Takahashi gyártelep

Tárgy: Re: Takahashi gyártelep Vas. Dec. 23, 2012 11:50 am

Jónapot!

Letörlök minden nedvességet az arcomról, most már egyre inkább jól érzem magam. Szórakozni jöttem vagy mi! Nem azért érkeztem, hogy fájjon minden perce a megérkezésemnek. Visszajöttem! Háromszoros hurrá a Tamachinak! Annyi szenvedés végül meghozta a gyümölcsét. És milyen jól érzem magam ettől. A célhoz vezető út a legfontosabb ugyebár. Pláne, ha mozgójárda. Hehehe. A lányra nézek, és válaszát mintha meg se hallottam volna. Őszintén? Nem hallottam. Aztán egy olyat mondott, hogy Belial nyert. Elkerekedett szemekkel néztem rá, és minden egyes mondata után egyre szélesebb vigyorral néztem rá. Miután befejezte, hangosan hahotázni kezdett. Ujjammal hangsúlyoztam az elkövetkezendő mondani valómat.
- Nem! Tévedsz! Én nem vagyok szörnyeteg. Szakmámnak nemes célja van, ha nem tudnád te lány. Azokat az embereket keresem, akiket átveréssel jutottak el oda, ahol vannak. Sikereket értek el, miközben hazudoztak. Nekik ajánl Belial egy alkut, amivel még nagyobb lehet a hatalmuk. Azért hívom magam Belialnak ekkor, mert mégis csak ő volt az, aki ezt undorítóan csinálta. És ezzel is hirdetem győzelmemet a démon felett- mondom felhőtlen jókedvvel, majd ujjamat végighúztam finoman az arcélén. Végül minden ujjammal megsimítottam visszafelé az arcát. Szóval tudom már miért jöttem vissza. Teljességgel tudatosult bennem, hogy megérte az Emberek Világa mellett döntenem. Itt van ez a lány, és azt hiszi, hogy nem lehet az enyém. Látom a szemén, hogy ő is azt akarja, hogy mi együtt legyünk. De annál sokkal viccesebbnek találjuk mindketten, hogy csak húzzuk egymás agyát, és sosem lépünk egymás felé egy igazán nagyot. Igazán szórakoztató játékot találtál ki te lány, elfogadom a kihívást. Amelyikünk hamarabb omlik a másik térde elé, hogy most már fejezzük be, az nyer. Én utálok veszíteni, azt tudnod kell te lány. De felettébb szórakoztató. Kuncogok ezen egy keveset, majd elkezdem játszani a kis játékunkat. Közelebb lépek hozzá, és teljes melegséggel magamhoz szorítom a derekánál fogva. A testével tudja tartani a távolságot, hogy felnézzen rám, de pontosan érezheti a helyzet igazán érdekes mivoltát. Én nagyon szeretek játszani te lány! Remek kis szórakozást találtál ki Yukezo számára.
- Hogy ki legyél a mesémben? Erre igazán egyszerű a válasz. Csak te tartasz tőlem még mindig. Nem tudsz szabadulni a gondolattól, hogy az elmúlt 600 évemet ott töltöttem, ahol neked egy örökkévalóságot kellett volna letöltened. Hát lásd mosolyomban. Én ezt élvezem! És én az szeretném, hogy te is így élvezd az életet, ahogyan én. Boldog vagyok, hogy ismét találkoztunk, mondd miért nem azzal kezdtük, hogy egymás karjaiba borultunk valahogy így?- mondom és közben villogó szemeimmel pásztázom az övét. Kérdésem után kezeim feljebb csúsznak, és magamhoz ölelem már a háta közepétől. Ráhajtom a fejem az övére, és halkan suttogok.
- Nem élveznéd, ha minden este lenne valaki, aki átölel, és a füledbe súgja, hogy szeret? Nem lennél boldog, hogy ha egy olyan valaki mellett ébredhetnél, aki álmában is csak azt hajtogatja, hogy a világot jelented neki? Megéri félredobni ezt csakis azért, mert a túlélésért eldobott mindent, ami a józanészhez járt? Jártál már ott. Pontosan tudod, hogy ha nem tudsz képtelenségekben hinni, akkor hamar elveszel- ekkor megfogom a kezét, és a mellkasomhoz emelem, hogy érezze hogyan is dobog a szívem.
- Nem vetted még észre? A démonoknak már nincs szívük…- mondom, és arrébb táncolok tőle, ott hagyva az ölelés utáni hidegben. Remekül szórakozok, hihetetlen mekkora móka eljátszani az időt ahelyett, hogy örömökben gazdag éjszakát töltsünk együtt. Igaza van a lánynak. Ez sokkal jobban tetszik nekem is. Volt már lehetőségem annyi nőnél. Nem is tudtam, hogy a nőkkel eképpen is lehet foglalkozni, és játszani! De persze ez is csak azért van mert, te lány, te így szeretnél játszani. Lehet megtartom ezt a játékot, és játszom majd másokkal is. Mennyivel érdekesebb, és szórakoztatóbb. Node folytassuk, hiszen még nincs vége. Visszashunpozom hozzá, és kezembe megjelenik egy kulcs.
- És ha azt mondom, hogy ez a kulcs az, ami neked kell. Minden férfi szívét nyitja, és bárkit megkaphatsz, akit csak akarsz. De csak az enyémet nem nyithatod ki veled. Arra itt van valami egészen más- másik kezemben egy kis bábu jelenik meg, ami engem mintáz, csak sokkal aranyosabban. Nagy szemekkel, vigyorgó fonal szájjal- Mondd te lány, neked bárki más kell, vagy a vigyorgó kalapos?- mekkora fordulatot vett a játék. Nem hiszem, hogy neki a kulcs kell. Játszani akar, de ha most nem felel okosan, és hagyja, hogy az érzelmei teljesen átvegyék az irányítást, akkor veszít. Én egy igazán nagy mosollyal várom a válaszát!

