Mióta megkaptam egyetlen Nyuci-chanom legkedvesebb levelét, azóta csakis a teljesítésére tudok gondolni. Éésss, jéj, hát, ahogy kiderült, más is, pedig nem számítottam rá, de az élet már csak ilyen. Miután eléggé össze lettem szidva a vállalkozó szellemű egyén által, és több ízben sírásig bántalmazott a szavai által, végül csak megengedtem neki, hogy átadhassa meglepetését Nao-channak, még akkor is, ha nem helyeseltem, és ha legszívesebben én adtam volna meg a szívének második legkedvesebb dolgot, mert, hogy az első én voltam az életében, ez nem volt kérdés. Ezért is segített A gyár indításában, amit valószínűleg sosem fogok tudni megköszönni.
Jelenleg egyedül dolgoztam, mármint névtelen Hana-chan és Tuxedo-cat nélkül, és próbáltam A szobát mindenféle kawai-Hawai kellékekkel kicicomázni. Ha már úgy esett a dolog, hát bizony segítséget is kértem a Mihasznasemmirekellőtől – igen, ez a titkos neve a titkos lovagnak, csak hogy lehessek gonosz kicsit magamnak. T-T Annyira nem szerettem ezt az oldalamat, de még nem tudtam neki megbocsátani, amit tett, csak próbálkoztam. De akkor is, Titkostitokzatosjajcsakkinemondjamanevétméggondolatbansem-chan azért mégis segített, mert megkértem rá, és jött, hogy cibálja a nagy és nehéz homokos zsákokat, és borítgassa ide, meg oda, míg én művészien el nem simogatom, meg dombokat formázok, meg pálmafákat állítgatok ide-oda. A dombok között kis tengert is építettünk, egy kedves felfújható medence segítségével, aminek oldalait körbetámogattuk kevéske homokkal, hogy nagyjából beolvadjon a környezetbe.
Most pedig ott tartottunk, hogy én legyűrni kívánva az ellenszenvem egy pohár limonádéval araszoltam Titkostitokzatos-san felé, amit sikerült jól ráborítanom, miután valamiben megbotlottam, és kiterültem a kissé homokos, kissé kemény talajon. Nem fájt semmi, azon kívül, hogy sikerült megint rosszat tennem, pedig épp ki akartam békíteni Nemtudom,hogynevezhetnémmégel,hogynemondjamkianevét bácsit, hogy ne legyen már olyan goromba velem mindig. Sajnos ez a próbálkozásom, úgy tűnt, majd megint felhergeli, ehelyett bocsánatkérésemre ügyet sem vetve kapart fel a földről, és mintha le sem öntöttem volna, azon aggodalmaskodott, én jól vagyok-e. Elkerekedett, könnyes szemekkel néztem rá, és nagy ijedelmemben, hogy milyen normális, még levegőt is elfelejtettem venni. o.O Megrémített, hogy hirtelen ilyen kedves lett, és azon agyaltam, nem tervelt-e ki valami bosszú-hadműveletet, talán, hogy beleállít fejjel a homokba, vagy véletlen belehajít az üres medencébe.
Látszólag Titkostitokzatos-channak meg sem fordult ilyesmi a fejében, és miután eldarálta lelkesítő két mondatát, ami annyiból állt, hogy „Szedd össze magad!” és „NaoNao nem sokára megérkezik…”, a vállára kapott egy nehéz homokzsákot, én meg loholtam utána egy pálmával. Egészen jó volt Vele, Akitnemnevezünknevén-nel dolgozni, pedig azt hittem, ez egy rémálom lesz, de ahogy közeledett Nyuci-chan fényes belépője, úgy vált megint azzá a szimpatikus bácsivá a Mihasznasemmirekellő, amilyennek megismertem. Egészen megkedveltem, és már épp azon agyaltam, hogy majd rajzolok a kézfejére egy csillámlós nyuszikát, mikor rájöttem, hogy hopppá, végeztünk. *.*
Tetszett, amit összehoztunk, csak azt nem tudtam elkézelni, hogyan fog életben maradni szegény Jegesmaci úr ilyen hőségben, mert hát a hatalmas lámpákkal, amiket a medence köré állítottunk, egy kissé melegebb lett, mint amiben az ember még jól érezné magát. Ki is találtam, hogy legközelebb bébiket fogok itt keltetni, ha már csináltunk egy óriás Csibekeltetőt. Egy csapásra két legyet, még Rei-chan kívánságát is teljesíthetem. E nagyszerű felfedezésnek, meg természetesen annak is, hogy egész tűrhetően elrendeztük a terepet, örvendve ugráltam oda az egyik csokiszökőkúthoz, hogy a fali polcról leemelt két bögrét megmerítsem a finom csokiban. Nyamiiii.*.* Mindkét bögre külsejét szépen megtakarítottam, aztán egyiket átnyújtottam Titkoslovag úrnak, a másikat megtartottam magamnak, és a csodás munka megünneplésére a magasba lendítettem nyuszikás bögrémet, hogy ezzel is dicsérjem a mai együttműködésünket, és koccintásra invitáljam bajtársam.
