészecskék tengerén keresztül brutális sebességgel ránt alá a mélybe. Elég mangát olvastam már ahhoz, hogy tudjam, az ilyen nyúlványos dolgoknak sosincs jó végük, ráadásul Nekem semmi kedvem nincs megerőszakolva lenni ilyen undorító entitások által. Az átlagot jóval meghaladó, testalkatomból egyáltalán nem kikövetkeztethető fizikai erőmmel semmire sem megyek, izmok segítségével nem leszek képes kiszabadulni a szorításból. A feketeség egyre inkább hatalmába kerít, rövidesen nem kevés meghökkenéssel kell tudomásul vennem, hogy nem látok, ráadásul még a saját légzésem zajait sem hallom. A legtöbb érzékszervem tökéletesen hasznavehetetlenné válik, csupán tudatom világít fényes pontként az éjszakában. Minden bizonnyal még életben vagyok, mivel a halál nem ilyen. A percek lomhán követik egymást, az órák tovatűnnek, a napok összemosódnak. A félelem gyáva árnya megpróbálja uralma alá hajtani valómat, ám Engem nem olyan fából faragtak, aki ennyitől maga alá csinál. Szemeimet lehunyva kezdek koncentrálásba, bár belegondolva ez egy teljesen felesleges mozzanat, mivel amúgy sem látok semmit. A lélekenergia kavargó örvényként materializálódik alakom körül, az ezüstösen kéken izzó aura vakító fénnyel villan fel, viszont képtelen áthatolni a sötétségen. Akcióm tökéletesen az energiapocsékolás címszóval meghatározott képzeletbeli mappámba kerül, de míg így is többet értem el vele, mintha továbbra is malmoztam volna ebben a lyukban. Már-már éppen kezdeném megszokni ezt a lehetetlen helyzetet, amikor bántó fénysugár vágódik az amúgy éjszakai fényviszonyokhoz szokott íriszeimbe. Elhaló szisszenéssel köszöntöm régi ismerősként a hideg padlózatot, melynek érdes tapintása előcsal némi kedvet az unalom által elgyötört valómból. Végre megint szilárd talaj van a talpam alatt, ennek köszönhetően máris otthonosabban érzem magam. A jégvirágos csarnok impozáns látványt nyújt, minden bizonnyal el fogom kérni az illető elérhetőségeit, aki ezt csinálta, simán elférne valami ehhez hasonló a Fészek nagytermében is. Miután végtagjaim végre ismételten engedelmeskednek akaratomnak, kimért mozdulatokkal állásba tornázom magam. Innen fentről szemlélve sem látszik sokkal izgalmasabbnak a táj, ráadásul egyelőre semmilyen egyéb járatot nem látok, amiből kikövetkeztethetném a továbbhaladás útvonalát. Felfelé tekinteni is felesleges, egy ekkora gödörből még csak kinézni sem lehet. Fejemet ide-oda forgatva kísérlem meg a tájékozódást, amikor a semmiből egy testetlen hang szólítja meg kis csapatunkat. Ajaj, rossz érzésem van ezzel kapcsolatban, habár a baj nem itt van, nem most. Borús gondolataimat ellegyezgetve kanyarítom vállam mögé vaskos utazóköpenyem egyik szárnyát, ekképp mutatva meg az oldalamon függő kardokat. Jobbom lazán fonódik lélekölőm markolatára, mialatt magabiztosságtól zengő hangon válaszolok a feltett kérdésre. - Eltiprom, akár egy rovart, a flancos kis odújával együtt! – szavaim szinte csöpögnek a gúnytól, pedig igazán megtanulhattam volna már, hogy az ilyen szellemhangok nem csipázzák a kötekedést. Minden kétséget kizáróan az egész előadásnak az elriasztás a célja, azonban Én biztos nem lépek le addig, amíg el nem hoztuk azt az ereklyét, amiért idejöttünk. Yukenak egy biccentéssel jelzek, miszerint készüljön fel Ő is, ámbátor bizonyára parancs nélkül is megtette volna ugyanezt. Az elfet ugyan nem utasítgathatom, de azért remélem mögénk helyezkedik el, máskülönben könnyedén a tűzvonalba kerülhet. |
| | | Lilibelle Illusen Különleges karakter
Hozzászólások száma : 95 Age : 31 Registration date : 2011. Jul. 01. Hírnév : 20
Karakterinformáció Rang: Circus Sodalis Hovatartozás: Insignis Reliquia Lélekenergia: (20700/30000)
| Tárgy: Re: Gelidus Specus Szer. Jan. 11, 2012 11:21 pm | |
| *Idegenkedve pillantok a talpam alá materializálódott mágiára. Igazán értékes eleme lehet a démon mágiáknak. A mágia elnevezése viszont kisebb félelemmel tölt el. Fogalmam sincs, hogy számukra a démon szó mit jelent, de ahonnan én jöttem, ott ők nagyon félelmetesek. Csupán egyszer- kétszer találkoztam ilyen lénnyel, de akkor, ha nincs ott Viclyn, lehet én már halott, volnék. Viszont ők a démonok mágiáit használják elmondásuk szerint, akkor vajon ők is démonok lennének? Vagy esetlegesen a démonoktól tanulhatták? Félve pillantok a talpam alatti mágiára. Gondolataim hatására kiráz a hideg, hiszen emlékeimben nem egy halál istenség használt már ilyen mágiát. Inkább nem lépkedek túlságosan, nem szeretném, ha ezzel kárt tennék a mágiában. Mélyebb dolgokból Yukezo-sama hangja zökkent ki. Kicsit megijeszt kemény beszédével, amiért lesütöm tekintetemet hosszasan. Megszólalni sem merek, mert annyira mondja. Ha megszólalnék, akkor meg lehet, hogy nem tennék jót. Így inkább megvárom, míg mondatának befejezésével engedélyt kapok arra, hogy válaszoljak egyáltalán.* - Bocsánat. T_T Nekem azt tanították, hogy akivel találkozom, annak meg kell adni a tiszteletet. Nem szerettem volna megbántani, sajnálom. *Kérek bocsánatot tévedésem miatt. Már nem ez az első eset, hogy egy halálistent megbántok azzal, hogy oda teszem a "sama" jelzőt. Lehet, hogy ez náluk nem is a tisztelet jele? Fogalmam sincs. Én tényleg nem akarok rosszat, csak nekem azt mondták, hogy ezt kell mondanom, mert azzal nem sértek meg mást. Egyébként is csak akkor szólítjuk a másikat máshogyan, ha engedélyt kapunk rá, nem? Sötét gondolatok futnak át elmémen eme pillanatban. Eszembe jutnak azok az évek, amikor a Reliquiaban még Baltazaar uralkodott. Abban az időben, ha meg mertem szólalni, megkorbácsoltak. Ostoba vagyok, amiért nem tudom elfelejteni, hogy már máshogyan mennek a dolgok. De még így sem akarok teher lenni számukra. Nem tudom, mit fogok tenni, ha harcra keveredik a sor. Én ebben vagyok a legrosszabb, azt hiszem. Többször is tanúsítottam, hogy nem tudom saját magamat megvédeni. Akkor mégis hogyan fogom a fehér hajú halálisten megvédeni? Lassan emelem fel tekintetem rá. Szavai erős csattanóként hatnak bennem. Bizonyára nem szereti, ha valaki hirtelen válaszol neki, ezért mondja és mondja addig, még erősen kell koncentrálnom, hogy minden kérdése eszembe jusson.* - Ami azt illeti...nem emlékszem. *Pillantok ki oldalra, bár tudom, hogy ez senkit sem fog érdekelni. Elvégre is miért érdekelné őket, egy félvér dolga? Ők is hasonló beállítottságúak lehetnek, mint az IR tagjai. Önön érdekek, bár ők még soha sem neveztek szolgának. Nem szeretnék téves véleményt alkotni róluk, ezért megrázom fejemet, és meghúzom magam, hogy ne okozzak problémát.* - Akkor, ha bajba kerülsz..emelhetek rád pajzsot? *Kissé kínosan tekintek oldalra, mi közben halkan megkérdezem róla. Az engedély kérése a legkézenfekvőbb megoldás. Remélhetőleg így nem tudom őt megbántani. nem tudom, hogy ők mit szeretnek, de én csak ezzel az eszközzel tudnék védelmet biztosítani. Valamint még valami mással is, de remélem azt nem kell majd a továbbiakban alkalmaznom. Mindössze egyetlen egy lépést teszek hátra, de pont ebben a pillanatban törik össze a "padlózatunk". Vajon mi okozhatta? Felsikoltok, mikor a testem köré tekeredő sötétséget észlelek. Ám a sikoltásomat pillanatok alatt elnyeli valami. Csak hosszú idő után észlelem, hogy nem tudok sikoltani, hiába próbálok. Bezárva érzem magam, ez pedig olyannyira megrémiszt, hogy teljesen elvesztem a józan eszemet. Hiszen évszázadokon keresztül be voltam zárva. Valamit elrontottam volna? Lélekenergiámat elnyeli valami, nem hallok, nem látok, sem tapinthatok. Mozdulni akarok, de nem bírok. Vörösen izzó, rémült tekintetemmel bármerre is próbálok pillantani a sötétségben, csak egyetlen egy hatalmas, kék - avagy hideg - objektumot látok. Semmiféle színskála nem utal arra, hogy mi lehet azon kívül. Folyamatosan sikoltani akarok, de nem történik semmi. Ki tudja, hogy mennyi ideig is húzódik el ez az egész, de már fejfájást sem érzek. Egyszer csak feladom, és sírásba kezdek.* ~ Engedj el...kérlek...kérlek engedj el...nem akarom..nem akarok meghalni..ne..kérlek..~ *Hosszú óráknak tűnően folyamatosan ismétlem gondolataimban a könyörgést mire hirtelen egy hatalmas fény, és egy rideg jégpadlóra esek. A szemembe világító fényre fájdalmasan felkiáltok. Ha van valami, ez a legrosszabb. Bár félvér vagyok, mégis örököltem a Mélysötét lényeinek, a drowoknak látását. Akarva, akaratlanul is vörös íriszeimbe nyilallt a fény. Ez pedig olyan fájdalommal tölt el, mintha éppen egy nagyobb migrén részese volnék. Könnyező szemeimet kezemmel takarom el. S ha résnyire is hagyom a kezemet lévén, hogy gyógyító vagyok, tudom, hogy most pár percig nem fogok tudni látni. S feltehetőleg a szemem tájékán érzett fájdalomtól sem szabadulhatok. A másik kezemmel közben tapogatózni kezdek, hogy tudjam, egyáltalán hol lehetek. Végül az egyikük ruhájának szárát érintem meg, melyre visszarántom kezemet.* - Bocsánat..a szemem, nem bírja a hirtelen fényváltozásokat. *Lassan próbálok fel állni, de visszaesek a padlóra pillanatok alatt. Második megpróbálkozást csak kis idő múlva merészelem, mert kínosnak találom a helyzetet, hogy ilyen erős személyek társaságában nem bírok talpra állni. Aztán valahogy mégis csak sikerül, ama pillanatban megteszem első kísérletemet arra, hogy kinyissam szemeimet. Már jégkékbe váltott íriszeim egyből véreressé váltanak, s aktívan könnyezek, míg látásom fájón ugyan, de kitisztul. Körbe pillantok, de alig van időm rá, mert összeránt egy rejtélyes helyről fakadó hang. Riadtan pillantok sokfelé, hogy láthassam ki ő, de sehol sem látom. Az egyik élesebben világító virágra hunyorítva rántom el tekintetem, bár lenne nekem is ilyenkor egy olyan napszemüvegem, mint Viclynnek. ( *_* xD) De nincs, így valahogy boldogulnom kell azért, hogy ne legyek a csapat terhe. Hamar észre veszem, hogy összeszokottak lehetnek már, ha van egy ilyen titkos jelük, vagy mi. A látásom okán pedig merészelek inkább valamelyikük mögé helyezkedni. Nem szeretnék útban lenni ugyanis.* |
| | | Tamachi Yukezo Daitenshi
Hozzászólások száma : 552 Age : 30 Tartózkodási hely : Karakura town, Hűség tornya, Sehol Registration date : 2009. Apr. 20. Hírnév : 25
Karakterinformáció Rang: Daitenshi, Középnemes, Lord Belial Hovatartozás: Daitenshi Lélekenergia: (52100/65000)
| Tárgy: Re: Gelidus Specus Csüt. Jan. 12, 2012 8:27 am | |