Tárgy: Re: Takahashi gyártelep Csüt. Jan. 03, 2013 11:53 pm

„Hulló emlékek, az utolsó nyári falevél“

*Végig szalad, s eléri a célját. Ott sündörög az ereimben, s megállíthatatlanul áramlik. Dobbanás, szívem hevesebb dobbanása, amely nem hazudhat senkinek és semminek. Szerelmes vagyok, szerelmes még pedig a saját Daitenshimbe. Micsoda könyörtelen játékot űz velem a sors? Hát miért kellett nekem beleszeretnem? Csupán egy kislány voltam még, mikor megismertem. Mostanra talán érett nőnek tűnhetek, és rengeteget is tanultam..de a szerelemről semmit sem tudok. Félek, igen én félek Belialtól. Félek attól, hogy fertőzi Yukezot és az érzelmeim magukra maradnak. Belial talán halott, de valami belőle Yukezoba ivódott. Én pedig azt hiszem, félek ettől a valamitől. Fogalmam sincs hogyan kezeljem, s leginkább attól félek, hogy ezért meggyűlöl majd. Most mit tegyek? Le kellene mondanom róla, ez lenne a legjobb. De nem tehetem, hiszem megígértem neki, hogy ott leszek. Mindazonáltal az eszem mást mond, mint a szívem. Végig vitt mindent, miattam, s amit a tengerparton tett, azt sosem feledhetem. Össze vagyok zavarva, s éppen ezért teljesen megremegek, amikor magához ölel. Olyan, mintha újra a régi lenne. Én pedig naivan csukom le szemeimet mellkasának hajtva, azzal a hittel, hogy ez így is van. Szavaira még belé is karolok, hiszek a hazugságaiban és utálom is magam miatta.*
- Félek tőled Yukezo, ugyanakkor akarlak is. Vajon meddig hihetem el ezt, hogy lehetséges? Meddig kell majd elhinnem, hogy képes vagy szeretni engem? Még ha emlékeznél is, nem őrjítene meg a gondolat, hogy létezik valaki, akivel nem játszadozhatsz? Nem bántana, ha tudnád, hogy én a másik egyéniségedet nem tudom elviselni? Mert csak akkor választhatsz engem, ha képes vagy rá. Ha nem, el kell hogy engedjük egymást. *Gyenge vagyok, most érzem igazán először, hogy képtelen vagyok erősnek lenni. Ha olyannyira erős lennék, nem érdekelne, hogy ki ő meg hogyan csak szeretném és kész. De a dolgok nem ilyen egyszerűek, sőt. Sokkal bonyolultabbak, mint hittük volna valaha is. Mennyire egyszerű lenne visszatérni a múlthoz nem igaz? Mennyire egyszerű lett volna, ha megjelenik Hitomi és Yuusuke, akikkel együttesen elpusztítottuk volna ezt a démont. De Belial elragadta tőlem, talán örökre. Itt van, de ettől a dolgok nem változtak meg. Tamachi Yukezo talán sosem lehet az enyém, mert én pont akkor vagyok a leggyengébb, mikor a legerősebbnek kellene lennem. Yuu, bárcsak itt lennél. Bárcsak emlékeznék most szavaidra, mindarra mit megtanítottál azalatt az idő alatt, míg tenshidül fogadtál. Erőt adtál a reményhez, de mindezt nem a lélekenergiámba mérve, hanem a lelkemhez viszonyítva. Fura belegondolni, de olyan volt, mint egy apa aki nem fogta a kezem, viszont szavaival ugyanúgy pofán vágott, mikor baj volt a fejemmel. Mára már sokat jelent nekem Yuusuke, de amikor kellene nem tudok emlékezni rá. Mikor kellene a felképelése, nincsen itt. Most Yukezo van itt, akiért erősödni akartam. De teljesen elgyengültem az érintésétől, s a vehemens lányból egy vattacukrot csinált; amiért akár gyűlölhetném is. Nyelek egyet, mihelyst kezemet a dobogó szívére teszi. Megérzem valóban annak dobogását, még ha megérteni nem is tudom.*
- Ebben tévedsz. *Ennyiben is hagyom mondatom, hiszen ő is megismerhette Belialt. De akár az is elképzelhető, hogy Yukezonak nem mutatta meg azt, mit nekem pedig igen. Belial magányos volt, és ez a magány olyan dolgokra késztette, ami igazából nem is az ő hatásköre. Ő csupán egy tér- és idő démon volt, kinek létezése biztosította a zavartalan működést. De nem volt dolga az alkuk megkötése és a világába való lelkek dezertálása. A gyűjtögetéssel akarta mindazt elérni, mit sokkal egyszerűbben intézhetett volna, ha nem félt volna az emberi érzelmektől. De félt szeretni bárkit is, mert a szerelem ugyanúgy sebezhetővé tette volna, mint Yukezo. S talán ebbe belegondolva még meg is érthetem azt, hogy miért vitte el Yukezot. Talán azért vitte el, mert magáénak akarta érezni mindazt, amit Yukezo érzett. Magányos volt, de én kiragadtam ebből s többé nem volt az. Lehetséges, hogy a magány elűzése miatt nem engedte el lelkemet a kiszabadítása ellenében. De pontosan még én sem mondhatom meg, hogy mit akart az a démon. A távolodás hidegében alig figyelek Yukezo szavaira. Ám a figurára emelem tekintetem. Mélyet sóhajtok, majd elveszem a kezéből mindkettőt. Sokáig nézem azokat, aztán egyszer csak mindkettő tárgyacska a földre hull.*
- Én Tamachi Yukezot akarom. *Jelentem ki, s a tárgyak semmivé foszlása egyértelmű lehet. Végülis nekem nem a kalapos shinigami kell, vagy mindenki más..csak Tamachi Yukezo. Az a Yukezo, akibe én beleszerettem; de ha nem kaphatom meg, talán képes vagyok lemondani mindegyikről. Akkor majd kész leszek más érték megteremtésére, és annak követésére a Daitenshim oldalán.*
- Sajnálom, de én nem téged szeretlek; hanem Yukezot. Az én Yukezomat szeretem, nem pedig azt az árnyékot, ami most befedi őt. Azt az árnyékot gyűlölöm, mert miattam van rajta. Azért van rajta, mert lemondod mindenről csak hogy éljek. Az én életem pedig vajmi sivár nélküle. De választom ezt a sivárságot inkább, mintsem a kalapos gonoszt válasszam. Ha őt választanám, azzal Yukezot árulnám el. Yukezot pedig soha nem lennék képes megcsalni. Szóval dobhatod a kukába a kulcsod és a figurád, mert én egyikből sem kérek. *Közben fordulok meg, s indulok el végre haza. Az úton ugyan szemeim újra elvörösödnek, de nem sírhatok. Nem sírhatok egy olyan dolog miatt, mint egy helyes döntés meghozatala. Őt választottam, de nem a Belialból kapott démoni én részét. Nekem csak Yukezo kell, a kalapost látni sem akarom. De legalább visszatért, s így egyenesen a főhadiszállás felé veszem az irányt, hátha eszébe jut követni. Ha így lenne, akkor hamarosan találkoznak Yuusukevel és a többiekkel.*

Tárgy: Re: Takahashi gyártelep Pént. Jan. 04, 2013 6:10 am

Jónapot!