Miután szépen benyakaltuk a csokit, már nyifogott is a lábamnál egy nyuszika, hogy harci állásba vetődjön mindenki, mert drága Nyuci-chanon rettentő hamarosan megérkezik, és nekem addig még össze is kell szednem a hawaii-mintás inget, meg a pihe-puha szemkötőt is neki. Gyorsan rohantam is, amerre láttam, Titkostitokzatos-chant meg magára hagytam, csináljon, amit jónak lát. Fontos dolgom volt, és ihizééé, fel kellett rá készülnöm, szóval pontosan a pontos időpontban, amit megbeszéltem Anaoval, én már az ajtóban toporzékoltam, és az érkezőre vetődve szinte azonnal be is kötöttem a szemét, hogy aztán ráapplikálva az inget, szlalomozni kezdjünk A szoba felé. Az én megtisztelő feladatom volt bevezetni a terembe Nyuci-chant, meg leültetni a székébe, meg adni neki alkoholmentes, citromos sört, és citromos sütit, hogy aztán levéve a szemkötőjét elvesszek a pálmák között – igen, tudom, nehéz lesz, de naa… –, és mindezt sürgősen végig is hajtottam.
- Jó szórakozást! – az ajtóból még visszakiabáltam, aztán elhúztam a csíkot, hogy az irodámból kémkedhessek tovább. Lehet, még a végén át kell igazolnom a második osztaghoz, olyan jól csinálom ezt a leselkedés dolgot, de azért én maradok a nyolcadikban, az a menőőők helye. >.<

Ma van a szülinaPom-Pon-Pon
Meglepetés, NaoNao
- és bocsánat, hogy eddig tartott -

Én vagyok az, akit Nem Nevezünk Nevén. Sötét fellegekből érkező Rém hideg karmaival halált s pusztulást hozván elszakadt, síró, szenvedő családoknak. Én vagyok a Sötét Nagyúr, vezére mindazoknak, kik magukat halálfalóknak nevezik. Én parancsolok, én uralkodok, mindezt a hatalomért, a felsőbbrendűségért, a mágia és a Mardekár nagyságáért, mwahahahaha.
Csak vicc volt, a Griffendélt amúgy is jobban szeretem. Ugye nem vetted be ezt a sok marhaságot? Pfff… :/ Jó, tudom, lehet agyamra ment a sok filmezés, de nincs jobb dolgom egy ideje, mert mi az, hogy majd pont én állok le papírokkal vacakolni? Ugyan már!
Szóval, eljutott a hír a fülemig, na nem bagoly hozta, hanem Misisonka, hogy NaoNao macit akar. Ráadásul jegesmedvét. Az úgy volt, hogy én tényleg felkerestem minden helyet, hogy honnan szerezhetnék egyet. Még az északi vagy a déli sarkra is el akartam menni, csak az a probléma, hogy fogalmam sincs, melyiken élnek, így erről letettem, maradt tehát az állatkert, ahol megvásároltam Őt. Nem volt olcsó, a fél fizum ráment, ami miatt másnap kénytelen voltam felkeresni a főkeptönt, hogy ugyan szájon már meg egy kis fizetésemeléssel, mert ez így baromira nem okés. Miből megyek én szombat este pókerezni meg férfiegylet gyűlésezni?
Bevallom, amúgy nincs bajom Misi… Michivel, leszámítva azt, amikor épp az agyamra megy, mert egyszerűen olyankor nem lehet elviselni és kész. :/ A nyulaiból viszont jó nyúlpörköltet lehet csinálni, a múltkori nyárson sült után majd ezzel is megpróbálkozok, amint megtudom, hogyan is kell elkészíteni. Mert igen, képes lennék bántani a nyuszikákat, mwahaha.
Most az egyszer, kivételesen azonban nem gonoszkodni vagyok itt, hanem jótékonykodni vagy mi a fene. Az egész pedig azzal kezdődik, hogy elvégzek némi tipikus férfimunkát, mert elég hülyén nézne ki, ha én nézném, ahogyan a nő dolgozik, nemde bár? Egyszerűen vagyok olyan. :/
Hát nem mondhatom, hogy NaoNao feje nincs tele zagyvaságokkal, mert tele van, de ezért szeretjük, vagy mi a fene, így elnézzük neki, hogy ő a tengerparton felébredve akar találkozni egy igazi jegesmedvével, de ha neki így jó… Így hát kedélyesen cipelem a homokzsákokat, hogy egy mesterséges bícset alkossunk, pálmafákkal meg minden. A legnagyobb problémát talán a gumimedence okozza, hiszen ahhoz tüdő kell, és ha a cigi mellett nem tartanám magam karban a mindennapos edzéssel, bizony, beletört volna a bicskám, vagyis ez esetben a tüdőm.