| Nem emlékszik? Lehet valami történt vele ezek szerint. Lehet, hogy ez a memória állomány beli hiba okozza ezt a visszahúzódást? Vagy ki tudja hogy van ezeknél. Igazán érdekes ez az egész. Bevallom kicsit izgatott vagyok a hosszú fülűt látván. Bár kicsit hidegen érint kudarcom az irányba, hogy egy kicsit belopjam magam a szívébe. Ki tudja? Még az ellenségem is lehet a későbbiekben. Nagy előny lenne, ha az ellenség csapatainak hátrányt okozna eme ismertség. Most ismertem meg, nem fogom kebelbarátként kezelni, tehát kezelhetem akár feltételes ellenségként is. - Igen kérnélek is szépen rá, hogy tedd meg, ha erre kerülne sor- válaszoltam az eléggé esetlen kérdésére. Ezt most így hogy? Ez nála kérdés? És ha nem engedem meg akkor mi van. Hagyna meghalni? Hihetetlen még mindig számomra ez a lány. A Daitenshi már-már erre tanított. Nem tudhatod ki is a barátod, ki az, akire az életed is bíznád. Hiába a szimpátia. A valós érzéseimet nehezebb kiküzdeni pusztán egy fekete bőrrel, és hosszú fülekkel. Eddigi meleg tekintetemet lecserélem az átlagosnak mondhatóra. Leginkább a semmit mondó szemek, és lapos arc. Ha nem óhajt velem normálisan kommunikálni a jellemi nehézségei miatt, hát legyen. Nem most fogok pszichológust játszani. De azért jó lenne tudni azt, hogy a mi hátrányunkra fog-e válni ez a viselkedési forma. Lehet az a fószer, akivel Yuu egyezséget kötött így akar megszabadulni a "kolonctól". Ki tudja. Bár ha így kihasználja ezt a teremtést, akkor megismeri haragomat az a fazon. Illiame... ennyire befolyásolható lennél? Mindegy. Az erőtér szélére kiléptem, és úgy meredtem le a sötétségbe. Mivel Yuu mondta, hogy benne lenne a klón taktikában, így neki is kezdtem. Már akkor belekezdtem, mikor mondta, hogy jó ötlet. Éppen hogy elkezdtem megformálni gondolataimban a varázslatot, mikor a fejemben a koncentrációt szétrombolta a lentről feltörő sötétség. Körbefont pillanatok alatt, még Paragonért sem tudtam kiáltani. Szememben egy pillanatra a félelem szikrája tükröződött. Láttam, ahogy Illiamét is elkapja ez a "valami". Következő levegővételemre már félelmetes sebességgel indultunk meg a mélybe. Ez most így mi? Nem értem mi ez a védekező mechanika. Jó, lehet, hogy mindenki meghalt, aki idetért, de mi azért nem lennénk szokványos ellenfelek. Most komolyan ilyen könnyedén belesétáltunk egy csapdába? Alig pár perce, hogy megjöttünk, és máris az életünkkel dobálóznak? Ez most így őszintén nem dobogtatta meg a szívem. Következő gondolataim az elemi sötétségből kerültek elő. A Semmi. Nem látok semmit. - Yuu, ez most így mi?- kérdeztem rövid idő alatt, de nem hallottam választ. Sőt. Semmit se hallottam. Csupán egy halovány érzés volt az, hogy én meg is szólaltam. Saját magam szava sem jutott túl a hangszalagomon. Legalábbis ezt éreztem. A tökéletes némaság. Ismerős még a hajdani kilencedik osztag kapitányától ez a sötétség. Enmakorogi vagy hogy is hívták. Nem igazán értettem a dolgot. Mozogni szerettem volna, de nem tudtam megítélni, hogy most megmozdultam volna. Meghaltam volna? Neeeem. A poklot én ismerem, és már tuti, hogy ott lennék, ha meghaltam volna. Nagyon is jól ismerem már az odakerülési módszereket. Akkor most mi történt. Csapda, mely a halálunkkal végződik? Nincs olyan csapda, melyből Yuu nem szabadulna ki. Engem tuti kiszabadítana. Gondolataim lecsendesítésére mantrát kezdtem el mondogatni magamban, hogy könnyed meditációs állapotba kerüljek. Ha már tehetetlen vagyok, legalább a pánik ne törjön ki rajtam. Hogy csukva volt-e a szemem, vagy sem, oly mindegy volt, próbáltam arra kísérletet tenni, hogy becsukjam, de fogalmam sem volt, hogy most mi is történt. ~Paragon... hallasz?~ szólaltam meg végül megtörve a meditációs gyakorlatot. Talán ez a csapda ennyire alaposan kiírtja a belső gondolataimat is? Nem. Hallom a hangom, csak belülről. Paragonnak is hallania kéne engem. Lehet nem hajlandó most velem társalogni. Megértem. Nem vagyok egy szórakoztató társaság. Vajon mennyi idő telhetett el? Még az időérzékem is szépen csendben elszállt. Ez a semmi felemészt tán végül mindent? Nem hiszem. Hogyan fogok én kiszabadulni? Ez is egy jó kérdés. Mindenesetre időtöltésként a paprikás krumpli receptjén filóztam, aztán az eddigi szeretőim nevét abc sorrendbe raktam. A jó hosszú sor végére értem, így visszafelé is felsoroltam őket. Az unalom telepedett rám. Most mi fog történni? Talán ha tudnék fejben sakkozni annyira nem is unatkoznék. Ha már itt a lehetőség, akkor neki is kezdhetnék megtanulni. F4, A5... hF5... vagy 3? Mivan? Ezt nem értem. Hát nem sokáig jutottam.
A derivált számolás után végül egy hatalmas éles fény ütött szemen. De résnyire kinyitott szememmel is csak fehérséget láttam. El is takartam gyorsan a szememet, mire fájdalmas sikolyt hallok mellettem. Illiame! Tényleg velünk van egy ilyen titkosfajlány is. Már el is felejtettem, hogy most éppen meló van. Kipattant a szemem, és azonnal odashunpoztam a lány mellé, megnézvén, hogy nem esett-e baja. Fájdalom kíséretében kitisztult a látásom, ezért a halovány fényes folt, most egy fekete bőrű lánnyá formálódott, aki a szemét szorította kínok között. Ezek szerint neki ennyire éles lenne a látása? Faji adottság talán? Nem kizárható tény. Megragadta fekete kimonómat, mire én gondolkodás nélkül leguggoltam hozzá. Csak hogy érezze, nincs egyedül, és segítek, ha szüksége van valamire. Fájdalomkönnyes szemét a ruházatom ujjával törölgettem le. Nehogy már itten irritálódjon szegény, és hátráltassa. Szavaira felállok, és ez a szánalom kitűnt belőlem. Gyenge jellem. Emiatt nem kell bocsánatot kérnie, bár tény, mi tény, a frászt hozta rám. Azt hittem, hogy egy nyársat ütöttek belé, vagy valami hasonló. Esetlen próbálkozása a felállásra, még a figyelmem sem keltette fel. Sokkal inkább- mivel nekem már kitisztult a látásom- a díszekben bámészkodtam. Nem kerülte el figyelmem továbbá az sem, hogy csilingelő hangot hallatott a kupolaszerű barlang teteje. Virágszirmok. Gyönyörűségesek egytől, egyig mind. Mosolyogva nézelődtem, mikor fejembe átütött a veszély érzet. Ez azért nem természetes jelenség. Valaki van itt. Ember ilyet nem készít, ember itt nem él. Ezt valami varázslattal készítették, és szerintem aki készítette ezt a díszítést, az újra is rakhatja. Ergó, ez a jég számomra potenciális veszélyforrást jelentett. Mikor Illiame felállt, szorosan elé álltam, hogy meg tudjam védeni. Hirtelen szavak hangzottak fel a tökéletesnek mondható akusztikai térben. A virágszirmok ennyire szórnák a hangot? Hitetlenkedve álltam ott. Nem lehetett megmondani honnan jön a hang. Szemeimmel villámgyorsan körbepásztáztam a termet. Tudja miért vagyunk itt. Most kinek az emlékét kell odaadnunk vajon váltságdíjért. Én önként jelentkezem, hogy Yuuból még egy személyt kitöröljenek. Egy ide, vagy oda, nem oszt nem szoroz. Viszont ez a személy máris elkezdte gúnyos szövegét. Nem tudom miért, de eddig mindig célra vezetett az eféle csipkelődés, így hagytam, hadd mondja végig. Nyomatékosítottam továbbá azzal, hogy Yuu biccentésére én is felkészültem lelkiekben az esélytelennek mondható csatára. Balommal Illiame kezét fogtam meg reflexből, míg jobbom Paragon markolatán pihent. Észre sem vettem igazán, hogy a mögöttem állót így védeni próbálom... lehet akadályozom is ezzel. Yuuval mi már összeszokott páros vagyunk, míg ő az egyik irányt fürkészi, én a másikat. Hiányzott Hitomi. Ő figyelne arra, amerre most Illiame nem. :/ . Amint megpillantok valamit kiáltok róla Yuunak. Viszont figyeltem is arra, nehogy ránk szakadjon az egész jég verem, millió apró tűként. Itt az Antarktiszon a jég gyémánt keménységű is lehet. Leheletem elárulta, hogy bőven a mínuszok repkednek itt. Már csak a pingvineket hiányoltam. Minden apró neszre fordítottam valamennyit sokfelé ágazó figyelmemből. Olykor-olykor Illiamére is pislantottam. Ekkor engedtem el a kezét. Na most melyik Ősi szolgának a fejét kell lenyesnünk. Nekem már az is plusz pont, hogy nem csupa e betűvel beszél. |
| | | Urahara Kisuke Globális moderátor
Hozzászólások száma : 210 Age : 31 Registration date : 2011. Aug. 03. Hírnév : 19
Karakterinformáció Rang: Kalapos tudós Hovatartozás: Független Lélekenergia: (0/0)
| Tárgy: Re: Gelidus Specus Hétf. Jan. 23, 2012 4:27 am | |
| Minden olyan hely, amely hangzásában emberit tesz ki, - de maga a személy nem mutatkozik - hátborzongató. Némelyikőtöket mégis inkább a hideg borzongat, nem pedig maga a lény, mely beszél hozzátok. Lassacskán, ahogy egyre több ideig állhattok, figyelmesek lehettek, hogy már nem vesz körül benneteket mágia. Tehát Illiame mágiájának már semmi nyoma. Ti mégis egy jégbarlangban vagytok, s nem érezhettek olyan ridegséget, mint odafent. Elegendő bizonyíték arra, hogy maga a barlang sem lehet átlagos Antarktiszi barlang. Elvégre is ősi ereklyékért jöttetek, ezeket nem is őrizhetik átlagos helyen. Tovább jutásotok hogyan léte leginkább megkérdőjelezhető tényező. Egyetlen egy ki, vagy bejáratot sem fedezhettek fel. Maga a sötétség is eltűnt már, amelyben időtlen időkig tengődtetek. Egy abszurd környezetben vagytok, ahol egy rejtélyes idegen beszél hozzátok. Yuusuke társatok példátlan vehemenciával nyilvánítja ki bátorságát az idegennel szemben, s erre meg is lesz a szavalónak a megfelelő válasza. Ám mielőtt ez bekövetkezne, egy gyengébb földrengést észlelhettek talpatok. Furcsa, kék szerű árnyak kezdenek el cikázni a jégvirágok peremén. Majd egy nagy csattanás kíséretében ez semmivé foszlik, és síkak lesznek a falak, melyeket erős, kék lángok veszik hatalmukba. Egyedül a padló az, amely sértetlennek tűnik, ti mégsem érezhetitek magatokat biztonságban. Talán további szavak megejtésének lehetne értelme, abban az esetben, ha az idegen nem tenne arról, hogy figyelmetek a szemközti falon megjelenő, hatalmas sárkánydíszre terelődjék. Hatalmas, impozáns egyediség, szinte figyelmet bevonzó. Szokatlan vonzást érezhettek, ahogyan a szemében található ékkőbe tekintetek. Mindent elfelejtető, békítő hatás. Hiszen a sárkányok szeme mindent lát, mitikus eredetű lények. Ez a dolog a falon pedig egy rég halott állat reliquiaja. Lesz olyan köztetek, aki közelebb akar majd lépni, de nem tud. Csupán a vágyakozás jut el az agyáig, maga az elme nem adja ki az utasítását a lábnak. Így hát néhány perces csendesség veszi kezdetét, vágyakozással teli mély elmélyülés. - Csak a megfelelő eszközzel ölhető meg az őr. De ti nem birtokoljátok ezt, menjetek el halandók! - Különbséget nem téve köztük válaszol a hang. Hangja viszont, mint egy égető csípés. Ez ébreszt fel titeket a "Csipke Rózsika" álmából. Becsapva, átverve érezhetitek magatokat. Mégis, ha a reliquiaban kárt szeretnétek tenni, minden visszapattan róla, ezzel bajba keverve önmagatokat is. - Rendben van. Ha leteszitek fegyvereitek, talán az őr engedélyezi, hogy próbát tegyetek. Viszont, ha elbuktok..az érték, és élet minket illet. Mi a válaszotok kalandorok? - Újabb rengést érezhettek talpatok alatt, s valamiféle jelként oltódnak ki a falakat nyaldosó lángtengerek. Egészen meleget adott számotokra, mégis a jégfalnak tűnő falaknak semmi bajuk sincsen. Csupa meglepetésnek tűnő hely, amely nem sokára úgy is feltár néhány titkot előttetek, válaszotoktól függően. Mindenesetre három, derékig érő arany oszlop, tetején egy ezüst tállal emelődik ki előttetek. Nyilvánvaló, hogy ide tehetitek le fegyvereitek. |
| | | Sierashi Yuusuke Daitenshi
Hozzászólások száma : 914 Age : 31 Tartózkodási hely : Karakura városa Registration date : 2009. Jan. 19. Hírnév : 127
Karakterinformáció Rang: Hachibantai ex-taichō| Daitenshi - Saizensen sōsui Hovatartozás: Daitenshi Lélekenergia: (68000/100000)
| Tárgy: Re: Gelidus Specus Hétf. Jan. 23, 2012 6:22 am | |
