Ahogy wan csapásra elbizonytalanodtam the válaszomban, leghaatoesebben the Karakura Raizer többi tagját magam mellett szerettem volna knowolni, hiszen együtt biztosan knowoltunk volna the helyes választ. T_T But így aizube kellett rukkuznem Holmes-mesutaval and Mei~nee-sannal the uitchi felháborodásával, ami persze, hogy érthető, hiszen így Jacko~nii-sannak egyáltalán no herupuzünk.
- Igazad van! Soooorrryyy~ TToTT – ijedten bújok el Holmes-mesuta mögé, hogy védjen meg the uitchitól, akit jobban megnézve hasonlít the Henzeru and Gureeteruban the mézeskalácshausu uitchiára, sőt még knowolnék sayelni pár hasonlatot, csak now no jut eszembe wan sem, amiért furu rémisztő volt. Vajon ki találta ki ezt the fuirumut? T3T Now megijedtem! T^T
- Szerintetek no hasonlít the shoppu édességeken szereplő uitchira? ._. – rukkuzek hol fel Holmes-mesutara, hol pedig Mei~nee-san irányába, hátha ők is észrevették azt the hasonlatot, amit I. Még wan harouiin chokoreeto peepaaral is tanúsítani knowlom, hogy yes is, hasonlítanak!
Lelkesen kutatom elő ruhám zsebeiből the peepaat and mutatom fel guddo magasra, hogy mindkettőjük lássa, hogy igenis igazam van, and tényleg hasonlít the uitchi the chokoreetos peepaaon lévővel. *o* Wan big hírességgel szerepelhetünk wan kuuru harouiini, horror fuirumuben, but guddo! *_* Ha ezt elmesélem the sukuuruban the többieknek, no fogják elhinni, the Raizerek pedig tiszta irigyek lesznek, hehehe…
- Nebaa?! °o° - meglepetten kapok arcomhoz, no is hiszek fülemnek, hogy ezt sayelte. Hiszen, wan hét múlva big megsayelés lesz the ESUO-ESU kurabuban! o.o I no maradhatok itt örökre! Különben is, ha itt ragadunk az azt jelentené, hogy no knowoltunk herupuzni Jacko~nii-sannak, ami no történhet meg, mert mi igenis herupuzunk neki, ez the Karakura Raizerek and the Karakura Raizer herupu dolga! - Össze, összegyűjtjük őket, igaz? Igaz! – szalutálok parancsára. Jacko~nii-sanért meg kell tennünk, bármi áron! No hibázhatunk!
The hangos, fülsüketítő reccsenés hallatán értetlenül rukkuzek the forrásának irányába and amikor meghallom the reddo vizet bugyogni oda is vetek wan pillantást. Ez után, pedig no knowolom eldönteni, hogy melyiket tartsam aizumel. The recsegést vagy the vizet? @_@
The döntésképtelenségben szédelegve váratlanul ér the hatalmas orrszerű valami kinövése the falból, melyet big meglepett aizuekkel, tátott szájjal vettem aizuügyre. Hisz, milyen kuuru már! Furu fel voltak készülve the fuirumunek erre the darabjára and elérték the ueitolt shokkuhatást! Akár wan guddol megpeintolt manga csattanója! *o* This is kuuru! *_*
Tekintetemmel már the kyamerakat is keresem, hogy vajon hol veszik the adást, mert szeretnék integetni the felvevőnek, but no látom, így ezt the lelkes mozzanatot hanyagolnom kell. T3T Míg ezt emésztettem, no hallottam, hogy mit saylet pontosan the uitchi, csak the nevetésére figyeltem fel. I pedig értetlenül rukkuztem, ahogy varázslatos módon eltűnik. °o°
- Gumishugaa! – szólalok fel happiin, miközben the vízben úszkáló aizuek irányába mutatok. Láttam már ilyet ingurisshuban and knowolom, hogy létezik! Ráadásul finom is, and guddol is jönne the Karakura Raizer shugaagyűjtő kontesutohez is, hogyha elsők akarunk lenni Holmes-mesutaval! *.* - Holmes-mesuta! Puriiiizuuu, hozd ki őket! *_* – rukkuzek rá big könyörgő aizuekkel, miközben lelkesen léptem is volna felé, viszont megbotlottam the saját kosuchuumuben and véletlenül – yes, véletlenül, no szándékosan! T^T” – belelöktem Holmes-mesutat the medencébe.