- Jól vagy? – segítem fel Chi-chant, miután véletlenségből rám borít egy limonádét. Oda se neki, ilyen dolgok miatt nem szokásom idegeskedni, így miután felsegítem, és hozatok vele egy másik limonádét (bár ennyi erővel sört meg burgert is hozhatna ), folytatom is a kemény melót a homokzsákok borogatásával és a felfújt gumimedence vízzel való feltöltésével.
A legnagyobb problémát viszont NaoNao szállítása okozza. Hadnagyaként (mégmostsemhiszemelhogyezmegtörtént ) kötelességem tudni a napi rutinját, így az egyik délutáni szundiját szemeltem ki megfelelő időpontnak. Két tisztet kértem meg arra, hogy fogják meg NaoNaot ágyastul, és cipeljék ide a gyárba, de úgy, hogy közben ne ébredjen fel. Erre a műveletre amúgy hetekig készültünk, komoly kiképzést kaptak az illetékesek az ágy némán való cipeléséből úgy, hogy közben valaki rajta alszik, a kezdeti bénázások után viszont igazi mesterekké váltak.
Igen, idő van, megérkeztek! Egy sunyi vigyorral nézek össze Chi-channal, jelezve neki, hogy próbáljon csendben maradni, majd miután a tisztek lerakják NaoNao ágyát a guimedencetengerpartra, én magam is odaviszem neki a macit, amibe a fél fizetésem belement. Drága volt, na.
- Jó reggelt, NaoNao. – köszöntöm a gigászi jegesmedve mögé bújva, limonádét szívószállal iszogatva, hawaii ingben, rövidgatyában és napszemcsiben pózolva.
- Ne haragudj, tényleg megpróbáltam, csak ilyet találtam. T.T – lépek oldalra, hogy az életnagyságú, állatkerti ajándékboltban vásárolt plüssre könyökölhessek. A plüssmaci még egy dobozkát is tart a kezében, amiben egy igazi PonPon Kavics van, a használati utasítással is, amiben leírják, hogyan kell a kavicsot ápolni, gondozni, meg hasonlók. Remélem, azért nem haragszik rám a trollságért. Bár… Rólam van szó. Lehet rám egyáltalán haragudni?

Tudtam én, hogy minden királyul fog elsülni, hiszen én magam is király vagyok, nem is lehetne másként. Ha NaoNaoval összefogunk, rendszerint nem marad talpon sem toll, sem akta, sem papír, pusztító erőnket infantilisságunk, valamint hajmeresztő, extrém ötleteink adják. Rokonlelkek vagyunk, ez sosem volt kérdés, NaoNaot húgomként szeretem, tehát nem kérdés, hogy képes vagyok vállalni akkora áldozatot, mint egy plüssjegesmedve, valamint PonPonKavics beszerzése! A mai napig nem tudok rájönni, honnan volt rá pénze, de valami különös oknál fogva az utóbbi időben mintha kevesebbet kéne éheznem a hónapokban, legfeljebb az utolsó hetet, viszont addig még dőzsölök. Más kérdés, ilyenkor gyakorlatilag elviselhetetlen vagyok, és ami még fontosabb, én magam sem tudok elviselni senki és semmi mást önmagamon kívül, de néha megesik, hogy még én magam is sok vagyok magamnak. Ez kicsit kusza lett, tudom, de remélem, azért értitek.
- Bizony, NaoNao, neked hoztam. – villantom szépen a reflektorba – mesterséges napfény a bícsre – napszemcsimet, és igazítom is meg magamon, valahogy úgy, ahogyan Tomo-chan is szokta. Mindig is irigyeltem tőle ezt a mozdulatot, úgyhogy megfogadtam, ha meglátom, hogy ezt teszi, én is leutánzom, hátha akkor tőlem is félni fognak.
NaoNaot átkarolom a vállánál, bár szegényke kicsit törpének nőtt, így nem esik nehezemre. Szépen lassan a medencetengerpartra vezetem, és koktélt szürcsölgetve figyelem a kivetített napfelkeltét. Nem tudom, honnan van ennyi pénze Misisonkának, de ha ennyire jól megy az üzlet, lehet, tartósan beszállok, persze amíg nem az én szerelmi életemmel akar baszogatni, mert azt nem szeretem. A magánügyem, és nem szeretnék másokat jobban belekeverni, így is elég, hogy minden vitánk után mind a két oldalról nyúznak minket. Pedig nem is szoktunk Ai-channal vitatkozni. >.> Ugye?