Eleresztem, majd megdermedt szemekkel meredek rá, és szótlanul tűröm a szavait. Nyúlnék utána, de valami meggátol benne. Valami undor, valami kellemetlen érzés, ami hideg nyúlós cafatokban ömledezik a szívemre. Ami eddig boldogított, most hirtelen elillan, és csupán csak az elutasítás kényelmetlen érzése honol bennem. Elutasított??? Engem??? Az hogy történhetett meg? Úgy tudtam, hogy én vagyok az, akire vágyott. Ő az, aki visszahívott ide! Ha nem remélte visszatértem, akkor egyáltalán miért beszél velem? Azt mondja, hogy törődjek ezzel a problémával, hogy szűntessem meg. Én úgy emlékszem, hogy szerelmesek voltunk egymásba, és ő ennyitől megfutamodik. Hiszen én, én vagyok! Tamachi Yukezo, személyesen. Miért nem érti ezt? Tán csak nem tudja elfogadni, hogy hatalmat kaptam? Önzően vágy rá biztosan! Szememet elborítja valami rossz, amitől alig látok ki a fejemből. A kép széle valahogy elmosódik. Talán ezt nevezik könnyeknek. Igen, sokat sírtam, pontosan tudom, csak ez most olyan hirtelen jött, valahogy a semmiből felszakadó kötelékek azok, amik most eltűnnek. Szeretlek még? Nemtudom… eddig a pillanatig azt hittem, hogy a szerelem az, ami végigkísért az úton, és mentett meg. Igen, azt tudom, hogy az volt. Félreérthetetlenül mardosta a fantáziámat, hogy milyen boldog leszek, ha megszabadulok a láncoktól. De mi van, ha igaza van. Ha most is láncok vannak rajtam. Talán azt ajánlom, hogy akkor vegye fel ő is őket, hiszen fantasztikusan érzem magam, illetve éreztem magam eddig a pillanatig. Kopácsoltak a fejemben, mintha acélkardot kovácsolnának, a fájdalomból, ami most nyalogatja a szívemet. A fájdalom, egy fegyver, de olyan, amit más nem is használhat. Az én fájdalmam márpedig erős, és ezt megérzi majd mindenki. Hallani fognak még az én nevemről. Ez kell ahhoz, hogy a munkámat lelkiismeret furdalás nélkül is csinálhassam. Nevetséges, hogy azt gondolja, hogy Tamachi Yukezo eltűnt. Én vagyok az, maradék nélkül.
~ Hiszen a neveden szólított~ ámuldozik egy női hang a fejemben. Értem, hogy meglepődött, hiszen engem is meglepett. Szavak nélkül hagyom, hogy elmenjen, hiszen jómagamnak egy kis magány kell, hogy megszőjem a tervem. Tervet, de mire? Szerintem egyértelmű.
~ Mi történt veled Yukezo?~ beszél ugyanúgy a hang. Én egyre inkább ijesztően merevnek tűnök. Fejemben még nem tisztázódott ez az egész. Most mondjak le róla?
- Átkozni fogod azt a napot, amikor azt hitted, hogy Tamachi Yukezo meghalt. Hallani fogsz a nevemről úgy ám kedves- kiabálva kezdek el énekelni, egy új dallamon, ami most csendült csak fel a fülemben.
~ Nehogy megöld! Te fogsz csupán meghalni!~ zengik kórusban a fejemben, zengő férfiak, baritonok, és remegő basszusok.
- Megsértettél, ezért vér fog folyni, de nem a tied, nem bizony, veled legyek ellenszenves?- folytattam a nótámat, és közben ruhám nem igazán tudott megállapodni. Üvöltő magas tenorom kiegészítette a fejemben a tömeget. Kacagtam, és forogtam.
- Hiszen jól emlékszel rám nemde? Hogy ne okozzak neked szenvedést, mi jár a fejedbe?- mondom egyre inkább erőszakos hangon, és közben egyre kevésbé tudom megállapítani, hogy ki is vagyok én. Csak kínozni akarok, rettenetes fájdalmakat akarok okozni ennek a lánynak, és ki lenne az, ha nem én? Szerelmes vagyok? Igen! És nem okoz nagyobb örömet semmi számomra, ha ezen szerelmem átérzi azt a 600 évet, amit érte adtam el az életemből. Egy köszönöm se hagyta el a száját!
~ Ne tedd ezt, te nem ez vagy!~ megint a nő sipítozik.
- Pontosan tudom, hogy ki vagyok. Az aki e nőben halálos sebet hagyott. De úgy látszik a kis ribanc meggyógyult, tehát kitépem a szívét, és lehet felőlem megboldogult. Fájdalom és szenvedés volt az én részem, de ez már eltűnt régen- ordítozok tovább, könnyekkel küzdve, pontosabban veszítve ellenük. Zokogok, és ahogyan kiáltásaim felszántják a levegőt, tisztázódik minden előttem. Egy olyan elfogult düh tör ki belőlem, amibe megremeg a környék. Szemem szinte izzott, és ahogyan torkomból újabb hangok kíváncsiskodnak a külvilág felé, igazán magamnak érzem magam. Ez vagyok én, az igazi Belial! Hazugok, és csalók, rettegjetek… jövök.
- Hát ennyit ér az egész, amit érted tettem? Hát mondhatom én azt, hogy szívesen? Bárcsak neked kellett volna megtapasztalnod a rabságot, hogy semmi sem a tied, látod? Ezt te okoztad magadnak, a visszajáró maradhat. Csak menj, és ne nézz vissza, hiszen a veszély a véred issza. Sosem elölről jön a baj, mögötted gyűlik a sáska raj, mely boldogságod mezejét aratja, és a termesztőkre száll egy karvaly, hogy a szívét vágja, mint kés és a vaj. HÁHÁHÁ!!!- hisztériázok, közben táncolok, és az ég felé mered a tekintetem.
~Emlékezz, hogy ki vagy, tartsd magad!~ szólnak ismét rám, de én mit sem törődve velük, dallamomat dudorászom.
- Magadra uszítottál egy démont kislány! Már nincs ki megmentsen, rád a viszály, utána meg a ragály. Höhö- énekelem halkan, eltorzított hangon, utána kiabálva röhögök, és szitkozódom démoni nyelven. Meg fogja kapni a jussát, amiért semmi hálát nem mutat irántam. De én így boldog vagyok! Nélküled is, te lány. Hát nem nagyszerű az én dolgom? Számtalan ember életét keseríthetem meg, és küldhetem a Pokolba. Ez lesz a te jussod is, és ha szerelmemnek nem, de szolgálónak annál inkább. Undorodom tőled!
~ Te nem Belial vagy~ igen, igaza van. Én nála sokkal, de sokkal rosszabb vagyok. Ő volt olyan könyörületes, hogy megmenthette magát egyszer, de előlem már nincsen senkije, hogy megmentse. Extázisos mosolyom teljes őrületet ébreszthet bárkiben, aki csak rám pillant. Mély hörgős torz hangom kiáltottam mindenféle átkozódást.
- Nem vár rád más, csak a puszta szenvedés… nem hagyom, hogy a Pokolban vigasztaljanak majd. Majd mi megmutatjuk neked, úgy ám! Mire végzek veled, Lilithék puszta felüdülés lesznek számodra- vihogok, és egyik pillanatról a másikra megszűnik ez az egész tombolhatnék, és az útra nézek, ahol eltűnt. Egész eddig azt hittem, hogy itt áll előttem, és mindezt a szemébe mondhattam. A szeme. Mi van a szemével? Belial megmutatott mindent, hogyan lehet valakit a térhajlíthatásokkal megkínozni. Hát most ez lesz, bezony. Lihegek, sőt, le is izzadtam. Azt hiszem sok dolgom van még hátra a mai nap. El kell készítenem a tökéletes tervet, hogy megtörjem, és az életkedvre még emlékezni se tudjon!

Tárgy: Re: Takahashi gyártelep Hétf. Ápr. 22, 2013 11:24 am

Motivációs játék - avagy mi mozgatja belülről?

A szokásos nap volt Karakurában. Az élők gyanútlanul jöttek mentek és tették a dolgukat. Élték mindennapjaikat, nevelték gyerekeiket, aggódtak szüleikért, munkába jártak ... A Takahashi gyártelep közelébe se mentek. valami buta kísértet históriás pletyka miatt. Na persze, pont egy kísértettől kellene félni. A nappalok és éjszakák sokkal veszélyesebb lelkeket hordanak a hátukon, mint egy halott ember szelleme.

