A múltkori küzdelem után forr a vérem, muszáj lesz újra megpróbálnom ugyanazt a módszert. Nem hittem volna, hogy egy kis bizalom ennyi haladást eredményem a kardommal. Nemcsak végre megtanultam rendesen használni az erejét, hanem lassan már Yurei Kouji-t is el tudom érni, hogy egyeztessünk és a segítségével képes vagyok a legtöbb támadást kivédeni, kikerülni, mikor melyik a szimpatikusabb módszer.
A gondolataim megint túlságosan elkalandoztak, így nem is vettem észre, hogy kicsit máshol járok, mint kellene. Elméletileg a kapitányomhoz indultam, de most már lassan 3 osztaggal arrébb vagyok egy gyakorlótérnél. Lehet, hogy a tudatalattim vezetett ide? Nos, nem tudom, de az biztos, hogy nem véletlenül találok most egy éppen egyedül gyakorlatozó shinigami férfit. Az erejét már most érzem, az enyém alatt van valamennyivel, talán ő tökéletes lesz egy kis gyakorláshoz. Jó lenne végre egyszer ájulás nélkül is befejezni egy győztes küzdelmet. Vagy olyat találni, aki segít, ha mégsem bírnám a terhelést, és ő pont olyannak néz ki. Asszem ezzel a fiúval megütöttem a főnyereményt.
-Esetleg lenne kedved ellenféllel szemben is bemutatni ezt? - teszem fel a kérdést és hívom fel magamra a figyelmet, mikor éppen a végére ért egy eléggé bonyolultnak tűnő mozdulatsornak. - Bocsi ha megzavartalak, csak éppen ellenfelet keresek, aki hajlandó nekem segíteni kicsit a zanpakutou-val való kapcsolatteremtésben... - teszem hozzá, mire azonnal csillogni kezd a szeme. Nyert ügy, alakul a mai napom is...

Végeztem minden teendőmmel és felszabadult némi szabad időm, amit arra fordítottam, amire akartam. Most jelenleg a harc stílusom fejlesztésére. Nem léptem shikai-ba, egyrészt, mert elég kevesen tudják a shikaiom képességét és alakját, és nem kéne lelőni a poént előre, másrészt pedig azért, mert erősebbé akartam válni. Nem akartam, hogy a shikai-omra legyek utalva. Minél tovább akartam húzni a harcot, akár egy Arrancar ellen is. Erősebbé válni. Ez volt most a feladatom. Egy mozdulatsort fejeztem épp be, és megálltam pihenni, amikor egy erős reiatsut éreztem meg. Nálam erősebb volt. Ha jól tippeltem meg, akkor hadnagy szintű. Először azt hittem, hogy csak erre van dolga és csak áthsalad, aztán láttam, hogy egyre közeledik. Nem kezdtem új mozdulatsorba, csak néztem a közeledő nőt. Mikor odaért, elraktam a Zanpakutom, kihúztam magam és vártam mit mond.
-Esetleg lenne kedved ellenféllel szemben is bemutatni ezt? - kérdezte barátságosan, és ebből már éreztem, hogy nem hivatalos ügyben jött, így egy kicsit engedtem a "karót nyelt" álláson.
- Bocsi ha megzavartalak, csak éppen ellenfelet keresek, aki hajlandó nekem segíteni kicsit a zanpakutou-val való kapcsolatteremtésben... - folytatta, amíg letöröltem a homlokomról a verejték cseppeket. Egy pillanatig végig mértem, majd bólintottam.
- Rendben. Benne vagyok, hogy segítek neked, de tudom, hogy nem illik, de kérlek, te pedig segíts erősebbé válnom. - ez egrészről elég idétlen kérés, másrészt pedig, hogy lehetek olyan hülye, hogy mint tiszt kérek valamit egy hadnagytól.
- És még egy kérdésem had legyen. Te ugye hadnagy vagy?

