Koktél tartalma: állatnézegető, csipetnyi vacsorázással egy random étkezdében. *<*

Fejemet fogva szenvedtem magamnak a hálószobámban, azon gondolkodva, hogy mi a fenét csinálok éppen. Már rég felöltöztem, kisminkeltem magam, szokásomtól eltérően magamra aggattam az anyutól kapott gyönyörű fülbevalóimat is, aztán bezárkóztam ebbe a helyiségbe, leültem az ágyra és hozzáfogtam az agonizáláshoz. Vayutól megkaptam kekeckedő hangnemben, hogy randira készülök-e, szóval ezer százalék, hogy nagyon látszik rajtam az idegességem T_T Pedig nem is találta fején a szöget a macska, én csak... találkozni fogok ezzel a sráccal, elvisz kikapcsolódni. Kiszakadhatok a hétköznapokból egy kicsit, lazíthatok anélkül, hogy aggódnom kéne a G826C kódjelű kísérletem sikere, az itthon felhalmozott édességkészletem biztonsága, vagy Yuu-chan következő életveszélyesnek ígérkező missziója miatt. Nem, ez nem randi lesz, csak folytatjuk az ártatlan beszélgetést, amit abban a teaházban lebonyolítottunk, és közben nézegetünk állatokat, majd a végén... nem, nem visz el vacsorázni, az már olyan lenne mint egy randi o.O Huh, nem szabad elvesztenem a koncentrációmat o.O Teru aranyos meg kedves, de biztosan csak hülyít, túl jól néz ki ahhoz, hogy komolyan gondolja azokat, amiket mondott.
Szóval semmi nem lesz, csak egy sima találkozás, egy kis közös időtöltés. Ezzel a gondolattal csuktam le a szemem, vettem néhány mély levegőt, megpofozgattam magam, aztán nagy lendülettel, eltökélten felálltam. Indulás! Nem tántoríthatott el senki és semmi, még a küszöb sem, amiben elbotoltam, még a zárt ajtó sem, aminek hirtelen nem találtam a kulcsát. Persze mihelyst kiléptem a lakásból, máris ellenállhatatlan kísértést éreztem arra, hogy vissza is forduljak. Le fogom égetni magam, garantáltan, mint mindig. Ha zavarban vagyok vagy előtör az idegességem, akkor mindig kétbalkezessé (azaz az én esetemben kétjobbkezessé) válok, és olyankor jön a katasztrófa. Már az előjelek sem voltak jók, hiszen valami gikszer volt a vonallal, amikor Teru felhívott. Pedig amúgy nem is emlékszem rá, hogy megadtam neki a számom és utólag idegeskedtem, hogy mit tettem, elmulasztottam egy ilyen lehetőséget :/ Aztán kiderült hogy mégse, én meg már azon gondolkodtam, hogy miért bízom én abban, hogy valaha egy ilyen jóképű srác érdeklődésének a középpontjában leszek. Reménytelen eset vagyok, valaki mondja meg mit tegyek, valaki rázzon rendet a fejembe T_T
Akárhogy is, a megbeszélt időpont előtt pontosan kettő perccel és tíz másodperccel érkeztem meg az Állatkert főbejárata elé, és várakozni kezdtem. Tizenkét perc és tíz másodperc álldogálás után döntöttem úgy, hogy keresek egy padot a közelben és újabb tíz perccel később határoztam úgy, hogy felhívom a fiút - telefonja kikapcsolva. Újabb tíz perc, újabb kapcsolatba lépési kísérlet, eredmény ugyanaz. És így tovább egészen addig, amíg le nem telt az egy óra. Nem voltam mérges, inkább csak idiótának éreztem magam. Nyilván talált magának egy nálam szebb és jobb macát útközben, vagy valami. Egy újabb álommal lettem szegényebb, ezek után már persze annak sem volt értelme, hogy egyedül végigjárjam a helyet. Az állatkertet megkerülve indultam el haza, mivel ha már ezen a környéken voltam, be akartam ugrani a Flamolandba enni. Legalább Vayu sem fogja kinézni az ételt a számból.
Teljesen váratlanul ért azonban, hogy céltudatos lépteimben valaki a túloldalra érve megakadályozott, mi több, a hangja is ismerős volt. Csak ez tartott vissza attól, hogy ne nézzem támadónak. Felpillantva pedig gyengéden csillogó, kék szemek, egy megnyerő mosoly és egy lágy esésű szőke hajzuhatag tulajdonosa fogadott.
- T-Teru o.O
Csak ennyit tudtam kibökni meglepetésemben, hiszen már feladtam annak a gondolatát, hogy nem csak ma, de hogy valaha is látni fogom még egyszer. Ám ebből a sokkos állapotból hamar kijöttem köszönhetően a vállaimat átkaroló kezének és az irányítást reflexmozdulatok vették át elmémben. Szembefordultam a fiúval, majd egyik kezemmel megragadtam a még mindig a vállamon pihenő kacsóját, míg a másikkal a hóna alá nyúltam, így befogva a karját. Következett a befordulás és csípőmmel megtámasztva a testet egy határozott mozdulattal eldobtam Terut, aki tökéletesen végrehajtott cselgáncsos dobásomnak köszönhetően a hátára érkezett. Ippon.
- Több, mint egy órát vártam rád a főbejárat előtt, baka! Ez itt a hátsó bejárat! Tudod mennyire hülyén éreztem magam, hogy mennyire csalódott voltam, hogy... o.O
Kezeimet egyből a szám elé kaptam ez utóbbi félmondatot követően. Ezt nem akartam kimondani, csak a felháborodásomat szerettem volna a tudomására hozni! Móóóh! Mérgemben még egyet rávágtam a feje búbjára tenyerem élével, majd indulatosan kikaptam a kezéből a telefonját, hogy inkább eltereljem a figyelmem a nyelvbotlásomról. Valóban nem reagált a bekapcsolásra, de csak addig amíg nem játszottam el vele a konnektort. Áram alá helyezve viszont tökéletesen szuperált.
- Halott az aksija, persze hogy nem működik >.>
Nyomtam a kezébe a készüléket továbbra is roppantul agresszív mozdulatokkal. Képtelen voltam magamra nyugalmat erőltetni, úgyhogy a mindig működő pockys megoldáshoz folyamodtam. Remélem nem fog több stressz érni már ma mert a várakozás alatt elég erőteljesen megfogyatkozott a készletem, alig maradt néhány eperrudacska a dobozban.
- Miért nem kerestél? Mármint a mobiltól függetlenül... Nem számítottál rá, hogy eljövök?
Adtam továbbra is a morcos figurát. Bevallom nekem eszembe sem jutott meglesni őt a többi bejáratnál, hiszen kristálytisztán emlékeztem rá, hogy ő a főbejáratot javasolta találkozási pontnak. De minden jó, ha a vége jó, lényeg hogy csak keresztezte egymást kettőnk útja, szóval így már talán nem lesz akadálya annak, hogy meghódítsuk az állatkertet...