A déli nap hevében álltam a volt gyártelep, régi parkolójában. Ideális helynek számított, hogy itt teszteljük le a mobil laboratórium prototípusát. Egy fekete, házikó állt az udvar közepén. Úgy nézett ki, mintha valaki egy pagodát épített volna a parkolóba. Persze erről szó sem volt. Felvettem a lélekmobilomat és beleszóltam.
- Stabilizálták már a labort?
Némi recsegés volt először hallható. Valami interferenciát generált a helyszínen és ez egy kicsit zavarta az adást. Végül azonban a harmadik tisztem visszaigazolta, hogy a stabilizációs folyamat befejeződött.
- Köszönöm.
Mondtam, még bólintottam is egyet, majd lenyúltam a lábam mellé korábban lerakott táskáért. Nem kimondottan gyerekjátékok voltak benne. Ha pedig minden a terv szerint megy, hamarosan meghozzák az alanyt. Ez a csapat, igazán jónak minősült. Végrehajtják a parancsot és nem nyavalyognak, hogy egy arrancar élve elfogására utasítottam őket. A ZT73-om típusú fájdalomcsillapítóval és idegnyugtatóval szereltem fel őket. Nincs az a virgonc jószág, amely, ha bekap egy adagot belőle, akkor ne kerülne olyan állapotba, mint egy részeg háromlábú szék. Kézitáskámmal a kezemben besétáltam a mobil laboratóriumba, majd csomagomat letettem egy asztalra. Körül néztem. Az egy dolog, hogy kedvenc bonctermemre hasonlított az egész, ahogyan kértem, de hogy a különböző anatómiai érdekeltségű plakátokat is tökéletesen másolták... hát ahhoz már hozzá se tudtam szólni. Még vizes blokk is volt. Feltűrtem ruhám ujját, majd elkezdtem kezet mosni.
- Tádá dádám, tádádádám...
Dudorásztam magamban, miközben felkészültem az alany fogadására. Mégsem várathatom meg, hogy akkor kezdjek bemosakodni, amikor már hozzá kezdhetnék a feltáráshoz, hát nem? Miután megmostam alaposan a kezeimet egy műtősköpenybe bújtam. Amikor ezzel is végeztem, kis táskámat, amelynek tartalmát, még nem látta a kapitányom, laza mozdulattal kinyitottam. Minden kellék jelen volt. Micsoda szerencse, hogy nem hagytam otthon az anti-hierro körpengével ellátott kedvenc szerkezetemet. Ezzel a kis motoros jószággal, szinte gyerekjáték felnyitni egy arrancart. nem is értem még, hogy miért nem találtam még ki Zanpakutoukra élbevonatnak. Vicces lenni, nézni a sok arrancar képét, amikor a lélekölőink egyszerűen átszaladnak a bőrükön és a csontjaikon. Gondolataimból az a pillanat rángatott vissza a valóságba, amikor az ajtó kinyílt és három társam egy igen csak rossz bőrben lévő arrancart hoztak be. A fickó erősen nyáladzott és úgy nézett ki, mint aki legalább benyakalt három üveg töményet. De, ami ennél is rosszabb volt. Ez az arrancar, nem az az arrancar volt. Szemöldökömet kérdőn felvontam, majd beosztottjaimra pillantottam.
- Ember, szerinted ez úgy néz ki, mint akiről beszéltem?? Ez a fickó részeg!! Azt ne mondjátok, hogy a sarki kocsmába szedtétek össze, mert úgyse hiszem el.
De mégis, hol a fenébe tudnak összeszedni egy részeg arrancart? Na mindegy, majd máskor kiderítem. Ha nincs ló, jó lesz a szamár is alapon, akkor ezen a fickón hajtom végre a kísérletet.
- Vigyük vissza?
Kérdezi az egyik shinigami, amire olyan lapos pillantással válaszolok, hogy szinte már-már laposabb nem is lehetne.
- Kérjél tőle bocsánatot is! Pakoljátok fel az asztalra.
Az arrancar közben akart még magyarázni valamit, de nem egészen értettem, hogy mit mond. Az arrancar mocorgott, valamit zagyvált, hogy ő nem akar ... mit nem akar?
- Arany apám, mindjárt segítek rajtad. Maradj nyugton egy pillanatra!
Azzal egy kísérleti vallató szerrel feltöltött fecskendőt nyomtam a nyakába és a kellő adagot befecskendeztem az alanyba.
- Kezdjük az egészet az elején. Neved, számod, rangod Las Nochesen belül?
Kérdeztem tőle, majd addig ismételgettem a kérdést, amíg végre értelmes választ nem kezdett produkálni. A válaszokat egyik kollégám, aki segített becipelni a fickót, elkezdte lejegyzetelni a számítógépen.

Tárgy: Re: Takahashi gyártelep Kedd Ápr. 23, 2013 8:35 am

Motivációs játék - avagy mi mozgatja belülről?

*Egész csöndes napnak indult. Persze minden olyan napja csöndesnek indul, amely során végül egy várost kell megvédenie valami tomboló Hollowtól, shinigamik kísérelik meg belegyógyítani a talajba, esetleg világuralomra törő, kevéssé beszámítható humánokat kell legnagyobb szívfájdalmára eltennie láb alól. Hasonló kaliberű események sodrásába került a jelenlegi szép, tavaszi verőfényben is.
Mert hát ki gondolná békésen iszogatva, hogy alig órák múlva még boncolás alanya lesz?
Márpedig ebben a meglehetősen nyugalmas szituációban kapta el a gépszíj, pontosabban az érzet, melyet a Pesquisa közvetített a számára. Halálistenek a közelben, errefelé tartanak. Tudván tudva, hogy ő az egyetlen arrancar a közelben, Hollow-val pedig hetek óta nem volt szerencséje összefutni, esetében ez minden, csak nem megnyugtató. Na nem mintha elveszítené a fejét, nem. Annál többször volt része hasonló helyzetekben. Felhajtja a maradék mérgét és barátságos biccentéssel fizet, csak azután távozik. A Cuerpót már csak odakint, egy szűkebb utcácskában oldja fel, annak elkerülése végett, hogy szemtanúja is kerüljön az eltűnésének.
A mese innentől kezdve jó darabon a szokásos kutya-macska fogócska sémái szerint alakult, melyben oly nagy gyakorlatot szerzett az elmúlt szűk évszázad során. Sajnálatos módon azonban képtelennek bizonyult lerázni üldözőit, hiába vetette be optikai trükkjei, na meg természetes faji adottságai tekintélyes hányadát. Közel fertályóra terméketlen kergetőzés után sikerült végül elkapniuk, vagy neki elkapnia őket, voltaképpen nézőpont kérdése. Nem tartott különösebben tőlük, ugyanis, érezvén, hogy igazán impresszív erejű köztük, maga csapott le rájuk, csak hogy a meglepetés ereje is az ő oldalára kerüljön.
Erős túlzás lenne állítani, hogy minden tervszerűen alakult.
Valóban nem akadt különösebben magas rangú tiszt a támadók soraiban, s ő meg is szorongatta a meglepően népes kompániát. Na persze csupán úgy, ahogy szokta: tekintélyesebbik részüket felebaráti módon téve harcképtelenné, megfosztva őket érzékeiktől és mozgási lehetőségeiktől, de nem okozva valódi sérüléseket. Néhányukkal mindazonáltal kénytelen volt végezni. Ezeknek is gyors haláluk volt, az egy főre eső átlag három-négy Lanza Roja alig pillanatnyi eltérésekkel ütötte át a testüket. Eközben persze ő is szerzett kisebb sérüléseket...
Aztán valahogy vége volt.
Ha még tudott volna gondolkodni, rögtön méregre asszociált volna, de a vérébe került nyugtató a legbékebelibb hasonlattal élve pörölycsapásként hatott rá. Legyőzték, kellemetlen, valószínűleg meg fog halni. De legalább nem bánta. Ahhoz legalábbis minimális agyi aktivitás szükségeltetett volna.
Kétségbeejtően lassanként kezdte visszanyerni mentális épségét, de addig is élvezhette a belső ködön átütő, penetráns érzetet, hogy bizony shinigamik közé keveredett. A vége felé mintha egy boncasztal battyogna vele szembe, hívogatóan integetve, hogy feküdjön fel rá, s közben mintegy mellékesen a legújabban megvásásrolható képei felől érdeklődik. Ő tiltakozni próbál, hogy ne boncolják már fel, és különben is rég festett utoljára, boncasztal pedig tényleg sohasem vásárolt tőle, nem is tudja, milyen ízlése lehet, de mindhiába. Csakhamar vízszintesbe kerül, szúrást érez a nyakán...
És a köd jelentős része egyszerre eltakarodik. Idegen arcot lát maga fölött. Érzi az illető halálisten mivoltát, hallja a kérdéseit... Sőt, mi több, még a válaszokon is el tud gondolkodni többé-kevésbé. Nem mintha gyorsan beugranának. De beugranak.*
- Hernando Rivera... - *percekig tartó heroikus küzdelemre van szüksége, hogy először kinyissa a száját és beszédhangokat sikerüljön kinyögnie, utána azonban meglepően folyamatosan képes motyogni a mondandóját. No igen, motyogni, a motorikus funkciói ugyanis még hagynak kívánnivalót maguk után. Az ajka és a nyelve még mindig vonakodva mozdul, igencsak oda kell figyelni rá, hogy értsék, amit mond.* - Számom nincs... Nocheshez közöm nincs... És önt... señor kínvallató?
*És, mily csodákra képes a szellem, mintha még egy hanyag és a jelen helyzetben bizonyos fokig kétségtelenül halálmegvető vigyor éppencsak sejthető árnyéka is felderengene a meg-megrebbenő ajkakon.*