Nem, nem álmodunk, NaoNao. Mondanám a megnyugtató választ, de épp a szívószálammal szürcsölöm fel a fincsi koktélt, így megelégszem azzal, hogy jó alaposan hátba veregetem kétszer, aztán legfeljebb hanyatt vágódik a vízbe kavicsostul és macistul, az már nem az én gondom. Kapitány, tud úszni, nem? Na jó, csak vicceltem, sosem engedném, hogy baja essen. Csak néha… Talán. (xDD) Ha véletlenül mégis csak bele találna esni a vízbe, még időben elkapom a grabancát, mielőtt baleset történne, na meg amúgy is, a fizum felét a macira meg a kavicsra költöttem, nem kéne őket rögtön elrontani.
- Úúú, pulykás szendvics! *>* Elfogadnék egyet, NaoNao, de igazán. – teszem fel neki az egyértelmű célzást. Még gyomrom is korogni kezd, az égből azonban sajnos egyetlen árva szendvics, se kenyér, se pulyka, de semmi sem potyog, pedig lehet, nem bántam volna. De NaoNao majd szépen meghív egyre… ugye? Vikunyanézek is hát rá, annak nem lehet ellenállni, és ha már ilyen jó hadnagy vagyok, igazán megérdemlek egy jó ebédet.
Úgy érzem, feladatomat teljesítettem, s persze örök hála Michiwonkának, amiért megengedte, hogy segítsek. Amúgy nincs bajom vele, amikor épp nem engem szekál, még ha ezt el sem hiszi nekem, pedig tényleg. Ami azt illeti, NaoNao ágyát is lassacskán vissza kéne vinni a kapitányi szobába, de valahogy a kaja most fontosabbnak tűnik olyan apróságoknál, miszerint Anaonak lehet, ma éjszaka a földön kell aludnia. Ha meg annyira zavarja, majd riaszt néhány puhány tisztet karizom erősítő gyakorlatra, mert én mára végeztem. Megvolt a mai jócselekedet, azt hiszem, több dolgom már nincsen. Lassacskán kiterelem a bícsről NaoNaot, meg PonPont, meg PonPonKavicsot, hiszen ma még fontos dolguk van mindannyiuknak. Meg kell hívniuk engem egy pulykás szendvicsre Unohana és Ukitake büféjében.

Véletlen találkozás lett volna? Nem, semmiképpen sem. Nem lehetett véletlen! Még akkor is, ha tulajdonképpen az volt, mert hát khmm, szóval, azt hiszem, elvesztettem a fonalat. A fonalak amúgy is macskás dolgok, semmi jó nincs bennük, szétfoszlik meg minden, az igazi labdák sokkal jobbak, meg nem foszlanak szét, amikor gurulnak, mert azok aztán gurulnak, de hát nem gumiból vannak, ez pedig megint csak azt bizonyítja, hogy mi, kutyák sokkal jobbak vagyunk mindenféle szőrös macskanemtársunktól. Az EKNKET-nek, az Ebek és Kutyafélék Nemzetközi Társaságának is benyújtottam már egy kérelmet a fonalak nem fonalgombolyag használatára, ha pedig elfogadják, talán elő is léptetnek a ranglétrán, mert én olyan krerá… kráró… szóval ötletes vagyok. Annyira, de annyira ötletes, hogy már mindent ki is terveltem arra, hogy elnyerjem a hölgy szívét. ***>*** Karurában pillantottam meg, és ugyan shinigami volt, nem volt olyan dögös tizenkettes köpenyes tudóslány, amilyenek annak idején engem is minden jóval és sóval meg hússal kényeztettek, pedig azok voltak aztán a húszsákok, főleg elöl, a lökhárítóknál! De ő, igen, izé, sajnos a nevét még nem sikerült kiderítenem, csak a másik husi, Misisonka – így láttam leírva a nevét a hirdetésben – derítette ki nekem, ki is volt az, akit megláttam, és azonnal beleszerettem. Kedves, édes, csendes, és kedves is, meg édes is, meg vaúúúú. Miért vagyok ilyen szerencsétlen? T^T
A szombati focimeccs nézése közben persze sikerült kissé felönteni a garatra, remélem, Hitomi nem veszi észre, hogy mit söpörtünk a szőnyeg alá, már csak azért sem, mert már én sem emlékszem. A nyelvem csak-csak megeredt, Vayu meg persze jól kiröhögött, amiért olyan vagyok, amilyen, pedig nem is vagyok olyan. >.> Én legalább nem hagyok magam mögött olyan nyomot a kanapéban, mintha egy ágyúgolyó pihent volna rajta egy évtizeden át.