Koktél tartalma: állatnézegető, csipetnyi vacsorázással egy random étkezdében

Szúrós tekintetem egyetlen pillanatra sem enyhült, miközben a fiú csitítani próbált. Igenis, joggal voltam felháborodva, hiszen ha egy ilyen egyszer dolgot nem volt képes megjegyezni, akkor komoly bajok lehetnek a fejével :/ Ráadásul ő beszélte tele a fejemet azzal, hogy nem ártana nekem egy kis kikapcsolódás, szóval még csak azt sem mondhatja, hogy nem választhatta meg a helyszínt és az időpontot, és ezért tévesztette el. Nem várom el tőle azt, hogy megjegyezze a pí első 120 számjegyét, de egyáltalán nem azt mutatja ez a viselkedés, hogy várta volna ezt a... találkozót És mi az, hogy ha nem ismerne? o.O Beszéltünk vagy összesen háromszor, hogy feltételezheti azt, hogy ismer? Ennyire könnyen kiismerhető lennék? Hmpf, persze, még mit nem... Én inkább nem is vontam le semmilyen tanulságot abból, amit eddig tapasztaltam Teru felől, például most is szerencsétlenkedik azzal a telefonnal, pedig biztos nem olyan ügyetlen és béna, mint én. Majd... majd kialakul róla a véleményem, ha jobban megismerem. Mármint nem mintha olyan nagyon meg akarnám ismerni, vagyis... Mindegy, na, nem is reagálok túl semmit, és kész, téma lezárva :/
- Urusai, baka! Nem arról van szó, hogy ennyire vártalak volna, csak... csak... csak nem szerettem volna, ha feleslegesen jövök el, igen! Egyedül nem akartam bemenni, abban semmi jó nincs, ha magamban kell ott bent császkálnom.
Magyarázkodtam hevesen kapálózva, körülbelül pont olyan mozdulatokkal, mint amilyeneket az előbb Teru is bemutatott, csak az én kezeim között nem táncolt egy mobil Mondjuk nem tudom mennyivel lett volna rosszabb, ha egyedül járom végig ezt a helyet, lehet semmivel sem. Egy biztos, az idegeimet megkímélte volna, noha fogalmam sincs, miért is vagyok ennyire felzaklatott állapotban emiatt az egész miatt. Egyáltalán miért húztam fel magam azon ennyire, hogy nem ért ide időben? Mármint, persze, pofátlanság ennyit késni de tulajdonképpen nagy baj nem lett belőle. Igazából azon is elgondolkodhatnék megint, hogy mit keresek én itt egy ilyen pasi társaságában. Nem kéne pusztán a külseje miatt törődni vele, sőt... de nem tehetek róla, ha ránézek, olyan furcsa, megmagyarázhatatlan érzés fog el, és azt is sejtem, hogy ő kedvel, és ez valamiért jó érzéssel tölt el Ám mire újra felpillantottam és kisöpörtem a fejemből az elkalandozó gondolatokat, hirtelen olyan közel láttam meg magamhoz az arcát, hogy reflexszerűen hátrahőköltem... volna, ha engedett volna a számban lévő pocky. De nem, annál tartott fogva Teru, arcom pedig fokozatosan pipacsszínűvé változott az ijedtségtől elkerekedő szemeim mellé. Pár pillanatig így, lefagyva bámultam a szemébe, de aztán gondolkodás nélkül gyomorba rúgtam a térdemmel >.> Nem csak, hogy zavarba hozott ezzel a cselekedetével, de még az én édességemet is felzabálja, ez megbocsáthatatlan Mi járt a fejében, amikor ezt tette?? Tán azt hitte, hogy meg... meg tud így... csó... nainainainainai o.O""""
- Ch-chotto...
Próbáltam tiltakozni, ahogy megragadta a kezemet és vonszolni kezdett maga után a bejárat felé, de aztán beletörődtem abba, hogy utána kell mennem, és csendben, pirosló arccal és lesütött szemmel igazítottam a lépteimet az övéhez. Ezek után szó sem lehetett róla, hogy ne ő fizesse a jegyeket, legalább annyi tisztesség volt benne, hogy ezt magától megtette. Ebből a szempontból legalább nem lehetett belekötni, a teázóban még talán túlzásba is vitte. No nem mintha bánnám, hogy elkényeztetett azokkal a sütikkel meg a kávéval *>* De kétségtelen, a modorával ebből az aspektusból nincs gond, még ha nem lenne ennyire... nyomulós, vagy hogy is mondjam, akkor talán én sem vágnám fejbe kétpercenként. Lehet csak én értem félre szinte minden második mozdulatát, de nagyon tudja, hogy hozzon engem zavarba
Halkan megköszöntem a felém nyújtott térképet, és rögtön tüzetesen tanulmányozni kezdtem, miután találomra ráböktem az egyik irányra. Mindenképp látni szerettem volna olyan cukiságokat, amiket errefelé nem igazán lehet megszemlélni a természetes környezetükben, éppen ezért felderült az arcom néhány kifutó nevének a láttán. Valami azonban hamarosan zavarni kezdett, és mikor felnéztem, már megint csak egy közeledő arcot láttam.
- N...nani? >.> Mit bámulsz? Van valami az arcomon?
Húzódtam el kissé az engem mereven figyelő fiútól. Komolyan nem tudom mit csinál, de most már tényleg kezdett zavarni ez a folyamatos bámulás. Biztos van rajtam valami, vagy nem is tudom... talán a sminkem kenődött el? És pont most nincs nálam tükör... Remélem meg fogja mondani, hogy mi a baj, nem szerettem volna, ha kiröhögnek, vagy ő, vagy mások, csak mert furán nézek ki :/ De ekkor váratlanul Teru mögém menekült, és a tekintetét követve lestem meg, hogy mitől ijedt meg.
- Nahát, ez egy bengáli fekete kecske Bangladeshben és Indiában őshonos... biztos megszökött az állatsimogatóból Nem kell félni tőle, nem harap és nem is esz meg. Növényevő. Mattaku ^^"
Mosolyogtam rá a srácra, noha azért kicsit meglepve pislogtam rá, hogy mégis mi baja egy kecskétől. Gondoltam leguggolok és megsimogatom a kicsi négylábú fejét, de amint felé nyúltam, az megfordult, és sietősen elgaloppozott. Hát persze, miért is hagyná egy állat, hogy megsimogassam? Meg vagyok átkozva ezzel az erővel, egyetlen jószág sem kedvel, mindegyik menekül T_T Fejemet leszegve vettem tudomásul a balszerencsémet, sötét, dípes aurám is kiszivárgott, miközben kedvetlenül felegyenesedtem.
- Koalák... menjünk megnézni a koalákat Azt hiszem arra lesznek...