| Nem túlzás, ha azt mondom, ilyen szervezettséggel pillanatokon belül le fognak vágni Minket. Felesleges Yukezonak a nőt pátyolgatnia, azzal tudna Neki a leginkább segíteni, ha végre hadrendbe állna és egy normális védelmi alakzatot sikerülne kialakítani. Remekül képzett harcos, azonban bizonyos helyzetekben megmutatkoznak a gyengéi, mégpedig hogy nem képes a célra koncentrálni, miközben a közelében valaki éppen szenved. Mivel valós veszéllyel egyelőre nem kell szembenéznünk, így nem rivallok rá feleslegesen, de azt azért megjegyzem magamban, miszerint a következő közös edzésünk alkalmával arra fogunk rágyúrni, hogy minél minimálisabb idő alatt képesek legyünk megvédeni magunkat. Végtére is minden a megfelelő módon alakul, bármilyen gyanús mozzanatra rögtön kardot ránthatnánk, amennyiben úgy hozza a balsors. Ugyan nem kértem Illiame varázslatából, azonban most be kell látnom, hogy igencsak jó szolgálatot tett eddig. Nem kell hatalmas intelligenciával rendelkezni azon következtetés levonásához, mely szerint itt valami turpisság van a dologban és ez egyáltalán nem hétköznapi barlang. Jobban belegondolva ez már leeshetett volna a testnélküli hang létezéséből is, ám lássuk be, ilyen hidegben nem forognak ugyanolyan sebességgel az agytekervények. Előre éreztem a szájalás lehetséges negatív következményeit, de azért egy földrengést némileg túlzásnak érzek, főleg mivel itt nincs is föld, csak hó meg jég! Az árnyak váratlan megjelenését már megfelelő figyelmeztetésnek veszem, ennek megfelelően Hisou Karite szinte szemmel követhetetlen gyorsasággal reppen elő a sayájából. A padlózat csapkodásában nem sok jövőt látok, ráadásul az ismeretlen eredetű lények nem is támadnak meg, hanem inkább hátborzongató kékes lángokba borítják a falakat. Torkomból már törne elő a kiáltás, amely társaimnak követhető útmutatást adhatna, viszont pillantásom ebben a pillanatban a szemközt megjelenő szoborszerűségre terelődik. Láttam már sárkányt, nem is egyet, ám ez valamilyen módon különlegesnek tűnik, talán pont azért, mert valóságosnak látszik, nem pedig csak lélekben létezik a zanpakutuo szellemi manifesztációjaként. Kedvem lenne közelebb lépni, s ujjaimmal is megérinteni, így megtudván, vajon tényleg olyan élesek és kemények-e azok a pikkelyek, mint az acél. Habár agyam közvetíti a parancsot a lábamnak, valamilyen érthetetlen okból kifolyólag mégsem vagyok képes közelebb húzódni, holott egyre inkább eluralkodik bennem az érzés, ami egy csak azt suttogja: szerezd meg! A váratlanul harsanó hang fájdalmas csípésként érzékelhető, amely visszaránt a valóságba. Kissé csalódottan és zavart kifejezéssel az arcomon eresztem le oldalam mellé kinyújtott balom, pedig nem is emlékszem mikor emeltem fel. Oldalra tekintve meg tudok bizonyosodni róla, hogy nem csak Engem érintett ilyen furcsán a jelenség. Jobbnak látom nem piszkálni a cuccost, mert a végén még leharapja a kezünket vagy valami, mint ahogy a Végzet Völgyében is tették a rusnyaságok. A pofátlan dumagép újabb monológba kezd és tökéletesen lefitymálja a fegyvereinket, valamint ezzel együtt a képességeinket is. Szkeptikus, féloldalas mosoly sejlik fel arcomon, miközben ezeket a szavakat hallgatom. Fogalmam sincs, mi vagy ki az az őr, de nincs ezen a világon olyan ellenség, akit ne tudnék legyőzni. Feltételei igencsak a nevetséges kategóriába esnek, semmit nem tudtak eddig tenni ellenünk az előbbi megbabonázáson, illetve a semmibe zuhanáson kívül, s ahogy látható is, nem szereztünk semmilyen fizikai sérülést. - Sosem hallottam még ennél ostobább alkut… - fordulok társaimhoz fennhangon, mit sem törődve a hallgatóközönséggel. – Egyáltalán nem vagyunk vert helyzetben, talán tudnék egy másik átjárót vágni a jégbe, ha elég lélekenergiát szabadítok fel. Másrészt viszont azzal kockáztatnánk az ereklyék épségét, amit ugye nem szeretnénk. Ellenséges területen hátrahagyni a kardokat, ilyet csak teljesen idióták tesznek… Ejh!Végül azért csak sikerül meggyőzni magam és habár ellenérzéseim világosak, nemigen látok más lehetőséget a továbbhaladásra rombolás nélkül. Szerencsére katana nélkül is vagyok olyan veszélyes, mint azzal, ebből kiindulva nem a saját, hanem inkább útitársaim testi épségét féltem. Mondjuk az elfélnel amúgy sem láttam semmi veszélyes tárgyat, de hát kitudja ugye mit rejt az a vastag köpeny. A lehetséges legnagyobb morgolódás közepette csatolom le övemről lélekölőmet, majd miután az energiavezető pengét is visszalöktem hüvelyébe, mindkettőt a padlózatból kiemelkedő tálak egyikébe helyezem. Mindig nehéz döntés hátrahagyni valamit, ami nem egyszer jó szolgálatot tett, az a gondolat is megfogalmazódik a fejemben, hogy ellopják, míg Mi mással vagyunk elfoglalva. Aggodalmamat végül egy vállrándítással terelem el, amennyiben ilyesmi megtörténne, nemes egyszerűséggel a levegőbe röpíteném az egész Antarktiszt, aztán a darabkái között megkeresném szablyáimat. Csupán annyi szépséghiba van az egész tervben, miszerint az acél sűrűsége okán nem lebeg a vízen, hanem lesüllyed az aljára. Micsoda pech! Szerencsére otthon van egy különbejáratú, személyi elektromágnesem, akinek hála seperc alatt fel lehetne hozni az elvesztett csomagot. Mindig is tudtam, milyen módon érdemes szövetségest választani. |
| | | Lilibelle Illusen Különleges karakter
Hozzászólások száma : 95 Age : 31 Registration date : 2011. Jul. 01. Hírnév : 20
Karakterinformáció Rang: Circus Sodalis Hovatartozás: Insignis Reliquia Lélekenergia: (20700/30000)
| Tárgy: Re: Gelidus Specus Pént. Jan. 27, 2012 10:37 pm | |
| *Még sosem jártam ezen a helyen, viszont olvastam róla bizonyos feljegyzésekben, amiket a könyvtárunkban találtam. Voltak ott olyan írások is, amik félelmetesek, ezt itt élőben sem tartom másképpen. Fogalmam sincsen, hogyan kéne viselkednem ilyen erős személyek társaságában. Egyszerűen félek attól, hogy esetleg az útjukban fogok állni, valamint, hogy miattam nem sikerült majd a ránk kiszabott feladat. Nocturn-sama viszont elmesélte, hogy milyen megállapodásra jutottak Yuusuke-samaval. Erre visszagondolva, még egy ilyen szorult helyzetben is lesütöm tekintetem. Majd ha esetleg elrontom (pedig nem erre törekszem), akkor majd kifizetem én. A lakosztályom egy szekrényében amúgy is csak pihennek az ilyen dolgok. Nekem sosem volt szabad egyedül, vagy csak úgy a szabadban járni. Így hát nem volt sosem alkalmam mire felhasználni, csak gyűlt és gyűlt. Így pedig lelki ismeretfurdalásom van, hogy nekem lehet több van, míg másnak egyáltalán nincs. Nekik biztosan nagyobb szükségük van rá, remélem majd elfogadják, ha nem sikerül a feladat. Félénken pillantok fel Yukezo-samara, s bólintok egyet. Nem tudom, hogy miképpen fogok majd helytállni, de szeretném, ha sikerrel végződne ez. Ezért még egy picit pihentetem a szememet, csak ezután veszem igénybe a különleges látásomat, hátha messzebbre ellátok ezzel, mint ők. Ha jól tudom a halálisteneknek - és ez a férfi, aki más energiákon mozog -, nincs ilyen látásuk. Talán e képpen kicsit hasznosabb lehetek. Minden igyekezetem ellenére azonban nem járok sikerrel, és nem nagyon látok többet, mint ők. Egyszerű hőobjektumok, amik azért máshogyan viselkednek, mint egy ilyen helytől várni lehetne. Nem értem meg, hogy miért is ilyen ez a hely, még soha életemben nem láttam hasonlót. Kicsit megilletődöm, amikor elém állnak, ezzel takarva látásomat, hiszen Yukezo-sama jóval magasabbnak számít hozzám képest. Ha jók a feltételezéseim, talán éppen olyan magas lehet, mint Nocturn-sama. Vajon a magas személyek magasabb szinten is állnak? Egyszer jó volna megérteni, hogy személyenként miért változó a magasság? Természetesen gyógyítóként tudnom kell ennek genetikáját, de akkor sem értem. Lehet, hogy én vagyok az ostoba? Próbálok kitekinteni a férfi mögül, de nem nagyon megy. Saját megszeppenésem tart vissza ebben, hiszen tiszteletlenség volna vele szemben, ha csak úgy semmibe venném törekvéseit. Megállok egy helyben, és meghúzva magamat várok csak. Annyit viszont én is észre veszek, hogy valamiért minden elcsendesedik. Ez engem pedig félelemmel tölt el. Túl sokszor szembesülök azzal, hogy a hallgatagság után jön a hatalmas nagy harc, ahol én úgy is útban leszek. Ám nem így történik, amitől egy kicsit sóhajtok, de csak egy aprót. Nem szeretném, ha bajuk esne, s tartok attól, hogy a pajzsaim kudarcot vallanának, pedig szeretném, ha a hasznukra lehetnék. S mikor földrengés kerekedik, valamint lángok csapnak fel, véletlenül ijedtemben Yukezo-sama felsőjébe kapaszkodva hunyom le szemeimet. Miféle szörnyűséges hely ez? Nem akarom, én nem akartam ide jönni! Miért éppen engem küldött Nocturn? Én nem vagyok ide a megfelelő személy, egyáltalán nem értem, hogy miért. Csak fél füllel hallom a hatalmas valaminek a hangját. A shinigami okán nem láthattam a hang forrását. Észre véve magamat azonban elengedem a férfi ruházatát, és bűnbánóan sütöm le tekintetem, ahogyan kilépek árnyékából. Csak ekkor vehetem észre, hogy a lángok nem terjedtek tovább, és hogy miféle dologgal is állunk szemben. Nyelek egyet, és Yuusuke úrra pillantok mondandója alatt. Egy érzés lesz úrrá rajtam ebben a pillanatban. Egy olyan érzés, amely nem tudja eldöntetni velem, hogy mondjam-e, avagy sem? Hogyan lépjek elő bármivel is, ami segíthet a sikerben? Észre sem veszem, hogy ez időben Yukezo úr még mindig a kezemet fogja, és kicsit agresszívabb beállással áll éppen. Végig tekintek a falakon, majd vissza csapatunk vezérére.* - Bocsánat, hogy közbe szólok. De..én..szóval én nekem alap képességem a teleportálás. Csak mondják meg melyikőjükkel menjek, és megteszem. Magas szinten tudok gyógyítani is, ha szeretnék. *Bizonytalanul szólalok meg, s kicsit hátrébb is lépek, nem szeretném azt az érzést kelteni, hogy esetlegesen túlságosan beleszólnék a döntésekbe. Én ezt természetesen rájuk bízom, engem csak kisegítőnek küldtek, amit szeretnék rendesen végezni. Kár, hogy nem értek a harchoz. Voltak már rá próbálkozásaim, de mindig visszarettent a gondolat, hogy bántanom kelljen valakit. Így tehát inkább próbálok nem teherként fellépni, csak segítőként. S mind e közben lassan észre veszem a csuklómra helyezett nyomást, amelyre nagyobb szemekkel pillantok a halálistenre. Nem értem, hogy mégis miért? Mióta itt vagyok, folyvást maga mellett tartott, és megvédett. Idegen vagyok a számára, mégis olyanban részesít, amit igazából meg sem érdemlek. Kellemetlenül érzem magamat, amiért nem kiérdemelten állt elém, fogta meg a csuklómat, letörölte a könnyeimet, karját tartotta felém. Hosszasan tartom tekintetem rajta, amíg pedig társa leteszi fegyverét, addig jelzem a halálistennek, hogy ha szabad mondanék valamit.* - Tudod, én idegen vagyok a számodra, mégis megakarsz védeni. Szóval...köszönöm és szeretném kiérdemelni bizalmad. Nem tudom, hogy az embereknél mit szokás ilyenkor mondani, tudom, hogy nem valami jól fejezem ki magam. *Ha szabad beállok elé, így nem igazán láthatom a társát felénk közeledni, ettől függetlenül van valami, amit el kell neki mondanom, még mielőtt késő lenne.* - Szóval..ő egy démon. Én pedig amennyi démonnal találkoztam, tudom, hogy a személyiség próbája lesz ez talán, nem pedig az erőé. Bocsánat, tudja én ahhoz szoktam, hogy a démonokat nem lehet csak úgy legyőzni. Nektek halálisteneknek - amennyit mondott nekem egyszer egy lány-, a lelketekből születik a kardotok. Talán még biztonságosabb is itt hagyni, én ehhez nem értek. De megígérem, hogy elhozom a kardotokat, ha...érted. A legrosszabb, ha elvesztesz egy olyan dolgot, ami a tiéd és fontos neked. Én ugyan nem szerezhetem vissza jelenleg azt, amit elvesztettem, de szeretném, ha legalább ti nem vesztenétek el. *Nem is tudom, hogy a halálisteneknek ezen dolga, hogyan is működik, ám jelen esetben valahogy fontosnak tartom ezt a dolgot. Tudom, hogy erősek, és nem kérnek a segítségemből, mert megsérteném vele őket, de szeretném akkor is megköszönni valahogy. Azt már megtanultam, hogyha valaki ad valamit, azt úgy tisztességes, ha meg is köszönik; nem?*