Tárgy: Re: Takahashi gyártelep Kedd Ápr. 23, 2013 5:55 pm

Motivációs játék - avagy mi mozgatja belülről?

A szer, amit a laborból hoztam tesztelés céljából, csodálatosan működött. Legalábbis, az arrancarunk úgy dalolt, mint énekes rigó a nyári melegben. Amikor elmondta a nevét, hátrapillantottam, hogy megbizonyosodjak róla, hogy kollégám jegyzeteli az adatokat, amelyeket sikerül kiszednünk ebből a kedves alanyból. Nagy meglepetésemre, még vissza is kérdezett. Na jó, egye fene, abból nem lesz semmi baj, ha megmondom, hogy kinek az asztalán fetreng jelenleg. S miközben két csinos asszisztens hölgy elkezdi levenni az arrancar ruháját, én magam bemutatkozom és újabb kérdéseket teszek fel. A hölgyek szándéka persze nem a kényelem biztosítása a behozott férfi számára, hanem az én munkám megkönnyítése a boncoláshoz.
- A nevem, Kamioka Shinrou. A Kutatási és Fejlesztési részleg hadnagya vagyok. Nagyon jó, ha továbbra is együttműködik, semmi komolyabb bántódása nem fog esni.
Na persze, még ha látná szegénykém a szomszéd asztalon sorakozó különböző szikéket és pengéket, meg csipeszeket és a kedvencemet az ollót. Azzal lehet ám tökéletesen lenyisszantani darabokat. Ahogy a hölgyek vetkőztetik a férfit, találnak egy ecsetet. Hm, művész lelkületű arrancar? Ilyet is ritkán hallottam. Ugyanakkor az ecsetet lerakjuk tőle elég távol. Ezek kifinomult szörnyetegek, nem ám holmi barbár idióták. Bár akad köztük olyan is.
- Zanpakutoujának neve? Parancsa?
Újabb kérdésekkel bombáztam elméjét és addig ismételgettem bántóan monoton hangon, amíg ki nem adta ezen értékes információkat. Most, hogy sikerült fognunk egy arrancart, minden létező dolgot ki kell szedni belőle. Azon mondjuk meglepődtem, hogy Las Nocheshez nincsen köze. Lehet, hogy egy kívülálló, vagy dezertőrrel van dolgunk? Az most mindegy, nem ez a lényeg. Végül kezeire és lábaira erős acélcsatok kerülnek. Hiszen közeledünk barátságunk fénypontjához, a feltáráshoz. Előtte azonban elektródák sokaságát veszem elő és szakszerűen elkezdem az alanyunk fejének bizonyos pontjaira rögzíteni. Közben dudorászok, mert hát, miért is ne tenném, mikor olyan jó kedvem van.
- Tagja bármilyen szervezetnek? Ha igen, mi a szervezet neve és az ott betöltött szerepe?
Miközben ezen kérdésekre vártam a választ és addig-addig ismételgettem, amíg meg nem kaptam rá a választ, egy monitort húztunk az arca elé. Ez lesz az első kísérlet. A jobbjába egy érzékelőt adtunk, majd ismertettem a feladatot.
- A monitoron különböző jeleket fog látni elhaladni. Amikor valamelyiket felismeri, szorítsa meg az érzékelőt.
A jelek többnyire sorba helyezve a Gotei 13 szimbólumai. Tökéletesen felmérhető ezzel a teszttel az illető memóriája, valamint az, hogy mely osztagokból találkozott már shinigamikkal. Az első osztag jelével kezdjük, majd haladunk a 13. osztag felé. Közben egy kis gép rögzíti az alany agyhullámait. Miközben az alanyunk dolgozik én a kollégám fel pillantok.
- Sterilizációs beavatkozásra felkészült?
Kollégám lassan bólintott és beindított egy aprócska gépezetet, jelezvén, hogy tökéletesen működik. Elégedetten mosolyogtam és visszafordultam a barátunkhoz, aki remélhetőleg ennyi idő alatt már végzett a feladattal. De, ha már itt van nálunk és szabad a pálya, akkor azt hiszem egy kis gonoszkodás is belefér.
- Pontatlanul dolgozott. Ez büntetést von maga után.
Miközben elvesszük a kezéből az érzékelőt és a fejéről is leszedjük a tappancsokat, előkerül a sterilizációs készülék.
- Szőrtelenítjük, utána feltárjuk a koponyát. Az lesz ám az igazi buli barátom, megnézzük, hogy mekkora az agya. De ne ficánkoljon, mert egy rossz mozdulat és fagylaltot csinálunk kobakja tartalmából. Higgyen nekem, ez egy csodálatos barátság kezdete.

Tárgy: Re: Takahashi gyártelep Szer. Ápr. 24, 2013 7:28 am

Motivációs játék - avagy mi mozgatja belülről?