Próbáltam meg feldobni magamat ezután a fiaskó után, és céltudatosan a ketrecük felé vettem az irányt. A térképre már nem is volt szükségem, hiszen memorizáltam a tartalmát, szóval Teru kezébe nyomtam. Nem is voltak messze, meg mivel el voltak választva rendesen a nézőközönségtől, nem is fognak elbújni a jelenlétem miatt. Legalábbis én ezt hittem, de mikor odaértünk, bárhogy kémleltem az eukaliptuszfákat meg a környező sziklákat és egyebeket, egy darab koalát sem lehetett látni. Rossz időben érkeztünk T___T
- Miért vagyok én ilyen szerencsétlen, ha állatokról van szó? T_T
Támaszkodtam a korlátra csalódottan, elkámpicsorodva. Most az egyszer szeretnék pihenni és kikapcsolódni, erre még az állatok is kiszúrnak velem, és mintha minden ellenem esküdött volna össze, csak hogy ne érezhessem magam jól. Jó, persze, még éppen csak megérkeztünk, meg minden, de akkor is, ennél rosszabb rajtot nem is lehetett volna elképzelni. Méltó folytatás lenne, ha Teru a hüllőházba szeretne elkalauzolni, az az egyetlen hely, ahová eszem ágában sincs betenni a lábam. És ha még kengurukat se láthatok, akkor hisztizni fogok >.>

Teru-chan a kecskére adott reakciójára egyre inkább a homlokomat ráncoltam. Kezdtem úgy gondolni, hogy rossz ötlet volt elfogadni a meghívását, miután kikotyogtam, hogy hová is szeretnék eljutni végre a kevéske szabadidőmben. Nem mintha nem lenne ilyesmire időm, csak... egyedül nem olyan fun és nem volt kivel jönni Csakis ezért álltam rá a dologra, nem azért mert t-tetszene vagy valami >.> Igen, csak megengedtem, hogy a társaságom legyen ebben a kis túrában, semmi több >.> Azonban ha már egy ártatlan kecskétől is ennyire megijed, akkor mi lesz az oroszlánnál, a tigrisnél vagy a medvénél? o.O Persze azok nem mászkálnak szabadon optimális esetben, és ami azt illeti, ennek a négylábúnak sem kéne, de tekintve hogy az állatsimogató felé ügetett vissza, így talán az elszabadulása csak ideiglenes problémát okoz a gondozók körében.
- Már elment, nyugodj meg! Mattaku - sóhajtottam fel, de azért a rosszkedvem ettől függetlenül megmaradt a simogatás megtagadása miatt. Emiatt az átok miatt a simogató egészen biztosan ki fog maradni a sétából, hiszen Teru-chan fél tőlük, ők meg tőlem félnek. Vajon ez azt jelenti, hogy én meg a fiútól félek, hogy bezáruljon az ördögi kör? Ugyan már, micsoda marhaság ez? Miért félnék egy ilyen bogarasnak tűnő, de azért kedves meg aranyo... khm... mármint egy ilyen idiótától, aki még a megbeszélt bejáratot is eltéveszti és lemerült telefonnal jön el egy ra... találkozóra?
- Üdítő nevét előidéző szőrmókok?! - pislogtam rá nagy szemekkel erre a megnyilvánulásra meglepetésemben, de aztán megállíthatatlanul feltört belőlem a kuncogás aaa... hasonlatfélére. Valahogy olyan viccesnek tűnt, ahogy ezt olyan természetes hangsúllyal kimondta, mintha minden második ember így hívná a koalákat és a kólához társítaná őket.
Ám hangulati hullámvasutam a meredek emelkedő után egy még annál is meredekebb lejtős fordulatot vett a koalák hiányának köszönhetően, amin még Teru-chan vigasztalása sem segített. Nem is tudom miért vagyok én ilyen szerencsétlen az állatokkal, már a képességem megjelenése előtt sem volt jellemző, hogy szimpatikus lettem volna nekik, de hogy most már annyira riasszam őket, hogy még a kifutóra sem mernek kijönni?
- Jól van, legyen T_T - lehajtott fejjel, szomorkásan hagytam magam terelgetni a tigrisek és egyéb nagymacskák ketrecei felé. A sima cicák aranyosabbak mondjuk, de azért mégis van valami a vadmacskákban, ami felkelti az ember figyelmét és arra kényszeríti az embert, hogy megnézze őket. Így ha nem is túl lelkesen, de azért felsóhajtottam és felemeltem a fejemet. Legalább ők nem félnek tőlem, legalábbis gondolom nem félnének, ha megéreznék az aurámat. De az innen lehetetlen, pláne ha ennyire visszafogom az erőm, mint most.
- Csak oda nem! - ellenkeztem hirtelen lendülettel, már-már rémülten a hüllőházas felvetésre, reflexből még egy ütést is mértem a fiú feje búbjára! - Én... félek azoktól az undormányoktól - borzongtam meg a csúszó-mászó, nyálkás, furcsa élőlényekre gondolva. Kígyók, békák meg tudom is én milyen borzalmak várnának ott rám, nem nem nem Ezek meg a pókok-rovarok ki tudnak kergetni a világból, egyszerűen képtelen voltam elviselni őket >.> Inkább megráztam a fejem és egyúttal kisöpörtem belőle azokat a förmedvényeket is, de a sokk, amit okoztak az elmémben, még nyilvánvalóan tartotta magát, hiszen Teru-chan kezéből is olyan agresszíven téptem ki az ismertetőt, hogy megfordítsam és helyes irányba állítsam T_T
- Go-gomen' - kértem elnézést motyogva, miközben pironkodva elfordítottam a fejemet. Most kivételesen tényleg ok nélkül viselkedtem szörnyen vele, nem érdemelte meg a kitörésemet, csak... megijedtem, hogy be kell mennem a hüllőházba
- Csak... el akartam jönni ide egyszer. Szeretem a cuki állatokat, ennyi Félre ne érts, bárki mással eljöttem volna, aki szórakoztató társaságnak bizonyul >.> - okítottam ki, nehogy túl sokat képzeljen ebbe a találkozóba. Elvégre csak megnézzük az állatokat, aztán eszünk valamit, mert meg fogunk éhezni, semmi egyéb dolgot nem kell belelátni abba, hogy most kettesben sétálgatunk. Még ha távolról úgy is nézünk ki, mint egy r-r-randizó pár, mint azok ott ketten az oroszlán kifutója előtt, erről nyilván szó sincs, szó sem lehet! Kicsit távolabb is léptem Teru-chantól, hogy még véletlenül se gondolhassák azt, hogy mi... hogy mi... mindegy >.>
- Amíg aranyos, addig nem számít milyen állat - válaszoltam kissé tétován, még mindig a szememet lesütve, hogy még véletlenül se találkozzon a fiú tekintetével. Nem tudtam belenézni a szemébe, ha véletlenül megtörtént, a szívem valamiért hevesebben kezdett el dobogni. Sőt, mintha a szokásosnál szaporább lenne a pulzusom most, hogy így Teru-chan mellett sétálgatok. Lehet valami bajom van? o.O

Felismerésem észrevétlenül vert gyökeret a fejembe, nem igazán voltam képes mással foglalkozni, amíg le nem tisztáztam magamban, hogy mi bajom van. Bal kezemet a mellkasomra téve gondolkodtam el séta közben. Korábban is éreztem már ilyet, szóval nem volt újdonság, de akkor nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Most azonban, hogy visszatért a tünet, már muszáj volt elgondolkodnom, hogy mégis mit jelenthet ez. Alkalmankénti heves szívdobogás... stressz vagy szorongás nem lehet, sokkal nagyobb idegi megterhelés alatt nem szokott előjönni, attól teljesen független... Csak nem lehet, hogy... lehet, hogy sz... szívritmuszavarom van? o.O A-azt hiszem muszáj lesz elmennem az orvoshoz, hogy kiderítsem, mi az oka, még a végén valami baja lesz a szívemnek :/
- H-hogy, tessék? Ja... ööö... én k-kígyó vagyok ^^" - eszméltem fel arra, hogy kaptam egy random kérdést a fiútól, ami annyira a semmiből jött, hogy nem is jutott azonnal eszembe a válasz, csak gondolataim egy-két pillanatnyi rendezése után. Kicsit ironikusnak éreztem, hogy pont kígyó vagyok a kínai horoszkóp szerint, amikor annyira gyűlölöm a hüllőket és az ilyesféle állatfajtákat. Miért nem lehetek mondjuk nyúl vagy kutya mondjuk? >.> Azok cukik és édesek ...többnyire.