Szóval, hát sok szóval, meg aztán kevéssel is, hogy rövid legyek, az úgy volt, hogy megláttam, és máris tudtam, hogy nekem ő az igazi. Mindvégig igyekeztem magam halottnak, mármint plüsskutyának tetetni, nem engedhettem meg, hogy rájöjjön, hogy én gyújtottam fel a ganguro görlök haját, de tehetek én róla, hogy a sok hajlakktól egy tüsszentésem miatt is lángra gyullad a fejük… Különben is, megaláztak, meggyaláztak, körbeujjongtak, végül pedig még rám is tapostak; az egyik cipőnyomot két napon át moshattam a plüssbundámból, és már csak reménykedni merek benne, hogy már nem látszik a nyoma. Még egy indok, amiért a hétvégén Cartnyan nyavalygását kellett hallgatnom. >.> Szóval, tehát ott tartottam, hogy tehetetlenül ültem, vagyis feküdtem az utcán, megkínozva, meggyalázva, cipőtalpnyommal megszentesvalamítve, és akkor eljött ő, angyalként hullott alá az égből, tündéri arcát rám emelte, engem pedig felemelt a porból, és arrébb rakott! *-* Nem volt tovább porban fekvés, nem volt többé gyaláztatás, csak őszinte, színtiszta… szóval, azt hiszem, szerelmes vagyok. Cartnyan ezt nem értheti, nem szólíthatom csak le úgy, hogy szia, cica, kő kóla? Amúgy sem szólítok le cicákat.
Nem mást kértem meg hát, hanem magát a sonkát, mármint a kolbászt, szóval a húszsákot, Misisonkát, hogy találja meg nekem a Nagy Őt, s láss csodát, meg húst meg hurkát, megkaptam a lehetőségem, hogy bizonyítsak! ***.*** Ez persze nem egyszerű, póttest nuku, de lelkesen készültem, hogy igazi dzsentlömen lehessek. Más dolog, hogy miután megkaptam a behívóm, hogy mehet a randi, mert elfogadták, napokra megnémultam a félelemtől, és még mindig reszket kezem-lábam. Egyszerűen elment a hangom, és még a tűzgyújtás sem ment, legfeljebb szegényes parazsat, de gyakran még azt sem, inkább csak füstöt fújtam ki az orromból. Teljes pánik! Meghalok, végem van, de mégis boldog vagyok… mit tegyek? TT_TT
A szomszéd bulldog, kedves jó barátom rengeteg jó tanáccsal látott el; Vayuolost már akkor hagytam, amikor ezredjére kezdett el cikizni a hangom miatt. Ahogy közeledett a nap, persze össze kellett szednem magam, most pedig egyelőre úgy tűnik, sikerült rendbe jönnöm, meg remélem, ez így is marad, mert ha nem, akkor meghalok. Szóval, ott tartottam, hogy kedves barátom elmondta nekem ezt, meg azt meg amazt, tehát olyan igazi keményfiú dzsentlöment varázsolt belőlem. Az alkalomra leszedtem magamról a nyakörvemet, ha már az öltöny nem volt jó rám, akkor valamivel pótoljam, és adjam meg a módját. Hát azt meg is adtam, főleg, mivel kénytelen voltam, mert a nyakamnál olyan csúnya a sok öltés meg a varrás, tehát így esett, hogy a nyakamra egy nyakkendőt tekertem, meglepően profi módon, bár bevallom, elsőre nem sikerült rendesen felaggatni. Nem maradt más tehát, csak a remény, hogy nem rontok el mindent, márpedig az semmiképpen sem fordulhat. Én Rawr vagyok, a kutyák legsárkányabbika, a labdák ura, a botok hírhedt visszahozója, nem futamodhatok meg a szerelem kihívása elől!
S ím elérkezett a nagy nap, amikor áll vagy bukik minden. Kitartásom már cseppet sem olyan, mint tegnapelőtt, ahogyan közeledik az óra, úgy válik a világ is egyre könyörtelenebbé, a lábaim ismét remegnek, s hangom is alig. Pedig a tükör előtt már megannyiszor elpróbáltam a bevezető, pózőr szövegemet, meg a tarsolyomba is eltettem néhány viccet, de kezdem úgy érezni, hogy mi van, ha ez nem elég? Pedig én igazán igyekeztem. T^T Mégis felszegett fejjel lépek be a sonkagyárba, ahol ugyan nem gyártanak sonkát, legfeljebb sok-sok nyuszikát, pedig én szeretem a nyúlhúst is mondjuk, nem vagyok olyan válogatós. A kiválasztott szépség annyit tudhat biztosra, hogy egy bizonyos „ismerős ismeretlen kutyabiztos hűséget fogadva” hívta meg őt vacsorázni. Vagyis valami ilyesmi állt a levélen.