|
| | | Tamachi Yukezo Daitenshi
Hozzászólások száma : 552 Age : 30 Tartózkodási hely : Karakura town, Hűség tornya, Sehol Registration date : 2009. Apr. 20. Hírnév : 25
Karakterinformáció Rang: Daitenshi, Középnemes, Lord Belial Hovatartozás: Daitenshi Lélekenergia: (52100/65000)
| Tárgy: Re: Gelidus Specus Szomb. Jan. 28, 2012 12:01 am | |
| Na nézzük csak miből élünk. Antarktisz, és iszonyat hideg. Egy barlang, amibe egyelőre még mindig fogalmam sincs hogy kerültünk, és ebben a barlangban van egy beszélő valami, ami még továbbra is ismeretlen számunkra. Van egy félelf-drow-miazanyámkínja a társaságunkban, aki hát egészen eddig... nos hát nem is értem ezt a lányt igazából. Tényleg nem. Éppen megszólaltam volna, mikor földrengés rázza meg az egész területet. Azonnal a virágokra pillantottam. Ha azok megmozdulnának, nekünk el kell tűnnünk innen. Bár mondjuk pont ellenkezőleg történt a dolog. A virágok között valami furcsa kékség tűnt fel nekem, aztán rögvest eltűntek, és a jégvirágokat lángok váltották fel. Kissé lenyugodtam, hiszen sokkalta rosszabb a jégvirágok miatt tűnődni. No mindegy. Yuuhoz fordultam megint, de mielőtt szavaimat megformáltam volna, ő meredten bámulta a falat. Heh? Én is arra pillantottam, majd észrevettem a sárkányfejet. Hmm... Ez az egész nem stimmel nekem. - Yuu, szerintem békén kell hagynunk azt a valamit... hahó!- beszéltem hozzá, de mintha észre sem vett volna. A hatalmába kerítette a sárkány maradványok. Odalépnék mellé, de nem tudok, hiszen azt veszem észre, hogy Illiame belekapaszkodott a felsőmbe, és nem enged. Hájjájj. Nem vagy egy harcos jellem mi? Mikor már az abszolút semmittevés ötlete ragadott meg. Csend. Talán Yuura kéne figyelnem most jobban, hiszen én már jól tudom milyen az, hogy ha egy fényes kő megigézi a tekintetedet. Kellemetlen érzés fog el Illiaméra pillantván. Ennél lesz még rosszabb is. Még nem fordult ellenünk senki sem ránk árasztva mindezidáig gyűjtögetett borzalmait. Addig nincs gond. És nem látok semmi olyat, ami az életemet követelné. Nem érzem veszélyben magam. Így hát el is engedem a kardomat, és Illiame felé fordulnék, amikor ismét megszólal a gazdátlan hang. Most a frászt hozta rám, viszont azt mondta, hogy nem birtokoljuk a szükséges erőt. Sosem válaszol a mondásainkra? Talán... nincs is gazdája ennek a hangnak. Mint egy ősidők óta berögződött program volna ez. Láttunk már ilyet, bár Vendel azért beszédesebb volt ennél. Kétségeim vannak affelől, hogy ellenségünk most sem egy Ős lesz. Nem tudja kik vagyunk, nem tesz különbséget köztünk. Nem érzékeli, hogy itt van egy félelf-drow-miazanyámkínja, és szerintem azért ő is elég ősi ahhoz, hogy tudjon pár dolgot. Yuusukével meg párosunk egyenesen brutális és kíméletlen. Rápillantok, akin egy kis hitehagyottság látszik. Ennyire meghatotta ez a sárkányfej? Hihetetlen. Illiame már elengedett engem, de nem is ez volt a lényeg. Meg van ijedve, bár tudom, hogy sokkal hatalmasabb is lehet ennél. Ezután jött egy ajánlat. Letenni a fegyvereink? Összehúztam a szememet, majd ökölbe szorítottam a kezeimet. Hát így már valóban nem lesz a kezünkben a szükséges eszköz. Ez most komolyan ennyire hülye? Tényleg azt várják el tőlünk, hogy eszközök nélkül haladjunk tovább? Yuura pillantva ő is így nézett ki. Hosszú percen át káromkodtunk, szitkozódtunk magunkba, majd beadva derekunkat, a felbukkanó aranytálkákhoz léptem. Először a lélek nélküli zanpakutoumhoz nyúltam. A hasamnál volt a kötése, így odanyúltam, és bogoztam ki az amúgy baromi erős csomót. Mikor végeztem vele, levettem a katanát magamról, és a tálkára helyeztem. Ezután Paragon következett. Az ő csomója a derekamnál volt. Kioldottam a köteleket, és leoldottam magamról ezt a kardot is. Ráhelyeztem a tálkára. Najóó... akkor adjunk neki erőteljesebben. Csak becsapható a rendszer. Felhúztam a lábszáramról a ruházatot, és letérdeltem, mintha a cipőmet szeretném bekötni. Láthatóvá vált Illiame számára a lábamon lévő reiatsu elnyelő berendezés. Yuu már tudhatja is, hogy mire készülök. Kioldom a hátulján a csatokat, és levetem magamról. Ezután másik lábamnál is hasonlóan cselekedek. Csupán a shunpo ampu maradt fönt, de az nem látszott. Vissza toltam a nadrágom szárát, és felálltam, kezembe a két láb-controll. Azokat is a tálkára helyeztem. Na most érjetek utol. Sebességem felszorzódott a maximálisra. Most már képes vagyok teljes sebességgel shunpozni. Illiamére nézek. Neki nincsen semmilyen fegyvere? Vagy csak próbálja dugdosni? Rossz ötlet. Igaz is. Ő egy teleporter és egy gyógyító, ahogy említette. Bár olyan szinten, ahogy én akarom biztos nem fog tudni teleportálni engem. Éppen ezért hagytam itt a visszafogó kütyüket. Vagyok olyan gyors, hogy nevezhessük "teleportnak". Miközben Yuu is elkezdte a fegyverarzenált lepakolni, Illiame jelez nekem valami értelmetlen jellel. Felhúzom szemem, mire ő beszélni kezd. Jesszusom... most engedélyt kért ahhoz, hogy megszólaljon? Kicsit hátborzongató ez a dolog. Csupán hálálkodott, de aztán elém lépett, és kicsit bizalmasabbra vette a szót. Minek bizalmaskodni? Yuut nem illeti meg ez a dolog? Azt hiszem ez a félelf-drow-miazanyámkínja egy nagyon furcsa teremtés. Elbeszélése után én csupán kacagni kezdtem. Nem hittem el, hogy ezt akarja így megosztani velem. - Tudod egy zanpakutou nem olyan dolog, amit csak úgy elvehetnek tőlünk. De van egy olyan érzésem, hogy visszafogjuk őket kapni anélkül is, azzal ellentétben, hogy most hogy is állunk. Oszt démon ide vagy oda, az nem sokat befolyásol. Mi is harcoltunk már mindenfélével, akiket akár démonnak is nevezhetnénk. Viszont örülök, hogy van tapasztalatod ebben, legalább te már többet tudsz, mint mi. Amúgy meg én bízok benne, hogy amit te vesztettél el, az majd utat talál hozzád, és rálelsz mihamarabb- mondtam neki vidáman, majd Yuu felé vettem az irányt. Még csak most pakolt le, így az előző beszélgetés Illiame felét nem hallhatta. De sebaj. Nyújtózkodtam egyet a lábaimmal, régen vettem már le a hátráltató tényezőket. Jól megmozgattam, melegítettem egy kicsit rá. Yuu már számításba is veheti, hogy most sokkal gyorsabb shunpora vagyok képes, mint bárki. Intettem Illiaménak, hogy jöjjön közelebb, hiszen nem valami jó, ha távol van tőlünk a csapat bármelyik tagja. - És most várakozni kell ugye?- fordultam Yuuhoz egy költői kérdéssel, bár szerintem erre egyértelmű a válasz... csak azért, mert MI MÁST CSINÁLNÁNK!!! Mindenesetre én éreztem, hogy átjárta a reiatsu a lábamat, és képes vagyok shunpozni a maximális sebességen. Igaz fegyver nélkül én csupán kidouk megformálására vagyok képes, de abból van bőven, így elég nehéz lesz elbánni velem a továbbiakban is. Yuu is nagyszerűen harcol fegyverek nélkül, így meglepetés már nem érhet minket. Plusz itt van Illiame is, aki meg rendelkezik a tapasztalatokkal. Tökéletes |
| | | Urahara Kisuke Globális moderátor
Hozzászólások száma : 210 Age : 31 Registration date : 2011. Aug. 03. Hírnév : 19
Karakterinformáció Rang: Kalapos tudós Hovatartozás: Független Lélekenergia: (0/0)
| Tárgy: Re: Gelidus Specus Csüt. Feb. 02, 2012 7:41 am | |
| "Akkor a szél megkocogtatta a gyémánt csontvázat, és ők már tudhatták, hogy milyen lelkek lakják eme helyet."
Senki nem merészkedik ide, senki nem meri megdönteni az ősi őr hatalmát. Ti azonban elszántan ragaszkodtok ama tervhez, mely szerint az ereklyéket meg akarjátok szerezni. S mihelyst leadjátok fegyveretek, az emelvények szépen lassan leereszkednek a földbe, nyomuk semmivé lesz. Lassan ti is megérezhetitek ennek a "csapdának" súlyát. Egyre jobban halványodni kezd az érzés, hogy zanpakutotok lelke veletek volna. Ironikusan csap vissza feltételezésetek, hogy lelketek darabja mindig veletek lesz. Van valami ebben a helyben, ami nyugtalanságra adhat okot. Szinte egyből úrrá lesz a tudat rajtatok, hogy egyedül maradtatok, csak ti vagytok, mindenféle fegyver nélkül. Bármerre vetőd pillantásotok, percekig nem történik semmi. Talán támadhat olyan érzésetek, hogy egyszerűen át lettetek vágva, azonban mindebbe még ti magatok sem lehettek biztosak. Hosszadalmas belső vívódás veszi kezdetét, amelyben a legidegesítőbb gondolat, hogy egyszerűen nincs többé az a megszokott érzés. Újabb hideg szél csap át a termen, szinte a semmiből szakadva ki. Aztán nyomában éles suttogások csapnak fel; s mire vége szakad ez a csekély közjáték, a sárkány szobornak szeme erősen felizzik. Hatalmas, szinte csontokig leterhelő energia szabadul fel alattatok a padlóról. Nem e világi erő kényszerít benneteket földre egészen addig, míg a szobor eltűnik a falról. Helyén egy kis fekete pont kezd el tágulni, majdan válik egy barlangi járat bejáratává. Könnyed szellő szabadul ki irányából, erdei zöld illat vonz titeket feléje. Ismét azt a dallamos csengés üti meg füleiteket, amit még zuhanva hallhattatok. Vajon mi okozhatja ezt? Döntésetek nem nagyon akad az irányában, hogy beléptek, avagy sem. S amint megteszitek, a sötét falak mentén nagyjából ötméterenként kéklángú fáklyák gyúlnak fel; ezzel biztosítva nektek némi látóteret. A falak mentén érdekes szimbólumokra, régi, tán rég elfeledett kultúra lenyomataira figyelhettek fel. A padlózaton viszont fagyott vércseppek pihennek egy bizonyos szakasz után. A zenét, - mi után már percek óta haladtok előre a semmibe – halk suttogások váltják fel. Éppen előttetek cseppen le egy vércsepp, melyre esetlegesen felemelitek tekinteteket. Halott, gyémántos csontvázak százai lógnak a plafonon, amelyekből parányi vércseppek hullnak a földre. - Alig vártuk már, hogy megérkezzetek Yuu, Yuke, Illiame! – Hirtelen ér benneteket a rejtélyes, ámbár hang. S hangzására pillanatok alatt a fáklyák elindulnak a falakon, megvilágítva ezzel egy ominózus méretű, jégből készült arénát. A mennyezetet szinte megszámlálhatatlan, befagyott holttest fedi el, s vérük havazásként hathat. Bár, valamilyen mágia által itt a padlózat mindezt elnyeli. Különös pillantást vethettek ugyan a terem közepén, egymás mellett méteres távolságokra álló, számotokra nagyon fontos személyekre, de csak egy adott pillanatig. Talán még emlékezhettek, hogy leadtátok zanpakutotokat, s most az ő kezükben találhatjátok meg ugyanezeket. Ha pedig sikerül kicsit felfelé irányítani tekinteteket, akkor egy fenti mélyedésben befagyva fedezhetitek fel az ősi ereklyéket. Talán könnyűnek vélhetitek egyetlen akadályotok, de rövidesen megtudjátok, hogy az elétek állított akadály sokkal veszedelmesebb, mint gondolnátok. Meleg érzés fog el, ahogyan lelketek „fénye” áll előttetek egy ilyen zord helyen. Maya, Chiyoko aggodalmas pillantást vetve a két férfira simogatják a kezükbe illesztett zanpakutot, míg Viclyn egy szokványos „cöhh” kifejezéssel illeti a félvért. Minden olyan valóságos, s tán sebet szaggató látvány. Elmétek elé villan ama kép, amely az első találkozást, csókot, ölelést mutatja; vágyódást keltve szívetekben. Több ezer halott, fent a fejetek felett..miért?