Elhamarkodott, pusztán érzelmi kitörésemen alapuló cselekedetemet viszont tényleg bántam, hiába sikerült Teru-channak pont abba a helyszínbe beleválasztania, ami a legjobban taszított. Ahogy keze a fejemre került, és gyengéden megsimogatta bocsánatkérésem után, az viszont roppantul furcsa érzésekkel telített, lágy érintése egyfajta biztonságérzetet és nyugalmat keltett bennem... amellett, hogy iszonyatosan zavarba jöttem tőle, szinte láttam is magamat kívülről, ahogy pipacspiros arccal összehúzom magam, és úgy viselkedek, mint egy kiscica. Ráadásul megint kalapálni kezdett a szívem, így tenyeremet újra a mellkasomra helyeztem :/
- E-e-e-ezt h-hogy érted, hogy... csak velem? - kaptam fel a fejemet a következő mondatára, mire szembenéztem egy olyan mosollyal, amitől kis híján ott azonnal elolvadtam... vagy valami ilyesmi. Önkéntelenül is hátrább léptem, miközben minden eddiginél hevesebben dobbant meg a szívem, és ha lehet, még vörösebbre váltott arcszínem árnyalata. Elfogott a szédülés, aminek az lett a következménye, hogy megbotlottam a saját lábamban, és hirtelen elveszítettem a lábam alól a talajt. Fenékre huppanva jajdultam fel, de szenvelgésem csak addig tartott, amíg rá nem döbbentem, hogy miféle kilátást is engedek Teru-channak. Felsikkantva kaptam magam alá a lábamat és váltottam pozíciót, miközben lejjebb húztam a szoknyám szélét és szemeimet szorosan lehunyva hevesen ráztam a fejemet. Nehéz kifejezni, mennyire zavarba jöttem, és csak félve, óvatosan nyitottam ki a szemem és néztem fel a fiúra félénken, hogy végül inkább felpattanjak és megpróbáljak úgy tenni, mintha mi sem történt volna.
Lesütött szemekkel bandukoltam utána, inkább meg sem kérdeztem, hogy látott-e valamit. Úgyis nemet mondana még akkor is, ha igen lenne a válasz, inkább óvatosan felpillantgatva próbáltam a reakcióit vizslatni, hátha abból kiderül valami számomra. Lassan viszont azt is megkockáztattam, hogy végre a környezetemmel is elkezdjek foglalkozni. Észre sem vettem, mennyire Teru-chanra koncentráltam az elmúlt percekben, és magam sem tudom, hogy miért voltam róla képtelen levenni a szemem... mármint... nem bámultam folyamatosan, csak mással nem törődtem >.> Elmentünk egy plüssárus mellett, amin persze azonnal megakadt a szemem, és felragyogott az arcom is a megannyi cukiság láttán. Nyakamat szinte fájdalmasan kitekertem, ahogy szépen távolodni kezdtünk, egy pillanatra meg is torpantam, hogy még egy kicsit nézelődjek közöttük, de a fiú annyira határozottan tartott valamerre, hogy nem mertem őt megállítani. Reméltem, hogy valami érdekeset akar legalább nekem mutatni.
- Mert... mert... csak! Undorítóak, meg nyálkásak, meg-meg cseppet sem aranyosak >.> Nem szeretem őket, és kész >.> - válaszoltam a kérdésre, és bár volt némi ingerültség a hangomban, javarészt inkább a megilletődöttség volt a domináns, köszönhetően az elmúlt percek eseményeinek. Érdekes, mások társaságában nem szoktam így viselkedni, meg ilyen ügyetlen lenni, még akkor sem, ha Yuu-chan van terítéken, pedig őnála elő-előfordul, hogy felhúz a felelőtlenségével. Teru-chan meg a kezével húz, és mint kiderült, a nyuszisimogató volt a célja, ami egyből jobb kedvre is derített, legalábbis annyiban, hogy megannyi ugribugri tapsifülest láthattam egy kupacban. Muszáj volt megkísérelnem leguggolni és megsimogatni a hozzám legközelebb lévő cukorfalatot, de várakozásaimnak megfelelően elugrált előlem. Tudom, hogy nem kéne emiatt elkámpicsorodnom, de mégis csalódottan elhúztam a számat.
Lehajtott fejjel engedtem Terunak, aki egy padhoz kísért, majd elnézést kérve távozott egy időre. Azt hiszem jól is jött, hogy egy kicsit magamra maradhattam, csak most vettem észre, hogy szinte egész testemben remegek a feszültségtől, ahogy hangom beleremegett a sóhajomba. Néhány mély lélegzetet véve kíséreltem meg kicsit összeszedni magamat és egyben a fejemben lévő hatalmas kuszaságot is rendezni. Túl sok hatás ért, kicsit elvesztettem a fonalat. Pár perc múlva eszméltem fel arra, hogy valami puha böködi meg az arcom. Igaz, éreztem, hogy közelít Teru-chan, csak nem igazán vettem róla tudomást a gondolataimba mélyedve. Jól láthatóan sokkal összeszedettebb állapotban néztem fel rá, kezén egy piros bigyóval bohóckodott.
- Gomen' lehetnék jobb társaság is. Talán mégsem volt olyan jó ötlet idejönni ^^ - válaszoltam némi lelkiismeret-furdalással a hangomban, miközben azt figyeltem, hogy leapplikálja a kezéről a plüsst, majd felém nyújtja. Csak így, közvetlen közelről tűnt fel, hogy egy kaméleont imitál a kis szőrmók
- Eto... k-köszönöm! ^///^" - vettem el a játékot kissé fura mosollyal, felismertem, hogy az előbbi árustól van, csak... nem pont ezt néztem ki persze. Ja, majd nyilván egy hüllővel fogok szemezni, amikor épp az imént mondtam el neki, hogy mi bajom is van nekem az ilyesféle állatokkal. Mattaku ^^" Jó, nem illik csalódottnak lenni egy ajándék miatt, igyekeztem nem is kimutatni, meg nyilván jó szándéka jeléül kaptam, hogy felvidítson. Egyébként meg nem is volt ebben a formájában olyan undorító, finom puha volt a tapintása kívül is, meg belül is. Még ha az eredetié is ilyen lenne, talán nem mondanám rá azt, hogy fúj ._.