Szuper, minden akadékoskodás nélkül bele ment. Ezek szerint vagy piszok jó a meggyőző képességem, vagy éppen nagyon unta magát és ellenfelet keresett. Mindegy melyik az igaz, nekem alakul a helyzetem. Bárki is ez a fickó, nem kezdő. Ezt már az előbb is láttam rajta. Végre találtam valakit, aki kicsit megdolgoztat. Komolyan mondom, néha nagyon elegem van a papírokból. Lassan már izomlázam van tőle, hogy mekkora irattömböket cipelek az irodák és raktárak között, ki kell végre mozdulnom és kicsit megdolgoztatnom a punnyadásnak indult izmaimat. Erre ez pont jó lesz, mert ha nem vigyázok vele, szépen kicifrázza a bőrömet.
Az első feltételezés telibe talált, tényleg erősebbé akar válni. Nos ebben semmi nem gátolja meg, de ahhoz el is kérne érnie engem, ami nem lesz könnyű. Az utóbbi időben alaposan megdolgoztattam a gyorsaságommal a közelemben lévő személyeket, remélem vele is lesz mit csinálnom. De ahogy elnézem már most rájött, hogy nem közönséges tiszt vagyok. De honnan? Ja igen, elfelejtettem az erőmet rendesen lekorlátozni, így már érezheti, hogy nem vagyok messze egy kapitányi szinttől sem. Oké, ha már ilyen ügyes volt, az a minimum, hogy igazat mondok neki.
-Eltaláltad, tényleg hadnagy vagyok. - mondom miközben kicsit közelebb megyek hozzá, majd mikor már csak kb. 5 méter távolság van közöttünk, szerét ejtem egy gyors bemutatkozásnak is. - Yurenai Mistique vagyok a 6. osztagból, nagyon örülök, hogy megismerhetlek. - teszem még hozzá, elvégre nem minden az illem, egy kis kedvességgel többet el lehet érni. - Ha lehet a rangomat azért felejtsd el gyorsan, nagyon nem szeretem, ha az alapján ítélnek meg. - teszem még hozzá kicsit morcos képpel. De rögtön ezután a vonásaim kisimulnak és előhúzom a kardomat. Az övé már a kezében van, ezzel nem kell törődnie. Egy egyszerű kézmozdulattal jelzem, hogy miattam támadhat, készen állok. A lerohanás nem az én módszerem, inkább azt várom ki, ő mit produkál...

Látszólag örült, hogy bele mentem. Hülye lennék nem bele menni. Jól éreztem valóban hadnagy. Ez merész vállalkozás, de a legjobb alkalom a fejlődésre. És kipróbálhatom a Zanpakutom képességét egy erősebb ellenfélen, ami eddig nem igazán adatott meg.
Aiko Shin vagyok a 7. osztag 4. tisztje. - mutatkoztam be, miután ő is megtette. Nem tétovázott, előrántotta a kardját, én azzal a mozdulattal, amivel elraktam, azzal ismét előrántottam. Egy darabig csak köröztünk és figyeltük a másik reakcióját. Állóháborúval kezdtünk, remek, ő sem kapkodja el. Ez jó, nekem is és neki is. Meglátjuk, mit kezd majd Mazenta Tsubame ellen. Nem akartam tovább kőrözni, cselekedtem.
-Hadou 33. Sokatsui. - amint a kék labda elhagyta a kezem, elshunpoztam és Mistiy felett jelentem meg újra, egy függőleges csapással indítva a harcot. Tudtam, hogy valószínűleg ki fogja védeni, de hát kit érdekel, amint a kardok pengéje összeért egy hátra szaltót csináltam és talpra érkezvén ismét a lányt figyeltem, hogy erre mit lép.