|
| | | Sierashi Yuusuke Daitenshi
Hozzászólások száma : 914 Age : 31 Tartózkodási hely : Karakura városa Registration date : 2009. Jan. 19. Hírnév : 127
Karakterinformáció Rang: Hachibantai ex-taichō| Daitenshi - Saizensen sōsui Hovatartozás: Daitenshi Lélekenergia: (68000/100000)
| Tárgy: Re: Gelidus Specus Pént. Feb. 03, 2012 1:57 am | |
| A teleportálás valóban egy használható lehetőség lenne, azonban túlzottan veszélyes lenne a jelenlegi körülmények között alkalmazni. Csak feltételezésekbe bocsátkoztam, amikor felajánlottam a járat robbantását, lehet eltűnésünket követően a sima kőzetben materializálódnánk újjá, véres folt képében. Rövid fejrázással utasítom el a javaslatot, viszont elraktározom magamban a gyógyításról elejtett információt, hiszen ez még jó szolgálatot tehet a későbbiekben. Eddigi kalandjainkat felelevenítve nem egy fájdalmas sérülés emléke úszik be gondolataimba, amiket gyógyító híján egyikőnk sem tudta szakszerűen ellátni. Valószínűleg már mind meghaltunk volna különböző fertőzések miatt, amennyiben sima emberként tengetnénk mindennapjainkat. Szerencsére viszont már réges régen elhagytuk azt a szintet, ahol az egyszerű betegségek legyűrhetnének Minket. A nő Yukeval való összemelegedését egy kelletlen sóhajjal konstatálom, semmi szükség nincs ennyire bensőséges kapcsolat kialakítására, lévén igazából nem vagyunk szövetségesek. Nocturn szavai ugyan nyájasak és kecsegtetőek, azonban van valami a tekintetében, ami aggodalomra adhat okot. Bizonyára nem okozna számára lelkiismeret-furdalást, ha valamilyen véráldozat címén mindannyiunk odaveszne, de legalább az ereklyéket megszerezhetné. Borús gondolataimat az emelvények visszasüllyedése űzi tova, átadva helyét egy másik, sokkal közelibb balsejtelemnek. Néhány lépést követően máris érzékelni kezdem, miszerint a zanpakutuom és köztem fennálló kapcsolat a szokásosnál sokkal gyorsabban halványodik el, aztán szűnik meg véglegesen. Nem most fordul elő először, hogy leblokkolják az érzékeimet, viszont ez a gyorsaság azért meglepő. Veszélyesebb erők mozognak itt, mint ahogy feltételeztem. - Igen, most várunk. – bólintok Tamachi kérdésére lomhán, miközben az elvesztett kapcsolat hiányán töprengek. – Azt hiszem mostanra már Te is észrevetted a csapda mibenlétét. Megpróbálnak kétségbeesésbe taszítani, legközelebbi társunk elvételével félelmet szítani szívünk mélyén és végül belelökni a pánik fojtogató karjaiba. Tényleg azt hiszik, hogy csak sima sírrablók vagyunk… Ostobák. A harag forrósága önti el torkomat, téve hangomat a megvetéstől terhessé. Újabb gyáva módszer, amellyel aljas módon akarnak az életünkre törni. Kétségtelenül a korábban elsorolt reakciókat várják el Tőlünk, azonban sajnos csalódniuk kell, mert Engem nem ennyire egyszerű megtörni. Nehezemre esik ellenállni a remegés kísértésének, amikor ismételten fagyos szellő vág át a csarnokon, ám fogaimat csikorgatva mégis megállom eme önkéntelen cselekedetet. Várakozásomnak megfelelően fegyvereink leadását követően tényleg történik valami, s erre a sárkányszobor tekintetének vörös izzásából lehet igazán következtetni. Fejemet forgatva kísérlem meg kiszúrni az esetleges rejtekajtó helyét, de hamar le kell tennem erről a tevékenységemről, hisz’ eddig nem érzett energia szabadul fel. Sok erős ellenféllel volt már dolgom, ellenben sosem volt még rá precedens, miszerint más reiatsujának egyszerű felszabadításával térdre tudott volna kényszeríteni. Szenvedve az elviselhetetlennek tűnő nyomás alatt megfogalmazódik bennem, hogy itt valami nagyobb dologgal állunk szemben, mint amilyenek vagyunk, legalábbis alapszintűnkön. Felteszem egy shikaijal már képes lennék feltápászkodni, a bankai aktiválása után pedig nem is érezném e kellemetlen jelenséget. Pazarolhatnám feleslegesen a tartalékaimat, azonban nem sokat érnék el vele, ezért jobbnak látom nyugton maradni. Hamarosan meg is szűnik a gravitáció ilyetén rosszalkodása, a dombornyomat pedig eltűnik, helyette egy fekete pont kezd egyre inkább tágulni, míg végül méretesebb járattá szélesedik. Növények illatát sodorja a friss levegő, ami azt hiszem eléggé furcsa az Antarktisz jeges poklában. A zuhanás közben hallott csengés ismét feltűnik, régi ismerősként kalauzolva csapatunkat előre. Nem lévén más választás, elsőként indulok el és amint belépek a következő terembe, kékes fáklyák egész sora lobban fel. A túlvilági fényjelenség közepette figyelmem a falakon lévő szimbólumokra vetül, azonban elolvasni nem tudom őket. Lassú, kimért lépésekkel folytatom utamat előre, mígnem a padlózaton vér nyomát vélem felfedezni. Érdekes jelenség, ráadásul nem látszik túlzottan réginek, vagyis nem alvadt még meg, legalábbis a színéből erre lehet következtetni. Felnézve szembetalálom magam a gyémántcsontvázak seregével, amelyekből csöpög lefelé az életet adó nedű. Minden bizonnyal rengeteg időt töltöttek el a dekoráció elkészítésével, habár nem tettek ki igazán magukért, mivel nem ijedtem meg igazán. Rejtélyes hang szólít meg bennünket, ezúttal mindenkit a saját nevén. A hang forrását keresve pásztázom át a termet, de legnagyobb megrökönyödésemre nem várt személlyel kell farkasszemet néznem. Feleségem aggodalmas pillantása ugyan önmagát idézi, ám kezei között Dotonryuu-t tartja, holott shinigami szokásokhoz híven csak előzőleges engedéllyel nyúlhatna hozzá. Itt nem a megbízhatóság a kérdés, hanem a tény, mely szerint lelkünk manifesztációjáról és nem egy tárgyról beszélünk. Másrészt Chiyo-chan a Seireitei viszonylagos védelmét élvezi, s kapitányként bizonyára nem lenne egyszerű elrabolni, ráadásul arról már Én is hallottam volna. Azt hiszem nem is kell mondanom, hogy ezzel átlépték azt a határt, ami után már nem kegyelmezek. Acélkéken villanó íriszeimben kegyetlen fény csillan, mialatt ezüstösen kék aura kezdi körülölelni testemet, lobogva, fodrozódva, tombolva, mint a tenger hullámai. Kezeim ökölbe szorulnak, ahogy elmémben felsejlenek a mindennél jobban szeretett nő kedves vonásai és a pír, ami vörösre színezte arcát, amikor sikeresen fellöktük egymást régen, talán egy fél élettel ezelőtt, a 13. osztag szűkös folyosóinak egyikén. Nem fogják felhasználni még csak a kinézetét sem ellenem! - Mutasd magad, átkozott! – harsan kiáltásom méregtől teli, miközben körmeim tenyerem húsába vájnak, szabad utat adva ezzel a vörös folyam kitörésének. Az indulat függönyén át csak homályosan vagyok képes érzékelni a magasban befagyott tárgyakat, valójában abban a pillanatban megfeledkeztem küldetésünk céljáról, amint megláttam kedvesem. Nem, ez így nem igaz. Az a valaki, habár tökéletesen úgy néz ki, mint Chiyoko, nem jelent semmit. Gyermekeim anyja a lelkem másik fele, ezer közül is megismerném, kapcsolatunk nem annyira felszínes, hogy csupán alakjának ellopásával félre lehessen vezetni. Eldöntöttem: ennek a helynek pusztulnia kell, az őrzővel és minden feledésbe merült titkával együtt. |
| | | Lilibelle Illusen Különleges karakter
Hozzászólások száma : 95 Age : 31 Registration date : 2011. Jul. 01. Hírnév : 20
Karakterinformáció Rang: Circus Sodalis Hovatartozás: Insignis Reliquia Lélekenergia: (20700/30000)
| Tárgy: Re: Gelidus Specus Hétf. Feb. 13, 2012 9:40 pm | |
| *A halál mindig kegyetlenül, s váratlanul csap le ama illetőre, aki éppen a kiválasztott szerepét tölti be. De mit is jelent kiválasztottnak lenni? Fogni a sorból, s rábökni az egyik illetőre, hogy: Hé te, te leszel az! Nem, kiválasztottnak lenni egy cseppet sem ezt jelenti. Hiszen olyan, hogy kiválasztott talán nem is létezik. Mindenki önmaga számára az, hiszen gyakorta a legnyomorultabb is képes felkapaszkodni azon a hierarchián; ami az erőt jelenti. Tehát kiválasztott lesz abból, aki mer a világ folyásának ellenáramlatában részt venni. Értendő ez a jó vagy rossz oldalon, de talán a semlegesség a legmegfelelőbb szó erre. Hősök, kiválasztottak, gonoszak..mind egyből születnek, s eggyé lesznek. Nem számít, hogy merre jársz éppen, csupán az, mennyire vagy hű önmagadhoz. Megszeppenve pillantok Yukezo-samara. Talán valami rosszat mondtam, hogy nevet rajtam? Kissé komor lesz ettől tekintetem, hiszen én nagyon nagyot szerettem volna most mondani. Valami olyasmit, amivel hasznossá válhatok ezen a küldetésen. Sajnos nem sikeredett, elbuktam..megint. T_T Csak bólintok egyet, de azért magamban szitkozódom, hogy ostobaságokat makogtam. Bocsánatkérőn kezdem el tördelni a kezemet, s azon gondolkodom, hogy mit kéne ezek után mondanom. Inkább csak csendben maradok, ne hogy olyasmit mondjak, amivel magamra haragíthatom őket. Habár Sierashi-sama már biztosan mérges rám. Olyan félelmetes kisugárzással van irányomban, hogy hozzá se merek szólni. Inkább Yukezo-sama mellé húzódom be, bizonyára teher vagyok a fehér hajú férfi társának. Percek telnek el ebben a némaságban, amit én produkálok. Számolgatni kezdem a lehetőségeimet, de igazából nem is tudom, mit szabadna tennem. Annyit tudok, hogy megvédhetem Yukezo-samat, hiszen engedélyt adott rá. Vajon a társát megvédhetem? Segíthetek neki, ha baj lenne? Annyira bizonytalan minden, nem értem. Nem értem ezt az egészet, a viselkedésüket. Másak, sokkal másabbak, mint a szervezetben látottak. Máshogyan viselkednek, félek. Valójában milyenek is ők? Jók, gonoszok? Nem támadnék rájuk, de megölnének? Hirtelen arra eszmélek fel, hogy mennyire elveszettnek érzem magam soraikban. Rá jöttem, hogy én igazából nem is értem őket. Nem is értem azt sem, hogy miért kell nekik pénz? Mármint olyan erősnek tűnnek, a szervezetben rabolni szoktak néha-néha. De ők dolgoznak a pénzért, majdnem azt teszik, mint Senger Viclyn. De mégsem, másak..másmilyen a tekintetük. De miért? Ekkor hatalmas energia szabadul fel, amelyre pillanatok alatt a földre kényszerülök. Elszorult nyakamhoz illesztve szorosan kezeimet, sikoltani akarnék a fájdalomtól. A perzselő levegő vesémig hatolva nyom el, mint egy utolsó parazita. Nekem ez túl erős, én ehhez semmi se vagyok. Fájdalommal pillantok körbe, de meginogva érzem magam. Mi történik éppen? Megszűnik a hatás. Pillanatokig a padlón köhögve maradok, levegőért kapkodva. Nem érdemlem meg ezt a levegőt, még csak talpon sem bírtam maradni. Azaz érzés, mikor felállok, mi után már mindenki áll..kisebbségi érzést kelt bennem. Nem kellett volna eljönnöm erre a küldetésre. Kicsi vagyok hozzájuk képest, mégcsak meg sem bírom őket érteni; akkor miért? Miért küldött Nocturn-sama ide? Nálam sokkal erősebbek is vannak, például Viclyn. Őt is küldhette volna, ő sokkal ügyesebb lenne nálam, ebben biztos vagyok. Úgy megyek "társaim" után, mint egy kolonc. Lemaradva, lehajtott fejjel csupán követve kettőjüket. Viszonylag hamar ki is bontakozik, hogy miért is kell nekem utoljára mennem. A barlang sötétje látásomnak nem jelent problémát, azonban az ismeretlen, mégis ismerősnek tűnő motívumokra leszek figyelmes. Mit is írhatnak le igazából? Megpróbálok néhányat megjegyezni még akkor is, ha később nem fogom úgy se hasznát venni. Meg aztán nem is szabad nekem csak úgy ezeket használni. Nem vagyok rúnamágus, vagy micsoda. Meg tehetségem se lenne hozzá. Erősen fogom le ajkaimat, mikor végre figyelmes leszek arra. Holttestek, vér s a sötét elnyomás. Lelkem összeszorul, és a sírás hatására kerülök. Mennyit szenvedhettek? Ugye lelkük tovább ment, ugye most már boldogok? Nem, a dallam kísérteties szenvedést idéz fel bennem. Mint egy ősi sírás, amely szüntelenül járja át ezt a helyet.