- Emlékszel, hogy van egy képességem, ugye? Ez annak a következménye, a testemet nagyon gyenge elektromos burok veszi körbe. Ez sok mindenre jó, de az állatokat speciel taszítja a kisugárzásom. Mi emberek nem érezzük, de ők igen - magyaráztam a rejtélyes jelenség miértjét a shinigaminak, miközben a bábot forgattam a kezeim között. Így aztán hiába szeretem az állatokat, ha ők nem szeretnek engem :/
- Anou... bocsáss meg, de egy pár percre én is itt kell hagyjalak, ha nem baj - kértem elnézést, majd elsiettem, hogy megmossam az arcom, és kicsit felfrissítsem magam úgy is, mintegy utolsó fázisként a kiegyensúlyozottságomhoz. Csak egy nem túl messze lévő ivókúthoz mentem, úgyhogy Teru-chan is jól láthatott, ha figyelemmel követett. Jól esett a hideg víz, tényleg kitisztította a fejemet végleg. Már-már indultam is volna vissza a fiúhoz, amikor azonban néhány lépést követően három nálam valamivel idősebb férfi között találtam magam. Hirtelen vettek körbe, mondhatni begyakorlott módon. Sejtettem mire ment ki a játék, menjek szépen velük, és majd elszórakoztatnak. Ezt szavaik is alátámasztották, és tettetett udvariasságuk sem tartott sokáig, hiszen egyikük máris megragadta a csuklómat, egy másik pedig átölelte a derekam, vészesen közel a hátsómhoz. Semleges tekintettel pillantottam rájuk, miközben ellenkezve velük kirántottam a csuklóm a hapsi kezéből. Egy pillanat alatt el tudtam volna őket intézni, de az állatkert közepére nem akartam felfordulást teremteni, így más megoldást kellett találnom, hogy lerázzam őket. Remélem addig, amíg ez megtörténik, nem kezdenek el túl erőszakosan viselkedni zaklatóim, mert hiába akarnak kísérgetni, nekem eszem ágában sincs velük menni, és ha muszáj, akkor erőszakot fogok alkalmazni >.>

Amíg Teru-chan nem volt mellettem, volt időm átgondolni, hogy mégis mibe keveredtem. Nagyon nagy kuszaságot éreztem a fejemben, egyrészt úgy éreztem, mintha csak sodródnék az árral, másrészt meg mintha egy perce léptünk volna be a kapun, pedig már sétálgattunk minimum fél, ha nem háromnegyed órája. Össze tudtam rakni, hogy mi is történt ezalatt, de mégis olyan volt, mintha egy filmet néznék, és nem velem történt volna meg. Mintha nem is éltem volna át, hanem csak külső szemlélő lennék a saját testemben. Mélyet sóhajtva nyúztam meg kicsit az arcom, majd a tarkóm mögött kulcsoltam össze a kezeimet és úgy nyújtózkodtam egyet. Fáradtnak is éreztem magam talán most, hogy egyedül maradtam, nem tűnt fel, mennyi energiát kivett belőlem ez a ran... szóval dolog, amit csinálunk. Végül hátradőltem keresztbe tett lábakkal, és a fejemet hátrahajtva bámultam fel az égbe. Akaratlanul is eszembe jutottak a fiú szavai, valahogy akárhányszor hozzám szólt, jól esett. És különösen az az egy mondat, amikor azt mondta, csak velem jött volna el... váááh, miért öntött az el olyan melegséggel? Hátra bukott fejemet inkább normális tartásba állítottam és megráztam, nem akartam ezekkel az apró részletekkel foglalkozni, mint az a mondat, vagy a gesztus, amivel fel akart segíteni. Nekem az összkép kellett most, rendeznem kellett a gondolataimat, csak... nehéz volt elvonatkoztatni ezekről a momentumokról. Pedig választ kellett találnom arra, hogy miért vagyok képtelen bármi másra figyelni, ha ez az alak mellettem van, hogy miért ilyen magával ragadó a kisugárzása, hogy miért repül vele így az idő... Na és ekkor böködtek meg azzal a plüssel, pedig már egészen sikerült elterelnem a gondolataim a jó irányba :/
- Eto... el tudnám fojtani, ami azt illeti, de az... kellemetlen következményekkel járna :/ - feleltem kicsit tétován az elektromos burokra vonatkozó kérdésére. Konkrétan nem tudnék járni, ha lenulláznám a képességhasználatom, de ezt eszem ágában nem volt elmondani a fiúnak. És hát tulajdonképpen több haszna volt a dolognak, mint hátránya, most az, hogy nem macskázhatok, vagy máshogy kell használnom a mobilom, az annyira nem zavar... csak egy kicsit. Na jó, nagyon T_T De akkor is, ez az energiamező egy csomó bajtól megvéd.
A frissítő víz hatása kellett is, valamelyest kitisztult a fejem, bár a kérdéseimre így sem találtam választ. Újra visszaterelődtek rájuk a gondolataim, talán emiatt sem figyeltem fel az engem körülvevő huligánokra ^^" Kellemetlen helyzetbe kerültem, amiből határozottságom ellenére nem volt könnyű kikeveredni erőfitogtatás nélkül, de így nyilvánosan nem akartam a képességemet használni. Verekedni meg még annyira sem volt kedvem, egyébként sem voltam olyan biztos a tudásomban. Kicsit megrekedtem egy szinten, mióta Onee-channal kevesebbet tudunk találkozni. Nem éppen edzéssel töltjük az időt, de ez érthető. Kicsit elbizonytalanodtam, ahogy egy ötlet végül eszembe jutott a szabadulásra, viszont nem hagyhattam magam, szóval vettem egy mély levegőt.
- N-Nekem van b-barátom, és vele vagyok itt! >.> - Torkolltam le kissé agresszívabb hangnemben az újabb noszogatás feltevőjét. Nagyjából ebben a pillanatban koccant össze két gaztevő feje, mögöttük pedig Teru-chant pillantottam meg, mire egyébként is kissé vörös ábrázatom egyből újra pipacspirossá vált. Biztos meghallotta, amit mondtam ezeknek a bajkeverőknek, elvégre olyan hangosan mondtam ki o.O" El akartam süllyedni a föld alá zavaromban, hebegni-habogni kezdtem, de még én magam sem értettem, mit akarok mondani ^^"
- T-Teru-chan... nem kell... - motyogtam magam elé, látva hogy milyen hozzáállással bánt a három fickóval. Ami azt illeti, kicsit meg is ijedtem tőle, legalábbis attól a rideg és fenyegető hangnemtől. N-nem is sejtettem, hogy ilyesmire is képes ^^" És ahhoz se kellett sok, hogy felfogjam, ezt most... értem teszi, hogy nekem ne essen bántódásom Szememet lesütve, egyik kezemmel a másik karom csuklóját fogva, kissé megszeppenten álldogáltam a tett helyszínén, miközben a delikvensek szitkozódva eltakarodtak. Igazából valami egészen olyan érzés kerített hatalmába, mint annál a félmondatnál, valahogy... hálás voltam, amiért a segítségemre sietett, de ez nem jó kifejezés. Több volt, itt és most úgy éreztem, lehetek fiatal és esetlen lány, és akkor sem eshetne bajom, mert Teru-chan itt van mellettem, hogy... megvédjen...