- Sooorry, Holmes-mesuta~ no akartam! T_T” But purizzuu, hozd ki the aizueket! *o* Ugye, knowolsz úszni Holmes-mesuta? – az I dadeiim kuuru így biztosan, hogy knowol úszni, e felől no kételkedem. *.* I is knowolok ám’ úszni, csak Miyavi-nyan no szeret, and ha belementem volna the vízbe, biztos megharagudott volna rám and azt pedig no akarom. T_T”
- Amúgy mit is kell ezekkel csinálni, Chainiizu doragon-chan? – teszem fel the kérdést tanácstalanul, mert I no figyeltem arra mit is sayelt the uitchi. Szerencsére Mei~nee-san knowolta, így elsayelte nekem mi is the teendő the aizuekkel. But kár, pedig azt hittem már, hogy begyűjthetjük, majd megehetjük őket. T-T But miért kell battoeket bántani? ToT” Lehet, hogy ezek no is igazi battoek, hanem műből vannak? O.o Yes, biztos ez the megfelelő magyarázat! *-*
- Sankyuuu~, Holmes-mesuta~! – herupuzem ki the medencéből, amit kihalászta the aizueket nekünk. Ez után egyet rögtön the handombe is fogok, majd elhajítom viszont meg se ütött wan battot, elszontyolodva rukkuzem meg Mei~nee-san példáját emiatt, hogy now mégis mit ronthattam el? But guddo, hiszen ez olyan, mint the kidobós! *o* Sőt, mint the ritorubooru hajítás the sukuuruban ! *w* Kingu, mintha csak tesi órán lennék! Kár, hogy Key~nii-sensei nincs itt, hogy kaphassak ötöst, ha sikerül… ToT
The hasonlatnak köszönhetően sokkal bátrabban dobtam el the gumishugaat, mely the víz miatt ritorut ragacsos lett, vagyis gondolom, hogy emiatt… Mindenesetre igyekeztem the ritorubooru hajítás módján eltalálni the battoeket. Mohh, but baddo, hogy nincsen itt the többi Raizer, biztosan élveznék ezt the geemut… TwT El sem fogják hinni, majd the mesénket the főhadiszálláson holnap erről!

Szégyenletes, hogy semmi mást nem tehetek a jelenlegi helyzetünkben, mint amit az a különös utasítás javall. Nincs más irány, a keresztutakat elhagytuk, és besétáltunk a zsákutcába. Hogy mi lesz ez után, egyáltalán jó döntéseket hozunk-e, és helyes-e, amit teszünk, azt már csak az idő döntheti el. Félek, nem a kötelességemet követem, hanem egy őrült, szeszélyes játék részesévé váltam. Mint egy egyszerű marionett bábu. Más mozgatja a szálakat, és nem lehetek ura a cselekedeteimnek, mert olyan ideák feszülnek egymásnak, amik közül nem lehet jól választani. Az emberek vagy a lelkek védelme? Nem tudom. Nem tudom, mi volna a kisebbik rossz, milyen irányba vezet az út. A híd, melyen vissza lehetett volna fordulni, leomlott a hátam mögött. Hogy mikor, azt nem vettem észre. De most, hogy menekülnék, már nincs merre. Aoi-san és az apja érdekében haladnom kell azon az ösvényen, mely itt van – más, ismeretlen erők által – kijelölve a lábam alatt. Ezt a cselekvésmódot már ismerem, bár korántsem állíthatom, hogy kedvelem is. Mégsem látok más ésszerű lehetőséget. Csak remélni tudom, az idő majd engem igazol. Abból amúgy sem lehet már sok. Előbb-utóbb véget ér az este. Mintha csak gondolataimnak adna hangot a folyamatos kattogás, mely bezengi a termet. Nem tudom, mióta állok mozdulatlanul, és próbálom beazonosítani, honnan eredhet e zaj, de már egy ideje nem foglalkozom a denevérekkel. Amúgy sem végeztem velük valami nagy munkát. Mégis valamilyen szinten megnyugvással tölt el, hogy e rémes feladattal már nem kell többet foglalkoznom. Azonban a kattogó hang, mely leginkább a régi ingaórákra emlékeztet, közel sem tölt el bizalommal. Lassan már bele sem merek gondolni, miféle őrület következhet ez után.