A bemutatkozás gyors volt, Aiko ezek szerint 4. tiszt az osztagban. Az azért szép eredmény, főleg ilyen helyen. Ezt akkor nem éri meg fél vállról vennem, hiszen talán még tanulhatok tőle is valami újat, például egy újabb technikát. Nem is lenne rossz, hamarosan elérem a bankai-t és kellene hozzá még egy-két szép támadás, különben az ég világon semmire nem megyek vele. Maximum a lélekenergiámmal tudnám megilyeszteni az ellenfelet, más nincs. na jó, azért ennyire nem szörnyű a helyzet, de még mindig nem a legjobb. Talán rá kéne vennem pár kapitányt, hogy harcoljon velem.
Na jó, akkor ideje visszakormányoznom a gondolataimat a küzdelemhez. Mennyi ideje tarthat ez az állóháború? Csak pár pillanat telt, remélhetőleg neki fel sem tűnt, hogy az eszem kicsit máshol jár. De lépni készül. Tényleg felém küldött egy kidou-t, méghozzá nem is azt a könnyűcskét. Mégiscsak lehet benne valami, ha még idézést sem használt. Elismerésem, ez még nekem sem megy így.
Közben támadott, de nem túl gyorsan, és azt sem lehet mondani, hogy sok erő volt benne. Ez inkább az a fajta tessék-lássék bemelegítő támadás lehetett, amiben a reakcióidőmet teszteli. Remélem átmentem. Szerintem igen, mivel még az előtt reagáltam, hogy a valóságban lesúlytott volna. A kardommal fogtam fel a csapását, majd mikor hátra ugrott, kicsit én is növeltem a köztünk lévő távolságot. Majd mikor felegyenesedett én is támadásba lendültem, hogy lássa, nem vagyok azért cukorból. Először shunpoval mögé kerültem, majd egy vágást próbáltam bevinni a hátára, amit persze nem volt nehéz kivédenie. Másodikra fél fordulattal a kardom az oldalát célozta meg, majd kicsit kitértem és közvetlen közelről sütöttem el egy kidou-t.
-Bakudou 01: Sai! - elismerem nem valami nagy támadás, de hirtelen ez jutott az eszembe, ráadásul nem akarok most rögtön erősebbekkel kezdeni. Arra ráérek akkor, ha ki kell eresztenem a shikai-t...

Misty egész szépen küzdött lány létére. Kivédte a támadásom, majd mögém shunpozott és egy csapást mért a hátamra. A kardom pengéjét a hátam mögé írányítva blokkoltam a támadását, majd a két kardot előre rántva az oldalát céloztam, ami elől kilépett és egy Kidout használt.
-Bakoudou 1. Sai. - hallottam a Kidou hangját és abban a pillanatban megmerevedett minden tagom. Mintha láthatatlan láncokkal kötöztek volna a földhöz. A Zanpakutom is kiesett a kezemből, én pedig térdre rogytam.
-Ez most csak vicc ugye? Ilyen gyorsan be akarod fejezni ezt a harcot? - kérdeztem gúnyosan Mistyt, ami remélem beváltja a belé vetett hitemet, hogy megszünteti a Kidout és elenged. Amint ez megtörtént, már kapom is fel a Zanpakutom és a lánynak rontok. Ismét egy oldalsó csapással indítok, alulról fölfelé a fejét célozva. A mozdulatsort nem csináltam végig, csak meg akartam zavarni Mistyt. Kinyújtottam az üres kezem a lány felé.
-Hadou 1. Shou. - mondtam ki a Kidout, mire Misty teste tehetetlenül repült tőlem távolabb, én pedig megálltam.
-Ez jó harcnak ígérkezik nemde? És még nem mutattam meg mindent. - incselkedtem, bár tudtam, hogyha ez éles harc lenne, akkor hadnagyként simán kibelezne bizonyos beszólásokért.

Ahogy sejtettem a fizikai támadás nem talált be. De a kidou annál inkább, bár a hatása még engem is meglepett. Csak kicsit rá akartam ilyeszteni, ehhez képest sikerült tökéletesen a padlóhoz szögeznem. Hiába, látszik, hogy régen nem használtam, és siekrült kicsit elragadtatnom magamat. Szegény fiú, hála az én fel nem mért erőmnek, még a kardját is elejtette és állva sem sikerült maradnia. Na akkor ennyit arról, hogy magától ki fog szabadulni belőle, ha kicsit lejjebb apasztja az erejét. Úgy néz ki kénytelen leszek én magam kibűvölni onnan. Egy sóhajtással vettem csak tudomást a megjegyzéséről, majd egy apró kézmozdulattal megszüntettem a fogvatartó akadályt. Ahhoz képest, hogy Aiko alaposan le volt "fagyasztva", elég gyorsan szedte össze magát és fogta meg ismét a kardját. Újra támadott, majd abba hagyta a vágást, mielőtt még a kardok össze akadtak volna. De közben sikerült neki egy kidou-t bevinnie, mire vagy 10 métert repültem hátra felé. Az esés nem lett olyan szerencsétlen, talpon értem földet, és nem is éreztem utána fájdalmat, csak éppen sikerült vele meglepnie kicsit. Mély levegőt vettem, hogy visszakapjam a koncentrációmat és a tüdőm is újra kitáguljon, majd ismét rá pillantottam. A következő megjegyzésében éreztem egy rejtett élt és második értelmet is, amit mintha félve ejtene ki. Hát ez jó, nyilván nem tudja, hogy nekem saját korlátaim vannak, amelyek kicsit több teret biztosítanak, mint az általánosan elfogadott viselkedési normák.
-Akkor gyerünk! Kezdek kíváncsi lenni. - jegyeztem meg ugyanolyan kétértelműen, mert a kapitány mellett volt időm megszokni az ilyesfajta megjegyzéseket. A szemem sem rezdült közben, már éppen elég gyakorlatom van benne. Akkor lássuk, hogy áll a távoli támadásokkal. - Hadou 58: Tenran! - célzom be vele, majd megpróbálom kideríteni, pontosan merre is akar a csapás elől kerülni. Amint mozdul én is azt teszem, és villámlépéssel keresztezem az útját úgy, hogy megállás nélkül egyenesen a kardomba fog szaladni. Ezzel nyilván elértem, hogy újra kezdjük a rögtönzött fegyveres harcot, de nem érdekel. Addig nem fogok lépni, amíg nem látom, mire is képes. Csak éppen nem lenne túl jó ötlet pont most elkezdeni a kardja kiismerését...