- Jól vagyok... >///< - bólintottam megilletődötten, de én magam sem értettem a viselkedésemet. Nem ijedtem meg a fickóktól, sőt... és mégis, most úgy viselkedtem, mintha megrémisztettek volna. Csendben hagytam, hogy oda kísérjen a fiú, ahová akar, nem egészen voltam magamnál... vagyis... jobban mondva nem egészen tudtam magamról. Összegubancolódtak az agytekervényeim
- Én is el tudtam volna bánni velük >///> - álltam neki duzzogni a feddő szavak hallatán, de most cseppnyi indulat sem volt a szavaimban, mint eddig. Halk, beletörődő válasz volt, mintha egyfajta végső, csak azért is az enyém az utolsó szó típusú megszólalás lett volna egy hosszú, és fárasztó vita végén. Pillanatok múlva már üldögéltem, a kezemben pedig egy pohár üdítő volt, és cseppet sem zavart, hogy Teru-chan hozzám-hozzámért, ahogy terelgetett, holott eddig meg igen... Mindenesetre magamat összehúzva kortyoltam bele az üdítőbe. Jól esett.
- Kö-köszönöm... >///> - böktem ki hálásan, kissé félrenézve. Igazából azért esett jól az üdítő is, mert a férfi tett értem valamit, amire nem tudtam megfelelően reagálni, de határozottan boldoggá tett vele. Érdekes, hogy ilyen megmagyarázhatatlan érzéseket vált ki belőlem, hogy megvédtek, pedig Yuu-chan is megtette számtalanszor. Neki is hálás voltam, de... nem így. Mellette inkább érzem magam veszélyben, mint biztonságban, viszont Teruval ez más. Csak nem tudtam megmagyarázni, miért volt ő az, akire jelenleg rá mertem volna bízni a biztonságom.
- Semmit, nincs kedvem az állatokhoz már. Elég rossz történt már ma itt, ne kísértsük tovább a szerencsénk - mosolyogtam rá Teru-chanra egy kissé kedvetlenül, majd felemeltem a kezem és tétován a férfi felé nyúltam, mielőtt végül visszahúztam volna a kezem. Haboztam, nem mertem megtenni azt, amire vágytam. Ám idegesen remegő mély sóhajom és egy újabb nagy korty üdítő után, mely még kicsordult a számon is, annyira remegett a kezem, elhatároztam magam és... közelebb húzódtam hozzá, hogy átölelhessem, és a vállára dönthessem a fejemet. Elpirultam és hihetetlenül feszültté váltam egy csapásra, csakhogy valahol mégis megnyugtatott a közelsége, így hiába éreztem úgy magam, mintha azonos pólusú mágnesként kéne viselkednem vele, képtelen voltam rávenni magam, hogy eltávolodjak tőle. Hozzá... akartam bújni... most még... egy kicsit... egy darabig... egy nagyon kicsit...

Koktél tartalma: állatnézegető, csipetnyi vacsorázással egy random étkezdében

Megszeppent kiscica módjára húztam össze magam, mikor Teru-chan megsimogatta a fejemet, mintha valami ostobaságot mondtam volna. Az a vicces, hogy én is úgy éreztem, nem sok hitele volt a szavaimnak, pedig valójában megerőltetés nélkül szét tudtam volna csapni ezek között a huligánok között, csak... hát tényleg nem akartam jelenetet rendezni az állatkert közepén. Ilyen helyen még sose fordult elő ilyesmi, inkább a rosszabb környékeken, vagy az erdő közelében, ahol senki sem látja, vagy éppen nem törődik vele, ha kicsit balhézok. Szóval a férfi is jobban teszi, ha elhiszi, hogy meg tudom védeni magam, mert egyébként így van >.> Más kérdés, hogy talán egy picit örülök neki, hogy most nem nekem kellett elvégeznem a piszkos munkát, hanem volt valaki, aki önként és szívesen megtette helyettem, valahogy úgy, ahogy egy férfinak az ilyesmit kötelessége megtenni egy lány kedvéért Tinédzser koromban érthető okokból ilyesmi nem történhetett, mikor pedig már kikerültem a tolószékből, akkor meg engem nem érdekelt ez a lányos stuff, csak így mostanában, hogy valamelyest helyrerázódott az életem... szóval már szerettem volna megtapasztalni ezt-azt, amit már réges-régen meg kellett volna normális esetben. Zed mellett már kaptam kóstolót, de nehéz volt élvezni azt, hogy lányként bánnak velem, amikor minden második cselekedetével felhúzott >.> Persze nem arról van szó, hogy akkor én most Teru-chantól várnám ugyanezt, mert mi ketten ugye nem vagyunk úgy, ahogy a Zeddel való találkozásaimat se nevezném... randinak De na, szóval nem lettem volna morcos, ha esetleg a shinigami nem most utoljára tett volna valami... ilyesmit, mint most >///>
Mindenesetre azt hiszem elment az eszem, de talán ennek tudható be az is, hogy most egy nagyon picikét szerettem volna hozzábújni Teru-chanhoz, csak azért, hogy kipróbáljam, milyen érzés is, meg ilyesmik Meg egy kicsit azért is, mert örültem neki, hogy megvédett, és szerettem volna még pár aprócska percig élvezni a megnyugtató társaságát, legyek bármennyire is feszült és ideges attól, amit most tettem Meg is rezzentem, amikor végül ő is átölelt, igazság szerint remegtem, mint a kocsonya, és hirtelen én nagyon máshol szerettem volna lenni, meg nem is. Kezem is megrándult, hogy fejbe vágjam újra, de aztán erőtlenül hullott vissza az ölembe a karom és úgy maradtam, mozdulatlanul. Mármint nem mozdulatlanul, mert a remegés nem akart elmúlni T_T
Nem tudom mi lett volna, ha ebből az állapotból nem szakít ki, de ahogy megszólalt és kifejtette, mit is látott a szoknyám alatt, valami felforrt a fejemben, mivel hatalmas gőzrobbanás kíséretében vörösödtem el, főtt rák színét is felülmúlva. Borzasztóan elszégyelltem magam, legszívesebben a föld alá süllyedtem volna zavaromban. Egyszerűen olyan béna vagyok T_T Nem gondolkodtam azonban, mit is tettem, hiszen azzal, hogy felforrt valami, konkrétan az agyvizem, automatikusan mozdult a kezem és vágtam is volna fejbe ezért a határtalan szemtelenségért! Teru-chan azonban váratlanul megragadta a lendülő kacsómat, a következő pillanatban pedig közvetlen közelről láttam az arcát, és megéreztem... valamit az ajkaimon. Tágra nyílt szemekkel, elhűlve pislogtam a fiúra, szabad kezemet pedig reflexszerűen a szám elé kaptam, miközben ijedtemben hátrahőköltem. Kellett néhány hosszú pillanat míg felfogtam, hogy mi is történt, és valamiféle ájulás közeli állapotba szédelegtem bele, hiszen akkor most Teru-chan most meg...meg...megcsókolt? Megsemmisülten meredtem magam elé, forgott körülöttem minden. Ilyennek kellett hát lennie az elsőnek? Vagy csak képzelődök, és valójában ez nem is az volt, hanem valami más? Szívem valahol a torkomban dobogott, míg én kipirultan néztem fel Teru-chanra, aki azonban még mindig nem hagyta abba és a kezemet megfogva pörgetett meg, mintha táncolnánk. Mondjuk a lábaim kis híján össze is akadtak, régen voltak már Rosa-chan táncórái, meg egyébként sem a mozgásomra koncentráltam, hiszen annyi minden járt a fejemben.