- Jó... Emlékezni fogok...
*Már persze, ha kijut innen, nagyjából egészben, élve. Ebben ugyan jó okkal kételkedik, de csodák ugyebár vannak, és addig is, míg jobb létre nem szenderül, kicsit szórakoztatóvá teheti a procedúrát a mélyen tisztelt publikumnak, akármi is készül itt éppen. Meg persze, ha igyekszik járatni az agyát, akár csak nyilvánvalóan üres hőzöngés és sértések kiötlése formájában is, talán gyorsíthatja a testét aggasztóan hatékonyan megbénító nyugtató hatásának elmúltát is. Az is valami.
Érzi, hogy levetkőztetik. Nem is emlékszik, mikor forgolódott utoljára körülötte ilyen buzgalommal egyszerre két fiatal nő, de ezúttal most kivételesen nem örül az élménynek. Ha a zakóját is lehámozzák róla, egész biztosan ráakadnak arra az ominózus ecsetre... Na de végül is nem mindegy most már? Nagyjából ez a mentalitás teszi, hogy a hadnagy következő kérdéseire is válaszol. Honnét is tudhatná, hogy - legalábbis részben - a kihallgatást segítő kísérleti drog miatt került ilyen lelkiállapotba?*
- Broncha Sortilega... Componer... Fattyú.
*Ez utóbbi szót kimondottan szereti. Valami olyan hangnemben képes elsütni, amitől sokkal inkább húsba vágó, mintha bármi egyéb, cirkalmas átkot vágna a másik fejéhez. Márpedig ezt most minden vegyi rásegítés ellenére is sikerül így kinyögnie, oly módon, hogy a célszemély se legyen kérdéses. Hadnagy, bizony ez személyesen neked szólt...
Lassan az elektródák is felkerülnek, jönnek az újabb kérdések, melyekre ezúttal csak egy hanyagul megvetőnek tervezett nemet köp a levegőbe. Szervezetek... Eh. Ha erre játszanak, nem a jó arrancart fogták ki vele...
Monitor az orra elé, valami felismerhetetlen tárgy az egyik markába. Szóval most jön a teszt. Teszt. Ilyet csimpánzokkal szokás, nem?
Az előtte elvonuló szimbólumok többsége nem vált ki belőle különösebb hatást. A vége felé, a tizenegyeseknél, a harci osztag jelvényél észlelhető a részéről egy meglepően erős fellobanása az érzelmeknek, oly formában, hogy az kétségtelenül a gyűlőletre emlékeztet. A régi történet... Igen, ezt a jelet látta. A következőnél, a tizenkettesekénél már újra higgadt, éppcsak egy motyogó megjegyzést fűzve hozzá.*
- Ezek maguk... kedves mészárosaim...
*Végül csak a végére vergődnek az eljárásnak, és szinte össze sem tudja szedni a gondolatait a bűbájos elfoglaltság után, már ismét Kamioka hadnagy jóindulatú karizmától sugárzó arcát látja a magáé fölött. Kétségtelenül valami igazán csúnya dolog készül éppen.*
- Dolgozni...? A fizetésem... készpénzben szolgáltassák...
*Ééés... Nagyon úgy tűnik, csak most jön az érdekes rész. Mit gagyog ez a Frankeinstein-imitátor a fejéről? Felnyitni? Kikéri magának. Az egy fontos tartozéka, és sokakkal ellentétben nem azért tartja rendszeresen magánál, hogy legyen hol tárolnia a szemüvegét. Az a legértékesebb része, közvetlenül megelőzve a kezeit, és... Hmmh. A lista folytatása azonban aggasztó helyzetéről a legegyértelműbb asszociációval a ragyogó asszisztensekre terelné a gondolatait...
Tömören szólva, fenyegetésnek ez is éppúgy megteszi, mint bármi más, sőt egy fokkal tán jobban is.*
- A maguk dolga... hogy hogy ölnek meg... Bár jobb szeretném... kevésbé összetett módon... Ami meg a barátságot illeti... - *néz fel még utoljára a kellemetlen eseménysor előtt a hadnagyra annyira, amennyire csak szűk mozgástere engedi, méghozzá valami olyan eltökéltséggel, ami kétesélyesebb helyzetben vélhetően erősen nyugtalanító lenne.* - hosszantartó és érzelemdús lesz...

Tárgy: Re: Takahashi gyártelep Vas. Május 05, 2013 4:17 am

Motivációs játék, avagy mi mozgatja belül

- Héh, hé! Ne legyünk ennyire ellenszenvesek, még a végén megtaláljuk hosszabbítani a szenvedéseidet. Különben is, nem tudtad, hogy amennyiben megöllek a lelked felszabadul ez alól a rabszolgaságból, amelyben most tanyázol? De tudod mit? A fattyú megnevezést nem szeretem. Olyanok szokták mondogatni, akik azt se tudják, hogy mit jelent. Én nemesi családból származom, eltudok számolni a családom bármely tagjával, visszamenőleg kilenc generációig. De lásd kivel van dolgod... rátérek a feltárásra. Arra gondoltam, hogy fájdalom csillapító nélkül fogom végig csinálni. Tudod a fattyú csúnya szó, ki kellene törölni a szókincsből. Borotvát!
Fejezem be mondandómat s azzal már veszem is kezembe az elektromos borotvát, amellyel elkezdem tarra vágni szerencsétlen páciensem fejét. Minek neki haj? Anélkül biztosan jobban fog kinézni, amikor ezzel a művelettel készen vagyok, akkor jön majd igazán a remek móka. Roppant kíváncsi vagyok bizonyos dolgokra, amelyek feltárásával, most bizony hihetetlen tudás részesei lehetünk. Mikor leteszem a borotvát, amellyel kopaszra sikeredett vágnom, kedvenc áldozatomat, az egyik shinigami, már a kezembe is ad egy jó másfél kilós eszközt, amely nagyjából úgy néz ki, mint egy körfűrész és egy fúró kombinációja, csak hi-tech kivitelben.
- Mintát fogok venni drága barátom. Úgy vélem az az adag nyugtató, amit beadtak neked, egy jó darabig még teszi a dolgát és nem fogsz túl sokat vergődni vagy valami kárt okozni. Viszont! Mindent érzel. Ez lesz ám a szuper-buli. Nem az emberek idióta Lajcsis műsora. Ha kényelmesen elhelyezkedtél, akkor kezdhetjük is.
Áldozatom hallhatja is, amint hangosan felpörög az anti-hierro fogakkal ellátott kézi körfűrész, amellyel egy aprócska darabkát szándékozom levágni maszkjából. Miközben a körfűrész hangosan felvonyít, amint a fogak belemarnak a maszk anyagába, én egy kedves dalocskát dúdolgatok.
- Du-du-du-dúúú, shubábá. Du-du-du-dúúú, tudáppá.
A fogak megannyi harapásnak tűnhetnek, ahogy belemarnak az arrancar maszkjába. Hangos recsegés és sercegés után, a maszk anyaga azonban enged kedvenc kis eszközömnek és egy aprócska darabka, kerül a petri csészébe. Cseppet sem érdekel, hogy az arrancar ezt mekkora fájdalomként élte meg, ugyanis következik a következő mintavételezés. S nekem arra kell figyelnem, hogy szerencsétlen párát ne öljem meg idő előtt azáltal, hogy az agyába véletlenül belevágok a kelleténél. A fogak ezúttal a koponyatetőbe marnak bele s ismételten felsikoltanak a fogak, ahogyan elkezdik átrágni magukat a csonton.
- Törlőkendőt! Szerencsétlen még elvérzik itt nekem az asztalon. Ollót, fogót.
Adom ki az utasítást, hiszen a jeladó beépítéséhez, szükségesek ezen eszközök. Persze azt nem közlöm a vendéggel, hogy egy jeladót ültetek az agyába. Elég, ha annyit tud, hogy élve boncolom. Egy aprócska, alig gomb méretű eszközt helyezek a szövetek közé, majd jöhet a következő lépés. Aprócska fogómmal ráhajtogatom a bioelektronikus energiafelvevő lábacskákat az illető agyi szöveteire. Bárki buherálkodik az eszközzel, az biztos, hogy a vendégünknek kisüti vele az agyát. Olyan finom tükörtojást süt belőle, hogy a társai megnyalnák, mind a tíz ujjukat. na jó, előfordulhat, hogy valamelyiknek több van.. De ez lényegtelen. Ez az aprócska eszköz Reiatsu mérőként szolgál, valamint ezen adatok továbbításáért felel.
- Kér fájdalomcsillapítót? Tudok ám adni és van nálam néhány kísérleti darab. valakin ki kell próbálni, szóval ... remélem szükségét érzi egy kis lazításnak.

Tárgy: Re: Takahashi gyártelep Hétf. Május 06, 2013 5:54 am

Motivációs játék - avagy mi mozgatja belülről?