A gyár, vagyis szoba, az most épp olyan, mint egy olyan kagylós étterem; gyéren, sejtelmesen megvilágított, az ablakból pedig kellemes paronáma vagy mi látszik ki a kivetített éjszakára, ami igazából nincs ott, csak valami tudóskép az egész. A túlméretezett hold-maskara fényén kívül egyedül az asztalon lévő gyertyák mutatnak útirányt, de az étlapról éppen eléggé és kellemesen lehet leolvasni a dolgokat.
Remegő végtagokkal térek be a szobába, és ücsörgök a széken azt várva, hogy elérkezzen. Mi van, ha nem jön el? Mi van, ha nem érdeklem? Akkor nekem végem… A nagy gombócot torkomban lenyelem, és próbálok a háttérben szóló, nyálas, halk számra koncentrálni. A székemen néhány könyv is elfoglal némi helyet, hogy elég magas legyek a fehér abrosszal megterített asztalon. Azonban hirtelen megjelenik ő, szívem – ami igaz, nincsen - , tehát lélekcukorkám a torkomban dobog, én pedig csillogó szemekkel, megnémulva, megkukulva figyelem őt, mozdulatlanul. Talán észrevesz? Talán mégis észrevesz? *.*
- Khmm… – köszörülöm meg torkom, s állok fel a könyveken a magam fenyegető húsz centis magasságával. A hátam mögül egy nálam sokszor nagyobb, díszes virágcsokrot nyújtok elő; egyébként nem vagyok én olyan alacsony… Mondtam már, nem adták oda az igazi póttestemet. - Virágot a… vi… vi… virá…. – remegő karokkal nyújtom felé a csokrot, és elvékonyodó hangom miatt már csak be sem tudom fejezni mondandómat. Nem tudom, hogy lesz tovább. Meghalok, itt a végem, nem bírom tovább.

El fogom rontani, el fogom rontani, el fogom rontani... Tudom, hogy nincs bennem sok pozitrivium, de ami nem megy, az nem megy. A hangom teljesen elakad, úgy érzem, mintha valaki keresztül döfött volna egy gombos tűt a torkomon. Nem értem, a macskák hogy viselik ezt, meg hogy is van az, hogy szőrcsomókat köpködnek ki a szájukon, amikor épp olyanjuk van. Gusztustalan. És még mi vagyunk az igénytelenek, csak mert mi nem kaparjuk el a fekáliánkat a homok alá. Hát nem is tudom, melyikünk fél a víztől, és melyikünk mosdik a saját nyálában... Bár ami azt illeti, ez a nyavalyás plüsstest felszív minden vizet, aztán alig lehet benne mozogni, mert olyan vagyok, ha bemászok a vízbe, mint egy szivacslabda. Persze ha az a nyavalyás Urarararaharara igazi testet ad nekem, nem egy olcsó plüssállatot, nem lenne ezzel gondom. >.> A specifikális gigait meg csak akkor vehetem fel, ha valahol iszonyat nagy balhé van, és kellek, hogy még nagyobb balhé legyen, mert ha valamihez, akkor ehhez értek, már azon felül, hogy profin tudom elkapni a labdát a levegőben, és nálam jobban és gyorsabban egy kutya sem tud ledönteni húzóra akár két üveg szakét is egyszerre, igaz, a körzeti cipőrágcsáló bajnokságon csak harmadik lettem, mindez persze nem történik meg, ha nem ezt a vacak plüsstestet kaptam volna, melynek egyetlen haszna, hogy nem ég el a tűzben..... Első fellebbezésemkor persze csak két patkánykutya közül választhattam, de az meg buzis, meg különben is, hogy néznék ki egy táskába gyömöszökhető csivavaként? Igaz, ezt a testem is bele lehet rakni egy női kézitáskába, de még mindig férfiasabb vagyok a tüskés nyakörvemmel, mert ilyenje volt a Brunonak is, aki azóta a példaképem, hogy egyszer véletlenül rákapcsoltam reklámidő alatt a mesecsatornára, ahol a Tom és Jerry ment. Legalábbis, remélem, hogy Brunonak hívták. Szent Pedigré, engem hogy hívnak? Be kéne mutatkoznom... Elfelejtettem a nevem! :scared: Csöpi, ööö... Hektor, nem, Bodri, ez sem jó, Tekergő, nem jó, nem jó, valami err betűs... Raaaaaa....
- Raaaawuru! - nyújtom a plüsskarom egy kézfogásra, miután a virágot átvette, a másikkal pedig idegesen vakargatom a tarkóm. Pár másodpercig tétlenül meredek előre, mire felfogom, hogy hát ezt nem így illik, mert hogy bigékkel nem fogunk kezet. Meg kutyákkal sem, kivéve, ha tudnak két lábon járni. Bár még mindig jobb, mintha a fenekét mentem volna megszaglászni, el kell most felejtenem ugyanis a kutyák erkölcsi normáit és igazodni azokéhoz, akik... Hát nem tudom. Szóval nagyon erkölcsösnek kell lennem, vagyis illedelmesnek, vagy milyennek. Nem értem a kettő között a különbséget, de ha érteném, azzal sem érnék el semmit. Teljesen elfelejtettem azt a kúlos bemutatkozó szöveget, amit megírtam és a tükör előtt elgyakoroltam, amíg - remélem - senki sem figyelt. Ha ezt a szomszét roti vagy Vayu megtudják, egy életre ki leszek cikizve miatta. ._.