Még hogy lesz még részem meglepetésekben. Milyen kezdőnek néz ez engem? Akkor tudna egyedül meglepni, ha fogná magát és most rögtön feladná a küzdelmet. Csak kapjam elő a shikai-mat, onnantól nincs menekvés számára. Egyenlőre viszont jobban érdekes, hogy csak a szája nagy, vagy tényleg jó a harcban. Eddig csak az elsőről sikerült megbizonyosodnom, és hogy neki sem éppen cölöpök vannak a lábai helyén.
-Először is, attól, hogy nő vagyok még simán feltörlöm a férfiak nagy részével a padlót. - jegyzem meg jegesen, mivel nagyon nem szeretem, ha valaki soviniszta. A megbecsülést ki kell vívni, azt tudom, de azért az mégiscsak túlzás, hogy ennyire kezdőnek néznek. - Másodszor pedig eszem ágában sem volt finomkodni. - akkor mehettem volna egyenesen a 4. osztaghoz ellenfelet keresni. Nem sértett a megjegyzése túlságosan, de akkor is bosszantó volt, hogy ennyire lenéz. Ezért még nagyon hamar meg fog változni a véleménye.
A vágásomat simán kivédte, egyenese a föld felé tolta a kardomat, majd amint kiszabadítottam, hátra ugrott és nagyon úgy nézett ki, végre rászánta magát, hogy alkalmazza a shikai-t. Nagyon jó, lássuk mire képes. A neve elég szép, és a kialakulása is. Csak éppen nekem hátrány, hogy pont sai-ja van, mivel nekem csak egy fegyverem van, és kerülnöm kéne a vágásokat. meg nagyon utálom is őket. Érzékeltem ahogy támadásba lendül velük, de csak az egyiket tudtam megfékezni. A másik éppen eltalálta a nyakamat, ami nem volt túl kellemes érzés. Főleg miután felfedeztem, hogy ez a kis seb ahelyett, hogy behegedne, lassan kezdi engedni az energiámat. Kicsit szemrehányóan rá pillantottam, majd megjegyeztem:
-Ez nem volt szép. És sokra nem mész vele. Youzai Yurei Kouji! - szólítottam meg a kardom, mire az kifehéredett, majd megremegett, jelezve, hogy végre kieresztette az erejét. Mivel Aiko támadása nem éppen szokásos, eltüntetni nem tudom. Akkor marad a másik módszer. Felemeltem függőlegesen és a sebhez érintettem. - Dokkoi! - suttogtam a szót szinte hang nélkül, mire egy remegés volt a válasz, és a szivárgás máris minimálisra csökkent. Így lesz ideje a sebnek begyógyulni, amint növelem a lélekenergiámat. Csak arra kell vigyáznom, hogy a saját légzésemet ne lassítsam le vele. Ez egyenlőre nem történt meg, így minden rendben lesz. Akkor lássuk ő menynire fogja díjazni ezt a támadást. Ezúttal a kardomat magam előtt tartva egy kört írtam le, így elintézve, hogy kikerülni se tudja a támadást. Ezúttal hangosan és érthetően ejtettem is ki a parnacsot: - Dokkoi! - szinte láttam, ahogy a hullámok közbe vesznek mindent és berezonálják a teret, majd egy mosollyal konstatáltam, hogy ez alól ő sem lesz kivétel.