- Azt hiszi... én nem tudom? - *ezzel az információval - mármint hogy a hadnagy tulajdonképpen nemes - csak sikerült még ellenszenvesebbé tennie magát az arrancar szemében, ha ez egyáltalán lehetséges.* - Ha nem tudnám... nem használnám.
*A feltárás első szakasza még nem viseli meg különösebben. A haj levágása kissé többet sejtet a kelleténél, de legalább fizikai fájdalommal nem jár. Persze sajnálatosan gyorsan vége szakad. És ami ezután jön... Nos, a szeme sarkából sikerül elkapnia azt a bűbájos, ultramodern játékszert, ami történetesen a feje felé közelít. Ajjaj...
Megpróbált lélekben felkészülni a fájdalomra, azonban ami éri, az valahogy túlhaladja az elképzeléseit. Nem magában a maszkdarabban keletkezik az érzet, az éppolyan élettelen anyag, amilyenek a kiszáradt csontja lennének, vagy éppen amilyen a bőre legfelső rétege. Nem, a kínt a vibrálás jelenti, ami a relítave vékony fehér anyagdarabból átsugárzik az egész fejébe, mintha nem is fűrésszel, hanem ütvefúróval estek volna neki. És pluszban még ott az az irtózatos, visító hang is... Múzsáknak hála, ez sem tart éppen sokáig, nem lévén különösebben bonyolult feladat, a minta pedig vélhetően nem túl nagy.*
- Mire kell... ez magának? - *zúg a feje, de alig pár másodperccel azután, hogy a procedúrának ezen szakasza véget ért, már körülbelül eszénél van.* - Csak érdekelne.
*Nem mintha választ várna. Inkább magát igyekszik ezúton összeszedve felkészülni a következő fázisra. Mert immár ott érzi a fejbőrén a fémet... Még van ideje görcsösen összeszorítania az állkapcsát, hogy egy óvatlan üvöltésnél le harapja a nyelvét, mikor a fogak belemarnak. A kín - összehasonlíthatatlanul erősebb, mint az előbb - mindent elsöprő hullámban zúdul rá, és akár akarja, akár nem, minden izma táncba kezd a boncasztalon. Az ereje így, benyugtatózva és lekötözve temészetesen elenyészőnek tetszik, s még Shinrout sem zavarja meg a vágásban.
Fajának ellenállóképessége teszi, hogy nem veszti öntudatát, de ez nem jelenti azt, hogy egy darabig mást is érzékel, mint a mindent elborító fájdalmat. Egy idő után pedig, ahogy a jótékony sokk elringatja, szinte már azt sem. Fogalma sem lehet, mit ügyeskednek a tizenkettesek a koponyaűrében, s ahhoz is hosszú másodpercek kellenek, hogy a hadnagy neki címzett mondandója eljusson pislákoló öntudatához. Nem mintha fölfogná úgy, ahogy van, inkább csak a baljós dallam, na meg a "fájdalomcsillapító" szó, amibe úgy kapaszkodik bele, mint valami fuldokló abba az ominózus szalmaszálba. A válaszadásra ugyan képtelen, még arra is, hogy kifordult tekintetét a Kamioka arca felé fordítsa, de egy hangtalan igent csak sikerül kipréselnie ólomsúlyúnak érződő ajkai közül. Fájdalomcsillapító... Bármi, csak a kín érjen véget.*

Tárgy: Re: Takahashi gyártelep Kedd Jún. 04, 2013 11:23 pm

Motivációs játék - avagy mi mozgatja belülről?

- Mire is kell? Elmondom önnek, kedves arrancar-san. A minták, amiket vételezünk magából arra kellenek, hogy olyan fegyvereket fejleszthessek ki az Ön faja ellen, amivel bármilyen háborút megnyerhet Seireitei. Tehát boldog lehet, fajirtásra kell. A Kamioka-ház nagyságát nem gazdagsága fogja meghozni, hanem a tény, hogy a Ház szülöttje érte el az arrancarok pusztulását. Élvezze a további kísérleteket, mert minden egyes lépéssel közelebb juttat a győzelmemhez, kedves arrancar-san.
Válaszoltam neki, miközben folytattam a vizsgálatokat. A maszkjából szerzett minta tulajdonképpen pont elegendő arra, hogy olyan területeken kezdhessük el az arrancarok elleni harcot, amilyenen még sosem sikerült. Az biztos, hogy a maszkjuk regenerálásával érik el azt az állapotot, amelyet Ressurectionnak neveznek. ha sikerül, olyan fegyvert kifejleszteni, amellyel ezt megtudjuk akadályozni, gyakorlatilag megnyomorítjuk őket a harc idejére és ezzel megpecsételhetjük sorsukat. Már csak a belső szervek vizsgálata van hátra, amely, hogy is mondjam nem kecsegtet túl nagy változatossággal. Lévén az arrancarok is épp olyan lelkek, amint amilyenek mi vagyunk, azzal a különbséggel, hogy ők halottabbak nem is lehetnének. Képtelenek reprodukálni magukat olyan módon, ahogyan mi shinigamik arra képesek vagyunk. gyakorlatilag mi valóban istenek vagyunk, az arrancarok pedig semmi többek, puszta játékszereknél. Az, hogy némelyikük olyan erős, hogy képes legyőzni egyszerre akár több Shinigamit is, mindössze a természet tréfája ránk nézve. Az alanyom, úgy tűnik, hogy szeretne egy kis fájdalomcsillapítót. Igazából, semmi kedvem teljesen eltompítani az érzéseit. Mégis előveszek egy fecskendőt, amelybe pár cseppnyi kísérleti gyógyszert szívok fel egy aprócska ampullából.
- Semmi baj. Mindjárt jobb lesz. legalábbis a Biológiai és Kémiai részleg azt állítja, hogy ettől az adagtól úgy fogja érezni, mintha testetlenül repülne. Persze nem garantálom, elvégre, ha a kapitányunkat és magamat veszem ... nem szeretjük gyógyszerekre fecsérelni a drága alapanyagokat. Az is lehet, hogy kilúgozom a génállományát és nem marad magából más, csak egy rakat zöld nyálkás kupac. Ha tévedek, akkor kellemesnek fogja érezni a további tortúrát. Remélem örül neki?!
Mondom, majd beadom az alanynak a kísérleti gyógyszert, miközben az egyik shinigami jegyzeteli a történteket. A gyógyszer azonban sajnos nem arrancaroknak készült, így szegény alanyomat olyan érzés önti el, mintha izzólávát folyatnék végig az ereiben. A teste szinte tiltakozik a folyékony anyag ellen. Ez azonban sokkal jobban fáj, mint amikor elkezdem feltárni a mellkasát az Anti-hierro fogakkal ellátott körpengével. Nem foglalkoztat, hogy áldozatom vergődik az asztalon, ha egy kicsit mellévágok, az az ő hibája.
- Nézze, drága arrancar-san, ha tovább vergődik, kifogom metszeni véletlenül a szívét. Nekem aztán teljesen mindegy, hogy mikor krepál be, de amennyiben lehetne, akkor ne a kísérletek kellős közepén.
Miután megejtettem az Y bemetszést a mellkason, egy hatalmas bozótvágó ollóra emlékeztető szerszámot veszek elő. Ha pedig a kedves kísérleti alany, felemeli a fejét, láthatja önön mellkasát, immáron a lenyúzott bőrével együtt.
- Semmi ugrándozás. Kiemeljük a bordaketrecet, ehhez át kell, hogy vágjam a bordákat. Ha vonaglik, tényleg nem vállalok felelősséget.
Ezek után elkezdem egyesével átvágni a bordákat. Tudtommal az arrancarok nagyon szívósak, így egy ilyen egyszerű kis beavatkozásba nem lenne szabad belehalnia.

Tárgy: Re: Takahashi gyártelep Szer. Jún. 05, 2013 7:39 am

Motivációs játék - avagy mi mozgatja belülről?