A fejem kissé kóvályogni kezd, mikor az „óra elüti az egészet”. Még teszek egy tétova lépést Aoi-sanék felé a lassacskán elmosódó világban. A színek mintha megszűnnének létezni, mialatt a körvonalak már réges-rég eltűntek. Aztán szép lassan elhomályosul minden, és nem marad más, mint a jótékony sötétség. Az idő pedig lassacskán telik. Én egyedül vagyok a sötét, végeláthatatlan homályban. Magány, kitaszítottság. Ezek az érzések kavarognak bennem, ahogy teszek egy lépést a fekete némaságban. Lánc csörren. Hol lehetek? Mi lehet ez? Mi lehet az örök sötét, ahol most vagyok? Újabb lépés, újabb csörrenés. És mégsem vagyok leláncolva, mégsem én váltom ki a hangot. Hiszen állok egyhelyben, és újra hallom ismét. Lassan kinyílik egy ajtó, és belép egy ismeretlen. Lát vajon? Aligha. Valahogy az az érzésem, mintha most tehetnék, amit csak kedvem tartja, és mehetnék, amerre akarok – nem fog észrevenni senki. Így hát az én utam is előre vezet, egy tágasabb helyiségbe. Meg sem nézem, hol voltam korábban, csak megyek a hölgy mögött, amerre mutatja. Nem telhetett még el sok idő… Ráadásul olyan az egész, mintha valami összejövetel zajlana. Mindenki nevet, szinte levegőért kapkodnak, hogy legyen elég oxigén a tüdejükben mindeközben. Én nem értem az okát… a történet, melyet mesélnek, cseppet sem tűnik viccesnek. A hangulat azonban átragad, és olyasmin kezdek nevetni, amit magam sem értek. Talán csak egyszerűbb így, hogy nem lógom ki a sorból. Legalább az elején. Aztán ahogy telik az idő a társasággal, már-már magam is mulatságosnak találom az ismeretlen, értelmetlen anekdotákat, és szívből nevetek azokkal, akik számára nem vagyok több egy árnyéknál. Az egész helyzetnek ez adja a bizarr színezetet. Meg a folyamatosan erősödő, szűnni nem akaró dübörgés…
Szinte megkönnyebbülésként ér, bármily abszurdnak tűnik is, a pillanat, amikor mint egy varázsütésre kikerülök abból a különös világból. Valóság volt vagy káprázat? Nem tudnám megmondani, s nem is kívánnám. Most az első gondolatom, hogy ezt a tököt leszedjem magamról. Hát mégis eltalált volna? Azonban a látszat néha csal, és a tök sem tök, hanem hatalmas cukor. Ki érti ezt még? Én már inkább feladom. Nem szeretném megérteni. Csak tudni szeretném, hogyan végződik eme kerge karnevál. A korábbi – álombéli tán? – dübörgés még most is csak erősödik, de legalább már behatárolhatóvá válik. Körülnézek, hogy lássam, van-e itt valaki? Halk sóhajjal nyugtázom: mindenki megvan, senkinek nem esett baja. Innentől már nem számít, mi történik. Meg tudjuk oldani. Legalábbis azt hiszem. Bízom a társaimban, még ha nem is mindig látszik. A megjelenő lény azonban engem is megdöbbent. Szavaira azon nyomban gyanakodva kezdem méregetni. Miféle lény volna, hogy lelkeket és táplálékot együtt emleget? Ez lidércre vallana, de valamiért nem emlékeztet rájuk. Fülsértő nevetés zengi be a környéket, ahogy a korábbi női személy megjelenik. Ki tudja miért, most még díjazom is jelenlétét. Még ha ebből a közjátékból nem is értek semmit, azért az világos, hogy ő tartja a kezében, és ő mozgatta mindvégig a szálakat. Távozásával vége is a megpróbáltatásoknak, így hát nem marad más hátra, mint tovább vinni a szolgálatot az est hátralévő részében. Aoi-sanék úgy látom meglesznek. Keisuke-sannak intek egyet, jómagam pedig Shizuka-san mellé lépek.
– Nos, merre tovább, Shizuka fukutaichou?