- RawR vagyok. Mármint izé... Ez a nevem. Pezsgőt a kisasszonynak? - jó vagyok, jó vagyok, talán még menthető... Pukedlizett, megszólalt, király vagyok, annyira nem ronthattam el. Meg nem is fogom, mert én vagyok RawR!, minden kutyák legsárkányabbika, satöbbi, satöbbi. Az, hogy olyan az arca, mint a frissen faragott márvány, olyan szép, de olyan érzéketlen, még nem jelent olyan rosszat, ugye? Ugye...? *magában felnyüszít*
Egy torokköszörülés után hoppanok fel az asztalra, hogy megragadjam a pezsgősüveget. Nem először csinálok ilyet, tudom a dolgom. Talán nem hiszi majd, hogy le akarom itatni, remélem. ._. Gyakorlott mozdulatokkal, jó magasra nyúlva kezdem meg a pezsgő bontását, majd egy nagy pukkanás kíséretében hagyja el a dugó a palackot. Csodák csodájára nem rontottam el, végre valami sikerélményem is lehet ebben a napban, nekem, sikerélményem, a randevúmon! Talán mégis csak megy ez nekem. Visszaszerzett magabiztossággal egyensúlyozok az üveggel, hogy megtöltsem a poharakat, s közben hogy elüssem az időt, megmutatom Mei kisasszonynak, milyen humoros is vagyok. Olvastam valami magazinban, hogy a lányok a vicces fiúkat kedvelik, így készültem néhány viccel, remélem, tetszeni fog neki.
- Csiga megy az úton, és közben hangosan gondolkozik. "Jaj, de jó, hogy lassna megyek! Jaj, de jó, hogy ilyen lassan megyek! Jaj, de nagyon jó, hogy ennyire lassan megyek!" - kezdem meg a magyarázást, és töltöm meg az egyik poharat a pezsgővel. Nehezebb, mint gondoltam, tudtam, hogy a szaké jobb lett volna. ._.
- Elszalad mellette a pók, és megkérdezi, hogy miért ilyen jó az neki, ha ennyire lassan megy. Mire a csiga: "Hát mert... mert... mert..." - áldom én a gumicsont istenit neki, hogy nem jut eszembe az a nyamvadt poén...... Idegességemben tétovánm egyensúlyozok az üveggel, billeg jobbra, kileng balra, majd előre és hátra, végül körbe is egyszer, még mielőtt minden esélyem elrontanám azzal, hogy Meire öntsem a maradék pezsgőt, éppen csak sikerül egyenesben tartanom. Megfáradtan, egy sóhajjal teszem le az üveget az asztalra, egészen megizzasztott. Nem nevetni, komoly munka. >.>

Teljesen elrontottam, mindent, egészen, teljesen mindent! Végem van, kész, itt fogok most meghalni, amiért ilyen ciki vagyok... vagyis bárcsak meghalnék, bárcsak nem kéne tovább szenvednek, bárcsak vége lenne ennek a kínos mifenének! Akkor nem kéne tovább túlélnem ezt a Poklot, ami a Pokolnál is rosszabb, pláne, mivel engem úgy sem éget a tűz, de még a bundám sem tud megégni, mert milyen lenne már az. Mondtam is én Urararárárának, hogy nekem aztán olyan testet adjon, amivel nem vagyok önveszélyes, mert én, Raaaaavuru, ami nagyon hasonlít a Lááááááávulu szóra, szóval én aztán nem csak szerelemdoki, mármint kutyus, mármint a kutyák legdokibbika és legszerelmesebbike vagyok, hanem a Tűzben járó, vagy a Tűzben táncoló! Ez nem is rossz, feljegyzem magamnak titulusnak. Már ha túlélem a rande.... ööö... szóval a vacsit, bár ha van egy kis szerencsém, belefulladok a kajába. Ha meghalok, már úgy sem fog érdekelni, ha tele megy szósszal a bundám, izé, a plüssöm, vagy burkolatom, mindegy is, nem bőr, mert nem vagyok bőregér, és semmi közöm azokhoz az átkozottul kapirgáló kis rágcsáló hányadékokhoz! Bár ha legalább én is húszsák volnék, akkor a gyáva, gyatra halálom is megkönnyíteném. Ha eljátszom a holtat, akkor talán majd elmegy és elfelejt, ugye? Így lesz, ugye? Vagy majd azt hiszi, csak képzelte az egészet... nem, nem, ez se jó... A legjobb lenne, ha meggyőződne róla, élek-e még, vaaaaagy esetlen talááááán csak úgy véletlenül... talán meg is ölelne.
