Én már nagyon szerettem volna, és régóta is, és szóval muszáj volt, hogy már így ilyen nagyon esedékesen elvigyem Bubu-chan egy igazán klassz, és nem annyira csillámnyuszikás, de hosszú kirándulásra egy olyan nagyon hatalmas ötcsillagosba, mert megígértem, bár lehet, hogy neki nem, de magamnak akkor is, hogy egyszer nagyon eljutunk, és végül is sikerült annyit félretennem, hogy hát elmehessünk, mert a Gyárra még sajnos nincs elég, de mindenképpen megakartam már lepni Nobu-chant, mert most, hogy tudom, hogy szeret, de attól mégiscsak elment Szósz-taichouhoz játszani egész napra, minden héten, végig a hónapban, szóval mindig nagyon hiányzik, és bár nem mondták a balhéelőrejelzésben, hogy mi is lesz, van nem is lesz semmi, azért én mégiscsak szabadságoltam Bubut, mármint úgy nem magamtól, hanem azért meg is kérdeztem, de egyébként is elvittem volna. ^o^”
Boldogságos kisnyuszkóként ugráltam az elsősök felé mindennel felszerelkezve, ami kellhet, meg lehet, olyasmivel is, ami nem biztos, hogy kellhetett, de azért volt nálam, a többi mindent meg úgy terveztem, hogy majd Uri bácsi boltjában vesszük fel, például az a nagyon fontos gagát is, amitől mások is látnak, mert igazán romantikus lett volna csak kettesben végigloholni a városon, hogy senki sem zavarhat, de attól még én szerettem volna például, ha csináltatunk olyan aranyos közös képet, amit mindenféle cuki csillámlós bigyusszal lehet így szétdíszítgetni, hogy ott tapogatózunk össze-vissza, és voálá, és szóval ehhez is kellett, hogy ne csak egymást lássuk, meg… meg csak úgy akartam, és kész, na!
Nagy örömömre hihetetlen gyorsan megtaláltam az osztagot, csupán kétszer tévedtem el a hosszú és veszedelmes úton, és teljesen megérte, még ha egyszer annyira meg is tévelyedtem nagyon izgalmas elgondolkozásomban, hogy pici híján, de majdnem Mamoru-chan rózsás kertjébe borultam, és csak az mentett a hatalmas szerencsétlenségtől, nem pont az én részemről, de egyszer már megesett a rémeset, hogy legyalultam Mamoru-chan rózsácskáit, és még egyszer nem akartam, hogy egy kedves tiszt, aki épp arra járt, merő jóindulatból meglocsolt egy kicsit, térjek észhez. És milyen hatásos módszert választott, néhány másodperc alatt el is jutott száguldó kisvonatként tudatomig, mi folyik körülöttem, és mennyire nagyon el vagyok keveredve már megint, hogy pont nem rózsarongáló titkosakciózni indultam.
Miután nagyon sokszor megköszöntem a tisztnek, nem hagyta, hogy VéderÉn rózsagyilkos vágyai beteljesedjenek, és jól elmosta fejemből a terveimet elrontani készülő sötétebb énem, végre jó felé indultam, köszönet az útbaigazításért a lelkes locsolós tisztnek, ha nem felejtem el, és még egyszer eltalálok hozzá, akkor biztosan hozok majd neki egy csillámnyuszit felvigyázásra, megköszönjem neki a kitartó munkáját. *w* Bár nem voltam benne biztos, tényleg emlékezni fogok-e rá, szóval megálltam egy pillanatra, feljegyezzem a programok listájára ezt az aprócska részletet is, mint hazaérkezős végrehajtandó manóvert, mert bizony még listát is írtam, micsoda klassz dolgokat csinálhatnánk Nobu-channal, de azért majd őt is meg akarom ám kérdezni, hogy mit szeretne csinálni, ha eljönne velem, mert még igazából ezt sem tudtam, hogy eljön-e velem, mert meglepinek akartam, és hát azért csak most megyek, hogy először is megkérdezzem, aztán majd ha ez meglesz, utána fogom csak a többi dolgot is megbeszélni vele, hogyha már úton vagyunk.
Igazán sok dolog járt egyszerre a fejemben, és kicsikét féltem is, hogy majd Bubu-chan nem akar velem városnézelődni, és úgy egyébként semmit sem csinálni, pedig én az ötcsillagosban is szerettem volna lenni vele, és megnézni valami mesét, vagy filmet, vagy mesét, és remélhetőleg nem találkoznák sütiszellemnek álcázott Kenzo-channal sem. :DPedig én szerettem Kenchit is, de nem annyira, mint Bubu-chant, meg hát akkor azért kicsit megijedtem, mikor tényleg azt hittem, hogy sütizabáló szellem lakik szegény Nobunál, és nem akartam, hogy mindig megegye a mindenféle finomságot szegény kis Cukorborsó elől, mikor neki is kellett a tápláló anyag, hogy nehogy lemerüljön a nyuszis eleme. ^.^
Végül a nagy duplakörös kerülőm után eljutottam az osztaghoz, már csak azt kellett kiderítenem, merre is lehet éppen Bubu-chan, ami ugyancsak bonyolult feladatnak tűnt, mert ugye Szósz-taichou még mindig nem hagyta, hogy elsőosztagos pizsibulikát tartsak, pedig ő is meglett volna hívva, és ilyen osztagfelfedezős játékot is tartottunk volna, de mivel hogy nem lehet, ezért még mindig nem egészen voltam tisztában a dologgal, mi merre is lehet, meg úgy mindenféleképpen, de nagyon szerettem a sok aranyos tiszttel beszélgetni, akik mind siettek valahova, de azért mindig megálltak megbeszélni a menetirányt, miután pár méteren keresztül húztak maguk után a földön, szóval mindenki nagyon készséges volt, és kisegélyeztek, hogy végre Bubu-chan nyakába szakadhassak.
- Nobu-chaan! *3* – vetődtem egyből a nyakába, nem is igazán figyeltem, mit is csinált, mert ahogy megláttam már nem lebegettem előttem semmi más, csak a csodaszép lila haja, és hogy mennyire cukorságos, és hogy mennyire szeretem. – Hát tudod, vagyis hogy nem tudod, de azért jöttem, mert hiányoztál, meg nem is csak azért, hanem mert szeretlek is, és mert akartam tőled kérdezni, hogy lenne-e kedved kirándulni menni? – hatalmas csillogó szemekkel néztem rá, mit is fog válaszolni, mert nagyon reméltem, hogy igent mond, és jön velem, és hát szóval így végül is eszembe jutott, hogy azt nem közöltem vele, kivel is, és lehet, hogy majd nem akar, ha tudja, hogy jövök, vagy ha azt hiszi, hogy más is jön. – Ööö, de csak velem mennénk, mármint hogy csak én és te, és csak kicsit keverednénk a városban, hogy szétnézzünk, és nem tudom, vagyis én tudom, de majd, hogy te mit is szeretnél csinálni, szóval érted, ugye? *w*