- Cs-csak azért fogadom el, mert megéheztem, nem más miatt Tényleg messze van az étterem? - válaszoltam kissé morcos, de inkább halvány és megszeppent hangon a meghívására. Pedig nem is voltam éhes annyira, csak úgy kibukott a számon a válasz gondolkodás nélkül. Azt hiszem látszott rajtam, hogy valahol nagyon messze jár az eszem, e ezt az egészet most... nem tudtam hová tenni. Már csak azért is, mert zavaromban most nem lendült a kezem ütésre, és nem hiszem hogy amiatt, mert az előbb megfogta volna... valami más akadályozott meg, valami megfoghatatlan.
- Teru-chan... ezt miért csináltad és... mi történik velem? - néztem fel rá végül tanácstalanul, utalva az előbbi eseményekre. Magyarázatot vártam a férfitól, segítséget, hogy megérthessem ezt az egészet. Mióta elzavarta azokat a bajkeverőket, semminek sem találom az értelmét, pedig eleinte azt hittem, hogy értem legalább a saját cselekedeteimet, de valahogy mégsem

Koktél tartalma: állatnézegető, csipetnyi vacsorázással egy random étkezdében

Valószínűleg nagyon rosszul festhettem, hogy hirtelen ilyen kérdéseket kaptam, és ami azt illeti, egy picikét mintha tényleg megszédültem volna. Forgott velem a világ, a fiú érintése pedig olyan volt, mintha valami gyenge villámcsapás ért volna. Megrezzentem, de ellenkezni képtelen voltam, és talán nem is akartam. Puszija nyomát még mindig az ajkaimon éreztem, figyelmem pedig most ezen tapasztalat feldolgozására irányult. Idegennek hatott az egész valahogy, nem szoktam hozzá. Teru-chan teljesen másképp bánt velem, mint Zed, pedig mindketten folyton felhúztak ezzel-azzal. Csakhogy míg korábbi... udvarlóm? egyszerűen bunkó volt és érzéketlen, utunk pedig hamar el is vált, addig a shinigamiról ezt nem lehetett elmondani. Minden perverzsége és furcsasága ellenére szimpatikusabb figura volt, és figyelmesebb is.
- Iie, jól érzem magam - ráztam meg a fejem kissé, és ezúttal meg tudtam állni, hogy csak magamban tegyek hozzá olyasmit, amit tényleg csak gondolatnak szánok. Névlegesen azt, hogy minden balsors és nyűg ellenére azt hiszem vele és miatta éreztem jól magamat. Nem igazán látszott át a folytonos pironkodásomon a hangulatom, de nem panaszkodhattam az undok állatok szabotázsait leszámítva. Gondolom nem maradtam volna itt, ha kellemetlenül éreztem volna magam a férfi mellett. Csak ne hajolna folyton olyan közel az arcomhoz, most is kissé hátrahőköltem az ijedtségtől, mikor váratlanul az arcom előtt találtam az övét -.-" Ráadásul most olyan komoly volt a tekintete o.O Remegő hanggal kezdtem motyogni a kérdésére valami összefüggéstelen feleletet, aminek csak az első hangjáig jutottam el minduntalan, ám mikor elnevette magát és meglapogatta a fejem búbját, ismét felment bennem a pumpa >.>
- Urusai, baka! Nem tehetek róla, hogy ez volt az el...ső... O///O - reagáltam ingerülten, és a kelleténél talán kicsit hangosabban is, de ami igazán borzasztó volt, azok a szavak, amik kibuktak a számon. Nem tudom, lehetett-e még fokozni azt a mélyvöröset, amiben arcaim úsztak, viszont kristálytisztán megfogalmazódott a fejemben a gondolat, hogy most nagyon-nagyon gyorsan el kéne süllyedni a föld alatt, és elő se bújni onnan életem végéig T///T Szörnyen cikinek éreztem, hogy ennyi idősen még csak idáig jutottam, még akkor is, ha tényleg nem alakulhatott máshogy azzal a múlttal, amivel én rendelkezem. Bár tulajdonképpen van olyan férfi az életemben, aki ennél... kicsit többet csinált már velem pár lépés kihagyásával >///< Jó, nem volt éppen beszámítható állapotban Yuu-chan és hamar lekapcsoltam, de akkor is >///>
Egy ilyen felsülés után arról szó sem lehetett, hogy újra megszólaljak, szóval jobb híján egy bólintást követően hagytam magam kísérgetni. Furcsa látvány lehettünk, megszeppentségemnek köszönhetően elég sok tekintetet vonzottunk. Talán kicsit félreérthető lehetett, talán azt is hitték, hogy nem egészen saját akaratomból sétálgatok a fiú mellett, de hál' istennek senki sem akart közbelépni és "megmenteni." Nem akartam több felfordulást most már. Viszont csak a taxit leintve jutott eszembe, hogy magyarázatot még nemigen kaptam a számomra kissé ködösnek tűnő eseményekre, és nem is igazán találtam. Vajon magyarázható volt a viselkedésem pusztán azzal, hogy jól éreztem magam? De hát akkor mondjuk ha Yuu-channal beszélgettem, akkor miért nem voltam ennyire szétszórt és zavarodott? :/ Mattaku ^^" Miért vagyok képtelen megmagyarázni önmagamat? :/
- Vicond? Az nem az a drága étterem a külvárosban? o.O" - lepődtem meg, Teru-chan felé kapva a fejemet. Tátott szájjal pislogtam egy darabig, aztán visszafordultam és végignéztem magamon. Ugyan csinosan öltöztem fel, de vajon elég elegáns a ruhám egy ilyen étteremhez? Te jó ég, bele se gondoltam, hogy egy "puccos" helyen fogunk enni, mikor én többnyire megállok a családi éttermek nyújtottam komfortszintnél, vagy gyorsbüfékből szerzek magamnak valamit, ha éppen nem jut időm házi kosztra o.O Biztos jó ötlet ez? :/ Egyáltalán miért pont a Vicond Teru-chan célpontja? Vááá, miért kell nekem egyik idegeskedésből a másikba esnem? T_T
- Teru-chan...? - fordultam feléje ismét, ezúttal kissé értetlenül, mikor lágy érintését megéreztem a kezemen. A pír, mely sikeresen visszahúzódott az arcomról végre, most gyorsan vissza is tért a férfi gyönyörű mosolyát látva. Tekintetemet gyorsan el is kaptam, hogy aztán a következő pillanatban hátammal nekieshessek az ajtónak, köszönhetően a sofőr hirtelen útirány változtatásának >.> Meglepettségből fakadó sikkantásom elfojtott nyikkanással folytatódott, mivel a mellettem üldögélő egykori halálisten is rám borult annak tetejébe, hogy bevertem az oldalamat. Kissé bosszús arccal pillantottam az első ülések felé, furcsa módon cseppet sem zavart, hogy Teru-chanra ilyen közelségben pilloghatok. Illetve... mégis. Most, hogy nyugalmi helyzetbe kerültünk, rájöttem, hogy valami nem stimmel, és szép lassacskán leesett, hogy egy olyan kéz nyaral a mellemen, ami... nem az enyém