* - Nocturn-sama.. *Suttogom, mi közben nagyon nehezen elindulok utánuk a már kivilágított úton. Egyenes út, de hová? Ki pillantok takarásukból, de nem észlelek semmit igazából. Már csak azt vehetem észre, hogy tekintetemet egy megszámlálhatatlan mennyiségű "gyémánt" hulla függők kötik le. Rémülten roskadok a padlóra, s hatalmasra nyílnak szemeim. Soha nem láttam ilyesmit, s az ereje szinte béklyó alá ver. Feleszmélek hangjára, az Ő hangjára. Bizonytalan lelki világomat azonban jelen esetben nem szilárdítja. Nagyobb félelemmel tekintek felé, mint valaha. Tovatűnő tekintetem végül azokra a fegyverekre tévednek. Kétségtelenül csak is azok lehetnek, olyan a kisugárzásuk. Fojtogató érzést érzek.* - Miért? Senger Viclyn, miért? Miért haltak meg ők? T_T *A drowok nyelvén szólalok fel hirtelen. Ebben a pillanatban olyannyira összezavarva érzem magam, hogy még azt se tudom elkülöníteni, hogy éppen milyen nyelven beszélek. Lehet, hogy jelenleg akár három nyelven is tudnék össze-vissza beszélni. "Szerencsére" azonban jelenleg egyetlen cél lebeg szemeim előtt, megtudni, hogy miért? Ismét elnyomó lélekenergia csap meg. Ezúttal viszont sokkal valóságosabb, s szeszélyesebb értékű. A haragra gyúlt Yuusuke-sama lélekenergiája csap a földhöz, mitől lassacskán mélyen szétfolyó tócsa leszek hamarosan. Túl sok minden hat rám jelen pillanatban, túlságosan nem értek semmit sem; mégis, ennek hol a vége? Mit jelentsen ez az egész? Csupán rá pillantok, elég ennyi s meglátok olyan dolgokat, amik csak is az én emlékeimben élhetnek. Sötét éjszakát látok, a veszélyek óráját. Nocturn-sama egyedül hagyott a Démon Casinoban. Lehullt a lepel, s egymás szemeibe pillanthattunk. A tűz akkor gyúlt, a jelenléte soha nem érzett biztonságot adott számomra. Megtörtségében leltem otthonomra, kínzó vágyak várában. Az első csók a bizonytalanság gyötrelmében, mikor az elf faluból visszaszöktem. Kardja akkor nyúlt felém, hogy a benne okozott gyengeséget végül eltörölhesse. De nem, nem ölt meg; inkább magához ölelt, s védelmező karjaiban gyengéd "táncra" kért. Ő volt az, most is Ő. Ő rabolta el szívemet, s gyötörte minden áldott nap. Mégis én őt szeretem a legjobban, hiszen most is ő iránta vágyódom.* |
| | | Tamachi Yukezo Daitenshi
Hozzászólások száma : 552 Age : 30 Tartózkodási hely : Karakura town, Hűség tornya, Sehol Registration date : 2009. Apr. 20. Hírnév : 25
Karakterinformáció Rang: Daitenshi, Középnemes, Lord Belial Hovatartozás: Daitenshi Lélekenergia: (52100/65000)
| Tárgy: Re: Gelidus Specus Kedd Feb. 14, 2012 7:58 am | |
| Mióta leadtam a kardomat folyton belém mar Paragon hiánya. Úgy érzem nem vagyok teljes, és valami hiányzik valóm lényegéből. Már csak az a kérdés, hogy mihez kezdjek Paragon nélkül mostantól. Hehh? Ez most olyan, mintha eltároltam volna magamban az érzést, hogy soha nem kaphatom vissza őt. Miért nem vagyok képes újraformálni lelkemből a lélekölőmet? Ez a kérdés egyre mélyebbre fúrja be magát tudatomba kilúgozva minden olyan gondolatot, ami biztonságot adhatna. Egyedül Yuura pillantva tudhatom magaménak azt, hogy az ereje majd megvéd. Én most komolyan Yuu mögé bújok? Megropogtattam az ökleimet, és egy komolyabb arckifejezést vettem magamra. Illiame most nagyon nem érdekelt, csupán önnön egyetemes jó érzetem számított, ami mintha eltűnt volna belőlem. Viharzó gondolatok cikáztak fejemben, de leküzdve azokat megtűrtem a csendet magam körül. Csupán a félelf-drow-miazanyámkínja neszelését hallottam. Annyira nem is zavart. A sárkányfejre meredtem, majd várakozással telve a legapróbb moccanására is figyelmes voltam, amit igaz csak én képzeltem be magamnak. Folyamatosan a változását mondogattam várva, hogy ha elpattan a húr, azonnal neki tudjak ugorni. Felőlem az egész sárkány nekünk jöhetett volna. Dühvel áztatott szívem azonnal neki támadott volna. Yuura pillantottam, majd ismét a sárkányra. Ezután meglibbent a hajam a csonthideg szélben. Légáramlás itt? Mintha a sárkány fagyalló lehelete sugárzott volna ránk. Izzani kezdett a szeme, és lehengerlő erő vetült rám. Alig bírtam ellent állni neki. Nyomott lefelé, mint valami túlvilági reiatsu, ami sosem ad megnyugvást. Talán ennyi lenne? Csapda az egész? Tudhatják, hogy Paragonnal a legapróbb halálos veszélyre is kiteleportálok innen mindenkit. Hogy Yuunak is le kellett adnia, az már csak a bónusz. Picsába! Nem, ez nem lehet. Legalábbis nem biztos. Éreztem már hasonló erőt. Mégis más. Talán ismét furcsa egy ellenféllel kell szembe néznünk. Ezek az őrzők nem csipáznak ám minket. Najó, akkor most cselekedjünk. Erőt vettem magamon, és megpróbáltam felállni, hiába nem ment. Utána ahogy jött, úgy távozott ez a nyomás. Fellélegezve állok fel mégis csak. Még Yuu is megtorpant, szóval ez nem reiatsu. Ami őt megrogyasztja, az nem lélekenergia. Én már halott lennék, ha ez lett volna. Ez egy valódi erő volt. Egy hatás. Akkor viszont van eredője... mi is volna ez? Megnyílik egy út, fénnyel kicsipkézve. Azonnal elindultunk rajta. Gondolataimban is eltévedve baktattam előre, Yuu háta mögött, mikor neki is mentem. Ekkor lettem figyelmes a falra vésett rúnákra. Ismeretlenek voltak számomra. Egy kanyarintását sem ismertem a betűknek. Yuura emeltem tekintetem, hogy miért is állt meg. Maga elé révedt. Én is kitekintettem mögülle, ekkor megláttam a vértócsát. Nem volt megalvadva a vér. A kis tócsa hullámzani kezdett, ahogy egy csepp esett a közepére. Mi van? A plafonra fordítottam lélektükreimet, és amit láttam, elborzasztott. A hullák, melyek... melyek talán nem is régóta vannak itt. Feszültséggel telítődve indultunk meg ismét, és az újabb megálló egy teremhez vezetett. Az első dolog amit észrevételeztem a vörös hópelyhek sokasága, bár nem ropogott alattam a "hó". Ismét felfelé pillantottam, és halott tetemek serege függtek odafönn. Hosszú másodpercekig csak bámultam a dekorációt... ami talán eredeti is lehetne. Hümmögtem egyet, majd előre néztem, és szívembe belenyilalt a fájdalom, bár ez a fájdalom mégis egy halvány meleg érzést ültetett belém. Végül egy mosoly húzódott arcomra, ahogyan képek ugrottak be. Idillikus volt nagyon első pillantásunk. Átestem Miyavin, majd őt leltem meg, mint a macska gazdáját. Egyből tudtam, hogy lesz vele még valami. Maya... Miért ismétlődik folyamatosan ez a kérdés? Lezártam már ezt a dolgot, számtalanszor, mégis mindig ha előkerül a téma, teljesen kiismerhetetlen érzésekkel bombáz meg. Kezében ott volt Paragon, ami méginkább nyugtalanított. Ez nem lehet! Ez így halálos... mindannyiunkra. A három alak. Illiaméhoz nagyon hasonlított a férfi. Ő is valami félelf-drow-miazanyámkínja lehet. Viszont Chiyokot már felismerem ezer nő közül is. Bájos egy teremtés, bár sosem beszéltünk még, de tudom, hogy Yuu felesége. Visszatérve Mayára egy újabb boldog emlék vetül fel szemeim előtt. Az első csók... ültünk a hatodik osztag kertjében, és sütit sütöttünk egymásnak. A haorimon ültünk. Nekünk miért nem lett gyerekünk Maya? Egy kislánynak nagyon örültem volna. Nevet már nem tudnék adni neki. Tudom hogy te tudtál volna. Mindig is meséltél valami R betűs figuráról, még a földi életedből. Kár hogy már nem emlékszem... egy közös gyermek is csupán egy reménytelen emlék már. Talán sokat rontott kapcsolatunkon a következő emlék. Süvöltő hangod azt kiáltotta: Ha el akarod majd pusztítani a barátaimat, Seireteit, vagy bármit, akkor ott leszek, és mielőtt bárkit bánthatnál, meg foglak ölni! És ez majdnem be is következett, mikor a birtokomon megtámadtál. Az életemre törtél, én pedig a tiedre... ahogy ezt most is megtehetném. Yuu ereje végig söpört a helyen. Én már hozzászoktam, így ez annyira nem is viselt meg. Harcolni kéne? Miért? Nyilvánvalóan csupán silány másolatok, és ezzel akarnak kihozni a sodrunkból. Viszont Paragon az kell. Mayára néztem, aki kérdőn nézett vissza. Yuu kiáltása után én csupán sétálni indultam. Az izgalom oda-vissza pattogott bennem, düh, boldogság és magány érzete kavarogtak bennem. A gyomrom szinte repült, de magabiztosan lépdeltem. Bármelyik pillanatban ugrottam volna, hogy eltörjem a nyakát, vagy Paragonnal ketté metszem, de míg Yuu azon háborodik, hogy valaki lemásolta szerelmét... addig nekem a személlyel vannak gondjaim. Illiame most először veszélyesebbnek láthat, mint Yuut eddig. Arcomra kivetült a gyilkos szándék. Ördögi mosollyal lépdeltem. - Maya... van még egy befejezetlen csatánk. Emlékszel szerelmem? Akkor nem öltelek meg. Most a legapróbb gond nélkül fogom levágni a fejed azzal a karddal, amit a kezedben tartasz- mondtam cinikus hangon. Illiame lehet soha többet nem közelít majd hozzám ezen mondataimra. Szerelmemnek hívom, és mégis megölni akarom. Persze ez már egy hosszú sztori, de aki nem érti azt, hogy én egyenrangúként tekintek rá, akár legyen ő egy félelf-drow-miazanyámkínja, vagy akár teljesen hasznavehetetlen. Lassan de biztosan és csendesen lépdelek a fekete hajú vaizard lány felé. Szerelem? Mi az nekem. - MEGÖLLEK!!!- süvöltöttem, és azonnal egy Byakurait küldtem felé, majd egy kounkantennyel módosítottam az irányán, végül zártam az egészet még egy fehér villámmal. Kidoukkal van csak esélyem. Ha támadás érne, én még mindig jobban shunpozok, mint bármelyikük, bár a félelf-drow-miazanyámkínja férfit nem ismerem. Mivel a láb-controll sincs rajtam, így olyan tempót diktálok, amit nehezen tudnának utánam felvenni. |
| | | Urahara Kisuke Globális moderátor
Hozzászólások száma : 210 Age : 31 Registration date : 2011. Aug. 03. Hírnév : 19
Karakterinformáció Rang: Kalapos tudós Hovatartozás: Független Lélekenergia: (0/0)
| Tárgy: Re: Gelidus Specus Szer. Feb. 15, 2012 7:33 am | |
| Minden megvan ahhoz, hogy a lelkek összemérjék erejüket, legalább is látszólag. Talán ők még nem is sejtik, hogy valójában mivel is állnak szemben. Jobbjára ketten már a dühtől fortyognak, ahogyan szeretteikkel találják szembe magukat. A démon számára mindegyikük reakciója igen ismert egy ilyen helyzetben. Talán még ő maga sem tudja megmondani, hogy igazából mi is lesz a vége ennek az egésznek. Az idők végtelen fonalán jár már évszázadok, tán ezredek óta. A nyugalom hatalmas úr, ő ezt már rég megtanulta; számára ők hárman semmiben sem különböznek, mint az eddigiek. Egyetlen céljuk, hogy megszerezzék az ereklyéket, de ez úgy is csak akkor sikerülhet, ha felismerik a jelenlegi csapda lényegét. - Cöhh - Viclyn ismételten ennyit reagál a félvér irányába, majd észrevehetően kihúzza magát. Szokványos drow eleganciával lép előre párat, majd vészjósló tekintetét a többiekre is szegezi. Ismerős ez, nem de bár? Illiame számára Viclyn viselkedésében nincs is semmi kivetni való. Éppen úgy viselkedik, mint ahogyan ő megszokta. A drow villámgyorsasággal, szinte játszi könnyedségével húz elő egy rövid kardot ruhája alól, s forgatja meg ujjai közt. Irigylésre méltóan a penge szinte táncol kezeiben. - Elárultál, nőstény.. - Szól irányába, majd gyors ütemben indul meg a nő felé, hogy nyakát szeghesse. Megfordulva saját tengelye körül gyors, de halálpontos vágást mér célpontjára. Mindez idő alatt Maya csendben figyeli a vele szemben álló fehér hajú férfit. Szemei különös fényben úsznak. A szerelem és gyűlölet egyvelege íródik le a nő arcáról, éppen úgy néz ki, mint amilyennek egyszer Yukezo már láthatta. Félre lép az elsült technika elől, maga mellett emeli fel az "idegen" zanpakutot. - Na és te? Te mennyire emlékszel rám, Yukezo? Mennyire sanyargatja lelkedet a múlt történései, szerelmem? - Ismerős tekintet, ismerős viselkedés. Te magadnak sem tudod megmagyarázni ezt az egészet. Azt hihetted, néhány pillanatig, hogy ez nem ő, de valamiért mégis úgy érezheted, hogy ez nem így van. A düh bármennyire is elkaphat, te attól még tudhatod, hogy nem egyszerű ellenféllel van dolgod. Elindul feléd, majd egy ismerős villámtánc mozdulattal terem egy másik pontodon, hogy pengéjével egy függőleges támadást indítson el; ráadásul a saját zanpakutoddal. Deja Vu érzés, érthetetlenség. A saját zanpakutod, habár sem shikai, sem bankai. Minden ami volt, valahol elmúlt, valahol mégis ott van. H valakit nagyon szeretünk, annak képe lelkünk mélyén mindig megmarad. Éppen ezért sem tudhatod még te magad sem, hogy ez mi is valójában. Hiszen tekintete annyira ismerős lehet, ő a feleséged Chiyoko. Tiszteletlenség ugyan, de nem érzed a lélekölőd jelenlétét. Olyan érzés foghat el, mintha többé nem is volna a tied. - Ne haragudj Macinyó, hogy nem jelentkeztem be a titkárnődnél, gondoltam az asszonykádnak kijár ennyi privilégium! - Mosolyog rád, s illet eme ismerős szavakkal. Ezek olyan szavak, amiről te is jól tudod, hogy csak kettőtök közt hangzott el. Tekintet, mimika, minden olyan élethű. Ezen a zord helyen pedig saját néhai nejed jelent volna meg? Furcsa dolog következik be pillanatokkal később. - Me ga samero, Dotonryuu! - Bocsánatkérő tekintetét emeli rád, aktiválja kardod shikaiát. A démon rejtekében különös pillantást vet a vaizard lélekölője irányába. Ez lenne tehát Sierashi Yuusuke zanpakutojának egy formája? Kíváncsian várja, hogy felesége miképpen fordítja ezt a férfi ellen. Így tehát a következő alkalommal a shikai első támadását méri Chiyoko rád. Most már teljesen egyértelmű lehet a számotokra, hogy nem csak szerettetekkel kell szembenéznetek, hanem a puszta zanpakutotokat is irányításuk alá vonták. |