- Naív taknyos... Pff...
*A gyors lereagálás még belefér a részéről, mielőtt még utolérné a mintavétel okozta agónia. Onnantól pedig aztán édesmindegy, magyarázhatna tovább a hadnagy, őt nem hibáztatná senki, ha nem alázkodna meg egészen tökéletesen, miközben a koponyaűrében turkálnak.
Idővel aztán eljut a pontig, mikor az egész már annyira sem érdekelné, mint eddig, ha tényleg hozzájut valami helyi érzéstelenítésféléhez. Hogy, hogy nem, is sikerül kipréselnie a szónoklatra magából egy megvető mordulást, a hagyományos Arrancar elnyűhetetlenséget példázva. Aztán meg is kapja a magáét. Hogy Shinrou akarta-e ezt így, vagy tényleg csak a kísérleti stádium átka a félrecsúszott hatás, nos... Neki ebben a pillanatban igazán nem differál. Ő annyit tud, hogy elégett és most a pokolban van, de azt biztosra. Mert olyan fájdalom, mint ami ekkor járja át, máshol nehezen fordulhat elő...
Szóval agonizál. Meg rángatózik, bár az erősen korlátozott mozgástér miatt annyira nem képes, hogy a Kamioka emiatt - legalábbis véletlenül - mellévágjon. És annyiban már-már pozitív hatással is bír, miszerint a szer okozta kínok miatt jószerével észre sem veszi, hogy fölnyiszálják a mellkasát. Felnézni meg aztán nem fog, nem evett meszet, semmi kedve végignézni a saját élveboncolását. A hangokat persze így sem zárhatja ki a füléből, így a kommentárt kénytelen hallgatni, bár ilyen állapotban nem éppena leggyorsabb a felfogóképessége, így, mondhatni, az élő adásánál valamivel később értesül a fejleményekről.
Például arról, hogy "kiemelik a bordaketrecét". Na ne...
Meglepő módon még ezek után is képes tiltakozó hangokat kiadni, mikor a fűrész belevág az először sorra kerülő bordába, talán annak köszönhetően, hogy a szer hatása lassanként máris csitulni kezd. El nem múlik, persze... No de ennyivel is beljebb vannak, minden értelemben. Remélhetőleg arra sem lesz szükség, hogy a hadnagy egy műhiba miatt hárítgassa el a felelősségrevonásokat, már ha történnének ilyenek. Vélhetően igen, ha egyszer nem Zanpakutóval ölné meg, így a lelke megtisztítására sem kerülne sor... Arról nem is beszélve, hogy félbe kéne szakítani a kísérleteket. Ámbár ez a mexikóit adott esetben kevéssé vígasztalná. Minden tekintetben holtan még a kárörömet sem élvezhetné ki...
De van valami sansza túlélni ezt egyáltalán?*

//A rövidség mea culpa. Nehezen hozhatnék ki többet a szituációból...//

Tárgy: Re: Takahashi gyártelep Szomb. Júl. 26, 2014 9:57 am

Családi kötelékek

Egyenletes léptekkel haladtam, annak ellenére is, hogy pontosan érzékeltem, ezúttal nem csupán azért jönnek utánam, mert ugyanarra akadhat valakinek dolga, hanem módszeresen követnek. Nem ijedtem meg, biztos voltam benne, hogy az a személy nincs tisztában azzal, kit is szemelt ki magának célpontként, mert ellenkező esetben bizonyosan nem utánam caplatna. Mosolyogva igazítottam meg hajamat, mintha csak a szemembe lógna, így pillantottam hátra, de nem tudtam ilyen távolságból kivenni az arcát, épp ezért úgy döntöttem, legjobb védekezés a támadás, amihez azonban olyan terepre kell csalnom, ahol egyrészt nincsenek szemtanuk, másrészt megfelelő a képességeim kibontakoztatásához.
Umi~jii biztosan ellenezné, ha tudná mire is készülök, és azt kérné, hogy azonnal hívjam a bronzosokat, ha nem maga tárcsázná, és adná elő aggódó hangon, hogy mi is történik jelenpillanatban, és azonnal érkezzen segítség, nehéztüzérség, esetleg a légierő és a tüzér század. El kellett mosolyodnom a gondolatra, mert olyannyira féltett, mintha valóban csupán egy tizenéves lennék, aki az ő felelőssége, és aki rászorul efféle védelemre. Az igazsághoz azonban inkább az tartozott hozzá, hogy inkább azoknak volt tartani valójuk tőlem, akik megpróbáltak célkeresztbe fogni.
A könnyű, fehér nyári ruhát megcsavarta a szél, és örültem, hogy már nem voltak mellettem osztálytársaim, akikkel találkozva néhány nyári feladatot egyeztettünk, nehéz lett volna megmagyarázni számukra, miért is kell a teljesen kietlen, és manapság használaton kívüli városrész felé vennem az irányt. Ráadásul így nem is kerültek veszélybe, egy kicsit biztos aggódtam volna, ha úgy fedezem fel az alakot, miközben mellettem nevetve mesélik ilyen-olyan élményeiket a szünet napjairól. Surprised

Ahogy egyre inkább távolodtunk a város forgatagától, úgy fogytak az emberek, és vettem ki mind inkább a magas alakot. Sikerült észrevétlen vissza-visszapillantanom, így mind inkább kirajzolódott előttem, miképpen is festhet, és ez egyáltalán nem tetszett. Főként, hogy már a harmadikból meg tudtam állapítani, kiről is van szó, csupán saját lelkem megnyugtatása miatt igyekeztem felfedezni, még sem lehet ő, egyszerűen nem lehet itt. Ennek ellenére a magasság, testfelépítés teljesen ráillett, ahogy ruhája rejtekéből elősejlő szőke tincsek is, amit minden bizonnyal igyekezett elrejteni előlem, de amúgy sem ez árulta el, hanem a járása. Évek óta figyelem hátulról, pontosan ismerem minden mozdulatát, ahogy ő is az enyémet, egy tömegben bármikor kiszúrtam csupán az alapján, miként is tartotta magát, és mozdította meg testének tagjait.
Elképzelésem sem volt, mit is kereshet itt, nem szabadott volna ennek megtörténnie, éppen azért vállaltam az utazást, hogy neki ne kelljen. Az arcomon már csupán azért látszott mosoly, mert kényszerítettem magam, hogy úgy maradjak, ne sejtse még egyből, miért is tartunk egyre sietősebben egy olyan helyre, ahol semmi keresnivalója nem lenne egy magamfajta egyszerű diáklánynak. Már elértük a gyártelepet, de jócskán le volt maradva, így volt időm néhány másodpercben felmérni a terepet, merre is lenne érdemes fordulnom, hogy meglepjem. A következő sarkon befordulva futólépésre váltottam, és még egy sarkot fordultam, hogy elveszítsen szem elől, majd felkapaszkodtam az ereszcsatornán, és az egy emeletes épület tetején végig másztam egészen mögé, figyelve, nehogy felfedezzen egy kóborpillantással. Hiába, meg kell mondjam, a legjobbaktól tanultam, és ha a rendszerellenőrzők gépeit képes voltam becsapni, egy ilyen terepen gyerekjáték volt az eltűnés.
Átlendítettem lábam a tető szegélyénél, és egy tompa puffanással érkeztem meg alig pár méterrel mögötte, ügyelve, hogy a nagy keresésben is meghallja. Ahogy felém fordult kicsit megfacsarodott a szívem, hiszen egyszerre vágytam arra, bárcsak ne lenne itt, és örültem is neki, hogy ennyi idő után újra láthatom.
- Ha követni akarsz, jobbnak kell lenned, mert én a legjobbak legjobbikától tanultam mindent. ^w^ - Fontam karba mosolyogva kezeimet, majd arcomról lehervadt a mosoly, ahogy tekintetünk találkozott. – Mégis mit keresel itt, Nii~san?