- T-T-T-Teru... O///O - nyögtem ki cérnavékony hangon egyfajta figyelmeztetésként, hogy nem egészen díjazom azt, ami éppen történik, és egy szikra is elpattant eközben, ám legnagyobb megkönnyebbülésemre a fiú is mintha megijedt volna a helyzettől, és villámgyorsan visszaült a helyére. Én még hosszú másodpercekig terültem ott félig elfeküdve, kezeim pedig utat találtak mellkasom elé, védekező felállást öltve magukra, miközben szótlanul tátogtam, persze fülig vörösen. Baleset volt, nem szándékos, ezt mantráztam magamban, amíg én is visszarendeződtem ülő helyzetbe. Légzésem kicsit remegett és szapora is volt, azzal vigasztaltam magam, hogy volt már rosszabb is, és ami azt illeti, olyan gondolatok is támadtak bennem, hogy Teru-chan mindeddig tulajdonképpen kellemesnek bizonyult érintése az egyetlen, amit képes lennék bizonyos fokig elviselni ott is, de gyorsan száműztem ezt az ostobaságot >///>
El is feledkeztem arról, hogy minek köszönhetően kerültünk ebbe a helyzetbe, de a két férfi vitájának fokozódó heve visszazökkentett a való világba. Már-már azon voltam, hogy megkísérlem leállítani őket, mikor Teru-chan fogta magát, és nekivágta szerencsétlent a műszerfalnak Hiába nem tetszett nekem sem a sofőr hangneme, de akkor sem az erőszak lett volna a megoldás!
- Mi a fenét csinálsz, Teru-chan? -.-" - reagáltam a büszke kijelentésre vérfagyasztó tekintettel, cseppet sem lopta be magát a szívembe ezzel a mozzanattal a srác. Remélem nem mindenre a verekedés a válasza, mert amíg azoknál a huligánoknál érthető volt, itt azért annyira nem, és nem is tudtam megfejteni, mi járt a fejében :/ Nem csodálkoztam volna, ha a taxis nyom egy satuféket, aztán kipenderít minket a kocsijából, vagy egyenesen a rendőrségre furikázik minket -.- Csakhogy... a férfi meg se moccant, és némi nyaknyújtogatás árán azt is megláthattam, hogy a fejéből szivárog a vér. Tágra nyílt szemekkel konstatáltam, hogy a sofőr elájult minden bizonnyal, vagyis perpillanat senki sem vezeti az autót o.O Azonnal rátapadt a kezem a kocsi oldalára, és egy viszonylag komoly elektromágneses impulzussal igyekeztem átvenni az uralmat az elektronika felett, vagy ha azt nem, akkor megbénítani, csakhogy nem működött o.O Értetlenül pillantottam a kezemre, majd ijedten fordultam Teruo felé. Pánikba esésem remélhetőleg ráébresztette, hogy milyen kalamajkát is okozott felelőtlenségével, de mikor fogaimat csikorgatva megkíséreltem előremászni a két ülés között, akkor már egészen biztosan rá kellett jönnie. Kiteleportálhattam volna ugyan magunkat, de sem a sofőr, sem a többi közlekedő épségét nem kívántam kockáztatni azzal, hogy magára hagyom a taxit. Két dolog zavart: az egyik, hogy miért nem tudtam egy ilyen modern autót megállítani az erőmmel, a másik pedig az, hogy... fogalmam sincs, hogy kell vezetni ^^” Sose volt rá szükségem, magamat ismerve pedig egy minimum több éves folyamatot tudtam csak elképzelni, legalábbis a gyakorlati részt tekintve.
Próbálkozásom azonban rögtön az első lépésnél kudarcot vallott, mivelhogy nagy kapkodásomban nem figyeltem, hol támaszkodok meg a kezemmel. Eredetileg az ülést akartam megtisztelni a tapintásommal, hogy aztán onnan kiindulva kapaszkodhassak meg a két előttünk lévő ülés támlájában, de a durva szövet helyett valami finomabb anyagra került a kezem. Érdeklődve néztem meg, hogy mégis miért van megfoltozva a kárpit, azonban hirtelen elkapott kéz, sikkantás és hátraesés lett a vége, mivel tenyerem Teru-chan combjának tövén támaszkodott meg
- Gomennasai! T///T ...are...? - kértem elnézést ismét vörösbe burkolt arccal, figyelmemet azonban ekkor megragadta valami a kocsi mozgásában, aminek hangot is adtam. Kanyarodtunk. Az elöl ülő férfi gyakorlatilag eldőlt az ülésen, így azt rögtön kizárhattam, hogy ő tért volna magához, figyelmesebben megnézve azonban rájöttem, hogy... mozog a kormány... és magától o.O
- Mi a fene, távirányítás... Teru-chan, gondolom nem a rivális étteremlánc szeretne minket megvendégelni, légy résen! - arcomról egy csapásra eltűnt minden zavarodottság, nem engedhettem meg magamnak. Valaki vagy valakik elraboltak minket, valószínűleg jó okkal. Azt gyanítottam, hogy a célpont én lehetek, bár ki tudja, a shinigaminak vannak-e rosszakarói? Az ajtók zárva, az erőm pedig továbbra sem működött az autón, valószínűleg jól kitervelt csapdába sétáltunk bele gyanútlanul. Nyugtalanul és feszülten ültem vissza, tekintetemmel pedig az ablakon túli világot fürkésztem. Jól láthatóan kiféle haladtunk a városból, pár perc múlva pedig a taxi egy erdei ösvényre kanyarodott le, és körülbelül egy-másfél kilométernyi zötykölődés után egy tisztás szélén állt meg. Aztán csend. Semmi sem történt, én pedig ismét feszengeni kezdtem. Teru-chanra pillantottam, és csak most esett le, hogy milyen helyzetbe is kerültünk. Egy elhagyatott helyen, egy kocsi hátsó ülésén voltunk, lényegében kettesben. Sokszor láttam már ilyet filmekben, és felrémlett a gondolat, hogy mi van, ha ezt az egészet a halálisten tervelte ki? Nagyot nyeltem, régen belém ivódott ösztönök és félelmek kerültek a felszínre, miközben a sarokba húzódtam. A shinigamik nem megbízhatóak. Ez a gondolat tolakodott a fejembe, de gyorsan ki is űztem onnan. Kizárt dolog, hogy Teru-chan kitervelt volna valamit, ő is ugyanolyan áldozat mint én ^^” Csak az zavart, hogy semmi mozgás nem volt a környékünkön. Minden csendes volt...