| | | Sierashi Yuusuke Daitenshi
Hozzászólások száma : 914 Age : 31 Tartózkodási hely : Karakura városa Registration date : 2009. Jan. 19. Hírnév : 127
Karakterinformáció Rang: Hachibantai ex-taichō| Daitenshi - Saizensen sōsui Hovatartozás: Daitenshi Lélekenergia: (68000/100000)
| Tárgy: Re: Gelidus Specus Szer. Feb. 15, 2012 8:39 am | |
| Szívem szaporán ver, az ütem egyre gyorsul, szinte érzem a vér dobolását a fülemben. Annyira valószínűtlenül valóságos a helyzet, hogy legszívesebben ordítani, őrjöngeni volna kedvem. Mit sem érdekel a drow-lány elcsukló hangja, a testemben rejtező tomboló energia mindent el fog pusztítani, ami az útjába kerül. Yukezo hangja vett véget az őrületnek, aminek köszönhetően némileg megtántorodva lépek hátra, aurám pedig elillan, akár a füst. Bolond vagyok, nem szabad veszélyeztetnem a társaimat! Itt igazából az a kérdés, mennyire hiszek szerelmem erejében és irántam érzett érzéseinek tisztaságában. Nincs olyan gonosz varázslat vagy ártó szándék, ami képes lenne felülírni ezt. Nem tudhatnak semmit Rólam, most járok itt először, minden, amit Elénk vetítenek csupán az elménkből kiragadott képek ijesztően igazinak tűnő fergetege. Nem szabad gyengeséget mutatnom, mert akkor mindannyian elvesztünk. Felesleges lenne nyugalomra intenem a Villámvándort, tökéletesen alámerült a gyűlöletben és felszínre tört azon énje, ami miatt tartottam a Daitenshibe való beszervezésekor. Úgy gondoltam az évek során, Maya végleges elvesztését követően, némileg megkomolyodott, s indulatait megtanulta féken tartani, mivel a közelmúltban egyetlen alkalommal sem produkált ehhez hasonló kitörést. Méregből harcolni viszont az egyik legrosszabb döntés, le kell csillapítania tomboló belsőjét, máskülönben hamarabb látja viszont Paragont, mint szeretné, viszont nem a kezében, hanem a mellkasában. Korholva magam elkalandozó gondolataim miatt emelem tekintetem ismét a hasonmásra, aki oly’ kedves szomorúsággal néz, amitől még a legfagyosabb acél is meglágyulna. Vonásaim ellenben megkeményednek, szemeimet pedig le kell hunynom, egyszerűen nem vagyok képes ránézni. Látni Őt egyet jelent a harc elvesztésével. Ereimben meghűl a vér a csipkelődő mondatot hallva, úgy érzem, mintha szívemben csorba tört forgatna egy kéz, amit nem tudok ellökni magamtól. Annyira régen találkoztunk már és akkor sem voltam teljesen önmagam, de hiányát ezidáig sikerült elnyomnom a kötelesség hajszolásával. Most viszont elemi erővel vág mellbe a tudat, hogy talán nem is láthatom többé. Nincs rá garancia, miszerint Ő vagy Én nem fogunk elesni a csatában… Nem, erre még csak gondolnom sem szabad! A parancsszavakat meghallva íriszeim lomhán fókuszálnak ismét a célra, mialatt egy másodpercre elgondolkozhatok azon, vajon miért nem érzek semmit a fegyverből, ami elméletileg a lelkem része. Ha viccesre venném a figurát, akkor most itt állnék lelketlenül, szemben mindennel, ami egy kicsit is jó Velem kapcsolatban. Elég gáz lenne a saját zanpakutuom által meghalni, ebből adódóan a lehető leggyorsabb mozdulattal lépek ki oldalra a csapás elől, de még kellő közelségben maradva ahhoz, hogy jobbomat előrelendítve, teljes testsúlyomat beletéve tudjak kivitelezni egy ütést nyitott tenyérrel, ami a nő torkát célozza meg. Az esetleges védekező cselekedetet megelőzve gyorsítom fel magam egy shunpo segítségével, aminek köszönhetően mögötte jelenek meg és egy félfordulatot téve teszek szert elég lendületre egy bordarepesztő rúgás létrehozásához. Próbálkozásaim nem tűnnek tétovának, de egyértelműen olyan területeket céloznak meg, amelyek találat esetén sem jelentenek halált, maximum harcképtelenné tennék. Sokkal egyszerűbb lenne a saját képmásom ellen küzdeni, egy pillanatig sem gondolkodnék azon, hogy vajon milyen technika segítségével hozták létre. Kombinációmat követően hátrébb ugrok, az előbbi gondolatnak most nincs jelentősége. - Mi vagy Te? - teszem fel a kérdést érdeklődő hangnemben, míg lassacskán körözni kezdek ellenfelem körül, ezzel bírva mindig fordulásra, amennyiben szemmel akarna tartani. – Úgy beszélsz, úgy harcolsz, úgy nézel, mint Ő, de csak másolat vagy, egy silány lenyomat, ami bennem él az eredetiről… Ez a hely ősi és meg van az oka, hogy nem tért vissza innen senki, tudom jól. Attól való rettegésem manifesztációja vagy, miszerint egyszer talán Chiyoko is ellenem fordul? Megvetendő, szánalmas harcforma ez, viszont nem vártam többet egy őrzőtől, aki gyáva előbújni! Jó egy kicsit kiadni a gőzt a szövegeléssel, már-már attól tartottam, a kétségek szétfeszítik a belsőmet. Tamachihoz hasonlóan legázolhatnám magam is az ellenfelet, sokkalta pusztítóbb kidoukat ismerek, mint a shinigami, de nem ez az igazi kihívás. Egyetlen személyt vagy valamit keresünk, mivel mindig úgy beszélt magáról, amiből kikövetkeztethetővé vált a tény, mely szerint egyedül van, nem pedig hárman, mint ahogy az itteni példa mutatja. Arra már biztos ugrana, ha véletlenül baja esne a kis ereklyéinek. Hirtelen jött ötlet fogalmazódik meg elmémben, aminek megvalósításához rögtön neki is látok. Bal karomon lélekenergia fut végig, mutatóujjam pedig aranyszín felizzik, midőn számat elhagyja a „Bakudou 63: Sajou Sabaku!” parancs, aminek hála elméletileg vastag, sárga lánc tekeredik rá az arclopóra. Tervemnek ez csak az elterelés részét szolgálja, szemmel alig követhető villámtánccal térek ki jobb felé, míg arcomon a fényes lélekrészecskék egy maszkot hoznak létre. Erősebbik kezem öklét előre tartva, köpenyem ujját időközben felhúzva sűrítek egy keveset reiatsum sötét feléből a fentebb is említett testrészbe, amiből eltéveszthetetlen zúgás közepette vágódik ki az ezüstszínű Cero. A tárgyak mellé célzok, ám ebből a szögből bármi kisülhet az akcióból. |
| | | Lilibelle Illusen Különleges karakter
Hozzászólások száma : 95 Age : 31 Registration date : 2011. Jul. 01. Hírnév : 20
Karakterinformáció Rang: Circus Sodalis Hovatartozás: Insignis Reliquia Lélekenergia: (20700/30000)
| Tárgy: Re: Gelidus Specus Csüt. Feb. 16, 2012 2:46 am | |
| *A félelem rabja volnék én, s a félelem tart életben. Miért, miért Ő? Miféle helyen lehetek, ha neki nem tetszik, hogy itt vagyok? Nem értem. Hiszen Nocturn-sama küldött ide, s ő mondta, hogy segítsek elhozni nekik az ereklyéket. Akkor mégis miért van itt egy ilyen félelmetes helyen Viclyn? Nyelek egyet szokványos kifejezésére. Annyiszor hallottam már, s még mindig nem tudom, hogy pontosan milyen jelentéssel bír. Több fajta beszédszituációnk során előkerült, s bármennyire is ismerem, ezen szavát soha nem fogom tudni azt hiszem megfejteni. Csupán megszeppenve pillanthatok rá. Megharagudott rám, látom szemeiben. Lehet azért, mert nem tudok ellenállni a feltörő lélekenergiának? Yuusuke-sama erős, túlságosan is erős. Gyengének érzem magam ahhoz, hogy talpon legyek. De az idő előrehaladtával szerencsére abba marad ez az erőfelszabadítás, így remegő lábbakkal ugyan, de megállhatok. Szinte magatehetetlenül pillantok körbe. Mindenki egy fontos személlyel harcol. Nem értem, hogy miért? Én soha nem bírnék ártani Viclynnek. Amint rápillantok, rögvest meghátrálok néhány lépést. Furcsa érzések kezdenek bennem lappangani. Érthetetlen fájdalom fog el, aminek oka talán az lehet, hogy valamit bizonyára elfelejtettem. Elfelejtettem megkérdezni tőle, hogy eljöhetek egyáltalán erre a küldetésre? Lesütöm tekintetemet, választ én ezekre a kérdésekre nem kaphatok, így inkább megpróbálom csendben meghúzni magam. Ha így teszek, azzal rosszat talán nem is tehetek. Ám ezúttal ilyen tekintetben tévednem kell. Hiába próbálom magam azzal lekötni, hogy a többiekre is figyeljek, egyszerűen Viclyn nem hagyja. Pedig Yukezo-sama megmondta, ha gond van, akkor nyugodtan idézhetek rá egy pajzsot; azonban füleimet megérint egy különleges, ámbár ismerős hang. Pengék suhogását hallom meg a levegőben, ahogyan szélsebesen szelik a levegőt. Csodálatos penge általi villanásokra leszek figyelmes, s mire felfognám, hogy mi is történik, addigra már Ő megindul felém. Fagyottan gyökeredzik lábam a földbe, rémült pillantásokat vetek arra a férfira, aki kardjával indul meg felém. Egy régi emlék kezdi el ködösíteni elmém zugait. Éjszaka volt, zord éjjel. Csend honolt az utcán, s mindössze ketten lépdeltünk nesztelenül, fekete köpenyek takarásában. Utunk Karakura múzeumába vezetett. Hatalmas építmény, amely különleges stílusban építtetett, Viclyn alkotta képzelet alapján. Belépve az épületbe hirtelen úrrá lett rajtam az érzés, mi szerint eltörpülni látszok egy ilyen építményben. Emlékszem, hogy nem mertem lépni a fényesre csiszolt márványlapokon, ne hogy bepiszkítsam csizmám talpával. Végül aztán mikor rá vettem magam elcsúsztam, s leszidott, amiért ilyen ügyetlen vagyok. Azon az éjjelen pengét adott a kezembe, és megtanított védekezni. Alapmozdulatok lehettek, én mégis lelkes voltam tőle. Minden amit mondott, minden ami ott történt mélyen lelkembe ivódott. Bizonyítani akartam, így hát mikor élesre került a sor, egy másik utat választottam. Tompa élére fordítottam a fegyvert, s úgy védtem ki támadását. Pedig eredetileg valójában teljesen máshogyan kellett volna védekeznem. Akkor, s ott megfogadtam, hogy élével sosem emelem pengém Viclynre. Igazából az a fogadalom nem csupán tárgyakra vonatkozik. Letettem eskümet felé, s ez nekem többet jelent bárminél. Kitisztul lassan elmém, de már csak néhány lépése választ el attól, hogy eltaláljon. Minő elegáns, nemesi mozdulatok ezek. Sikkantva fogom meg fejem két oldalt, és bukok alá támadásának a rémülettől. Szívem hevesebb ütemben kezd el verni, méterekre teleportálva gurulok ki. Elveszítve egyensúlyomat a talaj felhorzsolja tenyeremet, s némiképp nyöszörögve húzom fel magam lelkem fájdalmától. Megakar ölni, engem. Nekem pedig védekezni sincs jogom, nem tehetem meg. - Megteszek bármit, csak kérlek..had maradjak veled! *Rá pillantva azonban észre veszek valamit. Az érzés, hogy ez ő annál sokkal erőteljesebb, mint mikor az Insignis Reliquiaban vagyok vele. Ez talán azt jelentené, hogy ez jobban ő, mint hinném? Megrázom fejem, kezdek összezavarodni. Annyit tudok csupán, hogy jelen pillanatban nem tehetek semmit ellene. Egy pillanatra elkalandozik tekintetem társaimra. Az egyik nő a fekete hajú férfi zanpakutojával támad. Zanpakuto..egy shinigami jut erről eszembe, ettől pedig féltékenység ül ki tekintetemre. Ezt a tekintetemet Viclyn felé engedem.* - Zanpakuto.. *Egyetlen egy szót mondok erről. Valahol mélyen még mindig bennem van, hogy mit el nem követett azért, hogy neki is legyen egy. Voltak pillanatok, amikor komolyan arra gondoltam, hogy ő és az a shinigami nő együtt vannak. Mindenesetre e tekintetemben tévedtem. Sok minden kavarog most bennem, nem igazán tudom hogyan kéne most viselkednem, vagy mit kéne cselekednem. Mit is tehetnék én Viclyn ellen? Annyit már biztosan tudok, hogy nem lennék képes tudatosan rá támadni. Csak ne fájjon a fejem, csak most ne, könyörgöm!* |