Kergetem el a fejemből azokat a gondolatokat, miszerint ha a húszsákok leghúsosabbika, igen, Cartnyan, rólad beszélek, szóval úgy kiröhögne, de annyira, hogy életem végéig - ha nem halok itt meg valami szerencsés véletlen baleset folytán - hallgathatnám, mert hogy még akkor is felemlegetné, amikor már rég lejárt lemez, az fix! Hogy kifejezzem tiltakozásom lúzerkedésem ellen, mély hallgatásba merülök, és meresztek rá plüsskutyus pofit szívem egyetlen angyalkájára, mintha sohasem tudtam volna beszélni, és mintha nem én nyögtem volna el azt a béna poént a csigáról, akiről elfelejtettem, hogy miért is olyan jó az neki, hogy olyan lassan megy. Pedig máskor olyan egyértelmű, hogy azért, mert rossz irányba megy... verném is egy pezsgős pohárba a fejem, ha 1. az fájna nekem, 2. nem fogadtam volna önként és véletlenül némasági meg nem mozdulási fogaskodalmakat. Úgy bizony, amit a nagy Lááááávu beígér, megígér, megesküszik rá, azt ő az élete árán is betartja! Mert mi, kutyák hűségesek és összetartóak vagyunk, nem pedig olyan megbízhatatlanok, mint a macskák! ¬.¬ Nem értem, miért szeretik őket ennyire. Meg hogy engem miért nem szeretnek annyian. Persze nekem is megvan a rajongótáborom, nem vagyok féltékeny a szőrzsákokra, amik húszsákok is, és idiótán nyávognak meg dorombolnak! Bár bevallom, kicsit elegem van már a sok ganguro galból, akik fel akarnak aggatni a táskájukra a pink malacok mellé, hadd lógjon szerencsétlen, mert biztos élvezi a kirándulást a koszos utcákon át. Még ha kocsival mehetnék, és kidughatnám a fejem az ablakon, vagy valami...
Némasági fogadalmam megszegve nyüszítek fel halkan, elfojtottan, amikor bocsánatot kér, azonban azonnal össze is szedve magam köszörülöm meg a torkom párszor, és veszem fel normális hangnemem.
- Ugyan, dehogy hozott zavarba a kisasszony, kérem alássan, én csak... ehem-ehem. - tiltakozom kipirosodott arccal, és kezdem el újra a torokköszörülést.
- Rám férne egy kis italt. Pezsgőt a kisasszonynak? - mentem, ami menthető, pattanok vissza az asztalra, és megdöntöm a pezsgőt elegánsan laza mozdulattal úgy, hogy ki tudjam bontani. Néha már-már úgy tűnhet, hogy túl nagy falat nekem ez a feladat, különösen akkor, amikor felbontom a pezsgőt, egy nagyot pukkantva, mármint a pezsgő pukkant, nem pedig én, én csupán hátrébb tántorodok pezsgőstül vagy harminc centimétert, kis híján borulva, és a lobogó gyertyalángnak dőlve, és akkor aztán magamon kívül tutira mindent felgyújtok. Még az tűnhet veszedelmesnek, amikor imbolyogva és egyik lábamról a másikra szökkenve, egyensúlyozgatva emelgetem a nálam kétszer nagyobb és sokszorosan nehezebb üveget, de sikerül balesetmentesen beletalálni minden pohárba, épp csak egy kicsit öntök mellé, amikor megcsúszok a terítőn. A siker attól még siker marad, no meg aztán szórakoztathatom Meit mindeközben a sztorijaimmal, hogy hogyan és hányszor mentettem meg már a világot.
- Tudja, ezt magácskának nem lenne szabad elmondanom, de veszélyes munkát űzök, no meg szigorúan bizalmasan titkosat. Miután lebuktattam a yakuza húzását, s a szervek elfogták a tetteseket, újabb izgalomra vágytam. Most épp megfigyelés alatt tartok valakit, aki gyaníthatóan rémes tetteket vitt véghez. De magácskának nem kell félnie, én ugyanis az életemet adnámkegyedért. Persze ez szigorúan titkos, ugye értettük egymást? - oldja meg kissé a nyelvem a pezsgő, s teszik le mindeközben a vacsorát. S midőn a fedő is elkerül róla, pillantom meg az ételek ételét, a fenséges olasz makarónit! Makaróni... mint a Suzie és Tekergőkben. Ez csak egyet jelenthet: ő Suzie és én pedig Tekergő. Akkor mi most csókolózni fogunk? o.O Nem zavartat az, hogy az asztalon két tányér is van...