| | | Tamachi Yukezo Daitenshi
Hozzászólások száma : 552 Age : 30 Tartózkodási hely : Karakura town, Hűség tornya, Sehol Registration date : 2009. Apr. 20. Hírnév : 25
Karakterinformáció Rang: Daitenshi, Középnemes, Lord Belial Hovatartozás: Daitenshi Lélekenergia: (52100/65000)
| Tárgy: Re: Gelidus Specus Csüt. Feb. 16, 2012 4:05 am | |
| Eljátszott dühöngésem meghozta a gyümölcsét. Egy kicsit jobban megismerhettem ellenfelemet. Az ő tekintete nagyon is hasonlított az enyémre, mintha csak magam néznék vissza magamra. Széles mosolyra húzódik a szám, mikor kikerüli az első csapást. Shunpoval kerülte ki. Maya sosem tenne ilyet... csak én! Mégis valami nagyon arra ösztönzött, hogy megöljem. Puszta látványa is olyan érzelmeket keltett bennem, amiket nem tudtam hová tenni. Szerelemnek nem nevezhetem, hiszen sokkal inkább... dühös vagyok. De miért is vagyok dühös? Magam okozhattam az ő szenvedését is talán. Eltűnt az életemből nyomtalanul, mégis hiányt érzek miatta. Talán nem vagyok megelégedve karakurai életemmel? Nem! Ő tehet az egészről. Én bevallottam neki tettem, és ő jelentette. Megtehette volna, hogy nem. Az apámat úgy ismerte, mint egy gazfickó, aki halált érdemel, akkor miért én bűnhődök. Nem ismerte a hátteret. Én se árultam el, hogy vaizard, ő elárulta, hogy gyilkos vagyok. Élhettünk volna boldogan, én képes lettem volna rá. Az emberiség arkangyala vagyok. Tudhatta jól, hogy én milyen vagyok. Védelmező, nem pedig holmi támadó idióta. Ezen dolgok soha nem kerültek elő még elmémben, most, hogy látom őt, ezt érzem. Fölösleges érzelmek sokasága. Már voltam együtt Rikával is, hihetetlen, hogy még mindig ez a kis ribanc az, aki kihoz a sodromból. És még a tekintete is olyan, mint az enyém. Aztán Maya shunpozott egy nagyon gyorsat. Alig láttam. Pont olyan gyors volt, mint én. Reflexszerűen léptem ki mellőle. Ezt a trükköt én használom folyamatosan. Ez nem Maya... de mégis. Érzem. Ezt át kell gondolnom. De nincs időm gondolkozni. Amint csap, olyan esetlen a mozgása, szinte kívánja, hogy egy megfelelő mozdulattal kiverjem a kezéből Paragont, és leszúrjam vele. Nem érthet Paragon forgatásához, bár tudom, hogy ő jobban forgatja a kardokat, mint én. Nálam aztán nem nehéz jobban forgatni. Paragonnak a képessége az, amit ki lehetne használni. Nem használja Paragont, shunpoval támad inkább, hasonló tekintet. Ez az egész csak összezavar. Mire fel történik ez az egész? Ki ellen harcolok? Most Maya, vagy saját magam ellen. Ekkor meghallottam a másik fronton három olyan szócskát, amit nem vártam. Me ga Sameru... Chiyokora pillantottam, aki éppen most aktiválta Yuu zanpakutouját. Ez egy olyan infó volt, amit vártam. Maya... te szemét állat. Akkor ki az a félelf-drow-miazanyámkínja, aki ilyen jól forgatja a pengét, bár Illiamét még harcolni sem láttam. Hogy ha valamit varázsolna, valami pajzsszerűt Mayára, vagy Chiyokora, akkor tudnám mi történik, de még mindig csak tökéletes kardforgató képességét villogtatja a szerencsétlen lány ellen. Najó. Most van elegem ebből a helyzetből. - Tudom ki vagy te, tudom miért történik mindez... El kell temesselek, és ez egy lehetőség rá. Örülök hogy téged láttalak itt, de legközelebb már nem lesz. Meghaltál számomra- suttogtam, mikor közelebb értem hozzá, és mellette haladtam el. Ahhoz hogy legyőzzem, el kell tennem ezen érzelmeimet. Paragont forgatja, shunpoval támad, így tekint rám. Én lőttem a kidouval, alig láttam a shunpoját, úgy tekintek rá, mint ő akkor. Értem ezt az egészet már, és megtanultam a leckét. Elshunpoztam tőle messzebbre, megfordultam, és vártam. Amint felém shunpozik magamat ismerve, elkapom a csuklóját, eltöröm egy gyors mozdulattal, kiveszem a kezéből Paragont, és egy fordulással a torkát támadom meg. Nem fogja kivédeni, tudom. Én se tudnám. Ha esetleg kivédi, akkor bukott az elméletem, és gondban vagyok, de erre kicsit az eshetőség. Illiame következik. Tudom, hogy Yuu is rá fog valami ilyesmire jönni. Maya halála letisztított egy rakat dolgot most a lelkemben. A kifröccsent vér, a látványa, hogy összecsuklik hidegzuhanyként ért. Vége! Éreztem, hogy nincs tovább már belőle. Nem fogom megsiratni az emlékét. Sem bosszúságot, sem szeretetet, sem szánalmat nem érzek iránta. Egy egyszerű shinigami, aki kezébe merte venni lélekölőmet. Halállal lakolt bűneiért. Emlékemben még tiszta, hogy ki is volt ő, vagy hogy egyáltalán miért is álltam mellé, de ha most velem szemben jönne... lehet meg se ismerném. A félelf-drow-miazanyámkínja aggasztott a legjobban egyébként. Ha nem ismeri fel a sablont, akkor neki lőttek, bár hogy ha hagyja magát, akkor nem tudom mi történik. Konszenzusra jutás lehetősége köztem és Maya közt nem volt lehetséges. Az ő harcuk nyilván hosszabb ideig fog tartani, mint az enyém. Én shunpo mester vagyok, és stratéga. Ez a szerepem a Daitenshiben, de ez a félelf-drow-miazanyámkínja valahogy esélytelennek tűnt számomra. Érzelmileg instabil, döntéshozó képességei kifejletlenek, harci adottságai nincsenek... hát mondjuk aranyos, de ezen helyzetben ez nem sokat segít. Viszont egy olyan kultúra képviselője, ami messze áll tőlem. Nagyon messze. Úgy néz ki viszont, hogy a szerelem náluk is él, bár nem értem miért így. A férfi irigylésre méltóan küzdött eddig. Szegény lány, hogyan is segíthetnék rajta. Ha igazam van, ellenem nem ér semmit a férfi, ahogyan Maya is engem támadott meg elsőnek, függetlenül az általam megszokott stratégiáktól. Egy gyors 2v1 még mindig biztosabb, mint a lassú 1v1. Maya helyében én Illamére támadtam volna, majd azzal a férfivel együtt hihetetlen gyors aprítás lett volna, majd ismét egy 2v1-ben engem, majd míg Chiyoko legfoglalja Yuut, biztos nem ölné meg a saját feleségét alapon 3v1-ben, már lenne esély a vaizard ellen. Nem ez történt. A tervem a következő. Először a sötétbőrű hímet veszem célpontomba, majd hirtelen Illiamére váltok. Sajnálom, nem ismerlek. Te sem ismersz engem. Nem tartozom érted felelősséggel, de még Yuu sem. Senki sem fogja tudni mi történt itt lenn, de a te érdekedben, hogy ne legyél kristályfüggő a plafonon. - Üdv itthon, Paragon- ahogy kimondtam a varázsszavakat, shikai alakját vette föl kardom. Szép lassú kimért léptekkel megyek a két félelf-drow-miazanyámkínja felé. Nem igazán értem, hogy kinél pontosan mi a titok nyitja, mert biztos mindenkinél más. Yuu nem ölheti meg a feleségét... vagy pont az lenne a lényeg? Ahogy ennél a két hamvas bőrűnél is más dolog lehet. Jobb kardforgató, mint én, mégis nem árt Illiamének. Vagy igen? Ha netalántán egy gyilkos mozdulatot látnék biza megvédeném. Így viszont más a módi. Teleportáltam a lányhoz, és gyilkos tekintettel csaptam... a lányra. De legalábbis a válla felé. Ha igazam van, akkor a férfiú megvédi őt, ha nincs... akkor leállítom a csapást, és ismét gondolkozni kezdek. Meg kellett volna védenie! Ha tényleg az történik, amit gondolok, hogy történik. |
| | | Urahara Kisuke Globális moderátor
Hozzászólások száma : 210 Age : 31 Registration date : 2011. Aug. 03. Hírnév : 19
Karakterinformáció Rang: Kalapos tudós Hovatartozás: Független Lélekenergia: (0/0)
| Tárgy: Re: Gelidus Specus Csüt. Feb. 16, 2012 7:04 am | |
| Töretlen harcotok tovább sanyargathatja lelketek. Lassan kezdtek rá jönni, hogy minél tovább tart annál mélyebb sebeket tép majd fel. Eleinte mindannyian azt gondoltátok, hogy csak egy képmás talán; idővel rá jöttök, hogy ez ennél többről szól. Ismerős, mégis ismeretlen. Kétségek gyötörnek, hiszen Ő róluk van szó. Vagy talán mégsem? Tekintete olyan, akárcsak emlékeidben él. Szívfacsartató érzés hatására eluralkodik rajtad egy fajta ösztön. Bántani akarod őt, de mégsem annyira, hogy megöld. Hozzá képest sokkal képzett vagy, te is tudod ezt. Támadásaid noha sikerrel zárulnak, mégis egy igen különös dologra jössz rá pillanatok alatt. A rúgás ereje, amellyel berepeszted szerelmed bordáid, valamint bármi nemű sérülés ugyanúgy visszapattan rád is, ahogyan szerettedet éri a fájdalom. A hasítás hirtelen ér, s majdnem meg is akadályoz villámlépésedben. Egy mondat fájdalomtól elcsukló hangon. - A feleséged vagyok, mézesmackó! - Hallgatag sírásba kezd, ami rendkívülien ismerős lehet számodra. De te már eldöntötted, hogy mindezek ellenére a barlangra támadsz. A belőled előjövő cero pedig vészjósló hatásokat ér el. Mindez idő alatt Yuke akcióját a démon különösnek véli. Kicsit érthetetlennek találja, hogyan jöhetett rá a dolgok nyitjára. Hiszen évszázadok óta nem volt még olyan illető, aki rá jött volna csapdája lényegére. Viszont a nőn ért sérülések éppen úgy visszahatnak a shinigamira is, ez ezen helynek törvényszerűsége. S amiért rá jöttél, hogy lelked "Maya" darabjával vívsz, hamar be is fejezheted ezt. Az utóhatás pedig hamar kifejti hatását, mint hinnéd. Minden jó és rossz emléked - mi hozzá köt -, közömbössé változik számodra. A benned dúló harag immáron az idő enyészettévé lesz. Megszabadultál tőle, talán örökre, így józanul siethetsz egy társad segítségére. Illiamen eluralkodó félelem igen csak gátolja cselekedetében. A félvérre mindig is jellemző volt ez a fajta viselkedésmód, így talán mondhatni lehet, hogy hű maradt önmagához. Ám ez kevés lesz ahhoz, ha meg akar menekülni. Viclyn nem illet válasszal, mindössze gyilkos tekintetével vizslat. Kezeiben megint csak megpörög a penge, s megrohamoz téged. Mikor viszont meglátja az éppen betolakodó shinigamit, egy árnymágia trükköt használ ellene. Yukezo abban a meglepetésben részesül, hogy saját árnyéka kezdi ellepni testét, majd hirtelen eltűnik a csata helyszínéről. A zanpakutoja hangos csörömpölésben hull a padlóra, és ő egy olyan helyen találhatja magát bezárva, amit már jól ismer. A drow bezárta őt Parangonba, egyelőre még bizonytalan, hogy mennyi időre. Viclyn viszont ennyivel nem fejezte be, hiszen a shinigami csupán egy eltávolítandó személy volt. Az ő ellensége nem más itt, mint Illiame. Ő pedig egyre csak közeledik a félvér felé, pillanatok alatt elindítja támadását. Mind e közben a falba vágódó cero átroppantja a fagyott jeget, eltalálja az egyik kesztyűt. Elemi erővel robban ki a jégfal, egyenesen a földre. Az ereklye sértettsége okán hatalmas szél csap át a termen, majd egy fekete-lyuk keletkezik, amely elszívja a plafonból leszakadó holttesteket. Démoni sikítás csap fel, mintha az őr éppen szenvedne. Az egyik légáramlat hatására Yukezo zanpakutoja a véletlen folytán átdöfi Yuusuke feleségének mellkasát. Vajon ez miként hathat a vaizardra, valamint a shinigamira? |
| | | Ajánlott tartalom
| Tárgy: Re: Gelidus Specus | |
| |
| | | |
| |
|